Találatok: 64

27

IV. tábla

1. Héja (Accipiter gentilis). Középtermetű ragadozó madár. Az öregek hasoldala harántcsíkozott, míg a fiatal példányoké hosszanti cseppfoltos. Lekerekített szárnyaival ugyanolyan ügyesen mozog a zárt erdő’k belsejében, mint a nyílt ligetes terepen. Eredetileg a középhegységek és dombvidékek madara, de az utóbbi években megtelepedett alföldi erdeinkben is. Zsákmányát meglepetésszerű támadással ragadja el. Táplálékában fő’ként madarak szerepelnek, de zsákmányol emlő’söket, így üregi nyulat, mókust, mezei pockot is. Védett.
2. Pusztai ölyv (Buteo rufinus). Az egerészölyvtől jóval nagyobb termete és egyszínű, világosvöröses vagy zsemleszínű farka alapján jól megkülönböztethető’. Magyarországon nem fészkel, csupán a nyári és kora ő’szi hónapokban tartózkodik hazánkban kisebb számban. Első’sorban az Alföldet keresi fel, így rendszeresen megfigyelhető a Hortobágyi Nemzeti Parkban, a Tiszántúl egyéb szikes pusztáin, valamint a Kiskunságban. A nyári aszálytól kiégett pusztákon szívesen üldögél valamely száraz fa, szalmakazal vagy gémeskút tetején. A hazánkban való előfordulása valószínűleg összefügg azzal, hogy Balkán-félszigeti állományának fészkelőterülete északnyugati irányban kiterjedt. Táplálékában főként rágcsálók – ürge, hörcsög, mezei pocok – szerepelnek. Védett.
3. Gatyás ölyv (Buteo lagopus). A sarkvidék madara. Fészkét a földre vagy sziklapárkányokra építi. Hazánkban rendszeres téli vendég. Októberben érkezik, és márciusban indul vissza északi hazájába. Szinte kizárólag kisemlősökkel táplálkozik: nálunk mezei pocokkal, fészkelőhazájában lemminggel. Az egerészölyvtől legfőbb meg­különböztető jegye a felülről fehér farok, amelyet széles sötétbarna végszalag szegélyez. Védett.

10