Találatok: 3
200
1.
Derült délelőtt volt. A hó fagyott takaróján csillogott a napfény.
Futott, rohant, ordítva kiáltozott egy asszony Sepsiszentgyörgy utcáján.
– Emberek! Megszállták a tanácsházat! … A széki urak megszállták! … Elfoglalták a tanácsházat!… Emberek! …
Asszonyok, öregemberek rohantak elő a házakból, dermedten bámultak a kiáltozó asszony után. Mások meg futva követték, botokkal, cséphadarókkal. Három sebesült harcos szaladt elő, karddal, lándzsával, – nagy kötés volt a karjukon, fejükön. A gyenge, kis csapat botladozva közeledett a tér felé.
*
Másik utcában is rohantak tizenöten-húszan. Asszonyok, öregek, gyerekek.
A házak felett kiemelkedett a református templom tornya. Csattanva kongott fel a harang, vadul félreverten csapdosott a hangja a város felett, de váratlanul el is hallgatott.
*
A torony meredek lépcsőjén jajgatva zuhant lefelé egy öregember.
*
Széles parasztháza kapujából Berde Mózsa futott elő. Kiskabátban, de a derekán, széles bőrövön vastag kard lógott, s mellétűzve egy nagy pisztoly.
Döbbenten bámulta a hirtelen elnémult tornyot, konokul leszegte a fejét, s rohanni kezdett a főtér felé.
*
Az urak húsz-huszonöt tagú tanácsa a megragadott hatalom dühével csoportosult az emelvényen. Dobosy ezredes, Pongrácz Albert, Csiszér Lajos vették körül Baróti Ákost.
– Valamennyiőtök érdekében, azonnal megkötjük a békét! – kiáltotta Baróti. – Mielőtt a hatalmas ellenfél legázolna benneteket!
Tehetetlen kétségbeeséssel kavargott az asszonyok, öregek kis tömege. Ötven vállas, parasztruhás ember állt velük szemben, – Puchner tábornok becsempészett, átöltöztetett katonái. Egyforma osztrák kardjuk volt és pisztolyok lapultak az oldalukon. A szintén paraszti ruhás osztrák százados az emelvényen állt Baróti mellett.
– Minden feltalálható fegyvert össze kell gyűjteni, – rendelte Baróti – és holnap reggel Árapatakára szállítani! Senkinek bántódása nem lesz, aki engedelmeskedik, de aki ellentáll, azonnali halállal lakol! Térjetek vissza rendes munkátokhoz, s holnaptól kezdődik ismét a békés, nyugodt élet.
Erejének csekélységében megzavarodottan, összeroppanva morajlott a tömeg.
Egy ősz, öregember reszkető szájjal egészítette ki Baróti utolsó mondatát.
- A nyugodt élet… Meg a botozás…
Jusztina, a fiatal Thuróczi és Pető Gergelyné dermedt rémülettel álltak a terem sarkában, közel a bejárathoz.
- Az ágyúk! – suttogta Jusztina. – Reánk bízta Áron!
- Gyerünk ki! Gyorsan! – ragadta meg a karját a fiatal Thuróczi.
A bejárat felől Berde Mózsa tört előre az emelvény felé, karjaival vágta magának az utat.
- Hazaáruló! Te bitang kutya! – ordította Barótinak s előrántotta öve mellől a pisztolyt.
Baróti szűkölve ugrott hátra. Az osztrák százados előrevágta a karját s hideg arccal Berdére lőtt. Az öreg megtántorodott s hátrazuhant.
*
Két üteg ágyú dolgozott egy sziklás hegyoldalon. Az egyiket maga Gábor Áron vezényelte, a másikat felkötözött karú öccse. Emberek, asszonyok hordták a lövegeket, a lőport, borogatták a csöveket. A megfeszített munka olyan lázában éltek, melyben szó sem esett, kar sem állt meg, szem sem pillantott félre. Eget-földet rázva dördültek az ágyúk.
*
A szentgyörgyi tér üres volt.
Távoli sarkában, azon az emelvényen, ahol először szólaltak meg Gábor Áron ágyúi, – ott állt a Jusztinára bízott négy ágyú. Két öreg paraszt kapkodott lázasan körülöttük, lovakat fogtak.
