Találatok: 12
160
A reneszánsz és a humanizmus nem törte meg az egyház szellemi hatalmát. Az író, a gondolkodó bármennyire is új utakra tért, világképe bármennyire is különbözött az egyház által századokon át kikristályosított 8 gondosan kiérelt világképtől, az egyházhoz fűződő kapcsolatokat mégis, lazábban, vagy erősebben, de fenntartotta. Pannóniái János a maga reneszánsz-lényét összeférhetőnek tartotta a püspöki méltósággal, az egyházfők udvarai pedig többnyire bölcsői voltak az új világképnek. A reneszánsz-egyéniség az udvarokban, a hatalom védőszárnyai alatt virágzott, nagy tettek, nagy pályák s határtalan hatalomvágy izgatta, éppen ezért a legnagyobb hatalomban, az egyházban, megértő szövetségest keresett. Belsőleg pedig kifejlesztette a régi s az új világkép kettőségét. Az egyház hittételeit, mint olyanokat, elfogadták, de világi életükben az új csillagok intését követték. Némelyek a Szentírás birálatáig merészkedtek. Az emberi szabadság gondolatát életükkel megvalósították, de az életelv szellemi és vallási következtetéseit vagy nem vonták le, vagy csupán annyira vonták le, amennyire ez pályájukat nem zavarta.
A világias vallásos mozgalmak már sokkal messzebbre mentek, mert nyíltan szembehelyezkedtek az egyház tanításával és tekintélyével. E mozgalom népi gyökerei és vonatkozásai tagadhatatlanok. A világias vallásosság azonban meghalt, mielőtt megfelelő vallási rendszert épített volna. A pro- testántizmus megszületése tehát a „levegőben lógott44: az új vallásos élmény megfogalmazására és életének biztosítására volt szükség. A protestántizmusnak szabadságharcot kel
4′
51