Skip to content

Féja Géza – A régi magyarság

Találatok: 12

160

A protestáns kor.

XVI. század.

A reneszánsz és a humanizmus nem törte meg az egy­ház szellemi hatalmát. Az író, a gondolkodó bármennyire is új utakra tért, világképe bármennyire is különbözött az egy­ház által századokon át kikristályosított 8 gondosan kiérelt világképtől, az egyházhoz fűződő kapcsolatokat mégis, la­zábban, vagy erősebben, de fenntartotta. Pannóniái János a maga reneszánsz-lényét összeférhetőnek tartotta a püspöki méltósággal, az egyházfők udvarai pedig többnyire bölcsői voltak az új világképnek. A reneszánsz-egyéniség az udva­rokban, a hatalom védőszárnyai alatt virágzott, nagy tettek, nagy pályák s határtalan hatalomvágy izgatta, éppen ezért a legnagyobb hatalomban, az egyházban, megértő szövetsé­gest keresett. Belsőleg pedig kifejlesztette a régi s az új világkép kettőségét. Az egyház hittételeit, mint olyanokat, elfogadták, de világi életükben az új csillagok intését kö­vették. Némelyek a Szentírás birálatáig merészkedtek. Az emberi szabadság gondolatát életükkel megvalósították, de az életelv szellemi és vallási következtetéseit vagy nem von­ták le, vagy csupán annyira vonták le, amennyire ez pályáju­kat nem zavarta.

A világias vallásos mozgalmak már sokkal messzebbre mentek, mert nyíltan szembehelyezkedtek az egyház tanítá­sával és tekintélyével. E mozgalom népi gyökerei és vonat­kozásai tagadhatatlanok. A világias vallásosság azonban meg­halt, mielőtt megfelelő vallási rendszert épített volna. A pro- testántizmus megszületése tehát a „levegőben lógott44: az új vallásos élmény megfogalmazására és életének biztosításá­ra volt szükség. A protestántizmusnak szabadságharcot kel­

4′

51

Pages: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lap tetejére!