Találatok: 13

160

kintélytisztelet a kételkedések labirintusát nyitja fel Veres­martiban, s most már rendszerre van szüksége: nyugtató biz­tos építményre, melynek köveit a tekintély ereje forrasztja össze. Pázmány észrevette a kor e szükségérzetét s Kalauzá­ban az „erős várat⁴⁴ fel is építette.

A disputa újsága elmúlt. A vitatkozó hév indulatai, lírai erői hátrálni kezdtek a rendszerépítés betűsorai elől. Veres­marti már így támad elhagyott nyájára: „Reménységek ezek­nek egyedül a disputáció. Disputációjuk pedig olyan mint a barmok vívása, csak azon vannak, hogy győzelmesek legye­nek valamint valahogy lészen is.⁴⁴ Régi beidegzettségek kez­denek feltámadni benne, a másfélezeréves mise, a pappá szentelés megkapó szertartása, még protestáns pap, de mi­kor a pőstyéni hévvizeknél üdül, a katolikus harangszó hal­latára önkéntelenül a süvegéhez kap. S végül is visszatér a katolikus egyház kebelébe s tagadja a szentírás szabad vizs­gálatának, a vallási élmény szabadságának a létjogosultsá­gát: „A Szentírás próbakő nem lehet a község kezében⁴⁴, s a katolikus doktorok tekintélyének fontosságára mutat.

A kor e nagy fordulata Pázmányban testesült meg iga­zán. Pázmány vállalta az utolsó csapások harcát, s a „rend­szer⁴⁴ teljes kidolgozását, megerősítését, de nagy bölcsesség­gel belátta művének határait is, mikor politikai előrelátás­sal az erdélyi fejedelemség, a protestáns magyar birodalom szüksége és létjogosultsága mellett foglalt állást.

A katolicizmus győzelmének irodalmi hatása egészen a XVIII-ik század végéig állandóan érezhető. A könyvek nagy többsége vallásos és katolikus. A visszahódító katolicizmus mellett másik uralkodó színe ennek a korszaknak a sérel­meket szenvedett rendek nemzeti ellenállása és küzdel­mei. A „bujdosó sors⁴⁴ megárad, s országépítésre vállalkozik.

111

Évtizedeken át kuruc izgalmak járják végig a nemzetet, me­lyeknek eredetét Zrínyi Miklós körül kell keresnünk. II. Rákóczi Ferenc a nemzeti küzdelmek utolsó vezérlő alakja, s midőn mozgalma a majtényi fegyverletétellel végleg leha- nyatlik, ismét sorsfordulat köszönt a nemzetre. A szinte két­százesztendős harc után a béke légköréhez kell alkalmaz­kodnia, még mindig megoldatlan sorsának és történelmi hely­zetének nyitját a béke másarcú küzdelmeiben és erőfeszíté­seiben kell keresnie. E nagy társadalmi átalakulás útját az irodalom is pontosan mutatja.

Pázmány Péter, az ellenreformátor.

(1570—1637)

A katholikus reformáció harca, sikere Pázmány nevéhez fűződik. Magyarország Mátyás király óta igen gyorsan és közvetlenül élte át Európa nagy szellemi áramlatait. A hu­manizmusnak Temesvári Pelbárt próbált gátat vetni, siker­telenül, s így a magyar humanizmus nem kapott erőtelje­sebb ellenhatást és nyugodtan betorkolhatott a protestán- tizmusba. A protestántizmus a magyarságban bámulatos fej­lődési erővé és készséggé nőtt, gondoljunk csak Dávid Fe­renc útjára. Az ellenhatás Pázmányban érkezett nemcsak a protestántizmus, hanem az egész „fejlődési láz“ ellen. Páz­mányt is nyugati áramlatok táplálták: az európai ellenrefor­máció, a bárok s a jezsuitizmus. De a nyugati elem benne éppen úgy áthasonult, éppen annyira átalakult, mint a pro- testántizmusban.

Pázmány tisztán látta, hogy a XVI-ik században szellemi forradalom történt: „Mikor az pogányok megszűnőnek, az ördög veszedelmesb ellenségeket támaszta, az eretnekeket. . .

