Találatok: 47

21

Leslie L. Lawrence

Afojtogatók hajója 1.

Ahogy végére ért az előadásnak, John C. Lendvay, a Santa Monica-i Santa Cecília Egyetem kriminalisztikai tanszékének tanára, a katedrára támaszkodott, és levette a szemüvegét.Kétujjával megmasszíroztaazorrát,aztánvárakozóannézettránk.

Ezeknek a pénteki előadásoknak sajátos koreográfiája volt. Akriminalisztikai előadás után Lendvay – engedve rimánkodásunknak – előadott egy-egy tanulságos történetet, amelynektermészetesenővoltafőszereplője,mégazokbanazidőkben,amikormintmagánnyomozógyarapítottabankszámláját.

Lendvaytörténeteinekfergeteges hírevolt,s olyanokis szívesenlátogattákelőadásait,akiknekkülönbensemmi közüknem voltakriminalisztikához.

Nos,ezen a megveszekedetten forró délutánon sem voltakkevesebben,mintmáskor szoktak.Néhányan papírt,ceruzátkészítettekelő,hogyjegyzeteljenek.Mi,azelső sorokban inkábblebilincselőelőadásmódjátélveztük,és vaslogikáját,amellyel kibogoztaalegkacifántosabbügyeketis.

Lendvayprof.megsimítottaősz,keférenyírthaját,megvárta,mígelül amocorgás,mindenki megtaláljaahelyét,aztánvégigtekintvehallgatóságán,beszélni kezdett.

2.

-Ezazügy-kezdte-,amelyannakidejénalaposanfelkorbácsoltaaközvéleményt,csakminta”fojtogatókhajója”vonultbeakriminalisztikatörténetébe.Akkoribanmindenki erről beszélt, és ha majd egyszer, a távoli jövőben, lesznek olyan szívesek és szóba állnak elfelejtett szüleikkel, ők bizonyára emlékeznek még rá. És talán arra is, hogy volt egy magánnyomozó,bizonyos bostoni illetőségűJohnC.Lendvay,aki erőtés fáradságotnem kímélvevégérejártafojtogatókügyének.

-Akkoriban, mint már említettem, Bostonban éltem, és nem mondhatnám, hogyfürödtem a pénzben. Meglehetősen új volt még a magánnyomozói engedélyem, és bár már túl voltam néhánykisebbügyön,azigazi nagyfogás váratottmagára.

– Mostis úgyemlékszem rá,mintha tegnap történtvolna.Atitkárnő,Miss Rose – maradjunkannyiban,hogyígyhívták-,éppen leszaladtvalami csirkemájas-tormás szendvicsért, amikor egyakkora fickó nyomakodott be azirodámul szolgáló 5 x5 méterbe, mint egyelefánt. Vagyha nem is akkora, hát csak centikkel kisebb.Az, hogyse nem kopogott, se nem köszönt, még nem idegesített volna, sőt azt is lenyeltem, hogyfalhozlökte jövendő előkelő megbízóim számára külön vásárolt, lila kockás karosszékemet, a hóna alatt dudorodó vaskos akármi azonbankissényugtalannátett.Nemrégvoltam mégaszakmában,deaztmársejtettem,hogyazilyesfajtafickókalighatyúktojástmelengetnekahónukalatt.

Afickó odasétált az íróasztalom elé, kinyújtotta a karját, rátette az enyémre, aztán barátságosan, mint a bika, amelyik épp most készül végezni a hasra esett torreádorral, a szemembenézett.

-Gyüjjék-mondtaaztánmélytorokhangon,olyankiejtéssel és olyanwhiskyfelhőkkíséretében,amelyeklegalábbannyirameghökkentettek,mintahónaalattrejtegetettstukker. -Hová?-kérdeztem ragyogólélekjelenléttel.

-Hát,Mr.Piazzinihoz…Beszélni akarmagával.Nesokatvakarózzon,hé!

Eszem ágábansem voltvakarózni.Kimásztam azíróasztal mögül,és csakakkormertem megkérdezni,hogyki is azaMr.Piazzini és mi acsodátakartőlem,amikormáraliftfelé tartottunk.

Azemberhegyfelbrummogott,ami feltehetőennevetésféleakartlenni.

-Hátezjó!-mondta,és barátságosanavállamraütött.-Ezmarhajó!Maganem tudja,kicsodaMr.Piazzini?!Csodaegyfickómaga,haver!

Még egyszer a vállamra ütött, közvetlenül a liftajtó előtt. Avállam nyilallott, és olyan képet vágtam tőle, hogy a liftből kiszálló Miss Rose rémült kis sikollyal földre ejtette a

tormakrémes szendvicsemet.

3.

Gondolom, tisztában vannak vele, hogyvalójában nem Piazzininak hívták a gorilla gazdáját, de mivel a család még mindig a csúcson áll, azt hiszem nem árt, ha más néven szerepeltetem őket.

Nos, Boston külvárosában egy olyasféle villában landoltunk, amilyet eddig csak moziban láttam. Hatalmas kert terült el a tudj’ isten milyen stílust utánzó palota előtt, nyírott bokorsorral,gyöngykaviccsal felszórtutacskákkal,kis tóval és nagyúszómedencével.Amedencepartjánegyasztallal,néhányszékkel,s azegyikbenafürdőköpenyes Piazzinivel.

Agorillavezettecirkálóodafaroltamedenceszéléhez.Csakakkormertem kinyitni azajtót,amikorazemberhegykiszállt,és felém bököttazüvegenkeresztül. -Hé!Gyüjjék,ember!

Kimásztam és odasettenkedtem a tükörkopasz,szőrös mellű,kékszemű pasashoz,aki gyanakodva figyelte közeledésemet.Azelőzmények ismeretében már nem is reméltem, hogyköszön,Piazzini azonbanmégfel is tápászkodottatiszteletemre.Igaz,hogycsakúgykéthüvelyknyireemeltefel afenekétaszéktől,deeztis rendkívüli megtiszteltetésnekvettem.

Tetőtől talpigvégigmért:nem láttam rajta,hogymegnyertem volnaatetszését. Hümmögött,mégegyszervégigmért,aztánfelém bökött.-Tudverekedni?

-Tudok. -Lőni?

-Lövészbajnokságotnyertem. -Táncolni és csókolózni?

Megkapaszkodtam aszékkarfájában,és behunytam aszemem.Augusztus volt,tomboltanyár;ilyenkormegesik,hogyhallucinációi támadnakmégalegedzettebbbostoninakis. -Hogymondta?

-Azonkívül valami rendes ruhárais szükségelesz.Hakártcsinál,aszámlaazenyém.Habelelővalakibevagymegszurkálja,akórházi számlátis állom.Oké?

Megnyomkodtam a halántékom, és gondolkodni próbáltam. Persze, hogynem ment.Atormakrém még mindig ott ült azorromban, és egyszerre csak ragyogó ötletem támadt. Úristen!Felfedeztem,hogyatormakrémbenkábítószervan!

Piazzini azonbanlelohasztottafelfedezőbüszkeségemet,mielőttmégmegcélozhattam volnaakémiai Nobeldíjat. -Mértnézilyenostobán?Geoffreynem mondtael adolgot?

Agorilláranéztem;aki segélykérőnlesettrám.

-De-hazudtam -,csakegykicsitnehézafelfogásom ebbenamelegben.

– Na jó – morogta és felemelkedett. -Alényeg az, hogynagyvonalaiban látja a feladatát. Este hétkor legyen itt valami normális ruhában. Stukkert ne hozzon. Itt megismerkedhet mindenkivel.Geoffreymajdhazaszállítja…

Becaplatottapalotájába,énmegvisszaültem akocsiba.

4.

Mivel Geoffreynem jött értem, kénytelen voltam taxit fogni. Délutánom felét azzal töltöttem, hogymegpróbáltam információkat szerezni Piazziniról. Őszintén szólva sokkal többre számítottam, mint amit megtudtam. Abban reménykedtem, hogy legalább valami jó kis maffiás kapcsolatai vannak, kiderült azonban, hogy tiszta, mint a frissen esett hó. Paradicsomból szerezteapénzét,merevgazdag,detisztességes;feleségemeghalt;egylányavan:MarshaPiazzini.Tizennyolcéves,azaranyifjúságkedvence.

Hétórautánötperccel csengettem akapun.Mostis egyemberhegyfogadott,denem Geoffrey.Akkoránakakkoravoltmintő,sőt,halehet,mégbutábbés mégérzéketlenebbvolt aképe,mintamannak.

-Azahelyzet-mondtam -,hogyanevem Lendvay…

-Késett,haver-mondta,és betoltazajtón-,afőnöknem szereti azilyesmit.

Beléptem akertbe.Agyöngykavicsokkellemesencsikorogtakatalpam alatt,mintamikorvalaki avillájáthúzogatjaatányérján.

Piazzini most is ott volt, ahol délelőtt, csakhogymost fürdőköpenyhelyett fekete öltönyt és fehér inget hordott. Előtte azasztalkán együveg whisky, jégkockák és néhánypohár enyhítettemagányát.

Apalotafényárbanúszott.Úgymegvolttömveemberrel,hogyhagumifalai lettekvolna,bizonyárakidudorodnakbelőleakésőnjöttvendégek. Odamentem hozzáés megköszörültem atorkom.Felnézett,aztánazegyikszékfelébökött.Leültem,várakozvanéztem rá. Meggyötörtvoltazarca,ahogyszembenézettvelem.

-Mavanalányom születésnapja-mondta.-Atizennyolcadik.Tudja,mitjelentez? -Sejtem -mondtam,pedigafenétsejtettem.

-Aztkérteaszületésnapjára,hogyhaddmehessenel Ausztráliába.Kéthónapos vakációra.Jól tettem,hogybeleegyeztem? -Magatudja-mondtam óvatosan.

– Ördögöttudom!Ha tudnám,mitkellene tennem,nem totojáznék annyit.De ki a fészkes fene adhattanácsot,hogymitcsináljak egyekkora lánnyal?!És amilyen hapsik vannak körülötte!Aztajánlom,hogyverjeőket,mintazohiói kukoricátajég!

-Tessék?!

– Mitvan úgyoda? Hiszen Geoffreymegmondta,hogyholnap indul a hajó.Miértvág ilyen szerencsétlen képet? Ha valakinek álmatlan éjszakái vannak a dolog miatt,akkor azén

vagyok!Napontakapegyszázast.Többetmintalegmenőbbmenők…Na,mosthúzzael acsíkot!Térképezzefel afickókat,mertreggel kilenckorindulnak.AjegyeottvanGeoffrey-nál!

5.

5.

Csak azért nem borultam a lábához könyörögve, hogy vegye vissza a megbízásomat, mert közben felszívódott.Alighanem Geoffrey hívta telefonhoz. Leroskadtam egy székre, töltöttem egyteli pohárral,és egyhajtásralehúztam.

Ahogyletettem azasztalraazüres poharat,valaki összecsattantottaatenyerét. -Bravó!Magaazúj fiú?

Fekete,kékszemű,huncutképűgyönyörűségálltvelem szemben.Esküdni mertem volnará,hogynem lehettöbbtizennyolcévesnél… Pontakkoraadagotöntöttmagánakmintén,és ugyanúgyleis húzta.Énkrákogtam tőle,őnem.

-Magakicsoda?-nyögtem.

-Azapám lánya-mondta.-Magaaszárazdajkám? -JohnC.Lendvay.

-Ezmilyennév? -Magyar.

-Aha.Tehátazapám magátszemelteki,hogyazútonvigyázzonazerkölcseimre…Ragyogó!-Őis végigmérttetőtől talpig,mintazapja,aztánmélyenaszemembenézett. -Nem akarmegcsókolni?

-Erre…nem kaptam megbízást-nyögtem.

-Kár.Egyszóval őrködikazerkölcseim felett?Nem leszkönnyűdolga.Mennyitkapnaponta? -Százat.

-Kettőtadok,habehunyjaaszemét.Lehetrólaszó?-Menetközbenkiderül -mondtam. -Jobb,hatudja,hogyszerelmes vagyok.Nagyotnyeltem.

-Kibe?

– Milfordba. Joe Milfordba. Dobos. Marha jó fej. Apa utálja. De én hozzámegyek feleségül… Szegények leszünk, rongyokban fogunk járni, ő dobol, és lesz sok-sok szegény gyerekünk.Mitszól hozzá?

-Nagyötlet-mondtam.-Őis velünkjön?

