Találatok: 13

160

vitatkozás, a szónoklás és a levél volt mindenek felett. Az élőszó kultusza lobogott magasra, a túlbő humanista egyéni­ségek mindenek felett a szónoklás zuhatagában törtek ki. A humanista, mint korszakalkotó emberi nyugtalanság „kalan­dos életet“ élt, országok, udvarok, hatalmak között forgott. Egyéni életük is az új emberi korszak egyelőre szinte kielé­gíthetetlen nyugtalanságát példázza. író, tudós, diplomata és szónok a legtöbb, mert országokon átnyúló pályát csakis az egyéniség csillogásával, a lélek sokarcú kibontakozásával le­hetett befutni.

Később felvetődött közöttük a szellemi társulás gondo­lata is. Celtes Konrád a dunai tudós társasággal kísérlete­zett, mely szellemi igényt tartott egész Kelet-Közép-Európá- ra. De milyen szellemi területeken dolgoztak a humanisták elsősorban? Egyetemes volt náluk a világegyetem iránti ér­deklődés. Nagyon izgatta valamennyit az állampolitikai gon­dolat. Az udvar légkörében természetesen az uralkodónak szellemi tápláló forrásai és igazolásai akartak lenni. Meg­előzve a reformációt hittudományi mnnkáikban már vitatták és hirdették az emberi ész fontosságát a középkor gyermeki, alázatos hitével szemben. Költőik többnyire a klasszikus köl­tészetet korszerűsítették. Érzéki verseikben a test lázad és követel sokszázados lefojtottság után. írtak történelmi műve­ket díszes ünnepélyes prózában; klasszikus hasonlatoktól és ragyogó szónoklatoktól hemzsegő dicsőítő hősköltemények rendszerint ezek, de a mindennapok sziporkáit és csillámlá- sait is szívesen megörökítették. Egyes képviselői már áttértek a latin nyelvről a magyarra. Báthori László, pálos szerzetes lefordította a Szentírást, de műve elveszett s fennmaradt Magyar Gábor neve, ki latinul és magyarul és Gergely deá­ké, ki magyarul verselt. Műveikből azonban, sajnos, semmi sem maradt.

39