Találatok: 12
160
Pesti Györgynek a halálról írt verse példázza igen megmutató módon az idő sietését. Megjelenik nála is a bűnbe esett Ádám, akár a középkori legendában. De a legendában Ádám beáll a nagy folyóba, hogy hullámai mossák ismét tisztára és bűntelenre. Milyen más a XVI. század Ádámja. Kiűzik a paradicsomból:
„Ily mesztelenségébe atyánknak, Csak egy ködment őreája adának, Csépet, kapát eleibe rakának, Hogy nagy kínnal földön munkálkodnának/1
A verítékező Ádám nyomdokában a halál ballag s míg él, fejedelmek hatalma alá jut, kik:
„A szegénységet annyira nyúzzátok,
Hogy csak az haját, szakállát hagyjátok/”
Kibontakozott a társadalmi látás és Ádámból szegény jobbágyot faragott.
Különösen rokonszenves alakja e kornak Szegedi Kis István. Dalos madárnak nevezik, mert egész keserves, szenvedésektől csorduló életét teleszőtte szelíd dalokkal. Tasná- don volt iskolamester, de Fráter György egyik tisztje megfosztja kétszáz könyvétől, félholtra vereti, azután elűzi. Gyulán, Cegléden, Makón, Temesvárott, Túron, Békésen lelkész- kedik, itt Losonczy István egyik alvezére mindenéből kifosztja, alig tudja az életét megmenteni. Laskóra megy, s baranyai szuperintendens lesz. Török rabságba kerül, szörnyű szenvedések érik, majd kiszabadulása után Ráckevére
80
Néked virágoznak bokrok, szép violák Folyó vizek, kutak csak néked tisztulnak. Az jó hamar lovak is csak te benned vigadnak.
Mert fáradság után fejeket, tagokat Szép harmatos fűvel hizlalod azokat, Uj erővel építvén űzéshez inokat.
Sőt még a végbeli jó vitéz katonák, Az szépszagu mezőt, kik széjjel bejárják, Most azok is vigadnak, az üdőt mulatják.
Ki szép füven lévén bánik jó lovával,
Ki vígan lakozik vitéz barátjával,
S ki penig* vitéz fegyvert tisztittat csiszárral.
Újul még a föld is mindenütt tetőled, ‘Tisztul homályából az ég is tevéled Minden teremtett állat megindul tebenned.:
Illy jó időt érvén Isten kegyelmébül Dicsirjük szent nevét fejenkint jó szivbül, Igyunk, lakjunk, egymással vígan szeretetbül.“
Kiben köszöni Cupidonak hozzá való kegyelmét, tudniillik,
hogy Coeliát szerelmére felgerjesztette, s kéziben adta.
„Kegyelmes szerelem,
Ki illy jót tél velem, Áldott légyen Te neved
* Pedig.
89
Veszendő voltomban Hogy segéllél mostan Hála legyen tenéked Kérlek panaszimért Ki téged gyakran ért Jódat rólam el ne vedd.
Keserves fájdalmim Gyötrő gondolatim Távozzatok el tülem Kik mind éjjel, nappal, Csak búval, bánattal Forgottatok körülem: Mert megkegyelmezett Minden jót végezett Coelia én felőlem.
Ez föld szép virágja Éltető illatja
Hogyha szivemre hatott: Miért szomorkodjam S vigan miért ne lakjam Mért viselek bánatot?
Hiszem elég eddig Az még nem voltam vég, Hadd éljek már jó napot.!
Az ország csillaga, Szerencsés világa Hogyha fejemre terjed Nekem szolgál, fénylik Más elől eltűnik,
90