-Velünk.Csakneki nincs pénze,tőlem megnem fogadel.Ődobol ahajón.Iszikmégegyet?

-Kérek…Mondja,Miss Marsha…Ittvanazapjánakkétszépszál gorillája.Miértfogadottfel engem is melléjük?Haaggódikmagamiatt… Felkacagottüde,fiatalos kacagással.

-Oh,azokatakkorverem át,amikorakarom.Nellynéni azttanácsoltaapának,hogyfogadjonmellém egyintellektuális testőrt.Akinekazarcáról sugárzikaszellem fénye…

Márrégenelment,deénmégmindigottültem és el voltam telvemagammal.Szinteéreztem,hogyazarcom szerteszétsugározzaszellemem fényét.

6.

Mégmindigsugároztam,amikorvalaki elfogtaelőlem aholdat.

Nagydarab,mogorvafickóvolt:szakállas,tetováltkézfejűés enyhéntoprongyos.Köszönés nélkül lépetthozzám,és egészenazőrrom eléhúztaaszékét. -Szóval magaazúj őrangyal -mondtagúnyosan.-Kármagáért.Finom emberneklátszik.

-Miértkár?-érdeklődtem.

-Mertszétverem aképét-mondtalágyan,és őis öntöttmagánakegyitalt.-Azelődjénekkilenckapoccsal erősítettékmegazállkapcsát.Mitszól hozzá? -Szomorútörténet-bólogattam részvevőn.

-Aztánafejetetejétis megdolgoztam.Kétdobverővel.Tudja,hogytudfájni kétdobverőnyoma? -El tudom képzelni -bólogattam.

-Haokoskodik,holnapreggel megkezdjükagyógyterápiát-mondta,és élvezettel szopogattaajeget.-Mindenreggel felpofozom…adobverőkrecsakdél körül kerül sor.Oké? -Magaaművész,magaállítjaösszeaprogramot.

-Dehajól viselkedik,és…aztcsinálja,amitmondok,épenmegússzaAusztráliát.Különbenbehajítom acápákközé.Arrafelésokacápa.Ajánlom,gondolkozzékel adolgom! -Majdelgondolkodom,Joe-biztosítottam.

– Kellemes fiú maga – vigyorgott rám, és megveregette a vállam. -Azt szeretem magában, hogyintelligens… Kár, hogynem művész. Biztosan jól megértenénk egymást! Ebben

nem kételkedtem.

7.

Újra ittam egyet, és akkor tettem csak le a poharam, amikor ismét árnyék takarta el előlem a holdfényt. Felnéztem. Sápadt égimeszelő ereszkedett a szembeni székre. Fekete, széles karimájúkalapothordott;sápadt,keskenyarcaszintevilágítottasötétben.

-Üdvözlöm -mondta.-Hallom,magaazúj ember.Remélem,megöli aztaszemetet! -Kicsodát?-kérdeztem apoharam fölött.

-HátWilfordot.Aztapiszkos gazembert.Csakapénzremegy.Csakazapjapénzekell neki.Aztánkifacsarjaés otthagyja… Elcsuklottahangja,azthittem,sírvafakad.

-Deén…én…-folytatta-,atenyeremenhordoznám,beültetném aszívem közepébe.Mindentmegtennékérte.Én… -Magaszerelmes Miss Piazzinibe-szögeztem leszárazon.

Felemeltemindkétkarját,úgykiáltotta.

-Őrülten!Meghalokérte!Haazafickócsakegyujjal is hozzáér,énmegölöm magam!Beugrokavízbe! -Elnézést…magakicsoda?

-Hirschmüllervagyok.JackHirschmüller.Dobos aszimfonikusoknál.Igai művész…És Miss…Piazzini mégis őtszereti!Ebbebelelehetőrülni!

Felpattant,ismétégneknyújtottakétkarját,és eltűntabokrokközött.Bambánbámultam utána.

8.

Mármegsem lepődtem,amikoregynagyszemű,cigányosanbarnalánytetteakaromraakezét. -Valami aztsúgta,hogyittvan-mondta.-Tudtam,hogyittkell lennie.

-Tessék?

-Egészenvilágosanhallottam ahangot.Aztmondta:”Maggie,ottül amedencepartjánés iszik!Menj hozzáés beszélj vele!”Hátmostittvagyok! -Elnézést…Kihezvanszerencsém?

-MaggieNunnvagyok.Marshabarátnője.Ajövőlátó. -Amicsoda?-tudakoltam.

-Jövőlátó.Nem hallottmégilyet?AHeraldis írtrólam.Éppenazértvagyokitt.Sajnos…látom ajövőnket! -Úgyérti,hogyami kettőnkét?

-Dehogy.Valamennyiünkét!Valamennyiünkét,akikazonazelátkozotthajónutazunkAusztráliába! -Hátmagais jön?

-És mégvagytízenMarshabaráti köréből…És látom… -Mitlát,azistenért?

-HalottakatIátok!Hullákat!Gyilkosságokat,ó,szörnyűség!Vértlátok,vért!

Hátrahanyatlottaszékén,és fehérenvillogottaszeme.Akezdeti bénultságutánfelpattantam,beletöltöttem néhánycseppitalt.Csuklott,majdvisszatértbeléazélet. -Nehagyjonegyedül!És Marshátse.Ugye,vigyázránk?Őittólálkodikkörülöttünk…jaj,megöl engem is és Marshátis…Megöl,mert…

Csuklottmégnéhányat,aztánfelpattantés elfutott.Éreztem,hogyamelegesteellenérelibabőrös leszahátam.

9.

Azalacsony,köpcös fiatalemberés magas,sebhelyes arcúbarátjaúgyfogottközre,minthaénlettem volnaazelsőosztályúbankettekhíres ezüstkanáltolvaja. -Brucevagyok-mondtaaköpcös -,Marshaunokatestvére.Őmegahaverom,Elliot.Voltidegenlégiós.Keményfickó.Igaz,Elliot?

Elliotnem válaszolt.Ehelyettfelemeltegypoharat,és feltartottaazasztal fölé.Apohármegreccsent,ezerdarabratörveszétazujjai között. -Si -mondtakönnyedén,és földresöpörteaszilánkokat.-Si.

-Magaazúj őrangyal? -Si…azazigen.

-Tudjami történtazelődjével? -Nem.Kíváncsi lennék…

-Nem.Kíváncsi lennék…

-Addigjómagának,amígnem kíváncsi.Tudjaki vagyokén? -Mégnem voltszerencsém…Báremlítette…

– Ha Marsha eltűnne, mondjuk, egyik napról a másikra, én örökölném a Piazzini-vagyont. Durván néhány százmilliócskát… He? Ha akadna valaki, aki… ugyebár csak a tréfa kedvéért említem… aki, mondjuk, egy véletlen kis lökéssel átsegítené a hajókorláton, egy holdfényes, sejtelmes éjszakán… hm… Csak tréfából mondom, de nem sajnálnék tőle, mondjukegymilliócskát.Jótréfa,nem.?

-Ragyogó-mondtam.-Megpukkadokakacagástól.

-Különben,örülök,hogyottleszahajón.Szeretholdfényes éjszakákonafedélzetensétálni?

-Mégnem tudom -töprengtem.-Mégsosesétáltam,deaztmondjákisteni!Biztosanmegszeretem. Közel hajolthozzám,és megpaskoltaazarcom.

-Nagyonjó!Kitűnő!Azthiszem,megfogjukérteni egymást.Hátakkor,viszlát! Elliotis megeresztettegyvérfagyasztómosolyt,aztánmagamrahagytak.

Énmegúgydöntöttem,hogyaludni megyek.Nem szerettem volnalekésni azindulást.Nem mindennaputazikazemberAusztráliába!

10.

A”Melbourne szépe”izgatott,iruló-piruló menyasszonyra hasonlított.Ahófehér hajótestvakítóan verte vissza a napsugarakat,s a vörösre festettkorlátokmíniumba esettkígyókra emlékeztettek.Kiszálltam a taxiból,és bűntudattal konstatáltam,hogyalighanem én vagyokazutolsó.Atöbbiekmár a feljáratmelletti kioszknál toporogtakpapírpohárral a kezükben. Kiszálltam,fizettem és fennakadtam Geoffreyn.

-Csakhogymeggyütt-mondta,és rám villantottakanáritoll-sárgaszemeit.-Márazthittem,magáérkell menjek. -Ittvagyok,ragyogok-mondtam.

-Hunacucca?

-Ehol ni -mondtam,és feléjenyújtottam azaktatáskám.-Szereteklezserül utazni.

Mondani akartvalamit,deMiss Marshamegelőzte.Felém lengetteapoharátés rám nevetett. -Helló,őrangyalka!Hogyvan?

-Kösz-mondtam -,tűrhetően.És maga? -Nem akarmegcsókolni?

– Reggeli előtt sosem csókolózom! – szabadkoztam. Hirschmüller, aki széles karimájú, fekete kalapjában egyszabadságos tehenészhezhasonlított, sírós hangon tárta a karját Marshafelé.

-Miss Marsha!Ilyesmivel mégviccelni is…Ezekszentdolgokés…Énmegölöm magam,hamegcsókoljaeztafickót! Marshafelnevetett,énpedigközelebbfurakodtam,hogykezembekaparintsakegypoharat.Kárvolt.Gyömbérlévoltbenneginnel keverve.

Belekóstoltam, amikor valaki meglökte a vállam. Visszafordultam, Joe Milford volt, a dobos. Középtermetű dobot cipelt a hátán, legalábbis a fekete, gömbölyded tokból dobra következtettem.Atokfölöttaszemembemélyesztetteaszemét.

-Gondoljonadobverőkre!-suttogtamielőtttovábbmentvolnaafeljárófelé.-És areggeli pofonokra…

– Egyébre sem gondolok – biztosítottam. Nagyot sóhajtottam, és már meg sem lepődtem, amikor a volt idegenlégiós, Elliot karolt belém. Ügyes, nem feltűnő, de mégiscsak erélyes mozdulatokkal apavilonmögéterelt,ahol aszépreményűörökös,Brucevártrám.

Felderültazarca,ahogymeglátott.

-Lám csak,lám -mondta-,szépreggelünkvan.Eltöprengettajavaslatomon? -Miregondol?-kérdeztem.

-Aholdfényes sétákraafedélzeten.

-Természetesen-biccentettem.-Sokatfogoksétálni Ausztráliáig. -Bravó!-csillantfel aszeme.-Haesetlegkiadásai lennének…

-Majdkésőbbelszámolunk-utasítottam visszalovagias ajánlatát.-Egészenbiztosanel fogunkszámolni. -Nem fogcsalódni bennem -ígérte.

-Önsem bennem.

Megmarkoltam apoharam és bárutálom agyömbéres gint,mégis kiittam.Gyanítottam,hogyami ezutánkövetkezik,aztegészenjózanul nem lehetelviselni.

Naná,hogyigazam lett!

11.

Aproblémákmárabeszállásnál megkezdődtek.Geoffreymellettigyekeztem elhagyni apartot,és éppenakeskenyhídratettem alábam,amikorahústoronyfelüvöltött.

– Takarodj innen, te nigger! Átkozott füstös képű… Felkapta a karját, mintha meg akarna ütni valakit. Annyi időm maradt csak, hogy megszorítsam a könyökét, és enyhén megcsavarjam.Ordítottegyet,és kiejtetteatáskámatakezéből.

A”nigger”, aki véletlenül meglökte, mikor a keskenyhidacskára lépett, fiatal, vékony, turbános indiai férfi volt: alighanem innen a harmincon. Kísérője idős, szakállas, komoly tekintetűúr,minthaa”Hindusíremlék”-ből lépettvolnaelő.

Geoffreybambán a képembe bámult,mintha nem hinné el,hogyén csavarintottam egyeta kezén.Aztán úgydöntött,hogynem is hiszi el.Ismétfelemelte a karját,és pocakjátaz indiai felétolta.

-Hozzám nyúltál,nigger?-mondtafenyegetően,és villámgyorsanmeglendültakeze.Előrevetettem magam,deelkéstem.Geoffreykezekinyúlt,és aszalonnás szendvicset,amit akezébentartott,azindiai arcábanyomta.

-Zabálj,nigger!Terépaevőfattyú!Zabáldadisznóhúst,te…te…

Végresikerültmegfognom aderekátés hátrarántanom.-Geoffrey!-ordítottam rá,ahogyatorkomonkifért.Állítsalemagát!Hagyjaaztazembert,mertmegkeserüli! Közbengondolatbanelismeréssel adóztam neki.El sem tudtam képzelni,hogyvanannyi esze,hogytudja:azindiaiakvegetáriánusok.

