Találatok: 13

160

kedés vidám szárnycsapásai suhognak. A bosszúálló Isten haragját pedig a kiengesztelhető Isten jósága váltja fel. Az ószövetség Istene helyébe az Újszövetség Istene lép. S így a „Szigeti Veszedelem¹⁴ mintegy mitológiai háttér Zrínyi rop­pant országépítő szándékai számára.

Zrínyi olykor szinte szétrobbantja a mű kereteit, 8 a saját katonai élményeit és vágyait, hadi zengését írja bele, ö megy a hadak élén, katonák az ő vitézei, az alvezérek olya­nok, aminőket ő akart magának, s szépapja az ő eszméit hir­deti, az ő érzelmeit önti meleg, súlyos szavakba. Azt csinálta meg az epika síján, amit Balassa Bálint a líra síkján: a katoná­nak, a várúrnak, a hadvezérnek világképét bontotta ki. Mély és átszellemült vallásos érzéseit is átszövi a kemény katonai világ, a hadak kemény Istenének arca üt át a jóságos Isten vonásain, az angyalok úgy állanak Isten előtt, mint a harci keménységbe öltözött vitézek. Zrínyi ígazánban csak katonai erényeket ismert; a mindent kockára vető hősiességben ízlel­te meg az ember értékét.

Zrínyi is látta a „Toldi-víziót⁴⁴, a férfikősziklát, mely védi a „hadfölyhőt⁴⁴. Deli Vid áll a mezőn s úgy tartja dár­dáját, a „nagy sugár tölgyszált⁴⁴, akár Toldi a rudat és olyan messziről, mint az „egyenes kűfal⁴⁴. Az erő határtalan öntu­data zeng folyton a versben, a mindent bíró férfi hangja, az erő örök értelmének az élménye, s ez a hang nem tud elhal­kulni a halál színe előtt sem:

„Befed ez a kék ég, ha nem fed koporsó, órám tisztességes csak legyen utolsó. Már farkas, akár emésszen meg holló: Mindenütt fellyül ég, a föld lészen alsó⁴⁴.

(Az idő és hírnév.)

131

9*

Ugyanezt a hangot halljuk a Szigeti Veszedelem bere­kesztésében:

„Véghöz vittem immár nagyhírű munkámat, Mellyet irigy iidő, sem tűz el nem bonthat, Sem az ég haragja, sem vas el nem ronthat, Sem az nagy ellenség, irigység nem árthat.

És mikor az a nap eljön, mely testemen Csak uralkodhatik, foggyon el éltemen Hatalma, magamnak ugyan nagyobb részem Hordoztatik széllel az magos egeken.

S honnan Scitiábul kijött Magyar vitéz, Merre vitézségét látta világ nagy rész, Azokrul helyekről minden szem rcám néz, Hírrel, böcsülettel valamig világ lész.

De híremet nemcsak keresem pennámmal, Hanem rettenetes bajvívó szablyámmal;

Mig élek harcolok az ottomán hóddal Vígan burittatom házam hamujával⁴⁴.

Még a gyengédséget is csak roppant erő színe előtt tud­ja éreztetni.

„Mert az én érdemem nálad annyit tészen, Mennyi vizet kis fecske szájába vészén, Az megmérhetetlen tengermélység ellen, Annyi én érdemem te kegyelmed ellen⁴⁴.

Ezért tudott epikai nyelvet, eposzi zengést teremteni.

132

Nyoma sincs benne a históriás ének körülíró, ragasztgató terjengős elbeszélő modorának. A jelzős főnév éles, plaszti­kus kép őnála, a kép széles emberi vagy kozmikus jelenete­ket ábrázol, az igékben az élet eleven, forró ritmusa ver. Ihltete olykor Berzsenyire emlékeztető ódái szárnyalásba csap:

„Uram, ki Oceánum tenger vizével Határoztatod neved s az egekkel⁴⁴,

„De az lágy fölyhők is engem biztatnak,⁴⁴ — vallotta, s be is szőtte művét lágy felhőkkel, elégiadarabkákkal. Zrí­nyi fia apjával akar meghalni, de atyja elküldi őt s igy bú­csúzik:

„Elragadt tégedet vakmerő bátorság, Mint székül hajtatik az ingadozó ág, Lészen oly üdő is, hogy benned vidámság Úgy fog tündökölni, mint kertben szép virág.⁴

S beírta eposzába az „idillumot⁴⁴, a „csurgóknak folyá­sát⁴⁴, az egész természetörömöt. Legszebb megnyilatkozása a török gyermek éneke:

„Miért panaszkodjam szerencse ellened, Ha bővited minden nap én örömemet,

Nem szakadsz el tőlem, az mint vagyon híred, Hogy állhatatlanságban van minden kedved.