Két ágyú máris megindulhatott, az öregek készen markolták a gyeplőszárakat.
Jusztina suttogva sürgette Petőnét.
- Erzsók! Induljatok! Én majd a másik kettővel… A két első ágyú elindult.
A közeli házból három öregember sietett elő, két lovat hoztak ők is. Kötőféket rángatva faroltatták oda a lovakat a harmadik ágyú elé.
- Tüstént jön még két ló – mondta az egyik öreg. – Hozza őket a feleségem.
A fiatal Thuróczi Mózes nem törődött a lovak befogásával. Lázasan töltötte a negyedik ágyút.
- Mit akarsz? – döbbent megjusztina.
A fiú a düh rettenetes elszántságával mutatott előre.
– Belelövök a tanácsházába! Jusztina rémülten ragadta meg a karját.
– Nem lehet! Bent vannak a mieink is! Meneküljünk rögtön! A harmadik ágyú már elindult, asszonyok hozták az újabb két lovat…
*
A tanácsházban az osztrák katonák körülfogták a tömeget, hogy egyenként elszedjék a fegyvereket. Pongrácz Albert beszélt valamit, de elakadt a szava, mert az egyik parasztruhás osztrák katona az emelvény felé ordította az ajtóból:
- Ellopják az ágyúkat!
A százados vadul előreugrott.
- Nem hagyott őrséget?! – üvöltött rá Pongrácz.
A tiszt nem törődött vele, feldöntötte az asztalt és átugorva rohant kifelé, felemelt pisztollyal.
*
Két ágyú már eltűnt a térről, a harmadikkal vágtattak a lovak messze az utcában, – de a negyedik még az utca torkolatánál járt. Jusztina és Thuróczi kísérték.
A tanácsház ajtaján kiáltozó, sikoltozó tömeg ömlött ki.
Elöl az osztrák százados, mögötte császári katonák és háromszékiek vad összevisszaságban.
- Ne engedjétek az ágyúkat! – sikoltotta egy asszony és körömmel vetette rá magát a rohanó császáriakra.
A tér másik oldalán, az utca sarkánál, egyszerre megállt a negyedik ágyú. Elől az asszonyok csillapítva tartották a lovakat.
A császáriak rohanva közeledtek, innen-onnan pisztollyal lőttek az ágyúmentőkre.
Az ifjú Thuróczi lángoló arccal magaslott fel az ágyú mellett.
– Emberek! – ordította torokszakadtából. – Húzódjatok félre, hadd lőjek bele a német kutyákba!
Percekig tartott az ütközet.
A gyújtókanóc már lángra lobbant, Jusztina rettenve húzódott hátra tőle.
A császáriak rohanó csapata hirtelen megtorpanva, egymást gázolva ugrott szét…
- Gyertek! Mért nem jöttök!? – ordította vigyorogva a fiú.
A százados vonítva vetette magát a földre, kimeredő szemmel látta, hogy kékes láng csapott ki az ágyú iszonyú torkán, s hatalmas robbanásban sötétült el a világ.
2.
Puchner báró kiterített, zászlókkal teletűzdelt térkép előtt tanácskozott vezérkarával. Íróasztalánál állt, s csendes, ideges hangon beszélt.
- Háromszék megszállásával szabaddá válnak útjaink. Ez mostani helyzetünkben rendkívül fontos, ha Bem kimozdulni merészelne Kolozsvárról. Gedeon tábornok úr azonnal megkezdi a felvonulást Árapatakára, s holnap megszállja Szentgyörgyöt.
A magas, szikár tábornok előrelépett.
- Dorschner ezredes két nap múlva érkezik, – folytatta a báró – ő két ezreddel Földvárra indul. A lázadókat egy hét alatt ki kell füstölnünk!
A szárnysegéd lépett oda az asztalhoz és halkan jelentett valamit. Puchner igent intett, s a térképre figyelve csak pillanatok múlva tekintett fel a feszesen elébe álló, fiatal kapitányra.
- Főparancsnok úr! – jelentkezett a kapitány. – Stutterheim ezredes úr parancsára jöttem!
