Találatok: 26
333
tőségeik miatt csak a leggazdagabb országok hadseregeiben voltak megtalálhatók.
- A páncélgépkocsik fő jellemzői az utakon elérhető nagy sebesség és hatótávolság, az előre-hátra kormányzás lehetősége, a korlátozott terepjáró képesség, a könnyű páncélzat és 2—8 t közötti súly. Fegyverzetük csupán géppuska, vagy löveg és géppuska, kezelőszemélyzetük 3—6 fő volt. Rádióadó-vevő készülékkel rendelkeztek.
Rendeltetésük a harccselekmények során utakon, nagy távolságon végrehajtandó feladatok megoldása volt. Az ellenség szervezett tűz- rendszere ellen nem voltak alkalmasak. Rendszerint gyorsanmozgó- magasabbegységek kötelékében működtek.
Legfontosabb feladataik a távolfelderítés, a menetbiztosítás, az üldözés és a visszavonulás fedezése volt.
- A páncélvonatok általános jellegzetessége gőz- vagy robbanómotoros mozdonnyal történő vontatás, az előre-hátra futás, a vasúthoz való teljes kötöttség, a nagy felépítmény és nagy befogadóképesség, az erős fegyverzet és páncélzat, a sok kezelő, a rádió adó-vevő készülék, a vasúti műszaki felépítményanyag, a nagy működési sugár. Fegyverzetét több géppuska, könnyű-, sőt közepes lövegek is képezhették.
A páncélvonatok nehéz és könnyű típusait fejlesztették ki. A nehéz vonat a mozdonyon kívül 2—3 löveggel és más fegyverzettel ellátott páncélkocsiból, 2 vagy 3 elő-, illetve utánfutó kocsiból állt. A könnyű vonatokat egy motoros löveges kocsiból és egy előfutó kocsiból állították össze. Ezeken kívül csaknem minden hadseregben voltak egy-két fegyverrel felszerelt gyors páncélhajtányok (páncél-sínautók).
Elsősorban a nagy területű országok hadseregeiben inkább hadműveleti, mint harcászati célokra használták őket. A vasúti-műszaki feladatok megoldásában is részt vettek.
Hadműveleti-harcászati feladataikhoz tartozott a felderítés, a vasútvonal mentén elhelyezkedő fontos pontok birtokbavétele és megtartása más erők beérkezéséig. Gyorsan átcsoportosítható és a vasútvonalak mentén bevethető tartalékként is alkalmazták őket. A tengerpart védelmében is fontos szerepük lehetett. Esetenként és nem huzamos ideig 38 más fegyvernemek harcát is támogathatták.
/
- A rohamlövegek ebben az időszakban még a tervezés, illetve a kialakítás stádiumában voltak. Elsődleges célként a gyalogság megerősítését és támogatását jelölték meg, főleg a harckocsik elleni harcban, mind az áttörésben, mind pedig a hadműveleti mélységben folyó tevékenység idején. Védelemben is jelentős szerepet szántak nekik.
A Szovjetunióban a háború előtt a SZU—76 típusú rohamlöveg tervezés alatt állt. A németek a rohamlövegük alvázaként a P—III harckocsi alvázát használták fel, a forgótorony elhagyásával. A 7,5 cm-es ágyút kazamatás megoldással építették be, így a löveg oldalirányban 12—12°-os, magasságban 30°-os szögben tüzelhetett. Előnyös tulajdonságai a harckocsival azonos mozgékonyság, a jóval alacsonyabb és kedvezőbb forma, a nagyobb űrméretű löveg beszerelésének és a homlokpáncél megerősítésének lehetősége. A németek terveiben szerepelt, hogy 1939-ig valamennyi gyalogoshadosztályt egy rohamlöveg-üteggel látnak el.
- A lövészpáncélosok rendeltetésének szánták, hogy tegyék lehetővé a gyalogság, a gyalogsági fegyverek, a legfontosabb szakcsapatok (pl. műszakiak) részére a harckocsik harcrendjében történő mozgást, és így segítsék elő a harckocsik harcát. Az ebben az időben született tervek szerint a gyalogság a járműről leszállva harcol. Mindezek a célkitűzések a harckocsikhoz hasonló mozgékonyságú és megfelelően páncélozott járműveket igényeltek.
Az ilyen harcjármű megalkotásának gondolata az első világháború idejére nyúlik vissza (Mk—VI harckocsi), és a két világháború között kialakult valamennyi páncéloselméletben is megtalálható. A megfelelő jármű kifejlesztése azonban a harckocsikhoz viszonyítva messze elmaradt.
Az angoloknál 1927-ben létrehozott motorizált kísérleti egységben volt egy olyan géppuskás zászlóalj, amelyet féllánctalpas, terepjáró, de nem páncélozott gépjárművek szállítottak. Ezek csak arra voltak képesek, hogy a terepen kövessék a harckocsikat.
A mai lövészpáncélosok elődjének az Angliában 1929-ben kifejlesztett Mk—VI jelű Carden Lloyd könnyű harckocsi, valamint a Citroen-Kegress páncélosjármű tekinthető. Mindkettő egyben alaptípus is volt, mert szállítóterükben aknavető, páncéltörő ágyú is elhelyezhető volt, emellett a szakcsapatok különböző területein is használhatók voltak.
A németek az elsőként felállított páncéloshadosztályok lövészalegy
ségeit négy-, illetve hatkerekes félszakasz-járműveken szállították. A később szervezett páncéloshadosztályok lövészeit 3 és 7 t-ás féllánctalpas vontatók alvázának felhasználásával kifejlesztett lövészpáncélosok szállították.
A páncélosok technikája, szervezete és alkalmazása a második világháború éveiben
A második világháború hadműveletei és harcai megvívásában a vezető szerepet a — lövészeket, a tüzéreket, a harckocsizókat és a műszaki csapatokat magában foglaló — szárazföldi csapatok játszották. Már a két világháború között, de főleg a háború éveiben — elsősorban a páncélostechnika nagyarányú fejlődése következtében — a harckocsizó és gépesített csapatok a szárazföldi haderőnem alapvető csapásmérő és manőverező erőivé váltak.
A főbb hadviselő államok a különböző hadszíntereken több mint 280 ezer harckocsit és rohamlöveget alkalmaztak (a szovjet hadiipar a Nagy Honvédő Háború éveiben mintegy százezret állított elő). Tömeges bevetésük nagy hatással volt a háború egyes hadműveleteinek alakulására, nemritkán kimenetelére.
A harckocsik harcászat-technikai mutatói 1939 és 1945 között rohamosan fejlődtek. Ezt egyrészt az új típusok megjelenése, másrészt az egyes típusok folyamatos módosítása, tökéletesítése mutatja. A megállapítást a következők jól szemléltetik.
A német hadsereg a lengyelországi hadműveletek során főleg P—I és P—II típusú könnyű harckocsikat alkalmazott. A francia elvek alapján szervezett lengyel harckocsi-zászlóaljak nem tudtak ellenállni a többszörös túlerejű német harckocsikötelékeknek. Ennek ellenére már ekkor kiütköztek a német könnyű harckocsik hiányosságai: a gyenge páncélvédettség és nem kielégítő tűzerő, a kis hatótávolság, az alacsony manőverezőképesség. A német hadvezetés — számolva azzal, hogy a háború későbbi hadműveletei során szilárdabb és nagyobb mélységű védelmet kell majd áttörni — a korszerűbb P—III és P—IV típusú harckocsik gyártását meggyorsította. Számuk 1940 májusára 309-ről 961-re emelkedett. A német vezetés itt azt is figyelembe vette, hogy a harmincas években
szerkesztett T—70 szovjet és az 1940—41-ben kibocsátott M—3 amerikai könnyű harckocsik felülmúlják a P—l-eseket.
A Szovjetunióban a korszerű közepes és nehéz harckocsik gyártását már 1940-ben megkezdték. Az ipar 1940-ben 243 db KV és 115 db T—34, 1941 első félévben pedig 393 db KV és 1110 dbT—34 típusú harckocsit állított elő. Ez a mennyiség azonban az igényeket nem elégítette ki. A meglevő harckocsik túlnyomó része (B—T és T—26) technikailag elhasználódott állapotban, s páncélvédettsége, valamint tüzérsége is gyenge volt.
Az angolok Churchill—VII típusú közepes harckocsijának tűzereje azonos, hatótávolsága viszont jóval kisebb volt, mint a szovjet és a német típusoké. Vastag páncélzata miatt nem volt eléggé mozgékony.
Az amerikai Shermanok első sorozata az 1942. évi el-alameini áttörésnél bizonyította, hogy korszerű, a követelményeknek megfelelő harckocsi, de a benzinüzemelés következtében könnyen kigyullad.
Amerikai Shermon harckocsi
39
A Szovjetunió hadigazdaságának fejlődése lehetővé tette a harckocsik tömeggyártását, így a harctéri igényeknek megfelelően megnövelték a közepes harckocsik számát. Az 1942. évi termelés 66,1%-át a T—34 típus képezte, s a számszerű fejlesztéssel párhuzamosan jelentős minőségi fejlődés is tapasztalható volt. A hegesztett tornyokat lekerekített, öntött tornyok váltották fel, a harckocsik nagyobb üzemanyagtartályokat kaptak, növelték a páncélvédettséget és a tűzerőt, a 76 mm-esek helyett 85 mm-es lövegeket építettek be.
A németek a kurszki csatában — 1943 nyarán — vetették be első ízben tömegesen a P—V (Párduc) és a P—VI (Tigris) nehéz harckocsikat. Ezek akkor minden tekintetben korszerűek voltak. Szovjet részről ugyanekkor vetették be tömegesen a T—34/85 közepes harckocsikat. Ezek a harckocsik a második világháború legjobb konstrukciói voltak. A német harckocsikhoz viszonyított lényegesen kisebb súlyukkal, azonos tűzerejűkkel, 2—3-szoros hatótávolságukkal, rendkívüli manőverező kép ességükkel nemcsak ellensúlyozni tudták a kisebb pán cél vastagságból eredő hátrányt, hanem a nehéz harckocsik legveszélyesebb ellenfeleivé is váltak.
A páncélelhárító eszközök fejlődése, az egyre szilárduló és mélyülő védelem szükségessé tette az új szovjet nehéz harckocsik kifejlesztését, amelyeknek ISZ—2 típusa a háború legnagyobb tűzerejű páncélosa volt.
A harckocsik számának emelkedése és minőségének javulása nagymértékben befolyásolta az ellenük folyó harc eredményességét. A hadművészet olyan követelményt támasztott, hogy a csapatok páncéltörő eszközeinek terepjáró és manőverezőképessége a harckocsikéhoz hasonló, ugyanakkor a tűzerejűk azokénál hatásosabb legyen. Ennek a követelménynek tettek eleget az egyre nagyobb számban és jobb minőségben gyártott rohamlövegek. Alkalmazásuk fő területe a harckocsik kísérése volt. Elsősorban a gyorsanmozgó-magasabbegységeknek volt szükségük a rohamlövegekre — önjáró tüzérségre —, olyanokra, amelyek bármilyen támadási ütem mellett is képesek közvetlenül a harcrendben működni.
A második világháború első éveiben a rohamlövegek kifejlesztése még kezdeti stádiumban volt, ezért a típusok kialakításánál átmeneti megoldásokat fogadtak el. A németek például a 37 mm-es cseh páncéltörő löveget P—III harckocsialvázra szerelték. A nagyobb számban 1942-ben 40 kibocsátott 75 mm-es páncéltörő löveget a cseh T—38 típusú harckocsi
alvázán alkalmazták. Ez a típus a páncélvadász (Jagdpanzer) elnevezést kapta.
A szovjet csapatokhoz 1941 augusztusában jutottak el az első — a háborúban létrehozott — ZISZ—30 rohamlövegek, majd ezeket követték 1942-ben a T—70 típusú harckocsialvázra épült SZU—76 könnyű típusú, benzinüzemű rohamlövegek kísérleti példányai. Később, 1943 nyarán már tömegesen jelentek meg mellettük a T—34 típusú harckocsi és a 122 mm-es löveg kombinációjából gyártott SZU—122 típusú közepes, valamint a KV harckocsi és a 152 mm-es tarackon felépülő SZU—152 típusú nehéz rohamlövegek.
A háború két utolsó évében további rohamlövegtípusok is megjelentek a harcmezőkön. Többek között a szovjet SZU—85, az ISZU—122, az ISZU—152 és a SZU—100, a német Ferdinánd, Elefánt és Orrszarvú, továbbá néhány kis űrméretű amerikai—angol önjáró löveg.
A páncélosok típusainak változása azt mutatja, hogy a háború éveiben a könnyű harckocsik száma fokozatosan csökkent, s alapvető típussá a közepesek váltak. A rohamlövegek mennyiségénél inkább a könnyű típusokat részesítették előnyben. A Szovjetunió harckocsi- és rohamlöveg- termelésén belüli arányok változását a következő táblázat mutatja:
Időpont |
Harckocsi (%) |
Rohamlöveg (%) |
|||
könnyű |
közepes |
nehéz |
könnyű |
nehéz |
|
1941. június |
91 |
— |
9 |
— |
— |
1941. november |
60 |
30 |
8 |
— |
2 |
1944. július |
23 |
44 |
7 |
21 |
5 |
1945. május |
19 |
40 |
6 |
24 |
11 |
A második világháború éveiben szinte valamennyi ország haderejében kisebb-nagyobb számban a páncélozott szállítójárművek is megjelentek. Mennyiségük a harckocsikhoz viszonyítva elmaradt, és elsősorban a parancsnokságoknál és a felderítő alegységeknél találkozhatunk velük.
A harcászati alegységek nagyobb része ekkor még gyalogos volt, esetleg terepjáró gépkocsikon szállították őket. A háború utolsó éveiben jelentek meg a lövészeket (10—12 katonát) szállító féllánctalpas gépjárművek.
A páncélos- és gépesített csapatok szervezeti felépítése a vázolt technikai fejlődéssel, a páncélostechnikában rejlő nehézségekkel és a hadművészet által támasztott követelményekkel mindenkor szoros összefüggésben alakult.
A páncéloscsapatok alapvető harcászati magasab hegysége — szinte a háborúban részt vevő valamennyi ország hadseregében — a páncélos- (harckocsi-) hadosztály volt.
A német páncéloshadosztályba 1939-ben 324 harckocsi tartozott. Számukat 1940-ben a jobb vezethetőség, a nagyobb mozgékonyság biztosítása érdekében — a tapasztalatok alapján — 270-re és 1941-ben 209-re csökkentették.
Franciaországban 30 harckocsiból álló harckocsi-zászlóaljakat szerveztek, s csak a lengyelországi tapasztalatok hatására láttak hozzá a páncéloshadosztály felállításához.
A Nagy Honvédő Háború kezdetén a szovjet harckocsi-hadosztály szervezetébe két harckocsi-, egy gépesített és egy tüzérezred tartozott. A háború első időszakában bekövetkezett nagy veszteségek hatására 1941 második felében az addigi harckocsi-hadosztályokból harckocsidandárokat és önálló zászlóaljakat szerveztek.
Az amerikai—angol hadsereg legmagasabb páncélosköteléke a hadosztály volt (két harckocsi- és egy páncélgránátos ezred). Ereje 232 közepes és 158 könnyű harckocsival a német hadosztálynak megközelítőleg a kétszerese volt.
A második világháború során alkalmazott harckocsi- (páncélos-) hadtestek rendszerint az összfegyvernemi hadseregek, vagy a frontok (hadseregcsoportok) gyorscsoportjainak feladatait oldották meg.
A német páncéloshadtestek összetétele a lengyelországi hadműveletek során különböző volt (két gépesített, egy páncéloshadosztály, később fordítva).
A négy első szovjet harckocsihadtest felállítására 1942 tavaszán került sor. Állományába ekkor két harckocsi- és egy gépkocsizó lövészdandár, páncéltörő tüzérezred stb. tartozott. A későbbiekben több változtatás
történt; még egy harckocsidandárt, majd 3 rohamlöveg-ezredet is ka-
pott, A háború utolsó évében a szovjet harckocsihadtest állományába
már 207 közepes harckocsi, továbbá 63 könnyű és nehéz rohamlöveg
tartozott.
A gépesített hadtestek fejlődése a német hadseregben sem volt töret-
len. A nyugat-európai hadjárat során páncéíoshadtestekké szervezték
át, később újból gépesített hadtestekként állították fel őket. A Szovjet-
unió elleni háború kezdetén 3—4 páncélos- és gépesített hadosztályból,
1943-ban pedig főleg gyaloghadosztályokból állt. Ekkor már csak a nevük
volt gépesített.
A szovjet hadseregben a gépesített hadtestek mindvégig nagy szere-
pet játszottak. Az 1940-ben szervezett gépesített hadtestek (hadtesten-
ként 1025 harckocsi) túlságosan nehézkesek voltak. A háború kezdetén
a nagy veszteségek miatt feloszlatták őket, és állományukból harckocsi-
dandárokat és lövészhadosztályokat szerveztek. 1942 őszén ismét újra-
szervezésük vette kezdetét.
Összetételük a többszöri átszervezés során különböző volt: három
gépesített és egy harckocsidandár (175 hk), vagy három gépesített és
két harckocsidandár (224 hk). A tapasztalatok inkább az első változat
sikerességét bizonyították.
A németeknél a legnagyobb páncéloskötelék a páncéloscsoport, ké-
sőbb a páncéloshadsereg, a szovjet haderőben pedig a harckocsi-hadse-
reg volt.
A németek Franciaország lerohanásakor alkalmaztak első ízben páncé-
loscsoportot, összesen kilenc páncélos- és gépesített hadosztály erőben.
Ezen hadművelet második szakaszában két, a Szovjetunió elleni háború
kezdetén pedig már négy páncéloscsoportot vetettek ütközetbe. Ezeket
később páncéloshadseregekké szervezték át.
A szovjet haderőben 1942 tavaszán három vegyes összetételű harc-
kocsi-hadsereget szerveznek. (2 harckocsi hadtest, 1 harckocsidandár,
1 lövészhadosztály, 1 lovashadosztály, 1 motorkerékpáros ezred, tüzér-és
légvédelmi tüzéregységek.) Az egyes kötelékek mozgékonysága a vegyes
összetétel következtében eltérő volt, ezért több módosítás után 1943-
tól kezdve egynemű harckocsi-hadseregeket hoztak létre. 1944-ben már
hat ilyen seregtest működik. Az állománytábla szerint 620 harckocsival
és 189 rohamlöveggel rendelkeztek.
41
A páncélosok technikai és szervezeti kérdéseinél kissé hosszan — bár így is csak vázlatosan — időztünk. A továbbiakban a második világháborús alkalmazás kérdéseivel, tapasztalataival foglalkozunk.
A második világháború megindulásával kezdetét vette a különböző katonai elméletek próbája. A hadszíntéren a fasiszta német hadsereg lengyelországi hadjárata során jelent meg először és lépett ütközetbe egyidejűleg több ezer harckocsi és repülőgép. A harckocsik és a repülőgépek tömeges alkalmazásával, nagy mélységű csapásaival végrehajtott hadművelet új távlatokat nyitott a hadviselésben, megváltoztatta a csapások erejét és méreteit, az előrenyomulás mélységét. A tevékenységek ütemét többé nem a gyalogság, hanem a gépesített csapatok szabták meg — 80—100 km-rel megelőzve a gyalogoskötelékeket.
A nyugat-európai hadjárat során a németek a harckocsi- és gépesített csapatokat még nagyobb tömegben vonták össze. Az itt alkalmazott páncéloscsoportok 2—3 lépcsős hadműveleti felépítésben, arcvonal- kilométerenként átlag 80’harckocsival (80-as harckocsisűrűséggel) támadtak. Ez lehetővé tette a csapások erejének a mélységből történő állandó fokozását, biztosította a hadműveleti siker gyors ütemű kifejlesztését, végső eredményként a franciák védelmének lendületes áttörését. A páncéloshadtestek és -hadosztályok 2,5—5 km-es sávban, kétlépcsős harcrendben támadtak. Előretörésük napi üteme 40—50 km volt. A német páncélostechnika állapota azonban nem mindenben felelt meg a korszerű követelményeknek. A hadjárat első időszakában, amikor a német páncéloshadosztályok gyors ütemben törtek a tengerpart felé, a harckocsik közel 50%-a motorhiba vagy más technikai rendellenesség következtében hosszabb-rövidebb időre mozgásképtelenné vált.
A franciák páncéloscsapatait a nagyfokú passzivitás jellemezte. Jóllehet a németeknél több harckocsijuk volt, ezt az előnyüket a helytelen, a harckocsik alapvető rendeltetésétől eltérő alkalmazása következtében nem tudták kihasználni. Páncélos-magasabbegységeik felállításához csak a németek lengyelországi sikerei láttán kezdtek hozzá. Az alkalmazás elveit azonban nem dolgozták ki, a törzsek és a csapatok összekovácsolására sem volt idejük. így a sebtében létrehozott négy francia páncéloshadosztálynak a helyzet alakulására már nem volt hatása. Szemléletes példája ennek, hogy amikor a 3. páncéloshadosztályt május 14-én Se- danba irányították az előretörő német harckocsik feltartóztatására, az 42 együttes alkalmazás helyett kis csoportokra szétosztva, részenként ve
tették ütközetbe. Ez a szétverésüket eredményezte. A legnagyobb sikert a de Gaulle vezette 3. páncéloshadosztály érte el, amely május 18-án Laon körzetében csapást mért Guderian egyik páncéloshadosztályának szárnyára, és rövid időre megállította a hadosztály előretörését. A francia gyalogság azonban a sikert nem tudta kihasználni.
A második világháború első időszaka hadjáratainak tapasztalatai azt bizonyították, hogy az új harceszközök — a harckocsik és a repülőgépek — tömeges alkalmazásának eredményeként megnövekszik a magasabbegységek és a seregtestek ütőereje, lehetőség nyílik arra, hogy az ellenségre egyidejűleg több irányban és nagy mélységben hatást gyakoroljanak, s mindez együttesen a tevékenységnek manőverező jelleget kölcsönöz. A harckocsik és a légierő nagyfokú mozgékonysága, hatalmas csapásmérő ereje lehetővé tette, hogy hadműveleti, sőt hadászati feladatokat is jóval nagyobb mélységben, lényegesen rövidebb idő alatt oldjanak meg, mint az első világháború idején. A lengyelországi és afran- ciaországi hadjárat azt is megmutatta, hogy a korábbi háborúkhoz vi-
Amerikai M—47 ,,Patton” típusú közepes harckocsi
szonyítva megváltozott a támadó hadműveletek jellege. A támadó csapatok, miután az ellenség védelmébe mélyen beékelődtek, számos támpontot maguk mögött hagytak. A páncéloshadtestek és -csoportok, valamint a nagy légikötelékek alkalmazása lehetővé tette az ellenség nagy erejű és nagy kiterjedésű csoportosításainak átkarolását, megkerülését és bekerítését.
Az amerikai—angol páncéloscsapatok alkalmazását a sajátos északafrikai, de még inkább a normandiai partraszállás után, a nyugat-európai hadszíntéren folyó hadműveletek alapján lehet értékelni.
A sivatagi támadó hadműveleteket a viszonylag keskeny támadási sáv és a támadás magas üteme jellemezte. Ezt az magyarázza, hogy a csapatok csak a parti sávban tevékenykedtek, és a védő félnek nem voltak a mélységben hadműveleti tartalékai.
A fő csapásmérő erőt a páncélos- és gépesített csapatok jelentették. A támadó a védelem harcászati mélységének leküzdése után nagy távolságot tehetett meg jelentősebb ellenállás nélkül. A támadó második lépcsőket és a páncéloskötelékekből álló gyorscsoportokat általában a siker kimélyítésére használták fel, vagy pedig az ellencsapásokat hárították el velük.
A tapasztalatok hamarosan bizonyították, hogy sivatagi viszonyok között a harckocsik különleges előkészítést igényelnek. Az agyagos talaj, a süppedő homok, a hőség és a felhőszakadásszerű esők korlátozták a harckocsik alkalmazását. Ezért a harckocsikat speciális porszűrőkkel látták el és egy sor más rendszabályt is alkalmaztak, hogy fokozzák a harckocsik terepjáró képességét.
A páncéloscsapatok a gyalogsággal együtt fejezték be a védelem harcászati mélységének áttörését, visszaverték az ellenlökéseket, s kifejlesztették a támadást a hadműveleti mélységbe; egyes harckocsikat aknamentesítésre is igénybe vettek.
A támadó magasabbegységek előtt különleges műszaki osztagok haladtak, amelyek az aknamezőkön átjárókat nyitottak, és gondosan megszervezték a támadó csapatok áthaladását az átjárókon. Elöl rendszerint műszaki alegységek, lövészszázadok és előretolt tüzérfigyelők haladtak, mögöttük a páncélozott szállítójárművek és a gyalogságot szállító terepjáró gépkocsik, majd a gyalogságot közvetlenül támogató harckocsik és páncéltörő lövegek, legvégül pedig a gyalogság további támadásához , szükséges gépkocsik. így a nemritkán több kilométer mélységű akna-
mezőn keresztül a támadást három harcászati lépcsőben hajtották végre
a légierő és a tüzérség támogatásával.
Az amerikai—angol csapatok normandiai hadműveleteiben igen nagy
páncéloserők vettek részt. A partraszállás időszakában a páncéloshad-
osztályokat nem a hadtestek első lépcsőibe, hanem a főcsapás irányában
ténykedő hadtestek második lépcsőjébe — általában 1—2 páncéloshad-
osztályt — osztották be. (Az első lépcsőben lövészhadosztályok támad-
tak.) A páncéloshadosztályok feladatául a harcászati mélység áttörésének
a befejezését, továbbá a sikernek a hadműveleti mélységben való kifej-
lesztését szabták. Egyes esetekben — ritkábban — a páncéloshadosztá-
lyokat a hadtestek első lépcsőiben is alkalmazták az ellenség védelmének
áttörésére.
Az első lépcső lövészhadosztályait nagyszámú kétéltű harckocsival
rendelkező önálló dandárokkal, ezredekkel és zászlóaljakkal erősítették
meg. A harckocsik a deszantok partraszállásának idején a parttól
3—4 km-re a vízre ereszkedtek, és az első lépcső gyalogságával együtt
rohamozták az ellenséget. A hídfőkért folytatott harcokban a kétéltű
harckocsik beigazolták célszerűségüket, és kiemelkedő eredményeket
értek el az ellenséges harckocsik ellenlökéseinek elhárításában.
Az amerikai—angol gyaloghadosztályok nagyfokú gépesítettsége a há-
ború ezen időszakának új jelensége. Lehetővé vált, hogy a páncélos-
hadosztályoktól ne szakadjanak le, s ez meggyorsította a támadás üte-
mét. Ha a páncéloshadosztályok ellenállásba ütköztek, a gyaloghadosz-
tályok váltották fel őket.
A szovjet haderő — ezen belül a harckocsi- és gépesített csapatok —
második világháborús tapasztalatainak kiemelkedő szerepe van a had-
művészet fejlődésében. A keleti hadszíntéren lefolytatott hadművelete-
ket — az alkalmazott formák, módszerek, manőverek, csapások, a mil-
liós katonatömegek, a több ezer repülőgép, harckocsi és egyéb más kor-
szerű technikai eszköz alapján — joggal nevezhetjük a hagyományos
fegyverekkel vívott háború hadművészeti csúcsának.
A szerzett tapasztalatok egyértelműen igazolták a szovjet katonai teo-
retikusoknak a két világháború között kifejtett azon nézeteit, amelyek
szerint a páncéloscsapatok egyaránt alkalmazhatók a gyalogság közvetlen
támogatására és a mély támadó hadművelet keretén belül a siker kifej-
lesztésére, tehát hadműveleti feladatok megoldására.
A gyalogságot közvetlenül támogató harckocsik (a továbbiakban
43
GYKT harckocsik) harci alkalmazásának alapelve a többi fegyvernemmel szoros együttműködésben történő tömeges alkalmazás volt. Mivel azonban a háború kezdetén a szovjet hadsereg harckocsijainak nagy részét elvesztette. a lövészhadosztályoktól elvették a szervezetszerű harckocsizászlóaljakat, megerősítést alig kaptak, és a tapasztalatlanság következtében alkalmazásukban is hibákat követtek el.
A moszkvai ellentámadás során a harckocsidandárokat, -ezredeket és -zászlóaljakat az arcvonal mentén egyenletesen elosztva, GYKT harckocsikként alkalmazták, nem sok sikerrel. Az okok: a fegyvernemekkel, főleg a lövészcsapatokkal és a tüzérséggel az együttműködés nem volt kielégítő. Nem alakultak ki a lövészek és a harckocsik támadásának legcélszerűbb módjai, a harckocsik elszakadtak a lövészektől, nagy veszteségeket szenvedtek, ezért feladataikat nem tudták teljesíteni.
