Skip to content

Borsos Béla – Régi magyar üvegművészet

Találatok: 21

49

Nagyon valószínű, hogy e hután kívül a XIV. és XV. században már szép számmal dolgoztak Magyarországon másutt is huták. Fel­tehetőleg a bányavidékek közelében alakultak ki, a Felvidéken és Erdélyben.

Kik voltak a középkori magyarországi huták első mesterei? Az üveggyártás nagy jártasságot kíván, apáról fiúra szálló titkos műfogá- sok, és anyagok, „arcanumok” ismeretét. Nem is gondolhatunk tehát másra, mint hogy régi műgyakorlattal rendelkező, fejlett üvegkultú­rájú vidékekről származó külföldi szakemberek voltak azok, akik e régi üvegcsűrök felszerelését elvégezték. Ugyancsak nekik kellett átlendí­teniük az új üzleti vállalkozást a kezdet nehézségein. Hatásuk az edé­nyek művészi formáinak kialakítására is bizonyára döntő volt. Mellettük lassan, fokozatosan valószínűleg a hazai munkaerők is belekapcsolód­tak a termelésbe. Külföld alatt nem gondolhatunk másra, mint Itál iára. Külföldi szakembereken nem érthetünk másokat, csak olasz, elsősorban dezertőr velencei üvegmiiveseket. Az első, üvegkészítéssel foglalkozó mes­terről szóló adatunk is Olasz Antal budai polgárról beszél, 1419-ben. Ez rendkívül korai adat. Az egyes környező nyugati államokban csak jóval később találkozunk velencei mesterek működésének nyomaival, velencei modorban készült („á la fa?on de Vcnise”, „cristal á la fa$on de Vcnise”) üvegedényekkel. Legkorábbi adataink Magyarország után Ausztriába vezetnek. De itt is a budai adatnál 9 évvel későbben, 1428-ban van szó Bécsben Onossorius (Onofrius) de Blondio velencei üvegművesről. Magyarország tehát, mint ahogy az olasz reneszánsz számára időrendben elsőül nyitotta meg kapuit, elsőként fogadta be az olasz reneszánsz üvegművészetet és annak képviselőit is. A velencei levéltár egyik XV. század végi adata egy idegenbe szakadt magyar üvegmüves működésének emlékét őrizte meg számunkra. Eszerint Andreas de Georgio de Ongaria magyar származású üveggyártó 1481. december 26-án kelt végrendeletében minden vagyonát jótékony cé­lokra hagyta. Ki lehetett ez az ismeretlen, közelebbről nem tudjuk, de tény az, hogy elismerési és vagyont tudott szerezni magának e korai

22

Pages: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lap tetejére!