Skip to content

Poór István – Harckocsik ​és páncélozott járművek típuskönyve

Találatok: 26

333

tőségeik miatt csak a leggazdagabb országok hadseregeiben voltak meg­találhatók.

  1. A páncélgépkocsik fő jellemzői az utakon elérhető nagy sebesség és hatótávolság, az előre-hátra kormányzás lehetősége, a korlátozott terep­járó képesség, a könnyű páncélzat és 2—8 t közötti súly. Fegyverzetük csupán géppuska, vagy löveg és géppuska, kezelőszemélyzetük 3—6 fő volt. Rádióadó-vevő készülékkel rendelkeztek.

Rendeltetésük a harccselekmények során utakon, nagy távolságon végrehajtandó feladatok megoldása volt. Az ellenség szervezett tűz- rendszere ellen nem voltak alkalmasak. Rendszerint gyorsanmozgó- magasabbegységek kötelékében működtek.

Legfontosabb feladataik a távolfelderítés, a menetbiztosítás, az üldözés és a visszavonulás fedezése volt.

  1. A páncélvonatok általános jellegzetessége gőz- vagy robbanómotoros mozdonnyal történő vontatás, az előre-hátra futás, a vasúthoz való tel­jes kötöttség, a nagy felépítmény és nagy befogadóképesség, az erős fegyverzet és páncélzat, a sok kezelő, a rádió adó-vevő készülék, a vasúti műszaki felépítményanyag, a nagy működési sugár. Fegyverzetét több géppuska, könnyű-, sőt közepes lövegek is képezhették.

A páncélvonatok nehéz és könnyű típusait fejlesztették ki. A nehéz vonat a mozdonyon kívül 2—3 löveggel és más fegyverzettel ellátott páncélkocsiból, 2 vagy 3 elő-, illetve utánfutó kocsiból állt. A könnyű vonatokat egy motoros löveges kocsiból és egy előfutó kocsiból állítot­ták össze. Ezeken kívül csaknem minden hadseregben voltak egy-két fegyverrel felszerelt gyors páncélhajtányok (páncél-sínautók).

Elsősorban a nagy területű országok hadseregeiben inkább hadműve­leti, mint harcászati célokra használták őket. A vasúti-műszaki feladatok megoldásában is részt vettek.

Hadműveleti-harcászati feladataikhoz tartozott a felderítés, a vasút­vonal mentén elhelyezkedő fontos pontok birtokbavétele és megtartása más erők beérkezéséig. Gyorsan átcsoportosítható és a vasútvonalak mentén bevethető tartalékként is alkalmazták őket. A tengerpart védel­mében is fontos szerepük lehetett. Esetenként és nem huzamos ideig 38 más fegyvernemek harcát is támogathatták.

/

  1. A rohamlövegek ebben az időszakban még a tervezés, illetve a kiala­kítás stádiumában voltak. Elsődleges célként a gyalogság megerősítését és támogatását jelölték meg, főleg a harckocsik elleni harcban, mind az áttörésben, mind pedig a hadműveleti mélységben folyó tevékenység idején. Védelemben is jelentős szerepet szántak nekik.

A Szovjetunióban a háború előtt a SZU—76 típusú rohamlöveg ter­vezés alatt állt. A németek a rohamlövegük alvázaként a P—III harckocsi alvázát használták fel, a forgótorony elhagyásával. A 7,5 cm-es ágyút kazamatás megoldással építették be, így a löveg oldalirányban 12—12°-os, magasságban 30°-os szögben tüzelhetett. Előnyös tulajdonságai a harc­kocsival azonos mozgékonyság, a jóval alacsonyabb és kedvezőbb forma, a nagyobb űrméretű löveg beszerelésének és a homlokpáncél megerősí­tésének lehetősége. A németek terveiben szerepelt, hogy 1939-ig vala­mennyi gyalogoshadosztályt egy rohamlöveg-üteggel látnak el.

  1. A lövészpáncélosok rendeltetésének szánták, hogy tegyék lehetővé a gyalogság, a gyalogsági fegyverek, a legfontosabb szakcsapatok (pl. mű­szakiak) részére a harckocsik harcrendjében történő mozgást, és így se­gítsék elő a harckocsik harcát. Az ebben az időben született tervek sze­rint a gyalogság a járműről leszállva harcol. Mindezek a célkitűzések a harckocsikhoz hasonló mozgékonyságú és megfelelően páncélozott jár­műveket igényeltek.

Az ilyen harcjármű megalkotásának gondolata az első világháború ide­jére nyúlik vissza (Mk—VI harckocsi), és a két világháború között ki­alakult valamennyi páncéloselméletben is megtalálható. A megfelelő jármű kifejlesztése azonban a harckocsikhoz viszonyítva messze elma­radt.

Az angoloknál 1927-ben létrehozott motorizált kísérleti egységben volt egy olyan géppuskás zászlóalj, amelyet féllánctalpas, terepjáró, de nem páncélozott gépjárművek szállítottak. Ezek csak arra voltak képe­sek, hogy a terepen kövessék a harckocsikat.

A mai lövészpáncélosok elődjének az Angliában 1929-ben kifejlesztett Mk—VI jelű Carden Lloyd könnyű harckocsi, valamint a Citroen-Kegress páncélosjármű tekinthető. Mindkettő egyben alaptípus is volt, mert szál­lítóterükben aknavető, páncéltörő ágyú is elhelyezhető volt, emellett a szakcsapatok különböző területein is használhatók voltak.

A németek az elsőként felállított páncéloshadosztályok lövészalegy­

ségeit négy-, illetve hatkerekes félszakasz-járműveken szállították. A ké­sőbb szervezett páncéloshadosztályok lövészeit 3 és 7 t-ás féllánctalpas vontatók alvázának felhasználásával kifejlesztett lövészpáncélosok szál­lították.

A páncélosok technikája, szervezete és alkalmazása a második világháború éveiben

A második világháború hadműveletei és harcai megvívásában a vezető szerepet a — lövészeket, a tüzéreket, a harckocsizókat és a műszaki csa­patokat magában foglaló — szárazföldi csapatok játszották. Már a két világháború között, de főleg a háború éveiben — elsősorban a páncélos­technika nagyarányú fejlődése következtében — a harckocsizó és gépe­sített csapatok a szárazföldi haderőnem alapvető csapásmérő és manő­verező erőivé váltak.

A főbb hadviselő államok a különböző hadszíntereken több mint 280 ezer harckocsit és rohamlöveget alkalmaztak (a szovjet hadiipar a Nagy Honvédő Háború éveiben mintegy százezret állított elő). Tömeges bevetésük nagy hatással volt a háború egyes hadműveleteinek alakulá­sára, nemritkán kimenetelére.

A harckocsik harcászat-technikai mutatói 1939 és 1945 között rohamo­san fejlődtek. Ezt egyrészt az új típusok megjelenése, másrészt az egyes típusok folyamatos módosítása, tökéletesítése mutatja. A megállapítást a következők jól szemléltetik.

A német hadsereg a lengyelországi hadműveletek során főleg P—I és P—II típusú könnyű harckocsikat alkalmazott. A francia elvek alapján szervezett lengyel harckocsi-zászlóaljak nem tudtak ellenállni a több­szörös túlerejű német harckocsikötelékeknek. Ennek ellenére már ek­kor kiütköztek a német könnyű harckocsik hiányosságai: a gyenge pán­célvédettség és nem kielégítő tűzerő, a kis hatótávolság, az alacsony ma­nőverezőképesség. A német hadvezetés — számolva azzal, hogy a háború későbbi hadműveletei során szilárdabb és nagyobb mélységű védelmet kell majd áttörni — a korszerűbb P—III és P—IV típusú harckocsik gyár­tását meggyorsította. Számuk 1940 májusára 309-ről 961-re emelkedett. A német vezetés itt azt is figyelembe vette, hogy a harmincas években

szerkesztett T—70 szovjet és az 1940—41-ben kibocsátott M—3 ameri­kai könnyű harckocsik felülmúlják a P—l-eseket.

A Szovjetunióban a korszerű közepes és nehéz harckocsik gyártását már 1940-ben megkezdték. Az ipar 1940-ben 243 db KV és 115 db T—34, 1941 első félévben pedig 393 db KV és 1110 dbT—34 típusú harckocsit állított elő. Ez a mennyiség azonban az igényeket nem elégítette ki. A meglevő harckocsik túlnyomó része (B—T és T—26) technikailag el­használódott állapotban, s páncélvédettsége, valamint tüzérsége is gyen­ge volt.

Az angolok Churchill—VII típusú közepes harckocsijának tűzereje azonos, hatótávolsága viszont jóval kisebb volt, mint a szovjet és a német típusoké. Vastag páncélzata miatt nem volt eléggé mozgékony.

Az amerikai Shermanok első sorozata az 1942. évi el-alameini áttörés­nél bizonyította, hogy korszerű, a követelményeknek megfelelő harc­kocsi, de a benzinüzemelés következtében könnyen kigyullad.

Amerikai Shermon harckocsi

39

A Szovjetunió hadigazdaságának fejlődése lehetővé tette a harckocsik tömeggyártását, így a harctéri igényeknek megfelelően megnövelték a közepes harckocsik számát. Az 1942. évi termelés 66,1%-át a T—34 típus képezte, s a számszerű fejlesztéssel párhuzamosan jelentős minőségi fej­lődés is tapasztalható volt. A hegesztett tornyokat lekerekített, öntött tornyok váltották fel, a harckocsik nagyobb üzemanyagtartályokat kap­tak, növelték a páncélvédettséget és a tűzerőt, a 76 mm-esek helyett 85 mm-es lövegeket építettek be.

A németek a kurszki csatában — 1943 nyarán — vetették be első ízben tömegesen a P—V (Párduc) és a P—VI (Tigris) nehéz harckocsikat. Ezek akkor minden tekintetben korszerűek voltak. Szovjet részről ugyan­ekkor vetették be tömegesen a T—34/85 közepes harckocsikat. Ezek a harckocsik a második világháború legjobb konstrukciói voltak. A német harckocsikhoz viszonyított lényegesen kisebb súlyukkal, azonos tűz­erejűkkel, 2—3-szoros hatótávolságukkal, rendkívüli manőverező kép es­ségükkel nemcsak ellensúlyozni tudták a kisebb pán cél vastagságból ere­dő hátrányt, hanem a nehéz harckocsik legveszélyesebb ellenfeleivé is váltak.

A páncélelhárító eszközök fejlődése, az egyre szilárduló és mélyülő védelem szükségessé tette az új szovjet nehéz harckocsik kifejlesztését, amelyeknek ISZ—2 típusa a háború legnagyobb tűzerejű páncélosa volt.

A harckocsik számának emelkedése és minőségének javulása nagymér­tékben befolyásolta az ellenük folyó harc eredményességét. A hadművé­szet olyan követelményt támasztott, hogy a csapatok páncéltörő eszkö­zeinek terepjáró és manőverezőképessége a harckocsikéhoz hasonló, ugyanakkor a tűzerejűk azokénál hatásosabb legyen. Ennek a követel­ménynek tettek eleget az egyre nagyobb számban és jobb minőségben gyártott rohamlövegek. Alkalmazásuk fő területe a harckocsik kísérése volt. Elsősorban a gyorsanmozgó-magasabbegységeknek volt szükségük a rohamlövegekre — önjáró tüzérségre —, olyanokra, amelyek bármi­lyen támadási ütem mellett is képesek közvetlenül a harcrendben mű­ködni.

A második világháború első éveiben a rohamlövegek kifejlesztése még kezdeti stádiumban volt, ezért a típusok kialakításánál átmeneti meg­oldásokat fogadtak el. A németek például a 37 mm-es cseh páncéltörő löveget P—III harckocsialvázra szerelték. A nagyobb számban 1942-ben 40 kibocsátott 75 mm-es páncéltörő löveget a cseh T—38 típusú harckocsi

alvázán alkalmazták. Ez a típus a páncélvadász (Jagdpanzer) elnevezést kapta.

A szovjet csapatokhoz 1941 augusztusában jutottak el az első — a há­borúban létrehozott — ZISZ—30 rohamlövegek, majd ezeket követték 1942-ben a T—70 típusú harckocsialvázra épült SZU—76 könnyű típusú, benzinüzemű rohamlövegek kísérleti példányai. Később, 1943 nyarán már tömegesen jelentek meg mellettük a T—34 típusú harckocsi és a 122 mm-es löveg kombinációjából gyártott SZU—122 típusú közepes, valamint a KV harckocsi és a 152 mm-es tarackon felépülő SZU—152 típusú nehéz rohamlövegek.

A háború két utolsó évében további rohamlövegtípusok is megjelen­tek a harcmezőkön. Többek között a szovjet SZU—85, az ISZU—122, az ISZU—152 és a SZU—100, a német Ferdinánd, Elefánt és Orrszarvú, továbbá néhány kis űrméretű amerikai—angol önjáró löveg.

A páncélosok típusainak változása azt mutatja, hogy a háború éveiben a könnyű harckocsik száma fokozatosan csökkent, s alapvető típussá a közepesek váltak. A rohamlövegek mennyiségénél inkább a könnyű tí­pusokat részesítették előnyben. A Szovjetunió harckocsi- és rohamlöveg- termelésén belüli arányok változását a következő táblázat mutatja:

Időpont

Harckocsi (%)

Rohamlöveg (%)

könnyű

közepes

nehéz

könnyű

nehéz

1941. június

91

9

1941. november

60

30

8

2

1944. július

23

44

7

21

5

1945. május

19

40

6

24

11

A második világháború éveiben szinte valamennyi ország haderejében kisebb-nagyobb számban a páncélozott szállítójárművek is megjelentek. Mennyiségük a harckocsikhoz viszonyítva elmaradt, és elsősorban a pa­rancsnokságoknál és a felderítő alegységeknél találkozhatunk velük.

A harcászati alegységek nagyobb része ekkor még gyalogos volt, esetleg terepjáró gépkocsikon szállították őket. A háború utolsó éveiben jelen­tek meg a lövészeket (10—12 katonát) szállító féllánctalpas gépjármű­vek.

A páncélos- és gépesített csapatok szervezeti felépítése a vázolt technikai fejlődéssel, a páncélostechnikában rejlő nehézségekkel és a hadművészet által támasztott követelményekkel mindenkor szoros összefüggésben alakult.

A páncéloscsapatok alapvető harcászati magasab hegysége — szinte a háborúban részt vevő valamennyi ország hadseregében — a páncélos- (harckocsi-) hadosztály volt.

A német páncéloshadosztályba 1939-ben 324 harckocsi tartozott. Szá­mukat 1940-ben a jobb vezethetőség, a nagyobb mozgékonyság biztosí­tása érdekében — a tapasztalatok alapján — 270-re és 1941-ben 209-re csökkentették.

Franciaországban 30 harckocsiból álló harckocsi-zászlóaljakat szervez­tek, s csak a lengyelországi tapasztalatok hatására láttak hozzá a páncélos­hadosztály felállításához.

A Nagy Honvédő Háború kezdetén a szovjet harckocsi-hadosztály szervezetébe két harckocsi-, egy gépesített és egy tüzérezred tartozott. A háború első időszakában bekövetkezett nagy veszteségek hatására 1941 második felében az addigi harckocsi-hadosztályokból harckocsi­dandárokat és önálló zászlóaljakat szerveztek.

Az amerikai—angol hadsereg legmagasabb páncélosköteléke a had­osztály volt (két harckocsi- és egy páncélgránátos ezred). Ereje 232 köze­pes és 158 könnyű harckocsival a német hadosztálynak megközelítőleg a kétszerese volt.

A második világháború során alkalmazott harckocsi- (páncélos-) had­testek rendszerint az összfegyvernemi hadseregek, vagy a frontok (had­seregcsoportok) gyorscsoportjainak feladatait oldották meg.

A német páncéloshadtestek összetétele a lengyelországi hadműveletek során különböző volt (két gépesített, egy páncéloshadosztály, később fordítva).

A négy első szovjet harckocsihadtest felállítására 1942 tavaszán került sor. Állományába ekkor két harckocsi- és egy gépkocsizó lövészdandár, páncéltörő tüzérezred stb. tartozott. A későbbiekben több változtatás

történt; még egy harckocsidandárt, majd 3 rohamlöveg-ezredet is ka-

pott, A háború utolsó évében a szovjet harckocsihadtest állományába

már 207 közepes harckocsi, továbbá 63 könnyű és nehéz rohamlöveg

tartozott.

A gépesített hadtestek fejlődése a német hadseregben sem volt töret-

len. A nyugat-európai hadjárat során páncéíoshadtestekké szervezték

át, később újból gépesített hadtestekként állították fel őket. A Szovjet-

unió elleni háború kezdetén 3—4 páncélos- és gépesített hadosztályból,

1943-ban pedig főleg gyaloghadosztályokból állt. Ekkor már csak a nevük

volt gépesített.

A szovjet hadseregben a gépesített hadtestek mindvégig nagy szere-

pet játszottak. Az 1940-ben szervezett gépesített hadtestek (hadtesten-

ként 1025 harckocsi) túlságosan nehézkesek voltak. A háború kezdetén

a nagy veszteségek miatt feloszlatták őket, és állományukból harckocsi-

dandárokat és lövészhadosztályokat szerveztek. 1942 őszén ismét újra-

szervezésük vette kezdetét.

Összetételük a többszöri átszervezés során különböző volt: három

gépesített és egy harckocsidandár (175 hk), vagy három gépesített és

két harckocsidandár (224 hk). A tapasztalatok inkább az első változat

sikerességét bizonyították.

A németeknél a legnagyobb páncéloskötelék a páncéloscsoport, ké-

sőbb a páncéloshadsereg, a szovjet haderőben pedig a harckocsi-hadse-

reg volt.

A németek Franciaország lerohanásakor alkalmaztak első ízben páncé-

loscsoportot, összesen kilenc páncélos- és gépesített hadosztály erőben.

Ezen hadművelet második szakaszában két, a Szovjetunió elleni háború

kezdetén pedig már négy páncéloscsoportot vetettek ütközetbe. Ezeket

később páncéloshadseregekké szervezték át.

A szovjet haderőben 1942 tavaszán három vegyes összetételű harc-

kocsi-hadsereget szerveznek. (2 harckocsi hadtest, 1 harckocsidandár,

1 lövészhadosztály, 1 lovashadosztály, 1 motorkerékpáros ezred, tüzér-és

légvédelmi tüzéregységek.) Az egyes kötelékek mozgékonysága a vegyes

összetétel következtében eltérő volt, ezért több módosítás után 1943-

tól kezdve egynemű harckocsi-hadseregeket hoztak létre. 1944-ben már

hat ilyen seregtest működik. Az állománytábla szerint 620 harckocsival

és 189 rohamlöveggel rendelkeztek.

41

A páncélosok technikai és szervezeti kérdéseinél kissé hosszan — bár így is csak vázlatosan — időztünk. A továbbiakban a második világhábo­rús alkalmazás kérdéseivel, tapasztalataival foglalkozunk.

A második világháború megindulásával kezdetét vette a különböző katonai elméletek próbája. A hadszíntéren a fasiszta német hadsereg lengyelországi hadjárata során jelent meg először és lépett ütközetbe egyidejűleg több ezer harckocsi és repülőgép. A harckocsik és a repülő­gépek tömeges alkalmazásával, nagy mélységű csapásaival végrehajtott hadművelet új távlatokat nyitott a hadviselésben, megváltoztatta a csa­pások erejét és méreteit, az előrenyomulás mélységét. A tevékenységek ütemét többé nem a gyalogság, hanem a gépesített csapatok szabták meg — 80—100 km-rel megelőzve a gyalogoskötelékeket.

A nyugat-európai hadjárat során a németek a harckocsi- és gépesített csapatokat még nagyobb tömegben vonták össze. Az itt alkalmazott páncéloscsoportok 2—3 lépcsős hadműveleti felépítésben, arcvonal- kilométerenként átlag 80’harckocsival (80-as harckocsisűrűséggel) tá­madtak. Ez lehetővé tette a csapások erejének a mélységből történő állandó fokozását, biztosította a hadműveleti siker gyors ütemű kifej­lesztését, végső eredményként a franciák védelmének lendületes áttö­rését. A páncéloshadtestek és -hadosztályok 2,5—5 km-es sávban, két­lépcsős harcrendben támadtak. Előretörésük napi üteme 40—50 km volt. A német páncélostechnika állapota azonban nem mindenben felelt meg a korszerű követelményeknek. A hadjárat első időszakában, amikor a német páncéloshadosztályok gyors ütemben törtek a tengerpart felé, a harckocsik közel 50%-a motorhiba vagy más technikai rendellenesség következtében hosszabb-rövidebb időre mozgásképtelenné vált.

A franciák páncéloscsapatait a nagyfokú passzivitás jellemezte. Jóllehet a németeknél több harckocsijuk volt, ezt az előnyüket a helytelen, a harckocsik alapvető rendeltetésétől eltérő alkalmazása következtében nem tudták kihasználni. Páncélos-magasabbegységeik felállításához csak a németek lengyelországi sikerei láttán kezdtek hozzá. Az alkalmazás el­veit azonban nem dolgozták ki, a törzsek és a csapatok összekovácsolá­sára sem volt idejük. így a sebtében létrehozott négy francia páncélos­hadosztálynak a helyzet alakulására már nem volt hatása. Szemléletes példája ennek, hogy amikor a 3. páncéloshadosztályt május 14-én Se- danba irányították az előretörő német harckocsik feltartóztatására, az 42 együttes alkalmazás helyett kis csoportokra szétosztva, részenként ve­

tették ütközetbe. Ez a szétverésüket eredményezte. A legnagyobb sikert a de Gaulle vezette 3. páncéloshadosztály érte el, amely május 18-án Laon körzetében csapást mért Guderian egyik páncéloshadosztályának szárnyára, és rövid időre megállította a hadosztály előretörését. A fran­cia gyalogság azonban a sikert nem tudta kihasználni.

A második világháború első időszaka hadjáratainak tapasztalatai azt bizonyították, hogy az új harceszközök — a harckocsik és a repülőgé­pek — tömeges alkalmazásának eredményeként megnövekszik a maga­sabbegységek és a seregtestek ütőereje, lehetőség nyílik arra, hogy az ellenségre egyidejűleg több irányban és nagy mélységben hatást gyako­roljanak, s mindez együttesen a tevékenységnek manőverező jelleget kölcsönöz. A harckocsik és a légierő nagyfokú mozgékonysága, hatalmas csapásmérő ereje lehetővé tette, hogy hadműveleti, sőt hadászati fel­adatokat is jóval nagyobb mélységben, lényegesen rövidebb idő alatt oldjanak meg, mint az első világháború idején. A lengyelországi és afran- ciaországi hadjárat azt is megmutatta, hogy a korábbi háborúkhoz vi-

Amerikai M—47 ,,Patton” típusú közepes harckocsi

szonyítva megváltozott a támadó hadműveletek jellege. A támadó csa­patok, miután az ellenség védelmébe mélyen beékelődtek, számos tám­pontot maguk mögött hagytak. A páncéloshadtestek és -csoportok, va­lamint a nagy légikötelékek alkalmazása lehetővé tette az ellenség nagy erejű és nagy kiterjedésű csoportosításainak átkarolását, megkerülését és bekerítését.

Az amerikai—angol páncéloscsapatok alkalmazását a sajátos észak­afrikai, de még inkább a normandiai partraszállás után, a nyugat-európai hadszíntéren folyó hadműveletek alapján lehet értékelni.

A sivatagi támadó hadműveleteket a viszonylag keskeny támadási sáv és a támadás magas üteme jellemezte. Ezt az magyarázza, hogy a csapatok csak a parti sávban tevékenykedtek, és a védő félnek nem voltak a mély­ségben hadműveleti tartalékai.

A fő csapásmérő erőt a páncélos- és gépesített csapatok jelentették. A támadó a védelem harcászati mélységének leküzdése után nagy távol­ságot tehetett meg jelentősebb ellenállás nélkül. A támadó második lép­csőket és a páncéloskötelékekből álló gyorscsoportokat általában a siker kimélyítésére használták fel, vagy pedig az ellencsapásokat hárították el velük.

A tapasztalatok hamarosan bizonyították, hogy sivatagi viszonyok kö­zött a harckocsik különleges előkészítést igényelnek. Az agyagos talaj, a süppedő homok, a hőség és a felhőszakadásszerű esők korlátozták a harckocsik alkalmazását. Ezért a harckocsikat speciális porszűrőkkel lát­ták el és egy sor más rendszabályt is alkalmaztak, hogy fokozzák a harc­kocsik terepjáró képességét.

A páncéloscsapatok a gyalogsággal együtt fejezték be a védelem harcá­szati mélységének áttörését, visszaverték az ellenlökéseket, s kifejlesz­tették a támadást a hadműveleti mélységbe; egyes harckocsikat akna­mentesítésre is igénybe vettek.

A támadó magasabbegységek előtt különleges műszaki osztagok ha­ladtak, amelyek az aknamezőkön átjárókat nyitottak, és gondosan meg­szervezték a támadó csapatok áthaladását az átjárókon. Elöl rendszerint műszaki alegységek, lövészszázadok és előretolt tüzérfigyelők haladtak, mögöttük a páncélozott szállítójárművek és a gyalogságot szállító terep­járó gépkocsik, majd a gyalogságot közvetlenül támogató harckocsik és páncéltörő lövegek, legvégül pedig a gyalogság további támadásához , szükséges gépkocsik. így a nemritkán több kilométer mélységű akna-

mezőn keresztül a támadást három harcászati lépcsőben hajtották végre

a légierő és a tüzérség támogatásával.

Az amerikai—angol csapatok normandiai hadműveleteiben igen nagy

páncéloserők vettek részt. A partraszállás időszakában a páncéloshad-

osztályokat nem a hadtestek első lépcsőibe, hanem a főcsapás irányában

ténykedő hadtestek második lépcsőjébe — általában 1—2 páncéloshad-

osztályt — osztották be. (Az első lépcsőben lövészhadosztályok támad-

tak.) A páncéloshadosztályok feladatául a harcászati mélység áttörésének

a befejezését, továbbá a sikernek a hadműveleti mélységben való kifej-

lesztését szabták. Egyes esetekben — ritkábban — a páncéloshadosztá-

lyokat a hadtestek első lépcsőiben is alkalmazták az ellenség védelmének

áttörésére.

Az első lépcső lövészhadosztályait nagyszámú kétéltű harckocsival

rendelkező önálló dandárokkal, ezredekkel és zászlóaljakkal erősítették

meg. A harckocsik a deszantok partraszállásának idején a parttól

3—4 km-re a vízre ereszkedtek, és az első lépcső gyalogságával együtt

rohamozták az ellenséget. A hídfőkért folytatott harcokban a kétéltű

harckocsik beigazolták célszerűségüket, és kiemelkedő eredményeket

értek el az ellenséges harckocsik ellenlökéseinek elhárításában.

Az amerikai—angol gyaloghadosztályok nagyfokú gépesítettsége a há-

ború ezen időszakának új jelensége. Lehetővé vált, hogy a páncélos-

hadosztályoktól ne szakadjanak le, s ez meggyorsította a támadás üte-

mét. Ha a páncéloshadosztályok ellenállásba ütköztek, a gyaloghadosz-

tályok váltották fel őket.

A szovjet haderő — ezen belül a harckocsi- és gépesített csapatok —

második világháborús tapasztalatainak kiemelkedő szerepe van a had-

művészet fejlődésében. A keleti hadszíntéren lefolytatott hadművelete-

ket — az alkalmazott formák, módszerek, manőverek, csapások, a mil-

liós katonatömegek, a több ezer repülőgép, harckocsi és egyéb más kor-

szerű technikai eszköz alapján — joggal nevezhetjük a hagyományos

fegyverekkel vívott háború hadművészeti csúcsának.

A szerzett tapasztalatok egyértelműen igazolták a szovjet katonai teo-

retikusoknak a két világháború között kifejtett azon nézeteit, amelyek

szerint a páncéloscsapatok egyaránt alkalmazhatók a gyalogság közvetlen

támogatására és a mély támadó hadművelet keretén belül a siker kifej-

lesztésére, tehát hadműveleti feladatok megoldására.

A gyalogságot közvetlenül támogató harckocsik (a továbbiakban

43

GYKT harckocsik) harci alkalmazásának alapelve a többi fegyvernemmel szoros együttműködésben történő tömeges alkalmazás volt. Mivel azon­ban a háború kezdetén a szovjet hadsereg harckocsijainak nagy részét el­vesztette. a lövészhadosztályoktól elvették a szervezetszerű harckocsi­zászlóaljakat, megerősítést alig kaptak, és a tapasztalatlanság következ­tében alkalmazásukban is hibákat követtek el.

