Találatok: 21

49

lényeges körülmény az üvegedények anyagszerűségének esztétikai érté­kelésénél.

Mindenesetre, akár az izzó, képlékeny, amorf, akár a kristályos jellegű, rideg üveg anyagi sajátosságait fejezi is ki a művész, alkotása egyformán igaz és a szó nemes értelmében véve anyagszerű lehet. így tehát a művészi üvegtárgyak két egymással merőben ellentétes ki­fejezési módot és művészi felfogást képviselő csoportra különülnek. Ez a kettősség az üvegművészet több ezer esztendős múltján keresztül követhető. A két irány küzd egymással. Hol az egyik, hol a másik kerül felszínre. A nagy művészeti stílusok, a gótika, reneszánsz, barokk vagy klasszicizmus legtöbbször a lényegüknek megfelelőb­bet választották ki a kettő közül, s azzal ötvöződtek egységes üveg­művészeti stílussá.

Lássuk egy kicsit közelebbről a két irányt:

Az elsőt, amelyet a „fúvott üveg stílusának” nevezhetnénk, az üvegnek mint izzón folyó, tapadós, képlékeny, amorf masszának anyagi sajátosságaihoz alkalmazkodó, azokat minél tökéletesebben és maradéktalanabbul kifejező anyagszerűség jellemzi. Mivel a díszítő eljárások legtöbbje, mint pl. a köszörülés, csiszolás, festés, aranyozás csak a kihűlt, megmerevedett üvegfelületen alkalmazható, ezek az utólag alkalmazott díszítmények vagy teljesen hiányoznak, vagy csak egészen alárendelt szerepet játszanak. A művészi hatás eszköze itt különben sem díszítmény, hanem elsősorban az edényforma. A mű­vész a könnyed, vékony üveghólyag erősebb vagy gyengébb fúvásá- val, behorpasztásával, nyújtásával, esetleg csípőfogókkal való tüne­ményesen gyors formálásával igen változatos formákat teremt. Az ötlet, a lelemény szinte kimeríthetetlen. A megmerevedett üvegben az előbb még izzó üveghártya minden hajlékony lágysága, az alkotó művész kezének minden rezzenése időtlen időkig konzer­válódik. Ennek a művészi felfogásnak legtökéletesebb kifejezője

• az ókori üvegművészet, az arab és spanyol üvegművesség mellett
• az olasz, elsősorban muranói üvegművészet.

io