Találatok: 38
1,779
Reader’s Digest Válogatás
JÓ TANÁCSOK, MEGOLDÁSOK BÁRMIRE
Gyakorlati tudnivalók A-tól Z-ig
Ötletek, jó tanácsok, megoldások bármire
Reader’s Digest Válogatás
□□
Z7
U
Gyakorlati tudnivalók A-tól Z-ig
Az eredeti mű címe: How to do just about anythmg, The Reader’s Digest Association Limited, London. 1988,1994
Fordította: Barabás András, Boros László, Falvay Mihály, Fábián Zsolt, Janáky István, Komló Zoltán, Makovecz Benjámin, Pesthy Gábor. Schmiedl Gábor, Seres Iván, Sóskuthy György, Szalay Manann, Tompa Péter, Vajda Tünde, Végh Adrienn
A könyvet szakmailag ellenőrizte és a magyar kiegészítéseket készítette: Benczédi Mihály, dr. Boros Péter, dr. Fazekas Istvánné, dr. Ladocsi Teréz, dr. Liska Zsófia, dr. Mihályi János, Nagy Csaba, Petők Pirk Mónika, Tomcsányi Lászlóné, Vasok Iván, Zabó Andrea
A kiadó a szerkesztést 1999. szeptember 3O-án lezárta.
Szerkesztő: Benczédi Magda, Nagyné Mészáros Ilona Szöveggondozók: Keszthelyi Imre, Szajka Rózái. Zsarnay Erzsébet Főszerkesztő: Csaba Emese Műszaki vezető: Tompa Csilla Művészeti szerkesztő: Simó Sarolta Terjesztési igazgató: Riczu Zsuzsa Felelős kiadó: Lengyel Gábor
First edition copyright © 1988, The Reader’s Digest Association Limited, London Hungárián edition copyright: © 2000, Reader’s Digest Kiadó Kft., Budapest Minden jog fenntartva. A könyv bármely részének másolása vagy újraközlése tilos. A Reader’s Digest és a Pegazus embléma a Reader’s Digest Association, Inc., Pleasantville, New York. USA védjegyei. A Reader’s Digest Válogatás a Reader’s Digest Association, Inc. védjegye.
ISBN 963 8475 40 4
Nyomdai előkészítés: Omigraf Kft.
Printed ín Italy
Grafica Editoriale, Bologna
Útmutató a könyv használatához
ÚTMUTATÓ A KÖNYV HASZNÁLATÁHOZ
K íresse meg a kiválasztott témát betűrend szerint, mintha szótárt forgatna. Minden bizonnyal hamarosan rátalál; amennyiben mégsem, a kötet végén található tárgymutató segítségével tájékozódhat.
A tárgymutató tartalmazza az adott tárgykörbe tartozó összes címszót. Növények, kertészkedés alatt szerepel pl. a gyep gondozásáról, a palántázásról, a talaj előkészítéséről és a gyomirtásról szóló tudnivalók lelőhelye.
MILYEN SZAKÉRTELEMRE VAN SZÜKSÉGE?
A könyvben található munkák túlnyomó részét bármilyen átlagos kézügyességű olvasónk el tudja végezni.
A magyarázatokat ábrák egészítik ki, s e kettő segítségével könnyedén vállalkozhat új feladatokra is. Mielőtt belekezdene azonban, gondolja végig, vajon a leírtak mennyiben illenek saját lakására vagy az adott helyzetre. A villany- és vízvezeték-szerelés, az autó-karbantartás egyes műveletei például nem kevés szakértelmet, magabiztosságot igényelnek – ha hibázik, megeshet, hogy pénztárcája vagy egészsége bánja. Ezért, ha olvasónk nem bizonyos afelől, hogy el tudja végezni a feladatot, kétjen segítséget tapasztaltabb ismerőseitől.
Szükség esetén mindig kéije szakember segítségét. Jogi kérdések terén forduljon ügyvédhez (a könyvben hasznos tanácsokat talál ezzel kapcsolatban is!); ha a házban szerkezeti problémára gyanakszik, nézesse meg építésszel vagy statikussal; amennyiben egészségügyi panasza rosszabbra fordul, menjen orvoshoz. Életveszélyes helyzetben pedig tegyen meg mindent a veszély elhárítása érdekében, és mihamarabb kérjen orvosi segítséget!
EGYÉB SEGÍTSÉGFORRÁSOK
Az információszerzés címszónál található azon szakosított kiadványok listája, melyekből szükség esetén a témák széles skáláján tájékozódhat. Számos más címszónál is megtalálhatja az adott területre vonatkozó egyesületeknek, kluboknak és egyéb testületeknek az adatait.
A SZERSZÁMOK KIVÁLASZTÁSA
Jó szerszámmal könnyebben, gyorsabban, pontosabban. biztonságosabban lehet dolgozni. Csakis jó nevű. megbízható cégek termékeit vásárolja meg. Kerülje a feltűnően olcsó szerszámokat; ezek ugyanis hamar tönkremennek, vagy eltörnek, és sérülést okozhatnak.
Az alább ismertetett szerszámokkal a legtöbb alapvető, ház körüli javítási munkát el tudja végezni. Csak akkor vásároljon más szerszámokat is, ha valóban szükséges. Drága szerszámok esetében meggondolandó, nem gazdaságosabb-e inkább kölcsönözni – különösen ha csak ritkán van szüksége rájuk.
A háztartások legalapvetőbb szerszámkészlete Egy közepes nagyságú, 6 mm élhosszúságú csavarhúzó majdnem minden méretű facsavarhoz illik; nem árt rövid nyelű változatot is tartani, mert ezzel a nehezebben hozzáférhető helyeken is lehet dolgozni. A 2-es méretű csillagcsavarhúzó szinte minden kapható lemezcsavarhoz használható. Nagyobb munka esetén sok energiát megtakaríthat, ha elemes csavarhúzóval dolgozik.
A szerszámalapkészletbe mindenképp beletartozik egy 70 dkg súlyú szeghúzó kalapács, egy 51 cm hosszú kézifűrész, egy rókafarkfűrész és egy kisebb keretes fűrész, egy jó barkácskés és egy kb. 2,5 cm széles favéső. Kaphatók olyan edzett fogú kézifűrészek, amelyeket nem kell élesíteni, és könnyen, jó hatásfokkal lehet dolgozni velük. Vannak különlegesen edzett fogú fűrészek is, amelyekkel egyaránt dolgozhat fán és fémen is.
Ha fűrészelés vagy ragasztás során rögzítenie kell valamit, szerezzen be két satut – legcélszerűbbek a 10 és 15 cm-es méretűek. A tárgyak megfogásához, forgatásához szükséges egy általános célú fogó, állítható fogó és csőfogó; a harapófogó és a hosszúfogó jól kiegészíti készletéi.
A kijelölés, mérés és szintezés feladatait egy 2 m hosszú, hajlékony acél mérőszalag és egy kombinált derékszög és vízmérték segítségével tudja megoldani. Kézi szerszámkészletét végül csigafúróval, lyukfúró árral és szeghúzó kalapáccsal egészítse ki.
Az elektromos szerszámok közül leghasznosabb a fúró. Szinte minden munkára beválik az a modell, amelynek tokmánya 16 mm-es. és két (vagy állítható) sebességfokozata, illene téglafúráshoz ütvefúró fokozata is van. Fontos, hogy jó minőségű, nagy sebességre alkalmas fa- és betonfúrófej-készletet szerezzen be hozzá. Mivel villanyfúróval nem tud mindenhez hozzáférni. nem árt egy kisebb kézifúrót is tartani.
A szerszámok biztonságos használata Mindig az adott feladat elvégzéséhez szükséges szerszámot használja – különösen ha közben nagyobb erőt fejt ki. Sose használjon hibás, életlen vagy meglazult nyelű szerszámot! Fia a művelet során fennáll a veszély, hogy forgács vagy más törmelékanyag kerül a szeme közelébe, viseljen védőszemüveget; szükség esetén maszkkal védje arcát. Ha durva anyaggal dolgozik, húzzon fel vastag kesztyűt, ha pedig maró vagy mérgező anyaggal, gumikesztyűt. További biztonsági tanácsokat az ELEKTROMOS GÉPEK BIZTONSÁGOS HASZNÁLATA címszónál talál.
kézifűrész
kanyarltó fűrész
rókafarkfűrész
csőfogó
állítható fogó
kézifúró
favéső
villanyfúró
acél mérőszalag
fúrófejek
csigafúró
kombinált derékszög és vízmérték
■
barkácskés
ABAKUSZ • ABLAKLÁDÁK
Hogyan használjuk az ember által ismert legősibb számológépet?
A láda felszerelése lejtős párkányra
Ezt az egyszerű számolóeszközt évezredekkel ezelőtt a kínaiak használták, és néhány ázsiai országban még ma is alkalmazzák. Megbízható masina – nem merül ki benne az elem, nem mond csődöt a digitális kijelző – és lebilincselő oktatási segédeszköz.
A modern abakusz fakaretbe foglalt pálcikákra vagy huzalokra fűzött kilenc golyóoszlopból áll. A keretet egy keresztrúd osztja ketté úgy, hogy minden egyes huzalon 2 golyó van a rúd felett, 5 pedig alatta.
A számok értéke jobbról balra növekszik. A keret alsó részén a jobb oldali oszlop jelképezi az egyeseket, a következő a tízeseket, a harmadik a százasokat, és így tovább. A rúd alatt minden egyes golyó egy egységet, a fe-
Vízelvezető lyukak
Mérje le a párkány szélességét, és ahhoz igazítsa az ablakláda méretéi is. Egy 15 cm széles erkélyre helyezheti ládában legfeljebb 11,5 cm átmérőjű cserepeket helyezzen el.
Állapítsa meg vfzszintmérövsl, mennyivel van lejjebb a párkány elülső szegélye a hátsónál.
A láda oldallapjait ezután vágja ki, hogy az elülső oldat alja annyival szélesebb legyen, mint a hátsó, hogy a láda végül vízszintesen álljon.
A párkány lejtése
ABAKUSZ
380258501
Végösszeg Egy abakuszon 1500 milliónál nagyobb számokkal Is számolhatunk. Itt a végösszeg 380 258 501.
Összeadás A 655 + 305 összeadás elvégzéséhez az első és második huzalon toljunk a rúdhoz öt alsó golyót, a harmadikon pedig egy felsőt és egy alsót, ezzel megkapjuk a 655-öt.
lette lévök pedig öt-öt egységet képviselnek, tehát minden teljes oszlop 15 egységből áll.
Számítások végzése A számításokat úgy végezzük, hogy a golyókat a rúd felé-vagy attól távolabb toljuk,
Összeadáskor a golyókat a rúd felé toljuk, és amikor valamelyik oszlop összege 10 vagy annál több lesz – mondjuk 2 golyó a rúdnál felül, kettő alul 10 egységet eltolunk a rúdtol, a következő oszlopon pedig egyetlen golyót tolunk hozzá. Ez egyenértékű a számtani „marad egy”-gyel.
A végösszeget úgy kapjuk meg, hogy balról jobbra leolvassuk a rúd mellett lévő golyók értékét.
9 5 10
9 6 0
Adjunk hozzá 305-öt Az első huzalon húzzunk le egy felső golyót (5-öt). a másodikhoz ne nyúljunk, a harmadikon pedig három alsó golyót toljunk a rúdhoz Balról jobbra ekkor a számok értéke 9, 5, 10.
Az összeg Az első huzalon toljuk el a rúdtól a felső golyókat, és a második Huzalon egy alsó golyó (eltolásával vigyünk át tO-et Az összeget az egyes huzalok értéke mutatja – 960.
Házilagos elkészítésük
Az ablakládát még akkor is rögzíteni kell a párkányon, ha az egyébként elég széles. Ha viszont túl keskeny, akkor a ládát a párkány alatt a falba rögzített fémtartón vagy konzolon kell elhelyezni.
A legegyszerűbben azok az ablakládák kezelhetők. amelyeket virágcserepeknek vagy hosszúkás virágládáknak alakítottak ki. Egyébként nemcsak a cserepeken és virágládákon, hanem az ablakládákon is kell lenniük vízelvezető lyukaknak, máskülönben a növények vízben fognak állni, különösen egy nagyobb eső után.
A láda készítéséhez használhat 19 mm vastag puhafát, de ha tartós darabra vágyik, inkább ugyanilyen vastagságú, kültéri felhasználásra gyártott rétegelt lemezzel dolgozzon. Ablakpárkányra Mérje meg a párkány hosszát, és vonjon le belőle 25 mm-t, Mérje meg a szélességét is, majd gondolja át, milyen méretű cserepeket vagy virágtartót akar az ablakládába tenni. A láda magasságának 12 cm már megfelel, de készítse olyan magasra, hogy a virágtartó edények pereme se látsszon ki belőle. Vágja méretre a faanyagot: két hosszú és két rövid oldalt, valamint egy feneket. Az alsó lapnak be kell férnie az oldallapok alkotta keretbe. Úgy illessze az oldallapok közé, hogy vízszintes legyen, és valamivel magasabban álljon az oldallapok aljánál, hogy a víz szabadon kifolyhasson alóla. Fúrjon a fenéklapba egymástól 10 cm távolságra 13 mm átmérőjű vízelvezető lyukakat.
Fúrja ki a láda összeerösítésére szolgáló csavarok lyukait, majd összeszerelés előtt kenje le az összes lapot valamilyen színtelen fakonzerváló szerrel. Az érintkező felületeket kenje be vízálló ragasztóval, majd erősítse Össze a darabokat vékony réz- vagy rozsdamentes acélcsavarokkal. A ragasztófelesleget még annak megkötése előtt törölje le.
Rögzítse az abíakláda hátlapját az ablakkerethez szilárdan odacsavarozott szögletes tartókkal
Falra szerelt ablakláda Ugyanúgy kell elkészíteni, mint az ablakpárkányra szerelhető
ABLAKLÁDÁK • ABLAKTISZTÍTÁS • ABLAKTÖRLŐK • ABLAKÜVEGEZÉS • ABS
változatot, azzal a különbséggel, hogy a fenéklap itt legyen egy síkban az oldallapok aljával. A láda szélessége ezúttal nem játszik fontos szerepet. Jelölje be a falon a tartók helyét, figyelembe véve, hogy a tartókba helyezett láda peremének egy síkba kell esnie a párkány felszínével. 60 cm-nél nem hosz- szabb ablakládák rögzítéséhez elég két erős fémtartó; a végük lehetőleg ne nyúljon ki a láda alól. A tartókat a láda végeitől 15 cm-re szerelje fel. Hosszabb ablakláda esetében minden további megkezdett 30 cm-re számoljon egy újabb tartót; a tartókat egyenletes eloszlásban szerelje fel.
A falba fúrt lyukakba verjen tipliket, és a tartókat erős csavarokkal, legalább 25 mm mélységben rögzítse a falon. A ládát rozsdamentes csavarokkal erősítse a tartóhoz.
Kristálytiszta ablakok minimális erőfeszítéssel
Ne olyankor tisztítsa az ablakokat, amikor rásüt a nap, mivel úgy túl gyorsan szárad, és csíkos lesz. Használjon langyos vizet, és ha az ablak nagyon piszkos, adjon hozzá egy kevés mosogatószert vagy egy evőkanál denaturált szeszt.
A mosáshoz két bőrkendőt használjon – a legjobb a szarvasbőr vagy a szarvasbőrután- zat. Az egyik kendővel mosson, a másikkal töröljön. Mártsa a mosókendőt a vízbe, majd jól csavarja ki. Mindig az ablak széleitől haladjon az üveg közepe felé. Mosás után azonnal törölje át az ablakot a másik kendővel, az egyik szélétől a másikig tartó mozdulatokkal. Ez a második kendő csak kissé legyen nedves. A mosóvizet gyakran cserélgesse.
A nagy üvegtáblákon gyorsabban haladhat, ha vízlehúzót használ: ez lényegében egy nyélre erősített gumilap. A magasan lévő ablakok tisztításához szereljen rá hosszú nyelet. Mindig az ablak tetejétől húzza lefelé a vizet, és minden húzás után törölje meg a gumilapot egy száraz ronggyal.
Ha mosogatószert használ, a mosás után mossa le az ablakot tiszta, hideg vízzel, hogy az üveg ne maradjon foltos.
Az is jó megoldás, ha kifejezetten ablaktisztításra gyártott készítményt használ, de a legpiszkosabb ablaktáblákat ilyenkor is mossa meg a tisztítás előtt. Az ablaktisztító folyadékot csak enyhén dörzsölje az ablakra egy puha ronggyal, és miközben szárad, az esetleges foltokat tiszta ronggyal vagy papírtörülközővel törölje le.
A lapátok és karok cseréje, beállítása
Az ablaktörlőlapátok és -karok felszerelésének több módja is van. Csere esetén mindig ügyeljen arra, hogy a gépkocsijához megfelelő típust válasszon. Új kar felszerelésekor hagyja rajta a lapátokat, mivel csak így ellenőrizheti, hogy az megfelelő szögben áll-e a szélvédőhöz képest, és az előírt alaphelyzetbe tér-e vissza.
Bajonettfoglalatos lapátok A lapát rögzítőeleme egy kis hengeres csapra kattan rá. Nyomja le a lapátot addig, amíg erről le nem válik a régi lapát, így kihúzható. Az új lapátot egyszerűen nyomja a helyére addig, amíg a helyére nem ugrik.
U karos lapátok A lapáton egy U alakú műanyag betét van, amely az ablaktörlő kar akasztós végébe Illeszkedik. A lapát leszereléséhez nyomja össze a műanyag betét szárait, és tolja kifelé a lapátot, amíg az szabaddá nem válik. Vegye le a műanyag betétet. Dugja át a kar akasztós végét az új lapát műanyag betétje fölötti nyíláson, majd nyomja a betétet a kar végén lévő akasztóba, amíg a betét rögzítőbordája bele nem ugrik a karon kialakított vájatba.
Oldalrögzítős lapátok A lapát egyik oldalán egy hornyos csap van, amely a kar végén lévő furatba illeszkedik. Nyomja félre a reteszt a csaptól, és húzza azt ki. Dugja bele az új lapáton lévő csapot a kar végének a furatába olyan mélyen, hogy a retesz a helyére ugorjon.
Gyorsrögzítő kar A karon lévő rugós reteszelő szerkezet „belekapaszkodik” a hornyolt hajtótengelycsonkba. Nyomja félre a reteszelő szerkezetet a horonytól, és húzza le a kart a csonkról. Húzza rá az új kart félig a csonkra, ellenőrizze, hogy a megfelelő szögben áll-e, majd nyomja a helyére úgy, hogy a retesz beleugorjon a horonyba.
Csavaros rögzítésű kar Hajtsa fel a csuklós kialakítású kart, vegye ki a rögzítő csavart vagy anyát, és húzza le a kart a tengelyvégről.
Karbantartás és beállítás Minden alkalommal, amikor megmossa az autót, ellenőrizze, nem hasadt-e be a lapát, vagy nem vékony és hullámos-e annak az éle. Ha a lapát már nem törli le rendesen a vizet, szereljen fel új lapátot. Ha a kar remeg vagy csúszkál, rosszul van beállítva vagy meglazult a rögzítése. Húzza meg a tengelycsonkon lévő anyákat, és ellenőrizze, nem kopottak-e a lapát forgócsapjai – ha igen, szereljen fel új kart. A kar beállításához működtesse az ablaktörlőt, majd amikor a karok függőleges helyzetbe kerülnek, vegye le a gyújtást. Szerelje le a lapátot, majd fogóval csavarja meg úgy, hogy a vége felől nézve párhuzamos legyen a szélvédővel.
Törött üvegtáblák cseréje
Elég sokféle ablaküveg létezik, a sima, átlátszótól a recéseken át a mintásokig. Ha újfajta üveget szeretne vágni egy ablakba, menjen el egy üvegeshez, és kérjen tőle mintákat. Az üvegtáblák vastagsága is különböző; a 3 mm-es üveg csak nagyon kis méretű ablaktáblákhoz való. Az 1 ms-nél nem nagyobb ablakokhoz válasszon 4 mm vastag üveget, az ennél nagyobbakhoz 6 mm-est. Ha az ablak szélnek, jégesőnek kitett helyen van, még vastagabb üveget használjon.
Új üvegtábla vásárlásakor pontos méreteket adjon meg az üvegesnek, és azt is közölje, hogy hová kívánja azt tenni, így a szakember megfelelő fajtát ajánlhat.
Ha szabálytalan alakú üvegdarabra van szüksége – például egy bejárati ajtóhoz -, vágja ki a megfelelő formát papírból, és azt vigye el mintául az üvegeshez.
Az üvegezéshez szüksége lesz még fa ablakkeret esetében lenolaj tartalmú gittre és üvegezőszegekre, fémkeretes ablak esetében pedig speciális fémgittre.
Az ablaktábla cseréje Távolítsa el a régi gitt maradványait egy rossz vésővel vagy késsel, majd vegyen fel bőrkesztyűt, és úgy szedegesse ki a törött üvegdarabokat. Ha fennáll a veszélye annak, hogy üvegszilánkok repülnek szét, vegyen föl védőszemüveget is.
Húzza ki a régi üvegezőszegeket – vagy fémkeret esetében a rugós üvegrögzítőket – egy laposfogóval, majd tisztítsa ki az ablakkeret vájatát. Fémkeret esetében távolítsa el az esetleges rozsdás részeket. Kenje le a keret belső részeit fa- vagy fémalapozóval, majd tegye a helyére és rögzítse az új ablaktáblát.
ABS – blokkolásgátló fékrendszer
Hogyan fékezzen vele vészhelyzetben?
A mikroprocesszor-technika vívmányának tekinthető automatikus kerékblokkolás-gátló rendszer (Antiblockiersystem) célja:
- növelni a jármű stabilitását fékezés közben;
- javítani a jármű kormányozhatóságát a fékezés ideje alatt;
- elérni a lehető legrövidebb fékutat.
A blokkolásgátló rendszerek jól szervezett és kivitelezett megoldásai lényegesen javítják a gépjárművek kényelmét és biztonságát.
Működése A blokkolásgátló rendszer figyeli a jármű kerekeinek forgási sebességét, és megakadályozza, hogy haladás közben leáll- janak, még erőteljes fékezés esetén is. A jármű kormányozható marad és az akadályok – amelyek miatt az erős fékezésre kényszerült – elkerülhetők.
Normál fékezés esetén a blokkolásgátló nem működik. Akkor lép működésbe, ha a kerekek forgási sebessége között különbséget észlel, mely azok hirtelen megállására (blokkolására) utal. A működést a fékpedál lüktetése jelzi.
Hogyan fékezzen? Vészhelyzetben nyomja le a fékpedált teljes erővel, és fékezés közben nyomja a tengelykapcsoló pedált is. A blokkolásgátló rendszer ekkor működésbe lép, miközben lehetővé teszi a jármű teljes kormányozhatóságát, és ha elegendő hely van, kikerülheti az akadályokat.
ABS • AEROBIC • AFRIKAIIBOLYA • AGYAGMINTÁZÁS
JAVASLAT: Csak óvatosan ismerkedjen meg ezzel a fékezési technikával. Kerüljön el minden felesleges kockázatot.
Habár az ABS-rendszer optimális fékezési hatást biztosít, a féktávolság jelentősen függ az útviszonyoktól és a vezetési feltételektől. Az ABS használata nem küszöböli ki a helytelenül megválasztott követési távolságot, a „felúszás”, a kisodródás és a rossz útfelület veszélyeit.
Ha vezetés közben a műszerfalon az ABS figyelmeztető tábla világít, akkor a blokkolásgátló rendszer hibás. Ebben az esetben csak a normális kétkörös fékezési rendszer működik. Ha mindkét lámpa világít, azonnal állítsa le a járművet, amint ezt biztonságosan megteheti!
Gyakorlatok az állóképesség javítására
Az „aerobic” kifejezés a görög levegő és élet szavakból származik. Az aerobic gyakorlatok valamennyi formája fokozza a test oxigénszükségletét azáltal, hogy növeli a szíven át- áramló vér sebességét. Ekkor a szív erősebben pumpál, és így, mivel nagyrészt izomból áll, erősödik.
Minden olyan tevékenység, amely a főbb izmok, például a láb izmainak ritmikus összehúzódásával jár, állóképességet kíván – azaz olyan képességet, hogy zihálás vagy térdelgyengülés nélkül tudjon mozogni. A kocogás, a futás, a gyaloglás, az úszás, a kerékpározás, az ugrókötelezés, sőt még az intenzív tánc is mind jó aerobicgyakorlat. Leghasznosabb, ha hetente legalább háromszor végezzük a gyakorlatokat.
Mielőtt bármely gyakorlatba belekezdene, legelőször ellenőrizze erőnléti állapotát úgy, hogy egy percen keresztül méri a pulzusát. Reggel, felkelés előtt a pulzusszám és a kondíció viszonya az alábbi:
PULZUSSZÁM | KONDÍCIÓ |
50 | nagyon jó |
50-70 jó | |
70-80 | ülő életmód |
80 felett | végezzen gyakorlatokat! |
Akár nagyon jó, akár nagyon rossz az erőnléti állapota, csak lassan növelje a gyakorlatok időtartamát, egyszerre legfeljebb 20 perccel, és minden esetben tartsa be az alábbi szabályokat.
Ezek figyelembevételével egyszerű kondíciópróbát végezhet úgy, hogy három percen keresztül öt másodpercenként – váltott lábbal – kétszer le-fel lépked egy 20 cm magas lépcsőfokon (rosszullét esetén hagyja abba). Pontosan egy percig pihenjen, majd mérje meg a pulzusát: ha újra kielégítőnek mondható, jó kondícióban van.
Kérje orvosa tanácsát, ha szívbeteg, magas a vérnyomása, időnként szédül, elájul, cukorbeteg, makacs hátfájása van, ízületi gyulladásban szenved, lábadozik, vagy ha a gyakorlatok egészségére ártalmas hatása miatt aggódik.
Hagyja abba a gyakorlatokat azonnal, ha fájdalmat vagy rosszullétet okoznak!
Ne kövesse el azt a hibát, hogy azt hiszi, ha a gyakorlatok fájnak, biztosan jót tesznek!
Ne végezzen gyakorlatokat, ha fáradt!
Ne végezzen erőteljes gyakorlatokat kiadós étkezés után!
Ne végezzen gyakorlatokat, ha influenzás, rosszul érzi magát, vagy ha lázas!
A közkedvelt szobanövény ápolása
Megfelelő ápolással az egyik legszebb szobanövény, az afrikaiibolya (Saintpaulia) egész évben virágozhat.
Három gyönyörűség A SaHtoaulia ionantha néhány kapható változara elöl a .Dana Vörös Dupla”: hátul a „Diana Rózsaszín” és a .Diana Kék”.
Hol érzi magát a legjobban? Egész évben tartsa világos, de a tűző naptól védett helyen. Ha van a lakásában fénycső, helyezze a növényt 30 cm-rel a világítófest alá napi 12 órán át. 18-24 °C-os hőmérsékleten virágzik, amihez elengedhetetlen a magas páratartalom; a cserepeket helyezze nedves kavicsokkal teli tálcára; a leveleket időnként finoman permetezze meg langyos vízzel.
Öntözés Mérsékelten öntözze: elég, ha minden öntözésnél csak benedvesíti a földjét. Az öntözőkanna csövét tegye a levelek alá, hogy a levélzet közepét vagy a leveleket ne érje víz. Mielőtt a növényt újra megöntözi, várja meg, amíg a virágföld felszíne kiszárad. A túl- öntözéstől el rothadnak a gyökerei.
Tápanyagszükséglet Minden öntözéskor adjon a növénynek nitrogént, foszfort és káliumot egyenlő arányban tartalmazó, egynegyed erősségűre hígított folyékony tápoldatot.
Ültetés és átültetés Az afrikaiibolyákat ültesse tőzeg, perlit és gilisztakomposzt egyenlő arányú keverékébe, és minden négy csésze keverékhez adjon három-négy evőkanál dolomitmeszet. A fenti anyagokat beszerezheti a vetőmag szaküzletekben vagy kertészetekben. Az ültetéshez akkora cserepet válasszon, amelynek átmérője nagyjából a növény átmérőjének egyharmada.
Átültetésük legfeljebb két hónappal azután szükséges, hogy a gyökerek megtöltötték a cserepet – sőt az afrikaiibolyák akkor érzik magukat a legjobban, ha kinőtték a cserepet, az új cserép pedig csak valamivel legyen nagyobb a réginél.
Szaporítás A levéldugványok virágföldben vagy vízben szaporíthatok. Egészséges leveleket válasszon ki, és a levélnyeleket 25-50 mm-re vágja vissza. A szaporításhoz használt edényeket kilyuggatott, befőttesgumival rögzített nejlonzacskóval takarja le. Várjon hét-tíz hétig, és amikor a dugványok a növekedés jeleit mutatják, ültesse egyenként kü- lön-külön cserepekbe.
Hogyan készíthet önállóan egyszerű szobrokat?
A művészeti kellékeket árusító szakboltokban kapható, levegő hatására keményedő agyag ideális alapanyag a szobrászkodni tanulóknak – az égethető vagy mintázható agyaghoz hasonlóan könnyen formázható, keményítőszer hozzáadása nélkül megszilárdul, összegyúrható és újból felhasználható, ha első próbálkozásával nem lenne elégedett.
A különféle hegyű formázóeszközök és vágószerszámok szintén a szakboltból szerezhetők be.
Fej formázása Egy nagyobb, körülbelül az életnagyság egyharmadának megfelelő fej formázásához készítsen armatúrát – egyszerű állványt vagy formalapot – amelyre az agyagot rádolgozza. Sima talapzatra az ábrán látható módon üssön be egy 30×2,5×2,5 cm-es fadarabot. A rúd felső egyharmadába beütött szögek formázás közben segítik megtartani a felvitt agyagot.
Simítsa le a fejet a fém fűrészlappal, majd a mintázóeszközzel – az ábrán látható módon – alakítsa ki a szemet, az orrot és a szájat. Egy összelapított agyagdarabból vágjon ki két szemhéjnak valót, nyomja őket a helyükre, majd benedvesített sertésszőr ecsettel alakítsa ki formájukat.
Összesodort agyagcsíkokból készítsen szemöldököt és füleket, illessze a helyükre, és kis spatulával formázza meg őket. A megformált fülbe belülre helyezzen el még egy agyagcsíkot, hogy a fülkagyló vastagságát természethűvé varázsolja. Mintázóeszközzel dolgozza ki a fül apróbb részleteit, majd nedves ecsettel simítsa le.
Késsel távolítsa el a felesleges agyagot a fülek mögül, majd egyengesse el úgy, hogy a fülkagylók és -cimpák kiemelkedjenek a fejből. Fémfűrészlappal kialakíthatja a hajat, de felvihet még agyagot a fejre, amelyből hullámokat vagy tincseket készíthet.
AGYAGMINTÁZÁS • ÁGYBAVIZELÉS • AIDS
AGYAGMINTÁZÁS
A fej és a főbb arcvonások formázása
A fej formázásához az agyagot közvetlenül a tartójából használja. A nyaktól fölfelé haladva kis darabokban nyomja rá az armatúrára. Vigyen fel valamivel több agyagot az egyik oldalra, s alakítsa ki belőle a tarkót.
Arc Simítsa le a fejet a fém fűrészac hátoldalával. A mintázóeszközökke. a a<:sa < a szemeket, az orrot és a szájat.
Felszerelés Szerezzen be ,
fém fűrészlapot, spatulát,
rr ntázóeszközöket, szivacsot, sertésszőr ecsetet és armatúrát. _ ; i .
Armatúra
Haj Mintázza meg a haja: a ;űrész ac fogazott oldalával Tetszés szer’: agyagga hullámokat vagy tincseket is kész
Szemhéj és fül Mintázza meg a szemhéjat nedves ecsettel. Távolítsa el a felesleges agyagot a fülek mögül, és alakítsa ki a fülkagylót és -cimpát úgy, hogy elálljon a fejtől.
Törölje át az arcvonásokat benedvesített ecsettel, majd alakítsa ki az orcát, az orrlyukakat és a szájat. Végezetül simítsa végig a fejet nedves szivacsdarabbal. A kész modell körülbelül két nap alatt keményedik meg. Utána, ha gondolja, temperával vagy zománcfestékkel befestheti alkotását.
Ha nincs megelégedve első művével, és újra szeretné csinálni, miután az agyag már megkeményedett, törje a szobrot nagyobb kavics nagyságú darabokra, tegye műanyag vödörbe, és engedjen rá egy kevés vizet. Takarja be az agyagot nejlonnal, és hagyja négy-öt napig állni. Addigra ismét formázható lesz.
Mit tegyen a nem szobatiszta gyermekével?
Némely gyereknek csak négy-hat éves korára lesz akkora a húgyhólyagja, hogy vizeletét képes egész éjszaka megtartani, addig pedig az ágyba vizel anélkül, hogy erre felébredne. A probléma nagyobb korban sem ritka, és még jóval később is fennmaradhat – minden századik ember még 18 éves korában sem tudja visszatartani a vizeletét.
Ha a gyerek húgyhólyagja normálisan is nő, esetleg az azt működtető idegrendszeri terület fejlődik lassan. De az is lehet, hogy a gyermek nagyon mélyen alszik, és nem ébred fel a természet szavára.
Egyszer-egyszer az erős köhögés, vagy a húgyvezeték ingerlése, illetve fertőződése is okozhat ágybavizelést.
Az ágybavizeíésnek kiváltó oka lehet szorongás is: a gyermek tudat alatt olyasmi miatt nyugtalankodhat, mint az iskolakezdés vagy ■váltás, a költözés, a szülők veszekedése, vagy egy kistestvér születése. A szülők is kiválthatják a gyermekben a szorongást azáltal, hogy túl korán próbálják a bilire szoktatni, vagy ha túlzottan aggodalmaskodnak, és sürgetik a dolgot.
Az orvosok nem ajánlják, hogy a szülők a gyermeket azelőtt próbálják szobatisztaságra szoktatni, amíg az nem mutatja jelét annak, hogy készen áll rá. Forduljon a háziorvosához, ha azt gyanítja, hogy az ágybavizelés oka valamiféle szorongás, vagy ha egészségügyi dologra – például húgyúti fertőzésre – gyanakszik, vagy ha a gyermek nappal is bebepisil, vagy ha nincs egyetlen száraz éjszakája sem.
Kezelés Hacsak nem fertőzés a kiváltó ok, a legjobb megoldás az, ha egyáltalán nem alkalmaz kezelést. Természetesen tartózkodjék attól, hogy leszidja, megbüntesse vagy megszégyenítse az ágybavizelő gyermeket – ez csak tovább ront a helyzeten. Inkább jutalmazza meg, amikor az ágy száraz marad.
Amíg a probléma megoldódik, tegyen az ágyra vízhatlan lepedőt vagy matracot. Próbáljon ügyelni arra, hogy a gyermek pár órával lefekvés előtt már ne igyon semmit, és közvetlenül lefekvés előtt menjen vécére.
Mikor van ok aggodalomra és mikor nincs?
A szerzett immunhiányos szindróma (acquired Immunodeficiency syndrome = AIDS) elnevezésű betegség joggal nevezhető korunk pestisének, hiszen ma még legfeljebb késleltetni lehet a halálos kimenetelt, megakadályozni nem. Sok indokolatlan félelem is létezik azonban a betegséggel kapcsolatban, amelyek még jobban megnehezítik a betegek életét.
A betegséget a HÍV (humán immundiferen- cia vírus) okozza. HIV-fertőzésre leginkább veszélyeztetettek a homo- vagy biszexuális férfiak, valamint az intravénás kábítószer-élvezők. Ritkább esetek Európában azok, amikor ellenkező nemű partner vagy fertőzött vér közvetíti a betegséget (Magyarországon 1986 óta minden véradó HIV-szűrése megtörténik!), illetve előfordul a betegség újszülötteknél is, amikor a magzat az anyától már méhen belül megkapja a fertőzést. A vírus nem terjed cseppfertőzéssel (köhögéssel, tüsszentéssel), állatok közvetítésével (például szúnyogcsípéssel), illetve mindennapi (nem szexuális) érintkezéssel, például kézfogással, ruhaneművel stb. Újabb kutatások azt mutatták ki, hogy csókolózással azért nem terjed, mert a nyál egyik alkotórészének, a lizozimnak erős vírusellenes hatása van.
Ha a vírus bekerül a szervezetbe, a szűrővizsgálattal néhány hónapon belül kimutatható, ám a fertőzött személy ekkor még évekig (átlagosan 10 évig) tünetmentes marad. A kialakuló tünetek rendkívül változatosak: fogyás, láz, éjszakai izzadás, köhögés, légszomj, nye- lési fájdalom, elváltozások a szájnyálkahártyán, hasmenés, depresszió, személyiségváltozás, zavartság, érzékzavarok, izomgyengeség, bőrszárazság stb. Ám ezek a zavarok nagyon általánosak, annyiféle betegség tünetei lehetnek, hogy még többnek az együttes jelenléte esetén sem kell AIDS-fertözésre gondolnia. A betegség gyanúja elsősorban azoknál merül fel, akik valamelyik veszélyeztetett csoportba tartoznak vagy tartoztak akár évekkel ezelőtt, és a többféle, makacsul fennálló tünet hátterében egyetlen más okot sem lehet felderíteni. Ha attól tart, hogy saját magának vagy ismerősének oka van a félelemre, hívja fel az AIDS-információs szolgálatot (Budapesten a 338-4555 vagy a 338-2419-es telefonszámon), ahol azt Is megtudhatja, lakóhelye közelében hol végeznek szűrővizsgálatot.
A betegség előrehaladott stádiumában a szervezet védekezőrendszere már olyan mértékben károsodott, hogy súlyos fertőzések, illetve daganatok alakulnak ki, amelyek 1-2 éven belül a beteg halálához vezetnek: kiterjedt herpeszfertőzés, gombásodás, tuberkulózis, súlyos tüdőgyulladás, agyhártyagyulladás stb.
AIDS • AJÁNDÉKOZÁS • AJÁNLÓLEVÉL • AJTÓK • AJTÓGOMBOK
Az AIDS megelőzésére oltóanyagot még nem sikerült kifejleszteni. A vírus terjedését kell tehát megakadályozni: a környezetében lévő fiatalokat ön is világosítsa fel, mennyi veszély rejlik a nemi partnerek felelőtlen váltogatásában, a kábítószerezésben. Használjon óvszert, bizonyítottan véd a betegség terjedése ellen, homoszexuálisok között is.
Hogyan adja át vagy fogadja el az ajándékot?
Ajándék- vagy díjátadáskor – ha erre felkérik önt – ne felejtse el, hogy az alkalom a megajándékozott vagy díjazott tiszteletére szolgál, és beszédének is az eseményt illetően ezt kell tükröznie. Ne használja ki a lehetőséget saját céljaira, és szavait mértéktartóan, közvetlenül és őszintén válogassa meg.
Beszéljen a személy érdemeiről, ám ne túlozza el mértéktelenül (de ne is kisebbítse), és ne engedjen utat hamis érzelmeknek. Máskülönben az esemény mindenkit kínos helyzetbe hoz.
Az ajándékátadás megtervezéséhez ugyanazt a módszert alkalmazza, mint a szónoklás más formáinál. Gondolja végig, ki lesz a hallgatóság és mit vár öntől. A hangnemet az alkalomhoz illően válassza meg – legyen tiszteletteljes, de kötetlen családi vagy baráti összejövetelen, és formálisabb vállalati jutalomosztáskor vagy díjátadási ceremónián.
Ne felejtse el, hogy a beszéd végén önnek kell átadnia magát az ajándékot, majd tapintatosan húzódjon háttérbe, miközben a megajándékozott kerül reflektorfénybe.
Ajándékok Sok ajándékozásnál a díj vagy az ajándék kiválasztása magától értetődő – egy trófea például vagy egy serleg. Másoknál ki kell választani az ajándékot. Próbáljon olyat találni, amely az alkalomhoz illő, de ugyanakkor olyasmi, amire a megajándékozott vágyik. Ha az ajándék be is van csomagolva, a lehető legmutatósabban nézzen ki.
Amikor átadja az ajándékot, mondja meg, mi az. Ha valamilyen díjról van szó, ismételje meg, miért adják. Ha ajándék, mondja meg, kitől származik.
Díjátvétel Ha díjat vagy ajándékot kap, és köszönőbeszédet kell mondania, legyen szerény, de kerülje az álszerénységet. Ne mondja azt, hogy „Erre igazán rászolgáltam”, de éppoly zavaró, ha azt mondja: „Ezt egyáltalán nem érdemeltem meg”. Tisztelettel adózzon a díjat létrehozó személynek, és a díjátadást megszervező szervezetnek vagy csoportnak. Beszéde folyamán, majd a végén még egyszer mondjon köszönetét minden érintettnek.
Ajánlólevél írása; a kiállító jogi felelőssége
Ajánlólevél írása kellő megfontolást és figyelmet érdemel, mert nemcsak a pályázó jövőjét befolyásolhatja, hanem a kiállító hitelét is.
Legyen tisztában mindig az esetleges jogi következményekkel. A rossz ajánlást kapott pályázó például kártérítési pert is indíthat, de csak akkor, ha bizonyítani tudja, hogy az ajánlólevelet író személy tudta, hogy valótlanságot állít, és szándékosan akart ártani vele. Másfelől ne adjon jó ajánlást olyasvalakinek, akit mondjuk becstelenség miatt bocsátott el. Az új munkaadó kártérítésért beperelheti önt, ha az illető eltulajdonít tőle valamit.
Továbbá ha az ajánlott személyt tévesen megbízhatónak jellemzi anélkül, hogy venné a fáradságot ennek ellenőrzésére, az új munkaadó eljárást kezdeményezhet ön ellen gondatlanság címén. Elkerülheti azonban ezt a helyzetet, ha kijelenti, hogy az ajánlás csupán jóhiszeműség jele, de nem biztosíték a tökéletes jellemre.
Kezdje az ajánlólevelet azzal, hogy mióta és milyen minőségben ismeri a kérdéses személyt. Ezt követően írja le, hogy véleménye szerint mennyire alkalmas az illető arra a tisztségre, amelyet megpályázott.
Ha úgy érzi, hogy a pályázó a megfelelő személy az állásra, dicsérő mondataival ön is segítse ebben. A tartózkodó hangvétel a meggyőződés hiányaként értelmezhető.
Ha nincs jó véleménnyel a pályázóról, valódi érzelmeit közömbös hangú ajánlással fejezheti ki, amely inkább csak sugallja, semmint nyíltan hirdeti fenntartásait.
Amennyiben valamilyen oknál fogva nem kívánja felfedni az igazságot, jobb, ha nem ír ajánlólevelet. Ez nem kötelező. Ha úgy gondolja, hogy a pályázó teljesen alkalmatlan a meghirdetett állásra, akkor határozottan, de tapintatosan közölje vele a véleményét. (Megjegyzés: az 1989-es rendszerváltás óta Magyarországon is újból kezd gyakorlattá válni a referenciák jogi következményekkel járó felelősségvállalása.)
Szoros, lötyögő vagy nyikorgó ajtók javítása
A nyikorgás azonnal megszűnik, ha egy-két csepp olajat csöppent a zsanérokba. Az olaj úgy oszlik el egyenletesen, ha a kenés közben az ajtót néhányszor ki-be nyitogatja.
Ha egy ajtó szorul, annak három oka lehet. Megdagadt, megvetemedett a fa, kilazultak a zsanérok, vagy az egész ajtó megereszkedett.
Megdagadt ajtók A fából készült ajtók nyaranta összezsugorodnak, télen pedig – főleg használaton kívül – bedagadnak. A jó működéshez ilyen esetben gyalulja le a szoruló felületeket; ha kell, a művelethez akassza le az ajtót a zsanérokról. Vásároljon lágy, rugalmas tömítőanyagot, textilt vagy habszivacsot, és szigetelje körbe az ajtókeretet, hogy megakadályozza a huzatot.
Megereszkedett ajtók Ha az ajtó nyitáskor a padlóhoz, esetleg az újonnan felrakott szőnyegpadlóhoz súrlódik, akasszuk le a zsanérokról, és gyaluljuk le az aljáról a kellő vastagságú réteget.
Lötyögő ajtók A lötyögést legtöbbször az okozza, hogy a zsanérok csavarjai kilazultak. A javításhoz mindenekelőtt ezeket szorítsa meg. Ha a csavarok lazán forognak, és nem szorulnak kellőképpen, fúrja fel a lyukakat, helyezzen beléjük facsapot (tiplifát), és így hajtsa vissza a csavarokat. Ha még így is lötyög az ajtó, szerelje ki a felső zsanért a keretből, és vésővel enyhén mélyítse ki a helyét, majd helyezze vissza, és szorosan csavarozza be. Ezzel a művelettel az ajtó enyhén megemelkedik.
A kilazult, lötyögő gombok javítása
Az ajtógomboknak három fő típusa ismeretes: beltéri ajtókhoz a becsavarozható és az ajtófához rögzített, külsőkhöz pedig általában a húzógombokat alkalmazzák. Idővel mindhárom típusnál előfordul, hogy meglazul; ilyenkor jól szorítsa meg a tartócsavart.
Csavaros gombok A régi ajtókon gyakran talál olyan gombokat, melyeket vékony, fej nélküli, úgynevezett hemyócsavar tart feszesen a zár tengelyében. Ha ez a hernyócsavar meglazul, a gomb lötyögni kezd, és hamarosan le is esik. Szorítsa meg, mihelyt észleli a lötyögést.
Fába csavarozható gombok A későbbi típusok alaplapját az ajtófához csavarozzák, s a gomb belül a zár tengelyéhez illeszkedik. Ha a fába hajtott csavarok meglazulnak, vegye le a gombot és az alaplapot; a csavarok helyét töltse ki folyékony fával, és amikor megkötött, hajtsa vissza a csavarokat. Ha még így se elég szilárd, fordítsa el az alapla-
Becsavarható
Forgassa a gombot, amíg egészen szilárdan nem áll. s akkor szorítsa meg a hernyócsavart.
Fába csavarozható
Töltse ki folyékony fával a csavarok helyét, és így hajtsa vissza őket, vagy kissé elforgatott helyzetben csavarozza vissza a gombot.
Menetes csavar
Húzógomb Ha a belső oldalon kilazult az anyacsavar, egyszerűen húzzon rajta egy keveset.
AJTÓGOMBOK • AJTÓKÉMLELÖ • AJTÓZÁRAK • ÁJULÁS
pót a zár tengelye körül, jelölje meg ceruzával a csavarfyukak helyét, készítse el a furatokat. és csavarozza vissza új helyére az alaplapot.
Húzógombok A lakások, kertek bejárati ajtajára sokszor díszes húzógombot szerelnek, amelyet nem lehet elfordítani, és a zárhoz semmi köze sincs. Ha kilazul, távolítsa el: a csavarok helyét töltse ki folyékony fával, és hajtsa vissza a csavarokat. Ha nem elég szilárd, kis szögben fordítsa el, és úgy erősítse visüza az előzőkben leírtak szerint. Bizonyos típusoknak az ajtófélfán átnyúló, menetes tengelyük van, s a túloldalról anyacsavar rögzíti őket. Ha ezek meglazulnak, csak húzni kell egy kicsit az anyán.
Nézze meg, ki kopogtat az ajtaján!
hz ajtókémlelőbe nagy látószögű (típustól függően 160-200 fokos) lencsét szerelnek be, így bárki is álljon az ajtó előtt, mindenképpen meglátja. A lencse egyirányú tükörként működik, így miközben ön belenéz a kukucskálónyílásba. a kívül álló nem lát be. Minden látogatót szeműgyre vehet, és kiszűrhet a gyanús alakokat.
A szabványos ajtókémlelö nagyjából 13 mm átmérőjű, és a legtöbb vasedény boltban beszerezhető. A felszereléséhez fúrjon egy lyukat a bejárati ajtó közepébe, a legalacsonyabb felnőtt számára megfelelő magasságba.
Az ajtókémlelő állítható két fele azután kézzel összecsavarható a lyukon keresztül.
Sötétedés után a kukucskálót célszerű bejárati világítással együtt használni.
Új zár felszerelése
A kültéri faajtókra kétféle zár szerelhető: az ajtó külsejére és az ajtófélfába süllyesztett belső típus.
Külső típus A szerkezetből az ajtó külső oldalán a cilinderzár teste látható, a belső oldalon pedig egyszerűbb gombbal nyitható, illetve zárható az ajtó.
Mérje meg a cilinderzár tengelyének a szerkezet szélétől mért távolságát, és jelölje be az ajtón ezt a távolságot. Ezután fúrjon az ajtóba a henger átmérőjének megfelelő lyukat; használhat elektromos fúrógépet vagy kézzel hajtható, úgynevezett amerikánert is.
Illessze az ajtóra támaszkodó alátétlemezt a cilinderre, és tolja a cilindert a furatba. Ezután helyezze a szerkezet alaplapját az ajtó belső oldalára, és hajtsa be a csavarokat.
Tegye helyére a belső oldali zárszerkezetet, ügyelve arra, hogy a cilinderzár nyelve a megfelelő helyre illeszkedjen. A nyelv a különböző ajtóvastagságok miatt többnyire hosszabb a kelleténél; a felesleget fémfűrésszel vágja le. A szerelés során vegye figyelembe a gyártó javaslatait, utasításait.
AJTÓZÁRAK
Hogyan szereljen fel egy zárat?
Ezt a zártípust az ajtó szélére rögzítse. Kívülről kulccsal, belülről a kallantyú vagy gomb elfordításával nyitható, illetve zárható. A lakás bejárati ajtajánál helyes, ha az ajtó aljára ős felső részére további biztonsági zárakat is felszerel.
Csava-ok
Mérje ki az ajtó szélétől a cilinderzár hengerének távolságát, es a jel&ésnél fúrjon lyukat.
Az alátétet illessze a hengerre, és kívülről csúsztassa a hengert a furatba.
Az ajtó belső oldalán csavarozza fel a zárszerkezet alaplapját, és Illessze helyükre a hengert rögzítő pántokat
■Ajtófélfa
Most csukja be az ajtót, és az ajtótokon pontosan jelölje be a felszerelt zár magasságát. majd vésővel a megfelelő mértékben mélyítse ki a fát. és csavarozza helyére a zár nyelvét befogadó házat. Próbálja ki. hogy a zár simán és könnyen működik-e – ha nem, állítson egy kicsit az ajtó forgópántjain; legjobb azonban, ha végleges rögzítés előtt pontosan beállítja az ajtófélfán lévő részt.
Süllyesztett zár Ennek a zártípusnak külön acélnyelve van, amely bezárt helyzetben az ajtófélfába süllyesztett lemezbe illeszkedik.
Tartsa a zárat belülről az ajtó elé, és ceruzával jelölje meg, milyen hosszan és milyen magasságban kell az ajtóba süllyeszteni. A magasságjelzéseket követve az ajtó élén is rajzolja meg a zár leendő helyét. Mérje meg a zár vastagságát, és az ajtó élének közepén jelölje be ezt a mértéket is. Ekkor fúróval és vésővel mélyítse ki a szükséges üreget.
Nyomja a mélyedésbe a zárat, és az ajtó élén jelölje be az előlap helyét. Vegye ki a zárat, és a szükséges mélységben vésse ki az előlap fészkét.
Most ismét illessze a zárat az ajtó külső oldalához, és egy árral pontosan jelölje meg a kilincs tengelyének és a kulcslyuknak a helyét. Fúrja ki a megfelelő átmérőjű lyukakat; munka közben ügyeljen, hogy a fúrót merőlegesen tartsa az ajtólap síkjára. Lombfűrésszel vagy reszelővei tágítsa ki a lyukat, és
A szerkezet burkolata
Alaplap
\ Cilinderzár.
■
be’ogadó lap
Kulcs
r. |
\ Összekötő kar
Alátétlemez
Helyezze fel a burkolatot, és hajtsa be a rögzítőcsavarokat Jelölje meg, hol illeszkedik az ajtófélfához a zár. A főifába véssen mélyedést, amelybe beleillesztheti a zár nyelvét befogadó házat, majd csavarozza azt is a helyére.
alakítsa ki a megfelelő formát. Ezután nyomja és csavarozza a zárat a helyére.
Illessze be a kilincs tengelyét, és szerelje fel az ajtó két oldalára a fedőlapokat, ügyelve rá, hogy a kilincs pontosan a helyére kerüljön. Most csukja be az ajtót, és az ajtótokon jelölje be a két zárnyelv helyét. Ezután vésse ki a szükséges mélységű üreget, mélyítse ki a zárak nyelvét befogadó lemez helyét, és miután meggyőződött róla, hogy az ajtó pontosan, súrlódás nélkül csukódik, és a zár is működik, csavarozza helyére a lemezt.
Mit tegyen, ha valaki rosszul lesz vagy elájul?
A gyengeség, szédülés vagy bizonytalanság az agy vér-, s így oxigénellátásának átmeneti elégtelensége következtében fogja el az embert. Gyakran fordul elő zsúfolt, meleg, szellő- zetlen helyiségekben, de okozhatja hirtelen rémület, fájdalom, stressz vagy a vércukorszint hirtelen leesése is egy kimaradt étkezés vagy tartós koplalás következményeként. Ájuláshoz vezethet a hosszas álldogálás vagy ha lehajlás után hirtelen kiegyenesedik. ’
Figyelmeztető jel a sápadtság vagy zöldes arcszín; a gyakori ásítás, a hideg, nyirkos bőr, valamint az arcon, a nyakon és a
AJTÓZÁRAK • ÁJULÁS • AKKUMULÁTOR
AJTÓZÁRAK
A süllyesztett zár felszerelése
Az ezzel a zárral bezárt ajtót nehezebb benyomni, mint az előző típussal felszereltet. A betörő nehezebben fér hozzá a szerkezethez, ezért biztonságosabb. Felszerelés előtt győződjön meg róla, hogy a kilincs tengelyének hossza elegendő-e az ajtó vastagságához.
bért. Miután magához tért, kérje meg, hogy néhány percig még maradjon fekve.
Ha nem lélegzik, vizsgálja meg, hogy szabadok-e a légutai, s ha szükséges, alkalmazzon mesterséges lélegeztetést. Ha az ájult állapot tovább tart néhány percnél, vagy arra gyanakszik, hogy az ok betegség vagy baleset – hívjon orvost!
R;
Az ajtó széléhez illesztett zár nyílásain át árral jelölje meg a kilincs és a kulcslyuk helyét.
Az ajtó éle felől fúrja ki a szükséges méretű üreget, majd vésővel egyengesse el a belső felületet.
Gépkocsi-akkumulátor karbantartása és töltése
Az akkumulátor élettartamát nagymértékben befolyásolja a megfelelő karbantartás. A jobb teljesítmény érdekében rendszeresen – legalább havonta egyszer – ellenőrizze az elektrolitszintet és a kábelsarukat. Ha a folyadékszint túl alacsonyra süllyed, ha a saruk meglazulnak vagy korrodálódnak, az akkumulátor nem töltődik fel teljesen, végül kimerül, és még az indítómotort sem tudja megforgatni.
.Az ajtó e.ü só oldalán és élén jelölje be a zár testének méreteit.
A zárat befogadó
Az ajtólap síkjára merőlegesen tartott fúróval készítse el a megfelelő méretű furatokat.
Hajtsa be az ajtót, és jelölje meg az ajtófélfán, hogy hová fognak csatlakozni a zár nyelvei.
Vésse ki a szükséges mélyedéseket, majd szerelje fel a borítólemezt.
kézen csörgő verejték. Az ájuláshoz közel álló embert nyitott ablak közelében vagy szabadban, árnyékos helyen ültesse vagy fektesse le. Lazítsa meg öltözékét, különösen a szorosra húzott gallért vagy övét, és nyomja fejét a térde közé, amíg csak el nem múlik a rosszullét.
Ha szeme láttára ájul el, próbálja meg elkapni, és biztonságosan a földre fektetni. Ha a lélegzése normális, lazítsa meg a ruháza-
tát, és lábát emelje a fejénél magasabbra; tartsa vagy támassza őket alá valamivel. Ha zárt helyen vannak, nyisson ablakot, szabadban pedig vigye árnyékos helyre az ájult em-
A folyadékszint ellenó’rzése Az akkumulátorfolyadék- vagy elektrolit – kénsav és desztillált víz keveréke. Szintje akkor megfelelő, ha éppen ellepi az akkumulátorlemezeket, ami az akkumulátor tetején lévő töltőnyílásokon át ellenőrizhető. Egyes akkumulátorokat teljes élettartamukra lezárnak, ezért sohasem kell utántölteni őket; többségükben azonban idővel csökken az elektrolitszint, ahogy a folyadékban lévő víz elpárolog.
Az akkumulátor ellenőrzéséhez és utántöltéséhez a cella fedelén lévő betöltőnyílásokról vegye le a sapkát vagy záródugót, és a gyógyszertárakban vagy benzinkutaknál kapható desztillált vízzel töltse fel a megfelelő szintig. Némelyik akkumulátor külső felén folyadékszintjelzővel ellátott átlátszó műanyag
Gépkocsi-akkumulátor töltése és a megfelelő folyadékszint
Az ájult emberi fektesse hanyatt és emelje magasra a lábát.
Az árammérővel felszerelt akkumulátortöltő jelzi a töltőáram erősségét – a töltőáram erőssége a töltési szint emelkedésével csökken -, a savsűrűségmérővel pedig a töltés végső állapota ellenőrizhető.
Pozitív pólus
Cellazáró
Cellafedelek Néha csak egyetlen fedél van a töltővályún. Öntsön desztillált vizet a vályúba, és a műanyag szintkeresök majd minden egyes cellába a megfelelő mennyiséget engedik.
Beöntőcsőr
AKKUMULÁTOR • AKRIL
burkolat van. Ügyeljen rá, nehogy az elektrolit a testére vagy a karosszériára fröccsenjen, mert maró hatású! Ha ez mégis megtörténik, bő vízben azonnal mosakodjon meg, és öntözőcsővel mossa le az autót. A cellák lezárása előtt ellenőrizze, hogy a sapkán vagy záródugón lévő szellőzőnyílások nincsenek-e eldugulva. Ha igen, vékony drótdarabbal tisztítsa ki őket.
Meleg időben gyakrabban – általában kéthetenként – ellenőrizze az akkumulátort, mivel Ilyenkor a folyadék gyorsabban párologhat Ha valamelyik cellában, a többiektől eltérően, jobban csökken a folyadékszint, az a cella valószínűleg hibás, és lehet, hogy az egész akkumulátort ki kell cserélni. A cellák ugyanis összeköttetésben állnak egymással, és ha az egyik tönkremegy, akkor az akkumulátor nem töltődik fel. Ha hirtelen a szokásosnál több utántöltésre van szükség, lehet, hogy az akkumulátor túltöltődik. Autóvillamossági szakemberrel ellenőriztesse a töltő áramkört.
A kábelsaruk ellenőrzése Az akkumulátorsarunak számos típusa létezik, de mindegyikre ugyanaz a szabály vonatkozik – a saru és az akkumulátorpólus egymással érintkező felületeinek szennyeződés- és korróziomentes- nek kell lenniük, és a sarut erősen rá kell szorítani a pólusra.
A pólusokon kialakuló porszerű lerakódást ecettel távolítsa el. majd dőrzsvászonnal vagy drótkefével tisztítsa meg a fémet. A sarupofákat dőrzsvászonnal vagy kis. finom reszelővei tisztítsa meg. A pólusokat és a sarukat a sóképződés és a korrózió csökkentése végett kenje be savmentes vazelinnel (zsírt ne használjon), majd a sarukat szorosan helyezze vissza.
Az akkumulátor töltése A gyakori éjszakai vagy rossz időjárásban megtett rövid utakon a gépkocsi fényszórója, ablaktörlője és fűtőkészüléke több energiát vehet fel az akkumulátorból. mint amennyit a motor generátora pótolni tud. Az akkumulátor ilyenkor annyira kimerülhet, hogy nem képes megforgatni az indítómotort. A kimerülés egyértelmű korai jele, ha az indítómotor csak lassan forgatja a motort. Ha az ellenőrzés során a csatlakozást épnek találja, vegye ki az akkumulátort, és töltesse fel egy szerelőműhelyben, vagy töltse fel otthon.
Az autóalkatrész-üzletekben többféle akkumulátortöltő kapható. Olyat vásároljon, amelyen magas és alacsony töltőáram-erősség is beállítható, és árammérővel van felszerelve, amely működés közben mutatja a töltőáram erősségét. A töltés megkezdése előtt vegye le a cellákról a sapkát vagy a záródugót, hogy az elektrolitban töltés közben fejlődő gáz elszökhessen; szűk vagy szellő- zetlen helyiségben ne töltsön akkumulátort – egy szikrától is begyulladhat a gáz!
A legtöbb akkumulátor kapacitása 48 amperóra – ami azt jelenti, hogy 48 ampert szolgáltat egy óra alatt, 4 ampert 12 óra alatt, és így tovább. Tehát 2 amperes töltéserősségnél 24 órára van szükség ahhoz, hogy a teljesen lemerült akkumulátor újra feltöltődjön. Vészhelyzetben a nagy. 10 amperes erősség 30-60 perc alatt annyira feltölti az akkumulátort, hogy be tudja indítani az autót. A gyakori nagy erősségű töltés azonban tönkreteheti az akkumulátort – ezért jobb, ha kisebb erősséggel tölti több órán, esetleg egy éjszakán át.
A gyártó utasításait követve szükség szerint állítsa be a töltőt nagy vagy kis áramerősségre. Az akkumulátorhoz csatlakozó kábeleket oldja ki, és – ha lehet – vegye ki az akkumulátort a kocsiból. A töltőberendezés negatív kivezetésén (fekete kábel) lévő krokodilcsipeszt csatlakoztassa az akkumulátor negatív (-) pólusához, a pozitív kivezetést (vörös kábel) pedig a pozitív (+) pólushoz. Dugja a töltő hálózati kábelét egy 13 amperes aljzatba. és kapcsolja be. Egyes töltők automatikusan kikapcsolnak, amikor az akkumulátor teljesen feltöltődik – ami igen előnyös. Máskülönben ezt az eltelt órák számával állapíthatja meg, és úgy, hogy savsűrűségmérővel ellenőrzi az elektrolitot. Bármelyikről is van szó, mindig áramtalanítsa a töltőt, mielőtt leveszi a csipeszeket, és újra beköti az akkumulátor kábeleit.
Ellenőrzés savsűrűségmérővel A savsűrű- ségmérö egy üvegcső, amelynek egyik végén gumilabda, a másik végén gumicső van, belül pedig egy úszó – az autóalkatrész-üzletekben olcsón beszerezhető. Az elektrolit fajsúlyának mérésével ellenőrizze az akkumulátor töltési szintjét. Nyomja össze a gumilabdát, és dugja a csövet az egyik cellába. Engedje el a gömböt, hogy megfelelő mennyiségű folyadék jusson a csőbe ahhoz, hogy megemelje az úszót. Az úszó talpánál lévő fokbeosztást olvassa le a csőben lévő folyadékszint magasságában. Ha az érték 1,28 kg/dm3. ak
AKRIL
Hogyan kell a formákat kiönteni, kivágni és ragasztani?
Kivágás A forma kivágásához használjon lombfürészt. amelynek fűrészlapját úgy helyezze az akrildarabhoz. hogy lefelé húzáskor vágjon. A fűrészlapot tartsa függőlegesen, a munkadarabot pedig mozgassa a fűrész irányában.
Ragasztás A szükséges felületre helyezzen ragasztószalagot, majd az egyik felét kenje be a ragasztóval, azután illessze össze a darabokat. Nehezékekkel rögzítse, és négy órán át hagyja, hogy megkössön A felesleges ragasztót vágókéssel távolítsa el. kor az akkumulátor teljesen fel van töltve: a félig feltöltött akkumulátor savsűrűsége 1,23 kg/dm3; ha 1,13 kg/dm3 alatt áll, az akkumulátor teljesen kimerült.
Ismét nyomja meg a gumilabdát, hogy az elektrolitot visszaengedje a cellába, majd egyenként ellenőrizze a többi cellát is. Az egymáshoz viszonyított értéküknek 0,04 értékhatáron belül kell lennie, minden más érték tönkrement cellát jelez.
Amikor az akkumulátort visszahelyezi az autóba, először mindig a táppólust csatlakoztassa. A legtöbb modem gépkocsit negatív fóldelőrendszerrel látják el, tehát először a pozitív pólust kell csatlakoztatni; egyes régebbi típusokban pozitív földelőrendszer van, ebben az esetben a negatív pólust kell először csatlakoztatni.
Egy törhetetlen üvegpótló anyag alkalmazása
Az akril átlátszó vagy színezett lap. cső és rúd formájában beszerezhető műanyag finom fűrésszel vágható, reszeléssel alakítható, fúrható és ragasztható, készíthető belőle makett, ékszer vagy akár doboz. Az akrillapok összeragasztására speciális ragasztókat használjon. Gyanta állapotában önthető, és felhasználható olyan szép, gyűjtésre érdemes tárgyak körülöntésére, mint például a virágok, kagylók vagy gyöngyök.
Akrilöntő készletek barkács- és modellezőüzletekben kaphatók. Az öntőkészlet gyantából és kötőanyagból áll. Összekeverésük után mintegy 30 percen belül megköt, öntő-
öntés Egy tárgy körúöntésehez először öntsön ki egy réteget a gyanta és kötőanyag keverékéből. Amikor ez megkötött, helyezze rá a tárgyat, maid annyi gyantát öntsön rá, hogy kitöltse az öntőformát A megkötött öntvényt előbb forró, majd hideg vízbe mártva szabadítsa ki a formából.
AKRIL • AKVÁRIUM • ALAKMÁSOLÓ
formának bármilyen, a célnak megfelelő alakú tartály felhasználható, amelynek a belső felülete sima.
Formára vágáshoz először készítsen egy lombfűrészasztalkát – egy 10 mm vastag furnérlemezbe vágion V formát -, majd rögzítse a munkaasztal lapjára. Jelölje be a kívánt formát az akril védőbevonatán, amelyet a munkadarab kivágásáig tegyen félre.
Akváriumi halak gondozása
Kétféle – hidegvízi és trópusi – akvánumi hal létezik, és ha mindkét fajt tartani akarja, két akváriumra van szüksége.
Tartásukat csak néhány hallal kezdje, majd ahogy nő az önbizalma, növelje a számukat. Kezdők számára ideális az aranyhal, a leggyakoribb hidegvízi hal. Legalább 15 cm hosszúra megnő, meglehetősen sokáig él, és könnyű a gondozása. Szintén népszerű hidegvízi faj még a subunkin, a kői, az oranda. a fekete mór és a japán rizshal. Ezek a halak szobahőmérsékleten tarthatók, 10 és 23 ‘C között.
Egy trópusi akvárium sok színpompás fajt tartalmazhat, például guppikat, színjátszó neonhalakat, xifókat, plattikat és sziámi harcoshalakat. Soha ne tartson azonban egy akváriumban két sziámi harcoshal hímet, mert addig fognak harcolni, amíg megölik egymást! A trópusi halakhoz fűtőkészülékre van szüksége, amely a vizet 22-26 ’C között tartja.
A medence kiválasztása A méret rendszerint attól függ, hogy mennyi hal lesz benne, általános szabály azonban az, hogy a legnagyobbat kell megvásárolni, amire a pénztárcájából telik. Jó méret a 61 cmx30 cmx38 cm, de a legkedveltebbek a 46 cm és 1 m között mozognak. Mindenesetre győződjön meg arról, hogy van-e elegendő helye a vásárolni kívánt medencéhez. Helyezze szilárd, vízszintes felületre vagy erős állványra, az alapzat alá pedig tegyen habszivacs lapot. A tetejét üveggel vagy átlátszó műanyaggal fedje be, amely megakadályozza a szennyeződés bejutását és a halak kiugrálását. A fedél csökkenti a párolgást, és elősegíti az egyenletes vizhömérséklet fenntartását is.
Trópusi medence felszerelése
A normál medencét szerelje fel légszivattyúval működő szűrövei, valamint hőszabáiyozóvai, fűtőkészülékkel és hőmérővel
A világítást gyakran a fedélre szerelik.
Világítás
Hőszabáfyoző
Tárcsás
Szivattyú
Szűrő
A világítás lehet természetes, vagy a medence felett elhelyezett fénycsövekkel is megoldható. Az északi fekvésű ablak az ideális. de kerülje a túl erős, közvetlen napsugárzást: ha a víz megzöldül vagy tül sok zöldmo- szat termelődik benne, csökkentse a világítást. A víz tisztán tartása és a magas oxigéntartalom biztosítása érdekében szereljen fel szűrővel ellátott légszivattyút. Némelyik szűrő motoros szivattyúval van egybeépítve, amelyhez nincs szükség levegőellátásra.
Az akvárium berendezése A medencét tiszta vízzel mossa ki, és 4-7 cm vastagságban borítsa az alját jól leöblített akváriumi homokkal úgy, hogy az az akvárium eleje felé lejtsen. Díszítésként tegyen még bele néhány jól leöblített követ, kavicsot vagy kisméretű fa- tuskót. A növények lehetnek műanyagból, de lehetnek élők is, például borzhínár, békalencse. Cabomba vagy Vallisneria. Mielőtt a halakat az akváriumba helyezné, néhány napra kapcsolja be a készüléket, és győződjön meg róla, hogy megfelelően működik-e.
A halak kiválasztása előtt gondosan vizsgálja meg a kereskedő készletét. Válasszon eleven, jól táplált és hibátlan halakat. Ne zsúfolja túl a medencét – a hidegvízi halaknál minden 2,5 cm-nyi halra legalább 4.5 liter vízre, a trópusi halaknál pedig minden 2,5 cm- nyi halra 75 cm2 vízfelületre van szükség. Szállítás közben gondoskodjon a zacskóban lévő víz állandó hőmérsékletéről, hogy a halak ne kerüljenek sokkos állapotba. Otthon, mielőtt kiengedné őket, szoktatásképpen tíz percig a zacskóban úsztassa a halakat a medencében.
Etetés Naponta kétszer jó minőségű, tartós élelmet adjon a halaknak, de ügyeljen arra, hogy ne etesse túl őket. Csak annyit szabad nekik adni, amennyit öt perc alatt képesek elfogyasztani. Étrendjüket egészítse ki fagyasztva szárított eleséggel, vagy különleges csemegeként élő, apró rákot (Artemia) is adhat. Ha egy-két napra elutazik, a halakat nem kell etetni.
A halak egészségének megőrzése A trópusi halakat tartalmazó akvárium hőmérsékletét naponta ellenőrizze, az üveget pedig tartsa tisztán. Az oldalán lévő algákat algamágnessel – kívül-belül egymással szemben elhelyezett két mágnessel – távolíthatja el. A törmeléket és az el nem fogyasztott eleséget szívócsővel szívja ki. Mindkét alkalmatosság beszerezhető a díszhalűzletekben. Két-három hetente cserélje ki a víz egynegyedét. Figyelje, hogy nincs-e jele betegségeknek. A leggyakoribb két betegség a halpenész, amely vattaszerű kinövések alakjában jelenik meg a halak testén, illetve a darakór, amely gom- bostűfejnyi fehér foltokban mutatkozik meg. A betegségek kezelésére a díszhalárus adhat tanácsot.
Ha a halak a felszínen kapkodnak levegőért, a legvalószínűbb ok az oxigénhiány vagy a túlzott meleg. Az új növényeket fertőtlenítse, az új halakat pedig két-három hétig tartsa karanténban egy külön medencében, hogy megakadályozza a paraziták bejutását. A betegnek látszó halakat megfigyelésre tegye külön medencébe. Az ürülékét maga után vonszoló halnak székrekedése lehet, ezért magas rosttartalmú eleséggel kell etetni – előbb azonban kérje ki a díszhalárus tanácsát.
Használata a bonyolult szegletek kijelölésére
Amikor PVC-padlót fektet le, gyakran nehéz a szoros illesztés a bonyolult sarkok, például csővezeték vagy ajtókeret körül. Az alakmásoló megkönnyíti ezt a feladatot.
