Találatok: 21

49

A másik nagy, az előbbivel ellentétes üvegművészed modort, amely a megmerevedett, rideg üveg anyagszerúségét engedi tökéletes kifejeződésre, legtalálóbban „ásvány- vagy kristálystilusnak” lehetne mondani. Az c csoportba tartozó emlékeknél az igazi formaadó művész nem az üvegfúvó munkás. Az üvegcsűrben csak az alapját készítik cl vastag falú, nehézkes, öntött vagy esetleg fúvott edény képében a csi­szoló vagy köszörülő művész ügyeskedésének. A fúvott stílusú edények lekerekített, zárt egysége és simasága helyett itt csupa síkot, szögletes­séget, élt, azoknak könnyedsége helyett csupa tömörséget és súlyt találunk. Addig, míg a víztiszta, áttetsző üveg előállítása nem sikerült, nem nagyon gondoltak a hegyi kristályból vagy más féldrágakövekből nagy nehézséggel kicsiszolt, fényűző edények üvegtárgyakkal való pótlására, a kristálytiszta, színtelen üveg birtokában azonban mind gyakrabban. így alakult ki lassan a kristálystílus, amelynek újkori képviselője a német és cseh üvegművészet.

Bár a két irány szinte egyidős, az üvegművesség régmúltjában mégis szembetűnő a fúvott stílus uralma. A kristálystílus antik, bizánci és fatimida előfordulásai után csak a XVIII. század elejétől jelentkezik mind nagyobb és nagyobb súllyal. Míg a déli, román népek formaérzékénck inkább a fúvott stílus felel meg, addig az északi ger­mán ízléssel a kristály stílus rokon.

A magyar ízlés is inkább a fúvottüveg-stílust, mint a kristály­stílust kedvelte. Talán ez a magyarázata egyéb társadalmi és gazdasági okok mellett annak, hogy a magyar üvegművesség fénykora a XVII. és XVIII. századra esik. Arra az időre, amikor a kristálystílus foko­zatos előretörése során még nem nyomta cl Európa-szcrtc a fúvott stílust, és így a magyar üvegművesség a lényegének megfelelő üvegművé­szeti stílusban találhatta meg teljes kifejlődését.

*

A magyarországi őskori üvcglelctek legtöbbször ékszerek. Apró üvcggyöngyöcskék, amelyek élénk színű, zavaros, átlátszatlan üveg­

ii