Lepecsételt levelet nyújtott át.
A báró kevés figyelemmel kezdte bontogatni a levelet, s gyerekes gyanútlansággal kérdezte a futárt.
– Mi újság az ezredes úrnál?
– Főparancsnok úr! – riadt meg a kapitány, hogy meg kell előznie a kellemetlen levelet. – Csatát vesztettünk. Bem tábornok Besztercén van!
Mint aki előtt bomba robbant, Puchner hátraugrott, tátogott, nem jutott szóhoz. A tisztek döbbenten meredtek a futárra.
– Besztercén?! – kiáltotta Puchner. – Besztercén?
Senki sem felelt neki. Hirtelen feltépte a levelet, belebámult és szó nélkül átrohant a másik szobába.
Döngve csapódott be utána az ajtó.
– Besztercén!? – kérdezte Gedeon ezredes is a kapitányt.
A tisztek kábán bámultak.
– De hiszen tegnap még Kolozsváron volt?!
– És hová lettek a mi ezredeink?
Augusz ezredes szinte megkönnyebbülten sóhajtott fel.
– Ha Háromszék nem kapitulált volna, akkor most itt ülnénk a csapdában!
A nagy térképhez tolongtak, egy pecsétgyűrűs kéz odanyúlt a Beszterce névhez tűzött császári jelzőzászlóhoz és megmozgatva kihúzta.
*
Tódorán Pável serege vacsoratüzek mellett táborozott egy széles hegyoldalon. Este volt, elült a harci zaj. Kristálytiszta csillagok remegtek az égen, s mintha himbálództak volna a meg-megújuló szélrohamban.
Nagy sziklahát védelmében lobogó tábortűz lángolt. Keserűarcú emberek ülték körül: Gábor Áron és Jusztina, Pető Gergelyné és a
felkötött karú Imre, aztán Tódorán Pável, Mészáros Ignác, Cseh Ignác és a fiatal Thuróczi.
Nem messze tőlük ott feketéllett a négy megmentett ágyú.
- Én vagyok az oka… – szólalt meg Áron önemésztő
szomorúsággal. – Nem elég fegyvert teremteni, nem elég állani a harcot, idejében el kellett volna pusztítani a belső ellenséget!
Mészáros Ignác elhatározó mozdulattal emelte fel a karját.
- Emberek! Elég a kesergésből! – mondta keményen. – Ha eddig nem tettük, most leszámolunk!
- Úgy van! Arról beszéljünk, mit kell tenni? – helyeselt Cseh Ignác. Áron egyszerre magához térve állt fel.
- Én megmondom! – kezdte határozottan. – Rögtön indulunk Árapatakára! Akárhogyan, de reggelig ott kell lennünk!
- S itt! – állt fel Tódorán is. – Reggelre itt támadás lesz!
- Kettéosztjuk magunkat! – döntötte el Áron. – Fele sereg itt marad, az ágyúk meg úgyis megszaporodtak.
Cseh Ignác javaslattal állt elő.
- Kérjünk segítséget Zsombori századostól! Hídvégen úgyis szünetel a harc két napja.
- Úgy van! – mondta Mészáros Ignác. – Azonnal küldönc menjen Hídvégre!
Áronnak felderült az arca.
- De ne ide kérjük a segítséget, hanem egyenesen Árapatakára. A küldönc máris induljon!
- Én megyek! – lépett elő az ifjú Thuróczi.
Készülődve mozdultak mindnyájan. Tódorán még megállította Áront egy szóra.
- Ki őrzi az árapatakai völgyet?
- Csukás Mózes, jó háromszáz emberrel és két ágyúval.
Mindnyájan megindultak a letáborozott harcosok felé.
*
Borús, havas reggelre ébredtek. Száraz hideg csípte az arcukat. Két ágyú őrizte a keskeny árapatakai völgyet, sziklákból épített fészkekben. Pongrácz Albert, Baróti Ákos és Csiszér főjegyző az ágyúk mellett álltak. Baróti az egyik viharvert talpra tette a lábát. Csukás Mózes párszázfőnyi serege megdöbbenten, némán vette körül az állást.
