Találatok: 13

160

ták át általános és egyenlő mértékben az országot. A társa­dalmi, érzületi és szellemi ellentétek egész sokasága kelet­kezett és gyarapodott. Gondoljunk csak az őslakók és a hon­foglalók, a bensőleg is kereszténnyé vált magyarok s a tit­kon pogányok, vagy félig pogányok, a római kereszténység s a magyarság egyes törzseihez és az őslakókhoz régebben el­jutott keleti kereszténység, az udvari ember s a mezei úr (le­gendáinak s még Tinódi is a „XVI-ik században,, paraszt urak- ról“ beszélnek) ellentéteire. A magyarság haladt az egységes birodalmi gondolat felé, de törzsi ősemlékezései is folyton felütötték fejüket. Ennek a különös árpádkori lelkiségnek a Gesták az egyedüli kifejezői. A Gesták ezért inkább irodal­mi művek, mint történetiek, inkább a kor lelkületét fejezik ki, mint történelmi életünk valóban megtörtént eseményeit.

Jakubovich Emil Gestáinkban régi hősi énekeink nyomait fedezte fel. A finnugor őskultura mellett az ótörök emléke­ket is figyelembe vette, s e megbővült látókörbe helyezte ősi énekeink kérdését. Azt az eredményt szűrte le, hogy mon­dáink s így Gestáink forrását is a szájhagyomány útján to­vábbélő hősi énekek alkották. Szilády Áront is nagyon meg­lepte a XVI-ik század hatalmas históriás ének-kultúrája. Le­hetetlennek tartotta, hogy igen mélyre nyúló hagyományok nélkül egyszerre a XVI-ik században nőtt volna ki a földből. „Minden nyom arra mutat, hogy őskori nemzeti epikánk tör­téneti énekeink krónikaszerű láncolatából állott. . . minden kornak megvoltak a krónikaszerző lantosai. Az ezek nyo­mán támadt első történetírók mit tettek? Kivagdalták, kiol­lózták . . . legtöbb esetben tönkre tették az eredeti képek arányait⁴⁴. Jakubovich eredményei abban különböznek Szi­lády felfogásától, hogy szerintük ősi epikánk távolról sem volt krónikaszerű (Gestáink modora sem krónikás modor!), hanem mint az ősi ugor és turk énekek: a megdicsőült,

12