Skip to content

Féja Géza – A régi magyarság

Találatok: 12

160

melyről olyan elismeréssel szólott Sylvester János. E lírai mélyréteg pedig tápláló dajkája lehetett Balassa Bálintnak is. Balassa teremtette meg az írott vers műformáját, az énekelt költeménnyel szemben megalapította a líra független birodal* mát. Ö is „nótákra44 írt, de versei a nóták nélkül is formai változatosságok és tökéletességek. Éppen ezért iskolát te­remtett és hatása századokra szólt.

Irodalom: Szabolcsi Bence: Tinódi zenéje. A XVI. szá­zad magyar históriás zenéje. A középkori magyar énekmon­dók kérdéséhez.

Az Ószövetség, zsoltárok és a magyar tragikus pathosz

Farkas András az ószövetség kereső, tévelygő, komor folyamában látta meg a XVI. század magyar sorsának mását. Az Ószövetségnek, mint sorsnak és kultúrterületnek magyar értelmet adott ezáltal. A nemzeti bűntudat s a vele kapcso­latos nagy történelmi elégedetlenség hangokat, kifejezést ke­resett s ilyenirányú vágyai természetszerűleg az ószövetségi zsoltárokban találtak megnyugvást. A zsoltár a protestáns vallásgyakorlat része lett, s már ezért is korán megindult a zsoltárfordítás. A zsoltár azonban ezenfelül lírai megnyilat­kozás lett a magyarság számára. Főleg a korai zsoltárfor­dítóknál tapasztalhatjuk ezt: a zsoltár számukra keret, mely­be beönthetik a maguk tragikus magyar líráját. A zsoltárok két vetületben hatottak a magyar lírára, egyrészt mint a méltóságteljes, ábítatos, tragikus panasz igéi és ritmusai, másrészt pedig mint feddő, panaszkodó és átkozó énekek. Az első vetület megőrizte vallásos jellegét, a másik bele torkollott a politikai lírába. Közös hatásuk: a magyar lírá­ban folyton fel-felbuggyanó tragikus pathosz. (1. még Adyt is!)

58

A magyar zsoltárírók közül költői szabadság dolgában Báthori István, Rudolf országbírája ment legmesszebbre. Prózai zsoltárokba, zsoltárszerű imádságokba öntötte kö­nyörgéseit és kétségbeeséseit teljes költői szabadsággal. A mezei ember közvetlen, meleg beszédét halljuk nála a zsol­tárosság tragikus dobverésén keresztül: „Engemet Uram me­legítettél szárnyaid alatt: úgy uram, az mint az anya tyuk szokta fiait tollai és szárnyai alá gyöjteni, szorítani, melegé­vel meleggetni. .. De te szent és irgalmas vagy ó nagy Jeho- va! Ki szereted az mi lelkeinket, és legelteted az te szent meződön, örökkül és örökké … Az én üstököm uram, csak az te kezedben vagyon, és az én nyakam az te szentséges tal­pad alatt legyen44. így könyörög gyermekért: „Adj az meg­hűlt fának ágat, és az ágnak zöldellő levelecskéket, az leve­leknek virágot, az virágnak termést és jó gyümölcsöt44. Azt kéri másutt, hogy „járjanak tábort, uram az te angyalaid körülettem.44

Hogy a korai zsoltáríróknál a zsoltárból mennyire egyé­ni költemény lett, arra Vég-Kecskeméti Mihály zsoltárfordí­tása a legszebb példa:

LV. zsoltár.

„Mikor Dávid nagy busultában, Barátai miatt volna bánatban, Panaszolkodván nagy haragjában, Ilyen könyörgést kezde ő magában.

Istenem, uram! kérlek tégedet, Fordítsd reám szent szemeidet, Nagy szükségemben ne hagyj engemet, Mert megemészti nagy bánat szivemet.

59

Csak sirok-rivok nagy nyavalyámban, Elfogyatkoztam gondolataimban, Megkeseredtem nagy busultomban, Ellenségemre való haragomban.

Hogyha énnekem szárnyam lett volna Mint az galamb elröpültem volna, Hogyha az Isten engedte volna, Innét én régen elfutottam volna.

Akarok inkább pusztában laknom, Vadon erdőben széllel bujdosnom: Hogynemmint azok között lakoznom, Kik igazságot nem hagynak szóllanom.

Éjjel és nappal azon forgódnak Engem mimódon megfoghassanak, Beszédem miatt vádolhassanak, Hogy fogságomon ők vigadhassanak.

Látod jól Uram álnok sziveket,

Csak szemben való szép beszédeket, De zabolázd meg az ő nyelvöket, Ne tapodják le híremet, nevemet.

Ugyan szemmel jól látom őket,

Én reám való gyűlölségeket, Fülemmel hallom káromlásokat, Igazság ellen feltámadásokat.

Egész ez város rakva haraggal, Egymásra való nagy bosszúsággal, Elhiresedett az gazdagsággal,

Hozzá fogható nincsen álnoksággal.

60

Gyakorta köztük gyűlések vágynak, özvegyek, árvák nagy bosszút vallnak, Isten szavával ők nem gondolnak, Mert jószágokban felfuvalkodtanak.

Keserűségem ennyi nem volna, Az ellenségtől nyavalyám volna,

Bizony könnyebben szenvedtem volna, Magamat attól megóhattam volna.

Én barátomnak az kit vélek volt, Nagy nyájasságom kivel együtt volt, Jó hírem nevem, tisztességem volt, Fő ellenségem most látom, hogy az volt.

Csuda szerelmét énhozzám láttam, Kivel sokáig mind együtt laktam, Az Istent véle együtt szolgáltam, Ily álnokságát sohse nem gondoltam.

Keserű halál szálljon fejére, Ellenségemnek ítéletére, Álnokságának büntetésére.

Hitetlenségnek kijelentésére.

Én pedig Uram hozzád kiáltok, Reggel és délbe, estve könyörgök, Megszabadulást tetőled várok, Az ellenségtől mert igen félek.

Megszegték ezek esküvéseket,

Régen elhagyták az ő hűtőket, Nem hiszem immár egy beszédeket, Mert megpróbáltam hitetlenségeket.

61

Ezeknek szájok zsirosb az vajnál, Sikosb ajakok az faolajnál, Élesb az nyelvek az éles kardnál, Szájokban nincs egyébb álnokságnál.

Te azért lelkem gondolatodat

Istenbe vessed bizodalmodat,

Rólad elvészi minden terhedet,

És meghallgatja te könyörgésedet.

Igaz vagy Uram ítéletedben,

Az vérszopókat ő idejekben

Te meg nem áldod szerencséjekben, Hosszú életek nem lészen ez földön.

Az igazakat mind te megtartod,

Az kegyeseket megoltalmazod,

Az szegényeket felmagasztalod,

Az kevélyeket alá hajigálod.

Ha egy kevéssé megkeseritöd,

Az égő tűzben el-bétaszitod

Nagy hamarsággal onnét kivonszod, Nagy tisztességre ismét felemeled.

Szent Dávid irta ezt zsoltárkönyvben, Ötvenötödik dicséretiben.

Melyből az hivek keserűségben Vigasztalásért szorzók igy versekben.44

L.: Régi Magyar Költők Tárát.

62

Pages: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17 18 19 20 21 22 23 24 25 26 27 28 29 30 31 32 33 34 35 36 37 38 39 40 41 42 43 44 45 46 47 48 49 50 51 52 53 54 55 56 57 58 59 60 61 62 63 64 65 66 67 68

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lap tetejére!