Találatok: 13

160

tart az útja? Történelmi mértéket keresnek a magyar sors számára, 8 Farkas András prédikátor az ószövetségi sorssal méri össze. Óriási vallásos gyökerű bűntudat szállja meg nemcsak az írót, hanem az országot is, de ennek a bűntu­datnak is megvan a valláson túlnövekedő jellege: befelé irá­nyítja a tekinteteket, mérni kezdjük önmagunkat, pályát ter­vezünk életünknek és erőinknek. A magyarság önmagára eszmél. A látóhatár fekete, a sors szörnyű. Megismeréseiről, önismeréséről, önmagáraismeréséről immár vallomásokat mond. Nagy elkeseredéssel, de még nagyobb megújhodási el­szántsággal.

Az új műfajok.

Az író s az irodalom teljes átalakulása természetesen új műfajokat hozott létre. Három nagy műfajban fejezte ki ez a kor a mondanivalóját: a prédikációban, a históriás énekben és a lírában.

A prédikáció volt a kor legszabadabb, legátfogóbb mű­faja. A prédikációt kiki a maga sajátságos hajlamai és ké­pességei szerint teremtette meg. Belezsúfolhatták mindazt, ami semmiféle műfaj keretei közt sem fért el: hittudományt és tapasztalatot, lírát és epikát, tudást és költészetet, áhíta­tot és érzelmi viharokat, merengéseket és indulatokat. A val­lás, az egyház és az igehirdető sorsa a prédikáció hatásán fordult meg, a szellem tehát benne lobogott és benne bonta­kozott ki a legélesebben és legjellegzetesebben. A prédiká­ció hirdette a kötelező magatartást az élettel szemben, s mondott bírálatot az egész életről. Éppen ezért nem száműz­hetjük a szorosabb értelemben vett vallásos irodalom terü­letére, mint a vallásos vitairatok egyrészét.

A históriás ének vallomás a kor egész emberi érdeklő­déséről. Benne épült ki a XVI-ik század műveltségének egész

56