Találatok: 64

27

VII. tábla

1. Kékes rétihéja (Circus cyaneus). Európa északi felének lakója. Hazánkban rendszeres téli vendég, októberben érkezik, és márciusban indul vissza fészkelő’területeire. Ősszel elő’ször a barna színezetű tojók érkeznek, és csak a keményebb tél beálltával jelennek meg a fekete szárnyvégű, egyébként hamvasszürke tollazatú hímek. A deres téli puszták és mezeik fölött megszokott jelenség ez az imbolygó repüléssel, alacsonyan vadászgató madár. Tápláléka fő’ként rágcsáló és beteg, hidegtő’l elgyengült vagy sérült madár. Ezeket a talaj fölött alacsonyan, tétovázva repülve, hirtelen lecsapással, ráfordulással fogja el. Védett.
2. Fakó rétihéja (Circus macrourus). A négy rétihéjafaj között nálunk ez a legritkább. Kelet-Európa és Nyugat-Szibéria a fő elterjedési területe. Hazánkat vonuláson érinti. Egyes példányok augusztus végén, szeptemberben jelennek meg, és fő’ként a Tiszántúl pusztái és mező’i fölött vonulnak dél felé. Az ivari különbség az elő’ző fajéhoz hasonlóan jól érzékelhető’. A két faj tojópéldányait a szabadban szinte lehetetlen megkülönböztetni. A hímek legfontosabb elválasztó jegye a farkcsík színezete, amely a gyakoribb kékes rétihéjánál fehér, a fakó rétihéjánál pedig szürke, mint maga a farok. Védett.
3. Vándorsólyom (Faleo peregrinus). Az 1960-as években mutatkozó világméretű állománycsökkenése a hazai néhány párra is kihatott, így a hetvenes évektől faunánkból mint fészkelő faj eltűnt. Az utóbbi években azonban Európa-szerte emelkedést mutat az állománya. Ez a közepes nagyságú, zömök termetű ragadozó hegyes szárnyaival a legkitűnőbb röptű madarak közé tartozik. Zsákmányát is a levegőben szerzi, leggyakrabban énekesmadarakat és galambokat fog, de levághatja a tőkésrécét is. Hazánkban ma csak átvonuló és telelő példányok figyelhetők meg. Fokozottan védett.

16