A szovjet vezetés ezen tapasztalatok tanulságait gyorsan levonta, és már 1942 januárjában főparancsnoksági direktíva írta elő, hogy a harckocsiegységeket, -magasabbegységeket csak teljes állományával, a gyalogsággal, tüzérséggel és légierővel szoros együttműködésben szabad alkalmazni. A direktíva a továbbiakban megtiltotta, hogy a harckocsikat az ellenség és a terep előzetes felderítése nélkül vessék harcba.
1942 októberében — amikor már a gyorscsoportok alkalmazásában is voltak valamelyes tapasztalatok, azokat összegezve — parancsilag meghatározták a harckocsi- és gépesített egységek, valamint -magasabbegységek harcászati és hadműveleti alkalmazásának elveit. Ennek értelmében az önálló harckocsi- és gépesített egységek (ezredek, dandárok) GYKT harckocsikként az összfegyvernemi magasabbegységek megerősítésére szolgálnak. Harcaik megvívásának módjaként meghatározták, hogy az ellenséget maximális sebességgel rohamozzák, a saját gyalogságtól 400 méternél távolabbra nem szakadhatnak el, menetből tüzeljenek, s a harcmezőn manőverezve mérjenek csapást az ellenség szárnyára, hátába; az alapvető feladatuk az ellenség gyalogságának megsemmisítése.
A harckocsi- és gépesített hadtestek, a harckocsi-hadseregek megosztását az említett parancs megtiltotta, egyben meghatározta, hogy a frontok és az összfegyvernemi hadseregek sikerkifejlesztő lépcsőiként — gyorscsoportokként— kell alkalmazni őket. Ütközetbe vetésüket az ellenség fővédőövének áttörése után (ez 1942-ben a harcászati mélységet jelentette), a lövészeknek az ellenség tüzérségi tüzelőállásai körzetébe 44 való kijutását követően határozták meg.
A harccselekményeket a továbbiakban a páncéloskötelékek alkalmazására vonatkozó említett parancs figyelem bevételével tervezték. A szovjet ipar harckocsitermelésének jelentős emelkedése pedig 1943-ra lehetővé tette, hogy a harckocsiknak a főcsapás irányában történő tömeges alkalmazása szabállyá váljék.
A Nagy Honvédő Háború harmadik időszakában a főcsapás irányában támadó lövészhadosztályok már rendszerint harckocsidandár vagy nehéz harckocsiezred és rohamlövegezred megerősítést kaptak. Ezzel az arc- vonal-kilométerenkénti harckocsisűrűség elérte a 15—20-at, a háború vége felé a 30—35-öt. Példaként említjük, hogy az 1944. évi nyári hadjárat során, a belorusz hadászati műveletben részt vevő négy-frontnak öszszesen kétezer GYKT harckocsi és rohamlöveg állt rendelkezésre.
A lövészek harcrendjében alkalmazott (GYKT) harckocsik a következőképpen működtek. Legelöl haladtak az aknataposó harckocsik, utánuk a harckocsi-alegységek, a nehéz rohamlövegek támogatásával. A könnyű rohamlövegek döntő többsége a lövészhadosztályok második lépcsőjében támadott.
A harckocsik számának növekedése és a parancsnokok tapasztalatai lehetővé tették, hogy a lövészezredeknek, sőt az első lépcső lövészzászlóaljainak is harckocsikat rendeljenek alá. Az így kialakuló szorosabb együttműködés a feladatok sikeres megoldását eredményezte. Ugyanakkor a vezetés számára nehézséget jelentett, hogy a támadás ütemének fokozása érdekében, a második lépcső lövész-magasabbegységeinek (-egységeinek) harcbavetésekor a GYKT harckocsikat az első lépcsőkből a másodikba kellett át-alárendelni. Ezen változtatni csak a harckocsik számának jelentős növekedésével lehetett, amikor a második lépcsők is kaptak harckocsi-megerősítést.
A gyorscsoportok hadműveleti alkalmazásának legfontosabb elve — figyelemmel az említett 1942. évi direktívára — az összpontosítás volt. Ha például a hadseregek és a frontok gyorscsoportjai egy irányban tevékenykedtek, a harckocsik és a rohamlövegek hadműveleti sűrűsége 80—100-ra emelkedett. Amilyen mértékben gyarapodtak a tapasztalatok és bővültek a harci lehetőségek, oly mértékben növekedett a harckocsi- és gépesített hadtestek feladatainak mélysége 50-ről 180 km-re. A háborúnak ebben az időszakában a harckocsi-hadsereg feladatának mélysége rendszerint egybeesett a front feladatának mélységével (120— 400 km, néha ennél több is).
Az összpontosítási, a várakozási és a megindulási körletnek az arcvonaltól való távolságát úgy határozták meg, hogy az tegye lehetővé a rejtett elhelyezést és a támadás gyors megkezdését. Ha a harckocsihadtestnek az volt a feladata, hogy fejezze be az ellenség fővédőövének áttörését, akkor a roham előtti éjszakán foglalta el a megindulási körletet. Ha más feladatot kapott, de ugyanúgy nyílt terep esetén is, a hadtest közvetlenül a várakozási körletből mozgott előre az ütközetbe vetés terepszakaszára.
A háború éveiben a harckocsi-magasabbegységek harcrendje is tökéletesedett. A hadtestek első lépcsőit rendszerint a harckocsidandárok, a harckocsi-hadseregek első lépcsőit pedig a harckocsihadtestek képezték. Az önállóságuk növelése érdekében mind több és több megerősítő eszközt kaptak. A hadtesteket 4—6, a hadsereget 8—12 km-es sávban két, illetve négy menetvonalon vonták előre, vagy vetették harcba. Folyamatosan javult a harckocsi-magasabbegységek és -seregtestek ütközetbe vetésének tüzérségi és légi biztosítása is.
A háború követelményei fokozatosan növelték a gyorscsapatok ütközetbe vetésének mélységét is. Ennek azonban nem minden esetben tudtak eleget tenni. A háborúnak ebben az időszakában olyan elvek alakultak ki, hogy az ellenség védelmének harcászati mélységét az összfegyver- nemi magasabbegységeknek kell áttörniük. (Ez 1943 nyarától már két védőöv, 12—20 km mélységben.) Ennek megfelelően a lövészhadtest közelebbi feladatként az ellenség fővédőövének, további feladatként a második védőövének áttörését kapta. Ezt a követelményt — egyrészt a tüzérség és a gyalogságot közvetlenül támogató harckocsik korlátozott lehetőségei, másrészt a szállítóeszközök hiánya miatt — gyakran nem tudta teljesíteni. így előfordult, hogy a harcászati mélység áttörésére harckocsi- és gépesített magasabbegységeket is igénybe vettek.
A tapasztalatokat vizsgálva olyan megállapításra is juthatunk, hogy a hadsereg gyorscsoportjának a harcászati mélység áttörése befejezésének érdekében történő ütközetbe vetése célszerűtlen volt, mivel ez a siker kifejlesztését végrehajtó erők idő előtti alkalmazását jelentette. A háború eseményei azt bizonyítják, hogy a harcászati mélység áttörésének üteme nagymértékben befolyásolta az egész hadművelet sikerét. Ha ez hosszú ideig tartott, akkor elvesztették a váratlansággal járó előnyt, és az ellenség számára lehetővé vált a megfelelő ellenintézkedések végrehajtása. A végső tapasztalat az volt, hogy az összfegyvernemi magasabb-
egységek csak ott tudtak harcolva napi 12—25 km-t előrehaladni, ahol
a védelem harcászati mélységéért folyó küzdelem során a hadsereg
gyorscsoportját részben vagy egészében ütközetbe vetették.
A front gyorscsoportját képező harckocsi-hadseregeket is a hadműve-
leti mélységben folytatandó sikeres és elhúzódó tevékenység érdekében
mind nagyobb mélységben vetették ütközetbe. Amíg 1943-ban csak
3—8 km mélységben, a hadművelet első napján, 1944—45-ben már csak
a végrehajtott áttörés után, rendszerint a második hadműveleti nap
kezdetén 25—40 km mélységben vetették ütközetbe. Ekkor már a har-
cászati mélység áttörését befejező harckocsihadtesteket, valamint a si-
kert a front támadó hadművelete teljes mélységéig kifejlesztő harckocsi-
hadseregeket egy irányban és egymást követően vetették be.
Ennek az időszaknak a hadműveleteire jellemző, hogy a gyorscsopor-
tok messze elszakadtak a front főerőitől, manővereket hajtottak végre,
és tevékenységük irányát is gyakran változtatták. A támadás során szét
kellett zúzniuk az ellenség hadműveleti tartalékait, s a tartalékok elleni
harcban gyakorta ellencsapásokat is el kellett hárítaniuk. Nem volt ritka
eset, hogy miközben találkozó ütközet megvívására kényszerültek, ré-
szeikkel védelembe mentek át.
A támadó hadműveletnek ez a befejező mozzanata rendkívül feszített,
egyben bonyolult volt, amikor a harckocsi-hadseregek a front főerőitől
messze előretörve, csak a légierő támogatásával oldották meg feladatu-
kat. 1944—45-ben, a szovjet harckocsi-hadseregek megerősödése és az
ellenség hadműveleti tartalékainak gyengülése következtében a talál-
kozó ütközetek dinamikusan és viszonylag gyorsan zajlottak le. A talál-
kozó ütközet többnyire a harcászati mélység áttörésének befejezésekor
vagy a közeli hadműveleti mélységben kezdődött. Az ellenség szétzúzá-
sát a meglepésszerű tűzcsapás, a kezdeményezés megragadása, a frontá-
lis csapás és a szárnyak megkerülése tette lehetővé.
A találkozó ütközet sikeres megvívásának feltétele az időben hozott
elhatározás volt — ez nem nélkülözhette a felderítés gyors és pontos
működését —, az ellenség megelőzése a szétbontakozásban, a megfelelő
terepszakaszok elfoglalásában, továbbá az előrevetett osztagok határo-
zott, gyors tevékenysége. A sikeresen megvívott találkozó ütközet jó
példája az 1. Ukrán Front Visztula—oderai hadműveletében a 4. és a
3. harckocsi-hadsereg tevékenysége. Ez a hadművelet az ellencsapást
végrehajtó német páncéloshadtest szétzúzásával és az ellenség — a szár-
45
nyaira és hátába irányuló gyors és határozott tevékenység eredményeként — bekerítésével fejeződött be.
A harckocsi-magasabbegységek és -seregtestek az alapvető feladatuk végrehajtása — a siker kifejlesztése — során gyakran üldözésbe mentek át. Ez az esetek többségében az ellenség közeli hadműveleti tartalékainak szétverése után kezdődött. Ilyenkor a főerők — rendszerint oszlopokban — gyors ütemben üldözték az ellenséget, megakadályozva számára a szervezett visszavonulást és az előkészített terepszakaszok megszállását.
A harckocsi- és gépesített magasabbegységek hadműveletei során gyakorta erőszakos folyóátkelésre került sor. Ezt a magasabbegységek többnyire menetből, széles arcvonalon, az éjszaka kihasználásával hajtották végre. Az első lépcső előrevetett osztagainak és dandárainak gépkocsizó gyalogsága szükségátkelőeszközökön kelt át a folyón, a tüzérség és a harckocsik a partról támogatták őket. A pontonos átkelőeszközök beérkezése után a magasabbegységek harckocsijai és tüzérsége kelt át.
A menetből történő folyóátkelés sikerét nagymértékben segítették az ellenségtől elfoglalt hidak és átkelőhelyek, valamint a gázlók célszerű felhasználása. A tapasztalatok közé tartozik az is, hogy az átkelés sikerét a vízi akadály megközelítésekor végrehajtott manőver gyorsasága és váratlansága is segíti. Szemléletes példája ennek a lublin—breszti hadműveletben a 8. gárdahadsereg gyorscsoportjaként működő 11. harckocsihadtest átkelése a Nyugati-Bug folyón (1944. július 19.). A harckocsihadtest a menetből végrehajtott erőszakos átkelést 18 km-es szakaszon, éjszaka, egyidejűleg öt helyen kezdte meg. A német parancsnokság nem volt képes megállapítani a főerők átkelésének helyét, a rendelkezésre álló tartalékait felaprózta, és így nem tudta a harckocsik előretörését megakadályozni. Július 20-án reggelre a 11. harckocsihadtest dandárai — jelentéktelen veszteséggel — befejezték az átkelést, megkapaszkodtak a túlsó parton, és az ellenségnek a mélységből előrevont tartalékai ellenlökéseit sikeresen visszaverték. A sikerhez nagymértékben hozzájárult, hogy a harckocsi-magasabbegység dandárai gázlókon keltekát.
Gázlók azonban nem mindig voltak. Az összfegyvernemi hadseregektől elszakadt harckocsi- és gépesített magasabbegységek ilyen esetekben más módszerekkel törekedtek váratlanságra. Ezek a megtévesztő jellegű támadások, a hidak és más átkelőhelyek előrevetett osztagokkal, nem- 46 ritkán partizánosztagok segítségével történő elfoglalása, továbbá színlelt
és víz alatti átkelések végrehajtása. Megjegyezzük, hogy a harckocsik víz alatti átkelésére volt ugyan példa, de ezt a módszert a Nagy Honvédő Háború idején nem alkalmazták széleskörűen, mivel az akkori technikai feltételek miatt hosszadalmas előkészítést igényelt.
A harckocsi- és gépesített csapatokat az erdős-hegyes terepen vívott támadó hadműveletekben is sikeresen használták fel. A gyalogságot közvetlenül támogató harckocsik és a siker kimélyítését szolgáló gyorscsoportok alkalmazásának általános elvei lényegében a sík terepen történő alkalmazás elveivel megegyeztek. A harccselekmények megszervezése és végrehajtása során azonban mindig figyelembe vették az erdőshegyes terep ismert sajátosságait. így a gyorscsoportok számára rendkívül fontos volt, hogy lendületesen kijussanak a hágókhoz, a szorosokhoz, rövid idő alatt foglalják el őket, és így kedvező feltételeket teremtsenek a harctevékenységeknek a sík terepre történő áthelyezéséhez. Ennek érdekében mindent megelőzve a hegyekhez vezető utakat biztosító ellenséges csoportosításokat kellett megsemmisíteni. Az ilyen sok-, rétű feladatok önálló megoldásához a harckocsi-hadseregek szervezetszerűen rendelkeztek minden szükséges fegyvernemi és szakcsapattal (gépkocsizó lövész-, tüzér-, páncéltörő és légvédelmi tüzér-, műszaki, híradó, hadtáp- stb. csapattal).
A szovjet harckocsi- és gépesített csapatok — mint láttuk — a támadásban döntő szerepet játszottak, a védelemben alkalmazva pedig jelentősen növelték annak szilárdságát, aktivitását és a harckocsik elleni védettségét.
A páncélosoknak a támadó részéről történő tömeges bevetése megkövetelte, hogy a védő is megfelelő mennyiségű harckocsi és roham- löveg birtokában legyen, és a védőharcok-hadműveletek keretében a legcélravezetőbben alkalmazza őket.
A harckocsi- és gépesített csapatok védelemben kifejtett tevékenységét célszerű két szempontból vizsgálni: a harcászati keretekben (harckocsi-alegységek, -egységek), illetve a hadműveleti szinten (harckocsi- magasabbegységek és -seregtestek).
A harcászat szintjén 1943-ra kialakultak az önálló harckocsi- és roham- löveg-zászlóaljak, továbbá -ezredek és -dandárok alkalmazási formái.
Az első lépcsőben védő lövészhadosztályok és -hadtestek megerősítésére rendelt harckocsik jelentős részét — a második lépcsőkkel együtt
működésben — ellenlökésekre alkalmazták. A megerősítés mértékétől függően más formák is előfordultak, főleg a védelem páncélelhárításának elemeiként. Mint például az álló páncélozott tűzfészkek a gyalogság harcrendjében, lesállások a védelem harcászati mélységében, váratlan feladatok megoldására rendelt harckocsitartalékok, önálló terepszakasz védelme harckocsikkal, harc az ellenség betört harckocsijaival a páncélelhárító körlet (PÉK) állományában, vándorlövegként stb.
A védelemben való alkalmazás legcélszerűbb normái is kialakultak. A harckocsiezred védelmének szélességét — ha önálló védőszakaszt kapott — 4 km-ben állapították meg. A gyalogság harcrendjében működő harckocsiszakaszok és rohamlövegütegek egymástól 300—400 m-re foglaltak tüzelőállást. Az egyes harcjárművek közötti térköz 100—150 m volt. A PEK-ben hasonlóan helyezkedtek el, a lesállásban ez a távolság 50—100 m volt. Tüzüket a szakasz- (üteg-) vagy századparancsnok jelére kis távolságon, 100—500 m-en, rajtaütésszerűen nyitották meg. Minden harcjármű részére egy fő- és 1—3 váltóállást készítettek.
A harckocsi- és gépesített hadtesteket, továbbá a harckocsi-hadseregeket a védelmi hadműveletekben 1943-ig ellencsapásra, az eredeti helyzet visszaállítására alkalmazták. Ilyenkor a harckocsihadtest az összfegy- vernemi hadsereg vagy a front, a harckocsi-hadsereg pedig a front második lépcsőjében vagy tartalékában helyezkedett el. A későbbiekben önálló védősáv megszállását is feladatul adták.
Az ellencsapást az összfegyvernemi magasabbegységekkel, a tüzérséggel együttműködésben, a légierő hathatós támogatásával hajtották végre. Az ellenség tömeges páncélosrohamaira tömeges harckocsibevetésekkel válaszoltak. Ezzel megjavultak a harcászati mélység megtartásáért folyó harc kilátásai, amelynek döntő hatása volt a védelmi hadművelet menetére. Az ellencsapások szétbontakozási terepszakaszait előre berendezték, megközelítésükhöz a hadtestek rendszerint két, a hadseregek pedig 4—6 menetvonalat kaptak.
A harckocsik védelemben történő tömeges és eredményes alkalmazásának jó példája a kurszki védelmi hadművelet. Itt az 5. szovjet gárda- harckocsihadsereg ellencsapása Prohorovka körzetében hatalmas találkozó ütközet kialakulásához vezetett, ahol kis térségben mintegy 1200 harckocsi és rohamlöveg csapott össze. „Késő estig visszhangzott a harcmezőn a motorok szakadatlan zúgása és a lánctalpak csikorgása. Százával égtek-lobogtak a harckocsik, sűrű por és füstfelhő homályosította el az
eget” — írja visszaemlékezésében Rotmisztrov, a legendás hírű harckocsi-hadsereg egykori parancsnoka.
A rendkívül ‘heves küzdelem sorsát a rugalmasabb szovjet vezetés, a kezdeményezés szilárd kézben tartása, valamint a német magasabbegységek szárnya és háta elleni merész manőverek és csapások döntötték el.
Ha a harc feltételei megkövetelték — elsősorban ha az ellenség páncéloskötelékei voltak túlerőben — a harckocsi-magasabbegységeket és -seregtesteket nemcsak ellencsapásra, hanem önálló védelmi terepszakasz megszállására alkalmazták. Ilyenkor a harckocsi-hadseregek rendszerint egy- és kétlépcsős hadműveleti felépítésben, 25—35 km-es, a harckocsi hadtestek kétlépcsős harcrendben 10—15 km-es védősávot kaptak feladatul. Korábban csak a helyzettől függően térhettek át a terepszakaszok védelmére, a későbbiekben már előre meg kellett szállniuk a második védőövet. Ilyenkor a harckocsik és a rohamlövegek számára előzőleg fedezékeket építettek.
Sajátos példája a harckocsi-seregtestek védelmének az 5. és a 6. harckocsi-hadsereg tevékenysége a korszuny-sevcsenkói bekerítő hadműveletben. Mindkét harckocsi-hadsereg a bekerítés külső arcvonalán ment át védelembe azzal a feladattal, hogy a német páncéloshadosztályokkal végrehajtott felmentési kísérletet elhárítsák.
A most elmondottak jól bizonyítják, hogy a páncélos fegyvernem a második világháborúban nemcsak a támadás, hanem a védelem igen fontos tényezőjévé is vált. A védelemben való alkalmazás elméletének és gyakorlatának sokoldalú kidolgozásában a szovjet hadművészet járt az élen.
A hadművészet és a páncélosok fejlődése
a második világháborút követő időszakban
A második világháborút követő három és fél évtizedben a fegyveres
erők — benne a haditechnikai eszközök — fejlődését a tudomány és a
technika gyors ütemű fejlődése, valamint a két ellentétes gazdasági és
társadalmi világrendszer kialakulása alapvetően meghatározta. Az ipari-
lag legfejlettebb országok termelőerői lehetővé tették teljesen új hadi-
47
technikai eszközök tömegméretű gyártását, illetve a korábbiak tökéletesítését.
A gyökeres változások — a hadügy forradalma — érintették a fegyverzetet, a szervezést, a hadműveletek vezetésének és megvívásának, továbbá a személyi állomány oktatásának, nevelésének és kiképzésének módszereit, a hadtudomány csaknem minden területét. A teljesen új elvek azonban nem azonnal törtek utat és harcolták ki maguknak a megfelelő helyet a hadtudományban. A hadművészet háború utáni fejlődését három időszakra oszthatjuk. S bár az egyes időszakok között nem lehet éles határvonalat húzni, tartalmukban, uralkodó nézeteikben és fejlődési tendenciájukban mégis eltérnek egymástól.
Az első időszak (1945—1953) a hadművészet fejlődésének egy egész korszakát zárta le. Hadászati, hadműveleti művészeti és harcászati elveit — az atomfegyverek megjelenése mellett — még a második világháború gazdag tapasztalatai és a hagyományos fegyverzetben időközben végbement változások alapján dolgozták ki. Az időszak végén azonban mindjobban érezhetővé vált, hogy a fegyverzet és a haditechnikai eszközök rohamos fejlődése következtében a feltörekvő új és a sablonná merevedő régi elvek között ellentmondás keletkezett. A hadművészet fejlődésének következő szakasza feloldja ezt az ellentmondást és elindítja a hadügy forradalmi átalakulását.
A második időszakot (1954—1959) a tömegpusztító fegyverek korszerűsítése, felhalmozása és a hadseregekben való rendszeresítése, a különböző rakétarendszerek megjelenése és az elektronika elterjedése jellemezte. Mindez a forradalmi átalakulások kezdetét jelentette.
A harmadik időszakban (1960-tól napjainkig) a hadseregeket újabb nagy hatású rakéta-atomfegyverekkel szerelték fel, kialakították az egységek, a magasabbegységek és a seregtestek korszerű szervezését, kidolgozták a hadművészet új elveit.
A második világháború tapasztalatai és a fejlődés említett szakaszai is igazolták a szovjet hadművészetnek a haderőnemek és a fegyvernemek arányos fejlesztésére vonatkozó alapelvét.
A szárazföldi csapatok fejlődését, fegyvernemeinek, szakcsapatainak és különböző szervezeteinek módosítását alapvetően a rakéta-atomfegyverek elterjedése határozta meg. Amikor ugyanis a hadászati rakétacsapatoknak a többi haderőnemek közötti elsődlegességét elismerték, 48 nyilvánvalóvá vált, hogy a rakétaeszközök a többi haderőnem fegyver
nemei között is vezető helyet foglalnak el. így a szárazföldi csapatoknál a harcászati és hadműveleti-harcászati rakéták a hadműveletek végrehajtásának fő eszközei. A harckocsicsapatok ennek ellenére sem veszítettek jelentőségükből. A harckocsik a légierővel, a rakétacsapatokkal, a tüzérséggel, a légideszantokkal és a gépesített lövész-magasabbegységekkel együttműködve ma is — mint régebben — a szárazföldi csapatok csapásmérő erejét alkotják.
Az elmúlt három évtized során a harckocsik fejlesztésében minőségi változás következett be. Páncélzatuk erősödött, tűzerejűk, sebességük és manőverezőképességük fokozódott. Az infratechnika bevezetésével az éjszakai tevékenységre is alkalmasakká váltak. A lövegstabilizátor a mozgás közbeni pontos tűzvezetést is lehetővé tette. Az optikai távmérő 500—5000 méterig biztosítja a céltávolság meghatározását. A harckocsik alapvető fegyverzeteként 100—125 mm-es űrméretű lövegeket
T—54 típusjelű szovjet harckocsi
és 2—3 db géppuskát alkalmaznak. A páncélozott célok elleni harcra a harckocsilövegek űrméret alatti és kumulatív hatású lövedékeit is felhasználják. Egyes harckocsitípusoknál — a löveg kiegészítéseképpen — megjelentek az irányított páncéltörő rakéták. Nagy figyelmet szentelnek a páncéltest hermetikus lezárására. Ez egyrészt a vízi akadályok víz alatt történő leküzdésének lehetőségével, másrészt a kezelőszemélyzetnek a tömegpusztító fegyverek hatása elleni védelmével függ össze. A szükséges berendezésekkel felszerelt harckocsik 5 méter mély vízi akadályok leküzdésére képesek. A harckocsik szűrő-szellőztető berendezése a harckocsik belsejében kellő levegőnyomást hoz létre, és ezzel megakadályozza a szennyező anyagok behatolását a harckocsi küzdő- és vezetőterébe. A motorok és a futóművek, a páncéltest formájának kialakításával és más jellemzőkkel kapcsolatban is sok korszerűsítésnek lehetünk tanúi.
A harckocsik nagyarányú fejlődése a tömegpusztító fegyverek elterjedésével szoros összefüggésben ment végbe. Valamennyi harcjármű között ugyanis a harckocsi a legalkalmasabb az atomfegyverekkel vívott harc körülményei közötti tevékenységre. Ennek két alapvető oka az atomfegyver összetett hatásával (lökőhullám, hőhatás, áthatoló sugárzás) szembeni viszonylagos jó ellenállóképessége, és hogy a saját atomcsapások eredményeit a harcmezőn a harckocsik képesek a leggyorsabban és a legeredményesebben kihasználni.
A két világháború közötti időszakhoz hasonlóan jelenleg is, súlyuktól, fegyverzetüktől és harci alkalmazásuktól függően könnyű, közepes és nehéz harckocsikat különböztetünk meg.
A könnyű harckocsik — 20 t összsúlyig terjedő harcjárművek — főleg felderítő, deszant- és más különleges feladatokat látnak el. Súlyuk a légiszállításra alkalmassá teszi őket. Az általában 76 mm-es lövegűk és géppuskájuk komoly tűzerőt képvisel. A páncéltest megfelelő kialakításával és vízi hajtómű beépítésével úszóképesek.
A közepes harckocsik — általában 40 t-ig — a harckocsik fő típusát, a páncéloscsapatok fő ütőerejét és döntő többségét is alkotják. Feladataik közé tartozik az ellenség harckocsijainak, tűzeszközeinek és élőerejének megsemmisítése. A Szovjetunióban már a háborút követő években megalkották és rendszeresítették a kiváló tulajdonságú T—54 típusú harckocsit. Ennek a harcjárműnek a nagy teljesítményű, megbízható motorja, széles lánctalpa szavatolja a harcmezőn való nagyfokú moz-
gékonyságot, kitűnő terepjáró és manőverezőképességet. A következő években gyártás közben tökéletesítették ennek a nagyszerű konstrukciónak a legfontosabb harcászat-technikai mutatóit, s a tapasztalatok felhasználásával újabb típusú közepes harckocsikat adtak át a hadseregnek.
A nehéz harckocsik — 40 t összsúlyon felül — elsődleges feladata az ellenség harckocsijainak, tűzfegyvereinek megsemmisítése. Emellett az ellenség tábori védelmi építményeinek lefogásában, rombolásában, továbbá a megerődített védőállások áttörésében is részt vehetnek. A régebbi, kifejezetten nehéz, 60 t-án felüli harckocsik — bár még a háború után is gyártották őket — az utóbbi időben háttérbe szorultak. Kialakult a 30—50 t közötti ideális harckocsisúly, amelynél a páncélvédettség viszonylagos gyengeségét a tűzerő és a nagyobb mozgékonyság ellensúlyozza. Mindezek a közepes harckocsik gyártását indokolják.
A páncélos harcjárművek alkalmazásának más területei is vannak.
T—62 szovjet harckocsi
4?
A legismertebbek közülük a könnyű és a közepes harckocsialvázra épített rakétahordozók és -indítók, valamint az önjáró lövegek. Egy másik csoportba a különleges páncélosjármüvek: a hídvető harckocsik, a darus és vontató járművek különböző típusai tartoznak.
