Találatok: 13

160

Kegyesen megtartotta, Serény vitézséggel

Okos bölcsességgel Ott megajándékozta,

Izrael országát Saul koronáját Lám végre neki adta.

Régi magyaroknak Jeles királyoknak Én is nyomdokit nyomom, Hunyadi Jánosnak Amaz nagy hadnagynak Bátorságát én birom, És az Attilának

Két élű pallossát Oldalomon hordozom.

Egész napkeletnek, Napnyugoti részuek Félelmire én vagyok: Az föld is megrendül Sok fül hírrel csendül: Ha trombitát fujatok, Sok diadalmakkal Szerencsés csatákkal Kit megbizonyíthatok.

Ferdinánd császárnak Sok számú hadának Sokszor gátot csináltam, Tompérnak, Bucconak

11 Féja, A régi magyarság.

161

Sok német uraknak Holtokig hadakoztam, Kiknek halálával

Az nagy iga alól Nemzetemet föloldtam.

Az Hunyadi Mátyást, Amaz magyar királyt Az németek mint félték:

Az bécsi asszonyok Siró gyermekjeket Mátyással ijesztgették, Engem sem kivánnak Valakik karomnak Erejét megismerték.

Emlékezetemre

S nagy dicséretemre Az lészen a jutalmam: Hogy királyi székben Pozsonyi gyűlésben Közvox-ul választattam, Melyre én magamat Minden érdem alatt Ugyan nem méltóztattam.

Elég vala nékem: Hogy vala érdemem Az magyar koronára; Nem akartam venni, Fejembe tétetni, Másnak gyalázatjára;

162

Csak tartsa határát

Ám viselje gondját — Nincsen bosszúságomra.

De az közigazság,

Hitbéli szabadság Igen nagyok előttem;

Melynek oltalmára —

Bosszuállására

Magamat lekötöttem.

Ha ki ellenem jár:

Mig életem fönáli Kardomat le nem teszem!⁴⁴

Egyik legkiemelkedőbb műfaj: a nagy pillanat verse, a halál előtti búcsúzó, a börtönének, a vesztőhely előtti fo­hászkodás. Bónis Ferenc s Czeglédi István éneke is ide tar­toznak tulajdonképen. Részben tiszta lírai ellágyulások, elé­giák ezek, mint Nagy Péter sárvári börtönéneke:

„Férfiak, asszonyok, szüzek, szép virágok,

Széjjel imitt-amott ti az kik bujdostok,

Bölcsőben feküvő gyönge liliomok

Az Jézus nevéért ti megbocsássatok!¹⁴

Részben nagy vallomások, az élet értelmének felmuta­tásai, mint Bónis Ferenc verse.

Kéziratos daloskönyveinek kedvelt műfaja a „gajd⁴⁴, a gúnyos, tréfás, humoros, gyakran obszcén vers. Pajzán éne­kek s szabad szájjal csúfolódó versek. Az újkori ember sza­badságérzete nyújtózkodott ki bennük, egyelőre minden gá­takat lerontva korlátlan örömmel.

11

163

Irodalom: Thaly Kálmán: Vitézi énekek. Adalékok. — Vásárhelyi daloskönyv. Sziveket ujitó bokréta — s a kézi­ratos dalosköltészet anyagának elszórtan megjelent közlései.

A kuruc költészet.

A kuruc költemények szorosabb értelemben a Thököly s Rákóczi-korszakhoz fűződnek. Tágabb értelemben azonban ide sorozhatjuk mindama költeményeket, melyek a XVII-ik s XVIII-ik század nemzeti szabadságmozgalmaival összefügg­nek s a nemzeti tudatnak e korban sűrűn kigyúló fényjeleit fejezik ki. Keletkezésük, kialakulásuk úgy történt, mint a „névtelen költők” verseié általában, azzal a különbséggel, hogy e versek gyújtópontjában országos gondok, aggodalmak, politikai és hadi események állanak. De átírások és tökélete­sítések egész sorozatán keresztül juthattak ezek a költemé­nyek is „végső alakjukhoz”. A kuruc költészet két ága külön elmélyedést kíván: a Thalynak tulajdonított balladák s a népköltészetben tovább élő kuruc-élmények.