112

De ezek is, mint a hóharmatok, hamar elolvadának; és noha gyakran, mint az záporesőből támadott árvíz, nagy zúgással folyának; de hamar megszárada az ő megtorlott zajok⁴⁴ .. . A forradalom végének bejelentése ez. Az áradás ellen jött fegyelmezett eszmecsapatokkal, az emberi keresés és kétel­kedés izgalmai ellen a renddel. De rendjén, fegyelmezettsé­gén belül szintén forradalmi erők lobogtak 8 mint a tavaszi nedvek: pattanó csirává duzzasztották minden szavát. Ellen­forradalmár volt tehát, ki az ellenfél összes eszközeinek fel­szívásával és harcba vetésével győzött. Forradalmi erői szí­nükig telítették, frissítették, duzzasztották a katholicizmus újonnan megfogalmazott kereteit, de sehol sem törték át. ölébe hullott a lelkek nagy sorsfordulata, a biztos törvény és fegyelmezett rend után kívánkozók tapogatózása. Annál- is inkább és elsősorban azért, mert nem merev, idült ellen­hatást hozott, nemcsak „reakció⁴⁴, ellenáram volt, hanem egyúttal élettől duzzadó tevékenység, teremtés is.

Pázmány Péter egészen egyedülálló, egészen sajátságos egység. Egyrészt újra elfogadtatta a középkori eszméket, a test megvetésének a tanát, az aszkézis szépségét, a földi ja­vak megvetését, másrészt pedig mint igazi bárok egyéniség­ben: óriási életigenlés izzott benne. Egyfelől újra jogosultsá­got és becsületet szerzett a középkori látomásnak s az em­ber természetfeletti hajlamainak, sejtelmeinek, másfelől nyelve a legéletesebb érzéki pompába öltözött. A középkori örökséghez a XVI-ik század öröksége csatlakozott, ezért ha­tott ellenállhatatlan erővel. Hatalmas műveltsége a tekintélyi érvek egész fegyverraktárával látta el, de az egyszerű népi bölcsesség módszerét és eszközeit éppenúgy megbecsülte. A művelt hittudósban a népi szólásmondások és közmondások szelleme eddig nem ízlelt módon virágzott ki.

Pázmány építette fel a modern magyar katholikus szel-

8 Féja, A régi magyarság.

113

lemi katedrálist. Az egész embert tartotta szem előtt, az egész emberi lélek számára épített, s e téren egyedül áll szá­zadában. A katedrálisépítő a szellem mértani törvényeit ép­pen úgy szem előtt tartotta, mint az ember esztétikai igé­nyeit. S felfedezte a lélektani hatás fontosságát és törvé­nyeit, minden beszéde gondos, hibátlan lélektani építmény is. Győzelmét nem utolsó sorban annak köszönheti, hogy száz esztendő hatalmas vallási hullámzása után minden meg­nyilatkozása formai tökélesség volt, nemcsak a szellem, ha­nem egyúttal a szépség kényszere is.

Érdemes Krisztus születésének Pázmánynál található leírását Bornemisza Péterével összehasonlítani. Bornemisza egyszerű, melegszavú népmondát csinált a bibliai történet­ből. Pázmány nagy hittudományi bevezetővel kezdi, szinte szellemi templomot épít a születendő isteni kisded számára, ö is megadja a valóság súlyos ízét, de ugyanakkor fénybe is borítja az eseményt, belső szépségét bontja ki és misztikus ízeket kever bele. S minden lehető alkalommal áttöri a pro- testántizmus puritánságát, legendává oldja a bibliát, mely önmagában ragyogó s kiegészíthetetlen szent könyv volt a XVI-ik században: Mária Krisztus születésekor „térdre borul­ván, hihető, hogy eképpen szólott néki: Óh áldott gyermek! óh felséges Isten! óh édes fiam! óh én mennyei szent atyám, óh Uram, Teremtőm! ki vagyok én, hogy alázatos szolgálódat ily nagy jóval látogatod? Szoptassalak-e téged mint fiamat, vagy imádjalak mint Istenemet? Bétakarjalak-e mint anyád, vagy tiszteljelek, mint szolgálód? Tejet adjak-e, vagy tem- jénnel áldozzam néked? Hogy lehet Uram, hogy ölembe ve­gyelek, téged, ki az egeket bétöltöd? Mint tápláljalak té­ged, ki minden állatot eledellel tartasz? Efféle sok és mitő- liink gondolhatatlan ájtatosságok után, végre ölelvén, csó­kolván, sírván, örülvén, ölébe vévé és nagy böcsülettel bé-

114

takargatá Fiát, Atyját, Istenét⁴⁴. Pázmány újra felszakította a katholikus legenda forrásvidékét.