Az alakmásoló egy központi keresztrúdba illesztett acéltűk sorából áll, némileg egy kétoldalas acélfésűre emlékeztetve. A tűk elcsúszhatnak a keresztúriban úgy, hogy amikor az egyik oldalt nekinyomják valamilyen tárgynak, annak körvonala megjelenik a túlsó oldalon.
Használat előtt nyomja az alakmásolót lapos felülethez, hogy egyenesbe hozza a tűket. Ezután nyomja annak az alakzatnak, amit le akar másolni. Győződjék meg arról, hogy a másoló tűi minden bemélyedést vagy
Mintavétel az ajtókeret körvonaláról
Az alakmásoló egyik oidalán levő tűket nyomja a kerethez. így a másik oldalán megjelennek annak körvonalai.
ALAKMÁSOLÓ • ALAKRAJZOLÁS, PORTRÉ • ALAPÍTVÁNYOK • ALKOHOLIZMUS
barázdát kitöltenek. Tegye a másolót a kivágandó anyagra, és ceruzával húzza meg a tűk által kijelölt körvonalat.
Szabászkéssel vágja megfelelő alakúra a padlóburkoló anyagot.
Hogyan rajzoljon emberi testet?
Az egész alakos emberábrázolás igen sok gyakorlatot követel. Használjon HB-s ceruzát, ami remek rajzeszköz, nagyjából félúton a puha és a kemény Írón között. Ceruza, rajztábla és papír minden irószerboltban és a művészi rajzoláshoz szükséges kellékeket árusító üzletekben kapható.
Az alakrajzolásnál a legfontosabb, hogy felismerje az emberi test arányait. A legtöbb művész a fej magasságát használja alapértéknek; az álló figura így körülbelül nyolc egységnyi magas. A törzs három egységnyi hosszú, a comb és a lábszár pedig kettő-kettő. A könyök a figura feje búbjától három egységnyire helyezkedik el.
A test minden része geometriai formákkal jellemezhető. A fej tojás, a törzs hasáb, a kar és lábszár henger, a kéz négyzet, a láb pedig ék vagy háromszög.
A helyes arányok kialakítása
Rajzoljon egy tojást, ez lesz a fej. s ennek magasságát használja alapértéknek Az álló figura nyolcegységnyi magas, a láb hossza négy egység. A test egyes részelt először hasábokként hengerekként, háromszögekként ábrázcija. A geometriai alakzatokat íves vonalakkal egyesítse, hogy megkapja a test valódi körvonalait.
A fej részletei A középvonal jobbra csúsztatásával fordítsa az ábrázolt fejet jobbra.
A magasság felénél jelölje meg a szem helyét, az alsó háromnegyednél lesz az orr alsó vége, a száj pedig félúton az orr és az állcsúcs között. A körvonalat skicceléssel jelölje.
Könyöklő testhelyzet Ne változtasson az arányokon, oe helyezze át a test – most meggörbülő – középvonalát, és irányvonalát a váll és a csípő megrajzolásához szabja
Ezeken a formákon belül húzzon vízszintes és függőleges vonalakat, hogy rögzítse a részletek helyét; az arcon a szemet, az orrot és a szájat, a törzsön a vállat, a mellbimbót és a köldököt. Ezután kerekítse le a formákat, hogy megkapja a test valódi körvonalait, majd tónusokkal emelje ki a kontúrokat.
Amikor úgy érzi, hogy jól ábrázolja az egyes részleteket, próbálja összekapcsolni őket úgy, hogy kialakuljon a teljes figura. Kezdje elölnézetben ábrázolt álló alakkal, majd térjen át más testtartásokra; térdelő, ülő, guggoló figurára, később rajzolhatja az emberi alakot hátulról, oldalról vagy különböző szögállásokból, illetve rövidülésben is.
Ügyeljen az egyes testrészek viszonyára; elölnézetben a váll függőlegesen egy vonalba essen a csípővel, a könyök vízszintesen a derékkal; az áll a test középvonalában helyezkedjen el. A testtartás változásával a testrészek elrendeződése is megváltozik.
Hogyan teheti hasznossá vagyonát?
A közérdekű célra való kötelezettségvállalások egyik lehetséges jogi formája az alapítvány, amelyben magán- vagy jogi személyek – az alapítók által eltervezett – meghatározott célra önállósított vagyont hoznak létre, és kezelését az alapítvány szervezetére bízzák. A meghatározott célnak egyfelől tartósnak, másfelől közérdekűnek kell lennie.
Szélességek A női váll és csípő szélessége két fejmagasság A férfi válla ennél valamivel szélesebb. Álló alaknál a váll egy vonalban van a csípővel. Tanulmányozza a különböző egyvonalúságokat egyéb testhelyzetekben.
Alapító okirat Az alapítvány létrehozása alapító okirattal történik. Az alapító okiratot a székhely szerint illetékes megyei bíróságnak kell megküldeni, amely az egyesületekhez hasonlóan az alapítványt nyilvántartásba veszi. Az alapítvány a bírósági bejegyzéssel nyeri el jogi személyiségét. A bejegyzés után az alapító az alapítványt nem vonhatja vissza. A bíróság a bejegyzéskor megvizsgálja. hogy az alapítvány célja tartós és közérdekű-e. továbbá hogy az alapító által felajánlott vagyon a cél eléréséhez előreláthatólag elegendő lesz-e. Adott esetben felhívhatja az alapítót arra, hogy a bíróság által megjelölt értékre egészítse ki a rendelkezésre bocsátott vagyont.
Kuratórium Ha az alapító megengedi, hogy az alapítványhoz más személyek is csatlakozzanak. úgy nyílt alapítványról beszélünk. Az alapító kijelölheti a kezelő szervet (kuratóriumot), amely ettől kezdve az alapítványt képviseli. A törvény nem engedi meg, hogy az alapító közvetlenül vagy közvetve meghatározó befolyást gyakoroljon a kuratóriumban az alapítványi vagyon felhasználására.
Az alapítvány létrehozása végrendeletben is történhet. Az alapítványok felett az ügyészség látja el a törvényességi felügyeletet. Az ügyész keresete alapján a bíróság megszüntetheti az olyan alapítványokat, amelyekben a kuratórium tevékenysége az alapítvány célját veszélyezteti.
Közalapítvány A közalapítvány olyan alapítvány, amelyet az országgyűlés, a kormány vagy a helyi önkormányzati testület hoz létre valamely közfeladat ellátásának folyamatos biztosítása céljából.
Kötelezettségvállalás közérdekű célra A magyar jog is ismeri még az alapítvány mellett az ahhoz hasonló célra rendelt jogintézményt, a kötelezettségvállalást közérdekű célra. Ez az egyoldalú és írásban kifejezett kötelezettségvállalás ingyenesen vagyoni szolgáltatást nyújt közérdekű célra. Nincs tehát az alapítványnál megismert önálló jogi személyiségű célvagyon és kuratórium sem, hanem mindvégig megmarad a kötelezettségvállaló személy önállósága. A kötelezettségvállaló például kikötheti, hogy egy meghalt személy emlékével kapcsolatban a kötelezett nevének feltüntetésével történjék a pénz felhasználása.
Teendők válsághelyzetben és hosszú távon
Manapság már inkább alkoholbetegségnek szokás nevezni ezt a világszerte első helyen szereplő népegészségügyi problémát, hiszen köztudott, hogy betegségek egész sora áll
ALKOHOLIZMUS • ÁLLAMPAPÍROK • ÁLLANDÓ ELEKTROMOS BEKÖTÉS
szoros kapcsolatban a mértéktelen alkoholfogyasztással, és maga az alkoholfüggőség is krónikus betegségnek tekinthető, amelynek gyógyítása gyakori visszaesésekkel nehezített, hosszadalmas folyamat – ám nem reménytelen.
Az alkoholizmussal összefüggő betegségek közül első helyen a májbetegségek állnak: az alkoholos májgyulladás és zsírmáj még meggyógyulhat az alkohol elhagyásával – a májcirrózis azonban visszafordíthatatlan állapot, bár az absztinencia még ilyenkor is javíthatja a túlélési esélyeket. Idült alkoholistáknál nagymértékben károsodik a szívizom- zat. a hasnyálmirigy, az idegrendszer működése, nő a fertőző betegségek iránti fogékonyság. Mivel az alkoholnak magas a kalóriaértéke, az alkoholfogyasztás az éhségérzet csökkenésével jár, sok betegség így a minőségi, illetve a mennyiségi éhezéssel függ össze. Kevésbé köztudott, hogy számos rosszindulatú daganat kialakulásában is részt vesz az alkohol: szájüregi, gége- és gyomorrák, vastagbélrák és a mellrák esetében bizonyított, hogy elsősorban a fiatalon elkezdett, évekig tartó rendszeres alkoholfogyasztás a felelős – és viszonylag kis mennyiség, például naponta egy deci tömény ital is elég. Terhes nők fokozott alkoholfogyasztása a magzat testi-szellemi visszamaradásához vezet.
Az alkohol elvonása hosszadalmas folyamat, gyógyszeres és szakszerű lelki támogatást igényel, és nem képzelhető el eredmény a beteg saját elhatározása nélkül. Ma már nagyon sok eredményesen működő intézet létezik, talán a legtöbb segítséget az alkoholbetegségből már kigyógyult-gyógyulófélben lévő emberek tudnak nyújtani, ez az „anonim alkoholisták” (A. A.) szervezete (telefonszámuk: 352-1947).
A heveny alkoholmérgezés, a részegség legsúlyosabb foka életveszélyes állapot lehet. azonnali intézkedésre van szükség. A mérgezett eszméletlen, ingerekre nem reagál, légzése akadozó, szívműködése fokozatosan romolhat. Az elsősegélynyújtó legfontosabb feladata, hogy megakadályozza a hányadék belélegzését: fordítsa a beteget stabil oldalfekvő helyzetbe ha szükséges, alkalmazzon mesterséges lélegeztetést. Gyakran az alkohol és valamilyen gyógyszer (például altatószer) együttes, egymást erősítő hatása váltja ki a mérgezési tüneteket; nézzen körül, nem talál-e gyógyszerfogyasztásra utaló nyomokat. Hívja ki a mentőket, és mondja meg azt is, vannak-e sérülések a betegen.
Szintén veszélyes lehet az alkoholistáknál a szeszes italok elvonásakor vagy lázas betegség kapcsán jelentkező állapot, az úgynevezett deliríum tremens. A beteg sápadt, verejtékezik, egész testében remeg, félrebeszél. Hallucinál, gyakori, hogy apró, undort keltő állatokat lát, amelyek ellepik a helyiséget és a testére is rámásznak. Az érzékcsalódások által keltett szorongás olyan fokú lehet, hogy gyakran életveszélyes menekülési reakciót vált ki. Feltétlenül hívjon orvost, vagy kritikus helyzetben mentőket, akik a beteget pszichiátriai osztályra szállítják!
Biztonságos pénzbefektetés
A magyar állampapírpiac dinamikus fejlődése lehetővé tette, hogy a költségvetés finanszírozási szükségletének biztosítása napjainkban már teljes egészében piaci eszközökkel történjen. A modern piaci normáknak megfelelően kialakult a központi bank teljes függetlensége, kiépült az államadósság-kezelés és az állampapírpiac korszerű struktúrája.
Ennek megfelelően kialakult az elsődleges és másodlagos állampapírpiac.
Elsődleges piac Az elsődleges piacon azok a befektetési szolgáltatók (primary dealer) tevékenykedhetnek, akik az Államkincstár által meghatározott feltételeknek megfelelnek. Az elsődleges piac átláthatóságát szolgálja a diszkont kincstárjegyek és az államkötvények rendszeres aukciókon történő értékesítése. Az aukción kizárólag elsődleges forgalmazó vehet részt. A magyar állampapírok ajánlott árakon, aukciókon kerülnek értékesítésre. Ez azt jelenti, hogy az Államkincstár által meghirdetett mennyiségű papírcsomagot az a befektető veheti meg, aki a megadott árhatárokon belül a legmagasabb árat fizeti meg. Természetesen az aukciónak több szakmai szabálya is létezik.
Másodlagos piac Másodlagos piacnak nevezzük azt, ahol az elsődleges piaci szereplők értékesítik az aukciókon elnyeri állampapírokat. Alapvetően két formája létezik: tőzsdén kívüli és a tőzsdei kereskedés. Itt vásárolhatják meg az állampapírokat a nagybefektetők (bankok), a kisbefektetők (cégek) és a magánszemélyek is.
Az adott ország pénznemében kibocsátott állampapírok a legkisebb kockázatú értékpapírok, hiszen ezek fizetésképtelenségi kockázata minimális.
Az állampapírok Magyarországon is alapvetően lejáratuk szerint különböztethetők meg. A két fő csoportot a fejlett országokhoz hasonlóan az államkötvények és a kincstárjegyek alkotják, amelyek mellett a kisbefektetőknek szánt Kamatozó Kincstárjegy és Kincstári Takarékjegy súlya viszonylag elhanyagolható.
Államkötvények Az államkötvények, azaz az egy évnél hosszabb lejáratú állampapírok szerepe a befektetői bizalom növekedésével egyre nő a finanszírozásban. Az államkötvényeket számos szempont alapján lehet csoportosítani.
Kamatozás szerint: fix vagy változó.
Kamatfizetés gyakorisága szerint: éves vagy féléves kamatfizetésűek.
Kibocsátás szerint lehetnek: zárt vagy nyilvános kibocsátásúak.
Forgalomképességük szerint pedig lehetnek: korlátozott vagy korlátlanul forgalomképesek.
A fix kamatozású kötvények a kibocsátáskor meghirdetett rögzített kamatot fizetik a futamidő során. A változó kamatozású kötvényeknél csak a kamatmegállapítás módja és ideje rögzített. A kamatfizetés gyakoriságáról elmondható, hogy alapvetően a féléves kamatfizetés a jellemző.
Kincstárj egyek A kincstárjegyek, azaz az egyéves vagy annál rövidebb lejáratú állampapírok az alábbi szempontok szerint csoportosíthatók.
Kamatozás szerint lehetnek: diszkont vagy kamatozó.
Befektetői réteg szerint lehetnek: lakossági vagy nagykereskedelmi típusú papírok.
A diszkont kincstárjegyek nem kamatot fizetnek, hanem a névértéknél alacsonyabb, diszkont áron kerülnek forgalomba, lejáratkor pedig a névértéket fizetik vissza. A diszkont a névérték és a vételár közötti különbség.
A kisbefektetők érdeklődésére számot tartó termékek az egyéves futamidejű Kamatozó Kincstárjegy és az 1-2-3 éves futamidejű Kincstári Takarékjegy.
A Kamatozó Kincstárjegy a futamidő végén fizet kamatot, amelyet a befektető a törlesztéssel együtt kap kézhez. A Kincstári Takarékjegy lépcsős kamatozású értékpapír, amelynél a papír birtokosát visszaváltáskor a vásárlás napjától eltelt idő függvényében meghatározott kamat illeti meg.
Az elmúlt évek változásainak köszönhetően kialakult magyar állampapírpiac egyre nagyobb érdeklődést vonz mind külföldi, mind belföldi befektetők részéről. A jelenleg érvényben lévő jogszabályok alapján külföldi befektetők kizárólag egy évnél hosszabb lejáratú államkötvényeket vásárolhatnak. A piaci statisztikák szerint a fejlődő országok állampapír-befektetési lehetőségei között hazánk igen jó lehetőséget biztosít a külföldi befektetők számára.
Rögzített elektromos berendezések bekötése
Az elektromos hálózatra a villás dugós (kon- nektoros) csatlakozás helyett állandó (rögzített) elektromos bekötéssel kell rákötni a rendszerint 10 A áramfelvételnél nagyobb, rögzített háztartási berendezéseket – például hősugárzó, villanybojler, mosogatógép, villanytűzhely -, amelyeket előreláthatólag nem mozdít el a helyükről.
Magyarországon kötelező előírás, hogy állandó fogyasztói bekötést csak a világítási hálózattól független áramkörben szabad létesíteni, továbbá hogy minden helyhez kötött fogyasztó készüléknek e hálózatról való leválasztására megfelelő leválasztókapcsolót vagy dugós csatlakozót kell elhelyezni! Az állandó bekötést beiktathatja közvetlenül kiépített tápvezetékre, vagy a világítástól független körvezetékre kapcsolt dugaszaljzatnál vagy ahelyett, de rácsatlakoztathatja e körből kiágazó végvezetékre is. 10 A áramfelvétel alatti állandó bekötés a falba süllyesztett hengeres dobozú dugaszalj megfelelő pontjainak közösített bekötésével létesíthető. Nagyobb áramfelvételhez (villanybojler, tűzhely) rendszerint falba süllyesztett a csatlakozódoboz,
ÁLLANDÓ ELEKTROMOS BEKÖTÉS » ÁLLATFOTÓZÁS • ÁLLATGYÓGYSZERELÉS
mely egyforrású fogyasztónál 100×100 mm, háromfázisúnál 150×150 mm méretű, amelyikben az állandó bekötést létesítő sorozatkapocs van. Egyfázisú fogyasztó esetén 3 elemes, háromfázisú fogyasztónál 5 elemes a sorozatkapocs.
A leválasztókapcsoló elhelyezhető a helyhez kötött fogyasztó és az állandó bekötése közé a készülék közelében, de ha külön közvetlen tápvezetékről tőnénik az áramellátás, akkor a főelosztónál is.
A leválasztókapcsoló egyfázisú csatlakozásban kétsarkú, háromfázisú rendszerben háromsarkú kell legyen. Egyetlen fogyasztót ellátó áramkörben az elosztótáblánál a fázis és a nulla vezetőjébe helyezett kismegszakító betöltheti a leválasztókapcsoló szerepét.
A készülék közelében elhelyezett leválasztókapcsoló, valamint az állandó bekötés helyének eldöntéséhez kérje az előírásokat ismerő szakember tanácsát.
Ma már – importált – az állandó bekötéshez kapcsolóval és kontroli-lámpával ellátott csatlakozódoboz is megvásárolható.
FIGYELMEZTETÉS! E munka elvégzésekor mindig tartsa be az erősáramú villamos szerelésekre vonatkozó hazai hatályos előírásokat!
A háztartási eszköz rákötése Először a háztartási eszköz kábelét kösse rá a csatlakozódobozban lévő sorkapocsra, majd mielőtt a sorkapocs bemeneti oldalát rácsatlakoztatná a hálózatra, a villanyóra lekapcsolásával áramtalanítson.
A tűzhely, hűtőszekrény, mosógép stb. kábelét hagyja elég hosszúra ahhoz, hogy takarításkor vagy szereléskor a gépet kicsit kihúzhassa a helyéről.
Éles késsel vagy szikével vágjon le 7-8 cm-nyit a kábel külső (fehér) szigetelőburkolatából – annyit, hogy a kábel erei elérjék a sorkapcsot. Ezután csupaszítófogóval vágjon le 1,5 cm-nyit a kábel fekete, kék és zöld-sárga ereinek hüvelyéből is.
Vezesse be a kábelt a doboz oldalsó nyílásán, s rögzítse a benne lévő csavaros ká- belszoritóval, ha van ilyen. Ügyeljen rá, hogy a külső (fehér) szigetelőhüvelyt a kábelszorító lefogja.
Ezután kösse be a kábel ereit a sorkapocs „elmenő” oldalára.
Állandó csatlakoztatás hálózatra kötése A villanyóra megfelelő biztosítékának lekapcsolásával feszüftségmentesítse a bevezető áramkört.
Ha meglévő villás csatlakozóaljzatnál akar állandó bekötést létesíteni, meglazítva a tápvezeték rögzítőcsavaijait a készülékhez vezető kábel fázis-, nulla- és földvezetékeit a tápvezeték megfelelő ereivel közösítve ismét rögzítse le.
Ha állandó bekötés számára létesít hálózati csatlakoztatást, először vágja le az új kábelvég külső burkolatát, majd az erek szigetelőhüvelyét is, ugyanúgy, ahogy azt a háztartási eszköz kábelénél tette. A földvezeték itt csupasz – húzzon rá egy darabka zöld-sárga hüvelyt.
Ha az új állandó bekötést körvezetékes áramkörön létesíti, a sorozatkapocs elmenő oldalán közösítve kell bekötni az új kábel és a körvezeték továbbmenő fázis-, nulla- és földvezetékeit. Ha az új állandó bekötés körvezetéke a leágazó vezetéken van, csak az új bekötéshez vezető kábelt kell a közös pontokra bekötni. Ha van, a sorkapocs jelöléseit vegye figyelembe.
Ezután óvatosan illessze fel a fali doboz tetejét, ügyelve arra, hogy a csatlakozások a helyükön maradjanak, majd csavarja rá, míg stabilan nem áll, de ne túl erősen, mert a doboz megrepedhet.
Végül a villanyóra felkapcsolásával helyezze ismét feszültség alá a hálózatot. Az áramkörbe állandó elektromos bekötéssel bekapcsolt új fogyasztó esetén a megnövekvő fogyasztás miatt esetleg növelt áramerósségű kismegszakítót (illetve olvadóbiztosítékot) kell alkalmaznia.
Hogyan vegye rá házi kedvenceit, hogy Jjeálljanak” egy fotóra?
kz állatok fényképezése türelmet, gyors reflexeket és nemritkán bizonyos ravaszságot igényel. Az állat hirtelen elfordulhat a kamerától, nem hajlandó elmozdulni egy megközelíthetetlen helyről, vagy ha éppen ideális helyzetbe helyezkedik, hirtelen arrébb megy, amint megnyomná a kioldógombot.
Hasznos tanácsok Próbálja elterelni az állat figyelmét és/vagy érje el. hogy egy pillanattal a felvétel elkészítése előtt a fényképezőgép felé nézzen. Valószínűbb, hogy a megszokott környezetben nyugodtabb és együttműkö- döbb: egy kedvenc hely vagy tevékenység szintén segít megnyerni az együttműködését és kiszámítani a mozgásait.
Macskák, kiscicák és apró állatok – például hörcsögök, tengerimalacok, homoki egerek. nyulak és egerek – gyakran megdermednek egy pillanatra, ha üvegasztalra helyezik ókét. Kérje meg valamelyik családtagját vagy barátját, hogy segítsen; szinte lehetetlen egyszerre foglalkozni az állattal és a fényképezőgéppel.
Kedves képeket készíthet emberek társaságában lévő állatokról; például a házi kedvencét tartó vagy azzal játszó kisgyerekről, illetve, amikor farkasszemet néznek egymással. Bájos jelenet az is, amikor a macska vagy a kutya figyeli valamivel foglalatoskodó gazdáját.
A szabadban nagy érzékenységű (ISO 400-1000, azaz 27-31 DIN-es) filmmel rossz fényviszonyok mellett is dolgozhat, de nagyobb zársebességgel, ami csökkenti az elmosódást. ha az állat elmozdul az exponálás pillanatában. Ha beltérben villanófényt használ. azt a falra vagy a mennyezetre irányítsa, illetve oldalról fényképezze az állatot, hogy ne verődjön vissza a fény a szeméből, amely emiatt vörösnek látszik a képen. Vagy – ha lehetséges – használjon vakusínt, hogy a villanókészüléket az objektívtői kissé oldalra szerelhesse fel.
Ha fényképezőgépének beállításai változtathatók. jó előre állítsa be a rekesznyílást és a zársebességet. így már csak az élességállítás és az marad hátra, hogy megkomponálja a képet a keresőben, azután jöhet az exponálás. Több felvételt készítsen, majd válassza ki a legjobbat.
Közelképek Ha közel lopakodik, a macskák és a kutyák egyszerűen azt gondolhatják, hogy játszani akar. A teleobjektív vagy a változtatható gyújtótávolságú objektív (zoom) lehetővé teszi, hogy távolabbról is közelképet készíthessen. Ha nincs speciális objektíve, nagyítsa ki a kép legérdekesebb részét, elhagyva a nem kívánatos hátteret vagy előteret. ~
A közelfelvételekhez térdeljen, guggoljon vagy feküdjék le, így a háziállattal egy magasságba kerül. Beszéljen hozzá vagy fütyüljön, hogy megragadja a figyelmét. Akkor exponáljon. amikor érdekes testhelyzetet vagy érdeklődő kifejezést vesz fel.
Kalitkában lévő madár vagy üveg mögött tartott kis állat fényképezéséhez tartsa a kamerát minél közelebb a rácshoz, hálóhoz vagy az üveghez. Ahhoz, hogy ne legyenek feltűnőek egy nagy ketrec vagy kalitka rácsai vagy hálója, tartsa a fényképezőgépet megközelítőleg párhuzamosan a rácsokkal vagy a dróttal, és nagy rekesznyílást (alacsony f érték) használjon.
Tabletták és folyékony orvosságok beadása Állatgyógyszerek háromféle kiszerelésben léteznek: tabletták, porok és folyadékok. Ezeket legjobb, ha közvetlenül adja be, és – ha lehet – nem keveri a táplálékba.
Az orvosság beadásakor legyen határozott, de gyengéd; beszéljen megnyugtatóan állatához. A macskák idegesebbek, mint a kutyák, és inkább ellenkeznek. Ha így viselkedik az állat, szerezzen segítőtársat, aki finoman. de biztosan megtartja hátulról a nyaka körül fogva. Másik megoldásként csavarja be a macskát egy törülközőbe, hogy csak a feje látsszon ki.
Tabletták Egyik kezével ragadja meg a kutya vagy a macska fejét úgy, hogy a hüvelyk- és a mutatóujja a szája ellentétes oldalán legyen. Feszítse szét az állkapcsát úgy, hogy az állat ajkát a fogaihoz szorítsa épp az állkapocsízület előtt. A kutya ajkát e módszerrel húzza óvatosan az állat fogai fölé, és tartsa így, nehogy megharapja az ujjait.
Vegye a tablettát a szabad keze hüvelykés mutatóujja közé, és helyezze olyan hátra az állat nyelvén, amennyire csak lehetséges. Macskák esetében győződjön meg róla, hogy a pirula a nyelv púpja mögé került. Gyorsan csukja be a szájat, és tartsa zárva, miközben simogatja az állat torkát. Macska esetében segíthet, ha egyszer-kétszer határozottan a pofájába fúj.
Ha az állat így sem nyeli le a tablettát, csomagolja be azt egy darabka vajba vagy húsba, és így adja be neki.
ÁLLATGYÓGYSZERELÉS • ÁLLATI SZAGOK • ÁLLATÖVI JEGYEK
— ÁLLATGYÓGYSZERELÉS —
Orvosság beadása kutyának és macskának
Tabletta beadása kutyának Tansa az orrot a száj be’se.ébe tett hüvelykujjával. Nyomja felfelé a hűveiykuját ügy. nogy a kutya ajkát a fogara húzva tartja Másik kezével tegye a tablettát a nyelv hátuljára, majd zárja be a szájat.
Folyékony orvosság beadása macskára* Töltsön meg orvossággal egy eldobható műanyag injekciós fecskendőt. Nyomja a fecskendő végét a száj oidaiaba a nagy szemfogak mögött, és lassan csepegtesse be a folyadékot Mialatt bejuttatja az orvosságot, tartsa felfelé az állat szájat, így a gyógyszer nem folyik ki.
Gondoskodjon az állatok állandó alvóhe- lyéröl, a takaróit pedig rendszeresen mossa. Ha az állat a szőnyegen aludt, szórjon rá szódabikarbónát, és alaposan porszívózza ki.
Ha kefélés és mosdatás után kutyájának vagy macskájának még mindig erős a szaga, forduljon állatorvoshoz. Lehet, hogy az állatnak faggyútúltermelésnek nevezett bőrbetegsége van. Ez gyógysamponnal vagy – enyhébb esetekben – korpásodás elleni hajsamponnal kezelhető.
Ha az állat végbélmirigyei eltómődnek, a szokásosnál gyakrabban harapdálja, nyalogatja, vagy a földhöz dörzsöli a fenekét. A végbélmirigy zavara és a többi olyan, esetlegesen szagot okozó betegség, mint a fúlfer- tözés, állatorvosi ellátást igényel.
Ha az állat a lakásba piszkít, lapáttal szedje össze az ürüléket, és papírtörülközővel itassa fel a környékét. A folt tisztításához használjon citromlevet vagy szalmiákszeszt, végül pedig szappanos vízzel dörzsölje be a felületet, hogy eltűnjön a szag.
Legyen otthon mindig légfrissítő, és szükség esetén alkalmazza.
Hogyan befolyásolja a születési időpont a jellemet?
Az állatöv – zodiákus – többnyire állatneveket viselő csillagképeket tartalmaz. Elnevezéseik megegyeznek azokkal a csillagképekkel, amelyeken a Hold, a Nap és a legfontosabb bolygók keresztülhaladnak.
A csillagjósok horoszkóp készítésére használják az állatóvet. Azt állítják, hogy képesek meghatározni bárki jellemét és jövőjét a születési nap, hely és idő, valamint a Hold és a bolygók akkori pontos helyzetének össze kapcsol ásával.
Valamennyi állatövi jegynek megvan a maga uralkodó bolygója, amely állítólag befolyásolja az adott jegyben született személyek tulajdonságait. A Kost például a Mars vezérli, amely erőt és energiát képvisel, míg a Bikát a Vénusz uralja, amely a harmóniát és a párkapcsolatokat képviseli.
A jegyeket uralkodó elemeik, a négy ős-
ÁLLATÖVI JEGYEK
A 12 születésijei sajátságos jellemvonásai
Bak
Dec. 23-jan. 19. Céltudatos.
megbízható, türelmes, körültekintő, becsvágyó, makacs.
Vízöntő
Jan. 2O-febr 19. Ónálló, jóindulatú, barátságos, eredeti.
’ersöbbseges önfejű.
Halak
Febr 20 -márc 21
Jóindulatú, megenó. alkalmazkodó.
érzékeny, határozatlan, döntésképtelen
Kos
Márc. 22 -ápr. 20. Vakmerő, bátor, őszinte, határozott, önző, türelmetlen.
Porok Ezek legkönnyebb beadási módja, ha egy tálka vízbe vagy tejbe teszi. Ha az állat nem issza meg, keverjen egy másik adag port a szokásos táplálékához.
Folyadékok Finoman húzza ki az állat alsó ajkát közvetlenül a szája sarkánál úgy, hogy kis tasak keletkezzen. Szemcseppentő típusú fecskendővel juttassa az orvosságot a tasak- ba, egyszerre csak egy cseppet. Minden csepp után zárja be a tasakot, emelje meg kissé a pofát, és várja meg, hogy az állat nyeljen. Macskánál tartsa nyitva az ajkat a száj egyik oldalán, és cseppenként adagolja a folyadékot a fecskendővel.
Ha az állat visszautasítja a folyadék lenyelését, keverje az ételébe vagy az italába.
Hogyan szabaduljon meg tőlük?
Számos egyszerű óvintézkedéssel enyhíthető a macskák és kutyák szaga. Először is tartsa tisztán az állatot.
Bika
Ápr. 21.-máj. 21.
Gyakorlatias, megbízható, céltudatos, mélyen érző, lusta, makacs.
Ikrek
Máj 22,-jún. 22. Sokoldalú, élénk, szellemes, alkalmazkodó, nyughatatlan, kétarcú
Rák •
Jún. 23,-júl. 23. Fantáziadús. jóindulatú, takarékos, védelmező, megbízhatatlan, sértődékeny.
Oroszlán
Júl. 24,-aug. 23. Nagylelkű, alkotó, vidám, erős, nagyképű, fölényes.
Szűz
Aug. 24 -szept 23.
Szerény, szőrszálhasogató, logikusan gondolkodó, jó felfogóképességű, bíráló, aggályoskodó.
Médeg
Szept. 24,-okt. 23. Romantikus, idealista, tapintatos, elbűvölő, rászedhető, könnyelmű
Skorpió
Oki. 24,-nov. 22. Fantáziadűs. titokzatos, kitartó, komoly, féltékeny, makacs
Nyilas
Nov 23,-dec. 22. Nyílt, kedélyes, őszinte, derülátó, szélsőségekre hajlamos, nyughatatlan
ÁLLATÖVI JEGYEK • ÁLLATSÉRÜLÉSEK
elem: a tűz, a föld, a levegő és a víz alapján is csoportosíthatják. Azt tartják, hogy valamennyi jegyet alapelemének természete befolyásolja. Tűz – Kos, Oroszlán és Nyilas: szenvedélyes, határozott és pozitív. Föld – Bika, Szűz és Bak: szilárd, gyakorlatias és negatív. Levegő – Ikrek, Mérleg és Vízöntő: intelligens, közlékeny és pozitív. Víz – Rák, Skorpió és Halak: befolyásolható, érzékeny és negatív.
A csillagjósok állítása szerint a születési jel, vagyis az a jegy, amelyen a Nap a születés idején keresztülhaladt, számos tényező egyike, amely betekintést nyújthat az ember tulajdonságaiba.
Mit tegyen kutyájával vagy macskájával vészhelyzetben?
A leggyakoribb állatsérülések a következők: harapások, vérzések, lábtörés, fuldoklás. idegen testek beékelődése a mancsba, hőguta, sántítás, mérgezések és rovarcsípések. Valamennyi esetben vigye az állatot állatorvoshoz, amilyen gyorsan csak lehet. Mielőtt azonban felkerekedne vele, sokat tehet, hogy csökkentse az állat gyötrődését vagy fájdalmát.
Harapások Ujjaival keresse meg a sérülés helyét. Kis ollóval vágja le a szőrt a sérülés helye körül, és tisztítsa meg kevés fertőtlenítőszert tartalmazó meleg vízzel. Lehetőség szerint fedje be a sérülést tiszta ruhával – például összehajtogatott zsebkendővel – vagy gézzel, majd kötözze be. Nézesse meg a sebet állatorvossal, mert a verekedésben elszenvedett harapások és karmolások megfelelő kezelés nélkül elfertőződhetnek.
Macskák esetében a harapás első jele tályog vagy duzzanat lehet, és a macska bágyadttá, étvágytalanná válhat. Öblítse le a duzzanatot meleg vízzel és enyhe fertőtlenítőszerrel, és minél előbb vigye el kezelésre a macskát az állatorvoshoz. Lehet, hogy antibiotikumra lesz szüksége.
Vérzések Ha egy vágás erősen vérzik, fedje be tiszta kötszerpárnával, és kötözze szorosan oda. A sérült állatot késedelem nélkül vigye állatorvoshoz, különösen, ha a vérzés nem áll el.
Törött láb Ha az állal lába furcsa szögben fekszik, ez azt jelezheti, hogy eltört a csontja. Helyezze a lábat kényelmes helyzetbe, és állítsa el az esetleges vérzést. Óvatosan egyenesítse ki a lábat, ezután kötözze gondosan, de erősen a láb alakjához nagyjából hasonló formájú fadarabhoz vagy pozdorjalaphoz. Bizonyos esetekben egy bot is tökéletesen megfelelhet sínnek. Ezután vigye az állatot állatorvoshoz – lehetőleg autóval, hogy ne bolygassa a végtagot.
Fuldoklás A fuldokló állatról gyorsan vegye le a nyakörvet. Ha valami megakadt a torkán – például egy csont vagy botdarab -, nyissa ki a száját, és húzza ki az elzáródást okozó tárgyat. Ahhoz, hogy az állat ne szorítsa össze az állkapcsát, toljon át a száj sarkainál egyfajta „rudat”, például egy kanál nyelét.
Ha labda akad meg a kutya torkán, próbálja meg ujját a labda mögé dugni, és azt kipiszkálni onnan. Vagy tegye mindkét keze ujjait kívülről az állat pofájára, olyan hátra, amennyire csak tudja, és a labda mögül gyakoroljon rá előrefelé irányuló nyomást.
Tartsa melegen a kutyát, ne hagyja enni vagy inni, és késedelem nélkül vigye állatorvoshoz. A torkán keletkezhetett nyílt seb vagy zúzódás. amely szakképzett ápolást igényel.
Idegen testek a mancsban Horgas végű tárgyak, például horgászhorgok, beágyazódhatnak az állat bőrébe. Vágja le a horgot a hor- gászzsmegről, de ha a sérülést szőr fedi, hagyjon annyi zsineget, amennyi jelzi, hol a horog. Ha a horgot nem lehet könnyűszerrel kihúzni, óvatosan nyomja át, amíg megjelenik a horgas vége. Ha mód van rá, kérjen meg valakit, hogy tartsa az állatot, amíg ön dolgozik rajta. Vágja le a horgas véget drótvágóval vagy kombinált fogóval, majd lazítsa meg visszafelé a horog szárát, és húzza ki a behatolás helyén. Tisztítsa meg és kötözze be a sebet, majd vigye az állatot állatorvoshoz.
Ne próbálja meg eltávolítani a horgot, ha az az állat különösen érzékeny részébe – például az ajakba vagy a szembe – állt bele! Lehet, hogy kivételéhez altatásra lesz szükség, amit csak állatorvos végezhet. Üvegdarabot se próbáljon saját maga eltávolítani, mivel szilánkok maradhatnak a sebben. Ez megint csak az állatorvos feladata.
Hőguta Soha ne hagyja a kutyát meleg időben a kocsiba zárva. Az állat igen gyorsan jelentős mértékben túlhevülhet és elájulhat, Ha muszáj a kutyát a kocsiban hagynia, feltétlenül nyissa ki 5-7 cm-re a két oldalablakot, hogy keresztben átjárja a levegő.
ÁLLATSÉRÜLÉSEK
Horog eltávolítása; szorítókötés alkalmazása
Horgászhorog Először kösse be a kutya pofá|át, hogy ne tudjon harapni; próbáljon segítőtársat szerezni, aki lefogja az állat feiét Vágja le a horgot a hozzá rögzített horgászzsinegről. Tolja keresztül a horgot, hogy kibukkanjon a horgas vége. Csípőfogóval vagy kombinált fogóval vágja le a kampót A horog szárát húzza ki visszafej Kötözze be a sebet, és keresse fe; az állatorvost.
Szorltókötés Az erős vérzés elállítására alkalmazzon szorltókötést. Illesszen kötést a végtag köré, tegyen bele egy pálcát, és csavarja meg azt A kötést 10-15 percenként lazítsa meg legalább egy percre
Ha a kutya túlhevült, haladéktalanul vigye hűvös, árnyékos helyre, és szivacs vagy törülköző segítségével alaposan nedvesítse be hideg vízzel. Csavarjon a feje és a teste köré hűvös, nedves törülközőket. Ha lehetséges, adjon neki jégkockákat nyalogatni, csavarja be további nedves törülközőkbe, és vigye állatorvoshoz.
Sántítás Ha egy kutya vagy macska elkezd sántítani, óvatosan vizsgálja meg az érintett lábat. Tapogassa meg a végtagot a mancstól kezdve felfelé, duzzanatot, forró vagy fájdalmas helyet keresve. Vizsgálja meg azt is, nincs-e rajta vágás – különösen a talppárnákon -, vagy nem állt-e bele éles kő, tüske, illetve szilánk. Távolítson el minden olyan idegen testet, amely könnyen kijön, és az esetleges vágásokat tisztítsa meg hideg vízzel. Ha valami szorosan beágyazódott, vigye az állatot állatorvoshoz.
Ha a láb kificamodott vagy megduzzadt, fürdesse meg enyhe fertőtlenítőszeres forró vízben. Ezután vigye az állatot egyenesen az állatorvoshoz. Ha a sántítást elfertőződött seb okozza, alkalmazzon a gyulladás csökkentésére forró dunsztkötést – különösen, ha nem tudja rövid időn belül elérni az állatorvost. A dunsztkötést sebpólyára kent forró kaolinpasztából – gyógyszertárban kapható – készítse el.
Mérgezés A tartós hányás és hasmenés – ami gyakran borzongással, remegéssel vagy görcsös rángatózással jár – rendszerint az állat mérgezésére utal. A tünetek kómához vezethetnek. Ha kedvence már öntudatlan, azonnal vigye az állatorvoshoz. Ha az állat még tudatánál van, és ön arra gyanakszik, hogy maró mérget – savat vagy marónátront – nyelt le, mossa ki a száját tejjel vagy vízzel.
ÁLLATSÉRÜLÉSEK • ÁLLATSZÁLLÍTÁS MAGYARORSZÁGRA • ALLERGIÁK • ALMA KARAMELLBEN
Szükség esetén használjon a folyadék befecskendezéséhez eldobható műanyag injekciós fecskendőt. A macska fejét tartsa felfelé, és nyomja a fogai közé a fecskendő végét; kutya esetén csúsztassa be a fecskendő végét a fogai mentén. Ha nincs fecskendője, tartsa nyitva az állat száját, és egy kancsóból vagy csészéből öntse be a folyadékot.
Miután kiöblítette a száját, adjon az állatnak sok tejet vagy vizet inni. Ez felhígítja a mérget anélkül, hogy hányásra ingerelné, ami % újra végigégetné a torkát és száját. Ezt zab’ kásából vagy kenyérből és tejből álló bőséges étkezés kövesse (feltéve, hogy az állat tud enni), majd vigye állatorvoshoz.
Ha bizonyos abban, hogy az állat nem maró mérget – például háztartási zsíroldó szert – nyelt le, hánytassa meg, amilyen gyorsan csak lehet. Etesse meg kristályos mosószódával ugyanúgy, ahogy egy tablettát is beadna neki. A mosószódától öt percen belül hányni fog. Ha nincs kéznél mosószóda, használjon oldott mustárport (1 rész mustárport oldjon fel 20 rész vízben). Az oldatot fecskendővel juttassa be.
Ha nem tudja biztosan, milyen mérget nyelt le az állat, úgy kezelje, mintha maró méreg lett volna. Mindkétfajta mérgezésnél a lehető leggyorsabban juttassa állatorvoshoz az állatot, vigye magával a méreg címkéjét vagy mintát belőle.
Rovarcsípések A macskák és a kutyák néha darazsakra és méhekre vadásznak, így a csípések rendszerint a pofájukon vagy a környékén érik őket. Ha a csípés a bőrön van, kenje be antihisztaminos kenőccsel, ügyelve rá, hogy a kenőcs ne kerüljön a szembe vagy a szájba. Ha a csípés a száj belsejében található, azonnal vigye az állatot állatorvoshoz.
Kezelés előtt Mihelyt sérülés érte az állatot, vegye gondjaiba. A kutyára adjon pórázt, és vezesse nyugodt helyre, ahol megvizsgálhatja. Ha nincs póráz, használjon zsineget, kötelet vagy övét.
Ha a kutya nem tud állni a lábán, fektesse rögtönzött hordágyra, például takaróra vagy nagyméretű törülközőre.
A macskát ragadja meg egyik kezével a nyakbőrénél, a másikkal pedig támassza alá a hátsóját. Vigye nyugodt helyre; ha ideges vagy vonaglik, becsavarhatja egy takaróba.
Mi a teendő?
Az állatok külföldről történő behozatalának feltételeit a befogadó állam szabályozza. Több európai országgal ellentétben Magyarországon nincs állatkarantén. Az érvényben lévő hatályos 41/97 (V. 28.) FM (Földművelésügyi Minisztérium) rendelet értelmében az országba behozott állatoknak hatósági állatorvosi bizonyítvánnyal kell rendelkezniük, ami igazolja, hogy nincs fertőző betegségük.
Kutyák, macskák behozatalakor a határállomáson egy hónapnál nem régebbi igazolást kell bemutatni, amely szerint az állatnak egy éven belül semmilyen fertőző betegsége nem volt, valamint az állat származási helyének 30 km-es körzetében 3 hónapon belül nem volt veszettség.
Az állatokat a határállomáson 500 Ft beléptetési díj ellenében engedik be.
A Magyarországról külföldre történő állatszállításhoz feltétlenül érdeklődjön a célállomás nagykövetségén vagy konzulátusán az adott ország ide vonatkozó rendelkezéseiről, de felvilágosításért fordulhat a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium Állategészségügyi Főosztályához is (1055 Budapest, Kossuth Lajos tér 11. – tel: 301-4000). FIGYELMEZTETÉS! Svédországban és Nagy- Britanniában az állatokat 6 hónapra karanténban helyezik el, mielőtt az ország területére beengednék őket.
Gyakori allergiák megelőzése és kezelése
Az allergiák különböző módon, többek között szénanátha, asztma, ekcéma és (bárányhimlőként és csalánkiütésként is ismert) urticaria formájában jelentkezhetnek. Az allergiával az ember szervezete olyan anyagra vagy anyagokra reagál, amelyekre érzékeny. Ezeket a testidegen anyagokat antigéneknek nevezzük, és leginkább belélegzés, étkezés vagy testi érintkezés útján kerülnek a szervezetbe.
A szervezet ellenanyagok termelésével védekezik ellenük. Az antigének és ellenanyagok közötti „csata” bizonyos vegyi anyagokat, többek között hisztamint szabadít fel a környező sejtekből. Az allergiás reakciókat tehát a hisztamin és más vegyi anyagok okozzák – innen származik az allergia ellen leggyakrabban alkalmazott egyes gyógyszerek megnevezésére az antihisztamin kifejezés.
A reakciókat általában kiváltó antigének közé tartoznak a virágporok, az állati szőrök és hámpikkelyek, a házi poratkák és az élelmiszerek hosszú sora: az élelmiszer-színezékek és adalékanyagok, a kagylófélék, a tojás, a csokoládé, a sajt és még sok minden egyéb. Az általuk okozott tünetek közé tartoznak a bőrkiütések, az orrfolyás, a könnyezés, a tüsszögés, a viszketés, a hólyagok (elszigetelten vagy csoportokban), a nehézlégzés, a szem, az ajkak vagy a nyelv feldagadása, és a bőrcsíkosodás.
A súlyos asztmában szenvedőket, akik talán nem is ismerik allergiájuk forrását, gyakran eredményesen kezelheti gyógyszerekkel vagy injekciókkal az orvos. Az ok felderítésére teszteket végeznek.
A legjobb kezelés azonban az, ha kerüljük a kiváltó okot. Ha kiderült, hogy allergiáját állati szőr okozza, próbálja kerülni a kutyákkal és macskákkal való érintkezést. Lehet, hogy allergiáját az orvos a poratkáknak tulajdonítja, amelyek az ágytakaróban, a matrac szőrében, valamint a párnák és paplanok tolitömésében bújnak meg. Ebben az esetben a gyógymódot az jelenti, ha a párnákat és paplanokat poliészter anyagúra cseréli, a matracra műanyag huzatot tesz, és naponta kiporszívózza az ágyneműt. A por mennyiségét csökkenti az is, ha nedves ronggyal rendszeres portalanítást végez a hálószobában.
Az antihisztamin gyógyszerek gyakran enyhítik a szénanáthát és a bőrkiütéseket: egyetlen tabletta például egy órán belül enyhíti a csalánkiütések okozta viszketést. Egyes antihisztaminok mellékhatása viszont aiuszé- konyságot okozhat, ezek szedése tehát autóvezetés vagy veszélyes gépek kezelése közben nem ajánlatos. A tabletták, krémek, orr- és szemcseppek, szirupok és elixírek formájában rendelkezésre álló antihisztaminok többsége recept nélkül is kapható.
Az asztmában vagy szénanáthában szenvedők megelőzésként nátrium-kromoglikát nevű gyógyszert alkalmazhatnak. Ez megelőzheti a rohamot, ha azonban már kialakult az allergia, akkor nem használ. A gyógyszer vényre kapható szemcsepp, orrspray vagy in- halálószerként por formájában.
Az asztmában szenvedők azonnali megkönnyebbülését segítik elő a bronchodilatá- torok. Ezek az orrba vagy a szájba történő felszívás vagy porlasztás útján tágítják a hörgőket. Egy kortizont tartalmazó másik inhalá- lószer rendszeres alkalmazása segít megelőzni a légzőszervi allergiák kialakulását, és enyhíti a légúti gyulladásokat. A bronchodila- tátorok többsége és valamennyi kortizontar- talmú gyógyszer csak receptre kapható.
Mi a teendő allergia esetén? Készítsen feljegyzést, ha olyasmivel találkozik, ami önnél allergiát vált ki, és jegyezze fel a reakcióit is. Ez segíti az orvost a diagnózis megállapításában.
Figyelje az ismétlődéseket. A csak tavasz- szal jelentkező allergia arra utal, hogy a problémát valamilyen virágpor okozza. A derékon jelentkező bőrkiütések a ruha övrészében lévő gumiszalagtól is keletkezhetnek. A karórában vagy a melltartóban lévő nikkel is okozhat bőrkiütést.
Igyekezzen elkerülni a már megállapított kiváltó okot. Ha bizonyos ételek okozzák a bajt, mindig ellenőrizze a csomagolt élelmiszerek összetevőit.
Ne feledje, hogy az újszülöttek örökölhetik az allergiára való hajlamot. Lehetőség szerint legalább fél évig szoptasson, mert így védelmet biztosíthat a tehéntejben lévő antigénekkel szemben.
Ne várjon azonnali eredményt az allergiaforrások megszüntetése után. Az állati szőrök például még hónapokkal az állat eltávolítása után is ott rejtőzhetnek valahol.
Ne higgye, hogy a penicillin szedése után jelentkező bőrkiütés azt jelenti, hogy allergiás rá. Lehet, hogy a betegséget előidéző vírus vagy baktérium okozta a foltokat. Kérje ki orvosa véleményét.
A gyermekek kedvenc csemegéje
Nyolc karamelles alma elkészítéséhez 8 kisméretű, ropogós almára, 8 fapálcikára, és egy serpenyőnyi házi készítésű égetett cukorra lesz szüksége.
ALMA KARAMELLBEN * ÁLMATLANSÁG » ÁLTALÁNOS FORGALMI ADÓ (ÁFA) • ALVÁSZAVAROK » AMŐBA
Mossa meg jól és törölje szárazra az almákat, csavarja ki a szárakat, és a helyükre szúrjon fapálcikákat.
Hozzávalók (a karamellhez)
25 dkg barnacukor (reform- és gyógynövényboltokban kapható)
3 dkg natúr vaj
1 evőkanál sárga szirup (nádcukorból készített)
5 evőkanál víz
1 evőkanál ecet
Tegye a hozzávalókat vastag aljú serpenyőbe és hevítse a keveréket kis lángon, amíg a cukor fel nem olvad. Forralja fel és sűrítse be nagy lángon. Akkor van kész, ha a fakanál nyelét belemártja és utána hideg vízbe téve a szirup a kanál nyelén marad, és azt a hideg vízben is sűrűn bevonja.
Mártsa az almákat a karamellbe, forgassa jól meg benne, majd mártsa az almákat hideg vízbe, hogy megkeményedjen rajtuk a máz. Állítsa az almákat kivajazott tálcára, vagy márványfelületre, és hagyja őket állni, amíg a karamell teljesen meg nem köt. Ha kész, csomagolja az almákat celofánba, vagy folpackba.
Az állandó alvászavar kezelése
Nincs arra pontos szabály, hogy mennyit kell egy felnőtt embernek aludnia – annyi bizonyos, hogy az átlagos felnőtt körülbelül nyolc órát alszik éjszaka. Ugyanakkor akad, akinek tíz órára van szüksége, míg mások négy-öttel is beérik.
Ha az éjszakai alvás egy-két órával megrövidül, annak még nem lesz testi következménye, de okozhat ingerlékenységet, idegességet, figyelmetlenséget.
A rossz alvásnak számos oka lehet. A leggyakoribb az aggódás – akár pénzügyek miatt, akár munkahelyi vagy személyes gondok okán. A depresszió is árthat az alvásnak, pé – dául úgy, hogy túl korai ébredést idéz elő.
Röviddel lefekvés előtt kerülje a serkentő hatású szereket (tea, kávé, cigaretta), vacsorára ne egyen zsíros, nehezen emészthető ételt. De nem használ a napközbeni szunyó- kálás sem, és árt a feszültség – akár munkahelyi gondok okozzák, akár egy késő esti izgalmas film a televízióban.
Az álmatlanság ellen számos hatékony módszer ismeretes. Fontos a naponta végzett testgyakorlás, ez lehet kocogás, kerékpározás vagy éppen kutyasétáltatás. Lefekvés előtt segít a meleg fürdő, egy pohár malátával kevert tej, vagy egy csésze meleg tej az ágyban. Ellenőrizze, hogy az ágynemű megfelel-e a szoba hőmérsékletének, mert sem klmelegedve, sem fagyoskodva nem lehet jól aludni. Próbáljon meg egy keveset olvasni az ágyban – ellazulás céljából -, vagy egyszerűen számoljon százig. Próbálkozzék relaxációs gyakorlatokkal vagy jógával.
Ha az álmatlanság nem múlik, forduljon orvoshoz. Az altató, ami csökkenti a feszültséget, a stresszt, csak átmeneti megoldás, a baj gyökerét nem szünteti meg. Könnyű rászokni. emiatt a legokosabb ezeket a tablettákat lehetőleg elkerülni.
Fogalma – mértéke – szabályai
Általános forgalmi adó – hozzáadottérték-adó – fizetésére kötelezettek mindazok a jogi és magánszemélyek, akik rendszeresen termékértékesítést végeznek, szolgáltatást nyújtanak vagy terméket importálnak.
Adóalany az a természetes jogi személy, aki saját nevében gazdasági tevékenységet végez, tekintet nélkül annak céljára és eredményére. Gazdasági tevékenység körébe tartozik a bevétel elérése érdekében rendszeresen vagy üzletszerűen végzett tevékenység.
Az adóalany az értékesítést és a beszerzést terhelő adó különbözeiét köteles az adóhatóságnak megfizetni. Az általános forgalmi adó az árban áthárítva a végső fogyasztást – a fogyasztót – terheli. Az áfa visszaigényelhető a végtermék elkészültéig, de a fogyasztó már ezzel a lehetőséggel nem élhet.
Az adó alapja a teljesítés ellenértéke.
Az adó mértéke az adó alapjának 0, 12 vagy 25%-a, amelyet jogszabály határoz meg olyan módon, hogy milyen adó terheli a termékértékesítést, illetve a szolgáltatásnyújtást, vagy éppen a tárgyi adómentesség körébe tartozik. (Tárgyi adómentesség illeti meg például az oktatást, a postai szolgáltatást, az egészségügyi ellátást stb.)
Az adólevonási jogot csak az az adóalany gyakorolhatja, aki a bevételszerző tevékenységéhez használja fel vagy veszi igénybe a szolgáltatást, és az előírásnak megfelelő bizonylattal támasztja azt alá.
Előzetesen felszámított adó nem vonható le például személygépkocsi-vásárlás esetén, távolsági és helyi taxi igénybevétele esetén stb.
Számlaadási kötelezettség terheli az adóalanyt. amelyen fel kell tüntetni a nevét, címét, adószámát, ami az adóazonosításhoz szükséges.
Külön kategória az a kör, amelyik alanyi adómentességet választ, figyelembe véve, hogy gazdasági tevékenységéből származó tényleges bevétele nem halad meg egy meghatározott összeget. Ez az összeghatár ebben az évben 2 000 000 Ft. Ilyen esetben nincs nyilvántartási és elszámolási kötelezettsége sem.
A kereskedelmi szálláshelyadással foglalkozók a szokásostól eltérő adózást alkalmaznak. Külön adózási előírás vonatkozik a mezőgazdasági tevékenységet folytatókra, a bolti kiskereskedelmet folytatókra, műalkotásokkal, gyűjteményekkel foglalkozó személyekre, valamint idegenforgalmi tevékenységet folytatókra.
Mit tegyen és mit ne, ha rossz alvó
Világszerte sok millióan szenvednek az álmatlanság valamilyen formájától – nehezen alszanak el, nagyon korán ébrednek és képtelenek újra elaludni, vagy néhány órai alvás után reggelig többször is felébrednek.
Az álmatlanságnak sok oka lehet, például fájdalom, szorongás, levertség vagy éppen túlzott izgalom. Az esetek többségében azonban jóval egyszerűbbek az okok: a túl kevés testmozgás, a túl sok evés vagy ivás, a túl erős zaj vagy fény, illetve a túl sok napközbeni szunyókálás.
Ha időszakos álmatlanságban szenved, az alábbiakat ajánlják:
Ne fogyasszon este serkentőszereket, például kávét, teát vagy dohányt.
Ne egyen nehéz, fűszeres ételeket röviddel a lefekvés előtt.
Ne izgassa fel magát, tehát például ne nézzen horrorfilmet és ne töprengjen munkahelyi nehézségeken.
Ne használjon túl sok vagy túl kevés takarót. Mindig a szoba hőmérsékletének megfelelő takaróféléket használjon.
Ne aggódjon amiatt, hogy nem tud majd elaludni, mert ez csak rontja a helyzetet.
Próbáljon délután vagy este mozogni egy kicsit.
Alakítson ki rendszeres esténkénti programot. például vigye le a kutyát sétálni egy-két órára, vagy olvasson az ágyban.
Próbáljon meg lazítani a lámpa eloltása után, például mondjon verset magában, találjon ki történeteket vagy egyszerűen kalandozzon emlékei közt.
Próbáljon relaxációs gyakorlatokat végezni vagy jógázni.
Ügyeljen arra, hogy matraca kemény, de kényelmes legyen.
Vegyen lefekvés előtt forró fürdőt és igyon meg egy pohár langyos tejet.
Ha alvászavarai ezek után is megmaradnak, és különösen akkor, ha könnyen elalszik, de korán felébred, forduljon orvoshoz. Ha depressziós, az orvos antidepresszánsokat (Teperin. Melipramin. Seropram stb.) írhat fel. Ideiglenes megoldásként altatót is adhat, de mivel ezek nem szüntetik meg az álmatlanság okát, inkább ne használjon ilyeneket.
Szabályai és nyerési lehetőségei
Két vízszintes és két függőleges vonal segítségével kilenc kockára osztott papírlapon játsszák. A kezdő játékos egy X-et tesz az egyik mezőbe, az ellenfele pedig O-t egy másikba.
így folytatják mindaddig, míg az egyik játékosnak sikerül vízszintes, átlós vagy függőleges irányban három jelet egymás mellé tennie, vagy mind a kilenc mező be nem telik. Minthogy a kezdő játékosnak előnye van, a játékot mindig felváltva kezdik el.
Nincs üdvözítő módszer a biztos nyerésre. A kezdő játékosnak azonban arra kell törekednie, hogy harmadik X-ének bejelölése után két lehetősége maradjon a teljes sorozat elérésére. Ellenfele a harmadik lépésével csupán az egyiket lesz képes megakadályozni, a másikkal szemben tehetetlen.
AMŐBA • ANAGRAMMA • ANANÁSZNÖVÉNY • ANANÁSZSZELETELÉS • ANGOL KUGLI
AMŐBA
Bárhova tegye is első X-ét a kezdő játékos, ellenfele (0) mindig biztosíthatja a döntetlent Mindössze három apróságra kell ügyelnie.
Ha a kezdő játékos az X-et a sarokmezők egyikébe tesz ellenfelének 0-;a kerüljön a középsőbe.
Ha az első X a középső mezőbe kerül, az eső 0-t a négy sarckmező egyikébe kel. tenni.
X | ||
Ha az első X valamelyik szélső oszlop középső mezőjébe kerül, az 0-t ugyanabban az oszlopban vagy a középső sorban helyezze el.
Némi gyakorlással (és előzetes információ birtokában) a második játékos (0) mindig kikényszerítheti a döntetlent: ennek kulcsa az első 0 helyes bejelölése (lásd a fenti ábrát).
A játék egy másik változatában az amőbát 19×19 mezőre osztott táblán vagy kockás papíron játsszák, és az győz, akinek sikerül egy vízszintes, függőleges vagy átlós sorba egymás mellé öt X-et, illetve 0-t rajzolnia.
Egy szórakoztató szójáték szabályai; anagrammakártyák készítése
Az anagrammát legalább kettő, legfeljebb nyolc személy játszhatja. Egy csomag anagrammakártyára van hozzá szükség, amelynek egyik oldalán egy-egy betű van.
Ha nincs kész kártyapaklija, 5×10 cm-es kartotéklapokból készítsen magának. A lapokat vágja nyolcfelé, és minden egyes kártyára írjon egy nyomtatott betűt.
Minden betűből körülbelül annyi kártyát készítsen, amilyen arányban előfordul a magyar nyelvben. Például az alábbiak szerint:
A 20 | E 25 | I 15 | N 8 | T 15 |
Á 10 | É 10 | J 5 | 015 | U 5 |
B 6 | F 4 | K 9 | P 12 | V 8 |
C 4 | G 6 | L 10 | R 14 | Y 10 |
D 8 | H 4 | M 8 | S14 | Z 8 |
A kártyákat fejjel lefelé fordítva helyezze az asztalra úgy, hogy az asztal közepe üresen maradjon. Az asztalnál körben ülő játékosok sorban egyenként felfordítanak egy kártyát, és középre teszik. A játékosoknak a felfordított kártyákból legalább négybetűs szavakat kell összerakniuk.
Ha valamelyik játékos összerakott egy szót, azt hangosan kimondja (akár ő következik, akár nem), a kártyákat elveszi az asztal közepéről, és maga előtt kirakja a szót.
Másik játékostól úgy rabolható szó, hogy a középen lévő készletből valaki egy vagy több betűt hozzátesz, és ezzel új szó keletkezik. Az a játékos győz, aki először tud összerakni 10 szót. Ha pedig az összes kártya elfogy. mielőtt bárki ki tudott volna rakni 10 szót, végül az a játékos nyeri a játékot, aki a legtöbb szót kirakta.
Hogyan neveljen növényt a friss gyümölcs levágott tetejéből?
Ananásznövényt friss ananász kihajtatott tetejéből nevelhet. Szelje le a tetőt nagyjából 2,5 cm gyümölccsel együtt. Vágja ki a húsos részt egészen a levelekhez csatlakozó kemény, rostos belsőig. Két-három napig tartsa szárazon, hogy megakadályozza a rothadását.
Metssze le az alsó leveleket, majd az ábrán látható módon állítsa homokra az ananásztetőt, és tartsa a cserepet világos, egyenletes meleg (kb. 23 °C-os) helyen.
Az ananásztető elhelyezése
Az ananász tetejét tegye
10-12 cm-es cserépbe, komposztra terített vékony homokrétegre.
Nagyjából egy hónap múlva ültesse át a következő keverékbe: 2 rész rostos talaj, 1 rész levélhumusz vagy tőzeg és 1 rész homok (a részarányok térfogatra értendők). 10-12 cm átmérőjű cserepet használjon, és szükség esetén karóval támassza meg a növényt. A szoba hőmérséklete ne süllyedjen 18 °C alá. Rendszeresen permetezze vízzel, de ne hagyja, hogy túl nedves legyen a földkeverék. Mihelyt a növény növekszik, szabályos időközönként öntözze, és lássa el tápoldattal. Végül gyümölcsöt is hoz, de nem valószínű, hogy az ehető lesz.
Hogyan tálalja a friss gyümölcsöt?
A friss ananász felszeleteléséhez fektesse oldalára a gyümölcsöt. Vágja le az alját és a leveles tetejét, majd szelje 1-1,5 cm vastag szeletekre. Éles késsel vágja le a héját, és a késheggyel vagy almahámozóval, illetve kis tésztavágóval piszkálja ki a „szemeket”.
Ananásznegyedek Másik lehetőségként – a dinnyéhez hasonlóan – negyedekbe vágva is felszolgálhatja az ananászt. Csak a gyümölcs alját vágja le, majd az egész ananászt leve- lestül-mindenestül szedje négyfelé hosszában. Tetszés szerint kivághatja mindegyik negyed belső részét.
Ananásznegyedek Vágja le a gyümölcs alját, és hosszában negyedelje fel az ananászt.
A negyedeket úgy tálalja, hogy előtte felszeleteli a gyümölcs húsát.
Héjával lefelé fektesse le a negyedeket. Éles késsel válassza el a gyümölcs húsát a héjától, majd függőlegesen vágja szeletekre a gyümölcsöt. A szeleteket – egy-egy negyed egy adag – a héjában szervírozza.
A friss ananászra önthet cseresznyepálinkát vagy gyümölcslikőrt, így még különlegesebb lesz az íze.
Egy régi kocsmai játék
kz angol kuglit főleg Angliában és Walesben játsszák, a vidéki kocsmák mellett kialakított szűk kuglipályákon. A versenysportként is űzött játékot (sk/tt/e-t) azonban bárhol – strandokon, szórakozóparkokban stb. – kialakított pályákon nálunk is játsszák. A játék célja a pálya végén felállított 9 fa kuglibábu feldöntése egy feléjük gurított nehéz fa- vagy gumigolyóval. A szabályok változók, de a játék alapjai mindenütt azonosak:
A fából épített vagy aszfaltozott, általában 15-24 m hosszú pálya (I. az ábrán) egyik végében két, egyenként hat-tíz fős csapat gyűlik össze. Felváltva gurítják a golyót alulról a fabábuk felé. A bábuk általában 1-től 9-ig szá- mozottak, és a kilences (vagy „a földesúr”), amely néha magasabb is a többinél, a rombusz-alakzat közepén helyezkedik el.
A pályák némelyikénél hosszú, keskeny középdeszka fut az oldalfalakkal párhuzamosan, amelyen a golyónak végig kell gurulnia, mielőtt folytatná útját a bábuk felé. A játékosok megtámaszthatják lábukat a pálya elejénél végigfutó, megemelt faküszöbön, de gurításkor nem léphetik át e küszöböt (a dobópontot), és a golyó a „hibavonal” után már nem pattoghat.
A játék egyes változatainál a folyosóról visszapattanó labda által leütött bábukat is beszámítják a pontozáskor, másoknál az ilyen gurítás érvénytelen.
Minden játékos háromszor guríthat egymás után, pontszámúk pedig a feldöntött bábuk
ANGOL KUGLI
Hogyan néz ki a pálya?
visszaküldésére
Középdeszka —I ‘
Hibavonal 1 ; .
Láda a golyóknak ‘
Dobóvonal —
Kuglipálya A bábukat egy’ rombusz a a- _ lapon, a keretben állítják fel A áté-<os a guritóvonal mógű gur– a cac^á :: pedig felállítja a ledő t bábukat és a gurltóváiyún vsszaKua akug go.yóKí’
számától függ. Ha például mind a kilenc bábut feldönti – ezt nevezik telitalálatnak kj’enc pontot írhat. A bábukat az erre Kije; ólt személy, a bábuállító állítja fel újra, és a játékos folytathatja a gurítást. A három gurítássai összesen legfeljebb 27 pontot érhet el (ha telitalálatot ér el). Ha viszont nincs telitalálat, a bábuállító leveszi a feldöntött bábukat a pályáról. így tehát az, aki az első és a második gurításával is csak egy bábut döntött fel, harmadik próbálkozására legfeljebb hét pontot érhet el.
Az előre meghatározott számú – általában 18 vagy 21 – gurítás után a játékosok összeadják pontjaikat, hogy lássák, melyik csapat döntött több bábut.
Recept két teasütemény elkészítéséhez
A süteményesdoboz mindig könnyedén teletölthető, ha olyan aprósüteményeket készít, amelyeknek a tésztáját kis halmokban egyszerűen a tepsire kell csöppentem. Ezeket mindössze kb. 30 percig kell sütni, és számos receptből válogathat. íme két kedvenc: a gyömbéres puszedli és a kókuszos tallér.
Gyömbéres puszedli
Hozzávalók (18 puszedlihez)
12 dkg liszt
V; csapott kávéskanál szódabikarbóna
- csapott kávéskanál őrölt gyömbér
- dkg finomított melasz
- dkg aprított friss gyömbér
5 dkg vaj vagy margarin
5 dkg kristálycukor
- evőkanál tej
Keverje el a lisztet, a szódabikarbónát és az őrölt gyömbért. Lábasban óvatosan olvassza meg a melaszt. A vajat a cukorral keverje simára, majd adja hozzá a melaszt, az apróra vágott gyömbért, a lisztes keverék felét és 1 evőkanál tejet.
Óvatosan keverje össze, majd adja hozzá a maradék lisztet és tejet, majd puha tésztává dolgozza össze. Kenjen ki vajjal két tepsit, majd a tésztából kávéskanállal halmozzon kis kupacokat a tepsikbe.
Tegye előmelegített sütő középső rácsára, és 15-20 percig süsse 180 °C-on (gázsütö 4-es fokozatán).
Kókuszos tallér
Hozzávalók (18 tallérhoz)
5 dkg vaj vagy margarin
5 dkg porcukor
2 csapott kávéskanál finomított melasz
2 kávéskanál citromlé
5 dkg liszt
-
- dkg kókuszreszelék
A vajat a cukorral keverje simára, majd habverővel keverje hozzá a melaszt. Adja hozzá a citromlevet, a lisztet és a kókuszreszeléket. Kenjen ki vajjal két tepsit, majd a tésztából egy-egy kávéskanálnyit tegyen a tepsibe, és hagyja, hogy szétterüljön a kókuszos massza.
Tegye az előmelegített sütő középső rácsára. és 180 °C-on (gázsütő 4-es fokozatán) 10-12 percig, vagy addig süsse, amíg a tallérok széle aranybamára nem sül.
Önműködő védelem áramütés ellen
fvz árammegszakító igen hasznos biztonsági □erendezés. Megszakítja az áramellátást, amint valamely készülékben szakadás vagy egyéb üzemzavar keletkezik, vagy ha sérülés éri a tápkábelt.
Az ún. reziduális árammegszakító állandóan ellenőrzi a földvezetéken folyó áramerősséget. Mikor ez meghalad egy bizonyos szintet, a megszakító kikapcsol, és vissza sem lehet kapcsolni mindaddig, amíg a hibát ki nem küszöbölik.
Több fajtája kapható. Van, amelyik eleve be van építve a biztosítékdobozba: ez valamennyi áramkört védi. Van olyan, amit a konnektorba építenek be: ez csak az ide csatlakoztatott készülékek hibái ellen nyújt védelmet. Létezik konnektordugós változat, amelyet be kell dugni a dugaszaljzatba, és hozzá lehet csatlakoztatni a készülék tápvezetékét.
Végül van villásdugóba épített speciális megszakító is, amely igen érzékeny szerkezet, és vigyázni kell vele, hogy semmihez se koccanjon. Ez szintén csak egy készülék hibája ellen nyújt védelmet. Ha hosszabbítót használ, a megszakító rögtön a konnektor után következzen, s ne a hosszabbító szabad végéhez csatlakoztassa, mert akkor a hosz- szabbító hibája ellen nem ad védelmet.
Az árammegszakítók érzékenysége különböző. Vásárlásakor kérjen szaktanácsot.
Mit csináljon áramkimaradáskor?
Először nézze meg, hogy az áramszünet minden áramkört érint-e a házban. Ha nem, ellenőrizze, kiégett-e valamelyik biztosíték. Ha sehol sincs áram, keresse fel a szomszédokat, hogy kiderítse, általános-e az áramkimaradás. Ha csak az ön ellátórendszerében van a hiba, hívja fel az Elektromos Művek hibaelhárító szolgálatát. Ne nyúljon hozzá az áramszolgáltató plombájával lezárt egységhez.
Általános áramszünet esetén kapcsoljon ki minden elektromos berendezést kivéve azokat, amelyek rendes körülmények között állandóan be vannak kapcsolva, például a hűtőszekrény és a fagyasztó. Amikor helyreállítják az áramszolgáltatást. a kezdeti áramlökés kiégetheti a biztosítékot, ha több elektromos berendezés – különösen a nagy fogyasztásúak, mint a villanykályhák – bekapcsolva marad. Egy vagy két lámpát hagyjon bekapcsolva, hogy észrevegye, amikor visszakapcsolják az áramot.
Áramszünet idején ne nyissa ki a fagyasztót. Ha nem nyitogatják, a benne tárolt élelmiszer minimum 12, maximum 48 órán át nem károsodik.
Készüljön fel Néha az áramszolgáltató figyelmeztetést küld a tervezett áramkimaradásról, így időben fel tud rá készülni. Tartson elemlámpát az ágyánál, és egy nagy kézilámpát a konyhában. Szerelkezzen fel gyertyákkal és tartókkal.