Kikeletkor áldasz az szép zöld erdővel,

Szerelmes fülemile éneklésével,

Égi madaraknak sok különbségével,

Víz lassú zúgással, szél lengedezéssel.

133

Nem irigyled nékem az én jegyesemet, Inkább hozzá segitsz, szeressen engemet, Soha el nem veszed az én víg kedvemet, Neveled óránként gyönyörűségemet.

Adsz nyáron nyugovást és szép csendességet, Szép Ciprus árnyékot, hűvös szeleket, Gyönge tűvel varrott szép sátor ernyőket, Szomjúság megoltó jó szagos vizeket.

Ősszel sok gyümölccsel, citrommal, turuncchal, Ajándékozsz bőven szép poma gránáttal, Erdőn vadat nem hagysz, mert nekem azokkal Bőven kedveekedel és jó madarakkal.

De télen az mikor minden panaszkodik, Mikor az én szivem inkább gyönyörködik, Erős förgetegen szüvem nem aggódik, Mert szép lángos tűznél testem melegedik.

És vagyon császáromnál nagy tisztességem.

És mindenek között van nagy böcsiiletem, El nem fogy hát soha az én sok értékem, Van jó lovam, éle8 szablyám, szép szerelmem.

De kötve vagy szerencse az én lábamhoz, Mert elfutottál volna eddig gonoszomhoz. Ha volnál, szabadon, de rám gonoszt nem hozsz, Mert kötve vagy szerencse az én lábamhoz.⁴⁴

Zrínyi egész életén keresztül nem kapott méltó szerepet. Bécs megtagadta tőle úgy a fővezéri kardot, mint a nádori

134

széket, hiába voltak fényes hadi sikerei, s országot átalakító tervei. Életművének másik s nem kevésbé fontos fele: prózai mukássága s röpiratai. A katholikus magyarság nagy össze­foglalója, Isten birodalmának hirdetője, megírta az önálló s európai súlyú magyar nemzeti birodalom terveit is. ö mu­tatta az új magyar egységhez vezető utat. A „megváltó új⁴⁴ éppenúgy megnőtt benne, amint összesűrűsödött a hagyo­mány. Belső összefoglaló ereje nem maradt férfiizmai mö­gött. „Harmóniája⁴⁴, sokarcú erőinek boldogan összezengő vi­szonya kősziklán nyugodott. Legnevezetesebb prózai művét, a „Török áfium ellen való orvosságot⁴⁴ azért írta, hogy ön­álló magyar hadsereg magyar vezetés alatt valósítsa meg az ország felszabadítását. Minden haditette intő és bizonyító példa volt e nagy terv mellett. Kidolgozta a magyar hadiélet törvénykönyveit is, de ugyanakkor meglátta a katonának, a hadseregnek az egész nemzeti élettel való szerves összefüg­gését. Zrínyi a katona mindinkább Zrínyinek az államférfiú­nak jobbkarja lett. Katonaegyéniségét nemcsak eposzba ömlesztetté, hanem nagy birodalomszervező tervbe is. E bi­rodalomszervező terv bontakozik ki a Mátyás királyról szóló elmélkedéseiben is. Társadalmi vonatkozásokkal, indulatok­kal, s vádakkal éppen eléggé megtelt a XVI-ik század. De a nemzet mint helyesen épült s élő, szerves test, mint hivatást viselő rétegeknek egy célban való összeforrása, mint tiszta tudat: Zrínyi Miklósnál jelentkezik először. S e nagy biro­dalmi gondolat keretében megszűnik a vallásos gondolat ural­kodó szerepe, eltűnik a felekezeti nézőpont. Minden eddigi tagoltság helyét egy új tagolatlan egység: a nemzet foglalja el. A XVI-ik századot a háborgó, teremtő düh jellemzi, Zrí­nyiben ez a düh is átalakul bíráló keménységgé. A költőn, katonán s a buzgó katholiknson túlnőtt valami: az államférfi, a nemzeti tudat szinte felvilágosodott viselője.