A moszkvai ellentámadás során a harckocsidandárokat, -ezredeket és -zászlóaljakat az arcvonal mentén egyenletesen elosztva, GYKT harc­kocsikként alkalmazták, nem sok sikerrel. Az okok: a fegyvernemekkel, főleg a lövészcsapatokkal és a tüzérséggel az együttműködés nem volt kielégítő. Nem alakultak ki a lövészek és a harckocsik támadásának leg­célszerűbb módjai, a harckocsik elszakadtak a lövészektől, nagy veszte­ségeket szenvedtek, ezért feladataikat nem tudták teljesíteni.

A szovjet vezetés ezen tapasztalatok tanulságait gyorsan levonta, és már 1942 januárjában főparancsnoksági direktíva írta elő, hogy a harc­kocsiegységeket, -magasabbegységeket csak teljes állományával, a gya­logsággal, tüzérséggel és légierővel szoros együttműködésben szabad alkalmazni. A direktíva a továbbiakban megtiltotta, hogy a harckocsikat az ellenség és a terep előzetes felderítése nélkül vessék harcba.

1942 októberében — amikor már a gyorscsoportok alkalmazásában is voltak valamelyes tapasztalatok, azokat összegezve — parancsilag meg­határozták a harckocsi- és gépesített egységek, valamint -magasabbegy­ségek harcászati és hadműveleti alkalmazásának elveit. Ennek értelmé­ben az önálló harckocsi- és gépesített egységek (ezredek, dandárok) GYKT harckocsikként az összfegyvernemi magasabbegységek megerősí­tésére szolgálnak. Harcaik megvívásának módjaként meghatározták, hogy az ellenséget maximális sebességgel rohamozzák, a saját gyalogság­tól 400 méternél távolabbra nem szakadhatnak el, menetből tüzeljenek, s a harcmezőn manőverezve mérjenek csapást az ellenség szárnyára, há­tába; az alapvető feladatuk az ellenség gyalogságának megsemmisítése.

A harckocsi- és gépesített hadtestek, a harckocsi-hadseregek meg­osztását az említett parancs megtiltotta, egyben meghatározta, hogy a frontok és az összfegyvernemi hadseregek sikerkifejlesztő lépcsőiként — gyorscsoportokként— kell alkalmazni őket. Ütközetbe vetésüket az ellenség fővédőövének áttörése után (ez 1942-ben a harcászati mélységet jelentette), a lövészeknek az ellenség tüzérségi tüzelőállásai körzetébe 44 való kijutását követően határozták meg.

A harccselekményeket a továbbiakban a páncéloskötelékek alkalma­zására vonatkozó említett parancs figyelem bevételével tervezték. A szovjet ipar harckocsitermelésének jelentős emelkedése pedig 1943-ra lehetővé tette, hogy a harckocsiknak a főcsapás irányában történő töme­ges alkalmazása szabállyá váljék.

A Nagy Honvédő Háború harmadik időszakában a főcsapás irányában támadó lövészhadosztályok már rendszerint harckocsidandár vagy nehéz harckocsiezred és rohamlövegezred megerősítést kaptak. Ezzel az arc- vonal-kilométerenkénti harckocsisűrűség elérte a 15—20-at, a háború vége felé a 30—35-öt. Példaként említjük, hogy az 1944. évi nyári had­járat során, a belorusz hadászati műveletben részt vevő négy-frontnak öszszesen kétezer GYKT harckocsi és rohamlöveg állt rendelkezésre.

A lövészek harcrendjében alkalmazott (GYKT) harckocsik a követke­zőképpen működtek. Legelöl haladtak az aknataposó harckocsik, utánuk a harckocsi-alegységek, a nehéz rohamlövegek támogatásával. A könnyű rohamlövegek döntő többsége a lövészhadosztályok második lépcsőjé­ben támadott.

A harckocsik számának növekedése és a parancsnokok tapasztalatai lehetővé tették, hogy a lövészezredeknek, sőt az első lépcső lövészzászló­aljainak is harckocsikat rendeljenek alá. Az így kialakuló szorosabb együttműködés a feladatok sikeres megoldását eredményezte. Ugyan­akkor a vezetés számára nehézséget jelentett, hogy a támadás ütemének fokozása érdekében, a második lépcső lövész-magasabbegységeinek (-egységeinek) harcbavetésekor a GYKT harckocsikat az első lépcsőkből a másodikba kellett át-alárendelni. Ezen változtatni csak a harckocsik számának jelentős növekedésével lehetett, amikor a második lépcsők is kaptak harckocsi-megerősítést.

A gyorscsoportok hadműveleti alkalmazásának legfontosabb elve — figyelemmel az említett 1942. évi direktívára — az összpontosítás volt. Ha például a hadseregek és a frontok gyorscsoportjai egy irányban tevékenykedtek, a harckocsik és a rohamlövegek hadműveleti sűrűsége 80—100-ra emelkedett. Amilyen mértékben gyarapodtak a tapasztala­tok és bővültek a harci lehetőségek, oly mértékben növekedett a harc­kocsi- és gépesített hadtestek feladatainak mélysége 50-ről 180 km-re. A háborúnak ebben az időszakában a harckocsi-hadsereg feladatának mélysége rendszerint egybeesett a front feladatának mélységével (120— 400 km, néha ennél több is).

Az összpontosítási, a várakozási és a megindulási körletnek az arc­vonaltól való távolságát úgy határozták meg, hogy az tegye lehetővé a rejtett elhelyezést és a támadás gyors megkezdését. Ha a harckocsi­hadtestnek az volt a feladata, hogy fejezze be az ellenség fővédőövének áttörését, akkor a roham előtti éjszakán foglalta el a megindulási körletet. Ha más feladatot kapott, de ugyanúgy nyílt terep esetén is, a hadtest közvetlenül a várakozási körletből mozgott előre az ütközetbe vetés terepszakaszára.

A háború éveiben a harckocsi-magasabbegységek harcrendje is töké­letesedett. A hadtestek első lépcsőit rendszerint a harckocsidandárok, a harckocsi-hadseregek első lépcsőit pedig a harckocsihadtestek képez­ték. Az önállóságuk növelése érdekében mind több és több megerősítő eszközt kaptak. A hadtesteket 4—6, a hadsereget 8—12 km-es sávban két, illetve négy menetvonalon vonták előre, vagy vetették harcba. Folyamatosan javult a harckocsi-magasabbegységek és -seregtestek ütkö­zetbe vetésének tüzérségi és légi biztosítása is.

A háború követelményei fokozatosan növelték a gyorscsapatok ütkö­zetbe vetésének mélységét is. Ennek azonban nem minden esetben tud­tak eleget tenni. A háborúnak ebben az időszakában olyan elvek alakul­tak ki, hogy az ellenség védelmének harcászati mélységét az összfegyver- nemi magasabbegységeknek kell áttörniük. (Ez 1943 nyarától már két védőöv, 12—20 km mélységben.) Ennek megfelelően a lövészhadtest közelebbi feladatként az ellenség fővédőövének, további feladatként a második védőövének áttörését kapta. Ezt a követelményt — egyrészt a tüzérség és a gyalogságot közvetlenül támogató harckocsik korlátozott lehetőségei, másrészt a szállítóeszközök hiánya miatt — gyakran nem tudta teljesíteni. így előfordult, hogy a harcászati mélység áttörésére harckocsi- és gépesített magasabbegységeket is igénybe vettek.

A tapasztalatokat vizsgálva olyan megállapításra is juthatunk, hogy a hadsereg gyorscsoportjának a harcászati mélység áttörése befejezésének érdekében történő ütközetbe vetése célszerűtlen volt, mivel ez a siker kifejlesztését végrehajtó erők idő előtti alkalmazását jelentette. A há­ború eseményei azt bizonyítják, hogy a harcászati mélység áttörésének üteme nagymértékben befolyásolta az egész hadművelet sikerét. Ha ez hosszú ideig tartott, akkor elvesztették a váratlansággal járó előnyt, és az ellenség számára lehetővé vált a megfelelő ellenintézkedések végre­hajtása. A végső tapasztalat az volt, hogy az összfegyvernemi magasabb-

egységek csak ott tudtak harcolva napi 12—25 km-t előrehaladni, ahol

a védelem harcászati mélységéért folyó küzdelem során a hadsereg

gyorscsoportját részben vagy egészében ütközetbe vetették.

A front gyorscsoportját képező harckocsi-hadseregeket is a hadműve-

leti mélységben folytatandó sikeres és elhúzódó tevékenység érdekében

mind nagyobb mélységben vetették ütközetbe. Amíg 1943-ban csak

3—8 km mélységben, a hadművelet első napján, 1944—45-ben már csak

a végrehajtott áttörés után, rendszerint a második hadműveleti nap

kezdetén 25—40 km mélységben vetették ütközetbe. Ekkor már a har-

cászati mélység áttörését befejező harckocsihadtesteket, valamint a si-

kert a front támadó hadművelete teljes mélységéig kifejlesztő harckocsi-

hadseregeket egy irányban és egymást követően vetették be.

Ennek az időszaknak a hadműveleteire jellemző, hogy a gyorscsopor-

tok messze elszakadtak a front főerőitől, manővereket hajtottak végre,

és tevékenységük irányát is gyakran változtatták. A támadás során szét

kellett zúzniuk az ellenség hadműveleti tartalékait, s a tartalékok elleni

harcban gyakorta ellencsapásokat is el kellett hárítaniuk. Nem volt ritka

eset, hogy miközben találkozó ütközet megvívására kényszerültek, ré-

szeikkel védelembe mentek át.

A támadó hadműveletnek ez a befejező mozzanata rendkívül feszített,

egyben bonyolult volt, amikor a harckocsi-hadseregek a front főerőitől

messze előretörve, csak a légierő támogatásával oldották meg feladatu-

kat. 1944—45-ben, a szovjet harckocsi-hadseregek megerősödése és az

ellenség hadműveleti tartalékainak gyengülése következtében a talál-

kozó ütközetek dinamikusan és viszonylag gyorsan zajlottak le. A talál-

kozó ütközet többnyire a harcászati mélység áttörésének befejezésekor

vagy a közeli hadműveleti mélységben kezdődött. Az ellenség szétzúzá-

sát a meglepésszerű tűzcsapás, a kezdeményezés megragadása, a frontá-

lis csapás és a szárnyak megkerülése tette lehetővé.

A találkozó ütközet sikeres megvívásának feltétele az időben hozott

elhatározás volt — ez nem nélkülözhette a felderítés gyors és pontos

működését —, az ellenség megelőzése a szétbontakozásban, a megfelelő

terepszakaszok elfoglalásában, továbbá az előrevetett osztagok határo-

zott, gyors tevékenysége. A sikeresen megvívott találkozó ütközet jó

példája az 1. Ukrán Front Visztula—oderai hadműveletében a 4. és a

3. harckocsi-hadsereg tevékenysége. Ez a hadművelet az ellencsapást

végrehajtó német páncéloshadtest szétzúzásával és az ellenség — a szár-

45

nyaira és hátába irányuló gyors és határozott tevékenység eredménye­ként — bekerítésével fejeződött be.

A harckocsi-magasabbegységek és -seregtestek az alapvető feladatuk végrehajtása — a siker kifejlesztése — során gyakran üldözésbe mentek át. Ez az esetek többségében az ellenség közeli hadműveleti tartalékai­nak szétverése után kezdődött. Ilyenkor a főerők — rendszerint osz­lopokban — gyors ütemben üldözték az ellenséget, megakadályozva számára a szervezett visszavonulást és az előkészített terepszakaszok megszállását.

A harckocsi- és gépesített magasabbegységek hadműveletei során gya­korta erőszakos folyóátkelésre került sor. Ezt a magasabbegységek több­nyire menetből, széles arcvonalon, az éjszaka kihasználásával hajtották végre. Az első lépcső előrevetett osztagainak és dandárainak gépkocsizó gyalogsága szükségátkelőeszközökön kelt át a folyón, a tüzérség és a harckocsik a partról támogatták őket. A pontonos átkelőeszközök be­érkezése után a magasabbegységek harckocsijai és tüzérsége kelt át.

A menetből történő folyóátkelés sikerét nagymértékben segítették az ellenségtől elfoglalt hidak és átkelőhelyek, valamint a gázlók célszerű felhasználása. A tapasztalatok közé tartozik az is, hogy az átkelés sikerét a vízi akadály megközelítésekor végrehajtott manőver gyorsasága és vá­ratlansága is segíti. Szemléletes példája ennek a lublin—breszti hadmű­veletben a 8. gárdahadsereg gyorscsoportjaként működő 11. harckocsi­hadtest átkelése a Nyugati-Bug folyón (1944. július 19.). A harckocsi­hadtest a menetből végrehajtott erőszakos átkelést 18 km-es szakaszon, éjszaka, egyidejűleg öt helyen kezdte meg. A német parancsnokság nem volt képes megállapítani a főerők átkelésének helyét, a rendelkezésre álló tartalékait felaprózta, és így nem tudta a harckocsik előretörését megakadályozni. Július 20-án reggelre a 11. harckocsihadtest dandárai — jelentéktelen veszteséggel — befejezték az átkelést, megkapaszkod­tak a túlsó parton, és az ellenségnek a mélységből előrevont tartalékai ellenlökéseit sikeresen visszaverték. A sikerhez nagymértékben hozzá­járult, hogy a harckocsi-magasabbegység dandárai gázlókon keltekát.

Gázlók azonban nem mindig voltak. Az összfegyvernemi hadseregek­től elszakadt harckocsi- és gépesített magasabbegységek ilyen esetekben más módszerekkel törekedtek váratlanságra. Ezek a megtévesztő jellegű támadások, a hidak és más átkelőhelyek előrevetett osztagokkal, nem- 46 ritkán partizánosztagok segítségével történő elfoglalása, továbbá színlelt

és víz alatti átkelések végrehajtása. Megjegyezzük, hogy a harckocsik víz alatti átkelésére volt ugyan példa, de ezt a módszert a Nagy Honvédő Háború idején nem alkalmazták széleskörűen, mivel az akkori technikai feltételek miatt hosszadalmas előkészítést igényelt.

A harckocsi- és gépesített csapatokat az erdős-hegyes terepen vívott támadó hadműveletekben is sikeresen használták fel. A gyalogságot köz­vetlenül támogató harckocsik és a siker kimélyítését szolgáló gyors­csoportok alkalmazásának általános elvei lényegében a sík terepen tör­ténő alkalmazás elveivel megegyeztek. A harccselekmények megszer­vezése és végrehajtása során azonban mindig figyelembe vették az erdős­hegyes terep ismert sajátosságait. így a gyorscsoportok számára rend­kívül fontos volt, hogy lendületesen kijussanak a hágókhoz, a szorosok­hoz, rövid idő alatt foglalják el őket, és így kedvező feltételeket teremt­senek a harctevékenységeknek a sík terepre történő áthelyezéséhez. Ennek érdekében mindent megelőzve a hegyekhez vezető utakat bizto­sító ellenséges csoportosításokat kellett megsemmisíteni. Az ilyen sok-, rétű feladatok önálló megoldásához a harckocsi-hadseregek szervezet­szerűen rendelkeztek minden szükséges fegyvernemi és szakcsapattal (gépkocsizó lövész-, tüzér-, páncéltörő és légvédelmi tüzér-, műszaki, híradó, hadtáp- stb. csapattal).

A szovjet harckocsi- és gépesített csapatok — mint láttuk — a táma­dásban döntő szerepet játszottak, a védelemben alkalmazva pedig jelen­tősen növelték annak szilárdságát, aktivitását és a harckocsik elleni vé­dettségét.

A páncélosoknak a támadó részéről történő tömeges bevetése meg­követelte, hogy a védő is megfelelő mennyiségű harckocsi és roham- löveg birtokában legyen, és a védőharcok-hadműveletek keretében a legcélravezetőbben alkalmazza őket.

A harckocsi- és gépesített csapatok védelemben kifejtett tevékenysé­gét célszerű két szempontból vizsgálni: a harcászati keretekben (harc­kocsi-alegységek, -egységek), illetve a hadműveleti szinten (harckocsi- magasabbegységek és -seregtestek).

A harcászat szintjén 1943-ra kialakultak az önálló harckocsi- és roham- löveg-zászlóaljak, továbbá -ezredek és -dandárok alkalmazási formái.

Az első lépcsőben védő lövészhadosztályok és -hadtestek megerősí­tésére rendelt harckocsik jelentős részét — a második lépcsőkkel együtt­

működésben — ellenlökésekre alkalmazták. A megerősítés mértékétől függően más formák is előfordultak, főleg a védelem páncélelhárításának elemeiként. Mint például az álló páncélozott tűzfészkek a gyalogság harc­rendjében, lesállások a védelem harcászati mélységében, váratlan fel­adatok megoldására rendelt harckocsitartalékok, önálló terepszakasz védelme harckocsikkal, harc az ellenség betört harckocsijaival a páncél­elhárító körlet (PÉK) állományában, vándorlövegként stb.

A védelemben való alkalmazás legcélszerűbb normái is kialakultak. A harckocsiezred védelmének szélességét — ha önálló védőszakaszt ka­pott — 4 km-ben állapították meg. A gyalogság harcrendjében működő harckocsiszakaszok és rohamlövegütegek egymástól 300—400 m-re fog­laltak tüzelőállást. Az egyes harcjárművek közötti térköz 100—150 m volt. A PEK-ben hasonlóan helyezkedtek el, a lesállásban ez a távolság 50—100 m volt. Tüzüket a szakasz- (üteg-) vagy századparancsnok jelére kis távolságon, 100—500 m-en, rajtaütésszerűen nyitották meg. Minden harcjármű részére egy fő- és 1—3 váltóállást készítettek.

A harckocsi- és gépesített hadtesteket, továbbá a harckocsi-hadsere­geket a védelmi hadműveletekben 1943-ig ellencsapásra, az eredeti hely­zet visszaállítására alkalmazták. Ilyenkor a harckocsihadtest az összfegy- vernemi hadsereg vagy a front, a harckocsi-hadsereg pedig a front má­sodik lépcsőjében vagy tartalékában helyezkedett el. A későbbiekben önálló védősáv megszállását is feladatul adták.

Az ellencsapást az összfegyvernemi magasabbegységekkel, a tüzérség­gel együttműködésben, a légierő hathatós támogatásával hajtották végre. Az ellenség tömeges páncélosrohamaira tömeges harckocsi­bevetésekkel válaszoltak. Ezzel megjavultak a harcászati mélység meg­tartásáért folyó harc kilátásai, amelynek döntő hatása volt a védelmi hadművelet menetére. Az ellencsapások szétbontakozási terepszaka­szait előre berendezték, megközelítésükhöz a hadtestek rendszerint két, a hadseregek pedig 4—6 menetvonalat kaptak.

A harckocsik védelemben történő tömeges és eredményes alkalma­zásának jó példája a kurszki védelmi hadművelet. Itt az 5. szovjet gárda- harckocsihadsereg ellencsapása Prohorovka körzetében hatalmas talál­kozó ütközet kialakulásához vezetett, ahol kis térségben mintegy 1200 harckocsi és rohamlöveg csapott össze. „Késő estig visszhangzott a harc­mezőn a motorok szakadatlan zúgása és a lánctalpak csikorgása. Százával égtek-lobogtak a harckocsik, sűrű por és füstfelhő homályosította el az

eget” — írja visszaemlékezésében Rotmisztrov, a legendás hírű harc­kocsi-hadsereg egykori parancsnoka.

A rendkívül ‘heves küzdelem sorsát a rugalmasabb szovjet vezetés, a kezdeményezés szilárd kézben tartása, valamint a német magasabbegy­ségek szárnya és háta elleni merész manőverek és csapások döntöt­ték el.

Ha a harc feltételei megkövetelték — elsősorban ha az ellenség pán­céloskötelékei voltak túlerőben — a harckocsi-magasabbegységeket és -seregtesteket nemcsak ellencsapásra, hanem önálló védelmi terepsza­kasz megszállására alkalmazták. Ilyenkor a harckocsi-hadseregek rend­szerint egy- és kétlépcsős hadműveleti felépítésben, 25—35 km-es, a harckocsi hadtestek kétlépcsős harcrendben 10—15 km-es védősávot kaptak feladatul. Korábban csak a helyzettől függően térhettek át a te­repszakaszok védelmére, a későbbiekben már előre meg kellett száll­niuk a második védőövet. Ilyenkor a harckocsik és a rohamlövegek szá­mára előzőleg fedezékeket építettek.

Sajátos példája a harckocsi-seregtestek védelmének az 5. és a 6. harc­kocsi-hadsereg tevékenysége a korszuny-sevcsenkói bekerítő hadmű­veletben. Mindkét harckocsi-hadsereg a bekerítés külső arcvonalán ment át védelembe azzal a feladattal, hogy a német páncéloshadosztályokkal végrehajtott felmentési kísérletet elhárítsák.

A most elmondottak jól bizonyítják, hogy a páncélos fegyvernem a második világháborúban nemcsak a támadás, hanem a védelem igen fontos tényezőjévé is vált. A védelemben való alkalmazás elméletének és gyakorlatának sokoldalú kidolgozásában a szovjet hadművészet járt az élen.

A hadművészet és a páncélosok fejlődése
a második világháborút követő időszakban

A második világháborút követő három és fél évtizedben a fegyveres

erők — benne a haditechnikai eszközök — fejlődését a tudomány és a

technika gyors ütemű fejlődése, valamint a két ellentétes gazdasági és

társadalmi világrendszer kialakulása alapvetően meghatározta. Az ipari-

lag legfejlettebb országok termelőerői lehetővé tették teljesen új hadi-

47

technikai eszközök tömegméretű gyártását, illetve a korábbiak tökéle­tesítését.

A gyökeres változások — a hadügy forradalma — érintették a fegy­verzetet, a szervezést, a hadműveletek vezetésének és megvívásának, továbbá a személyi állomány oktatásának, nevelésének és kiképzésének módszereit, a hadtudomány csaknem minden területét. A teljesen új elvek azonban nem azonnal törtek utat és harcolták ki maguknak a meg­felelő helyet a hadtudományban. A hadművészet háború utáni fejlődését három időszakra oszthatjuk. S bár az egyes időszakok között nem lehet éles határvonalat húzni, tartalmukban, uralkodó nézeteikben és fejlő­dési tendenciájukban mégis eltérnek egymástól.

Az első időszak (1945—1953) a hadművészet fejlődésének egy egész korszakát zárta le. Hadászati, hadműveleti művészeti és harcászati elveit — az atomfegyverek megjelenése mellett — még a második világháború gazdag tapasztalatai és a hagyományos fegyverzetben időközben végbe­ment változások alapján dolgozták ki. Az időszak végén azonban mind­jobban érezhetővé vált, hogy a fegyverzet és a haditechnikai eszközök rohamos fejlődése következtében a feltörekvő új és a sablonná mere­vedő régi elvek között ellentmondás keletkezett. A hadművészet fej­lődésének következő szakasza feloldja ezt az ellentmondást és elindítja a hadügy forradalmi átalakulását.

A második időszakot (1954—1959) a tömegpusztító fegyverek korszerű­sítése, felhalmozása és a hadseregekben való rendszeresítése, a külön­böző rakétarendszerek megjelenése és az elektronika elterjedése jelle­mezte. Mindez a forradalmi átalakulások kezdetét jelentette.

A harmadik időszakban (1960-tól napjainkig) a hadseregeket újabb nagy hatású rakéta-atomfegyverekkel szerelték fel, kialakították az egységek, a magasabbegységek és a seregtestek korszerű szervezését, kidolgozták a hadművészet új elveit.

A második világháború tapasztalatai és a fejlődés említett szakaszai is igazolták a szovjet hadművészetnek a haderőnemek és a fegyvernemek arányos fejlesztésére vonatkozó alapelvét.

A szárazföldi csapatok fejlődését, fegyvernemeinek, szakcsapatainak és különböző szervezeteinek módosítását alapvetően a rakéta-atom­fegyverek elterjedése határozta meg. Amikor ugyanis a hadászati rakéta­csapatoknak a többi haderőnemek közötti elsődlegességét elismerték, 48 nyilvánvalóvá vált, hogy a rakétaeszközök a többi haderőnem fegyver­

nemei között is vezető helyet foglalnak el. így a szárazföldi csapatoknál a harcászati és hadműveleti-harcászati rakéták a hadműveletek végrehaj­tásának fő eszközei. A harckocsicsapatok ennek ellenére sem veszítettek jelentőségükből. A harckocsik a légierővel, a rakétacsapatokkal, a tüzér­séggel, a légideszantokkal és a gépesített lövész-magasabbegységekkel együttműködve ma is — mint régebben — a szárazföldi csapatok csapás­mérő erejét alkotják.

Az elmúlt három évtized során a harckocsik fejlesztésében minőségi változás következett be. Páncélzatuk erősödött, tűzerejűk, sebességük és manőverezőképességük fokozódott. Az infratechnika bevezetésével az éjszakai tevékenységre is alkalmasakká váltak. A lövegstabilizátor a mozgás közbeni pontos tűzvezetést is lehetővé tette. Az optikai táv­mérő 500—5000 méterig biztosítja a céltávolság meghatározását. A harc­kocsik alapvető fegyverzeteként 100—125 mm-es űrméretű lövegeket

T—54 típusjelű szovjet harckocsi

és 2—3 db géppuskát alkalmaznak. A páncélozott célok elleni harcra a harckocsilövegek űrméret alatti és kumulatív hatású lövedékeit is fel­használják. Egyes harckocsitípusoknál — a löveg kiegészítéseképpen — megjelentek az irányított páncéltörő rakéták. Nagy figyelmet szentelnek a páncéltest hermetikus lezárására. Ez egyrészt a vízi akadályok víz alatt történő leküzdésének lehetőségével, másrészt a kezelőszemélyzetnek a tömegpusztító fegyverek hatása elleni védelmével függ össze. A szüksé­ges berendezésekkel felszerelt harckocsik 5 méter mély vízi akadályok leküzdésére képesek. A harckocsik szűrő-szellőztető berendezése a harckocsik belsejében kellő levegőnyomást hoz létre, és ezzel megaka­dályozza a szennyező anyagok behatolását a harckocsi küzdő- és vezető­terébe. A motorok és a futóművek, a páncéltest formájának kialakításá­val és más jellemzőkkel kapcsolatban is sok korszerűsítésnek lehetünk tanúi.

A harckocsik nagyarányú fejlődése a tömegpusztító fegyverek elterje­désével szoros összefüggésben ment végbe. Valamennyi harcjármű kö­zött ugyanis a harckocsi a legalkalmasabb az atomfegyverekkel vívott harc körülményei közötti tevékenységre. Ennek két alapvető oka az atomfegyver összetett hatásával (lökőhullám, hőhatás, áthatoló sugár­zás) szembeni viszonylagos jó ellenállóképessége, és hogy a saját atom­csapások eredményeit a harcmezőn a harckocsik képesek a leggyorsab­ban és a legeredményesebben kihasználni.

A két világháború közötti időszakhoz hasonlóan jelenleg is, súlyuktól, fegyverzetüktől és harci alkalmazásuktól függően könnyű, közepes és nehéz harckocsikat különböztetünk meg.

A könnyű harckocsik — 20 t összsúlyig terjedő harcjárművek — főleg felderítő, deszant- és más különleges feladatokat látnak el. Súlyuk a légiszállításra alkalmassá teszi őket. Az általában 76 mm-es lövegűk és géppuskájuk komoly tűzerőt képvisel. A páncéltest megfelelő kialakítá­sával és vízi hajtómű beépítésével úszóképesek.

A közepes harckocsik — általában 40 t-ig — a harckocsik fő típusát, a páncéloscsapatok fő ütőerejét és döntő többségét is alkotják. Felada­taik közé tartozik az ellenség harckocsijainak, tűzeszközeinek és élő­erejének megsemmisítése. A Szovjetunióban már a háborút követő években megalkották és rendszeresítették a kiváló tulajdonságú T—54 típusú harckocsit. Ennek a harcjárműnek a nagy teljesítményű, megbíz­ható motorja, széles lánctalpa szavatolja a harcmezőn való nagyfokú moz-

gékonyságot, kitűnő terepjáró és manőverezőképességet. A következő években gyártás közben tökéletesítették ennek a nagyszerű konstruk­ciónak a legfontosabb harcászat-technikai mutatóit, s a tapasztalatok fel­használásával újabb típusú közepes harckocsikat adtak át a hadseregnek.

A nehéz harckocsik — 40 t összsúlyon felül — elsődleges feladata az ellenség harckocsijainak, tűzfegyvereinek megsemmisítése. Emellett az ellenség tábori védelmi építményeinek lefogásában, rombolásában, továbbá a megerődített védőállások áttörésében is részt vehetnek. A ré­gebbi, kifejezetten nehéz, 60 t-án felüli harckocsik — bár még a há­ború után is gyártották őket — az utóbbi időben háttérbe szorultak. Kialakult a 30—50 t közötti ideális harckocsisúly, amelynél a páncél­védettség viszonylagos gyengeségét a tűzerő és a nagyobb mozgékony­ság ellensúlyozza. Mindezek a közepes harckocsik gyártását indokolják.

