Találatok: 12
160
zadba, s minden nemzeti színezetük mellett a vallásos ihletet is magukban hordozzák. Bukásuk után pedig egyelőre nincs átfogó nagy eszme, mely a helyükbe léphetne, egészen a magyar felvilágosodás hirdetőinek jelentkezéséig. Tehát a vallásos eszme uralkodó szerepe az irodalomban egészen 1772-ig, Bessenyeiék jelentkezéséig számítható, ö az idők közös fonala és a végső ok, s 1772-ig minden korszakos rendülés és rengés megfér a keretei között.
Világos tehát, hogy két nagy korszakra kell felosztanunk a magyar irodalom történetét: a régi magyar irodalomra, melyben a keresztény vallásos eszme az uralkodó, s az új magyar irodalomra, melyben a vallásos eszme helyét birtokába veszi az ember. Az új magyar irodalom kezdete: 1772, mikor Bessenyeiék végleg leszámolnak a múlttal, s az irodalom középpontjába immár végérvényesen az embert, a világot s a nemzeti művelődés gondolatát teszik. Ha pedig az irodalom egy nemzet lelkűidének, életformáinak, történelmi magatartásának és sajátságos végzetének a költői megnyilatkozása, akkor a magyar irodalom tulajdonképeni kezdetének időpontját a XVI-ik századba kell helyeznünk.
Könyvem a magyar irodalom történetének első nagy korszakát tárgyalja. A termés csoportosítását a döntő jelentősegű áramlások szerint vittem végbe. Ezek: a középkor, a humanizmus, a protestántizmus, a katolikus reformáció, a nemzeti küzdelmek s az utánuk következő átmeneti évtizedek. Merev határokat nem csinálhatunk. Az áramlások messzire nyúlnak, belső jelentőségük megelőzi és túléli az időpontokat, gyakran egymásba is folynak. A szellem és az élet igazságát többre becsültem a rendszer merevségénél.
Irodalom: A könyv adatai szempontjából lásd Pintér Jenő irodalomtörténeteit. Horváth Tibor: Árpád, 1936.
9