Atöbbiek villámgyorsan körbefogtak bennünket, és mintha Marsha is rákiáltott volna az óriásra, Geoffrey mindenesetre csak akkor volt hajlandó eltávozni, amikor hasonlóan termetes gorillatársaegyszerűenelmarkoltaanyakánazakójátés magautánhúzta.

Felvettem atáskám,elővettem azsebemből egypapírzsebkendőtés azindiai felényújtottam. -Bocsánat,uram!Elnézésétkell kérnem atörténtekért…

Azindiai arcanyugodtvolt,deszemevillogásamutatta,hogyalelkébenszörnyűvihardúl.Elvetteakendőt,és engedelmesenmegtörölteveleazarcát. -Nem teszsemmit,uram -mondtaerős akcentussal,és láttam,hogyenyhénremegakeze.-Úgyis hamarosanmeghal.Mégahajón… Azidősebbindiai figyelmeztetőenrákiáltott.-Szingh!

Aztánmondottvolnamégvalamit,deMaggie,ajövőlátóvelőtrázóhangonfelvisított. -Úristen!Őis haláltIát!Énis haláltIátok!Vértlátok…sok-sokvért!

Ahajókürtfelbúgott,amatrózokintegettek,hogyhagyjukel ahidatmertpercekmúlvaindulunk.

Hiábanézelődtem:akétindiaitnem láttam sehol.

12.

Beköltöztem a kabinomba, közvetlenül Marsha mellé. Még nem tudtam ugyan, mennyi előnyöm származik belőle: mégis megkönnyebbüléssel vettem tudomásul, hogy akire vigyáznom kell,nem ahajótúlsóvégénszundikál éjjelente.Márhaszundikál egyáltalán.

Azebédetanagyebédlőterembenköltöttükel.Tekintettel nagyszámútársaságunkraés Piazzini pénzére,különasztaltkaptunk,melyhezodasomfordáltakapitányis kétjóvágású első tisztjével.Amíg azebédetettük – amiben különben nem voltsok örömöm,mivel utálom a tengeri herkentyűket-,a hajó szalonzenekara játszott.Ski lehetettmás a dohosa,mint régi jócimborám,JoeMilford.Halkan,érzéssel verteadobját,miközbenlenem vetteaszemétMarsháról.Csodálkoztam is,hogyhogyafenébetudúgydobolni,hogyodasem figyel.

Ami igaz,azigaz,eléghamisanszóltadobja.Minthamegrepedtvolnaazütője…Csaknem attól,hogyazelődöm fejéngyakoroltvele?

Rendben megettüka herkentyűket:ki mittudottbelőlük.Én inkább a köretetpusztítottam.Marsha és Joe jó darabig szemezettegymással,aztán amikor a zenekar szünetettartott, asztaltbontottunk.

Ahogymindenkiteltűnni láttam akabinjában,elhatároztam,hogyterepszemléttartok.Ki tudja,mireleszmégjó,haismerem ahajóalaprajzát.Például ezalépcsőitthovavezet? Sohanem tudtam meg.Egyrejtélyes rendeltetésűszekrényfélemögül ugyanis JoeMilfordtoppantelém.

-Micsodavéletlentalálkozás -vigyorgott.-Ráér? -Momentánnemigen.Mitóhajt?

Karonfogott,jóerősen,és haakartam,hanem,követnem kellett.

-Jól figyeljen,ember.AzéjszakátMiss Marshakabinjábantöltöm.Mitszól hozzá?

-Egyelőresemmit-mondtam.-Ezirányúutasítástnem kaptam ugyanis.Nekem csakarrakell vigyáznom,nehogyvalami balhébakeveredjék.

-Maganem egészenérti,mitakarokmagától -nézettrám gyanakodva. -Nagyonis lehetséges -mondtam.

-Akkorelismétlem.AzéjszakátMiss Marshával akarom tölteni.

Egészenfuravolt,ahogyategnapi toprongyhelyettfehérszmokingotviselt.Nem tudtam volnamegmondani,hogymelyikáll rosszabbul rajta.Talánmégis aszmoking.. Ostobaképetvághattam,mertmégerősebbenszorongattaakarom.

-Nem érti?AzatohonyaGeoffrey,vagyamásik,Cusino,állnakőrtazajtajaelőtt.Léleksebe,seki!Világos? -Naja-mondtam leplezetlenkárörömmel.-Ezesetbenlőttekapásztorórának.

-Egyfenét!Azértvanittmaga.Szépenelcsaljaazügyeletes gorillát,és egy-kétóráigvisszaseengedi.Jobblennehahajnalig,érti? -És…hanem sikerül?

-Nem lennejó.Egyikünkneksem.Ezesetbenholnapreggel felpofozom.És délbenis.Esteazütőkjönnek.Adobütők,értette? -Értettem.Különbenazütőkről juteszembe,hogyhamis adobja.

Elgondolkozvanézettalevegőbe.

– Maga észrevette? Jó füle van.Nem tudom mi a túró történhetettvele.Azütőkkel nincs baj,és a dob is sértetlen.Ráadásul egészen új.Talán a nedvességtől van…Na mindegy. Érti,mi adolga?

Bólintottam,deeszembensem volt,hogyengedelmeskedjekneki.

13.

Adélutántegynyugágyban töltöttem,tisztes távolságra a többiektől.Semmi különös nem történt,csakMarsha kérdezte meg néhanapján,hogynem akarom-e megcsókolni.Már-márelszundítottam volna,amikorHirschmüllercsörtetettodamellém.

Ledobottegyfekete,dundi csomagotalábaelé,és beleroskadtamellettem lévőnyugágyba. -Alszik?

-Márnem.Mi abaj?

-Azthiszem,öngyilkos leszek.Mostis kinevetett.Haazafickóhozzáér,öngyilkos leszek. -Annyiraszerelmes belé?-kérdeztem részvéttel.

-Annyira-bólintottszomorúan.-Három évejárom utánaavilágot,pedigutálokutazni.Ahovamegy,velemegyek.Deőmégis aztapatkányt,aztahozományvadásztszereti… Megcsuklottahangja,és könnyekcsordultakvégigsápadtlóképén.

-Mégmegváltozhataszéljárás -vigasztaltam,és szemem afeketecsomagratévedt.-Ezmegmi?Akispárnája?

-Adobom -mondtahalkan.-Nemrégvettem.Napontagyakorolok…Azthiszem,ittis azideje.Hateheti…segítsennekem! Felállt,megtörölteazarcát,felemelteadobját,és távozott.

Énpedigazontöprengtem,mi lehetazoka,hogyMiss MarshaPiazzini ennyirevonzzaadobosokat?

14.

Vacsora után olvastam egy kicsit. Megvártam, amíg besötétedik. Amikor a kelő hold ezüsthidat rajzolt a tenger színére, óvatosan kinyitottam az ajtót és kilestem a folyosóra. GeoffreyottálltMarshakabinjaelőtt,és afalhoztámaszkodott.

Töprengtem egykicsit, aztán úgydöntöttem, hogynem csinálok semmit. Ha Geoffreyvigyázrá, Marsha biztonságban van. Igaz, hogyholnap reggel kiadós pofozás elé nézek, de ahhozazért nekem is leszmég egy-két szavam. Éppen be akartam csukni azajtót, amikor megakadt a szemem Geoffreyfurcsa testtartásán. Hátát a folyosó falának vetette, keze lelógottatestemellett,fejeamellérebicsaklott,minthaaludna.

Halkanbetettem magam mögöttazajtótés odalopakodtam hozzá.Marshakabinjábansötétvolt. Odamentem agorilláhozés megráztam avállát.-Geoffrey!Ébredjen!

Nem emeltefel afejét,hanem szépcsendesenfelém dőlt.Úgypihentel akaromban,minthatízévenem látottédestestvérem lettvolna.

Hideg és merev volt a keze, ahogy hozzám súrlódott. Gyorsan leeresztettem a földre és föléhajoltam. Szeme üvegesen bámult velem szembe, szederjes arca felpuffadt, kék nyelvekilógottaszájából.Vastag,hájas nyakábavékony,íjhúrszerűvalami vágódottbeleolyannyira,hogyszintekettészelteanyelőcsövét.

Éreztem,hogydől rólam azizzadság,és szaporánszedtem alevegőt,hogyösszeneessek.

Geoffreygorillátmegfojtották.Semmi kétségsem férhetetthozzá.

15.

Úgydöntöttem,hogynem ébresztem fel Marshát.Ehelyettmegkerestem azügyeletes tisztet.Atisztmegkért,hogytartsam a számat,és megígérte,hogya vízbe dobat,ha pánikot csinálok.Továbbáreggel felkeres ahajódetektívje,hogyjegyzőkönyvbevegyeavallomásomat.

Visszabotorkáltam a kabinomhoz, törtem egy kicsit a fejem, aztán ahelyett, hogy elaludtam volna, felébresztettem a másik gorillát, Cusinót. Ráparancsoltam, hogy foglalja el Geoffreyárván maradt őrhelyét Marsha kabinja előtt. Kérdésére, hogymiért nem Geoffreyőrködik, azt válaszoltam, hogyrá másutt van szükség. Megvakarta bozontos fejét, és rövid hümmögés utánelfoglaltaaposztját.

Második utam az éjszakai pincérhez vezetett. Három másodperc és két dollár múlva kezemben volt az indiaiak kabinszáma. Visszamentem a kajütömbe, kinyitottam az aktatáskámat,kivettem belőlearevolveremetés zsebrevágtam.

Azindiaiakajtajaalól fényszűrődöttasötétfolyosóra. Haboztam egymásodpernyit,majdmegkopogtattam azajtót. Lánczörrent;afiatalabbindiai arcajelentmegazajtónyílásban. -Parancsol,uram?

Előrébbdugtam afejem,hogymegismerjen.Fürkészvenézettrám aztánegyszerrecsakkeserűmosolyjelentmegazarcán.Kitártaazajtót,és mutatta,hogylépjekbe.

Amásik indiai azasztalnál ült és ismeretlen írású könyvet olvasott. Jöttömre felemelte a fejét, letette a könyvet azasztalra, s mintha imádkozni akarna, összetette a kezét, úgy üdvözölt.

Enyhe,kellemes szantálillatterjengettakajütben.Ahelyett,hogyleültem volna,nekitámaszkodtam afalnakés egyenesenrátértem alényegre. -JohnC.Lendvayvagyok,Miss MarshaPiazzini magánhekusa.Ami mareggel történt,..

Afiatal indiai szemefenyegetőenfelcsillant,deazidősebbbarátságosanrám mosolygott.

-Ugyan,Mr.Lendvay,emiattkárnyugtalankodnia.Ami történt,megtörtént.Durvaés primitívemberektől nem várhatunkmást.Menjennyugodtanés feküdjönle.Amagunkrészéről elfelejtettükazinzultust.

-Mindenesetreköszönöm -mondtam.-Csakhogyvanegykis probléma. Afiatal indiai felkaptaafejétés felhorkant.

-Őkötbelém és mégneki vanproblémája?Igazságszerintmegkellettvolnaölnöm.Hanincs velem Bhattacsarja,istenemremondom,megtettem volna. Azidősebbmondottvalamithindiül,mireafiatal elhallgatott.

-Problémátmondott,uram?-kérdezteBhattacsarja,és megsimítottaőszszakállát.-Mi lenneaz?

– Csak annyi – mondtam lassan,és körbefutotta pillantásom a kabin falán -,hogyMr.Szingh,ha jól értettem a nevét,ma reggel halálosan megfenyegette Geoffreyt…azta hülye gorillát.Méghozzájónéhánytanúelőtt.Ígyvolt?

-Aznem voltfenyegetés!-ráztamegafejétSzingh,és felemelteakezét,hogynagyobbnyomatékotadjonaszavainak,deBhattacsarjagyorsanközbevágott.

-Szinghnem úgygondolta.Dehaszükséges,nyilvánosanis megmagyarázza,vagyvisszavonjaaszavait-aztánkeményenés határozottanismétmondottvalamitafiatalnak. Figyelhettem volnamégtovábbis aküzdelmüket,denem volthozzákedvem.

-Azthiszem késő visszavonni – mondtam és felálltam.Csakfigyelmeztetni szerettem volna önöket.Jó lesz,ha azelmúltegy-kétórával megpróbálnakmajd elszámolni.Geoffrey,

aki öntmegsértette,ugyanis halott.Kb.egyórájamegfojtották.Jóéjszakát,uraim!