A harckocsik és a gyalogság szoros együttműködésben vívott harca a lövészek számára olyan járműveket követelt, amelyek a harckocsihoz hasonló védettséget biztosítanak számukra, és egymást kölcsönösen támogatni tudják. A gépkocsizó lövészcsapatok szállítóeszközei — a nyitott vagy zárt rakfelületű teher- és a páncélozott lövészgépkocsik — már a második világháború végén sem elégítették ki a fejlődés követelményeit. A nagy mélységű, gyors lefolyású támadó hadműveletekben hiányoztak az olyan szállító járművek, amelyekre a lövészek — amikor már áttörték az ellenség harcászati mélységét — felszállnak, és megfelelő védettségben, a támogató harckocsikkal együtt működ ve (esetleg a gyorscsoportok nyomában) kifejleszthették volna a támadást a hadműveleti mélységben.
A hadművészet általános fejlődésének a háborút követő szakaszaiban — különösen a rakéta-atomfegyverek elterjedése utáni időszakban — sürgető követelményként jelentkezett, hogy a gyalogság eddigi szállításában új utakat keressenek. Megindult tehát, és az utolsó 15 évben felgyorsult a páncélozott szállító harcjárművek fejlesztése. így a harci technikai eszközök sora fokozatosan új típusú, különböző rendeltetésű lánctalpas és kerekes, úszó és nem úszó páncélozott szállító harcjárművekkel egészült ki. A hatvanas években a csapatokat mind korszerűbb rakéta- és lövészfegyverzettel felszerelt páncélozott harcjárművekkel látták el. Alapvető követelmények voltak, hogy egy jármű legalább egy lövészrajt szállítson, páncélzata védje meg a harcosokat a tüzérségi és az aknagránátok repeszeitől, valamint a gyalogsági fegyverek tüzétől és bizonyos mértékben a vegyifegyverek hatásától is.
A korszerű páncélozott szállító harcjárművek növelik a lövészcsapatok tűzerejét s a menetből való tüzelést — mind a lövészek tűzeszközei- vet, mind a jármű fedélzeti fegyvereivel — lehetővé teszik. Mozgékonyságuk, manőverezőképességük, terepjáró képességük és vízi akadályok leküzdésére való alkalmasságuk eredményeképpen az összfegyvernemi harcban nagy szerepet játszanak.
A fegyverzeti-haditechnikai fejlődés mellett a szervezésben is lénye- 50 ges változások történtek.
Nyugatnémet ,,Marder” lövészpáncélos
Az összfegyvernemi csapatoknak egészen a második világháború végéig szervezetszerű harckocsijaik nem voltak. Ha nem kaptak harckocsimegerősítést, akkor az ellenség védelmének harcászati mélységét egyedül kellett áttörniük. Ebből kifolyólag a hadműveleti vezetés gyakorta arra kényszerült, hogy a harcászati mélység áttörésének befejezésére a gyorscsoportot, vagy annak egy részét ütközetbe vesse.
A szovjet hadsereg magasabbegységeinek 1946. évi átszervezésénél elsősorban az Összfegyvernemi magasabbegységek megerősítését tűzték célul. így a lövészhadtestek állományába gépesített hadosztályt szerveztek, s ez lényegesen fokozta a hadtest mozgékonyságát és ütőerejét. A gépesített hadosztálynak annyi harckocsija és rohamlövege volt, mint a háború végén a gépesített hadtestnek összesen. A gépesített hadosztály ezenkívül páncélozott szállító harcjárműveket is kapott. A lövészhadosztályok állományába harckocsi—rohamlöveg-ezred, a lövészezre- dekhez pedig rohamlövegüteg, később harckocsi-zászlóalj került.
Ezekkel és más szervezeti módosításokkal az összfegyvernemi hadsereget jelentősen megerősítették. Közel kétszer annyi harckocsija volt, mint a háború idején a harckocsi-hadseregnek. Lényegében gépesített
seregtestté vált, amely nemcsak a védelem áttörésére, hanem arra is képes volt, hogy a sikert a hadműveleti mélységben kifejlessze, továbbá hogy más hadseregekkel együttműködésben az ellenség nagy erejű csoportosítását bekerítse és megsemmisítse.
Az önálló páncélos- és gépesített magasabbegységek és seregtestek szervezete is megváltozott. A szovjet harckocsi- és gépesített hadtesteket közvetlenül a háború befejezése után hadosztályokká, a harckocsihadseregeket pedig gépesített hadseregekké szervezték át. Az utóbbiakhoz két harckocsi- és két gépesített hadosztály tartozott.
Amikor a világ vezető nagyhatalmainak a haderőit — köztük elsősorban a szovjet és az amerikai hadseregeket — atom-, majd rakétafegyverekkel látták el, új haderőnemek, fegyvernemek kerültek előtérbe. Ennek nyomán a szárazföldi csapatok szervezetei is módosítást igényeltek. Ezt jól példázza, hogy a lövész- és a gépesített hadosztály közötti határ mindinkább elmosódott. A harckocsi-hadosztály szervezését is több esetben módosították, s a páncélozott szállító harcjárművek széles körű elterjedése is újabb szervezeti változtatásokat követelt. Az átszervezések eredményeként megnőtt a magasabbegységek tűz- és ütőereje, több
M—1970 típusjelű kínai páncélozott szállítójármű
harckocsival rendelkeztek, mint a második világháború idején a harckocsi- vagy a gépesített hadtestek. Mindez — más fegyvernemek fejlődésével együttesen — jelentősen fokozta a magasabbegységek és a seregtestek harci és hadműveleti lehetőségeit. A szárazföldi csapatok önállósága nagyobb lett, és lehetővé vált számukra a csapások után feléledt ellenséges csoportosítások szétzúzása, fontos objektumok birtokbavétele és megtartása.
A támadó és a védelmi hadműveletek előkészítése és megvívása is új módszereket követelt. Az átszervezés és az átfegyverzés következtében a korábbiaknál határozottabb célú és nagyobb mélységű hadműveletek végrehajtása vált lehetővé. A seregtestek és a magasabbegységek tevékenységét a lendület és a gyorsaság, a magas fokú manőverezőképesség jellemezte. Kedvező feltételek jöttek létre a folyamatos, nagy mélységű támadó hadművelet elméletének és gyakorlatának tökéletesítéséhez. Mindez megváltoztatta a seregtesteknek és a magasabbegységeknek a támadó hadműveletekben betöltött helyét és szerepét, tevékenységüket dinamikusabbá — egyben bonyolultabbá — tette. A hadműveleti-harcászati együttműködés részletekbe menő megszervezése mind jelentősebbé vált. Ezen belül a legfontosabb feladatnak az atomfegyver alkalmazása és a csapatok tevékenysége összehangolását tekintették.
Az erők és az eszközök döntő irányokban történő összpontosításának régi elve az új viszonyok között sem vesztett jelentőségéből. Megvalósításának módja azonban számottevően megváltozott. A tűzfegyverek hatótávolságának növekedése és a csapatok nagyarányú gépesítése eredményeként ezt a követelményt a seregtestek és a magasabbegységek széttagolt elhelyezése esetén is teljesíteni lehet. Az erőfölény megteremtésében — az erőkifejtés összpontosításában — mindenekelőtt az atomfegyverek, valamint a harckocsikötelékek összpontosításának volt elsődleges szerepe.
Az ellenség előkészített védelmének áttörését nem a második világháborúban alkalmazott módszerekkel, keskeny arcvonalszakaszok „át- rágásával” tervezték, hanem atomcsapások mérésével, amely után a harckocsi- és a gépesített lövész-magasabbegységek gyors ütemben, menetből küzdik le az ellenség védelmét. A támadási sávokat a korábbiak többszörösére tervezték. Előtérbe került az egyes irányokban folytatott támadás nagy hézagokkal és a manőverek széles körű alkalmazásával. Mivel a csapatok nem összefüggő arcvonalban tevékenykedtek, a tűzzel 51
52
és az atomcsapásokkal végrehajtott manőverek igen nagy jelentősé-
gűekké váltak.
A most kifejtett általános hadművészeti elvek az ötvenes évek végén
és a hatvanas évek elején voltak érvényben, és értelemszerűen a harc-
kocsi-seregtestekre és -magasabbegységekre is vonatkoztak.
A harckocsi-magasabbegységek alkalmazását — a második világhábo-
rútól eltérően — a főirányban az első lépcsőben tervezték. Feladatul
szabták számukra, hogy az atomcsapások nyomán keletkezett hézagokon
át lendületesen törjenek be az ellenség hadműveleti mélységébe, egé-
szen a front feladatának terepszakaszáig.
A katonai teoretikusok úgy vélték, hogy a harckocsicsapatok a leg-
inkább alkalmasak a gyors és dinamikus tevékenységre, képesek lendü-
letesen betörni az ellenség csoportosításának mélységébe, megsemmisí-
teni annak rakéta-atomeszközeit. Majd a rakétacsapatokkal, a repülő-
erőkkel s a légideszantokkal együttműködésben befejezik az ellenséges
csoportosítás szétzúzását.
Feltételezték, hogy az így kialakuló hadműveletekben a támadó csa-
patok gyakran vívnak találkozó ütközeteket az ellencsapásokat végre-
hajtó ellenséges csoportosításokkal, az előrevont második lépcsőkkel és
a tartalékokkal. A találkozó ütközet sikerét is — mások mellett —
a gyors szétbontakozásban és a páncéloserőkkel mért csapásokban
látták.
Azt is tekintetbe vették, hogy az ellenség védelmének alapját is más
tűzeszközök képezik, mint az elmúlt háborúban; atomtüzérség, raké-
ták, atombombákat alkalmazó harcászati repülőerők, irányított páncél-
törő és légvédelmi rakéták stb. Az ellenség magasabbegységei többnyire
a mélységben helyezkednek el, az előretolt állásokban csupán a harcelő-
őrsök tartózkodnak. Az ilyen felépítésű és erejű védelmet áttörni, a
csoportosítást szétzúzni csak a rakétacsapatok és a légierő atomcsapá-
saival, valamint a hagyományos fegyverek összpontosított tüzével lehet.
A harckocsi-magasabbegységeknek a rakétacsapatokkal és a légierővel
együttműködve menetből kell az ellenség védelmét áttörniük. A legcél-
szerűbb, ha egyidejűleg több irányban támadnak, mivel ez az ellenséges
csoportosítás szétforgácsolását és a részenkénti megsemmisítés lehető-
ségét eredményezi. A fő erőkifejtést a döntő irányokba kell összponto-
sítani.
A harckocsikkal és a páncélozott szállító harcjárművekkel rendelkező
csapatok kihasználhatják az ellenség hadműveleti felépítésében található hézagokat, réseket, csapásokat mérhetnek a szárnyaira és a hátába.
A gyalogság rohamát — harcászati méretekben — a gépesített lövészek páncélozott szállító harcjárműveken végrehajtott rohama váltotta fel. Ezek a harckocsikkal együttműködve, a harcjárművekről való leszállás nélkül is támadhatnak.
A hadművészetnek most felvázolt elmélete nem zárta ki a védelmi tevékenység lehetőségét sem hadműveleti, sem harcászati vonatkozásban. A helyzet a támadó csapatokat átmenetileg, egyes irányokban védelemre kényszerítheti. A páncélosegységeknek és -magasabbegységeknek ez esetben is fontos szerepet szánnak.
A háború utáni hadművészet vázlatosan felsorolt elvei azt mutatják, hogy bár a rakéta-atomeszközök szerepe igen jelentős, egy adott háború valamennyi feladatát egyedül nem képesek megoldani. Ezért változatlanul nagy erőfeszítéseket tesznek az új hagyományos fegyverek létrehozá-
Mowag „Tornado” svájci lövészpáncélos
Francia AMX—13 felderítő harckocsi
sara, a meglevők tökéletesítésére és alkalmazásuk célszerű módjainak kimunkálására.
A hagyományos fegyverzet fejlesztésére irányuló tevékenységet a harcászat-technikai mutatók további javítása módszereinek felkutatása jellemzi. Ide tartozik mindenekelőtt a végrehajtandó feladatok skálájának szélesítése, a lőtávolság, a tűzerő, a találati valószínűség, a mozgékonyság, a működési egyszerűség és gyorsaság, a sebezhetetlenség, a megbízhatóság és a működési stabilitás növelése, az üzemeltetés egyszerűsítése stb.
A fejlesztés fő irányainál megemlíthető az új fegyverkonstrukciók és -típusok kidolgozása, az előállításukhoz új anyagok és robbanóanyagok, fokozott pontosságú célzó- és irányítóberendezések felhasználása. Mind szélesebb körben alkalmazzák a lézer- és a számítástechnikát, az irányítási folyamatokat automatizálják. Felsorolt eszközöket a nagyobb manőverezőképesség érdekében fokozott terepjáró képességű, nagy sebességű és jó menetteljesítményű, gazdaságos motorokkal, illetve hajtóművekkel üzemelő mozgó eszközökre szerelik fel.
Hadművészeti elvek vizsgálatánál figyelembe kell vennünk, hogy a korszerű védelemnek — a rakéta-atom, és az új, nagyobb hatású hagyományos eszközök, köztük a páncéltörő rakéták megjelenésével — nagyobb a szilárdsága. Ennek következtében a támadó fő csapásmérő erejét jelentő harckocsik sebezhetőbbekké váltak, a harcmezőkön való alkalmazásuk pedig bonyolultabb.
A páncéltörő fegyverek fejlődése a tudomány és a technika számára feladatul szabta a harckocsik és a többi páncélos harcjárművek túlélőképességének fokozását. Továbbá olyan hatékony eszközök és módszerek kidolgozását, amelyekkel — minimális veszteségek mellett — az ellenség páncélelhárító rendszere eredményesen leküzdhető.
A páncélzat és a páncéltörő fegyverek közötti, közel hat évtizede megindult, váltakozó eredményű párviadal színtere most a tudományos kutató laboratóriumokba, az ipari termelésbe, a lőterekre tevődött át. A harckocsik életképessége növelésének hagyományos módszere — a páncélzatuk vastagságának növelése —az előállt helyzetben a szakemberek véleménye szerint a fejlesztésnek nem az egyetlen és nem is a legcélravezetőbb útja. Számításba kell venni, hogy a páncéltörő rakéták fejlesztése most vett újabb lendületet, s tökéletesítésük lehetőségei igen számottevőek. A csöves páncéltörő tüzérség továbbfejlesztésének módozatai sem merültek még ki. A messzehordó tüzérség szerepe is megnőtt, képes hatékony tűzcsapásokat mérni a nagy távolságon levő harckocsi-csoportosításokra. Ennek eredményeként a támadó csapatok esetleg harckocsi-támogatás nélkül maradnak, nagy veszteségeket szenvednek, rohamuk megtörik, vagy ha ez nem is következik be, csapásmérő erejük meggyengül, és nem képesek a számukra meghatározott feladatot teljesíteni. Ezért a támadás előkészítése során gondoskodni kell a védelem tűzrendszerének és különösen a páncéltörő rakétáknak a megbízható lefogásáról. A harckocsiegységek és -magasabbegységek sikeres tevékenységének döntő feltétele továbbra is valamennyi fegyvernem jó) megszervezett együttműködése.
53
Páncélosok a helyi háborúkban
A két világháborút megelőző és követő évtizedek eseményei azt mutatják, hogy a helyi háborúk a világháborúk kísérőiként bekapcsolódtak azok előkészítésével és kirobbantásával, a koalíciók kialakításával kapcsolatos intézkedések rendszerébe. Ösztönözték az új fegyverek és haditechnikai eszközök létrehozását, sőt lehetőséget is adtak kipróbálásukra.
A helyi (kis, korlátozott stb.) háború kategóriájába azok a fegyveres konfliktusok sorolhatók, amelyeket a harcoló felek korlátozott politikai és katonai célok elérése érdekében vívnak. A küzdelem során korlátozzák a részt vevő államok számát, a bevetésre kerülő erőket és eszközöket, valamint a hadi tevékenység körzetét is.
Ezek az általános — a méreteket kifejező — jellemző vonások azonban relatívak. Néhány példa. Egyes adatok szerint az 1973. évi közel-keleti háborúban alkalmazott fegyverek tűzereje többszörösen meghaladta a fasiszta német hadsereg nyugat-európai hadjárata során és az amerikai—angol csapatok normandiai partraszállásakor alkalmazott tűzerőt. Bár ezek csak becsült és nem bizonyított adatok, de ha összevetjük a negyedik arab—izraeli háborúban a két fél részéről alkalmazott mintegy ötezer harckocsi (és más harceszközök, tűzfegyverek) tűzerejét a második világháborús harckocsik tűzerejével, a kis háború kifejezés valóban relatívvá válik.
A közelmúltban zajlott helyi háborúk során csak hagyományos fegyvereket alkalmaztak. A világ különböző térségeiben kirobbantott háborúk alkalmat szolgáltatnak az imperialista hatalmaknak arra, hogy a gyakorlatban, valóságos harci körülmények között, rendszeresen kipróbálják az újonnan kifejlesztett harceszközöket és a számukra megfelelő harceljárást. Mindez erőteljesen aláhúzza a helyi háborúk tapasztalatai figyelembevételének szükségességét. Vizsgálatainkat most ebben az irányban folytatjuk.
A koreai háború az ötvenes évek első felének legnagyobb helyi háborúja volt. Mind a támadó, mind a védelmi hadműveletek még a második világháború hadművészet! tapasztalatait tükrözték. A hadszíntér sajátosságai nagy hatással voltak a hadműveletekre. Az ország területének 75%-át kitevő közép- és magashegységek lényegesen befolyásolták ate- 54 vékenységeket. A harckocsikat főként a gyalogság közvetlen támogatá
sara alkalmazták, de hatásuk — kis számuk miatt — nem volt számottevő a hadműveletek menetére. A harckocsikat viszonylagosan tömegesen csak egyetlen esetben alkalmazták. A siker kimélyítésére egy harc- kocsídandárt vetettek be, azonban a dandár ekkor sem tudott a gyalogságtól 10—15 km-nél nagyobb távolságra elszakadni. A légvédelmi eszközökben mutatkozó hiány és az amerikai légierő fölénye is nehezítette a harckocsik tömeges bevetését.
Védelemben a harckocsikat és a roham lövege két főleg lesállásban, ván- dorlövegként és ellenlökésekre alkalmazták. A fedett tüzelőállásokból történő tüzelésre is bevonták őket. A fedezékben levő harckocsik csak egészen közelről nyitottak tüzet az ellenségre. Ez megfosztotta az ellenség légi erejét a hatásos beavatkozás lehetőségétől.
A harckocsikat elsősorban a napalm elleni védekezés érdekében alagutakban vagy harckocsifedezékekben helyezték el, vagy ezek hiányában homokzsákokat raktak rájuk. A harckocsik jelentős szerepet játszottak a légideszantok elleni védelemben is. Egy részüket az ellenség valószínű partraszállási helyén álló tűzfészkekként, aíagútszerű fedezékekben helyezték el, nagyobb részüket tartalékban hagyták, és a védelem második lépcsőjében levő hadosztállyal együtt alkalmazták.
Az amerikaiak elképzeléseiket mozgó háborúra alapozták, és úgy számoltak, hogy — a légi uralom kivívása mellett — a harckocsik (főleg Pershing M26 és Patton M46 típusok) döntő szerepet játszanak a győzelem gyors elérésében. A Koreai Néphadsereg azonban mélyen tagolt és erős védelmet hozott létre, s ez megfosztotta az ellenséget attól a lehetőségtől, hogy a hegyes terepen manővereket hajtson végre.
A vietnami háború más jellegű hadművészeti tapasztalatokat eredményezett. A dél-vietnami harcokat egyrészt az amerikaiaknak a szárazföldről, a tengerről és a levegőből végrehajtott támadásai, másrészt főleg a partizánok tevékenysége jellemezte. A Vietnami Demokratikus Köztársaságban szabályos légi háború folyt, amelyben repülőgépek és helikopterek, illetve a légvédelem erői és eszközei vettek részt. Az amerikai katonai szakértők Dél-Vietnam földrajzi adottságai miatt a páncélos- és gépesített csapatok alkalmazását kezdetben lehetetlennek tartották. Ez a magyarázata, hogy az 1965-ben az országba érkezett amerikai magasabbegységek állományában még nem voltak harckocsik.
Az amerikai katonai vezetésnek a páncélostechnika Dél-Vietnamban való alkalmazásáról vallott nézeteit azonban már a háború kezdetén
szerzett tapasztalatok megváltoztatták. 1967-ben páncélosalegységeket irányítottak a harcok körzetébe, az amerikai gyalogzászlóaljak egy részét pedig gépesített gyalogzászlóaljakká szervezték át, és páncélozott szállító harcjárművekkel szerelték fel őket. A harckocsik és a páncélozott szállító harcjárművek jelentősége a vietnami háború kiszélesedésével mind nagyobb lett.
A tapasztalatok szerint a megfelelően felszerelt páncélosokat a különleges éghajlati és földrajzi viszonyok között is jól lehetett alkalmazni, és a harcjárművek manőverezőképessége, nagy tűzereje és páncélvédettsége a harctevékenységekben mind fontosabb szerepet játszott.
Az amerikai páncéloskötelékeket elsősorban felderítésre és biztosításra, ezenkívül kisebb csoportokban a gyalogsággal, a tüzérséggel és a légierővel szoros együttműködésben támadó és védő feladatokra alkalmazták. Gyakran kaptak feladatokat a tengerparti körzetekben, a köz-
Amerikai M—114A1 típusú lokátoros felderítő harcjármű a vietnami háborúban
ponti fennsíkon és az utak mentén. Páncélosokat erdős-mocsaras tere-
pen csak ritkán vetettek be.
A harcokban részt vett amerikai 11. önálló páncélos felderítő ezred
fegyverzetébe 488 db lánctalpas, 388 db kerekes jármű, 48 db harci re-
pülőgép és helikopter tartozott. Az ezrednek 302 db M113A1 típusú
páncélozott szállító harcjárművé és 51 db M48A3 típusú 46 t össz-
súlyú közepes harckocsija volt.
Az amerikai katonai szakértőknek az az előzetes véleménye, hogy az
említett 46 t-ás közepes harckocsi alkalmazásának Dél-Vietnamban
csak korlátozott lehetősége van, nem igazolódott be. A páncéltörő löve-
dékekkel és a harckocsiaknákkal szembeni megbízható védettségük, to-
vábbá, hogy tudtak a dzsungelben közlekedni, alkalmassá tette őket osz-
loputak taposására. A helységekben vívott harcok során a gyalogság tűz-
támogatására, akadályok és úttorlaszok szétrombolására használták fel
őket. A közelharc leghatásosabb eszközei a harckocsik kartácslövedékei
voltak, amelyek a harckocsi-lőszerjavadalmazás 90%-át tették ki.
Az amerikaiak Vietnamban a legelterjedtebben az M113A1 típusú
lánctalpas páncélozott szállító harcjárművet alkalmazták. Ezek harctevé-
kenységeket folytattak mocsaras és hegyes terepen, sok vízi akadályt és
a kis teherbírású hidak okozta nehézséget küzdöttek le. A vietnami ta-
pasztalatok alapján néhány változtatást is hajtottak végre rajtuk: tűz-
erejűk fokozása érdekében kiegészítőleg két db 7,62 mm-es géppuskát
építettek a harckocsikba, növelték a terepjáró képességüket, a fenék-
és a homlokpáncélzatukat megerősítették.
A katonai szakértők a páncélosok alkalmazásának több haditechnikai
és hadművészeti tapasztalatát is feltárták. Többek között azt, hogy a
harckocsik és a páncélozott szállító harcjárművek bármilyen földrajzi
környezetben — így a dél-vietnami terepen is — megoldhatják felada-
taikat, ha nem ragaszkodnak a sablonos felhasználásukhoz. Az adott eset-
ben például a páncélos harceljárás klasszikus formái (a tömeges alkalma-
zás, a védelem arcból történő áttörése, a szárnyak átkarolása, a megke-
rülés, az után- és hátraszállítási útvonalak elvágása, a gyors manőve-
rek stb.) nem voltak alkalmazhatók.
A vietnami háború egyik jellegzetessége, hogy a felfegyverzett légi
páncélos harceszközöket, a harci helikoptereket széleskörűen alkalmaz-
ták. (A koreai háborúban a helikoptereket még csak szállításra használ-
ták fel, harceszközként először a franciák 1955-ben Algériában vetették
55
Vietnami katonák egy kilőtt kínai harckocsin (1979. február)
be.) Az indokínai háborúban 1965-től tömegesen alkalmazott harci helikopterek feladata és bevetési lehetősége sokrétű volt. Ilyenek: harc közvetlen harcérintkezésben a helyzet gyors változásai közepette, bonyolult időjárási viszonyok között, amikor az alacsony felhőzet és rossz látási viszonyok lehetetlenné tették a repülőgépek bevetését, továbbá a fedett terepviszonyok esetén, amikor a felderítésre más lehetőség nem volt. Az alkalmazás alapelve a „felderíteni és megsemmisíteni” volt.
A helikopterek elleni harcban a DNFF katonái tömegesen alkalmazták a gyalogsági fegyvereket, a légvédelmi géppuskákat, a légvédelmi tüzérséget, a háború végső szakaszában pedig a légvédelmi rakétákat. Egyes amerikai sajtóadatok szerint a háború alatt mintegy ötezer helikoptert lőttek le.
A második világháború utáni helyi háborúk közül a Közel-Keleten 1973. évben vívott háború szolgáltatja a páncélosok alkalmazásával kapcsolatos légié több hadművészeti tapasztalatot.
Ebben a háborúban a szárazföldi csapatok, a légierő, a légvédelmi csapatok és a haditengerészeti flották magasabbegységeit és egységeit alkalmazták. A főszerepet a szárazföldi csapatok legfőbb csapás mérő erejét képező harckocsi-magasabbegységeknek szánták. Ezek támadásban és védelemben egyaránt eredményesen működtek. A támadó hadműveleteket általában 20—25 km-es átlagos napi ütemmel tervezték, de ez a valóságban nem haladta meg a napi 10—15 km-t. A harckocsi- és gépesített magasabbegységek támadását a harcászati légierő támogatta. A harckocsik tömegesen, a harcrendek első lépcsőiben, gyakran a gyalogsággal való együttműködés nélkül támadtak,
A harckocsik alkalmazása ebben a háborúban az 1967-es háborúhoz viszonyítva jelentős eltérést mutat. Az ún. hatnapos háborúban a harckocsik alkalmazásánál a második világháború kezdetére jellemző villámháborús elvekből indultak ki. Ezek közismerten arra irányultak, hogy váratlanul, a légierő és a páncélos-magasabbegységek tömeges csapásaival, irányokban, folyamatosan a siker kifejlesztésére és bekerítésre törekedve, már a háború kezdetén szétverjék az ellenfél alapvető csoportosításait. A páncélosegységek és -magasabbegységek gyakran az őket biztosító kötelékektől elszakadva gyors ütemben nyomultak előre, elvágták az ellenség hadtápvonalait, megsemmisítették tartalékait, és a meglépés nyújtotta előnyüket kihasználva dezorganizálták vezetési rendszerét. Ez a módszer 1967-ben a Sínai-félszigeten jelentős sikerhez vezetett.
Az 1973. évi háborúban a nagy ütemű támadó hadműveletek helyett az egységek és a magasabbegységek széles arcvonalon az „átrágó”, a „felmorzsoló” módszert alkalmazták. A hadviselő felek egyike sem tudott döntő eszköz- és erőfölényt létrehozni a fő irányokban. A páncéloscsapatok tevékenysége a leggyakrabban a találkozó ütközet formáját öltötte. Mintegy kétszáz kilométer szélességben, több gócban harckocsiütközet alakult ki.
A legkiemelkedőbb hadműveleti-harcászati sikereket azok a magasabbegységek és egységek érték el, amelyek sablonmentesen, emellett határozottan tevékenykedtek. Az erőkkel és az eszközökkel széleskörűen manővereztek, a frontális támadások elől pedig kitértek.
A tapasztalatok azt is megmutatták, hogy a harckocsik mennyisége mellett minőségi mutatói is (páncélvédettség, tűzerő és egyéb harcászat-technikai mutatók) igen fontosak. Ezen túlmenően a harckocsikban
’
Izraeli „Ben Gurion” harckocsi
rejlő hatalmas lehetőségek teljes mértékű kiaknázása magas színvo
technikai és harcbiztosítást igényel.