A nemzeti küzdelmek korában a protestálás politikai gondolattá érik. Az elnyomott vallás s az elnyomott nemzet panaszai és lázadásai eleinte összefonódnak, a vallásszabad­ságért 8 a nemzet függetlenségéért folytatott harc egyértel­művé válik. A protestáns biblikus líra is beolvad a korai kuruc költészetébe. Már a hű katholikus Zrínyi is teljesen magáévá tette a protestáns sérelmek ügyét. A magyarság két csoportra szakad: kurucokra, kiknek tudatát teljesen elön­tötte a nemzeti sérelmek feletti fájdalom 8 labancokra, kik­ben a sérelmek nem hevültek mindenre kész és mindent kockáztató ellenállássá. A korai kurucköltészet: állásfoglalás a királyhű katholikus papság s főnemesség politikai szerepe s az országra nehezedő német uralom ellen:

164

„Ágyadban nem fekhetsz, mert elordinálta, Asztalod nem tiéd, mert rajta az kártya, Több német urakat kártyázásra várja; Ez Magyarországnak egyik nagy igája.

Az kártyát elunván kezd az kockázáshoz,

Ezzel sem elégszik, alkalmatlansághoz Másra lépik, mely nincs országunk javához.

Abrakot és szénát kér az lovainak,

Szép fejér, lágy cipót hordát éh gyomrának, Gyönge levest, tyukhust parancsol szájának Édes lángízű bort hordát ő torkának.”

A kurucköltészethen a sérelmeket szenvedett rendek társadalomszemlélete bontakozik ki teljes erővel. Legjellem­zőbb vonásai: a sérelmek hánytorgatása, a nemzeti-rendi függetlenségre való törekvés, a vallásszabadság követelése és az elkeseredett németgyűlölet. (Mintha Kézai szavai csen­dülnének meg ezekben a németgyűlölő versekben.) II. Rá­kóczi Ferenc fölkelését parasztlázadás indította útnak. De, a bécsi politika önkéntelenül gondoskodott róla, hogy moz­galma ne maradjon népi ügy, midőn kitartóan fokozta a rendek sérelmeit s üldözéseivel létalapjában ingatott meg egyre több nemest. Sokasodott a „bujdosók” száma, kik a kurucságban országos politikai 8 katonai vállalkozásra szö­vetkeztek. A sérelmes rendek II. Rákóczi Ferenc mozgalmá­hoz szegődtek és a népi kezdetből nemesi-nemzeti ügy lett.

A kurucság társadalmi alkata felel arra a kérdésre is, hogy a kurucköltészetet népi terméknek tekinthetjük-e? Arany János ezeket írja Gyöngyösiről: „Külön népiesről még szó sincs: ami nemzeti az népi is: az elemet költőnk úgy ol­vasztja magába, hogy sehol meg nem látszik a forradás.”

165

Ez fokozatosan érvényes a kurucságra. A kuruc költészet részben a vázolt történelmi események tükröződése, részben a „nemesi-nemzeti forradalom” érzésvilágának lírája. A fel­szívott népi elemeket jóformán teljesen áthatotta a kuruc- mozgalomban uralkodó szerepet játszó rendi-nemzeti ihlet.

A folyton föllángoló harcok nyomán megszületik a ku- ruc-epika, a harcokat és „veszedelmeket” elbeszélő költemé­nyek sorozata. Közvetlen s hű beszámolók ezek a kor ese­ményeiről, de már eltérnek az előző korszak száraz krónikás modorától. Az írót magával ragadja az esemény s nem rideg beszámolót ád, hanem az együttérző kortárs lírával telített élményeit s tapasztalatait fejezi ki. Általános formájuk: a jaj­gatás, panasz, fohászkodás s a csata, a pusztulás képei:

„Feketehalomnál esik nagy vérontás,

A holott hallatott szernyű nagy sikoltás, Mint az sűrű nyilat az puskaropogás, Véres fegyver előtt egymásra borulás.”