16.

Rossz,álmatlanéjszakám volt.Hajnaligforgolódtam,s amikoréppenelaludtam volna,kopogtakazajtón. Kinyitottam:ismeretlen,szőke,magas fiatalemberálltaküszöbelőtt.

-Gustavssonvagyok-mondta,és felém nyújtottaakezét.-Ahajóbiztonsági embere.

Bejött, leültettem és megmutattam az igazolványom. Aztán röviden beszámoltam neki az elmúlt napról. Elmondtam, hogyan kaptam a megbízásomat – persze csak egy-két szóban-,beszéltem utazásunkról,nem hallgatvael ategnapreggeli incidenstsem.Figyelmesenvégighallgatott,aztánfelállt.

-Hátakkor…Látogassukmegkétindiai útitársunkat.Velem jön? Ötpercmúlvaazindiaiakkabinjábanvoltunk.Látszottrajtuk,hogyébrentöltöttékazéjszakát.Bárnyitvavoltakajütablak,aszantálfaillatmégmostis ottlebegettalevegőben. Gustavsson bemutatkozott, aztán még egyszer elmondatta magának a tegnap reggel történteket. Szingh szeme már nem villogott annyira; feltehetően belátta, hogyrosszul áll a

szénája.

szénája.

-Tehátaszendvicsetazön…,hm…arcábanyomtamorogtaGustavsson.-Ezpedig…hm…önöknél megbocsáthatatlanbűn,ígyvan? -Így-mondtaSzingh.-Ennél kevesebbértis öltekmárembert.

-Hm.Önis megtenné?-Nem tettem meg!

-Eztmondjamaga.Viszontegyseregnyi tanú,esküalatthajlandóleszönellenvallani.Ehhezmitszól?

– Csak azt, hogy egészen más dolog… hm… azt mondani valakiről, hogy rövidesen meg fog halni, mint meggyilkolni az illetőt. Én ugyanis nem fenyegettem meg. Csak azt mondtam,hogyrövidesenmegfoghalni.

-Mr.Lendvay?

-Valóbanígytörtént.Mr.Szinghkijelentésétnem lehetkifejezettenfenyegetésnekvenni.Aztmondta,hogyGeoffreyrövidesenmeghal…mégahajón. -Ígyvolt?-kérdezteGustavsson.Szinghfelhúztaaszemöldökét.

-Bocsánat,denem emlékszem mindenszavamra.Meglehetősenfelindultállapotbanvoltam.Lehetséges,hogyeztmondtam.

-Azt,hogymégahajónmegfoghalni?-komorodottel adetektív.-Mi azördögez,hanem fenyegetés,mi?Nincs avilágonolyanesküdtszék,amelyneannakvenné! Azidősebbindiai ekkormondottvalamithindiül afiatalnak,aki bólintottés afaliszekrényhezlépett.Gustavssonazsebébenyúlt,és énis megszorítottam astukkeromat. Kulcs zörgöttazárban,majdamikorSzinghújrafelénk

fordult,egykékfedelű,kemény,könyvszerűvalami voltakezében.Sóhajtottés letetteelénkazasztalra. -Tessék.Adiplomám.

Gustavssonrám nézett,énrá:nem értettükadolgot.-Adiplomám -ismételtehalkanSzingh.-Aminnesotai egyetemenavattakorvossá. -Gratulálok-mondtaGustavssongépiesen.-És?

-Orvos vagyok.Amikormegláttam aztafickót,pontosabbanaszemét,tudtam hogycsaknapjai lehetnekhátra.Mr.Lendvay-emelterám atekintetét-,nem figyeltemegvéletlenül annakaférfinakaszemét?

-Dehogynem -mondtam megkönnyebbülve.-Sárgavoltmégafehérjeis,mintakanári tolla.

– Pontosan így van – bólintott Szingh. – Az az ember súlyos májbeteg volt, és… a legvégső stádiumban. Amikor… egészen közel jött hozzám, és… megtörtént az az undorító incidens, pár centiméter választhatta csak el a szemét azenyémtől. Higgyék el, a halál nézett ki azövén. Erre céloztam, amikor… Sajnos, nem lett volna szabad megtennem. Nem méltóegyorvoshoz.

Gustavssonafejétvakargatta.Csodárahihetővoltminden,és énhittem is neki.

-Bizonyárafelboncolják-mondtacsendesenSzingh-,és kiderül,hogyhelyes volt-eadiagnózisom.Azeredményalighanem megnyugtatjamajdazesküdteket. Gustavssonlehajtottaafejét,azasztal lapjátfürkészte,majdváratlanul afal egybizonyos pontjárabökött.

-Mi azott?

Odanéztünk,ahovamutatott.Fekete,hosszúkás tokfüggöttegyszegen,ugyancsakfekete,bársonyszalaggal felfüggesztve. -Szitár-mondtaSzingh.-Indiai hangszer.-Önjátszikrajta?

-Mindketten.Deahangszerazenyém.Anagybátyám különbenhíres szitárművész. Bhattacsarjaelmosolyodott;finom,keleti mosollyal,és leheletnyitmeghajolt.

– Érdekes – mondta Gustavsson, és visszamosolygott a szakállasra. – Sokat hallottam már róla, és a hangját is hallottam a rádióban. De magát a hangszert még sohasem láttam.Megmutatná?

Bhattacsarjaahangszerutánnyúlt,deSzinghmegelőzte.Afalhozlépett,leemelteatokotaszögről és letetteazasztal közepére. -Hányhúrjavan?-érdeklődöttGustavsson.-Úgyhallottam jóval több,mintazeurópai gitárnak.

-Természetesen-mosolygottSzingh.-Éppenezértjátszani is nehezebbrajta.Kérem,vigyázzon,nagyonértékes hangszer…

Kivette a tokból, és Gustavsson kezébe tette.Azegyszerű, nem hivalkodó kinézetű hangszerről senki sem gondolta volna, hogynagyértéket képvisel. Már csak azért sem, mert hiányzottazegyikhúrja…Éppen’afelém eső,és alighanem alegvastagabb.

Gustavssonazorraeléemelte,aztánvégighúztaahúrokonazujját.Amikorfelemelteafejét,Szinghés Bhattacsarjahalálsápadtannéztekveleszembe. -Ez…elképzelhetetlen-nyögteafiatal indiai.-Egyszerűen…hihetetlen!

-Miért?Mi történt?-adtaazártatlantGustavsson.Szinghkinyújtottaakezét,és vádlónahangszerremutatott.

-Valaki…valaki…megrongáltaaszitáromat!Nézzék…!Ittvannakahúrvégek…Egybarbárőrültletépte…tönkretette! Gustavssonvisszatetteahangszertatokjába,aztánahónaalácsaptaés szinteszomorúannézettSzinghre.

– Ezmég a kisebbik baj, Mr. Szingh.Anagyobbik, hogyazön szitárjának a húrjával fojtották meg azt a fickót, aki azön arcába nyomta a szendvicsét. És akinek ön előre látta a

halálát.Nem sokezegykicsitavéletlenekből?

17.

Gustavsson megtiltotta Szinghnek, hogy elhagyja a kabinját. Őrt azonban nem állított az ajtó elé. Gondterhelten bandukoltunk vissza a felső emeletre, s az aprócska bárban megittunkegywhiskyt.

-Nos?

-Nem hiszem,hogyőtette-mondtam.-És…miértnem?

-Ismerem azindiaiakat.Voltegyindiai barátom.Őknem ígygyilkolnak. -Háthogyan?

-Nem ilyenostobán.Haegyindiai megakarölni valakit…bárőkjóval kevesebbetölnekmintmi,amerikaiak,ügyesebbenteszik. -Hm.Akkormi avéleménye,ki tette?

-Hatudnám,elmondanám.Mégcsakelképzelésem sincs.

-Nagykár-mondta,és kiittaazitalát.-Ausztráliábanazönvallomásárais szükségem lesz. -Természetesen-mondtam és felálltam.-Hacsaknem történikaddigvelem is valami.

Reméltem,hogynem történik.

18.

Befordultam afolyosósarkán,és újracsakleügettem s lépcsőn.

Úgyültekegymással szemben,minthaimádkoznának.Amikorbeléptem akajütbe,felkaptákafejüket,majdgyorsanleis horgasztották. Húztam magamnakegyszéketés lecsüccsentem asarokban.

-Idefigyeljenek!-kezdtem,mindenudvariasságotmellőzve.-Nincsensokidőnk.Énnem hiszem,hogymaguknyírtákvolnaki agorillát.Valaki magukraakarjakenni. Szinghfelemelteafejét.

-Ki fogjaeztelhinni önnek?Hiszenmindenellenünkszól.

-Lehet.Deazutazásnakmégnincs vége.Apropó.Vantartalékhúrja? -Természetesen.

-Mutassa!

Afaliszekrényhezbotorkált,kikotortbelőleegylepecsételt,feketedobozkát,indiai betűkkel atetején.Atenyerérefektetteés felém nyújtotta. -Ittvannak…mégérintetlenapecsét.Odahazavettem és…mégnem voltrászükségem.Demiért…?

-Netörődjönvele-mondtam könnyedén,és zsebrevágtam adobozkát.-Elfogadnaktőlem egytanácsot?Várakozóarccal néztekrám.

-Amíg…nem történikvalami változás azügyetilletően,Mr.Bhattacsarjasemozduljonki akabinjából.Majdkésőbbmegmagyarázom.

19.

Afedélzeti biliárdteremben gyűltünk össze. Amikor valamennyien együtt voltunk, bezártam az ajtót, és a kulcsot a zsebembe tettem. Mindannyian ismerték már az éjszaka történteket:atisztektapintatosanfelvilágosítottákőket,és diszkréciójukatkérték.Hael találnaterjedni azutasokközött,hogyfojtogatólapul ahajón…!

-Énmegmondtam,hogymeghal valaki!-ziháltaMaggie. -Magamitgondol?-fordulthozzám Marsha.

-Őszinténszólvanem tudom,hogymitgondoljak,Miss Piazzini.MindenMr.Szinghellenszól.

-Őatettes,ezvitánfelül áll -mondtaHirschmüller,és bágyadtKrisztus-mosolyátMarsháravillantatta.-Én…valaha,régebbentanulmányoztam athugszektatanait. -Mi az?

– Egyindiai szekta.Afojtogatók szektája.Azt tanítják, hogya földi élet csak szenvedés, és minél hamarabb, ha kell erőszak árán is, ki kell szabadítani a szenvedő embereket a földi nyomorból:eljuttatni atúlvilági örömökközé.

-Úgyérti,hogymegkell fojtani őket?

– Úgybizony. Saki megfojt egy-egyembert, maga is közelebb került a túlvilági gyönyörökhöz.Amúlt században élt valaki, egyfő-thug, aki egymaga hatszázembertársát segítette

átamásvilágra.Istenem,Marsha,hogymagamilyencsodaszép! Marshaelhúztaaszáját,denem mosolygott.

-Mr.Lendvay…önelhiszi mindeztaszörnyűséget?

– Őszintén szólva,nemigen tudom,mithiggyek.Mindazonáltal meg kell kérnem mindannyiukat,hogyéjszakára zárjákbe kabinjukajtaját,és…lehetőleg ne mászkáljanakegyedül afedélzeten.Megígérik?

-Énmégsokhaláltlátok!-kezdettel újraóbégatni Maggie.-Sokhaláltés sokvért!Óh,istenem,mennyi halál,mennyi vér! -Hallgass!-szorítottatenyerétafüléreMarsha.-Elhallgass,Maggie,mert..

Elliot,avoltidegenlégiós elmosolyodott,és öklével nyitotttenyerébeütött.

– Én tudnám, mit kellene tennünk… Szép csendben elintézhetnénk azügyet. Feketék és négerek, arabok és zsidók!Apofájukra kell mászni, nem szarakodni!Amondó vagyok, hogybeszélgessünkel azzal akétfüstös képűvel,és hajítsukőketatengerbe.Esetlegmegjátszhatunkegyvéletlenbalesetet.No?

-Magaőrült!-mondtaMarsha,és könnyekcsillogtakaszemében.-Komplettőrült! -Ugyanmár,Marsha-fújtvisszavonulótBruce.-Nem látod,hogycsaktréfál?-

Addigültünkés törtükafejünket,amígcsakmegnem szólaltazebédrehívógong.

20.