Egy teljesen villanyra berendezkedett házban próbáljon beszerezni egyéb fűtőeszközt, például olajkályhát. A fagyasztó és a hűtőszekrény kapcsolóját állítsa maximumra 24 órával az áramszünet előtt, hogy az élelmiszerek jól átfagyjanak.
Amikor helyreáll az áramszolgáltatás Kapcsolja vissza az elektromos készülékeket. Ellenőrizze a fagyasztó tartalmát, és ha nem engedett fel az élelmiszer, tartsa hat órán át zárva, hogy biztonságos szintre csökkenjen a hőmérséklet.
JAVASLAT Ha a nyers élelmiszer elkezdett felengedni, főzze meg. és utána fagyassza le újra. Nyers élelmiszert ne fagyasszon újra. A kiolvadt előfőzött ételeket vagy fel kell melegíteni és rögtön elfogyasztani, vagy ki kell dobni.
Az áldozat mentése és ápolása fvz áramütés sokféle károsodást, sérülést okozhat; fulladást, de akár halált is.
Az áramütött embert ne érintse meg, csak ha az áramot már kikapcsolta, ellenkező esetben ön is áramütést szenvedhet.
Ha környezetében valaki áramütést kap, azonnal kapcsolja le a főkapcsolót, ha tudja, hol található. Ha nem találja, húzza ki a falból a kérdéses készülék dugóját. A kapcsolóhoz ne nyúljon, lehet, hogy éppen annak hibája okozta a bajt.
ÁRAMÜTÉS
Cselekedjen gyorsan. Legelőször kapcsolja ki az áramot, vagy távolítsa el az áldozatot a hibás készülék közeléből.
Eltolás, ellökés Álljon száraz felületre – pác éra. gumira, sző-yeg-e. ábtör őre. deszkára vagy egy <öteg újságpapírra, és Eszékkel vagy seprűnyé e szabadítsa ki az áldozatot.
Emelés Álljon száraz, biztonságos helyre. Kötélből, összecsavart törülközőből, sálból vagy harisnyából vetett hurokkal emelje le az áldozat karját vagy lábát a vezetékről anélkül, hogy megérintené. Ha az érintkezést megszüntette, fogja meg, és húzza még messzebbre az áramforrástól.
Ha az áramot nem tudja kikapcsolni, távolítsa el az áramütött embert a hibás készülék vagy a vezeték közeléből. Erre a célra olyan eszközt használjon, amelyik nem vezeti az áramot: például egy hosszú, száraz falécet vagy seprűnyelet. A művelethez álljon gumi lábtörlőre vagy egy csomag újságpapírra. Kezével ne érintse az áldozatot, és ne használjon nedves vagy fémből készült eszközöket sem. Szabadban ne álljon a puszta földre, hanem száraz deszkára vagy más, biztonságos felületre.
Ha a biztonságba helyezett áldozat eszméletlen, égési sérülései vannak, vagy rosszul érzi magát, azonnal értesítse a mentőket a 104-es telefonszámon. Ha a lélegzés és a szívműködés leállt, alkalmazzon mesterséges lélegeztetést. Ha ért hozzá, mellkaspréssel is próbálkozhat, majd fektesse nyugalmi testhelyzetbe az áldozatot.
Az égési sebeket takarja le száraz, tiszta pamutkendővel vagy zsebkendővel, amíg az orvos megérkezik.
Ha a baleset magasfeszültségű vezetéknél vagy vasútnál történt, hívja fel a vezeték oszlopán feltüntetett telefonszámon az ügyeletet; ha nem talál Ilyen telefonszámot, értesítse a rendőrséget.
Amíg az áram kikapcsolására vár, hívja fel a mentőket is; a szerencsétlenül járt embernek minden bizonnyal orvosra is szüksége lesz.
Tartózkodjon a leszakadt távvezetéktől legalább 18-20 m távolságban. Ha a kábel megsérült, az áram a nedves fűben vagy a párás levegőben nagy kiterjedésben is veszélyes lehet.
Kezelése és megelőzése
Aranyérnek a végbélnyíláson (kívül vagy belül) látható, kicsi, gömbölyded, kékeslila csomókat nevezzük. Tulajdonképpen megduzzadt visszerek, amelyeket olykor nyomás idéz elő – például tartós székrekedés, vagy erőltetett székelés. Előfordul, hogy az aranyér viszket, fáj vagy vérzik.
A külső aranyér rendszerint egy-két hét alatt meggyógyul, gyakran lazán lelógó bőrdarabkát hagyva maga után. A belső aranyér visszatérő gondokat okozhat, s néha a végbélnyíláson kívülre türemkedik ki. Meleg vizes szivaccsal próbálja visszanyomkodni.
Mindkét esetben segít a meleg fürdő vagy a meleg vizes borogatás, a gyógyszertárban pedig a fájdalmat enyhítő nyugtató kenőcsöket vásárolhat. A tisztasági előírásokat a legszigorúbban tartsa be. Ha a fájdalom vagy a vérzés erős és nem múlik, forduljon orvoshoz, aki esetleg sebészeti beavatkozást javasol.
Az aranyér megelőzése érdekében kerülje a túlzott erőlködést és a tartós székrekedést. Az étrend bőségesen tartalmazzon rostokat, például teljes kiőrlésű lisztből sütött kenyeret, friss gyümölcsöt, zöldséget és főzelékfélét, továbbá sok folyadékot.
Az aranyfólia használata – mestermódra Ha a képkerete még ép, jó állapotban van, aranyozza be vagy díszítse aranyfóliával.
A legegyszerűbb módszer az olajos aranyozás, amelyhez a következőkre van szükség: gipsz; kisméretű festőecsetek; finom csiszolópapír; sötét vörösesbarna festék; sellak; egy kisebb disznósörte ecset; olajos alapozó- kence; aranyfólia; aranyozópárna; szalmaszál; aranyozókés; 10 cm széles teveszőr ecset vagy más néven aranyozó festőecset; mókusszőr ecset. Ezeket a kellékeket szakboltban beszerezheti.
ARANYOZÁS
Alapozás Az előkészített keretet disznósörte ecsettel kenje le vékony rétegben az alapozókencével, majd hagyja megszáradni. A megszáradt kenceréteg csikorgó hangot ad. ha végighúzza rajta az ujját.
A fólia kivétele Vegyen elő néhány fólialemezt, és tegye a párnára.
A lemezeket vagy szívja fel egy szívószállal, vagy fújja ki a fóliatartóból.
A fólia előkészítése Emeljen fel egy lemezt az aranyozókéssel és helyezze az aranyozópáma közepére. Vágja ki a szükséges méretet.
Helyreemelés Dörzsölje az arcához vagy a tenyeréhez az aranyozó festőecset sörtéit, hogy egy kis zsír tapadjon rá, majd óvatosan szorítsa rá a fóliára, amely hozzá fog tapadni. Ezután helyezze rá a keretre
Rögzítés Miután felhelyezte a többi fóliát is, a mókusszőr ecsettel finoman nyomogassa rá a keretre. Az illesztés közben forgassa az ecsetet, kivált a finomabb mintáknál, hogy a fólia mindenütt jól rátapadjon a keretre.
ARANYOZÁS • ARCÁPOLÁS • ÁRPA
Elsőként készítse elő a keretet. Több rétegben vigye fel a gipszet, de minden egyes rétegnél várja meg, hogy jó alaposan megszáradjon. Ezt követően csiszolja végig finoman a csiszolópapírral és kenje le a vöröses festékkel. Végül vigyen fel két réteg sellakot.
A következő lépésben dolgozza rá az alapozókencét, ügyelve arra, hogy a teljes felületet egyenletesen érje. Hagyja száradni két órán át vagy ameddig ragad.
Tegye az aranyozópámát a keret közelébe, így a fóliát kevés mozgatással könnyen a helyére tudja rakni. Nyissa ki a fólialemezeket tartalmazó könyvet a párna felett és vegyen ki pár fóliát a kivágáshoz.
Rakja fel egyenként a keretre a darabokat, némi átfedéssel, majd finoman illessze őket a helyükre.
A kimaradt részeket pótolja a fóliából kivágott apró darabokkal, amelyeket puha ecsetheggyel óvatosan dolgozzon be a keretbe. Ha időközben a kimaradt rész megszáradt, kenje be az alapozókencével.
Olcsóbb módszer Kevesebb anyagi ráfordítással jó eredmény érhető el arany- vagy ezüstfüsttel.
Vágja fel az igen vékony lemezeket kb. 4 cm- es négyzetekre, majd mielőtt kiteritené őket, egy kissé gyűrje meg mindegyiket, hogy könnyebb legyen vele dolgozni. Keverjen össze PVA ragasztót vízzel, és fogkefével kenje be a keretet.
Nyomkodja rá a lemezeket a keretre, es illessze rá a mintázatra is. Kenje be ragasztóval a felületet és hagyja megszáradni, mielőtt felvinné rá a régiség látszatát keltő antikváid bevonatot.
Aranyozott keret javítása A sérült aranyozott részeket kenje be aranyviasszal. Válassza ki a keret színének megfelelő árnyalatot és dörzsölje a viaszt a csupasz felületre.
Hogyan gondozza arcbőrét?
Napi programja részeként gondozza, ápolja arcbőrét. Reggeli és esti arcmosását kövesse arcápolók használata, mint például éjszakára bőrápoló-hidratáló készítmény alkalmazása.
Mosakodásra használja a legegyszerűbb, de jó minőségű – fertőtlenítőszert vagy parfümöt nem tartalmazó – szappant. A gyógyszappanok segíthetnek a fertőzések, pattanások elleni küzdelemben, de egyébként szükségtelenek.
Csak tiszta, frissen mosott arckendőt használjon. Szappanozás után bő vízben öblítse le az arcát, majd puha, tiszta törülközővel szárítsa meg.
Tisztítás Éjszakára távolítson el minden arcfestést. Lemosóba mártott vattapamaccsal mossa le a szempillafestéket és az arcfestéket. Ne sajnálja orrától, áliától, homlokától és orcájától a tisztító krémet!
A nyakánál kezdve dörzsölje be alaposan a bőrbe a krémet lassú, felfelé irányuló mozdulatokkal. Jusson el oldalt felfelé haladva egészen a homlokig, aztán a szem követke-
ARCÁPOLÁS
1. A szempillafestéket lemosóba
mártott fültisztitó pálcikává távolítsa el
2. A szemfestéket lemosófolyadékba
mártott tiszta vászonkendöve törülje le.
3. A nyak elülső részénél xezove finom, felfelé tartó mozdulatokkal masszírozza a bőrbe a tisztitókrémet.
5. A tisztítás után mossa le tonikkal a homlokot és az orcát.
6. Ujjal hegyével finoman dolgozza el arcán a hidratálókrémet
zik, majd az orr és végül az áll. Ugyanebben a sorrendben távolítsa el a krémet tiszta kendővel vagy száraz vattacsomóval.
Arctonlk E készítménnyel eltüntetheti a bőrről a piszok, a festékek vagy a tisztító krém minden nyomát. Olyan gyártmányt válasszon, amelyiktől bőre épp hogy bizsereg; ha csíp, az már túl erős.
Tonikkal megnedvesített vattapamaccsal gyengéden törülgesse a homlokát, majd az orca és az orr körüli hajlatokat, végül pedig az állát. A szem körüli érzékeny részeket kerülje el!
Hidratáló készítmények Az időjárás (például az erős szél vagy napsütés), valamint a mosakodás eltávolítja a bőr természetes nedvességtartalmát. A bőr ilyenkor száraz és feszes lesz. A tonik után felvitt vékony réteg hidratálókrém segít puhán és rugalmasan tartani a bőrt.
Tegyen az arcára néhány pötty krémet, és a homlok közepétől kezdve ujjaival egyenletesen dolgozza el. A szem köré és az orcára finom paskolással vigye fel az anyagot, majd folytassa az állkapocs vonalán, az állón és a szájon, végül felfelé irányuló mozdulatokkal masszírozza végig a nyak elülső részét is.
Pakolások, maszkok Az alkalmankénti kezelés eltávolítja a bőr mélyebb rétegeibe beivódott
*-lf
4– Tiszta vászonnal ’ \\v ■ vagy vattacsomóval
\ I távolítsa el a
tisztítókrémet.
7. Középső uraival krémezze be az állkapocs vonalát, az átlát és a száj körüli területeket
piszkot, és serkenti a vérkeringést. Otthoni kezeléshez vásároljon filteres kamillát és szépségmaszkot; az agyagtartalmú maszk táplálja a zsíros bőrt, a krémes maszk hidratálóanyagokat tartalmazva a száraz bőrtípushoz való.
Távolítson el minden arcfestéket, és fedje le haját fúrdősapkával. Egy tálba öntsön forró vizet, és dobjon bele két zacskó kamillateát. Ezután borítson a fejére egy törülközőt, és arcát kb. 30 cm-re tartva a forró, kamillás víz fölött, hajoljon a sátorban a gőz fölé. Maradjon így tíz percig.
Ezt követően tiszta, száraz törülközővel törülje meg az arcát, és hordja fel a maszkot. Kövesse a használati utasítást. A kenőccsel ne menjen túl közel a szeméhez, szájához és a hajvonalhoz. Hagyja arcán az anyagot a megjelölt ideig – ez általában legfeljebb tíz perc -, majd tonikba mártott vattacsomóval távolítsa el. Öblítse le a bőrt hideg vízzel, törülje szárazra, és hidratálókrémmel kenje be.
A szemhéj fájdalmas, kellemetlen fertőzése Az árpa a szempillák tövénél lévő kis mirigyek baktériumfertőzése. Fájdalmas duzzanatként jelenik meg az érintett területen, majd vála-
ÁRPA • ARTICSÓKA • ÁRVERÉS • ÁRVÍZ • ASPIOISTRA
dékkal telik meg, „hegye” nő, végül kifakad. Gyógyulása kezelés nélkül egy hétig vagy tíz napig is eltarthat.
Gyorsabb javulás várható, ha egy kis, kötszerrel fedett vattacsomót forró vízbe márt, majd kicsit kihűtve, óvatosan a szemére nyomja és 10-15 percig rajta hagyja. Ezt a műveletet 2-3 óránként ismételje meg. A kezelések előtt és után mosson alaposan kezet.
A kezelés elősegíti az árpa érését és kifaka- dását, amelynek lezajlása után alaposan mossa meg a szemét és környékét. Ha az árpa három nap elteltével sem fakad ki, forduljon orvoshoz.
Az articsóka előkészítése és főzése
Nagykéssel vágja le az articsóka szárát a torzsájánál, majd a felső húsos levelekről vágjon le 1-1,5 cm-t. A megmaradó levelekről ollóval távolítsa el a hegyes csúcsokat, és a vágási felületeket dörzsölje be citrommal, hogy megakadályozza az elszíneződést.
Tegye az articsókát forrásban lévő vízbe (ne használjon aluminiumedényt, mert az elszínezi a növényt). Minden 6 dl vízhez adjon körülbelül 2 kávéskanál sót. A mérettől függően 20-30 percig főzze fedő nélkül, vagy gőzölőedényben párolja 45-50 percig kevés citromlevet vagy ecetet tartalmazó forró víz felett.
Óvatosan fejtsen le róla egy „pikkelyt”, hogy ellenőrizze, kész van-e. Ha könnyen lejön, és húsos alsó része már puha, merítőkanállal vegye ki a növényt a vízből, hajtsa szét a külső zöld leveleit, hogy láthatóvá váljanak a lágy, bíborszínü belső levelek. Ezután szedje ki a belső leveleket, hogy előtűnjön a „szőrös” fejrész. Kanállal kaparja le a szőröket, hogy végül előkerüljön a növény legnemesebb része, a szív vagy alap. A növényt 2-3 percig fejjel lefelé csepegtesse le. Az articsókaszív főzés előtt is eltávolítható, de csak nehezen, mivel az articsóka levelei igen kemények. A főzés vagy párolás idejét azonban ez mintegy a felére csökkentheti.
Személyenként általában egy articsókát tálalnak fel olvasztott vajjal, esetleg citromlével. A leveleket egymás után fejtse le és mártsa a húsos szárát vajba. A szívét hagyja a végére, és késsel-villával fogyassza el.
Hogyan kell licitálni és eladni
– az árverés csapdái
Az árverések a kedvező vételek boldog vadászmezői – feltéve, hogy megfontoltan licitál. Könnyen elragadtathatja magát az ember, és akkor többet fizet, mint amennyit eredetileg tervezett.
Az árverések meghirdetése előtt mindig van egy előzetes kiállítás, ahol megtekintheti az eladásra felkínált tárgyakat. Némely különösen értékes tételnek (főleg aukciókon a műtárgyaknak) kikiáltási ára van: az a legalacsonyabb ár, amelyért valamit áruba bocsátanak. Ha a licitálás során ezek a tárgyak nem érik el a kikiáltási árat, az árverésvezető kivonja őket az árverésből. Ha azt gyanítja, hogy valaminek, ami felkeltette az érdeklődését, kikiáltási ára van, még az árverés előtt érdeklődjön utána.
Licitálás Amikor a licitálás megkezdődik, az árverésvezető az elérendő árhoz közeli nyitó ajánlatot kér a kikiáltott tárgyra. Ne licitáljon rögtön. Várja meg, hátha a kikiáltó alacsonyabb vételi ajánlatot tesz. Amikor készen áll a licitálásra. emelje fel a kezét, ügyelve arra, hogy elkapja az árverésvezető tekintetét. Ennek néha megvan az az előnye, hogy addig késlelteti az ön licitjét, amíg a kalapács már majdnem lesújt, és ez az új versengés elbizonytalaníthatja vagy visszalépésre késztetheti a rivális ajánlattevőt.
Az árverésre kerülő tárgyakat vagy tárgyak együttesét ..tételnek” hívják. Amikor egy tételt önnek ütnek le. az árverésvezetö vagy segítője megkérdezi a nevét. Ezután az árverés helyszínének elhagyása előtt ki kell fizetnie a megvásárolt tárgyat. Minden megvásárolt tétel elszállításáért is ön felel, tehát ha terjedelmes tételeket, például bútort kíván vásárolni, előre gondoskodjék a szállításról.
Ha később azt tapasztalja, hogy a vásárolt tétel hibás, kártérítési igénnyel nem élhet az árverésvezetövel vagy az eladóval szemben. Visszakövetelheti azonban a pénzét, ha a tárgy nem felel meg a leírásnak – ha például egy ezüstként eladott edényről kiderül, hogy csak ezüstözött.
Valamennyi árverésre a katalógusban feltűntetett vagy az árverés helyszínén kifüggesztett eladási feltételek érvényesek.
Árverésre bocsátás Ha árverésre bocsátandó áruja van. próbáljon olyan aukciós céget találni, amely olyan áruféleségekre szakosodott, amit eladni kíván. Kikiáltási ár megállapítására is kérhet tanácsot – a nagy cégeknek speciális értékbecslő részlegeik vannak.
Az aukciós cég igyekszik mindig a lehető legmagasabb árat elérni, mivel jutaléka e szerint változik. Olyan tételt, amely nem ér el elfogadható licitet, a cég akkor is kivonhat az árverésből, ha nincs kikiáltási ára.
Óvintézkedések és a túlélés módszerei
Ha olyan helyen él, ahol fennáll az árvíz veszélye, érdeklődje meg a helyi vízügyi hatóságoknál, hogy működik-e a területen figyelmeztető rendszer, s ha igen, kísérje figyelemmel a jelzéseket. Otthonában tartson készenlétben homokzsákokat és vészhelyzet esetére egy összeállított csomagot a legszükségesebb holmikkal. Ellenőrizze biztosítási kötvényeit, és érdeklődjön a biztosítótársaságnál, hogy érinti-e önt valamiféle speciális rendelkezés. Az árvíz közeledtekor kívülről torlaszolja el a bejáratok réseit homokzsákokkal; ha ilyenek nincsenek kéznél, nejlonzsákokat, esetleg párnahuzatokat is megtölthet homokkal vagy kerti földdel. Végszükség esetén szőnyegekkel és pokrócokkal is betömheti a réseket. Ha a víz a párkányokat is elérheti, ugyanígy torlaszolja el az ablaknyílásokat is.
A lakásban a főkapcsolónál zárja el a gázt, és kapcsolja ki az áramot, hogy csökkentse a tűz vagy áramütés veszélyét. Ha van rá idő, vigye fel a felső szintre, padlásra az értékesebb tárgyakat, bútorokat, háztartási készülékeket és szőnyegeket, s ami nem fér el odafent, azt helyezze polcokra, asztalokra, szekrények tetejére, minél magasabbra.
Ha a víz tovább emelkedik, vigye fel a felső szintre az élelmiszert és az innivalót; vegyen ivóvizet tiszta edényekbe, és ha a felső szinten is van fürdőszoba, a kádat, mosdót is engedje tele vízzel. Vigyen fel meleg ruhákat, gyufát, gyertyát és ha van, hordozható tűzhelyt is, amin főzni lehet. Fontos még egy elemes rádió, hogy figyelemmel kísérhesse a mentés előrehaladását, valamint az időjárásjelentést.
Ha elszigetelt, magányos helyen él, feltétlenül tartson készenlétben jelzőeszközöket; zseblámpát, sípot vagy olajos rongyokat, hogy meggyújthassa, ha a mentők figyelmét magára akarja vonni.
Hosszan tartó, komoly árvíz esetén még az is előfordulhat, hogy a tetőre kényszerül. Erre az esetre vigyen magával erős kötelet vagy lepedőket, amelyekkel a kéményhez kötözheti magát, hogy az ár ne sodorja el. Mielőtt kimászna a tetőre, vegye fel a legmelegebb ruháját és cipőjét, s egyen és igyon, amennyit csak bír, hogy egy időre elegendő tartaléka legyen. Vigye magával a vészjelzésre alkalmas eszközöket is.
Otthonát csak közvetlen életveszély esetén hagyja el. Ha végszükségben segítségért kell kimozdulnia, próbáljon meg tutajfélét készíteni gumimatracból, szekrényből vagy deszkalapokból, akár a padlózatból is, s kötözze őket össze lepedőkkel. Mielőtt beszállna, bizonyosodjon meg róla, hogy a tutaj valóban megbír- ja-e a súlyát, és vegyen magához valamit, amivel evezni lehet: egy tálcát vagy seprűt. Ne felejtse otthon a jelzőeszközöket!
Ha a lábán járva kerül áradó vízbe, ne felejtse. hogy még a legkisebb vízfolyás is, ha felduzzad, van olyan erős, hogy ledöntse a lábáról. Keressen valamilyen botot, amire – mint harmadik lábra – támaszkodhat, és tapogathatja maga előtt az utat. Figyeljen a sodródó törmelékre, uszadékfára, és térjen ki az útjukból.
Egy viktoriánus kori szobanövény ápolása
A kukoricalevélként ismert Aspidistra elatior a viktoriánus idők óta kedvelt szobanövény. Nagy, sötétzöld, kissé hosszúkás levelei vannak, időnként pedig bíborszínű kis virágokat hoz.
Népszerűségét annak köszönheti, hogy könnyen nevelhető, jól tűri az árnyékot, a benzingőzt és a nagy hőmérséklet-ingadozást.
Az aspidistrák akkor fejlődnek a legjobban, ha nem éri őket közvetlen napsugárzás. Nyáron öntözze őket bőségesen, időnként pedig mossa le a leveleit. Télen tartsa a növényt viszonylag meleg helyen, és kerülje a túlöntö- zést. A levelek felszínén megjelenő barna foltok általában a túl gyakori öntözés jelei.
ASPIDISTRA • ASZFALTBURKOLATÚ UTAK ♦ ASZPIK • ASZTALDÍSZEK
Ültetés és tápanyagszükséglet Ültetéskor használjon termőtalaj alapú földkeveréket – 1 rész rostos talaj és 1 rész tőzeg vagy komposzt a fejlődés időszakában pedig kéthetente öntözze meg általános folyékony tápoldattal. Elég négy-öt évenként, az új hajtások megjelenésével tavasszal átültetni eggyel nagyobb cserépbe.
Kocsibejáró építése
A kocsibejáró a lakóházunk előtt található közút és a telek közötti közlekedési kapcsolatot biztosítja. A kocsibejáró a bejárati kapu szélességével megegyező méretben biztosítja a telekre gépkocsival történő bejutást.
A kocsibejáró építését a terv elkészítésével, a szükséges építési engedély beszerzésével kezdje. E munkálatok elvégzésére forduljon szaktervezőhöz, miután fel kell derítenie, hogy a járda alatt (és a mellette gyakran található zöldsávban) milyen közművezetékek húzódnak (víz-, gázvezeték, elektromos, postai kábelek stb.). Miután a közmüvek üzemeltetőitől is beszerezte az engedélyt, ezen hozzájárulások birtokában kérjen építési engedélyt az építési hatóságtól.
Az építési engedély megszerzését követően kezdhet az építési munkákhoz. Az út melletti szegély és a járda érintett szakaszának elbontása után (amit a már említett vezetékek védelme miatt csak nagyon óvatosan, rendszerint kézi eszközökkel végezhet csak el) a kocsibejáró új burkolatának helyét alakítsa ki. Ez átlagosan a jelenlegi szinttől számított 35 cm mélységű földréteg eltávolítását jelenti. Az így kialakított földmunkába (az ún. „tükör-be) először 15 cm vastagságban homokos kavicsot (sódert) terítsen. (A szükséges anyag mennyiségének kiszámításánál vegye figyelembe, hogy az elterített anyagot jól be kell tömöríteni, ami kb. 10% többletet jelent.) A tömörítést házilag elkészített döngölővei is elvégezheti. Egy kb. 15 cm átmérőjű, 20-25 cm hosszú gömbfára, annak két átellenes oldalára 1,2-1,5 m hosszú lécet szegeljen rá. Ezzel a döngölővei a felületet többször ütögesse végig, hogy a kívánt tömörséget elérje, amely biztosítja, hogy a rákerülő rétegek a gépkocsi súlya alatt sem fognak megsüllyedni.
Erre a rétegre terítsen 15 cm vastagságban betont. A betont házilagosan is kikeverheti, vagy keverőtelepről megrendelheti. A beton minősége ne legyen túl nagy szilárdságú. Az ún. „soványbeton’ előállításának receptjét a bar- kács kézikönyvekben megtalálja. A betonréteg felső szintjének kialakításakor vegye figyelembe, hogy arra milyen felső burkolat kerül:
- ha az utcai járda aszfaltburkolatával azonosan akarja kialakítani, akkor a beton felső síkja a meglévő járdaszint alatt 3-3,5 cm-re legyen;
- ha előre gyártott betonelemekkel (VIACO- LOR, Abeton stb.) akarja burkolni, akkor a beton szintje 10 cm-rel legyen a járdaszint alatt.
A bedöngölt beton felületét az időjárástól függően naponta-kétnaponta locsolja meg (esetleg fóliával takarja le); a beton végleges szilárdságát 15-20 nap alatt éri el.
Ez idő alatt az építési területet vékony pallókkal – jól láthatóan – kerítse el, hogy felületét megvédje a külső fizikai sérülésektől.
Végül a megszilárdult betonra teheti rá a felületi réteget. Ha aszfaltburkolatot akar alkalmazni, erre a célra a vékony „öntött aszfalt” felel meg. Elkészítését bízza szakipari cégre. (Felvilágosítást az építésügyi hatóság ad.)
Ha a kerti járdáját is előre gyártott betonelemekből készíti, akkor célszerű a kocsibejárót is ezzel burkolni.
Ételek ínycsiklandó kocsonyában
Az aszpik átlátszó kocsonya, amelyet ételek formába alakítására, fényezésére és a köret rögzítésére használnak.
Aszpik készítéséhez szedje le a zsírt négycsészényi hideg hús-, hal-, baromfivagy zöldséglevesről. Öntsön félcsészényi levest egy 3,5 literes lábasba, és szórjon bele 2 evőkanál nem ízesített zselatint. 5 percig hagyja állni, amíg a zselatin felolvad. Adja hozzá a maradék levest és három tolásfehérje felvert habját.
Folytonos kevergetés mellett gyenge lángon forralja fel a keveréket. Amikor a tetején sűrű hab jelenik meg. vegye le a tűzhelyről. Kicsavart vizes konyharuhával béleljen ki egy szűrőt, majd ezen keresztül szűrje az aszpikot egy tálba. Hagyja állni, amíg átlátszó asz- plkká kocsonyásodik.
Formába öntés aszpikkal Tálba vagy formába öntsön egy kevés folyékony aszpikot, majd körülbelül 30 percig hagyja dermedni. A megdermedt aszpikra helyezze rá a hús-, hal-, baromfi- vagy zöldségdarabokat és a köretet. óvatosan öntsön rájuk annyi folyékony aszpikot, hogy a húsokat kétharmadig ellepje. Hűtse le, hogy ez a második réteg is megdermedjen, majd a maradék folyékony asz- pikkal vonja be az ételt teljesen, és ismét tegye hűtőszekrénybe. Tálaláskor egy késsel lazítsa meg az aszpikot az edény felső szélénél, néhány másodpercre mártsa a formát meleg vízbe, egy tálcával takarja le, majd gyors mozdulattal borítsa ki.
Kétszemélyes teríték Kagylók, gyümölcsök és virágok a barátságos gyertyafényben.
Fényezés aszpikkal Hagyja, hogy az aszpik tojásfehérje állagú legyen, majd tegye a fényezni kívánt ételt tányérra vagy tálcára helyezett fémrácsra. Kanállal egyenletes rétegben kenje rá az aszpikot. Várjon, amíg megdermed, majd szükség esetén kenje be másodszor is.
Az ételeket úgy díszítheti, hogy a köretet – például répát, olajbogyót – gyengén megolvasztott hideg aszpikba mártja, mielőtt egy rövid, hegyes nyárssal a helyére illeszti. Ha megdermedt, még egy kis aszpikkal fényezze.
A terítés fortélyai
Akár egyszerű családi ebédet tervez, akár gondosan összeállított vacsorára vár vendégeket, a vonzó és ötletes asztaldíszítés az étkezést ünnepi hangulatú eseménnyé teszi.
Olyan színösszeállítást és díszeket válasszon. amelyek harmonizálnak a szobával, és tükrözik az esemény és az évszak hangulatát. Ügyeljen arra, hogy ne zsúfolja tele az asztalt díszekkel, amelyek megnehezítik a vendégek számára az étkezést és a társalgást. A szép üveg, porcelán vagy ezüst a legegyszerűbb díszítésen kívül alig igényel valamit.
Az asztalt alátétekkel vagy térítővel védje a kiömlő étel-, és italfoltoktól és a hőtől. A terítő harmonizáljon az étkészlettel.
A tányéralátétek legyenek höállóak és csú- szásgátlóak. Használjon kis alátéteket, ún. poháralátéteket a borospoharakhoz. A finom csipke vagy hímzett alátétek nem védik az asztalt a hőtől. Tegyen alájuk védőalátétet.
Virágok és levelek A virágdísz legyen alacsony, vagy csupán egy szál virágot tegyen minden terítékhez, hogy a vendégek jól láthassák egymást. Kerülje az erős Illatú virágokat,
ASZTALDÍSZEK [1] ASZTALI KUGLI • ASZTALITENISZ • ASZTALJAVÍTÁS
hogy az illat ne nyomja el az étel ízét és a bor aromáját. Egy hosszú asztalt lehet hossz mentén elhelyezett virág- vagy levélfüzérekkel díszíteni. de a kerek vagy négyszögletű asztaloknál a központi dísz a legmegfelelőbb.
Amikor nincs elég virág a kertben, használjon leveleket, kis ágakat és fenyőtobozokat a díszítéshez.
Gyertyák A gyertyaválasztásnál egyetlen szempont van: minél hosszabb a gyertyatartó, annál rövidebb gyertyát tegyen bele. A fény az ételre és az emberek arcára irányuljon – ne a fejük tetejére.
Ma már sokféle színben és alakban vehet gyertyát. Nem fontos, hogy minden gyertya egyforma színű legyen, például egy fehér gyertya kombinálható rózsaszínnel vagy halványzölddel. Díszítheti a gyertyákat a tövükhöz erősített virágokkal vagy szalagokkal.
Ne illatosított és csöpögő gyertyákat használjon, és ügyeljen rá, hogy kitartsanak az étkezés ideje alatt. Állítsa a gyertyákat olyan helyre, ahonnan nem lehet leverni őket.
Gyümölcstálak A kifényesített gyümölcsökkel teli gyümölcsöstál ideális központi dísz. A gyümölcskompozíciót díszítheti levelekkel, ezüst-, vagy aranysztaniolba csomagolt drazsékkal, tortadíszítő cukorkákkal.
Szalvéták A legstílusosabb, ha vászon asztalkendőt használ. Papírszalvétát főleg a nagyobb, bűféjellegű rendezvényeken szervírozzon, mivel használat után el lehet őket dobni. Válassza a nagy, többrétegű fajtát.
A szalvétákat hajthatja egyszerűen félbe, háromszöggé vagy téglalappá, de csinálhat belőle egyéni műremeket is.
A tekézés mini változata
fiz. orosz kugliként is ismert népszerű kocsmai játékot egy kb. 76×76 cm nagyságú asztalon játsszák, amelyet 7,5 cm magas keret
Forgókorong
A golyó íve vesz körül. A kilenc, keményfából készült 7,5 cm magas tekebábut rombusz alakban rendezik el az asztal közepén, egy kb. 23×23 cm nagyságú kis emelvényen.
Kis emelvény
Bábuk
A játéktér egyik oldalának körülbelül a harmadánál van egy rúd. Az erre felfüggesztett fagolyóval kell a bábut leütni. A rúd (vagy árboc) körülbelül 1 méter magas, a teteje forgatható, így a golyó szabadon lenghet.
A játéknak több változata van, például a „31-es” és az „ötösök és hármasok”. Az előbbiben minden játékosnak három dobása van. Minden levert tekebábuért pont jár. A cél az, hogy a játékos pontosan 31 pontot érjen el. Az „ötösök és hármasok’-ban ennek a két számnak a többszöröseit kell leütni ahhoz, hogy a játékos pontot kapjon: a hármasért vagy az ötösért egy pont jár, a hatosért vagy a tízesért két pont, a kilencért három pont stb., a tizenötért nyolc pont, mivel ez a három és öt szorzata.
A népszerű játék szabályai
fiz asztaliteniszt pontra játsszák. A játék módja: egy alacsony hálón keresztül átütni a labdát úgy, hogy azt a lepattanás után az ellenfél ne tudja visszaütni.
A sötétzöld faasztal 2,7 m hosszú, 1,5 m széles és 76 cm magas. Mindkét végén 1,5 m és mindkét oldalán 1 m szabad mozgásteret kell biztosítani. A középen lévő háló 15 cm magas és az asztalt, amelynek széleit 2 cm széles fehér vonal jelöli, két térfélre osztja. A páros játszmáknál a játékteret egy 3 mm széles másik fehér vonal osztja bal és jobb térfélre. Páros játék esetén a játékosok felváltva útik a labdát.
A celluloidból készült labdát a játékosok egy lekerekített fa ütővel ütik, amely körülbelül 12,5×16,5 cm széles és többnyire szemcsés gumi borítású. Az ütőt kétféleképpen lehet tartani: tenyérrel körülfogva az ütő nyelét (hagyományos, vagy „kézfogó” stílus), vagy az ütőt a nyél és a fej találkozásánál fogja meg. Ez esetben a nyél felfelé áll a hüvelykés a mutatóujj között (ez az ún. „tollszár” stílus). A „kézfogó” stílus számtalan ütésfajtát tesz lehetővé.
A bábuk leütése
Rúd
—76 cm
Adogatásnál tartsa a labdát a nyitott tenyerében a játékfelület fölött, dobja fel, majd visszaesés közben üsse meg. A labdának a háló mindkét oldalán egyszer le kell pattannia. Ha súrolja a hálót, ismételje meg az adogatást.
A folyamatos ide-oda ütés neve ütésváltás vagy labdamenet. Az ellenfélnek jár pont, ha: ön nem tudja visszaütni a labdát; azelőtt üt a labdába, hogy az lepattant volna; azután üt a labdába, hogy az kétszer pattant az asztalon, vagy érintette a padlót, a falat vagy a plafont. A játékos pontot veszít, ha az ütő nélküli kezével hozzáér az asztalhoz vagy ha meglöki azt.
A játékosok felváltva adogatnak, ötször-öt- ször, de az adogatást cserélni kell minden pont után, ha az állás elérte a 20 pontot. A győztes az, aki először szerez 21 pontot, de ha nincs két pont előnye, a játékot mindaddig folytatni kell, amíg az egyik játékos nem vezet két ponttal. A meccs győztese az, aki három játszmából kettőt, illetve bajnokság esetén ötből hármat megnyer.
A sportág a Nemzetközi Asztalitenisz Szövetség felügyelete alatt áll.
A sarkok megerősítése, a lábak és kerekek javítása
A hétköznapi használattól, a kopástól, a központi fűtés szárító hatásától apróbb károk érhetik az asztalt. Sok apróbb javítási munka házilag is elvégezhető, de az értékes antik darabokat vigye szakemberhez.
Billegő asztal Ellenőrizze, hogy nem a padló egyenetlen-e és nem attól billeg-e az asztal. Állítsa az asztalt a helyiség különböző pontjaira, és ha mindenütt észleli a billegést, akkor bizonyára az asztal egyik lába rövidebb. Ekkor állítsa vízszintes felületre – például a padlóra fektetett vastag furnérlemezre.
Tegyen ki fapeckeket a billegő láb vagy lábak alá, míg az asztal nem áll szilárdan és vízszintesen. Körzővel vagy vonalzóval mérje le, hogy mennyit kell a többi asztallábból levágni és jelölje be. A felesleges részt gondosan fűrészelje le finom fogazatú illesztőfűrésszel vagy fémfűrésszel minden lábról. Dörzsölje le a levágott végeket finomszemcsés csiszolópapírral. Az asztal ezután szilárdan áll mind a négy lábán.
Meglazult lábak Nézze meg alulról, hogy az asztallábak hogyan vannak rögzítve. Szorítsa meg a kilazult csavarokat vagy a szárnyas anyákat.
Ahol az illesztés egyszerű facsapolás, favagy gumikalapáccsal üsse szét a meglazult részeket, vésővel tisztítsa le a régi ragasztót, kenje be új ragasztóval, majd asztalos szorí- tóval fogja össze az illesztéseket, amíg a ragasztó megköt.
ASZTALITENISZ • ASZTALJAVÍTÁS • AUTÓANTENNA
Adogatás
Az asztal túloldalán lévő játékos adogatott, hagyományos útófogássai, és épp arra készül. hogy visszaüsse ‘onák- kal az ellenfél labdáját. aki tollszárfogást használ.
A hagyományos ütőfogás (lenti ábra) esetén a játékos mintegy .kezet lóg” az ütővel Tollszárfogás úgy tartja az ütőt, mint egy tollat (az ábra bal felső sarka).
Visszaútés
vonal
Ragasztóval bekent kúp alakú faékeket ütögessen be a csavarlyukakba. Amikor a ragasztó megkötött, vágja vagy fűrészelje le a faékek kiálló részeit. Helyezze vissza a zsanért vagy zsanérokat a javított felület fölé, és árral vagy ceruzával jelölje meg az új csavarok helyét. Fúrjon új lyukakat, majd csavarozza a zsanérokat a helyükre.
Megereszkedett felhajtható asztallapok Ha a felhajtható asztallap nincs egy szintben az asztallal, fordítsa fel az asztalt és ellenőrizze, hogy a felhajtható asztallap tartói jól be vannak-e csavarozva. A tartóknak épp csak érinteniük kell a felhajtható asztallapot. Ha nem így van. vágjon kis fadarabokat, és ragassza azokat vagy a felhajtható asztallap alá, vagy a tartók tetejére, hogy ne legyen hézag az asztallap és a tartók között. Ha az asztalt fémtartók tartják, egy másik javítási mód is kínálkozik: lazítsa meg a tartók csavarjait, és csúsztasson vékony ékeket a tartók alá, majd szorítsa vissza a csavarokat.
Az illesztések megerősítésére használjon fém sarokvasakat – a legtöbb vasedeny üzletben kapható. Helyezze a szaiagvasat a sarokra. A végei illeszkedjenek a vésett vagy fűrészelt vájatokba. Amikor megállapította a helyét, vegye el a szalagvasat. A szalagvashoz tartozik egy speciális menetes csapszeg. Csavarja be a csapszeg famenetes részét a sarokba úgy. hogy a csapszeg a szalagvas középső furatán átdugható legyen. Illessze a helyére a szalagvasat, csavarozza rá a szárnyas anyát a csapszeg kiálló végére.
Meglazult csapos Illesztések Fa- vagy gumikalapáccsal üsse szét a meglazult facsapos illesztéseket. Vésővel és csiszolópapírral távolítsa el a régi ragasztót a facsapokról és a lyukakból. Ha valamelyik facsap beletört a lyukba, fúrja és tisztítsa ki a lyukat.
Készítsen vagy vásároljon új, hornyolt facsapokat, majd kenje be azokat is friss faragasztóval. Ütőgesse össze az illesztéseket. A kalapács és a fa közé tegyen egy darab kartonpapírt, hogy a fa ne sérüljön meg. Szorítsa össze az illesztéseket, amíg a ragasztó megköt. A felesleges ragasztót törölje le. mielőtt megkötne. ‘
Megrepedt lábak Többnyire a gömb- vagy hengergörgős kávézóasztalok lába szokott megrepedni. Vegye le a gömb- vagy hengergörgőt a foglalatával együtt, majd vésővel tágítsa ki jól a lábrepedést, hogy a faragasztót bele tudja tölteni. Használjon bőven ragasztót, szorítsa össze a részeket, és törölje le a kifolyt felesleget. Miután a ragasztó megkötött. helyezze vissza a láb megtisztított furatába a bútorgörgőt a foglalatával.
Ha a bútorgörgőt kis csavarok tartják, és ezek valamelyike repesztette meg a lábat, a fentiek szerint javítsa meg, majd tömje be a csavar helyét műfával (folyékony fával). Fúrjon lyukakat a csavaroknak, mielőtt helyrecsavarozná a bútorgörgőt.
Zsanérok lehajtható asztallaphoz A fa megrepedhet a zsanért felerősítő csavaroknál, vagy a lehajtható asztallap túlterhelése miatt. Vegye le a lehajtható asztallapot és a zsanérokat. tágítsa ki vésővel a rést és töltsön faragasztót a repedésbe. Szorítsa össze a fát, amíg a ragasztó megköt.
Meglazult illesztések, megrepedt asztallábak és megereszkedett felhajtható asztallapok javítása
A megrepedt asztallábak, a meglazult illesztések és a megereszkedett asztallapok könnyen megjavíthatok. Például ha a görgős asztalláb megrepedt (jobbra), távolítsa el a görgőt a foglalatával együtt, tágítsa ki a repedést, töltse meg ragasztóval, és szorítsa össze, amíg a ragasztó megköt.
Asztalos
e
<•
Facsapos illesztések javítása Ütőgesse szét az illesztéseket. tisztítsa te a facsapokat. kenje be ragasztóval és ütőgesse a helyükre.
Illesztések megerősítése Csavarozzon sarokvasat az Illesztéshez csapszeggel és szárnyas anyával.
Fölszerelés, jó vétel, védelem vandálok ellen
Az antenna helyének megválasztása csaknem olyan fontos, mint a minősége. Válasszon összecsukható, lezárható fajtát, vagy egy gumival bevont, hajlítható „tönkretehetet- len” típust.
A szakboltokban bőséges választék áll rendelkezésére.
Furat a bútorgörgő foglalatának csapjához
Megereszkedett felhajtható asztallap javítása Ragasszon egy kis faéket a felhajtható asztallap és a tartó közé, vagy
hézagoláshoz Fém tartópánt Ék
Fa csapos tartó
csúsztasson éket a fémtartó alá.
AUTÓANTENNA • AUTÓBALESET • AUTÓBAN FELEJTETT SLUSSZKULCS ♦ AUTÓ „BEBIKÁZÁSA
Lyukfúrás
Szigetelőszalagból tegyen keresztet a karosszériára, s azon át fúrjon, hogy a fényezést meg ne sértse az elcsúszó fúró.
Fölszerelés Az antenna legyen minél távolabb a motortól, illetve a gyújtóberendezéstől, különben szinte bizonyos, hogy vételét zavarni fogja. Ugyanezen okból az antennakábel legyen minél rövidebb, s lehetőség szerint legyen távol a többi elektromos készüléktől és kábeltől.
A felszereléshez valószínűleg meg kell fúrnia a karosszériát. Tanulmányozza át a felszerelési útmutatót. Vigyázzon az autó fényezésére, meg ne csússzon a fúró! De ügyeljen arra is, hogy meg ne sértsen semmit a karosszérialemez alatt. Sok gépkocsi kezelési könyvében fel van tüntetve az antenna ajánlott helye.
A kiválasztott helyre leukoplasztból, szigetelőszalagból ragasszon keresztet, a kereszten jelölje meg a lyukközép helyét. Pontozóval („dórnival”), kalapáccsal üssön kis mélyedést a lemezbe ezen a ponton, hogy a fúró hegye el ne vándoroljon.
Fúrjon elő 3 mm-es fúróval, majd fokozatosan nagyobbakkal, amíg el nem éri a kívánt lyukméretet. Még tökéletesebb munkát végezhet, ha pontosan méretes lyukfűrészt használ. Kisebb lyukat gömbölyű reszelővei is megfelelő méretűre tágíthat. A reszelő hegyét ragassza le szigetelőszalaggal, nehogy megsértse vele a fényezést.
A lyuk fonákoldalán csiszolóvászonnal csiszolja fémtisztára a lemezt, hogy az antennának jó érintkezése legyen a karosszériával. A gyenge vételnek gyakran a rossz (korrodált) érintkezés az oka. Alulról dugja fel az antennát, fent rögzítse az erre való anyával. Utána alul alvázvédő masszával kenje be a lecsiszolt felületet.
Az antennakábelt vezesse a készülékhez, és csatlakoztassa a megfelelő dugaljba.
Mi a teendő, ha az ön járműve is részese a balesetnek?
Ha nem szenvedett sérülést, első dolga, hogy gondoskodjon a forgalom többi résztvevőjének biztonságáról, nehogy újabb ütközés történjen. Ha a balesetnek van sérültje, feltétlenül hívjon rendőrt. Súlyosabban sérült személyt ne mozdítson meg, amíg szakszerű segítség nem érkezik.
Ha a sebesültek ellátását megoldotta, mérje fel az esetet, keressen tanúkat. A helyszínen írja, rajzolja le, mi történt, hogy történt. A gépkocsiban mindig tartson papírt, ceruzát erre a célra.
A baleset Még ha az ön kocsija nem is sérült meg, köteles megállni, ha:
- bárki sérülést szenvedett;
- bármelyik jármű megsérült;
- háziállat szenvedett sérülést (macskát nem számítva);
- bármilyen kár keletkezett.
Ha továbbhajt, megbírságolhatják, bevonhatják a jogosítványát, eltilthatják a vezetéstől.
Meg kell állnia akkor is, ha a kocsija csak közvetetten volt részese a balesetnek, például ha a másik vezető, önt kikerülendő, félrerántotta a kormányt, és azzal okozott balesetet.
A baleset érintettjeivel cseréljen címet és nevet, tisztázza az érintett járművek tulajdoni viszonyát, írja fel a rendszámot.
Ha nem tudja kivel tisztázni a helyszínen a baleset körülményeit (például ha nekiment egy üresen parkoló járműnek), akkor 24 órán belül személyesen jelentse az esetet a rendőrségen.
A felelősség megállapítása Bölcsen teszi, ha a helyszínen keveset beszél. Ne ismerje el a felelősséget, ha nem bizonyos a dolgában: csak annyit vállaljon fel, amennyit a helyzet megkövetel.
Sem szóbeli, sem írásos nyilatkozatot nem köteles tenni a rendőrnek. Ha mégis megteszi, legjobb, ha saját maga írja meg, illetve ha gondosan ellenőrzi, hogy amit a rendőr leírt, megfelel-e az ön szándékainak, s csak eztán írja alá.
A bizonyítékról Ha bírósági tárgyalás vagy biztosítási kártérítés követheti a balesetet, jegyezze fel a következőket:
- Az érintettek neve és címe, tehergépkocsi esetén a kocsikísérőé is. Utasok és szemtanúk kizárólag a rendőrnek kötelesek vallomást tenni; más kérdés az. ha erre önként vállalkoznak.
- Az érintett gépkocsivezetők biztosítója, biztosítási kötvényszáma.
- Milyen volt a forgalom a baleset időpontjában.
- Időjárási és látási viszonyok a baleset időpontjában – éjjel az utcai lámpák távolsága is.
- A többi jármű pontos helyzete. Készítsen vázlatot, ha van fényképezőgépe, felvételeket is. Ha lehet, a rendőrség megérkeztéig hagyják helyükön az érintett járműveket. Ha mégis el kell mozdítani valamelyiket, krétával jelöljék meg a helyét.
- Figyelje meg az úton lévő törött üveget, akadályt, csúszásnyomokat, féknyomokat, jelzőlámpákat, esetleg útkereszteződést.
A vázlat alá írja oda az események világos sorrendjét és a végkimenetelt. Az együttműködni kész tanúk nevét, címét is írja fel. Készítsen másolatot a jegyzeteiről, mielőtt kiadja a kezéből, hátha elkallódik.
Ha a baleset külföldön, Európa útjain történik, jó, ha mindig van önnél „Európai baleseti bejelentő” űrlap, amelyet töltsön ki és írassa alá a károkozóval és írja alá ön is. Beszerezhető a biztosítófiókokban.
Baleset külföldön Az eljárás azonos, de az ottani szabályzat eltérő lehet. A külföldi autóklubok tájékoztatójában erről is vannak információk. Tanulmányozza át őket, mielőtt útnak indul.
Hogyan kerülhető el, s ha mégis megtörtént, mi a teendő?
Tegyük fel, hogy leparkol, és a slusszkulcsot a gyújtáskapcsolóban hagyva, lenyomott zárgombbal csapja be az ajtót. A gond súlyos; elkerülhető lett volna néhány előzetes óvintézkedéssel.
Nem minden kocsi ajtaja zárható kulcs nélkül, de ha az öné igen, alakítson ki olyan szokást, hogy mindig és csakis kulccsal zárja be az ajtót. További hasznos óvintézkedés: legyen a zsebében mindig pótkulcs, illetve legyen pótkulcs a gépkocsin kívül, rejtve, rögzítve.
Mágneses kulcstartót tehet például szinte akárhová a kocsin, ahol nincs szem előtt; szigetelőszalaggal rögzíthet egy kulcsot a lökhárító vagy a rendszámtábla mögé.
Ha azonban kizárta magát és nincs pótkulcsa, hívjon rendőrt vagy „sárga angyalt”, aki majd kinyitja. Ha a zárgombnak nyaka, pereme van, akkor esetleg ön is „be tud tömi” a kocsijába. Csak egy darab, viszonylag vastag drót kell hozzá. Hajtson kis hurkot a végére, majd erőltesse át az ajtó és a keret gumiszigetelése között. Ha valaki húzza közben kifelé az ajtókilincset, könnyebb dolga lesz. Űgyeskedje rá a dróthurkot a zárógomb nyakára, és húzza meg fölfelé.
Hogyan kell elindulni, ha az akkumulátor lemerült?
Ha autójában az akkumulátor lemerült, egy másik járműről átvezetett árammal el tud indulni – s menet közben az ön autójának töltőrendszere újra fel fogja tölteni az akkumulátort. Két autó akkumulátora egy pár indítókábellel összeköthető, amelyet autósboltokban lehet kapni és hasznos segítség a bajban, ezért érdemes magával hordania a csomagtartóban.
Úgy parkoljon le a másik autóval, hogy a két akkumulátort könnyen össze lehessen kötni az indítókábelekkel. Győződjön meg arról, hogy mindent kikapcsolt mind a két autóban. Ne érjen össze a két autó, különösen akkor ne, ha az egyiknek pozitív (+) földelésű elektromos rendszere van, a másiknak pedig negatív (-). Akárhogy is földelték az akkumulátort, kösse a pozitív kimenetet a pozitívhoz, a negatívot pedig a negatívhoz. Mindig a pozitívat kösse össze először és azt is szedje le utoljára.
A készletben kapható indítókábelek egyikének fekete műanyag bevonatú a csíptetöje, a másiknak piros. A pirosat kösse a pozitív akkumulátorkimenetre, a feketét pedig a negatívra.
Indítsa be a másik autót, és amikor a motor elindul, próbálja beindítani a lerobbant
AUTÓ „BEBIKÁZÁSA” Hogyan kössük össze, illetve szedjük szét az indítókábeleket Állítsa közei egymáshoz a két autót, hogy az indítókábelek átérjenek az akkumulátorok között, közben ellenőrizze, hogy a két autó nem ér-e egymáshoz. Először kösse össze a 2 pozitív (piros csiptetős) végződést. Ezután kösse a negatív vezeték egyik végét a működő akkumulátor negatív végződéséhez, másik végét a hibás autó bármely testetlen részéhez távol az üzemanyagtartálytól. Indítsa be az üzemképes autót, adjon rá egy kis gázt, majd indítsa be a másik autót is. Amikor a motor normálisan működik, vegye le a vezetékeket fordított sorrendben.
gépjárművet. Közben a jó autónak adjon egy kis gázt. Amikor beindult (a lemerült akkumulátort) autó), hagyja járni a motort, és szedje le a csatlakozókat – elsőként a negatívat, másodikként a pozitívat.
Némelyik autó, amelynek teljes mértékben elektromos vagy benzinbefecskendezös, netán elektronikus gyújtása van. megsérülhet a lökéshullámtól, amelyet az mdítckabelek csatlakozása okoz. Ebben az esetben szerelje ki az akkumulátort, majd kösse össze őket a fentebb említett módszerrel és hagyja járni a másik autó motorját körülbelül 20 percig. Az akkumulátor így is feltöltődhet.
Biztonságosan – tengelybakokkal
Az autó szerszámkészletében található emelőt csak kerékcserénél használja. Más munkákhoz, például az autó alátámasztásához, ha az autó alatt kíván dolgozni, ne vegye igénybe. Az autó ugyanis könnyen lecsúszhat az emelőről, vagy az emelő egyszerűen – kopás vagy valamilyen sérülés miatt – össze- csuklik. Az alátámasztáshoz használjon tengely bakokat.
Kockázatos lehet a kerékcsere is, ha nem a megfelelő módon végzik. A kerékcserénél ugyan nem esik önre az autó, ha lecsúszik az emelőről, de a fékdob vagy a féktárcsa könnyen megsérülhet.
Ne cseréljen kereket lejtős, egyenetlen vagy laza talajon. Vészhelyzetben, például defekt esetén igyekezzen az autót vízszintes, szilárd talajra tolni. Igen hasznos egy kb. 30 cm hosszú és 2-3 cm vastag deszkadarabot a kocsiban tartani, amelyet laza talaj esetén az emelő alá helyezhet.
Még emelés előtt lazítsa meg a kerékanyákat vagy csapszegeket, mert ha ezt a már megemelt autón teszi, a kifejtett erő legördítheti a kocsit az emelőről.
Az emelő típusa és az emelési pontok gyártmányonként eltérőek. Használat előtt nézzen utána hogyan működik az ön emelője, és hol ta alhatók a kocsi emelési pontjai. Az autós kézikönyv részletesen leírja a kerékcsere pontos menetét, ellenkező esetben forduljon az adott típusú gépkocsival foglalkozó szervizhez. Semmi esetre se próbálja a kocsiszekrényt máshol alátámasztani, mint az emelési pontokon!
A kerékcseréhez keresse meg az emelési pontokat. Némelyik autónak csak egy-egy emelési pontja van az autó két oldalán, így az egy oldalon lévő két kerék egyszerre emelkedik fel. Húzza be a kéziféket, és ékelje ki a kicserélendővel átlós kereket. Emelje az autót addig, míg a kerék kissé a talajszint fölé emelkedik. Ha lyukas kereket cserél, ügyeljen rá. hogy a felfújt pótkeréknek nagyobb hely kell, mint a defektesnek.
Vegye le a meglazított anyákat vagy csapszegeket. húzza le a kereket a csapokról, és helyezze fel a pótkereket. Húzza meg rajta az anyákat annyira, amennyire kézzel meg lehet – dolgozzon átlós sorrendben. Engedje le az emelővel az autót egészen addig, amíg annak súlya a kerekekre nem nehezedik. Kerékkulccsal vagy csőkulccsal szorítsa meg a csavarokat, végül engedje le az autót és távolítsa el az emelőt.
Tengelybak használata Ha az autó alatt kell dolgoznia, a kitámasztáshoz mindig használjon tengelybakot (ez párosával kapható autófelszerelési vagy műszaki boltban). A tengelybak egy háromlábú állvány, amelynek magassága a központi oszlop lyukaiba helyezhető acélhengerrel állítható. Bár a neve tengelybak. az autót valójában bármely olyan szerkezeti eleménél alá tudja támasztani, amely elég erős ahhoz, hogy az autó súlyát elbírja. Ilyenek például az emelési pontok vagy a főbb felfüggesztési helyek – abban az esetben, ha a munka úgy kívánja, hogy ezek legyenek megemelve. Ne alkalmazza soha támasz nélküli fémlemezen, kormánykaron vagy a motor olajteknőjén.
A tengelybak felállításához emelje fel az autót a már ismert módon, állítsa a bakot megfelelő helyre, majd finoman engedje rá az autót. Ha befejezte a munkát, a bak eltávolításához ismét emelje fel az autót egészen addig. amíg el nem tudja mozdítani a bakot, ekkor húzza ki, és a kocsit engedje vissza. Végül vegye ki az emelőt is. ‘
AUTÓEMELÉS
Csavaros emelő
Kerékcserénél használjon emelőt az autó egyik sarkának megemeléséhez Az autót tengelyöakokkal támassza ki. ha alatta kell dolgoznia.
Tengely bak
Kerékcsere Emelés előtt lazítsa meg a kerékanyákat Ha a forgatónyomaték növelésére van szükség, használjon egy francia- és egy csőkulcsot. Emelje fel az autót, majd távolít
sa el a meglazított anyákat. A kereket
emelje le, és tegye lel a pótkereket. Ügyeljen arra, hogy visszacsavarozáskor
az anyák kúpos végű oldala illeszkedjen a csavarfurathoz.
ÓKÜRT • AUTÓMOSÁS ÉS -POLÍROZÁS • AUTÓRÁDIÓ ZAVARSZÜf
Ha nem szól, vagy ha folyton szól
Ha elnémul a kúrt, orvosolni kell, amint lehet: hangjelző nélkül autózni tilos! A hiba legvalószínűbb oka a kiégett biztosíték.
Kiégett biztosíték A biztosítéktáblát vagy a műszerfal, vagy a gépháztető alá szerelve találja meg.
Ha a táblán az egyes biztosítékok meg vannak számozva, nézze meg a kezelési könyvben, hányas szám a kürt biztosítéka. Ennek hiányában ránézésre is megállapítható, melyik biztosíték van kiégve.
Cserélje ki (vigyázva, hogy az amperszám egyezzen) – legtöbbször van tartalék biztosíték a táblán is. Ha az új biztosíték is kiég, akkor zárlat van: forduljon vele szakemberhez.
Ha a kürt működik, nézze meg, milyen más elektromos berendezés kapja az áramot ugyanezen a biztosítékon keresztül. Kapcsolja be egymás után őket: könnyen lehet, hogy ezek valamelyike okozza a zárlatot (égeti ki a biztosítékot).
Ha a biztosítékok épek (és a kürt nem szól), akkor lehet, hogy a csatlakozók elpiszkolódtak.
Húzza le a kürt kábelcsatlakozóit, és finom csiszolóvászonnal tisztítsa meg az érintkezőket. Ha a kürt felfogó kengyele és a karosszéria között rozsdásodást észlel, lazítsa meg a kengyel rögzítőcsavarját, majd a kengyel és a karosszéria között reszelövel (vagy csiszolóvászonnal) hozzon létre fémes érintkezést.
Amíg a kürt úgyis kiszerelt állapotban van, adjon neki áramot az akkumulátorról két közvetlen kábellel. Ha szól, szerelje vissza, és próbálja megszólaltatni.
Ha most sem szól, maga a működtető nyomógomb is gyanús lehet. A kúrtgomb a legtöbb kocsin egy többcélú kapcsolóba van beépítve, s ha elromlik, cserélni kell az egész kapcsolót. Ha külön nyomógombja van a kormánykerék közepén, vegye le a gombot, tisztítsa meg a rugós érintkezőket, majd szereljen mindent vissza.
Ha a kürt folyton szól Ütögesse meg a működtető gombját, lehet, hogy csak egyszerűen beszorult. Ha nem, akkor vegye le a kábelt a kürtről. Ha a kürthöz nem tud hozzáférkőzni, vegye le az akkumulátorsarut. hogy a kürt addig se bömböljön, amíg megkeresi a vezetékét.
Külső és belső felületek ápolása
Két-három hetenként kívül-belül takarítsa le gépkocsiját. Félévente polírozza is fel. A fényezésre lehetőleg száraz, meleg napot válasszon, de magát a mosást ne végezze soha tűző napon, mert a hirtelen leszáradó víz foltokat hagy.
Az utastér Itt kezdje a takarítást. Ha lehet, emelje ki a két első ülést, vegye ki a szőnyeget, a gumiszőnyeget meg a szigetelőfilcet is alóla. Porszívózza ki a fenéklemezt meg minden egyebet, ami nem mozdítható. A szőnyegeket porszívózza ki, s ha szükséges, szőnyegtisztító szerrel is tisztítsa meg. A kopási foltokra terítsen gumiszönyeget, de Palma- texszel le is ragaszthatja.
Porszívózza ki az üléseket, a támlákat, dörzsölje át ezeket is tisztítószerrel, ha szükségesnek ítéli. Hígított mosószerrel óvatosan mossa meg a tetőkárpitot Is.
Az ablakokat és szélvédőket belülről metil- alkoholos meleg vízzel törölje át. Ha a hátsó szélvédő fűthető, vigyázzon a hőszálakra: szivaccsal, hosszában törölgesse, ne keresztben.
A karosszéria A tető lemosásával kezdve bőséges tiszta vízzel mossa le, öntőzöcsőből vagy akár vödörből. Ha őntözöcsővel dolgozik. mossa ki a kerékdobokat is, hadd tűnjenek el a beszáradt sármaradványok. A kerekeket azonban ne locsolja, mert víz mehet a fékdobokba: ezek tisztítására inkább vödröt. nyeles kefét használjon.
Ha nem lett patyolattiszta a karosszéria, meleg vízben oldjon fel egy kevés autómosó folyadékot. Háztartási tisztítószereket ne hasznaiíon: kárt tehetnek a fényezésben. Tiszta szivacsot vagy puha kefét használjon, s rögtön a mosás után öblítse le tiszta vízzel, majd törölje szárazra.
Denaturált szeszbe mártott ronggyal törölje le a makacs kátrány-, madárürülék- és rovarszennyezéseket.
Hajtsa vissza az ablaktörlő karokat, és hí- gítatlan ablakmosó folyadékkal törölje meg a gumilapátokat. Magát a szélvédőt és az ablakokat viszont csak vízzel mossa le.
Polírozás Sokféle autófényező szer kapható paszta vagy folyadék formájában. Van. amelyik viasztartalmú: ez csillogóbb és jobban védi a felületet.
Karosszériamosás után hordja föl a kezelési utasításnak megfelelően a polirozószert. Magát a fényesítést puha ronggyal végezze. Ha a fényezés kész, a krómozott részeket krómfényesítővei kezelheti.
Ha a karosszéria matt és a polírozás sem használ neki, próbálkozzon meg esetleg egy enyhén dörzsölő hatású polírpasztával, amely leszedi a matt felületet. Ha viszont túlzásba viszi e szer használatát, vagy túl gyakran él e lehetőséggel, akkor tönkreteheti az egész dukkót. Metálfestékkel kezelt autón ne alkalmazza a dörzshatású polirpasztát!
Hogyan szabadulhat meg a zúgástól-recsegéstől?
A vételt leginkább a gyújtás, a töltés és a villanymotorok áramkörei zavarják. Előfordul, hogy a zavart az antenna okozza, de ez a kábelről is elérheti a készüléket.
Mielőtt a zavarás okát keresni kezdené, győződjön meg róla, hogy jó-e a rádió testelése, valamint hogy az antennatest és a gépkocsi teste között kifogástalan-e az érintkezés.
Ugyancsak elöljáróban ellenőrizze az an- tennahangolót. Ez a kis csavar a rádió oldalán vagy a homloklapján van. Állítsa a készüléket egy gyönge állomásra, kb. a 250 méteres (1200 kHz-es) tartományban, s egy kis csavarhúzóval addig állítgassa a csavart, amíg a vétel a legjobb nem lesz.
A zavarforrások legtöbbje könnyen azonosítható: ha a szapora recsegés a motorfordulatszámmal együtt változik, akkor a gyújtás a ludas: ha a hangerősség együtt emelkedik a fordulatszámmal, de nem recseg, inkább nyüszít, akkor azt a generátor okozza. Egyéb zavart az ablaktörlő vagy a fűtés motorja is előidézhet. de csak akkor, ha be van kapcsolva.
A gyújtás okozta vételi zavar kiszűrése Ezt a vételi zavart a nagyfeszültségű áramkör okozza. Ha a gyertyakábelek és a transzformátortól a gyújtáselosztó-fedél közepébe vezető kábel szénmagvas (ami megállapítható a kábelen feltüntetett ellenállásértékből), akkor azoknak végig beépített zavarszűrőjük van, s ez csak akkor megy tönkre, ha a kábelt erőszakosan megnyújtották, vagy egyéb módon megsérült. Cserélje ki a gyanús nagyfeszültségű kábelt.
Ha a gyújtókábel vezetéke rézből van (sok régebbi autóban még ilyen van), akkor iktasson be zavarszűrőt mind az elosztófedélhez vezető kábelbe, mind pedig az összes gyer-
– AUTÓRÁDIÓ ZAVARSZŰRÉSE —
Az elektromos készülékek okozta zavar kiszűrése
Generátor Vegye le a hátsó borítólemezt, és a kimeneti csatlakozóra kössön rá egy 3 pF-os kondenzátort. A kondenzátor testének legyen fémes érintkezése a generátortesttel
Kondenzátor
tápvezeték-bekötése
Ablaktörlő motor 1 vagy 2 pF-os kondenzátort kapcsoljon a motor tápvezetéke és a test közé
AUTÓRÁDIÓ ZAVARSZŰRÉSE • AUTÓRÁDIÓ, AUTÓMAGNÓ
tyakábelbe. A nagyfeszültségű zavarszűrőnek két típusa van: az egyiket a transzformátor (a gyújtótekercs) nagyfeszültségű kimeneteléhez csatlakoztassa, a másikat bekötheti a nagyfeszültségű kábelbe. Olyan gyertyacsatlakozó („gyertyapipa’’) is van, amelybe zavarszűrő van beépítve.
A gyújtás kisfeszültségű (primer) áramkörének zavaró hatását (a megszakító pattogását) megszüntetheti egy 1 mikrofarádos (pF-os) kondenzátorral, amit a gyújtótekercs pozitív (+) kivezetéséhez csatlakoztasson. URH-rádióhoz kétvezetékes kondenzátor szükséges, amelynek másik vezetékét a testhez kötik. Magát a kondenzátort célszerű a gyújtótekercs rögzítőcsavarja alá fogatni.
A generátor és dinamó okozta vételi zavar kiszűrése Generátor okozta vételi zavart 3, a dinamóét 1-pF-os kondenzátorral szűrheti ki. A kondenzátort testhez, a vezetékét a kimenő csatlakozóhoz kösse.
A többi zavarforrás Minden villanymotornak, ha jár, van egy kis elektromágneses térereje. de ezt általában leárnyékolja maga a karosz- széria (ha csukva a motorháztető), s így a zavarást csak a rádió tápkábele vezetheti be a rádióhoz. Próbálja a kábelt másutt vezetni, vagy iktasson közbe egy fojtótekercsei. Más megoldás: 1-2 pF-os kondenzátort iktasson a villanymotor tápvezetéke és a test közé.
A készülék beszerelése, tisztítása.
A magnó demagnetizálása
Mielőtt rádiósmagnót vesz, mérje fel a választási lehetőségeket és azt. hogy mennyit akar és tud áldozni a készülékért.
A legolcsóbbaknak csak két. egy AM (amp- litudomodulált) és egy FM (frekvenciamodulált) hullámsávjuk van, és hangolásuk forgatógombbal történik. Kazettás magnójukon csak gyors előreforgatás és a szalag végénél automatikus leállítás van.
A közepes árú típusok nyomógombos hangolással, LED (fényemittáló diódás) vagy LCD (folyadékkristályos) kijelzővel rendelkeznek, valamint az előre beállított rádióadók nyomógombokkal kapcsolhatók.
A legdrágább magnós rádiók a tartózkodási helytől független állomáshangolással (RDS) és EON szolgáltatással is el vannak látva, amely automatikusan megszakítja a rádió- vagy magnóüzemet, és közli az éppen aktuális közlekedési híreket.
Bármelyik árkategóriából választ is, ügyeljen rá, hogy legalább 5 watt legyen a kimenőteljesítmény, mert ha ennél kisebb, akkor hangját egyszerűen elnyomja a gépkocsi zaja. Beszerelés A legtöbb gépkocsi műszerfalán a rádiós magnónak gyárilag kialakított helye van. Ha ott régi rádió van, azt szerelje ki, kösse ki az antenna, a hangszórók, a föld- és a tápvezeték kábeljét.
Az új készüléket – ha méretazonos – építse be. Ha nem fér be, szerelje konzolokkal vagy fémszalaggal a műszerfal alá. Konzolt és fémszalagot, s persze a szerelési utasítást legtöbbször a készülék vásárlásakor megkapja.
Kábelcsatlakoztatás A tápvezetékben csak akkor legyen áram, ha ráadja a gyújtást, de
A készülék és a hangszórók beszerelése
rádiós magnó
\ / műszerfal
1 Rádiós magnó cseréje
Szerelje ki a rádiós magnót és a tokját. Helyezze be az új tokot, csavarhúzóval hajlítsa meg a pántokat úgy, hogy azok beakadjanak a szerelvényfalba. Ha van. illessze a hátsó tartófülhöz.
2 Külső hangszóró
Emelje ki a hangszórót a keretéből. Állítsa be a kereteket, és jelölje át a rögzítőcsavarok helyét, majd fúrja ki. Fúrjon még egy lyukat köztük a kábelnek. Rögzítse a kereteket lemezcsavarraJ. I essze a keretekbe a hangszórókat.
Védő- Csavarfogó Hang- Hangszóróháló lemezke szóró kábelek
3 Süllyesztett hangszóró Szerelje le az ablaknyitó fogantyút, a kilincset, a könyőktámaszt; vegye le a kárpitlemezt. Jelölje be a hangszóró és rögzítőcsavarok helyét. Vágja ki a nagy lyukat a hangszórónak, fúrja ki a kicsiket a rögzítőcsavaroknak, és lemezcsavarral rögzítse a fogólemezkékhez a hangszórót. Végül szereljen mindent vissza. legyen saját olvadóbiztosítéka is (ezt általában együtt adják a készülékkel). Ha a régi helyére új készüléket épít be, használhatja a régi tápvezetéket; ha eddig nem volt rádiós magnója, a gyújtáskapcsolóról vagy a biztosítéktáblától vezessen hozzá egy szigetelt huzalt.
Az áramkör csak úgy zárul biztonságosan, ha a készülék fémdobozát letesteli, vagyis a karosszériához köti. Ehhez vastag, szigetelt kábelt vagy rézszálból szőtt testkábel-szalagot használjon. A készüléknek rendszerint külön testcsatlakozó csavarja van. A testkábelt ide kötve biztos fémes kapcsolat létesül a karosszériával.
A hangszórók szerelése Vannak külső és vannak süllyesztett fajták. Aszerint válasszon, hogy hová akarja szerelni őket. A külső típusnak legjobb hely a hátsó ülés és a hátsó ablak közötti ún. kalaptartó, de a kombi-kocsikban ilyen felület nincs.
