Találatok: 419

421

FEKETE ISTVÁN

Téli berek

AZ ÉLETMŰSOROZATBAN NYOLCADIK KIADÁS

Reich Károly rajzaival

Borítóterv: Lonovics Zoltán

© Fekete István jogutódai, 1959, 1979

© Móra Könyvkiadó, 1979

1950 ÓTA CSALÁDTAG

Az 1795-ben alapított

Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesületének tagja

ISBN 963 11 1639 5

A kiadásért felel Bálint Csaba,

a Móra Könyvkiadó Zrt. vezérigazgatója

Felelős szerkesztő: Majtényi Zoltán

Műszaki vezető: Haás Pál

Nehezen indult el ez a reggel és benne minden, aminek el kellett indulnia. Nehezen virradt, mintha a világosságot a város végén feltartóztatta volna valaki, mert úgysincs semmi megvilágításra érdemes dolog ebben a városban, és különösen nincs ma, hiszen a felhők is csak jönnek-mennek tanácstalan gomolygásban, mint a reménytelen nyáj, amelynek ködből van a gyapja, és se pásztora, se gazdája.

Nem volt csattanó kiáltás ezen a reggelen, nem volt árny, és nem volt fény; nem lehetett észrevenni, hogy a villanylámpák mikor aludtak el, vagy égtek-e egyáltalán. Nem csillantak az ablaküvegek, amelyek nyirkosak voltak, mint a hüllők háta, és a város ébredésének zaja olyan tétovázó tápászkodás volt, mint a betegé, aki csak azért kel fel, hogy a doktorhoz menjen, de még ezen is gondolkozik.

Az éjjel valami kis hó esett, ami még szállingózik most is, de nem látni, csak érezni a pelyheket, amelyek eltűnnek az utcák mocskos vályújában, ahol tompa zörgéssel vánszorognak a villamosok, és feltűrt gallérral az emberek, akik úgy mennek valahova, mintha ellenkező irányba is éppen úgy mehetnének.

Nincs átmenet a sötétségből a világosságba, nincs ellentét, nincs elhatározás; minden csak van, mint valami lomha hegy, amit úgysem lehet megmászni, de nem is érdemes.

Ladó Gyula Lajos ezzel az érzéssel állt meg a kapualjban, de nem gondolkozott rajta, mert gondolkozni sem volt érdemes. Nem volt hideg, mégis mintha fázott volna, de ugyanakkor melege is volt. Egyik kesztyűjét felhúzta, aztán kotorászott a zsebében, de a másikat nem találta, s ezen úgy felmérgelődött, hogy a meglevőt is legszívesebben a sárba vágta volna.

„Piri mama hülyéskedése ezekkel a kesztyűkkel” – gondolta, és lerángatva az ártatlan kesztyűt, úgy gyűrte az aktatáskába a könyvek mellé, hogy az ártatlan kesztyű visított volna, ha ez szokása lenne.

Ezután gondolkodni próbált, hogy az este megvolt-e még a másik kesztyűje, de mivel nem emlékezett biztosan, hogy megvolt, vagy nem volt, újra ezt mondta:

– Hülyeség! – De még mindig nem indult el, és nem tudta elhatározni, hogy karját felemelje, és megnézze, hány óra.

Pedig a reggel már kivilágosodott, és Tutajos arcán mintha aggódás látszott volna az órát illetőleg, amit a lakásban sem nézett meg, Csak úgy, Piri mama bemondása alapján indult el, miután a kávéját futtában megitta.

Tutajos arcán ott van még a kávé étvágytalan íze, ott van a fél kesztyű bizonytalan sorsa, és elmosódottan ott van még sok minden, ami ebben a korban, augusztustól decemberig történhetik.

Mindezeket azonban sokkal nehezebb észrevenni, mint azokat a jeleket, amelyek nincsenek ott, amelyeket az elmúlt négy hónap elvitt magával.

Nincs ott az arcán a nyári nap derűs, egészséges barnasága, szája vonalában a megbízható elhatározás, szemében a felmérés és ítélet biztonsága és testének egész tartásában a hajlékonyság és keménység… amivé a berek és Matula nevelték, aki olyan távoli ebben a pillanatban, mintha nem is lenne a világon.

Ott áll tehát Tutajosunk, mint egy lagymatag kérdőjel, amely nem fejez ki semmit, és látszólag nem tud mit kezdeni önmagával. Ott áll, mint egy tétova gondolat, amiről nem lehet tudni, villámlás lesz-e belőle, eső vagy csak sár… Ott áll, mint tehetetlen ellensége az egész világnak, de elsősorban Piri mamának, akinek újabban – néha – gorombaságokat mondott… s ami öt perc múlva jobban fájt neki, mint a könnyes szemű öregasszonynak. Ott állt… de ne feszegessük ezt a látszólag érthetetlen kérdést, ami ködös volt, és még kérdésnek is bizonytalan, akár ez a reggel, amiből napsütés lesz, olvadás vagy borulás vagy északi szél, amelynek nyers, tiszta sziszegése nyomán szikrázó hólepedő takar le mindent: várost, mezőt, embert, influenzát és beteg gondolatokat.