Kitettem a napra a nyugágyamat,és éppen lehunytam a szemem,amikor valaki megragadta a csuklóm.Kinyitottam a szemem:Joe Milford volt.Mintha félelem csillogottvolna a tekintetében.

-Nyugtassonmármeg,azistenszerelmére,ugyenem magavolt?! -És haén?

-Magamegőrült!Teljesenelmentazesze!Mondjonvalamit,mertösszetöröm!

– Mit mondjak? Maga megfenyegetett, én pedig gyáva ember vagyok.Azt mondta, hogyminden reggel felpofoz, és…délben meg szétver egygarnitúra dobverőt a fejemen. Rám parancsolt,hogytegyem szabaddáMiss Marshakabinjaelőttabejáratot.

Fejéhezkapott,és könnyekgyülekeztekaszemében.-Aztnem mondtam,hogynyírjaki! -Valahogycsakel kelletttávolítanom azútból.Remélem,jól szórakozottodabenn? Felállt,tenyerei közéfogtaafejét,és eltántorgottazebédlőterem irányába.

Vigyorogvabámultam utána.

21.

Másodiklátogatóm Maggievolt.Virítóanvilágoskékfürdőruhábanfeküdtmellém,és egészenszemrevalólettvolna,hanem dilis.Sajnos azonbanazvolt. -Mr.Lendvay-mondta-,énúgyfélek…

Mivel arraszerződtettek,hogymegvédjem őket,kénytelenvoltam kinyitni aszemem. -Mitől?

-Ami ezutánjön.-És…mi jön?

-Gyilkosság!Méggyilkosság!-Honnantudja?

-Álmombanmegjelentazanyám.Őmondta.-Hm.És mitmondott,hogykitölnekmeg?

-Nem szóltsemmit,csakmutatott.Ottálltunkvalamennyienveleszemben,és őegyikőnkrerámutatott.Kissényugtalanlettem,denem mutattam. -Megjegyezte,hogyki voltaz?

– Hogyne! – aztán suttogóra vette a hangját és mintha véletlenül tenné, megsimogatta az arcom – Cusino! A másik gorilla! Ő lesz a következő! Ha éjszaka is nagyon félnék…bejönnehozzám?

Lehunytam aszemem:úgytettem,minthaelaludtam volna.

22.

Amikor ismét megsimogatta azarcom, kinyitottam a szemem.Anap határozottan lejjebb állt a horizonton, amiből arra következtettem, hogyvalóban el is aludtam. Hunyorogtam egykicsit,aztánfeléjefordultam.

– Nézze – kezdtem egészen kedvetlenül -, lássa be, hogynem kezdhetek ki magával. Én itt alkalmazott vagyok, ráadásul éppen munka közben. Valaki hidegre tette a gorillájukat és…

Elszállt a szikrázás a szemem elől. Maggie helyett egyismeretlen, bikinis szépség nézett velem farkasszemet. Megdörzsöltem a szemem, de csak nem röppent el a látomás. -Bocsánat-kezdtem volna,defélbeszakított.

-Nem teszsemmit.Annyiranyögött,hogynem tudtam magától olvasni.Valaki megakartafojtani vagymi afene…Aztordítozta,hogyvegyékleaszitárhúrtanyakáról. -Rosszálom voltcsak-mondtam mosolyogva,és közelebbhúztam hozzáanyugágyam.-Arról vanszóugyanis…

Természetesen nem azigazságotmondtam el neki,hanem egyrémtörténetet,amelyállítólag gyermekkoromban esettmeg velem.Pár percmúlva már a kezétszorongattam,és szájtátvahallgattam azélettörténetét,amelyazonbanmozgalmasságáttekintvemegsem közelítetteazenyémet.Mármintazt,amelyetkitaláltam magamnak.

Ludmillánakhívták,egyvasipari igazgató titkárnője volt,és a főnökétkísérő stáb tagjakéntutazottMelbournebe.Lesütöttszemmel mondottigent,amikor meghívtam egyéjszakai, holdfényes sétáraahátulsófedélzeten.

Sajnos,embertervez,afojtogatókpedigvégzikadolgukat.

23.

Tizenegyóra lehetett,amikorra meg tudottszabadulni a kötelező esti ivászatból.Szomorúan ültem egykötélcsomón a hátulsó fedélzeten,és a hold festette ezüsthidatbámultam. Cirkaharmincméterről meghallottam alépteit,dehagytam,hogymeglepjen.Mögém osont,befogtaaszemem,és suttogvamegkérdezte,hogykicsoda.Harmadszorrakitaláltam.

Negyed tizenkettő után öt perccel csókoltam meg először. Kb. háromnegyed lehetett, amikor abbahagytam. Nemcsak a levegőm fogyott ki, hanem a lelkiismeretem is izgatottan mocorgott a helyén.Amíg én itt azidőt múlatom egyemelettel feljebb… Igaz, hogyCusino ott áll Marsha ajtaja előtt, de…Alelkiismeret egyre jobban fészkelődött bennem, ígyaztán egyszercsak,magam számárais váratlanul,eltoltam magamtól.Mégegypuszitnyomtam azorrára,aztánleügettem alépcsőn.

Csak a mennyezetre szerelt halványégők világították meg a folyosót. Cusino ott trónolt Marsha ajtaja előtt, a falnak támaszkodva. Keze lelógott a teste mellett, feje a mellére bicsaklott,minthaaludna.

Legszívesebben felordítottam volna, jó hangosan, de mégsem tettem. Odaugrottam hozzá, és amikor a nyakamba dőlt, lefektettem a földre. Szederjes lila volt azarca, szeme üvegesenmeredtahalványanpislogó.villanykörtére,nyelvehosszanlógottki vérhabos ajkai közül.

Nyakánotttekeredettaszitái húrja;talánnem olyanvastag,mintamilyennel Geoffreytmegfojtották.Lefektettem aföldre,aztánakabinomhozvágtattam. Lenyomtam akilincsét:azajtókinyílott.Előkaptam revolverem,és felkattintottam avillanyt.

Élőembernem voltodabenn,szerencsérehullasem,rendetlenségazonbanannál nagyobb.Párnáim és ágyneműm összedobálva,aképekleszaggatvaafalról,minthaéjszakai látogatóm keresettvolnavalamit.

Azasztal közepemutatta,hogyamitkeresett,megis találta.Ottfeküdtugyanis afeketedobozka,indiai betűkkel afedelén.Adobozka,amelybenSzinghszitárhúrjai rejtőzködtek. Belenéztem:csakacsomagolóvattaés néhányaprófaforgács hevertadobozfenekén.Ahúrokközül egyottvoltCusinonyakánatöbbi pedig…

Nem mertem folytatni agondolkodást.Leroskadtam azágyamra,és tenyerembehajtottam afejem.

24.

Csendes meditációmból vérfagyasztósikoltás vertfel.-Énmegmondtam!Láttam előre!Tudtam,hogymeg ölik…Jaj,és mégmindigvértlátok!Sokvértés hullákat!Maggievolt.

Mintha rugók löktek volna előre, felugrottam, kirohantam a folyosóra. Átkaroltam és befogtam a száját. Sajnos elkéstem vele. Jobbról is, balról is fények villantak, szekrények nyikorogtak,kinyíltakazajtók,és hálóköpenyes utasoközönlöttekafolyosóra.

Néhánypillanatmúlvakitörtazeszeveszettpánik.Azutasokegyrészeamentőcsónakokazonnali leeresztésétkövetelte,többenazzal fenyegetőztek,hogyatengerbeugranak,egy argentin milliomos búcsúlevél írásába kezdett: minden ingó és ingatlan vagyonát a Buenos Aires-i nyúltenyésztők egyesületére hagyta. Ahawaii szépségkirálynőt pedig, később jegyzőkönyvbemondottvallomásaszerint,anagytolongásbanvalaki elcsábította,dehogyki voltatettes,alökdösődésbennem tudtamegfigyelni.

Engem viszontelkapottkétmegtermetttengerészés bezártegykajütbe.

25.

Reggelre jártazidő,amikor értem jöttek.Ha aztmondom,hogyegészéjszaka nem hunytam le a szemem,kevesetmondok.Megállás nélkül azon töprengtem,hogymi a fenéért öltékmegCusinót.Naés perszeGeoffreytis,mertegypillanatigsem hittem,hogySzinghatettes.

Nyolc óra körül megnyílt börtönöm ajtaja: Gustavsson és a kapitány léptek be rajta. Akapitány, magas, karcsú negyvenes, ég felé fésült kefefrizurával, hunyorogva bámult a

szemembe.

-Bocsánatotkérek,Mr.Lendvay,hogyittkelletttöltenieazéjszakát,de…bizonyáramegérti,hogyazadottkörülményekközött… -Nem teszsemmit-mondtam.-Mi ahelyzetodafenn?-Úgy-ahogysikerültlecsillapítanom akedélyeket.

-Hm -morogtam.-Mi aszándékukvelem?

-Mi lenne?-mondta,és széttártaakarját.-Önszabad,ha… -Ha?

SegélykérőnnézettGustavssonra,aki eddignémánbámultmagaelé.Adetektívmagáhoztért,megrázkódott,és kincstári mosolyjelentmegazarcán. -Beszélgessünk,jó?

-Jó.Miről?

-Vanvalami elképzelése?

-Semmivel sem több,minttegnap.Azazszintesemmi. -Szinte?

-Sötétbentapogatózom.Nem szívesenbeszélekaddig,amígnincsenekbizonyítékaim. -És haénmégis megkérném rá?Nyomatékosan?-Tessék-mondtam sóhajtva.

-Mirekíváncsi?

-Önszerint,ugyebár,nem Szinghvagyamásikindiai öltemegMiss Piazzini gorilláját? -Semmi esetresem.

-Hm.És mirealapozzaavéleményét?

-Nézzecsak,Mr.Gustavsson-kezdtem,és akapitányrapillantottam.-Geoffreytannakaszitárnakahúrjával öltékmeg,amelyikottlógottMr.Szinghkabinjafalán,igaz? -Eztősem tagadta.

-CsakhogyMr.Szinghnekvoltakpóthúrjai is.Értengem? -Őszinténszólva…

– Tegyük fel, hogyön Mr. Szingh. Tegyük fel, hogymeg akarja ölni Geoffreyt, aki önt halálosan megsértette. Tegyük fel továbbá, hogyön valamiért vonzódik a szitárhúrhoz, és elhatározza, hogyazzal öli meg a gorillát. Tegyük fel, hogyvan egydobozkája, amelyben egyegészgarnitúra póthúr található.Arra azesetre, ha a szitárján elpattanna valamelyik. Ön mit tenne? Letépné a szitárról a húrt, hogyazzal ölje meg a fickót? Nem inkább a póthúrok közül emelne ki egyet, azzal fojtaná meg, s a többi póthúrt a kabinablakon át kihajítaná a halaknak,hogyhaddszitározzanakazoktovább?

-Oké.Eszerintmi történt?

– Valaki ki akarta nyírni Geoffreyt.Hogymiért,ne kérdezze:egyelőre nem tudokválaszolni rá.Eza valaki ottvoltakkor,amikor a nevezetes incidens lezajlón Mr.Szingh és Geoffrey között.AmikorMr.Szinghszerencsétlenmódonmegjósoltaagorillaközeli halálát.Gyilkosunknakkapórajöttadolog:belopódzottazindiaiakkabinjába-könnyenmegtehette-,hiszen ezeketazárakatgyerekjátékkinyitni,letépettegyhúrtafalonfüggőszitárról és megfojtottaveleGeoffreyt.És tudják,miértnem apóthúrthasználta?

-Mertfogalmasem voltróla,hogylétezikilyesmi!-szúrtaközbeakapitány. -Pontosan.Agyilkos nem tudhatta,hogyMr.Szinghnekpóthúrjai is vannak.

-Hm.Logikus,amitmond-dünnyögteGustavsson.Naés amásikgyilkosság?

-Egyelőreezzel sem tudokmitkezdeni.Mindenesetremegerősíti Mr.Szinghártatlanságát. -Szerintem nem.

-Miértnem?Cusinóval aztánigazánnem voltsemmi bajaSzinghnek.

-Személyszerintvalóbannem.De…háthaéppenazértöltemeg,hogyeltereljemagáról agyanút. -Különbenis bevanzárvaakabinjába.

-Nincs bezárva,Mr.Lendvay!Csakannyitmondtam neki,hogynem hagyhatjael akabinját.Eztazonbansenki sem ellenőrizte.Nyugodtankilopakodhatottés megölhetteCusinót. Demegölhetteamásikis.Aszakállas.Hogyeltereljeagyanútunokaöccséről.