A páncélos harcjárművek alkalmazásának más területei is vannak.

T—62 szovjet harckocsi

4?

A legismertebbek közülük a könnyű és a közepes harckocsialvázra épí­tett rakétahordozók és -indítók, valamint az önjáró lövegek. Egy másik csoportba a különleges páncélosjármüvek: a hídvető harckocsik, a darus és vontató járművek különböző típusai tartoznak.

A harckocsik és a gyalogság szoros együttműködésben vívott harca a lövészek számára olyan járműveket követelt, amelyek a harckocsihoz hasonló védettséget biztosítanak számukra, és egymást kölcsönösen tá­mogatni tudják. A gépkocsizó lövészcsapatok szállítóeszközei — a nyi­tott vagy zárt rakfelületű teher- és a páncélozott lövészgépkocsik — már a második világháború végén sem elégítették ki a fejlődés követel­ményeit. A nagy mélységű, gyors lefolyású támadó hadműveletekben hiányoztak az olyan szállító járművek, amelyekre a lövészek — amikor már áttörték az ellenség harcászati mélységét — felszállnak, és megfelelő védettségben, a támogató harckocsikkal együtt működ ve (esetleg a gyors­csoportok nyomában) kifejleszthették volna a támadást a hadműveleti mélységben.

A hadművészet általános fejlődésének a háborút követő szakaszaiban — különösen a rakéta-atomfegyverek elterjedése utáni időszakban — sürgető követelményként jelentkezett, hogy a gyalogság eddigi szállítá­sában új utakat keressenek. Megindult tehát, és az utolsó 15 évben fel­gyorsult a páncélozott szállító harcjárművek fejlesztése. így a harci tech­nikai eszközök sora fokozatosan új típusú, különböző rendeltetésű lánc­talpas és kerekes, úszó és nem úszó páncélozott szállító harcjárművekkel egészült ki. A hatvanas években a csapatokat mind korszerűbb rakéta- és lövészfegyverzettel felszerelt páncélozott harcjárművekkel látták el. Alapvető követelmények voltak, hogy egy jármű legalább egy lövész­rajt szállítson, páncélzata védje meg a harcosokat a tüzérségi és az akna­gránátok repeszeitől, valamint a gyalogsági fegyverek tüzétől és bizo­nyos mértékben a vegyifegyverek hatásától is.

A korszerű páncélozott szállító harcjárművek növelik a lövészcsapa­tok tűzerejét s a menetből való tüzelést — mind a lövészek tűzeszközei- vet, mind a jármű fedélzeti fegyvereivel — lehetővé teszik. Mozgékony­ságuk, manőverezőképességük, terepjáró képességük és vízi akadályok leküzdésére való alkalmasságuk eredményeképpen az összfegyvernemi harcban nagy szerepet játszanak.

A fegyverzeti-haditechnikai fejlődés mellett a szervezésben is lénye- 50 ges változások történtek.

Nyugatnémet ,,Marder” lövészpáncélos

Az összfegyvernemi csapatoknak egészen a második világháború vé­géig szervezetszerű harckocsijaik nem voltak. Ha nem kaptak harckocsi­megerősítést, akkor az ellenség védelmének harcászati mélységét egye­dül kellett áttörniük. Ebből kifolyólag a hadműveleti vezetés gyakorta arra kényszerült, hogy a harcászati mélység áttörésének befejezésére a gyorscsoportot, vagy annak egy részét ütközetbe vesse.

A szovjet hadsereg magasabbegységeinek 1946. évi átszervezésénél el­sősorban az Összfegyvernemi magasabbegységek megerősítését tűzték célul. így a lövészhadtestek állományába gépesített hadosztályt szervez­tek, s ez lényegesen fokozta a hadtest mozgékonyságát és ütőerejét. A gépesített hadosztálynak annyi harckocsija és rohamlövege volt, mint a háború végén a gépesített hadtestnek összesen. A gépesített hadosz­tály ezenkívül páncélozott szállító harcjárműveket is kapott. A lövész­hadosztályok állományába harckocsi—rohamlöveg-ezred, a lövészezre- dekhez pedig rohamlövegüteg, később harckocsi-zászlóalj került.

Ezekkel és más szervezeti módosításokkal az összfegyvernemi hadse­reget jelentősen megerősítették. Közel kétszer annyi harckocsija volt, mint a háború idején a harckocsi-hadseregnek. Lényegében gépesített

seregtestté vált, amely nemcsak a védelem áttörésére, hanem arra is ké­pes volt, hogy a sikert a hadműveleti mélységben kifejlessze, továbbá hogy más hadseregekkel együttműködésben az ellenség nagy erejű cso­portosítását bekerítse és megsemmisítse.

Az önálló páncélos- és gépesített magasabbegységek és seregtestek szervezete is megváltozott. A szovjet harckocsi- és gépesített hadteste­ket közvetlenül a háború befejezése után hadosztályokká, a harckocsi­hadseregeket pedig gépesített hadseregekké szervezték át. Az utóbbiak­hoz két harckocsi- és két gépesített hadosztály tartozott.

Amikor a világ vezető nagyhatalmainak a haderőit — köztük elsősor­ban a szovjet és az amerikai hadseregeket — atom-, majd rakétafegyve­rekkel látták el, új haderőnemek, fegyvernemek kerültek előtérbe. En­nek nyomán a szárazföldi csapatok szervezetei is módosítást igényeltek. Ezt jól példázza, hogy a lövész- és a gépesített hadosztály közötti határ mindinkább elmosódott. A harckocsi-hadosztály szervezését is több esetben módosították, s a páncélozott szállító harcjárművek széles körű elterjedése is újabb szervezeti változtatásokat követelt. Az átszervezé­sek eredményeként megnőtt a magasabbegységek tűz- és ütőereje, több

M—1970 típusjelű kínai páncélozott szállítójármű

harckocsival rendelkeztek, mint a második világháború idején a harc­kocsi- vagy a gépesített hadtestek. Mindez — más fegyvernemek fejlődé­sével együttesen — jelentősen fokozta a magasabbegységek és a sereg­testek harci és hadműveleti lehetőségeit. A szárazföldi csapatok önálló­sága nagyobb lett, és lehetővé vált számukra a csapások után feléledt ellenséges csoportosítások szétzúzása, fontos objektumok birtokba­vétele és megtartása.

A támadó és a védelmi hadműveletek előkészítése és megvívása is új módszereket követelt. Az átszervezés és az átfegyverzés következtében a korábbiaknál határozottabb célú és nagyobb mélységű hadműveletek végrehajtása vált lehetővé. A seregtestek és a magasabbegységek tevé­kenységét a lendület és a gyorsaság, a magas fokú manőverezőképesség jellemezte. Kedvező feltételek jöttek létre a folyamatos, nagy mélységű támadó hadművelet elméletének és gyakorlatának tökéletesítéséhez. Mindez megváltoztatta a seregtesteknek és a magasabbegységeknek a támadó hadműveletekben betöltött helyét és szerepét, tevékenységüket dinamikusabbá — egyben bonyolultabbá — tette. A hadműveleti-har­cászati együttműködés részletekbe menő megszervezése mind jelentő­sebbé vált. Ezen belül a legfontosabb feladatnak az atomfegyver alkal­mazása és a csapatok tevékenysége összehangolását tekintették.

Az erők és az eszközök döntő irányokban történő összpontosításának régi elve az új viszonyok között sem vesztett jelentőségéből. Megvalósí­tásának módja azonban számottevően megváltozott. A tűzfegyverek ha­tótávolságának növekedése és a csapatok nagyarányú gépesítése ered­ményeként ezt a követelményt a seregtestek és a magasabbegységek széttagolt elhelyezése esetén is teljesíteni lehet. Az erőfölény megterem­tésében — az erőkifejtés összpontosításában — mindenekelőtt az atom­fegyverek, valamint a harckocsikötelékek összpontosításának volt elsőd­leges szerepe.

Az ellenség előkészített védelmének áttörését nem a második világ­háborúban alkalmazott módszerekkel, keskeny arcvonalszakaszok „át- rágásával” tervezték, hanem atomcsapások mérésével, amely után a harckocsi- és a gépesített lövész-magasabbegységek gyors ütemben, me­netből küzdik le az ellenség védelmét. A támadási sávokat a korábbiak többszörösére tervezték. Előtérbe került az egyes irányokban folytatott támadás nagy hézagokkal és a manőverek széles körű alkalmazásával. Mivel a csapatok nem összefüggő arcvonalban tevékenykedtek, a tűzzel 51

52

és az atomcsapásokkal végrehajtott manőverek igen nagy jelentősé-

gűekké váltak.

A most kifejtett általános hadművészeti elvek az ötvenes évek végén

és a hatvanas évek elején voltak érvényben, és értelemszerűen a harc-

kocsi-seregtestekre és -magasabbegységekre is vonatkoztak.

A harckocsi-magasabbegységek alkalmazását — a második világhábo-

rútól eltérően — a főirányban az első lépcsőben tervezték. Feladatul

szabták számukra, hogy az atomcsapások nyomán keletkezett hézagokon

át lendületesen törjenek be az ellenség hadműveleti mélységébe, egé-

szen a front feladatának terepszakaszáig.

A katonai teoretikusok úgy vélték, hogy a harckocsicsapatok a leg-

inkább alkalmasak a gyors és dinamikus tevékenységre, képesek lendü-

letesen betörni az ellenség csoportosításának mélységébe, megsemmisí-

teni annak rakéta-atomeszközeit. Majd a rakétacsapatokkal, a repülő-

erőkkel s a légideszantokkal együttműködésben befejezik az ellenséges

csoportosítás szétzúzását.

Feltételezték, hogy az így kialakuló hadműveletekben a támadó csa-

patok gyakran vívnak találkozó ütközeteket az ellencsapásokat végre-

hajtó ellenséges csoportosításokkal, az előrevont második lépcsőkkel és

a tartalékokkal. A találkozó ütközet sikerét is — mások mellett —

a gyors szétbontakozásban és a páncéloserőkkel mért csapásokban

látták.

Azt is tekintetbe vették, hogy az ellenség védelmének alapját is más

tűzeszközök képezik, mint az elmúlt háborúban; atomtüzérség, raké-

ták, atombombákat alkalmazó harcászati repülőerők, irányított páncél-

törő és légvédelmi rakéták stb. Az ellenség magasabbegységei többnyire

a mélységben helyezkednek el, az előretolt állásokban csupán a harcelő-

őrsök tartózkodnak. Az ilyen felépítésű és erejű védelmet áttörni, a

csoportosítást szétzúzni csak a rakétacsapatok és a légierő atomcsapá-

saival, valamint a hagyományos fegyverek összpontosított tüzével lehet.

A harckocsi-magasabbegységeknek a rakétacsapatokkal és a légierővel

együttműködve menetből kell az ellenség védelmét áttörniük. A legcél-

szerűbb, ha egyidejűleg több irányban támadnak, mivel ez az ellenséges

csoportosítás szétforgácsolását és a részenkénti megsemmisítés lehető-

ségét eredményezi. A fő erőkifejtést a döntő irányokba kell összponto-

sítani.

A harckocsikkal és a páncélozott szállító harcjárművekkel rendelkező

csapatok kihasználhatják az ellenség hadműveleti felépítésében található hézagokat, réseket, csapásokat mérhetnek a szárnyaira és a hátába.

A gyalogság rohamát — harcászati méretekben — a gépesített lövé­szek páncélozott szállító harcjárműveken végrehajtott rohama váltotta fel. Ezek a harckocsikkal együttműködve, a harcjárművekről való le­szállás nélkül is támadhatnak.

A hadművészetnek most felvázolt elmélete nem zárta ki a védelmi te­vékenység lehetőségét sem hadműveleti, sem harcászati vonatkozásban. A helyzet a támadó csapatokat átmenetileg, egyes irányokban védelemre kényszerítheti. A páncélosegységeknek és -magasabbegységeknek ez esetben is fontos szerepet szánnak.

A háború utáni hadművészet vázlatosan felsorolt elvei azt mutatják, hogy bár a rakéta-atomeszközök szerepe igen jelentős, egy adott háború valamennyi feladatát egyedül nem képesek megoldani. Ezért változatlanul nagy erőfeszítéseket tesznek az új hagyományos fegyverek létrehozá-

Mowag „Tornado” svájci lövészpáncélos

Francia AMX—13 felderítő harckocsi

sara, a meglevők tökéletesítésére és alkalmazásuk célszerű módjainak kimunkálására.

A hagyományos fegyverzet fejlesztésére irányuló tevékenységet a har­cászat-technikai mutatók további javítása módszereinek felkutatása jel­lemzi. Ide tartozik mindenekelőtt a végrehajtandó feladatok skálájának szélesítése, a lőtávolság, a tűzerő, a találati valószínűség, a mozgékony­ság, a működési egyszerűség és gyorsaság, a sebezhetetlenség, a megbíz­hatóság és a működési stabilitás növelése, az üzemeltetés egyszerűsí­tése stb.

A fejlesztés fő irányainál megemlíthető az új fegyverkonstrukciók és -típusok kidolgozása, az előállításukhoz új anyagok és robbanóanyagok, fokozott pontosságú célzó- és irányítóberendezések felhasználása. Mind szélesebb körben alkalmazzák a lézer- és a számítástechnikát, az irányí­tási folyamatokat automatizálják. Felsorolt eszközöket a nagyobb manő­verezőképesség érdekében fokozott terepjáró képességű, nagy sebes­ségű és jó menetteljesítményű, gazdaságos motorokkal, illetve hajtó­művekkel üzemelő mozgó eszközökre szerelik fel.

Hadművészeti elvek vizsgálatánál figyelembe kell vennünk, hogy a korszerű védelemnek — a rakéta-atom, és az új, nagyobb hatású hagyo­mányos eszközök, köztük a páncéltörő rakéták megjelenésével — na­gyobb a szilárdsága. Ennek következtében a támadó fő csapásmérő ere­jét jelentő harckocsik sebezhetőbbekké váltak, a harcmezőkön való al­kalmazásuk pedig bonyolultabb.

A páncéltörő fegyverek fejlődése a tudomány és a technika számára feladatul szabta a harckocsik és a többi páncélos harcjárművek túlélő­képességének fokozását. Továbbá olyan hatékony eszközök és módsze­rek kidolgozását, amelyekkel — minimális veszteségek mellett — az el­lenség páncélelhárító rendszere eredményesen leküzdhető.

A páncélzat és a páncéltörő fegyverek közötti, közel hat évtizede megindult, váltakozó eredményű párviadal színtere most a tudományos kutató laboratóriumokba, az ipari termelésbe, a lőterekre tevődött át. A harckocsik életképessége növelésének hagyományos módszere — a páncélzatuk vastagságának növelése —az előállt helyzetben a szakembe­rek véleménye szerint a fejlesztésnek nem az egyetlen és nem is a leg­célravezetőbb útja. Számításba kell venni, hogy a páncéltörő rakéták fejlesztése most vett újabb lendületet, s tökéletesítésük lehetőségei igen számottevőek. A csöves páncéltörő tüzérség továbbfejlesztésének mó­dozatai sem merültek még ki. A messzehordó tüzérség szerepe is meg­nőtt, képes hatékony tűzcsapásokat mérni a nagy távolságon levő harc­kocsi-csoportosításokra. Ennek eredményeként a támadó csapatok eset­leg harckocsi-támogatás nélkül maradnak, nagy veszteségeket szenved­nek, rohamuk megtörik, vagy ha ez nem is következik be, csapásmérő erejük meggyengül, és nem képesek a számukra meghatározott feladatot teljesíteni. Ezért a támadás előkészítése során gondoskodni kell a véde­lem tűzrendszerének és különösen a páncéltörő rakétáknak a megbíz­ható lefogásáról. A harckocsiegységek és -magasabbegységek sikeres te­vékenységének döntő feltétele továbbra is valamennyi fegyvernem jó) megszervezett együttműködése.

53

Páncélosok a helyi háborúkban

A két világháborút megelőző és követő évtizedek eseményei azt mutat­ják, hogy a helyi háborúk a világháborúk kísérőiként bekapcsolódtak azok előkészítésével és kirobbantásával, a koalíciók kialakításával kap­csolatos intézkedések rendszerébe. Ösztönözték az új fegyverek és haditechnikai eszközök létrehozását, sőt lehetőséget is adtak kipróbálá­sukra.

A helyi (kis, korlátozott stb.) háború kategóriájába azok a fegyveres konfliktusok sorolhatók, amelyeket a harcoló felek korlátozott politikai és katonai célok elérése érdekében vívnak. A küzdelem során korlátoz­zák a részt vevő államok számát, a bevetésre kerülő erőket és eszközö­ket, valamint a hadi tevékenység körzetét is.

Ezek az általános — a méreteket kifejező — jellemző vonások azonban relatívak. Néhány példa. Egyes adatok szerint az 1973. évi közel-keleti háborúban alkalmazott fegyverek tűzereje többszörösen meghaladta a fasiszta német hadsereg nyugat-európai hadjárata során és az ameri­kai—angol csapatok normandiai partraszállásakor alkalmazott tűzerőt. Bár ezek csak becsült és nem bizonyított adatok, de ha összevetjük a negyedik arab—izraeli háborúban a két fél részéről alkalmazott mintegy ötezer harckocsi (és más harceszközök, tűzfegyverek) tűzerejét a máso­dik világháborús harckocsik tűzerejével, a kis háború kifejezés valóban relatívvá válik.

A közelmúltban zajlott helyi háborúk során csak hagyományos fegy­vereket alkalmaztak. A világ különböző térségeiben kirobbantott hábo­rúk alkalmat szolgáltatnak az imperialista hatalmaknak arra, hogy a gya­korlatban, valóságos harci körülmények között, rendszeresen kipróbál­ják az újonnan kifejlesztett harceszközöket és a számukra megfelelő harceljárást. Mindez erőteljesen aláhúzza a helyi háborúk tapasztalatai figyelembevételének szükségességét. Vizsgálatainkat most ebben az irányban folytatjuk.

A koreai háború az ötvenes évek első felének legnagyobb helyi hábo­rúja volt. Mind a támadó, mind a védelmi hadműveletek még a második világháború hadművészet! tapasztalatait tükrözték. A hadszíntér sajá­tosságai nagy hatással voltak a hadműveletekre. Az ország területének 75%-át kitevő közép- és magashegységek lényegesen befolyásolták ate- 54 vékenységeket. A harckocsikat főként a gyalogság közvetlen támogatá­

sara alkalmazták, de hatásuk — kis számuk miatt — nem volt számot­tevő a hadműveletek menetére. A harckocsikat viszonylagosan tömege­sen csak egyetlen esetben alkalmazták. A siker kimélyítésére egy harc- kocsídandárt vetettek be, azonban a dandár ekkor sem tudott a gyalog­ságtól 10—15 km-nél nagyobb távolságra elszakadni. A légvédelmi esz­közökben mutatkozó hiány és az amerikai légierő fölénye is nehezítette a harckocsik tömeges bevetését.

Védelemben a harckocsikat és a roham lövege két főleg lesállásban, ván- dorlövegként és ellenlökésekre alkalmazták. A fedett tüzelőállásokból történő tüzelésre is bevonták őket. A fedezékben levő harckocsik csak egészen közelről nyitottak tüzet az ellenségre. Ez megfosztotta az ellen­ség légi erejét a hatásos beavatkozás lehetőségétől.

A harckocsikat elsősorban a napalm elleni védekezés érdekében alag­utakban vagy harckocsifedezékekben helyezték el, vagy ezek hiányában homokzsákokat raktak rájuk. A harckocsik jelentős szerepet játszottak a légideszantok elleni védelemben is. Egy részüket az ellenség valószínű partraszállási helyén álló tűzfészkekként, aíagútszerű fedezékekben he­lyezték el, nagyobb részüket tartalékban hagyták, és a védelem második lépcsőjében levő hadosztállyal együtt alkalmazták.

Az amerikaiak elképzeléseiket mozgó háborúra alapozták, és úgy szá­moltak, hogy — a légi uralom kivívása mellett — a harckocsik (főleg Pershing M26 és Patton M46 típusok) döntő szerepet játszanak a győze­lem gyors elérésében. A Koreai Néphadsereg azonban mélyen tagolt és erős védelmet hozott létre, s ez megfosztotta az ellenséget attól a lehe­tőségtől, hogy a hegyes terepen manővereket hajtson végre.

A vietnami háború más jellegű hadművészeti tapasztalatokat eredmé­nyezett. A dél-vietnami harcokat egyrészt az amerikaiaknak a száraz­földről, a tengerről és a levegőből végrehajtott támadásai, másrészt főleg a partizánok tevékenysége jellemezte. A Vietnami Demokratikus Köz­társaságban szabályos légi háború folyt, amelyben repülőgépek és heli­kopterek, illetve a légvédelem erői és eszközei vettek részt. Az amerikai katonai szakértők Dél-Vietnam földrajzi adottságai miatt a páncélos- és gépesített csapatok alkalmazását kezdetben lehetetlennek tartották. Ez a magyarázata, hogy az 1965-ben az országba érkezett amerikai maga­sabbegységek állományában még nem voltak harckocsik.

Az amerikai katonai vezetésnek a páncélostechnika Dél-Vietnamban való alkalmazásáról vallott nézeteit azonban már a háború kezdetén

szerzett tapasztalatok megváltoztatták. 1967-ben páncélosalegységeket irányítottak a harcok körzetébe, az amerikai gyalogzászlóaljak egy részét pedig gépesített gyalogzászlóaljakká szervezték át, és páncélozott szál­lító harcjárművekkel szerelték fel őket. A harckocsik és a páncélozott szállító harcjárművek jelentősége a vietnami háború kiszélesedésével mind nagyobb lett.

A tapasztalatok szerint a megfelelően felszerelt páncélosokat a kü­lönleges éghajlati és földrajzi viszonyok között is jól lehetett alkalmaz­ni, és a harcjárművek manőverezőképessége, nagy tűzereje és páncél­védettsége a harctevékenységekben mind fontosabb szerepet játszott.

Az amerikai páncéloskötelékeket elsősorban felderítésre és biztosí­tásra, ezenkívül kisebb csoportokban a gyalogsággal, a tüzérséggel és a légierővel szoros együttműködésben támadó és védő feladatokra alkal­mazták. Gyakran kaptak feladatokat a tengerparti körzetekben, a köz-

Amerikai M—114A1 típusú lokátoros felderítő harcjármű a vietnami háborúban

ponti fennsíkon és az utak mentén. Páncélosokat erdős-mocsaras tere-

pen csak ritkán vetettek be.

A harcokban részt vett amerikai 11. önálló páncélos felderítő ezred

fegyverzetébe 488 db lánctalpas, 388 db kerekes jármű, 48 db harci re-

pülőgép és helikopter tartozott. Az ezrednek 302 db M113A1 típusú

páncélozott szállító harcjárművé és 51 db M48A3 típusú 46 t össz-

súlyú közepes harckocsija volt.

Az amerikai katonai szakértőknek az az előzetes véleménye, hogy az

említett 46 t-ás közepes harckocsi alkalmazásának Dél-Vietnamban

csak korlátozott lehetősége van, nem igazolódott be. A páncéltörő löve-

dékekkel és a harckocsiaknákkal szembeni megbízható védettségük, to-

vábbá, hogy tudtak a dzsungelben közlekedni, alkalmassá tette őket osz-

loputak taposására. A helységekben vívott harcok során a gyalogság tűz-

támogatására, akadályok és úttorlaszok szétrombolására használták fel

őket. A közelharc leghatásosabb eszközei a harckocsik kartácslövedékei

voltak, amelyek a harckocsi-lőszerjavadalmazás 90%-át tették ki.

Az amerikaiak Vietnamban a legelterjedtebben az M113A1 típusú

lánctalpas páncélozott szállító harcjárművet alkalmazták. Ezek harctevé-

kenységeket folytattak mocsaras és hegyes terepen, sok vízi akadályt és

a kis teherbírású hidak okozta nehézséget küzdöttek le. A vietnami ta-

pasztalatok alapján néhány változtatást is hajtottak végre rajtuk: tűz-

erejűk fokozása érdekében kiegészítőleg két db 7,62 mm-es géppuskát

építettek a harckocsikba, növelték a terepjáró képességüket, a fenék-

és a homlokpáncélzatukat megerősítették.

A katonai szakértők a páncélosok alkalmazásának több haditechnikai

és hadművészeti tapasztalatát is feltárták. Többek között azt, hogy a

harckocsik és a páncélozott szállító harcjárművek bármilyen földrajzi

környezetben — így a dél-vietnami terepen is — megoldhatják felada-

taikat, ha nem ragaszkodnak a sablonos felhasználásukhoz. Az adott eset-

ben például a páncélos harceljárás klasszikus formái (a tömeges alkalma-

zás, a védelem arcból történő áttörése, a szárnyak átkarolása, a megke-

rülés, az után- és hátraszállítási útvonalak elvágása, a gyors manőve-

rek stb.) nem voltak alkalmazhatók.

A vietnami háború egyik jellegzetessége, hogy a felfegyverzett légi

páncélos harceszközöket, a harci helikoptereket széleskörűen alkalmaz-

ták. (A koreai háborúban a helikoptereket még csak szállításra használ-

ták fel, harceszközként először a franciák 1955-ben Algériában vetették

55

Vietnami katonák egy kilőtt kínai harckocsin (1979. február)

be.) Az indokínai háborúban 1965-től tömegesen alkalmazott harci heli­kopterek feladata és bevetési lehetősége sokrétű volt. Ilyenek: harc közvetlen harcérintkezésben a helyzet gyors változásai közepette, bo­nyolult időjárási viszonyok között, amikor az alacsony felhőzet és rossz látási viszonyok lehetetlenné tették a repülőgépek bevetését, továbbá a fedett terepviszonyok esetén, amikor a felderítésre más lehetőség nem volt. Az alkalmazás alapelve a „felderíteni és megsemmisíteni” volt.

A helikopterek elleni harcban a DNFF katonái tömegesen alkalmazták a gyalogsági fegyvereket, a légvédelmi géppuskákat, a légvédelmi tüzér­séget, a háború végső szakaszában pedig a légvédelmi rakétákat. Egyes amerikai sajtóadatok szerint a háború alatt mintegy ötezer helikoptert lőttek le.

A második világháború utáni helyi háborúk közül a Közel-Keleten 1973. év­ben vívott háború szolgáltatja a páncélosok alkalmazásával kapcsolatos lég­ié több hadművészeti tapasztalatot.

Ebben a háborúban a szárazföldi csapatok, a légierő, a légvédelmi csa­patok és a haditengerészeti flották magasabbegységeit és egységeit al­kalmazták. A főszerepet a szárazföldi csapatok legfőbb csapás mérő erejét képező harckocsi-magasabbegységeknek szánták. Ezek támadásban és védelemben egyaránt eredményesen működtek. A támadó hadművele­teket általában 20—25 km-es átlagos napi ütemmel tervezték, de ez a valóságban nem haladta meg a napi 10—15 km-t. A harckocsi- és gépesí­tett magasabbegységek támadását a harcászati légierő támogatta. A harc­kocsik tömegesen, a harcrendek első lépcsőiben, gyakran a gyalogsággal való együttműködés nélkül támadtak,

A harckocsik alkalmazása ebben a háborúban az 1967-es háborúhoz viszonyítva jelentős eltérést mutat. Az ún. hatnapos háborúban a harc­kocsik alkalmazásánál a második világháború kezdetére jellemző villám­háborús elvekből indultak ki. Ezek közismerten arra irányultak, hogy váratlanul, a légierő és a páncélos-magasabbegységek tömeges csapásai­val, irányokban, folyamatosan a siker kifejlesztésére és bekerítésre töre­kedve, már a háború kezdetén szétverjék az ellenfél alapvető csoporto­sításait. A páncélosegységek és -magasabbegységek gyakran az őket biz­tosító kötelékektől elszakadva gyors ütemben nyomultak előre, elvágták az ellenség hadtápvonalait, megsemmisítették tartalékait, és a meglépés nyújtotta előnyüket kihasználva dezorganizálták vezetési rendszerét. Ez a módszer 1967-ben a Sínai-félszigeten jelentős sikerhez vezetett.

Az 1973. évi háborúban a nagy ütemű támadó hadműveletek helyett az egységek és a magasabbegységek széles arcvonalon az „átrágó”, a „fel­morzsoló” módszert alkalmazták. A hadviselő felek egyike sem tudott döntő eszköz- és erőfölényt létrehozni a fő irányokban. A páncéloscsa­patok tevékenysége a leggyakrabban a találkozó ütközet formáját öl­tötte. Mintegy kétszáz kilométer szélességben, több gócban harckocsi­ütközet alakult ki.

A legkiemelkedőbb hadműveleti-harcászati sikereket azok a maga­sabbegységek és egységek érték el, amelyek sablonmentesen, emellett határozottan tevékenykedtek. Az erőkkel és az eszközökkel széleskö­rűen manővereztek, a frontális támadások elől pedig kitértek.