A katolikus irodalom általában erős gátlásokkal küz­dött, egy ideig nem merte a protestánsok irodalmi „szabad­ságát⁴⁴ követni, eszközeiket használni. Halkabb, szellemibb, vérszegényebb volt. A jezsuita nevelés megtanította Páz­mányt a korszerű „fegyverhasználatra⁴⁴, az eszközök nagyobb szabadságára, s ezzel felszabadította gyökeresen magyar és harcra termett, lobogó tüzű temperamentumát, ö az első katholikus magyar, aki szóban és írásban egész egyéniségét ki meri és tudja vetíteni, aki író a szó megújhodott értelmében. A prédikáció sokhúrú hangszer volt számára is, s himnikus lendületek és nekiszárnyalások csak úgy jellemzik, mint a drasztikus hatásokra való törekvések. A nagy gondolat s az elmélkedés tiszta párája mellett a félelem és undor-keltés is fegyvere volt. Az ember születését így írja le: „Közelebb va­ló származása, az anyák méhéből, mely szemérmetes! Mint a tejet kifejik és megoltyák: azonképen mondja a sz. írás, hogy vérből és oltómagból származik testünk: tíz holnapig egy setét, büdös rejtekbe, egy ganéjos rut tömlőébe rekesz- tetünk: melybe nem juthat semmi világosság sugara, semmi vigasztalás szózattya, semmi kedves ételek, italok vidámítása: hanem amit köldökén magához szíhat anyja véréből, azon sinlik és nevekedik a gyermek.⁴⁴

A harc szikrázó nyelve mellett megteremtette az elmél­kedés szelídebb szólásmódját is, mikor lefordította a ke­resztény elmélkedés egyik legtisztább művét: „Krisztus kö­vetését⁴⁴ Kempis Tamástól. S teljesen tisztában volt a műfor­dítás követelményeivel. Ezt írja előszavában: „Azért a hívek vigasztalására magyarra fordítám e könyvecskét. Igyekeztem azon, hogy a deák bötünek értelmét hiven magyaráznám; a szólásnak módját pedig úgy ejteném, hogy ne láttatnék

8*

115

deákból csigázott homályossággal repedezettnek, hanem oly kedvesen folyna, mintha először magyar embertől magyarul íratott volna.“ Lelkének, írói ihletének eredendő vonásai mindenütt kigyúltak. Nagy hatást tett „Imádságoskönyvé“-ben is szinte vallásos mámort találunk. A Szentlélek „belső izga­tásáról⁴⁴, Krisztus „kifolyó teljességéről⁴⁴ ír. A mise Ürfelmu- tatásakor így könyörög: „Részegíts meg engem Uram szent pohároddal.⁴⁴

Megírta az igazságra vezérlő Kalauzt. A katholicizmus ebben a könyvben segítségül hívja az egész világegyetemet. Pázmány egész epikai erejét beoltja a világmagyarázatba és természetmagyarázatba. Lankadatlan és óriási belső tevé­kenysége folyton mozgó, fejlődő erőket látott a mindenség- ben 8 hitvédelembe burkolva költői prózában tulajdonképen a világteremtésnek és a lüktető világerőknek hőskölteményét írta. Szent Ferenc szivével, de jezsuita agyvelővel írta meg a katholikus világképet, forradalmi alkattal, de ellenforradalmi programmal. Feleletet adott az emberi szellem minden kér­désére s az emberi révület minden villanására. S a Kalauz a hitvédelmi célokon túl a XVII-ik század emberének látóha­tárát is kifejezi. Ha kinyilatkoztató mondatok következnek benne, akkor nemcsak a pap, hanem a költő kinyilatkoz­tató hangját is halljuk: „Az mi akaratosságunknak dagályát az földnek emlékezetivel megfojtsuk⁴⁴. E mondat egymagá­ban is képes századokon át zengeni, s a változó idő új és új értelmét viselni.