-Önkomolyanelhiszi,amitmond?

-Várjoncsak,vanittmégvalami.Valakivel találkoztam azéjszaka,aki…hm…athugokról beszélt.Afojtogatókszektájáról. Ingerültenpattantam fel.

-Magafelül ennekamarhaságnak?Athugokfél évszázadanem léteznek!Márazangolokkiirtottákőketagyarmati időkben. Akapitányfelemelteakezét,és megcsóváltaafejét.

-Honnantudjaolyanjól,hogyathugokvégérvényesenkimúltak?Csakemlékeztetni szeretném,hánykatasztrófatörténtmáramiatt,hogyegy-egyvulkántévszázadokótakihűltnek hittek.Aztánegyszerrecsak:bumm!

Hallgattam,kétkedőfélmosollyal.

-Öntermészetesenszabad-mondtaGustavsson,és felállt,mintaki menni készül.-Kérem,tartsanyitvaaszemét…Nem lennékmeglepve,haagyilkos újrapróbálkozna.

.,Nem mertem kimondani,hogyénsem.

26.

AfolyosónMaggie-bebotlottam.Seszó,sebeszéd,karonragadottés felcipeltafedélzetre.Belököttegyhomályos sarokba,és hozzám préseltemagát. -Idefigyeljen!Tudom,ki agyilkos!

-Ki vele!

-Hohó,csakneolyanhevesen!Mégmegkell bizonyosodnom egys másról. -Legalábbaztmondjameg,honnantudja!

-Álmombanbeszéltem azanyámmal -aztánlátvaacsalódástazarcomon,sértődöttentettehozzá-,aztis megmondta,hogyCusinótmegölik;nem? Valóban.Vakartam egyetafejem búbján,és megpróbáltam megkörnyékezni.

-Mégiscsakjobblenne,hamegmondaná,hatudvalamit.Bizonyítékokról nem beszéltazédesanyja? Villogottaszemefehérje,ahogygyorsankörbepislantott,majdmegragadtaazakóm ujját.

-Legyenkilenckorahátulsófedélzeten.Akorlátnál.Addigramindenösszeáll.Hanem…anyám aztmondta,hanem szerzem mega-lenyelteamitmondani akartizét…akkorlesz mégegyáldozat…

-Kicsoda?

-Hát…furcsa,devagy-vagy…Vagymaga,vagyén!

27.

Bekopogtattam Marshához. Szomorúan gubbasztott azágyán, mint egyázott veréb. Nyoma sem volt már rajta hetykeségnek vagytinédzseres szemtelenségnek. Rémült gyerekvolt,semmi más.

-Úristen!-mondta.-Csakhogyittvan!Hol voltidáig? -Becsukatottakapitány!

-Ahülye!Énmegmárfrásztkapokés éhenhalok.Jöjjönazonnal reggelizni!

Felballagtunkaszalonba.Azanéhányutas,aki akorareggeli óránaszalonkörül lézengett,jöttünkreösszehajoltés sugdolózni kezdett.

– Van valami ötlete, hogy mi történik itt? – kérdezte, miközben hatalmas adag piritónokat tüntetett el néhány harapással. – Legszívesebben megcsipkedném magam, hogy felébredjek.

-Magánaknincs valami elképzelése?

-Nekem?Mi afenelenne?El sem tudom képzelni,hogyki azördögnekvoltútjábanazakétbunkó.Lehet,hogymégiscsakazindiaiaktették? -Nem hiszem -mondtam.-Nem fenyegettékmegazutóbbi időben?Nem vettészrevalami gyanúsat?

-Ugyanmit?

-Akármit.Csellengőautótaházaelőtt,például.Nem voltolyanérzése,hogykövetik? -Nem!

-Hm.Neijedjenmeg!Tegyükfel,hogy…hm…hamagátvalami baj érné…mondjuk… -Kinyiffannék?

-Úgyvalahogy.Ki lenneaz,aki azapjautánörökölne? -Bruce.Azunokaöcsikém.

-Nem tudróla,hogyGeoffreyés Cusinobelekeveredtekvolnavalamibe?

-Nem tudróla,hogyGeoffreyés Cusinobelekeveredtekvolnavalamibe?

-Valami balhéba?Nem.Apám alkalmazottai,és mintilyenek,nemigenfoglalkozhatnakmással. -Hm.Magaténylegszerelmes adobosba?

-Milfordba?Tényleg.Döglökérte!Jófej,nem?Igyekeztem válasznélkül hagyni akérdését. -Neki lennevalami hasznaamaga…izé…kinyiffanásából?

Kerekretártakékbabaszemét.

-Neki?Mi lenne?Hiszenőis szerelmes énbelém. -Hirschmüllerszerinthozományvadász.

-Hakinyiffannék,hogyjutnaahozományhoz? -Ezigaz.És Hirschmüller?

– Jack? Nagy gyerek. Bebeszélte magának, hogy szerelmes belém, és árnyékként követ évek óta. Még a konzervatóriumot is elhanyagolja miattam. Tudja, ő olyan… izé… platonikus vagymilyenszerelem híve.Mintamúzeumban.Mindentaszemnek,semmitakéznek…Érti?

-Azthiszem.Milfordszegény?

-Mintatemplom egere.Abból él,amitösszejátszik.-És Hirschmüller?

– Látja,eztnem tudom.Alighanem fizetéstkap a szimfonikusoktól.Méghozzá jó fizetést.De a jó isten áldja meg,aztmondja meg,mitcsináljak!Hogytudjakezután aludni azzal a tudattal,hogyagyilkos egyizé…valami izéhúrral ottólálkodikakabinom előtt!?

-Nyugodtanalhat-nyugtattam meg.-Maéjszakától kezdveénállokőrtafolyosón. Végigmért,aztánkeservesetsóhajtott.-Na,ja!Azis valami…

Elhatároztam, hogy felmegyek a fedélzetre kiszellőztetni a fejem. Odafenn kellemes szellő fújdogált, éppen fejszellőztetésre való. Nyugtalanul sétáltam nyugágytól nyugágyig: hátha sikerül felfedeznem szívem hölgyét, akit az éjszaka olyan csúfosan magára hagytam. Ludmilla nem volt sehol, volt viszont Hirschmüller, aki azon nyomban a nyakamba akaszkodott.Bánatos lóképeméglóbbvoltaszokottnál.Aragyogóidőellenéresem vetettelefeketecowboykalapjátés kockás gyapjúsálját.

-Mi aztánkifogtuk-mondta,és lépéseitazenyémhezigazította.-Nem? -De.

-Magaszerintki nyírtaki őket?

-Azindiaiakragyanakszikmindenki.Mármintakapitányés adetektív. -És maga?

-Nem is tudom.Hol adobja? -Akabinomban.Miért?

-Mertfrásztkapokahangszereiktől.Aztis el tudom képzelni,hogylegközelebbdobverővel nyiffantanakki valakit.

-SzegénySzingh-mondtaábrándosan.-Alaposanbennelehetapácban.Márakonzibanis mindigfurcsánviselkedett… -Magaismerte?-hökkentem meg.

-Csakfutótag.Orvosnakkészült,debejártakonzervatóriumbais.Alighanem zeneszerzésttanult.Egészenrövidideig. -Mikorláttautoljára?

-Alighanem azelsőnap,afedélzeten.Biccentettem neki,dealighaismertrám.Őszinténszólva,mareggel is megpróbáltam beszélni vele. -Igen?Miért?

-Hát…hogynincs-evalamireszüksége.Szegényfickó-és megremegettahangja,minthael akarnásírni magát.Akabinjukazonban…üres volt. Megdermedtem,minthaagyilkos anyakamratettevolnaaszitárhúrt.

-Mitmond?

-Üres voltakabinjuk.És bevoltzárva.

EIsem köszöntem tőle:megfordultam,és lerohantam azelsőlejáraton.

29.

Gustavssonéppenakapitánnyal tanácskozott,amikorrajtukütöttem.Csípőretettem akezem és dühösenrájukrivalltam. -Hovátettékőket?

-Védőőrizetbenvannak-mondta.-Becsuktam őket. -Hová?

-Erről nincs szándékombanfelvilágosítással szolgálni válthűvösebbéahangja. -Gondolja,hogyjogavolthozzá?

-Gondolom.Ahajón a kapitánya legfőbb hatóság.Ezegy.Azonkívül másképp nem tudom szavatolni a biztonságukat.Fülembe jutott,hogynéhányfickó pogromotakar szervezni. Elkapni őketés atengerbehajítani.Azőéletükértis nekem kell vállalni afelelősséget.Akarmégvalamit?

-Beszélni szeretnékvelük.

– Sajnos lehetetlent kíván. Mr. Gustavsson és én úgydöntöttünk, hogyMelbourne-ig senki nem állhat velük szóba. Ott átadjuk azügyet a helyi rendőrségnek. Ha kifogása van az intézkedéseim ellen,panaszttehetaTársaságnál.

Álltam egypercig,gondolkodtam,aztánkértem egywhiskyt.

-Awhiskyjó-mondtam.-Nem teszekpanaszt.

30.

Tovább kerestem Ludmillát,de nem találtam.Helyette Joe Milforddal hozottössze a végzet.Akorlátnál ült,lábánál fekete tokba zártdobjával,és olyan szomorúan bámulta vízbe, minthabeakarnádobni ahangszerétahullámokközé,és magais utánaakarnávetni magát.

Amikormegpillantott,bágyadtanintett.Hol voltmáraharcias tűzaszeméből!

-Mi újság?-telepedtem mellé.-Annyiraaszívérevetteadolgot?Szeretem amegbízásokatmaradéktalanul végrehajtani.

-Nemarháskodjon!-mondta,és beleköpöttavízbe.Úgysetudbeugratni.Inkábbmondjameg,ki agyilkos!-Hatudnám,megmondanám.Ettől vanennyirekikészülve? -Dehogy.Kiadtaazutamat.

-Kicsoda?Marsha?

-Ki más?Aztmondta,menjekafenébe. -Jó-jó,demiért?

-Azthiszi,hogyénvoltam! -Kicsoda?Agyilkos?

-Az.Azthiszi,azértnyírtam ki őket,hogybemehessekhozzá. -Eztnem gondolhatjakomolyan!

-Annál rosszabb.Akkormás miattléptetettolajra.Nem mindegy! -Ahogyvesszük.

-Ráadásul adobom is hamis.Pedignégynapjavettem.Egyvagyonbakerült.Amikorkipróbáltam,mégragyogóanszólt.Mostmeghamis.Képtelenvagyokrájönni,hogymiért! -Abaj ritkánjáregyedül -mondtam bölcsen,és felálltam.-Magamégmarad?

Talánmegsem hallottamitkérdeztem tőle.

31.

Bementem a kabinomba, bezártam az ajtót, és végigvágtam magam az ágyon. Még egyszer végiggondoltam mindent, aztán arra a következtetésre jutottam, hogy alighanem tudom ki agyilkos.Ami azindítóokotilleti,csaktalálgatásokbabocsátkozhattam.Dehaszámításom beválik,hamarosanarrais fényderül.

Ehhezperszecsapdátkell állítanom.Acsapdáhozviszontszükségem vanakapitányés Gustavssonsegítségére.Különbenugrottazegész.

Kb. egy óra hosszat győzködtem őket, amíg végre beadták a derekukat. Azzal a lábjegyzettel, ha balul ütne ki a dolog, engem terhel minden felelősség, és büntetésül belehajítanakatengerbecápaebédnek.

Boldoganés kétjeges whiskyvel gazdagabbanléptem ki akapitányi kabinból.

Acsapdakészvolt:márcsakbelekellettsétálniaagazembernek.

32.

Éppen ebédeltünk:a szalonzenekar mélabús déltengeri tangókatjátszott.Joe dobja enyhén hamisan szólt,amikor valamennyiüklegnagyobb megdöbbenésére nyílottazajtó,és a kétindiai lépettazebédlőbe.Akanalakmegálltaka levegőben;Joe kezéből kihullotta dobverő;s a pisztonos,aki éppen akkor emelte fel a hangszerét,annyira meghökkent,hogya

vastagabbikvégétakartaaszájábavenni.

-Eznem lehetigaz!-nyögteMaggie,és kifordultaszemearémülettől.

-Ez…ez…disznóság!-hördültfel Bruce,és azasztalracsaptaasztalkendőjét.-Nem vagyokhajlandóegyüttebédelni holmi niggergyilkosokkal! Tüntetőenfelállt,és Elliottal együttátvonultabárba.

