Találatok: 27

333

Megállapítható, hogy a második világháború kitörése előtti időben ki­alakulóban voltak a páncélos harceszközök mindazon fajtái és típusai, amelyek később a páncélos- és a gépesített csapatok teljes gépesítésének alapját képezték, s közülük néhány alkalmas volt a gyalogsággal együtte­sen végrehajtott tevékenységre.

A páncélosok fajtáinak és típusainak létrehozását a velük szemben tá­masztott, gyakran ellentétes, más esetben egymás hatását kiegészítő har­cászati követelmények és bizonyos meglevő adottságok — így a vasutak felhasználásának lehetőségei — diktálták. Egy páncélosjármű megalkotá­sánál pl. nem lehet olyan lényeges, de ellentétes követelményeknek ma­radéktalanul eleget tenni, mint a nagy sebesség, az erős fegyverzet, a vastag páncélzat és a jó terepjáró képesség. Ezért az alkalmazás terén fellépő eltérő igényeket a páncélosok több fajtájának és típusának ki­alakításával és azoknak vagy egy szervezetben való összefogásával, vagy a különböző fajták és típusok vegyes alkalmazásával hidalták át.

A páncélosoknak ebben az időben már kiforrott típusai a harckocsik, a páncélgépkocsik és a páncélvonatok, kifejlesztés alatt álltak a roham- lövegek, valamint a gépesített lövészek szállítására és harcára alkalmas páncélosjárművek. Itt megjegyezzük, hogy valamennyi felsorolt páncélos harceszköz, bár kezdetleges formában vagy csupán csírájában, már az első világháború végén megtalálható volt. A két világháború közötti idő­ben főleg tökéletesítésük, típusaiknak a harc követelményeinek megfe­lelő tudatos kiformálása folyt.

A páncélosok fajtáin belül a típusok megjelölésére legelterjedtebben a súly szerinti megkülönböztetést használták. Értékelésükkel és alkal­mazásukkal kapcsolatban a következőkben általánosítható nézetek ala­kultak ki.

1. A harckocsik a páncéloscsapatok alapját képező harcjárművek. Alap­vető rendeltetésük a harc megvívása. Súly szerinti osztályozás szerint kis, könnyű, közepes és nehéz harckocsitípusokat különböztettek meg. Ez az osztályozás azonban nem minden országban volt egységes. Pl. a könnyű harckocsik közé a kis és a közepes harckocsik egyes típusait és változatait is besorolták. A súly szerinti osztályozás egyébként nem fejezte ki alkalmazhatóságukat, ezért egyrészt fegyverzetük szerint (géppuskás, könnyű, közepes, nehézlöveges), másrészt harcban betöl­tött szerepük alapján (járőr, felderítő, kísérő, csata-, roham-, áttörő)

osztályozták, illetve jelölték meg őket. Az egyes harckocsitípusok jelen­tőségének értékelése és alkalmazási elvei sem voltak azonosak — a kü­lönböző országokban a harckocsik szerepéről vallott eltérő nézetek kö­vetkeztében. Ezért más-más típusok gyártását helyezték előtérbe.

Különleges harckocsikat is állítottak elő. Rendeltetésük a harcot vívó harckocsik tevékenységének biztosítása, hatásuk kiegészítése. Ilyenek voltak a hídvető, az aknarakó, az aknataposó, a köd vető, a lángszóró, a híradó stb. harckocsik.

A kis harckocsikat nagy sebesség és mozgékonyság, viszonylag gyenge páncélzat, alacsony felépítmény, egy-két géppuska, két kezelő, a híradó­berendezés hiánya és a 3 t-ig terjedő súly jellemezte. Viszonylagos olcsóságuk miatt csaknem valamennyi hadseregben bevezették. Rendel­tetésük — jellegzetességeik miatt — elsősorban páncélos-magasabb- egységek kötelékében a harcbiztosítás, valamint a gyenge ellenállást ki­fejtő vagy már megtört erejű ellenség ellen, kis mélységű, gyors lefo­lyású harctevékenységek megvívása volt.

