Skip to content

Borsos Béla – Régi magyar üvegművészet

Találatok: 21

49

hatóbb változás jelentkezik. A velencei üvegművészet XVI. századi fénykora után a XVII. század a lassú hanyatlás kora, amely összeesik a barokk fellépésével és uralomra jutásával. Hatására a muranói üvegek kristályosán tiszta szerkezete, áttekinthető felépítése megbomlik. Sze­szélyes formáik néha egyenesen bizarr hatásúak. A muranói üveg mű­vészi színvonalának ezzel a fokozatos süllyedésével egyidejűleg előbbi, szinte kizárólagos uralmát veszedelmes vetélytársak törik meg: a cseh és sziléziai huták. Működésük kezdete a középkor legvégére tehető. Fejlődésük rohamos. A cseh kristályüvegek lépésről lépésre szorítják ki a piacokról a híres velencei kristályedényt. Az új üvegek merőben más művészi felfogásúak, mint olasz vetélytársaik. Vastag falú, nehézkes edények ezek, amelyek már kezdetben sem képviselik tisztán a fúvott stílust. Később pedig mindjobban a kristálystílus felé tolódnak el, és az átmeneti megoldások egész sorát mutatják. Ezt bizo­nyítja az is, hogy míg a velencei edényen nagyon ritka a köszörült dísz, addig a cseh üvegre kezdettől fogva jellemző a gazdag köszörülés és csiszolás.

Hogyan érintette e döntő változás, a súlypont e fokozatos eltoló­dása délről északra a magyar üvegművességet, amely szorosan össze­forrott Velencével? Éppen az erős olasz hatás miatt nehezen találtak utat és megértést a cseh üvegek Magyarországon. A XVII. század vége felé azonban már tagadhatatlan az északi üvegművészet mind erősebb jelentkezése. A fejedelmi vagy gazdag főúri asztalokon a velen­cei serlegek mellett ott csillogtak már az újmódi köszörült, csiszolt cseh üvegek is. A cseh példák hatására a magyar huták is készítenek köszörült, cseh ízlésű üvegeket. Együtt járt ezzel a huták személyze­tében a cseh és német hutamesterek megjelenése. A cseh—német hatással az olasz reneszánsz és barokk ellentéteként az északi barokk művészet levegője járta át a magyar üvegművességet, a fúvott stílus helyett a kristálystílus érvényesült. Ennek ellenére a magyar üvegmű- vességnek az olasz üvegstílushoz való kötöttsége oly erős volt, oly­annyira a magyar ízlés mélyéből és lényegéből nőtt ki, hogy ezt a kap­

30

Pages: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lap tetejére!