A tapasztalatok azt is megmutatták, hogy a harckocsik mennyisége mellett minőségi mutatói is (páncélvédettség, tűzerő és egyéb harcá­szat-technikai mutatók) igen fontosak. Ezen túlmenően a harckocsikban

Izraeli „Ben Gurion” harckocsi

rejlő hatalmas lehetőségek teljes mértékű kiaknázása magas színvo

technikai és harcbiztosítást igényel.

A harci helikoptereknek a vietnami háborúhoz hasonló széles ke

alkalmazására nem került sor. Ennek ellenére a harckocsik elleni harc

bán a páncéltörő rakétákkal felszerelt, félautomatikus rávezető rend-

szerrel működő helikopterek rendkívül hatékonyaknak bizonyultak.

A harckocsiveszélyes irányokban ún. helikopter-lesállásokat szerveztek.

A közel-keleti háború páncélos vonatkozású tapasztalatait a katonai

szakértők a következőkben értékelték.

  • A harckocsik tömeges alkalmazása a főirányban, más fegyvernemek-

     

    kel együttműködve lehetővé teszi a hadműveleti siker elérését, tekin-

    tet nélkül a nagy veszteségekre.

  • Ha az ellenség tüzérségét és páncéltörő eszközeit tűzzel megbíz-

     

    hatóan lefogják, a harckocsik képesek a korszerű, különösen a támpont-

    szerű védelmet eredményesen leküzdeni.

  • A döntés vagy a fordulat a hadműveletekben rendszerint a nagy

     

    harckocsi ütközetek során következik be, s a győztes fél magához ra-

    gadja a kezdeményezést.

  • A harckocsik alkalmazásában az a fél ér el sikert, amely kezdemé-

     

    nyezően, folyamatosan, rugalmasan tevékenykedik, széleskörűen manő-

    verez, együttműködik a deszantokkal, és képes az egyik tevékenységi

    formáról a másikra gyorsan áttérni.

  • A harckocsi- vagy a gépesített egységek tevékenysége kielégítő he-

     

    lyi légi fölény hiányában indokolatlan veszteségeket eredményez.

  • A harckocsik a kisalegységek kötelékében működve mind támadás-

     

    ban, mind védelemben hozzájárulnak a harcászati siker eléréséhez.

  • Védelemben célszerű a páncéloscsapatokat a második lépcsőben

     

    vagy tartalékban ellenlökések és ellencsapások végrehajtására alkal-

    mazni. Az első lépcsőben történő alkalmazás sem kizárt, elsősorban a

    széles arcvonalon folytatott védelem esetén.

  • A hadműveletek és a harctevékenységek sikerében fontos szerepet

     

    játszik a parancsnokok és a katonák pontos és összehangolt tevékeny-

    sége, továbbá a harcfeladat alapos ismerete, a végrehajtáskor tanúsított

    aktivitás, kezdeményezés, szilárdság és határozottság.

  • A harckocsik, az önjáró lövegek, a páncélozott szállító harcjármű-

     

    vek és egyéb páncélozott tűzeszközök mennyisége és minősége, vala-

57

t a csapatok kiképzettsége mellett a harckocsi- és a gépesített csapa­vezetésének színvonala igen fontos tényező.

A közel-keleti háború harccselekményei végső soron újszerűén vetet­ek fel a szárazföldi csapatok támadó és védő harca közötti összefüggés kérdéseit. Igen sok sajátos jelenségre hívták fel a figyelmet a támadó- és a védőeszközök konfrontációja kapcsán, a tűzvezetés módszereit illetően a vezetés, továbbá a harcbiztosítás és más lényeges kérdé­sekben.

A harckocsi- és a gépesített csapatok csapásmérő erejének nagy jelen­tőségét általában elismerik. Időnként egyes „szakértők” mégis ellenve­téseket tesznek: „a jövőben az irányított páncéltörő rakéták olyan vesz­teségeket okoznak a harckocsik tömegeiben, hogy azok a korszerű harc­ban többé nem képesek feladataikat megoldani”. „A harckocsik kora le­járt”; „A védőfegyverek erősebbek a támadófegyvéreknél”; „A páncél­elhárító eszközök tömeges alkalmazása következtében páncélostemetők keletkeztek” — írják. Egyesek úgy vélik, hogy a harckocsicsapatok lehe­tőségei már kimerültek, a harckocsit pedig már nem lehet tovább töké­letesíteni, elérte technikai fejlődésének csúcsát el kell döntenünk,

hogy ez csupán az amúgy is változékony természetű harckocsitaktika újabb fontos, de még irányítható stádiuma, vagy a harckocsi — mint az ütközetet eldöntő harceszköz — fejlődésének a végállomása” — írja egy angol szerző a „Van-e jövője a harckocsinak?” c. cikkében.

Ez a kérdés a harckocsik és a páncéltörő eszközök párviadalának ta­pasztalatai alapján már többször felmerült. Az arab—izraeli háború két­ségtelenül igazolta, hogy a páncéltörő eszközök mai telítettsége mellett és a harckocsi-aknazárak övezetének létesítése esetén a harckocsik — ha a páncéltörő eszközöket nem sikerül idejében megsemmisíteni — már csak igen nehezen tevékenykedhetnek.

A közel-keleti háború során a páncéltörő rakéták a harckocsik sorai­ban valóban komoly veszteségeket okoztak. Ezeket a nagy veszteségeket azonban nem kis mértékben az álcázás és a rejtés elhanyagolása, a terep adottságainak nem kellő kihasználása, a csapatok széttagolt elhelyezésére vonatkozó rendszabályok elmulasztása is magyarázza.

A harckocsik — mindezek ellenére — a jövőben is megtartják a harc­ban betöltött fontos szerepüket. De elengedhetetlenül tökéletesíteni kell a páncéltörő rakéták ellen vívott harc módszereit, a harckocsi-akna- 58 mezők és az állások leküzdésére szolgáló eszközöket. A harckocsik oltal-

mazásával — a légi oltalmazást is beleértve —, technikai biztosításával összefüggő kérdések még megoldásra várnak.

A bevezetésben a szárazföldi csapatok egyik fegyvernemének — a harc­kocsi- (páncélos-) és gépesített csapatoknak — több mint hat évtizedes történetével foglalkoztunk. Felvázoltuk a harckocsik és a páncélozott járművek technikai fejlődését, a különböző kötelékek szervezeti vál­tozásait, és az adott időszaknak megfelelő harceljárásokat. Hangsúlyozni kívánjuk, hogy a három elem — a technika, a szervezet és a harceljárás — dialektikus kapcsolatában a legdinamikusabban a technika változik. A hadviselés szükségletei és a hadigazdaság lehetőségei által determinált új fegyverek és harceszközök jelzik legkorábban a hadművészet fejlődé­sében bekövetkezett módosulást — vagy a változás igényét —, tömeges megjelenésüket pedig az új haditechnikának megfelelő szervezési rend­szerek és harceljárások kialakulása követi.

A páncélos fegyvernem megjelenése — majd rohamos fejlődése — a katonai teoretikusokat bonyolult feladat elé állította. Az első világhábo­rút megelőző években a legfőbb problémát a hadművészet fejlődésének korszakváltozása okozta: a háború kézműipari korszakát a gépi korszak váltotta fel. Ennek következményeit — azt, hogy a fegyveres küzdelem jellege a múlthoz viszonyítva gyökeresen megváltozott — lényegében csak a háború után értették meg. A második világháborút megelőző helyzet is nagyon hasonlít ehhez. A katonai teoretikusok többsége fel­ismerte a megváltozott haditechnika, a tömegesen megjelent korszerű harckocsik alkalmazásában rejlő óriási lehetőséget, de a jövő háború jel­legét csak részben tudták meghatározni. Ezért a két világháború közötti hadművészet elméletében a számos pozitív, előremutató gondolat mel­lett, sok negatív és szélsőséges megállapítást is találunk.

Az elméleti és a gyakorlati szakemberek az adott időszak hadművele­teinek— harctevékenységeinek— legcélszerűbb megoldásait keresték. Két világháború és több helyi háború tapasztalatai igazolják, hogy azok jártak a helyes úton, akik a hadművelet — a harc — összfegyvernemi jellegéből indultak ki, és olyan következtetésre jutottak, hogy a siker csakis valamennyi haderő- és fegyvernem együttes erőfeszítésével ér­hető el. A harckocsi- (páncélos-) seregtestek, -magasabbegységek, -egy­ségek és -alegységek — a fegyvernem — is csak ebben a keretben tölt­heti be hivatását.

A KÖNYVBEN ISMERTETETT HARCKOCSI- ÉS PÁNCÉLOZOTT- JÁRMŰ-TÍPUSOK FELSOROLÁSA

AUSZTRÁLIA

Sentinel III harckocsi

AUSZTRIA

Saurer Spz—G4K—3F lövészpáncélos Panzerjager K páncélvadász

BELGIUM

FN—4 páncélgépkocsi

BRAZÍLIA

EE—11 Urutu lövészpáncélos

EE—9 Cascavel páncélozott felderítő gépjármű

CSEHSZLOVÁKIA

LT—35 (T—11) könnyű harckocsi T—21 (V—8H CKD) közepes harckocsi

CSEHSZLOVÁK SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG

OT—810 lövészpáncélos

OT—62 Topas lövészpáncélos

OT—64 Skot lövészpáncélos

EGYESÜLT ÁLLAMOK

M1 könnyű harckocsi

M2A1 könnyű harckocsi

M2A3 könnyű harckocsi

M3 Generál Grant közepes harckocsi

M3A1 Stuart könnyű harckocsi

M3A5 Generál Lee közepes harckocsi

M4A1 Generál Sherman közepes harckocsi M4A3 Generál Sherman IV közepes harckocsi M5A1 Stuart VI felderítő harckocsi

M6A2E1 nehéz harckocsi

M22 Locust felderítő harckocsi

M26 Generál Pershing nehéz harckocsi

M41 Walker Bulldog könnyű harckocsi

M46 Generál Patton közepes harckocsi

M47 Generál Patton közepes harckocsi M48A2 Generál Patton közepes harckocsi

M103 nehéz harckocsi

T—95 kísérleti harckocsi

M60 nehéz harckocsi

M60A2 nehéz harckocsi

M60A3 nehéz harckocsi

XM1 Generál Abrams harckocsi

M551 Generál Sheridan felderítő harckocsi

M44 önjáró löveg

M52 önjáró löveg

M53 önjáró löveg

M108 önjáró löveg

M109 önjáró löveg

M113 páncélozott szállítójármű

V—150 Commando lövészpáncélos

M114 felderítő harcjármű

M113A1 felderítő harcjármű

XM765 lövészpáncélos

EGYIPTOM

M4/AMX—13 közepes harckocsi

T—34/100 vadászharckocsi

FRANCIAORSZÁG

M17 Char Légére könnyű harckocsi

M16 St. Chamond gyalogsági harckocsi

Char—B2 nehéz harckocsi

S35 Somua közepes harckocsi

Char—3C nehéz harckocsi

AMX—10RC felderítő harcjármű

AMX—13 könnyű harckocsi

AMX—30 közepes harckocsi

EBR—75 felderítő harcjármű

AMX—VTP lövészpáncélos

AMX—10P lövészpáncélos

HOLLANDIA

DAF YP—408 lövészpáncélos

AMX—VTP/TOW lövészpáncélos

INDIAI KÖZTÁRSASÁG

VIJAYATA közepes harckocsi

59

IZRAEL

Ben Gurion nehéz harckocsi

M48A1 Patton mód. közepes harckocsi Isherman (M—4) közepes harckocsi TI—67 közepes harckocsi

Merkava Mk1. nehéz harckocsi Fényképek

JAPÁN

Type—95 Hago könnyű harckocsi

Type—97 Chiha közepes harckocsi Shinhoto Chiha közepes harckocsi

Type—4 Chito közepes harckocsi

SS—4 vadászpáncélos

Type—61 közepes harckocsi STB—3 közepes harckocsi

SUB—1, SUB—2 lövészpáncélos

JUGOSZLÁVIA

T—34 (mód.) közepes harckocsi

M—590 lövészpáncélos

M—980 lövészpóncélos

KANADA

Ram—III közepes harckocsi

KÍNAI NÉPKÖZTÁRSASÁG

T—59 közepes harckocsi

T—60, T—62 úszóharckocsi

T—63 könnyű harckocsi

Type—55 és 56 lövészpóncélos

M—1967 lövészpáncélos (csak fényképes ismertetés)

LENGYELORSZÁG

TKS könnyű harckocsi

7TP könnyű harckocsi

TK—3 könnyű harckocsi

60 10TP könnyű harckocsi

MAGYARORSZÁG

38M TOLDI I könnyű harckocsi

39M CSABA felderítő páncélgépkocsi

39M CSABA parancsnoki páncélgépkocsi 40M NIMRÓD páncélvadász

40M TÚRÁN közepes harckocsi

41M TÚRÁN nehéz harckocsi

42M TOLDI II könnyű harckocsi

43M ZRÍNYI II rohamlöveg

44M TÚRÁN nehéz harckocsi

44M ZRÍNYI I rohamlöveg

44M TAS nehéz harckocsi

44M TAS rohamlöveg fényképek

MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG

FUG felderítő úszógépkocsi

VS—FUG vegyifelderítő úszógépkocsi

PSZH páncélozott szállító harcjármű

NAGY-BRITAN NIA

Mother gyalogsági harckocsi

Mark I gyalogsági harckocsi

Mark V gyalogsági harckocsi

Mark A Whippet közepes harckocsi

Cruiser közepes harckocsi

Mark VIA könnyű harckocsi

Mark IV Cruiser közepes harckocsi Matilda I—II—III közepes harckocsi Mark IV Valentiné II közepes harckocsi Churchill I nehéz harckocsi

Churchill III nehéz harckocsi

Mark VII Tetrarch könnyű harckocsi Crusader III közepes harckocsi Cromwell IV közepes harckocsi Churchill VII nehéz harckocsi

Comet I közepes harckocsi

Centurion nehéz harckocsi Conqueror—3 nehéz harckocsi

Mark 3 Vickers közepes harckocsi Chieftain nehéz harckocsi

Chieftain Cobham nehéz harckocsi

Bren—Carrier páncélozott szállítójármű

Daimler I felderítő páncélgépkocsi

Daimler II felderítő páncélgépkocsi

AEC III felderítő páncélgépkocsi

Ferret felderítő páncélgépkocsi

Saracen páncélozott szállító harcjármű

Salad in felderítő páncél gépkocsi

FV 432 lövészpáncélos

FOX felderítő páncél gépkocsi

Spartan lövészpáncélos

Hornét páncélvadász

NÉMETORSZÁG

LK—II. könnyű harckocsi

A7V közepes harckocsi

Pz.l. A. könnyű harckocsi

Pz.ll. könnyű harckocsi

T—38 könnyű harckocsi

Pz.lll. közepes harckocsi

Pz.IV. közepes harckocsi

Pz.V. Panther nehéz harckocsi

Pz.VI.B.Tiger I. nehéz harckocsi

Pz.VI.Tiger II. nehéz harckocsi

Maus nehéz harckocsi (tervezet)

JgPz. 38. (t) Hetzer rohamlöveg

Stug. III. rohamlöveg

JgPz.IV. rohamlöveg

Stug.IV. Brummbár rohamlöveg

Jagdpanther rohamlöveg

Elefánt rohamlöveg-páncélvadász

JagdtigerVI. rohamlöveg-páncélvadász

SturmtigerVI. rohamlöveg

Sd.Kfz.250 felderítő páncélgépkocsi

Sd.Kfz.251 páncélozott szállítójármű

SWS páncélozott nehéz vontató

Sd.Kfz.223 felderítő páncélgépkocsi

Sd.Kfz.232 felderítő páncél gépkocsi

Sd.Kfz.231 felderítő nehéz páncélgépkocsi

Sd.Kfz.234/2 nehéz páncélgépkocsi

Sd.Kfz.251 páncélozott sorozatvető

Sd.Kfz.4/1. Maultier páncélozott sorozatvető

NÉMET SZÖVETSÉGI KÖZTÁRSASÁG

M48A2 mód. közepes harckocsi

Leopárd 1A1 harckocsi

Leopárd 1 A2 harckocsi

Leopárd 1 A3 harckocsi

Leopárd 1 A4 harckocsi

Leopárd—2 harckocsi

MBT—70 harckocsi

Marder lövészpdncélos

Luchs felderítő harcjármű

HS—30 lövészpdncélos

TPZ—1 páncélozott szállítójármű

OLASZORSZÁG

Fiat T—2000 nehéz harckocsi

Fiat T—3000 könnyű harckocsi

Ansaldo CV—35 könnyű harckocsi

M—11/39 közepes harckocsi

M—13/40 közepes harckocsi

P—40 közepes harckocsi

Sahariano könnyű harckocsi

M—47 Patton mód. közepes harckocsi

M—60A1 közepes harckocsi

Leone (Leopárd A2) harckocsi

M—42M rohamlöveg

M—42L nehéz rohamlöveg fényképek

SVÁJC

Pz—61 harckocsi

Pz—68 harckocsi

Puma lövészpáncélos

Tornado lövészpáncélos

Piranha lövészpdncélos

SVÉDORSZÁG

Landsverk—60 könnyű harckocsi

Strv—71 (m/42) könnyű harckocsi

Strv—74 könnyű harckocsi

Strv—103 S közepes harckocsi

IKV—91 vadászpáncélos

PBV—301 lövészpáncélos

PBV—302 lövészpdncélos

SZOVJETUNIÓ

„Lenin” könnyű harckocsi

T—18 (MSZ—1) könnyű harckocsi

T—24 könnyű harckocsi

BT—2 könnyű harckocsi

T—26B könnyű harckocsi

BT—5 könnyű harckocsi

T—28 közepes harckocsi

T—35 nehéz harckocsi

T—37A felderítő úszóharckocsi

BT—7 könnyű harckocsi

BT—1S könnyű harckocsi

T—38 felderítő úszóharckocsi

BT—7M könnyű harckocsi

KV—1A nehéz harckocsi

T—34/76A közepes harckocsi

KV—2 nehéz harckocsi

T—70 könnyű harckocsi

T—34/76C közepes harckocsi

T—34/85 közepes harckocsi KV—85 nehéz harckocsi

ISZ—1 nehéz harckocsi

ISZ—2 nehéz harckocsi

ISZ—3 nehéz harckocsi

T—44/85 közepes harckocsi

T—54 közepes harckocsi

PT—76 felderítő úszóharckocsi

T—10 nehéz harckocsi

T—55 közepes harckocsi

T—62 harckocsi

T—72 harckocsi

SZU—122 rohamlöveg

SZU—152 rohamlöveg

SZU—76 rohamlöveg

SZU—85 páncélvadász

ISZU—122 páncélvodász

ISZU—152 rohamlöveg

SZU—100 páncélvodász

ASZÚ—57 légideszant-rohamlöveg SZU—57/2 önjáró légvédelmi löveg BTR—40 páncélozott szállítójármű BTR—50P páncélozott szállítójármű BTR—152 páncélozott szállítójármű BRDM páncélozott felderítő jármű BTR—60P páncélozott szállítójármű BRDM—2 felderítő harcjármű BTR—60PB lövészpáncélos BMP gyalogsági harcjármű BRDM—A rakétás páncélvadász

«1

A KÖNYVBEN HASZNÁLT RÖVIDÍTÉSEK ÉS MÉRTÉKEGYSÉGEK

ABV = atom-, biológiai, vegyi- (védelem) APDS (angol nyelvű betűszó) = űrméret alatti leválóköpenyes gránát á. = ágyú

F = front f = fordulat f.pcgk. = felderítő páncélgépkocsi gá. = gépágyú gp. = géppuska

GYKT = gyalogságot közvetlenül támogató

HE — robbanó gyújtógránát (angol nyelvű betűszó)

HEAT = kumulatív páncéltörő gránát (angol nyelvű betűszó)

HDS = hadsereg hdt. = hadtest

hk. = harckocsi (közepes)

hk.á. = harckocsiágyú

hk.lg. = harckocsilöveg

ho. = hadosztály

HSN = hátrasiklás nélküli

HTI = Haditechnikai Intézet

IV = infravörös

k.hk. = könnyű harckocsi

k.pcgk. = könnyű páncélgépkocsi

i ’20 = a cső hossza a kaliber 20-szorosa (stb.) ié.gp. = légvédelmi géppuska

lg. = löveg löv.pc. = lövészpáncélos n.gp. = nehéz géppuska n.hk. = nehéz harckocsi

pc. = páncél, páncélos pcgk. = páncélgépkocsi pct. = páncéltörő pcv. = páncélvadász PÉK = páncélelhárító körlet rak. = rakéta roh.á. = rohamágyú rolg. = rohamlöveg rotü. = rohamtüzérség

tar. = tarack ú. = úszó úhk. = úszóharckocsi

63

Típuskönyvünk kézirata az 1977—1978. években készült, és megjele-

nése egybeesik az Sl mértékrendszer általános bevezetésének időpont-

jával. Ebben a helyzetben — tekintettel könyvünk technikatörténeti

jellegére — az adatokat a hagyományosan elfogadott egységekben adtuk

meg. Ezt az is indokolja, hogy ezek az adatok a harckocsikra vonatkozó

egyéb irodalomban is így találhatók meg, ezért az összehasonlítási lehe-

tőségeket nem zárhattuk ki.

Annak érdekében, hogy az olvasók számára az Sl mértékrendszerre

való átszámítást lehetővé tegyük, a szükséges összefüggéseket az aláb-

biakban közöljük.

A súly—tömeg viszonylatában átszámítás nem szükséges. Itt a fogalom

változott meg. így a súly számértékei átszámítási tényező nélkül to-

vábbra is használhatók, csak a mérték megnevezése változott. Pl.: 1 kp

helyett 1 kg-ot, 1 Mp helyett 1000 kg-ot írunk.

Megjegyezzük, hogy a hosszabb ideje általánosan használt tonna (t)

mértékegység mint nem hivatalos mértékegység továbbra is használ-

ható.

A sebesség mértékegysége az Sl-rendszerben a régebbi km/h helyett

m/s jelöléssel történik. Az érzékelhetőség érdekében megjegyezzük,

hogy 36 km/h = 10 m/s; az átszámítás km/h-ról m/s-ra a következő:

36 km 36 • 1000

—-— = ■ =10 m/s

h 3600

A teljesítmény mértékegysége az eddigi lóerő (LE) helyett a watt (W). Ebben a tekintetben a mechanikai és az elektromos teljesítmény között az Sl-rendszer nem tesz különbséget. Az átszámításhoz tudni kell, hogy 1 LE=736 W-tal, azaz 1 LE=0,736 kW. Az érzékelhetőség érdekében megjegyezzük, hogy 100 LE=73,6 kW, illetve 100 kW=736 LE.

A nyomás mértékegysége az Sl-rendszerben az atmoszféra (at) helyett a pascal (Pa), illetve a bar. Mivel azonban ez utóbbiak igen kis egységek (1 pascal = 1 newton/m2), helyette a köznapi életben az ezerszeresét alkalmazzuk. így az 1 kp/m2 helyett 0,981 bar használható, vagyis 1 bar=1,02 kp/m2. Megengedhető megközelítéssel 1 at=1 kp/m2=1 bar.

A hivatkozott newton (N) értéke N = m • kg • s~2, vagyis akkora erő, amely 1 kg tömegű nyugvó testet 1 s idő alatt 1 m/s sebességre gyor­sít fel.

:m iuuu m

h 3600 s

HARCKOCSIK ÉS PÁNCÉLOZOTT JÁRMŰVEK

SENTINEL III

Harckocsi

A második világháború éveiben, 1941 után Ausztrália ipari kapacitását is foko­zatosan bevonták a haditermelésbe, elsősorban a brit haderő ellátására. Több angol gyár licenceket adott át, amelyeket az ausztrál viszonyoknak megfelelően gyártottak, pl.: a Rover felderítő páncélgépkocsit (Austin) és az Universal Car- rier szállítójárművet 40 mm-es páncéltörő löveggel (Carden Llyod). 1942 ja­nuárjától 1943 márciusáig alakították ki a Sentinel harckocsisorozatot, amelyet a gyalogság támogatására szánva rohampáncélosnak is neveztek. A futómű francia Hotchkiss—39 és Renault—35 elrendezésű volt, de gumibetétes gör­gőkkel és Sherman rendszerű meghajtással. A torony a brit gyártású M3 Ge­nerál Grant típusé volt, amelybe többféle fegyverzetet építettek be. A Sen­tinel I és II típus 40 mm-es harckocsilöveggel, a III és IV típus 76,2 mm-es harc- kocsilöveggal épült. A nagyobb méretű, 30 Mp súlyú, IV jelű rohampáncélos 420 LE-s motorral és 0,4 m-rel növelt hosszmérettel készült. 87,6 mm-es löve- get építettek be. • A viszonylag kedvező alakú járművet csak rövid sorozatban gyártották, fejlesztését és gyártását 1945 után abbahagyták. • A Sentinel III kezelőinek száma 5 fő, a Sentinel IV-é 4 fő.

Harci súly

Kezelők

Teljes hossz

Teljes szélesség

Magasság

26,0 Mp

5 fő

6,32 m

2,87 m

2,56 m

Motortípus

Motorteljesítmény

Sebesség úton

Fajlagos teljesítmény

AUSZTRÁLIA

Ottó

Fegyverzet

1 db

330 LE

 

87,6 mm

30 km/h

 

hk.lg.

12,7 LE/Mp

 

2 db gp. (vagy 1 db 76,2 mm hk.lg.)

 

Páncélzat

64 mm-ig

 

HqroTMiz ’

 

AUSZTRIA

SAURER Spz—G4K—3F

Lövészpáncélos

Az Österreichische Saurer Werke AG-gyár 1955-től egy hazai tervezésű és gyártársú lánctalpas alvázú lövészpáncélost fejlesztett ki. A 3K3H alaptípus 1956-ban készült el, amely módosítások után Spz—G1(4K3F) jelöléssel a száraz­földi csapatok standard lövészpáncélosa lett. A fejlesztésnél a Panzerjáger K vadászharckocsi módosított alvázát használták fel, előre helyezett motor- és hajtóműrendszerrel. Két jelentősebb változatát gyártották, az egyiket 12,7 mm-es nehéz géppuskával, a másikat 20 mm gépágyúval forgótoronyba építve. 80 mm-es rakétaindítókkal kísérleti példány is épült, de sorozatgyár­tására nem került sor. Az osztrák hadsereg az 1960-as évekig több mint 400 példányt kapott. A G43F változatot 200 LE-s, a 4K4F változatot már 220 LE-s Saurer 4F Diesel-motorral látták el. A jármű az 1950-es évek közepére jellemző konstrukció, ma már nem tekinthető korszerűnek. Anyagi okok miatt a végső elavulásig rendszerben tartják, de új sorozata nem készül. Pótlására az ameri­kai M113 típust tervezik. • Különböző változataiból több mint 450 példány épült meg (4K4F, 4K4FA—G; 4K4FA—FÜ; 4K4FA—FÜ/a; 4K3FA—FÜ/FIA; 4K3FA—FS2; 4K4FA—SAN; 4K3H). A páncélgránátos (gépesített lövész-) egy­ségek minden öt járműve közül kettő 20 mm-es gépágyús 4K4FA—G változat.

Harci súly

Kezelők/szállított lövészek

Teljes hossz

Teljes szélesség Magasság Motortípus

12,5 Mp

1/9 fő

5,35 m

2,50 m

1,65 m

Saurer 200 LE Diesel (3F) vagy

Saurer 250 LE

Diesel (4F)

Sebesség úton Fajlagos talajnyomás Árokáthidaló képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség

60 km/h

0,6 kp/cm*

2,10 m

1,0 m

0,42 m

Fegyverzet

Hatótáv

1 db 12,7 mm gp. vagy 1 db

20 mm gá.

350 km

68

PANZERJÁGER K

Páncélvadász

A saját építésű páncélosjárművek sorában a második a K típusú páncélvadász volt, amely a könnyű harckocsi kategóriájába sorolható. A Saurer cég fő törek­vése nagy sebességű és nagy mozgékonyságú, tűzerős, könnyű harckocsi épí­tésére irányult, amelynek fő feladata a harckocsik elleni harc. A módosított, 3 vezetőgörgős lánctalp jó terepjáró képességet tett lehetővé, a 6 hengeres Steyer Modell 6FA típusú, 300 LE-s Diesel-motor (2300 f/min) pedig a 65 km/h-s maximális sebesség elérését biztosította. A ZF—655 jelű több lemezes, mecha­nikus típusú tengelykapcsolónak 5 előre- és 1 hátrafokozata van. A torony francia licenc; az AMX—13 könnyű harckocsi FL—12 típusú ún. lengő tornya 360°-ban körben forgatható, a löveg irányzási tartománya a függőleges síkban —6°-tól + 13°-ig terjed. A löveg automatikus adagolású, töltése 2×6 db-os külső tárból történik, de ezeket csak kiszállva lehet feltölteni. A lőszerkészlet 26 db HEAT, HE és füstgránát, ezenkívül 4 db ködvető. A löveg tüze páncélo­zott célok ellen 2500 m távolságig hatásos. Fejlesztés alatt áll egy lézeres táv­mérő és egy fehérfényű/infravörös sugárvető, amelyeknek a beépítésével a járművet még 1980-ig terjedő időszakban korszerűvé teszik. Az öt prototípus után 4K6FA—FL12 jelzéssel kb. 120 db épült az osztrák hadsereg részére.

