Találatok: 21
49
sával ellentétben. A reneszánsz nagy mecénásait megelőző tezauráló középkori főúr bizonyosan többre becsülte az aranyserlcget, mint a törékeny üveget. A reneszánsz humanista szellemmel telített müér- tője azonban a velencei kristályedény formáiban rejlő eszmei értéket fölébe helyezhette a nyersanyagértéknek.
A történelmi események szükségszerű következetességgel mélyítették ki az olasz művészet hazánk felé hatoló útját. Szinte természetes tehát, hogy midőn Velencében ugyanebben az időben emelkedett az üvegművesség soha nem látott magaslatok felé, hatása alól hazánk sem vonhatta ki magát. E hatás ereje teljében állott a születő magyar üvegművészet bölcsőjénél, s bélyegét ez magán is viselte egész fejlődésén át.
A velencei üvegművészet kezdetei ma még felderíthetetlen homályba vesznek. Az első adat az 1072-es évből való, midőn egy okmány az üveggyártáshoz szükséges nyersanyagoknak Alexandriából való szállításáról beszél. 1204-ben Konstantinápolynak a keresztesek által történt elfoglalása és az ún. latin császárság megalapítása után egész csomó bizánci eredetű díszüveg kerül a San Marco kincstárába. Ezek művészi hatása azonban nem nagyon érvényesülhetett az akkor még meglehetősen kezdetleges állapotban levő és inkább csak használati edények előállításával foglalkozó üvegiparban.
A velencei üveggyártók 1279-ben egyesültek határozott testületben. 1291-ben hozták meg azután azt a törvényt, amelynek értelmében a füst, tűzveszély és egyéb egészségi ártalmakra való tekintettel az üveghuták csak Murano szigetén dolgozhattak.
A velencei, illetőleg most már muranói üvegipar a XIII. században teljesen kibontakozott. Az üvegipar a köztársaság gazdagságának ekkor egyik legkomolyabb forrása volt. A tengerek királynéja őrizte is ezt a kincset, gyakran szinte visszataszító szűkmarkúsággal és kegyetlenséggel is. 1295-ben megújították egy már régebben is érvényben levő törvény rendelkezéseit, mely szigorú büntetésekkel sújtotta a külföldre vándorló üvegműveseket. Ennek nem sok eredménye lehe
18