Süllyesztett hangszórót gyakran az ajtókárpitba szerelnek. Bármelyik fajtát választja is. győződjék meg arról, hogy teljesítménye megfelel-e a készülék teljesítményének.
Ha a hátsó ablakhoz teszi a hangszórókat, szerelje őket minél távolabb egymástól, így jobb lesz a sztereó hatás. A kábelt vagy a szőnyeg alatt, vagy az ajtók fölött, a mennyezetkárpitban vezesse előre.
Ha az ajtókba akarja süllyeszteni a hangszórókat, le kell vennie az ablakemelő fogantyúkat, a könyöktámaszokat, a kilincseket (tanulmányozza a gépkocsi kezelési útmutatóját). A kárpitlemezt csavarhúzóval lazíthatja meg.
A hangszórónak olyan helyet válasszon, hogy az ablaknyitást ne akadályozza. Jelölje meg a kárpitlemezen a kivágandó lyuk – kissé szőkébbre vett – körvonalát.
Illessze oda a hangszórót, és jelölje rá a rögzítő csavarlyukak helyét. Szabászkéssel (esetleg dekopírfűrésszel) vágja ki a nagy lyukat, spirálfúróval fúrjon lyukat a rögzítőcsavaroknak, s illesszen oda (hátulról) csavarfogó lemezkéket. Tegye be a hangszórót, és rögzítse a fogólemezkéknek megfelelő méretű önmetsző lemezcsavarokkal. Ha a hangszórónak külön védőrácsa van, azt is pattintsa a helyére. A hangszórókábel átvezetéséhez fúrjon 25 mm-es lyukat az ajtó állemezébe, s vele szemközt az ajtókeretbe. A lyukakat bélelje ki gumikarikával, hogy a lemez pereme meg ne sértse a kábel szigetelését. Csatlakoztassa a kábelt a hangszóróhoz, majd illessze helyére a kárpitlemezt, és tenyere élével a szélét körbeütögetve, pattintsa be a kárpitot rögzítő rugózó kapcsokat.
Vigyázzon, hogy helyesen kösse be a hangszórók pozitív és negatív kábeljét. Piros szigetelés jelenti a pozitív, fekete a negatív sarkot. A pozitív kábelt a + jelhez, a negatívot a – jelhez csatlakoztassa. Egyes típusokon a kábelsaru mérete eleve eltérő: itt nem is tévesztheti el a kábelek bekötését.
Tisztítás, demagnetizálás A magnó lejátszófeje idővel elpiszkolódik, sőt a szalag súrlódásától mágneseződik. A legtöbb készülékhez kapható tisztító- és demagnetizáló készlet, amit a kezelési útmutató szerint alkalmazzon. •
AUTÓRIASZTÓ • AUTÓTERMOSZTÁTOK • AVOKÁDÓNÖVÉNY
A gépkocsi védelme tolvajlás ellen
A proli autótolvajon csak a legrafináltabb riasztó tud kifogni: alkalmi tolvajok, autózni óhajtók ellen viszont elég egy egyszerűbbet is beszerelni, amit ön is könnyen elvégezhet.
Jó módszer ezenkívül bemaratni minden ablakba a rendszámot. Ez elriasztja a potenciális tolvajt, hiszen nemcsak a rendszámokat, de az üvegeket is ki kellene cserélnie. Sok autósboltban kapható gravirozókészlet.
A jobb riasztók sivítani kezdenek, ha valaki ki akarja nyitni az ajtót, és/vagy immobili- zálják (mozdíthatatlanná teszik) a gépkocsit, ha nem maga a tulajdonos akarja beindítani.
Ismert olyan riasztórendszer, amely akkor is működésbe lép. ha megbomlik a gépkocsi egyensúlya: ha például fölfeszítenek egy ajtót. A riasztó két részből áll: az ingából meg a kapcsolóból. Működéséhez mindössze néhány kábelt kell csak bekötni.
Egy másik rendszerben érzékeny kapcsolók lépnek működésbe (például a belső világítás önműködő kapcsolója): akár az ajtókat, akár a csomagtartót, akár a motorházat nyitják ki, megszólal a kürt, villogni kezdenek a fényszórók.
Bonyolultabb rendszerű a nyomógomb- készletes riasztó: ebben az esetben kódszámokat kell beütnie, mielőtt indít. Ha illetéktelen akarja a kocsit elindítani, megszólal a kürt.
Elektronikus, valamint ultrahangos készülékek is vannak. Hanghullámok töltik meg az utasteret, és ha ezek hirtelen megszakadnak, például ablakbetörés esetén, működésbe lép a riasztás.
Jól működnek a feszültségérzékelős riasztók is. Érzékelik az akkumulátor legkisebb feszültségesését is (ami például a belső világítás működésekor keletkezik), és azonnal beindítják a riasztást.
A kézifékre szerelt számzár is elegendő az alkalmi tolvaj ellen, mivel nem tudja oldani a kéziféket, aki nem ismeri a kódot.
Ugyancsak ismeretes a két kampóval ellátott. teleszkóposán összetolható acélrúd: egyik kampó a kormányt, a másik például a féket vagy a tengelykapcsoló pedált fogja. Hasonló készüléket a sebességváltó karra is kitaláltak.
A riasztó- és/vagy biztosítószerkezetet mindenkor a gyártó utasításai szerint szerelje be, és ragassza ki a riasztó matricáját, ha ilyet is kapott: gyakorta már ez is riasztólag hat.
A hibás termosztátok ellenőrzése és cseréje
Ha gépkocsijának motorja nagyon lassan melegszik fel, vagy gyorsan túlhevül, feltehetően a hiba a termosztátban van.
A legtöbb autóban a termosztát a hengerfejből kivezető vízcsőnél van elhelyezve, közvetlen összeköttetésben a hűtő felső csövével. Előfordul, hogy a termosztát a vízcsőben van.
A termosztát gyors és könnyű ellenőrzésének módja: indítsa a motort hidegen, aztán te-
A termosztát kiszerelése és ellenőrzése
Eressze le a hűtőfolyadék egy részét Lazítsa meg a csőbilincset. húzza
A termosztát háza
Termosztát
le a csövét
Vegye le a házat, és emelje ki a termosztatot
Lógassa a termosztatot forró vízbe Az edény érintése nélkül olvassa le a Konyhai hőmérő értékét, armkor a termosztát kinyit. Egyeztesse a termosztáton jelölt hófokkal.
gye a kezét a felső csőre, hogy ellenőrizze annak hőmérsékletét.
Ha a cső szinte azonnal felmelegszik, a termosztát nyitott helyzetben van beragadva, ha a cső hideg marad, amikor a motor üzemi hőmérsékleten van, a termosztát zárt helyzetben van beragadva.
Ideális esetben a cső körülbelül 3 perc után kezd felmelegedni: ha ez több időt vesz igénybe, lehet, hogy a termosztát nehézkesen működik.
A termosztát eltávolításához először eressze le a hűtőfolyadékot annyira, hogy annak szintje alacsonyabb legyen, mint a termosztát háza.
Vegye ki a vízcsövet, majd a csavarokat, amelyek a termosztát házát rögzítik. Ha nehezen akar kijönni, finoman ütögesse meg egy darab fával, ne próbálja csavarhúzóval kifeszíteni.
Emelje ki a termosztátot – lehet, hogy azt is kicsit meg kell kocogtatni. A termosztátnak zárt állásban kell lennie, amikor a harmonika alatt a tekercsrugó teljesen ki van tágulva Ha a termosztát zárt és ön ellenőrizni kívánja, hogy megfelelően nyílik-e, merítse egy lábos vízbe konyhai hőmérővel együtt, majd melegítse fel a vizet. Ha a vízbe helyezett hőmérő 80 °C-ot mutat és a termosztát szelepe még nem kezd nyílni, a termosztát rossz, okvetlenül cserélje ki.
Új termosztátot autójavító műhelyben vagy autóalkatrész-szaküzletben vásárolhat. Mielőtt beszerelné a termosztátot. tömje be a lyukat a hengerfejen egy darab ronggyal, hogy megelőzze a törmelékek bepotyogását, majd szedje ki a régi tömítést mind a házról, mind a hengerfejről.
Vegye ki a rongyot a hengerfejből. Helyezze be az új termosztátot. Kenje be az új tömítés mindkét oldalát vékonyan gépzsírral és szerelje a termosztát házával együtt a hengerfejre.
Húzza meg átlósan és fokozatosan a házat tartó csavarokat, vagy az anyacsavarokat, mindig csak egy kicsit, hogy a termosztát háza ne derformálódjon. Vigyázzon, nehogy túlhúzza! Helyezze vissza a hűtőcsövet. Töltse fel a hűtőrendszert hűtőfolyadékkal, és indítsa be a motort. Ellenőnzze, hogy nem csöpög-e a folyadék a ház körül. Hagyja a motort kihűlni, azután nézze meg újra, milyen gyorsan melegszik fel a cső.
A tömlő tetején elhelyezkedő termosztátok Bizonyos kocsikban – különösen a Renault- ban – a termosztátot a felső hűtőcsőbe szerelték be, ahol a cső a vízszivattyúhoz csatlakozik. Az ilyen termosztát eltávolításához szerelje szét a tömlőt és lazítsa meg a csőbl- lincset, amely a termosztátot rögzíti, majd húzza ki a termosztátot. Tegye be az új termosztátot (vigyázzon, nehogy fordítva tegye be), szorítsa meg a csőbilincset. majd kösse vissza a csövet.
Magról nevelt szobanövény
Az avokádómagból az egyik legszebb szobanövény nevelhető könnyen és gyorsan – ha termést nem is hoz.
A gyümölcsből kiszedve mossa le a magról a laza hártyát, középtájon három helyen szúrjon bele tűvel, majd a lyukakba helyezzen gyufaszálat. Gömbölyű felével lefelé függessze a magot egy befőttes üveg tetejére. Töltsön bele annyi vizet, hogy a mag kb. 10-13 cm-re belelógjon.
Hajtatás
A gyufaszálakkal megszurkált magot lógassa vízbe, amíg gyökeret ereszt
Helyezze az üveget meleg, gyengén megvilágított helyre, s naponta ellenőrizze a víz szintjét, és szükség esetén töltsön utána.
Öt-hat hét múlva, amikor a mag már sűrű gyökeret eresztett, ültesse mintegy 8 cm mélyen egy nagyobb, komposzttal dúsított földdel megtöltött cserépbe. Amikor apró leveleivel megjelenik a szár, helyezze a növényt meleg, napos, huzatmentes helyre. Hogy a növő hajtások ne nyúljanak túl magasra, vágja vissza kb. 15-18 cm-re. Csak akkor öntözze, ha a földje már száraz, a leveleit pedig időnként permetezze.
Attól függően, hogy milyen magasra hagyja nőni, gyakran ültesse át.
BABABÖFJ2TETÉS • BABAFÜRDETÉS • BABAJAVÍTÁS
A gyomorban lévő levegő felszabadítása
Minden baba – akár szoptatják, akár cumisüvegből táplálják-bizonyos mennyiségű levegőt „nyel” le, amely a gyomrában a tej fölé kerül, és telítettségérzést vált ki. Amikor a baba az etetés vége előtt már visszautasítja a tejet, azt jelentheti, hogy büfiztetésre van szüksége. A baba büfiztetésének három módja van:
- Tartsa a babát a vállához támasztva, és gyengéden dörzsölje vagy veregesse a hátát.
- Ültesse egyenesen az ölébe, és dörzsölje vagy veregesse a hátát, miközben finoman előre-hátra hintáztatja.
- Fektesse hasra a térdén, és simogassa- dörzsölje a hátát, miközben finoman le-fel hintáztatja.
- Rendszerint egyszer etetés közben, egyszer pedig utána kell büfiztetni. Ha túl gyakran félbeszakítja az etetést, a baba sírni kezd, és még több levegőt nyel. Ha a büfiztetés során nem jön föl semmi, egy-két percnél tovább ne folytassa.
Biztonságos fürdetés könnyek nélkül
A babát nem szükséges naponta tetőtől talpig megfürdetni – elég hetente kétszer-három- szor, feltéve, hogy a fejét és a pelenka által fedett részeit tisztán tartja. A fürdetést legjobb este – de nem közvetlenül etetés után – végezni, meleg, huzatmentes szobában. A fürdetés előtt minden szükséges dolgot készítsen elő: tiszta vattát, babaszappant, egy nagy törülközőt, amelyet majd a térdére terít, és egy másikat, amelybe a babát bugyolálja, tiszta pelenkát és gyerek-biztosítótűket.
Öntsön a kádba mintegy 8 cm magasan kb. 35 °C-os meleg vizet. Hőmérővel, a könyökével vagy a csuklója külső felével ellenőrizze a hőmérsékletet.
Szappanozás és lemosás Mielőtt a babát beletenné a kádba, benedvesített vattával mindenütt szappanozza be. Kezdje a fejénél, ügyelve rá, hogy ne kerüljön a szemébe szappan. Nedves vattával mossa le az arcát, majd a fürdővízzel öblítse le a fejét, és törülközővel gyengéden nyomogatva szárítsa meg. Most merítse be a babát a vízbe, miközben a baba egyik karját fogja a kezébe, a fejét pedig fektesse az alkarjára.
Tartsa továbbra is így, és a másik kezével finoman mossa meg a mellkasát, majd váltson kezet, és támassza a csuklójához, miközben a hátát öblíti. A fürdetés után azonnal vegye ki a babát a vízből ugyanazzal a fogással, amellyel beletette. Csavarja törülközőbe gyengéd mozdulatokkal, és törölje szárazra.
Hogyan erősítse vissza a kiesett kart és lábat?
A legtöbb mai baba már műanyagból készül, s a kar és láb bepattintható peremek mentén illeszkedik a törzshöz. Megesik, hogy a karimák kiugranak a helyükből vagy megrepednek, s a végtag kiesik. Ezen könnyen segíthet, ha egy régi kést, pengét vagy csavarhúzót felhevít, és a forró fém érintésével összeolvasztja a repedést. Amikor a műanyag kezd megolvadni, vegye el a fémet, és nyomja össze a megrepedt felületeket. Hosszú repedéseknél apránként, kb. 1 cm-es szakaszon-
BABAFÜRDETÉS
Legyen öröm a mamának és a babának is!
Fürdetés közben a babát biztonságosán ölelje át. a nagyon pici csecsemők ugyanis először megrémülhetnek a víztől.
Miután mindenütt beszappanozta, finoman csúsztassa a babát a kádba, közben egyik ujját tegye a bokái közé, hogy ne dörzsölődjenek egymáshoz. Beszéljen hozzá kedvesen, megnyugtatóan,
Tartsa a babát nagyon biztos kézzel, mert beszappanozva csúszik. A fejét emelje magasan a víz fölé, miközben csészét formáló szabad tenyeréből vizet folyatva alaposan öblítse le a szappant,
Meleg vízzel mossa meg a baba arcát Mindkét szemére használjon tiszta vattát, hogy ne terjedhessen át fertőzés az egyik szeméről a másikra.
Amint a babát kiveszi a kádból, azonnal csavarja száraz törülközőbe, hogy meg ne fázzon. Ügyeljen rá, hogy testének minden hajlatát törölje szárazra
BABAJAVÍTÁS • BABAKOCSI • BABARIASZTOK • BÁBKÉSZÍTÉS
A fej, a kar és a láb visszahelyezése
A fej rögzítése Vágjon te a baba testénél kétszer hosszabb darabot A két végét kösse össze, és a baba fejében lévő kampón vezesse át.
akasztó
Bújtassa át a gumiszaiag többrészét a hurkon, és húzza meg a keletkezett csomót.
Láb A kampóval húzza ki a törzs nyílásán a gumit.
Otthoni riasztórendszer felszerelése
Kz elektromos babariasztó mindössze két részből, az adóból és a vevőből áll. A kettő között nincs csatlakozózsinór, és mindkét egység bármelyik dugaszolóaljzatról működtethető.
Az adót helyezze a baba kiságya mellé, legfeljebb 1 m távolságra. Az adót a hang hozza működésbe, és csak akkor kapcsol be, ha a közelében valamilyen zaj keletkezik. Érzékenységi szintje állítható.
A vevő bárhol elhelyezhető, ahol alkalmas dugaszolóaljzat van. Ha a két egységet egymáshoz túl közel helyezi el – például egy fal két oldalán – a vevő visszacsatolásnak nevezett sípoló hangot adhat. Az egységeket ezért helyezze egymástól távolabb.
láb akasztója
Akassza be a láb fém horgába.
hurok
Kar Rögzítse ugyanúgy, mint a lábat. Nagyobb babáknál lehet, hogy szükség esz még egy külön kis hurokra is
ként haladjon. Ha kész, erősítse meg a peremet belül egy kis ragasztószalaggal, majd pattintsa vissza a helyére a végtagot.
Gumlzás A hagyományos felépítésű, régi babák testében gumiszálak tartják össze a fejet és a végtagokat. A gumi idővel elfárad és elszakad. Új gumíszalaggal és egy drótkampóval az ábrán látható módon ismét összeszerelheti a babát.
babakocsikat árusító boltból, ha valamelyik rész elkopik vagy meglazul.
Ne rakja a babakocsira a vásárolt holmikat! A legtöbb gyerekkocsi alján található csomagtartó.
Hogyan készülnek a kesztyű- és ujjbábok?
Egy régi kesztyűből szemrevaló ujjbábokat készíthet. Vágja le a kesztyű ujjait. Minden ujjvéget tömjön ki kevés vattával, ez lesz a báb feje, majd kösse körül zsinórral a kesz- tyűujjat közvetlenül a vatta alatt. így alakul ki a nyak.
A szemeket készítse el dinerekből, a szájat pedig piros hímzőfonalból. A hajhoz bontson szálakra valamilyen gyapjú kötőfonalat, és varrja fel. A ruhákhoz használjon régi szövetmaradékokat.
Ismételje meg a műveletet a többi ujjal, így alkotva meg a szereplőket.
Szórakoztató bábok készítése kesztyűből
Karbantartása és biztonságos használata
A mély és az összecsukható babakocsikon a fékeket, a biztonsági zárakat és a hevedereket mindig ellenőrizze.
A fékeknek, amikor a gyerek is a kocsiban ül. szinte a kerekek legcsekélyebb mozgását is meg kell akadályozniuk, ha a lejtőn behúzza őket. Győződjék meg róla, hogy a fékek mindkét hátsó kerékhez biztonságosan odaszorulnak. Ha nem fognak tökéletesen, cserélje ki az elkopott gumi fékpofákat.
Vizsgálja meg, hogy az összecsukható kocsik zárjai valóban jól múködnek-e; nemcsak azt a zárat kell ellenőrizni, amelyik akkor mozog, amikor a gyerekkocsit szétnyitják, hanem azt a főzárat is, amelyik nyitott helyzetben tartja.
Amikor a kocsiban ülő baba már igen mozgékony, fordítson figyelmet a hevederek csatjaira és szíjaira. Szerezzen be pótalkatrészt a
Ujjb-áóok varrjon fel bittereket a szemeknek, piros fonalat a szájnak és gyapjúszálakat a hajnak. Szövetdarabokból készítse el a ruhákat.
Régi kesztyűk (különösen a kötöttek) kiválóan megfelelnek ujjbábok készítéséhez, ha levágja róla az ujjakat. Az ujjhegybe tömjön vattát, és kösse el, hogy kialakuljon a fej. A kesztyűbábokhoz a kezét használja sablonként. íme a bábok feldíszítésének néhány módja.
Kesztyűbáb Az ábrázolt módon rajzolja körül kezét egy papírlapon. Vágja ki az alakot szabásmintának.
Vágjon ki két azonos alakú filclapot. Visszájáról varrja össze ezeket úgy, hogy a csuklórész nyitva maradjon
Fordítsa ki, és varrjon fel gombokat a szemeknek, gyapjúszálat a hajnak és filcet az orrnak és szájnak.
BACKGAMMON • BAGOLYPILLE-LÁRVA • BAJUSZ ÉS SZAKÁLL
Papír ujjbábok Ezeket is megcsinálhatja úgy, hogy hasonlóan nézzenek ki, mint fent a leírt kesztyűujjbábok. Vastag papírból vagy vékony kartonból vágjon ki 7-8 cm-es négyzetet minden bábhoz. A papírdarabot tekerje az ujja köré, és ragasztószalaggal rögzítse. A tetejét csippentse össze, és ragasszon rá hajnak zsinórt vagy gyapjúszálat. Filctollal rajzolja meg a szemeket, az orrot és a szájat.
Ruhákat – mint korábban – készíthet szövetmaradékokból, de használhat a testre ragasztott színes papírt is. A báb ujjra illesztéséhez csavarja az alsó szárnyakat az ujj köré, és ragasztószalaggal erősítse össze ezeket úgy, hogy szorosan illeszkedjenek, A bábok kitartanak egy ideig, ha nem készíti túl szorosra és óvatosan veszi le őket az ujjáról.
Kesztyűbábok Hüvelykujját és kisujját szétterpesztve tegye kezét egy papírlapra. Mintegy 2-3 cm ráhagyással rajzolja körbe ceruzával.
A papírt szabásmintaként használva vágjon ki vastag anyagból – például filcből vagy gyapjú ruhaszövetből – két réteget. A két anyagdarabot, visszájukkal kifelé tűzze össze. A széltől 1-1,5 cm-re varrja össze. A csukló felőli véget hagyja nyitva. A vágott széleket nyírja le cakkozó ollóval.
Szegje be a csuklónyílást, majd fordítsa ki a bábot színére. Varrjon fel két gombot szemnek és gyapjúszálakat a hajnak és a szemöldöknek. Vágjon ki egy kerek vagy háromszögletű filcdarabot az orrnak, és egy görbe csíkot a szájnak, s azt ragassza vagy varrja fel a báb „arcára”.
Egy bonyolult játék alaplépései
A backgammont két játékos játssza egy táblán, az egyik 15 fehér, a másik pedig 15 fekete vagy vörös koronggal. A tábla két egyforma oldalán 12-12 nyújtott háromszög, mező van, a két oldalt pedig egy központi sáv, a sorompó választja el egymástól.
A sorompóval elválasztott kétszer hat mezőből álló egységet belső táblának, illetőleg külső táblának hívják. A belső táblán 1-től 6-ig vannak számozva a mezők, a külső táblán pedig 7-től 12-ig, de a számokat a táblán nem jelölik, tehát meg kell őket jegyezni.
A korongokat az ellenfél belső táblájáról az ellenfél, majd a saját külső tábláján át a saját belső táblájára kell mozgatni, majd levenni a tábláról. Az a játékos nyer, aki először tudja levenni az összes korongját a tábláról.
Az első lépést kockadobással kell eldönteni: aki nagyobbat dob, az kezd. Ezután két kockával kell dobni, amelynek eredménye meghatározza a nyitó lépést, majd az azt követő lépéseket. Mindkét játékos a saját két kockájával dob. Egy dobás után két koronggal lehet lépni: az egyik koronggal az egyik kockán lévő értéknek megfelelően, a másikkal pedig a másik kocka pontértéke szerint. De lehet egy koronggal is lépni, ilyenkor össze kell adni a két kocka értékét.
Külső tábla
Belső tábla
Sorompó
A korongok felállítása Két korongiát helyezze az ellenfél egyes mezőjére, ötöt a 12-esére, hármat a saját nyolcas mezőjére, és ötöt a saját hatosára. Ellenfele tegye ugyanezt.
A koronggal csak olyan mezőre léphet, amelyen az ellenfélnek nincs két vagy annál több korongja: ha az ellenfél korongjai elfoglalják a mezőt, ez akadályozza az ön lépését, és ekkor másik koronggal vagy korongokkal kell megpróbálnia lépni, de a két kockán lévő értékek összegét minden esetben meg kell lépni. Ha ez nem lehetséges, akkor a játékos egy körből kimarad.
Ha valamelyik mezőn csak egyetlen korong van, azt céltáblának hívják, és ha az ön korongja az ellenfél céltábláján köt ki, amit kiütésnek neveznek, az ellenfél korongját vegye le a tábláról, és tegye a sorompóra. Az ellenfélnek ezt követően először ezt a korongot kell játékba hoznia, mielőtt valamelyik másik korongjával lépne. Ehhez olyan értéket kell dobnia a kockákkal – egyikkel vagy mindkettővel -, amely egytől hatig megegyezik az ön belső táblájának valamelyik azon mezőjével, amely nincs blokkolva – vagyis nincs rajta egynél több korongja. Ha azonban céltáblára lép, ebben az esetben az ön céltáblája kerül a sorompóra.
A korongok tábláról való levételét kimenésnek hívják, de ezt addig nem kezdheti el, amíg mind a 15 korongja nincs a saját belső tábláján. Ekkor a kockákkal dobott értéknek megfelelő mezőkről eltávolíthatja a korongjait, vagy a táblán belül léphet velük.
Ha lehet, a két kocka értékének összegét kell figyelembe venni. Például ha van egy korongja a hatos mezőn, és hatost dob, azzal a koronggal kimehet, de ha a hatos mezőn nincs korongja, akkor a hozzá legközelebb eső mezőn lévő koronggal kell lépnie. Akkor azonban, ha a kockával dobott értéknek megfelelő mező üres, de valamelyik távolabbi mezőn még van korongja, nem mehet ki egyik koronggal sem.
Ha kimenés közben valamelyik korongját kiütik, és a sorompóra kerül, azt a már ismertetett módon kell újra játékba hoznia. Addig nem folytathatja a kimenést, amíg a kizárt korongja a saját belső táblájára nem kerül.
Tétre menő játék A backgammon hazárdjáték is, amelyet tétre játszanak. Az a vesztes játékos, akinek legalább egy korongjával sikerül kimennie, elveszíti a tétet, de ha egyetlen korongjával sem sikerül kimennie, az eredeti tét kétszeresét veszíti – ez a gammon. Ha a vesztesnek egy vagy több korongja még mindig a nyertes belső tábláján van, akkor a tét háromszorosát veszíti – ez a backgammon.
Az alapok elsajátítása után a backgammon teljes elmélyülést igénylő, bonyolult játékká válhat.
Megszabadulhat egy kellemetlen kerti kártevőtől
Ezek a kövér, zöld vagy szürkésbarna hernyók nappal a talaj felső rétegében bujdokol- nak, éjjel aztán a zöldségnövények tövén, szárán, levelén élősködnek. Gyakorta teljesen átrágják a növény szárát a talaj közelében.
A legjobban úgy védekezhet ellenük, ha gyakran és alaposan felássa és gyomlálja a kertet. Szintén hasznos lehet, ha szakboltokban beszerezhető növényvédő vagy rovarölő szereket használ.
Amikor egy férfi új külsőt ölt
A bajusz- és szakálldivatok jönnek-mennek, és napjaik letűntével gyakran különösnek és komikusnak hatnak. Az utóbbi évek egyik legfurább stílusa az ún. „művészborosta” – az állandó négynapos szőr – volt.
A tömött, gondozott bajusz és szakáll álcázhatja a keskeny arcot, a hegyes vagy kicsi állat, és ellensúlyozhatja a kopaszodó fejet. A szakáll nélküli, tömött bajusz elvonhatja a figyelmet a nagy orról, a széles arcról, az előreugró állról vagy az alacsony homlokról.
A bajusz- és szakállnövesztés korai időszakában a férfi ápolatlannak tűnik – és kényelmetlenül érzi magát. De kitartás! Szappanos vízzel gyakran mossa meg az arcát, hogy megszűnjön a viszketés, de a szappant alaposan öblítse le.
Ha ennek ellenére nem szűnik a viszketés, próbáljon ki valamilyen korpásodás elleni sampont, ám vigyázzon, nehogy a szemébe kerüljön!
Körülbelül három hét alatt annyira megnő a szőrzet, hogy el lehet kezdeni a nyírást és az alakítást. Sok férfi abban a tévhitben él, hogy a szakállápolás kevésbé munka- és időigényes, mint a borotválkozás. Pedig az arcszőrzet – ha már egyszer megnőtt – különleges ápolást igényel, hiszen minden rátapad: az étel, egyéb szennyeződés, a baktériumok. Hetente kétszer samponnal meg kell mosni, sőt kondicionálószerre is szükség lehet, hogy puha legyen.
Otthon hetente legalább egyszer igazítsa meg a bajuszát és a szakállát, hajvágáskor pedig mindig vágasson le belőle és igazíttas- sa meg. Az igazítást minden alkalommal szárazon végezze – a nedves szőrzet másképpen fekszik, és a nyirkos szakáll nyirbálása elronthatja a formáját.
BAJUSZ ÉS SZAKÁLL • BALESET-fZEGELÖZÉzS • BALKEZESSÉG • BANKCSŐD
A „múvészborosta’ – alkalmi, sót elhanyagolt kinézete ellenére – még több törődést igényel, ha azt akarja, hogy ne legyen belőle valódi szakáll, és ne silányuljon pusztán kétnapos borotválatlansággá. A megfelelő hosszúságot úgy érheti el, hogy a lazán tartott borotvával a megszokottal ellentétes irányban borotválkozik. Beletelhet némi időbe, mire kitanulja a csínját-bínját, de ha az első próbálkozások eredménye kissé „foltosnak” tűnik, egyszerűen borotválja le az egészet, és kezdje újra.
Ha hibátlan, egyenletes borostára vágyik, vásároljon cserélhető fejes villanyborotvát, amellyel kettőtől öt naposig bármilyen hosszúságúra nyírhatja serkenő szakállát.
Hogyan kerülhetők el az otthoni, kerti és munkahelyi balesetek?
Az otthoni balesetek zöme az elesésekből származik, az elcsúszás vagy megbotlás okozta zúzódásoktól és ficamoktól kezdve a végtagtörésekig és halálos sérülésekig.
A padlót borítsa csúszásgátló felülettel, különösen a konyhában és a fürdőszobában, a faburkolatú padlót pedig csúszásgátló fényezőanyaggal vonja be. A lábtörlőket és a kis szőnyegeket rögzítse a padlóhoz, ne tegye őket lépcsőre vagy lépcsőfordulóra. A nagyon kopott szőnyegeket, lábtörlőket és linóleumot javítsa meg vagy selejtezze ki. A lépcsösző- nyegeket rögzítse szilárdan, és gondoskodjon arról, hogy épek legyenek.
Ne viseljen a kelleténél nagyobb papucsot, vagy földet söprő köntöst, túl hosszú ruhát. Ezek – különösen ha gyerekek, gyengélkedők vagy idősek viselik – könnyen balesetet okozhatnak. Javítson meg minden hibás lábbelit és ruhadarabot.
Ahol lehetséges, a polcokat helyezze alacsonyra. a magasan lévő polcok eléréséhez pedig mindig használjon stabilan álló létrát. Kerülje a nyújtózkodást, egyik kezét pedig hagyja szabadon, hogy kapaszkodhasson. Soha ne álljon fel párnázott székre vagy olyanra, amelyiknek kivehető az ülőkéje.
Gondoskodjon a lépcsők, a pihenők, az előszoba, a külső lépcsők és a veranda jó megvilágításáról. Ne használjon hosszú zsinórt az asztali lámpákhoz és más berendezésekhez – könnyen orra bukhat benne az ember.
Az otthoni balesetek okai között a vágások legalább olyan gyakoriak, mint az esések. Itt a konyha a fő veszélyforrás. A konyhakéseket óvatosan kezelje, és zárja el a gyermekek elöl. A késeket ne használja másra, mint amire készültek. tehát ne feszegesse velük a konzervdobozok vagy beföttesüvegek tetejét. A zárt konzervdobozok felnyitásához használjon jó, lehetőleg nyeles konzervnyitót, és soha ne kézzel emelje fel a nyitott konzervdoboz tetejét.
A konyhában fordulnak elő ugyanakkor a leggyakrabban a forrázás okozta, valamint az égési sérülések. A család legjobb barátja és legádázabb ellensége a tűzhely játssza itt a főszerepet. Kezelje tisztelettel: amikor csak lehetséges, a hátsó lapokon főzzön, a kannák kiöntőit és a gőzkieresztő nyílásokat pedig fordítsa a tűzhely hátulja felé. Ne hagyja, hogy a serpenyő vagy a palacsintasütő nyele túllógjon a tűzhely szélén, és ha gyerekek is vannak a házban, helyezzen védőkorlátot a tűzhely köré, amely megakadályozza, hogy leránthassák a fazekakat. Ne szaladgáljon forró folyadékot tartalmazó edénnyel a konyhában. Forró edények felemeléséhez mindig használjon vastag edényfogó kesztyűt vagy alátétet.
Rendkívüli óvatossággal bánjon otthon az elektromossággal, és javítások – például hibás kapcsoló vagy kiégett égő cseréje – esetén mindig kapcsolja le a biztosítékot. Azonnal cserélje ki a repedt vagy törött kapcsolókat és foglalatokat. Minden használaton kívüli elektromos berendezés dugóját húzza ki a fali csatlakozóból, különösen a tévékészülékét – amely hiba esetén tüzet okozhat – és az elektromos ágymelegítőét.
Kertben A kertben ugyanannyi veszély leselkedik önre, mint a házban, ha nem kellőképpen elővigyázatos. Ha rálép egy gereblyére, az egy filmvígjátékban talán mulatságos, de a valóságban egyáltalán nem az, tehát minden használaton kívüli szerszámot a fészerben tároljon. De használat közben is legyen óvatos. Ásáshoz vastag talpú csizmát viseljen.
A kerti járdát és a lépcsőket rendszeresen ellenőrizze, nincsenek-e laza vagy egyenetlen útburkoló kövek, amelyeken fel lehet bukni.
Az elektromos vagy benzinmotoros fűnyíró beragadt késeit soha ne próbálja megtisztítani addig, amíg a gép be van kapcsolva. Vigyázzon, hogy az elektromos fűnyíróval munka közben el ne vágja a kábelt. Ha ez mégis megtörténne, ne érjen a vezetékhez: a gépet a főkapcsolónál vagy a csatlakozónál áram- talanítsa. Biztos védelem az elektromos csatlakozóra szerelt megszakító – ez automatikusan áramtalanít, ha elszakad a kábel.
Munkahelyen A munkahelyi biztonságért részben a munkaadó felelős, a munkás gondatlanságáért vagy hanyagságáért azonban nem vonható felelősségre. Tartson be minden biztonsági előírást, ahol pedig lehetséges, használjon védőruhát és védőfelszerelést. például sisakot, védőszemüveget, kesztyűt és lábbelit.
Hogyan boldogulhatnak a balkezesek a jobbkezes világban?
Kz emberek kb. 10%-a balkezes. Ez már a hatéves kor elérése előtt megmutatkozik. Előzőleg a gyerek valószinüleg hol egyik, hol a másik kezével játszik vagy rajzol. De azután fokozatosan mindent – ceruzát, kést, könyvet – a jobb kezéből átvesz a balba.
A szülők fogadják el a balkezességet, és ne törekedjenek változtatni rajta. A bal testfél dominanciájából következően a bal kezet ugyanaz az agyi terület irányítja, amelyik a beszédet, az írást és az olvasást. A közbeavatkozás beszédzavarokhoz, írási és olvasási nehézségekhez vezethet, sőt zavarodottá, frusztrálná, szorongóvá teheti a gyereket.
Ahelyett, hogy bírálná vagy „kiigazítaná” a gyereket, inkább segítsen neki. A balkezeseknek sokszor nehéz megtanulniuk írni, mert a bal kéz, ahogyan végigmegy a lapon, eltakarja, néha el is maszatolja az írást. Adjon a gyereknek olyan ceruzát, tollat, amelyik nem maszatolódik, és vegye rá: tartsa úgy, hogy mindig lássa, amit már leírt. Amikor a gyerek elkezdi az iskolát, legyen rá gondja, hogy a tanárnak tudomására jusson a balkezesség, nehogy afféle „nehéz esetnek” könyvelje el a gyereket. Étkezésnél a tányérokat és az evőeszközt a helyes módon helyezze el a tányérra. Némelyik balkezes szeret az asztal sarkán ülni, a jobbkezes szomszédjától balra, hogy ne érjen össze a könyökük.
A balkezesek gyakran jól megállják a helyüket a sportokban. Az ütős játékokban, például a teniszben vagy a fallabdában előnyben vannak az ellenfeleikkel szemben, mert azok a jobbkezesek pörgetéséhez, labdaivéhez, játékstílusához szoktak hozzá. Ha a krikettben egy bal- és egy jobbkezes egyszerre van játékban az ütésnél, állandóan változtatniuk kell a pozíciójukat. A balkezes golfozóknak már sok helyütt árulnak balkezes golfütőt.
A balkezesek talán a szerszámok és a háztartási eszközök használatával bajlódnak a legtöbbet, bár ma már egyre több bal kézre készült olló, konzervnyitó, burgonyahámozó és metszőolló kerül forgalomba. (Üzlet balkezeseknek Budapesten: III., Bécsi út 67. Tel.: 250-8205.)
Milyen okai vannak és kivédhető-e?
Bankcsődről akkor beszélünk, ha a bank betéteseinek betéteiket és/vagy azok kamatait nem tudja visszafizetni. Amennyiben ez a helyzet áll fenn, abban az esetben a bank köteles azonnal értesíteni az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyeletet (ÁPTF) a kialakult helyzetről. Bank ellen csak önmaga, vagy az ÁPTF kezdeményezhet csődeljárást. A bank köteles veszteségeit a minimumra csökkenteni és betéteseit maradéktalanul kifizetni.
Amennyiben a bank képtelen betéteseit kifizetni, úgy jelen szabályozás szerint a betéteseket 1 000 000 Ft értékig az Országos Betétbiztosítási Alap (ÓBA) fizeti ki. Az ÓBA vagyona a bankok és brókercégek befizetéseiből áll. Természetesen a bank megmaradt vagyona is felosztásra kerül, általában a befektetett összeg arányában.
Fontos megemlíteni, hogy a fejlett pénzügyi piacokon a befektetési kockázatot az erre kialakult minősítő intézetek szigorúan figyelik, és minden apró, fizetésképtelenségre utaló jel esetén ezt jelzik a befektetőknek.
Magyarországon jellemzően azok a bankok mentek csődbe, amelyek kimaradtak a bankkonszolidációból. Ez azt jelenti, hogy az 1990-es évek elején szinte mindegyik nagy magyar bank rendkívül rossz hitelállománnyal rendelkezett, és pont a sorozatos bankcsődök elkerülése miatt az állam egyszeri feltő-
BANKCSŐD • BANKSZÁMLÁK ♦ BARKOCHBA • BAROMÉTEREK
késítést végzett, azaz átvállalta ezeket a rossz hiteleket. Néhány bank azonban tudatosan vagy anélkül, kimaradt ebből, és később jórészt ennek hatására jelentkeztek pénzügyi nehézségei.
Vannak azonban ellenpéldák is, ezek szintén a csőd fogalmába tartoznak, csakhogy itt szándékos károkozásról beszélhetünk. Ennek elsődleges oka, hogy a bank vezetése a befektetők pénzét a saját pénzének tekintette és sajátjaként kezelte, másodlagos oka a csődnek a fejletlen, kialakulatlan felügyeleti ellenőrzés volt.
A mai bankrendszerben már elképzelhetetlen az ilyen jellegű károkozás, hiszen az Állami Pénz- és Tőkepiaci Felügyelet a Magyar Nemzeti Bankkal karöltve folyamatos, szigorú ellenőrzést végez a kereskedelmi bankoknál és brókercégeknél.
Összegzésképpen: ha ön biztonságban akarja érezni pénzét, nagy, biztos háttérrel rendelkező pénzintézetekben helyezze el azt!
Számla nyitása, csekkek kitöltése és a bankszolgáltatások igénybevétele
A bankszámla – azon túl, hogy ott biztonságban van a pénze – számos lehetőséget nyújt önnek. Számlájáról kifizetéseket eszközölhet, pénzt vehet fel, bankkártyát használhat. A számlaegyenleg után a bank kamatot fizet.
Hogyan nyisson bankszámlát? Mindenekelőtt ki kell választania az önnek legmegfelelőbb pénzintézetet, illetve el kell döntenie, milyen számlatípust szeretne nyitni.
A mai magyar bankrendszerben a bank megválasztása, biztonság szempontjából, nem kíván különösebb szaktudást, inkább költségek és kényelmi szempontok befolyásolják a választást. Bár Magyarországon még nem elterjedt, de számos bank kínál önnek otthonról, számítógépen keresztül elérhető, kezelhető bankszámlát. A számla megnyitásánál el kell döntenie, hogy számláját alapvetően mire szeretné használni. Ha ez megtörtént, két alaptípus közül választhat: folyószámla és letéti számla.
A folyószámla mindennapi használatra való. Tetszés szerint fizethet be vagy vehet fel róla készpénzt. Tarthat csekkfüzetet, illetve bankkártyát, amelyekkel szintén vehet fel a számlájáról készpénzt. Megbízhatja bankját, hogy a rendszeresen fizetett közüzemi számláit meghatározott időpontokban folyószámlája terhére fizesse ki, sőt maximálhatja ezt az esetleges túlszámlázás elkerülésére.
A folyószámla tulajdonosa általában a folyószámlájára kapja fizetését, különböző honoráriumait vagy havi rendszeres befizetéssel él.
Számos esetben a bank bizonyos összeghatárig folyószámlahitelt biztosít az ön számára átmeneti pénzügyi problémái áthidalására. Természetesen ezután ön kamatot fizet bankjának, mint ahogy a bank szintén kamatot fizet a folyószámla pozitív egyenlege után. Letéti számlán ön olyan pénzeszközöket helyezhet el, amelyeket nem kíván elkölteni, azaz megtakarítja.
Ezek után a letéti számlán a bank meghatározott kamatot fizet. Amennyiben a lejárat előtt ön a pénzéhez szeretne jutni, abban az esetben az eltelt időszakra az eredeti kamatnál jóval alacsonyabb kamatot fog kapni.
Ezekről a feltételekről természetesen a bank kötelessége tájékoztatást adni.
A pénzmozgás, illetve aktuális pénzügyi helyzetének ellenőrzésére a banknak számlakivonatot kell küldenie. Ezt akár pénzmozgásonként, akár havonta igényelheti. Ezt a kimutatást a hitelkártya használatakor általában a pénzkiadó automata is biztosítja önnek.
A csekk Speciális készpénzkímélő eszköz. Több fajtája is létezik, de Magyarországon pillanatnyilag a harmadik fél részére történő készpénzfizetési megbízás formájában a legelterjedtebb.
Ebben az esetben a harmadik félnek is felhatalmazást adhat készpénzfelvételre számlája terhére. Előnyös, mert csakis és kizárólag a harmadik fél férhet a számlához, és csak a csekkérték mértékéig.
A bank önnek – mint számlatulajdonosnak – biztosítja a csekkfüzet használatát. Fontos, hogy a csekket pontosan és gondosan töltse ki, tüntesse fel a kedvezményezett nevét, az ön, mint számlatulajdonos aláírását, a számlaszámát, illetve az összeg írott és számszerű formáját. Magyarországon ma még magánszemélyeknél a csekkel történő fizetési forma nem elterjedt.
A kitalálós játék szabályai
A barkochba ideális családi játék például egy autóút alatt. Az öt kategória egyikéből – állat, növény, tárgy, ember vagy elvont fogalom – az egyik játékos gondol valamire. Állat lehet: mindenféle állatfaj, madár, rovar, kétéltű, hüllő vagy hal. Növény lehet: minden szerves élőlény, például fű, fa vagy virág. Tárgy lehet: minden szervetlen anyag (például ásvány vagy fém), vagy tárgy (például asztal vagy szobor). Ember lehet: élő vagy holt személy. Elvont fogalom lehet: minden, aminek nincs anyaga.
A többi játékosnak ki kell találnia, hogy mire gondolt. Ha kigondolta, így szól: „gondoltam valamire”. Egymás után kérdéseket tesznek fel neki, amelyekre csak „igen”, „nem”, vagy „is-is” válaszokat adhat..
Az első kérdés általában „Állat?” (vagy növény, tárgy, ember, elvont fogalom) szokott lenni. A többi kérdéssel fokozatosan leszűkítik a lehetőségek körét.
Ha 20 kérdés alapján senki sem találta ki a feladványt, a következő játszmában ugyanaz a játékos gondol valamire. De ha sikerül, a kitaláló gondol a következő játszmában.
A magyar játékszabály szerint a kitaláló személy kérdezi a társaság tagjait (akik a feladványt kigondolok), és a kitalálás sincs 20 kérdéshez kötve.
A barkochba versenyként is játszható két ember vagy csapat között. Egy papírra írják fel, hogy ki vagy melyik csapat hány kérdésből találta ki a helyes választ. Az a játékos vagy csapat győz, akinek a legalacsonyabb számértéke van.
Hogyan kell leolvasni a házi időjárás-előrejelzőt?
A barométer a légnyomást – a felette lévő levegő rá gyakorolt nyomását – méri. Általánosságban a légnyomás csökkenése a rossz idő előhírnöke, emelkedése pedig jó időt jelez. A légnyomás változásából tehát több órával előre meg lehet jósolni, hogy milyen idő lesz. Kétféle barométer létezik: a higanyos és az aneroid barométer.
A higanyos barométer Azon az elven működik, hogy az üvegcsőben lévő higanyoszlop a légnyomás változásától függően emelkedik vagy süllyed. Az üvegcső alsó, nyitott vége egy higannyal teli edénybe merül, a másik, felső vége zárt, és légüres tér van benne. Minél nagyobb a légnyomás, a csőben lévő higanyoszlop annál magasabbra emelkedik, és fordítva.
A higanyoszlop magassága tehát a légnyomás mértéke. Számszerű értéke, illetve nemzetközi egységei a pascal és a higanymilliméter. Tengerszinten a normál légköri nyomás 1010 hektopascal, ami 760 higanymilliméter. A 790 mm-es érték száraz időt jelez, a 740 mm-es pedig esőt jósol.
A háztartási higanyos barométereknek gyakran bendzsó alakú házuk van, benne számlappal és mutatóval. A számlapon a hitelesített fokbeosztáson kívül „viharos, esős, változékony, szép, nagyon száraz” jelzések is vannak.
Higanyos és aneroid légnyomásmérő
Mindkét barométer mutatója légnyomásemelkedést jelez
A jobb oldalon higanyos, míg alul aneroid barométer látható. Mozgó mutató jelzi az előre beállítható, rögzített mutatóhoz viszonyított nyomásváltozást.
BAROMÉTEREK • BAROMFI
Az aneroid (fém) barométer Kevésbé pontos, de elterjedt. Ez rugalmas falú, belül légritkított terű fémdoboz, amely a légköri nyomás hatására kitágul vagy összehúzódik. Ez hozza mozgásba a mutatót, amely a higanyos barométeréhez hasonlóan, kalibrált fokbeosztású számlapon körben mozog.
A légnyomásváltozásokat mindkét barométertípuson úgy figyelheti meg, hogy a barométer üveglapján lévő mutatót ráállítja a nyomásjelző mutatóra. A légnyomás megváltozásakor a mérőmutató jobbra vagy balra elmozdul a beállított mutatótól. A barométer magasságmérésre is használható, mivel a légnyomás a tengerszint feletti magasság növekedésével csökken,
Szárnyasok előkészítése és megsütése
A legtöbb baromfit sütésre készen árusítják. Ellenkező esetben a levágott baromfit az elvéreztetés után azonnal tisztítsa meg, mert ilyenkor a tolla könnyebben jön ki. Helyezze mély tálba, és öntse le forró, de nem fövő vízzel, forgassa meg benne egy percig, majd tálra téve előbb a nagyobb, utána a kisebb tollakat lépegesse ki. A lábakról húzza le a sárga bőrt, és tetszés szerint pörkölje meg az állat testét.
Feldaraboláskor vágja le a baromfi lábát, fejét és szedje ki a belső részeit. Fektesse hátára a baromfit, és előbb a nyakán, majd a begye tájékán vágja el a bőrt. Ezt követően húzza ki a bőr alól a nyelőcsövet és a gégét. Utána a végbélnyílás felett keresztben csináljon éles késsel egy metszést, hogy a keze beférjen rajta. Ezután ujjait óvatosan dugja be a mellcsont alá, és válassza el a beleket a hasüregtől, majd óvatosan emelje ki. Ügyeljen rá, hogy az epe ne szakadjon el, és a máj se ron- csolódjon össze. A májról azonnal válassza le az epét, a zúzát vágja kétfelé, és fejtse le róla a durva hártyákat. Utoljára a végbélnyílást vágja körűi a béllel együtt. A fejről vágja le a csőrt, emelje ki a szemeket: vágja le a lábakról a körmöket, majd az egész baromfit hideg vízben mossa át.
Előkészített szárnyas A megkopasztott és kibelezett baromfi bőre sima kell hogy legyen, nem lehet rajta elszíneződés, testüregének tisztának kell lennie, aminek nem lehet erős szaga. A friss szárnyasokat azonnal megsütheti. A fagyasztottakat hagyja felengedni: 24-28 órára tegye hűtőszekrénybe, de ne vegye ki a csomagolásból.
A fiatal szárnyasokat sokféleképpen elkészítheti. Kiránthatja, sütheti, párolhatja. Az idősebbeket sütni vagy párolni szokás, a nagyon öregeket (egyévesnél öregebbeket) viszont lassú tűzön párolva főzze puhára. Bármelyik módszert választja, gondoljon arra, hogy a mellehúsa gyorsabban fő. mint a felső és az alsó combok.
Töltés és összekötözés A konyhakész baromfiból vegye ki az aprólékot tartalmazó zacskót. A testüreget fűszerezze sóval és borssal, esetleg egy kis majoránnával. Ha egészben süti meg a csirkét, közvetlenül a sütés előtt töltse meg. Pulykánál készítse elő a nyakűreget (a többi baromfinál szükségtelen) úgy, hogy a madarat a fenekére állítja egy tálban. Töltse meg lazán a nyakát (a töltelék sütéskor megdagad), és húzza a nyakbőrt a töltelék fölé. A farokrészét minden baromfinak töltse meg úgy, hogy nyakával lefelé helyezi a madarat a tálba. Varija vagy kis hústűkkel tűzze össze a nyílást.
Rögzítse a szárnyakat és a combokat kb. 1 m hosszú zsineggel vagy cérnával összekötve azokat. Fektesse a szárnyast a hátára úgy. hogy lábait felfelé a nyaka felé tolja. A zsineg középső részét tegye a farok alá, és hurkolja át szorosan a farok felett. Vezesse át a zsinórt az alsó combok körül és hurkolja át fölül úgy, hogy a lehető legközelebb húzza egymáshoz a combvégeket. Húzza át a zsineget a mellcsont hegye alatt, és húzza hátra a szárnyak felé. Fordítsa meg a madarat, és vigye át a szárnyakon, a testhez húzva azokat. Csomózza meg a zsineget.
Sütés A csirkék és a pulykák bőrét kenje be bőségesen vajjal vagy olajjal: a kacsák és libák bőrét villával vagy tűkkel szurkálja meg. hogy kifolyhasson belőle a zsír. Minden baromfi bőrét fedje be vékonyan szalonnaszeletekkel. hogy megakadályozza a sütés közbeni kiszáradást – ez az eljárás a tűzdelés.
Tegye a megtűzdelt szárnyast 220 3C-ra előmelegített sütőbe. 30 perc múlva csökkentse 180 °C-ra a hőmérsékletet. 10-20 percenként locsolja meg a madarat a sütöedényben lévő lével. A sütés vége előtt 10-15 perccel vegye le a szalonnát, hogy megpiruljon a hús.
Nagy pulykát, amelyet nehéz megfordítani, mellével fölfelé helyezze a sütőedénybe, és a sütési idő felében vagy kétharmadában fedje le fóliával.
Sütési idő A töltött baromfit 20-30 perccel tovább kell sütni, mint a töltetlent, és a kisebb madarakat – méretükhöz képest – tovább kell sütni, mint a nagyobbakat. Az alábbi táblázat a hozzávetőleges sütési időket ajánlja (220 °C. illetve 180 °C-on):
Perc / 50 dkg
Csirke | 15-20 |
Pulyka | 12-15 |
Kacsa | 25-30 |
Liba | 12-15 |
A csirkét és a pulykát 160 °C-on (nem egészen a 4-es gázfokozat) is süthetjük, ekkor 50 dkg-onként 20-25 percet számítson.
A sütési idő vége felé szúrjon egy hústűt a combba. A madár akkor kész, amikor a kifolyó nedv átlátszó.
Tisztítás és bolyhosítás
Mielőtt bársony vagy pamutbársony (a bársonyhoz hasonló pamutszövet) tisztításához kezdene, ellenőrizze az anyag címkéjét, hogy mosható-e. A nem mosható bársonyt vigye vegytisztítóhoz. Kétség esetén kezelje nem moshatóként. A bársonyt semmiképpen se vasalja, hacsak nincs bolyhos anyaghoz való, tűkefés felületű vasalója. Még ebben az esetben is nehéz feladatra vállalkozna.
A mosható bársony tisztítása A feltűnő foltokat puha kefével távolítsa el. A mosáshoz és öblítéshez használjon langyos vizet. Csak rövid ideig centrifugálja, majd akassza ki száradni. Amikor teljesen megszáradt, puha kefével simítsa többször végig egy irányban.
Újrabolyhositás Ha a bársony összegyűrődött. de nincs túlságosan rossz állapotban, gőzöléssel visszaállíthatja eredeti bolyhosságát. Kössön egy darab muszlint vagy túlit egy teáskanna kiöntőnyílása elé. és forralja fel a kannában lévő vizet. Amikor a víz forr, a bársonyt a visszájával a gőz felé fordítva mozgassa ide-oda. de legyen óvatos a gőzzel, mert könnyen leforrázhatja magát.
Textilminták készítése viasszal és festékkel
Több mint 1400 évvel ezelőtt Délkelet-Ázsia népei – főleg az indonézek – már tetszetős – és néha színpompás – textíliákat készítettek batikolással. Az eljárás során az előre rajzolt testetlen anyagra felmelegített viaszt visznek, majd az anyagot festékbe mártják. A viasszal fedett réteg nem színeződik el. Ezután a viaszt leolvasztják, és az eljárás annyiszor ismétlődik, ahány színre kívánják festeni az anyagot.
Batikoláshoz legjobb az egyszerű, világos színű pamut. A műszálas anyagokat nem lehet tökéletesen festeni, a nagyon vékony selymen pedig átfolyhatnak a színek. A vastag gyapjú sem alkalmas batikolásra, mivel a szálak közé a festék nehezen hatol be.
Az új textilanyagot mossa ki forró, szappanos vízben, és öblítse ki, hogy kijöjjön belőle a textil merevítésére használt, ún. kikészítő anyag; az eljárást esetleg többször is meg kell ismételnie. Amikor az anyag már puha, laza, szárítsa meg és vasalja ki. Ezután jól kifeszítve tűzze egy fakeretre, és puha ceruzával rajzolja rá a kívánt mintát.
A viasz előkészítése A viasznak elég melegnek kell lennie ahhoz, hogy egyenletesen szétterüljön, de nem annyira forrónak, hogy átfolyjon az anyagon. Elkészítéséhez 5 evőkanál méhviaszt és 45 dkg paraffinviaszt keverjen el tálkában, és egy lábosban gőzön lassan melegítse kb. 77 °C-ra. A felhasználásig tartsa ezen a hőmérsékleten.
Festéshez csak hideg vízben oldódó festéket használjon, amely érintkezéskor nem puhítja tovább a viaszt. Több szín felvitelekor kezdje a leghalványabbal. A festéket a gyártó utasításai szerint keverje össze.
A felmelegített viaszt kis sertésszőr vagy mókusszőr ecsettel vigye fel azokra az anyagrészekre, amelyeket ebben a lépésben
BATIKOLÁS • BÉBIÉTELEK • BEFAGYOTT AUTÓZAR • BEFAGYOTT VÍZVEZETÉKEK
Eszközök, anyagok és használatuk
Az anyag kifeszítése ős megtűzése után puha ceruzával rajzolja rá a mintát. A nagyobb felületeket ecsettel, a finom vonalakat pedig tjan- tingtollal viaszolja be.
Tjantlng
Az anyagot feszítse és tűzze rá egy keretre. Helyezze be az 1. szeget, majd feszítse az anyagot az ellenkező irányba, és nyomja be a 2. szeget; az ábra 16| szerint folytassa.
A viaszt lassan melegítse 77 ’C-ra, hogy egyenletesen kenhető legyen. Hőmérővel ellenőrizze a hőmérsékletét.
Sertésszőr vagy cobolyszőr ecset
Hőmérő
Kenjen viaszt azokra a részekre, amelyeket nem kíván megfesteni. Szedje le az anyagot, és 20 percre áztassa a festékbe. Hideg vízben öblítse ki, és hagyja megszáradni.
Miután feszesen 6
megtűzte az anyagot, puha ceruzával rajzolja rá a mintát.
Első szín
Második szín
nem akar befesteni. Nagyon finom vonalak húzhatók tjantinggat – olyan speciális tollal, amelyet a viaszba mártva kell megtölteni. Ezután szedje le az anyagot a keretről, és 20 percre áztassa a festékbe. Hideg vízben alaposan öblítse ki, és hagyja megszáradni.
A viasz eltávolítása Ha el akarja távolítani a felvitt viaszt, főzze a festett anyagot vízben, és hagyja kihűlni. A viasz megszilárdul a víz felszínén, ahonnan eltávolítható, és szükség esetén újra olvasztható. A főzéstől azonban egyes festékek megfakulhatnak vagy megfolyhatnak, ezért ez az eljárás nem ajánlatos, hacsak nincs szűkében a viasznak.
A viaszt vasalással is eltávolíthatja, így viszont nem használható fel újra. A vasalódeszkát terítse le újságpapírral, arra tegyen egy réteg papírtörülközőt. Fektesse rá az anyagot, és a tetejére is tegyen egy réteg papírtörülközőt.
A gyapjú állásnál eggyel alacsonyabb fokozatra állított száraz vasalóval húzza át az anyag mindkét oldalát, közben cserélje ki a viaszos papírtörülközőket.
A második színhez tűzze vissza az anyagot, és most azokra a részekre kenjen viaszt, amelyeket érintetlenül szeretne hagyni. Vegye le, és áztassa a következő festékbe. Öblítse ki és szárítsa meg.
További színek Ha egynél több színt alkalmaz, tűzze vissza a festett anyagot a sablonra, kenje be viasszal azokat a részeket, amelyeket a következő színnel nem kíván befesteni. majd vegye le az anyagot, és az előzőekhez hasonlóan merítse az új festékoldatba. A viasz eltávolítása előtt feltétlenül öblítse ki és szárítsa meg.
A kész batikolt textilanyagból vegytisztitassa! kell eltávolítani a viaszmaradékot, hacsak nem függönynek használja az anyagot, mert ebben az esetben a maradék viasz jó tartást ad az anyagnak. A gyakori mosástól azonban a batik kifakul.
Szilárd ételek és otthoni elkészítésük
Ha a kisbabának már vannak fogai, a szoptatás vagy cumiztatás mellett szilárd ételeket is kaphat enni. Ne kezdje túl korán, hiszen szükségtelen, és túlsúlyossá is válhat a baba. Legjobb a baba négy és hat hónapos kora között elkezdeni, először gabonafélékkel, például tejben pépesre főzött darával vagy zab- pehellyel. Egyszerre csak egyféle szilárd ételt adjon a babának, hogy ha valamelyik megártana neki, meg tudja állapítani, melyik volt az.
Az üzletekben kapható bébiételek finomak és kényelmes megoldást nyújtanak, de otthon is könnyedén elkészíthetők az olyan pépek, mint a banánpüré, a keménytojáspüré, valamint a zöldség- és húspürék. Sót vagy cukrot ne használjon.
A húspűré elkészítéséhez vágja apró kockákra a puhára főtt csirke-, marha- vagy bárányhúst, és tejjel turmixolja össze mártás sűrűségűre (vagy használjon konyhai robotgépet). A zöldségpürével hasonló módon járjon el, elkészítéséhez használjon frissen főtt zöldségeket.
Amint a baba a szájához tudja emelni a tárgyakat, hagyja, hogy egy darab babapiskótán gyakorolja a harapást. Kekszet ne adjon neki, mert esetleg nagyobb darab törhet le belőle, amely fulladást okozhat.
Hogyan kell kinyitni?
A felolvasztás gyors és könnyű módja, ha a kulcsot gyufalánggal, öngyújtóval többször egymás után hevítgeti, majd ezt követően dugja be a forró kulcsot, s hagyja úgy néhány másodpercre, hogy átadja hőjét. A műveletet ismételje meg, ahányszor szükséges. A kulcsot ne erőltesse a zárba, könnyen beletörhet.
A befagyott zárhoz a benzinkútnál vagy szakboltban vehet zárjegesedést oldó perme- tet, bár az is igaz, hogy ez valamivel lassabban oldja a fagyott zárakat.
Téli kocsimosáskor jól teszi, ha szigetelőszalaggal lefedi a kulcsnyílásokat. Ha a zárak megfelelően kenve vannak, az a megelőzésben segíthet, mert az olaj kevésbé dermed meg. Néhány csepp műszerolajat juttasson a zárba, majd a kulcsra is cseppentsen, dugja be a zárba, és forgassa jól meg.
Ha a retesz fagy be, a kilincs alapos mozgatására általában engedni szokott. Ha ez nem segít, zárjegesedést oldó permetet fecskendezzen be, közvetlenül a zár fölött, az ajtó és az ajtóoszlop közötti résbe.
Kiolvasztás, szükségjavítás
Amikor észleli, hogy egy cső befagyott – például úgy, hogy a csapból nem folyik a víz figyelmesen vizsgálja meg, hátha megtalálja az esetleges repedéseket. Egy-egy beszédes jégdudor vagy egy jéggel borított csatlakozás elárulja a károsodás helyét. Próbálja megjavítani a csövet, még mielőtt felenged benne a jég.
A baj megkeresése Elfagyásra elsősorban a ház külső falaival érintkező vagy a fűtetlen padlástérben futó vízvezetékek hajlamosak.
Ha a konyhai hidegvíz-csap nem működik, a dugulás a felfelé haladó fővezetékben van. közvetlenül a házon belül; ha az működik, de a tartály nem töltődik fel, akkor a felfelé haladó vezeték a tartály felé haladó szakaszán van eldugulva.
Tömítés és kiolvasztás Mihelyt megtalálta a repedést, kenje be a csövet epoxigyantás szigetelőanyaggal. és üvegszál erősítésű szalaggal tekerje körül.
Ha kész a javítás, olvassza ki a csövet. Helyezzen köré meleg vizes tömlőket, felmeiegí- tett rongyokat, vagy fújjon rá meleg levegőt egy hajszárítóval.
Spriccelő csövek Ha egy megrepedt cső kiolvad. mielőtt még megjavította volna, azonnal zárja el a főcsapot. A kiömlő víz felfogására helyezzen vödröket a törés helye alá, az összes többi csapot és a vízöblítés vécétartályt nyissa ki. hogy a padlástéri hidegvíz-tartály gyorsan kiürülhessen.
A vezetéket (csövet) javítsa meg a fent leírtak szerint, vagy hívjon vízvezeték-szerelőt.
Bankbetét, kötvény vagy részvény?
Ha befektetésről beszélünk, arról a pénzmennyiségről van szó, amelyet nem költ el. nem vásárol el, azaz megtakarít. A befektetés önmagában többféle lehet, az alábbiakban kizárólag a pénzpiaci befektetésekről lesz szó.
A pénzpiaci befektetések kiválasztása Alapvetően azt kell eldöntenie, hogy mekkora kockázat mellett mekkora hozamot szeretne elérni. Általánosan elmondható, hogy a kockázat és a hozam mértéke arányos egymással. (Minél magasabb hozamot kínál egy befektetés, annál kockázatosabb.)
A legismertebb befektetési lehetőségek: a bankbetét, a kötvény és a részvény.
A bankbetét biztonságos befektetés, mivel a bank vállalja, hogy az ón számlájára kamatot fizet és ön bármikor pénzéhez juthat.
Kötvényt általában kormányok, cégek bocsátanak ki működésük finanszírozására. Hitelviszonyt testesít meg. Tehát azt jelenti, hogy lejáratkor kamatot fizet. Lehet fix vagy változó kamatozású, féléves vagy éves kamatkifizetésű. Kockázat szempontjából a legbiztonságosabb az államkötvény, mivel azt az állam bocsátja ki az államadósság finanszírozására. Viszonylag alacsony kamatot biztosít, de magasabb a mindenkori bankbetét kamatánál. Az államkötvénynél magasabb hozamot biztosító kötvények a vállalati kötvények, ezek magasabb hozamúak, mert kockázatosabb. Ha egy vállalat például csődbe megy, a befektető nem kapja vissza a pénzét.
Amennyiben nem kíván maga dönteni kötvénybefektetéséről, abban az esetben beteheti pénzét kötvényalapokba, amelyeket ehhez értő pénzügyi szakemberek kezelnek és megpróbálják a lehető legmagasabb hozamot elérni.
A részvény mint befektetési forma a legmagasabb kockázattal jár, de a legmagasabb hozammal kecsegtet. A részvény részesedést biztosító értékpapír, tulajdonosa egy társaság résztulajdonosa: tagsági és vagyoni jogokkal rendelkezik. Részvényeket részvénytársaságok alapításakor vagy alaptőke-emelésekor bocsátanak ki.
A részvény hosszú távú befektetés, amennyiben egy társaságnak rossz a piaci megítélése, a részvény ára esni kezd, tehát vagy eladja (esetleges veszteséggel), vagy addig tartja, amíg a társaság eredményei jobbra nem fordulnak. Amennyiben a társaság virágzásnak indul, abban az esetben osztalékot fizet a tulajdonosoknak, azaz a részvénytulajdonosoknak. Az osztalék nagyságáról az igazgatóság dönt. Tehát a magas osztalék reményében elkezdik vásárolni a vállalat részvényeit. E befektetési formával nemritkán 300-400%-os hozamot is elérhet.
A részvényekre is vonatkozik természetesen, hogy amennyiben nem tud dönteni, hogy milyen vállalat részvényét vásárolja meg, abban az esetben beteheti pénzét részvényalapba. Ezeket pénzügyi szakemberek kezelik megfelelő vállalatelemzőkkel együttműködve. Itt rendkívül fontos az információk kellő elemzése, rendszerezése, a vállalatok aktuális helyzetének és jövőbeli eredményességének vizsgálata.
Természetesen több olyan befektetési alap is létezik, amelyik vegyesen fektet be kötvényekbe és részvényekbe, ön dönti el. milyen arányban fekteti tőkéjét ezekbe.
A fenti befektetési lehetőségeket befektetési szolgáltatóknál veheti igénybe, figyelembe véve, hogy ezekért költséget, jutalékot kell fizetnie. Tehát ha az elért hozamát kalkulálja, akkor ezeket sem szabad figyelmen kívül hagynia.
Együtt vagy egyedül?
A befektetési alapok megalakulásának célja több befektető pénzének összegyűjtése, kedvezőbb befektetési lehetőségek megvalósítása. Amikor egy befektetési alapon helyezi el a pénzét, a befektetők széles köréhez csatlakozik, akik együttesen elég nagy összegű pénzt képviselnek a részvények széles portfóliójának megvásárlásához. Ezek a nagy tőkével rendelkező befektetési alapok kiemelt szolgáltatást, információt és megkülönböztetett figyelmet kapnak a brókercégek részéről. Az alapba befektetni a befektetési jegyeken keresztül lehet. A befektetési jegyek a befektetési alapok résztulajdonát igazoló értékpapírok. A befektető a befizetett pénzmennyiség arányának megfelelő befektetési jegy tulajdonosa lesz.
Az alaphoz való csatlakozás kevesebb kockázattal jár, mintha a pénzét közvetlenül részvényekbe fektetné, mivel ilyen esetben a pénz általában többféle részvény között oszlik meg. (Diverzifikált befektetés: több kockázatos papír együttes kockázata kisebb, mint az egyedi kockázatok nagysága.) A magyar törvényességi előírások szerint az alapoknál is maximálva van az egyfajta papírba történő befektetés nagysága.
Természetesen az alapot érintik a tőzsdei árfolyam-ingadozások, és ezért közép- és hosszú távú befektetéseknek kell tekinteni őket. Ha nem megfelelő időben fektet be. a pénz korai kivétele veszteséggel járhat.
A befektetési jegyek népszerűsége azonban nemcsak a kisebb kockázatvállalásból ered. A hazai adógyakorlat szerint a részvénybe történő befektetés jelentős adókedvezménnyel is jár.
A befektetési jegy tulajdonosának korlátozott részesedési jogai vannak. Joga van a nyereség felosztott részére, a hozamra (hiszen ezért fektetett be), és megszűnés esetén a likvidációs hányadra (az egy jegyre jutó nettó eszközértékre). Ugyanakkor tagsági joggal nem rendelkezik, nincs lehetősége a társaság életébe történő beleszólásra.
Az alapok befektetési tevékenységét szigorú törvényi előírások rögzítik. A befektetők érdekeit az alaptól független alapkezelő, a letétkezelő alkalmazása védi. Ezek az alkalmazottak naponta kötelezően ellenőrzik a befektetéseket és számolják azok aktuális értékét.
A befektetési alapoknak két típusát különböztetjük meg: a zárt végű, illetve nyílt végű befektetési alapot.
Zárt végű befektetési alap Az ilyen jellegű alap két szempontból is zártnak tekinthető. Egyrészt az induláskor az alapba befektetett tőkét a későbbiekben emelni nem lehet. Másrészt az alap általában véges időtartamig létezik, és ehhez kötődően az alap a befektetési jegyet a lejárat előtt nem vásárolja vissza, azaz csak az olyan befektetéseknek előnyös, amelyek hosszabb megtérülésűek.
Nyílt végű befektetési alap A kibocsátó vállalja. hogy az általa kibocsátott befektetési jegyet hajlandó folyamatosan adni-venni. így a keresletnek megfelelően a társaság tőkéje folyamatosan változik. A nyílt végű befektetési alap lejárat nélküli. Tehát alapvetően látra szóló, bármikor felmondható befektetésként működik.
Természetesen más szempont szerint is csoportosíthatjuk a befektetési alapokat, mégpedig aszerint, hogy milyen eszközbe fektetik a forrásaikat.
Ezek szerint lehetnek értékpapíralapok, amelyek kötvényekbe, részvényekbe fektetnek, illetve ingatlanalapok, amelyek földterületbe, ingatlanba fektetnek. Ezek általában hosszabb távú befektetések, ezért általában zárt végű alapként funkcionálnak.
Arról, hogy milyen alapba fektessen, kérje ki szakértő véleményét. A befektetéssel járó költségek általában igen csekélyek, a legtöbb alap kizárólag minimális belépési díjat számol fel. Az alapon belüli tranzakciók díjmentesek.
Gyümölcsök eltevése
A befőzéshez minden olyan gyümölcsféle megfelel, amely szinte változatlanul megőrzi zamatát és színét. Befőzéshez a gyümölcsöt
BEFŐZÉS ♦ BEGÓNIA • BELSŐ FELÜLETEK FESTÉSE
körültekintően válassza ki és gondosan készítse elő. Győződjék meg arról, hogy friss, érett a gyümölcs és nem mutatkozik rajta a betegség vagy a rothadás legkisebb jele sem.
Használjon e célra gyártott befőttesüvege- ket, ellenőrizze, hogy nem csorbák-e, ha pa- tentzáras üvege van, a zár nem sérült-e és a gumitömítések hibátlanok-e.
Mindenekelőtt távolítsa el a gyümölcsök – például földiszeder, málna, szamóca és eper – szárát és csészelevelét. Tisztítsa meg az egrest és vágja egyenlő hosszú darabokra a rebarbarát.
Az almát, a körtét és a birsalmát hámozza meg, vágja ki a magházát és vágja negyedekbe vagy szeletelje fel. A sárga- és az őszibarackot egészben vagy elfelezve s kimagozva is elteheti. Az őszibarackot – és ízlés szerint a sárgabarackot – hámozza meg. A szilvát rendszerint egészben teszik el, bár az igen nagy szemeket félbevághatja, tetszés szerint kimagozhatja. A cseresznyét és a meggyet magostul és kimagozva is elteheti.