135

„Nevelője⁴⁴ 8 legfőbb ihletője Hunyadi Mátyás volt. Gaz­dasági téren pedig sokat tanult Bethlen Gábortól. Mátyás király hagyományából merítette a színeket az eszményi ma­gyar uralkodó arcképéhez. S ez a hagyományból felépített uralkodói arc mindinkább tükör lett számára, érezte, hogy egyre iukább hozzá női s egyre erősebb izgalmak és kísérté­sek súgták, parancsolták a szembefordulást az idegen-jámbor, felekezetileg elfogult, egy századdal legalább is Európa mö­gött baktató, a magyarsággal semmiképen össze nem függő uralkodói arccal, mely éppen ezért érzéktelen volt minden terve és kiáltása iránt. Ha a hirtelen halál le nem teríti a déldunántúli erdőben, bizonyára ő lett volna a Wesselényi- féle szövetkezés feje, s talán komoly irányt és cselekvő bá­torságot tudott volna adni ennek a szerencsétlen sorsú szö­vetkezésnek.

Zrínyi nyomában.

A magyar köznemesség legjobbjai Zrínyit tekintették vezérüknek. A főnemesség sohasem állott komoly erővel melléje, de ő volt az új társadalmi készülődés gyújtópontja: az eszmélkedni kezdő köznemesség „Phoenixe⁴⁴. Elsősorban Vituyédi Istvánnak,* a soproni fiskálisnak köszönheti ezt. Vit- nyédi, Zrínyi ügyésze, alulról jött ember volt, csak apja emel­kedett föl a jobbágyi sorból. Az elnyomott mag szökött ben­ne törzzsé s lombbá, mintha évszázadok mulasztásait szeret né pótolni. Egész sereg iskolát támogatott, s ösztöndíjakkal küldte a lutheránus ifjakat nyugat felé. Fejedelmekkel leve­lezett, kereskedelmi kapcsolatokat szerzett Zrínyi számára,

* (1612—1670).

136

katonákat tartott a saját költségén az ő példájára. S megfo­galmazta Zrínyi pályáját: „Elébb a palatinusság, azután a hercegség s végül amit az Isten akar.⁴⁴ Hiszen: „sokáig fára­dozott a természet, ameddig alkotta őt.⁴⁴ Vitnyédi a hit me­legével óvta, tartogatta Zrínyit, mint a legkülönb magyar politikai lehetőséget. Nehéz, elhatározó precekben csodála­tos módon mindig begördült Zrínyihez a kocsija, vagy meg­érkezett a levele. S szavaiban Zrínyinek széles közösség sza­vát kellett éreznie.

A nagy humanista birodalmi gondolatot Vitnyédi fordí­totta le a XVII-ik század nyelvére: latin befolyásra támasz­kodó nyugati magyar birodalma volt az eszménye, a francia király legyen Magyarország királya, s Zrínyi a helytartója. De ez időben élt s éppenolyan komoly lehetőséget látott az Erdélyben felzsendült magyar birodalmi gondolatban is, a „napkeleti birodalomban⁴⁴, mely Kelet-Közép-Európára tá­maszkodnék s nagy emberi szerepet vállalna benne. A francia királlyal levelezett tervei érdekében, de a román vajdával is. A latin Európával való szerves kapcsolat volt terveinek egyik sarka, a másik: Erdély politikájának örök gerjesztője, Bá­thory Gábor mámorának s Bethlen Gábor józan, súlyos fon­tolgatásainak gyümölcse: a törökre támaszkodó s szívós ere­jével a törököt is túlélni képes keleti birodalmi terv.

Vitnyédi Magyarország örök vándora volt. Nagy politi­kai célok siettek nyugtalan szekerén. Lángolt s szervezett Zrínyiért s egy gyönyörű birodalmi álomért. Zrínyi halála u­tán pedig a Wesselényi-féle szövetkezés lelke lett, ö tartotta össze, amíg lehetett, a folyton szétfutni készülő vezéreket, a „bábukat⁴⁴ 8 toborozta mögéjük az ő terveinek s harcainak igazi értelmét: a köznemességet. De látnia kellett, hogy a „vezérek⁴⁴ még bábúknak sem jók, s ekkor teljes erővel ki­tört belőle a mélyből jött ember örök politikai mámora: a

137

forradalom. El akarta fogatni egyik utazása alkalmával a császárt, hogy fogságba vessék és így csikarják ki tőle a ma­gyar kívánságokat. A szövetkezés vezetői visszariadtak ettől, Vitnyédi élete pedig csakhamar elpattant, mint a túlfeszített rúgó.