Felderítésben közel- és harcfelderítő-járőrökként, valamint felderí­tést végző csapatokhoz beosztott támogató fegyverként alkalmazták őket az ellenség felderítő vagy más előretolt részei elleni harcban. Fel­adataik: találkozóharc esetén az ellenség előcsapatainak lerohanása és a saját főerők harcba lépéséhez kedvező feltételek biztosítása; védelemre berendezkedett ellenség elleni támadásnál a védelem áttörése közben és utána az ellenség tüzérsége és a tartalékai körzetében a támadás fo­lyamatosságának biztosítása, helyi ellenállások leküzdése a gyalogsággal, esetenként más típusú harckocsikkal együttműködésben; üldözésnél a visszavonulást fedező erők áttörése és a visszavonuló csapatokon való rajtaütés volt. Harcukat kis kötelékekben, mozgékonyságuk kihasználá­sával az ellenséges csoportok, ütegek oldalában és hátában, nem várt irányból mért heves rajtaütésekkel vívták meg.

A könnyű harckocsik 16 t-ig terjedő súlyukkal a kis és a közepes harc­kocsi-kategóriák között foglaltak helyet. Sebességük, mozgékonyságuk a kis harckocsikhoz állt közel, nagyobb méretezésük, vastagabb páncélza­tuk és jobb terepjáró képességük miatt viszont inkább a közepes harc­kocsikhoz hasonlítottak. Nagy hátrányuk, hogy csak egy fegyverük volt. Ezt a hiányosságot olyan kényszerű megoldással hidalták át, hogy néhány könnyű harckocsit nehéz-, másokat könnyűfegyverrel látták el. így a legkisebb köteléket képező szakasznak mindkét fegyvere megvolt. To-

vábbi hiányosság, hogy híradóberendezéssel éppen úgy nem voltak el-

láthatók, mint a kis harckocsik.

Előnyös tulajdonságaikkal magyarázható, hogy alkalmazásukat sokfé-

leképpen tervezték. Az angolok elsősorban a közepes harckocsik harcá-

ban – a kis harckocsiknál vázolt feladatokra — tervezték felhasználni.

Feladataik közé tartozott a közepes harckocsik működéséhez szükséges

harcfelderítő, biztosító és leplező tevékenységek; a harc kifejlődése

folyamán az ellenség csapatainak átkarolása és megkerülése. A könnyű

harckocsik a franciáknál érdekes módon a támadás döntő eszközeit ké-

pezték, amelyeket az ellenség védelmének áttörésekor a nehéz harc-

kocsik támogatnak.

A németek a könnyű harckocsiknak fontos szerepet szántak a páncé-

los-magasabbegységek harcaiban, ezért ez utóbbiak szervezetének elen-

gedhetetlen részét alkották.

A közepes harckocsikat 34 t-ig terjedő súly, közepes sebesség, kiváló

terepjáró képesség, erős páncélzat, élő- és páncélos célok ellen hatásos

fegyverzet jellemezte.

Kezelőszemélyzetük 4—6 fő, fegyverzetük több géppuska és legalább

egy löveg. Rádióberendezéssel ellátták. A kor legelterjedtebb harcko-

csitípusa.

Kedvező tulajdonságaik miatt a harc döntő eszközeinek tekintették

őket. A közepes harckocsik feladata volt a védetem áttörése páncélos-

magasabbegység kötelékében, a gyalogos-magasabbegységek támadó-

harcában pedig a gyalogság közvetlen támogatása. A mozgóharcban is

hasonlóan fontos szerepet szántak nekik. A bevezető harcoktól az üldö-

zésig, de visszavonulásnál is sokoldalúan alkalmazhatóaknak tartották.

Az alkalmazás fő módjának — a széles körű alkalmazási lehetőségek elle-

nére — a döntő célok érdekében történő összpontosított bevetésüket

tartották.

A nehéz harckocsik 34 t-án felüli súlyukkal, kis sebességükkel és cse-

kély hatótávolságukkal, jó terepjáró képességükkel és vastag páncélza-

tukkal elsősorban az állásharc eszközei voltak. Fegyverzetük — a több

tornyos típusoknál — 3—4 löveg és 1—3 géppuska, kezelőszemélyzetük

10—15 fő volt. Az erősen kiépített állások elleni támadásoknál, más tí-

pusú harckocsik támogatására is tervezték alkalmazásukat. Ilyenkor fő

feladatuk az ellenség páncéltörő fegyvereinek és harckocsijainak leküz-

dése volt. Igen nagy előállítási költségeik és korlátozott alkalmazási lehe-

37