Az előkészített gyümölcsöt gondosan mossa meg, miközben újra vizsgálja át, egészségesek és hibátlanok-e.
Szirupkészítés Bár a befőzéshez víz is használható, a házilag készített cukorszirup kellemesebb ízt és szebb színt ad. Átlagosan 1 I vízhez 30-40 dkg cukrot adjon. A cukrot – lehetőleg kristálycukrot – tegye a víz felébe. Forralja fel, keverje, amíg a cukor feloldódik, és forralja 1 percig. Ezután adja hozzá a megmaradt vizet, és újból forralja fel. A cukorszirupot forrón vagy hidegen is ráöntheti a gyümölcsre. Répacukor helyett nádcukorból készült szirupot is használhat, de ennek sajátos erős íze hozzáadódik a gyümölcséhez.
Mivel a cseresznyének kicsi a savtartalma, adjon a sziruphoz 1 l-enként 1 mokkáskanál citromsavat.
A gyümölcsök üvegbe tevése Hideg vízzel nedvesítse meg a beföttesüvegek belsejét, és a gyümölcsszemeket óvatosan csúsztassa az üvegekbe. Egyforma méretű gyümölcsöket válasszon, és szoros berakásukhoz használjon befőzökanalat, de ne nyomja össze őket. Egy 450 g-os üvegbe 30-40 dkg gyümölcsöt tegyen. ”
Öntse rá a cukorszirupot, és szabaduljon meg a légbuborékoktól úgy, hogy sterilizált késpengét dug be az üveg egyik oldalánál. Töltse föl cukorsziruppal az üvegeket, és csavarja rájuk lazán a tetőket úgy, hogy a gőz a kigőzölés (dunsztolás) folyamán eltávozhasson és az üvegek ne robbanjanak szét.
Csírátlanítás Az üvegbe tett gyümölcsök csírátlanításának két ismert módja a vízfürdőben való gőzölés vagy a száraz gőzölés. A vízfürdős módszer alkalmazásához vegyen egy nagy, mély, kettős fenekű lábast; a második alj lehet egy grillrács, dupla sűtöformaalj, vastag vattaréteg vagy összehajtogatott újságpapír.
Helyezze az üvegeket a dupla fenékre, vigyázzon, ne érjenek össze, ezt közéjük illesztett anyaggal érheti el. Töltsön annyi vizet a lábasba, hogy az üvegeket ‘/3 részig ellepje. Ha az üveg tartalma meleg, akkor meleg vizet öntsön rá, ha a gőzölendő befőtt hideg, akkor hideg vízzel öntse fel. Lassan melegítse, illetve gyöngyöző forrásban tartsa a vizet a megfelelő ideig. A dunsztolási idő a gyöngyöző forrástól kezdve számít.
A puha bogyós gyümölcsöket és az almaszeleteket 10 percig kell 74 °C-on tartani; az összes többi gyümölcsöt 82 °C-on tartsa 15 percig, a körte kivételével, amelyet 30 percig kell 88 ’C-on hőkezelni.
Miután kigőzölte a gyümölcsöt, vegye ki az üvegeket a lábasból (húzzon vastag konyhakesztyűt, hogy védje a kezét), vagy merje ki a forró vizet, mielőtt fogóval kiemelné az üvegeket. Miután az üvegeket szárazra törölte, tegye száraz, meleg felületre. Szorítsa meg azonnal a fedőket és a patentzárakat, és egy éjszakán át hagyja lehűlni az üvegeket.
A csírátlanítás másik praktikus, gyorsabb formája a száraz dunsztolás. Ennek az a lényege, hogy a forrón üvegbe rakott befőtteket időmegszakítás nélkül további magas hőfokon tartsa a teljes lehűlésig.
Erre a célra asztalra vagy padlóra terítsen le pokrócot, amelyre rakjon papirost, és helyezze rá a forrón lekötött üvegeket sűrűn egymás mellé. Takarja le jól ruhával, párnával, a pokróc széleit pedig hajtsa fel, hogy az üvegeket ne érje hűvös levegő.
Ebben a csomagolásban egy napig maradjanak az üvegek, eközben lassan, fokozatosan lehűlnek, és ez a csírátlanítást még eredményesebbé teszi.
A tömítés ellenőrzése Bármelyik csírátlaní- tási módszert választja, hagyja teljesen lehűlni az üvegeket. Ellenőrizze a celofánlekötést, illetve a fedeleket, és a celofánkötözésre kössön még egy réteg selyempapírt, hogy a légy vagy darázs át ne szúrja a celofánt. Ha pa- tentzáras üvege van, távolítsa el a patentzárakat, és ellenőrizzen minden üveget úgy, hogy ujjheggyel megemeli a tetejénél fogva. Ha a tömítés jó, az üveg belsejében lévő vákuum biztosan tartja a tetőt. Ha a tömítés hibás, a tető lejön.
Tárolás Az üvegeket törölje tisztára, címkézze meg azokat, és tárolja hűvös, száraz, sötét, jól szellőző helyen. A befőtteket csak felhasználás előtt bontsa ki. A patentzáras üvegeket, miután eltávolította a patentzárat, néhány percig állítsa forró vízbe, és késheggyel óvatosan feszítse le a tetőt.
Ültetése és gondozása a szobában és a szabadban
Bizonyos begóniafajtákat főként a virágjukért tartanak, másokat feltűnően szép leveleiért, ismét másokat pedig mindkettőért. A legtöbb fajta könnyen nevelhető akár szobában, akár nyáron a szabadban.
A begóniáknak három csoportja van: a gumósok, a rostos gyökerűek és a rizómával (függőlegesen vagy vízszintesen növő földfelszín alatti hajtás, amelyen allevelek és rügyek fejlődhetnek) rendelkezők.
Begóniák hajtatása Szinte minden begóniafajta könnyen szaporítható hajtásdugványokkal; a rizómások pedig a gyökértörzs szétválasztásával. A sokszínű levélzetükért tartott egyes fajták, például a Begónia x rex hibrida, levéldugvánnyal is szaporíthatok. A Begónia semperílorens (a szabadföldi dísznövények egyike), amelynek fehér, rózsaszín vagy piros virágai vannak, magról is nevelhető.
Kora tavasszal nevelje elő a dugványokat és a gumókat úgy, hogy nedves tőzeggel teli lapos edénybe ülteti őket, a gumókat homorú felükkel felfelé, félig a tőzegbe ágyazva. Az edényt három-négy hétre állítsa napfénytől védett, világos helyre. Amikor a hajtások már kb. 2-5 cm-re megnőttek, a növényeket egyenként ültesse át 8-10 cm átmérőjű cserepekbe.
Télen virágzó begónia A Begónia elatior hibrid télen derűssé teszi az ablakpárkányt.
A begónia neveléséhez elegendő az átlagos szobahőmérséklet. Tartsa világos, de napfénytől védett, párás helyen. A cserepet állítsa kaviccsal teli tálcára, és öntsön annyi vizet a kavicsok alá, hogy ne lepje el őket. A növényt mérsékelten öntözze, és csak akkor, amikor a virágföld teteje már száraz. Kéthetente adjon neki hagyományos folyékony tápoldatot.
A viaszos, tömör levélzetű, tetszetős virágú Begónia semperílorens magjait tavasz végi kiültetéshez január-februárban vesse el. Virágzása júniustól októberig tart. A magokat szórja átrostált virágföldre, majd finoman nyomkodja bele őket. Amikor a fiatal palánták már elég nagyok, egyenként ültesse őket komposzttal megtöltött kis cserepekbe. A Begónia semperílorens szobai neveléshez ősszel is vethető.
A gumós begóniákat novemberben szedje fel a kertből, és tárolja őket száraz helyen, amíg a levélzetük elhal, azután a leveleket vágja le, a gumókat pedig tavaszig tárolja fagymentes helyen.
Mennyezet, falak, ajtók, ablakok és szegélylécek
Amennyire lehet, távolítson el mindent a szobából, ahol festeni akar. Vigye ki a bútorokat, szedje le a függönyöket és a függönykamiso-
BELSŐ FELÜLETEK FESTÉSE • BÉLYEGGYŰJTÉS
kát, csavarja fel a szőnyeget. Szerelje le a lám pata rtókat és a polcokat, és minden egyéb leszedhető tárgyat. Ha bármi a szobában marad, húzza középre és takarja le porvédő huzattal.
Fedje be a padlót régi újságokkal, kivéve, ahol hőlégfúvóval szedi le a festéket.
A festőszerszámokon kívül szüksége lesz még festékleszedő felszerelésre, különféle festékekre, rongyra, fedőpapírra, fatömítő anyagokra és gipszre, simítókésre vagy hajlékony pengéjű késre, hajlékony reszelőre, védőszemüvegre, állólétrára és egy egyszerű állványra (mondjuk két kis létra és egy deszka), hogy a feje legalább 7-8 cm közel kerüljön a plafonhoz.
Mennyezet A mennyezettel kezdje, csak aztán szedje le – ha van – a tapétát a falakról.
Ha a plafon jó állapotban van, mossa le alaposan mosószappannal, aztán öblítse jól le. A lemosás különösen a konyhában szükséges. ahol a főzés miatt zsírosak a falak.
Száradás után fesse újra a mennyezetet. A fényforrással párhuzamos sávokban dolgozzon, és kezdje a fényhez közel eső részen. Inkább két vékony, mint egy vastag réteget vigyen fel – különösen, ha rücskös a mennyezet felülete.
Ha tapétás a mennyezet, szedje le a papírt és tapétázza újra.
Falak Mossa le a befestendő falakat mosószappannal, aztán öblítse le hideg vízzel. Ne használjon mosószappant dombornyomásos papíron, ehelyett szappanos szivaccsal vagy ronggyal törölje le újrafestés előtt.
Régi, mintás tapétát nem célszerű befesteni, de ha meg akarja próbálni, először egy kisebb, nem látható felületen próbálkozzon. A papír kitágulhat és felhólyagosodhat, de ha simán megszárad, folytathatja a festést. A fémes színek azonban átüthetnek a festéken; ha ezt tapasztalja, szedje le a tapétát.
A falat a faanyagok (ablakok, ajtók, szegélylécek) előtt fesse le. De ha tapétázni akar, a faelemek legyenek az elsők.
A tapéta leszedése után a jó minőségű vakolatra rögtön rafesthet. Először emulziós festék és víz fele-fele arányú keverékét vigye fel, majd két réteg emulziós festéket. A falat felülről lefelé haladó sávokban fesse.
Ha a vakolaton hajszálrepedések vagy kisebb hibák találhatók, javítsa ki a megfelelő anyaggal vagy vonja be a repedéseket védőcsíkokkal a festés előtt.
Farészek Festés előtt a fafelületekről, ha lehetséges. távolítsa el az egyéb részeket: a kilincseket, a zárfedő lemezeket, az ablaktá- masztókat és a kallantyúkat. Ezeket nem kell lefesteni, kikerülni pedig nehéz őket a festéskor. Ha mégis körül kell őket festeni, ragassza körbe a szélüket védőszalaggal és a festék száradása előtt távolítsa el a szalagot.
Ha a régi festés jó állapotban van, mossa le vízben oldott mosószappannal és öblítse le hideg vízzel. Dörzsölje le a felületet hajlékony reszelővei vagy vizes horzsakővel, majd ismét öblítse le. így mind a piszok, mind a felső festékréteg eltűnik, hogy kedvező legyen
Ajtófestés
Tömör ajtó Felülről kezdve fesse le az ajtót négyzet alakú részletekben a számozás szerint, és mindig kezdje el festeni a következő részt, még mielőtt megszárad a festék Először feHe irányban fessen, aztán keresztirányban, majd ismét fel-le, és egy felfelé irányuló ecsetvonással fejezze De Ha megszáradt a festék, mázolja le az ajtófélfákat.
Betétes ajtó Kezdje a forgópánt felőli oldal felső betétjén, majd haladjon a számozás szerint. Ugyanúgy fesse a betétrészeket, mint a tömör ajtó négyzeteit. Fesse le a keresztbordákat felülről lefelé, aztán a forgópánt, majd a zár felöli függőleges részt. Az ajtófélfákat hagyja a végére.
9
— 11—10 — 4—
a felület a következő fedőfestékrétegnek. Ha meg akarja változtatni a színt, először használjon alapozófestéket.
Ha a régi festés gyenge minőségű, kaparja le a festéket a csupasz fáig. Töltse ki a repedéseket fatömítő anyaggal, és dörzspapírral csiszolja simára. Törölje tisztára, és fesse újra alapozóval, alapfestékkel és fedőfestékkel. Ahol csak kis festékfoltok hiányoznak, elég a sérült részen levakarnia a festéket, kenjen rá alapozót és fedőfestéket; a lehántott rész szélét finom csiszolópapírral simítsa le. Csiszolja le az egész felületet, és törölje tisztára a fedőfesték felvitele előtt. Nyers fa esetén használjon a csomóknál fabeeresztő folyadékot. Simítsa le a fát finom csiszolópapirral. Kenjen rá alapozót, alapfestéket és fedőfestéket.
Fa ablakkeretek Készítse elő a fát a fent leírt módon. Ha a festés jó állapotban van ugyan, de már olyan vastag a sok festékréteg miatt, hogy nehezen záródik az ablak, az újrafestés előtt szedje le a festéket a súrlódó szegélyekről.
Festés előtt vonja be az üveget védőpapírral úgy, hogy annak a széle 2 mm-re legyen a kerettől, így festéskor egy vékony festéksáv keletkezik az üvegen, ami nem engedi a fát nedvesedm és megvédi a korhadástól.
A legjobb sorrend a szárnyas ablakok festésénél: keresztgerendák és ablakbélések, felső és alsó keresztfa, támfa, csatlakozó félfák és külső keret.
Fém ablakkeretek Ellenőnzze, rozsdás-e a fém. Ha igen, kaparja le a festéket, hogy az egész rozsdás rész előtűnjön. Csiszolópapírral vagy drótkefével távolítsa el a rozsdát, majd kezelje az esetleg még rozsdás és korrodált részt rozsdagátlóval vagy hideg galvanizáló festékkel, ami semlegesíti a rozsdát és alapozóként működik.
A puszta fémet fémalapozóval kenje le a fedőfestés előtt. Alapfestékre nincs szükség, csak ha a szint meg akarja változtatni.
Ha az ablakok nehezen záródnak, kaparja le a festéket az érintkező szegélyeknél, alapozza és fesse le újra.
Ajtók A faanyagot készítse elő a fent leírtak szerint, és fesse az ábra alapján. Tömör ajtónál legcélszerűbb kb. 75 mm széles ecsetet használni.
Szegélylécek A faanyagot készítse elő a fent leírtak szerint. Csúsztasson egy darab kartonpapírt a szegélyléc alá, hogy festéskor az ecset ne kapjon fel porszemeket.
Az első lépések
A gyűjtést úgy a legkönnyebb elkezdeni, ha vásárol egy mondjuk 1000 darabot tartalmazó csomagot Ez már elég jó áttekintést ad a bélyegekről, és segít eldönteni, hogy milyen téma szerint – például állatok vagy növények – szeretne gyűjteni. Ilyen bélyegcsomagok súlyra kaphatók a bélyegboltokban, amelyek címét a szakmai telefonkönyvekből keresheti ki.
A szükséges felszerelés Többféle bélyegalbumot gyártanak: gyűrűs kötésűt, könyvszerűt, lapokból állót. A nagyobb papírboltokban vagy bélyegkereskedésekben kiválaszthatja az önnek leginkább megfelelő típust.
Szüksége lesz bélyegragasztóra is, ami tulajdonképpen csaknem átlátszó, az egyik oldalán ragasztózott papírcsík. Ez összehajtva a megfelelő oldalhoz rögzíti a bélyeget. Ha el akarja kerülni a ragasztó okozta foltokat, használjon bélyegsíneket, fekete kartoncsíkokat, amelyeknek az egyik oldala ragasztós, hogy az albumba lehessen illeszteni őket, a másik oldalukon pedig átlátszó műanyag fólia húzódik: e mögé csúsztathatja be a bélyeget.
A bélyegeket mindig tompa hegyű csipesszel fogja meg. A csipesz nikkelből vagy más, nem rozsdásodó fémből készüljön, és hegyének fogófelülete legyen teljesen sima.
Hol vásárolhat bélyegeket? A papírboltokon és bélyegkereskedőkön kívül a bélyegvásárokon és gyűjtői találkozókon is vásárolhat (vagy cserélhet) bélyegeket. Ezek helyét és idejét az újságok és a bélyeggyűjtők lapjai közük. Lépjen kapcsolatba a Magyar Bélyeggyűjtők Országos Szövetségével (1064 Budapest, Vörösmarty u. 65.) is, ahol megtudhatja a lakóhelye környékén működő klubok címét.
A gyűjtők számára igen nagy segítséget nyújtanak a bélyegkatalógusok, amelyekből megtudhatja a különféle bélyegek pillanatnyi listaárát. A magyar bélyegkatalógus mellett a legismertebb külföldi katalógusok a következők: Stanley Gibbons (brit), Yvert és Tellier (francia), Michel (német) és Scott (USA). Ezek a katalógusok is a bélyegboltokban szerezhetők be.
Csak olyan bélyeget vásároljon, amelynek még erős a papírja, jó állapotban van, szépek a színei és ép a perforációja. Ne vegyen meg olyan bélyeget, amelyen barna penészfoltok vannak.
A bélyegek osztályozása A csomagban vásárolt bélyegeket először is ország szerint válogassa szét, a sérült és piszkos darabokat dobja ki.
A bélyegeket nagyító alatt is vizsgálja meg, hogy megfigyelhesse színezetük, perforációjuk és vízjeleik különbözőségét.
A másodpéldányokat és a felesleges darabokat tegye külön, sínes bélyegalbumba – ezeket cserebélyegeknek használhatja majd.
A gyűjteményt szobahőmérsékleten tárolja. Vigyázzon, mert ha a papír kiszárad, megrepedezhet, a túl sok pára pedig penészese- dést okozhat
A használt bélyegeket nyomtatott oldalukkal felfelé tegye egy tál tiszta vízbe, hogy leváljanak a papírról, amelyre felragasztották. A bélyegek többsége néhány perc múlva már leázik és szabadon úszik. A felragasztott bélyegeket úgy is leáztathatja, ha a borítékot bélyeggel lefelé nedves itatósra vagy újságpapírra teszi; néhány perc múlva már könnyen leválaszthatja róla a bélyeget.
A bélyegeket mindig csipesszel fogja meg, és tegye azokat színükkel lefelé fordítva tiszta papírlapra száradni. Száradás közben emelje meg néhányszor a bélyegeket, nehogy a papírhoz tapadjanak.
Néhány illemszabály
Amikor két személyt mutat be egymásnak, az alapszabály ez: a férfit kell bemutatni a nőnek, a fiatalt az idősebbnek, az alacsonyabb rangút a magasabb rangúnak vagy tekintélyesebbnek. Hagyomány az is, hogy a haja- dont mutatják be a férjes asszonynak. Előfordul persze, hogy ezek a szempontok ellentmondásba kerülnek – ilyenkor rugalmas értelmezésre és józan észre van szükség. Például illendőbbnek tűnik egy ifjú hölgyet bemutatni egy idősebb és köztiszteletben álló férfinak, mint fordítva.
A bemutatás Bemutatáskor mondja minél érthetőbben a két személy nevét, hogy mindketten első hallásra megjegyezhessék a másikét. Az alkalomtól és életkoruktól függ, hogy elegendő-e a puszta nevüket elmondani (.Ami, engedd meg, hogy bemutassam Révész Gábort – Róna Annamária”), vagy – for- málisabban – az illetők rangját, beosztását vagy foglalkozását is meg kell említeni. Kétség esetén kisebb a kockázat, ha valaki a formális bemutatás mellett dönt, főképp idősebb személyek bemutatásakor.
Amikor gyereket vagy tizenéves fiatalt ismertetnek össze felnőttel, a fiatalabbnak gyakran csak a keresztneve hangzik el, míg az idősebbet formálisabban mutatják be: („Hadd mutassam be a fiamat, Gyurit. Gyuri, ismerkedj meg dr. Kellner Lászlóval.”) Ezután már kizárólag az idősebb joga, hogy felajánlja a tegezést.
Udvarias viselkedésnek számít, ha a név mellett néhány szó is elhangzik a két összeismertetett személyről. Regényes életrajzra természetesen nincs szükség, sőt esetleg az illetők munkájáról se ejtsen szót. Érdekes beszélgetés beindítása a cél, s mondjuk egy fárasztó munkanap végén könnyen lehet, hogy a felek még gondolatban sem vágynak vissza az irodájukba. Az „Edittel együtt jártam gimnáziumba” vagy a „Pali minden filmbemutatón ott van” típusú mondatok már alkalmasabbak a társalgás beindítására.
Ha szűk körű vendégséget rendez, mutasson be mindenkit mindenkinek. Ha sokan gyűlnek össze, minden vendéget mutasson be legalább egy másiknak, lehetőleg olyasvalakinek. akivel könnyű lesz közös témát találniuk. Egészen nagyszabású fogadáson, bulin vagy vendégségben természetes, hogy ki-ki maga mutatkozik be a többieknek.
Amikor önt mutatják be Amikor bemutatják valakinek, legyen udvarias, és ha addig ült, most álljon fel, hogy kezet foghasson új ismerősével. Ugyanakkor köszönni is illendő, a helyzettől függően formálisan vagy egyszerű szervusszal.
Ha valakit egy egész csoportnak mutatnak be, úgy illik, hogy a csoport bevonja a jövevényt a beszélgetésbe.
Fájdalomcsillapítás és a baj megelőzése
Előfordul, hogy a lábköröm sarka – főleg a nagy lábujjon – belenő a környező bőrbe, és fájdalmat, esetleg gyulladást okoz. E kellemetlenség leggyakoribb oka, hogy túl szűk a cipő, vagy hogy a sarkoknál is rövidre van vágva a köröm.
A fájdalom csökkentésére és a gyulladás megelőzésére naponta kétszer áztasson gézdarabkákat sebészeti alkoholba, és nyomja a köröm sarkai mellé. A köröm oldalát sose vágja le!
Ha a benőtt rész elfertőződik, vagy ha a fájdalom hosszú időn át sem múlik el, forduljon orvoshoz, aki valószínűleg fertőtlenítő kenőcsöt vagy antibiotikumot fog felírni. Egészen makacs baj esetén kis műtét lehet a megoldás. A megelőzéshez hordjon kényelmes cipőt, ne viseljen szűk zoknit, és a körömvágóval egyenesre (nem félkör alakúra) vágja a körmét.
Beragadt üvegfedelek és kupakok
Hogyan lehet kinyitni őket?
Ahhoz, hogy kilazítson egy beragadt lecsavarható üvegfedőt, próbáljon meg egy széles gumikalapot köré tekerni, hogy jobb legyen a fogása (speciális tapadós nyitókulcsok is kaphatók e célra), vagy burkolja körül durva szemcsés dörzspapírral, a csiszolófeluletével befelé és azzal fogja meg.
Ha a tető továbbra sem enged, tartsa forró folyó víz alá.
A kicsi, csavaros fedelű tetőket gyakran csuklós pántú diótörővei vagy a konyhai ollóba (a nyél és a penge közé) beépített hornyolt fogóval lehet kinyitni. Többfajta olcsó csavaros üvegtetönyitó kapható a vasedény boltokban. Kupakok A palack kupakjának meglazításá- hoz engedjen forró vizet az üveg nyakára addig, amíg a kupak engedni kezd.
Egy másik módszer: keverjen össze 2 rész lakkbenzint, 1 rész glicerint és 1 rész sót. A keveréket kenje az üveg nyaka és a kupak közé, és hagyja rajta egy napig. Ütögesse meg a kupakot finoman a kezével vagy egy darab rongyba csavart fával, hogy meglazítsa a zárófedelet.
Védekezés, megelőzés
Körömágy berepedésekor leváló bőrrész észlelhető a köröm oldalán. Gyakran az idézi elő, hogy a kéz sokat van vízben – amitől a bőr felhámja elválik a kutikulától -, de a köröm piszkálása vagy rágása is okozhatja.
Mihelyt észreveszi, hogy berepedt a körömágya. nyomban vágja le a lógó bőrdarabkát, és ne várja meg, amíg fájdalmasan továbbszakad vagy elfertőződik. Tiszta, éles körömvágó ollót használjon, és úgyszólván a körömágyig vágja vissza. Utána mosson kezet, kenje be a körmét fertőtlenítő kenőccsel, és ragassza le gyorstapasszal. Ha az ujja nagyon fáj vagy elgennyesedik, forduljon orvoshoz.
A megelőzés céljából mosogatáskor húzzon gumikesztyűt, és gyakran használjon bőrápoló kenőcsöt. Sose piszkálja vagy rágja a körmét – ha rendszeresen rágja, próbáljon leszokni róla. .
BÉRLET – ALBÉRLET • BETEGÁPOLÁS OTTHON
Mit kell tudni
a bérbeadónak és a bérlőnek?
A bérlet olyan szerződés, amelynek alapján a bérbeadó bér ellenében köteles a bérleményt időlegesen a bérlő használatába adni. Ilyen szerződésekre akkor kerül sor, amikor a használatra igényt tartó nem tudja vagy nem akarja megszerezni a bérlemény tulajdonjogát, csupán a használatát kívánja biztosítani a maga számára.
A szocializmus 40 éve alatt a bérlői pozíciónak komoly vagyoni értéke volt, mivel a bérlakások tulajdonosa az állam volt, amely monopolisztikus helyzetben volt a lakáspiacon, így az állami bérlakások bérlői is monopolizált hatalmat szereztek a bérlakásokon, amikor bérleti szerződést kötöttek. A rendszerváltás után a helyzet megváltozott, ezt tükrözi az 1993-as lakástörvény is.
A bérbeadó kötelessége – mint említettük -, hogy időlegesen a bérlő használatába adja a lakást és mindvégig rendeltetésszerű használatra alkalmas állapotban tartsa azt. A bérlő kötelessége pedig, hogy havonként lakbért (bérleti díjat) fizessen a használat után. Ha a bérbeadó nem tartja a lakást rendeltetésszerű állapotban, akkor a bérlő mondhat fel, ha pedig a bérlő nem rendeltetésszerűen használja a lakást, hanem károsítja azt, a bérbeadó mondhat fel azonnali hatállyal. A lakás fenntartásával járó mindennapos kisebb kiadásokat a bérlő viseli, míg a rendkívüli javítás, felújítás stb. költségeit a bérbeadó köteles viselni. A bérbeadó akkor is felmondhat a bérlőnek, ha az elmulasztja a bérfizetést. A bérbeadót a hátralékos bér erejéig zálogjog illeti meg a bérlőnek a bérelt lakásban hagyott tárgyain. Határozatlan időre kötött bérleti szerződést bármelyik fél indoklás nélkül, de a kikötött felmondási idő közbeiktatásával felmondhatja. A bérleti szerződés írásba foglalása csak az önkormányzati bérlakások esetén kötelező, a magántulajdonban álló lakások bérbeadása akár szóbeli megállapodással is létrejöhet.
A lakástörvény megszüntette a korábbi évtizedekből jól ismert lakáskiutalás rendszerét, és e területen is a szerződésszabadság elve érvényesül. Ha egy lakáson belül több bérlő van úgy, hogy a lakás meghatározott lakószobáit kizárólagosan használják, míg bizonyos helyiségeket közösen, társbérletről beszélünk. Ezzel szemben bérlőtársaknak nevezzük azokat, akik együttesen bérlik a lakást, például házastársak esetén.
Albérlet Albérletről akkor beszélünk, ha a bérlő az általa is használt lakás egy részét adja albérletbe. Erre csak a bérbeadó hozzájárulásával kerülhet sor. A lakbér összegére a felek szabad megállapodása az irányadó, de az önkormányzati lakások esetében a lakbér mértékét az önkormányzati rendelet állapíthatja meg.
A magántulajdonban lévő lakások esetén, ha a bérleti szerződés 1989. január 1-je előtti, akkor a lakbér az önkormányzati lakbér kétszereséig terjedhet.
Kényszerbérlet Kényszerbérletnek nevezzük az 1953. április 1-je előtt létrejött bérleteket, melyek magántulajdonú lakásban, de hatósági kényszerrel születtek. A rendszerváltás után politikai döntés született, amely szerint a kényszerbérleteket néhány éven belül meg kell szüntetni. Az állam kötelezte az önkormányzatokat arra, hogy a kényszerbérlőknek önkormányzati cserelakást ajánljon fel. Arra az időre, amíg a kényszerbérlő a magántulajdonos lakásában lakik, mert az önkormányzat nem ajánlott fel neki csere- la kást, vagy azt a kényszerbérlő nem fogadta el, az önkormányzat köteles megtéríteni a bérbeadó tulajdonos számára az önkormányzati lakbér és szabadpiaci lakbér különbözeiét.
Az is új szabály a törvényben, hogy a bérlő csak szűk körben fogadhat be a lakásba más személyt, és csak a bérbeadó írásbeli hozzájárulásával. Ez alól a kiskorú gyermek, illetőleg a gyermekétől az együttlakás idején született unoka a kivétel. A törvény – különös módon – a házastársat nem tekinti olyan személynek, akit a bérlő hozzájárulása nélkül is jogosult lenne befogadni, csak az önkormányzati bérlakás esetében. Itt viszont a házastárson kívül a szülőt is hozzájárulás nélkül be lehet fogadni.
A beteg átfordítása
A magatehetetlen beteget megóvhatja a fájdalmas felfekvésektől, ha legalább kétóránként átfordítja. Végezze a műveletet a képen látható módon, hogy a betegnek kényelmes legyen.
A beteg közelebb lévő karját fektesse az ágy szélére, enyhén hajlítsa be. A fejét fordítsa maga felé, a távolabb eső lábát tegye keresztbe a közelebbit Másik karját fektesse keresztbe a mellkasán.
Egyik kezét a beteg távolabb eső válla, a másikat a csípője alá csúsztatva óvatosan fordítsa maga felé a testét. Tegyen a háta mögé egy párnát, hogy ebben a helyzetben rögzítse.
A határozatlan idejű bérleti szerződést rendes felmondással valamennyi lakás esetében meg lehet szüntetni, ha ezt a lakásbérleti szerződésben a felek kikötötték, de a felmondási idő 3 hónapnál kevesebb nem lehet.
Mit tehet a beteg kényelméért és jó közérzetéért?
A beteg otthoni ápolása fizikai és lelki terhet ró a család összes tagjára. A terhet jelentősen csökkentheti, ha a betegre bízza, amit meg tud csinálni, és mindent megtesz azért, hogy megőrizhesse önbecsülését.
Ügyeljen rá, hogy a beteg öltözéke és ágyneműje mindig tiszta és friss legyen. Szánjon időt arra, hogy kimutassa neki szeretetét és együttérzését, és ne tegyen semmi olyat, amivel fokozhatná a nyugtalanságát. Kövesse pontosan az orvos utasításait. Ha a beteg állapota rosszabbodik, vagy nem javul kellőképpen, haladéktalanul hívjon hozzá orvost.
A betegszoba kiválasztása Az enyhébb lefolyású betegségektől eltekintve a betegnek külön szobára van (lenne) szüksége, ahol az
ágy mindkét oldalról jól hozzáférhető. A helyiség legyen jól szellőztethető, világos és csendes. Az ideális szobahőmérséklet 16 °C, gyermekek, idősek és mellkasi panaszokkal küszködök esetében 18 °C.
Jó, ha a szobában elfér egy karosszék a betegnek, két szék a látogatóknak, egy éjjeliszekrény, ahol könyvet, rádiót, vizeskancsót, olvasólámpát tarthat és szükség esetén egy riasztócsengőt. A virágok és növények napközben barátságosabbá teszik a szobát, éjjelre azonban távolítsa el őket.
Ha a betegség gyors lefolyásúnak ígérkezik, vagy ha a beteg az ágyból felkelve szabadon jár-kel, betegszobának megfelel a hálószoba is. Hosszabb betegség esetén próbáljon e célra olyan helyiséget berendezni, amely nem esik messze a család mindennapi életterétől, hogy a beteg ne érezze magát kirekesztve. Jó, ha a közelben van illemhely; szükség esetén készítsen be ágytálat.
Az enyhe betegségben szenvedők éjszaka alhatnak a saját szobájukban, de jólesik nekik, ha napközben egy díványon vagy stabil nyugágyon fekhetnek, mondjuk a nappaliban. Egy kisgyerek például, ha egyedül hagyják, hamar elunja magát.
Orvosságok tárolása Ne tartson a betegszobában gyógyszert – a kisgyerek vagy idősebb személy tévedésből esetleg nagyobb adagot vehet be belőle. Tárolja inkább a gyógyszeres szekrénykében.
Ágy és ágynemű Az ágy legyen mintegy 70 cm magas, hogy a betegnek ne essék nehezére a felkelés és a lefekvés, és könnyű legyen megágyazni. Jó, ha a matrac kemény. Hátproblémák esetén, például porckorongsérvben szenvedőknél előfordulhat, hogy a matrac alá deszkákat kell helyezni, hogy az ágy még keményebb legyen.
A lepedő és az ágyneműhuzatok készüljenek könnyen mosható, műszálas/pamut keverékekből. Használjon könnyű takarót vagy tolipaplant.
Ha a beteg vizelettartási problémákkal küszködik, terítsen vízhatlan huzatot vagy polietilénlepedőt a matracra, és arra tegye a vászonlepedőt. Helyezzen egy kisebb, körülbelül 90 cm széles gumiból vagy műanyagból készített lepedőt keresztbe az ágyon oda, ahová a beteg tompora kerül; takarja le ugyanolyan széles harántlepedővel. A harántlepedő legyen minél hosszabb; a felesleg nagy részét tűrje be az egyik oldalon a matrac alá, és fokozatosan húzza tovább, ahogy az ágyon fekvő része nedves lesz, az elhasználódott részt betűrheti a matrac másik oldalán.
Ágyazás Ha úgy kell áthúznia az ágyneműt, hogy a beteg az ágyban fekszik, ügyeljen arra, hogy ne legyen hosszabb ideig kitakarva, mint az feltétlenül szükséges. Gondoskodjon róla, hogy a feje alatt mindig legyen legalább egy párna. Készítse elő a tiszta paplanhuzatot, hogy minél hamarabb betakarhassa vele, miután a használtat lehúzta. A paplanhuzat cserélése közben terítsen a betegre lepedőt vagy takarót.
A lepedő váltásakor gördítse az ágyban fekvőt óvatosan az ágy egyik oldalára. A régi lepedő egyik felét gyűrje fel a beteg hátáig. A fedetlenül maradt matracrészre terítse ki félig a tiszta lepedőt, tűrje be, és a fennmaradt részt igazgassa a beteg oldala alá. Gurítsa a beteget az ágy másik felén a tiszta lepedőre. Húzza ki az elhasználtat, és terítse ki a matrac másik felén a friss lepedőt.
A beteg öltözete A pizsamának és a hálóingnek ne legyen szoros a szegélye, ez ugyanis nyomhatja a beteget, kényelmetlen érzést vagy felfekvést okozva neki. Az ágyból időnként felkelő beteg viseljen hálóköntöst és papucsot. Ha hosszabb időt tölt el ágyon kívül, vegye rá, hogy nappali ruhájába öltözzék fel.
Személyi higiénia Ha a beteg nem tud kimenni a fürdőszobába, hozzon neki meleg vizet, szappant, kéztörlőt és fogkefét, hogy naponta kétszer arcot, kezet és fogat moshasson.
Ágyban való mosdatáshoz készítsen elő három mosdókesztyűt és három törülközőt (egyet-egyet az arcnak, a törzsnek és a nemi szerveknek), két nagy fürdőlepedőt, hintőport, szappant és jó adag meleg vizet. Vegye le a betegről a paplant, tegye alá az egyik fürdőlepedőt, a másikat pedig terítse rá.
Először mossa és törülje szárazra az arcát, a nyakát és a fülét. Majd mossa, öblítse le és törölje meg a kezét és a karját. Vegye le a beteg hálóruháját, mossa és törölje meg a mellkasát, a hasát és az oldalát, s közben amennyire lehet, hagyja betakarva a fürdőtörülközővel. Egyenként mossa és törölje meg a lábakat. Aztán óvatosan fordítsa a beteget az oldalára, mossa meg a hátát és a nemi szervek környékét. Hintse be az egész testét hintőporral, vegye ki a beteg alól a törülközőket, és adjon rá tiszta hálóruhát.
Á beteg haját naponta legalább egyszer ki kell kefélni és fésülni, és hetente meg kell mosni. Ha erre ő maga nem képes, takarja be őt és az ágyneműt törülközőkkel és műanyag lepedővel, hogy száraz maradjon. Kérje meg a beteget, feküdjön a hátára, keresztben az ágyon és a fejét enyhén lógassa le az ágy szélén. Tegyen a padlóra mosdótálat, amibe a víz folyhat, majd kancsóból öntsön meleg vizet a hajára, samponozza be és bő vízzel öblítse le. Rögtön szárítsa és fésülje meg.
Felfekvés A huzamosabb ideig ágyhoz kötött betegen felfekvések keletkezhetnek. A test legsebezhetőbb pontjai azok, ahol a csontok közel vannak a bőrhöz: ilyenek a tompor, a gerinc alsó része, csípő, térd, boka, sarok, könyök, váll és a tarkótáj.
Rendszeresen figyelje a felfekvésre utaló jeleket: először elszíneződött foltok jelennek meg a bőrön. Ha felfekvés fejlődik ki, kérjen tanácsot az orvostól.
Mosdatáskor az érzékeny testfelületeket enyhén dörzsölje be lanolinnal vagy szappannal. Tartsa a bőrt tisztán és szárazon. A hálóruhát, ha a beteg beleizzadt, rögtön cserélje ki. Ügyeljen, hogy az ágyba ne kerüljenek morzsák.
Vásárolhat esetleg báránybőrt, hogy a beteg ezen a puha, ruganyos felületen üljön vagy feküdjék. Az ágykeret leveszi a paplan súlyát a beteg testéről. Vegyen készen kaphatót, vagy készítsen maga egyet ülőkéből vagy kályhaellenzőből.
Járda, kocsifelhajtó készítése, javítása
A beton cement, homok és kavics vagy kőzúzalék meghatározott arányú vizes keveréke. A közönséges portiandcement színe szürke, de más színben és fehérben is kapható. A cement legyen száraz, finoman porrá őrölt. Legjobb, ha frissen vásárolja minden betonozáshoz.
Betonozáshoz az erősebb, 500-as cementet használja, a gyengébbet jobb csak habarcshoz használni. A cementhez használt kőzúzalék lehet folyami sóder vagy zúzott kavics, szemcsemérete a munka jellegétől függ. Ennek függvénye az összetétel aránya is.
A szükséges betonmennyiség (1. táblázat) függ a területtől és a rétegvastagságtól. Az alkotóelemek mennyisége (2. táblázat) egyrészt a betonmennyiségtől, másrészt a keverékfajtától függ.
Betonmennyiség – m3
2. táblázat
1 m3 betonhoz szükséges mennyiség | A keverék | B keverék | C keverék | ||
Cement (50 kg-os zsák) | 6 | 7 | 11 | ||
Homok (m3) | 0,50 | 0,10′ | 0,50 | 1,00′ | 1 |
Közüzalék
(m3) |
0,85 | 0,75 | 0 |
* Ha csak kőzúzalék
Példa: Betonozandó felület 2×11 = 22 m2 Az 1. táblázatból: 10 cm vastagsághoz kell 2,3 m3
A 2. táblázatból: az „A” keverékhez kell: cement 2,3×6 = 14 zsák homok 2,3×0,50 = 1,25 m3 kőzúzalék 2.3×0,85 = 2 m3
BETONOZÁS • BILIÁRD
BETONOZÁS
Szilárd burkolatú járda és kocsifelhajtó készítése
Zsaluzat
Léccel tömörített, bordázott felszín
Szintezóléc
Készítsen döngölt kavicságyat, majd állítson fel a kívánt magasságig zsaluzatot, oldallejtéssel biztosítsa a vízelvezetést, és a tágulásra számítva tegyen be keresztzsalukat A keverés után két órán belül terítse szét a betont, tömörítse és keményfa szintezőléccel űtögetve hozza szintbe az elkészített betonréteget
Zúzottkő ágy
Lejtés beállítása léccel és vízntértékkel
Tágulási keresztzsalu
Zsalutámasztó cövek
Előre elkészített keverékek Papírzsákban árusítják, csak vizet kell hozzákeverni: kisebb munkákhoz ideális, csak persze drágább.
Saját keverés Az alkotórészek ömlesztve vagy zsákokban, építőanyag-telepeken kaphatók. A kézi (lapátolós) keverés kemény munka: fontolja meg, érdemes-e keverőgépet bérelni.
Keverékek
A kertben előforduló munkákhoz általában a három alapkeveréket használhatja:
„A” keverék Általános célú keverék – garázspadló, kocsifelhajtó stb. céljára: 1 rész cement, 2,5 rész homok, 5 rész kőzúzalék.
„B” keverék Erősebb igénybevételhez – kerti járda, vízmedence, lépcső készítéséhez: 1 rész cement, 2 rész homok, 4 rész kőzúzalék.
„C” keverék Kövei kirakott utak habarcs, illetve beton ágyazatához: 1 rész cement. 3 rész homok.
A beton keveréséhez mindig a lehető legkevesebb vizet használja: így a beton erősebb, a munka egyszerűbb, tisztább lesz.
A mennyiségek kiszámítása A mennyiségek kiszámításához vegye igénybe az 1. sz. táblázatot A függőleges oszlopban láthatja a beterítendő felületet, a felső vízszintesben az igényelt rétegvastagságot, az alsóban, köbméterben, a szükséges térfogatot.
Ha kiszámította, mennyi betonra lesz szüksége. a 2. sz. táblázat megmondja, mennyit vásároljon a háromféle keverék esetén az egyes összetevőkből. Rendeléskor érdemes valamivel többet számolni.
Járda és kocsifelhajtó készítése
A kétféle művelet előkészületei hasonlóak, ám a nagyobb súlyt viselő kocsifelhajtót masszívabban alapozza meg.
Tisztítsa meg a terepet fűtől, feltalajtól. A széleket zsineggel-cóvekkel, a kanyarszegélyeket a kerti öntözőcsővel jelölje ki.
Járda Ásson ki legalább 7-8 cm mély medret. A lazább talajrészeket jól ledöngólt sóderrel vagy kőzúzalékkal töltse ki.
Kocsifelhajtó Ásson ki legalább 15-20 cm mély medret, terítsen az aljára 7-8 cm vastag kavicságyat. Döngölje le alaposan.
Készítsen zsaluzatot deszkából. Kívül levert cövekkel támogassa meg a deszkákat, s úgy állítsa be őket, hogy a terület enyhén lejtsen. Fontos, hogy ha fal mellett betonoz, a járda vagy a kocsifelhajtó a faltól kifelé lejtsen.
Az utat háromméterenként keresztbe helyezett keményfa deszkával ossza rekeszekre, hogy a beton tágulni tudjon.
Ha a talaj vagy a közúzalék ágy nagyon száraz, locsolja meg az első betonréteg lete- rítése előtt. Töltse meg az egyik szélső rekeszt. méghozzá magasabbra, mint a zsaludeszkák szintje, majd fektessen szintezölécet a deszkákra, és előre-hátra mozgatva távolítsa el a felesleget. Nem árt, ha kissé durvára hagyja a felületét, így esős, jeges időben nem lesz annyira csúszós.
Meggyengül a beton, ha túl gyorsan szárad ki. Meleg időben terítse le nedves zsákokkal vagy nedves nejlonnal, és legalább három napig tartsa így. Fagyveszély esetén a nejlonra terítsen egy réteg földet, vagy tegyen rá 6-8 cm vastagon szalmát. (A legjobb azonban, ha nem ilyenkor kezd betonozni.)
Töltse fel egymás után a rekeszeket, és távolítsa el a keresztzsalukat, amint kissé kötni kezd a beton. Az oldalzsalut csak egy-két nap múltán bontsa el, vigyázva, hogy a betonperem épen maradjon.
Kerítés Kerítésoszlopok betonozásához használjon speciális, előre gyártott, gyorsan kötő cementet. A keveréket száraz állapotban szórja az előkészített gödörbe, majd öntsön rá vizet. A beton kb. 5 perc alatt megköt. Javítás és foldozás Tisztítsa meg alaposan a felfagyások, repedések környékét, s amennyiben lehetséges, szedje le a legfelső réteget. A hiányok kitöltésére készítsen „C” típusú keveréket, s a keverék vizéhez adagoljon megfelelő mennyiségű PVA ragasztót. Ez nagyban megnöveli a régi és az új beton egymáshoz tapadását.
Közvetlenül a ,C” beton felhordása előtt a javítandó felületre adagoljon egy rész PVA ragasztóból és három rész vízből álló keveréket. Erre tegye rá a betonréteget, majd simítsa el és hozza szintbe.
Ügyességet és koncentrációt igénylő asztali játék
A biliárdot – amelynek közel 100 ismert változata van – három golyóval – két fehérrel és egy pirossal – játsszák. Az elefántcsontból vagy műanyagból készített golyókat (átmérőjűk 6.1 cm) borozott végű farúddal (dákóval, hossza 142-145 cm) lökik. A fehérek a „saját golyók’: mindkét játékosnak van egy-egy (az egyiket fekete pont jelöli). A játék kezdetekor az egyik játékos dákójával meglöki az alapvonalon lévő, „D”-nek nevezett félkörben bárhol elhelyezett fekete ponttal jelölt golyót úgy. hogy az nekiütközzön az asztal túlsó végében lévő (biliárd)ponton elhelyezett piros golyónak.
A játék célja a „lyukba lökéssel”, „karambolokkal” és „állások megnyerésével” való pontszerzés:
Lyukba lökés Ez a lökés úgy történik, hogy az egyik játékos a saját golyójával eltalál egy másik golyót, és az a lyukba esik. A piros golyó lyukba lökése 3 pontot ér, ezután a golyót visszateszik a pontra. Az ellenfél fehér golyójának lyukba lökése 2 pontot ér, de ez a golyó a lyukban marad, amíg a másik játékosra nem kerül a sor. Az ellenfélnek ekkor újra a D-ből kell kezdenie. Sok játékos sportszerűtlennek tartja az ellenfél golyójának lyukba lökését. Ráadásul hátrányos is lehet, hiszen annak lyukba taszítása után a játékos már nem lökhet karambolt.
Karambol Ennél a játékváltozatnál mindhárom golyónak az asztalon kell lennie. A karambol úgy történik, hogy a meglökött saját golyó eltalálja a pirosat és a másik fehéret is. Ez 2 pontot ér.
Állások megnyerése Amikor a saját golyó valamelyik másikkal ütközik és azt a lyukba juttatja; a játékos 2 pontot kap, ha a fehérről kerül a lyukba, és 3-at, ha a pirosról. A következő lökéshez a saját golyót visszateszik a D-be.
Szabálytalanságok és büntetések Egy játékos mindaddig folyamatosan játszhat, míg valamelyik lökésével nem szerez pontot. A sorozat során elért összpontszámát sorozatpontértéknek hívják. A szabálytalanságért járó büntetésekkel az ellenfél pontokat nyerhet.
BILIÁRD ’ BIORITMUS * BÍRÓSÁG) VÉGREHAJTÁS • BIRS
A golyó lyukba taszítása és karambol
Biliárdasztal Szabványmérete 3,66×1,86 m. A golyók a posztóval devont asztanap gumianyagos pereméről pattannak vissza
Párnázat
Dákó
A saját golyó a pros golyó lyukba lökésére vagy mindkét másik golyó egymás utáni eltalálására szolgál,
Ha a lökéssel mindkét másik golyót elhibázza, vagy ha a saját golyója anélkül kerül a lyukba, hogy másik golyót érintett volna, a büntetés 2 pont.
A játék akkor ér véget, amikor valamelyik játékos elér egy meghatározott célt – például 100 pontot -, vagy ha lejár az idő. Elméletileg végtelen számú sorozat lehetséges. 1907-ben egy Tóm Reece nevű játékos 85 órát és 49 percet töltött az asztalnál, és 499 135 pontot szerzett. A játék olyan unalmassá vált, hogy megváltoztatták a szabályokat: korlátozták bizonyos ismétlődő lökések számát.
Hogyan befolyásolja az emberi viselkedést?
kz élőlények bizonyos életfolyamataiban, életjelenségeiben – mint például az emberi viselkedésben – mutatkozó, periodikusan ismétlődő biológiai ciklus, amely mennyiségileg kifejezhető változásokban nyilvánul meg. Némelyek ezek közül napi – 24 óránként – ismétlődő jelenség, mint például az alvás, ébrenlét, a testhőmérséklet változásai, a szívritmus változásai, de vannak napszakos, vagy latinul circidián ntmusok, amelyek egy napon belül zajlanak le (mint például az agy által keltett EEG-mintázat, a bőr- és izomfeszülések, izzadás stb.), valamint a havi 29,5 napos, a holdhónap alatt végbemenő biológiai ciklus (például a menstruáció).
Mindezek a jelenségek a külső környezet tényezőinek ritmusos változásával függnek össze, szemben a környezettől függetlenül
D (félkör alakú mező)
Saját golyó
Határvonal
működő belső ritmussal, az ún. biológiai órával. E mechanizmus működését tanulmányozók azt tartják, hogy a bioritmus ismerete mind a viselkedésbeli változások és a test válaszreakcióinak előrejelzésében, mind az orvosi kezelések hatásainak megítélésében segíthet. Bár a gyógyításnak ezen a területén végzett gyakorlati munka korlátozott, a kapott eredmények egy része alapján fontos megfigyelések tehetők, például annak kiválasztására, hogy mely napszak a legkedvezőbb egy gyógyszer bevételére.
Hogyan juthat bírósági ítéletben kimondott jogos követeléséhez?
Magyarországon állami monopólium az állami hatóságok és bíróságok jogerős, tehát végrehajtható határozatainak érvényesítése. Az állampolgárok nem jogosultak még egy jogerős ítéletben foglalt állami döntést sem közvetlenül, saját kezűleg érvényre juttatni, így például valakit saját tulajdonú lakásából kilakoltatni stb.
A határozatok végrehajtására a bírósági végrehajtók jogosultak. Ha a végrehajtónak az adós személye ellen kényszercselekményt kell végrehajtania, például a lakást jogellenesen elfoglalva tartó bérlőt ingóságaival együtt a tulajdonos lakásából kitenni, úgy a rendőrség segítségét kéri a végrehajtás során.
Pénzkövetelés A törvény sorrendiséget is előír. Pénzkövetelést elsősorban az adós munkabéréből vagy más rendszeres pénzjövedelméből kell behajtani, és csak akkor lehet egyéb vagyontárgyra, így például a lakásában lévő ingóságaira végrehajtást kezdeményezni. ha előre látható, hogy a követelést a munkabérből vagy más hasonló jövedelemből nem lehet viszonylag rövid időn belül teljességgel behajtani. Ha az adós ingó vagyonából sem sikerül a követelést behajtani. a végrehajtás csak ekkor irányulhat az adós tulajdonában lévő ingatlanra.
A végrehajtás lebonyolítása A végrehajtás lebonyolításához önnek mint jogosultnak végrehajtási alapot kell benyújtania a határozatot hozó elsőfokú bírósághoz, amelyet a bíróság ellenőriz, és amennyiben az adatai megegyeznek a jogerős határozat adataival, úgy lepecsételve és aláírva továbbküldi mint a végrehajtó okiratot a végrehajtóhoz. Ahhoz, hogy a bíróság kiállítsa a végrehajtási lapot, önnek illetéket kell lerónia, amely a végrehajtani kért összeg 1 %-a, de legalább 2 ezer és legfeljebb 100 ezer forint.
Amikor a végrehajtási lap a végrehajtóhoz megérkezik, a végrehajtó felhívja önt, hogy munkadija és költségátalánya fejében fizesse be a végrehajtási eljárás díjának előlegét, amely a végrehajtási ügyérték 3%-a, de legalább 3 ezer, legfeljebb 100 ezer forint. A sikeres végrehajtási eljárásban magát a teljes végrehajtói díjat és költségátalányt, valamint a jutalékot stb. az adós fogja viselni, így a megelőlegezett végrehajtási díjelőleget is visszatérítik önnek.
Birs termesztése és birsalmasajt készítése
Birsfát (Cydonia oblongaj könnyű termeszteni, de kevés kertészeti áruda kínálja eladásra, így előfordulhat, hogy csak egyik-másik faiskolában jut hozzá. A birsalmafa önbeporzó, ezért egymagában is termeszthető, és egymagában is hoz gyümölcsöt. Termése lehet alma alakú (birsalma) és körte alakú (birskörte).
Leggyakrabban termesztett fajtája a vranja és a portugál. Másik fajtája, a „Meach’s Prolific’ („Meach bőventermöje”), lassabban nő mint az előző kettő, de hamarabb terem gyümölcsöt, nemritkán mindössze három év után. A többi esetben akár 5-7 év is eltelhet, mire az első gyümölcs megjelenik.
A Magyarországon termesztett leggyakoribb fajták: Bereczki, Champion, konstantinápoly és a portugál.
A legjobb birsalma Magyarország déli részén terem. Hasonlóan a birsnek kialakult termőtája nincs, az egész ország területén, elsősorban kiskertekben termesztik. Az üzemi ún. árubirsültetvények nagysága kb. 150 ha-ra tehető. A birs különböző típusú talajokban képes megélni. A legalkalmasabb számára a középkötött, homokos, jó szerkezetű agyagtalaj. A nyirkos talajt, a bő vízellátást kedveli (de a pangó vizet nem). A birs meleget kedvelő, melegigényes növény.
Hidegebb területeken a gyümölcs ritkán érik be szabadban, kivéve, ha a fát védett,
BIRS ♦ BIZTONSÁGI ÖVÉK • BIZTONSÁGI ÜLÉSEK
napos fal elé ültetik. A fa nem igényli az alapos metszést.
Az almafa virágjához igen hasonló, halvány rózsaszínű vagy fehér virága májusban jelenik meg. Kemény, aranyszínű körte vagy alma alakú, legfeljebb 10 cm hosszú gyümölcs követi ősszel. Szedje le a gyümölcsöt októberben, mielőtt beköszönt a fagy, és tárolja hűvös, száraz helyiségben. A birs fedett helyen később érik be, és hat vagy hét hétig eltartható. Tartsa távol más gyümölcsöktől. mert átvehetik erős illatát. ízletes gyümölcskocsonya vagy lekvár készíthető belőle.
Birsalmasajt A birsalmasajtnak borostyánszíne és édeskés, kicsit a citromra emlékeztető illata van. Rendkívül ízletes forró, vajas pirítós kenyéren, vajas kenyéren, fánkon vagy molnárkán, és erős aromájú húsok, különösen sertés-, szarvas- vagy egyéb vadhús mellé.
Hozzávalók (1,8—2,3 kg-hoz)
2 kg birsalma víz beföző- vagy kristálycukor 2 citrom leve
Mossa meg, vágja nagyobb darabokra és helyezze nagyméretű, vastag aljú serpenyőbe a birsalmát annyi vízzel, hogy ez éppen ellepje. Forralja fel a vizet, takarja le az edényt, és hagyja lassú tűzön főni a gyümölcsöt 1-1 ’/2 órán át. amíg nagyon puha nem lesz. Közben felfordított konyhaszék lábára akasz- szon szűrözacskót, és helyezzen alá műanyag vagy cseréptálat a lé felfogására. Merje ki a gyümölcsöt, és levével együtt öntse a szűrőzacskóba. Hagyja kicsepegni kb. 4 óra hosszat. Ne préselje a szűrőzacskót, mert a zselé zavaros lesz.
Melegítse elő a sütőt 110 °C-ra, ’/4-es gázfokozaton. Mérje le az átszivárgóit gyümölcslét, és 6 dl-enként adjon hozzá 45 dkg cukrot. Melegítse a cukrot 10-15 percig hőálló edényben a sütő közepén.
Ezt követően melegítse fel a birsalmát befőzőlábasban vagy nagyméretű, vastag aljú serpenyőben. Adja hozzá a citromlét és a meleg cukrot, és keverje addig, amíg a cukor fel nem olvad. Forralja fel, majd hűtse le hirtelen. A birsalmasajtnak a forrás után 10-15 perccel meg kell kocsonyásodnia.
Fölözze le a maradék habot, majd öntse a kocsonyát azonnal tiszta, előmelegített lekvárosüvegekbe. Zárja le az üvegeket hasonlóan, mint a lekvárfözésnél, és csak miután kihűltek, rakja el a kamrába.
Az övék anyagának és csatlakozásainak ellenőrzése
A biztonsági övék rendszeres ellenőrzése a vezető és utasai testi épsége, valamint a gépkocsi műszaki vizsgájának sikere szempontjából is fontos.
Az öveket rögzítő csavarok szorosságát villáskulccsal ellenőrizze. Azt azonban ne feledje, hogy ha a rögzítést forgócsapra szerelték, annak a szorosra húzott csavar mellett is szabadon kell forognia. Ellenőrizze, hogy a becsatoláskor nem csavarodik-e meg valahol az öv, és könnyen kikapcsolható-e. Haladéktalanul cserélje újra a szakadt, foszladozó vagy felfeslett varratú öveket.
Automata biztonsági öv esetében húzza ki és engedje vissza az övét annak ellenőrzésére, hogy mindkét irányban szabadon mozog-e. Az ilyen öv működését az úton is ellenőrizheti. Ültessen maga mellé valakit, és kis forgalmú útszakaszon, amikor nincs a közelében másik autó, kb. 30 km/h sebességgel haladva taposson hirtelen a fékbe. Az övéknek meg kell fognia önt és az utast, amikor testük a fékezéskor előrelendül. A próba elvégzésekor kezükkel fogják jó erősen a kormánykereket, illetve a műszerfalat arra az esetre, ha az övék nem működnének jól. Ha valamelyik öv nem fogja meg az utast, valószínűleg be kell állítani.
Az automata biztonsági öv csak akkor működik jól, ha a terheletlen, vízszintes felületen álló autóban a felcsévélő szerkezet vízszintesen áll. Ellenőrizze az összes felcsévéiö szerkezetet vízszintmérő segítségével, és ha szükséges, állítsa be azokat.
A hagyományos biztonsági övék egy idő után elszennyeződhetnek vagy megkophatnak, ha használaton kívül nem megfelelően tárolják azokat. Az autó elhagyásakor mindig akassza fel az ilyen övék csatját az ajtó melletti oszlopon kialakított akasztókra. Ha az akasztó letörik, erősítsen a helyére műanyag bevonatú drótból készített kampót.
Gyerekek biztonságos utazása autóban
Előrenéző gyermekülés Biztonságos autózást jelent azután, hogy a gyermek kinőtt a mózeskosárból.
Emelőpárnás ülés Az emelt ülés lehetővé teszi, hogy a gyerek utas a felnőttek biztonsági övét használja.
Hátrafelé néző csecsemőülós Az autóban elöl – ha nincs légzsák – és hátul egyaránt használható; menetirányba sohase állítsa fel.
Hordkosár E mózeskosártaita biztosítására használjon azonnal kioldó csattal ellátott hevedereket.
Magasított ülés Ez a fajta ülés lehetővé teszi, hogy a gyermek a felnőtt-biztonságiövet használja. Háttámlája, olykor kicsit emelt oldala is van.
Kiválasztása és beszerelése
Magyarországon a KRESZ csupán azt írja elő, hogy a személygépkocsi első ülésén 6 éven aluli gyermeket szállítani tilos, még felnőtt ölében is. A vezetőnek az életkori tilalom mellett felelősséggel kell mérlegelnie azt, hogy a szállítandó személy (akár felnőtt, akár gyerek) tényleges adottságaira tekintettel a biztonsági öv alkalmas-e megfelelő védelem nyújtására.
Az alábbiakban azzal a megjegyzéssel ismertetjük a gyermekek biztonsági üléseinek használatát, hogy feltehetően az Európai Unióhoz való csatlakozásunk során, az európai jogharmonizáció keretében ezt a kérdést is az európai normákhoz fogják igazítani.
A gépkocsiban utazó gyermek számára a legbiztonságosabb az, ha olyan megfelelő módon van elhelyezve – kosárban vagy ülésben hogy az a testsúlyának és testmagasságának egyaránt megfelel. A szakszerűen
BIZTONSÁGI ÜLÉSEK • BIZTONSÁGOS SZIKLAMÁSZÁS • BIZTONSÁGOS TÚZIJÁTÉ
beszerelt ülésfajtákat használja mindig előírásszerűén.
Kilenc hónapos korig Kisbabák számára a legbiztonságosabb ülésféle az ún. „hátrafelé néző” csecsemőülés. Ez az autóban elöl és hátul egyaránt használható, amennyiben van rajta a derekat, illetőleg a testet átlósan átfogó biztonsági öv. Ezt előrenéző helyzetben sohase használja.
A rögzítőszíjakkal ellátott hordkosár ennél jóval kevesebb védelmet nyújt. A kosarat ugyanis nem úgy tervezték meg, hogy ütközéskor ellenálljon, és egyébként is csak a hátsó ülésen használható. Természetesen ha nincs más lehetősége, akkor használja ezt a megoldást.
Kilenc hónapos és ötéves kor között Ebben a korban már beépített hevederekkel kialakított előrenéző gyerekülést helyezzen az autóba. Ebben a gyerek a menetiránnyal szemben helyezkedik el. A hevederek közül kettő a vállát rögzíti, kettő a két oldalát öleli át a derekánál, míg egy ötödik a lábai között húzódik fel.
Vannak olyan „hátrafelé néző’ ülések is, amelyek mindkét irányban használhatók, tehát menetirányba fordítva is alkalmazhatók, amikor a gyerek már „felnőtt” hozzá.
Ezt az ülést vagy saját szíjazatával. vagy az ölben, illetőleg az ölben és a testen átlósan elhelyezkedő hevederekkel rögzítheti a gépkocsiban. Bármelyik üléstípust alkalmazzák, mindegyiket a gyártó használati utasításának megfelelően üzemeltesse.
Ötéves koron túl Az ún. emelt ülést úgy tervezték meg, hogy a felnőttek biztonsági övét könnyebben lehessen gyereküléshez igénybe venni. Az ülés egy alsó emelöpárnából, háttámlából és rendszerint felhajtható oldalból áll. A rögzítést a felnőttek öl- és átlós öve biztosítja, hogy a felnőtt biztonsági öv helyesen. a nyak helyett a váll közepén, és a has helyett a csípőn feküdjön fel. Az emelt párnás típusú ülés minden olyan esetben használható, amikor az autóban öl- és átlós öv van beszerelve.
A biztonsági ülés beszerelése A gyerek- biztonságiülés felszerelésének általában az alábbi három módozata lehetséges:
- öl- és átlós biztonsági Övvel:
- az ölbe szorosan simuló biztonsági övvel;
- két vagy négy szíjból álló speciális rögzítő hevederrel.
Egyes biztonsági üléseket többféle módon is beszerelhet.
Ne feledje, hogy nem mindegyik biztonsági ülés jó mindegyik gépkocsitípushoz. Vásárlás előtt ezért tanácsos megbizonyosodni afelől, hogy a kiválasztott ülés megfelelően beszerelhető-e az ön gépkocsijába. Azt pedig. hogy a beszerelés megfelelően történt-e. minden körülmények között ellenőrizze.
Ha ugyanis a gyermekülés nincs megfelelően beszerelve, baleset esetén nem fogja azt nyújtani, amit várnak tőle, sőt akár sérülést is okozhat, mi több, nagyobb bajt is előidézhet.
Ki szerelheti be a biztonsági ülést? Az ülést ön is beszerelheti, amennyiben követi a gyártó cég használati utasításait. A rögzítőpontokhoz esetleg lyukakat kell az autóba fúrnia. Amennyiben nincs birtokában használati utasítás, vagy bizonytalan a kivitelezést illetően, lépjen érintkezésbe a gyártó céggel, vagy egy környékbeli autószervizzel.
Gondoskodjék arról is, hogy azok a személyek, esetleg családtagok, akik szintén használják a gépkocsit, tisztában legyenek az ülés kivételével és visszahelyezésével.
Mit ír elő a törvény? | ||
Életkor | Első ülés | Hátsó ülés |
3 év alatt | Megfelelő gyermekülés használata kötelező. | Megfelelő gyermekülést használjon, ha van. |
3-11 év között vagy
1,50 m testmagasságig |
Megfelelő gyermekülést használjon, ha van. | Ha nincs, felnőtt-biztonság iöv használata kötelező. |
12-13 év között vagy annál fiatalabb, de 1,50 m-nél magasabb | Felnőttbiztonságiöv használata kötelező. | Felnőtt-bizton- ságiöv használandó, ha be van szerelve. |
Ismerje a kockázatot – kéqen szaktanácsot!
A hegy- és sziklamászás veszélyeket rejtő tevékenység, ezért fontos, hogy kellő tájékozottsággal rendelkezzék, és tisztában legyen a megfelelő felszerelés használatával.
Bakancs A megfelelő lábbeli életbevágó fontosságú. Csakis vízálló, merev talpú, mély recézése bakancsot viseljen, ami jól védi bokáját.
Öltözet Amikor hegyi túrára készül, fontos, hogy olyan ruházatot válasszon, amely minden körülmények között védi az időjárás viszontagságaival szemben. Tehát védjen a szél és a csapadék ellen, s legyen felszerelve csuklyával. Kövesse a réteges öltözködés elvét, a ruházat különböző rétegei ugyanis távol tartják testétől a nedvességet, ugyanakkor melegen tartják. A jól szellőző ruha kényelmet nyújt, s megakadályozza, hogy túlmelegedjék és megizzadjon. Ha megfelelő zoknit visel, nem keletkeznek hólyagok a lábán. A kesztyű, kalap és sál szintén melegít, s erre olykor szüksége is lehet.
Télidő Ha télvíz idején készül a hegyekbe, szüksége lehet mászóvasra, és jól teszi, ha jégcsákányt is visz magával. Ezt utóbbi véletlen megcsúszás esetén jó szolgalatot tehet, mert megakadályozhat egy halálos zuhanást. Mászóvasra viszont keményre fagyott havon vagy jégen lesz elengedhetetlenül szüksége. A mászóvas pontosan illeszkedjék a bakancsára.
Sisak Minthogy esetleges fejsérülései súlyosak is lehetnek, viseljen sisakot, ezzel védve fejét az alázuhanó tárgyaktól, vagy lebukás esetén feje beverésétől.
Technikai felszerelés Vasszegek, karabinerek, akasztóhurkok és kötelek – mindezekre szüksége van. ha sziklamászásra vállalkozik, hogy védje magát a lezuhanástól. Nagyon fontos, hogy tisztában legyen ezeknek az eszközöknek a megfelelő használatával, különösképpen a kötélcsúszást akadályozó biztonsági szerkezet működésével.
Szaktanács Számtalan jó könyv beszerezhető, amelyből megtanulhatja a mászás technikáját és a felkészülés módszereit. Segítséget kaphat még tapasztalt hegymászóktól, képesített oktatóktól és hegyitúra-vezetőktől, s gyakorlati tapasztalatokat szerezhet kültéri hegymászó központokban és speciális mászófalakon (Hegyisport Klub: 1021 Budapest, Dénes u. 1. Tel.: 394-1007; Magyar Természetbarát Szövetség: 1065 Budapest, Bajcsy- Zsilinszky út 31. Tel.: 311 -2467; Barlangkutató és Hegymászó Sportegyesület: 1024 Budapest, Keleti K. u. 9. Tel.: 316-9320).
Hegymászó parancsolatok
Tervezze meg körültekintően a túra útvonalát, vegye figyelembe a résztvevők tapasztalt- ságát és ügyességét, nemkülönben a tervezett kapaszkodószakasz veszélyeit.
Bizonyosodjék meg róla, hogy a megfelelő felszereléssel van ellátva, s járatos annak használatában.
Tájékozódjék a várható időjárás felől.
Ne akadályozza helytelen magatartással mások előrejutását a terepen, illetőleg ne cöve- keljen le, másokkal nem törődve.
Őrizkedjünk a balesetektől!
Magyarországon mindenféle petárda, görögtűz és rakéta használata szigorúan tilos. Ha ennek ellenére kipróbálja valamelyiket, legalább vigyázzon a saját és társai testi épsé- gére.O
- A tűzijáték-rakétákat tartsa zárt dobozban; egyszerre csak egyet vegyen ki, és azonnal csukja vissza a doboztetőt.
- Tartsa be a használati útmutatót; sötétben a szöveget soha ne nyílt lángnál, hanem zseblámpa fényénél olvassa el.
- A petárda végét kinyújtott karral gyújtsa meg – lehetőleg biztonsági öngyújtóval vagy gyújtókanóccal.
- Ha a petárda meggyulladt, lépjen jól hátra, és akkor se menjen vissza, ha az látszólag elaludt, mert az arcába robbanhat.
- Ne dobja el a meggyújtott petárdákat, ne hordjon petárdát a zsebében; a tűzijáték idejére tartsa kutyáját, macskáját a lakásban.
- Csak nyílt, átlátható helyen bocsássa fel a petárdákat, távol a fáktól és az épületektől. Előzőleg nézze át és biztosítsa a helyszínt.
- Soha ne gyújtson meg olyan petárdát, amelyiken nincs egyértelműen feltüntetve
BIZTONSÁGOS TUZIJATEK • BIZTOSÍTÁS • BIZTOSÍTÉKOK • BOKROK ES CSERJÉK
hogy használata biztonságos. A kézben elpukkantható típusok fa- vagy műanyag nyelű- ek, és inkább színpompásak, sziporkázók. A többi típuson a Ne tartsuk kézben! felirat olvasható.
- A tűzijáték után nézze át a területet, és oltson el minden maradék parazsat.
- Ha baleset történne, részesítse az égési sérültet elsősegélyben, s a sérülés mértékétől függően vegyen igénybe külső segítséget.
Vagyontárgyak biztosítása
Hogyan válasszon biztosítótársaságot? Magyarországon most van kialakulóban a biztosítási kultúra, de érdemes megismerkedni a szolgáltatásokkal, mert a társadalombiztosítás és a nyugdíjrendszer változása révén a különböző biztosítási formák szorosan a jövőnk részévé válnak.
Minden biztosítótársaság látványos, érzelmekre ható reklámokkal próbálja megnyerni a potenciális ügyfeleket. Előfordul, hogy a médián keresztül tetszik meg egy-egy biztosító. És egyre gyakrabban találkozhat – telefonvonalon vagy személyesen – megnyerő ügynökökkel. akik különböző, jobbnál jobb terméketbiz- tosításokat szeretnének önnek eladni. Mindez nagyon hasznos lehet, de fontos, hogy mielőtt biztosítást köt, legyen tisztában a saját szükségleteivel. Érdemes több biztosítótársaságnál is érdeklődni a lehetőségek iránt, mivel a biztosítási csomagok tartalmazhatnak olyan szolgáltatásokat is, amelyre nincs szüksége vagy az ellenkezője is előfordulhat, ezért nem mindegy, hogy melyiket választja. Megtörténhet az is, hogy egy bizonyos szolgáltatást olcsóbban vagy drágábban tud megvásárolni egy-egy biztosítótársaságnál, hiszen minden cég más költséggel dolgozik.
A befektetéses életbiztosításoknál előnyös, ha időt szán arra, hogy megtudja, milyen kamatot számolnak el egy hasonló módozatú szerződésre, honnan számíthat a legmagasabb nyereségre.
