Találatok: 3

200

Bem tábornok

1.

Havasan ragyogó reggelen hatalmas rézágyú gördült ki a vásárhelyi műhely ajtaján. Kétszeresen nagyobb, erősebb az eddigieknél. Fényes csövének oldalán felirat húzódott.

GÁBOR ÁRON ÖTVENEDIK ÁGYÚJA
ÉLJEN A SZABADSÁG!

_*

A csodálatos ágyú Sepsiszentgyörgy utcáján gördült a főtér felé. Ünnepi ruhában jöttek mögötte a mesterek, Thuróczi Mózes, a két Szacsvai és Gabriányi. De Áron nem volt itt.

A peckesen lépegető mesterek mögött vidám tömeg, lányok, asszonyok. Ahogy haladtak, a házakból is kifutottak hozzájuk. Egy lány az ágyúhoz szaladt és szép, piros kendőjét belehúzta a cső félfülébe.

_*

Fenyőágak, kendők díszítették a tanácstermet.

Cseh Ignác református papi díszben beszélt az emelvényen, fehéren leterített asztalka mögött. Az asztalkán két bronzgyűrű feküdt. Áron és Jusztina ünnepi ruhában álltak az asztalka előtt. Jusztina szép arcán pirosan futott át a boldogság, amikor Cseh Ignác az esketési szöveget mondta. Szemében minden eskünél erősebben tündökölt a hűség.

Zúgott, zengett az ének és mennydörögve verődött vissza a boltozatos mennyezetről. Megtöltötte, remegtette a levegőt, egyetlen

harsogó hangzavarrá formálta Áron körül a világot. Hirtelen csend lett. Hallotta Cseh Ignác imádkozó hangját. Nem értette a bölcs intelmeket, a példabeszédet, az áldáskérést. Értelmetlen, tömör mormolás jutott el a füléhez, és a fejében támadt zúgással összekeveredve, mint valami kőgörgeteg, elborította gondolatait. Homály és hűvösség volt idebent. Az ablakokon át beszűrődő fénynyalábok egymást keresztezték a kőkockákon. Végtelen távolságból ért hozzá a kérdés:

– Kéred-e Isten színe előtt ezt a lányt, akarod-e őt, hogy vele jóban-rosszban együtt élj, Istennek tetszően, hűségben, vallásban, halálod órájáig?

– Akarom! – kiáltotta szétpattantva görcsösen összeszoruló ajkait. Homlokán lecsorgott a veríték, hallotta, hogy morajlik végig kiáltása boltozatról-boltozatra.

Ezernyi ember szorongott a teremben. A harcoló csapatok küldöttei, díszben ragyogó honvédszakasz, asszonyok, lányok, öregek. Legelöl a Békebizottmány vezetői sorakoztak. Berde Mózsa botra támaszkodva állt Zsombori százados mellett. Sándor Lászlón, s az ifjú Thuróczin fényes, új honvédruha feszült. Mészáros Ignác és Gábor Imre csendesen sírdogáló, kis öregasszonyt fogtak közre: az öreg Gábornét.

– Ötvenedik ágyúnk bronzából készültek ezek a gyűrűk. – hallatszott Cseh Ignác meleg, mély hangja.

Áron felvette a kisebbiket és Jusztina kecses ujjára húzta. A két kéz az igaz szerelem, a hűség erejével simult egymásba. Megfordultak és a szárnyaló zsolozsma hangjai mellett Áron kivezette a teremből asszonyát. Diadalmasan zúgtak a nagy, szent írástól ékes harangok.

_*

Kint a téren ünneplő tömeg várakozott.

A dombon az ötvenedik ágyú mellett négy diáktüzér feszített, pompás, új honvédruhában.

Valaki kart lengetve adott jelet a tanácsház bejáratától. A diáktüzérek az ágyúhoz léptek.

Mélyen, hatalmasan dördült meg az ünnepi ágyúszó.

2.

Az ötvenedik ágyú nemsokára a hídvégi hegyoldalon állt, körülötte egész üteg. Áron maga irányította a tüzet, – a diáktüzérek, Jusztina, Gergely, Imre lázasan töltöttek, gyújtottak.

Áron a karját lengetve kiáltott Sándor Lászlónak.

– Utánuk! Két fokkal tovább!

A tüzelés pillanatra leállt, a tüzérek fellélegző örömmel tekintettek Áronra.

_*

Másnap három üteg gördült az országúton. Honvédszakasz kísérte a menetet, az öreg Dániel őrmester vezetésével.

– Közeledünk! – mutatott előre az öreg. – Innen már nem esik messze Marosvásárhely…

_*

Hatalmas, fehér tábla tűnt fel előttük. Rajta friss fenyőágakból kifonva az írás:

ÉLJEN A SZABADSÁG!