Harci súly

Kezelők

Teljes hossz

Teljes szélesség

Magasság

Motortípus Motorteljesítmény

Sebesség úton Fajlagos teljesítmény

  1. Mp

3 fő

7,78 m

2,50 m

2,54 m

Steyer Mód. 6FA

300 LE Diesel (2300 f/min)

63,0 km/h

  1. LE/Mp

Fajlagos talajnyomás Árokáthidaló képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség Mászóképesség

AUSZTRIA

Fegyverzet

E E

0,69 kp/cm!

2,20 m

32°

Hatótáv

1 db 105 mm

hk.lg.

1 db 7,62 mm párhzuamosított 8P-

400 km

69


BELGIUM

Harci súly

8,8 Mp

Motortípus

Kezelők

3 fő

Motor­

Teljes hossz

4,50 m

teljesítmény

Teljes szélesség

2,26 m

Sebesség úton

Magasság

2,52 m

 

70

öcsi


FN — 4

Az FN—4 jelű, könnyű páncélgépkocsit a belga csendőrség részére két változat­ban gyártották. Az FN—4 RM—62 típus 60 mm-es gránátvetővel és 7,62 mm-es FN ikergéppuskával volt felszerelve. A gránátvető lőszerkészlete 46 db gránát volt. • A 90 mm-es löveggel felszerelt változat nagyobb tornyot kapott, lőszer­készlete 40 db HE AT és repeszgránát. Mindkét változat tornya 360°-ban kör­ben forgatható, a hajtómű 4 előre- és 1 hátrameneti fokozattal rendelkezett. A Fabrique Nationale Herstal SA cég a karhatalmi alakulatoknak 1971-ig ösz- szesen 62 példányt épített. Katonai alkalmazásra nem került. A tervezett lö- vészpáncélos-változat egy prototípusa épült meg (1 kezelő + 8 fő lövész), de sorozatban nem gyártották.

FN—652 6 heng. benzin Fegyverzet 1 db 90 mm CATI k.lg.

130 LE/3500 f/min

110,0 km/h

Hatótáv

  1. db párhuzamosított

     

    7,62 mm gp.

550 km

EE—11 URUTU

Lövészpáncélos

BRAZÍLIA

A brazil hadiipar a fejlődő gépkocsiiparára támaszkodva és NSZK licencek fel­használásával az 1970-es években kezdte meg a saját fejlesztésű páncélozott jár­műcsaládjának kialakítását. Az EE—11 típusjelű, 6 x 6-as kerékelrendezésű, kerekes lövészpáncélos a sorozat harmadik tagja. Első prototípusát 1970 júliu­sától építették, sorozatgyártásának kezdete az 1972. év. A brazil hadsereg és haditengerészet egyaránt használja, mert a jármű még hullámzó vízen is úszó­képes. Vízben haladáskor meghajtását 2 hajtócsavar, kormányzását 2 kormány­lapát biztosítja. Az úszóképesség érdekében 2—2 levegőszívó és kipufogó­csonkja felfelé nyúlik ki. Az ajtók mindkét oldalon az első és a második tengely között helyezkednek el, fegyverzete több variációban készült. A tetőn levő fegyverzete 12,7 mm-es vagy 7,62 mm-es géppuska. A tornyos változatnál 76 mm-es, vagy 90 mm-es löveg van beépítve a párhuzamosított 7,62 mm-es, ill. 12,7 mm-es géppuskával együtt. A motor és a hajtómű NSZK Mercedes-Benz licenc, amelyet a brazil leányvállalat gyárt. • A fénykép a lövészszállító, a rajzos ábra a felderítő változatot ábrázolja.

Harci súly

Kezelők/szállított lövészek

Teljes hossz

Teljes szélesség Magasság Hasmagasság

10,5 Mp

1/14 fő

5,76 m

2,44 m

2,00 m

0,35 m

Motortípus

Motor­

teljesítmény Sebesség úton

Gázlóképesség
Mászóképesség

képesség

Mercedes-Benz (Brazil) licenc

172 LE Diesel/2800 f/min

95 km/h úszóképes 60“

0,6 m

Fegyverzet

Hatótáv

1 db 7,62 mm gp. vagy

1 db 12,7 mm n.gp.

700 km

71

BRAZÍLIA

EE—9 CASCAVEL

Páncélozott felderítő gépjármű

A brazil fejlesztésű páncélozott járműcsalád második tagja, amelyet az Engesa- gyár 1970-től fejlesztett ki. Alvázát az EE—11 Urutu lövészpáncéloshoz is fel­használták, a torony és a fegyverzet problémái miatt a páncélozott felderítő gépjármű később készült el. A prototípusnak még 37 mm-es lövege volt, ezt hamarosan 90 mm-es francia D—921 típusú lövegre cserélték ki, amely páncé­lozott célok ellen 1500 m távolságig hatásos. A HE típusú gránátjának 650 m/s, a HC gránátjának 760 m/s a kezdősebessége. A toronyban egy 7,62 mm-es pár- huzamosított géppuska is van. • A brazil hadseregen kívül a qatari haderő ren­delt 20 darabot francia, AML—90 típusú toronnyal és 90 mm-es löveggel fel­szerelve.

Harci súly Kezelők Teljes hossz Teljes szélesség Magasság

10,75 Mp

3 fő

5,99 m

2,44 m

2,33 m

Motortípus

Motorteljesítmény Sebesség úton Gázlóképesség Mászóképesség Lépcsőmászó képesség

Mercedes-Benz (Brazil) licenc 172 LE Diesel 6 heng.

100 km/h

1,0 m

30°

0,35 m

Fegyverzet

Hatótáv

1 db 90 mm D—921 típ. hk.lg.

1 db 7,62 mm párhuzamosított gp. 800 km

72

LT—35 (T—11)

Könnyű harckocsi

A csehországi Skoda Művek az 1930-as években — több kísérleti járművön ke­resztül — 1935-ben kifejlesztette az LT—35 (T—11) jelű könnyű harckocsit, amelyet az akkori viszonyok között 37 mm-es lövege miatt a közepes kategó­riába soroltak. Ebből mintegy 400 db került a csehszlovák hadsereg állomá­nyába, majd 1939 után a német Wehrmacht tulajdonába. A német elnevezéssel PzKpfw 35 (t) jelű harckocsit két páncéloshadosztályba vonták össze. 1940-ben a 6. Pz. Div. fegyverzetében még 67 db volt. 1941 után Romániának további példányokat adtak át. • Még 1939 előtt a csehszlovák üzem 250 darabot Romá­niának, 200-at Jugoszláviának szállított. A román példányok még a háború vé­gén is szolgálatban álltak, a jugoszláv készlet maradványa a Wehrmacht, majd a horvát fegyveres erők állományába került. • Az LT—35 típus magyar vonat­kozása, hogy az 1939. évi, a magyar és a szlovák csapatok közötti fegyveres ösz- szecsapások során két sérült példány a magyar csapatok kezére került. Ezeket kijavították, a HTI pedig a gyárthatóság szempontjából vizsgálat alá vette. Az akkor már zajló licenctárgyalások eredményeként végül is a svéd Landsverk L—60 könnyű harckocsit gyártották sorozatban Toldi I néven. 1940 után a T—11 továbbfejlesztett, erősebb változata, aT—21 Túrán I 40M jelzéssel került sorozatgyártásra.

Harci súly

Kezelők

Teljes hossz

Teljes szélesség

Magasság

10,5 4 fő 4,45

2,14

2,20

Motorteljesítmény

Sebesség úton

Fajlagos teljesítmény

Páncélzat


CSEHSZLOVÁKIA

120,0 LE

40 km/h

11,4 LE/Mp

8—25 mm

Fegyverzet

Hatótáv

  1. db 37 mm hk.lg.
  2. db 7,9 mm gp. 190 km

73

CSEHSZLOVÁKIA

T—21 (V—8H CKD)

Közepes harckocsi

Közvetlenül a Csehszlovákiát sújtó müncheni egyezmény megkötése előtt a prágai Skoda Művek (CKD) a T—11 tapasztalatainak felhasználásával meg­kezdte egy erősebb közepes harckocsi kifejlesztését. Csak egyetlen prototípus­példánya készült el, vas felépítménnyel. A korábbi típussal szembeni legfőbb eltérések: az erősebb, 245 LE-s motor, a 47 mm-es harckocsilöveg beépítése és az 50 mm-re növelt homlokpáncélzat. Fejlesztését 1939 után a németek le­állították, a gyár kapacitását saját hadianyaguk gyártására kötötték le. • A ma­gyar katonai szervek 1940-ben hosszadalmas tárgyalások után megvették a iicencet, és aWM, a Ganz, a Győri Vagon, illetve MÁVAG üzemekben beren­dezkedtek a sorozatgyártásra, amely 40M Túrán néven indult meg. Az eredeti változat 47 mm-es lövegét 40 mm-re szerkesztették át annak érdekében, hogy a Nimród gépágyú lőszere tüzelhető legyen belőle; a 2 db 7,9 mm-es géppus­kát magyar 8 mm-es Gebauer géppuskára cserélték át. A T—21 próbáit 1940 nyarán hajtották végre, de a lényegében rajztábláról levett típus kezdeti hibái az első sorozat gyártásánál sok problémát okoztak. Az eredeti kivitelhez ké­pest több műszaki módosítást hajtottak végre, a harckocsi 1941-ben ezek elle­nére is elavultnak minősült. Akadtak korszerű megoldású részegységei, pl. a sűrített levegős tengelykapcsoló és fékrendszer, de a futómű bonyolult és el­avult maradt.

Harci súly 16,5 Mp

Kezelők 4 fő

Teljes hossz 5,25 m

Teljes szélesség 2,25 m

Magasság 2,30 m

Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény Páncélzat

240—245 LE

45 km/h

14,8 LE/Mp

8—50 mm-ig

Fegyverzet Ható táv

  1. db 47 mm hk.lg.
  2. db 7,9 mm gp. 125 km

74

OT—810


Lövészpáncélos CSEHSZLOVÁK SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG

A németek által a második világháború során alkalmazott féllánctalpas Sd.Kfz.251/1 páncélozott gépjárművet egy cseh területen fekvő üzemben is gyártották, így dokumentációi és felszerszámozása megmaradt. Továbbfejlesz­tett változatát OT—810 jelzéssel, mint lövészpáncélost, a csehszlovák hadsereg számára gyártották. A főbb módosítások: 120 LE-s Diesel-motor beépítése, a küzdőtér fedett kialakítása tetőajtókkal, az oldalakon 3—3 lőrés a lövészfegy­verek számára. A kétfelé nyíló, nagy hátsó ajtó változatlanul megmaradt. A te­tőrészen kinyitható fedél jobb oldalán a géppuska számára körsínt építettek be. A jármű az OT—62 és OT—64 rendszeresítéséig állt szolgálatban, 1972 után egy részüket hátrasiklás nélküli ágyút hordozó, harckocsivadász-járművé épí­tették át. Ennek fő fegyverzete a 82 mm-es LG—59A jelű löveg. Később köny- nyűlövegek vontatójaként és anyagszállító járműként használták fel.

Harci súly

8,0 Mp

Kezelők, szállított

 

lövészek

1/9 fő

Teljes hossz

5,30 m

Teljes szélesség

2,10 m

Magasság

2,10 m

Motortípus Motorteljesítmény Fajlagos teljesítmény

Diesel

120 LE

15,0 LE/Mp

Fegyverzet

1 db 7,62 mm gp. vagy 1 db 82 mm LG—59A HSN á.

75

CSEHSZLOVÁK SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG OT—62 TOPAS

Lövészpáncélos

A szovjet BTR—50PK típusú jármű licencváltozata; több módosítást hajtottak végre rajta, így az eredeti kivitelnél erősebb. Hatótávolsága és az úton kifejtett sebessége nagyobb, ABV védelme is hatásosabb. Kialakításánál a PT—76 úszó­harckocsi fődarabjaiból és futóművéből több elemet használtak fel. Vízi meg­hajtására két, turbinaként működtetett hajócsavar szolgál, amelyek a vízsugarat hátrafelé kilövellik. Több kivitelben gyártották, volt fegyverzet nélküli, 7,62 mm-es toronygéppuskával és T—21 jelű hátrasiklás nélküli löveggel sze­relt változata is. • A csehszlovák haderőn kívül az indiai, az egyiptomi és a lengyel csapatok harceszközei között is szerepelt.

Motor­teljesítmény Sebesség úton/vízen Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Árokáthidaló képesség

Harci súly

15,0 Mp

Kezelők/

 

szállított

 

lövészek

2/18 fő

Teljes hossz

7,08 m

Teljes

 

szélesség

3,14 m

Magasság

2,30 m

Motortípus

PV—6 jelű 6 hengeres Diesel

300 LE

60/10 km/h

20,0 LE/Mp

1,53 km/cm1

2,8 m

Fegyverzet

Hatótáv

1 db 82 mm HSN lg. 7,62 mm gp. vagy toronyban

1 db 14,5 mm n.gp.

1 db 7,62 mm gp.

450 km

76

OT—64 SKOT

Lövészpáncélos CSEHSZLOVÁK SZOCIALISTA KÖZTÁRSASÁG

A 8×8 kerékképletű lövészpáncélost 1959 és 1964 között a Tatra—813 jelű nehéz, 8 Mp-os tehergépkocsi bázisán fejlesztették ki. Az úszóképes jármű oldalán, tetején és hátsó részén is ajtók vannak a szállított lövészek számára. A vízben úszáskor két hajócsavar hajtja. • Több változatban épül, a Skot—2A és 2AP jelű változatait a lengyel ipar licencben gyártja; ez utóbbiaknak két különböző tornya van. Fegyverzetük egységes, 14,5 mm-es nehéz géppuska és 7,62 mm-es géppuska. A lengyel változat tetőlemezén 2 db Sagger páncéltörő rakéta is elhelyezhető. • Több antennával ellátott, parancsnoki vezetésipont- változata is van.

12,5—14,8 Mp

teljesítmény

Mászó­képesség Fegyverzet

Harci súly

Kezelők/ szállított lövészek Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Motortípus

2/18 fő

7,44 m

2,50 m

2,30 m

Tatra T—928-14 V—8 Diesel

Motor­

úton/vízen

Fajlagos

teljesítmény Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség

180 LE/2000 f/min

95/9,0 km/h

14,4 LE/Mp

2,0 m

0,5 m

Hatótáv Futómű

35°

vagy 2 db irányított rak. vagy 12,7 mm gp.

vagy 7,62 m m és

14,5 mm gp.

700 km

8×8 kerékképlet

77

EGYESÜLT ÁLLAMOK

Ml COMBAT CÁR

Könnyű harckocsi

Az Észak-amerikai Egyesült Államok szárazföldi haderejében már 1934-ben megkezdték egy olyan — a lovasságot és a gyalogságot kísérő — könnyű harc­kocsi kifejlesztését, amely felderítésre is alkalmazható. 1934-ben a T5 jelű két­tornyú ; 1935-ben a T5E1 kazamatás és forgótornyos, majd a T5E2 jelű alaptípus készült el, amely M1, majd Tank Light M1A2 jelet kapta. Ennél már kialakult a lánctalpas futómű jellegzetes amerikai megoldása, mellső lánckerékkel és ipszilon elrendezésű kettős futógörgőkkel. Ez később a világháborús harckocsi­gyártás során nagy szerepet játszott. A T5E3 változat 1936-ban Guiberson tí­pusú Diesel-motort, az M1E1 változat 1937-ben erősebb hajtóművet kapott. 1937-ben az M1E2 változat futóművét meghosszabbították (M2 típusú futómű), és típusjele M1A1-re módosult. Sorozatgyártása 1938-ban indult meg. 1939-ben az M1E3 típus a végleges gumizott lánctalpat kapta, amely a későbbi M soroza­tokra is jellemző volt. Az első 112 db járművel 1939-ben kezdték meg az 1. és 13. lovasezred, majd a 7. lovasdandár felszerelését. A felépítmény robusztus, viszonylag magas volt. Az M1 menetteljesítménye felülmúlta a hasonló német járművekét, de az erősebb fegyverzetű harckocsikkal szemben nem tudta fel­venni a harcot. Ezért az M1 szériapéldányait főleg kiképzésre használták.

»,7 Mp

4 fő

4,14 m

2,10 m

2,36 m

Motortípus

Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény

Ottó

250 LE

80 km/h

25,2 LE/Mp

Fegyverzet

Páncélzat

  1. db 12,7 mm gp.
  2. db 7,62 mm gp.

15 mm-ig

Harci súly

Kezelők

Teljes hossz

Teljes szélesség

Magasság

78

M2A1

Közepes harckocsi

EGYESÜLT ÁLLAMOK

A szárazföldi haderő megrendelésére 1938-ban kezdték el az M2 típusú, köny- nyű harckocsi bázisán egy tornyos és kazamatás kialakítású közepes harckocsi kifejlesztését, T5/I elnevezéssel. Ennél alkalmazták első ízben a lövegek kaza­mataszerű beépítését, amely az amerikai harckocsikat sokáig jellemezte. AT5/III típus — hosszított M2-al váz fel használásával — 1938-ban már szélesebb lánctalppal, erősebb motorral, majd 1939-ben Guiberson Diesel-motorral T5E1 néven a javított változata készült el. Az alaptípus fegyverzete 2 db 37 mm-es harckocsilöveg és 6 db 7,6 mm-es géppuska; a 13,6 Mp súlyú jármű­nek 6 főnyi kezelőszemélyzete volt. A kiszolgálása a szűk belső tér miatt rend­kívül bonyolult volt. 1938-ban még két altípus készült belőle: T5E2 jellel egy 75 mm-es hegyilöveggel ellátott rohampáncélos és az M2A1 jelű, erősített to­ronyformájú típus. Ez utóbbiak 1940-ben kis sorozatban a páncélosegységek részére készültek és 1941-ben az észak-afrikai hadszíntérre szállították, ahol a brit csapatoknak adták át őket. Ennél a típusnál alakult ki a későbbi, nagy soro­zatú M3 és M4 típusok építési formája és fődarabjai. A futóműre jellemző a 3×2, páros felfüggesztésű kisgörgő, a hátul elhelyezett meghajtókerék és a lánc feltámasztására szolgált 3—3 visszafutó görgő. A test magas felépítésű, a forgó­torony a könnyű löveggel s a ferde homlokzatpáncélzattal együtt jellegzetes amerikai megoldás. A háború első időszakában mind a szovjet, mind a német típusok technikailag felülmúlták.

Harci súly Kezelők Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Hasmagasság

17,2 Mp

6

5,39 m

2,62 m

2,86 m

kb. 0,4 m

Motortípus Ottó vagy Guiberson Diesel

Motor­teljesítmény

Sebesség úton

Fajlagos teljesítmény

Páncélzat

350 LE

48 km/h

20,2 LE/Mp

25 mm-ig

Fegyverzet Ható táv

1 db 37 mm hk.lg. 6 db 7,6 mm gp. 209 km

79

EGYESÜLT ÁLLAMOK

Motortípus

  1. Mp

4 fő

  1. m

2,47 m

  1. m

Motor­

teljesítmény

úton

Fajlagos teljesítmény Páncélzat

Harci súly

Kezelők

Teljes hossz

Teljes

szélesség

Magasság

80

M2A3

Könnyű harckocsi

A korábban már fejlesztett M1 könnyű harckocsi bázisán 1934-ben alakították ki az erősebb és javított M2 típust, amely elsősorban a fegyverzet beépítésé­ben, a páncéltest kialakításában mutatott eltérést. Az M2A2 (T2E2) jelű típus két toronnyal épült, szögletes oldalfalakkal, forgó és merev kivitelben. 1937- ben az M2A2E1 típus Guiberson Diesel-motort, az M2A2E2 pedig vastagabb páncélzatot kapott. 1938-ban az M2A2E3 típust G—71M Diesel-motorral sze­relték fel, 1938-ban az M2A3 hosszabb láncot és a bal toronyra pedig hatszög­letű kupolát kapott. A sorozatgyártás ekkor már megkezdődött és a gyalogos­hadosztályok páncélosegységeit látták el velük. 1941-ben az M2A4 változatot a brit csapatoknak szállították, ahol kiképzésre használták, harci bevetésre nem került. Közben a kísérleti típusok kialakítása tovább folyt. 1939-ben az M2A3E1 típus az A3 felépítésében, de Guiberson Diesel-motorral, ugyanebben az évben az M2A3E2 elektromos hajtóművel épült meg. 1940-ben az M2A3E3 altípust OM Diesel-motorral szerelték fel, az M2A4 típus, amelyet Nagy-Bri- tanniának szállítottak, erősebb páncélzatot és jobb motorvédeimet kapott. A jármű főbb jellemzői hasonlóak az M1 sorozathoz, de fegyverzete a harc­kocsik elleni harcra változatlanul gyenge volt. Az alváz, a motor és egyéb fő­darabok viszont nagy szerepet játszottak a későbbi közepes kategóriájú ame­rikai harckocsik kifejlesztésénél.

Ottó, ill. Diesel

(Guiberson és OM típus)

165 LE

48 km/h

  1. LE/Mp

25 mm-ig

Fegyverzet

Hatótáv

  1. db 12,7 mm n.gp.
  2. db 7,6 mm gp.

377 km

M3 GENERÁL GRANT

Közepes harckocsi

Az M3 Generál Grant közepes harckocsi a széria utolsó típusa volt; ez a brit rendelésre készített változat 1941-ben M3 jelzéssel futott ki a gyárból, a Grant (később a Lee) elnevezést a brit hadsereg adta. Felső géppuskakupola nélkül, felszerelt rádióantennával készültek. Az M3A5 típust 1942-ben 2 db 671 típusú motorral és erősített páncélzattal építették. A Grant és Lee típusok között lényeges különbség nem volt. Számos példányuk került Nagy-Britanniába, a csendes-óceáni és az észak-afrikai hadszíntérre. Az M3A2 brit változatának neve Generál Lee—II CDL. A nagy gépkocsigyárak 1942-re nagy sorozatú gyár­tására készültek fel, ennek alapja az egységes M3 futómű és alvázrendszer volt. A harckocsik súlyát azért nem növelték 30—33 Mp fölé, mert itt már a szállí­tási és rakodási problémák jelentkeztek. A gyárak minden nehézség nélkül építhettek volna 40—60 Mp-os nehéz harckocsikat, mint ahogyan 1944 45- ben korlátozott számban készítettek is. A harckocsik súlyának a hajón történő szállítás lehetőségeihez, a hajók daruinak terhelhetőségéhez, valamint a partra­szállási műveletek mostoha kikötési viszonyaihoz kellett alkalmazkodni.

28,5 Mp

6 fő

5,66 m

2,74 m

2,84 m

Motortípus

Motorteljesítmény

Sebesség úton

Fajlagos teljesítmény

Árokáthidaló képesség

Lépcsőmászó képesség

Páncélzat

Harci súly

Kezelők

Teljes hossz

Teljes szélesség

Magasság

EGYESÜLT ÁLLAMOK

  1. db 671 típ.

400 LE

40 km/h 14,0 LE/Mp 2,0 m

0,6 m

14—65 mm

Fegyverzet

Hatótáv

1 db 75 mm hk.lg. 1 db 37 mm hk.lg.

4 db 7,6 mm gp. 232 km

81

EGYESÜLT ÁLLAMOK

M3A1 STUART

Könnyű harckocsi

Az amerikai szárazföldi haderő 1940-ben az M2A4 könnyű harckocsi bázisán folytatta a fejlesztést, a már zajló második világháború tapasztalatainak figye­lembevételével. A korábban a brit fegyveres erőknek szállított típusok hibája a gyenge fegyverzet és a nagy kezelőlétszám volt. Ezért a tornyot 37 mm-es harckocsilövegre tervezték át, és az M3 (Stuart I) altípus 5 db géppuskáját háromra csökkentették. Az M3 sorozat a Generál Stuart elnevezését Nagy- Britanniában kapta. Az M3A1 típusnak 1941-ben már 360°-ban körben forgó, gömbölyű tornya és tetőgéppuskája volt. Az 1942-ben gyártott M3A3 (Stuart V) homlok- és oldalpáncélzatát megerősítették, és a torony hátsó ajtót kapott. Az M5 és az M5A1 erősített típusokat 1942-ben gyártották; ezeknél a torony hátsó ajtaja elmaradt, a motortér védelmét megerősítették, s a láncvédő oldal­páncélzat is megjelent. Nagy számban szállították Nagy-Britanniába, bevetésre Észak-Afrikában kerültek. 1942-ben a csendes-óceáni hadszíntéren valamennyi amerikai páncélosegységnél szerepelt. Gyors, jól felfegyverzett, kissé magas jármű volt, megbízható, kiforrott konstrukciónak bizonyult, s a háború végéig használatban volt.

Harci súly 13,0 Mp

Kezelők 4 fő

Teljes hossz 4,45 m

Teljes szélesség 2,22 m

Magasság 2,35 m

Motortípus Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény Páncélzat

Ottó

220 LE

59 km/h

16,9 LE/Mp

43 mm-ig

Fegyverzet

Hatótáv

1 db 37 mm hk.lg. 3 db 7,6 mm gp. 135 km

82

M3A5 GENERÁL LEE

Közepes harckocsi

Az amerikai szárazföldi haderő 1942 augusztusában egy 75 mm-es löveggel fel­szerelt M3 sorozatú közepes harckocsi kifejlesztését kezdte meg. Az alap az 1940. évi T5E5, valamint azok a haditapasztalatok voltak, amelyeket ezzel a tí­pussal a brit erők 1940-ben a franciaországi hadjárat során szereztek. A proto­típus 1941. januárban, az első szériapéldány 1941. júliusban készült el. A futó­műnél és az alváznál is a korábbi M2A1 járműből indultak ki, amely kisebb mó­dosításokkal most már a standard futómű lett. A jobb oldali kazamatában he­lyezték el a 75 mm-es löveget, a forgótoronyban a középvonaltól balra a 37 mm-es löveget, amelyet ekkor első ízben stabilizátorral láttak el. A forgó­torony tetején külön kupolában egy géppuska volt, két másik oldalra tüzelt. A motorteljesítményt az M3 alaptípushoz képest 340-ről 420 LE-re növelték; a belső térben a 6 főnyi kezelőszemélyzet szűkén fért el. A lépcsős alakú harc­kocsi fő tűzfegyverének csak korlátozott kilövési lehetősége volt, de az 1942. évi észak-afrikai harcokban a német Pz.Kpfw Ili. és IV. harckocsik homlok­páncélját 1000 m-ről átütötte. 1940-ben 108 db került az amerikai páncélos­hadosztályokhoz, 1942-ben 317 db-ot szállítottak a 8. brit hadseregnek Észak- Afrikába, ahol a 2. és a 22. Armonred Brigádé még májusban 50—50 db-ot ka­pott. A sorozatgyártásra több amerikai üzem is felkészült, de a helyzet 1941 decemberében az USA hadbalépésével gyökeresen megváltozott, az egész ipart haditermelésre állították át. 1942-ben az M3E1-et már a Ford Műveknél gyártották, saját motorral. Az M3A1-et 1941-ben erősített páncélzattal és Whright, majd Guiberson Diesel-motorral szerelték fel. Az M3A3 típust 2 db 671 jelű motorral, az M3A4-et 1942-ben 5 db Chrysler motorral gyártották.