Néhánymásodpercmúlvalegalábbharmincan-többségébenférfiak-,követtékapéldáját.Amaradék,áhítatos borzalommal lesteakétindiai mindenmozdulatát. Hirschmüllerés Marshanem szóltaksemmit:ebédjükkel voltakelfoglalva.RövididőmúlvaBruceés Elliotvisszatértnéhányférfi és akapitánykíséretében. Akapitánycsendetintett,leállítottaazenét,és fellépettazenekarelőtti dobogóra.

– Hölgyeim és uraim! – kezdte, és zavartan végigsimított kefehaján. – Nekem, mint a hajó kapitányának jutott aza…hm…feladat, hogyegysúlyos tévedést helyrehozzak, illetve… hm… igyekezzek helyrehozni. Önök valamennyien tudják, hogya hajón tragikus…hm…események történtek, melyek következményeképpen két utastársunkat…hm…nem kellően megalapozott gyanúval illettünk. Hogypontosabban fogalmazzak, Mr. Szinghről és Mr. Bhattacsarjáról van szó. Nyilvánosság előtt kénytelen vagyok kijelenteni, hogyelhamarkodottan gyanúsítottuk őket… mindketten hitelt érdemlően bebizonyították, hogyártatlanok. Még egyszer szíves elnézésüket kérem. Mr. Bhattacsarja és Mr. Szingh! Köszönöm, hölgyeim és uraim!

Lelépettazemelvényről és azajtófelésietett.Néhányanfeléjeugrottak,megpróbáltákelállni azútját.KöztükvoltBruceés Elliotis. -Hé!Nem addigvanaz!-kiáltottElliot,és akapitánykabátjautánkapott.-Mi,tisztességes utasokmagyarázatotkövetelünk!

-Mirealapozza,hogyártatlanok?-visítottaegynő.

-Egyszósem igazazegészből!Fürdessükmegőket!-kurjantottavalaki. Akapitányvisszafordultazajtóból,és acélszürkeszemétvégigjártattaaháborgókon.

– Ja,és még valamit,hölgyeim és uraim!Mr.Szingh és Mr.Bhattacsarja életéértugyanúgyfelelős vagyok,mintbárkiéértönök közül.Atengereken a legfőbb szabály:fogatfogért! Ha valaki elkövetné azt a meggondolatlanságot, hogy az előbb említett urakra kezet emelne, vagy ne adj, isten valami mást, hát a cápák közé vettetem! Köszönöm, hogy meghallgattak!

-Akapitánykéttisztje kíséretében kiviharzottazajtón.- Bruce,Elliotés még néhánybékétlen utas összedugtáka fejüket,és lázas sugdolózásba kezdtek.Én magam felálltam és barátságosanakétindiai feléintettem.Szinghfelemelteafejétés visszaintett.

Marshaés Hirschmüllertányérjukfölégörnyedtek:úgytettek,minthaegyetlenszótsem hallottakvolnaatörténtekből. Megtöröltem aszámategypapírszalvétával,kettéharaptam egygyufaszálatés megmarkoltam astukkertazsebemben.

Néhányóramúlvakezdetétveszi azutolsófelvonás.

33.

Körülbelül tizenegykor jutott eszembe, hogya jövőlátó Maggie kilencre hívott a fedélzetre. Halkan elkáromkodtam magam, mert még ha egyedül vagyok sem szeretek hangosan átkozódni.

Ahold eszeveszetten ragyogott néhányhalványcsillag társaságában.Azezüsthíd, amelyet a vízre rajzolt, alighanem egészenAusztráliáig ért. Halkan csacsogó hullámok ölelték körül ahajót:atermészetarendés abékecsalókaillúziójátkeltette.

Akirakott nyugágyak felől halk nevetés, dörmögés és macskanyávogás szűrődött felém. Elügettem a parancsnoki híd mellett; néhány perc múlva a hátulsó korlátnál voltam. Körbeforogtam,deMaggienem voltsehol.

-Ahajókorlátjáhozszorítottam ahomlokomat,és megpróbáltam.gondolkodni.MitakarhatottMaggie?Érdemes-eegyáltalántörődnöm vele?Igenám,deCusinohalálátis előre megjósolta!Mostmegtöbbekközöttazenyémetis…

Alangyos szellőellenérelibabőrös lettahátam.Úristen!Harosszul működneacsapdám…!

Felemeltem a fejem, és végre megpillantottam a lányt. Ott ült, nem messze tőlem egynyugágyban, fejét felém fordítva.Arca a parancsnoki híd árnyéka esett; csak kinyújtott, jó formájúlábaés foszforeszkálócipőfűzőjemutatta,hogyMaggieaz,aki immárkétórájatürelmesenvárakozikrám.

Hátatfordítottam atengernek,és halkanfeléjesziszegtem. -Sssssz!Maggie!

Nem mozdultmeg,és nem sziszegettvissza.-Maggie!

Nem mozdult,minthamegsértődöttvolna,hogyennyi ideigvárakoztattam. Rosszatsejtvehúzódtam felé,pillanatrasem engedveel arevolverem nyelét. -Maggie!

Föléjemagasodtam,és kicsinmúlt,hogynem ordítottam egykiadósat.

Aki a nyugágyban feküdt,valóban Maggie volt.Legalábbis kétórával ezelőtt.Mostazonban már csakegyközönséges,merevhulla vigyorgottvelem szemben,kéknyelvéthosszan kinyújtvafogai közül.

Nyakánottfityegettegyindiai szilárhúrja.

34.

Erőt vettem magamon, székestől együtt felemeltem és bevonszoltam az árnyékba. Elsétáltam a nyugágyakig, felvettem egy árván heverő plédet, odavittem Maggie-hoz és rádobtam.Havalaki felfedezné,mielőtt…Egészgondosanfelépítetttervem kártyavárkéntomlanaössze.

Órámrapillantottam:fél tizenkettőtmutatott.Néha-néhaminthamegreccsentvolnavalami aközelemben,debármennyireis meresztgettem aszemem,nem láttam senkit.

Éppen elindultam volna lefelé, hogyhozzálássak tervem megvalósításának, amikor léptek koppantak: Marsha jelent meg a fedélzeten. Óvatosan mozgott, előre-hátra forgatva a fejét, mintha azt lesné, nem követi-e valaki. Még mélyebbre fúrtam magam azárnyékba; szemem kigúvadt, nehogyegyvillanást is elszalasszak abból, ami azorrom előtt zajlik majd le.

MerthogyMarshanem egészségügyi sétamiattjöttéjfélkorafedélzetre,abbanbiztos voltam.

Akövetkező pillanatokban aztán olyasmik történtek, amelyek sokkal jobban illettek az egyéniségemhez. Mintha a földből nőtt volna ki, két árnyék bukkant fel Marsha mellett: kinyújtottákakarjukat,és kétoldalról megmarkoltákalányt.

Marshalábaföldbegyökerezett,és remegőhangonfelkiáltott -Bruce?Elliot?

-Énvagyok,húgocskám -hallottam Brucesemmihezsem hasonlíthatóanantipatikus hangját.-Örülök,hogyeljöttél. Marshaigyekezettkiszakítani akezétBruceés amásikszorításából.

-Eresszetek!Mitakarsztőlem?Ki vele,Bruce,ki agyilkos? Brucefelnevetett,kegyetlen,cinikus nevetéssel:

-Nekedmármindegy,húgocskám.Nekedmármindenmindegy!

-Bruce,temegőrültél!-FelháborodottancsengettMarshahangja,deajófül,amilyenpéldául azenyém is,kiéreztebelőlealappangórémületet.

-Dehogyőrültem meg,húgocskám,éppenhogymegjöttazeszem!Arról vanszó,hogyszükségem vanazapukádpénzére.Nekem és Elliotnak.Igaz,Elliot? -Nagyonis!-mondtaamásik.

Marshakétségbeesettenküzdött,denem tudtakiszabadítani akezét. -Nem tudom,mitakarsz,Bruce…

– Dehogyisnem tudod, húgocskám, dehogyisnem! Egyikünk felesleges ezen a világon! Csak egyikünk örökölheti a Piazzini-dollárokat! Ha te életben vagy, én nem kaphatok egy fia centecskét sem. Ha viszont, netalántán valami baj érne… tegyük fel, eltűnnél egyhosszú tengeri úton, mindenki arra gondolna, hogyaza gyilkos tüntetett el, aki a többieket is megölte!

-Segítség!Gyil…-megszakadtahangja,ahogyElliotbefogtaaszáját.

– Isten veled, húgocskám! – mondta Bruce szárazon, és megcsóválta a fejét. – Tulajdonképpen sajnállak. Kellemetlen dolog tizennyolc éves korban búcsúzni azélettől. Nem, Elliot?

-Denekünkhasznos!

-Hátakkor,rajta!Gyerünk,Elliot!

Előrántottam a revolverem, és kidobtam magam azárnyékból. Közvetlenül mellettem, óriási zörgés és dobogás közepette kibújt egykötélcsomó alól a kapitány, egymásik alól. Gustavssonés mégnéhánymatróz,azördögtudja,mi alól.

MireBruceés Elliotfelocsúdhatottvolna,acélkarokragadtákmegőket,földretepertékés kiszabadítottákafélájultanvergődőMarshát.

Csakszerényenés zárójelbenjegyzem meg,hogyazacélkarokközül kettőazenyém volt.

35.

Aszerencsétlen, jövőlátó Maggie hulláját becsavartuk a pokrócba, és biztos helyre szállítottuk. Bruce és Elliot még üvöltöztek egy darabig, aztán elcsendesedtek. Mielőtt a matrózokelvittékvolnaőket,Brucehátrafordultés gúnyosannézettakapitányra.

-Azthiszik,jófogástcsináltak?Semmi bizonyítéksincs ellenünk!

-Azthiszik,jófogástcsináltak?Semmi bizonyítéksincs ellenünk! -Nincs?És ezavízbedobós játékmicsoda?

-Magamondta,hogyjáték,nem én.Csaknem képzeli,hogykinyírom azunokahúgomat?-gonoszul vigyorgott,és megdörzsölteazorrát. -Debizonyaztképzelem!

-Akkor téved! Kérdezze csak Marshát! Éppen egyéve történt, hogy… csak úgytréfából belelökött azautójával a szakadékba.Aszélén parkoltam, és úgynekijött a lökhárítómnak, hogyaszakadékbanlandoltam.Éppencsakki tudtam mászni aroncsokközül.Akocsi azonnal felrobbant.Marhamázlim volt,hogyépbőrrel megúsztam adolgot.ÍgyvoltMarsha?

-Így,deeznem okarra…

-Látja?Nálunk,afelsőtízezerbengyakori azilyesmi…Jelszónk:veszélyesenélni! -Mitakarezzel mondani?

-Hogyazajelenetafedélzetencsaktréfavolt.Elliottal márkorábbankidolgoztuk.Ja,és mégvalamit…Azasztalomon,akabinbanvanegylevél.Önnekcímezve,kapitány.Leírtam benne,hogymilyentréfátszándékozunkcsinálni Elliottal.Arraazesetre,havalaki félreértené…Mintpéldául önökis.

-És atöbbi gyilkosság?Közömbösenvontafel avállát: -Mi közöm hozzá?Ezamagukdolga!

Rám kacsintott,ránevetettMarshára,megcsípteazarcát,aztánhagyta,hogyelkísérjék.

36. Sűrűcsendmaradtanyomában.

-Nos?-kérdezteakapitány,amikorMarshais eltávozottés hármanmaradtunkakabinban.-Mitgondolnak,megoldottukazügyet

– Minden bizonnyal – mondta Gustavsson, és a jól végzett munka tudatában öntött magának egynagyadag whiskyt. – Persze, más dolog, hogyazesküdtszék bűnösnek találja-e majd…Agyilkosságokranincs semmi közvetlenbizonyítékunk.

– Dehogynincs – mondta a kapitány. – Meg kellett ölnie a gorillákat, különben nem tudta volna megölni a lányt. Ha a lánynyakán lógtak volna, sohasem tudott volna ő és Elliot a közelébeférkőzni.

-Attól tartoktéved-öntöttem énis egyitalt.-Marshasokatjártegyedül.Akkormárinkábbengem kellettvolnaeltenniüklábalól. -Magárais sorkerültvolna.

-Biztató.Naés Maggie?Őtmiértöltékmeg?

-Ki tudja?MajdBruceelmondja,haelmondja.Ezmárarendőrségdolga. -És alevél?

