Találatok: 13

160

I. kötet

1K

Féja Géza:

régi magyarság

A magyar irodalom története

Előhang.

A magyar szellem egyik legjellemzőbb vonása az, hogy éppen olyan eredendő erővel tör előre, mint gyökerei felé. A mai és holnapi magyar sors keresése sohasem homályo- sitja el az ósors, az ősműveltség és őshaza kérdéseit. Nincs korszak, mely néhány új vonással ne gazdagítaná a mégis csak homályba rejtőző ómagyar arcot. Egyre tisztábban lát­juk a történelmi rengéseket, s az őskultúrák arcát, melyeknek szinjátékai között a magyarság született, de az ómagyar lé­lekre 8 kultúrára ma már csak következtethetünk. A múlt magyar irodalomtörténete a volgai lovas alakját idézte elénk. Ma már tudjuk, hogy ezzel a romantikus történelmi képpel távolról sem merítettük ki a keletkezés nagy kérdését. Hon­foglalás előtti életünk nem volt egyoldalú katonasors, a leg­újabb kutatások éppen azt bizonyítják, hogy nagyon élénk részünk volt Kelet-Európa gazdasági életében is. A fejlet­tebb, bonyolultabb élet pedig bizonyára fejlett műveltséget zsendített életre.

A magyar ősműveltség a kereszténység befogadásakor sem pusztult el teljesen, hiszen Bornemisza Péter még a XVI-ik században is nyilvánvalóan pogány eredetű bájoló imádságokat jegyez fel. De az ősműveltség a kereszténység felvétele után élőszó utján öröklődő életet élhetett, mert a magyar irodalmat a kereszténység alapította meg a maga vallásos céljainak szolgálatára. Első magyar nyelvű emlékünk, a Halotti Beszéd* valószínűleg idegennyelvű szentbeszéd for­dítása s nyelvi jelentősége megbecsülhetetlen. De úgy a Ha­lotti Beszéd, mint első nyelvemlékeink egész sorozata, több­nyire csak azt a friss műveltséganyagot jelzik, mely a keresz­

* A „XIII. század elejéről.

ténység befogadásával, mint új réteg, az ősműveltségre rá­borult, s alig mutatják a magyar lélek magatartását az új dol­gok áramlása közepette. Az ómagyarság a korai Árpádok alatt belsőleg tovább élt, heves kitörésekben lázadva, ma­kacs elzárkózottságban bujdosva és lassú átalakulásban oldód­va. Megnyilatkozásairól azonban irodalmi síkon alig lehet szó.

A középkor keresztény irodalma nemzetközi keresz­tény műveltségből táplálkozott, de egyre több magyar ele­met szívott magába, ezek azonban csak napfoltok a vallásos eszme egyeduralkodó fényében. A kereszténységben átala­kult magyar alakja Temesvári Pelbártban szemlélhető, a su­garak benne futottak össze, de az ő munkássága is latin nyel­vű volt.

Irodalomtörténetünk első fordulópontja a humanizmus, mely azonban szélesebb rétegeket nem érintett s később a protestántizmus erein keresztül szívódott fel a magyarság testébe. A nagy fordulópont mindenképen 1526, a mohácsi vész, illetve a XVI-ik század. Irodalmi nyelv lesz a magyar, végig árad az országon a protestántizmus, felszabadítja az összegyűlt történelmi „ellenzékiséget⁴⁴. A magyar tudat ki- lombosodik, jelentkezik a társadalmi élmény, merész szár­nyakat kap a társadalmi bírálat, megmozdul a középkor me­rev nagy rendjébe szorított ember, fölzendül az emberi test és lélek lírája. De a vallásos eszme, bár kiszélesedett, még mindig pántjai között tartja az irodalmat. Csakhogy e pán­tok között immár sok minden elfér.

A vallásos gondolat uralkodó szerepe nem szűnik meg a XVII-ik században, melyet a katholikus reformáció korá­nak nevezhetünk. Eltekintve az ellenreformátor Pázmánytól: ebben a században írja meg Zrínyi Miklós a keresztény hős­költeményt, a „Szigeti Veszedelmet⁴⁴. E században indulnak meg a nemzeti küzdelmek, melyek átnyúlnak a XVIII-ik szá­

8