S e kozmikus költő mellett a misztikus hangját halljuk szüntelenül. Aki belekerül stílusának sodrába, az misztikus sugalatainak borzongtatását sem kerüli ki. Folyton a látha­tatlanul jelenlévő 8 az érzékek határán túleső világ valósá­gára és jelenlétére figyelmeztet bennünket: a szférák zené­jére, angyalok láthatatlan snhanására, emberfeletti szépsé­

116

gekre, „noha az Isten szépnek mondatik, de nem oly szép­ség vagyon ő benne, az minőt külső érzékenységünkkel meg­foghatunk.⁴⁴ És így a maga dús világát és ragyogó természe­tét egyszersmind templommá szenteli, Isten óriási lakhelyévé teszi. Híres ellenfele Alvinczi Péter, a harcos prédikátor az „új csodák⁴⁴ arcát szegezte Pázmány ellen: „Jól lehet ha ugyan csudát kívánnak, nem köz csudát mutathatunk, ezt tudni illik, az egy erőtlen, minden világi gyámoltói üres em­berke Luther Márton, az egész világi megkeményedett szívű kegyetlenek ellen, minden hántás nélkül csakhamar ez világ­nak négy szegeletire kiárasztá az Evangeliomnak igaz üdvös­ségéé értelmét.⁴⁴ Pázmány viszont az ősi csodafolyót zúgatta: „Az természet ereje fölött való csudák és jövendőmondások⁴⁴ hullámait.

Egy személyben vállalta az egész harcot. Minden kima­gasló prédikátorral kiállott a küzdőtérre, s így azután minden vitairatát a legmélyebb egység fűzi a többihez: egyetlen nagy művet alkotnak. Vitairataiba bele vitte a hajdani nyilvános disputák egész drámai levegőjét. Nem is ír, hanem beszél, kiabál, fenyeget, csúfol, érvel, okoskodik, egyszóval szónokol bennük. A szónoki erőt, szinességet, drámaiságot: mind le­fordította a próza nyelvére. S nem vetette meg a harcos kor Ízlését, sőt: ez az ízlés a sava minden művének. Alvinczit így leckézteti: „Valljon Alvinczi neveztelek-é én valaha tégedet disznónak? k. . .nak? pellengér alá valónak? paráznának? világ latrának? verő ártánynak? gennyedtségnek? hitető- nek? bolondnak? pokolból származottnak?⁴⁴ Ellenfele: „Hat fél réf ember⁴⁴, „nyelves haris⁴⁴, „Büdös borcégér⁴⁴, „cégéres cigányságok és orcaszégyenítő hazugságok⁴⁴ hirdetője.

Pázmány nyelve teljes erőből folytatta és kiterjesztette azt, amit Méliusz Juhász Péter kezdett: minden gondolatát azonnal közvetlen, forró, életteljes érzéki képre váltotta.

117

Még semmiféle szakadék sem volt a kifejező nyelv s a valóban lélekző világ között. A halálos ágy „vonagló ágy⁴⁴, „délszinre hozza⁴⁴ az igazságot, a káromlásoknak „dandárát⁴⁴ kárhoztat­ja. Ezzel a forró, érzéki kifejező erővel közelíti meg a ter­mészetfölöttit, a misztikumot is: „sovány, kopár és semmire­kellő vala: eképpen a mi lelkünk, minden jó gyümölcsho­zásra elégtelen és haszontalan, ha mennyei malaszttal nem vastagodik magtalansága.⁴⁴ „Isten téged a keresztségben meg­mosogatott, fiává fogadott, lelki áldomásokkal felékesitett.⁴⁴ A szavak úgy hullanak az élet fájáról, mint az érett gyü­mölcsök. Ezt a nyelvet szerette s diesérte annyira Kazinczy Ferenc a tudákos, körülíró nyelv borzalmaival szemben.

A protestántizmus erkölcsi tudata felvetette a közösség kérdéseit, kigyújtotta a társadalmi gondolatot. Pázmány visz- szatért s mindent visszavezetett az egyéni üdvözülés kérdé­séhez. A XVI-ik század alulról néző társadalmi gondolata lehanyatlott. Ezt írja Thurzó György nádorhoz: „az Nemes­ségnek is privilégiomit szeretem és tehetségem szerint oltal­mazom: mert noha most az sok hadak között megszomoro­dott az Pázmány nemzetség, de azt megbizonyithatom, hogy Szent István király idejitül fogva jószágos nemes emberek voltak az eleim . . . Azért soha bizony az nemesség privilégió- ma ellen nem törekedtem, ne is adja Isten, hogy töreked­jem⁴⁴. Teljesen a rendi Magyarország álláspontján állott.