A harci helikoptereknek a vietnami háborúhoz hasonló széles ke
alkalmazására nem került sor. Ennek ellenére a harckocsik elleni harc
bán a páncéltörő rakétákkal felszerelt, félautomatikus rávezető rend-
szerrel működő helikopterek rendkívül hatékonyaknak bizonyultak.
A harckocsiveszélyes irányokban ún. helikopter-lesállásokat szerveztek.
A közel-keleti háború páncélos vonatkozású tapasztalatait a katonai
szakértők a következőkben értékelték.
- A harckocsik tömeges alkalmazása a főirányban, más fegyvernemek-
kel együttműködve lehetővé teszi a hadműveleti siker elérését, tekin-
tet nélkül a nagy veszteségekre.
- Ha az ellenség tüzérségét és páncéltörő eszközeit tűzzel megbíz-
hatóan lefogják, a harckocsik képesek a korszerű, különösen a támpont-
szerű védelmet eredményesen leküzdeni.
- A döntés vagy a fordulat a hadműveletekben rendszerint a nagy
harckocsi ütközetek során következik be, s a győztes fél magához ra-
gadja a kezdeményezést.
- A harckocsik alkalmazásában az a fél ér el sikert, amely kezdemé-
nyezően, folyamatosan, rugalmasan tevékenykedik, széleskörűen manő-
verez, együttműködik a deszantokkal, és képes az egyik tevékenységi
formáról a másikra gyorsan áttérni.
- A harckocsi- vagy a gépesített egységek tevékenysége kielégítő he-
lyi légi fölény hiányában indokolatlan veszteségeket eredményez.
- A harckocsik a kisalegységek kötelékében működve mind támadás-
ban, mind védelemben hozzájárulnak a harcászati siker eléréséhez.
- Védelemben célszerű a páncéloscsapatokat a második lépcsőben
vagy tartalékban ellenlökések és ellencsapások végrehajtására alkal-
mazni. Az első lépcsőben történő alkalmazás sem kizárt, elsősorban a
széles arcvonalon folytatott védelem esetén.
- A hadműveletek és a harctevékenységek sikerében fontos szerepet
játszik a parancsnokok és a katonák pontos és összehangolt tevékeny-
sége, továbbá a harcfeladat alapos ismerete, a végrehajtáskor tanúsított
aktivitás, kezdeményezés, szilárdság és határozottság.
- A harckocsik, az önjáró lövegek, a páncélozott szállító harcjármű-
vek és egyéb páncélozott tűzeszközök mennyisége és minősége, vala-
57
t a csapatok kiképzettsége mellett a harckocsi- és a gépesített csapavezetésének színvonala igen fontos tényező.
A közel-keleti háború harccselekményei végső soron újszerűén vetetek fel a szárazföldi csapatok támadó és védő harca közötti összefüggés kérdéseit. Igen sok sajátos jelenségre hívták fel a figyelmet a támadó- és a védőeszközök konfrontációja kapcsán, a tűzvezetés módszereit illetően a vezetés, továbbá a harcbiztosítás és más lényeges kérdésekben.
A harckocsi- és a gépesített csapatok csapásmérő erejének nagy jelentőségét általában elismerik. Időnként egyes „szakértők” mégis ellenvetéseket tesznek: „a jövőben az irányított páncéltörő rakéták olyan veszteségeket okoznak a harckocsik tömegeiben, hogy azok a korszerű harcban többé nem képesek feladataikat megoldani”. „A harckocsik kora lejárt”; „A védőfegyverek erősebbek a támadófegyvéreknél”; „A páncélelhárító eszközök tömeges alkalmazása következtében páncélostemetők keletkeztek” — írják. Egyesek úgy vélik, hogy a harckocsicsapatok lehetőségei már kimerültek, a harckocsit pedig már nem lehet tovább tökéletesíteni, elérte technikai fejlődésének csúcsát el kell döntenünk,
hogy ez csupán az amúgy is változékony természetű harckocsitaktika újabb fontos, de még irányítható stádiuma, vagy a harckocsi — mint az ütközetet eldöntő harceszköz — fejlődésének a végállomása” — írja egy angol szerző a „Van-e jövője a harckocsinak?” c. cikkében.
Ez a kérdés a harckocsik és a páncéltörő eszközök párviadalának tapasztalatai alapján már többször felmerült. Az arab—izraeli háború kétségtelenül igazolta, hogy a páncéltörő eszközök mai telítettsége mellett és a harckocsi-aknazárak övezetének létesítése esetén a harckocsik — ha a páncéltörő eszközöket nem sikerül idejében megsemmisíteni — már csak igen nehezen tevékenykedhetnek.
A közel-keleti háború során a páncéltörő rakéták a harckocsik soraiban valóban komoly veszteségeket okoztak. Ezeket a nagy veszteségeket azonban nem kis mértékben az álcázás és a rejtés elhanyagolása, a terep adottságainak nem kellő kihasználása, a csapatok széttagolt elhelyezésére vonatkozó rendszabályok elmulasztása is magyarázza.
A harckocsik — mindezek ellenére — a jövőben is megtartják a harcban betöltött fontos szerepüket. De elengedhetetlenül tökéletesíteni kell a páncéltörő rakéták ellen vívott harc módszereit, a harckocsi-akna- 58 mezők és az állások leküzdésére szolgáló eszközöket. A harckocsik oltal-
mazásával — a légi oltalmazást is beleértve —, technikai biztosításával összefüggő kérdések még megoldásra várnak.
A bevezetésben a szárazföldi csapatok egyik fegyvernemének — a harckocsi- (páncélos-) és gépesített csapatoknak — több mint hat évtizedes történetével foglalkoztunk. Felvázoltuk a harckocsik és a páncélozott járművek technikai fejlődését, a különböző kötelékek szervezeti változásait, és az adott időszaknak megfelelő harceljárásokat. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a három elem — a technika, a szervezet és a harceljárás — dialektikus kapcsolatában a legdinamikusabban a technika változik. A hadviselés szükségletei és a hadigazdaság lehetőségei által determinált új fegyverek és harceszközök jelzik legkorábban a hadművészet fejlődésében bekövetkezett módosulást — vagy a változás igényét —, tömeges megjelenésüket pedig az új haditechnikának megfelelő szervezési rendszerek és harceljárások kialakulása követi.
A páncélos fegyvernem megjelenése — majd rohamos fejlődése — a katonai teoretikusokat bonyolult feladat elé állította. Az első világháborút megelőző években a legfőbb problémát a hadművészet fejlődésének korszakváltozása okozta: a háború kézműipari korszakát a gépi korszak váltotta fel. Ennek következményeit — azt, hogy a fegyveres küzdelem jellege a múlthoz viszonyítva gyökeresen megváltozott — lényegében csak a háború után értették meg. A második világháborút megelőző helyzet is nagyon hasonlít ehhez. A katonai teoretikusok többsége felismerte a megváltozott haditechnika, a tömegesen megjelent korszerű harckocsik alkalmazásában rejlő óriási lehetőséget, de a jövő háború jellegét csak részben tudták meghatározni. Ezért a két világháború közötti hadművészet elméletében a számos pozitív, előremutató gondolat mellett, sok negatív és szélsőséges megállapítást is találunk.
Az elméleti és a gyakorlati szakemberek az adott időszak hadműveleteinek— harctevékenységeinek— legcélszerűbb megoldásait keresték. Két világháború és több helyi háború tapasztalatai igazolják, hogy azok jártak a helyes úton, akik a hadművelet — a harc — összfegyvernemi jellegéből indultak ki, és olyan következtetésre jutottak, hogy a siker csakis valamennyi haderő- és fegyvernem együttes erőfeszítésével érhető el. A harckocsi- (páncélos-) seregtestek, -magasabbegységek, -egységek és -alegységek — a fegyvernem — is csak ebben a keretben töltheti be hivatását.
A KÖNYVBEN ISMERTETETT HARCKOCSI- ÉS PÁNCÉLOZOTT- JÁRMŰ-TÍPUSOK FELSOROLÁSA
AUSZTRÁLIA
Sentinel III harckocsi
AUSZTRIA
Saurer Spz—G4K—3F lövészpáncélos Panzerjager K páncélvadász
BELGIUM
FN—4 páncélgépkocsi
BRAZÍLIA
EE—11 Urutu lövészpáncélos
EE—9 Cascavel páncélozott felderítő gépjármű
CSEHSZLOVÁKIA
LT—35 (T—11) könnyű harckocsi T—21 (V—8H CKD) közepes harckocsi
CSEHSZLOVÁK SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG
OT—810 lövészpáncélos
OT—62 Topas lövészpáncélos
OT—64 Skot lövészpáncélos
EGYESÜLT ÁLLAMOK
M1 könnyű harckocsi
M2A1 könnyű harckocsi
M2A3 könnyű harckocsi
M3 Generál Grant közepes harckocsi
M3A1 Stuart könnyű harckocsi
M3A5 Generál Lee közepes harckocsi
M4A1 Generál Sherman közepes harckocsi M4A3 Generál Sherman IV közepes harckocsi M5A1 Stuart VI felderítő harckocsi
M6A2E1 nehéz harckocsi
M22 Locust felderítő harckocsi
M26 Generál Pershing nehéz harckocsi
M41 Walker Bulldog könnyű harckocsi
M46 Generál Patton közepes harckocsi
M47 Generál Patton közepes harckocsi M48A2 Generál Patton közepes harckocsi
M103 nehéz harckocsi
T—95 kísérleti harckocsi
M60 nehéz harckocsi
M60A2 nehéz harckocsi
M60A3 nehéz harckocsi
XM1 Generál Abrams harckocsi
M551 Generál Sheridan felderítő harckocsi
M44 önjáró löveg
M52 önjáró löveg
M53 önjáró löveg
M108 önjáró löveg
M109 önjáró löveg
M113 páncélozott szállítójármű
V—150 Commando lövészpáncélos
M114 felderítő harcjármű
M113A1 felderítő harcjármű
XM765 lövészpáncélos
EGYIPTOM
M4/AMX—13 közepes harckocsi
T—34/100 vadászharckocsi
FRANCIAORSZÁG
M17 Char Légére könnyű harckocsi
M16 St. Chamond gyalogsági harckocsi
Char—B2 nehéz harckocsi
S35 Somua közepes harckocsi
Char—3C nehéz harckocsi
AMX—10RC felderítő harcjármű
AMX—13 könnyű harckocsi
AMX—30 közepes harckocsi
EBR—75 felderítő harcjármű
AMX—VTP lövészpáncélos
AMX—10P lövészpáncélos
HOLLANDIA
DAF YP—408 lövészpáncélos
AMX—VTP/TOW lövészpáncélos
INDIAI KÖZTÁRSASÁG
VIJAYATA közepes harckocsi
59
IZRAEL
Ben Gurion nehéz harckocsi
M48A1 Patton mód. közepes harckocsi Isherman (M—4) közepes harckocsi TI—67 közepes harckocsi
Merkava Mk1. nehéz harckocsi Fényképek
JAPÁN
Type—95 Hago könnyű harckocsi
Type—97 Chiha közepes harckocsi Shinhoto Chiha közepes harckocsi
Type—4 Chito közepes harckocsi
SS—4 vadászpáncélos
Type—61 közepes harckocsi STB—3 közepes harckocsi
SUB—1, SUB—2 lövészpáncélos
JUGOSZLÁVIA
T—34 (mód.) közepes harckocsi
M—590 lövészpáncélos
M—980 lövészpóncélos
KANADA
Ram—III közepes harckocsi
KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG
T—59 közepes harckocsi
T—60, T—62 úszóharckocsi
T—63 könnyű harckocsi
Type—55 és 56 lövészpóncélos
M—1967 lövészpáncélos (csak fényképes ismertetés)
LENGYELORSZÁG
TKS könnyű harckocsi
7TP könnyű harckocsi
TK—3 könnyű harckocsi
60 10TP könnyű harckocsi
MAGYARORSZÁG
38M TOLDI I könnyű harckocsi
39M CSABA felderítő páncélgépkocsi
39M CSABA parancsnoki páncélgépkocsi 40M NIMRÓD páncélvadász
40M TÚRÁN közepes harckocsi
41M TÚRÁN nehéz harckocsi
42M TOLDI II könnyű harckocsi
43M ZRÍNYI II rohamlöveg
44M TÚRÁN nehéz harckocsi
44M ZRÍNYI I rohamlöveg
44M TAS nehéz harckocsi
44M TAS rohamlöveg fényképek
MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG
FUG felderítő úszógépkocsi
VS—FUG vegyifelderítő úszógépkocsi
PSZH páncélozott szállító harcjármű
NAGY-BRITAN NIA
Mother gyalogsági harckocsi
Mark I gyalogsági harckocsi
Mark V gyalogsági harckocsi
Mark A Whippet közepes harckocsi
Cruiser közepes harckocsi
Mark VIA könnyű harckocsi
Mark IV Cruiser közepes harckocsi Matilda I—II—III közepes harckocsi Mark IV Valentiné II közepes harckocsi Churchill I nehéz harckocsi
Churchill III nehéz harckocsi
Mark VII Tetrarch könnyű harckocsi Crusader III közepes harckocsi Cromwell IV közepes harckocsi Churchill VII nehéz harckocsi
Comet I közepes harckocsi
Centurion nehéz harckocsi Conqueror—3 nehéz harckocsi
Mark 3 Vickers közepes harckocsi Chieftain nehéz harckocsi
Chieftain Cobham nehéz harckocsi
Bren—Carrier páncélozott szállítójármű
Daimler I felderítő páncélgépkocsi
Daimler II felderítő páncélgépkocsi
AEC III felderítő páncélgépkocsi
Ferret felderítő páncélgépkocsi
Saracen páncélozott szállító harcjármű
Salad in felderítő páncél gépkocsi
FV 432 lövészpáncélos
FOX felderítő páncél gépkocsi
Spartan lövészpáncélos
Hornét páncélvadász
NÉMETORSZÁG
LK—II. könnyű harckocsi
A7V közepes harckocsi
Pz.l. A. könnyű harckocsi
Pz.ll. könnyű harckocsi
T—38 könnyű harckocsi
Pz.lll. közepes harckocsi
Pz.IV. közepes harckocsi
Pz.V. Panther nehéz harckocsi
Pz.VI.B.Tiger I. nehéz harckocsi
Pz.VI.Tiger II. nehéz harckocsi
Maus nehéz harckocsi (tervezet)
JgPz. 38. (t) Hetzer rohamlöveg
Stug. III. rohamlöveg
JgPz.IV. rohamlöveg
Stug.IV. Brummbár rohamlöveg
Jagdpanther rohamlöveg
Elefánt rohamlöveg-páncélvadász
JagdtigerVI. rohamlöveg-páncélvadász
SturmtigerVI. rohamlöveg
Sd.Kfz.250 felderítő páncélgépkocsi
Sd.Kfz.251 páncélozott szállítójármű
SWS páncélozott nehéz vontató
Sd.Kfz.223 felderítő páncélgépkocsi
Sd.Kfz.232 felderítő páncél gépkocsi
Sd.Kfz.231 felderítő nehéz páncélgépkocsi
Sd.Kfz.234/2 nehéz páncélgépkocsi
Sd.Kfz.251 páncélozott sorozatvető
Sd.Kfz.4/1. Maultier páncélozott sorozatvető
NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG
M48A2 mód. közepes harckocsi
Leopárd 1A1 harckocsi
Leopárd 1 A2 harckocsi
Leopárd 1 A3 harckocsi
Leopárd 1 A4 harckocsi
Leopárd—2 harckocsi
MBT—70 harckocsi
Marder lövészpdncélos
Luchs felderítő harcjármű
HS—30 lövészpdncélos
TPZ—1 páncélozott szállítójármű
OLASZORSZÁG
Fiat T—2000 nehéz harckocsi
Fiat T—3000 könnyű harckocsi
Ansaldo CV—35 könnyű harckocsi
M—11/39 közepes harckocsi
M—13/40 közepes harckocsi
P—40 közepes harckocsi
Sahariano könnyű harckocsi
M—47 Patton mód. közepes harckocsi
M—60A1 közepes harckocsi
Leone (Leopárd A2) harckocsi
M—42M rohamlöveg
M—42L nehéz rohamlöveg fényképek
SVÁJC
Pz—61 harckocsi
Pz—68 harckocsi
Puma lövészpáncélos
Tornado lövészpáncélos
Piranha lövészpdncélos
SVÉDORSZÁG
Landsverk—60 könnyű harckocsi
Strv—71 (m/42) könnyű harckocsi
Strv—74 könnyű harckocsi
Strv—103 S közepes harckocsi
IKV—91 vadászpáncélos
PBV—301 lövészpáncélos
PBV—302 lövészpdncélos
SZOVJETUNIÓ
„Lenin” könnyű harckocsi
T—18 (MSZ—1) könnyű harckocsi
T—24 könnyű harckocsi
BT—2 könnyű harckocsi
T—26B könnyű harckocsi
BT—5 könnyű harckocsi
T—28 közepes harckocsi
T—35 nehéz harckocsi
T—37A felderítő úszóharckocsi
BT—7 könnyű harckocsi
BT—1S könnyű harckocsi
T—38 felderítő úszóharckocsi
BT—7M könnyű harckocsi
KV—1A nehéz harckocsi
T—34/76A közepes harckocsi
KV—2 nehéz harckocsi
T—70 könnyű harckocsi
T—34/76C közepes harckocsi
T—34/85 közepes harckocsi KV—85 nehéz harckocsi
ISZ—1 nehéz harckocsi
ISZ—2 nehéz harckocsi
ISZ—3 nehéz harckocsi
T—44/85 közepes harckocsi
T—54 közepes harckocsi
PT—76 felderítő úszóharckocsi
T—10 nehéz harckocsi
T—55 közepes harckocsi
T—62 harckocsi
T—72 harckocsi
SZU—122 rohamlöveg
SZU—152 rohamlöveg
SZU—76 rohamlöveg
SZU—85 páncélvadász
ISZU—122 páncélvodász
ISZU—152 rohamlöveg
SZU—100 páncélvodász
ASZÚ—57 légideszant-rohamlöveg SZU—57/2 önjáró légvédelmi löveg BTR—40 páncélozott szállítójármű BTR—50P páncélozott szállítójármű BTR—152 páncélozott szállítójármű BRDM páncélozott felderítő jármű BTR—60P páncélozott szállítójármű BRDM—2 felderítő harcjármű BTR—60PB lövészpáncélos BMP gyalogsági harcjármű BRDM—A rakétás páncélvadász
«1
A KÖNYVBEN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK ÉS MÉRTÉKEGYSÉGEK
ABV = atom-, biológiai, vegyi- (védelem) APDS (angol nyelvű betűszó) = űrméret alatti leválóköpenyes gránát á. = ágyú
F = front f = fordulat f.pcgk. = felderítő páncélgépkocsi gá. = gépágyú gp. = géppuska
GYKT = gyalogságot közvetlenül támogató
HE — robbanó gyújtógránát (angol nyelvű betűszó)
HEAT = kumulatív páncéltörő gránát (angol nyelvű betűszó)
HDS = hadsereg hdt. = hadtest
hk. = harckocsi (közepes)
hk.á. = harckocsiágyú
hk.lg. = harckocsilöveg
ho. = hadosztály
HSN = hátrasiklás nélküli
HTI = Haditechnikai Intézet
IV = infravörös
k.hk. = könnyű harckocsi
k.pcgk. = könnyű páncélgépkocsi
i ’20 = a cső hossza a kaliber 20-szorosa (stb.) ié.gp. = légvédelmi géppuska
lg. = löveg löv.pc. = lövészpáncélos n.gp. = nehéz géppuska n.hk. = nehéz harckocsi
pc. = páncél, páncélos pcgk. = páncélgépkocsi pct. = páncéltörő pcv. = páncélvadász PÉK = páncélelhárító körlet rak. = rakéta roh.á. = rohamágyú rolg. = rohamlöveg rotü. = rohamtüzérség
tar. = tarack ú. = úszó úhk. = úszóharckocsi
63
Típuskönyvünk kézirata az 1977—1978. években készült, és megjele-
nése egybeesik az Sl mértékrendszer általános bevezetésének időpont-
jával. Ebben a helyzetben — tekintettel könyvünk technikatörténeti
jellegére — az adatokat a hagyományosan elfogadott egységekben adtuk
meg. Ezt az is indokolja, hogy ezek az adatok a harckocsikra vonatkozó
egyéb irodalomban is így találhatók meg, ezért az összehasonlítási lehe-
tőségeket nem zárhattuk ki.
Annak érdekében, hogy az olvasók számára az Sl mértékrendszerre
való átszámítást lehetővé tegyük, a szükséges összefüggéseket az aláb-
biakban közöljük.
A súly—tömeg viszonylatában átszámítás nem szükséges. Itt a fogalom
változott meg. így a súly számértékei átszámítási tényező nélkül to-
vábbra is használhatók, csak a mérték megnevezése változott. Pl.: 1 kp
helyett 1 kg-ot, 1 Mp helyett 1000 kg-ot írunk.
Megjegyezzük, hogy a hosszabb ideje általánosan használt tonna (t)
mértékegység mint nem hivatalos mértékegység továbbra is használ-
ható.
A sebesség mértékegysége az Sl-rendszerben a régebbi km/h helyett
m/s jelöléssel történik. Az érzékelhetőség érdekében megjegyezzük,
hogy 36 km/h = 10 m/s; az átszámítás km/h-ról m/s-ra a következő:
36 km 36 • 1000
—-— = ■ =10 m/s
h 3600
A teljesítmény mértékegysége az eddigi lóerő (LE) helyett a watt (W). Ebben a tekintetben a mechanikai és az elektromos teljesítmény között az Sl-rendszer nem tesz különbséget. Az átszámításhoz tudni kell, hogy 1 LE=736 W-tal, azaz 1 LE=0,736 kW. Az érzékelhetőség érdekében megjegyezzük, hogy 100 LE=73,6 kW, illetve 100 kW=736 LE.
A nyomás mértékegysége az Sl-rendszerben az atmoszféra (at) helyett a pascal (Pa), illetve a bar. Mivel azonban ez utóbbiak igen kis egységek (1 pascal = 1 newton/m2), helyette a köznapi életben az ezerszeresét alkalmazzuk. így az 1 kp/m2 helyett 0,981 bar használható, vagyis 1 bar=1,02 kp/m2. Megengedhető megközelítéssel 1 at=1 kp/m2=1 bar.
A hivatkozott newton (N) értéke N = m • kg • s~2, vagyis akkora erő, amely 1 kg tömegű nyugvó testet 1 s idő alatt 1 m/s sebességre gyorsít fel.
:m iuuu m
h 3600 s
HARCKOCSIK ÉS PÁNCÉLOZOTT JÁRMŰVEK
SENTINEL III
Harckocsi
A második világháború éveiben, 1941 után Ausztrália ipari kapacitását is fokozatosan bevonták a haditermelésbe, elsősorban a brit haderő ellátására. Több angol gyár licenceket adott át, amelyeket az ausztrál viszonyoknak megfelelően gyártottak, pl.: a Rover felderítő páncélgépkocsit (Austin) és az Universal Car- rier szállítójárművet 40 mm-es páncéltörő löveggel (Carden Llyod). 1942 januárjától 1943 márciusáig alakították ki a Sentinel harckocsisorozatot, amelyet a gyalogság támogatására szánva rohampáncélosnak is neveztek. A futómű francia Hotchkiss—39 és Renault—35 elrendezésű volt, de gumibetétes görgőkkel és Sherman rendszerű meghajtással. A torony a brit gyártású M3 Generál Grant típusé volt, amelybe többféle fegyverzetet építettek be. A Sentinel I és II típus 40 mm-es harckocsilöveggel, a III és IV típus 76,2 mm-es harc- kocsilöveggal épült. A nagyobb méretű, 30 Mp súlyú, IV jelű rohampáncélos 420 LE-s motorral és 0,4 m-rel növelt hosszmérettel készült. 87,6 mm-es löve- get építettek be. • A viszonylag kedvező alakú járművet csak rövid sorozatban gyártották, fejlesztését és gyártását 1945 után abbahagyták. • A Sentinel III kezelőinek száma 5 fő, a Sentinel IV-é 4 fő.
Harci súly
Kezelők
Teljes hossz
Teljes szélesség
Magasság
26,0 Mp
5 fő
6,32 m
2,87 m
2,56 m
Motortípus
Motorteljesítmény
Sebesség úton
Fajlagos teljesítmény
AUSZTRÁLIA
Ottó |
Fegyverzet |
1 db |
330 LE |
87,6 mm |
|
30 km/h |
hk.lg. |
|
12,7 LE/Mp |
2 db gp. (vagy 1 db 76,2 mm hk.lg.) |
|
Páncélzat |
64 mm-ig |
|
HqroTMiz ’ |
AUSZTRIA
SAURER Spz—G4K—3F
Lövészpáncélos
Az Österreichische Saurer Werke AG-gyár 1955-től egy hazai tervezésű és gyártársú lánctalpas alvázú lövészpáncélost fejlesztett ki. A 3K3H alaptípus 1956-ban készült el, amely módosítások után Spz—G1(4K3F) jelöléssel a szárazföldi csapatok standard lövészpáncélosa lett. A fejlesztésnél a Panzerjáger K vadászharckocsi módosított alvázát használták fel, előre helyezett motor- és hajtóműrendszerrel. Két jelentősebb változatát gyártották, az egyiket 12,7 mm-es nehéz géppuskával, a másikat 20 mm gépágyúval forgótoronyba építve. 80 mm-es rakétaindítókkal kísérleti példány is épült, de sorozatgyártására nem került sor. Az osztrák hadsereg az 1960-as évekig több mint 400 példányt kapott. A G43F változatot 200 LE-s, a 4K4F változatot már 220 LE-s Saurer 4F Diesel-motorral látták el. A jármű az 1950-es évek közepére jellemző konstrukció, ma már nem tekinthető korszerűnek. Anyagi okok miatt a végső elavulásig rendszerben tartják, de új sorozata nem készül. Pótlására az amerikai M113 típust tervezik. • Különböző változataiból több mint 450 példány épült meg (4K4F, 4K4FA—G; 4K4FA—FÜ; 4K4FA—FÜ/a; 4K3FA—FÜ/FIA; 4K3FA—FS2; 4K4FA—SAN; 4K3H). A páncélgránátos (gépesített lövész-) egységek minden öt járműve közül kettő 20 mm-es gépágyús 4K4FA—G változat.
Harci súly
Kezelők/szállított lövészek
Teljes hossz
Teljes szélesség Magasság Motortípus
12,5 Mp
1/9 fő
5,35 m
2,50 m
1,65 m
Saurer 200 LE Diesel (3F) vagy
Saurer 250 LE
Diesel (4F)
Sebesség úton Fajlagos talajnyomás Árokáthidaló képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség
60 km/h
0,6 kp/cm*
2,10 m
1,0 m
0,42 m
Fegyverzet
Hatótáv
1 db 12,7 mm gp. vagy 1 db
20 mm gá.
350 km
68
PANZERJÁGER K
Páncélvadász
A saját építésű páncélosjárművek sorában a második a K típusú páncélvadász volt, amely a könnyű harckocsi kategóriájába sorolható. A Saurer cég fő törekvése nagy sebességű és nagy mozgékonyságú, tűzerős, könnyű harckocsi építésére irányult, amelynek fő feladata a harckocsik elleni harc. A módosított, 3 vezetőgörgős lánctalp jó terepjáró képességet tett lehetővé, a 6 hengeres Steyer Modell 6FA típusú, 300 LE-s Diesel-motor (2300 f/min) pedig a 65 km/h-s maximális sebesség elérését biztosította. A ZF—655 jelű több lemezes, mechanikus típusú tengelykapcsolónak 5 előre- és 1 hátrafokozata van. A torony francia licenc; az AMX—13 könnyű harckocsi FL—12 típusú ún. lengő tornya 360°-ban körben forgatható, a löveg irányzási tartománya a függőleges síkban —6°-tól + 13°-ig terjed. A löveg automatikus adagolású, töltése 2×6 db-os külső tárból történik, de ezeket csak kiszállva lehet feltölteni. A lőszerkészlet 26 db HEAT, HE és füstgránát, ezenkívül 4 db ködvető. A löveg tüze páncélozott célok ellen 2500 m távolságig hatásos. Fejlesztés alatt áll egy lézeres távmérő és egy fehérfényű/infravörös sugárvető, amelyeknek a beépítésével a járművet még 1980-ig terjedő időszakban korszerűvé teszik. Az öt prototípus után 4K6FA—FL12 jelzéssel kb. 120 db épült az osztrák hadsereg részére.