Harci súly Kezelők Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Hasmagasság Motortípus

29,0 Mp

6 fő

5,64 m

    1. m
  1. m

0,44 m

Wright

vagy Guiberson Diesel

Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Árokáthidaló képesség

EGYESÜLT ÁLLAMOK

420 LE

40 km/h

14,5 LE/Mp

0,97 kp/cm’

2,0 m

Lépcső­

mászó

képesség 0,6 m

Páncélzat 14—18—38, max. 57 mm Fegyverzet,

lőszerjava­

dalmazás 1 db 75 mm hk.lg. L/31/50 db

  1. db 37 mm hk.lg. L/53,2/179 db
  2. db 7,6 mm gp./9200 db

Hatótáv 193 km (225 km)

83

EGYESÜLT ÁLLAMOK

M4A1 GENERÁL SHERMAN

Közepes harckocsi

Az Egyesült Államokban 1941 szeptemberében kezdődött meg az M3 jármű bázisán egy T—6 jelű prototípus kifejlesztése, korszerű, forgatható, gömbö­lyített toronnyal, 75 mm-es harckocsilöveggel; nagy szériában gyártható, kö­zepes harckocsi alaptípusának szánták. A gyártás 1942 júliusában több nagy­üzemben megindult és az M4A1—A4 széria igen nagy sorozatban épült; 1942- ben 1400 darab készült el. A termelést tovább fokozták, s a kanadai és ausztrál üzemeket is bevonták; az előbbiek RAM—I és II néven az M4A5, az utóbbiak a Sentinel I, II, III változatot gyártották. 28 változatából az Egyesült Államokban a háború éveiben összesen 49 234 db épült — nem számítva a hasonló alvázú rohamlövegeket, önjáró lövegeket, különleges járműveket; ez a 88 000 db amerikai építésű harckocsinak mintegy 56%-a. Első bevetése az 1942. októberi el-alameini csatában volt, jó eredménnyel. Ettől kezdve valamennyi hadszínté­ren működött, s az amerikai páncélos- és gépesített csapatoknál egészen 1955-ig rendszerben tartották. A konzervatív felépítésű, jól javítható típus 1942-ben volt korszerű, ezután a német típusokkal szemben fokozatosan hát­rányba került, de a nagy számban történő alkalmazás áthidalta a gyengébb tel­jesítményt. A továbbfejlesztés eredményeit nem lehetett a nagy sorozatú alap­típusokra átvinni. A legmodernebb típusa az M4A3E8, más néven Super Sher- man volt 76,2 mm-es hosszú csövű löveggel; ez a típus egyes haderőknél még az 1960-as évek közepén is rendszerben volt.

Harci súly Kezelők Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Hasmagasság Motortípus

30,7 Mp

5 fő

6,16 m

2,67 m

2,79 m

0,44 m

Ottó; Wright

Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény Árokáthidaló

.képesség

400 LE

38 km/h

11,5 LE/Mp

2,29 m

Lépcső­

mászó

képesség 0,61 m

Páncélzat 16—51 — max. 57 mm Fegyverzet/

lőszerjava­

dalmazás 1 db 75 mm hk.lg. L/40,13/90 db 2 db 7,6 mm gp./4750 db 1 db 12,7 mm hk.gp./300 db

Hatótáv 150 km úton

84

M4A3 GENERÁL SHERMAN IV

Közepes harckocsi

Az M4A3 típusú közepes harckocsit a második világháború folyamán mindvé-

gig gyártották. Valamennyi változatának a felsorolására nincs mód. Érdekes

megjegyezni, hogy a normandiai partraszállás DD típusát is ebből a típusból

alakították ki; ez utóbbi a vászonból készült, magasra emelt csónaktestével és

segédmeghajtású vízi hajtóművével nagy meglepetést okozott a német csapa-

toknak. A partraszállás első szakaszában ugyanis harckocsikra nem számítot-

tak. • A harckocsit a magas építésen és a robusztus tornyon túlmenően a kora-

beli élenjáró gyártástechnológia jellemezte: hegesztett lemezpáncéltest és ön-

tött idomokból összeállított hegesztett torony. A test kialakítása és a páncél

vastagsága olyan volt, hogy csak a német 88 mm-es ágyúk közelről leadott löve-

déke ütötte át. • Fegyverzetét igen sok változatban szerelték, egy-egy válto-

zatán a 76 mm-es hosszú csövű löveget és a 105 mm-es tarackot egyaránt meg-

találjuk. A tornyok formája ennek megfelelően lapos, ovális és hengeres ki-

vitelben készült. • A változatok a csatlakozó méretek azonossága miatt az ellá-

tásban még nem jelentettek komoly gondot. Mégis fel kell tételeznünk, hogy

a harckocsiépítés koncepciója nem volt egységes, kellően kiforrott.

Harci súly

Kezelők

Teljes hossz

Teljes szélesség Magasság Motortípus Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény

33,0 Mp

5 fő

5,92 m

2,6 m

2,96 m

Ford GAA

500 LE

45 km/h

15,1 LE/Mp

Fajlagos talajnyomás Oldalstabilitás Árokáthidaló képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség

Mászóképesség Mellső/hátsó terepszög

EGYESÜLT ÁLLAMOK

0,84 kp/cm* 1 22’

1,83 m

0,69 m

0,7 m

31’

Páncélzat 14—76 mm

Fegyverzet/lő-

szerjavadal ma­

zás 1 db 75 mm hk.á./104 db

  1. db 7,62 mm gp./6875 db

1 db 12,7 mm gp./630 db Hatótávolság 150 km

30/25′

85

EGYESÜLT ÁLLAMOK

MSA1 STUART VI

Felderítő harckocsi

A felderítő feladatokra tervezett M5A1 könnyű harckocsit a brit hadseregben Stuart VI jelzéssel állították rendszerbe. • A harckocsi építésmódja jellegze­tesen amerikai, viszonylag magas és keskeny test, robusztus toronnyal. Futó­művének kapcsolt ikergörgői egy-egy rugótagra támaszkodnak, a lánc vissza­futó ágát és a támasztógörgőket kötényezés takarja. • Fő fegyverzetét, az L/50,6 csőhosszúságú 37 mm-es ágyút 2 db 7,62 mm-es géppuska egészíti ki; ez a fegyverzet a maga idejében korszerűnek volt mondható. • Az automata sebességváltó és a Cletrac rendszerű kormánymű a vezető munkáját nagymér­tékben megkönnyítette. • A láncmeghajtó kereket — az európai harckocsi­építéshez képest szokatlan megoldással — elöl helyezték el; ez nemcsak a harckocsi sebezhetőségét, hanem a lánc igénybevételét is fokozta.

1 — —1

— ■ _ — – <- 11/1

         

Lr . . . L

         
           

tg ‘

         

Harci súly 14,7 Mp

Fajlagos teljesítmény

17 LE/Mp

Lánctalp-

   

Kezelők 4 fő

Fajlagos talajnyomás

0,88 kp/cm1

felfekvési hossz 3,03 m

 

Teljes hossz 4,94 m

Oldalstabilitás

25°

Lánctalp-

   

Teljes szélesség 2,26 m

Árokáthidaló

 

szélesség

0,30 m

 

Magasság 2,42 m

képesség

1,83 m

Páncélzat

10—38 mm

 

Hasmagasság 0,35 m

Gázlóképesség

0,82 m

Fegyverzet/lő-

   

Motortípus Cadillac

Lépcsőmászó

 

szer-

   

Motor-

képesség

0,62 m

javadalmazás

1 db 37 mm

hk.á./147 db

teljesítmény 2×125 LE

Mászóképesség

31°

 

3 db 7,62 m

n gp./6500 db

Sebesség úton 64 km/h

Mellső/hátsó terepszög

30/45°

Hatótávolság

160 km

 

86

M6A2E1

Nehéz harckocsi

Az amerikai szárazföldi haderő parancsnoksága 1940-ben utasítást adott az M6 jelű nehéz harckocsi fejlesztési munkálatainak megkezdésére. Nehéz, áttörő harckocsinak épült, s a TI jelű prototípust 1941-ben az új 76,2 mm-es, L/52,8 típusú löveggel látták el. A futómű 8 pár, kettesével összekapcsolt kisgörgőből állt; a csaknem teljes oldalpáncélzat a hátsó meghajtó lánckereket és a támasz­tógörgőket is védte. Az amerikai típusoknál szokatlan hátsó lánckerekes meghajtása volt, szélesített lánctalppal. A torony szögletes, hátrafelé keske- nyedő. Az M6A2 jelű változat még egy 37 mm-es harckocsilövég kiegészítő fegyverzetet is hordozott. Ezt 1942-ben az M6A2E1 prototípusnál elhagyták, és a páncélosok elleni távolharcra 120 mm-es csőszájfékes löveget építettek be. Ez a típus 1944—45-ben került csapatpróbára, de harci bevetésére már nem került sor. A fő probléma a tengeri szállíthatóság volt; ez a 60,0 Mp-os jármű rakodását és partraszállítását nem tette lehetővé. A tornyot az erős ágyúpajzs is vastagította; az alkalmazott 740, III. 800 LE-s motorok kísérleti jellegűek voltak. A tapasztalatokat a későbbi nehézharckocsi-típusoknál hasznosították.

Harci súly

Kezelők

Teljes hossz

Teljes szélesség

Magasság

60,0 Mp

6 fő

7,62 m

3,20 m

3,40 m

Motortípus

Motorteljesítmény

Sebesség úton

Fajlagos

teljesítmény

Páncélzat

EGYESÜLT ÁLLAMOK

Ottó

800 LE

37 km/h

  1. LE/Mp

a testen

max. 127 mm, a tornyon max.200 mm

Fegyverzet

Hatótáv

1 db 120 mm hk.lg. 2—4 db 7,6 mm gp. 160 km

87

EGYESÜLT ÁLLAMOK

M22 LOCUST

Felderítő harckocsi

Az amerikai harckocsiipar már a második világháború idején kifejlesztette és meg is építette a légi úton is szállítható könnyű felderítő harckocsitípust. • A könnyű, gyors és viszonylag hatékony tűzerejű harckocsi a légi úton szállí­tott csapatok harcát hathatósan támogatta. A cél — a légi szállíthatóság bizto­sítása — igen kompakt építést követelt meg, s ezt a szerkesztők igen kis mé­retek mellett valósították meg. • Összességében az amerikai hadiipar egyik legsikerültebb gyártmányának tekinthető, amelyet az egyes hadseregekben jó­val a háború befejezése után is rendszerben tartottak.

Lánctalp­szélesség

Páncélzat Fegyverzet/lő- szer- javadalmazás

Hatótávolság

0,29 m

12—25 mm

Harci súly Kezelők Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Hasmagasság Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény

7,16 Mp

3 fő

3,94 m

2,03 m

1,74 m

0,25 m

162 LE

64 km/h

22,6 LE/Mp

Fajlagos talajnyomás Oldalstabilitás Árokáthidaló képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség Mászóképesség Mellső/hátsó terepszög

0,43 kp/cmJ 25°

1,70 m

0,9 m

0,5 m

30°

30/45°

1 db 37 mm hk.á./50 db

1 db 7,62 mm gp./2500 db

215 km

88

M26 GENERÁL PERSHING

Nehéz harckocsi

EGYESÜLT ÁLLAMOK

Az amerikai tervezők az M6A2 típusnál felmerült nehézségek miatt már 1942- ben kénytelenek voltak visszatérni a régebbi koncepcióhoz: az erősített köze­pes harckocsi alvázán épített, nagy kaliberű löveggel kialakított, nehéz harc­kocsihoz, amelynek súlya 40,0 Mp körül adódik. Ennek a koncepciónak meg­felelően 1942-ben aT—20 sorozatot új futóművel és 76 mm-es harckocsilöveg- gel fejlesztették tovább. 1943-ban T—25E1 jelzéssel, 90 mm-es csőszájfékes löveggel — a német Panther típusok ellensúlyozására — kialakult az erős fegy­verzetű nehéz harckocsi. A T—26E3 jelű változat a kipróbálás után 1944-ben készült el, s M26 Generál Pershing néven meg is kezdték sorozat gyártását. 1945-ben 2000 db épült meg, ezek a páncéloshadosztályok nehézharckocsi- ezredeihez kerültek, és az M46 megjelenéséig rendszerben maradtak. Számos változatát próbálták ki; 1945-ben a tűzerő fokozására az M26 tornyát T—99 jelű négy egységes rakétaindító sínnel látták el, majd 1948-ban az M6 jelzéssel kísérleti kupolát építettek a toronyra 2 db távvezérelt 12,7 mm légvédelmi géppuskával. A 6 db középnagyságú futógörgős, 5 db vezetőgörgős, felső ré­szén burkolt futómű már az 1950-es évek jellegzetes amerikai megoldása. A Ford V—8 motor fajlagos teljesítménye még nem volt kellően nagy, a test- és toronypáncélzat már erős volt, s ezt az ágyúpajzs és pótlánctalpak még fo­kozták. A T—26E2/M—45 változatot 105 mm-es harckocsilöveggel látták el; ez azonban csak kísérleti típus volt.

Fegyverzet/

I őszer-

javadalmazás 1 db 90 mm hk.lg. L/50/

70 db

Harci súly

41,7 Mp

Kezelők

5 fő

Teljes hossz

6,34 m

Teljes szélesség

3,47 m

Magasság

2,77 m

Hasmagasság

0,44 m

Motortípus

Ottó

Motorteljesít­

 

mény

S00 LE

Sebesség úton

48 km/h

Fajlagos teljesítmény Fajlagos talaj­nyomás Árokáthidaló képesség Lépcsőmászó képesség Páncélzat

12,0 LE/Mp

0,89 kp/cm2

2,41 m

1,17 m

testen max. 101; tornyon max. 101 mm

Hatótáv

  1. db 12,7 mm n.gp./550db
  2. db 7,66 mm gp./5000 db

160 km

89

EGYESÜLT ÁLLAMOK

M41 WALKER BULLDOG Könnyű harckocsi

A második világháborút követő időszakban új könnyű felderítő harckocsira volt szükség — a régi M2, M3 és M24 felderítő típusok felváltására. Az amerikai hadseregben 1951-től állították rendszerbe az új M41 járművet. Erős csőszáj- fékkel ellátott 925 m/s kezdősebességű páncéltörő gránátja azonban még kö­zepes harckocsik leküzdésére sem volt képes. Ennek ellenére a NATO európai államai rendszeresítették, de 1970 után már csak a belga és dán felderítő egy­ségeknél volt rendszerben. Nem volt sikeres típus, a gyenge fegyverzetű, Otto-motoros járművet hamarosan korszerűbb típusok váltották fel.

90

Harci súly Kezelők Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Hasmagasság Motortípus

Motorteljesítmény

25,4 Mp

4 fő

8,08 m

3,26 m

2,85 m

kb. 0,4 m

Ottó; benzin- befecskendezéses (Al)

507 LE

Sebesség úton Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Mászóképesség Páncélzat

64 km/h

19,9 LE/Mp

0,72 kp/cma 31°

testen 30 mm

Fegyverzet/lőszer- javadalmazás

Hatótáv

1 db

76,2 mm hk.lg. L/60/57 db 1 db 7,62 mm gp. 1 db 12,7 mm n.gp. 160 km

M46 GENERÁL PATTON

Közepes harckocsi

EGYESÜLT ÁLLAMOK

A korábban tervezett, megerősített közepesharckocsí-típus fejlesztése — ame­lyet a 30,0 Mp-os súlyosztályban alakítottak ki és 90 mm-es, T—42 jelű löveggel láttak el — 1947-ben tovább folytatódott. A korábbi hiányosságok kiküszöbö­lése érdekében az M26 Pershing harckocsit fejlesztették tovább. Az 1948-ra elkészült M46 típusnál az M26 páncéltestbe erősebb, 810 LE-s Otto-motort épí­tettek, meg változtatták a motortér kiképzését, a géppuskák elhelyezését stb. A torony kissé módosult, védettségét a tartalék lánctalpak felerősítésével is növelték. így alakult ki a 44,0 Mp-os harci súly, amely a Patton-széria négy tí­pusánál (M46; M47; M48M A2—A5) még kismértékben fokozódott. A páncél­zat a testen 102 mm-es max-mal, a tornyon 145 mm-es max-mal viszonylag erős­nek tekinthető. A beépített Otto-motor fogyasztása nem tette lehetővé a meg­kívánt hatótávolság elérését. A nehéz kategóriában az M26-tal együtt az 1950— 53-as koreai háború egyik főszereplője volt. Annak az amerikai közepes harc­kocsinak az első jellegzetes típusa, amely 40,0—46,0 Mp-os osztályba tartozik, páncélzata a korábbi közepes kategóriánál erősebb, de a nehéz kategória tűz- erejét és páncélvédettségét még nem éri el.

Harci súly

Kezelők

Teljes hossz

Teljes szélesség

Magasság

Hasmagasság

44,0 Mp

5 fő

7,05 m

3,51 m

2,82 m

0,49 m

Ottó

810 LE

48 km/h

18,4 LE/Mp max. 101 mm-ig

Fegyverzet/lőszer­javadat mazás

1 db 90 mm hk.lg./70 db

  1. db 12,7 mm n.gp./525 db
  2. db 7,66 mm gp./5500 db 113 km

Motortípus

Motorteljesítmény

Sebesség úton

Fajlagos teljesítmény

Páncélzat

Hatótáv

91

EGYESÜLT ÁLLAMOK

Közepes harckocsi

<M4^GENERAL PATTON

Az Egyesült Államok második világháborús M26 közepes harckocsiját az M46 jelű típussal fejlesztették tovább, amely 90 mm-es, T—42 jelű löveget kapott. A cél egy erős páncélzatú, tűzerős, 30,0 Mp-os közepes harckocsi létrehozása volt. 1951-ben a koreai háború idején az M46 futóművet új toronnyal és a T—92 jelű 90 mm-es löveggel látták el; ez a jármű kapta az M47 típusjelet. A torony a harckocsi jellegzetes része, a hosszan kinyúló hátsó részre a lőszer és segédberendezések elhelyezése érdekében volt szükség. Távmérőt, új pa­rancsnoki kupolát építettek be, csőszájfékes löveggel látták el. A test páncél­vastagsága max. 100 mm; a toronyé 115 mm volt; 1951—54 között gyártották, 1952-től az amerikai csapatokat, később a NATO egységeit szerelték fel vele. Az M48 sorozatok megjelenése után jelentősége csökkent. Az 5 fős legénységű amerikai harckocsik sorában az utolsó volt; a vezető mellé beépített géppuskát később elhagyták. Normál lőszerének kezdősebessége 853 m/s, a speciális pán­céltörő gránáté 1170 m/s volt. A Német Szövetségi Köztársaságnak és Francia­országnak szállított példányokat később átépítették, a kezelők száma 4-re, a lőszerkészlet 34 db-ra csökkent; az M48 tűzvezető rendszerét építették be. Később katonai segélyként más országoknak adták tovább. Olaszország, Török­ország és Görögország haderőiben jelentős számban rendszerben áll.

Harci súly

44,1 Mp

Kezelők

5 fő

Teljes hossz

7,10 m

Teljes szélesség

3,51 m

Magasság

2,96 m

Hasmagasság

0,47 m

Motortípus

Ottó

Motorteljesítmény

810 LE

Sebesség úton

48 km/h

Fajlagos teljesítmény

17,5 LE/Mp

Fajlagos talajnyomás Mászóképesség

0,97 kp/cm2

31°

Fegy verzet/lőszer- javadalmazás

Hatótáv

  1. db 90 mm hk.lg. L/48/71 db
  2. db

7,62 mm gp./5950db

1 db

12,7 mm gp./900 db 130 km

92

M48A2 GENERÁL PATTON

Közepes harckocsi

Az amerikai szárazföldi haderő a világháborús M26 bázisán 1947-ben egy erős páncélzatú, közepes harckocsi fejlesztését kezdte meg, amelyet még Otto- rendszerű benzinmotorral alakítottak ki. A test hegesztett, a torony öntött kivitelű volt, a felépítés általában a konzervatív amerikai elveket tükrözte. A széles járműtest ellenére is viszonylag magas tornyába csőszájfékes és gáz- elvételi toldatos 90 mm-es harckocsilöveget építettek. A toronypáncél vastag­sága max. 110 mm, ezt még ágyúpajzs is erősítette. Az erős páncélzat nagy, 45,0—48,0 Mp-os súlyt eredményezett, ezt a 820 LE-s benzinmotor csak 48 km/h sebességgel tudta mozgatni. Az M48A2 változattól kezdve, már 865 LE-s benzinbefecskendezéses motort építettek be; a 16 változatból 1954— 1966 között kb. 12 000 db épült, s majdnem minden NATO- és SEATO-állam hadseregében megtalálhatók. Az A1E1 változat már 105 mm-es harckocsilöveg- gel és az M60 Diesel-motorral épült; a hatótávolság növelése érdekében 1964- től kb. 200 db M48A3 változatot építettek át Diesel-motorral. Az A1 változat új parancsnoki kupolával és géppuskával, az A1E1 változat új motorral, az A2 változat új távmérő és infravörös műszerekkel épült. A későbbi változatokat a vietnami háború tapasztalatai alapján kombinált fényszóró — IV sugárvetővel és új műszerekkel látták el; az A3 széria 5 vezetőgörgővel, új kupolával stb. épült. Az A4 változata már az M60 széria tornyát kapta, M67 és M67A változat lángvető harckocsi. Az A5 a régi A1 és A2 altípus 105 mm-es ágyúval és Diesel­motorral készült változata.

Harci súly 47,7 Mp

Kezelők 4 fő

Teljes hossz

Teljes szélesség

Magasság

Hasmagasság

Motortípus

Motor-

teljesítmény

Sebesség úton

6,87 m

3,63 m

3,09 m

0,39 m

Ottó (befecskendezéses)

865 LE/2800 f/min

51,5 km/h

Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Oldalstabilitás Árokáthidaló képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség Mászóképesség Lánctalp- felfekvési hossz

EGYESÜLT ÁLLAMOK

18,1 LE/Mp

0,84 kp/cm2 17°

2,6 m

1,2 m

0,9 m

31’

3,98 m

Lánctalp-

szélesség Fegyverzet/ lőszer­

0,71 m

 

javadalmazás

1 db 90 mm hk.lg./80 db 1 db 12,7 mm lé.gp./ 5950 db

1 db 7,62 mm gp./

1362 db

 

Hatótáv

150 km

93

EGYESÜLT ÁLLAMOK

M103

Nehéz harckocsi

A németek ellen vívott háború tapasztalatai alapján 1945-ben felmerült egy erős páncélzatú nehéz harckocsi létrehozásának az igénye. Először a T—29 tí­pust 105 mm-es, majd a T—30E2 típust 155 mm-es löveggel építették meg, de nem váltak be. A T—32, T—30E1 90 mm-es, majd a T—43 típus 120 mm-es harckocsilöveggel épült. 1947-ben új megoldást fogadtak el: a közepes Pershing—Patton-széria alvázának megerősítésével új toronnyal és 120 mm-es harckocsilöveggel a T—43, majd az M103 jelű típust hozták létre. Ez utóbbinál az M48 futóművet egy görgővel megnövelték, és 1954-ig kb. 200 db-os kis- széria készült belőle. 1952-ben kialakították a 01—51 jelű műszaki harcjármű változatát is. Elsősorban a páncéloshadosztályok nehézharckocsi-ezredeit látták el velük; 1955-től kezdve az európai 7. hadsereghez 54 db érkezett. Az M103-at az M60A1 típus váltotta fel. A nagy kaliberhosszúságú löveg számára — bár kettős csőszájféke volt — a torony átépítésére volt szükség. A páncéltörő és űrméret alatti gránátok kezdősebessége 1067 m/s, illetve 1300 m/s. A viszony­lag nehéz jármű — mint pl. a brit Conqueror is — a páncélosok elleni távol­harcra épült, de mivel fajlagos teljesítménye alacsony maradt, a magas tüzelő­anyag-fogyasztás csökkentette a hatótávolságot, a 820 LE-s Otto-motor pedig gyengének bizonyult a feladathoz.

Harci súly

54,5 Mp

Kezelők

5 fő

Teljes hossz

7,0 m

Teljes szélesség

3,75 m

Magasság

2,86 m

Hasmagasság

0,45 m

Motortípus

Ottó

Motorteljesítmény

810 LE

Sebesség úton

34 km/h

Fajlagos teljesítmény

14,9 LE/Mp

Fajlagos talajnyomás

0,74 kp/cm2

Fegyverzet/lőszer-

1 db

Mászóképesség

31°

javadalmazás

120 mm

Páncélzat

test

 

hk.lg./34 db

 

110 mm-ig;

 

1 db

 

torony

 

7,62 mm

 

max.

 

gP-

 

178 mm

 

1 db

     

12,7 mm

     

lé.gp.

   

Hatótáv

130 km

T—95

Kísérleti harckocsi

Az amerikai szárazföldi haderőnél 1956-ban egy korszerű, 30,0 Mp-os könnyű harckocsi fejlesztését kezdték meg, amelynek a közepes harckocsik fegyver­zete mellett könnyebb páncélzatot terveztek. Az E1 jelű prototípus 520 LE-s Diesel-motorral 1957-ben, az E2 jelű változat 1000 LE-s gázturbina-beépítéssel, hátsó lánckerék-meghajtással 1958-ban készült el. A futómű az M107 alvázra épült, 5 nagy futógörgővel, vezetőgörgők nélkül; a felépítményben több he­lyen alkalmaztak alumíniumötvözetet. 1962-ben egyik példányát hidropneuma- tikus rugózással látták el, majd az 1965-ös példányon a hidraulikusan változtat­ható magasságú alvázra az M48A2 tornyot építették fel. 1962-ben a Shillelagh- rakéta indítására is alkalmas, 152 mm-es kombinált löveget és új tornyot pró­báltak ki; ennek fejlesztését már 1956 óta végezték. Gyártásuk a megépült prototípusok alapján nem indult meg, de későbbi harckocsitípusok számos mű­szaki újdonságát és fegyverrendszerét ezeken próbálták ki. A könnyű kategó­riában a Sheridan, a nehézben az M60A2 és XM1 valósult meg. Ismeretes a T—118 jelzéssel épített műszaki harckocsiváltozat is. Fejlesztési munkálatokat az XM801 és XM803 harcjárművekben folytattak. • A fénykép az M48-as to­ronnyal épített változatot ábrázolja.

Harci súly

Kezelők

Teljes hossz

Teljes szélesség

Magasság

Hasmagasság

32,0—35,0 Mp

4 fő

  1. m

3,20 m

  1. m

kb. 0,4 m

Motortípus

Motorteljesítmény

Sebesség úton

Fajlagos teljesítmény

Páncélzat

EGYESÜLT ÁLLAMOK

gázturbina, illetve Diesel 1000 LE 55 km/h 28,0 LE/Mp 75 mm-ig

Fegyverzet

Hatótáv

1 db 152 mm kombinált lg. vagy 1 db 90—105 mm hk.lg.

+2—3 db gp. kb. 500 km

95

EGYESÜLT ÁLLAMOK

M60

Nehéz harckocsi

1958—59-ben az amerikai haderőben a hosszú ideig gyártott M48 sorozat fel­váltására készítették. Fődarabjait a korábbi jó tapasztalatok alapján az M48A2 futómű és öntött torony kis módosításával alakították ki. A korábbi koncep­ciótól való legfontosabb eltérés a Diesel-motor bevezetése. Ez volt az amerikai haderő első, nagy szériában épített Diesel-motoros harckocsija; bevezetését nem technikai meggondolások, hanem kialakítási és alkalmazási felfogások in­dokolták. A 750 LE teljesítményű, V—12 rendszerű Continental Diesel, az összeépített hajtóművel együtt igen tömör, csereszabatos egység, s az ameri­kai közepes harckocsik standard motorja lett; a régebbi M48 típusokba is be­építhető. A tűzerő fokozását a brit licencű, L7A1 (M68) típusú 105 mm-es harc- kocsilöveg — optikai távmérővel és tűzvezető szám [tógéppel — tette lehetővé. A harckocsilöveg stabilizálását is megoldották, de töltőgépet nem alkalmaztak. 1958-ban 50, 1959-ben 180, 1960—62-ben 720 db épült. 1962-ben tértek át az erősített M60A1 változat gyártására, amelynél növelték a tüzelőanyag-készletet, így a hatótávolság elérte az 500 km-t. Kissé növekedett a jármű magassága és szélessége; a Diesel-motort befecskendezővei látták el, külön segédhajtómű­vet nem alkalmaztak. Olaszország licencben gyártotta, Ausztriának kisebb té­telt adtak el, az amerikai páncéloskötelékeknél pedig az M48 típusokat vál­totta fel.

Harci súly Kezelők Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Hasmagasság Motortípus Motor­teljesítmény Sebesség úton

  1. Mp

6,95 m

3,63 m

3,20 m

0,46 m

Diesel V—12 Continental

750 LE/2400 f/min

48 km/h

Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Oldalstabilitás Árokáthidaló

képesség

Gázlóképesség Lépcsőmászó

képesség Mászóképesség Lánctalpfelfekvési hossz

javadalmazás

Hatótáv

  1. LE/Mp

0,78 kp/cm2 17°

2,6 m

  1. m

0,9 m

31°

4,24 m

Lánctalp­

szélesség Fegyverzet/ lőszer-

0,71 m

  1. db 105 mm hk.lg./57 db
  2. db 12,7 mm lé.gp./

900 db

  1. db 7,62 mm gp./5950 db

535 km

96

M60A2

Nehéz harckocsi

Az M60 sorozatú alváz felhasználásával a lézeres irányítású Shillelagh irányí­tott rakéta alkalmazására 1965-re új tornyot fejlesztettek ki. Az elsődleges cél az volt, hogy a páncéloshadosztályoknál olyan harckocsit alkalmazzanak, amely már nagyobb távolságból képes az ellenfél páncélosai ellen hatásosan harcolni, mint az M60/M60A1 szériák 105 mm-es harckocsilövegei. A Shillelagh rakéta­rendszerhez a Sheridan harckocsin kipróbált 152 mm-es kombinált, sima csövű löveget építették be stabilizátorral együtt. A lézeres és az optikai távmérők, a kombinált sugárvető berendezés, a 2 db géppuska a torony alakját bonyolulttá tette, magassága változatlan maradt. A harckocsi súlya teljes készletezéssel az 50,0 Mp-ot meghaladja. A lézer vezérlésű rakétarendszere drága— más NATO- államok nem is rendszeresítették —, de 30—3000 m-en belül bármely harc­kocsi leküzdését lehetővé teszi. A 152 mm-es repesz- és rombológránátjai földi célok ellen sokoldalúan alkalmazhatók. Gyártását a magas ár és nagy súly kö­vetkeztében 1974-ben leállították, valamennyi meglevő példányt — elsősorban az Európában állomásozó 7. hadseregnél — a páncéloshadosztályokhoz támo­gató járműként osztották be. Két változata ismeretes: régi M60A1 alvázak át­építésével az új toronyra M60A1E1 vagy M60A1E2 jelzéssel; az eleve így épült változat M60A2 néven szerepel.