A piaci versenyhelyzet következtében (főleg a személybiztosítások terén) folyamatosan új, korszerűbb módozatokkal bővül a kínálat, de ez ne tévessze meg önt, hogy a már meglévő szerződését újra cserélje az előző felmondása vagy megszüntetése által. Egy már meglévő szerződés idő előtti felmondása veszteséget jelent minden szerződőnek. Mivel a személybiztosításoknál nincs korlátozva az egy személyre köthető biztosítások száma. így több biztosítótársaság ügyfele is lehet, és lehetősége nyílik arra, hogy új. korszerűbb biztosítást kössön. Ellentétben a vagyontárgyak biztosításával, amelyekre csak egy biztosítónál és kizárólag csak egy szerződése lehet.
Vagyontárgyak biztosításának egyik legelterjedtebb formája a lakás-, illetve otthonbiztosítás. Két részből tevődik össze: a biztosítás fedezetet nyújt az ingatlant érő elemi károkra, tűzkárra, üvegkárokra, viharkárokra, valamint az ingatlanon belül található ingóságokra is. továbbá betörésre és vandalizmusra.
A biztosítók általában a lakásbiztosításoknál is csomagokat kínálnak, amelyek a felsorolt fedezeteken túl különböző egyéb szolgáltatásokat is tartalmaznak (pl. felelősségbiztosítás, balesetbiztosítás, jogvédelem stb). Az ingatlan értékének meghatározásánál a legtöbb biztosítótársaság négyzetméter-újraépítési árat vesz alapul, de vannak olyan társaságok. amelyek átalányt biztosítanak. Az ingóság értékét mindig az ügyfélnek (tulajdonos) kell meghatároznia. Fontos, hogy mindig újraépítési értéket és újravásárlási értéket vegyen figyelembe. Az Ingatlan értéke így sok esetben eltérhet a forgalmi értéktől. Bizonyos értékhatár felett az adott biztosítótársaságok védelmi fokozatot írhatnak elő. amelyet a biztosítás feltétel rendszere tartalmaz. Ezt nagyon fontos figyelembe venni ahhoz, hogy ha kárfizetésre kerül sor, ne legyen kizáró ok a szükséges védelem hiánya. A szerződés mindig az aláírás dátumának másnapján lép életbe, amennyiben az első díjrészlet befizetésre került. Lehetőség van határozott és határozatlan időtartamú szerződés kötésére is. Minden évben lehetőség van az indexálásra, melyet célszerű alkalmazni, hogy a biztosítás reálértéken maradjon. A biztosítás felmondása évfordulóval vagy érdekmúlással történhet.
Káreseményt telefonon vagy írásban kell bejelenteni. A biztosítótársaság kárszakértője három napon belül jelentkezik, és felméri a kárt. Helyreállítást csak a további károk megelőzésének kivédése erejéig tehet.
Másik gyakori vagyonbiztosítás a vállalkozás biztosítása, ami hasonlóan az előzőekhez, ingatlan, belső berendezés és árukészlet kárainak fedezésére szolgál. A szerződésre gyakorlatilag az előzőekben leírtak vonatkoznak, de kiegészíthető különböző, az adott vállalkozásra irányuló biztosításokkal (felelősség-, elektronikai berendezések-, szállítmánybiztosítással, tüzüzemszúnet-biztosítás- sál stb ). Kiegészítő biztosítások teljes felsorolása teljességgel lehetetlen, hiszen sok egyedi megállapodás is lehetséges.
Érdemes megemlíteni – ugyan nem kimondottan vagyonbiztosításnak minősülnek, de ide sorolandók – a különböző szakmai felelősségbiztosításokat, amelyek termék-, munkáltatói és szolgáltatói felelősségi kártérítést nyújtanak. A nevében is benne van, hogy szakmai felelősség, tehát a szobafestőtől az orvosig bárkinek lehetősége van ilyen jellegű biztosítást kötnie. Minden szakterületnek megvannak a biztosításra vonatkozó feltételei a biztosítótársaságoknál; a részletekről a helyszínen érdeklődjön.
Miért „vág ki” a biztosíték és hogyan kapcsolható vissza?
A biztosítékok a lakás minden egyes áramkörébe szerelve azok túlterhelés és zárlat elleni védelmét látják el, valamint érintésvédelmi feladatuk is van. Mindezt a védett áramkör fázisvezetőjének megszakításával végzik. Az egyszerű (például világítási) áramkörök védelmét az olvadóbiztositók vagy a kismegszakítók látják el. Ezek a fogyasztásmérő után elhelyezett főelosztótáblára vannak szerelve.
Az olvadóbiztosító két részből: a biztosító aljzatból és a biztosítóbetétből áll. Az aljzat a vezetékek csatlakoztatására és a betét befogadására, valamint a csavaros fedéllel történő rögzítésre szolgál. A porcelánbetétben lévő olvadóhuzal elolvadva megszakítja az áramkört, mielőtt a fellépő túláram kárt okozna. A fedél üvege mögött látható kis színes tárcsa az olvadószál végéhez csatlakozik. Kiolvadáskor ez leesik, jelezve az áramkör le- kapcsolását.
Az olvadóbetét kiolvadását az olvadószál elöregedése (korróziója), az áramkör túlterhelése – amelyet túl sok fogyasztónak az áramkörre kapcsolása hoz létre – és a vezeték sérüléséből vagy az áramkörbe kapcsolt fogyasztó meghibásodásából származó zárlat okozhatja.
A kiolvadt olvadóbetét cseréje előtt a túlterhelő vagy a hibás fogyasztót le kell az áramkörről választani, és ezután lehet a kiolvadttal azonos amperszámú betétet behelyezni. A csere idejére célszerű a fogyasztásmérőn lévő kapcsolóval a hálózatot áramtalanítani. Ha beszerelés után ismét kiolvad a biztosíték, még mindig fennáll a zárlat. Ennek elháritá- sával célszerű villanyszerelőt megbízni.
A kismegszakítók az áramkör lekapcsolá- sával látják el a védelmet. Új lakások szerelésénél már csak az L jelzésű kismegszakítók alkalmazhatók. A meglévő olvadóbiztosítékok továbbra használhatók, sőt az ipari nagyfogyasztóknál is ezt alkalmazzák.
A kismegszakítók nyomógombos és kap- csolós kivitelben kaphatók. Ezek helyzete utal az áramkör megszakítására. A visszakapcsolás is – a hiba megszüntetése után ezekkel végezhető. A háztartásokban 6, 10, 16, 20 és 25 amper névleges áramellátásra alkalmas kismegszakítók fordulnak elő. Ezeken át 1,3; 2,2; 3,5; 4,4 illetve 5,5 kW teljesítményű fogyasztó kapcsolható.
Helyhez kötött fogyasztóknál (tűzhely, bojler, fűtés) előírás a készüléket leválasztó kapcsoló beépítése. Ezt a szerepet kismegszakítókkal is be lehet tölteni. Helyhez kötött egyetlen fogyasztó egyfázisú áramkörének fázis és nulla vezetőjébe, háromfázisú áramkör mindhárom fázisvezetőjébe speciális, együtt kapcsoló két-, illetve hárompólusú kismegszakítót lehet beépíteni, a fő elosztótáblára szerelve.
A korszerű kismegszakítók tartósínre egymás mellé sorolhatók, felpattintással rögzítve. Az áramkörök számát Figyelembe vevő sínes fogyasztói elosztótáblák közül ki lehet a szükségeset választani és a kismegszakítókat erre felhelyezni.
Nevelésük és gondozásuk
A bokrok és cserjék a kert legváltozatosabb dísznövényei közé tartoznak. Az örökzöldek egész évben élénkítik a kertet; az ablak
)K ÉS CSERJÉK • BOKROK METSZÉSE • BOLHÁK
közelében elültetett illatos cserjék, mint a levendula vagy a lőne az egész lakás levegőjét megédesítik, míg a sűrű lombú fajok kiválóan alkalmasak a csúf sarkok eltakarására.
A legismertebb bokrok és cserjék többsége könnyen beszerezhető a faiskolákból és kertészetekből. Az év bármely szakában elül- tethetők, de nyári ültetés esetén a környező talajt egészen őszig állandóan nedvesen kell tartani. A nem földlabdával vásárolt örökzöld cserjéket októberben vagy áprilisban célszerű elültetni.
Ültetés Először gyomlálja ki a leendő bokor helyét, majd ássa fel a földet egy ásónyom mélységig. Ha azonnal el akarja ültetni a növényeket, tapossa le egy kicsit a talajt, egyébként pedig hagyja két hétig magától ülepedni.
A növények között legalább a teljes szélességük felének megfelelő távolságot hagyjon. Egy 2 m és egy 1 m szélességű cserjét például egymástól legalább 1,5 m távolságra kell ültetni. A megfelelő helyeket célszerű pálcákkal megjelölni.
Ásson a földbe gödröt, amelynek mélysége megegyezik a növény cserepének/föld- labdájának magasságával, és valamivel szélesebb annál. A kiásott földhöz keverjen fele mennyiségű tözeges talajt vagy komposztot és csontlisztet. Ha szerves trágyát akar használni, az legyen egy évnél idősebb, máskülönben megégetheti a gyökereket, ami visszavetheti a növény fejlődését.
Fogja meg a növényt a tövénél és szedje ki a cserépből, vagy távolítsa el róla a műanyag fóliát. A földlabdás gyökeret állítsa bele a gödörbe, majd töltse fel körülötte a gödröt az előkészített talajkeverékkel. Tapossa le erősen a talajt, töltsön rá még a keverékből és tapossa meg újra. Öntözze meg a növényt úgy. hogy a töve körül a talaj alaposan átnedvesedjen.
Öntözés és trágyázás Az ültetés után nem sokkal és azt követően minden tavasszal terítsen kb. 5 cm vastag avart, kerti komposztot vagy trágyát a talajra. Öntözésre eleinte nincs szükség, ha ősszel, télen vagy tavasz elején történt az ültetés, de tartósan száraz időszakokban bőségesen locsolja. A gyenge minőségű talajokat célszerű minden februárban általános kombinált műtrágyával beszórni.
Ha rovarkártevők jelennek meg vagy betegség jelei mutatkoznak, lehetőleg haladéktalanul lépjen fel ellenük. A permetezést száraz, de nem napsütéses időben végezze. A permetlének a levelek színét és fonákját feltétlenül érnie kell.
Hogyan irányítsa a növekedésűket?
A metszés megtartja a bokrok kívánt alakját és méretét, megakadályozza, hogy betegségtől legyengüljenek vagy hibásan növekedjenek, sőt gyakran még javítja is viráguk vagy gyümölcsük minőségét is. Sok bokor – a legtöbb örökzöldet is beleértve – kevés metszést igényel, miután megállapodott, azon kívül,
A Cornus alba .Variegata” nevű nagyméretű, lombhullaló cserje sárgásfehér szélű levelezel élénk színfoltot varázsol a kertben. Akár 3 m magasra is megnőhet. A kénen látható kertben rózsaszínű növényekét ültetlek a tövéhez
amit a betegségek vagy a burjánzó növekedés ellen harcolva végeznek. Másoknak – például a lombhullató, virágzó fajoknak – hasznára válik az évenkénti ellenőrzés.
Minden tavasszal ellenőrizze bokrait, hogy felmérje, milyen metszést igényelnek.
Azokat a lombhullató bokrokat, amelyek az az évi hajtásokon hozzák virágaikat – például a nyári orgona (Buddleia davidii) és a fukszia kora tavasszal metssze meg, az előző évi növekedés mintegy háromnegyed részét levágva, kb. háromrügynyire vissza az alaptól. Az egészséges növekedésig lemetszve távolítsa el az elhalt vagy beteg ágakat és a gyenge vagy rendellenesen növő szárakat.
Az olyan bokrokat, amelyek az elmúlt évi hajtásokon hozzák virágaikat – például a forzitia (aranyeső), a kötörőfűfélék, mint a gyöngyvirágcserje és a hamis jázmin -, csak a virágzás után szabad metszeni; mintegy egyharmadára visszavágva az ágakat. Ezenkívül távolítson el minden öreg, elhalt, beteg, gyenge vagy furcsán nőtt – például más ághoz súrlódó – ágat.
A szükséges szerszámok A metszöollók alkalmasak a hajtások és a vékony ágak levágására; a hosszú nyelű ág nyeső ollók vagy sövénynyíró ollók – metsző bevágással a pengéjükön – a vastagabb szárak levágásához használhatók. A legvastagabb ágakhoz metszőfűrészt alkalmazzon, míg a hosszú nyelű fűrészek hasznosak a magasan elhelyezkedő ágak levágásához. Valamennyi metszöszerszámot tartsa tisztán és élesen.
Metszési technikák Valamennyi metszővágást pontosan hajtson végre, mindig egy kifelé néző rügy felett. A vágást kezdje a rügy alapjával egy szintben, de a szár ellenkező oldalán, és kanyarítsa fölfelé, hogy éppen a rügy csúcsa fölött érjen véget. Ha egész ágakat távolít el, a törzzsel vagy a főággal egy szintben vágja le azokat. Először készítsen kis vágást az alsó oldalon, hogy megakadályozza a kéreg beszakadását, amikor befejezi a vágást. Ha akarja, a vastag ágak levágása után maradt csupasz fát bekenheti hegvédő szerrel (a kertészeti szakboltokban kapható).
Alakítás A bokor alapvető formáját óvatos, de erőteljes metszéssel alakítsa ki ültetéskor. Ezután kevesebb figyelmet kell erre fordítani. A természetes alaknak megfelelően dolgozzon. A tömött, bokros növekedést elősegítheti, ha valamennyi főágat vagy oldalhajtást visszametsz egy alkalmas kifelé néző rügyig. Hosszúkás növény kialakításához egész szárakat vagy ágakat távolítson el. A sűrű levél- zetű, sövényalkotó bokrokat nyíróollóval nyesse meg.
Idős bokrok megújítása A túlságosan megnőtt, kusza vagy elhanyagolt bokrokat gyakran megfiatalíthatja erőteljes tavaszi metszéssel. A tövükben vágja le a legöregebb ágakat, a fiatalabbakat pedig 30-60 cm-re a talajtól. A bokor tövéből távolítsa el a sarja- kat. Keverjen valamilyen általános műtrágyát a talajba a gyökerek körűi, és terítsen fölé jó érett szervestrágyát.
Hogyan szabaduljon meg e kellemetlen élősködőktől?
A bolhák általában a kutyák és macskák közvetítésével kerülnek otthonunkba, a leggyakrabban nyáron, amikor szaporodnak, majd a hideg időben legtöbbjük elpusztul. Ezek a rovarok az emlősállatok vérével táplálkoznak. Nem töltik egész életüket a gazdaállaton; többnyire a bútorokat, szőnyegeket, függönyöket
BOLHÁK • BOLOND NYOLCAS • BONSZAJ • BORDÁSHÜTÖ ÁTÖBLÍTÉSE
vagy ágyakat választják lakhelyül, ahonnan áldozatukat könnyen elérhetik. Csípésük nyomán rózsaszín folt támad, amely három-négy napon át viszket, majd eltűnik. A kellemetlen viszketést cinktartalmú kenőccsel enyhítheti.
Az élősködők akkor kerülnek át az emberre, amikor a kutyákat, macskákat ölelgetik, dédelgetik, vagy ha azokra a székekre ülnek vagy ágyakra fekszenek, amelyekre az állatoknak is fel szabad mászniuk. A gyerekeket akkor csipkedik meg a bolhák, amikor kutyák, macskák kedvelte szőnyegeken játszanak.
A bolhák távol tartására a legjobb módszer, ha a kutyát vagy macskát rendszeresen bolhairtó szerrel kezeli. Forgalomban vannak bolhairtó kutyasamponok vagy a macskáknak bolhairtó porok. Ez utóbbit jól dörzsölje be az állat testébe. A port kiszórhatja a szőnyegekre is; később porszívóval feltakaríthatja. Mossa rendszeresen az állatok fekvőhelyét, és természetesen ott is elhintheti a bolhaport.
Ha minden óvintézkedés ellenére úgy tapasztalja, hogy a lakásba bolhák kerültek, alapos takarításra és mindenre kiterjedő bolhairtásra van szükség. Ez elpusztítja a kifejlett rovarokat, de tíz nap múlva ismételje meg az eljárást, hogy a lerakott petékből időközben kikelt bolháktól is megszabaduljon.
Szapora játék, amelyben nyolcas a dzsóker
Két, három vagy négy személy játszhatja hagyományos francia kártyával.
Osztás Ha ketten játsszák, hét-hét lapot kell osztani, ha hárman vagy négyen, akkor mindenkinek ötöt. A maradékot színnel lefelé középre kell tenni, ez lesz a talon. Az osztó a talon legfelső lapját felcsapja, s a talon mellé teszi: ez a nyitott talon.
Játék A játékosok, sorban, olyan lapot dobnak el (tesznek rá a nyitott talonra), amilyen vagy színben, vagy értékben egyezik a talon tetején lévő lappal. Ha például pikk hetes van a nyitott talon tetején, akkor bármelyik pikket vagy bármelyik hetest ráteheti.
A nyolcast (ebben a játékban ez a dzsóker) bármelyik lap helyett felhasználhatja. A dobó mondja meg, milyen színt képvisel a nyolcasa, értékét az alatta levő lap határozza meg. Ha tehát hármas van alatta, akkor a nyolcas is hármasnak számit. Aki dobott, az, ha akar, húzhat egyet a talon tetejéről.
Aki nem tud dobni, annak kell a félretett talonból húznia, míg dobásra alkalmas lapra nem lel. Ha a talon elfogyott, aki nem tud letenni. kimarad a játékból.
Pontszámítás Az a játékos, aki elsőként dobja el utolsó lapját, annyi pontot kap, amennyi az összes ellenfelének a kezében maradt lapok összpontértéke. Minden nyolcas után 50 pont jár; figurás kártyák után 10-10 pont, míg az ászért 1 pont. A többi lap pontszáma lapértékének felel meg.
Ha a játék amiatt marad abba, mert a zárt talonban lévő kártyák elfogytak és senki sem tud letenni, minden játékosnak össze kell adnia a kezében maradt lapok értékét, és az adott fordulót az nyeri meg. akinek a pontszáma a legalacsonyabb.
A végső győztes viszont az lesz, aki a játék kezdete előtt megállapított pontszámot – mondjuk: 100 – elsőként éri el.
A törpefák nevelésének művészete
A bonszaj keleti művészetének szépségét egyre inkább elismerik Magyarországon is. A virágüzletek manapság már hagyományos formára előnevelt fákat árulnak, amelyek többsége 60-80 cm-nél magasabbra nem is képes nőni. Magról ültetett példányok nevelésére alkalmas felszerelések is kaphatók.
A bonszaj kert A fák többsége és számos cserje – a leggyorsabban növő fajok kivételével – bonszajjá alakítható. Az örökzöld japán selyemfenyő és a Sargent-boróka könnyen nevelhető, kedvelt szoliter növény.
Amikor egy tálba csoportosan ültetik ezeket a törpefákat – amit „ligetnek” hívnak -, általában egyenesen hagyják őket nőni. Erre a juharfák, a nyírfák és a tölgyek alkalmasak.
A cserép vagy tál (a bonszaj japán szó – .táj a cserépben”-t jelent) a kompozíció szerves része. Az aljukon lyukakkal ellátott, általában lapos bonszaj tálak különféle formában kaphatók. A legkellemesebb látványt a természetes kő és a terrakotta nyújtja.
A bonszaj fa kialakítása Legalább egy évbe telik, mire a törpe facsemetéből bonszaj fa nevelhető. Tavasszal vagy nyáron olyan példányt válasszon ki, amelynek törzse mintegy 1 cm átmérőjű. Ha a kertjében nőttek ki, hagyja ott őket. Egyébként ültesse komposz- tos talajjal megtöltött cserépbe, és tegye ki őket a szabadba, védett helyre.
Rögtön kezdje meg a csemete nevelését. Tekerjen vékony drótot minden egyes hajtás csúcsára, és meghajlítva rögzítse a cserép pereme alá kötött madzaghoz.
Télre a törzsnek már több mint 1 cm átmérőjűnek kell lennie, amikor is megkezdődhet a nevelés következő szakasza. A tövétől kb. 15 cm távolságra vágja le a törzset. Óvatosan vegye ki a facsemetét a földből vagy a cserépből, és a gyökereit vágja vissza kb. egy- harmad hosszúságúra, hogy beleférjenek egy bonszaj tálba.
Tegye a fát a tálra, és a gyökereit vékony dróttal rögzítse a tál alján lévő lyukakhoz. A törzsére és az ágaira is tekerjen drótot, és hajlítsa őket a kívánt formára. A drótot egyenletesen, 45 fokos szögben tekerje fel a törzsre és az ágakra. Ne húzza túl szorosra, és ne tekerje keresztbe. Töltse meg a tálat kom- poszttal, a tetejére pedig tegyen mohát, hogy úgy nézzen ki, mintha fű lenne. Ezt követően tegye a szabadba, védett helyre.
A bonszaj gondozása Egy év elteltével a bonszaj főgyökerét ismét meg kell metszeni, a fát pedig évente át kell drótozni, hogy nö-
Visszavágás Amikor a törzs már több mint 1 cm-es átmérőjű, a tövétől 15 cm magasan vissza kell vágni. A gyökereket ugyancsak metssze vissza.
hessen. További alakítást is végezhet úgy, hogy az ujjával lecsípi a kihajtó rügyeket. A lombhullató vagy széles levelű örökzöldek levélmérete kora nyáron vagy a nyár derekán a levelek (de nem a száruk!) lenyisszantásával csökkenthető.
A törpefák többségét a szabadban kell tartani. Télen tegye hűvös, de ugyanakkor fagymentes, világos helyre.
A fát olyan gyakran öntözze, hogy a földje mindig mérsékelten nedves legyen, és rendszeresen permetezze is őket. Tavasszal és ősszel havonta kezelje egynegyed erősségűre hígított, összetett szobanövénytáppal.
Duguláselháritás az autó hűtőrendszerében Ha autójának motorja túlmelegedett, és minden más lehetséges ok (például az ékszíj elszakadása, a hűtővíz szivárgása) kizárható, akkor alighanem a hűtőrendszerben keletkezett dugulás. A dugulás legnagyobb valószínűség szerint a hűtő szűk járataiban következett be.
Mielőtt kiöblítené a hűtőt, eressze le a rendszerből a hűtőfolyadékot, és öntse ki. Újratöltéskor használjon új fagyálló folyadékot. Bontsa le a beöntő- és a leeresztő csövet a hűtőn, és csúsztasson kerti öntözőcsövet a hűtő felső csatlakozócsonkjába. Tömítésként csavarjon rongyot a cső köré. Ellenőrizze, hogy helyén van-e és jól zár-e a túlnyomást biztosító hútősapka, majd nyissa meg a csapot. Öblítsen mindaddig, amíg az alsó csonkból a víz szabadon ki nem folyik. Amennyiben a víz néhány másodpercen belül nem folyik át nagy erővel, öblítse át a hűtőt ellentétes irányból. Tolja az öntözőcsövet az alsó csatlakozóba, és tömitse. Fedje le a hűtő közelében lévő elektromos alkatrészeket műanyag fóliával, vagy illesszen egy másik csövet – vagy hosszú, alul kilyukasztott műanyag zsákot – a felső csonkhoz a kiömlő víz elvezetésére. Végezze az ellentétes öblítést mindaddig, amíg a víz szabadon nem folyik.
Ha nem szűnik meg a dugulás, próbálja meg kiszerelni a hűtőt, amelyet általában
ORDÁSHŰTÖ ÁTÖBLÍTÉSE • BORKORCSOLYÁK • BOROK ÉS ÉTELEK • BORRAVALÓ
BORDÁSHŰTŐ ÁTÖBLÍTÉSE
Alsó csatlakozócsonk
Felső
Csúsztasson öntözőcsövst a fel só csatlakozócsonkba, és tömltse ronggyal. Tisztítsa vizsugárral a hűtőt mindaddig, amig a víz szabadon nem folyik az alsó csatlakozócsonkból.
csak néhány kis csavar tart. Vigye a legközelebbi utcai vízlevezető csatornához, és állítsa a feje tetejére. Öblítse át ismét ellentétes irányból. Ha a hűtő nem szerelhető ki köny- nyen, akkor forduljon szervizhez.
Amíg a hűtő nincs az autóban, ellenőrizze és tisztítsa meg a bordát. Lazítsa fel a szennyeződést erős szálú műanyag kefével, majd locsoljon vizet hátulról a hűtőre.
ízes falatkák ital mellé
Az eredeti francia canapés vajban pirított kenyérszelet volt, amire legfeljebb egy kis kaviárt tettek. A mai sokféle borkorcsolya egy vagy két harapásnyi, ízes-sós csemege, általában koktélhoz vagy az aperitifekhez szolgálják fel.
Van hideg és meleg borkorcsolya, amelynek elkészítésekor mindenkinek szabadon szárnyalhat a fantáziája. Személyenként 2-6 darabot számítson, a mérettől és a tartalmasságtól függően (ha egyben előételnek szánja, többet adjon).
Alap Az alap készülhet tésztából, bármilyen fajta kenyérből, sütve vagy pirítva vagy natú- ran, (nem édes) kétszersültből stb. Az alap legyen vékony, legyen friss, legfeljebb egy-két órával a tálalás előtt készüljön, különben odaragad a tálcára, vagy túlságosan kiszárad.
Vágja a darabkákat négyzetesre, három- szögletúre vagy kör alakúra; van. aki a kenyér héját előre levágja. Ha maga süti az alaptésztát, formázhat belőle kis „csónakokat”, és egyéb alakokat. A darabkák tetejét kenje meg vékonyan vajjal vagy margarinnal, valamint egy kevés tejföllel vagy kenősajttal. Készíthet fűszeres vajat is; 10 dkg enyhén sózott vajba keverjen 2 kávéskanál apróra vágott petrezselymet és ugyancsak 2 kávéskanál metélőhagymát.
Díszítés Húsfogyasztóknak: vékony szelet csirke- vagy pulykasült, amit még megkenhet majonézzel vagy fűszerezhet. A pulykára tehet egy csepp áfonyalekvárt is. A hideg marhasült- höz jól illik a töltött olajbogyó, az ecetes uborkaszelet, a mustár, a torma. A sonkát díszítse cukrozott cseresznyével, ananásszal, barackkal. Pástétomhoz (vadpástétomhoz is) kiválóan illik egy szelet uborka, paradicsom, valamint a töltött (vagy legalább kimagozott) olajbogyó.
Hal- és rákfélékkel is díszítheti a falatkákat, esetleg majonézzel, fűszerekkel megtetézve. Különösen finom a füstölt lazac citromlével, feketeborssal és egy kevés kaporral; pompás falat a tormás füstölt pisztráng is. Egyszerű és gyorsan elkészíthető a tejszínnel, citromlével, paradicsompürével és Worcester-mártással összedolgozott konzerv tonhal.
A kemény sajtok is jó szolgálatot tesznek a falatok díszítésekor. Gazdagítsa vékony szelet almával, körtével, esetleg savanyú uborkával. A lágy- és krémsajtokhoz jól illik az ananász., az őszi- és kajszibarack, a savanyú uborka, az olajbogyó. Kevés Őrölt bors még ízesebbé teheti.
Vegetáriánusoknak, diétázóknak szolgáljon fel vékony ecetes uborkaszeleteket, kaporral és citromlével ízesítve, durvára reszelt sárgarépával, apróra vagdalt petrezselyemmel díszítve.
Tálalás A terítővei letakart tálcán úgy rendezze el a falatkákat, hogy a díszítések színe kiegészítse egymást, harmonizáljon, vagy legyen élesen elütő. Tálalás előtt hűvös helyen, letakarva tartsa.
Milyen húshoz milyen bor illik: a helyes felszolgálás
Vannak ételek, amelyekhez semmilyen bor sem illik; ide tartoznak az ecettel vagy nagyobb mennyiségű citromlével készült ételek, a savanyított ételek, a tojásételek, a chilivel vagy curryvel erősen fűszerezett ételek és a csokoládé.
Az étkezéshez szervírozott bor kiválasztásánál vegye figyelembe az ételhez felszolgálandó mártást és az étel elkészítésének módját. A fehérbornál, tejszínnel és gombával készült mártásokhoz például karakteres fehérbor illik, a Badacsonyi olaszrizling vagy a Pécsi cirfandli.
A tormát vagy mentát tartalmazó mártások tompítják a finom fehérborok zamatét, így ezekhez testes, asztali fehérbor illik, például a Debrői hárslevelű vagy a Badacsonyi szürkebarát. Pecsenyékhez vagy a zsíros húsokhoz viszont olyan testes bort szolgáljon fel, amelynek zamata áthatol a zsíron, és frissítőén hat (például a Kékfrankos); a sült halhoz márkás fehérbor (Rajnai rizling, Burgundi fehér) illik, míg a zsírosabb szárnyasokhoz inkább egy jófajta vörös burgundi (például a Szekszárdi kadarka).
Az olyan mindennapi ételekhez, mint a raguk vagy a pörköltek, a karakteres vörösborok (Soproni kékfrankos, Villányi kadarka) a legjobbak. A marhapörkölthöz például erős vörösbort (Villányi burgundi, Egri bikavér) érdemes adni, míg a fehér húsból készült ragukhoz jobban illenek a könnyebb vörösborok, mint a Kecskeméti kadarka vagy a Homoki Siller borok.
A száraz borokat mindig az édesség előtt szolgálja fel, mivel igen valószínűtlen, hogy bárki is élvezné azokat azután, hogy valami – akár csak enyhén – édeset fogyasztott előtte. Ha az egész étkezés alatt ugyanazt a bort szolgálják fel, eleinte fiatalabb évjáratot, később pedig régebbieket adjanak. Többféle bor esetén a könnyebbtől kell a nehezebb felé haladni, és mindig utoljára kell hagyni a legjobbat.
A kagylóhoz többnyire jól lehűtött, száraz fehérbort vagy rosét kínálnak. A rosé a halételekhez is jól illik, bár ez a hal izétől is függ: a különlegesen finom halakhoz, például a pisztránghoz finom bor dukál, mondjuk egy Debrői hárslevelű vagy egy Mecseki olaszrizling, míg az erősebb ízű halak mellé inkább testesebb bor jár, például Burgundi fehér vagy Rajnai rizling.
A szárnyasokhoz vörös- és fehérbor is kínálható: Franciaországban a kacsához és libához gyakran vörös burgundit vagy bordóit (claret) adnak, bár ugyanilyen jól illik hozzájuk a Tramini és a Rizlingszilváni is. Jól használható az az általános szabály, hogy a hús mellé az íz és a köretek alapján kell bort választani: az enyhébb ízű, kevésbe ízes töltelékkel készített húsokhoz könnyebb, az ízesebb. pi- kánsabb húsételekhez erősebb bor dukál.
A bor felszolgálása Ha a fehérbort nem hűvös helyen – például hűtőszekrényben – tárolták, felszolgálás előtt merítse legalább 15 percre jeges vízbe vagy jégkockákkal töltött jegesvödörbe. A száraz fehér borokat és pezsgőket 10 ’C-ra hűtve kínálja, míg a desszert- és habzóborokat egészen 4 °C-ig hútse le. A fiatalabb évjáratú vörösborok ízének többnyire jót tesz, ha legalább egy órával az étkezés előtt kitölti azokat, viszont az érettebb borokat csak közvetlenül a felszolgálás előtt töltse ki. A vörösboroknak jót tesz a felszolgálás előtti levegőztetés: fiatalabb borok esetében már néhány órával előre kihúzhatja a dugót, az érettebb borok esetében egy-két óra is elegendő. A vörösborokat 16-18 eC-on szolgálja fel.
Hogyan adjon borravalót – Irányelvek
A borravaló lényegében nem kötelező, csupán egyfajta hálás gesztus, viszonzásul a jó szolgáltatásért; ugyanakkor széles körben elfogadott dolog, hogy borravalót adnak bizonyos szolgáltatásokért – például a pincérnek, a fodrásznak vagy a taxisofőrnek.
A gyakorlat országonként más és más, de hozzávetőlegesen az az irányadó, hogy annak, aki személyes szolgáltatást nyújt önnek,
BORRAVALÓ • BORTÁROLÁS • BOULES • BŐRÁRUK • BŐRKIÜTÉS
adjon borravalót a saját belátása szerint. Megfordítva, a borravalót a nemtetszés jeleként visszatarthatja, de fel kell készülnie arra, hogy megmagyarázza, miért.
Éttermek Mielőtt borravalót adna, ellenőrizze a számlát, hogy a kiszolgálás díját felszámolták-e. Ha nem, ezt borravaló formájában kell megfizetnie: az összeg 10%-a elfogadható, 12,5% a megfelelő és 15%-a különleges szolgáltatásért jár.
Nem szükséges borravalót adnia, ha a kiszolgálás díját a számla tartalmazza, de hagyhat egy kisebb összeget elismerése kifejezéséül. Lehet, hogy a borravaló nem éppen annak a pincérnek a kezébe kerül, aki önt kiszolgálta, néhány étterem ugyanis ragaszkodik ahhoz, hogy a borravalót közösen osszák el.
Szállodák A hordároknak, pincéreknek, a szobalánynak és a cipőtisztítónak hosszabb tartózkodás végén adható néhány száz forint a szolgálatukért, akkor is, ha a szálloda ára tartalmazza a szolgáltatások díját. Ha a szálloda nem számol fel semmit a szolgáltatásokért, és ön bizonytalan abban, hogy mennyi borravalót adjon, adjon 10%-ot a számlához, amikor elhagyja a szállodát, és kérje meg a recepcióst, hogy ossza el egyenlően a személyzet tagjai között.
Fodrászok A 10%-os borravaló tökéletesen elfogadható. A hölgyek általában nemcsak a fodrásznak, hanem a hajmosónak Is adnak kisebb összegű borravalót.
Taxik Bármely országban jár is, a taxisofőrök többnyire elvárják a borravalót. 10-15% elfogadható, de több is adható az előzékeny kiszolgálásért, mint például a csomagok ki- és bepakolásában való segítségért.
Ruhatárak és nyilvános illemhelyek Illemhelyeken, ahol van alkalmazott, ott többnyire egy kistányérra kitett aprópénzzel jelzik, hogy mennyi borravalóra számítanak. Adjon annyit, vagy annál valamivel kevesebb borravalót.
Hogyan őrizhető meg a bor /ó minősége?
Manapság a borok többségét már fogyasztásra kész állapotban árusítják, így nincs szükségük további érlelésre. Ennek ellenére a nagyon könnyű borok és az olcsó vörösborok kivételével minden bor minősége javul, ha fogyasztás előtt egy ideig megfelelő körülmények között tárolják azokat.
A bort sötét, hűvös, viszonylag állandó – 7 és 18 °C közötti – hőmérsékletű helyen kell tárolni, mivel így elkerülhető, hogy túl hamar elöregedjen. A legjobb hely a nyirkos pince, de a célnak megfelel egy külső falhoz közel lévő, jól szellőző szekrény.
A palackokat állványon, üvegtároló vályúban vagy rekeszben, az oldalukra fektetve tárolja ügy. hogy a bennük lévő bor nedvesen tartsa a dugót. Ha ugyanis a dugó kiszárad, átengedi a levegőt, és a bor ecetté oxidálódik.
Tekézés francia módra
A Franciaországba látogatóknak gyakran felkelti a kíváncsiságát a falusi tereken fémgolyókat gurigató férfiak csoportjának látványa. Az általuk űzött játékot boules-nak vagy pétanque-nak nevezik.
A játék bizonyos értelemben emlékeztet az angol gyeptekére, amennyiben a cél itt is az, hogy a golyókat a lehető legközelebb juttassák egy kis célgolyóhoz – a franciául cachonnet-hoz. h boules-ban azonban a 7 és 8 cm átmérőjű golyók fémből vannak, és a súlypontjuk nincs eltolva. A golyók dobhatók és guríthatok is. A játékosok 1-1 pontot kapnak minden egyes golyójuk után, amely közelebb kerül a cachonnet-hoz, mint az ellenfél golyója. A játékot játsszák egyénileg (egy-egy játékos egymás ellen), amikor is minden játékosnak három vagy négy golyója van; párban (két-két játékos egymás ellen), amikor mindegyik játékosnak két vagy három, és hármas csapatokban, amikor mindenkinek két golyója van.
A játék bármilyen – de lehetőleg homokkal vagy kaviccsal borított – vízszintes felületen játszható. A játékosok először a vezető bíró megválasztásáért, valamint a cachonnet el- gurításának és az első golyó lökésének a jogáért gurítanak. A lökés győztese kijelöli a mintegy 35-50 cm átmérőjű dobókört, amelynek minden akadálytól legalább 1 m távolságra kell lennie. Ezután a körben állva a dobókor szélétől legalább 6, legfeljebb 10 m távolságra elhajítja a célgolyót. Ha három kísérlet után sem sikerül neki jó helyre dobnia, a lehetőség átszáll az ellenfelére – az első gurí- tás joga azonban nem.
Az első játékos dobással vagy gurítással megjátssza a golyóját, és addig nem szabad átlépnie vagy megérintenie a dobókört (lábvonalat), amíg a golyója földet nem ér vagy meg nem áll. Ekkor a másik csapat valamelyik játékosa megpróbálja a saját golyóját a célgolyóhoz közelebb juttatni, vagy elütni az ellenfél első golyóját. Mindig az a játékos vezet, akinek a golyója a célgolyóhoz közelebb van. Ekkor a hátrányban lévő csapat valamelyik játékosán a sor, hogy addig dobjon, amíg a csapata át nem veszi a vezetést. A játék folyamán meg lehet próbálni elmozdítani az ellenfél valamelyik, célgolyóhoz közeli golyóját.
A játéknak akkor van vége, amikor valamennyi golyót megjátszották, és ekkor adják össze a pontokat. A következő játékban a cachonnet-t a köré a pont köré húzott körből dobják el, ahol a cachonnet az előző játékban földet ért.
Bőrkabát és -kesztyű ápolása, tisztítása
A bőrből és hasított bőrből készült ruhadarabokat használat után ne rakja be azonnal a szekrénybe: hagyja őket kiszellőzni. Ha átnedvesedtek, tegye akasztóra és szobahőmérsékleten szárítsa meg; ne tegye hőforrás közelébe. A hasított bőrholmit rendszeresen kefélje gumikefével. Ne használjon drótkefét, és ne kefélje nedves állapotban.
Használat után fújjon bele a bőrkesztyűbe, hogy a levegő felduzzassza és húzogassa ki az ujjait formára igazítva.
Kabátok, dzsekik tisztítása Ha lehet, kerülje a bőrholmi otthoni tisztítását vagy mosását, mert ettől rendszerint károsodik az a nemes patina, ami idővel a bőrön kialakul. Ha a ruhadarab nagyon bepiszkolódik, adja be száraz vegytísztításra bőrtisztító szakemberhez.
Bizonyos börholmikat kimoshat, hogy a foltokat eltávolítsa, de a mosás módja attól függ, milyen a bőr kikészítése. Kövesse a címkén lévő kezelési utasítást.
Kesztyűk mosása A legtöbb bőrkesztyű mosható, de mindig nézze meg a rajta lévő útmutatást. A mosáshoz szappanpelyhet vagy speciális kesztyűmosó szappant és meleg vizet használjon. A kesztyűt mindig a kezén mossa, kivéve a szarvasbőrből készültet, ami nedves állapotban könnyen szakad. Nyomkodja bele a kesztyűt finoman a vízbe, és ne csavarja ki.
Mosás után húzza le óvatosan a kesztyűt, és langyos vízben többször öblítse ki, majd nyomkodja ki törülközőben. Aztán fújjon bele, hogy szétváljon a belseje, majd akassza fel száradni úgy, hogy az oldalvarrásánál fel- csípteti. Semmiképpen se rakja napra vagy közvetlen hőforrás közelébe. Amikor már majdnem teljesen megszáradt, húzza fel, és óvatosan nyújtsa meg.
A nem mosható kesztyűket bízza bőrtisztító szakemberre.
A kiütés kiváltó oka és kezelése
A bőrkiütés három fő fajtáját különböztetjük meg. Van, amelyik az egész testet érinti, és más tünetekkel, például köhögéssel és lázzal jár együtt. Van, amelyik az egész testen megjelenik, de egyéb tünetek nélkül, és van, amelyik csak egyes testrészekre terjed ki.
Bőrkiütés az egész testen Ha a kiütést más tünetek is kísérik, valószínűleg fertőzés lépett fel, például rubeola, kanyaró vagy bárányhimlő. Ez főleg gyermekeknél gyakori.
Feltétlenül forduljon orvoshoz. Lehet, hogy az orvos egyszerűen csak pihenést, sok folyadékot és fájdalomcsillapítót javasol a fertőzés leküzdésére.
Allergiás kiütés Azokat a kiütéseket, amelyek nem társulnak más tünetekkel, valószínűleg allergia okozza. Kiválthatja erős napozás okozta leégés vagy ekcéma is.
Gondolja végig (kizárásos alapon, ha lehet), hogy mi okozza a kiütést, és szüntesse meg a kiváltó okot. Ha rendszeresen szedett felírt gyógyszert vagy a munkájához használt anyag váltja ki a bőrkiütést, forduljon orvoshoz. Keresse fel az orvost akkcr is, ha a kiütés hevesen jelentkezik vagy nem múlik el.
BŐRKIÜTÉS • BŐRMUNKÁK
Kis kiterjedésű kiütés Az érintett testrész általában jelzi a kiváltó okot, ami többnyire az arcon jelentkező ótvar vagy herpesz, illetve a lábujjak közötti kipállás (epidermophytosis) vagy ekcéma lehet.
A bőr szabása és varrása; övkészités
A munkához bőrdarabokat és speciális szerszámokat bőrös szakboltban szerezhet be. Különféle célokra más-más vastagságú és típusú bőrt használjon, övét készíthet 4 mm vastag marha- vagy disznóbőrből, vagy akár 1 mm vékony zerge, szarvas- és özbőrből is.
Az alapvető szerszámok: cserélhető pen
BŐRMUNKÁK
A szükséges szerszámok, övkészítés
A bőrdíszműves munka legfontosabb szerszámait mutatjuk be, köztük azokat, amelyek egy egyszerű bőröv készítéséhez szükségesek: kb. 3 mm vastag bőrszíj, övcsat és két szegecs. A szíj hosszát úgy számítsa ki. hogy a derékbőséghez adjon hozzá 30 cm-t.
Kiskés géjű bőrvágó kés, bőrvágó olló, lyukasztóvas, fakalapács a nyersbőrhöz, acélvonalzó, ár. Ezeket később még sokféle élező, gyaluló és mintapréselő szerszám egészítheti ki.
Bőrlyukasztó vas
Univerzális kés
-JJ
Lyukazó kerék
Csat nyelve
Szegecslyukak
öv Üssön a hosszúkás lyu-tasztovassa- a bőrszíj végétől kb 3 cm-re akkora yukat, amelyen az övcsat nyelve átfér, és szabadon mozog benne
Üssön bőrlyukasztóval négy lyukat a szegecseknek: ezekből kettő lesz, ha az öv végét visszahallja A forgófejes lyukasztóval különféle nagyságú lyukakat üthet
Helyezze az övét fémlapra, a visszájával telteié. Tegye rá a szegecs’eieket. es fém- vagy fakalapáccsal üsse be őket.
Próbálja fel az övét, és jelölje be. hova korú az első lyuk Üsse át, maid 2.5 cm- es távolságokra üssön még néhány lyukat.
Tegye bele a csatot, és hajtsa vissza a szíj végét. Illessze be a szegecseket alulról
Vágás A munka legnagyobb nehézségét az jelenti, hogy a késsel a kijelölt vonalat kövesse; a penge ugyanis hajlamos elvándorolni. Ennek elkerülésére készítsen keménypapírból sablont, amit rajzoljon körül ceruzával a bőr színén.
Ezt követően az árral húzza végig a körvonalat, s csak annyira nyomja bele a szerszámot, hogy a penge haladni tudjon a vágatban. Ha vastag bőrrel dolgozik, ne akarja a bőrt egy menetben átvágni. Fokozatosan metssze keresztül, és addig ismételje a vágást, mígnem a bőr kettéválik.
- ,i i j i j i j i i i ; rj rj rj i ■ rK lílí 1 111 i ilLLLLi í11 i l i i l i i I i i < •
Acélvonalzó
Fakalapács
k-… ..nXTni
Bőrvágó olló
Ovcsat
Tegyen a vágófelület alá olyan szilárd anyagot, amibe belemegy a penge – maradék műanyag padlódarabot, lemezpapírt vagy furnért -, mert kemény anyagon, például laminált műanyagon és fémen hamar kicsorbul a penge. Az egyenes vágáshoz acélvonalzót használjon, s mindig a vonalzót tartó ujjaktól távolodva vágja a bőrt.
Ha görbületet kell vágnia, egyik kezével lassan forgassa a bőrt, a másikkal pedig vágja egyenletesen.
A bőrvágó ollók jól használhatók a görbületek vágásánál, és vékony bőrök esetében szabálytalan alakzatok kivágásánál is.
Ha a bőrt adott pontokon vékonyítani kell, akár mert össze kell dolgozni két réteget, akár mert vissza kell hajtani a vastagabb bőrt, akkor az ún. lesarkazó szerszámot használja. Ügy működik, mint a krumplihámozó vagy a suszterkés. Mindig a vonalzót tartó ujjaktól távolodva dolgozzon vele.
Festés Ha a bőrholmit maga akarja festeni, tölgy cserzésű bőrt vegyen – ez semleges színű -, vagy olaj cserzésűt. ami világossárga. Sokféle bőrfesték kapható, amelyek hígítás nélkül elég sötét színűek. Festés előtt mindig próbálja ki a színt egy kis bőrdarabkán. Addig ne fogjon bele a festésbe, amíg el nem végez minden vágást, lyukasztást, a szélek eldolgo- zását és az apró finomításokat.
Ragasztás Átlátszó, gyanta alapú ragasztót használjon, ez megszáradva is átlátszó és rugalmas marad. A ragasztót mindkét ragasztandó felületre vigye fel. hagyja száradni, amíg tapintásra száraz nem lesz, aztán határozottan nyomja össze őket, hogy azonnal megkössön. Vigyázzon, nehogy ragasztó kerüljön a bőr színére, mert nehéz eltávolítani.
Varrás Jelölje ki a varrás vonalát ceruzával és szintezővel vagy acélvonalzóval, a görbe részeknél pedig használjon körzőt. Ha lyukakat akar kialakítani egyenletes távolságra, akkor a varrás lyukaihoz varrőlyukasztó vasat vagy árt használjon, és szíjlyukasztó vasat, ha zsinórral vagy szíjjal varr. Gyakoroljon leeső bördarabokon, amíg úgy nem érzi, hogy meg tudja oldani a fő feladatot is.
Kétféle tűre van szüksége: szíjgyártó tűre, melynek tompa hegye belemegy az előre kialakított lyukakba, és kesztyűtűre, amelynek nagyon hegyes a vége, és vékony bőrnél használatos, rendszerint akkor, ha nem lehet előre elkészíteni a lyukakat.
Mindkettő többféle méretben is kapható; a tűt meg a szálat a használandó vagy előre megcsinált lyukhoz kell méretezni. A varráshoz lenből készült gombfelvarró cérnát használjon, és viaszozza meg, hogy könnyen csússzon a bőrben, s a varrás valóban tartós legyen. Finomabb bőrt varrhat selyemfonallal is. vastag bőrt pedig szőnyegfonallal vagy vitorlazsineggel is.
A szijöltéshez keskeny bőrcsíkokat használjon. A bőrön villástűve! húzza át a szíjat, és rugós kapoccsal rögzítse.
Kellékek A bőrholmikon lévő legtöbb kelléket, a szíjak és zsinórok befűzésére szolgáló
SÖRMUNKÁK • BŐRÖNDÖK • BUGGYANTOTT ÉTELEK KÉSZÍTÉSE
karikákat, valamint a cipő- és patentkapcsokat és szegecseket, amelyek a vastagabb bőrdarabokat fogják egybe, valamint a díszkapcsokat különböző szerszámokkal rögzítik a bőrhöz. A patentkapcsot például kapocsbeütő préssel ütik rá a bőrre.
Övkészítés Első munkának válassza egy egyszerű csatos öv elkészítését – I. ábra. Legjobb, ha növényi cserzésű tehénbőrrel dolgozik, mert az erős és hajlékony. Ügyeljen rá, hogy a bőrdarab hosszanti szálirányú legyen, mert akkor nem tágul nagyon.
A szélességet a kiválasztott övcsat belső méretéhez igazítsa, tehát először a csatot szerezze be.
Az öv szélessége és hossza meghatározza a szegecsek helyét és méretét – ezek figyelembevételével jelölje ki.
A vágott széleket fesse be rostecsettel, és a lyukakba is nyomkodjon egy kis festéket; az ecset lehet egy pipaszurkáló is. Fesse be az öv színét úgy, hogy bedörzsöli a kiválasztott festékbe belemártott gyapjúdarabkával. Kenje be csontolajjal az öv külső oldalát; majd miután kézzel jó bedörzsölte, selyempapírral fényesítse ki.
Az egyszerű övét díszítheti rovátkadísszel, amit hornyolószerszámmal készíthet, a széleket pedig szélvágóval dolgozza el szépen.
Szakadt bőrönd javítása, sarkok védelme, törött fogantyúk javítása
Mindenfajta bőröndnek jót tesz, ha időnként ápolja, karbantartja.
A valódi bőrből készült bőröndöket kezelje megfelelő bőrápoló szerrel, és fényesítse puha cipőkefével vagy ronggyal. A műanyag bőröndöket időnként mossa le enyhe mosószeres vízzel.
A zárakat ne olajozza meg, mert por és piszok rakódik beléjük. Használjon inkább száraz kenőanyagot, például gráfitport.
Ha a bőrönd elszakad, fejtse ki a bélését a szakadás körül, keressen egy darab hasonló anyagot vagy bőrt, amely betakarja a szakadást. Kenje be a bőrönd visszáját meg a foltot átlátszó gyantaragasztóval, műanyag bőrönd esetén vinilragasztóval. Hagyja, amíg tapintásra száraz nem lesz. Aztán helyezze a foltot a sérült részre, és nyomja egymáshoz a felületeket. Ütögesse össze, és ellenőrizze, hogy a szakadás szélei is megragadtak-e. Varrja vissza a belső bélést.
A merev bőröndök sarkait megerősítheti, ha vulkanizált anyagból sarkakat illeszt rájuk, és szegecsekkel rögzíti azokat. Jegyezze viszont meg, hogy lekerekített sarkaknál ez a módszer nem alkalmazható. A sarkak és a szegecsek bőrdíszművestől szerezhetők be. Használjon villás szegecseket és kisméretű alátétgyűrűt. A szegecselés végeztével győződjön meg arról, hogy nem maradt-e eldől- gozatlan szél a bőrönd belsejében.
Ha a bőrönd varrása felfeslik vagy elszakad, távolítsa el a sérült fonalat, és öltse össze újból. Az öltés mentén használjon méhviaszt, ez megakadályozza a további szálasodást.
Ha a bőrönd fogantyúja eltörik, feszítse szét a D alakú gyűrűket fogóval, és szedje le a sérült fogyantyút. Vigye el bőrdíszműveshez, és vegyen hasonló nagyságú fogantyút. Fűzze bele a gyűrűket a fogantyúba, aztán illessze őket vissza a bőröndre, és nyomja össze fogóval.
Gyorsjavítás szükség esetén Öntapadó textilragasztó szalagot vagy szíjragasztót használjon.
Ha nincs kéznél ragasztószalag, madzaggal és erős, kb. 2 cm széles bőrszíjjal, szegélyszalaggal vagy szandálszíjjal helyettesítheti. Fogja a törött fogantyú tetejéhez, fűzze át a D gyűrűn, majd fogja oda az alsó éléhez. Rögzítse a két végén jó erősen madzaggal.
BŐRÖNDÖK
Fogantyúk és varrás javítása
A fogantyú javítása
1 Cserélje ki a fogantyút tartó bőrdarabot, és ragassza meg.
2 Illessze
a fogantyú végét a bőrdarab hasadékába. Üssön bele lyukat.
3 Helyezzen bőr alátétet a lyuk fölé belülről.
Törött fogantyúk Dugia át a törött részt a D alakú gyűrűn keresztül, és hajtsa vissza. Vágjon le 3-4 darab, kb. 12 cm-es, erős ragasztószalagot.
A varrás javítása
Szúrja át az árt belülről az első lyukon, és fűzze át a tűt a viaszozott cérnával ugyanezen a lyukon kívülről. Nyomja bele az árt két lyukkal előbbre, kívülről, a tűt pedig belülről. Folytassa a jobb oldali ábra szerint.
Utazásnál bármikor kiszakadhat a poggyásza. A kockázat különösen puha fedelű bőröndök esetén nagy, és a hibát azonnal ki Is kell javítania. Javítsa ki a szakadt varrást azonnal, foltozza be a bőrön keletkezett szakadást, és szalaggal vagy madzaggal kösse a tönkrement fogantyúkat.
4 Nyomja át a lyukon és az alátéten a kétágú szegecset, és a kalapáccsal üsse szét a két ágát
A ragasztócsíkokat ragassza hosszában a fogantyú végére, fűzze át a D gyűrűn és hajtsa vissza a fogantyú alsó részére; majd tekerje körbe a ragasztószalagot a gyűrűhöz közel a javított fogantyúrészen.
Ha a fogantyú eltörött, szedje le, és a D gyűrűn húzzon át egy régi nyakkendőt vagy valamilyen szíjat, s ebből készítsen ideiglenes fogantyút.
Posírozás – kíméletes főzés csendesen forró folyadékban
A buggyantott ételekhez forraljon sós, ecetes, fűszeres vizet, és a forrás után csak néhány percig lassú tűzön abálja a készítendő ételt.
két legnépszerűbb buggyantott étel a tojás és a hal. Néhány gyümölcsöt is el lehet így készíteni.
Buggyantott (bevert) tojás Öntsön hideg vizet 2-3 cm magasan egy vastag talú lábasba. Tegyen hozzá csipetnyi sót, egy kis ecetet, és forralja föl. Csökkentse a hőt, hogy éppen csak zümmögjön a víz. Egymás után törje fel a tojásokat egy csészében, és óvatosan csúsztassa azokat a vízbe. Mindkét kezébe vegyen kanalat, és gyorsan gyűjtse össze a fehérjét a sárgája fölé és köré. Fedje le a serpenyőt, és abálja a tojásokat 2-3-5 percig attól függően, hogy a sárgáját lágyabbra, kocsonyásabbra vagy éppen keményebbre akarja készíteni.
Buggyantott vagy főtt hal Mindenféle halat – egészben, filézve vagy szeletelve – elkészíthet így. Nagy, nyeles lábast használjon a tűzhely szélére félrehúzva, vagy lapos, lefedett edényt a sütőben 180 °C-on (4-es gázfokozaton). Ha azt akarja, hogy a hal főzés közben ne menjen szét, fehér tüllbe lazán bekötözve főzze.
Öntsön a halra annyi enyhén sós-ecetes vizet (1 liter vízhez 1 és fél kávéskanál só és fél dl ecet), hogy teljesen ellepje. Tegyen a lábasba néhány petrezselyemszálat vagy gombaszárat, adjon hozzá egy hagymát és egy szál sárgarépát, egy babérlevelet és 5-6 szemesborsot.
Mérsékelt tűzön forralja fel a folyadékot, majd fedje le a serpenyőt, és csökkentse a hőt. Addig abálja a halat, amíg a húsa – villával próbálva – leválik a gerincéről (fél kilónként számítson 8-10 percet).
Sikeres újburgonya-termesztés
A burgonya sok helyet igényel, ezért – hacsak nincs nagy kertje – csak kevés újburgonyát termesszen, amelyet addig fogyaszthat, amíg magasak a bolti árak. Egy zsák (25 kg) burgonya termesztéséhez 3 kg vetőburgonyát kell elültetni összesen 13,5 m hosszú sorokban. A terméshozam részben függ a fajtától és az időjárástól.
Az ágyás felásása Az ágyást késő ősszel vagy kora télen ássa föl. Laza talajhoz négyzetméterenként két vödör jó érett trágyát forgasson a földbe; kötött talajhoz ásson be bőségesen szalmával kevert istállótrágyát, érett kerti komposztot, lombföldet vagy tőzeget, valamint némi sódert vagy durva szemcséjű homokot.
Hagyja darabosan felásva a talajt, hogy a fagyok morzsolják szét a tavaszi ültetéshez. Közvetlenül az ültetés előtt az ágyás felső rétegét általános műtrágyával (175 g/m2) szórja be.
A vetöburgonya előkészítése az ültetéshez Vetőburgonya a kertészeti és vetőmagboltokban szerezhető be. Vásároljon „első koraiakat” január végétől, és csak olyat válasszon. amely garantáltan „betegségmentes”. Azonnal rakja sorokba a vetőburgonyát tálcákra rügyes végűkkel – amelyen a legtöbb „rügy” van – felfelé.
Tartsa a tálcákat világos, hideg, száraz, szellős helyiségben vagy üvegházban, ahol a vetőburgonyák négy-öt hét múlva csírázni kezdenek, és készek az ültetésre. A betegnek látszókat dobja ki. A csíraszálak ideális esetben 6-13 mm hosszúak. Mindig porozza be őket burgonyához ajánlott, nem mérgező gombaölő szerrel.
Védett területeken az ültetésre legjobb időszak március közepe; fagyos vagy kevésbé védett részeken halassza az ültetést április végéig.
Ültetés Horolókapával mélyítsen ki egyenes vetőbarázdát minden burgonyasornak, laza talajban 10 cm. kötött talajban 15 cm mélyen. A vetőbarázdák között lehetőleg 60 cm legyen a távolság.
Helyezze a vetőburgonyaszemeket csíraszálaikkal felfelé a vetőbarázdákba egymástól kb. 30 cm távolságra. Fedje le lazán felhúzott talajréteggel, a kialakított bakhátat ne tapossa le.
A megjelenő fiatal hajtásokra kapáljon kevés pluszföldet. Ha kibújnak a kis levélkék, és még mindig fennáll a fagyveszély, takarja le száraz szalmával.
Feltöltés Amikor a növény kb. 20-25 cm magas, kezdődik a feltöltés. Törje fel a sorok között a földet, és szórjon ki rá általános műtrágyát a gyártó által ajánlott mennyiségben. Ezután a műtrágyával elkevert talajt minden sorban lazán húzza fel úgy, hogy meredek bakhát alakuljon ki. A gerinc legyen 15 cm magas és tetején 12.5 cm, alapján 20 cm széles.
Egy héttel később húzzon a horolókapával további földet a bakhátra; mintegy 2-3 cm-rel emelje a magasságát. Azután három héttel később, amikor a növények már legalább 30 cm magasak, növelje újabb 2,5 cm-rel a bakhát magasságát.
Betakarítás Az újburgonyát szükségtelen addig kivenni, amíg nem akarja elfogyasztani; gyorsan növekszik, és két hét alatt megkétszereződhet a súlya. Júniusban ujjaival kotorjon el némi földet a barázda oldaláról, és vizsgálja meg, elég nagyok-e a burgonyaszemek a fogyasztásra. Szedje ki az első főzésre valót, a többit hagyja békén, hadd növekedjenek. A kiszedés után minél hamarabb fogyassza el a burgonyát; a későbbi fogyasztásra szánt mennyiséget szárítsa meg
A végső betakarítás előtt vágja le a levél- zetet, majd a kiszedéshez használjon kertészvillát, amelyet a növényektől jó távol és meglehetősen mélyre szúrjon be, hogy ne sértse meg a burgonyaszemeket.
Korai termés serkentése Ha üvegházában van nélkülözhető helye, próbáljon meg kis mennyiségben jó minőségű újburgonyát termeszteni.
Vásároljon „első koraiakat”, mihelyt kaphatók. Tegyen törött cserépdarabokat 25-30 cm-es műanyag cserepek aljára, és terítsen rá 5 cm vastagon kerti komposztot. Tegyen mindegyik cserépbe egy-két vetőburgonyát a rügyekkel, illetve csíraszálakkal felfelé, majd gondosan fedje be 2,5 cm vastag kom- posztréteggel.
4-7 ’C-on kezdje a termesztést, és eleinte csínján bánjon az öntözéssel. Mihelyt kifejlődik a levélzet, adjon a tövéhez hetente további komposztot. amíg a talaj szintje 2,5 cm-re megközelíti a cserép karimáját. Fokozza az öntözést, emelje 10-13 °C-ra a hőmérsékletet, és 10-14 naponként használjon hígított folyékony trágyát.
Az ültetés után 12-14 héttel szedje ki a legnagyobb burgonyákat, ültesse át ezeket nagyobb cserepekbe, és folytassa a termesztést.
Kártevők A gyakori kártevők közé tartoznak a drótférgek, a fonálférgek és a burgonyavagy kolorádóbogár. amely a burgonya leveleivel táplálkozik. Veszedelmes kártevő. Ellenük növényvédő szerekkel védekezhet.
Készítése, javítása, egyenetlenségeinek helyrehozása
Különböző méretű és vastagságú, kész beton vagy műkő burkolólapok az építőanyag-telepeken vásárolhatók.
Előkészítés Tisztítsa meg a burkolásra szánt területet, távolítsa el a felső talajréteget. Facö- vekekkei és kifeszített zsinórral jelölje ki a pontos határokat. A szélességeket és hosszúságokat lehetőleg a burkolólapok méretének egész számú többszöröseiben állapítsa meg; így jóval kevesebb követ kell majd elvágni. Az egyes lapok között hagyjon kb. 1 cm-es közöket: a burkolásnál ezt megfelelő méretű fapeckekkel állítsa be.
Ha puha a talaj, döngöljön bele kőtörmeléket, ha a burkolni kívánt terület, út a ház közvetlen közelében van, építse úgy, hogy enyhén kifelé lejtsen – így elvezeti az esővizet.
A burkolólapok lerakásának három különböző módja ismeretes:
Homokágyra A kőlapokat helyezze 4-5 cm vastagságú homokrétegre. Vízmértékkel ellenőrizze, hogy a lapok egy síkban vannak-e. Az esetleges kiálló széleket, lapokat fa alátéttel és kalapáccsal egyengesse el. Ennek a módszernek az a hibája, hogy a lapok idővel elmozdulhatnak, megsüllyedhetnek.
Betongöbökre Készítsen sovány betonalapot 1 rész cementhez adott 4 rész durva vagy betonhomokból kevés víz hozzáadásával. Keverje el, hogy összeálljon, de ügyeljen rá, hogy ne essen össze. Helyezzen a keverékből minden kőlap aljára 5 jókora göböt (egyet- egyet a négy sarkához és egyet a közepére), és ütögetéssel rakja őket vízszintesen az előkészített talajra.
Javítás Ha a homokágyra helyezett burkolólap billeg vagy nem simul a felületre, ásó hegyével emelje ki. Alsó felét tisztítsa meg, és
BURKOLÓLAPOK * BURKOLÓLAPOK ÚJRAFUGÁZÁSA • BÚTORGÖRGŐK • BÚVÁRÚSZÁS
távolítsa el róla a felesleges homokot. A homokágyat töltse fel, ha túlságosan megsüllyedt, és illessze vissza a lapot.
Ha korábban betongöbös eljárást alkalmazott, távolítsa el a betont mind a kőlapról, mind az ágyazatból. Készítsen új keveréket, és a korábbi módon bekenve a burkolólapokat helyezze vissza az ágyazatba.
A habarcságyra helyezett burkolólapok nem mozdulnak el, hacsak nem éri őket egy ponton nagy nyomás. A meglazult lapot emelje ki, törje fel alatta az ágyazatot, tisztítsa ki és készítsen újat, majd fektesse vissza a lapot.
Fugázás Az új és a megjavított járófelületeknél is tanácsos a lapok közeit kifugázni, azaz malterral kitölteni. A művelettel várjon a burkolás befejezése után két napot. A kitöltésre homokot is használhat, de abban megkapaszkodhatnak a növények gyökerei. Használjon 1 rész cementből és 2 rész homokból álló keveréket, és csak annyi vizet adjon hozzá, hogy szárazon morzsolódó legyen. Egy rossz ecsettel nedvesítse meg a burkolólapok közeit, majd egy kisebb vakolókanállal vagy spaklival töltse ki őket az elkészített fugázóanyaggal.
Amikor kész van, meghajlított műanyagvagy csődarabbal húzza végig a fugákat, hogy a felületük sima, egyenletes és enyhén homorú legyen.
A kemény habarcs kikaparásához használjon csempevágó szerszámot, de ha elég puha, megfelel erre a célra egy darab hajlított drót, vagy egy kisméretű vakolókanál, illetve kaparóvas hegye is. Ügyeljen rá. hogy le ne pattanjon a burkolólapok széle!
Amikor a habarcsot kikaparta, egy régi fogkefével távolítsa el az összes fellazult törmelékport, azután a hézagokba tegyen gombaölő szert, hogy megelőzze a penészedést.
A habarcs fehér por formájában (ezt vízzel kell elkeverni) vagy készre keverve, vödörben kapható. A mellékelt simítóhengerrel, vagy egy darab szivaccsal juttassa a habarcsot a fugába. Nyomja bele a résekbe, és a felesleget törölje le tiszta, nedves szivaccsal. Utolsó simításként egy darab vékony fadarabbal simítsa végig a fugát, hogy a burkolat még simább legyen. Hagyja megszáradni, azután dörzsölje át puha ronggyal. A habarcsanyag nemcsak fehér, hanem többféle színben is kapható.
A görgős és a kerekes
görgőket vagy lapos le- Csap mezre szerelik, vagy csapos-hüvelyes változatban készítik. A lemezes fajtát akkor alkalmazzák, amikor rögzítőcsavarjai szálirányra merőlegesen behajthatok (pl. ágykeret aljára), vagy amikor a fa
megrepedne, ha a csapos-hüvelyes görgő velyét megfúrnák.
hü-
Golyós görgő
A burkolólapok közötti tömőanyag felújítása
Ha egyszer a kerámia burkolólapok közötti fugázóhabarcs megrepedezik vagy elszíne- zödik, legjobb, ha eltávolítja a régit, és újat készít a helyére.
A bútor mozgathatóvá tétele
A bútorgörgőknek, azaz a bútorlábra szerelhető függőleges tengely körül mozdítható kis gördítőelemeknek két fajtájuk van: a kerekes és a golyós. Mindkét fajta kapható a bar- kács- és a vasboltokban.
Kerekes görgők Különféle alakban, méretben forgalmazzák, egyszerű, rögzített fémvagy műanyag keréktől a gumiabroncsos mo- dellekig.
Vannak ikerkerekes változatok is: ezek nehezebb bútort is megtartanak, és forduléko- nyabbak is.
Lemez
Kerekes görgő
Hüvely
/ Csap
Golyós görgők Méretben szintén többféle van forgalomban, ám ezek a gördítőelemek vagy jobbosak vagy balosak. Egy készlet tehát normális körülmények között két balos és két jobbos görgőből áll. Célszerű a két-két egyformát átlósan szerelni.
A gördítőelemek rögzítés szerint is kétfélék:
Erős, ellenálló járófelület készítése
Burkolólap
Térköztartók
Homokréteg
Zsinór
Cövek
Cövekekkel és zsinórral jelölje ki az út szélességét. Tisztítsa meg a talajfelszínt. Ha puha a talaj, döngöljön bele kőtörmeléket. Erős, megrakott talicskát is elbíró felület készítéséhez szórjon a kőzúzalékra egy réteg homokot, hogy kitöltse az egyenetlenségeket. Erre
a homokrétegre kerülnek vagy közvetlenül a habarcsgöbökkel megkent burkolólapok, vagy egy habarcsréteg s ebbe a burkolólapok. A lapok között hagyjon kb. 1 cm-es hézagokat, amelyeket két nap száradás, kötés után fugázhat ki.
Csapos-hüvelyes Ezeket a fa bütüjében (a fa szálirányára merőlegesen vágott felületen) rögzítheti. Fúrjon jó „húzós” lyukat a bütübe, és üsse bele a gördítöelem hüvelyét.
A kerék, illetve görgő csapját illessze a hüvelybe, és egy kicsit erőteljesebb gumikala- pács-ütésre a csap bepattan a helyére.
Lemezes A gördítőelemmel egybeépített (olykor különálló) lemezt facsavarral szerelik a szálirányban vágott fára. Vigyázzon, hogy a csavarlyukak ne kerüljenek túl közel a deszka pereméhez, illetve hogy ne legyenek se túl nagyok, se túl mélyek. Mindig készítsen furatot a csavarnak, hogy az meg ne repessze a bútordeszkát.
VIGYÁZAT! Bútorgörgőt csak vízszintes felületre szereljen!
Biztonságos búvárkodás a felszín közelében
Búvárúszás közben jól megfigyelhetők a halak, valamint a tengerfenék sziklái és élővilága. Nem is kell hozzá komoly felszerelés, csupán egy búvárszemüveg, egy légzőpipa és egy pár búváruszony.
Búvárszemüveg A legjobb búvárszemüveget edzett üvegből készítik (és nem műanyagból, amely nagyon könnyen karcoló-
BÚVÁRÚSZÁS • BÜTYÖK • BŰVÉSZTRÚKKÖK
dik és párásodik). Az üveget rugalmas gumi- vagy szílikongumi foglalatban rögzítik, amelynek puha szélei pontosan rásimulnak a viselő arcára.
Olyan búvárszemüveget vásároljon, amely csak az orrát és a szemét takarja el; a szájrésszel vagy beépített légzőpipával ellátott típusok veszélyesek lehetnek. A jól kiképzett orrész viszont lehetővé teszi, hogy orrát befogva fújjon egyet, és így a víz alatt is megszüntethesse a kellemetlen füldugulást.
A legegyszerűbben úgy ellenőrizheti, hogy egy búvárszemüveg megfelelő-e, ha az arcára illeszti úgy. hogy a fejpántot nem teszi fel, majd megpróbál levegőt beszívni az orrán keresztül. Ha a szemüveg megfelelő, a szívóhatás megtartja az arcán.
A párásodás megelőzésére merülés előtt ujjára kent nyállal törölje végig a maszkot belülről, majd öblítse ki, vagy pedig kezelje az üveget párásodásgátló készítménnyel.
Légzöpipák Ne vásároljon olyan pipát, amelynek pingponglabdás vagy szelepes elzárószerkezete van. mivel ezek könnyen beragadnak és megakadályozzák a légzést. Válasszon egyszerű, 30-35 cm hosszú J alakú csövet, amelynek légzőcsöve kényelmesen befogható a fogai közé anélkül, hogy feldörzsölné az ínyét.
Búváruszonyok A legjobban nagy, merev uszonyokkal hajthatja magát előre, de ha az uszonyok túlságosan merevek, a lábszárban izomlázat okozhatnak. Kaphatók a víznél könnyebb uszonyok is, amelyek nehezebben vesznek el -1. az ábrát.
Úszás búváruszonnyal Erőteljes és ütemes, de lassú gyorsúszó lábtempókkal haladjon. Csípőből mozgassa a lábait, térdét tartsa enyhén behajlítva. lábujjait pedig nyújtsa ki. Ügyeljen arra, hogy az uszonyok ne emelkedjenek a felszín fölé.
Ha a mélybe akar merülni, vegyen mély lélegzetet, hajoljon előre derékból és máris szépen siklik majd a fenék felé. A pipa eközben megtelik vízzel; ha a felszínre emelkedik, fújja ki.
Víz a légzőpipában vagy a búvárszemüvegben Ha merülés után a felszínre emelkedik, vagy ha a felszínen haladva víz került a légzőpipába, dugja ki a fejét a vízből, emelje meg az állát. hogy a cső megdőljön – de vigyázzon, hogy a vége a felszín felett maradjon! -, majd egy nagy fújással távolítsa el a vizet belőle.
Ha a felszínen szeretne megszabadulni a szemüvegébe került víztől, kezdjen el a lábával taposni és emelje meg a szemüveg alját: a víz magától kifolyik.
Ha a víz alatt szeretné kiüríteni a szemüveget, döntse hátra a fejét, kezével szorítsa a homlokához a szemüveg felső részét, majd fújjon ki lassan egy kis levegőt az orrán keresztül. A szemüveget kitöltő levegő alul ki fogja nyomni a vizet. A kifúvást csak addig folytassa, amíg a szemüveg ki nem ürül, hogy maradjon elég levegő a tüdejében a felemelkedéshez is -1. az ábrát.