A múlt században a bibliafordító Erdősi Szilveszter Já­nos már diesérte a virágénekek szépségeit, Pázmány azon­ban éppen úgy, mint a prédikátorok, nem bocsájtott meg a világi és világias poétáknak: „Ha az ifjaktul még az Isten könyve is megtiltatott mikor félelmes volt, hogy ezekben meg ne ütközzenek: mentül méltóbb, hogy ama sok hitván éne­kek, ama fertelmes poéták tilalmazva légyenek⁴⁴. A virág­énekekre is felette haragszik: „Akár minémű rendbéli embe­

118

rek azzal mutogatják éles elméjeket, hogy undok virágéne­keket irkáinak, melyeket mind gyermekek, s mind leányasszo­nyok kardére tudnak és csaknem minden házak ezekkel zen- gedeznek.⁴⁴ A kemény középkori ítélet szólal meg itten. De éppen Pázmány neveltje, Zrínyi, a költő egyesíti, nem is sok év múlva, a Pázmánytól „helyre állított⁴⁴ vallást a türelem­mel s a felvilágosodás első körvonalaival.

A csillagos ég fia.

(1574—1633)

Szenczi Molnár Albert még kis gyermek volt, mikor egy éjszakán egész családja kifutott a házból; egyedül ma­radt és sírni kezdett. Visszaszaladt erre az édesanyja, kivitte, s megmutatta az üstököst (ezért sietett ki mindenki) s a csil­lagos eget. így emlékszik erre naplójában: „cuius imago sem- per haeret in animo⁴⁴: „melynek képe mindörökre lelkemben függ.⁴⁴ A gyermek fölött megjelent a nyughatatlan tragikus pálya égboltja. „Bujdosó⁴⁴ lett ő is, de bujdosása szinteréül egész Európát választotta.

„Natus in ea sum família in qua vetus lingua Ungarica mansit incorrupta.⁴⁴ „Olyan családban születtem, melyben a régi magyar nyelv romlatlanul maradt meg.⁴⁴ Ezt az egyetlen kincset kapta fajtájától Szenczi Molnár Albert, kinek család­ja Erdélyből költözött Pozsony megyébe. S e kinccsel tar­solyában a nagy sorsot választotta: vándorolni, az európai hullámok fölött suhanni s hallgatni a világ melódiáit. A buj- dosás nála a nagy hazának, Európának, az európai kultúrá­nak fölfedezése lett. Bujdosott, hogy a benne várakozó tisz­ta magyar szavak szárnyra kaphassanak. 1590-ben a nagy földinduláskor Bécsbe megy, s jönnek az állomások: Prága,

119

Drezda, Wittemberg, Heidelberg, Svájc és Itália. A protes­táns egyetemeken éppen olyan otthonosan járt-kelt, mint az olasz templomokban. Közben a magyar hiányérzések égtek benne, s felelni törekedett az égő kérésekre és kérdésekre. Nyelvtant írt, szótárt szerkesztett, vallásos könyveket készí­tett, fordította a Szentírást, prédikációs gyűjteményt bocsáj- tott ki, lefordította a zsoltárokat. Huszonnégy művéről tu­dunk. Magyar szellemi tervet, programot keresett, szinte Apáczai Cseri Jánosnak volt a Keresztelő Jánosa.

Közben haza-haza tért, de nem találta helyét a honi sors apró hullámcsatái között. Hívta a világ és ő újra kifeszítette megtépett vitorláit. Még Bethlen Gábor sem bírta a honi rög­höz kötni őt, pedig mindenre kész volt érdekében, Molnár pedig tisztán látta Bethlen Gábor birodalmi gondolatának jelentőségét. De nem tudott egy-egy zárt kis közösség életéhez alkalmazkodni, egy rokonszenves főúrnál éppenúgy nem ál­lapodott meg, mint egyetlen tájon sem. Itthon is állandóan az utakat rótta s a veszedelmek és szenvedések sem bírták pályájától eltántorítani. A honi hűség s az európai távlat együtt égtek benne mindhalálig.

Nagy műve, zsoltárfordításai szétáradtak az egész közös­ségbe. Molnár zsoltárai megtalálták a széles közösséget át- fuvó hangot, s formát. Ez volt az ő nagy ajándéka a protes­táns magyarság számára.

XC. Soltár.

„Te benned bíztunk eleitől fogva,

Uram téged tartottunk hajlékunknak, Mikor még semmi hegyek nem voltának, Hogy még sem ég sem föld nem volt formálva, Te voltál és te vagy erős Isten, És te megmaradsz minden időben.

120