Skip to content

Féja Géza – A régi magyarság

Találatok: 13

160

A világi énekek egyike Mátyás király halálát siratja. Fennmaradt egy virágének töredéke. Apáti Ferenc feddő- éneke már a társadalmi kritika hangját csendíti meg, tehát a holnapot jelzi.

Elbeszélő költészet.

A félig keresztény és a már teljesen megtért tömegeknek egyaránt szemléltetni kellett a keresztény életet s a keresz­tény sorsot. Ez a szükségérzet a középkor vallásos epikájá­nak szülője. A szemléltetés módja szélesmedrű volt, a vallá­sos kedély és képzelet minden erecskéje utat talált benne. Tehát a középkori irodalom nagy műfaja a legenda, melyben a korszak egész világképe, az ember, az ég s a föld viszonya kibontakozott.

Az alkotó szellem elfojthatatlan szabadsága is ebben a műfajban talált utat. A legendaíró olykor még a Szentírás anyagával is szabadon bánt, így Ádám és Éva bűnbeesésének bibliai történetéből egész kis költői elbeszélést alkotott. A paradicsomból kiűzött ősszülők bűnbánatot tartanak. Ádám a Jordán vizében áll s Éva a Tigrisben. A vízben állva bőjtöl- nek napokig s az örök hullámok mossák tisztára őket. De Éva megint gyenge, másodszor is bűnbe esik. Ismét hallgat a sátánra, s a bűnbánat betelte előtt kilép a folyóból új bűn- hődés és szenvedés felé.

Még a lírai hang is erőteljesebben tör ki a legendák te­remtő szabadságában, néha mintha valami nagy kozmikus líra hangjait hallanánk: „Ha énnekem ezer szám volna és annyi nyelvem, mint az égnek csillag! és mindazok zengené­nek, még sem tehetnék eleget te neked az te méltóságos nagy jó voltodról óh én szent asszonyom44.

A legenda a bibliai életet is középkori keresztény életté

22

Pages: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lap tetejére!