Skip to content

Borsos Béla – Régi magyar üvegművészet

Találatok: 21

49

napfényre XII. és XIII. századi szíriai eredetű, zománcfcstésü és ara­nyozott üvegedények töredékei.

Az Árpád-házi uralkodók korszakában Magyarország virágzó nagy­hatalom volt. Élénk kereskedelmi és kulturális kapcsolatokat tartott fenn a nyugati államokkal. Ezeket az összeköttetéseket jelentékenyen kimélyítették az Árpád-ház rokoni kapcsolatai a legkülönbözőbb kül­földi — német, francia, lengyel, orosz, spanyol, olasz — uralkodó házakkal. Az Árpád-ház kihalta után pedig, az Anjou-ház trónra lépé­sével a már kezdettől fogva meglevő és egyre erősödő olasz kapcsolatok a magyar üveg szempontjából is jelentőségre emelkedtek. Magyar­ország kulturális és művészeti téren is az elsők közé küzdi fel magát Európában. Fokozatosan terjesztette ki hatalmát és politikai befolyását dél felé, részben a Balkán félszigetre, részben Itáliára, az uralkodóház birtokai felé. A nápolyi királyság 1348-tól 1351-ig magyar uralom alatt állott. Nagy Lajos két hadjáratot is vezetett Nápoly ellen. E hadjára­tokra elkíséri őt az ország uralkodó osztályának színc-java. Szinte fel sem mérhető, milyen hatással voltak e hadjáratok a feudalizmus korá­nak gazdag, pompaszerctő magyar főuraira a középkori kötelékből már-már kitörő, forró, erjedő és az erjedés minden pazar színé­ben pompázó, túlfinomult Itáliában. Midőn a látottak mesebeli pom­pájától még zsongó fővel hazatértek, saját otthonaikban is igyekeztek c fényűzést megvalósítani. Az első szárazföldi hadjárat útvonala 1347-ben egész közelről érinti az akkor már működő északolasz üveg­vidéket. Az útirány: Ljubljana—Gorizia—Bell unó—Verona—Man- tova—Modena—Bologna—Ravenna. A második, 1350-es hadjárat visszatérő útvonala szintén az üvegvidéken haladt át: Monte- Cassino—Anagni-Róma—Siena—Firenze -Modena—Mán tova vo­nalon.

Az Anjouk után, a XV. század folyamán az ország olaszországi kapcsolatai nemhogy lazultak volna, de még szorosabbak lettek. Ebben a korszakban beszélhetünk először mai értelemben vett műgyűjtőről és műgyűjtésről, a feudalizmus korának rendszertelen kincshalmozá-

2 Regi magyar üvegművészet

17

Pages: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lap tetejére!