A búvárszemüveg kiürítése víz alatt
Búvárszemüveg
Uszonyok Egyes uszonyok cipöszerúen veszik körül az egész sarkal, más típusoknál csupán egy pánt fut keresztben a sarkon. Az uszony mindig szorosan Illeszkedjen, de ne vágion bele a lábába
Biztonsági óvintézkedések
- Csak akkor próbálkozzon búvárúszással, ha egyébként is jól úszik.
- A szemüveg, pipa és uszony használatát először úszómedencében vagy nyugodt és sekély vízben, a part közelében gyakorolja.
- Húzzon búváruszonyt és gyakorolja a felszínen a víz taposását. Csak a lábait mozgassa, kezét tartsa a felszínen, és csak akkor kezdjen merülésekbe, ha erre már legalább egy percig folyamatosan is képes.
- Soha ne induljon búvárkodni egyedül, viharos vagy hideg tengeren. Mindig csak annyira távolodjon el a parttól, csónaktól, gumicsónaktól vagy a mólótól, hogy oda könnyen vissza tudjon térni. Vegyen életmentési leckéket.
- Ne merüljön olyan helyeken, ahol motorcsónakok közlekednek vagy vízisíelni szoktak. A felszínre merülés előtt füleljen, nem hall-e motorcsónakot közeledni.
- Ne maradjon túl sokáig a vízben; azonnal szálljon ki, ha görcsölni kezdenek az izmai.
Jelzések Az alábbi jelzéseket a búvárúszók és könnyűbúvárok használják, és azokat valószínűleg a parti őrség és némelyik hajós is megértheti.
Segítség! Ha jelezni szeretné, hogy segítségre van szüksége, emelje fel az egyik kezét és ökölbe szorítva lengesse jobbra-balra.
Minden rendben! Ha azt akarja jelezni, hogy minden rendben van, emelje fel a kezét, hüvelyk- és mutatóujjával formázzon „O” betűt, többi ujját pedig tartsa kinyújtva felfelé.
A láb gyakori problémájának kezelése és megelőzése
A bütyök – amely a nagy lábujj ízületének fájdalmas, de ártalmatlan megnagyobbodása és elmozdulása – kialakulásának leggyakoribb oka a nem megfelelő méretű cipő. Egyeseknél könnyebben kialakul, mint másoknál, ami arra utal, hogy az öröklődés is szerepet játszik benne.
A bütykök gyakran kínozzák a meglett korba lépő nőket, és a hegyes orrú, magas sarkú cipők csak tovább rontanak a helyzeten. A baj csírái azonban férfiaknál és nőknél egyaránt gyakran már a gyermekkorban, a kamaszkorban vagy a korai felnőtt években kialakulnak, ha az ebben az időben hordott cipőket nem elég gondosan választják ki. A Fiatal csontok viszonylag puhák, és szinte fájdalom nélkül, könnyen deformálódnak. Az igazi kényelmetlenség csak később kezdődik. amikor a csontok már teljesen megkeményednek.
Súlyos esetekben a bütykök egyszerű műtéti eljárással eltávolíthatók. Erre azonban – ha csak nem hiúságból, esztétikai okokból – általában nincs szükség.
A gyógyszertárakban kapható bütyökvédőtapasz, valamint a tág, alacsony sarkú cipők csökkentik, és gyakran teljesen meg is szüntetik a fájdalmat.
Ha a bütykök kialakulásának első jeleit észleli, alkalmazza ezt a kezelést, megakadályozva kifejlődését. Ha helyzete rosszabbodna, forduljon orvoshoz, aki esetleg pedikűröshöz irányítja.
Az illúziókeltés egyszerű, de hatásos módjai
A bűvészet a félrevezetés művészete. Az ügyes bűvész folyamatos mellébeszéléssel, élénk gesztusokkal, megfelelő kellékekkel vagy bármilyen rendelkezésre álló eszköz segítségével vonja el a nézők figyelmét a kezéről, amely éppen a trükköt valósítja meg.
Egyszerre mindig csak egy fogást sajátítson el. Gyakoroljon tükör előtt, amíg a mozdulatai nem válnak természetessé és teljesen automatikussá. Soha ne pillantson bűvészkedő, kezére, miközben a trükköt végrehajtja.
íme néhány egyszerű mutatvány a házi bűvész számára:
Eltüntetett érme Vegyen egy öttonntos érmét egyik kezének hüvelyk-, mutató- és kö-
BŰVÉSZTRÜKKÖK
BŰVÉSZTRÜKKÖK
Hogyan tüntethet el egy pénzérmét?
A fogást, amellyel eltüntet tenyeréből egy érmét, számos trükknél felhasználhatja – zsebkendőből is eltűntethet így érmét. Használjon ötforintost
zépsö ujja közé. Tegyen úgy, mintha áttenné a másik kezébe, de miközben látszólag átveszi az érmét, csúsztassa a pénzdarabot észrevétlenül mélyen a tenyerébe. Lazítsa el a tenyérizmait, hogy az érmét a megereszkedett bőrredők közé szoríthassa.
Később ugyanannak a kezének hüvelykés mutatóujjával könnyen el tudja érni, így a kellő időben bárhonnan elő tudja „varázsolni”.
Titokzatos zsebkendő Helyezzen pénzérmét egy zsebkendő közepébe, és hajtsa össze a kendőt háromszor, egyre kisebb háromszög alakba. Két kezével fogja meg az alsó sarkokat, tartsa az anyagot feszesen, és mozgassa előre-hátra. Az érme előbb-utóbb a kezébe csusszan; szorítsa a tenyerébe. Miközben az érmét észrevétlenül a zsebébe vagy az ölébe csúsztatja, másik kezével lengesse meg az üres zsebkendőt a nézők előtt.
Etüntetés zsebkendőből Helyezze az érmét egy zsebkendő közepére. Hajtsa össze a kendőt háromszor, egyre kisebb háromszög alakba. Fogja meg az alsó sarkokat. Mozgassa a zsebkendőt előre-hátra, amíg az érme a kezébe nem csúszik. Rejtse el a tenyerében, majd tegye zsebre. Másik kezével lengesse meg a szétnyitott zsebkendőt.
Érme eltüntetése Tartsa a pénzdarabot jobb kezének hüvelyk-, mutató- és középső ujja között. Tegyen úgy, mintha áttenné a bal kezébe. Közben azonban csúsztassa a iobb tenyerébe. Szorítsa tenyerének bőrredői közé. Később bárhonnan .elővarázsolhatja”,
Aprópénz Válasszon önként jelentkezőt a közönség soraiból. Közölje vele, meg tudja mondani, hány éves és mennyi aprópénz csörög a zsebében, feltéve, hogy az 100 forintnál kevesebb. Kérje meg, hogy titokban írja le a következőket:
életkora – mondjuk 10 szorozza meg kettővel – 20 adjon hozzá 5-öt – 25 szorozza meg 50-nel – 1250 vonjon le belőle 365-öt – 885 adja hozzá a zsebében levő aprópénzt (mondjuk 65 Ft-ot) – 950
Kérdezze meg a végösszeget (950), és gondolatban adjon hozzá 115-öt; a fenti példa szerint az eredmény 1065. Az első két számjegy mindig az életkort (10), a második kettő az aprópénz értékét (65) jelenti. Ez a képlet mindaddig működik, míg az aprópénz értéke 100 forintnál kevesebb.
Rejtélyes hamvak Kérje fel a közönség tagjait, nevezzenek meg néhány híres embert. Tegyen úgy, mintha egymás után mindegyiket felírná a keze ügyében lévő cédulákra; valójában mindenhova az elsőként említett nevet írja. Tegye be a cédulákat egy kalapba, kérje meg az egyik nézőt, húzzon közülük egyet, és olvassa el úgy, hogy ön ne láthassa. A fennmaradó cédulákat gyűjtse egy hamutartóba, és égesse el; közben mormoljon „varázsigéket”, és tanulmányozza figyelmesen a hamut. Majd mondja ki hangosan a kihúzott cédulán szereplő nevet.
Színváltó kártyák Mielőtt a mutatványhoz kezdene, rendezzen el egy pakli francia kártyát úgy, hogy a piros és fekete kártyák sorrendben egymást váltsák. A piros kártyák alig észrevehetően lógjanak ki a pakli tetején, a feketék ugyanannyira lógjanak ki alul.
Fogja a csomót szorosan, és némi gyakorlással képes lesz rá, hogy hüvelykujjával végigpergesse a lapokat úgy, hogy a közönség csak a pirosakat lássa. Majd fújjon rá a paklira, és lopva fordítsa meg. Ha most végigpergeti a lapokat, csak a feketék fognak látszani.
Tolja egymásra a lapokat, és harmadszor is pörgesse át a paklit. Ezúttal a piros és a fekete lapok egyaránt láthatóvá válnak.
Narancsból alma A mutatvány előtt óvatosan hámozzon meg egy narancsot. Vágja a héját négy részre úgy, hogy felül a csúcsnál egyben maradjon. Vegyen egy kisebb almát, és „öltöztesse” be a narancshéjba, hogy teljesen eltűnjék mögötte. Állítsa a narancsot a nézők előtt egy asztalra; hacsak nem ülnek túl közel, nem fogják észrevenni a narancson levő vágásokat. Mutasson fel egy nagyobb zsebkendőt, bizonyítva, hogy nincs benne semmi. Terítse rá a „narancsra”. Miközben leveszi róla, titokban fogja hozzá a narancshéjat. Gyűrje össze a zsebkendőt a benne rejtőző narancshéjjal együtt, és vágja zsebre. Hipp-hopp, a narancs almává változott!
CANNELLONI • CENTRIFUGA
Töltött főtt tészta
Olasz jelentése is „nagy csövek”. A száraztésztaként is kapható csőtészta egy-egy darabja 7-8 cm hosszú, s mintegy 2-3 cm az átmérője. A száraztészta két évig is eláll.
A száraztészta térfogata (és súlya) főzés közben megnő. 5 dkg cannelloniból kb. 20 dkg lesz, mire megfő. Főzési ideje 15-20 perc.
A tésztának magában jellegtelen az ize. de darált hússal, hallal, zöldséggel töltve, mártással leöntve szokás tálalni.
íme, egy jó recept négy személyre:
Hozzávalók
8 cső cannelloni
0,5 kg friss paraj
25 dkg főtt csirkehús
2-3 dkg natúr vaj
2-3 dkg finomliszt
- dl tej
2 db kis paradicsompüré-konzerv 8-10 dkg reszelt parmezán, só, bors
Előkészítés Mossa meg a parajt, tegye nagy serpenyőbe, fedje le, és kis lángon, víz hozzáadása nélkül párolja 10 percig. Tegye szűrőbe, csurgassa le, majd durvára vágja össze. A csirkehúst darálja meg vagy vagdalja apróra.
Főzés Serpenyőben olvassza meg a vajat, keverje hozzá a lisztet, s óvatosan, nehogy megbámuljon, pirítsa egy percig, majd a tejet lassan hozzáöntve, keverje simára. Lassan forralja fel, adjon hozzá sót és frissen őrölt borsot. Főzze kis lángon 2-3 percig, amíg a mártás be nem sűrűsödik. Akkor vegye le a tűzhelyről, és adja hozzá a parajt és a csirkét.
Tegye a cannellonit lobogó sós vízbe, főzze 15-20 percig, illetve addig, amíg meg nem puhul. Szűrje és csurgassa jól le, hagyja néhány percig szikkadni. Melegítse elő 180 °C- ra a sütőt, töltsön meg egy nagy nyomózsákot a csirkés parajjal, tegyen rá egy egyszerű, szűk kinyomócsövet, és töltse meg a can- nellonicsöveket, majd helyezze kivajazott tűzálló tálba és kenje meg őket paradicsompürével, végül szórja rá a reszelt sajt felét.
Tegye a tálat a sütő felső rácsára, süsse 20-30 percig. Tálaláskor hintse meg a maradék reszelt sajttal.
Karbantartása, egyszerűbb hibák elhárítása
Minden centrifuga legfontosabb része a villanymotor által forgatott perforált dob. A centrifuga fedelének felemelésekor a motor azonnal leáll és fékek lépnek működésbe, amelyek lelassítják és megállítják a dobot. Némelyik centrifugából a víz egy alul elhelyezett kifolyón keresztül, pusztán a gravitáció hatására távozik, míg más, drágább típusokba erre a célra szivattyút építenek be. amely egy, a kád vagy mosogató szélére akasztható csövön keresztül üríti a vizet.
Szivárgás elhárítása A szivárgást legtöbbször a szivattyú hibája, vagy pedig valamelyik tömlőjének a szakadása, illetve repedése, vagy a tömlő belső vége felerősítésének a lazulása okozza. A szivattyúnál leggyakrabban a peremen lévő tömítést kell kicserélni. A szivattyú kiszereléséhez távolítsa el a hozzá vezető csöveket, húzza meg egy kicsit a hajtószíjat és fejtse azt le a csigakerék széléről, majd szedje ki a szivattyút a vázhoz rögzítő csavarokat és anyákat.
A szivattyú általában két részből áll, amelyeket a peremen áthaladó kisebb csavarok tartanak össze. Vegye ki a csavarokat és feszítse szét a két részt, de ügyeljen ama, hogy
CENTRIFUGA
Szivattyútömítés készítése
Mielőtt hozzáfogna a szivattyútömítés cseréjéhez, próbáljon új tömítési beszerezni attól a kereskedőtől, aki pótalkatrészeket árusít.
2 Lazítsa meg a hajtószíjat, maid emelje le a motor és a szivattyú csigáiról.
5 Mérje meg a hajtólapátot tartalmazó szivattyúiéi belső átmérőjét. maid rajzoljon ugyanilyen átmérőjű kört egy parafa tömitőlemezre.
4 Válassza szét a szivattyúház két felét, a csiga agyán keresztül üsse ki a forgólapát csap szegét.
eközben ne sértse meg a peremek belső felszínét. Kaparja le óvatosan a tömítés maradványait a peremek felszínéről. A tömítés cseréje előtt nézze meg, nem kopott-e a lapátkerék tengelye. Kivételéhez kalapáccsal és pontozóval üsse ki a tárcsa agyán keresztül rögzített csapszeget. Ha a lapátkerék kopott, cserélje ki.
Ha nem kap új tömítést, készítsen egyet. A lapátkerék visszahelyezése előtt mérje meg a szivattyúház belső átmérőjét, majd egy 2 mm vastag parafa tömítőlemezből vágjon ki egy ugyanilyen átmérőjű kört. Karimájával lefelé fordítva tegye eme rá a szivattyúházat és rajzolja körbe a csatlakozó felszín széle mentén. Vágja ki a jelölés szerinti tömítést, és ügyeljen ama. hogy a csavariyukak is pontosan a megfelelő helyen legyenek. Kenje be a szivattyúház mindkét részének illeszkedő felszíneit tömitésragasztóval, végül szerelje össze a szivattyút. Ha a szivárgás továbbra is megmarad, a hibát valószínűleg egy kopott tömszelence okozza, így azt is feltétlenül ki kell cserélni.
3 Csavarozza le a szivattyút a vázról, majd a szivattyú két felét összetartó csavarokat is vegye ki.
6 Vágja ki a kört, maid helyezze pontosan rá a szivattyút, s igy jelölje be és vágja ki a szivattyú tömítését
1 Lazítsa meg a szivattyúra erősített tömlő rögzltőbilincsét Fogja meg a tömlőt, és húzza le a szivattyún lévő csonkról.
CENTRIFUGA • CIGARETTABŰZ • CIGARETTA-ÉG ÉSNYOMOK • CIKLUS-MÓDSZER
Nem működő szivattyú Ennek több oka is lehet: a szivattyú eltömődött, megrepedtek a be- vagy kivezető tömlők, illetve – szíjhajtású típusoknál – elszakadt vagy nagyon laza a hajtószíj. Az eltömődést a szivattyú imént leírt szétszerelésével ellenőrizheti. A hajtószíj feszességét a tárcsa megszorításával szabályozhatja. Bizonyos esetekben az új szíj felszereléséhez előbb le, majd ismét vissza kell szerelni a tárcsákat.
A dob hibái Ha a dob egyenetlenül és zajosan forog, lehetséges, hogy ruhák gyúródtok a dob és a centrifuga belső fala közé, vagy a fék nem engedett ki. Ha a dob forgása nem áll meg, valószínűleg elkopott a fékbetét vagy meglazult a fékhuzal. A féket rendszerint beállíthatja, ha hozzáférhető helyen van, azaz legtöbbször a készülék alján. A fékhuzalhoz rendszerint két csavaranya tartozik: egy rögzítőanya és egy beállítóanya. Csavarkulccsal lazítsa meg a rögzítőanyát, majd forgassa a beállítóanyát. Ha a fék feleslegesen fog, lazítsa meg a fékhuzalt, ha viszont nem áll le a forgás, húzza meg egy kicsit.
Ha a dob egyáltalán nem mozog, nézze meg, nem szakadt-e el a hajtószíj a motor és a dob között (amely azonban nem minden típusnál szíjhajtású). Ha a centrifuga túlságosan rázkódik, a ruhákat nem egyenletes elosztásban helyezte el a dobban vagy pedig kopott a csapágy. Ha a motor sem működik vagy csak szakaszosan, akkor az hibásodott meg, vagy pedig elektromos hiba lépett fel valahol, például laza egy érintkezés vagy kiégett egy biztosíték. Ha a motor a hibás, javíttassa meg vagy cseréltesse ki szakképzett villanyszerelővel vagy esetleg a gyártó szakműhelyében.
Hogyan szabadulhat meg a füstszagtól?
Lakásában különböző módon szabadulhat meg az állott cigarettafüsttől. Nyisson ablakot, kapcsolja be a ventilátort, használjon légfrissítőt, tegyen ki egy tálban ammóniát vagy ecetet. Ha rövid időre illatosított gyertyát gyújt, az is segíthet.
Ahol ez a probléma állandósul, megéri beszerezni egy légtisztítót. Elég, ha egy olcsóbb típust vesz, amely szénszűrőn áramoltatja át a levegőt: ezt oda teheti, ahol a legnagyobb szükség van rá.
Ha légbefúvásos fűtése van, ahhoz is csatlakoztathat légtisztító egységet.
Textílián, bútoron
A csikk által kiégetett lyukak eltüntetése meglehetősen drasztikus beavatkozást igényel bútoron, textílián egyaránt. A perzselésnyo- mok viszont ha nagyobb kár nem esett, orvosolhatók.
Textília Az enyhén megperzselt vásznat dörzsölje be citromszelettel és tegye ki a napra – a folt el fog tűnni. A sérült részt hidrogén- peroxidos ronggyal is megtisztíthatja: oldjon fel egy rész 20 fokos peroxidot hat rész hideg vízben. Előbb azonban ellenőrizze az anyag színtartósságát olyan helyen, ahol nem látszik nagyon. A peroxidos kezelés után bő tiszta vízzel öblítse ki. Kényesebb anyag esetén bóraxoldatot alkalmazzon. Fél liter meleg vízben oldjon fel egy evőkanál bóraxot, a kelmét áztassa bele, majd mossa ki.
Gyapjúanyagon esett égésnyomot nemigen lehet eltávolítani.
Bútor Kisebb égésnyomot egy jó bütorfény is eltűntet. De megpróbálkozhat esetleg puha rongyra tett fémfénnyel is, ügyelve rá. hogy mindig csak szálirányban dörzsölje.
Gyapjú A gyapjúszőnyegen esett kisebb égésnyomot azon frissiben egy szelet nyers krumplival dörzsölje be. Ez általában eltünteti a felszínről a perzselés nyomát. A szálvégek bámulását olykor ki lehet mosni; ha nem sikerül, ollóval óvatosan meg kell nyírni, megkefélni, majd durva csiszolóvászonnal fölbolyhozni.
Természetes szűletésszabályozás
A havi menstruációs ciklus természetes ritmusán belül elkülöníthető egy körülbelül 8-10 napos időszak, amelynek során a petefészek által termelt petesejt megtermékenyíthető. Ha nemi közösülésre csak a fennmaradó nagyjából 18 nap alatt kerül sor, és a „nem biztonságos” időszak alatt nem, a nő elméletileg nem eshet teherbe. Ez az alapja a természetes születésszabályozásnak.
Sajnos mivel a menstruációs ciklus mind hosszát, mind rendszerességét tekintve számos nőnél változik, ez a módszer nem annyira biztonságos módja a fogamzásgátlásnak, mint például a tabletta, az óvszer vagy a méhen belüli eszközök.
A kockázat azonban csökkenhető, ha a nő három módszer, a naptár-, a hőmérséklet- és az ovulációs vagy Billings-módszer együttes alkalmazásával számítja ki, hogy a hónap folyamán mikor biztonságos a nemi közösülés. Naptár-módszer Ez a módszer soha nem megbízható olyan nők esetében, akiknek rövid vagy szabálytalan a menstruációs ciklusa. Ha ezt a módszert alkalmazza, jelölje a menstruáció első napját 1-es számmal. A teljesen szabályos, 28 napos ciklusú nő számára a nem biztonságos időszak – amikor a közösüléstől tartózkodnia kell – a 9. és 18. nap között van.
Természetes fogamzásgátlás
Biztonságos időszak Nem biztonságos időszak Biztonságos időszak
1 | 2 | 3 | 4 | 5 | 6 | 7 | 6 | 9 | 10 | 11 | 12 | 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 | 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 | 27 | 28 |
A szabályos ciklusú nőknél a tüszőrepedés a 9. és \
a 18. nap közé esik. Ekkor a legtöbb nő testhömér- Petekilökődés a nő testhőmérséklete séklete megemelkedik, és a hüvelynyáika vizenyős- hirtelen kb. 0,5 °C-kal emelkedik, sé válik. Ebben az időszakban tartózkodni kell
a közösüléstől.
A nagyobb biztonság kedvéért készítsen feljegyzést minden egyes menstruációs ciklus pontos hosszáról 12 hónapon át. Az első nem biztonságos napot úgy kapja meg, hogy a legutóbbi 12 ciklus közül a legrövidebből kivon 19-et. Ha a legrövidebb ciklus 25 napos volt, a fogamzás a 6. naptól kezdve lehetséges (25-19 = 6). Az utolsó nem biztonságos napot úgy kapja meg, hogy a leghosszabb ciklusból kivon 11-et. Ha a leghosszabb 31 napos volt, akkor az utolsó nem biztonságos nap a 20. (31-11).
Ebben a példában tehát a fogamzás a 6. naptól a 20. napig lehetséges. A közösülés csak az 1. és az 5. nap (orvosi szempontból nem káros a menstruáció alatti közösülés, bár sokaknak van esztétikai vagy vallási ellenvetésük), valamint a 21. nap és a ciklus vége között tekinthető biztonságosnak.
Hőmérséklet-módszer A nők testhőmérséklete kissé (0,2-0,5 °C-kal) megemelkedik a tüszőrepedés idején. A változás észlelésére a hőmérsékletet a szájba tett hőmérővel mérje minden reggel az ágyból való felkelés és étel vagy ital fogyasztása előtt.
A hőmérőt legalább három percig hagyja bent, majd a leolvasott értéket rögzítse. Ha nincs hőemelkedése, még nem történt meg a tüszőrepedés (ovuláció). A hőmérséklet azonban más okok, például megfázás miatt is emelkedhet.
Ovulációs hőmérők és a napi testhőmérséklet rögzítésére szolgáló táblázatok gyógyszertárakban és családtervezési tanácsadókban szerezhetők be.
Ovulációs módszer Tüszörepedéskor a szervezetben biológiai változások mennek végbe. Többek között bőségesebbé és hí- gabbá válik a nyálka, s rendszerint a hüvely bejáratánál figyelhető meg kocsonyás anyag megjelenése.
Szabályos esetben a legvizenyősebb az ovulációt követő negyedik napon. A nők meg-
CIKLUS-MÓDSZER • CIPŐÁPOLÁS • CIPZÁR • CITRUSFÉLE DÍSZNÖVÉNYEK
tanulhatják a hüvelynyálka változásának megfigyelését, és a hőmérsékleti táblázat egyidejű alkalmazásával előre meghatározhatják az ovuláció idejét.
Cipők tisztítása, tárolása és javítása
Az új bőrcipőket és -lábbeliket fényesítse ki még azelőtt, hogy először felvenné azokat, mivel ezzel védőbevonatot képez rajtuk. A nyersbőr cipőket víztaszító spray-vel kezelje. Az új bőrtalpú cipők talpát és főleg a sarkát, használat előtt egy kicsit csiszolja meg, mivel egyébként nagyon csúszósak.
Bőrcipők tisztítása Várja meg, hogy a cipő megszáradjon, majd törölje vagy kefélje le róla a rátapadt sarat – ha nagyon szennyezett a cipő, előbb bőrszappannal le is moshatja. A só-, zsír- és kátrányfoltokat speciális tisztítószerrel távolítsa el.
Mindig a cipőnek megfelelő színű cipőkrémet használjon. A krémet puha ruhával jó alaposan dörzsölje bele a bőrbe, majd simítsa át tiszta ruhával vagy puha szőrű kefével. A cipőt tiszta, puha ronggyal fényesítse ki. A fényezés után fújja vagy kenje be a cipőt bőrvédő szerrel, ami víztaszítóvá teszi.
Nyersbőr cipők tisztítása Várja meg, hogy a cipő megszáradjon, majd törölje le róla a rátapadt sarat egy kés fokával, majd körkörös mozdulatokkal dörzsölje át a cipőt drótból, ser- téből vagy gumiból készült kefével. A kisebb taposásnyomokat kímélő tisztítószer vizes oldatába mártott szivaccsal törölje le. A mélyebb szennyeződéseket nyersbőrhöz való tisztítószerrel távolítsa el, pontosan betartva a készítmény használati utasítását, nehogy közben lelapítsa a bőr bolyháit. A makacs szennyeződések eltávolításához használjon speciális készítményt.
Vászoncipők tisztítása Várja meg, hogy a cipő megszáradjon, majd kefélje le róla a port és a sarat. A piszokfoltokat egyszerűen mossa ki. A vászoncipők gépben is moshatók, de csak párnahuzatba téve és csak a vászonprogramnak megfelelő módon. Száradás után vigyen fel a cipőre a színének megfelelő szövettisztítót.
Cipők tárolása A cipők eredeti formáját sámfa használatával tarthatja meg. Használaton kívül tárolja a cipőit zsákokban vagy dobozokban, ahol nem karcolódnak össze és nem is porosodnak. Ne hordja állandóan ugyanazt a cipőt – minden cipő tovább tart és jobban megőrzi formáját, ha időnként pihentetik egy kicsit. Felhúzásukhoz használjon cipőkanalat, ami megóvja sarokrészüket a sérüléstől.
Cipőjavítás A cipők sarkát még az előtt javíttassa meg, mielőtt teljesen lekopnának. Régi vagy olcsó cipők javításához készen is kaphatók gumisarkak, amelyekhez rendszerint mellékelik a használati utasításokat is, így bárki felerősítheti ezeket az elkopott sarkakra. Vigyázat, PVC-talpakra nem szabad gumipótlást ragasztani! A PVC azonosításához tartson lángba egy darab rézdrótot, ha felhe- vült, érintse egy pillanatra a talphoz, majd tegye vissza a lángba. Ha a láng most zöldre színeződik, a cipő talpa PVC-ből készült.
A gumisarkakat ragasztóval és előre elkészített lyukakon keresztül bevert szögekkel kell rögzíteni. Először távolítsa el a régi cipősarkat – ha ez bőrből volt, gyakran két réteget is le kell szedni, hogy helyet csináljon az új gumisaroknak. Kalapács és pontozó segítségével verje be a szögeket a felszín alá. Végül éles késsel faragja le körben az új gumisarok szélét úgy, hogy egy vonalba kerüljön a régi sarokrésszel.
A cipzár felerősítése és cseréje, a húzóka felújítása
A cipzárat a ruhán általában szegély alá teszik. A takaró (fedett) cipzárat csak a szegély egyik oldala fedi, a központi (középső) cipzárat pedig mindkettő. Takaró cipzárat gyakran használnak szoknya vagy női nadrág oldalán.
Ruha készítésénél hagyjon a cipzárnak elegendő helyet a szegély levarrásakor.
Takaró cipzár felerősítése Helyezze el a ruhát színével lefelé. Azon az oldalon, amely majd átfedi a cipzárat, hajtsa alá a szegélyráhagyást a varratvonal mentén, és rögzítse a hajtást férceléssel.
Hajtsa alá a másik szegélyráhagyást 3 mm-rel közelebb az anyag pereméhez, mint a varratvonal, és fércelje oda. Erősítse a cipzárat először ehhez az oldalhoz. Fércelje a hajtás alá színével felfelé. Majd varrja oda géppel, a fogakhoz közel, lentről felfelé haladva, a cipzártalp segítségével. Távolítsa el a fércöltéseket.
Fektesse az átfedést a cipzárra úgy, hogy érintse a varratvonalat, és fércelje a cipzár másik felét is a helyére. Majd varrja le géppel (a ruha anyagán keresztül), először a cipzár alján lévő szalagot, majd magát a cipzárat lentről felfelé.
Központi cipzár felerősítése Fordítsa ki a ruhát. A szegélyráhagyást hajtsa vissza és vasalja le mindkét oldalon. Varrja össze a két szegélyt, hogy ideiglenesen illeszkedjenek.
Tegye a cipzárt a helyére, színével lefelé. Igazítsa a szalagokat a hasíték tetejéhez, a fogakat pedig az összeillesztett szegélyszélekhez.
Gombostűvel rögzítse a cipzárat a helyére, és fércelje oda mindkét oldalán. Majd varrja végig géppel, közel a fogakhoz. Először a szalag alját varrja le, majd haladjon lentről felfelé mindkét oldalon. Távolítsa el a fércöltéseket és az ideiglenes varrást.
Cipzárcsere nadrágon Fejtse fel a cipzárt az övrészhez és hasítékhoz fogó öltéseket, és távolítsa el a cipzárat. Fércelje az új cipzár egyik felét a helyére, a behajtott szegély és a mögötte rögzített hajtóka közé, és illessze a szalagját az övrészbe. Gépelje ezt az oldalt a helyére, lentről felfelé haladva, majd távolítsa el a fércöltéseket.
Fordítsa ki a nadrágot. Illessze a másik cipzárszalagot is az övrész alá, és fércelje a cipzárnak ezt az oldalát is a helyére, 1-1,5 cm-re a hajtóka szegélyétől. Varrja le kézzel a két szalag végét a cipzár alján, majd fordítsa vissza a nadrágot, és hátraöltéssel varrja végig kézzel a férceit oldalt, közel a fogakhoz. Távolítsa el a fércelést.
Végül készítsen díszöltést az övrészen, a cipzár mindkét oldalán, majd a húzózár alsó végén az ülepnél, a nadrág elülső részén.
Cipzárcsere szoknyán Fejtse fel az övrészt 2-3 cm-nyire a régi cipzár valamelyik oldalán, majd a cipzár mindkét oldala mentén. Vegye ki a cipzárt.
Gombostűzze az új cipzárt óvatosan a helyére, és fércelje oda a két oldala és az alja mentén. Majd varrja össze a két szegélyt lazán, hogy ideiglenesen a helyükre kerüljenek. Távolítsa el a gombostűket, és ellenőrizze, hogy a szegélyek élei változatlanul összeérnek-e. A szoknya színén gépelje végig a cipzár alját és felfelé a két oldalát. Távolítsa el a fércöltéseket és az ideiglenes varrást.
Fordítsa ki a szoknyát. Csúsztassa a cipzár felső végét az övrész alá, és szegje be az övrészt belül és kívül. Hátraöltéssel rögzítse a cipzárat a cipzár alján, majd varrja a szalag szélét a szegélyhez. Vasalja le a szegélyt.
Húzóka felújítása Ha az erszény vagy útitáska cipzárjának foga behúzás után szétjön, de nem látszik sérültnek, akkor a húzóka valószínűleg elhasználódott, és nem képes szilárdan egymásba illeszteni a fogakat.
Előfordulhat az is, hogy a húzóka felső és alsó része kissé szétvált. Vigye el a cipzárat bőr- vagy kézművesboltba, és keressen olyan húzókát és megállítót, amelyik illik a régi helyére. Ha nincs, akkor próbáljon régi, elnyűtt táskát találni, amelynek cipzárhúzókáját és -megállítóját le tudja szerelni, és pótlásként hasznosíthatja.
Szerelje le csavarhúzó segítségével a megállítót a régi cipzár aljáról. Húzza le a régi csúszókát, és vegye le a cipzárról. Csúsztassa az új húzókát a fogakra a cipzár alján, és részben húzza fel a cipzárt. Illessze az új megállító tüskéit a régi lyukakba, és hajlítsa vissza kis csavarhúzó segítségével az anyag másik oldalán.
JAVASLAT Ha a cipzár beragadt, fogjon vattacsomót, és kenje be egy kevés szappannal vagy gyertyaviasszal a szomszédos fogakat Mozdítsa a húzókát gyengéden hátra majd előre, amíg az akadály el nem hárul és a húzóka szabadon nem csúszik.
Szaporítási módok
Takaros cserepes növényt nevelhet a narancs, a mandarin, a citrom, a grépfrút magjából. Ha kéznél van az eredeti növény,
metsszen le belőle dugványt, s abból neveljen új növényt. Ha magról szaporít, egy kb 8 cm-es cserepet töltsön meg jó minőségű gyökereztető táptalajjal, s egymástól megfelelő távolságban ültessen bele néhány magot. Miután jól megöntözte, – hogy jól tartsa a nedvességet borítsa le a cserepet műanyag fóliával, és tegye meleg helyre, például jól szellőző szekrénykébe, vagy egy fűtőtest feletti polcra.
A magok négy-hat hét alatt csíráznak ki. Mikor a hajtás felüti a fejét, fokozatosan tegye ki a fényhatásnak. Napi 15-16 órára tegye (25-30 cm-re) fluoreszkáló fényforrás (például neonfény) alá. esetleg egy sok napfényt kapó ablak közelébe – de ne közvetlenül a napfényre!
Amikor a hajtások meglevelesednek, óvatosan ültesse őket külön-külön, virágföldes cserépbe. Tartsa melegen a növénykéket, és látni fogja folyamatos növekedésüket: néhány hónap alatt akár 10-15 cm-t is. Ám, hogy szobában virágot is hozzanak, arra esetleg éveket várhat.
Ha anyanövényről akar szaporítani, metsz- szén le kb. 8-15 cm-es hajtásdugványokat. Mártsa a végüket gyökereztető tápoldatba, majd ültesse őket külön cserepekbe, amelyekben egyenlő arányban elkevert tőzegmoha és durva szemcsés homok vagy periit van. Öntözze meg jól, majd zárja polietilén zacskóba. és helyezze közepes erősségű fényre 18-24 °C-os hőmérsékleten.
A gyökereknek hat-nyolc hét alatt kell megeredniük. Ekkor vegye le róluk a zacskót, s tartsa nedvesen talajukat, míg meg nem jelennek az új hajtások a növényke csúcsán. A növényt ettől az időtől kezdve havonta egyszer felére hígított folyékony műtrágyával öntözze meg. ‘
Amikor a cserép vízelvezető lyukán megjelenik a gyökérzet, feltétlenül ültesse át a növényt földkeverékkel töltött nagyobb cserépbe, s a továbbiakban kezelje úgy, mint az anyanövényt.
A kifejlett növény gondozása Tartsa a növényt napos helyen. Télen, ha a megvilágítás rossz, ne adjon neki tápanyagot. Öntözze mérsékelten, s tartsa egyenletes 10 °C feletti hőmérsékleten.
Genealógia, avagy hogyan bukkanhat ősei nyomára?
Elnevezése a genos (származás) és a logos (beszéd) görög szavak összetételéből származik. Áz ókori görög kultúrában a hangsúlyt nem a származási rend, hanem az ősatya keresése kapta. Az előkelők magukat valamely hérosztól származtatták, vagy őseiket a trójai háborúig vezették vissza. Ugyanez a tradíció honosodott meg Rómában is.
Ezt a történelmi segédtudományt a reneszánsz fedezte fel újra, ekkor az uralkodó dinasztiák leszármazásával foglalkoztak a tudósok. A genealógia új virágkorát a XIX. század végétől számíthatjuk, és napjainkig is elsősorban a német nyelvterületen fejlődik e tudományág.
A magyar genealógia (eredet- vagy származástan) a XVI. században jelent meg, de kibontakozása csak a XVII. század végétől indul meg. Ekkor elsősorban főúri családok régmúltját kutatták, illetve a történelmi személyek őseit mutatták be.
A következő lépcsőfokot Nagy Iván jelentette, aki 1857 és 1868 között megírta 12 kötetes művét, a Magyar családokat, amelyben is mintegy 11 000 családot .dolgozott fel”. (Művét 1911-1932 között Kempelen Béla folytatta, további 40 000 nemesi családot bemutatva.)
1883-ban megalakult a Heraldikai és Genealógiai Társaság, amelynek folyóirata, a Turul 1950-ig fennállt. A társaság szorgalmazta a forráskiadásokat, így jelentek meg a megyei levéltárak által a nemesi családokról kiadott összeállítások.
Aki ma Magyarországon kutatni szeretne, annak nincs könnyű dolga. Nemesi származás esetén a források gazdagok, de ezt a polgári, illetve a paraszti származásnál nem lehet elmondani. Mindenekelőtt .szájhagyomány” útján a nagyszülőktől érdeklődhet, emellett esetleges családi iratokat is átnézhet. Fontosabb források még a házasságkötéssel kapcsolatos dokumentumok, a hagyatéki jegyzőkönyvek, telekkönyvek stb. Természetesen figyelembe kell venni a Horthy-kor- szak idején zajlott névmagyarosító hullámot is. hogy ez nem érintette-e az ön családját is. E korszakból már fellelhetők iskolai és egyetemi évkönyvek és anyakönyvek.
A leggyakrabban használt genealógiai források az egyházi anyakönyvek. A XVI. században a tridenti zsinat rendelte el vezetésüket. de Magyarországon forrásként csak a XIX. század elejétől használhatók. Kiindulásnak az egyházmegyei névtárakat vegye kézbe, mert ezek tartalmazzák az egyes plébániákon őrzött anyakönyvek kezdő évét. Az evangélikus egyháznál az 1940. évi címtár szolgáltat adatokat.
1827 óta az anyakönyveket két példányban vezették. A másodpéldányokat a törvényhatósági levéltár kapta, ezeket ma a megyei levéltárak őrzik.
Magyarországon az állami anyakönyweze- tés 1894 óta létezik. Az anyagok nagy része fellelhető a Magyar Országos Levéltárban.
Végeredményben elmondható, hogy egy átlagos polgár a legideálisabb viszonyok között az 1800-as évek elejéig tudná visszavezetni családfáját.
A leszármazási táblázat példája:
Kutatásai során sajátos, ún. genealógiai jelekkel fog találkozni. Megfejtésükre segítségül álljon itt az alábbi táblázat:
Régi | Új | |
Férfi | □ A | □ |
Nő | O | O |
Ismeretlen nemű | — | A |
Születés | Y | * |
Keresztelés | t | |
Eljegyzés | — | o |
Házasság | X | oo |
Elválás | —- | co |
Halál | Á | t |
Elesett | — | X |
Eltemetve | A | o |
A genealógiai ábrázolásra táblázatot használjon, mivel ez könnyen áttekinthető. A táblázatok között alapvető különbséget kell tennie aszerint, hogy a felmenőket vagy lemenőket mutatják-e be.
A felmenők, az utódoktól az ősök felé vezető ág: a szülők, nagyszülők, dédszülők, ükszülők, szépszülők és a többi ősök. A felmenőkről készült őstáblák mindig lentről kezdődnek, alul a vizsgált személy mint alapegység nagy P-vel (probandus = egyed) helyezkedik el. Öt követi a sorban az első nemzedék (a szülők, oly módon, hogy a bal oldalon mindig a férfi található). Egy-egy őstáblára 6-7 nemzedéknél több nem fér el; ezekhez készítsen kiegészítő táblákat.
Az őstábla modern formáját az alábbi ábra mutatja:
P
0 5 ó [j
Ú óp ó ú Q óó ó [j ó ó
CSALÁDFA • CSALÁNKIÜTÉS • CSATORNÁK • CSAVARKULCSOK
A lemenőket bemutató ún. leszármazási táblázat a leggyakrabban használt családfatáblázat. Az őstáblától az különbözteti meg, hogy mindig fentről lefelé halad, az ősatya mindig a táblázat felső, a vizsgált személy (P) az alsó részen helyezkedik el.
Különböző stilizált fákat is használnak a leszármazási tábla helyett. Ilyenkor a nemzedékeket a fatörzsek, a további leszármazókat ágak, levelek jelképezik.
Hogyan szabaduljon meg a viszkető érzéstől?
Csalánkiütésnek a duzzadt, középen sápadt, széli részen vöröses bőrfelületet nevezik. Bármely testrészen előfordulhat. Lehet pici, mint egy pattanás, de olyan óriási is, mint egy csészealj. A kiütés roppant „mozgékony”: pár óra alatt eltűnhet, de akár hetekig is eltarthat, és képes ide-oda vándorolni a testen.
A csalánkiütés rendszerint allergiás reakció valamilyen ételre, például eperre, kagylóra, csokoládéra, tojásra vagy sajtra. Egyes gyógyszerek, mint a kodein, a penicillin vagy az aszpirin szintén okozhatnak kiütéseket, akárcsak a por, a virágpor, illetve egyes személyek érzékenysége a napra, a hidegre vagy éppen a fényre.
Igazán hatásos házi gyógymódja nincs, de a viszkető érzést némileg enyhítheti a Fenistil gél vagy a hideg vizes borogatás, illetve anti- hisztamin szedése.
Ha a viszketés már elviselhetetlen vagy komplikációk lépnek fel (megduzzad az ajak, a nyelv vagy a torok, nehéz a légzés), azonnal forduljon orvoshoz!
A rossz szag, eltömődés és túlfolyás elhárítása
A ház körül nyílt vízelvezetők és zárt csatornák fordulnak elő. A nyílt vízelvezetők általában közvetlenül a ház mellett haladnak, és a mosdókból, kádból, mosógépből meg az esőcsatornákból kifolyó vizet a zárt csatorna felé vezetik. A talaj szintjén általában rács fedi őket. Szükség esetén ezt emelje fel, hogy megtisztíthassa a szögletesre vagy U alakúra kiképzett medret.
A víz ezekből, valamint a mellékhelyiségek lefolyóiból a zárt csatornákba kerül, ahonnan az utcai szennyvízcsatornákba jut. Ezek a csatornák már a föld alatt futnak, de bizonyos távolságonként kamrákat alakítanak ki, ahol ellenőrzik és tisztítják őket.
Nyílt vízelvezetők Kellemetlen szag vagy a víz kifolyása jelezheti, hogy a rácsbetét vagy a bűzelzáró eldugult; feltehetően zsír rakódott le, vagy tealevelek gyűltek össze benne, de az is lehet, hogy falevelek dugaszolták el.
Évente 3-4 alkalommal tisztítsa meg a rácsbetétet. A művelethez vegyen fel hosszú gumikesztyűt, és ócska ültetőlapáttal szedje
CSATORNÁK
Hogyan működik a vízelvezető rendszer?
Csatornacső
Második tisztítóakna
A házban keletkező szennyvíz és az esővíz zárt elvezetőrendszerbe kerül – amelyben bizonyos közönként tisztítóaknák vannak ahonnan az utcai szennyvízcsatornába fut.
Bűzelzáró
Utcai szennyvízcsatorna
Első tisztítóakna szennyvízzel
ki a nyílásból a felhalmozódott üledéket. Ezután emelje ki a rácsot, és alaposan öblítse le egy lavór meleg, mosószeres vízben. Kevésbé dugul el a rács, ha 1-2 hetenként kevés háztartási fertőtlenítőt önt a lefolyóba.
Ha a dugulás nem szűnik meg a rács megtisztítása után, bizonyosan az U alakú bűzelzáró tömődött el. Vegyen ismét hosszú gumikesztyűt, és egy derékszögben meghajlított ültetőlapátkával vagy üres konzervdobozzal kaparjon ki a hajlatból minden lerakódást és felhalmozódott szemetet. Ha szükséges, törje át a dugulást a lapáttal vagy régi kefenyéllel. A tisztítás után nagynyomású vízzel alaposan öblítse át a lefolyót, például eressze tele a fürdőkádat, majd húzza ki a dugót.
Csatornák Előfordul, hogy maga a csatorna tömődik el, és emiatt nem folyik le a víz. A tisztítónyílás távolabb van a háztól, a megrekedt víz kiszivárog a nyílásfedél körül. Ha a kádban, a mosdóban vagy a vécében lévő víz lassabban folyik le a megszokottnál, részleges dugulásra, a vezeték áteresztőképességének csökkenésére lehet következtetni.
A dugulás helyének megállapítására vizsgálja meg a tisztítónyílást. Távolítsa el az aknafedelet; először azt, amelyik a legközelebb esik a házhoz.
Ha az első kamra tiszta, és a lefolyót is kitisztította már, a dugulás csakis a kettő között lehet. Ha azonban már az első kamra is tele van, nézze a következőt, és így tovább, amíg meg nem találja a bajt. A dugulás tehát minden esetben az első tiszta kamra előtti szakaszon található.
A dugulás elhárítására vásároljon vagy kölcsönözzön egy hajlékony acélrudat, egy dugattyút és kézzel vagy géppel is meghajtható acélspirált. A dugattyút csavarja az acél- rúdra, a rúd másik felét pedig hosszabbítsa meg szükség szerint a rácsavarható további darabokkal. Most erélyesen nyomja a csőbe a dugattyút a dugulás felé, és forgassa az óramutató járásával megegyező irányba, hogy ki ne csavarodjon.
Ha a dugulás nem mozdul, továbbra is az eddigi irányba forgatva húzza ki a rudat, és bocsássa a csőbe az acélspirált. Csavarja ezt is az óramutató járásával megegyező irányba, és nyomja befelé, amíg csak szét nem roncsolja a csövet elzáró tömedéket.
A felszabadított csatornát alaposan öblítse át; eresszen le egy kádnyi vizet, nyissa meg a hidegvíz-csapokat, és húzza le a vécét is, hogy minél nagyobb legyen az átáramló víz mennyisége és ereje. Ezután öblítse le a tisztítókamra falait locsolócsővel vagy néhány kanna vízzel, mossa le fertőtlenítőszeres vízzel a használt szerszámokat, és dobja el a gumikesztyűt.
Megakadályozhatja, hogy a tisztítónyílásból kellemetlen szagok szivárogjanak, ha a nyílás peremét körben bekeni egy kevés gépzsírral, mielőtt visszahelyezné.
Ha a ház körül minden tisztítóakna tele van, bizonyosan az utcai szennyvízcsatorna előtt alakult ki a dugulás. Ezt a bűzelzáró fölött kiálló, ledugózott kis tisztítónyíláson át piszkálhatja ki. Keresse meg a csövecske végét a felhalmozódott hulladék között, csavarja le a dugót, és dugja bele a hajlékony acélrudat.
Természetesen mindeme munkák elvégzésére vízvezeték-szerelőt vagy ún. duguláselhárítást végző szakembert is kihívhat, vagy – ha a dugulás a ház határain kívül esik, felhívhatja a területileg illetékes csatornázási műveket vagy közterület-fenntartó vállalatot. A szakemberek megvizsgálják azokat a vízelvezetőket és csatornákat is, amelyek nincsenek eltömődve ugyan, de kellemetlen szagot árasztanak; ezeknél a szennyvíz feltehetőleg valami kicsiny repedésen szivárog el.
Megfelelő szerszámmal könnyebb a munka
A különféle csavarkulcsok csak akkor végzik el jól feladatukat, ha pontosan illeszkednek a csavarfejre, illetve az anyára, máskülönben
CSAVARKULCSOK • CSAVAROK
A különböző típusok és használatuk
Villáskulcs használata Akkor használjon villáskulcsot, ha a csavar felett nagyon kevés hely van. Fejének nyílása rendszerint ferdén áll a nyélhez képest, így a kulcs átfordításával 30’-os íven dolgozhat vele.
Csillagkulcsok Ezeket felülről tegye a csavarra. A fej belsejében 6 vagy 12 fog van, igy hatlapfejű és négyszögletes csavarokra is ráfoghatok. 3O’-nál szűkebb helyen alkalmazza.
Dugókulcsok | |
J ‘ “U. | . Ezek teljesen kör |
befogják az anya | |
iFW | csavart. A nyelek |
végén rugós golyó van, amely |
biztonságosan rögzíti a kulcsfejeket, illetve nyéltoldatokat. A készletek többségében mindkét irányban használható racsnis nyél is van.
Franclakulcsok Ezeket főleg olyan, nagyméretű csavarokhoz használja, amelyekre más kulcsokat nem tud ráhelyezni. Egyes változatainak szögben álló feje van, hogy szűk helyen is használhatók legyenek.
csak megsértik azt, és így még nehezebb lesz elforgatni. A rosszul illeszkedő kulcs emellett megcsúszhat, és ezzel személyi sérülést is okozhat.
Az anyáscsavarok és a rájuk csavarozható anyák metrikus menettel vannak ellátva; elvétve előfordulhatnak a Magyarországon nem szabványos angolszász méretezésűek is. A méret mindkét esetben a csavarorsó külső átmérőjét jelenti, az angolszász méreteknél a hüvelyk törtjeiben, a metrikusnál milliméterben kifejezve.
Az angolszász és a metrikus csavarkulcsok nem csereszabatosak, ezért az a legjobb, ha mindkét típusból beszerez egy-egy készletet. Mindkét típushoz speciális csavarkulcsok kellenek.
A legtöbb apróbb munkához tökéletesen megfelel egy kisméretű állítható kulcs, amely megkíméli használóját attól, hogy egy teljes készlet kulcsot kelljen cipelnie. A különböző méretek mellett a csavarkulcsok kivitelükben is meglehetősen eltérnek.
Villáskulcs Ez a szerszám az egyik oldala felől illeszkedik rá a csavarfejre. A nyél két végén gyakran kétféle méretű fej van, így feleannyi külön csavarkulcsot kell egy készletben tartani.
Csillagkulcs Ennek a szerszámnak gyűrű alakú feje van, amelynek belsejében V alakú hornyokat alakítottak ki a csavarfej, illetve
Csőkulcsok Tegye a csőkulcsot az anyára, majd forgassa meg a forgatókarral. Egyes csőkulcsok rögzített karral készülnek, másoknál a csövön ki-
alakított lyukakba tolható be a kar
Csőfogók Ezeket a szerszámokat csókötések kialakításához használja. A fogazott pofák erősen szorítják a csövet, és ez a nyél meghúzásakor csak fokozódik. Ha nagyobb erőkifejtés szükséges, használjon két, egymással szembefordított fogót.
anya megfogásához. Csak felülről rakható fel, ami azt jelenti, hogy használatához elég helynek kell lennie a csavar fölött. A csillagkulcs erősebb és jobban is fogja a csavart, mint a villáskulcs, viszont kicsit nehézkesebb. Előnye viszont, hogy a villáskulcshoz képest kisebb ívhosszúságú hely szükséges a csavar vagy az anya forgatásához.
Csökulcs Ez a szerszám tulajdonképpen egy cső, amelynek két végét eltérő laptávolságú hatszögekké alakították. Felrakásához elég nagy helyre van szükség, akárcsak a vékony fémrúddal – az úgynevezett tüskével – való forgatásához. Ha túl hosszú forgatókarral túlságosan megfeszítik, a sarkoknál könnyen szétrepedhet.
Dugókulcs A dugókulcskészletek néhány különböző kialakítású nyelet és több, a nyelekre erősíthető kulcsfejet tartalmaznak, amelyek méretükben és kialakításukban is különbözhetnek.
A nyelek között az egyszerű keresztrúd mellett rendszerint racsnis, csavarok szűk helyen való oldására és meghúzására alkalmas típusok is vannak. Ha a racsnis egy-két kattanásnyit mozgatható, az már elég a csavar mozgatásához is.
Franciakulcs Ennél a csavarkulcsnál a pofák egymástól való távolsága állítható, így a kulcs legnagyobb nyílásszélességéig bármilyen méretű csavarra ráhelyezhető. Nem olyan erős, mint az állandó nyílású csavarkulcsok, és könnyen túl is erőltethető, viszont kisebb munkákhoz szinte nélkülözhetetlen.
Csőfogó Más néven svédfogó. A franciakulcshoz hasonló külsejű szerszám, amelynek fogazott pofáit úgy képezték ki, hogy erősen megfogják a hengeres tárgyakat, például a csöveket. Minél erősebben megszorítják a pofákat, annál erősebben fogja a fogó a csövet, viszont a fogak nyoma is meglátszik.
Villámcsőfogó Ennek az állítható szerszámnak a pofái különböző méretű tárgyakra fogathatok rá, így a kéznek már nem kell szorítania. Jól használható arra, hogy megfogjon egy csavarfejet, miközben az anyát meglazítják egy villáskulccsal.
Szerelés csavarokkal;
beszorult vagy rozsdás csavarok kilazítása Használjon csavaros kötést, ha azt akarja, hogy az összekötés szilárd legyen, vagy ha olyasmit készít, amit később esetleg újra szét kell szerelnie – mondjuk fémvázas üvegházat vagy fa szerszámkamrát.
Fém alkatrészek összeszereléséhez használjon gépcsavart, amely lehet négy- vagy hatlapfejű, egyenes vagy kereszthoronnyal ellátott, domború, hengeres vagy kúpos. Faanyagok egymáshoz rögzítéséhez használjon domború fejű, ún. kapupánt-csavart, amelynek négyszögletes válla belesüllyed a fába, amely megakadályozza, hogy elforduljon a csavar az anya forgatásakor. Kapupánt- csavamál az anya alá, gépcsavaroknál pedig az anya és a csavarfej alá is tegyen lapos alátétet.
Fémrészek egymáshoz rögzítésekor az anyát az óramutató járásának irányában forgassa. Használjon rugós vagy fogazott alátétet (vagy csavarmenet-rögzítő oldatot), nehogy a szorosan felcsavart anya kilazuljon. Mindig megfelelő méretű villáskulcsot használjon, nehogy a csavar feje vagy az anya megsérüljön, mert ez megnehezíti a szétszerelést. Lehetőleg olyan csavarkulccsal – például csillagkulccsal vagy csőkulccsal – dolgozzon, amelyik teljesen körülfogja a csavart és az anyát. Semmiképpen se használjon harapófogót, csőfogót vagy állítható villáskulcsot. A csavar fejét rögzítse az egyik kulccsal – vagy csavarhúzóval, ha hornyolt feje van -, kézzel csavarja rá az anyát, majd csavarkulccsal szorítsa meg.
Beszorult csavarok eltávolítása Ha az anya vagy a csavarfej sarkai már annyira elkoptak, hogy a csavarkulcs nem tud belekapaszkodni, próbálkozzon a lehető legszoro- sabbra beállított, ún. önzáró fogóval. Ha azzal nem sikerül, reszelje simára az anya két oldalát, és használjon állítható csavarkulcsot (pl. franciakulcs).
A berozsdásodott csavarkötések csavarlazító folyadékkal, esetleg könnyű olajjal a leg-
CSAVAROK * CSELGÁNCS
CSAVAROK
A megfelelő csavar alkalmazása
Ha csak lehet, használjon fémhez vagy fához való csavarokat és anyákat. Ezek közül néhányat be is mutatunk,
I Négylapfejű
‘ Hatlapfejű
ietes váll
Csavarkihajtó Az óramutató tárásával ellentétesen csavarodik a törött csavarba fúrt lyukba. és kicsavarja azt.
Gépcsavar
Ezt a négy- vagy hatlapfejú csavart fémalkatrészek összekötésére használja.
Kapu pántcsavar Ezt faelemek egymáshoz rögzítésére használja. A csavar domború fejű, négyszögletes vállrésszel
a csavar végét.
Alátétek Fához használt csavarra tegyen lapos alátétet (2).
Fém alkatrészekhez használjon rugós (3) vagy fogazott (1) alátétet.
Anyák Az anyákat csavarkulccsal >
húzza meg. A szárnyas anyát a mutató- és hüvelykujjával forgatva szorítsa meg. Ügyeljen rá, hogy a menete egyezzen a csavaréval.
többször szétszerelhetők. A vegyszert vagy az olajat úgy hordja fel, hogy belefolyhasson a csavarmenetbe, majd legalább 10 percig hagyja rajta – vastag rozsda fellazításához még tovább.
A makacs anya végső megoldásként kalapáccsal és hidegvágóval távolítható el. A hidegvágót helyezze szögben az anya valamelyik sarkához, és az óramutató járásával ellenkező irányban addig kalapálja, amíg eléggé ki nem lazul ahhoz, hogy kézzel, csavarkulccsal vagy önzáró fogóval le tudja csavarni.
Ha egy anyamenetes lyukba becsavart csavarnak letörik a feje, a törött csonk eltávolítására használjon az autóalkatrész- és szerszámüzletekben kapható csavarkihajtót. A kihajtó leginkább egy csavarhoz hasonlít, csak balmenetes és enyhén kúpos. A törött csavar átmérőjének kb. kétharmadával megegyező átmérőjű spirálfúróval fúrjon a csavarba olyan mély lyukat, amilyet csak lehet. A csavarkihajtó csavaros végét a fejére helyezett csavarkulccsal csavarja be a lyukba az óramutató járásával ellenkező irányban. Forgás közben a kihajtó menetei beleszorulnak a lukba, majd a betört csavar az óramutató járásával ellenkező irányban kezd forogni, vagyis kicsavarodik.
Első lépések egy ősi, önvédelmi harcművészet elsajátításához
A cselgáncs vagy dzsúdó célja az ellenfél harcképtelenné tétele dobással, fojtó lefogással, karfeszítéssel vagy 30 másodperces leszorítással. A jiu-jitsu ősi művészetéből eredő sportágat fiatalok és kevésbé fiatalok nemre való tekintet nélkül egyaránt űzhetik.
A cselgáncsosok mezítláb vannak, laza kabátot és nadrágot viselnek, amelynek neve dzsudogi. A kabátot a deréknál öv fogja össze, melynek színe mutatja a viselője fokozatát: a kezdő fehér övétől a legmagasabb, mesteri szintet jelző feketéig (dán).
A cselgáncs leginkább a Nemzetközi Cselgáncs Szövetség által elismert klubokban sajátítható el. Magyarországon Budapesten működik a cselgáncsosok központi szervezete a Magyar Judo Szövetség (1087 Budapest, Dózsa György út 1/3). Felvilágosításért forduljon e szervezethez. Nem szükséges kirobbanó erejűnek lennie, ha azonban ön már nem oiyan fiatal, végeztessen orvosi vizsgálatot, mielőtt e sport gyakorlásába kezdene, a cselgáncs ugyanis súlyosbíthatja a hát- vagy térdproblémákat.
Esés A cselgáncsban a legnagyobb hangsúly az ellenfél dobásán van. Mivel minden versenyzőnek számítania kell rá, hogy őt is rendszeresen dobják, az első dolog, amit egy cselgáncsklub a kezdőknek megtanít, hogyan kell helyesen esni – ez az ún. tompított esés, amely segít leküzdeni az eséstől való kezdeti félelmet.
A helyes esésmód egyszerű szabályai a következők: amennyire csak lehet, guruljon; mielőtt a szőnyegre zuhanna, szabad kezével üssön akkorát a földre, amekkorát csak tud, hogy tompítsa az ütközést; szorítsa le az állát, hogy a feje ne billenjen hátra, és ne így vágódjon a földre -1. az ábrát a következő oldalon.
Dobás Amikor a tompított esést már sikerült megtanulnia, megkezdheti néhány alapvető dobás elsajátítását. A pozíció és az időzítés fontosabb, mint a fizikai erő. Az a lényeg, hogy ellenfelét kibillentse egyensúlyából. A dobás típusa nagyrészt az adott alkalmon múlik: kezdők számára három hasznos dobás az Oszoto-gari, az Ippon-szeionage és a Ko-ucsi-gari.
Oszoto-gari Amikor ellenfele ön felé mozdítja jobb lábát, húzódjon hozzá közel, és jobb kézzel ragadja meg kabátja hajtókáját a kulcscsontjával egy vonalban. Bal kezével nyúljon át ellenfele jobb karja fölött, majd ragadja meg kabátujját.
Most bal kézzel lefelé, jobb kézzel pedig felfelé nyomja ellenfelét, hogy kibillentse öt egyensúlyából, pontosan a jobb sarkára. Ezzel egy időben lépjen egy kissé előre a bal lábával, és közelítsen ellenfeléhez, amíg mellkasuk összeér.
Lendítse jobb lábát az ő jobb lába mögé, majd lendítse visszafelé úgy, hogy az ön jobb csípőjének a hátsó része az ellenfeléét érintse, és így annak lába a földről felemelkedjen. Hajtsa felsőtestét lefelé, mikor a jobb lábát hátra-, illetve felfelé lendíti.
Ippon-szeionage Más néven egykezes váll- dobás. Szemben álló pozícióból indulva szorosan ragadja meg bal kézzel ellenfelének jobb kabátujját a könyöke közelében, és átlósan mozgassa előre a jobb lábát. Vigye körbe a bal lábát úgy, hogy közben elfordul ellenfelétől, és hajlítsa be a lábait; ugyanekkor lendítse jobb kezét az ö jobb hónalja alá. Az ön jobb bicepszének a hónalj alatt kell elhelyezkednie, és ha bal kézzel lefelé húzza ellenfelét, annak karja erősen beszorul, ami a sikeres dobás alapfeltétele.
Ahhoz, hogy a dobáshoz megfelelő helyzetbe kerüljön, hajlítsa be a lábát, és jobb csípőjét lökje előre. A kezével húzzon előre és lefelé, testével hajoljon előre, egyenesítse ki a lábait, és dobja le ellenfelét a hátáról és jobb válláról.
Ko-ucsi-gari Ez nagyon gyors lábdobás, amelyet akkor használhat, amikor ellenfele szélesebb terpeszben áll, mint általában. Bal kezével ragadja meg a jobb kabátujját a könyökénél, a jobb kezével pedig a kabátot a bal kulcscsontjánál.
Helyezkedjen úgy a lábával, hogy kissé balra forduljon, majd a jobb lábát lendítse az ellenfele lábai közé és a talpát hirtelen támassza az ő jobb sarkának, és lendítse azt előrefelé.
Mindkét kezével lökje küzdőtársát előre és lefelé, és folytatva az akciót a testsúlyát is felhasználva döntse le öt a szőnyegre. Vigyázzon, hogy ne essen rá!
Leszorítás A versenycselgáncsban a leszorítás győzelmet jelenthet, ehhez az ellenfelet 30 másodpercig kell a hátán léhn tartani. Az egyik alapvető leszorítási mód a Kesza- gatame.
Üljön az ellenfele jobb hónaljánál, karját és a fejét fogja le szorosan – ahogy az az ábrán látható. Vesse szét lábait.
A karkulcsolás és tojtószorítás- melyekkel az ellenfelet megadásra kényszerítheti – megtanulásához képzett oktató szükséges, különösen a fojtószorítás lehet veszélyes. Az edzők többsége nem is oktatja azt 16 éven aluliaknak.
A megadás jelzése: üssön kétszer a szőnyegre vagy az ellenfelére, akinek erre el kell engednie küzdőtársát. .
CSELGÁNCS • CSENGŐK ÉS BIMBAMCSENGŐK • CSIGA – HÁZILAG ELKÉSZÍTVE
CSELGÁNCS
Az esés megtanulása és a három alapdobás
Hogy sérülések nélkül ússza meg a dobást, az a legfontosabb, hogy megtanuljon tompított eséssel földet érni. Amint elsajátította ezt az esésformát, megtanulhat néhány alapdobást.
A tompított esés Guggolásból (balra) leszorított állal gördüljön hátrafelé. Szabadon lévő karjával keményen üssön rá a szőnyegre, amint háta felső része érinti a szőnyeget (jobbra).
Oszoto-gari 1 Ellenfele jobb kabálujjat húzza lefelé, majd bal vállára helyezett kezével tolja őt hátrafelé.
2 Lépjen a bal lábára, a jobb lábát lendítse előre ellenfele lába mögül, karjaival pedig döntse őt hátra.
3 Amint ellenfele bal lába felemelkedett a földről és az ön jobb lába hátralendül, testével döntse küzdőtársát a szőnyegre.
Ko-ucsi-gari
1 Amikor ellenfele előremozdítja jobb lábát, forduljon ki balra és a jobb lábával rúgjon az ő két lábfeje közé.
2 Talpát szorítsa ellenfele jobb sarkához és erőteljesen lendítse azt előre, közben döntse őt le balra.
Szerelés, javítás
A legtöbb bimbamcsengő kisfeszültségű árammal működik; a tartós elemek akár két éven át is kitartanak.
Az elemes készülék felszerelése Helyezze a csengőt a bejárati ajtó fölé, vagy olyan helyre, ahonnan mindenhol jól hallható, de ne túl messze, legfeljebb 8-9 m-re a csengőgombtól. Nagyobb távolságnál már vastagabb vezetékre vagy erősebb elemekre van szükség, különben hamar elhalkul a hang és kimerülnek a telepek. Szerelés előtt olvassa el figyelmesen a szerelési útmutatót, és fogadja meg a gyártó tanácsait.
Ha eldöntötte, hogy hol lesz a gomb, fúrjon az ajtófélfába akkora lyukat, hogy átdughasson rajta egy kéteres vezetéket. Csatlakoztassa a vezetékeket, majd erősítse fel a nyomógombot.
A lakáson belül mintegy 30 cm-es közökben elhelyezett műanyag szemekkel erősítse a falra a készülékhez futó vezetéket. Csatlakoztatásuknál nem kell figyelnie arra, hogy melyik vezeték hová való.
Hibakeresés Ha a csengő nem működik, próbálkozzon új elemekkel. Ha még így sem jó, ellenőrizze az érintkezéseket a készülékben és a kinti nyomógomb szerkezetében is. Húzza meg a laza csatlakozásokat.
Ha a csatlakozások rendben vannak és az elemek is jók, de a csengő mégsem szól, szigetelt csavarhúzó hegyével kösse össze a nyomógomb szerkezetének két pólusát. Ha a készülék megszólal, valószínű, hogy a gomb érintkezője rozsdásodott el, ezért nem zárja az áramkört. Vegye ki az elemeket vagy bontsa meg a vezetékek bekötését, és finom csiszolópapírral tisztítsa meg a két érintkező fémfelületet. Ha még így sem jó, vásároljon új nyomógombot.
Ippon-szelonage Ellenfelével szemben állva a bal kezével ragadja meg a jobb kabátujját. Lendítse át a jobb lábát átlósan a bal lába elé, majd a jobb lábára állva forduljon el, hátat fordítva ellenfelének. A jobb bicepszét vigye az ő jobb hónalja alá. Hajlítsa be a térdét, majd miközben újra kiegyenesíti. dobja ellenfelét előre, lefelé.
Kesza-gatame Hajoljon keresztbe az ellenfele felsőtestén, és kulcsolja át a jobb karjával a nyakát. Ragadja meg a bal kezét, és szorítsa le a bal karja alá, hogy a csuklóját lefogja. Tartsa szorosan a kabátujját a könyökénél.
Ehető csigák
– híres francia ínyencségek
A csemegeüzletekben olykor kapható előfőzött konzervcsiga, amivel általában a tisztára mosott csigaházakat is együtt adják egy zacskóban. A csigákat készítse el a dobozon olvasható recept szerint, és adja hozzájuk a saját ízlése szerint elkészített csigavajat.
Csigavaj 12 deka vajjal keverjen el 1 evőkanál finomra vágott gyöngyhagymát, 1 kávéskanál apróra vágott petrezselymet és 1 gerezd meghámozott, zúzott fokhagymát. A keverékből nyomjon egy keveset minden csigaházba, tegye rá a csigát, és egy újabb réteg vajjal zárja le. ízlés szerint, ha akarja, az ételt ilyenkor mélyhűtőbe is teheti.
Főzés Egy edénybe nyílásukkal felfelé helyezze el a csigaházakat, és tegye őket forró
CSIGA – HÁZILAG ELKÉSZÍTVE • CSIGÁK • CSILLAGNÉZÉS • CSfPKEBOGYÓBOR
sütőbe, amíg – 10-15 perc múlva – sercegni nem kezdenek. Ekkor azonnal tálalja az ételt, és szolgáljon fel hozzá apró darabokra vágott friss kenyeret.
Különleges evőeszközök Adjon mindenkinek hosszú, kétágú villát, amivel a csigát kiszedheti a házából. Vásárolhat speciális csipeszeket is, amikkel a csigaházat szilárdan tarthatja. Vannak 6 vagy 12 lyukú csigasütők; ha ebben készíti az ételt, a csiga nem folyik szét, hanem a megfelelő helyen marad, és jól ellepi a vaj.
Védekezés a házas és házatlan kerti kártevők ellen
A csigák és meztelen csigák rendszennt éjszaka táplálkoznak, és nedves időben a legaktívabbak. Szinte minden leveles növényt megtámadnak, de különösen nagy veszélyt jelentenek a csíranövényekre és a fiatal növényekre, valamint a talajon növő gyümölcsökre, például az eperre. A csökevényes házukat a testük belsejében hordozó meztelen csigák föld alatt élnek és táplálkoznak, így a burgonyát és a többi gumós, illetve hagymás növényt károsítják.
A növények védelmének az a legbiztosabb módja, ha körülszórja azokat csigaölő szerrel, ami granulátum vagy zselé formájában kapható, és általában metaldehid vagy metiokarb hatóanyagú. Ezek a szerek más apró állatokra, valamint a csigákat fogyasztó fajokra – különösen a madarakra – is veszélyesek.
A madarakat és a kertbe tévedő sündisznókat úgy védheti meg a méregtől, hogy a szert feltámasztott palalemezek alá rejti; még jobb, ha a növénysorokat és a mérget félkörívben kifeszített védő dróthálóval lefedi.
Ha nem akar mérget használni, hatékonyak lehetnek a tejes és sörös csapdák is. Süllyesszen a talajba legalább kb. 3 cm mélyre kis tálkákat és töltse meg azokat felvizezett sörrel vagy tejjel. A csigákat vonzza a sör és a tej szaga, de beleesnek a folyadékba és megfulladnak.
Másik megoldás, ha a növényeket korommal, fahamuval, mészporral vagy más hasonló anyaggal szórja körbe, amelyen a csigák nem tudnak könnyen átmászni. Ezeket az anyagokat azonban a növénytől jóval távolabb szabad csak kiszórni, és ha átnedvesednek, a szórást meg kell ismételni.
A csigák napközben nyirkos helyeken szeretnek rejtőzködni, például kövek, téglák, virágcserepek vagy kerti avar alatt. Az alkalmas rejtekhelyek felszámolásával elűzheti kertjéből e kártevőket, de használhatja azokat csapdaként is; e helyekről rendszeresen gyűjtse össze és dobja egy vödör szappanos vízbe az állatokat, s ezáltal elpusztíthatja őket.
Csigacsapdát készíthet még félbevágott burgonyából vagy fél narancs, illetve grépfrút héjából is, ha ezeket felfordítva a földre teszi. Belsejükből rendszeresen gyűjtse össze a csigákat és meztelen csigákat, majd fojtsa vízbe azokat.
Az érzékeny fiatal növénykék megerősödésükig egy gallérral védhetők meg az ilyen kártevőktől. Húzzon rájuk egy mindkét végén kivágott konzervdobozból készített „gallért” vagy kisebb kátránypapír hengert, amit a növény töve körül a földbe süllyeszt. Az eperszemeket lapos „gallérral” vagy horganyzott huzalok segítségével a földről felemelve lehet megvédeni.
A burgonyák a földben élő meztelen csigáktól olykor úgy is megvédhetők, ha vastag réteg kerti komposztban termeszti azokat, mivel ez az anyag is táplálékul szolgálhat e kártevők számára, és a burgonyát békén hagyják.