Harci súly
Kezelők
Teljes hossz
Teljes szélesség
Magasság
Motortípus Motorteljesítmény
Sebesség úton Fajlagos teljesítmény
- Mp
3 fő
7,78 m
2,50 m
2,54 m
Steyer Mód. 6FA
300 LE Diesel (2300 f/min)
63,0 km/h
- LE/Mp
Fajlagos talajnyomás Árokáthidaló képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség Mászóképesség
AUSZTRIA
Fegyverzet
E E
0,69 kp/cm!
2,20 m
32°
Hatótáv
1 db 105 mm
hk.lg.
1 db 7,62 mm párhzuamosított 8P-
400 km
69
Harci súly |
8,8 Mp |
Motortípus |
Kezelők |
3 fő |
Motor |
Teljes hossz |
4,50 m |
teljesítmény |
Teljes szélesség |
2,26 m |
Sebesség úton |
Magasság |
2,52 m |
70
öcsi
Az FN—4 jelű, könnyű páncélgépkocsit a belga csendőrség részére két változatban gyártották. Az FN—4 RM—62 típus 60 mm-es gránátvetővel és 7,62 mm-es FN ikergéppuskával volt felszerelve. A gránátvető lőszerkészlete 46 db gránát volt. • A 90 mm-es löveggel felszerelt változat nagyobb tornyot kapott, lőszerkészlete 40 db HE AT és repeszgránát. Mindkét változat tornya 360°-ban körben forgatható, a hajtómű 4 előre- és 1 hátrameneti fokozattal rendelkezett. A Fabrique Nationale Herstal SA cég a karhatalmi alakulatoknak 1971-ig ösz- szesen 62 példányt épített. Katonai alkalmazásra nem került. A tervezett lö- vészpáncélos-változat egy prototípusa épült meg (1 kezelő + 8 fő lövész), de sorozatban nem gyártották.
FN—652 6 heng. benzin Fegyverzet 1 db 90 mm CATI k.lg.
130 LE/3500 f/min
110,0 km/h
Hatótáv
- db párhuzamosított
7,62 mm gp.
550 km
EE—11 URUTU
Lövészpáncélos
BRAZÍLIA
A brazil hadiipar a fejlődő gépkocsiiparára támaszkodva és NSZK licencek felhasználásával az 1970-es években kezdte meg a saját fejlesztésű páncélozott járműcsaládjának kialakítását. Az EE—11 típusjelű, 6 x 6-as kerékelrendezésű, kerekes lövészpáncélos a sorozat harmadik tagja. Első prototípusát 1970 júliusától építették, sorozatgyártásának kezdete az 1972. év. A brazil hadsereg és haditengerészet egyaránt használja, mert a jármű még hullámzó vízen is úszóképes. Vízben haladáskor meghajtását 2 hajtócsavar, kormányzását 2 kormánylapát biztosítja. Az úszóképesség érdekében 2—2 levegőszívó és kipufogócsonkja felfelé nyúlik ki. Az ajtók mindkét oldalon az első és a második tengely között helyezkednek el, fegyverzete több variációban készült. A tetőn levő fegyverzete 12,7 mm-es vagy 7,62 mm-es géppuska. A tornyos változatnál 76 mm-es, vagy 90 mm-es löveg van beépítve a párhuzamosított 7,62 mm-es, ill. 12,7 mm-es géppuskával együtt. A motor és a hajtómű NSZK Mercedes-Benz licenc, amelyet a brazil leányvállalat gyárt. • A fénykép a lövészszállító, a rajzos ábra a felderítő változatot ábrázolja.
Harci súly
Kezelők/szállított lövészek
Teljes hossz
Teljes szélesség Magasság Hasmagasság
10,5 Mp
1/14 fő
5,76 m
2,44 m
2,00 m
0,35 m
Motortípus
Motor
teljesítmény Sebesség úton
Gázlóképesség
Mászóképesség
képesség
Mercedes-Benz (Brazil) licenc
172 LE Diesel/2800 f/min
95 km/h úszóképes 60“
0,6 m
Fegyverzet
Hatótáv
1 db 7,62 mm gp. vagy
1 db 12,7 mm n.gp.
700 km
71
BRAZÍLIA
EE—9 CASCAVEL
Páncélozott felderítő gépjármű
A brazil fejlesztésű páncélozott járműcsalád második tagja, amelyet az Engesa- gyár 1970-től fejlesztett ki. Alvázát az EE—11 Urutu lövészpáncéloshoz is felhasználták, a torony és a fegyverzet problémái miatt a páncélozott felderítő gépjármű később készült el. A prototípusnak még 37 mm-es lövege volt, ezt hamarosan 90 mm-es francia D—921 típusú lövegre cserélték ki, amely páncélozott célok ellen 1500 m távolságig hatásos. A HE típusú gránátjának 650 m/s, a HC gránátjának 760 m/s a kezdősebessége. A toronyban egy 7,62 mm-es pár- huzamosított géppuska is van. • A brazil hadseregen kívül a qatari haderő rendelt 20 darabot francia, AML—90 típusú toronnyal és 90 mm-es löveggel felszerelve.
Harci súly Kezelők Teljes hossz Teljes szélesség Magasság
10,75 Mp
3 fő
5,99 m
2,44 m
2,33 m
Motortípus
Motorteljesítmény Sebesség úton Gázlóképesség Mászóképesség Lépcsőmászó képesség
Mercedes-Benz (Brazil) licenc 172 LE Diesel 6 heng.
100 km/h
1,0 m
30°
0,35 m
Fegyverzet
Hatótáv
1 db 90 mm D—921 típ. hk.lg.
1 db 7,62 mm párhuzamosított gp. 800 km
72
LT—35 (T—11)
Könnyű harckocsi
A csehországi Skoda Művek az 1930-as években — több kísérleti járművön keresztül — 1935-ben kifejlesztette az LT—35 (T—11) jelű könnyű harckocsit, amelyet az akkori viszonyok között 37 mm-es lövege miatt a közepes kategóriába soroltak. Ebből mintegy 400 db került a csehszlovák hadsereg állományába, majd 1939 után a német Wehrmacht tulajdonába. A német elnevezéssel PzKpfw 35 (t) jelű harckocsit két páncéloshadosztályba vonták össze. 1940-ben a 6. Pz. Div. fegyverzetében még 67 db volt. 1941 után Romániának további példányokat adtak át. • Még 1939 előtt a csehszlovák üzem 250 darabot Romániának, 200-at Jugoszláviának szállított. A román példányok még a háború végén is szolgálatban álltak, a jugoszláv készlet maradványa a Wehrmacht, majd a horvát fegyveres erők állományába került. • Az LT—35 típus magyar vonatkozása, hogy az 1939. évi, a magyar és a szlovák csapatok közötti fegyveres ösz- szecsapások során két sérült példány a magyar csapatok kezére került. Ezeket kijavították, a HTI pedig a gyárthatóság szempontjából vizsgálat alá vette. Az akkor már zajló licenctárgyalások eredményeként végül is a svéd Landsverk L—60 könnyű harckocsit gyártották sorozatban Toldi I néven. 1940 után a T—11 továbbfejlesztett, erősebb változata, aT—21 Túrán I 40M jelzéssel került sorozatgyártásra.
Harci súly
Kezelők
Teljes hossz
Teljes szélesség
Magasság
10,5 4 fő 4,45
2,14
2,20
Motorteljesítmény
Sebesség úton
Fajlagos teljesítmény
Páncélzat
120,0 LE
40 km/h
11,4 LE/Mp
8—25 mm
Fegyverzet
Hatótáv
- db 37 mm hk.lg.
- db 7,9 mm gp. 190 km
73
CSEHSZLOVÁKIA
T—21 (V—8H CKD)
Közepes harckocsi
Közvetlenül a Csehszlovákiát sújtó müncheni egyezmény megkötése előtt a prágai Skoda Művek (CKD) a T—11 tapasztalatainak felhasználásával megkezdte egy erősebb közepes harckocsi kifejlesztését. Csak egyetlen prototípuspéldánya készült el, vas felépítménnyel. A korábbi típussal szembeni legfőbb eltérések: az erősebb, 245 LE-s motor, a 47 mm-es harckocsilöveg beépítése és az 50 mm-re növelt homlokpáncélzat. Fejlesztését 1939 után a németek leállították, a gyár kapacitását saját hadianyaguk gyártására kötötték le. • A magyar katonai szervek 1940-ben hosszadalmas tárgyalások után megvették a iicencet, és aWM, a Ganz, a Győri Vagon, illetve MÁVAG üzemekben berendezkedtek a sorozatgyártásra, amely 40M Túrán néven indult meg. Az eredeti változat 47 mm-es lövegét 40 mm-re szerkesztették át annak érdekében, hogy a Nimród gépágyú lőszere tüzelhető legyen belőle; a 2 db 7,9 mm-es géppuskát magyar 8 mm-es Gebauer géppuskára cserélték át. A T—21 próbáit 1940 nyarán hajtották végre, de a lényegében rajztábláról levett típus kezdeti hibái az első sorozat gyártásánál sok problémát okoztak. Az eredeti kivitelhez képest több műszaki módosítást hajtottak végre, a harckocsi 1941-ben ezek ellenére is elavultnak minősült. Akadtak korszerű megoldású részegységei, pl. a sűrített levegős tengelykapcsoló és fékrendszer, de a futómű bonyolult és elavult maradt.
Harci súly 16,5 Mp
Kezelők 4 fő
Teljes hossz 5,25 m
Teljes szélesség 2,25 m
Magasság 2,30 m
Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény Páncélzat
240—245 LE
45 km/h
14,8 LE/Mp
8—50 mm-ig
Fegyverzet Ható táv
- db 47 mm hk.lg.
- db 7,9 mm gp. 125 km
74
OT—810
Lövészpáncélos CSEHSZLOVÁK SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG
A németek által a második világháború során alkalmazott féllánctalpas Sd.Kfz.251/1 páncélozott gépjárművet egy cseh területen fekvő üzemben is gyártották, így dokumentációi és felszerszámozása megmaradt. Továbbfejlesztett változatát OT—810 jelzéssel, mint lövészpáncélost, a csehszlovák hadsereg számára gyártották. A főbb módosítások: 120 LE-s Diesel-motor beépítése, a küzdőtér fedett kialakítása tetőajtókkal, az oldalakon 3—3 lőrés a lövészfegyverek számára. A kétfelé nyíló, nagy hátsó ajtó változatlanul megmaradt. A tetőrészen kinyitható fedél jobb oldalán a géppuska számára körsínt építettek be. A jármű az OT—62 és OT—64 rendszeresítéséig állt szolgálatban, 1972 után egy részüket hátrasiklás nélküli ágyút hordozó, harckocsivadász-járművé építették át. Ennek fő fegyverzete a 82 mm-es LG—59A jelű löveg. Később köny- nyűlövegek vontatójaként és anyagszállító járműként használták fel.
Harci súly |
8,0 Mp |
Kezelők, szállított |
|
lövészek |
1/9 fő |
Teljes hossz |
5,30 m |
Teljes szélesség |
2,10 m |
Magasság |
2,10 m |
Motortípus Motorteljesítmény Fajlagos teljesítmény
Diesel
120 LE
15,0 LE/Mp
Fegyverzet
1 db 7,62 mm gp. vagy 1 db 82 mm LG—59A HSN á.
75
CSEHSZLOVÁK SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG OT—62 TOPAS
Lövészpáncélos
A szovjet BTR—50PK típusú jármű licencváltozata; több módosítást hajtottak végre rajta, így az eredeti kivitelnél erősebb. Hatótávolsága és az úton kifejtett sebessége nagyobb, ABV védelme is hatásosabb. Kialakításánál a PT—76 úszóharckocsi fődarabjaiból és futóművéből több elemet használtak fel. Vízi meghajtására két, turbinaként működtetett hajócsavar szolgál, amelyek a vízsugarat hátrafelé kilövellik. Több kivitelben gyártották, volt fegyverzet nélküli, 7,62 mm-es toronygéppuskával és T—21 jelű hátrasiklás nélküli löveggel szerelt változata is. • A csehszlovák haderőn kívül az indiai, az egyiptomi és a lengyel csapatok harceszközei között is szerepelt.
Motorteljesítmény Sebesség úton/vízen Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Árokáthidaló képesség
Harci súly |
15,0 Mp |
Kezelők/ |
|
szállított |
|
lövészek |
2/18 fő |
Teljes hossz |
7,08 m |
Teljes |
|
szélesség |
3,14 m |
Magasság |
2,30 m |
Motortípus |
PV—6 jelű 6 hengeres Diesel |
300 LE
60/10 km/h
20,0 LE/Mp
1,53 km/cm1
2,8 m
Fegyverzet
Hatótáv
1 db 82 mm HSN lg. 7,62 mm gp. vagy toronyban
1 db 14,5 mm n.gp.
1 db 7,62 mm gp.
450 km
76
OT—64 SKOT
Lövészpáncélos CSEHSZLOVÁK SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG
A 8×8 kerékképletű lövészpáncélost 1959 és 1964 között a Tatra—813 jelű nehéz, 8 Mp-os tehergépkocsi bázisán fejlesztették ki. Az úszóképes jármű oldalán, tetején és hátsó részén is ajtók vannak a szállított lövészek számára. A vízben úszáskor két hajócsavar hajtja. • Több változatban épül, a Skot—2A és 2AP jelű változatait a lengyel ipar licencben gyártja; ez utóbbiaknak két különböző tornya van. Fegyverzetük egységes, 14,5 mm-es nehéz géppuska és 7,62 mm-es géppuska. A lengyel változat tetőlemezén 2 db Sagger páncéltörő rakéta is elhelyezhető. • Több antennával ellátott, parancsnoki vezetésipont- változata is van.
12,5—14,8 Mp
teljesítmény
Mászóképesség Fegyverzet
Harci súly
Kezelők/ szállított lövészek Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Motortípus
2/18 fő
7,44 m
2,50 m
2,30 m
Tatra T—928-14 V—8 Diesel
Motor
úton/vízen
Fajlagos
teljesítmény Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség
180 LE/2000 f/min
95/9,0 km/h
14,4 LE/Mp
2,0 m
0,5 m
Hatótáv Futómű
35°
vagy 2 db irányított rak. vagy 12,7 mm gp.
vagy 7,62 m m és
14,5 mm gp.
700 km
8×8 kerékképlet
77
EGYESÜLT ÁLLAMOK
Ml COMBAT CÁR
Könnyű harckocsi
Az Észak-amerikai Egyesült Államok szárazföldi haderejében már 1934-ben megkezdték egy olyan — a lovasságot és a gyalogságot kísérő — könnyű harckocsi kifejlesztését, amely felderítésre is alkalmazható. 1934-ben a T5 jelű kéttornyú ; 1935-ben a T5E1 kazamatás és forgótornyos, majd a T5E2 jelű alaptípus készült el, amely M1, majd Tank Light M1A2 jelet kapta. Ennél már kialakult a lánctalpas futómű jellegzetes amerikai megoldása, mellső lánckerékkel és ipszilon elrendezésű kettős futógörgőkkel. Ez később a világháborús harckocsigyártás során nagy szerepet játszott. A T5E3 változat 1936-ban Guiberson típusú Diesel-motort, az M1E1 változat 1937-ben erősebb hajtóművet kapott. 1937-ben az M1E2 változat futóművét meghosszabbították (M2 típusú futómű), és típusjele M1A1-re módosult. Sorozatgyártása 1938-ban indult meg. 1939-ben az M1E3 típus a végleges gumizott lánctalpat kapta, amely a későbbi M sorozatokra is jellemző volt. Az első 112 db járművel 1939-ben kezdték meg az 1. és 13. lovasezred, majd a 7. lovasdandár felszerelését. A felépítmény robusztus, viszonylag magas volt. Az M1 menetteljesítménye felülmúlta a hasonló német járművekét, de az erősebb fegyverzetű harckocsikkal szemben nem tudta felvenni a harcot. Ezért az M1 szériapéldányait főleg kiképzésre használták.
»,7 Mp
4 fő
4,14 m
2,10 m
2,36 m
Motortípus
Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény
Ottó
250 LE
80 km/h
25,2 LE/Mp
Fegyverzet
Páncélzat
- db 12,7 mm gp.
- db 7,62 mm gp.
15 mm-ig
Harci súly
Kezelők
Teljes hossz
Teljes szélesség
Magasság
78
M2A1
Közepes harckocsi
EGYESÜLT ÁLLAMOK
A szárazföldi haderő megrendelésére 1938-ban kezdték el az M2 típusú, köny- nyű harckocsi bázisán egy tornyos és kazamatás kialakítású közepes harckocsi kifejlesztését, T5/I elnevezéssel. Ennél alkalmazták első ízben a lövegek kazamataszerű beépítését, amely az amerikai harckocsikat sokáig jellemezte. AT5/III típus — hosszított M2-al váz fel használásával — 1938-ban már szélesebb lánctalppal, erősebb motorral, majd 1939-ben Guiberson Diesel-motorral T5E1 néven a javított változata készült el. Az alaptípus fegyverzete 2 db 37 mm-es harckocsilöveg és 6 db 7,6 mm-es géppuska; a 13,6 Mp súlyú járműnek 6 főnyi kezelőszemélyzete volt. A kiszolgálása a szűk belső tér miatt rendkívül bonyolult volt. 1938-ban még két altípus készült belőle: T5E2 jellel egy 75 mm-es hegyilöveggel ellátott rohampáncélos és az M2A1 jelű, erősített toronyformájú típus. Ez utóbbiak 1940-ben kis sorozatban a páncélosegységek részére készültek és 1941-ben az észak-afrikai hadszíntérre szállították, ahol a brit csapatoknak adták át őket. Ennél a típusnál alakult ki a későbbi, nagy sorozatú M3 és M4 típusok építési formája és fődarabjai. A futóműre jellemző a 3×2, páros felfüggesztésű kisgörgő, a hátul elhelyezett meghajtókerék és a lánc feltámasztására szolgált 3—3 visszafutó görgő. A test magas felépítésű, a forgótorony a könnyű löveggel s a ferde homlokzatpáncélzattal együtt jellegzetes amerikai megoldás. A háború első időszakában mind a szovjet, mind a német típusok technikailag felülmúlták.
Harci súly Kezelők Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Hasmagasság
17,2 Mp
6 fő
5,39 m
2,62 m
2,86 m
kb. 0,4 m
Motortípus Ottó vagy Guiberson Diesel
Motorteljesítmény
Sebesség úton
Fajlagos teljesítmény
Páncélzat
350 LE
48 km/h
20,2 LE/Mp
25 mm-ig
Fegyverzet Ható táv
1 db 37 mm hk.lg. 6 db 7,6 mm gp. 209 km
79
EGYESÜLT ÁLLAMOK
Motortípus
- Mp
4 fő
- m
2,47 m
- m
Motor
teljesítmény
úton
Fajlagos teljesítmény Páncélzat
Harci súly
Kezelők
Teljes hossz
Teljes
szélesség
Magasság
80
M2A3
Könnyű harckocsi
A korábban már fejlesztett M1 könnyű harckocsi bázisán 1934-ben alakították ki az erősebb és javított M2 típust, amely elsősorban a fegyverzet beépítésében, a páncéltest kialakításában mutatott eltérést. Az M2A2 (T2E2) jelű típus két toronnyal épült, szögletes oldalfalakkal, forgó és merev kivitelben. 1937- ben az M2A2E1 típus Guiberson Diesel-motort, az M2A2E2 pedig vastagabb páncélzatot kapott. 1938-ban az M2A2E3 típust G—71M Diesel-motorral szerelték fel, 1938-ban az M2A3 hosszabb láncot és a bal toronyra pedig hatszögletű kupolát kapott. A sorozatgyártás ekkor már megkezdődött és a gyalogoshadosztályok páncélosegységeit látták el velük. 1941-ben az M2A4 változatot a brit csapatoknak szállították, ahol kiképzésre használták, harci bevetésre nem került. Közben a kísérleti típusok kialakítása tovább folyt. 1939-ben az M2A3E1 típus az A3 felépítésében, de Guiberson Diesel-motorral, ugyanebben az évben az M2A3E2 elektromos hajtóművel épült meg. 1940-ben az M2A3E3 altípust OM Diesel-motorral szerelték fel, az M2A4 típus, amelyet Nagy-Bri- tanniának szállítottak, erősebb páncélzatot és jobb motorvédeimet kapott. A jármű főbb jellemzői hasonlóak az M1 sorozathoz, de fegyverzete a harckocsik elleni harcra változatlanul gyenge volt. Az alváz, a motor és egyéb fődarabok viszont nagy szerepet játszottak a későbbi közepes kategóriájú amerikai harckocsik kifejlesztésénél.
Ottó, ill. Diesel
(Guiberson és OM típus)
165 LE
48 km/h
- LE/Mp
25 mm-ig
Fegyverzet
Hatótáv
- db 12,7 mm n.gp.
- db 7,6 mm gp.
377 km
M3 GENERÁL GRANT
Közepes harckocsi
Az M3 Generál Grant közepes harckocsi a széria utolsó típusa volt; ez a brit rendelésre készített változat 1941-ben M3 jelzéssel futott ki a gyárból, a Grant (később a Lee) elnevezést a brit hadsereg adta. Felső géppuskakupola nélkül, felszerelt rádióantennával készültek. Az M3A5 típust 1942-ben 2 db 671 típusú motorral és erősített páncélzattal építették. A Grant és Lee típusok között lényeges különbség nem volt. Számos példányuk került Nagy-Britanniába, a csendes-óceáni és az észak-afrikai hadszíntérre. Az M3A2 brit változatának neve Generál Lee—II CDL. A nagy gépkocsigyárak 1942-re nagy sorozatú gyártására készültek fel, ennek alapja az egységes M3 futómű és alvázrendszer volt. A harckocsik súlyát azért nem növelték 30—33 Mp fölé, mert itt már a szállítási és rakodási problémák jelentkeztek. A gyárak minden nehézség nélkül építhettek volna 40—60 Mp-os nehéz harckocsikat, mint ahogyan 1944 45- ben korlátozott számban készítettek is. A harckocsik súlyának a hajón történő szállítás lehetőségeihez, a hajók daruinak terhelhetőségéhez, valamint a partraszállási műveletek mostoha kikötési viszonyaihoz kellett alkalmazkodni.
28,5 Mp
6 fő
5,66 m
2,74 m
2,84 m
Motortípus
Motorteljesítmény
Sebesség úton
Fajlagos teljesítmény
Árokáthidaló képesség
Lépcsőmászó képesség
Páncélzat
Harci súly
Kezelők
Teljes hossz
Teljes szélesség
Magasság
EGYESÜLT ÁLLAMOK
- db 671 típ.
400 LE
40 km/h 14,0 LE/Mp 2,0 m
0,6 m
14—65 mm
Fegyverzet
Hatótáv
1 db 75 mm hk.lg. 1 db 37 mm hk.lg.
4 db 7,6 mm gp. 232 km
81
EGYESÜLT ÁLLAMOK
M3A1 STUART
Könnyű harckocsi
Az amerikai szárazföldi haderő 1940-ben az M2A4 könnyű harckocsi bázisán folytatta a fejlesztést, a már zajló második világháború tapasztalatainak figyelembevételével. A korábban a brit fegyveres erőknek szállított típusok hibája a gyenge fegyverzet és a nagy kezelőlétszám volt. Ezért a tornyot 37 mm-es harckocsilövegre tervezték át, és az M3 (Stuart I) altípus 5 db géppuskáját háromra csökkentették. Az M3 sorozat a Generál Stuart elnevezését Nagy- Britanniában kapta. Az M3A1 típusnak 1941-ben már 360°-ban körben forgó, gömbölyű tornya és tetőgéppuskája volt. Az 1942-ben gyártott M3A3 (Stuart V) homlok- és oldalpáncélzatát megerősítették, és a torony hátsó ajtót kapott. Az M5 és az M5A1 erősített típusokat 1942-ben gyártották; ezeknél a torony hátsó ajtaja elmaradt, a motortér védelmét megerősítették, s a láncvédő oldalpáncélzat is megjelent. Nagy számban szállították Nagy-Britanniába, bevetésre Észak-Afrikában kerültek. 1942-ben a csendes-óceáni hadszíntéren valamennyi amerikai páncélosegységnél szerepelt. Gyors, jól felfegyverzett, kissé magas jármű volt, megbízható, kiforrott konstrukciónak bizonyult, s a háború végéig használatban volt.
Harci súly 13,0 Mp
Kezelők 4 fő
Teljes hossz 4,45 m
Teljes szélesség 2,22 m
Magasság 2,35 m
Motortípus Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény Páncélzat
Ottó
220 LE
59 km/h
16,9 LE/Mp
43 mm-ig
Fegyverzet
Hatótáv
1 db 37 mm hk.lg. 3 db 7,6 mm gp. 135 km
82
M3A5 GENERÁL LEE
Közepes harckocsi
Az amerikai szárazföldi haderő 1942 augusztusában egy 75 mm-es löveggel felszerelt M3 sorozatú közepes harckocsi kifejlesztését kezdte meg. Az alap az 1940. évi T5E5, valamint azok a haditapasztalatok voltak, amelyeket ezzel a típussal a brit erők 1940-ben a franciaországi hadjárat során szereztek. A prototípus 1941. januárban, az első szériapéldány 1941. júliusban készült el. A futóműnél és az alváznál is a korábbi M2A1 járműből indultak ki, amely kisebb módosításokkal most már a standard futómű lett. A jobb oldali kazamatában helyezték el a 75 mm-es löveget, a forgótoronyban a középvonaltól balra a 37 mm-es löveget, amelyet ekkor első ízben stabilizátorral láttak el. A forgótorony tetején külön kupolában egy géppuska volt, két másik oldalra tüzelt. A motorteljesítményt az M3 alaptípushoz képest 340-ről 420 LE-re növelték; a belső térben a 6 főnyi kezelőszemélyzet szűkén fért el. A lépcsős alakú harckocsi fő tűzfegyverének csak korlátozott kilövési lehetősége volt, de az 1942. évi észak-afrikai harcokban a német Pz.Kpfw Ili. és IV. harckocsik homlokpáncélját 1000 m-ről átütötte. 1940-ben 108 db került az amerikai páncéloshadosztályokhoz, 1942-ben 317 db-ot szállítottak a 8. brit hadseregnek Észak- Afrikába, ahol a 2. és a 22. Armonred Brigádé még májusban 50—50 db-ot kapott. A sorozatgyártásra több amerikai üzem is felkészült, de a helyzet 1941 decemberében az USA hadbalépésével gyökeresen megváltozott, az egész ipart haditermelésre állították át. 1942-ben az M3E1-et már a Ford Műveknél gyártották, saját motorral. Az M3A1-et 1941-ben erősített páncélzattal és Whright, majd Guiberson Diesel-motorral szerelték fel. Az M3A3 típust 2 db 671 jelű motorral, az M3A4-et 1942-ben 5 db Chrysler motorral gyártották.
Harci súly Kezelők Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Hasmagasság Motortípus
29,0 Mp
6 fő
5,64 m
-
- m
- m
0,44 m
Wright
vagy Guiberson Diesel
Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Árokáthidaló képesség
EGYESÜLT ÁLLAMOK
420 LE
40 km/h
14,5 LE/Mp
0,97 kp/cm’
2,0 m
Lépcső
mászó
képesség 0,6 m
Páncélzat 14—18—38, max. 57 mm Fegyverzet,
lőszerjava
dalmazás 1 db 75 mm hk.lg. L/31/50 db
- db 37 mm hk.lg. L/53,2/179 db
- db 7,6 mm gp./9200 db
Hatótáv 193 km (225 km)
83
EGYESÜLT ÁLLAMOK
M4A1 GENERÁL SHERMAN
Közepes harckocsi
Az Egyesült Államokban 1941 szeptemberében kezdődött meg az M3 jármű bázisán egy T—6 jelű prototípus kifejlesztése, korszerű, forgatható, gömbölyített toronnyal, 75 mm-es harckocsilöveggel; nagy szériában gyártható, közepes harckocsi alaptípusának szánták. A gyártás 1942 júliusában több nagyüzemben megindult és az M4A1—A4 széria igen nagy sorozatban épült; 1942- ben 1400 darab készült el. A termelést tovább fokozták, s a kanadai és ausztrál üzemeket is bevonták; az előbbiek RAM—I és II néven az M4A5, az utóbbiak a Sentinel I, II, III változatot gyártották. 28 változatából az Egyesült Államokban a háború éveiben összesen 49 234 db épült — nem számítva a hasonló alvázú rohamlövegeket, önjáró lövegeket, különleges járműveket; ez a 88 000 db amerikai építésű harckocsinak mintegy 56%-a. Első bevetése az 1942. októberi el-alameini csatában volt, jó eredménnyel. Ettől kezdve valamennyi hadszíntéren működött, s az amerikai páncélos- és gépesített csapatoknál egészen 1955-ig rendszerben tartották. A konzervatív felépítésű, jól javítható típus 1942-ben volt korszerű, ezután a német típusokkal szemben fokozatosan hátrányba került, de a nagy számban történő alkalmazás áthidalta a gyengébb teljesítményt. A továbbfejlesztés eredményeit nem lehetett a nagy sorozatú alaptípusokra átvinni. A legmodernebb típusa az M4A3E8, más néven Super Sher- man volt 76,2 mm-es hosszú csövű löveggel; ez a típus egyes haderőknél még az 1960-as évek közepén is rendszerben volt.