Harci súly 49,4 Mp

Kezelők 4 fő

Teljes hossz

Teljes szélesség

Magasság

Hasmagasság

Motortípus

Motor-

teljesítmény

Sebesség úton

6,95 m

3,63 m

3,20 m

0,46 m

Continental V—12 Diesel

750 LE/2400 f/min

48,3 km/h

Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Oldalstabilitás Árokáthidaló képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség Mászóképesség Lánctalp- felfekvési hossz Lánctalpszélesség

EGYESÜLT ÁLLAMOK

15,2 LE/Mp

0,78 kp/cm* 17°

2,6 m

2,3 m

0,9 m 31*

4,24 m

0,71 m

Fegyverzet/ lőszer­javadalmazás

Hatótáv

1 db 152 mm sima csövű kombinált lg.

(13 db Shillelagh rak. 4-33 db gránát)

1 db 12,7 mm lé.gp./ 1080 db

1 db 7,62 mm gp./ 5500 db

500 km

07

EGYESÜLT ÁLLAMOK

M60A3

Nehéz harckocsi

Az 1973. évi arab—izraeli háborúban igen sok M60A1 típusú harckocsit vetet­tek be; a felszínre került hibák és a szerzett tapasztalatok alapján 1974/75-ben az A3 változat gyártását kezdték meg, figyelemmel arra, hogy az új XM1 harc­kocsisorozatra 1979 előtt nem számíthattak. A nagyszámú módosítás során azt tartották szem előtt, hogy ez a széria még 2000-ben is használható legyen. • A löveget műanyag köpennyel látták el, a toronyforgató hidraulikát módosí­tották. Lézeres távmérőt, ballisztikai tűzvezető-számítógépet, passzív éjjellátó berendezést építettek be, és a parancsnoki kupolát átalakították. A harckocsi nagyobb lőszerkészletet kapott. • A korábbi motortípus helyére egy 900 LE-s léghűtéses V—12 Diesel-motort építettek be, hogy ezzel az eddigi nem túl kedvező 15,0 LE/Mp viszonyt fokozzák, és elérjék a 60 km/h sebességet. A pán­célzat a torony homlokrészén és a test mellső részén 114 mm, amelyet az ágyú­pajzs még növel. További új műszerek beépítését és cseréjét is tervbe vették. Ez a típus az ún. amerikai konzervatív harckocsiszerkesztési elvek sorozatának utolsó tagja (M26, M47, M48, M60). A futómű igen jól bevált, a jármű nehéz, vastag páncélzata hosszú szolgálati időt tesz lehetővé.

98

Harci súly Kezelők Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Hasmagasság Motortípus

Motorteljesítmény

50,1 Mp

4 fő

6,95 m

3,63 m

2,99 m

0,41 m

Continental

AVDS—1790 2 A

Diesel V—12

750 LE/2400 f/min

Sebesség úton

Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség Lánctalpfelfekvési hossz Lánctalpszélesség

  1. km/h

15,0 LE/Mp

0,85 kp/cm1

  1. m

0,91 m

4,24 m

0,71 m

Fegyverzet/lőszer- javadalmazás

Hatótáv

1 db 105 mm hk.lg. M68/57 db

1 db 7,62 mm gp.

1 db 12,7 mm gp.

480 km

XM1 GENERÁL ABRAMS

Harckocsi

EGYESÜLT ÁLLAMOK

Az amerikai szárazföldi haderőnél már 1960 óta foglalkoznak egy teljesen új, korszerű harckocsi kifejlesztésével. A korábbi T—95; XM801, MBT70, XM803 prototípusok túl bonyolultak vagy drágák voltak, sorozatgyártásukra nem is került sor. A Generál Motors cég 1975-ben a tapasztalatok felhasználásával, az MBT70 és XM803 típusnál kidolgozott fődarabokkal egy 1500 LE-s léghűtésű Diesel-, a Chrysler cég pedig egy 1500 LE-s gázturbina-meghajtású harckocsit dolgozott ki. A cél: létrehozni az 1980-as évek szabványos amerikai harckocsi­ját, amelyből az elavult M48 típusjelű harckocsik felváltására az amerikai had­erő 3500 db-ot, a többi NATO-haderő kb. 7000 db-ot kapna. A kiválasztási próbákon a Chrysler típust fogadták el, és gyártását XM1 típusjellel tervbe is vették. A járművet speciális gumibetétes, széles lánctalppal, előtétpáncélzatú toronnyal, lyukasztott lemezes oldalköténnyel, lézeres távmérővel, számító­gépes tűzvezető rendszerrel építették meg. Fegyverzete — a kísérleti példá­nyokon — még az M60A3 rendszerű 105 mm-es harckocsilöveg, amelyhez egy új, uránkarbid fejű páncéltörő gránátot fejlesztettek ki. 1976 végén a Német Szövetségi Köztársaság Leopárd—2A1 típusú harckocsijával együtt összeha­sonlító csapatpróbán vett részt, ahol az amerikai szakértők az XM1-et ítélték jobbnak. A szabványosítási kérdésben 1977 végéig nem döntöttek, lehet, hogy sorozatgyártását az új 120 mm-es sima csövű harckocsilöveggel kezdik meg. Az amerikai szakértők a gázturbinás hajtóműrendszert a turbófeltöltős Diesel­motornál jobbnak tartják. Sorozatgyártását 1979/80-ra tervezik. A gázturbina 20000 km-enként igényel javítást, az 52,6 Mp-os harckocsit 6,2 s alatt gyorsítja fel 32 km/h sebességre, és 72 km/h max. sebességet tesz lehetővé.

Harci súly

52,6 Mp

Kezelők

4 fő

Teljes hossz

7,80 m

Teljes szélesség

3,56 m

Magasság

2,53 m

Hasmagasság

0,4 m

Motortípus

Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény Árokáthldaló képesség Lépcsőmászó képesség

AVCO Lycoming AGT—1500 gázturbina 1500 LE

  1. km/h
  2. LE/Mp

2,75 m

1,06 m

Fegyverzet

Ható táv

1 db 105 mm (prototípus)

1 db 40 mm gránátvető

1 db 7,62 mm gp.

360 km

99

EGYESÜLT ÁLLAMOK

M551 GENERÁL SHERIDAN

Felderítő harckocsi

Az amerikai haderő felderítő, páncélos és légi szállítású egységeinél 1966-tól a régebbi M41 felderítő és SFL—M56 típusú légi szállítású páncélvadász jármű­vet váltotta fel. A fő szempont egy korszerű, kis súlyú, légi úton is szállítható harckocsi kifejlesztése volt. Ezt úgy oldották meg, hogy — a harckocsik kate­góriájában első ízben — a test alumínium páncélzatból épült. A próbák és a vietnami hadszíntéren szerzett tapasztalatok után a toronykoszorú és torony kialakításánál visszatértek az acélötvözethez. A viszonylag kis súlyú harcjármű légi úton szállítható, szükség esetén ejtőernyővel ledobható, és két perc alatt úszóképessé tehető. A nagy tűzerő elérése érdekében 152 mm-es sima csövű, kombinált ágyúval és lézeres irányítású Shillelagh páncéltörő rakétával szerel­ték fel; ez viszonylag drága, de 30—3000 m között lehetővé teszi valamennyi harckocsitípus leküzdését. A Diesel-motor és a hajtóműrendszer jó menet- és úszási teljesítményeket biztosít számára. 105 mm-es önjáró löveg, lángszórós harckocsi és nehéz aknavető-hordozó változat megépítését is tervezték, de a harcjármű magas ára miatt ezekre nem került sor. Valamennyi példányt a pán­célos- és a gépesített hadosztályok felderítő egységeinek adták át, és terveik szerint ez a típus az 1980-as évekig rendszerben marad.

Harci súly

Kezelők

Teljes hossz

Teljes szélesség Magasság Hasmagasság Motortípus Motorteljesítmény Sebesség úton/vízen Fajlagos teljesítmény

15,2 Mp

4 fő

6,20 m

2,80 m

2,40 m

0,48 m

Diesel V

300 LE/2800 f/min 70/6,4 km/h

19,6 LE/Mp

Fajlagos talajnyomás Árokáthidaló képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség Mászóképesség

0,48 kp/cm1 2,1 m úszó

0,8 m

31“

Fegyverzet/lőszer-

javadalmazás

Hatótáv

1 db 152 mm lg./

10 db Shillelagh rak.4-20 db gránát

1 db 12,7 mm lé.gp./lOOO db

1 db 7,62 mm gp./3000 db 500 km

100

M44

Önjáró löveg

Az M44 önjáró löveg bázisát a T98E1 könnyű harckocsi képezte. Gyártását 1953-ban kezdték meg. • A motort és az erőátviteli szerkezeteket elöl helyez­ték el, így a láncmeghajtó kerék is szükségszerűen előre került. A futómű 6 db futógörgőből áll, torziós rugózással és erős lengéscsillapítókkal felsze­relve. • A 155 mm-es, L/23 csőhosszúságú tarackot a test hátsó részébe építet­ték, a löveg küzdőtere felül nyitott. Páncélzatát függőleges lemezekből hegesz­tették össze. • Az önjáró löveg, ha tüzelőállást foglal, a test végére függesztett sarkantyúszerkezettel kitámasztódik, hogy lövés közben megfelelő rögzítést kapjon. • Az M44 típust 1956-tól az Egyesült Államok haderején túlmenően a NATO-országok haderőiben is rendszerbe állították.

Harci súly

28,4 Mp

Fajlagos talajnyomás

Kezelők

5 fő

Oldalstabilitás

Teljes hossz

6,11 m

Árokáthidaló képesség

Teljes szélesség

3,25 m

Gázlóképesség

Magasság

3,11 m

Lépcsőmászó képesség

Hasmagasság

0,47 m

Mászóképesség

Motortípus

Continental

Lőtávolság

Motorteljesítmény

500 LE

Páncélzat

Sebesség úton

56 km/h

 

Fajlagos teljesítmény

‘17,6 LE/Mp

 

EGYESÜLT ÁLLAMOK

0,66 kp/cm2 20°

1,83 m

1,1 m

0,76 m 30°

15 km

13—65 mm

Fegyverzet/lőszer- javadai mazás

Hatótávolság

1 db

155 mm tar./24 db

1 db

12,7 mm gp./700 db 120 km

101

EGYESÜLT ÁLLAMOK

M52

Önjáró löveg

Az M52 típusjelű önjáró löveg gyártása az M44 típushoz hasonlóan 1953-tól kezdődött meg. • Az M44 felépítéséhez viszonyítva mindössze abban mutatko­zik eltérés, hogy a löveg küzdőtere teljesen zárt. Ez lényegesen kedvezőbb alkalmazási-kezelési körülményeket biztosít, mint a nyitott küzdőtér. • Fegy­verzetét a tetőre szerelt 12,7 mm-es géppuska egészíti ki. Kedvezően rövid idő alatt képes tüzelőállást foglalni, viszonylag nagy lőszerkészletet (50 db-ot) visz magával, s ez a lőszer-utánpótlás szempontjából kedvező. • 1958-tól a nyugatnémet Bundeswehrben is rendszeresítették.

Harci súly

24,5 Mp

Kezelők

5 fő

Teljes hossz

5,65 m

Teljes szélesség

3,15 m

Magasság

3,40 m

Has magasság

0,49 m

Motortípus

Continental

Motorteljesítmény

525 LE

Sebesség úton

56 km/h

Fajlagos teljesítmény

21,4 LE/Mp

Fajlagos talajnyomás

0,56 kp/cm1

Oldalstabilitás

20°

Árokáthidaló képesség

1,83 m

Gázlóképesség

1,22 m

Lépcsőmászó képesség

0,76 m

Lőtávolság

7,8 km

Mellső/hátsó terepszög

30/45’

Páncélzata

13—65 mm

Fegyverzet/lőszer- javadal mazás

Hatótáv

1 db

105 mm tar./50 db

1 db

12,7 mm gp./945 db

135 km

M53

A T—97 és T—108 közepes harckocsik bázisán 1954-től kezdték gyártani. • Al­kalmasságát 1953-ban a Nevadában végrehajtott kísérlet során próbálták ki: 35—40 kt hatóerejű atombomba robbantásakor 450 méter távolságban nem szenvedett károsodást. • A 155 mm-es ágyújának lőtávolsága 24 kilométer, csőhossza L/45. A löveg lövés közben a hátul elhelyezett sarkantyúra támasz­kodik. Fegyverzetét 1 db 12,7 mm-es géppuska egészíti ki. • Néhány NATO- ország haderőiben is rendszerbe állították.

Harci súly

Kezelők

49,0 Mp

6

Oldalstabilitás

Árokáthidaló képesség

Teljes hossz

7,02 m

Lépcsőmászó képesség

Teljes szélesség

3,60 m

Mászóképesség

Teljes magasság

3,50 m

Lőtávolság

Hasmagasság

0,4 m

Mellső/hátsó terepszög

Motortípus

Continental

Páncélzat

Motorteljesítmény

810 LE

 

Sebesség úton

56 km/h

 

Fajlagos teljesítmény

16,5 LE/Mp

 

EGYESÜLT ÁLLAMOK

20°

2,0 m

0,92 m

30°

23,4 km 25/45°

15—90 mm

Fegyverzet/lőszer- javadalmazás

Hatótáv

1 db

155 mm

lg./20 db

1 db

12,7 mm gp./945 db 255 km

103

EGYESÜLT ÁLLAMOK

M108

Önjáró löveg

Az M108 típusjelű önjáró löveg kifejlesztését 1959-ben kezdték meg, sorozat­gyártása 1964 óta folyik. • Felépítése a már klasszikusnak mondható M44, M52 stb. önjáró lövegek alapján történik, s az M114 felderítő harcjáműnél szerzett tapasztalatokat is figyelembe vették; futóműve nagy átmérőjű futó­görgőkből áll, a test könnyűfém páncélzatú. Alkalmazhatóságát úszóképessége nagymértékben növeli. • A löveget a test hátsó részén elhelyezett nagyméretű forgótoronyba építették. • A löveg küzdőtere hermetikusan zárt. A 105 mm-es tarackot—mint fő fegyverzetet—a torony felső nyílásába helyezhető 12,7 mm- es géppuska egészíti ki.

Fegyverzet/lőszer- javadalmazás

Harci súly

20,8 Mp

Kezelők

5 fő

Teljes hossz

5,7 m

Teljes szélesség

3,1 m

Magasság

2,6 m

Hasmagasság

0,4 m

Motortípus

Continental

Motorteljesítmény

425 LE

Sebesség úton/vízen

65/61 km/h

Fajlagos teljesítmény

20,4 LE/Mp

Fajlagos talajnyomás Oldalstabilitás Mászóképesség Lőtávolság Mellső/hátsó terepszög

0,53 kp/cm2

20°

31’

14 km

25/25°

Hatótáv

1 db

105 mm tar./87 db

1 db

12,7 mm gp./500 db 400 km

M109

önjáró löveg

Az M109 önjáró löveg felépítése az M108 típuséval szinte teljes mértékben meg­egyező, eltérés a 155 mm-es tarack beépítése. • A hátralökő erő csökkentése érdekében nagyméretű csőszájfék alkalmazása vált szükségessé; ez a jármű körvonal rajzát jellegzetessé teszi. • Mindkét típusba gazdaságos üzemű, vi­szonylag nagy hatótávolságot eredményező Diesel-motort építettek be. • Az M109 típust néhány NATO-állam haderejében is rendszeresítették. Korszerű, ma is rendszerben álló eszköz. • A fénykép az M109 A2 hosszú csövű válto­zatot ábrázolja.

Harci súly Kezelők

Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Hasmagasság Motortípus Motorteljesítmény Sebesség úton/vízen Fajlagos teljesítmény

  1. Mp

5 fő

6,06 m

3,15 m

  1. m

0,4 m Continental 425 LE 65/5,9 km/h

  1. LE/Mp

Fajlagos talajnyomás Oldalstabilitás Mászóképesség Lőtávolság Mellső/hátsó terepszög

EGYESÜLT ÁLLAMOK

0,6 kp/cm1 20°

31°

18 km 25/25*

Fegyverzet/lószer- javadalmazás

Hatótáv

1 db

155 mm tar./28 db

1 db

12,7 mm gp./500 db 400 km

105

EGYESÜLT ÁLLAMOK

M113

Páncélozott szállítójármű

Az M113 típusú páncélozott szállítójárművet a második világháborús M39, majd

a háború után épített M44, M75 és M59 típusoknál szerzett tapasztalatok figye-

lembevételével hozták létre. • Páncélzata kialakításánál mintaként a T—117 és

T—113 típusjelű járművek szolgáltak alapul; az első hagyományos acél-, a má-

sodik könnyűfém páncélzattal készült. Ez utóbbinak előnyei — a súlyt figye-

lembe véve — olyan meggyőzőek voltak, hogy a sorozatgyártást 1959-ben

ennek alapján kezdték meg. • A könnyűfém páncélzat az ún. Kaiser típusú

alumíniumötvözetből készül, magnézium-, mangán és krómtartalommal. A

súlycsökkenést nem elsősorban a fajsúlybeli eltérés adja (2,7 kp/dm2, az acél

7,8 kp/dm3-es fajsúlyával szemben), hanem az, hogy a közel háromszoros falvas-

tagságból adódóan a szerkezet homogénabb, erősebb, így az acélszerkezet

viszonylag kis falvastagságához szükséges merevítő bordázatok beépítése feles-

legessé válik. A könnyűfém páncélzat lövésállósága a megfelelő védettséget

nyújtó acélpáncéléval azonos. • Az első sorozat legyártása után — ennek már

húsz éve — igen sokféle rendeltetésű változatát alakították ki: az M577 típusú

parancsnoki járművet, az M106-os aknavető-hordozót 107 mm-es aknavetővel,

az M579-es műszaki mentő járművet stb. • A NATO-országok haderőiben

szinte mindenütt rendszeresítették.

Harci súly

10,4 Mp

Fajlagos talajnyomás

0,51 kp/cm2

Fegyverzet/lőszer-

Kezelők/szállított lövészek

1/12 fő

Oldalstabilitás

17’

javadalmazás

1 db 12,7 mm

Teljes hossz

4,80 m

Árokáthidaló képesség

1,68 m

 

gp./2000 db

Teljes szélesség

2,66 m

Gázlóképesség

úszóképes

Hatótáv

320 km

Magasság

2,16 m

Lépcsőmászó képesség

0,60 m

   

Hasmagasság

0,41 m

Mászó képesség

31’

   

Motortípus

Chrysler 75M

Mellső/hátsó terepszög

25/25’

   

Motorteljesítmény

215 LE

Lánctalpfelfekvési hossz

2,67 m

   

Sebesség úton/vízen

64/5,6 km/h

Lánctal pszélesség

0,38 m

   

Fajlagos teljesítmény

ÍVD

20,7 LE/Mp

Páncélzat (könnyűfém)

32—45 mm

   

V—150 COMMANDO

Lövészpáncélos

A detroiti Cadillac-Gage Company 1960-ban nem a haderő megrendelésére, hanem saját kezdeményezésére egy könnyű, 4×4 kerékképletű, több célú páncélozott gépkocsi kifejlesztését kezdte meg. Céljuk az volt, hogy a polgári járműgyártás fődarabjainak fel használásával, egy viszonylag olcsó járművel konkurrensként jelenjenek meg. Ez sikerült is, mivel technikai megoldá­sai magas fokú mozgékonyságot és jó terepjáró képességet biztosítanak szá­mára. • A jármű 7,0 Mp-os súlya mellett 12 főt képes befogadni, a 12×20,00-as kerekek jó terepjáró képességet biztosítanak számára; külön vízi hajtóművet nem alkalmaztak, a vízen való mozgást a kerekek forgatásával érik el. • Fegy­verzete — funkciójának megfelelően — gépágyú, löveg vagy géppuska lehet. Aknavető-hordozóként is használható. • Csapatpróbáját Vietnamban hajtották végre, az ott szerzett tapasztalatok alapján lövészpáncélos, felderítő és kar­hatalmi változatokban gyártják; valójában a két utóbbi feladatnak felel meg.

Harci súly

7,0 Mp

Oldalstabilitás

Kezeiők/szállított lövészek

2/10 fő

Mászóképesség

Teljes hossz

5,5 m

Mellső/hátsó terepszög

Teljes szélesség

2,2 m

Kerékképlet

Magasság

1,77 m

 

Hasmagasság

0,4 m

 

Motortípus

Cadillac

 

Motorteljesítmény

220 LE

 

Sebesség úton/vízen

100/6,4 km/h

 

Fajlagos teljesítmény

31,4 LE/Mp

 

EGYESÜLT ÁLLAMOK

25°

Fegyverzet/löszer-

2 db 7,62 mm

31*

javadal mazás

gp./lOOO db

 

35/35’

 

vagy 1 db

 

4×4

 

12,7 mm gp./200 db és 1 db

7,62 mm gp., vagy 1 db 90 mm lg.

 
 

Hatótáv

800 km

107

EGYESÜLT ÁLLAMOK

M114

Felderítő harcjármű

A több célú, de alapvetően felderítő harcjárműként alkalmazott M114 az ame­rikai hadiipar egyik legsikerültebb terméke. • Fejlesztését a hatvanas évek elején kezdték meg, teljesen új elgondolás alapján. Jelentősége főleg a könnyű­fém páncélzat merész alkalmazásában nyilvánul meg, amelyet az M113 lövész­páncélos építésénél is alkalmaznak. • A jármű kedvezően kis méreteivel, igen jó terepjáró képességével tűnik ki, ezt a viszonylag alacsony vízi sebesség csak kismértékben rontja. • Belső tere hermetikusan zárt. Az első sorozatokban gyártott harcjárművek tetejére nyitottan felépített 12,7 mm-es és 7,62 mm-es géppuskákat szereltek. Egyik változatát 1967-től kezdve 20 mm-es Hispano Suiza gépágyúval szerelik. • A kívül elhelyezett fegyverek nehézkes kezelése miatt néhány sorozatot zárt forgótoronyba szerelt, 12,7 mm-es géppuskával is felfegyvereztek.

Harci súly

6,7 Mp

Kezelők

3 fő

Teljes hossz

4,97 m

Teljes szélesség

2,33 m

Magasság

2,05 m

Hasmagasság

0,36 m

Motortípus

Chevrolet

Motorteljesítmény

160 LE

Sebesség úton/vízen

64/6,4 km/h

Fajlagos teljesítmény

23,9 LE/Mp

Fajlagos talajryomás

0,26 kp/cm’

Oldalstabilitás

25°

Gázlóképesség

úszóképes

Árokáthidaló képesség

2,0 m

Lépcsőmászó képesség

0,5 m

Mászóképesség

31°

Mellső/hátsó terepszög

25/25’

Lánctalpszélesség

0,42 m

Fegyverzet/lőszer-

javadalmazás

Hatótáv

1 db

12,7 mm gp./3000 db 1 db

7,62 mm gp./1000 db vagy 1 db 20 mm gá.

400 km

108

M113A1

Felderítő harcjármű

Az M113 típusú páncélozott szállítójárművet — mint alaptípust — a gyártás folyamán fokozatosan korszerűsítették. Lényeges változtatásokat az A1 jelű sorozatnál alkalmaztak, figyelembe véve a vietnami háborúban szerzett tapasz­talatokat. A módosítások — azáltal, hogy a járműből a tüzelés védett lőréseken át történik — elsősorban a harci alkalmazás lehetőségét javítják. • A fő fegy­verzet a 12,7 mm-es géppuska, vagy a 20 mm-es gépágyú szintén a zárt térből működtethető. Az a kivitel, amelyen a 12,7 mm-es géppuska a toronyban, a két oldalsó 7,62 mm-es géppuska pedig a pajzs mögött van elhelyezve, átmeneti típusnak tekinthető. • Szerkezeti változásokat is végrehajtottak: egyes soro­zatokat Diesel-motorral szerelnek, a páncélzatnak a kézi páncéltörő fegyverek elleni lövésállóságát ún. köténylemezekkel növelték. • A továbbfejlesztés elle­nére is az alacsony vízi sebességet és a vízen a manőverezés lassúságát hátrányos tulajdonságokként kell említenünk.

Harci súly Kezelők

Teljes hossz Teljes szélesség Magasság

Hasmagasság

Motortípus Motorteljesítmény Sebesség úton/vízen

9,0 Mp

  1. m
  2. m

1,65 m

(fegyverzet nélkül)

0,4 m

GMC

215 LE

83/7 km/h

Fajlagos teljesítmény Fajlagos talaj­nyomás Oldalstabilitás Árokáthidaló képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség Mászóképesség

EGYESÜLT ÁLLAMOK

23,9 LE/Mp

0,5 kp/cm2 25°

1,7 m úszóképes

0,6 m

30°

Mellsö/hátsó terepszög

Lánctalp- felfekvési hossz

Lánctalp­szélesség

Páncélzat Fegyverzet

Hatótáv

25/25°

2,67 m

0,38 m könnyűfém

1 db 12,7 mm gp.

1 db 7,62 mm gp.

600 km

109

EGYESÜLT ÁLLAMOK

XM765

Lövészpáncélos

Fejlesztését 1964-ben az M113 típusú lövészpáncélosokkal szerzett tapasztala-

tok figyelembevételével kezdték meg. • Futóművét — az 5 db nagyméretű

görgőt — részben kötényezés védi. Mellső kialakítását javítja, hogy a vízen

való mozgás közben szükséges hullámtörő szárazföldi menethelyzetben pajzs-

ként védi az orrlemezt. • Fő fegyverzete a külső elhelyezésű, részben burko-

latlan 20 mm-es gépágyú, amelyet belülről működtetnek. Ennek a megoldásnak

a hátránya a gépágyú sebezhetősége, előnye viszont a kisebb körvonal méret,

emellett az a körülmény sem elhanyagolható, hogy tüzelés közben nem kell a

lőporgázokat elszívatni. • A korszerű viszonyoknak megfelelő, hermetikusan

zárt, szűrő-szellőztető berendezése van. A szállított lövészek zárt figyelőnyí-

lásokon keresztül követhetik az eseményeket, és az ugyancsak zárt lőréseken

keresztül célzott tüzet adhatnak le. • A szovjet BMP-vel való összehasonlítás-

ban megállapítható, hogy annak harcértékét nem éri el — fegyverzete gyen-

gébb, súlya nagyobb.

Fegyverzet

1 db

20 mm gá.

1 db

7,62 mm

gP-

500 km

Harci súly

22,5 Mp

Kezelők/szállított lövészek

3/9 fő

Teljes hossz

6,22 m

Teljes szélesség

3,15 m

Magasság

2,85 m

Hasmagasság

0,4 m

Motortípus

Diesel

Motorteljesítmény

425 LE

Sebesség úton

59 km/h

Fajlagos teljesítmény

18,9 LE/Mp

Fajlagos talajnyomás 0,75 kp/cm2

Oldalstabilitás 25°

Árokáthidaló képesség 2,0 m

Gázlóképesség 1,3 m

Lépcsőmászó képesség 0,5 m

Hatótáv


M4/AMX —13


Közepes harckocsi


EGYIPTOM

Az egyiptomi haderőnek az 1950-es években nagyszámú — már teljesen el­avultnak tekinthető — amerikai M4 Sherman típusú harckocsija volt. 1955-ben kezdték meg átépítésüket a francia AMX—13 könnyű harckocsi lengőtornyá­val és 75 mm-es L/62,5 típusú lövegével. Egyiptom ebben az időben jelentős mennyiségű francia hadianyagot vásárolt, így AMX—13-alkatrészt és -lőszert is. Az új járműveket első ízben 1956-ban a Sínai-félszigeten, majd az 1967. évi há­borúban vetették be, beásott páncéltörő fegyverekként a gyalogság támogatá­sára, de számottevő eredményeket nem értek el. Az M4A1 Sherman alap­járművek alkatrészek hiányában nagyrészt mozgásképtelenek voltak, bár pán­célzatuk az AMX—13-nál erősebb volt. 1967-ben valamennyi, a Szuezi-csator- nától keletre talált példány izraeli zsákmányanyaggá vált, s fődarabjait szét­szedve saját típusaikhoz használták fel.