A tábla ingott, mozgott a levegőben, – ablakból kihajló emberek, húzták fel kötéllel a szentgyörgyi tanácsház homlokzatára. Lentről, botra támaszkodva, Berde Mózsa irányította a műveletet.

– Feljebb! – kiáltotta. – Még!

Körülötte ünneplőruhás emberek gyülekeztek. Sokan hallgatták Jakab Eleket.

– Megnézni az öntőműhelyt? Így mondta? – kérdezte tőle valaki.

– Így, így! – erősítette megjakab.

_*

Az ágyúműhelyben csodálatos rend és tisztaság uralkodott, de két ágyú most is ott állt a műhely közepén, felszerelve.

Az ajtó előtt feldíszített, nagy batár várakozott útrakészen. Bent a lázas készülődés utolsó pillanatai peregtek. Az öreg Szacsvai egy félvak tükör előtt igazgatta óriási bajuszát, – nem nagy eredménnyel. Mögötte a fia várakozott ugyanerre a műveletre. Az öreg végre elégedetten mosolygott, megfordult és végignézte a fiát.

– Hallod-e – mordult rá – olyan torzonborz vagy, mint egy medve. A vékony Gabriányi, – csodálatosan kicsípve – nagy igyekezettel próbálta begombolni az ünnepi kabátot Thuróczi mester terjedelmes hasán. Nem nagyon ment. Mikor végre sikerült, a kövér mester megkönnyebbülve felszusszant – s a gomb messzire repült. A tekintélyes Thurócziné is előkerült.

– Gyerünk! – sürgette a készülődőket. – Még elkésünk!

_*

A feldíszített szentgyörgyi tér sarkán, a dombon, egy ágyúüteget állítottak fel a diáktüzérek. Sándor László igazította a csöveket, hogy pontos vonalba álljanak. Gergely, Imre, s Jusztina is segítettek, – Jusztinán gyönyörű, új honvédkabát ragyogott. Gergely figyelmezette Sándor Lászlót.

– Arra ügyeljünk, hogy pontosan egyformán gyújtsunk!

_*

– Én nem fogadhatom! Tábornok! – tiltakozott Áron bent a tanácsházban. – Én csak tizedes vagyok… Ennyire jutottam, mikor leszereltek, s elbocsátottak az osztrák ármádiából.

Nem szerénykedés, amit mondott, hanem valódi aggodalom. Mindenki tiltakozott. A Békebizottmány vezetői, a harcoló csapatok vezérei tanácskoztak idebent. Ünnepi ruhában voltak, de most is kard függött az oldalukon.

• Zsombori százados úrnak kell fogadni! – mondta ismét Áron. Zsombori őszinte becsüléssel, szeretettel válaszolt.
• Gábor Áron mellett én érdemtelen vagyok erre!
• Nem tizedes vagy te, Áron, – fogta meg a karját Berde Mózsa – hanem a szabadság megmentője!

A fiatal Thuróczi szaladt be a terembe. – Jönnek! – kiáltotta. – A város szélén járnak!

A Békebizottmány elindult kifelé.

_*

A harcosok, honvédek, ünneplő emberek sokasága vette körül a teret. A Békebizottmány felsorakozott a tanácsház előtt. Közepén Áron – biztató szemmel kereste Jusztinát. Fent a dombon készenlétben állt a díszüteg. Minden tüzér elfoglalta a helyét az ágyúk mellett. Jusztina a legszélsőnél várakozott. Mellette Gergely, kivont karddal, vezényszóra készen. Jusztina és Áron boldogan összemosolyogtak. A tanácsházzal szemközti utcából kis lovascsapat érkezett a térre: Bem József tábornok és tisztikara. Amikor leszálltak a lovakról hatalmas éljenzés köszöntötte őket.

Az egyszerű ruhás, öreg tábornok és egy tiszt kiváltak a kíséretből s közeledtek a tanácsház felé.

Gábor Áron előreindult a bizottmányból. A tér közepén találkoztak.

Bem és Áron pillanatig szótlanul nézték egymást, akkor úgy tűnt, hogy Áron beszélni szeretne, de a tábornok megelőzte.

Hangja mindenhová elszállt a mély csendben.

– Gábor Áron! Köszöntöm a kormány és a nemzet nevében. Ön és az ágyúi nagy tetteket vittek végbe a hazáért! Mától kinevezem őrnagynak.

Áron megnémult. Bem nyújtotta a kezét, Áron a magáét és a két erős kéz összekapcsolódott.

Az ágyúdombon Gergely felemelte a kardját, kis láng ugrott a gyújtózsinórokra, majd hatalmasat dördült a díszsortűz.

Ragyogva sütött a téli nap a térre, a felszabadult, erős nép sokaságára, az ágyúk csövére.

Jusztina szeme könnybe lábadt. Büszkén nézte az ünnepélyes jelenetet. Ezért küszködtek annyit, ezért a pillanatért!