Harci súly Kezelők Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Hasmagasság Motortípus
30,7 Mp
5 fő
6,16 m
2,67 m
2,79 m
0,44 m
Ottó; Wright
Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény Árokáthidaló
.képesség
400 LE
38 km/h
11,5 LE/Mp
2,29 m
Lépcső
mászó
képesség 0,61 m
Páncélzat 16—51 — max. 57 mm Fegyverzet/
lőszerjava
dalmazás 1 db 75 mm hk.lg. L/40,13/90 db 2 db 7,6 mm gp./4750 db 1 db 12,7 mm hk.gp./300 db
Hatótáv 150 km úton
84
M4A3 GENERÁL SHERMAN IV
Közepes harckocsi
Az M4A3 típusú közepes harckocsit a második világháború folyamán mindvé-
gig gyártották. Valamennyi változatának a felsorolására nincs mód. Érdekes
megjegyezni, hogy a normandiai partraszállás DD típusát is ebből a típusból
alakították ki; ez utóbbi a vászonból készült, magasra emelt csónaktestével és
segédmeghajtású vízi hajtóművével nagy meglepetést okozott a német csapa-
toknak. A partraszállás első szakaszában ugyanis harckocsikra nem számítot-
tak. • A harckocsit a magas építésen és a robusztus tornyon túlmenően a kora-
beli élenjáró gyártástechnológia jellemezte: hegesztett lemezpáncéltest és ön-
tött idomokból összeállított hegesztett torony. A test kialakítása és a páncél
vastagsága olyan volt, hogy csak a német 88 mm-es ágyúk közelről leadott löve-
déke ütötte át. • Fegyverzetét igen sok változatban szerelték, egy-egy válto-
zatán a 76 mm-es hosszú csövű löveget és a 105 mm-es tarackot egyaránt meg-
találjuk. A tornyok formája ennek megfelelően lapos, ovális és hengeres ki-
vitelben készült. • A változatok a csatlakozó méretek azonossága miatt az ellá-
tásban még nem jelentettek komoly gondot. Mégis fel kell tételeznünk, hogy
a harckocsiépítés koncepciója nem volt egységes, kellően kiforrott.
Harci súly
Kezelők
Teljes hossz
Teljes szélesség Magasság Motortípus Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény
33,0 Mp
5 fő
5,92 m
2,6 m
2,96 m
Ford GAA
500 LE
45 km/h
15,1 LE/Mp
Fajlagos talajnyomás Oldalstabilitás Árokáthidaló képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség
Mászóképesség Mellső/hátsó terepszög
EGYESÜLT ÁLLAMOK
0,84 kp/cm* 1 22’
1,83 m
0,69 m
0,7 m
31’
Páncélzat 14—76 mm
Fegyverzet/lő-
szerjavadal ma
zás 1 db 75 mm hk.á./104 db
- db 7,62 mm gp./6875 db
1 db 12,7 mm gp./630 db Hatótávolság 150 km
30/25′
85
EGYESÜLT ÁLLAMOK
MSA1 STUART VI
Felderítő harckocsi
A felderítő feladatokra tervezett M5A1 könnyű harckocsit a brit hadseregben Stuart VI jelzéssel állították rendszerbe. • A harckocsi építésmódja jellegzetesen amerikai, viszonylag magas és keskeny test, robusztus toronnyal. Futóművének kapcsolt ikergörgői egy-egy rugótagra támaszkodnak, a lánc visszafutó ágát és a támasztógörgőket kötényezés takarja. • Fő fegyverzetét, az L/50,6 csőhosszúságú 37 mm-es ágyút 2 db 7,62 mm-es géppuska egészíti ki; ez a fegyverzet a maga idejében korszerűnek volt mondható. • Az automata sebességváltó és a Cletrac rendszerű kormánymű a vezető munkáját nagymértékben megkönnyítette. • A láncmeghajtó kereket — az európai harckocsiépítéshez képest szokatlan megoldással — elöl helyezték el; ez nemcsak a harckocsi sebezhetőségét, hanem a lánc igénybevételét is fokozta.
1 — —1 — ■ _ — – <- 11/1 |
|||||
Lr . . . L |
|||||
tg ‘ |
|||||
Harci súly 14,7 Mp |
Fajlagos teljesítmény |
17 LE/Mp |
Lánctalp- |
||
Kezelők 4 fő |
Fajlagos talajnyomás |
0,88 kp/cm1 |
felfekvési hossz 3,03 m |
||
Teljes hossz 4,94 m |
Oldalstabilitás |
25° |
Lánctalp- |
||
Teljes szélesség 2,26 m |
Árokáthidaló |
szélesség |
0,30 m |
||
Magasság 2,42 m |
képesség |
1,83 m |
Páncélzat |
10—38 mm |
|
Hasmagasság 0,35 m |
Gázlóképesség |
0,82 m |
Fegyverzet/lő- |
||
Motortípus Cadillac |
Lépcsőmászó |
szer- |
|||
Motor- |
képesség |
0,62 m |
javadalmazás |
1 db 37 mm |
hk.á./147 db |
teljesítmény 2×125 LE |
Mászóképesség |
31° |
3 db 7,62 m |
n gp./6500 db |
|
Sebesség úton 64 km/h |
Mellső/hátsó terepszög |
30/45° |
Hatótávolság |
160 km |
86
M6A2E1
Nehéz harckocsi
Az amerikai szárazföldi haderő parancsnoksága 1940-ben utasítást adott az M6 jelű nehéz harckocsi fejlesztési munkálatainak megkezdésére. Nehéz, áttörő harckocsinak épült, s a TI jelű prototípust 1941-ben az új 76,2 mm-es, L/52,8 típusú löveggel látták el. A futómű 8 pár, kettesével összekapcsolt kisgörgőből állt; a csaknem teljes oldalpáncélzat a hátsó meghajtó lánckereket és a támasztógörgőket is védte. Az amerikai típusoknál szokatlan hátsó lánckerekes meghajtása volt, szélesített lánctalppal. A torony szögletes, hátrafelé keske- nyedő. Az M6A2 jelű változat még egy 37 mm-es harckocsilövég kiegészítő fegyverzetet is hordozott. Ezt 1942-ben az M6A2E1 prototípusnál elhagyták, és a páncélosok elleni távolharcra 120 mm-es csőszájfékes löveget építettek be. Ez a típus 1944—45-ben került csapatpróbára, de harci bevetésére már nem került sor. A fő probléma a tengeri szállíthatóság volt; ez a 60,0 Mp-os jármű rakodását és partraszállítását nem tette lehetővé. A tornyot az erős ágyúpajzs is vastagította; az alkalmazott 740, III. 800 LE-s motorok kísérleti jellegűek voltak. A tapasztalatokat a későbbi nehézharckocsi-típusoknál hasznosították.
Harci súly
Kezelők
Teljes hossz
Teljes szélesség
Magasság
60,0 Mp
6 fő
7,62 m
3,20 m
3,40 m
Motortípus
Motorteljesítmény
Sebesség úton
Fajlagos
teljesítmény
Páncélzat
EGYESÜLT ÁLLAMOK
Ottó
800 LE
37 km/h
- LE/Mp
a testen
max. 127 mm, a tornyon max.200 mm
Fegyverzet
Hatótáv
1 db 120 mm hk.lg. 2—4 db 7,6 mm gp. 160 km
87
EGYESÜLT ÁLLAMOK
M22 LOCUST
Felderítő harckocsi
Az amerikai harckocsiipar már a második világháború idején kifejlesztette és meg is építette a légi úton is szállítható könnyű felderítő harckocsitípust. • A könnyű, gyors és viszonylag hatékony tűzerejű harckocsi a légi úton szállított csapatok harcát hathatósan támogatta. A cél — a légi szállíthatóság biztosítása — igen kompakt építést követelt meg, s ezt a szerkesztők igen kis méretek mellett valósították meg. • Összességében az amerikai hadiipar egyik legsikerültebb gyártmányának tekinthető, amelyet az egyes hadseregekben jóval a háború befejezése után is rendszerben tartottak.
Lánctalpszélesség
Páncélzat Fegyverzet/lő- szer- javadalmazás
Hatótávolság
0,29 m
12—25 mm
Harci súly Kezelők Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Hasmagasság Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény
7,16 Mp
3 fő
3,94 m
2,03 m
1,74 m
0,25 m
162 LE
64 km/h
22,6 LE/Mp
Fajlagos talajnyomás Oldalstabilitás Árokáthidaló képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség Mászóképesség Mellső/hátsó terepszög
0,43 kp/cmJ 25°
1,70 m
0,9 m
0,5 m
30°
30/45°
1 db 37 mm hk.á./50 db
1 db 7,62 mm gp./2500 db
215 km
88
M26 GENERÁL PERSHING
Nehéz harckocsi
EGYESÜLT ÁLLAMOK
Az amerikai tervezők az M6A2 típusnál felmerült nehézségek miatt már 1942- ben kénytelenek voltak visszatérni a régebbi koncepcióhoz: az erősített közepes harckocsi alvázán épített, nagy kaliberű löveggel kialakított, nehéz harckocsihoz, amelynek súlya 40,0 Mp körül adódik. Ennek a koncepciónak megfelelően 1942-ben aT—20 sorozatot új futóművel és 76 mm-es harckocsilöveg- gel fejlesztették tovább. 1943-ban T—25E1 jelzéssel, 90 mm-es csőszájfékes löveggel — a német Panther típusok ellensúlyozására — kialakult az erős fegyverzetű nehéz harckocsi. A T—26E3 jelű változat a kipróbálás után 1944-ben készült el, s M26 Generál Pershing néven meg is kezdték sorozat gyártását. 1945-ben 2000 db épült meg, ezek a páncéloshadosztályok nehézharckocsi- ezredeihez kerültek, és az M46 megjelenéséig rendszerben maradtak. Számos változatát próbálták ki; 1945-ben a tűzerő fokozására az M26 tornyát T—99 jelű négy egységes rakétaindító sínnel látták el, majd 1948-ban az M6 jelzéssel kísérleti kupolát építettek a toronyra 2 db távvezérelt 12,7 mm légvédelmi géppuskával. A 6 db középnagyságú futógörgős, 5 db vezetőgörgős, felső részén burkolt futómű már az 1950-es évek jellegzetes amerikai megoldása. A Ford V—8 motor fajlagos teljesítménye még nem volt kellően nagy, a test- és toronypáncélzat már erős volt, s ezt az ágyúpajzs és pótlánctalpak még fokozták. A T—26E2/M—45 változatot 105 mm-es harckocsilöveggel látták el; ez azonban csak kísérleti típus volt.
Fegyverzet/
I őszer-
javadalmazás 1 db 90 mm hk.lg. L/50/
70 db
Harci súly |
41,7 Mp |
Kezelők |
5 fő |
Teljes hossz |
6,34 m |
Teljes szélesség |
3,47 m |
Magasság |
2,77 m |
Hasmagasság |
0,44 m |
Motortípus |
Ottó |
Motorteljesít |
|
mény |
S00 LE |
Sebesség úton |
48 km/h |
Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Árokáthidaló képesség Lépcsőmászó képesség Páncélzat
12,0 LE/Mp
0,89 kp/cm2
2,41 m
1,17 m
testen max. 101; tornyon max. 101 mm
Hatótáv
- db 12,7 mm n.gp./550db
- db 7,66 mm gp./5000 db
160 km
89
EGYESÜLT ÁLLAMOK
M41 WALKER BULLDOG Könnyű harckocsi
A második világháborút követő időszakban új könnyű felderítő harckocsira volt szükség — a régi M2, M3 és M24 felderítő típusok felváltására. Az amerikai hadseregben 1951-től állították rendszerbe az új M41 járművet. Erős csőszáj- fékkel ellátott 925 m/s kezdősebességű páncéltörő gránátja azonban még közepes harckocsik leküzdésére sem volt képes. Ennek ellenére a NATO európai államai rendszeresítették, de 1970 után már csak a belga és dán felderítő egységeknél volt rendszerben. Nem volt sikeres típus, a gyenge fegyverzetű, Otto-motoros járművet hamarosan korszerűbb típusok váltották fel.
90
Harci súly Kezelők Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Hasmagasság Motortípus
Motorteljesítmény
25,4 Mp
4 fő
8,08 m
3,26 m
2,85 m
kb. 0,4 m
Ottó; benzin- befecskendezéses (Al)
507 LE
Sebesség úton Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Mászóképesség Páncélzat
64 km/h
19,9 LE/Mp
0,72 kp/cma 31°
testen 30 mm
Fegyverzet/lőszer- javadalmazás
Hatótáv
1 db
76,2 mm hk.lg. L/60/57 db 1 db 7,62 mm gp. 1 db 12,7 mm n.gp. 160 km
M46 GENERÁL PATTON
Közepes harckocsi
EGYESÜLT ÁLLAMOK
A korábban tervezett, megerősített közepesharckocsí-típus fejlesztése — amelyet a 30,0 Mp-os súlyosztályban alakítottak ki és 90 mm-es, T—42 jelű löveggel láttak el — 1947-ben tovább folytatódott. A korábbi hiányosságok kiküszöbölése érdekében az M26 Pershing harckocsit fejlesztették tovább. Az 1948-ra elkészült M46 típusnál az M26 páncéltestbe erősebb, 810 LE-s Otto-motort építettek, meg változtatták a motortér kiképzését, a géppuskák elhelyezését stb. A torony kissé módosult, védettségét a tartalék lánctalpak felerősítésével is növelték. így alakult ki a 44,0 Mp-os harci súly, amely a Patton-széria négy típusánál (M46; M47; M48M A2—A5) még kismértékben fokozódott. A páncélzat a testen 102 mm-es max-mal, a tornyon 145 mm-es max-mal viszonylag erősnek tekinthető. A beépített Otto-motor fogyasztása nem tette lehetővé a megkívánt hatótávolság elérését. A nehéz kategóriában az M26-tal együtt az 1950— 53-as koreai háború egyik főszereplője volt. Annak az amerikai közepes harckocsinak az első jellegzetes típusa, amely 40,0—46,0 Mp-os osztályba tartozik, páncélzata a korábbi közepes kategóriánál erősebb, de a nehéz kategória tűz- erejét és páncélvédettségét még nem éri el.
Harci súly
Kezelők
Teljes hossz
Teljes szélesség
Magasság
Hasmagasság
44,0 Mp
5 fő
7,05 m
3,51 m
2,82 m
0,49 m
Ottó
810 LE
48 km/h
18,4 LE/Mp max. 101 mm-ig
Fegyverzet/lőszerjavadat mazás
1 db 90 mm hk.lg./70 db
- db 12,7 mm n.gp./525 db
- db 7,66 mm gp./5500 db 113 km
Motortípus
Motorteljesítmény
Sebesség úton
Fajlagos teljesítmény
Páncélzat
Hatótáv
91
EGYESÜLT ÁLLAMOK
Közepes harckocsi
<M4^GENERAL PATTON
Az Egyesült Államok második világháborús M26 közepes harckocsiját az M46 jelű típussal fejlesztették tovább, amely 90 mm-es, T—42 jelű löveget kapott. A cél egy erős páncélzatú, tűzerős, 30,0 Mp-os közepes harckocsi létrehozása volt. 1951-ben a koreai háború idején az M46 futóművet új toronnyal és a T—92 jelű 90 mm-es löveggel látták el; ez a jármű kapta az M47 típusjelet. A torony a harckocsi jellegzetes része, a hosszan kinyúló hátsó részre a lőszer és segédberendezések elhelyezése érdekében volt szükség. Távmérőt, új parancsnoki kupolát építettek be, csőszájfékes löveggel látták el. A test páncélvastagsága max. 100 mm; a toronyé 115 mm volt; 1951—54 között gyártották, 1952-től az amerikai csapatokat, később a NATO egységeit szerelték fel vele. Az M48 sorozatok megjelenése után jelentősége csökkent. Az 5 fős legénységű amerikai harckocsik sorában az utolsó volt; a vezető mellé beépített géppuskát később elhagyták. Normál lőszerének kezdősebessége 853 m/s, a speciális páncéltörő gránáté 1170 m/s volt. A Német Szövetségi Köztársaságnak és Franciaországnak szállított példányokat később átépítették, a kezelők száma 4-re, a lőszerkészlet 34 db-ra csökkent; az M48 tűzvezető rendszerét építették be. Később katonai segélyként más országoknak adták tovább. Olaszország, Törökország és Görögország haderőiben jelentős számban rendszerben áll.
Harci súly |
44,1 Mp |
Kezelők |
5 fő |
Teljes hossz |
7,10 m |
Teljes szélesség |
3,51 m |
Magasság |
2,96 m |
Hasmagasság |
0,47 m |
Motortípus |
Ottó |
Motorteljesítmény |
810 LE |
Sebesség úton |
48 km/h |
Fajlagos teljesítmény |
17,5 LE/Mp |
Fajlagos talajnyomás Mászóképesség
0,97 kp/cm2
31°
Fegy verzet/lőszer- javadalmazás
Hatótáv
- db 90 mm hk.lg. L/48/71 db
- db
7,62 mm gp./5950db
1 db
12,7 mm gp./900 db 130 km
92
M48A2 GENERÁL PATTON
Közepes harckocsi
Az amerikai szárazföldi haderő a világháborús M26 bázisán 1947-ben egy erős páncélzatú, közepes harckocsi fejlesztését kezdte meg, amelyet még Otto- rendszerű benzinmotorral alakítottak ki. A test hegesztett, a torony öntött kivitelű volt, a felépítés általában a konzervatív amerikai elveket tükrözte. A széles járműtest ellenére is viszonylag magas tornyába csőszájfékes és gáz- elvételi toldatos 90 mm-es harckocsilöveget építettek. A toronypáncél vastagsága max. 110 mm, ezt még ágyúpajzs is erősítette. Az erős páncélzat nagy, 45,0—48,0 Mp-os súlyt eredményezett, ezt a 820 LE-s benzinmotor csak 48 km/h sebességgel tudta mozgatni. Az M48A2 változattól kezdve, már 865 LE-s benzinbefecskendezéses motort építettek be; a 16 változatból 1954— 1966 között kb. 12 000 db épült, s majdnem minden NATO- és SEATO-állam hadseregében megtalálhatók. Az A1E1 változat már 105 mm-es harckocsilöveg- gel és az M60 Diesel-motorral épült; a hatótávolság növelése érdekében 1964- től kb. 200 db M48A3 változatot építettek át Diesel-motorral. Az A1 változat új parancsnoki kupolával és géppuskával, az A1E1 változat új motorral, az A2 változat új távmérő és infravörös műszerekkel épült. A későbbi változatokat a vietnami háború tapasztalatai alapján kombinált fényszóró — IV sugárvetővel és új műszerekkel látták el; az A3 széria 5 vezetőgörgővel, új kupolával stb. épült. Az A4 változata már az M60 széria tornyát kapta, M67 és M67A változat lángvető harckocsi. Az A5 a régi A1 és A2 altípus 105 mm-es ágyúval és Dieselmotorral készült változata.
Harci súly 47,7 Mp
Kezelők 4 fő
Teljes hossz
Teljes szélesség
Magasság
Hasmagasság
Motortípus
Motor-
teljesítmény
Sebesség úton
6,87 m
3,63 m
3,09 m
0,39 m
Ottó (befecskendezéses)
865 LE/2800 f/min
51,5 km/h
Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Oldalstabilitás Árokáthidaló képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség Mászóképesség Lánctalp- felfekvési hossz
EGYESÜLT ÁLLAMOK
18,1 LE/Mp
0,84 kp/cm2 17°
2,6 m
1,2 m
0,9 m
31’
3,98 m
Lánctalp- |
||
szélesség Fegyverzet/ lőszer |
0,71 m |
|
javadalmazás |
1 db 90 mm hk.lg./80 db 1 db 12,7 mm lé.gp./ 5950 db 1 db 7,62 mm gp./ 1362 db |
|
Hatótáv |
150 km |
93 |
EGYESÜLT ÁLLAMOK
M103
Nehéz harckocsi
A németek ellen vívott háború tapasztalatai alapján 1945-ben felmerült egy erős páncélzatú nehéz harckocsi létrehozásának az igénye. Először a T—29 típust 105 mm-es, majd a T—30E2 típust 155 mm-es löveggel építették meg, de nem váltak be. A T—32, T—30E1 90 mm-es, majd a T—43 típus 120 mm-es harckocsilöveggel épült. 1947-ben új megoldást fogadtak el: a közepes Pershing—Patton-széria alvázának megerősítésével új toronnyal és 120 mm-es harckocsilöveggel a T—43, majd az M103 jelű típust hozták létre. Ez utóbbinál az M48 futóművet egy görgővel megnövelték, és 1954-ig kb. 200 db-os kis- széria készült belőle. 1952-ben kialakították a 01—51 jelű műszaki harcjármű változatát is. Elsősorban a páncéloshadosztályok nehézharckocsi-ezredeit látták el velük; 1955-től kezdve az európai 7. hadsereghez 54 db érkezett. Az M103-at az M60A1 típus váltotta fel. A nagy kaliberhosszúságú löveg számára — bár kettős csőszájféke volt — a torony átépítésére volt szükség. A páncéltörő és űrméret alatti gránátok kezdősebessége 1067 m/s, illetve 1300 m/s. A viszonylag nehéz jármű — mint pl. a brit Conqueror is — a páncélosok elleni távolharcra épült, de mivel fajlagos teljesítménye alacsony maradt, a magas tüzelőanyag-fogyasztás csökkentette a hatótávolságot, a 820 LE-s Otto-motor pedig gyengének bizonyult a feladathoz.
Harci súly |
54,5 Mp |
Kezelők |
5 fő |
Teljes hossz |
7,0 m |
Teljes szélesség |
3,75 m |
Magasság |
2,86 m |
Hasmagasság |
0,45 m |
Motortípus |
Ottó |
Motorteljesítmény |
810 LE |
Sebesség úton |
34 km/h |
Fajlagos teljesítmény |
14,9 LE/Mp |
Fajlagos talajnyomás |
0,74 kp/cm2 |
Fegyverzet/lőszer- |
1 db |
Mászóképesség |
31° |
javadalmazás |
120 mm |
Páncélzat |
test |
hk.lg./34 db |
|
110 mm-ig; |
1 db |
||
torony |
7,62 mm |
||
max. |
gP- |
||
178 mm |
1 db |
||
12,7 mm |
|||
lé.gp. |
|||
Hatótáv |
130 km |
T—95
Kísérleti harckocsi
Az amerikai szárazföldi haderőnél 1956-ban egy korszerű, 30,0 Mp-os könnyű harckocsi fejlesztését kezdték meg, amelynek a közepes harckocsik fegyverzete mellett könnyebb páncélzatot terveztek. Az E1 jelű prototípus 520 LE-s Diesel-motorral 1957-ben, az E2 jelű változat 1000 LE-s gázturbina-beépítéssel, hátsó lánckerék-meghajtással 1958-ban készült el. A futómű az M107 alvázra épült, 5 nagy futógörgővel, vezetőgörgők nélkül; a felépítményben több helyen alkalmaztak alumíniumötvözetet. 1962-ben egyik példányát hidropneuma- tikus rugózással látták el, majd az 1965-ös példányon a hidraulikusan változtatható magasságú alvázra az M48A2 tornyot építették fel. 1962-ben a Shillelagh- rakéta indítására is alkalmas, 152 mm-es kombinált löveget és új tornyot próbáltak ki; ennek fejlesztését már 1956 óta végezték. Gyártásuk a megépült prototípusok alapján nem indult meg, de későbbi harckocsitípusok számos műszaki újdonságát és fegyverrendszerét ezeken próbálták ki. A könnyű kategóriában a Sheridan, a nehézben az M60A2 és XM1 valósult meg. Ismeretes a T—118 jelzéssel épített műszaki harckocsiváltozat is. Fejlesztési munkálatokat az XM801 és XM803 harcjárművekben folytattak. • A fénykép az M48-as toronnyal épített változatot ábrázolja.
Harci súly
Kezelők
Teljes hossz
Teljes szélesség
Magasság
Hasmagasság
32,0—35,0 Mp
4 fő
- m
3,20 m
- m
kb. 0,4 m
Motortípus
Motorteljesítmény
Sebesség úton
Fajlagos teljesítmény
Páncélzat
EGYESÜLT ÁLLAMOK
gázturbina, illetve Diesel 1000 LE 55 km/h 28,0 LE/Mp 75 mm-ig
Fegyverzet
Hatótáv
1 db 152 mm kombinált lg. vagy 1 db 90—105 mm hk.lg.
+2—3 db gp. kb. 500 km
95
EGYESÜLT ÁLLAMOK
M60
Nehéz harckocsi
1958—59-ben az amerikai haderőben a hosszú ideig gyártott M48 sorozat felváltására készítették. Fődarabjait a korábbi jó tapasztalatok alapján az M48A2 futómű és öntött torony kis módosításával alakították ki. A korábbi koncepciótól való legfontosabb eltérés a Diesel-motor bevezetése. Ez volt az amerikai haderő első, nagy szériában épített Diesel-motoros harckocsija; bevezetését nem technikai meggondolások, hanem kialakítási és alkalmazási felfogások indokolták. A 750 LE teljesítményű, V—12 rendszerű Continental Diesel, az összeépített hajtóművel együtt igen tömör, csereszabatos egység, s az amerikai közepes harckocsik standard motorja lett; a régebbi M48 típusokba is beépíthető. A tűzerő fokozását a brit licencű, L7A1 (M68) típusú 105 mm-es harc- kocsilöveg — optikai távmérővel és tűzvezető szám [tógéppel — tette lehetővé. A harckocsilöveg stabilizálását is megoldották, de töltőgépet nem alkalmaztak. 1958-ban 50, 1959-ben 180, 1960—62-ben 720 db épült. 1962-ben tértek át az erősített M60A1 változat gyártására, amelynél növelték a tüzelőanyag-készletet, így a hatótávolság elérte az 500 km-t. Kissé növekedett a jármű magassága és szélessége; a Diesel-motort befecskendezővei látták el, külön segédhajtóművet nem alkalmaztak. Olaszország licencben gyártotta, Ausztriának kisebb tételt adtak el, az amerikai páncéloskötelékeknél pedig az M48 típusokat váltotta fel.
Harci súly Kezelők Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Hasmagasság Motortípus Motorteljesítmény Sebesség úton
- Mp
- fő
6,95 m
3,63 m
3,20 m
0,46 m
Diesel V—12 Continental
750 LE/2400 f/min
48 km/h
Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Oldalstabilitás Árokáthidaló
képesség
Gázlóképesség Lépcsőmászó
képesség Mászóképesség Lánctalpfelfekvési hossz
javadalmazás
Hatótáv
- LE/Mp
0,78 kp/cm2 17°
2,6 m
- m
0,9 m
31°
4,24 m
Lánctalp
szélesség Fegyverzet/ lőszer-
0,71 m
- db 105 mm hk.lg./57 db
- db 12,7 mm lé.gp./
900 db
- db 7,62 mm gp./5950 db
535 km
96
M60A2
Nehéz harckocsi
Az M60 sorozatú alváz felhasználásával a lézeres irányítású Shillelagh irányított rakéta alkalmazására 1965-re új tornyot fejlesztettek ki. Az elsődleges cél az volt, hogy a páncéloshadosztályoknál olyan harckocsit alkalmazzanak, amely már nagyobb távolságból képes az ellenfél páncélosai ellen hatásosan harcolni, mint az M60/M60A1 szériák 105 mm-es harckocsilövegei. A Shillelagh rakétarendszerhez a Sheridan harckocsin kipróbált 152 mm-es kombinált, sima csövű löveget építették be stabilizátorral együtt. A lézeres és az optikai távmérők, a kombinált sugárvető berendezés, a 2 db géppuska a torony alakját bonyolulttá tette, magassága változatlan maradt. A harckocsi súlya teljes készletezéssel az 50,0 Mp-ot meghaladja. A lézer vezérlésű rakétarendszere drága— más NATO- államok nem is rendszeresítették —, de 30—3000 m-en belül bármely harckocsi leküzdését lehetővé teszi. A 152 mm-es repesz- és rombológránátjai földi célok ellen sokoldalúan alkalmazhatók. Gyártását a magas ár és nagy súly következtében 1974-ben leállították, valamennyi meglevő példányt — elsősorban az Európában állomásozó 7. hadseregnél — a páncéloshadosztályokhoz támogató járműként osztották be. Két változata ismeretes: régi M60A1 alvázak átépítésével az új toronyra M60A1E1 vagy M60A1E2 jelzéssel; az eleve így épült változat M60A2 néven szerepel.