Pongrácz Albert beszélt, kezében a hamisított hírlappal. Homlokán verejték gyöngyözött, minden erejét, minden nyugalmát összeszedte. Társai már feltámadt úri büszkeséggel, megnyertnek vélt diadallal tekintettek a tépett harcosok sokaságára, de a királybíró tudta, hogy a győzelem nagyon is ingadozik még. Ezen a beszéden, az ő beszédén fordul meg minden! Az árapatakai völgynek néhány óra alatt ki kell ürülnie, mert különben hiába volt minden számítás.
– Mai napon megkötöttük a békét, azzal a feltétellel, hogy közületek senkinek bántódása nem lesz… – mondta a királybíró nyugodtan, enyhén rábeszélő hangon.
- Ha meggondoljátok, hogy Magyarországon és mindenütt elbukott a harc, tudhatjátok, hogy ez a legtöbb, amit elérhettünk. Vonuljatok vissza Árapatakára, rakjátok le a fegyvert, s induljatok haza a családhoz.
A csatákban edzett harcosok megrökönyödötten hallgattak. Jónéhányszor szembenéztek már azzal, hogy egy szálig itt pusztulnak, de ez most olyan fordulat, amilyenre nem is gondoltak soha.
Csukás Mózes kiáltva válaszolt Pongrácznak.
- Csak Gábor Áron szavának hiszünk!
Ez a kiáltás egyszerre feleszméitette az embereket. Zúgva helyeseltek Csukásnak.
De Pongrácz jól felkészült, s rendkívüli hitető erővel hazudott.
- Emberek! – mondta fájdalmas hangon. – Ti még nem tudjátok szülőhazánk nagy gyászát. Gábor Áron hősi küzdelemben elesett
tegnap Köpecznél, s ott már be is tört hozzánk az ellenség!
Vonuljatok haza minél előbb, ne essetek foglyul fegyveresen…
Összehúzott szemmel, mozdulatlan arccal nézte a keserűen, kétségbeesetten felmorajló, megkavarodó sereget. Sikerült!
Baróti elégedetten mosolygott.
Egy öreg parasztember az urak felé meredt.
- Elpusztulunk valahányan… – mondta magának.
*
A közeli hegytetőről szélesen be lehetett látni a környéket. Hosszan, keskenyen húzódott az árapatakai völgy. Innenső torkolatánál kis falu lapult a hegy lábához, füstölgő kémények, havas háztetők félkörben.
Lent a mélyben sűrű, fekete csoportok mozogtak. Csukás Mózes serege vonult ki a völgyből, s lassan eltűnt a falu házai között. Egy másik csoport elkerülte a portákat, – jól látszott idefentről – s bevette magát a falun túli erdőbe.
*
Módosabb ház állt Árapataka közepén. A parasztruhás császári katonák – jóval kevesebben, mint tegnap – a ház előtt várakoztak. A százados eltűnt, katonái közül is sokan viseltek sebkötéseket.
Az ajtó előtt nyolc-tíz felnyergelt ló állt.
Az udvaron lerakott fegyverek halmozódtak, – nem valami sok – s a lefoglalt két ágyút is idevontatta nemrég néhány császári katona.
- Jó kis masinákat csináltak a gazemberek. – vizsgálgatta őket egy osztrák.
Társa a tenyerével ütögette vigyorogva a csöveket.
*
A parasztház tágas szobájában feszült izgalomban várakozott az urak tanácsa. Még a dagadt Konrád úr is itt volt, nem akarta elmulasztani a kapituláció várva várt pillanatát.
Mindenki az asztal felé tekintett, türelmetlen, néma figyelemmel. Egy osztrák őrnagy – egy valódi császári őrnagy! – állt ottan, maga mögött két közkatonával, kezében összegöngyölt irattal.
– Parancsom van, – mondta az őrnagy – hogy képviselő úr és királybíró úr elé tárjam az okmányt, s aláírásukat kérjem szentesítésül…
Pongrácz, Baróti, Csiszér, Dobosy várakozva pillantottak az iratra.
*
Az árapatakai völgy üres!