(Gyászének a holdvilági és feketehalmi harcról.)

A késő kurucversekben más költői magatartást találunk. A siralmas, panaszos hangot a vitézi hang váltja fel. Leg­inkább Balassa Bálint vitézi verseihez hasonlítanak ezek az énekek:

„Mikor Balogh Ádám a kardját emelte: Sándor László akkor dandárt reávitte.

Vedd fel fiam bátran németnek lövését, Ne mutasd szivednek semmi röttenését, — Ne mutasd szivednek semmi röttenését!”

E sorok a „Kölesdi harcról” szóló versből valók, melynek

166

eredetiségét többen tagadják, s a verset Thalynak tulajdo­nítják. Annyi biztos, hogy úgy költői hang, mint pedig lírai színvonal tekintetében messze kiválnak azok a költemények, melyket Thalynak, a kuruc korszak szellemi rendezőjének tulajdonítanak, s „kuruc balladáknak⁴⁴ neveznek.

Beszélhetünk-e egyáltalában „kuruc balladákról⁴⁴? Any- nyit minden kétkedéssel szemben megállapíthatunk, hogy a kurucköltészetben ott él a balladai hajlam. Mert mi a balla­da lényege? Nyilván: sajátságos elhajlás az epikai mértéktől, új költői állásfoglalás az epikai anyaggal szemben. A balla­dát elsősorban nem „tragikuma⁴⁴, hanem időmértéke teszi balladává. A ballada lázadás az epika merevebb időmértéke s valóságérzéke ellen egy szintétikusabb (átfogóbb) életérzés nevében. A ballada szabadabban bánik az anyaggal, az idő­vel és eseményekkel, s rákényszeríti az eseményre az átélő ember sajátságos lírai-drámai ritmusát. Az epika ihletét ezer súly köti, a ballada ihlete: szabadabb időmértéket, sűritet- tebb kifejezést követel. Az epika magán hordozza az idő színének nyomait. A ballada az időtlenség színében lép min­dig elénk.

Ha a kuruc-élmény a népköltészetbe került, rendesen balladás szint kapott. E népköltészeti lecsapódásokat gyűj­tőink több mint egy századdal a kurucság után jegyezték fel. A népköltészetben érte el különben is legmagasabb fejlődési fokát a magyar ballada. Erdélyi gyűjtése őrizte meg e kuruc gyökerű kis költeményt:

„Musztafa, Karafa És az akasztófa: Mind ezen három fa — Mind a három rossz fa.

167

Körtefa, körtefa, Gyöngyösi körtefa: A szegény katona Megpihen alatta. . .

Karddal szántja földét, Vérrel boronálja: Mégis ő Felségét Igazán szolgálja.“

E vers nem fűződik időhöz s eseményhez, nem is u. n. „ka­tonaének⁴⁴, több annál: sűrített, szinte expresszív modorban a katonasors örök folyását fejezi ki. Az időszerű lefoszlott róla, de megmaradt mindaz, ami az idők számára őriz és felmutat valamit. Tökéletes ballada-csíra, de ballada-esszen­ciának is nevezhetem. Ugyancsak Erdélyi jegyezte fel a szé­kely kurucok dalát, mely igy végződik:

„Bukefal lovát szorítja, Kardját 6 fogát ácsoritja, S ősi javát, szabadságát Vérrel védi hazáját — A lófejő!

Medvebőrös kurta kozsók

S bogzott haja a vállán lóg; Mellette lép szűz hajadon — Fejér fátyolos menyasszony⁴⁴ . . .

Ez az igazi balladás összeütközés (tragikum), mikor a háború komor képpel szembeállítja az otthon, a béke arcát: a fejér­ruhás menyasszony alakjában.