Harci súly 49,4 Mp
Kezelők 4 fő
Teljes hossz
Teljes szélesség
Magasság
Hasmagasság
Motortípus
Motor-
teljesítmény
Sebesség úton
6,95 m
3,63 m
3,20 m
0,46 m
Continental V—12 Diesel
750 LE/2400 f/min
48,3 km/h
Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Oldalstabilitás Árokáthidaló képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség Mászóképesség Lánctalp- felfekvési hossz Lánctalpszélesség
EGYESÜLT ÁLLAMOK
15,2 LE/Mp
0,78 kp/cm* 17°
2,6 m
2,3 m
0,9 m 31*
4,24 m
0,71 m
Fegyverzet/ lőszerjavadalmazás
Hatótáv
1 db 152 mm sima csövű kombinált lg.
(13 db Shillelagh rak. 4-33 db gránát)
1 db 12,7 mm lé.gp./ 1080 db
1 db 7,62 mm gp./ 5500 db
500 km
07
EGYESÜLT ÁLLAMOK
M60A3
Nehéz harckocsi
Az 1973. évi arab—izraeli háborúban igen sok M60A1 típusú harckocsit vetettek be; a felszínre került hibák és a szerzett tapasztalatok alapján 1974/75-ben az A3 változat gyártását kezdték meg, figyelemmel arra, hogy az új XM1 harckocsisorozatra 1979 előtt nem számíthattak. A nagyszámú módosítás során azt tartották szem előtt, hogy ez a széria még 2000-ben is használható legyen. • A löveget műanyag köpennyel látták el, a toronyforgató hidraulikát módosították. Lézeres távmérőt, ballisztikai tűzvezető-számítógépet, passzív éjjellátó berendezést építettek be, és a parancsnoki kupolát átalakították. A harckocsi nagyobb lőszerkészletet kapott. • A korábbi motortípus helyére egy 900 LE-s léghűtéses V—12 Diesel-motort építettek be, hogy ezzel az eddigi nem túl kedvező 15,0 LE/Mp viszonyt fokozzák, és elérjék a 60 km/h sebességet. A páncélzat a torony homlokrészén és a test mellső részén 114 mm, amelyet az ágyúpajzs még növel. További új műszerek beépítését és cseréjét is tervbe vették. Ez a típus az ún. amerikai konzervatív harckocsiszerkesztési elvek sorozatának utolsó tagja (M26, M47, M48, M60). A futómű igen jól bevált, a jármű nehéz, vastag páncélzata hosszú szolgálati időt tesz lehetővé.
98
Harci súly Kezelők Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Hasmagasság Motortípus
Motorteljesítmény
50,1 Mp
4 fő
6,95 m
3,63 m
2,99 m
0,41 m
Continental
AVDS—1790 2 A
Diesel V—12
750 LE/2400 f/min
Sebesség úton
Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség Lánctalpfelfekvési hossz Lánctalpszélesség
- km/h
15,0 LE/Mp
0,85 kp/cm1
- m
0,91 m
4,24 m
0,71 m
Fegyverzet/lőszer- javadalmazás
Hatótáv
1 db 105 mm hk.lg. M68/57 db
1 db 7,62 mm gp.
1 db 12,7 mm gp.
480 km
XM1 GENERÁL ABRAMS
Harckocsi
EGYESÜLT ÁLLAMOK
Az amerikai szárazföldi haderőnél már 1960 óta foglalkoznak egy teljesen új, korszerű harckocsi kifejlesztésével. A korábbi T—95; XM801, MBT70, XM803 prototípusok túl bonyolultak vagy drágák voltak, sorozatgyártásukra nem is került sor. A Generál Motors cég 1975-ben a tapasztalatok felhasználásával, az MBT70 és XM803 típusnál kidolgozott fődarabokkal egy 1500 LE-s léghűtésű Diesel-, a Chrysler cég pedig egy 1500 LE-s gázturbina-meghajtású harckocsit dolgozott ki. A cél: létrehozni az 1980-as évek szabványos amerikai harckocsiját, amelyből az elavult M48 típusjelű harckocsik felváltására az amerikai haderő 3500 db-ot, a többi NATO-haderő kb. 7000 db-ot kapna. A kiválasztási próbákon a Chrysler típust fogadták el, és gyártását XM1 típusjellel tervbe is vették. A járművet speciális gumibetétes, széles lánctalppal, előtétpáncélzatú toronnyal, lyukasztott lemezes oldalköténnyel, lézeres távmérővel, számítógépes tűzvezető rendszerrel építették meg. Fegyverzete — a kísérleti példányokon — még az M60A3 rendszerű 105 mm-es harckocsilöveg, amelyhez egy új, uránkarbid fejű páncéltörő gránátot fejlesztettek ki. 1976 végén a Német Szövetségi Köztársaság Leopárd—2A1 típusú harckocsijával együtt összehasonlító csapatpróbán vett részt, ahol az amerikai szakértők az XM1-et ítélték jobbnak. A szabványosítási kérdésben 1977 végéig nem döntöttek, lehet, hogy sorozatgyártását az új 120 mm-es sima csövű harckocsilöveggel kezdik meg. Az amerikai szakértők a gázturbinás hajtóműrendszert a turbófeltöltős Dieselmotornál jobbnak tartják. Sorozatgyártását 1979/80-ra tervezik. A gázturbina 20000 km-enként igényel javítást, az 52,6 Mp-os harckocsit 6,2 s alatt gyorsítja fel 32 km/h sebességre, és 72 km/h max. sebességet tesz lehetővé.
Harci súly |
52,6 Mp |
Kezelők |
4 fő |
Teljes hossz |
7,80 m |
Teljes szélesség |
3,56 m |
Magasság |
2,53 m |
Hasmagasság |
0,4 m |
Motortípus
Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény Árokáthldaló képesség Lépcsőmászó képesség
AVCO Lycoming AGT—1500 gázturbina 1500 LE
- km/h
- LE/Mp
2,75 m
1,06 m
Fegyverzet
Ható táv
1 db 105 mm (prototípus)
1 db 40 mm gránátvető
1 db 7,62 mm gp.
360 km
99
EGYESÜLT ÁLLAMOK
M551 GENERÁL SHERIDAN
Felderítő harckocsi
Az amerikai haderő felderítő, páncélos és légi szállítású egységeinél 1966-tól a régebbi M41 felderítő és SFL—M56 típusú légi szállítású páncélvadász járművet váltotta fel. A fő szempont egy korszerű, kis súlyú, légi úton is szállítható harckocsi kifejlesztése volt. Ezt úgy oldották meg, hogy — a harckocsik kategóriájában első ízben — a test alumínium páncélzatból épült. A próbák és a vietnami hadszíntéren szerzett tapasztalatok után a toronykoszorú és torony kialakításánál visszatértek az acélötvözethez. A viszonylag kis súlyú harcjármű légi úton szállítható, szükség esetén ejtőernyővel ledobható, és két perc alatt úszóképessé tehető. A nagy tűzerő elérése érdekében 152 mm-es sima csövű, kombinált ágyúval és lézeres irányítású Shillelagh páncéltörő rakétával szerelték fel; ez viszonylag drága, de 30—3000 m között lehetővé teszi valamennyi harckocsitípus leküzdését. A Diesel-motor és a hajtóműrendszer jó menet- és úszási teljesítményeket biztosít számára. 105 mm-es önjáró löveg, lángszórós harckocsi és nehéz aknavető-hordozó változat megépítését is tervezték, de a harcjármű magas ára miatt ezekre nem került sor. Valamennyi példányt a páncélos- és a gépesített hadosztályok felderítő egységeinek adták át, és terveik szerint ez a típus az 1980-as évekig rendszerben marad.
Harci súly
Kezelők
Teljes hossz
Teljes szélesség Magasság Hasmagasság Motortípus Motorteljesítmény Sebesség úton/vízen Fajlagos teljesítmény
15,2 Mp
4 fő
6,20 m
2,80 m
2,40 m
0,48 m
Diesel V
300 LE/2800 f/min 70/6,4 km/h
19,6 LE/Mp
Fajlagos talajnyomás Árokáthidaló képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség Mászóképesség
0,48 kp/cm1 2,1 m úszó
0,8 m
31“
Fegyverzet/lőszer-
javadalmazás
Hatótáv
1 db 152 mm lg./
10 db Shillelagh rak.4-20 db gránát
1 db 12,7 mm lé.gp./lOOO db
1 db 7,62 mm gp./3000 db 500 km
100
M44
Önjáró löveg
Az M44 önjáró löveg bázisát a T98E1 könnyű harckocsi képezte. Gyártását 1953-ban kezdték meg. • A motort és az erőátviteli szerkezeteket elöl helyezték el, így a láncmeghajtó kerék is szükségszerűen előre került. A futómű 6 db futógörgőből áll, torziós rugózással és erős lengéscsillapítókkal felszerelve. • A 155 mm-es, L/23 csőhosszúságú tarackot a test hátsó részébe építették, a löveg küzdőtere felül nyitott. Páncélzatát függőleges lemezekből hegesztették össze. • Az önjáró löveg, ha tüzelőállást foglal, a test végére függesztett sarkantyúszerkezettel kitámasztódik, hogy lövés közben megfelelő rögzítést kapjon. • Az M44 típust 1956-tól az Egyesült Államok haderején túlmenően a NATO-országok haderőiben is rendszerbe állították.
Harci súly |
28,4 Mp |
Fajlagos talajnyomás |
Kezelők |
5 fő |
Oldalstabilitás |
Teljes hossz |
6,11 m |
Árokáthidaló képesség |
Teljes szélesség |
3,25 m |
Gázlóképesség |
Magasság |
3,11 m |
Lépcsőmászó képesség |
Hasmagasság |
0,47 m |
Mászóképesség |
Motortípus |
Continental |
Lőtávolság |
Motorteljesítmény |
500 LE |
Páncélzat |
Sebesség úton |
56 km/h |
|
Fajlagos teljesítmény |
‘17,6 LE/Mp |
EGYESÜLT ÁLLAMOK
0,66 kp/cm2 20°
1,83 m
1,1 m
0,76 m 30°
15 km
13—65 mm
Fegyverzet/lőszer- javadai mazás
Hatótávolság
1 db
155 mm tar./24 db
1 db
12,7 mm gp./700 db 120 km
101
EGYESÜLT ÁLLAMOK
M52
Önjáró löveg
Az M52 típusjelű önjáró löveg gyártása az M44 típushoz hasonlóan 1953-tól kezdődött meg. • Az M44 felépítéséhez viszonyítva mindössze abban mutatkozik eltérés, hogy a löveg küzdőtere teljesen zárt. Ez lényegesen kedvezőbb alkalmazási-kezelési körülményeket biztosít, mint a nyitott küzdőtér. • Fegyverzetét a tetőre szerelt 12,7 mm-es géppuska egészíti ki. Kedvezően rövid idő alatt képes tüzelőállást foglalni, viszonylag nagy lőszerkészletet (50 db-ot) visz magával, s ez a lőszer-utánpótlás szempontjából kedvező. • 1958-tól a nyugatnémet Bundeswehrben is rendszeresítették.
Harci súly |
24,5 Mp |
Kezelők |
5 fő |
Teljes hossz |
5,65 m |
Teljes szélesség |
3,15 m |
Magasság |
3,40 m |
Has magasság |
0,49 m |
Motortípus |
Continental |
Motorteljesítmény |
525 LE |
Sebesség úton |
56 km/h |
Fajlagos teljesítmény |
21,4 LE/Mp |
Fajlagos talajnyomás |
0,56 kp/cm1 |
Oldalstabilitás |
20° |
Árokáthidaló képesség |
1,83 m |
Gázlóképesség |
1,22 m |
Lépcsőmászó képesség |
0,76 m |
Lőtávolság |
7,8 km |
Mellső/hátsó terepszög |
30/45’ |
Páncélzata |
13—65 mm |
Fegyverzet/lőszer- javadal mazás
Hatótáv
1 db
105 mm tar./50 db
1 db
12,7 mm gp./945 db
135 km
M53
A T—97 és T—108 közepes harckocsik bázisán 1954-től kezdték gyártani. • Alkalmasságát 1953-ban a Nevadában végrehajtott kísérlet során próbálták ki: 35—40 kt hatóerejű atombomba robbantásakor 450 méter távolságban nem szenvedett károsodást. • A 155 mm-es ágyújának lőtávolsága 24 kilométer, csőhossza L/45. A löveg lövés közben a hátul elhelyezett sarkantyúra támaszkodik. Fegyverzetét 1 db 12,7 mm-es géppuska egészíti ki. • Néhány NATO- ország haderőiben is rendszerbe állították.
Harci súly Kezelők |
49,0 Mp 6 fő |
Oldalstabilitás Árokáthidaló képesség |
Teljes hossz |
7,02 m |
Lépcsőmászó képesség |
Teljes szélesség |
3,60 m |
Mászóképesség |
Teljes magasság |
3,50 m |
Lőtávolság |
Hasmagasság |
0,4 m |
Mellső/hátsó terepszög |
Motortípus |
Continental |
Páncélzat |
Motorteljesítmény |
810 LE |
|
Sebesség úton |
56 km/h |
|
Fajlagos teljesítmény |
16,5 LE/Mp |
EGYESÜLT ÁLLAMOK
20°
2,0 m
0,92 m
30°
23,4 km 25/45°
15—90 mm
Fegyverzet/lőszer- javadalmazás
Hatótáv
1 db
155 mm
lg./20 db
1 db
12,7 mm gp./945 db 255 km
103
EGYESÜLT ÁLLAMOK
M108
Önjáró löveg
Az M108 típusjelű önjáró löveg kifejlesztését 1959-ben kezdték meg, sorozatgyártása 1964 óta folyik. • Felépítése a már klasszikusnak mondható M44, M52 stb. önjáró lövegek alapján történik, s az M114 felderítő harcjáműnél szerzett tapasztalatokat is figyelembe vették; futóműve nagy átmérőjű futógörgőkből áll, a test könnyűfém páncélzatú. Alkalmazhatóságát úszóképessége nagymértékben növeli. • A löveget a test hátsó részén elhelyezett nagyméretű forgótoronyba építették. • A löveg küzdőtere hermetikusan zárt. A 105 mm-es tarackot—mint fő fegyverzetet—a torony felső nyílásába helyezhető 12,7 mm- es géppuska egészíti ki.
Fegyverzet/lőszer- javadalmazás
Harci súly |
20,8 Mp |
Kezelők |
5 fő |
Teljes hossz |
5,7 m |
Teljes szélesség |
3,1 m |
Magasság |
2,6 m |
Hasmagasság |
0,4 m |
Motortípus |
Continental |
Motorteljesítmény |
425 LE |
Sebesség úton/vízen |
65/61 km/h |
Fajlagos teljesítmény |
20,4 LE/Mp |
Fajlagos talajnyomás Oldalstabilitás Mászóképesség Lőtávolság Mellső/hátsó terepszög
0,53 kp/cm2
20°
31’
14 km
25/25°
Hatótáv
1 db
105 mm tar./87 db
1 db
12,7 mm gp./500 db 400 km
M109
önjáró löveg
Az M109 önjáró löveg felépítése az M108 típuséval szinte teljes mértékben megegyező, eltérés a 155 mm-es tarack beépítése. • A hátralökő erő csökkentése érdekében nagyméretű csőszájfék alkalmazása vált szükségessé; ez a jármű körvonal rajzát jellegzetessé teszi. • Mindkét típusba gazdaságos üzemű, viszonylag nagy hatótávolságot eredményező Diesel-motort építettek be. • Az M109 típust néhány NATO-állam haderejében is rendszeresítették. Korszerű, ma is rendszerben álló eszköz. • A fénykép az M109 A2 hosszú csövű változatot ábrázolja.
Harci súly Kezelők
Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Hasmagasság Motortípus Motorteljesítmény Sebesség úton/vízen Fajlagos teljesítmény
- Mp
5 fő
6,06 m
3,15 m
- m
0,4 m Continental 425 LE 65/5,9 km/h
- LE/Mp
Fajlagos talajnyomás Oldalstabilitás Mászóképesség Lőtávolság Mellső/hátsó terepszög
EGYESÜLT ÁLLAMOK
0,6 kp/cm1 20°
31°
18 km 25/25*
Fegyverzet/lószer- javadalmazás
Hatótáv
1 db
155 mm tar./28 db
1 db
12,7 mm gp./500 db 400 km
105
EGYESÜLT ÁLLAMOK
M113
Páncélozott szállítójármű
Az M113 típusú páncélozott szállítójárművet a második világháborús M39, majd
a háború után épített M44, M75 és M59 típusoknál szerzett tapasztalatok figye-
lembevételével hozták létre. • Páncélzata kialakításánál mintaként a T—117 és
T—113 típusjelű járművek szolgáltak alapul; az első hagyományos acél-, a má-
sodik könnyűfém páncélzattal készült. Ez utóbbinak előnyei — a súlyt figye-
lembe véve — olyan meggyőzőek voltak, hogy a sorozatgyártást 1959-ben
ennek alapján kezdték meg. • A könnyűfém páncélzat az ún. Kaiser típusú
alumíniumötvözetből készül, magnézium-, mangán és krómtartalommal. A
súlycsökkenést nem elsősorban a fajsúlybeli eltérés adja (2,7 kp/dm2, az acél
7,8 kp/dm3-es fajsúlyával szemben), hanem az, hogy a közel háromszoros falvas-
tagságból adódóan a szerkezet homogénabb, erősebb, így az acélszerkezet
viszonylag kis falvastagságához szükséges merevítő bordázatok beépítése feles-
legessé válik. A könnyűfém páncélzat lövésállósága a megfelelő védettséget
nyújtó acélpáncéléval azonos. • Az első sorozat legyártása után — ennek már
húsz éve — igen sokféle rendeltetésű változatát alakították ki: az M577 típusú
parancsnoki járművet, az M106-os aknavető-hordozót 107 mm-es aknavetővel,
az M579-es műszaki mentő járművet stb. • A NATO-országok haderőiben
szinte mindenütt rendszeresítették.
Harci súly |
10,4 Mp |
Fajlagos talajnyomás |
0,51 kp/cm2 |
Fegyverzet/lőszer- |
|
Kezelők/szállított lövészek |
1/12 fő |
Oldalstabilitás |
17’ |
javadalmazás |
1 db 12,7 mm |
Teljes hossz |
4,80 m |
Árokáthidaló képesség |
1,68 m |
gp./2000 db |
|
Teljes szélesség |
2,66 m |
Gázlóképesség |
úszóképes |
Hatótáv |
320 km |
Magasság |
2,16 m |
Lépcsőmászó képesség |
0,60 m |
||
Hasmagasság |
0,41 m |
Mászó képesség |
31’ |
||
Motortípus |
Chrysler 75M |
Mellső/hátsó terepszög |
25/25’ |
||
Motorteljesítmény |
215 LE |
Lánctalpfelfekvési hossz |
2,67 m |
||
Sebesség úton/vízen |
64/5,6 km/h |
Lánctal pszélesség |
0,38 m |
||
Fajlagos teljesítmény ÍVD |
20,7 LE/Mp |
Páncélzat (könnyűfém) |
32—45 mm |
V—150 COMMANDO
Lövészpáncélos
A detroiti Cadillac-Gage Company 1960-ban nem a haderő megrendelésére, hanem saját kezdeményezésére egy könnyű, 4×4 kerékképletű, több célú páncélozott gépkocsi kifejlesztését kezdte meg. Céljuk az volt, hogy a polgári járműgyártás fődarabjainak fel használásával, egy viszonylag olcsó járművel konkurrensként jelenjenek meg. Ez sikerült is, mivel technikai megoldásai magas fokú mozgékonyságot és jó terepjáró képességet biztosítanak számára. • A jármű 7,0 Mp-os súlya mellett 12 főt képes befogadni, a 12×20,00-as kerekek jó terepjáró képességet biztosítanak számára; külön vízi hajtóművet nem alkalmaztak, a vízen való mozgást a kerekek forgatásával érik el. • Fegyverzete — funkciójának megfelelően — gépágyú, löveg vagy géppuska lehet. Aknavető-hordozóként is használható. • Csapatpróbáját Vietnamban hajtották végre, az ott szerzett tapasztalatok alapján lövészpáncélos, felderítő és karhatalmi változatokban gyártják; valójában a két utóbbi feladatnak felel meg.
Harci súly |
7,0 Mp |
Oldalstabilitás |
Kezeiők/szállított lövészek |
2/10 fő |
Mászóképesség |
Teljes hossz |
5,5 m |
Mellső/hátsó terepszög |
Teljes szélesség |
2,2 m |
Kerékképlet |
Magasság |
1,77 m |
|
Hasmagasság |
0,4 m |
|
Motortípus |
Cadillac |
|
Motorteljesítmény |
220 LE |
|
Sebesség úton/vízen |
100/6,4 km/h |
|
Fajlagos teljesítmény |
31,4 LE/Mp |
EGYESÜLT ÁLLAMOK
25° |
Fegyverzet/löszer- |
2 db 7,62 mm |
|
31* |
javadal mazás |
gp./lOOO db |
|
35/35’ |
vagy 1 db |
||
4×4 |
12,7 mm gp./200 db és 1 db 7,62 mm gp., vagy 1 db 90 mm lg. |
||
Hatótáv |
800 km |
107 |
EGYESÜLT ÁLLAMOK
M114
Felderítő harcjármű
A több célú, de alapvetően felderítő harcjárműként alkalmazott M114 az amerikai hadiipar egyik legsikerültebb terméke. • Fejlesztését a hatvanas évek elején kezdték meg, teljesen új elgondolás alapján. Jelentősége főleg a könnyűfém páncélzat merész alkalmazásában nyilvánul meg, amelyet az M113 lövészpáncélos építésénél is alkalmaznak. • A jármű kedvezően kis méreteivel, igen jó terepjáró képességével tűnik ki, ezt a viszonylag alacsony vízi sebesség csak kismértékben rontja. • Belső tere hermetikusan zárt. Az első sorozatokban gyártott harcjárművek tetejére nyitottan felépített 12,7 mm-es és 7,62 mm-es géppuskákat szereltek. Egyik változatát 1967-től kezdve 20 mm-es Hispano Suiza gépágyúval szerelik. • A kívül elhelyezett fegyverek nehézkes kezelése miatt néhány sorozatot zárt forgótoronyba szerelt, 12,7 mm-es géppuskával is felfegyvereztek.
Harci súly |
6,7 Mp |
Kezelők |
3 fő |
Teljes hossz |
4,97 m |
Teljes szélesség |
2,33 m |
Magasság |
2,05 m |
Hasmagasság |
0,36 m |
Motortípus |
Chevrolet |
Motorteljesítmény |
160 LE |
Sebesség úton/vízen |
64/6,4 km/h |
Fajlagos teljesítmény |
23,9 LE/Mp |
Fajlagos talajryomás |
0,26 kp/cm’ |
Oldalstabilitás |
25° |
Gázlóképesség |
úszóképes |
Árokáthidaló képesség |
2,0 m |
Lépcsőmászó képesség |
0,5 m |
Mászóképesség |
31° |
Mellső/hátsó terepszög |
25/25’ |
Lánctalpszélesség |
0,42 m |
Fegyverzet/lőszer-
javadalmazás
Hatótáv
1 db
12,7 mm gp./3000 db 1 db
7,62 mm gp./1000 db vagy 1 db 20 mm gá.
400 km
108
M113A1
Felderítő harcjármű
Az M113 típusú páncélozott szállítójárművet — mint alaptípust — a gyártás folyamán fokozatosan korszerűsítették. Lényeges változtatásokat az A1 jelű sorozatnál alkalmaztak, figyelembe véve a vietnami háborúban szerzett tapasztalatokat. A módosítások — azáltal, hogy a járműből a tüzelés védett lőréseken át történik — elsősorban a harci alkalmazás lehetőségét javítják. • A fő fegyverzet a 12,7 mm-es géppuska, vagy a 20 mm-es gépágyú szintén a zárt térből működtethető. Az a kivitel, amelyen a 12,7 mm-es géppuska a toronyban, a két oldalsó 7,62 mm-es géppuska pedig a pajzs mögött van elhelyezve, átmeneti típusnak tekinthető. • Szerkezeti változásokat is végrehajtottak: egyes sorozatokat Diesel-motorral szerelnek, a páncélzatnak a kézi páncéltörő fegyverek elleni lövésállóságát ún. köténylemezekkel növelték. • A továbbfejlesztés ellenére is az alacsony vízi sebességet és a vízen a manőverezés lassúságát hátrányos tulajdonságokként kell említenünk.
Harci súly Kezelők
Teljes hossz Teljes szélesség Magasság
Hasmagasság
Motortípus Motorteljesítmény Sebesség úton/vízen
9,0 Mp
- fő
- m
- m
1,65 m
(fegyverzet nélkül)
0,4 m
GMC
215 LE
83/7 km/h
Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Oldalstabilitás Árokáthidaló képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség Mászóképesség
EGYESÜLT ÁLLAMOK
23,9 LE/Mp
0,5 kp/cm2 25°
1,7 m úszóképes
0,6 m
30°
Mellsö/hátsó terepszög
Lánctalp- felfekvési hossz
Lánctalpszélesség
Páncélzat Fegyverzet
Hatótáv
25/25°
2,67 m
0,38 m könnyűfém
1 db 12,7 mm gp.
1 db 7,62 mm gp.
600 km
109
EGYESÜLT ÁLLAMOK
XM765
Lövészpáncélos
Fejlesztését 1964-ben az M113 típusú lövészpáncélosokkal szerzett tapasztala-
tok figyelembevételével kezdték meg. • Futóművét — az 5 db nagyméretű
görgőt — részben kötényezés védi. Mellső kialakítását javítja, hogy a vízen
való mozgás közben szükséges hullámtörő szárazföldi menethelyzetben pajzs-
ként védi az orrlemezt. • Fő fegyverzete a külső elhelyezésű, részben burko-
latlan 20 mm-es gépágyú, amelyet belülről működtetnek. Ennek a megoldásnak
a hátránya a gépágyú sebezhetősége, előnye viszont a kisebb körvonal méret,
emellett az a körülmény sem elhanyagolható, hogy tüzelés közben nem kell a
lőporgázokat elszívatni. • A korszerű viszonyoknak megfelelő, hermetikusan
zárt, szűrő-szellőztető berendezése van. A szállított lövészek zárt figyelőnyí-
lásokon keresztül követhetik az eseményeket, és az ugyancsak zárt lőréseken
keresztül célzott tüzet adhatnak le. • A szovjet BMP-vel való összehasonlítás-
ban megállapítható, hogy annak harcértékét nem éri el — fegyverzete gyen-
gébb, súlya nagyobb.
Fegyverzet
1 db
20 mm gá.
1 db
7,62 mm
gP-
500 km
Harci súly |
22,5 Mp |
Kezelők/szállított lövészek |
3/9 fő |
Teljes hossz |
6,22 m |
Teljes szélesség |
3,15 m |
Magasság |
2,85 m |
Hasmagasság |
0,4 m |
Motortípus |
Diesel |
Motorteljesítmény |
425 LE |
Sebesség úton |
59 km/h |
Fajlagos teljesítmény |
18,9 LE/Mp |
Fajlagos talajnyomás 0,75 kp/cm2
Oldalstabilitás 25°
Árokáthidaló képesség 2,0 m
Gázlóképesség 1,3 m
Lépcsőmászó képesség 0,5 m
Hatótáv
Az egyiptomi haderőnek az 1950-es években nagyszámú — már teljesen elavultnak tekinthető — amerikai M4 Sherman típusú harckocsija volt. 1955-ben kezdték meg átépítésüket a francia AMX—13 könnyű harckocsi lengőtornyával és 75 mm-es L/62,5 típusú lövegével. Egyiptom ebben az időben jelentős mennyiségű francia hadianyagot vásárolt, így AMX—13-alkatrészt és -lőszert is. Az új járműveket első ízben 1956-ban a Sínai-félszigeten, majd az 1967. évi háborúban vetették be, beásott páncéltörő fegyverekként a gyalogság támogatására, de számottevő eredményeket nem értek el. Az M4A1 Sherman alapjárművek alkatrészek hiányában nagyrészt mozgásképtelenek voltak, bár páncélzatuk az AMX—13-nál erősebb volt. 1967-ben valamennyi, a Szuezi-csator- nától keletre talált példány izraeli zsákmányanyaggá vált, s fődarabjait szétszedve saját típusaikhoz használták fel.
