Találatok: 13
160
Az ómagyarság kora az őshazában kezdődik és a kereszténység megszilárdulásáig tart. Óriási korszak ez s menynyi történelmi rendülést és vállalkozást, erőszakos hatást és bévülről rügyező sorsfordulatot rejthet magában. Szellemi arca őstörténetünknél is rejtelmesebb. Annyi biztos, hogy a magyarság még a honfoglalás előtt két népelemnek, a finnugornak s a turknak összeömléséből keletkezett. De a két „összetévő“ őstörténete és ősműveltsége csak a tájat, a talajt jelzi, melyből az „új nép“ kiszakadt.
De mit is keresünk a csaknem teljesen szétfoszlott ómagyar irodalomban? Az őshaza és az eredet, a beírt történelem előtti út, a honfoglalás és a kalandozások mondáit. E mondák egyrészt keleti kútfőkben találhatók meg, másrészt az árpádházi királyok alatt keletkezett latinnyelvű történelmi művekben, az ú. n. Gestákban tükröződnek megtépve az idők viharaitól, s az Árpádok udvarának szemléletmódján átszűrve. Ugyanígy történt a honfoglalás és a kalandozások mondáival is. Azok a gestaírók dolgozták fel őket, akik a legnagyobb hagyományőrző rétegnek, a népnek „csácsogá- sait“ megvetették. Mindazonáltal olykor merítettek a megvetett népi mondakincsből. De az általuk merített s átszine- zett anyag természetesen nem mutatja az ősi mondaréteg eredeti gazdagságát.
Az ősi mondahagyományból a gestaírók felszívták mindazt, ami a nemzeti-udvari dicsőség képeinek megfestéséhez szükséges s e törekvésükben használható volt. De keresztény érzületük alapján megvetették s lenézték mindazt, ami mitológiai ízű volt, egy lerombolt világ tovább kisértő szellemének a megnyilatkozása, ősköltészetünk legértékesebb elemeit Ítélték halálra. Arany János nagyon jól látta, hogy a mitosz,
10
