Találatok: 21

49

szarvasagancsból égetett csonthamunak az izzó, olvadt üvegben való feloldásával és elkeverésével készítették. A szép, félig áttetsző, melegen opalizáló kékes színárnyalat a lehűlés után kicsapódó fosz­forsavas mész következménye. Tejüveget — tudomásunk szerint — Magyarországon csak a XIX. század végén készítettek először. Jóval régebbiek az első opálüvegek. Első biztosan datálható emlékeink a XVII. század elejéről származnak. Túlnyomó részben színes opák zománcfestéssel díszítették őket, megközelítően olyan színekben, mint a korabeli ónmázas habán fajanszokat.

Az Iparművészeti Múzeum egyik nemes formájú, ónkupakos korsója 1630-ból való (20. kép). Az 1636-os évszámot viseli a feketekúti görögkatolikus templom kelyhe a bártfai múzeumban. Szent Péter és Szent Pál színes, opák zománcfestésű alakja díszíti. Mindkét műtárgy fejlett technikáról, nagy gyakorlottságról tanúskodik. Joggal fel­tehetjük tehát, hogy már jóval ezek előtt is kerültek ki hasonló opál­üveg edények a régi magyar üvegcsűrökből. Ezt a feltételezést a legújabb ásatások valóban alátámasztják. Az opálüvegeknél, ha a csonthamu mennyiségét csökkentjük, az áttetszőség növekszik, és a tejfehér árnyalat ráeső fényben mély azúrkék, áteső fényben pe­dig bíborvörös színpompának ad helyet. Az üvegtárgy színjátéka ilyenkor a szivárvány minden színében ragyogva, a nemes opálokéval és igazgyöngyökével vetekszik. Az ilyen erősen áttetsző, tüzes szinhatá- sú opálüvegek különösen jellemzők a magyar huták termésére. Alkalma­zásuk határozottan magyar hagyománynak tekinthető.

A XVII. és XVIII. századi magyar üvegek egyik legérdekesebb és művészileg talán legértékesebb csoportját az Írásos folyatott must­rával díszített opálüveg edények alkotják. Ez a díszítőeljárás igen hosszú múltra tekinthet vissza, őseit már az antik egyiptomi, görög és római üvegek között is megtaláljuk. Ez az eljárás tulajdonképpen nem egyéb, mint az edények felforrasztott, színes üvegszálakkal való díszítésének továbbfejlesztése. A még képlékeny állapotban levő edényt a színes fonalak felforrasztása után addig hengergették ide-oda márványlapo­

kon, míg a fonalak a puha üvegmasszába belenyomódtak, s az edény külső felülete ismét sima lett. A vonalak elrendezése és színei már az antik példákon nagyon érdekesek és változatosak. Ha nem is azonos, de mindenesetre lényegüeg hasonló eljárással készültek a XV. és XVI. században a velencei jáspis,- calcedon,- vagy achátüvegek. Ezeknél is különböző színű átlátszatlan üvegrészeket kevertek el a képlékeny alapanyagban, amely így a természetes márványok és féldrágakövek felépítéséhez hasonlatos szerkezetű lett. Ezeket a márványt utánzó üve­geket már a XV. század elején emlegetik a velencei traktátusok, s nem­csak hazájukban, de külföldön is rendkívüli becsben tartották őket. Magyarországra is korán, valószínűleg még a Mátyás-kori reneszánsz alatt elkerültek e díszes, nagy értékű velencei jáspisüvegek. A budai királyi várpalota legújabb években folyt feltárásai több ízben hoztak felszínre jáspisüveg-töredékeket. E két díszítőeljárás: a színes üvegfo­nalak behengerlése és a színes üvegmasszákból gyúrt jáspisüvegek szol­gáltak mintául az írásos mustrájú opálüvegeket készítő magyar üveg­műveseknek.

Az eddig ismert legrégibb írásos mustrájú magyar opálüvegek sem régebbiek a XVII. századnál, mégis bizonyosra vehetjük, hogy készítésükre ösztönző befolyással e minták voltak. Díszítményeik elő­állítási módja ugyanis lényegileg rokon az antik és középkori velen­cei díszüvegekével. Míg azonban ezeknél a kiindulási alapanyag igen különböző lehet, a magyar huták majdnem kizárólagosan opálüvegeken, mégpedig azok erősen színjátszó magyar változatán alkalmazzák az írásos mustrákat. A behengerelt fonalak pedig legtöbbször teljesen átlát­szatlan, jellegzetes élénk pecsétvörös színűek. A színes fonalak henger- getéssel az alapanyagba való bepréselése is valószínűleg teljesen azonos módon történt, mint ahogyan azt az antik példáknál leírtuk. A szálak elrendezése és a díszítmények kifejlesztése azonban már jellemzően ma­gyar módon történt. Míg ugyanis a külföldi mintáknál az edény forma­adása a szálaknak hengergetéssel az edény testébe való besajtolása után tulajdonképpen befejezést is nyert, addig a magyar opálüveg edények­

45