Fentről, a hegytetőről jól látszott, hogy távol, a nagy völgy bejáratában hatalmas, tömött sereg vonult befelé. Egyenletesen mozgott a nagy test, s szemmel láthatóan közeledett.
Jönnek a megszállók!
Itt fent, a csendes hegytetőn, egyszerre mintha megmozdulna minden fa, minden kő! Eleven, zsongó élet támadt, fojtott hangon parancsok pattantak, lábak dobbantak, ágyúkerék döccent.
Négy ágyú telepedett le a hegytetőre, s óvatosan a völgy felé fordították a csövüket. Lőszeres hordók sorakoztak az ágyúk mellé, fürge kezek hordták elő őket.
A fák sűrűjében fegyveres sereg mozgolódott bevetésre készen.
Jusztina, a kipirult, kisködmönös Jusztina kanócokat igazított sorban az ágyúk gyújtócsövébe. Gábor Imre és Pető Gergely felesége az ágyútalpakat igazították.
Jönnek a megszállók!
Gábor Áron és Tódorán Pável a sziklák fedezékéből nézték a völgyet. Éppen csak a fejüket emelték ki.
– Kezdhetjük! – nevetett Áron Tódoránra.
– Én megvárom a bevezetést – mondta Tódorán. Bajsza, mint két sarló keretezte széles száját.
Kijöttek a fedezékből.
Áron felülvizsgálta az ágyúkat, pontosan beirányította őket.
– A lövés után azonnal töltünk – mondta Imrének.
Még egyszer a szikla széléhez lépett, s azonnal visszatért.
– Most aztán kezdjük! Pecsételjük meg a kapitulációt!
Tódorán előrehúzódott a seregével. Az emberek vidám, harcrakész türelmetlenséggel várták a pecsételést.
Egyszerre gyulladt a négy kanóc, s a négy torkolat egyszerre vetett lángot.
Hömpölyögve visszhangzott a hatalmas dörrenés. Vad ordítás csapott fel a völgyből, lent füstgomolyok, fejvesztett kavargás. Áron nyíltan a hegytetőre ugrott és karját lengetve kiáltott.
– Töltsetek! Gyorsan! Most megfizetünk!
*
A parasztház udvarán döbbenten álltak az álruhás császáriak.
A rájukszakadó vad rémületben kővé váltan bámultak a hegytetőre. Ott fent, a gerincen, apró emberalak lengette a karját… Hirtelen megmozdult az egész hegytető, hatalmas, kiáltozó sereg zúdult le róla feketén.
A házból egymást gázolva rohant ki a kapitulációs tanács. Legelöl a császári őrnagy, ordított.
- Gazemberek! A lovamat! A lovamat!
*
Háromszáznyi harcos rohant lefelé a hegyoldalon.
Tódorán Pável a völgy bejárata felé vezette őket, legelöl rohanva.
- Vágjuk el a falut! Barótit élve vagy halva, de el kell fogni!
*
A császáriak, az őrnagy, a széki urak vad rémületben rohantak a falu házai között. Lovon, gyalog, – csak a hájas Konrád úr vágtatott utánuk hintón.
Könyörögve, kiáltozva sürgette a kocsisát.
- Gyorsabban! Az isten szerelmére… Gyorsabban!
*
Dörgött a völgy, zengett a hegytető!
- Jusztinka! Gyújts! Szaladnak! – kiáltotta Áron a szikláról. Újra lobbantak az ágyúk.
Hirtelen felmorajló zúgás tört elő az erdőből és szemvillanás alatt elővágtatott Zsombori százados lovas, vörössipkás honvédszázada. Már itt vannak!
A diáktüzérek szinte futás közben ugrottak le a lóról, s az ágyúkra vetették magukat. Sándor László Áron mellé ugrott, végignézett a völgyön és már szaladt vissza az ágyúkhoz.
Áron kiáltott.
- László! A csöveket! Lezárni a völgyet! Elébük lőjetek!
Azután Zsombori századoshoz lépett.
- Százados úr! Ötven embert kérek magamnak, a többiekkel utánuk! Tűz alá vesszük a kijáratot, nem menekülnek!