-Amitállítólagnekem írtak?-dünnyögteakapitány.Mitbizonyítez!HaMiss Marshátbehajítjákavízbe,összetéptékvolna.Világos. Látszólagazvolt,nekem mégsem tetszett.

Márcsakazértsem,mertmegvoltam győződveróla,hogymásvalaki agyilkos.

37.

Magukrahagytam őket.Elégedettenvedeltékawhiskyt,abbanaboldogtudatban,hogymegoldódottmindenrejtély.

Lementem a kabinomba, levetkőztem, kibontottam egypapírcsomagot, kivettem belőle pár ruhadarabot és átöltöztem.Amikor készlettem a tükörbe néztem: elegáns indiai úr bámultvisszarám.Mivel magasságom és alakom nagyjából azonos voltMr.Szinghével,remélhettem,hogyodafenn,aholdfénybennem tudnakmajdmegkülönböztetni tőle.

Óvatosan, fejemet lehajtva osontam fel a lépcsőn. Szerencsére nem találkoztam senkivel, aki leleplezhetett volna.Anyugágyak környékén csend honolt: még a legkésőbben fekvőutasokis nyugalomratértek.Friss szellőnyargaltahullámokhátán,és ahajóhídmagasságábanvíganforgottegyszínes lámpa.

Úgy mozogtam odafenn, mint elefánt a porcelánboltban. Egyik korláttól a másikig sétáltam, kitártam a karom, mintha légzőgyakorlatokat végeznék, aztán lótuszülésbe ültem egészenközel akorláthoz.

Masem tudom megbocsátani magamnak,hogynem vettem észre!Csakakkortudatosultbennem aveszély,amikorrám esettazárnyéka.Akkorviszontmárkésővolt.Aszitárhúr ráfeszülta nyakamra,és pillanatokalattmegfojtottvolna,ha nem sikerül idejében kétujjamata húr és a nyakam közé csúsztatnom.Éreztem,hogya kegyetlen húr a bőrömbe vág,és vérserkenki avágás nyomán.

Éreztem, hogylassan, de biztosan kiszáll belőlem a lélek. Vér csorgott a karomon, két ujjamat szinte lemetszette a húr. Utolsó erőmmel mélylélegzetet vettem, aztán kezdett elfeketedni előttem avilág.

Minden erőmet összeszedve kihúztam az ujjaimat a húr alól, könyökömmel felütöttem az állát. Feljajdult és mintha engedett volna a szorítás. Ismét rúgtam egyet, de csak a levegőttaláltam el.

-Átkozotthülye!-hallottam ahangját:-Tenyomorultszitárbuzi!Úgyis megdöglesz!

Még egyszer felvágtam azállát, és halványuló látásommal még észrevettem, ahogyfekete, széles karimájú cowboykalapja mint óriási, kiterjesztett szárnyú vízimadár ereszkedik leaholdfényvertehullámokra.

Ismétbelém martahúr,és már-márfeladtam volnaaküzdelmet,amikorlövés csattant,valaki feljajdultmögöttem,és ahúrszorításaabbamaradt. Úgydőltem el,mintegykrumpliszsák.Annyitláttam csak,hogyLudmillahajol fölém revolverrel akezében.

-Hátillikegyúrilánnyal ilyesmittenni?Megcsókolni,aztánfaképnél hagyni?Hé!EIneájulj ittnekem…!Mondhatottakármit,úgyelájultam,mintapinty!

38.

Másnap reggel már kutya bajom sem volt. Ludmilla egészéjjel ott virrasztott azágyam mellett, és cserélgette a kötéseket a nyakamon. Többször is arra riadtam fel, hogyvalaki úgyszorítjaaszitárhúrvégét,hogybennem rekedalevegő.

Reggel felültem azágyon,és reggelitköveteltem.Azelsőnyeléseknél kiderült,hogyegyelőremégsem megyadolog.Kénytelenvoltam némi gyógyszeres teával beérni. Délutánramárbeszélni is tudtam.-Kösz.Honnanvanpisztolyod?

-Szolgálati -mondtamosolyogva.

-Úristen!-motyogtam,és afejemhezkaptam.-Tezsaruvagy?

-Majdnem -nevetett.-Abiztosítótársaságnyomozója.Énvigyázokagyémántjaidra.Gustavssonakasztottrád.Hátharádharapagyilkos. Estébehajlottazidő,amikorösszegyűltünkabiliárdteremben.Mindenérdekeltottvolt,mégJoeMilfordis,adobos.

Marshakönnyekkel ászemébensimogattaanyakam,és hitetlenkedverázogattaafejét.

– Még mosttudom elhinni.JackHirschmüller…!Hiszen még a légyneksem tudottártani!Egydurvább szóra sírva fakadt.Évekóta járta nyomomban.Alegmamlaszabb fickó,akit valahais láttam.

-És alighanem alegjobbszínész-mondtaGustavsson.-Hollywoodbansokkal rosszabbakis milliókatkeresnek.

-Gratulálok-fordulthozzám akapitány,és elismerőmosolykíséretébenmegráztaakezem.-Nyert,Mr.Lendvay!Önneksikerültmegoldania azügyet.Mégis,hogyazördögbe jött rá,hogyHirschmüller…Egyszerűenhihetetlen!Miótagyanakodottrá?

Mivel valamennyienkérdőennéztekrám,megköszörültem atorkom és beszélni kezdtem.

– Amikor feljöttünk a hajóra, és megtörtént az az incidens… Mr. Szingh .és Geoffrey között, valamennyien a tanúi voltunk. Eztán Geoffreyt megfojtották Mr. Szingh szitárjának a húrjával.Biztos voltam benne:azértazzal,hogyMr.Szinghretereljékagyanút.Körülnéztem Mr.Szinghés Mr.Bhattacsarjakabinjában.Aztánfelfedeztem aszitártafalon.Pontosabban egy nagy, fekete tokot, amiről fogalmam sem volt, hogy szitárt rejt. Értik? Aki levette róla a húrt, első pillantásra tudnia kellett, hogy mi van benne, különben ki sem nyitotta volna. BelopódzottMr.Szinghkabinjába,hogyesetlegellopjonegykéstvagyakármit,ami Mr.Szinghtulajdona.Csakhogyottvoltaszitárafalon.Letépetthátegyhúrtróla,és magával vitte.

– Ebből aztán arra következtettem, hogy csak olyan valaki követhette el a tettet, aki maga is zenész.Aki a falon lógó tokról felismerte, hogy mi van benne. Vagy, aki korábbról ismerte Mr. Szinghet. Két személyjöhetett számításba: Mr. Milford és Mr. Hirschmüller. Ha Mr. Szingh visszaemlékezett volna, hogyMr. Hirschmüllerrel együtt járt konzervatóriumba, talánkönnyebblettvolnaadolgom.Őazonbannem említette,ígymegoszlottafigyelmem Milfordés Hirschmüllerközött.

– Az indítóokról természetesen nem tudtam semmit. Mindenesetre, nem hittem a két indiai bűnösségében. Főleg, amikor megtudtam, hogy a szitárhoz van egy tartalék húrkészletükis.Ha Mr.Szingh öltvolna,nyilván ezthasználja,nem a szitár húrját.Elkértem tőle a készletet,és elrejtettem a kabinomban.Közben azonban történtvalami,amiről csak később szereztem tudomást.Hirschmüller meglátogatta Mr.Szinghet,emlékeztette rá,hogyegyütttanultak,ha csakrövid ideig is a konzervatóriumban,és felajánlotta a segítségét.A gyanútlan Mr. Szingh elmondta, hogymi történt eddig, és hogya tartalék húrokat magammal vittem. Hirschmüller erre megrémült. Rájött, hogyrá is gyanakszom, és a tartalék húrok bizonyítékkéntis felhasználhatók,hogytudniilliknem Mr.SzinghöltemegGeoffreyt.Ezértbetörthozzám,és elloptaahúrokat.Aztánazegyikkel megölteCusinót.

– Ezután felkerestem Mr. Szinghet, akit a kapitányúr volt szíves és védőőrizetbe helyezett. Mr. Szingh megerősítette a gyanúmat: Hirschmüller tud róla, hogymagammal vittem a tartalékhúrokat.Mindenklappolt.Hiszensenki más nem tudhatottahúrkészletről,csakMr.Szingh,Mr.Bhattacsarjaés…természetesenHirschmüller.

-Nekem sem mondtael,azördögvigyeel magát!-békétlenkedettGustavsson.

– De nem ám! Ebből ugyanis világossá vált előttem, hogycsakis Hirschmüller lehet a tettes.Akárcsak az, hogya következő áldozat Mr. Szingh lesz. Ha ő meghal, esetleg Mr. Bhattacsarjával együtt,senki nem leplezheti le.Igenám,deazindiaiakszigorúvédőőrizetalattálltak.Ezértfordultam akapitányhoz,hogyengedjeszabadon,legalábbis látszólagőket. Hirschmüllernekki kell használniaazalkalmatés megkell kísérelnie,hogymegszabaduljontőlük.

– Egyszót sem értek azegészből – mondta Marsha. Maga, egyfolytában gyilkosságokról beszél, hogyígymeg úgy. Álruhába öltözik és várja, hogyHirschmüller megtámadja. De

– Egyszót sem értek azegészből – mondta Marsha. Maga, egyfolytában gyilkosságokról beszél, hogyígymeg úgy. Álruhába öltözik és várja, hogyHirschmüller megtámadja. De miért?EgyáltalánmiértöltHirschmüller?Csaknem engem akarelrabolni?

-Hátigen!Ezadolognyitja!-mondtam,és azeddigmélyenhallgatóMilfordhozfordultam. -Ittadobja?

-Persze.Elhoztam,ahogykérte. -Doboljonegyetrajta!

Felemeltealábánál heverődobot,kivetteatokjából,ölébevetteés néhányszorrávertazütővel. -Hamis -mondtam.

-Azténis tudom!-horkantfel dühösen.-Néhányszormárvoltszíves megemlíteni.Átvertazarohadtkereskedő! -Amagadobjajóis -mondtam:-Csakhogyeznem amagadobja.

Leesettazálla,és úgynézettrám,mintalégyre,amelyöngyilkosságotkövetettel atejében. -Nem?-nyögte.-Hátkié?

-Hirschmülleré.Neki pontosanugyanolyandobjavan,mintmagának.És nem is véletlenül.Aparton,aberakodásnál kicserélteamagáéval. -Úristen!Demiért?

Elővettem zsebemből svájci hegyivadász bicskámat, és mielőtt megakadályozhattak volna benne, beleszúrtam a dobba. Aztán mint hasfelmetsző Jack az áldozatát, kéjjel felhasítottam.Belenyúltam és elégedetten éreztem,hogynem tévedtem.Adob belső oldaláhozragasztva lapos fémlemezekettapintotta kezem.Elszakítottam a ragasztószalagot,és alemezeketkiraktam azasztalra.

-Ezértszóltrosszul adobja.Rosszul rezonált. Úgymeredtekalemezekre,minthaMarsról érkezettkis,zöldemberkéklettekvolna. -Ez…ez…mi?-kérdezteakapitány.

– Amint látják, hamis százdollárosok kliséi. Ezeket kellett volna Hirschmüllernek Ausztráliába csempészni. Hogy elkerülje a kockázatot, önre bízta a dolgot, Mr. Milford. Ausztráliábantermészetesenvisszacseréltevolnaadobokat.Alighanem pénzhamisításból tellettneki azönkövetésére,Miss Marsha,nem aszimfonikusoktól húzottgázsijából.

– De…miértöltemegagorillákat?

-Mertmegszagoltakvalamit,és megzsaroltákHirschmüllert.Maggiepedigalighanem “megláttaHirschmüllerjövőjét”,és pechjéremegis mondtaneki. -Hihetetlen-sírdogáltMarsha,és közel jártazájuláshoz.-És magát,miért…?

-Nem engem,hanem Mr.Szinghet.Észrekellettvolnavennem,hogyközeledik.HaLudmillanincs…

Deszerencsérevolt.És maradtis sokáig.

39.

AmikorJohnC.Lendvaybefejeztetörténetételmosolyodott,összeraktaapapírjaités meghajolt.

-Jövőpéntekentalálkozunk,hölgyeim és uraim.Akkortalánegymásiktörténettel is szolgálhatok.Addigis kellemes hétvégétmindenkinek. Csodálatunkés tiszteletünkjeléül addigkopogtunkapadokon,amígcsakel nem hagytaazelőadótermet.

(vége)