Az ő roppant szívóssága varázsolta elő új történelmi szerepre a magyar köznemességet. A XVI. század nemesi „hősc“ Werbőczy, a bosszúálló; Zrínyi s Vitnyédi nemesei azonban a nemzeti tudatot, Zrínyi életének legfőbb értelmét hordozzák. Legszebb példa erre Bónis Ferenc éneke, mely történelmi s emberi vallomás a XVII-XVIII. század nemzeti tudatáról:

„Fekete gyásszal béborult Magyar Nép,

Ha elnézem benned, nincsen egy pontnyi ép, Mert sok gyiilevész nép, már mindenfelől tép, Ki miatt csak oly vagy mint senyvedő kép.

Rettegés félelem környékezett téged, Minden bontogatja vékony békességed, Nem állhatsz ellene, nincsen erősséged, Mellyel rettenthetnéd fene ellenséged.

Ügyed porban hever, rád sok veszély tódul,

Régi szabadságod szolgaságra fordul, Vigasságod helyett szemedből könny csordul, Kemény szív sorsodon, amely meg nem indul.

Csak magad maradtál, mint mezőn a tarló,

Melynek ékességét lemetszi a sarló, ó édes Nemzetem, mely igen vagy gyarló, Mert nincs az udvarban éretted udvarló.

138

Ugyan elbágyasztott kínod, mint törött ág, Rendeid elérték s a jajt hozó szív csak rág, Nemzeted majd elfogy, kit ellenség csak vág. Újabb méltóságra vájjon mikoron hág?

Óh kemény állapot, kinn éjjel s nappal sir Szivem, hogy nemzetem békességgel nem bir, Magam is senyvedek nincsen enyhítő ir, Fogságom sebére, mely volna kedves hir.

Neked édes hazám vékony erőm szerint Mindenben szolgáltam, nem mutattam csak szint, Mint tudtam rólad elhárítottam a kint,

Úgy cselekedtem és igaz Hazafikint.

Igaz ügyed ha volt, kiköltem melletted, Nagy ínséget láttam szüntelen feletted, Melyet méltatlanul szenvedek helyetted, Éltemet nem szántam, mert megérdemletted.

Sérelmes sebedet én gyakran kötöztem, Borral és olajjal szívesen öntöztem,

Javaimmal magam soha nem töltöttem, Sőt a magamét is néha rá költöttem.

Oltalma megromlott sorsodnak voltam én, Nem is igyekeztem soha a magamén

Úgy, mint a magadén ügyed keserülvén,

Mind azért szállott rám most ez lángozó szén.

Boldogságod, hogy nincs, szivem mely igen sir, Tudom e fogságban fejem véget nem ér, Előmenetedre többé vissza nem tér,

Azért ma tetőled hiv bocsánatot kér.

139

Isszonyu rabságot kik velem szenvedtek Magyarok ezimeri, nemes ágból lettek, Ha mikor vétettem, míg éltem veletek Lelkem áldására mind fejenkint gyertek.

óh szivem öröme s életemnek fele: Márjássy Annám tudom szived tele Bánattal, mert ennek elborított tele Sehonnat nem fú rád vigasságnak szele.

Paisod tenéked a nagy Isten lészen Sűrű bánátidban kedves véget tészen Ingyen irgalmában s kedvében bevészen Csak tiszteljed nevét mindenkoron készen.

A Jákob oltalma neked is oltalmad, Édes kisded fiam s hűséges tutorod, Keserűségidben enyhítő orvosod Felhozza még egyszer vigasságos napod.

Téged édes hazám, ki ínséget szenvedsz, Szörnyű félelembe majd szintén elepedsz, Senkit oltalmadra sehol nem remélhetsz Istennek ajánlak, fordulj a vezérhez.

Rajtad a nagy Urnák áldása maradjon, Irgalma mint a viz bőven rád áradjon, Mikor vívsz a harcon, karod ne fáradjon. Ellenség tőrében néped ne akadjon.

Igazság és jóság szeretettel egymást Csókolgassák benned ugyan szemlátomást, Lásson határodban minden bő áldomást Tiszteljék az Istent fiaid és nem mást.

140