Harci súly
Kezelők Teljes hossz Teljes szélesség
Magasság Has magasság
31,8 Mp
5 fő
5,93 m
2,67 m
2,96 m
0,40 m
Motortípus Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Oldalstabilitás Árokáthidaló képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség Páncélzat
Ford, V—8 Ottó 450 LE/2800 f/min 42 km/h
14,1 LE/Mp
1,08 kp/cm2 31°
1,83 m
0,7 m
0,7 m
max. 105 mm-ig
Fegyverzet
Hatótáv
1 db 74 mm hk.lg.
1 db 7,62 mm gp.
161 km
111
Harci súly |
32,0 Mp |
Kezelők |
5 fő |
Teljes hossz |
7,60 m |
Teljes szélesség |
2,99 m |
Magasság |
2,50 m |
Hasmagasság |
0,32 m |
Motortlpus |
V—2—34, Diesel, |
Motorteljesítmény 500 LE/1800 f/min |
|
Sebesség úton |
45 km/h |
Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás
Páncélzat
112
T—34/100 Vadászharckocsi (páncélvadász)
Az 1956 előtti és utáni szovjet szállítások során jelentős számú, T—34/85 típusú, közepes harckocsi került az egyiptomi haderő készletébe. Az 1967. évi háború után megmaradt példányok egy részét páncélvadásznak építették át. A toronyba, amelynek tető- és homlokrészét kivágták, az egyéb készletekből rendelkezésre álló 100 mm-es M44 páncéltörő löveget építették be. Az 1973. évi háborúban — a gyalogsághoz a páncélelhárítás megerősítésére beosztva — már így vettek részt. A 25 évvel korábban gyártott alapjárműnek ez volt az egyik utolsó szereplése. 1973 után az arab államok kivonták a rendszerből.
Fegyverzet
15,1 LE/Mp
0,80 kp/cm2 mint T—34/85, torony kivágva
Lánctalp és test
1 db 100 mm pct. (M44) lg.
1 db 7,62 gp.
adatai a T—34/85-tel megegyeznek
M17 CHAR LÉGÉRE
Könnyű harckocsi
FRANCIAORSZÁG
Franciaország legsikeresebb első világháborús harckocsi-konstrukciója, amely hosszú időn át állt szolgálatban. Mint a gyalogságot kísérő könnyű harckocsit, 1916/17-ben Estiennes tábornok irányításával fejlesztették ki. Sorozatgyártását 1917. áprilisban kezdték meg, 7500 db-os megrendelés alapján. A fegyverszünetig az M17 és M18 TSF, valamint BS jelű változataiból 3177 db épült meg. Li- cencben az Egyesült Államokban is gyártották. Az 1920-as években sorozatban épült a Szovjetunióban és Olaszországban (az utóbbi Fiat—3000 jelzéssel, kis módosítással). A világon az első harckocsi, amely forgótoronnyal épült; a típus jellegzetességei a körben futó nagy lánctalp és a támasztósarkantyú. 1918-ban a francia hadseregben 27 zászlóalj állományában megtalálható volt, majd igen sok példányát Belgiumnak, Brazíliának, Kínának, Észtországnak, Finnországnak, Csehszlovákiának és Lengyelországnak eladták. 1940-ben még 7 ilyen zászlóalj volt a francia hadsereg tartalékában, de a hadműveletekben már nem jutottak szerephez. Előnye a viszonylag egyszerű konstrukció, hátrányos tulajdonságai a 39 LE-s gyenge motor és a kis sebesség.
Fegyverzet
Hatőtáv
1 db 73,7 mm hk.lg. vagy 1 db gp.
45—60 km
Harci súly
Kezelők
Teljes hossz
Teljes szélesség
Magasság
Hasmagasság
6,5—6,7 Mp
2 fő
5,0 m
1,74 m
2,14 m
0,40 m
Motortípus |
Renault 4 hengeres |
Motorteljesítmény |
39,0 LE |
Sebesség úton |
7,8 km/h |
Árokáthidaló képesség 1,8—2,2 m |
|
Gázlóképesség |
0,7 m |
Lépcsőmászó képesség 0,6 m |
|
Lánctal pszél esség |
0,34 m |
Páncélzat |
6,5—16 mm |
113
FRANCIAORSZÁG
M16 ST. C HAMOND
Gyalogsági harckocsi
Az M16 jelű St. Chamond, gyalogsági kísérő harckocsi a francia harckocsifejlesztés egyik sajátos, első világháborús típusa; rohampáncélosnak is nevezték, de nem a szó mai értelmében. Elődjét, a Schneider-féle M16CA típust gyalogságot támogató, kísérő páncélozott lövegnek szánták; ennek lánctalpas futóműve, traktor-vontató alváza volt. 1916. februártól 1917. júliusig 340 db épült meg belőle, de a tapasztalatok erősebb típust igényeltek. Ennek alapján épült a nagyobb testű St. Chamond típus, amelyből 1917 novemberéig 400 db készült el. Kora merész műszaki megoldásának számított, ugyanis benzinmotoros áramfejlesztője keréktengelyekre szerelt elektromotorokat hajtott. A lánctalp és a futómű traktormegoldása azonban nem tette lehetővé nagyobb sebesség elérését. A test igen nagy méretűre alakult, az orrban beépített 75 mm-es löveg- hez 106 db gránátot szállított. Az 1917. évben vívott harcokban kísérő tüzérségként alkalmazták, de csekély mozgékonysága miatt az ellenséges tüzérség céltáblája lett. A háború után nem fejlesztették tovább.
Harci súly 24,0 Mp
Kezelők 9 fő
Teljes hossz 7,91 m
Teljes szélesség 2,1 m
Magasság 2,34 m
Motortípus |
Ottó |
Motorteljesítmény |
90 LE |
Sebesség úton |
8,5 km/h |
Fajlagos teljesítmény |
3,75 LE/Mp |
Páncélzat |
22 mm-ig |
Fegyverzet/lőszer-
javadalmazás |
1 db 75 mm |
hk.lg./ 106 db 4 db 7,62 mr gP- |
|
Hatótáv |
60 km |
114
CHAR—B2
Nehéz harckocsi
A francia haderőben a B1, B1-bis, B1-ter (Char de Manoeuvre) jelzésű 31,0— 34,0 Mp-os harckocsikat 1921—31 között fejlesztették ki és építették. Felépítésük még az első világháborús elveket követte, romboid alakú páncéltesttel és a nagyméretű körben futó lánctalppal. A nehéz, robusztus, oldalpáncélzattal is védett jármű lassú, manőverezőképessége csekély volt. Technikai érdekessége a homlokpáncélzatba épített merev, 75 mm-s harckocsilöveg volt; ezt csak 1962-ben a svéd Strv—103 S harckocsinál alkalmazták ismét. A csekély manőverezőképessége, valamint hogy a löveg függőleges síkban csak ±5°-ban volt mozgatható, alkalmazhatóságát csökkentette. A forgatható torony 47 mm-es átmérőjű rövid csövű lövegét a B2 típusnál hosszú csövűre cserélték ki, de ezzel is csak a jóval könnyebb S35 tűzerejét érte el. 1939-től 1940. májusig 320 db épült; a franciaországi harcok idején az 1., 2., 3. páncéloshadosztály 2—2 zászlóalját és a 4. páncéloshadosztály 3 zászlóalját szerelték fel vele. A hozzáfűzött reményeket nem váltotta be, 1941 után nem jutott szerephez.
Harci súly
Kezelők
Teljes hossz
Teljes szélesség
Magasság
32,0 Mp
4 fő
- m
- m
2,8 m
Motortlpus Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény Páncélzat
FRANCIAORSZÁG
Ottó
300 LE
28 km/h
9,3 LE/Mp
60 mm-ig
Fegyverzet
Hatótáv
1 db 47 mm hk.lg. a toronyban
- db 75 mm hk.lg. a testben
- db 7,5 mm gp.
140 km
115
FRANCIAORSZÁG
Páncélzat
Harci súly |
20,0 Mp |
Kezelők |
3 fő |
Teljes hossz |
5,30 m |
Teljes szélesség |
2,12 m |
Magasság |
2,62 m |
Motortípus |
Ottó |
Motorteljesítmény |
190 LE |
Sebesség úton |
40 km/h |
Fajlagos teljesítmény |
9,5 LE/Mp |
116
S35 SOMUA
Közepes harckocsi
Franciaországban 1935-ben kezdték meg a régebbi D1, D2 gyalogsági harckocsik bázisán egy új, akkor közepesnek minősülő harckocsi tervezését. A tervezést és fejlesztést is a Somua cég végezte. Sorozatgyártását 1936-ban kezdték meg, és a 190 LE-s Otto-motoros változatból 1940-ig kb. 500 db-ot építettek. A teljesítmény javítása érdekében 1940-ben egy kisebb sorozat S40 jelű, 220 LE-s Diesel-motorral épült meg. A külső védőburkolattal ellátott 8 db futó- és 6 db vezetőgörgős futómű rendkívül bonyolult típusnak bizonyult. A torony a korábbi D2 és B1 -bis harckocsikéval megegyezett, de a rövid csövű, 47 mm-es lövegének nem volt elegendő átütőereje. Páncélzata és fegyverzete ennek ellenére 1940-ben a német Pz—III E közepes harckocsinál erősebb volt, de gyenge motorja miatt menetteljesítménye nem volt kielégítő. A járművek nagy része német hadizsákmány lett, ezeket tancsapatokhoz és Norvégiában levő egységekhez irányították. Később a balkáni hadműveletekben kapott szerepet, s egész 1945-ig szolgálatban tartották. A második világháborús időszak egyik legsikeresebb francia harckocsijának tekinthető.
test |
Fegyverzet |
1 db |
40 mm-ig. |
47 mm |
|
torony |
hk.lg. |
|
55 mm-ig |
1 db |
|
7,5 mm |
||
gP- |
||
Hatótáv |
260 km |
CHAR—3C
Nehéz harckocsi
Az 1940-es években Franciaország legnehezebb harckocsitípusa; fejlesztése már az első világháború idején indult meg. A Char de Rupture LA, 2B és 1C jelű prototípus 1918-ban készült el. 1919-ben 300 db gyártását vették tervbe, de 1923-ig csak 10 db 2C jelű változat épült meg. Az egész konstrukció az elavult, első világháborús csataharckocsi-koncepciót tükrözte, két forgótorony- nyal — oldalra, előre és hátra tüzelő géppuskákkal. Az alaptípusok 2 x 250 LE-s motorjai csak 13 km/h sebesség elérését tették lehetővé; bármilyen kedvező terepen is a tüzérség céltáblája volt. A súlyát 70,0 Mp-ról fokozatosan 81,5 Mp- ra növelték, ezt a 3×660 LE-s benzinmotor is csak 15 km/h-val tudta mozgatni. A beépített 155 mm-es tarack és 75 mm-es ágyú nem volt eléggé hatékony. A nehézkes, de vékony páncélzaté járművek gyártását hamarosan leállították, 1940-ben már csak 6 db volt bevethető állapotban, de ezek is harc nélkül kerültek német kézbe. Az összes megmaradt példányt lebontották, és beolvasztották.
Motortípus
Motorteljesítmény
Sebesség úton
Fajlagos teljesítmény
Páncélzat
Harci súly 81,5 Mp
Kezelők 13 fő
Teljes hossz 12,0 m
Teljes szélesség 2,92 m
Magasság 4,04 m
FRANCIAORSZÁG
Ottó |
Fegyverzet |
1 db |
3×660 LE |
155 mm |
|
15 km/h |
tar. |
|
24,3 LE/Mp |
1 db |
|
50 mm-ig |
75 mm hk.á. 5 db gp. |
|
Hatótáv |
150 km |
117
FRANCIAORSZÁG
Harci súly
Kezelők
Teljes hossz
Teljes
szélesség
Magasság
Motortípus
Motor-
15,0 Mp
4 fő
6,24 m
2,78 m
2,56 m
Hispano Suiza HS—115—2
V—8 vízhűtésű Diesel
Sebesség úton
Fajlagos
teljesítmény
Árokáthidaló
képesség
Lépcsőmászó
képesség
Kerékképlet
118
teljesítmény 280 LE/3000 f/min
AMX—1ORC
Felderítő harcjármű
Az AMX—10R járműcsalád első tagját, az RC jelű úszó felderítő páncélost első ízben 1973 júniusában mutatták be a Satory 73 nevű fegyverzeti kiállításon. A 6 x 6-os kerékképletű jármű vízsugaras hajtással úszóképes. A lapos építésű páncéltorony hidraulikusan 360°-ban körben forgatható; az AMX—30 közepes harckocsi 105 mm-es lövegét építették be, de csőszájfékkel ellátva. A kerekes alváz lehetővé teszi a harckocsikénál nagyobb, 85 km/h-s országúti sebesség és a 800 km-es hatótávolság elérését. A tűzvezetést optikai és lézeres távmérő segíti; a különböző típusú lőszerek kezdősebessége 1000—1500 m/s, a hatásos lőtávolság 1650 m-ig terjed. A löveg valamennyi típusú páncélozott jármű elleni harcra alkalmas. A jármű még fejlesztési stádiumban van, sorozatgyártására 1977-ig nem került sor, alkalmazását a francia haderőben tervezik.
85 km/h
18,7 LE/Mp
1,6 m
0,7 m
6X6
Fegyverzet |
1 db 105 mm hk.lg. 1 db 7,62 párhuzamosított 8P- |
Hatótáv |
800 km |
AMX —13
Könnyű harckocsi
FRANCIAORSZÁG
A második világháború utáni első francia harckocsi fejlesztését 1946-ban kezdték meg, sorozatgyártására 1950-ben került sor. Jó néhány változata készült, különböző típusú lövegekkel: könnyű harckocsi, felderítő harckocsi, páncélvadász stb. feladatkörrel. A húszéves gyártási időszak alatt 23 változata épült meg, mintegy 4000 példányban. Főbb változatai: könnyű harckocsi 75 mm-es, 90 mm-es vagy 105 mm-es löveggel. Egy erősített változatába az AMX—30 harckocsi 105 mm-es lövegét építették be, amely a 800 m/s kezdősebességű páncélgránáttal 360 mm páncélvastagságot átüt. A nagy robbanóerejű repesz- gránátjának kezdősebessége 700 m/s; a 105 mm-es lőszerből 32, a 90 mm-esből 34 db-ot szállíthat. A torony ún. lengő kialakítású, felső része a löveggel együtt mozdul el. Ez lehetővé teszi egy 12 db gránátot tartalmazó, automatikus töltőgép beépítését és a kezelőszemélyzet egy fővel való csökkentését. Az egyedi megoldást más harcjárműveken nem vezették be; hátrányául tartják számon, hogy a 12-rekeszes tárat kívülről kell feltölteni, s ehhez a kezelőszemélyzetnek ki kell szállnia a járműből. A francia, az izraeli, az egyiptomi, a libanoni és az osztrák hadseregben rendszeresítették, a NATO-ban nem. Erősebb, nagy teljesítményű változata, az AMX—50 sorozatgyártására nem került sor.
Harci súly
Kezelők
Teljes hossz
Teljes szélesség
Magasság
Hasmagasság
15,0 Mp
3 fő
6,36 m
(90 mm löveggel)
2,50 m
2,30 m
0,37 m
Fegyverzet
1 db 105 mm hk.lg. vagy
1 db 90 mm hk.lg. vagy
1 db 75 mm hk.lg.
Motortípus
Motor-
teljesítmény
Sebesség úton
Fajlagos
teljesítmény
Fajlagos talaj-
nyomás
Mászóképesség
SOFAM 8Gx6(8) heng.
250 LE
64,0 km/h
16,7 LE/Mp
0,76 kp/cm2
60′
119
FRANCIAORSZÁG
Harci súly
Kezelők
Teljes hossz
Teljes szélesség
Magasság
Motortípus
Motor-
teljesítmény
Sebesség úton
36,0 Mp
- fő
9,48 m
- m
2,86 m
Hispano Suiza HS—110
V—12 Diesel
720 LE/2600 f/min
65,0 km/h
Fajlagos
teljesítmény
Fajlagos talaj-
nyomás
Árokáthidaló
képesség
Gázló képesség
Lépcsőmászó
képesség
Mászóképesség
120
AMX—30
Közepes harckocsi
Az 1957. évi francia—nyugatnémet egyezmény egy közös NATO közepes harckocsi kifejlesztését írta elő, amelyre az AMX—30 és a Leopárd típusokat fejlesztették ki. Az összehasonlító csapatpróbák után az eltérő koncepciók és hadiipari érdekek miatt mindkét típust önállóan gyártották, de a NATO-államok fokozatosan a Leopárdot rendszeresítették. Az AMX—30 első két prototípusa 1962-ben készült el, súlyuk 32,0 Mp volt; ezt a módosított szériapéldányokon 36,0 Mp-ra növelték. A DEFA fejlesztésű 105 mm-es lövege félautomatikus rendszerű, lőszere egyedi típusú. Az ABV védelmet háromréteges szűrők biztosítják. Az újabb sorozatokon a löveget műanyag kötényezéssel, a tornyot kombinált IV/fehér fényű sugárvetővel látták el. A parancsnoknak és a lövésznek külön-külön műszere van, a pontos célzást optikai távmérő segíti. A francia hadseregen kívül Görögország, Chile, Irak, Líbia, Peru, Spanyolország, Venezuela és Szaúd-Arábia haderőiben is rendszeresítették. A közepes harckocsikategória legkisebb önsúlyú járműve. • 1975-től kezdve az AMX—30S jelű sivatagi változatot is kifejlesztették, elsősorban exportra. Ennél a motor teljesítményét — 2400 f/min mellett — 620 LE-re csökkentették, de az új, erősebb áttétel a 60 km/h-s sebesség elérését lehetővé teszi. A parancsnok részére fejlesztés alatt áll egy francia lézeres távmérő és egy légtérfigyelő periszkóp.
22,0 LE/Mp
0,77 kp/cm2
2,9 m
2,2 m
0,93 m
60’
Fegyverzet/lőszer- |
||
javadal mazás |
1 db 105 mm |
DEFA |
hk.lg./56 db |
||
1 db 12,7 mm |
lé.gp./ |
|
1200 db |
||
1 db 7,62 mm |
gP-/ |
|
3050 db |
||
Hatótáv |
500 km |
EBR—75
Felderítő harcjármű
Prototípusa még 1940-ben AM—201 jelzéssel a Panhard-műveknél épült, de a háború a fejlesztési munkát megszakította. Első változata, az 54—11 jelű típus 1951-ben készült el; még kis toronnyal, töltőgép és farkijárati ajtó nélkül. A későbbi 55—10 típusra az AMX—13 felderítő harckocsi lengőtornyát és 75 mm-es lövegét építették. 1959-ben készült el a HS—813 jelű, kétcsövű légvédelmi gépágyús változat; a 2 db 30 mm-es gépágyúval ellátott változatot nagy sorozatban nem gyártották. 1967-ben a régi tornyos változatokat a 90 mm-es DEFA lövegre alakították át; lövedékének kezdősebessége 760 m/s volt. A 8-kerékmeghajtású rendszere bonyolult volt, a négy középső kerék jó úton felemelt állapotban van. Kettő, vagy szükség esetén a négy szélső kerék kormányozható. A négy középső kerék fém futófelületű, terepjáró típus, és 218 mm-rel süllyeszthető. A hajtómű rendkívül összetett: 37-féle fogaskerékből áll. A nagy sebességű harcjármű manőverezőképessége jó, páncélzata viszonylag vékony. 1951-től a felderítő egységek járműve volt. 1970 után a rendszerből fokozatosan kivonták, szerepét modernebb AMX típusok vették át. • Jelentősebb számban került a portugál és spanyol fegyveres erőkhöz. A C modell M1966 típusú toronnyal és 1 db K—90 D—921A jelű löveggel épült, mindegyik változatot 3 db 7,5 mm-es géppuskával is ellátták.
Harci súly |
12,8 Mp |
Motortípus |
Kezelők |
4 fő |
Motorteljesítmény |
Teljes hossz |
5,56 m |
Sebesség úton |
Teljes szélesség |
2,43 m |
Fajlagos teljesítmény |
Magasság |
2,24 m |
Páncélzat |
Hasmagasság |
0,33 m |
Kerékképlet |
FRANCIAORSZÁG
Ottó
200 LE
105 km/h
15,6 LE/Mp
40 mm-ig 4×4, ill. 8×8
Fegyverzet/lőszer- j a vadaim ázás
Hatótáv
1 db 90 mm KD—921A hk.lg.
3 db 7,5 mm gp./2250 db 700 km
121
FRANCIAORSZÁG
Harci súly Kezelők/szállí- tott lövészek Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Motortípus Motor-
teljesítmény Sebesség úton
14,0 Mp
1/11 fő
- m
- m
2,40 m
SOFAM—8 soros, 8 heng.
250 LE/3200 f/min
65 km/h
Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Árokáthidaló képesség Lépcsőmászó képesség Gázlóképesség
122
AMX—VTP Lövészpáncélos
Az AMX—13 könnyű harckocsi bázisán kialakított első francia építésű lánctalpas lövészpáncélos; fejlesztési munkálatait 1955—56-ban végeztékéi. A francia haderő standard lövészpáncélosa lett, és számos alváltozatban épült. Közülük jelentősebbek: a parancsnoki, a vöröskeresztes, a tolólapos műszaki, a 81 és 120 mm-es aknavető-hordozó, a műszaki jármű, a szállítójármű, a tüzérségi szállítójármű stb. • A francia haderőn kívül Argentína, Belgium, Ecuador, Indonézia, Olaszország, Hollandia és Venezuela fegyveres erőinél áll szolgálatban. Alapváltozatainak fő fegyvere egy tetőn felszerelt 12,7 mm-es nehéz géppuska, de 2 db ENTAC páncéltörő rakétaindítóval megerősített változata is van. A lövészek kiszállását 2 db nagy hátsó és 4 db tetőajtó könnyíti meg. A torony 360°-ban körben forgatható, 7,62 mm-es vagy 12,7 mm-es géppuskával szerelhető fel. A Hollandiának szállított változatát TOW-rakétás páncélvadásznak építették át.
17,8 LE/Mp
0,70 kp/cm* 1
1,90 m
0,65 m
0,55 m
F egy ve rzet/ lőszerjavadalmazás (al változattól függően)
1 db 7,62 mm gp./4000 db vagy 1 db 12,7 mm n.gp. Hatótáv 400 km
AMX —10P
Lövészpáncélos
FRANCIAORSZÁG
Franciaország első, valóban korszerű lövészpáncélosa, amelynek fejlesztésekor korábbi harckocsi-fődarabokat nem használtak fel. A gyors, úszóképes jármű prototípusa 1969-ben készült el, sorozatgyártását a francia hadsereg részére a csapatpróbák után, 1973-ban kezdték meg. Az alvázon nagyobb járműcsaládot fejlesztettek ki; jelentősebb tagjai: AMX—10TM a Hotchkiss—Brandt-féle, 120 mm-es aknavető hordozására 6 fővel és az AMX—10PC parancsnoki veze- tésipont-jármű. A RATAC lokátorrendszerrel való ellátása, a sebesültszállító változat, a rakétás páncélvadász és az AMX—10C jelű, 105 mm-es löveggel szerelt páncéltornyos változat kifejlesztése kísérleti stádiumban van. Ezek végső kialakítása 1980-ra várható. A jármű a NATO-szabványok szerinti: 600 km-es hatótávolsággal, 24 órás feltöltés nélküli készletezéssel és erős ABV védelemmel épült. Hajtóművének 4 előre- és 1 hátrameneti fokozata van, a váltómű hidraulikus. A vízen vízsugaras hajtómű mozgatja. Exportjára még nem került sor. • Éjjellátó és tűzvezető berendezésekkel, továbbá a fegyverzet megerősítésére a szállított lövészeket több MILÁN típusú páncéltörő rakétával is felszerelik.
Harci súly 13,8 Mp
Kezelők/szállított lövészek 2/9 Teljes hossz 5,85 m
Teljes szélesség 2,78 m
Magasság 2,54 m
Hasmagasság 0,45 m
Motortípus
Hispano Suiza Diesel
280 LE/3000 f/min
65/8,7 km/h 20,0 LE/Mp
0,53 kp/cm2
1,6 m
0,7
31°
Motorteljesítmény Sebesség úton/vízen Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Árokáthidaló
képesség Lépcsőmászó képesség Mászóképesség
Fegy verzet/l őszer- javadalmazás 1 db 20 mm gá./800 db
1 db 7,62 mm gp./2000 db
Hatótáv 600 km
4 üt. mindenevő 8/V
123
Harci súly
Kezel ők/szállított
lövészek
Teljes hossz
Teljes szélesség
Magasság
Motortípus
Motor-
teljesítmény
Sebesség úton
12,0 Mp
2/10 fő
- m
- m
1,80 m
DAF DS—575 6 heng.
165 LE/2400 f/min
80 km/h
Fajlagos teljesítmény Árokáthídató képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség Mászóképesség
124
DAF YP—408
Lövészpáncélos
A holland haderő számára 1956 és 1958 között egy kerekes lövészpáncélost fejlesztettek ki DAF YA—328 típusjellel. Különböző változataiból 1968-ig sorozatban 750 db épült. PWi-S/PC ezredparancsnoki jármű 9 fő részére, többféle rádióberendezéssel és Cári Gustaf 84 mm-es űrméretű kézi páncéltörő rakétával; PWCO zászlóalj- és századparancsnoki jármű 6 fő részére; PW—GWT sebesültszállító jármű, 2 fekvő és 4 ülő sebesült szállítására; PW—V teherszállító jármű 2 fő kezelőszemélyzettel, 1500 kp hasznos terheléssel; PW—MT aknavető-hordozó jármű, 7 fő kezelőszemélyzet, 1 db 120 mm-es Brandt— Raye típusú nehéz aknavető és 50 db lőszer szállítására. • A 165 LE-s turbó- feltöltős Diesel-motora 4×4-es kerékképletű jármű valamennyi változatánál a 2. a 3., és a 4. tengelyét hajtja meg. Agyártó cég a DAF BVEindhovenben. «Csak a holland haderőben rendszeresítették. Az elavultnak tekinthető járműnél a meglevő nehéz tehergépkocsi alvázát és fődarabjait igyekeztek hasznosítani az alacsonyabb önköltség érdekében. Nem fejlesztették tovább, a holland haderő is amerikai és nyugatnémet páncélosjárművekre tért át.
13,7 LE/Mp
2,9 m
1,2 m
Fegyverzet Hatótáv
1 db 12,7 mm n.gp.
600 km
0,5 m
60°
AMX—VTP/TOW
Lövészpáncélos
A holland szárazföldi haderőnél nagy számban alkalmazott francia AMX—VTP lövészpáncéiosnak az amerikai TOW irányított páncéltörő rakéták hordozására való átépítését a holland DAF-gyár 1974-ben kezdte meg. Az alapjármű harcászati-technikai adatai lényegében változatlanok maradtak, a nehéz géppuska helyére szerelt TOW rakétaindító miatt azonban a jármű magassága megnőtt. Az indítóállványt és a tartalék rakétákat menet közben a küzdőtérben szállítják, s csak harchelyzetben billentik fel a parancsnoki kupola mellé. • A TOW rakéták 75 m-től 3000 m-ig terjedő távolságon minden ismert páncélosjármű leküzdésére képesek. A rakétarendszer normál, háromlábú állványát csak a lövészalegységek használják; a harcjárművön az indítóállványt egy speciális tartóvillába erősítik, amely aföldi állvánnyal csereszabatos. • A harcjármű jól példázza, hogy a régi típusú, viszonylag elavult eszközök átalakításával szolgálati idejük meghosszabbítható.
Harci súly
Kezelők/szállított
lövészek
Teljes hossz
Teljes szélesség
Magasság
Moto rtípus
Motor-
teljesítmény
Sebesség úton
- Mp
2/10 fő
- m
- m
- m
SOFAM—8; Ottó V—8
270 LE
60 km/h
Fajlagos
teljesítmény
Fajlagos
talajnyomás
Oldalstabilitás
Árokáthidaló
képesség
Gázlóképesség
Lépcsőmászó
képesség