A felkötött kezű Zsombori pillanat alatt elrendezte seregét, s ötven honvédet hátrahagyva, nekivágtatott a völgynek.
Az ágyúk már magasabb csövekkel tüzeltek.
Sándor László átvette Áron távcsövét és figyelte a völgyet.
Áron lóháton léptetett a kis honvédcsapat élére.
- Jusztinka! – kiáltotta a kanócokat gyújtogató lánynak. – Megyek a faluba, nemsokára találkozunk.
*
A menekülő császáriak, széki urak a völgy bejárata felé vonultak. Hirtelen felözönlött előttük Tódorán Pável serege, s áttörhetetlenül elvágta előlük a völgyet.
Megtorpanva, kiáltozva fordultak vissza, majd az erdők felé szaladtak.
A vörössipkások, elől Gábor Áron, villámként csaptak le rájuk. Villogtak, csattogtak a kardok, véresen hulltak az árulók.
Dobosy ezredes kitört a gyűrűből és vágtatva menekült.
Csiszér kivont karddal rontott rá Áronra, hogy ő is egérutat nyerjen. Szikrázva csaptak össze, s az áruló lebukott a lováról.
Konrád úr hintajában állva kiáltozott.
- Megadjuk magunkat…
Baróti leesett a lóról, gyalog futott visszafelé.
Tódorán serege széles karéjban érkezett meg. Legelöl Tódorán, égett az arca, kezében tartotta hatalmas kardját, nem látott senki mást, csak Baróti Ákost. Nyílegyenesen rontott rá, villanva csapott a kardja.
*
A falu felől rohanva közeledett Csukás Mózes összeszedett csapata. Sokuknál már nem volt fegyver. Maga Csukás Mózes jött legelöl.
- Az! Az ott! Az volt a szónok! – kiáltozott Pongrácz Albert felé mutatva. Karjaival lökte szét Tódorán embereit, akik már körülfogták az árulókat. Puszta kézzel rontott rá a királybíróra és ordítva torkon ragadta.
*
A nép seregei, Zsombori honvédjei összegyülekeztek a módos ház előtt. Vidám, győztes zsongással töltötték meg a teret.
A tornácon Áron, Tódorán, Zsombori, Csukás Mózes.
Előttük az árulók megcsappant, lefegyverzett csoportja s az elfogott császáriak, az őrnaggyal. Arrább száznál több osztrák katona, az árapatakai hadifoglyok.
– Vigyétek őket Szentgyörgybe! – rendelkezett Áron. – Majd a Békebizottmány ítélkezik felettük!
Az utca felől ekkor érkeztek Jusztina és Petőné, Gábor Imre és Sándor László. Amint Jusztina megpillantotta Áront, előreszaladt és már ölelte.
Sírt.
– Jusztinka – dorgálta Áron – egy honvédtüzér nem sír.
- Nem sírok… – mosolygott a könnyein át a lány.
Lovasok vágtattak be a ház elé.
A hírszerzők!
Petőné boldog kiáltással futott a férje elé.
Gergely már messziről kiáltotta.
- Kolozsvárról kiverték a németet! Közeledik Bem tábornok!
Jakab Elek magasra tartva mutatta fel a Kolozsváron szerzett
Kossuth Hírlapja-1.
- Kossuth szabad! – kiáltotta. – Az is volt!
Ujjongva, kiabálva mozdult meg a sokaság. A tornácon körülvették, ölelték a hírszerzőket.
Petőné nem jutott el a férjéhez. Ököllel dübögtette az emberek hátát.
- Eresszetek hozzá! – kiáltozta mérgesen.
Pető egy lélegzetre mondott el mindent Áronnak, Bem tábornok üzenetét, kérését, s végre magához ölelte boldog asszonyát.
Áron már rendelkezett.
- Azonnal induljanak hírvivők minden csapathoz! S mi induljunk Szentgyörgybe.
Előrelépve nézett fel a hegytetőre.
– Idejében elküldjük az ágyúkat!
Az alkonyodó tájban, fent a hegy gerincén, ott állt hatalmasan, erősen a négy nagy ágyú. Őrtüzek égtek körülöttük.
