Találatok: 26
333
lásukat szinte lehetetlenné tették.
A páncélvonatot időrendi sorrendben a páncélgépkocsi megjelenése és alkalmazása követte. Az első páncélgépkocsit szintén Gottlieb Daimler szerkesztette. Ez a teljesen páncélozott, forgó tornyú, 4 kerék meghajtású jármű 40 km/h maximális sebességgel haladhatott. Gyakorlati kipróbálása eredményes volt. Ennek a kerekes páncélgépkocsinak az előnyös tulajdonságai a nagy sebesség és a nagy hatósugár, hátránya az úthoz kötöttség és a korlátozott terepjáró képesség.
Az említett hátrányos tulajdonságai miatt a páncélgépkocsit sokan nem tartották alkalmasnak harcfeladatok teljesítésére. Tökéletesítésével rövid időn belül elérték, hogy gyengébb minőségű utakon és kedvezőtlen időjárási viszonyok között is mozogjon, és hogy az utakon létesített akadályok, a veszélyeztetett útszakaszok kikerülésére a terepre is letérjen. Az első világháborút megelőző fegyveres konfliktusokban alkalmazták is, így 1905-ben a franciák Marokkóban, az oroszok Mandzsúriában, 1912-ben az olaszok Tripoliban vetettek harcba páncélgépkocsikat.
Francia páncélgépkocsi sorozatgyártása (1905)
Az első világháborút csaknem valamennyi antanthatalom hadereje páncélgépkocsik birtokában kezdte meg. Az angol és a belga páncélgépkocsik már 1914-ben a belgiumi harcokban jelentős szerephez jutottak, az oroszok pedig az egész háború folyamán — főleg az 1917-es visszavonulás fedezésére — eredményesen alkalmazták. A németek főleg az antanthatalmak oldalán 1916 nyarán háborúba lépő román hadsereg leverése során alkalmaztak páncélgépkocsikat.
Az első világháború állásharcai — a páncélvonatok mellett — a páncélgépkocsik alkalmazásának sem kedveztek. Szerephez csak akkor jutottak, amikor egyes arcvonalrészek megmozdultak, ilyenkor viszont a bennük rejlő lehetőségeket minden esetben jól kihasználták. Mégis azt mondhatjuk, hogy fejlesztésük — az alkalmazhatóság korlátái miatt — a háborúnak ebben az időszakában nem jelentős.
A harckocsinak, a páncéljárművek legjellegzetesebb és kétségtelenül legnagyobb jelentőségű fajtájának a megszerkesztése az első világháború idejére esik. S amíg a páncélvonatot és a páncélgépkocsit a technika kínálta fel harci alkalmazásra, a harckocsit a harcászati-hadműveleti szükségszerűség hozta létre.
Az első világháború rövid manőverező időszaka után az arcvonalak megmerevedtek, a szemben álló csapatok mélyen a földbe ásták magukat, összefüggő árokrendszereket építettek a védelem egész mélységében, több soros drótakadályokat, akna- és más zárakat hoztak létre. Ezek a nagyszámú, jól álcázott és rejtett géppuskák, más gyalogsági fegyverek és a tüzérség tüzével együtt a támadót óriási nehézségek elé állították. Az állásokat sem a legújabb fegyverek — köztük a harcgázok — alkalmazásával, sem pedig az óriási anyagcsatákkal és a hatalmas véráldozattal járó gyalogosrohamokkal sem sikerült áttörni. A hosszan tartó tüzérségi előkészítés megfosztotta a támadót a váratlanság előnyétől. Az áttörésre irányuló, nemritkán több hónapig tartó próbálkozások azt eredményezték, hogy az elhúzódó előkészítés miatt a védő ismerte az áttörés tervezett szakaszát, s nemcsak tartalékait összpontosíthatta az áttörés tervezett szakaszára, hanem védelmi rendszerét, védőállásait is megerősíthette, növelve annak mélységét. így az áttörés végrehajtása érdekében támadó csapatok néhány kilométer, néha még annál is kisebb távú előnyomulás után elakadtak, és képtelenek voltak a hadműveleti áttörést elérni.
Olyan harceszközt kerestek tehát, amely a védelem veszedelmes és
Lebegyenko harckocsiterve (1915)
A „Vezgyehod” (mindenütt járó) terve (1915)
keret meghajtott görgő
támasztó futókerék
13