168

A XVII. 8 XVIII. század szociális keserűsége leginkább a „bujdosók⁴⁴ énekeiben összpontosul. Ennek az alaknak a sorsa példázza a társadalmi elesettséget, — hozzá fűződött a legmélyebb emberi szánalom. A bujdosó katona sorsának természetes társa és folytatója a népköltészetben a betyár. A bujdosó katona éneke és a betyárnóta is összefonódott később.

A Thalynak tulajdonított „kuruc balladák¹⁴ sokkal kö­zelebb állanak a népballadához, mint bármelyik költőnk műballadáihoz. Nem csoda tehát, ha eredeti népi termékeket láttak bennük. A kételkedők azután alapos tanulmányokban mutattak rá arra, hogy Arany János hatása is meglátszik helyenkint rajtuk s nyelvükben itt-ott a XlX.-ik század sa­játságos színei fedezhetők fel. Mindez annyit mindenesetre bizonyít, hogy Thaly beléjük írt, átjavította, átfésülte őket, tehát Thaly az utolsó „átírójuk⁴⁴. De képtelenek vagyunk elfogadni azt a feltevést, hogy Thaly írta ezeket a verseket, hiszen akkor a teljesen jelentéktelen költő balladáiban Arany János mellé emelkedett volna. Lélektanilag érthetetlen, hogy Thaly mindvégig sekélyes költészete e néhány és sajátjának nem vallott versben egészen rendkívüli költői magasságba emelkedett volna. A „kételkedők⁴⁴ szétfoszlattak egy látszó­lagos csodaelméletet, de ugyanakkor sokkal csodásabb cso­daelméletet gyártottak. Azt is elismerjük, hogy a Thaly által közölt kuruc ballada sok esetben XlX-ik századbeli feljegy­zése egy bizonyos vidéken szájhagyomány útján megmaradt ősszövegnek. Ebben sem találunk különöset, ha az irodalom élettanát ismerjük. A mély rétegek megőriző képessége min­dig sokszorosan erősebb, mint a fejlett rétegeké. Bornemisza Péter feljegyzett egy érdekes népmese-töredéket a XVI-ik században, mely a XlX-ik században összegyűjtött népmese­anyagban kerül ismét elénk, szétlombosodva, de hűen. Arany

169

János is feljegyzett egy szájhagyomány útján fennmaradt kurucéneket.

Magának a Rákóczi-nótának több változata van. El­hisszük, hogy zenéjét Bihari szerezte, de ez még távolról sem bizonyítja azt, hogy nótája és ősszövege nem közvetlenül a kuruc korszakból nőtt. Sőt: gyökerei még régebbiek, hi­szen kezdő motívumát már Bónis Ferenc énekében megta­láljuk. A sok változat nemcsak széles, hanem hosszú életről is beszél. Thaly különben a Rákóczi-nótához fűzött jegyzet­ben el is árulja módszerét: „Csak magam tizenhét variánssal rendelkezem, tizenhét különböző példány használatával és egybevetésével adtam a föntebbi közleményt.⁴⁴ Thaly képes­sége tehát nem eredeti költői alkotóerő, de mindenesetre elsőrangú rendező képesség volt. Ömaga nem hozott termést, hanem a csirák továbbérleléséhez nagyszerűen értett.

A Thalynak tulajdonított kuruc költemények az egész kuruc korszak legmagasabbrendű költői megnyilatkozásai. Balladás menetük kifejezi a korszak életformáját és egész érzelmi kultúráját. Thaly a költő s Thaly a történetiró is képtelen volt ilyen magasrendű megnyilatkozásra. De rende­ző ereje szabályozta a kurucköltészet folyamának útját.

Kuruc tábori dal.

„Te vagy a legény Tyukodi pajtás!

Nem olyan mint más, — mint Kuczug Balázs, Teremjen hát országunkban jó bor áldomás. . . Nem egy fillér, — de két tallér kell ide pajtás!

Szegénylegénynek olcsó az vére: Két-három fillér egy napra bére; Azt sem tudja elkölteni mégis végtére Két pogány közt egy hazáért omlik ki vére!

170