Harci súly

Kezelők Teljes hossz Teljes szélesség

Magasság Has magasság

31,8 Mp

5 fő

5,93 m

2,67 m

2,96 m

0,40 m

Motortípus Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Oldalstabilitás Árokáthidaló képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség Páncélzat

Ford, V—8 Ottó 450 LE/2800 f/min 42 km/h

14,1 LE/Mp

1,08 kp/cm2 31°

1,83 m

0,7 m

0,7 m

max. 105 mm-ig

Fegyverzet

Hatótáv

1 db 74 mm hk.lg.

1 db 7,62 mm gp.

161 km

111


EGYIPTOM

Harci súly

32,0 Mp

Kezelők

5 fő

Teljes hossz

7,60 m

Teljes szélesség

2,99 m

Magasság

2,50 m

Hasmagasság

0,32 m

Motortlpus

V—2—34, Diesel,

Motorteljesítmény 500 LE/1800 f/min

Sebesség úton

45 km/h

Fajlagos teljesítmény Fajlagos talaj­nyomás

Páncélzat

112

T—34/100 Vadászharckocsi (páncélvadász)

Az 1956 előtti és utáni szovjet szállítások során jelentős számú, T—34/85 tí­pusú, közepes harckocsi került az egyiptomi haderő készletébe. Az 1967. évi háború után megmaradt példányok egy részét páncélvadásznak építették át. A toronyba, amelynek tető- és homlokrészét kivágták, az egyéb készletekből rendelkezésre álló 100 mm-es M44 páncéltörő löveget építették be. Az 1973. évi háborúban — a gyalogsághoz a páncélelhárítás megerősítésére beosztva — már így vettek részt. A 25 évvel korábban gyártott alapjárműnek ez volt az egyik utolsó szereplése. 1973 után az arab államok kivonták a rendszerből.

Fegyverzet

15,1 LE/Mp

0,80 kp/cm2 mint T—34/85, torony kivágva

Lánctalp és test

1 db 100 mm pct. (M44) lg.

1 db 7,62 gp.

adatai a T—34/85-tel megegyeznek

M17 CHAR LÉGÉRE

Könnyű harckocsi

FRANCIAORSZÁG

Franciaország legsikeresebb első világháborús harckocsi-konstrukciója, amely hosszú időn át állt szolgálatban. Mint a gyalogságot kísérő könnyű harckocsit, 1916/17-ben Estiennes tábornok irányításával fejlesztették ki. Sorozatgyártását 1917. áprilisban kezdték meg, 7500 db-os megrendelés alapján. A fegyverszüne­tig az M17 és M18 TSF, valamint BS jelű változataiból 3177 db épült meg. Li- cencben az Egyesült Államokban is gyártották. Az 1920-as években sorozatban épült a Szovjetunióban és Olaszországban (az utóbbi Fiat—3000 jelzéssel, kis módosítással). A világon az első harckocsi, amely forgótoronnyal épült; a típus jellegzetességei a körben futó nagy lánctalp és a támasztósarkantyú. 1918-ban a francia hadseregben 27 zászlóalj állományában megtalálható volt, majd igen sok példányát Belgiumnak, Brazíliának, Kínának, Észtországnak, Finnország­nak, Csehszlovákiának és Lengyelországnak eladták. 1940-ben még 7 ilyen zászlóalj volt a francia hadsereg tartalékában, de a hadműveletekben már nem jutottak szerephez. Előnye a viszonylag egyszerű konstrukció, hátrányos tulajdonságai a 39 LE-s gyenge motor és a kis sebesség.

Fegyverzet

Hatőtáv

1 db 73,7 mm hk.lg. vagy 1 db gp.

45—60 km

Harci súly

Kezelők

Teljes hossz

Teljes szélesség

Magasság

Hasmagasság

6,5—6,7 Mp

2 fő

5,0 m

1,74 m

2,14 m

0,40 m

Motortípus

Renault 4 hengeres

Motorteljesítmény

39,0 LE

Sebesség úton

7,8 km/h

Árokáthidaló képesség 1,8—2,2 m

Gázlóképesség

0,7 m

Lépcsőmászó képesség 0,6 m

Lánctal pszél esség

0,34 m

Páncélzat

6,5—16 mm

113

FRANCIAORSZÁG

M16 ST. C HAMOND

Gyalogsági harckocsi

Az M16 jelű St. Chamond, gyalogsági kísérő harckocsi a francia harckocsifej­lesztés egyik sajátos, első világháborús típusa; rohampáncélosnak is nevezték, de nem a szó mai értelmében. Elődjét, a Schneider-féle M16CA típust gyalog­ságot támogató, kísérő páncélozott lövegnek szánták; ennek lánctalpas futó­műve, traktor-vontató alváza volt. 1916. februártól 1917. júliusig 340 db épült meg belőle, de a tapasztalatok erősebb típust igényeltek. Ennek alapján épült a nagyobb testű St. Chamond típus, amelyből 1917 novemberéig 400 db készült el. Kora merész műszaki megoldásának számított, ugyanis benzinmotoros áram­fejlesztője keréktengelyekre szerelt elektromotorokat hajtott. A lánctalp és a futómű traktormegoldása azonban nem tette lehetővé nagyobb sebesség el­érését. A test igen nagy méretűre alakult, az orrban beépített 75 mm-es löveg- hez 106 db gránátot szállított. Az 1917. évben vívott harcokban kísérő tüzér­ségként alkalmazták, de csekély mozgékonysága miatt az ellenséges tüzérség céltáblája lett. A háború után nem fejlesztették tovább.

Harci súly 24,0 Mp

Kezelők 9 fő

Teljes hossz 7,91 m

Teljes szélesség 2,1 m

Magasság 2,34 m

Motortípus

Ottó

Motorteljesítmény

90 LE

Sebesség úton

8,5 km/h

Fajlagos teljesítmény

3,75 LE/Mp

Páncélzat

22 mm-ig

Fegyverzet/lőszer-

javadalmazás

1 db

75 mm

 

hk.lg./

106 db

4 db

7,62 mr gP-

Hatótáv

60 km

114

CHAR—B2

Nehéz harckocsi

A francia haderőben a B1, B1-bis, B1-ter (Char de Manoeuvre) jelzésű 31,0— 34,0 Mp-os harckocsikat 1921—31 között fejlesztették ki és építették. Felépí­tésük még az első világháborús elveket követte, romboid alakú páncéltesttel és a nagyméretű körben futó lánctalppal. A nehéz, robusztus, oldalpáncélzattal is védett jármű lassú, manőverezőképessége csekély volt. Technikai érdekes­sége a homlokpáncélzatba épített merev, 75 mm-s harckocsilöveg volt; ezt csak 1962-ben a svéd Strv—103 S harckocsinál alkalmazták ismét. A csekély manőverezőképessége, valamint hogy a löveg függőleges síkban csak ±5°-ban volt mozgatható, alkalmazhatóságát csökkentette. A forgatható torony 47 mm-es átmérőjű rövid csövű lövegét a B2 típusnál hosszú csövűre cserélték ki, de ezzel is csak a jóval könnyebb S35 tűzerejét érte el. 1939-től 1940. máju­sig 320 db épült; a franciaországi harcok idején az 1., 2., 3. páncéloshadosztály 2—2 zászlóalját és a 4. páncéloshadosztály 3 zászlóalját szerelték fel vele. A hoz­záfűzött reményeket nem váltotta be, 1941 után nem jutott szerephez.

Harci súly

Kezelők

Teljes hossz

Teljes szélesség

Magasság

32,0 Mp

4 fő

  1. m
  2. m

2,8 m

Motortlpus Motorteljesítmény Sebesség úton Fajlagos teljesítmény Páncélzat

FRANCIAORSZÁG

Ottó

300 LE

28 km/h

9,3 LE/Mp

60 mm-ig

Fegyverzet

Hatótáv

1 db 47 mm hk.lg. a toronyban

  1. db 75 mm hk.lg. a testben
  2. db 7,5 mm gp.

140 km

115

FRANCIAORSZÁG

Páncélzat

Harci súly

20,0 Mp

Kezelők

3 fő

Teljes hossz

5,30 m

Teljes szélesség

2,12 m

Magasság

2,62 m

Motortípus

Ottó

Motorteljesítmény

190 LE

Sebesség úton

40 km/h

Fajlagos teljesítmény

9,5 LE/Mp

116

S35 SOMUA

Közepes harckocsi

Franciaországban 1935-ben kezdték meg a régebbi D1, D2 gyalogsági harcko­csik bázisán egy új, akkor közepesnek minősülő harckocsi tervezését. A terve­zést és fejlesztést is a Somua cég végezte. Sorozatgyártását 1936-ban kezdték meg, és a 190 LE-s Otto-motoros változatból 1940-ig kb. 500 db-ot építettek. A teljesítmény javítása érdekében 1940-ben egy kisebb sorozat S40 jelű, 220 LE-s Diesel-motorral épült meg. A külső védőburkolattal ellátott 8 db futó- és 6 db vezetőgörgős futómű rendkívül bonyolult típusnak bizonyult. A torony a korábbi D2 és B1 -bis harckocsikéval megegyezett, de a rövid csövű, 47 mm-es lövegének nem volt elegendő átütőereje. Páncélzata és fegyverzete ennek ellenére 1940-ben a német Pz—III E közepes harckocsinál erősebb volt, de gyenge motorja miatt menetteljesítménye nem volt kielégítő. A járművek nagy része német hadizsákmány lett, ezeket tancsapatokhoz és Norvégiában levő egységekhez irányították. Később a balkáni hadműveletekben kapott sze­repet, s egész 1945-ig szolgálatban tartották. A második világháborús időszak egyik legsikeresebb francia harckocsijának tekinthető.

test

Fegyverzet

1 db

40 mm-ig.

 

47 mm

torony

 

hk.lg.

55 mm-ig

 

1 db

   

7,5 mm

   

gP-

 

Hatótáv

260 km

CHAR—3C

Nehéz harckocsi

Az 1940-es években Franciaország legnehezebb harckocsitípusa; fejlesztése már az első világháború idején indult meg. A Char de Rupture LA, 2B és 1C jelű prototípus 1918-ban készült el. 1919-ben 300 db gyártását vették tervbe, de 1923-ig csak 10 db 2C jelű változat épült meg. Az egész konstrukció az el­avult, első világháborús csataharckocsi-koncepciót tükrözte, két forgótorony- nyal — oldalra, előre és hátra tüzelő géppuskákkal. Az alaptípusok 2 x 250 LE-s motorjai csak 13 km/h sebesség elérését tették lehetővé; bármilyen kedvező terepen is a tüzérség céltáblája volt. A súlyát 70,0 Mp-ról fokozatosan 81,5 Mp- ra növelték, ezt a 3×660 LE-s benzinmotor is csak 15 km/h-val tudta mozgatni. A beépített 155 mm-es tarack és 75 mm-es ágyú nem volt eléggé hatékony. A nehézkes, de vékony páncélzaté járművek gyártását hamarosan leállították, 1940-ben már csak 6 db volt bevethető állapotban, de ezek is harc nélkül ke­rültek német kézbe. Az összes megmaradt példányt lebontották, és beolvasz­tották.

Motortípus

Motorteljesítmény

Sebesség úton

Fajlagos teljesítmény

Páncélzat

Harci súly 81,5 Mp

Kezelők 13 fő

Teljes hossz 12,0 m

Teljes szélesség 2,92 m

Magasság 4,04 m

FRANCIAORSZÁG

Ottó

Fegyverzet

1 db

3×660 LE

 

155 mm

15 km/h

 

tar.

24,3 LE/Mp

 

1 db

50 mm-ig

 

75 mm hk.á.

5 db gp.

 

Hatótáv

150 km

117

FRANCIAORSZÁG

Harci súly

Kezelők

Teljes hossz

Teljes

szélesség

Magasság

Motortípus

Motor-

15,0 Mp

4 fő

6,24 m

2,78 m

2,56 m

Hispano Suiza HS—115—2

V—8 vízhűtésű Diesel

Sebesség úton

Fajlagos

teljesítmény

Árokáthidaló

képesség

Lépcsőmászó

képesség

Kerékképlet

118

teljesítmény 280 LE/3000 f/min

AMX—1ORC

Felderítő harcjármű

Az AMX—10R járműcsalád első tagját, az RC jelű úszó felderítő páncélost első ízben 1973 júniusában mutatták be a Satory 73 nevű fegyverzeti kiállításon. A 6 x 6-os kerékképletű jármű vízsugaras hajtással úszóképes. A lapos építésű páncéltorony hidraulikusan 360°-ban körben forgatható; az AMX—30 közepes harckocsi 105 mm-es lövegét építették be, de csőszájfékkel ellátva. A kerekes alváz lehetővé teszi a harckocsikénál nagyobb, 85 km/h-s országúti sebesség és a 800 km-es hatótávolság elérését. A tűzvezetést optikai és lézeres távmérő segíti; a különböző típusú lőszerek kezdősebessége 1000—1500 m/s, a hatásos lőtávolság 1650 m-ig terjed. A löveg valamennyi típusú páncélozott jármű elleni harcra alkalmas. A jármű még fejlesztési stádiumban van, sorozatgyártá­sára 1977-ig nem került sor, alkalmazását a francia haderőben tervezik.

85 km/h

18,7 LE/Mp

1,6 m

0,7 m

6X6

Fegyverzet

1 db 105 mm hk.lg.

1 db 7,62 párhuzamosított

8P-

Hatótáv

800 km

AMX —13

Könnyű harckocsi

FRANCIAORSZÁG

A második világháború utáni első francia harckocsi fejlesztését 1946-ban kezd­ték meg, sorozatgyártására 1950-ben került sor. Jó néhány változata készült, különböző típusú lövegekkel: könnyű harckocsi, felderítő harckocsi, páncél­vadász stb. feladatkörrel. A húszéves gyártási időszak alatt 23 változata épült meg, mintegy 4000 példányban. Főbb változatai: könnyű harckocsi 75 mm-es, 90 mm-es vagy 105 mm-es löveggel. Egy erősített változatába az AMX—30 harckocsi 105 mm-es lövegét építették be, amely a 800 m/s kezdősebességű páncélgránáttal 360 mm páncélvastagságot átüt. A nagy robbanóerejű repesz- gránátjának kezdősebessége 700 m/s; a 105 mm-es lőszerből 32, a 90 mm-esből 34 db-ot szállíthat. A torony ún. lengő kialakítású, felső része a löveggel együtt mozdul el. Ez lehetővé teszi egy 12 db gránátot tartalmazó, automatikus töltő­gép beépítését és a kezelőszemélyzet egy fővel való csökkentését. Az egyedi megoldást más harcjárműveken nem vezették be; hátrányául tartják számon, hogy a 12-rekeszes tárat kívülről kell feltölteni, s ehhez a kezelőszemélyzetnek ki kell szállnia a járműből. A francia, az izraeli, az egyiptomi, a libanoni és az osztrák hadseregben rendszeresítették, a NATO-ban nem. Erősebb, nagy telje­sítményű változata, az AMX—50 sorozatgyártására nem került sor.

Harci súly

Kezelők

Teljes hossz

Teljes szélesség

Magasság

Hasmagasság

15,0 Mp

3 fő

6,36 m

(90 mm löveggel)

2,50 m

2,30 m

0,37 m

Fegyverzet

1 db 105 mm hk.lg. vagy

1 db 90 mm hk.lg. vagy

1 db 75 mm hk.lg.

Motortípus

Motor-

teljesítmény

Sebesség úton

Fajlagos

teljesítmény

Fajlagos talaj-

nyomás

Mászóképesség

SOFAM 8Gx6(8) heng.

250 LE

64,0 km/h

16,7 LE/Mp

0,76 kp/cm2

60′

119

FRANCIAORSZÁG

Harci súly

Kezelők

Teljes hossz

Teljes szélesség

Magasság

Motortípus

Motor-

teljesítmény

Sebesség úton

36,0 Mp

9,48 m

  1. m

2,86 m

Hispano Suiza HS—110

V—12 Diesel

720 LE/2600 f/min

65,0 km/h

Fajlagos

teljesítmény

Fajlagos talaj-

nyomás

Árokáthidaló

képesség

Gázló képesség

Lépcsőmászó

képesség

Mászóképesség

120

AMX—30

Közepes harckocsi

Az 1957. évi francia—nyugatnémet egyezmény egy közös NATO közepes harc­kocsi kifejlesztését írta elő, amelyre az AMX—30 és a Leopárd típusokat fej­lesztették ki. Az összehasonlító csapatpróbák után az eltérő koncepciók és hadi­ipari érdekek miatt mindkét típust önállóan gyártották, de a NATO-államok fokozatosan a Leopárdot rendszeresítették. Az AMX—30 első két prototípusa 1962-ben készült el, súlyuk 32,0 Mp volt; ezt a módosított szériapéldányokon 36,0 Mp-ra növelték. A DEFA fejlesztésű 105 mm-es lövege félautomatikus rendszerű, lőszere egyedi típusú. Az ABV védelmet háromréteges szűrők biz­tosítják. Az újabb sorozatokon a löveget műanyag kötényezéssel, a tornyot kombinált IV/fehér fényű sugárvetővel látták el. A parancsnoknak és a lövész­nek külön-külön műszere van, a pontos célzást optikai távmérő segíti. A fran­cia hadseregen kívül Görögország, Chile, Irak, Líbia, Peru, Spanyolország, Ve­nezuela és Szaúd-Arábia haderőiben is rendszeresítették. A közepes harckocsi­kategória legkisebb önsúlyú járműve. • 1975-től kezdve az AMX—30S jelű sivatagi változatot is kifejlesztették, elsősorban exportra. Ennél a motor tel­jesítményét — 2400 f/min mellett — 620 LE-re csökkentették, de az új, erő­sebb áttétel a 60 km/h-s sebesség elérését lehetővé teszi. A parancsnok részére fejlesztés alatt áll egy francia lézeres távmérő és egy légtérfigyelő periszkóp.

22,0 LE/Mp

0,77 kp/cm2

2,9 m

2,2 m

0,93 m

60’

Fegyverzet/lőszer-

   

javadal mazás

1 db 105 mm

DEFA

 

hk.lg./56 db

 
 

1 db 12,7 mm

lé.gp./

 

1200 db

 
 

1 db 7,62 mm

gP-/

 

3050 db

 

Hatótáv

500 km

 

EBR—75

Felderítő harcjármű

Prototípusa még 1940-ben AM—201 jelzéssel a Panhard-műveknél épült, de a háború a fejlesztési munkát megszakította. Első változata, az 54—11 jelű tí­pus 1951-ben készült el; még kis toronnyal, töltőgép és farkijárati ajtó nélkül. A későbbi 55—10 típusra az AMX—13 felderítő harckocsi lengőtornyát és 75 mm-es lövegét építették. 1959-ben készült el a HS—813 jelű, kétcsövű lég­védelmi gépágyús változat; a 2 db 30 mm-es gépágyúval ellátott változatot nagy sorozatban nem gyártották. 1967-ben a régi tornyos változatokat a 90 mm-es DEFA lövegre alakították át; lövedékének kezdősebessége 760 m/s volt. A 8-kerékmeghajtású rendszere bonyolult volt, a négy középső kerék jó úton felemelt állapotban van. Kettő, vagy szükség esetén a négy szélső kerék kor­mányozható. A négy középső kerék fém futófelületű, terepjáró típus, és 218 mm-rel süllyeszthető. A hajtómű rendkívül összetett: 37-féle fogaskerék­ből áll. A nagy sebességű harcjármű manőverezőképessége jó, páncélzata vi­szonylag vékony. 1951-től a felderítő egységek járműve volt. 1970 után a rend­szerből fokozatosan kivonták, szerepét modernebb AMX típusok vették át. • Jelentősebb számban került a portugál és spanyol fegyveres erőkhöz. A C mo­dell M1966 típusú toronnyal és 1 db K—90 D—921A jelű löveggel épült, mindegyik változatot 3 db 7,5 mm-es géppuskával is ellátták.

Harci súly

12,8 Mp

Motortípus

Kezelők

4 fő

Motorteljesítmény

Teljes hossz

5,56 m

Sebesség úton

Teljes szélesség

2,43 m

Fajlagos teljesítmény

Magasság

2,24 m

Páncélzat

Hasmagasság

0,33 m

Kerékképlet

FRANCIAORSZÁG

Ottó

200 LE

105 km/h

15,6 LE/Mp

40 mm-ig 4×4, ill. 8×8

Fegyverzet/lőszer- j a vadaim ázás

Hatótáv

1 db 90 mm KD—921A hk.lg.

3 db 7,5 mm gp./2250 db 700 km

121

FRANCIAORSZÁG

Harci súly Kezelők/szállí- tott lövészek Teljes hossz Teljes szélesség Magasság Motortípus Motor-

teljesítmény Sebesség úton

14,0 Mp

1/11 fő

  1. m
  2. m

2,40 m

SOFAM—8 soros, 8 heng.

250 LE/3200 f/min

65 km/h

Fajlagos teljesítmény Fajlagos talaj­nyomás Árokáthidaló képesség Lépcsőmászó képesség Gázlóképesség

122

AMX—VTP Lövészpáncélos

Az AMX—13 könnyű harckocsi bázisán kialakított első francia építésű lánc­talpas lövészpáncélos; fejlesztési munkálatait 1955—56-ban végeztékéi. A fran­cia haderő standard lövészpáncélosa lett, és számos alváltozatban épült. Közü­lük jelentősebbek: a parancsnoki, a vöröskeresztes, a tolólapos műszaki, a 81 és 120 mm-es aknavető-hordozó, a műszaki jármű, a szállítójármű, a tüzér­ségi szállítójármű stb. • A francia haderőn kívül Argentína, Belgium, Ecuador, Indonézia, Olaszország, Hollandia és Venezuela fegyveres erőinél áll szolgálat­ban. Alapváltozatainak fő fegyvere egy tetőn felszerelt 12,7 mm-es nehéz gép­puska, de 2 db ENTAC páncéltörő rakétaindítóval megerősített változata is van. A lövészek kiszállását 2 db nagy hátsó és 4 db tetőajtó könnyíti meg. A torony 360°-ban körben forgatható, 7,62 mm-es vagy 12,7 mm-es géppuská­val szerelhető fel. A Hollandiának szállított változatát TOW-rakétás páncél­vadásznak építették át.

17,8 LE/Mp

0,70 kp/cm* 1

1,90 m

0,65 m

0,55 m

F egy ve rzet/ lőszer­javadalmazás (al változattól függően)

1 db 7,62 mm gp./4000 db vagy 1 db 12,7 mm n.gp. Hatótáv 400 km

AMX —10P

Lövészpáncélos

FRANCIAORSZÁG

Franciaország első, valóban korszerű lövészpáncélosa, amelynek fejlesztésekor korábbi harckocsi-fődarabokat nem használtak fel. A gyors, úszóképes jármű prototípusa 1969-ben készült el, sorozatgyártását a francia hadsereg részére a csapatpróbák után, 1973-ban kezdték meg. Az alvázon nagyobb járműcsaládot fejlesztettek ki; jelentősebb tagjai: AMX—10TM a Hotchkiss—Brandt-féle, 120 mm-es aknavető hordozására 6 fővel és az AMX—10PC parancsnoki veze- tésipont-jármű. A RATAC lokátorrendszerrel való ellátása, a sebesültszállító változat, a rakétás páncélvadász és az AMX—10C jelű, 105 mm-es löveggel szerelt páncéltornyos változat kifejlesztése kísérleti stádiumban van. Ezek végső kialakítása 1980-ra várható. A jármű a NATO-szabványok szerinti: 600 km-es hatótávolsággal, 24 órás feltöltés nélküli készletezéssel és erős ABV védelemmel épült. Hajtóművének 4 előre- és 1 hátrameneti fokozata van, a váltómű hidraulikus. A vízen vízsugaras hajtómű mozgatja. Exportjára még nem került sor. • Éjjellátó és tűzvezető berendezésekkel, továbbá a fegyver­zet megerősítésére a szállított lövészeket több MILÁN típusú páncéltörő raké­tával is felszerelik.

Harci súly 13,8 Mp

Kezelők/szállított lövészek 2/9 Teljes hossz 5,85 m

Teljes szélesség 2,78 m

Magasság 2,54 m

Hasmagasság 0,45 m

Motortípus

Hispano Suiza Diesel

280 LE/3000 f/min

65/8,7 km/h 20,0 LE/Mp

0,53 kp/cm2

1,6 m

0,7

31°

Motorteljesítmény Sebesség úton/vízen Fajlagos teljesítmény Fajlagos talajnyomás Árokáthidaló

képesség Lépcsőmászó képesség Mászóképesség

Fegy verzet/l őszer- javadalmazás 1 db 20 mm gá./800 db

1 db 7,62 mm gp./2000 db

Hatótáv 600 km

4 üt. mindenevő 8/V

123


HOLLANDIA

Harci súly

Kezel ők/szállított

lövészek

Teljes hossz

Teljes szélesség

Magasság

Motortípus

Motor-

teljesítmény

Sebesség úton

12,0 Mp

2/10 fő

  1. m
  2. m

1,80 m

DAF DS—575 6 heng.

165 LE/2400 f/min

80 km/h

Fajlagos teljesítmény Árokáthídató képesség Gázlóképesség Lépcsőmászó képesség Mászóképesség

124

DAF YP—408

Lövészpáncélos

A holland haderő számára 1956 és 1958 között egy kerekes lövészpáncélost fej­lesztettek ki DAF YA—328 típusjellel. Különböző változataiból 1968-ig soro­zatban 750 db épült. PWi-S/PC ezredparancsnoki jármű 9 fő részére, többféle rádióberendezéssel és Cári Gustaf 84 mm-es űrméretű kézi páncéltörő raké­tával; PWCO zászlóalj- és századparancsnoki jármű 6 fő részére; PW—GWT sebesültszállító jármű, 2 fekvő és 4 ülő sebesült szállítására; PW—V teher­szállító jármű 2 fő kezelőszemélyzettel, 1500 kp hasznos terheléssel; PW—MT aknavető-hordozó jármű, 7 fő kezelőszemélyzet, 1 db 120 mm-es Brandt— Raye típusú nehéz aknavető és 50 db lőszer szállítására. • A 165 LE-s turbó- feltöltős Diesel-motora 4×4-es kerékképletű jármű valamennyi változatánál a 2. a 3., és a 4. tengelyét hajtja meg. Agyártó cég a DAF BVEindhovenben. «Csak a holland haderőben rendszeresítették. Az elavultnak tekinthető járműnél a meglevő nehéz tehergépkocsi alvázát és fődarabjait igyekeztek hasznosítani az alacsonyabb önköltség érdekében. Nem fejlesztették tovább, a holland had­erő is amerikai és nyugatnémet páncélosjárművekre tért át.

13,7 LE/Mp

2,9 m

1,2 m

Fegyverzet Hatótáv

1 db 12,7 mm n.gp.

600 km

0,5 m

60°

AMX—VTP/TOW

Lövészpáncélos

A holland szárazföldi haderőnél nagy számban alkalmazott francia AMX—VTP lövészpáncéiosnak az amerikai TOW irányított páncéltörő rakéták hordozá­sára való átépítését a holland DAF-gyár 1974-ben kezdte meg. Az alapjármű harcászati-technikai adatai lényegében változatlanok maradtak, a nehéz gép­puska helyére szerelt TOW rakétaindító miatt azonban a jármű magassága megnőtt. Az indítóállványt és a tartalék rakétákat menet közben a küzdőtér­ben szállítják, s csak harchelyzetben billentik fel a parancsnoki kupola mellé. • A TOW rakéták 75 m-től 3000 m-ig terjedő távolságon minden ismert páncé­losjármű leküzdésére képesek. A rakétarendszer normál, háromlábú állványát csak a lövészalegységek használják; a harcjárművön az indítóállványt egy spe­ciális tartóvillába erősítik, amely aföldi állvánnyal csereszabatos. • A harcjármű jól példázza, hogy a régi típusú, viszonylag elavult eszközök átalakításával szol­gálati idejük meghosszabbítható.

Harci súly

Kezelők/szállított

lövészek

Teljes hossz

Teljes szélesség

Magasság

Moto rtípus

Motor-

teljesítmény

Sebesség úton

  1. Mp

2/10 fő

  1. m
  2. m
  3. m

SOFAM—8; Ottó V—8

270 LE

60 km/h

Fajlagos

teljesítmény

Fajlagos

talajnyomás

Oldalstabilitás

Árokáthidaló

képesség

Gázlóképesség

Lépcsőmászó

képesség

Pages: 1 2 3 4 5 6 7 8 9 10 11 12 13 14 15 16 17

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Lap tetejére!