A bolygók és a csillagképek azonosítása
Nincs szüksége drága csillagászati távcsőre ahhoz, hogy az éjszakai égen megfigyelhesse a bolygókat és a csillagokat. Tiszta időben szabad szemmel is jól kivehetők a csillagképek, a bolygók többsége és a fényesebb csillaghalmazok.
Alaposabb megfigyeléshez persze nem árt egy jó látcső. Egy olyan látcső, amelynek tárgylencséi 50 mm átmérőjűek. a szemnél 40- szer több fényt gyűjt össze, ezért megláthatja vele a Hold hegyeit és krátereit, a csillaghalmazokat és a kozmikus gázfelhőket is. Kezdőként szüksége lesz egy általános csillagászati kézikönyvre, amely csillagtérképeket is tartalmaz, és így segít eligazodni a csillagos égen.
Ahogy este sötétedik, sorra jelennek meg az égen a csillagok – először a fényesebbek, aztán a halványabbak, míg végül sok ezer égitest ragyog a feje felett.
Az égbolt nyugati részén lévő csillagok nem sokáig láthatóak, megjelenésük után hamarosan el is tűnnek, a keleten felkelő csillagok viszont nyugat felé haladnak végig az égen. Ezek a mozgások persze csak látszólagosak. valójában a Föld forgásának következményei.
Ha elég sokáig figyel, úgy tűnik majd, mintha az egész égbolt egy adott pont körül forogna: e pont közelében találja meg az Északi Sarkcsillagot.
A Göncölszekér A kelőben levő csillagkép egyik fényes csillaga (x) még takarva. A szekér két hátsó csillagának vonalában (lásd szaggatott nyíl) találjuk a Sarkcsillagot Különleges és egyedülálló élmény: az eget a Magyarországon ritkán észlelhető sarki fény világítja meg.
A fényesebb csillagok egy képzelt alakzatot, úgynevezett csillagképeket alkotnak. Az ókorban a csillagképeket élőlényekről, használati tárgyakról vagy a legendák hőseiről és isteneiről nevezték el – ilyen például a Sagitta- rius (Nyilas), a Hercules vagy az Ursa Major (Nagymedve).
A Nagymedve csillagkép egy részének népies elnevezése Göncölszekér (Nagy Göncölszekér). A hasonló alakú Kis Göncölszekér az Ursa Minor része. Magyar legenda él az Orion, a Bikához (Taurus) tartozó Fiastyúk csillagképben.
A csillagképek a megfigyelő számára tájékozódási pontul szolgálnak, amelyek alapján azonosítani tudja a fényesebb csillagokat és a bolygókat is. Ha minden éjszaka ugyanabban az időpontban megfigyeli a déli égbolt egy adott részét, azt fogja észrevenni, hogy az ottani csillagképek napról napra kicsit nyugatabbra tolódnak. Ezek az apró különbségek egy év alatt összeadódva egy teljes fordulatot tesznek ki az Északi Sarkcsillag körül, ami a Föld Nap körüli keringésével magyarázható. Az egyes csillagképek nem mindig láthatók, olyankor ugyanis napközben kelnek fel és nyugszanak le.
Az állatövi csillagképek némelyikét elég nehéz megtalálni, de felismerésük sokat segít a bolygók megtalálásában, ugyanis ezek az égitestek a Nap körüli keringésük során végighaladnak az összes csillagképen.
FIGYELMEZTETÉSI Soha ne nézzen a Napba távcsővel, ha annak lencséje nincs felszerelve védöszűrővell
Hogyan készül ez a házi ital?
Magyarországon nagy hagyománya van a gyümölcsborok készítésének. A legtöbb gyümölcsbort világszerte almából csinálják, de szinte minden gyümölcsből – körte, egres, meggy, ribiszke, birs, áfonya, málna – készült már e nemes nedű. ízlelje meg a csipkebogyóbort is!
Hozzávalók (kb. 4 l-hez)
2 kg csipkebogyó
2 kg cukor
5 I víz
Borkészítésre csak jól megérett, puha, lehetőleg dércsipte csipkebogyót használjon. A bogyókat tisztítsa meg a száruktól és csu- májuktól. mossa meg, majd zúzza össze. Tegye egy nagy, 5 l-es uborkásüvegbe vagy fazékba. A vízben forralja fel a cukrot, majd amikor langyosra hűlt, öntse a gyümölcsre. Az üveget vagy a fazekat az erjedés idejére fedje le muszlinnal vagy füllel, és tartsa középhőmérsékletű helyiségben mindaddig, míg forrása – gyöngyözése – be nem fejeződik. Ez körülbelül 3-4 hét.
Ezután szűrje le a folyadékot, tegye tisztára mosott üvegekbe és jól dugaszolja le. Tartsa az üvegeket hűvös kamrában vagy pincében. A csipkebogyóbor minél tovább áll, annál jobb, aromásabb lesz.
CSISZOLÁS • CSOKORNYAKKENDŐ
Felületek simítása kézzel és géppel
A felületeket festés vagy lakkozás előtt csiszolással szokták tökéletesen simává tenni. A csiszológépek emellett fa munkadarabok formálására és kerekítésére is alkalmasak. A csiszoláshoz papírt vagy szövetet használnak, amelyet valamilyen dörzsanyaggal, például szilikon-karbidszemcsékkel vontak be. A csiszolóanyag durvaságát 60-tól 400-ig terjedő számozással jelölik (minél nagyobb a szám, annál finomabb szemcséjű a csiszolóanyag).
Fa csiszolásakor mindig szálirányban dolgozzon, soha ne merőlegesen arra. A szálakon keresztben ejtett karcolásokat nehéz eltüntetni, és a lakk vagy más felületkezelő anyagok csak még inkább kiemelik ezeket.
Festékek vagy lakkok eltávolítására ne használjon csiszolóanyagokat. A súrlódáskor keletkező hő megolvaszthatja a festéket, amely így eltörni és használhatatlanná teszi a csiszolóanyagot. Csiszolás előtt mindig távolítsa el a felületről a régi festékrétegeket.
A csiszolóanyagok közül a következők a legismertebbek:
Dörzspapír (vagy üvegpapír) Szárazon használják fa csiszolásához olyan esetekben, amikor nincs szükség nagyon sima felületre, például a festés előtti felület-előkészítéshez. Ez a legolcsóbb csiszolóanyag.
Gránátpapír A gránát keményebb, jobb minőségű csiszolóanyag, amelyet például bútorok finom felületkezelésére használnak, pácolás, lakkozás vagy polírozás előtt. Szárazon használja.
Korundpapír vagy -vászon Ezeket a csiszolóanyagokat szárazon és nedvesen is használhatja fémfelületek tisztítására és felcsiszolására, a gyártó utasításainak megfelelően. A korundszemcsék nagyon kemények, de közeik könnyen eltömődnek. ívelt felületek csiszolására korundvásznat használjon: tépjen le belőle egy csíkot, a két végét fogja a két kezébe, és így húzogassa ide-oda a csiszolandó darabon.
Szilikon-karbid papír Száraz-nedves csiszo- lópapirnak is nevezik, mivel mindkét módon használható. Nedves állapotban például festett felületek újrafestés előtti megkoptatására alkalmazzák, a víz ugyanis kenőanyagként szolgál és a képződő port is megköti.
Volfrám-karbid korong, tömb vagy reszelő Keményforrasztással rendkívül kemény öntött réteget erősítenek a fémalapra, és így állítják elő ezeket a cslszolószerszámokat, amelyek durvább és finomabb változatban kaphatók. Elsősorban durvább csiszolási munkákhoz és festék eltávolításához használhatók.
Csiszolópárnák Ezeknek a habgumi párnáknak két nagyméretű oldalát csiszolóporral vonják be. Nedvesen a festék újrafestés előtti megkoptatásához használhatók (de nem festék-eltávolításra). Szárazon ívelt és formált felületek lesimítására használatosak.
Acélgyapot E csiszolóanyag finomságát 0-k jelölik – minél több a 0, annál finomabb az acélgyapot. A finomabb típusokat – kenőanyagként lakkbenzint használva – pácok és lakkok felületének az újrakezelés előtti megkoptatásához használják. A nagyon finom kivitelű acélgyapotot a műanyag padlókon esett karcolások eltüntetésénél is alkalmazzák. Fát soha ne csiszoljon durvább kivitelű acélgyapottal.
Kézi csiszolás ívelt vagy formázott felületek csiszolásához használjon tenyérbe simított össze hajtogatott csiszolópapírt/vásznat. Sima felületek csiszolásához legcélszerűbb az öntapadós hátoldalú csiszolóanyag, amelyet gumírozott kézi csiszolószerszámra ragasszon fel.
Régi festéknek vagy lakknak az újrafestés előtti eltávolításához használjon tiszta vízzel benedvesített, rugalmas párnájú csiszolószerkezetet. Az újrafestett falfelület fellazítását durva szemcsés volfrám-karbid tömbbel vagy reszelővei végezze.
Gépi csiszolás Csiszológép használatakor különösen óvatosan járjon el, ugyanis ilyenkor nagyon könnyen túl sok anyagot eltávolíthat. A formázáshoz és lekerekítéshez durvább, a felületek simításához finomabb csiszolóanyagot használjon.
A gépi csiszoláshoz vagy egy fúrógépre szerelhető feltét, vagy egy e célra gyártott csiszológép szükséges. A fúrógépfeltétek közül a csiszolókorong, a csiszolódob és a csiszolókerék a legismertebbek. A csiszolókorong a fúróba befogható rugalmas korong, amelyre a csiszolóanyagból kivágott korong csavarral és alátéttel vagy öntapadós ragasztóréteggel erősíthető fel. Ezzel az eszközzel inkább csak durvább munkákat célszerű végezni, mivel a korong a fa szálirányára merőlegesen is csiszol, és nehezen eltüntethető nyomot hagy maga után. A csiszolódob egy habgumi henger, amelyre körben cserélhető csiszolóanyagcsíkot erősítenek. Ilyen csíkok különféle minőségben kaphatók.
A csiszolókerék a fúrógépbe fogható szárból és az ahhoz csatlakozó agyból áll. Az agyhoz körben több csiszolóanyag-lapocskát erősítenek, amelyek használat közben fokozatosan elkopnak, így mindig új részük érintkezik a munkadarabbal. Többféle minőségben kaphatók. Főleg fa munkadarabok (például ablakpárkányok vagy bútorok), illetve fémek lesimítására és tisztítására alkalmasak.
A rezgőcsiszolóknak is van fúrógépfeltéttel kialakítható változata, de ennél jobbak a célgépek. A rezgőcsiszoló feje finom körkörös mozgást végez, amely egyszerre csak egészen kevés anyagot távolít el. Ez az eszköz elsősorban lapos felületek, például asztallapok végső simítására alkalmas.
A szalagcsiszoló már félprofesszionális szerszám, amelynél egy végtelenített csiszolóvászon-szalag mozog viszonylag nagy sebességgel. Gyalulás utáni felületegyengetésre, padlódeszkák csiszolására, illetve a parketta azon részeinek a lecsiszolására alkalmas, ahová a parkettacsiszoló gép nem fér be.
A parkettacsiszoló gép nagy teljesítményű berendezés, amelyet inkább kölcsönözni érdemes. Különféle minőségű csiszolószalagok kaphatóak hozzá. Először durva csiszolóanyaggal egyengesse el a felszínt, majd egy-
CSOKORNYAKKENDŐ
Egy bonyolult művelet lépésről lépésre
Tegye a nyakkendőt a nyaka köré úgy, hogy az egyik vége kissé hosszabb legyen a másiknál. Hurkolja a hosszabb végét jelűire, alulra, majd újra felülre.
Emelje a hurkot a torkához, és tartsa ott. Másik kezével húzza vissza a másik végét, és hagyja lelógni.
A felső végéből csináljon hurkot, és dugja az elülső hurok mögé, hogy csomót kapjon.
Húzza meg a hurkokat, hogy egyforma hosszúak legyenek.
A felső végét hajtsa félre. Hüvelyk- és mutatóujja közé fogva a másik végéből csináljon hurkot.
CSOKORNYAKKENDŐ » CSOMAGKÖTŐZÉS > CSOMAGKÜLDŐ ‘ CSOMAGOLÁS * CSOMÓK * CSÓNAKMOTOROK
re finomabbakkal csiszolja azt simára. Főleg nagyobb padlófelületek tisztítására vagy lakkozás előtti előkészítésére, illetve az egyenetlen padlódeszkák lesimítására alkalmas.
Elegancia kézzel kötött csokomyakkendővel A szmoking és a frakk elengedhetetlen kiegészítője, a csokornyakkendő, gyárilag elkészített formában, kapcsos vagy galléros kivitelben minden férfidivatüzletben kapható. A hagyományos feketén és fehéren kívül alkalmi viseletre e nyakkendőket különböző mintával és színben beszerezheti.
Ezek a kész csokornyakkendők azonban a türelmetlenek és a magukra nem sokat adó embereknek valók – a pedáns férfi a csokornyakkendőjét saját kezűleg köti meg, aminek igen egyszerű a technikája. És csokornyakkendőt nem csupán urak köthetnek – egy csinos csokor elegánsan egészíti ki egy hölgy blúzának dekoltázsát is. (A képet lásd a 73. oldalon.)
Biztonságos csomagolás
A postán feladott csomagot úgy készítse el, hogy az masszív, szilárd legyen, hogy kibírja a szállítást. Ha a tárgy nem teljesen téglalap alakú, tegye be egy megfelelő méretű dobozba és a réseket tömje ki gyűrt újságpapírral, hogy ne mozoghasson, vagy csomagolja be hullámpapírba a bordázott felületével befelé.
Burkolja be a dobozt vagy a kartonpapírba csomagolt tárgyat csomagolópapírba. Köröskörül ragassza le extra erős vízálló ragasztószalaggal.
Ha jobban tetszik, ragasztószalag helyett spárgával is összekötheti a csomagot. Jó minőségű spárgát használjon, kendert vagy jutát, hosszában és széliében is kösse át a csomagot. Húzza szorosra és kössön rá takácscsomót.
Nem üzletben való vásárlás
Az utóbbi években a kereskedelemnek újabb fajtái vannak terjedőben. Ilyen például a házaló, a csomagküldő és az elektronikus úton, e-mailen történő áruvásárlás. Az árukínálás agresszív módszereit használják az eladók: a vásárló nincs felkészülve a vételre, mérlegelési lehetősége igen korlátozott. Éppen ezért a jogalkotó korlátozta e kereskedelmi tevékenység lehetőségeit, és a fogyasztót fokozott védelemben részesíti.
A fogyasztónak alapvető joga, hogy az áru átvételétől számított 8 munkanapon belül meggondolhassa magát, vásárlási szándékától minden indoklás nélkül elálljon. E jogára írásban köteles a kereskedő a figyelmet felhívni. Ennek hiányában 3 hónapig tart a vevő meggondolási lehetősége.
A házaló kereskedő – aki a fogyasztó lakásán, munkahelyén akarja áruját eladni – nem értékesíthet jövedéki terméket (például cigarettát, sört), kábítószert, pszichotrop anyagot, gyógyszert, gyógyszernek nem minősülő gyógyhatású anyagot, veszélyesnek minősülő szert, robbanásveszélyes anyagot, nemesfémet, drágakövet, élelmiszerek közül csak zöldséget, gyümölcsöt árulhat. A házaló köteles magát igazolni, és a fogyasztó lakásán este 20 és reggel 8 óra között nem kereskedhet. Az áru eladásakor át kell adnia valamennyi, más normál kereskedelemben megszokott kötelezően adandó bizonylatot, így a számlát, blokkot, ha jogszabály az árura előírja, akkor használati-kezelési útmutatót, garanciajegyet.
A csomagküldő szolgálat általában kataló- gusi kínálat vagy reklámokban megadott árubemutatók és címek alapján értékesíti termékeit. Az ajánlatkor részletes ismertetést kell adni az áru tényleges tulajdonságairól, áráról, postaköltségéről, a fizetés módjáról, a csomagküldő szolgálat címéről, elérhetőségéről. A kereskedő nem követelhet a fogyasztótól fizetséget, ha olyan árut szállít a lakására, így kívánva értékesíteni, amelyet korábban a fogyasztó nem rendelt meg. Az ajánlattevést a fogyasztó reagálásának elmaradása esetén sem tekintheti a kereskedő rendelésnek. Az ily módon kiszállított árut nem kell átvenni, kifizetni. Amennyiben a vevő úgy dönt, hogy visszaküldi a meggondolási időszakban az átvett árut, a kereskedő köteles haladéktalanul, de legkésőbb az elállástól számított 30. napig intézkedni az áru értékének visszajuttatásáról.
így nem gyűrődnek össze a ruhák és könnyű lesz a csomag
Hacsak nem tengeri útra készül, utazzon minél kevesebb poggyásszal. Repüléskor elég egy válltáskát vagy egy aktatáskát és egy ülés alá beférő utazótáskát felvinni a fedélzetre. A táska hossza, szélessége és magassága együttesen nem lehet nagyobb 120 cm- nél, és a súlya nem lehet több, mint 5 kg.
Mindig tartsa magánál a szükséges pipereholmikat és gyógyszereket, a szükséges úti okmányokat és a legfontosabb értéktárgyait, valamint az esetleges késésre felkészülve egyváltásnyi ruhát.
Ha felakasztható ruhatartóban viszi a ruháit, akkor kevésbé gyűrődnek.
Csomagolás Megfelelő méretű útitáskát válasszon; egy túlságosan tömött kofferben összegyűrődnek a ruhák; egy kevéssé teliben viszont összevissza csúszkálnak.
Helyezzen selyempapírt a ruhák és a zakók vállaiba és ujjaiba. Fektesse laposan a nadrágokat, ügyelve a hajtásokra; legjobb, ha a nadrágszárakat térd alatt és felett kb. 15-15 cm-rel hajtja be.
A szoknyák oldalait hajtsa be derékszögűre; a szoknyát hajtsa félbe, a hosszú ruhát harmadába, de úgy, hogy az első hajtás közvetlenül a derék fölött, a második jóval alatta legyen. Szoknyák esetében jó megoldás még az is, ha hurkaszerűen összesodorja és belehúzza egy régi harisnyába, amelynek a talprésze le van vágva – így a szoknya nem gyúródik össze.
A következőképpen rétegezze egymásra a ruhákat: a cipők és az egyéb nehéz darabok kerüljenek alulra; nadrágok; nehéz ruhák és szoknyák; zakók; ingek; nyakkendők; könnyű ruhák és pulóverek; és a tetejére a fehérneműk. A zoknikat (ha nem a cipőkbe rakta őket), a harisnyanadrágokat és az alsóneműt a fennmaradó résekbe tömje.
A sampont és az egyéb folyékony anyagokat öntse szivárgásmentes műanyag flakonba; legfeljebb háromnegyedig töltse őket, csomagolja be kis műanyag zacskókba és tegye egy piperetáskába. A toalettszereknek műanyaggal vagy gumival bélelt neszesszert használjon.
Ne felejtse, hogy gyufát és öngyújtót tilos a repülőgép poggyászterébe vinni!
Címkézés Az összes régi címkét és úticél feliratot cserélje ki újjal az utazáshoz – géppel vagy jól olvashatóan írja olyan tintával, amely nem maszatolódik el. Ézenkívül óvatosságból kössön vagy ragasszon egy címkét vagy kártyát minden egyes csomag belsejébe, feltüntetve rajta a nevét, pontos lakcímét és telefonszámát.
JAVASLAT Ha jól felismerhető címkével, felirattal vagy színes ragasztószalaggal látja el poggyászát, akkor könnyen felismerheti és gyorsabban megkapja a csomagkiadó térben.
A legfontosabb csomózási formák szárazföldön és vízen
Sokféle csomót ismerünk, ám ezek alapvetően két típusra oszlanak: a hurokcsomóra és a halászcsomóra. A hurokcsomókat arra használjuk, hogy a kötelet póznához vagy korláthoz rögzítsük, a halászcsomókat pedig két, esetleg különböző vastagságú kötéldarab összekötésére.
Bármelyik típusú csomóval dolgozik is, a kötélnek a csomó szempontjából két része van – az álló rész, amellyel nem dolgozik, és a mozgó rész. A kettő közti hurok lehet felül (a mozgó rész kerül az álló rész fölé), vagy alul (a mozgó rész kerül az álló rész alá).
Hogyan tartsa karban csónakmotorját?
A csónakmotort a gyártó által meghatározott időközönként vigye szervizbe, de időnként saját maga is végezhet rutinkarbantartást.
Még akkor is, ha a motor jól működik, bölcsen teszi, ha időnként kiveszi és ellenőrzi a gyújtógyertyákat.
Az üzemanyagtartállyal nem kell törődnie, hacsak nem repedt meg a tanksapka tömítőgyűrűje; ez esetben cserélje ki azt. Némelyik
CSOMÓK • CSÓNAKMOTOROK • CSONKOLÁSOS SÉRÜLÉSEK • CSONTFARAGÁS
Hétféle hasznos csomó
A csomózást akkor tanulhatja meg a legkönnyebben, ha jó vastag kőtéllel, például szá- rftókötéllel gyakorol, mert ezen jobban felismert a rajzolatot, mint vékony madzag esetében. Az ábrákon hét ismert csomózási módot mutatunk be, ezek sokszor igen hasznosnak bizonyulnak.
Nyolcas A .fékező”, ún. fékkótélbog célja, hogy a kőtél ne csússzon megfeszítés hatására. Csináljon egy alsó, majd egy felső hurkot. Húzza át a mozgó kötélvéget az első hurkon, a 8-as számhoz hasonló alakban.
Kötélhurok kettős félboggal Ez is hasznos horgonyzócsomó. Hurkolja a kötelet a cölöp köré kétszer úgy. hogy a második hurok fedje az elsőt. Rögzítse két félboggal
kétütemű motornál az olajutánpótlás különálló tartályból történik, amelyet ellenőrizni kell, és szükség esetén fel kell tölteni. Négyütemű motoroknál ellenőrizze az olajszintet az olaj- szintmérö pálcával. A gyártó által megadott időközönként cserélje le a motorolajat.
Időnként tisztítsa meg a karburátor úszókamráját, távolítsa el az üledéket és a víz- cseppeket. Olajozza meg a fojtószelep és a szivattyú összeköttetéseit: juttasson néhány csepp általános célú gépolajat a belső huzalokhoz és a karburátor forgócsapjaira.
Kétütemű motoroknál igen fontos a gyújtás időzítése, mivel a hibás beállítás jelentékeny motorkárosodást okozhat. Bizonyosodjék meg arról, hogy ez a beállítás megfelel a gépkönyv utasításainak. Tekercses gyújtású motoroknál győződjék meg arról, hogy a tekercs
Félbog és csúszócsomó A legegyszerűbb hurokcsomó a félbog vagy gyűrücsomó. Csináljon hurkot és csúsztassa át rajta a mozgó zsinegvéget. Ha megkettőzi a zsineg végét, mielőtt átdugja, akkor csúszócsomót kap.
Szorító nyolcas | |
A kötélnek rögzített | / A |
tárgyhoz, például ki | f £ 1 ] |
kötőcölöphöz való ‘ | A , fi * |
rögzítésére szolgál. *. | A ’X Jy ff |
Két azonos hurokból | ■’ • |
áll, s a csúszás | |
megakadályozására |
félbogot kössön rá.
Egyenes csomó (egyszerű nyolcas) Az egyenes csomó (két felső csomót kötünk ellenkező irányban) két. azonos vastagságú kötél összeillesztésére, vagy elsősegélynél kötözésre használható. Ha ki akarja oldani, húzza az egyik szabad végét a másik felé. Ettől csúszócsomóvá alakul át, mint a balra látható két félbog.
Szarvkötélbog Két, különböző vastagságú kötél összekötésére használható. Csináljon felső hurkot a vastagabbik kötélen, fűzze át rajta a másik kötél végét. Húzza körbe a vékonyabbik kötelet az álló rész mögött, aztán vezesse vissza a hurkon keresztül.
hez csatlakozó elektromos érintkezők tiszták és jól érintkeznek. A sebességváltóházat csak a mérőpálcán jelölt szintig kell olajjal tölteni, de időközönként ellenőrizze a tartalmát úgy, hogy eltávolítja a leeresztődugót. Ha az olaj zöldesbarna üledékké változott, az azt jelenti, hogy vízzel szennyeződött, amely hibás tömítésen át jutott be. Vizsgálja meg a fogaskerekeket és a csapágyakat, nem kopottak vagy rozsdásak-e, cserélje ki a tömítést, és töltse föl a megfelelő sebességváltó-olajjal.
Mielőtt a motort elindítaná, ellenőrizze, nem zárja-e el valami a hűtővízbeszívó nyílást. Ez vagy mélyen helyezkedik el, lent a hajócsavar közelében, vagy a meghajtótengely burkolatán.
Minden használat után mossa le a motor külsejét, és gondosan szántsa meg.
Mi a teendő vészhelyzetben?
Ha egy balesetet szenvedett személynek leszakad egy kéz- vagy lábujja, illetve valamelyik végtagja, a lehető leggyorsabban hívjon orvosi segítséget. Telefonáljon vagy telefonáltasson a mentőknek a 104-es számon, hogy vigyék a sérültet a legközelebbi kórház baleseti sebészetére.
Ne próbálja meg visszahelyezni a levágott tagot, mivel azzal csak még nagyobb fájdalmat okoz, és a szöveteket is összeroncsolhatja. Azonnali teendők Fektesse le a sérültet. A legfontosabb dolog a vérzés elállítása. Azonnal emelje meg a csonkot vagy a sérült végtagot, és tegyen alá párnát vagy összetekert kabátot, illetve fektesse a térdére. A vérzés elállításához nyomjon a sebre egy nagy csomó gézt vagy egy tiszta zsebkendőt.
Ha tudja, rögzítse a gézt kötéssel, illetve sállal, nyakkendővel, inggel vagy valamilyen textildarabbal. Amennyiben ez nem sikerül, a gézt a kezével tartsa a helyén. Ha a vér átáztatja a gézt, ne vegye le, csak tegyen rá további nedvszívó rétegeket.
Ne készítsen szorítókötést, mivel azzal csak további károsodást okozhat.
Próbálja megnyugtatni és mozdulatlanul tartani a sérültet.
Miután sikerült megfékeznie a vérzést, és bizonyos abban, hogy a sérült nincs közvetlen veszélyben, tegye a levágott végtagot egy tiszta műanyag zacskóba. Hidegen kell tartani, ezért a zacskót tegye egy nagyobb műanyag zacskóba, és a két réteg közé szórjon jeget (de ne tömje szorosra).
A levágott ujjat vagy végtagot adja át a mentőorvosnak, hogy vigyék a sérülttel együtt a kórházba, mivel lehetséges, hogy vissza tudják varrni.
Közúti és vasúti balesetek során is leszakadhatnak végtagok, de az efféle balesetek leggyakoribb oka a fűnyírók vagy láncfűrészek gondatlan használata, illetve a motoros szerszámokra vonatkozó biztonsági előírások be nem tartása.
A matrózok művészete
A csontfaragást már a kőkorszakbeli ember is ismerte. Ma is jelentős helyet foglal el minden népművészetben, elsősorban a vadászattal és állattenyésztéssel foglalkozó embercsoportoknál. A bálnavadászok egykor szívesen karcoltak képeket bálnacsontokba vagy -fogakba, illetve rozmár- vagy narválagyarba. A bekarcolt vonalakat aztán fekete tintával, korommal vagy dohánylével emelték ki. Ez a primitív csontfaragás valójában nem túl bonyolult, bárki könnyen utánozhatja.
Anyagok és szerszámok Ma már nem lehet bálnacsonthoz jutni, helyette azonban e célra éppúgy megfelelnek más állatcsontok, tehéntülök, szarvasagancs vagy akár kagylóhéjak is; illetve megfelelnek régi elefántcsont kés-
CSONTFARAGÁS * CSONTTÖRÉSEK » CSÖHAJLÍTAS
CSONTFARAGÁS
Csontba vagy szaruba karcolt képek készítése
CSONTTÖRÉSEK —
Törött kar vagy lábszár testhez rögzítése
Szorítsa De a munkadarabot két. V alakban lecsavarozott faléc közé. A képet barkácskés- sal, tolikéssel vagy vékony árral karcolja be.
A (estéket vékony festóecsette vigye te A felesleget puha ronggyal törölje te a csontról. Ha a festék megszáradt, csiszolja fel a felületet .0″ jelzésű acélgyapottal.
Háromszögletű kérőével kösse fel a kipárnázott kart. Az ujjak hegyétől a könyékig támassza alá A kar és a test köré kössön széles szóvetdarabot.
A törött végtagot pólyái ja a test sérülésmentes részéhez, hogy ne tudjon elmozdulni. A mozgatás fájdalmat, sokkot és további sérüléseket okozhat.
Ha a kar könnyen hajlik, a törés és a test közé párnát helyezve a kart fektesse keresztbe a mellkason.
Az ép lábat rögzítse a törött mellé. Tegyen közéjük párnát.
Bokánál, térdnél és a törés két oldalán kösse össze a két lábat
nyelek vagy zongorabillentyűk is. Csontfaragást készíthet bizonyos műanyagokba, például elefántcsont-utánzatba is.
A faragásra szánt csontokat vagy agancsokat főzze több órán keresztül, ugyanis így minden szennyeződés és húsmaradvány eltávolítható róluk. Csiszolja fel a felületüket ,0″ jelzésű acélgyapottal, majd kenje le azokat színtelen poliuretán lakkal. Vágja a csontot méretre fémfűrésszel, és helyezze el a munkaasztalon a fenti ábrának megfelelő módon.
A kép bekarcolása A képet először papíron tervezze meg, majd vigye át a faragandó felületre, illetve helyezze a tervet a csontra és egy tűvel szúrja át a legfontosabb pontokon, majd a csontba szúrt pontokat kösse össze puha ceruzával.
Először a legvastagabb vonalakat karcolja be határozott, egyenletes mozdulatokkal, s ezután térjen át a részletek elkészítésére. Az árnyékolást finom párhuzamos vagy keresztirányú vonalkázással jelezze – minél sűrűbbek a vonalak, annál sötétebb lesz az árnyék.
A kész faragást azután bármilyen festékkel átfestheti, amelyik nem folyik meg nedvesség hatására.
Törések azonnali ellátása
A csonttörésnek lehet olyan nyilvánvaló jele is, mint például a bőrt átszakító csontdarab vagy a szemmel láthatóan deformálódott végtag. Lehet azonban kevésbé nyilvánvaló is – például az eséstől vagy ütéstől származó sérülés helyén fellépő, hosszan tartó fájdalom.
Ha a törésnek csak a gyanúja is felmerül, azonnal hívja ki a mentőket. Ne mozgassa a sérült személyt, hacsak nem feltétlenül szükséges – különösen, ha gerincsérülést gyanít, mivel további, esetleg halálos sérülést okozhat.
Amíg a mentőkre vár, erős vérzés vagy sokk esetén részesítse elsősegélyben a sérültet. Ne adjon neki semmit sem inni. Ha meg kell mozdítania – vagy mert késik a mentőautó, vagy mert azt a tanácsot kapta, hogy vigye kórházba -, rögzítse a törést, hogy a csont ne mozdulhasson el.
Törött végtag rögzítése A törött lábat sállal, nyakkendővel vagy bármilyen, kéznél lévő anyaggal kötözze az ép lábhoz, de előtte a boka, a térd és comb közé is helyezzen párnafélét, hogy e felületek ne érintkezzenek. Ha a térd törött el, ne próbálja megmozdítani. Párnával vagy összehajtogatott kabáttal támassza meg. A törött kart rögzítéskor egy felkötő kendővel támassza alá, majd pólyával rögzítse a testhez.
A törött kart ne hajlítsa be erőszakkal. Ha magától nem hajlik, fektesse a sérültet kényelmes helyzetbe, a sérült kar és a test közé tegyen valamilyen párnát, és – a törött részt kerülve – három széles szövetdarabbal pólyázza a kart a testhez.
Törött borda ellátása Az egyszerű bordatörés mély lélegzetvételkor vagy köhögéskor éles mellkasi fájdalmakat okoz a sérültnek. Ezt úgy enyhítheti, hogy a sérült oldali kart felkötő kendőbe helyezi.
A nehéz lélegzés és a szájból szivárgó habos vér azonban súlyosabb sérülésre utal. Ebben az esetben haladéktalanul hívja a mentőket, és addig, amíg megérkeznek, biztosítson félig ülő testhelyzetet a beteg számára.
Miként csináljuk,
hogy ne törjön meg a cső?
Ha rézcsövet hajlít, hajlítórugó vagy – szerszám kölcsönzőből bérelhető – csőhajlító készülék használatával akadályozhatja meg, hogy megtörjön vagy összelapuljon. A rugók csak 15 mm-es és 22 mm-es átmérőjű csövekhez alkalmasak. A meghajlítandó csővel azonos méretű rugót használjon. A csőhajlító készülékkel nagyobb csövek is meghajlíthatok, valamint U hajlítások és csővégi hajlítá- sok is készíthetők.
Illessze a csőbe a rugó kúpos végét, és az óramutató járásával egyezően csavarja be egészen addig, amíg elér a meghajlítandó részig. Kis ívű hajmásokhoz a csövet támassza a térdére.
A rugó eltávolításához a szükségesnél kicsit jobban hajlítsa meg a csövet, majd óvatosan húzza vissza a megfelelő hajlásszögbe. Illesszen csavarhúzót a rugó hurkába, és az óramutató járásával egyező irányba forgatva húzza ki. .
.CSŐHAJŰTÁS * CSÖVEK HŐSZIGETELÉSE » CSUKLÁS
CSŐHAJ LÍTÁS
Rugó használata rézcső meghajlításához
Csőhajlító rugókat a háztartási vízellátásban szabványos, 15 és 22 mm átmérőjű csövekhez kaphat. –
Zsírozza be a rugót, és tolja be a csőbe az óramutató irányával megegyező csavaró mozdulattal. Ha a cső hosszabb, mint a rugó, a kihúzáshoz rögzítsen erős drótot a hurokra.
A térdére fektetve hajlítsa meg a csövet a szükségesnél kicsit jobban, majd húzza visszafelé, hogy meglazuljon a rugó és könnyebb legyen kihúzni.
A rugó eltávolításához vezessen át egy rudat a hurkon, és csavarja meg, hogy csökkenjen a rugó átmérője. Húzza ki a rugót.
Csőhajlító készülék használata Kölcsönözzön a meghajlítandó csövekhez megfelelő méretű sablonnal vagy sablonokkal és vezetőgörgőkkel felszerelt készüléket. Tegye a félkörös sablont a készülékbe, fektesse mellé a csődarabot, és helyezze a megfelelő méretű vezetőgörgőt a cső és a mozgatható kar közé. Nyomja össze a karokat egészen addig, amíg a cső pontosan a kívánt szögbe hajlik a sablon körül.
Műanyag csövek hajlítása Polietilén csövet rugó nélkül is meghajlíthat annyira, hogy a belső átmérő ne legyen kisebb, mint a cső külső átmérőjének nyolcszorosa. Élesebb szögben való hajlításhoz helyezzen hajlítórugót a csőbe, és mártsa forró vízbe. Amikor meglágyul, hajlítsa meg a csövet, majd hagyja lehűlni, mielőtt kivenné belőle a rugót. Léteznek fémsablonok, amelyek derékszögben meghajlítva tartják a polietilén csövet. ‘
Hőenergia-megtakarítás és a szétfagyás megakadályozása
A melegvíz- és a központifűtés-csöveknél hőveszteség keletkezik, ha nincsenek szigetelve; a hidegvíz-csövek, különösen a tetőtérben, hideg időben szétfagyhatnak, ha nincsenek védve. A csövek hőszigetelése megoldható műanyag hab alkalmazásával vagy üvegszálas, illetve ásványianyag-szá- las szalagok használatával, ezenkívül habvagy nemez-csőburkolatokkal. A csőburkolatokat a falhoz közeli csövekre meglehetősen könnyű ráhelyezni.
Szigetelőszalagok A műanyaghab szalag öntapadó, csak le kell húzni a hátán található védőpapírt. 50 mm széles és 10 m hosszú tekercsekben kapható. Üvegszálas és ásvá- nyianyag-szálas szalagok nincsenek mindig raktáron, de szigetelőlapot fölvághat 75 mm
Szigetelőcsővel vagy -szalaggal
Habcső Feszítse szét a szigetelőcsövet, és illessze rá a csőre. Nyomja rá a szigetelést egészen a cső végéig.
Új szalagot kezdve egy teljes fordulattal tekerje körül a korábbit. Zsineggel rögzítse a szalagokat.
Szalag Egymást átfedő csavarulatokkal tekerje rá a szigetelőszalagot. Az elzárócsapnál tekerje körbe a testet.
A végéhez közel vegye körül a szigetelést ragasztószalaggal.
A hajlatoknál nyomja össze a széleket, és rögzítse műanyag ragasztószalag-darabbal.
széles csíkokra. Ha ezekkel dolgozik, okvetlenül viseljen kesztyűt!
Tekerje körül a szalagot a csövön úgy, hogy a szélek nagyjából a szalag szélességének feléig átfedjék egymást. A nem öntapadó szalagokat háromfordulatonként meg kell kötözni. Amikor egy szalag végére ér, a következővel tekerje körbe egyszer, és kösse meg a zsineget.
A szelepek és az elzárócsapok nyakát is bőséges átfedéssel csavarja körbe a szigetelőanyaggal. A cső végén csavarjon rá egy teljes fordulatot, és a nem ragasztós szalagot kötözze meg zsineggel. Ha hidegvíz-csöveket szigetel, ne felejtse el szigetelni a házon kívüli túlfolyót is.
Szigetelőcsövek Hajlékony műanyag szigetelések 6-75 mm átmérőjű csövekhez kaphatók. A megfelelő méretet szerezze be – a csőre nem illeszkedő burkolat nem szigetel tökéletesen.
A cső alakú habszigetelőt 1 vagy 2 m-es hosszúságban árulják a boltokban, és hosz- szában fel van hasítva, hogy rá lehessen pattintani a csőre.
Nyissa szét a szigetelést az egyik végén, és pattintsa rá a csőre. Győződjék meg arról, hogy a szélek záródnak, és ragassza össze műanyag ragasztószalaggal. Pattintsa rá a szigetelés fennmaradó részét is a csőre, és a hajlatoknál nyomja össze a széleket, s ragasztószalaggal ragassza össze hosszában az illesztés mentén. Az egyes darabok összeillesztését úgy ragassza össze, hogy mindkét felet átfedje a szalag. Szelepeknél és elzárócsapoknál csavarja körül szalaggal a szigetelést olyan közel a szelep nyakához, amennyire csak lehetséges.
A nemezhüvely új csövek beszerelés előtti szigetelésére való, de ollóval felnyitva a varrást, már meglévő csövekre is rátehető. Körülbelül 20-22 m-es csomagokban kapható, és 15, valamint 22 mm-es csövekre illik. Burkolja be a felnyitott hüvellyel a csövet, és sűrű közökben kösse át zsineggel.
Hogyan lehet megállítani?
Csuklás akkor keletkezik, amikor a mell- és hasüreget elválasztó rekeszizom görcsbe rándul, és megakasztja a légzés normális, megszokott ritmusát. Okozhatja túl bőséges étkezés, túl nagy nevetés vagy egy sebtében lenyelt forró ital.
A csuklás elmulasztásának legegyszerűbb módja a szén-dioxid belégzése. Vagyis azé a gázé, amelyet kilégzéskor bocsát ki magából az ember. A lélegzet több alkalommal való egyszerű visszatartása lehetővé teszi a széndioxid feldúsulását a szervezetben. Tartsa az orra és a szája elé a begörbített tenyerét (vagy tegyen oda egy papírzacskót), és végezzen több ki- és belégzést. Nejlonzacskót ne használjon, mert megfulladhat.
A csuklási roham általában 10-20 perc alatt elmúlik. Ha egész nap tartana, forduljon orvoshoz.
DADOGÁS • DÁLIA • DÁMAJÁTÉK
Mit tehet a gyakori beszédhibával?
A gyermekek gyakran azért dadognak, mert a beszédtanulás időszakában nagy megrázkódtatás – például súlyos betegség vagy közeli hozzátartozó halála – érte őket. Ez természetes jelenség, és ilyenkor az a leghatékonyabb kezelés, ha az ember megőrzi nyugalmát és kivárja, amig megszűnik a dadogás. Nem szabad aggodalmat mutatni, mivel az gyakran csak ront a gyermek dadogásán.
Ha a dadogás megmarad, annak az lehet az oka, hogy az agy késve próbálja ellenőrizni, amit hallott, vagy nem megfelelő a nyelv, az ajkak és a szájpadlás mozgásának összehangoltsága.
Kérje meg az orvosát, hogy utalja be szakrendelésre. azaz logopédushoz. A logopédus valószínűleg meg tudja majd mondani, hogy a számos ismert módszer és segédeszköz közül melyik lehet a legalkalmasabb a beszéd javítására. A szokásos rehabilitáció beszéd-, ritmus- és légzésgyakorlatokból áll, pszichoterápia kíséretében.
A dadogók egy része nem dadog akkor, ha szerepet játszik vagy énekel. Az efféle tevékenységek segíthetnek növelni az önbizalmat, és némileg enyhíthetik a dadogás okozta feszültségeket.
Részletesebb felvilágosításért forduljon a Beszédvizsgáló Országos Szakértői és Rehabilitációs Bizottsághoz (1115 Budapest. Halmi utca 26.. tel.: 203-8497).
Az aztékok virága
Azték származású dísznövényeink, a dáliák két fő csoportra oszthatók: az évente, magról növesztettek, illetve az évelők, amelyek gumóról vagy feldarabolt gumóból nevelhetők. A különböző színű dáliák magjai többnyire keverten kaphatók, és kiültetésre váró növényekként kezelik őket; ha egy bizonyos színű virágot szeretne, gumót vagy cserépben nevelt palántát kell vásárolnia.
A növények magassága kb. 30 cm és mintegy 2 m között változik, és fajtájuktól függően lehetnek egy- vagy dupla virágúak. 5-25 centiméteres átmérővel.
A talaj előkészítése A dáliának sok fényre van szüksége, és lehetőleg külön ágyasba, saját társaságába ültessük. A jó minőségű, közepesen agyagos földet kedveli, de bármilyen, elfogadható minőségű talajban is megél. Bőségesen trágyázza meg a földet ősszel a következő évi májusi vagy júniusi ültetéshez. Kiválasztás Ha teheti, lehetőleg a legnagyobb gumókat vásárolja meg. mert valószínűleg belőlük lesznek a legnagyobb és legdú- sabb virágok is. Jól vizsgálja meg. hogy egészségesek-e: ne vegyen olyan gumót, amelyen vágásnyom, benyomódások, rothadásra vagy kiszáradásra utaló jelek láthatók. Fiatal, cserepes dáliákat legjobb késő tavasszal vásárolni.
Ültetés A törpe fajok kivételével minden dáliafélének támasztókaróra van szüksége. Minden egyes növénynek ásson 15 cm mély lyukat, és kb. 30 cm mélyre szúrjon melléjük egy-egy szilárdan álló 1,5 m-es karót.
A gumókat óvatosan helyezze a földbe; vigyázzon, hogy ne sérüljenek meg, és hogy a hajtás felfelé álljon. A kiásott földhöz keverjen csontlisztet és egy maroknyi nedves tőzeget, majd temesse vissza és bőségesen öntözze meg a növényt.
A cserepekben nevelt növényeket ugyanúgy kezelje, mint a gumókat: ásson nekik megfelelő méretű lyukat, és miután a cserépből kiemelve, a gyökereit körülvevő főiddel együtt elültette őket, szúrjon melléjük egy-egy karót. Ültetés után jól öntözze meg, és száraz időben ezt két nap múlva ismételje meg.
Kétszemélyes játék
Ezt a régi társasjátékot 64 fekete-fehér mezőre osztott táblán – sakktáblán – játsszák. Mindkét játékosnak tizenkét, általában fekete és fehér, vagy vörös és fehér korongja van.
DÁMAJÁTÉK
Ugrás és lépegetés
A játék célja: levenni a másik játékos korongjait, vagy úgy körülállnl őket, hogy ne léphessenek. A sötét (fekete vagy vörös) kezd; több játszma esetén a játékosok felváltva vezetik a sötét és világos korongokat.
A sötét kettős ugrási hajt végre, s ellenfele két korongiát leveszi.
A király előre és hátra Is léphet, de mindig csak a szomszédos
sötét mezőre
A játékosok a tábla két oldalán foglalnak helyet; a táblát úgy kell fordítani, hogy mindkettejük bal kezénél fekete mező legyen. Ezután elhelyezik a korongokat a feléjük eső sorok sötét mezőire; a két középső sor üresen marad. A játék célja: az ellenfél minden korongjának levétele.
A fekete vagy a vörös kezd; lépni csak átlósan előre, a következő sötét mezőre lehet. Ha az egyik játékos egy korongja a másik szomszédságában lévő mezőn helyezkedik el, és egyikük mögött üres mező van, ellenfele átugorhatja és leveheti a korongot. Megfelelő helyzet esetén egy lépésben ilyen ugrások sora is végrehajtható.
Ha az egyik játékos – vagy mert nem vette észre, vagy mert számára hátrányos helyet szabadítana fel – nem él a kínálkozó ugrási lehetőséggel, ellenfele leveheti azt a korongot, amelyikkel játékostársa ugrani tudott volna. Egyszerre csak egy koronggal lehet lépni, így ha kétféle lépéslehetőség is kínálkozik, csak az egyiket választhatja, a másikat pedig elveszti.
Ha az egyik játékosnak a korongjával sikerül a másik oldal alapvonalára érnie, a korong királlyá változik, amit úgy jeleznek, hogy a tetejére rátesznek egy azonos színű korongot azok közül, amelyek a játékból már kiestek. A király a közönséges korongoktól eltérően visszafelé is lépegethet, és nem köteles a kínálkozó lehetőséggel élni, vagyis ugrani.
A játéknak akkor van vége, ha az egyik játékos minden korongját levették a tábláról, vagy már olyan kevés korongja maradt, hogy nincs esélye a győzelemre. Ha egyikük sem győz – például azért, mert mindkettejüknek csak egyetlen korongja maradt az eredmény döntetlen.
DARAZSAK « PART (NYÍLDOBÁLÓS JÁTÉK) » DIÁK ÉS DIAVETÍTÉS • DIÉTA * DIÓS ÉS MÁKOS BEJGLI
Hogyan szabaduljon meg tőlük?
A kolóniákban éló’ közönséges darazsak nyár vége felé okozzák a legtöbb kellemetlenséget. Az ezt megelőző időszakban azonban a darázs jó szolgálatot tehet, mivel lárvái táplálása során elpusztítja a kártékony levéltet- veket és a hernyókat.
A darázskolónia augusztus végén, szeptember elején széled szét, amikor a darazsak cukros táplálék után néznek, és megeszik a gyümölcsöt és lekvárt.
A dolgozók (steril nőstények) akkor támadnak és csípnek, akár ismételten is, amikor zavarják és izgatják őket. A csípés fájdalmas, de csak ritkán veszélyes.
Hogyan szabaduljon meg tőlük? A darazsakat el lehet pusztítani aeroszolos rovarölővel, vagy még egyszerűbben: ha egy lekvárral és sörrel félig töltött üvegbe csalja őket, ahol megfulladnak.
A darázsfészek általában üregben (például elhagyott egérlyuk) vagy falban, fészerben, padláson, esetleg a sarokban tartott virágcserepek mögött található. A fészek helyét könnyen fellelheti, mivel a darazsak ott keringenek felette, vagy ha a plafonon elszíneződés jelenik meg.
Pénzt is áldozhat a darázsfészek elpusztításáért, ha az feltétlenül szükséges, a kolónia azonban a szezon végén így is úgy is eltűnik, és akkor majd a padlás vagy más fészkelőhely nyílásait gondosan eltömheti, és akkor a következő évben a darazsak nem tudnak visszatérni oda. A szabadban található fészek darázsfészek elleni vegyszerrel elpusztítható.
Egyéni vagy csapatmérkőzések
A játékot úgy játsszák, hogy a játékosok apró dobónyilakkal különböző értékeket jelentő, 20 zónára osztott, kör alakú céltáblára dobnak. Játszhatják egyénileg, ketten, hárman vagy akár két-három fős csapatok is. A játék célja: az indulási pontszámot nullára csökkenteni. Egyéni versenyzők 301, csapatok 501 vagy 1001 ponttal indulnak, és a találatok számértékét le kell vonni a kezdő összegből.
A dobások sorrendjét egy-egy nyíl eldobásával határozzák meg; az kezd, akinek a nyila a tábla közepébe vagy ahhoz legközelebb talál. A sorra kerülő játékosok három-három nyilat dobnak el. A játékba belépni általában csak úgy lehet, ha a játékos a dobónyíllal a kétszeres gyűrűbe talál; a tábla peremén futó dupla gyűrűn belül elért találat az adott körcikk számának kétszeresét éri. Az a játékos – vagy csapat -, aki-amelyik nem talált e kétszeres gyűrűbe, a következő körben ismét próbálkozik. A játszma akkor fejeződik be, amikor a kétszeres gyűrűn érik el a pontosan nulla eredményt. Egy játszmában az ellenfelek három-három dobásból álló sorozatokat dobnak.
A belső középpontba találó dobás 50, a külső középponti körbe találó dobás 25 pontot ér. A külső kétszeres gyűrűn a körcikk számának kétszeresét, a belső gyűrűn a körcikk számának háromszorosát éri. A legmagasabb pontszám tehát, amit egy nyíl elérhet: 60. A céldobó táblát úgy helyezik el, hogy középpontja a padlótól 173 cm-re legyen. A játékosok a tábla síkjától 237 cm távolságban meghúzott vonal mögött állva dobják el nyilaikat.
A játéknak sokféle változata ismeretes, amelyeket azonban mindig a hagyományos táblával játszanak; van például, ahol sorban kell végigdobálni a táblán jelölt körcikkeket.
A képek tárolása és vetítése
A diákat mindig csak a kereténél fogja meg, és itt tüntesse fel a kép tárgyát és készítési idejét. Minden keret bal alsó sarkára tegyen öntapadó foltot, így nem fogja eltéveszteni, hogyan kell a diát betenni a vetítőbe.
A diák tárolása Tartsa diaképeit dobozokban vagy dossziéba köthető átlátszó műanyag tárolófóliákban száraz, sötét és hűvös helyen. Ha nedves környezetben kell tartania a képeket, tegyen melléjük nedvszívó szilikagélt tartalmazó zacskókat.
A diák vetítése A legjobb minőségű vetített képet teljesen elsötétített szobában kapja. Nagyon sokféle diavetítő van, az egy-két dia befogadására alkalmas kézi működtetésű típusoktól egészen a távirányítású, akár 80 kép befogadására is alkalmas forgótáras készülékekig.
A képet bármilyen sima fehér felületre kivetítheti, például falra vagy vetítőernyőre. Az ernyők lehetnek matt vagy gyöngyözött bevo- natúak. Ez utóbbi fajta szebb képet ad, de a fényt csak viszonylag szűk sávban veri jól vissza, ezért a nézőknek csaknem pontosan szembe kell ülniük az ernyővel.
A diák összeválogatása Mielőtt vetítést rendezne, selejtezze ki a rosszul exponált és az érdektelen képeket. Lehetőleg ne váltogassa gyakran a világos,és a sötét, illetve az álló és a fekvő képeket. Állítsa a diákat a mondandójának megfelelő logikus sorrendbe.
Hogyan fogyjon le?
Csodamódszer, amellyel néhány nap alatt megszabadulhat többkilónyi súlyfeleslegétől, nem létezik. Azok a módszerek, amelyek a leggyorsabb eredménnyel járnak, egyben a leghatástalanabbak is, mert mihelyt ismét normálisan kezd táplálkozni, régi testsúlya is visszatér – ráadásul az egészségre is ártalmasak. Hasonlóak azok a gyógyszerek is, amelyek csökkentik az étvágyat, vagy serkentik a szervezet energiafelhasználási folyamatait. A legtöbb orvos nem is hajlandó felírni ezeket, mert mellékhatásaik igen kedvezőtlenek. Háziorvosa, családiorvosa azonban bizonyosan tud fogyókúrás tanácsot adni önnek, és a folyamat előrehaladását is figyelemmel kísérheti.
Legmegfelelőbb fogyókúra, és egyben egészségének is hasznára válik, ha helyesen, kiegyensúlyozottan táplálkozik. A szervezet normális működéséhez szükség van szénhidrátra, fehérjékre, zsírokra és vitaminokra, ám ha kevesebb energiamennyiséget fogyaszt, mint amennyit szervezete felhasznál, feltétlenül megindul a fogyás.
Tartózkodjon az étkezések közötti torkoskodástól, de egyen rendszeresen. Ha egy étkezést kihagy, esetleg annyira éhes lesz, hogy a következő alkalommal a kelleténél is jobban kárpótolja magát. Egyen keveset, mivel a legtöbb étel vagy ital hizlal, ha túl sokat fogyaszt belőle.
Egyen rostokban gazdag ételeket, ezek megkönnyítik a diétázást (és segítenek megelőzni a bélbántalmakat is). A reggelire elfogyasztott korpától és gabonaféleségektől annyira jóllakik, hogy délig bizonyára nem gyötri az éhség. Egyen teljes őrlésű lisztből készült barna kenyeret, s a főzéshez is inkább korpás lisztet használjon. A korpa, a főtt krumpli, a rizs és a sokféle zöldség laktat, de nem hizlal. Épp csak annyit egyen, hogy éhségérzete elmúljon.
Az elfogyasztott zsiradék mennyiségét szorítsa a lehető legalacsonyabbra. A fontos, zsírban oldódó vitaminokból akkor is elegendő mennyiség jut a szervezetébe, ha naponta csak egészen kevés zsiradékot eszik. A vaj, a tejszín, a húsban lévő zsír, a tésztafélék és a sütemények mind hizlalnak.
Igyon sovány, alacsony zsírtartalmú tejet, és lehetőleg ne vajazza meg sem a kenyeret, sem pedig a főtt krumplit, mivel ezek energiamennyisége ezáltal megháromszorozódik. A saláták ugyanígy csak akkor nem hizlalnak, ha nem önti nyakon őket olajos öntettel vagy majonézzel.
Csökkentse a cukor mennyiségét is, amennyire csak lehet; a cukor hizlal, és árt a fogaknak is. A szükséges szénhidrátmennyiséghez krumpli, rizs, barna kenyér és némi friss gyümölcs fogyasztásával is hozzájuthat. Igyon alacsony kalóriaértékű, cukormentes italokat. Az alkohol hizlal, amellett éhségérzetet kelt, és csökkenti a diéta betartásához nagyon is szükséges akaraterőt.
A gondosan megtervezett diéta mellett a rendszeres testmozgás feszesebbé teszi izmait, így amellett, hogy segít leadni a kilókat, az ernyedt, petyhüdt testet is rendbe hozza.
A népszerű karácsonyi sütemény készítése
Magyarországon a karácsonyi ünnepek elképzelhetetlenek anélkül, hogy az asztalra ne kerüljön bejgli, azaz dióval, mákkal és újabban gesztenyével töltött tekercs.
DIÓS ÉS MÁKOS BEJGLI • DÍSZÁLLATTARTÁS • DÍSZCSOMAGOLÁS • DÍSZTÖK
Hozzávalók
50 dkg sima liszt
25 dkg vaj vagy margarin
2 egész tojás
5 dkg porcukor
- dkg élesztő
- dl tej csipetnyi só
Az élesztőt langyos tejjel és cukorral futtassa fel. A lisztet a vajjal morzsolja el. adja hozzá a jól felvert egész tojásokat, az élesztőt, a porcukrot, sót, tejet; gyorsan dolgozza össze és pihentesse 2 órán át deszkán letakarva. Utána formázzon belőle 2 nagyobb vagy 4 kisebb cipót, majd nyújtsa ki V2 cm vastagságú téglalap alakra. Kenje rá a töltelékeket. a széleit 2 cm szélességben üresen hagyva, majd csavarja össze úgy. hogy a csavarás vége alul legyen. Helyezze a tekercseket sütőlemezre, a tetejét egész tojással kenje be. majd 1 órán át kelessze langyos helyen. Utána kenje át a tekercseket a tojásfehérjével, és 1/2 órára tegye hideg helyre. (Ettől lesz a színe márványosl) A sütőbe helyezés előtt szurkálja meg a tekercsek oldalát hegyes villával, hogy a sütés közben ne repedezzenek meg. Forró sütőben 25-30 percig süsse. A sütő ajtaját közben ne nyito- gassa.
Diótöltelék Hozzávalók 30 dkg darált dióbél 20 dkg porcukor 20 dkg finom édes morzsa citromhéj
10 dkg mazsola vagy apró kockákra vágott birsalmasajt
3 dl vízből a cukorral főzzön sűrű szirupot, öntse bele a diót, keverje össze, majd levéve a tűzről keverje hozzá a morzsát és a többi anyagot.
Máktöltelék Hozzávalók 30 dkg darált mák 20 dkg cukor 3 dl tej vaníliás cukor vagy citromhéj 5 dkg dara vagy liszt
Forralja fel a tejet, öntse hozzá a darával elkevert mákot és végül a cukrot. Ehhez a töltelékhez is adhat mazsolát vagy felaprított birsalmasajtot.
Ha a tekercseket vegyesen készíti dió- és máktöltelékkel, a töltelékek fele mértékét vegye. Mindkét tölteléket feltétlenül hidegen kenje a tésztára.
Kalitkában élő madarak gondozása
A leggyakoribb, kalitkában tartott madár a törpepapagáj. a kanári és a pinty. A legkedveltebb a törpepapagáj, ez a szeretetteljes, könnyen megszelídíthető madárka. Általában megtanítható arra, hogy beszéljen, és a kék, zöld, sárga és fehér különféle változataiban tenyésztik.
Vásárláskor élénk, csillogó szemű, jól táplált madarat válasszon. A törpepapagájok akár 12 évig is élhetnek, a kanárik általában kilenc, a pintyek viszont csak két és fél évig. Az énekesmadarak között a legnépszerűbb a rollerkanári, a leggyakoribb pinty pedig a zebrapinty, amelyet fekete-fehér csíkos farkáról és melléről neveztek el.
A megfelelő kalitka Olyan kalitkát válasszon, amely elég nagy ahhoz, hogy a madár röpködni tudjon benne, és helyezzen el benne legalább két ülőrudat és az ele- ség meg a víz számára szolgáló edényeket. Ügyeljen rá, hogy a kalitka alján kivehető tálca legyen, amelyet könnyű tisztán tartani. A pintyek és törpepapagájok szórakoztatására tegyen be tükröt, létrát vagy csengőt is.
A kalitkát huzatmentes szobába, a közvetlen napsütéstől védett helyre állítsa. A kalitkát naponta takarítsa ki, az edényeket pedig mossa el.
Táplálás A törpepapagáj, a pinty és a kanári is magevő. A díszállat-kereskedésekben különféle magkeverékek kaphatók. Bőségesen adjon a madaraknak eleséget és vizet, amelyek nélkül 24-48 órán belül kimúlnak. Kaphatók néhány napra elegendő eleséggel feltölthető ün. önetetők is.
Hetente kétszer némi leveles zöldséget is adjon nekik, például káposztát vagy gyermek- láncfülevelet. A kalitka aljára szórjon vitami- nos homokot (erre az emésztéshez van szükségük). A kalitka oldalrácsához esetleg erősítsen szépiacsontot, amibe a madár beledör- gólheti a csőrét.
Testmozgás A törpepapagájt, ha már hozzászokott ahhoz, hogy megfogják, kiengedheti a kalitkájából. Kezdje azzal, hogy bedugja a kezét a kalitkába, és megvakarja a madár fejét. Amikor ezt már megszokta, mutatóujját gyengéden nyomja a melléhez: ezzel rávehe- ti, hogy az ujjára ugorjon. Végül, amikor már kint van a kalitkából, természetes módon a tenyerébe fog repülni.
Gondoskodjék róla, hogy minden ajtó és ablak be legyen csukva, amikor elengedi a madarat. A kalitka ajtaját hagyja nyitva, hogy a madár magától visszarepülhessen. Ha mégsem repül vissza, sötétítse el a szobát, ettől megnyugszik, majd hátulról óvatosan vegye kézbe a madarat ügy. hogy a nyaka a mutató- és középső ujja között legyen. A kanárikat és pintyeket soha ne engedje ki a kalitkájukból: pánikba esnek, és megsebesíthetik magukat, ha az ablaknak repülnek.
Egészség és ápolás A madárnak valami baja van. ha felborzolódik a tolla, nem tudja rendesen kinyitni a szemét vagy nincs étvágya. Három oldalon takarja be a kalitkát, hogy melegen tartsa, és sürgősen vigye a madarat állatorvoshoz.
A törpepapagájok karma és csőre néha túl hosszúra nő. A fent leírtak szerint fogja meg a madarat, és ollóval vagy körömcsipesszel óvatosan vágja le őket. Az atkák okozta pikkelyes csőrt állatorvossal kell kezeltetni.
Dobozok, üvegek és hengeres formák befedése
A csomagolóanyag leragasztásához használjon mindkét oldalán ragadó ragasztószalagot. Ezt a csomagolópapír belsejére ragassza, hogy ne éktelenkedjék semmiféle ragasztás a kész csomagon.
Egy négyzet vagy téglalap alakú tárgy, például egy doboz vagy könyv díszcsomagolásához akkora darab csomagolópapírra lesz szüksége, mely átéri a csomagot és még kb. 5 cm-es átfedés is marad. Ami a szélességét illeti, legyen akkora, mint a tárgy, hozzáadva annak vastagságát és még 2,5 cm-t.
Hajtogatáskor a papírt szorosan illessze a tárgyra, ne legyen laza, különben a csomag rendetlen lesz. Megkönnyíti a dolgát, ha az egyik oldalon a tárgyhoz rögzíti a csomagolópapírt, mivel így jő szorosra húzhatja; ne alkalmazza ezt abban az esetben, ha ezáltal a tárgy megsérülhet – mondjuk, egy könyv borítója. Helyette a tenyerével nyomja össze a papír két szélét, s ezután ragassza össze az átfedő szárnyakat.
Ha egyetlen csomagolólap nem elég a tárgy becsomagolásához, fektessen két vagy több lapot színével lefelé egy asztalra. Hajtson vissza kb. 1,5 cm-es csíkokat az egymást érintő oldalakon: az egyik oldalon felfelé, a másikon alá. Csúsztassa egymásba a visszahajtásokat, majd ragassza a felső lapot az alsóhoz, hogy erősen tartson.
Egy szabálytalan fonna – például váza vagy üveg – becsomagolásához használjon könnyen hajtogatható papírt, például selyempapírt, fóliát vagy celofánt. Vágjon ki két négyzet alakú papírt, oldaluk legyen akkora, mint a váza magasságának kétszerese, plusz háromszor a szélessége. Hajtsa fel a váza tetejéhez a csomagolópapírt, és a díszszalag feletti részt rendezze el virágsziromszerűen.
Puha, lapos ajándékot, például egy sálat, helyezzen kartonlapra, mielőtt becsomagolja. Esetleg vegyen vagy készítsen kartonhengert. és abba tegye bele. Ebben az esetben a csomagolás lehet olyan, mint egy szaloncukor, és a végek kialakításához mindkét oldalon hagyjon a papír hosszára 7,5 cm-t,
FIGYELEM! A díszcsomagoló papír nem elég erős, hogy kibírja a postai szállítást. Postára adás előtt a diszcsomagot fedje be még egy réteg, vastag, barna csomagolópapírral.
Dísznövények termesztése téli dísznek
A tökfélék családjába tartozó kedvelt gyümölcsök – görög- és sárgadinnye – vagy zöldségnövények – például az uborka – némelyike zöld, sárga és naracsszinü kabaktermést hoz. amelynek bőrszerű héja később megkeményedik. Ha az ősz elején leszűreteli ezeket és néhány hétig hagyja kiszáradni, fényesre törölve és lelakkozva télre szép szobai disz lehet belőle.
DÍSZCSOMAGOLÁS • DÍSZTÖK • DÍSZVAKOLATOK
— DÍSZCSOMAGOLÁS—
Változatos formák Termesztés A dísztök Amerika trópusi részéről származik, de gondozással más helyen Is megteremhet. A magokat május elején szórja hideg ágyásba helyezett cserepekbe, lehetőleg komposztföldbe. Május végén ültesse ki őket tetszés szerinti jól öntözött földbe olyan helyre, ahol bőséges napfényt kapnak.
Szögletes doboz Helyezze középre a csomagot a tetejével lefelé, és hajtsa rá a papírt. Az egyik szárny kb. 2,5 cm-nyit fedje a másikat. Helyezzen az áthajtott szárnyra alul ragasztószalagot, amelynek mindkét oldala ragad, majd nyomja le.
ZJ
Takaros végek Hajtsa le a papírt a csomag egyik végénél, és a két oldalánál nyomja be úgy, hogy a közepe rásimuljon a tárgyra, az oldalak pedig elöreálljanak. Nyomja be a két elöreállö oldalt. így adva határozott élt nekik. ma|d hajtsa őket befelé. Határozott mozdulattal nyomja az aljukat a csomaghoz, hogy jól illeszkedjenek, és az alsó szél merőlegesen álljon. Hajtsa fel az alsó részt, és ragassza a2 áthajtást a csomag tetejéhez.
A
Váza vagy üveg Két négyzet alakú puha papírra lesz szüksége: fektesse az egyiket a másikra, hogy a sarkok a másik lap közepénél legyenek. Helyezze középre a vázát, gyűrje fel körben a papírt, és kösse át szalaggal.
Henger Tekerje fel a papírt a hengerre, és ragassza össze a doboznál megadott módon (fent). Kössön mindkét végére szalagot, hogy összefogják a papírt. A kiálló végeket csinosan rendezze el.
Ültesse a növényeket egymástól 1 m-es távolságba és futtassa fel rácsra vagy kerítésre. A dísztököknek több fajtája is ismert: van alma, tojás, körte alakú, „darázsderekú” és buzogány formájú.
Betakarítás Amikor a termés keménnyé és szártörékennyé válik, vágja le éles késsel, törölje tisztára és hagyja száradni.
Dísztárgyak készítése Törölje fényesre a dísztököket egy puha ruhával, majd a felületüket kenje be átlátszó lakkal. Alakjuktól és méretüktől függően, függessze fel őket egyenként vagy csoportban.
Repedések és lyukak kijavítása
A díszvakolat cement és homok vagy cement, mész és homok keverékéből készül, és a felületére gyakran vonalakat húznak, hogy így kövekből rakott fal látszatát keltsék. Ha a külső falakat jól kivitelezett díszvakolattal borítják, az évekig stabil védelmet nyújt a falaknak, viszont a repedéseket és lyukakat az észlelés után azonnal ki kell javítani.
Hajszálrepedések Ezek gyakran előfordulnak, de nem jelentenek komoly gondot. Fesse át a falat olyan kültéri falfestékkel, amely homokot, nejlonrostokat vagy szilikagélt is tartalmaz, ezek az anyagok ugyanis eltömítik a vékony repedéseket.
Mélyebb repedések A meglazult és morzsolódó részeket szedje ki, majd lehetőleg tágítsa ki a rést, mivel így a javítóanyag jobban megtapad. A repedés belsejét kenje le hígí- tatlan PVA-ragasztóval, mivel az jobb kötést biztosít, majd töltse ki a rést viszonylag kemény és száraz habarccsal. A habarcsot nyomkodja be jó alaposan egy vakolókanál hegyével, majd simítsa le.
Makacs repedések Ha egy repedés a gondos javítás ellenére is kiújul, azt valószínűleg az épület kismértékű mozgása vagy süllyedése okozza. Szerezzen egy kisebb üveglapot, és ragassza a repedésre epoxigyanta alapú ragasztóval. Ha az üveg az elkövetkező néhány hónap során eltörik, kérjen szaktanácsot egy építésztől vagy statikustól.
Penész A penész általában ijesztőbbnek látszik, mint amilyen valójában, ugyanis elszínezi a vakolatot. Kezelje az érintett felületet gombaölö szerrel; várjon, amíg a penész megbámul vagy megfeketedik, majd egyszerűen söpörje le egy erősebb seprűvel. A söprés idejére vegyen fel védőszemüveget és porvédő maszkot.
Ha át szeretné festeni a falat, a festés előtt vigyen fel rá stabilizáló oldatot, amely az építőanyag-kereskedésekben kapható.
Hólyagosodé és leváló vakolat Ha a díszvakolat foltokban válik le a falról, gyengéden ütögesse körbe az adott területet, és ahol kongó hangot ad, vésse le. A téglák közeiből keskeny hidegvágóval vagy vésővel kaparja ki a vakolatmaradványokat, seperje ki belőle a port, majd a javítandó felületeket ecsetelje be PVA-ragasztóval.
A habarcsot 1 rész portlandcement, 1 rész mész és 6 rész homok elegyéből készítse el. Kevés vizet adjon hozzá, hogy ne legyen túl híg, ne folyjon meg a falon.
Tegyen egy kis habarcsot a simítódeszkára, tartsa a deszkát a fal közelébe, majd egy fém vakolókanál élével lazán csapja a habarcsot a falra és nyomja oda. Ezután fog
DÍSZVAKOLATOK
A meglazult vakolat eltávolítása A laza vakolatréteget vésővel és kalapáccsal egészen a tégláig szedje le. A vakolat maradványait a téglák közeiből is kaparja ki.
A habarcs felvitele Nyomja a habarcsot jó erősen a falra, majd felfelé irányuló mozdulattal terítse szét. A javítás legyen valamivel magasabb a környező vakolatnál.
Egyengetés A fal mentén, jobb- ra-balra mozgatva deszkával simítsa el a habarcsot.
DÍSZVAKOLATOK • DOHÁNYZÁS • DOMINÓ • DRAPÉRIA
jón egy deszkát, tegye az élét a folt aljára, és jobbra-balra mozgatva, a habarcsot elsimítva távolítsa el vele a habarcsfelesleget.
Hagyja száradni a habarcsot egy órán át. majd nedvesítse meg tiszta vízzel. Simítsa át acél vakolókanállal, és ha szükséges, karcolja bele a kövek közti réseket utánzó vonalakat.
Ha a vakolatnak 1,5 cm-nél vastagabbnak kell lennie, akkor két réteg habarcsot vigyen fel. Az első réteg felületébe húzzon mély barázdákat, hogy a második réteg jól megtapadhasson, de annak felvitele előtt várjon legalább 24 órát. A második réteget a fent leírt módszerrel vigye fel a falra.
Ha az egész vakolat rossz állapotban van, verje le egészen a tégláig, és vakolja be újra a falat. Ha ebben nincs gyakorlata, akkor legjobb, ha vakolatszóró készüléket használ. Ez az eszköz finom mintázattal szórja fel a falra a puha habarcsot. A vakolatszóró építőgép-kölcsönzőkben bérelhető, ahol a szükséges habarcs összetételéről is felvilágosítást adnak.
Néhány tanács a leszokáshoz
Először is el kell határoznia, hogy abba akarja hagyni a dohányzást. Ha csak mások kedvéért próbálkozik, valószínűleg nem lesz sikeres.
Próbáljon meg érveket keresni, amiért érdemes leszokni. Gondoljon arra, milyen káros az egészségére és másokéra is – beleértve a családját és leendő gyermekeit.
Az igazság kedvéért azonban vegye számba azokat az okokat is, amelyek a dohányzás folytatása mellett szólnak.
Felkészülés Amikor elhatározza, hogy leszokik, tűzzön ki egy közeli időpontot magának. Ha lehetséges, ez olyan időszakra essen, amikor megszokott napirendje jelentősen megváltozik, például elutazik valahová vagy szabadságot vesz ki. Ne próbálja olyankor abbahagyni a dohányzást, amikor feszült vagy ideges.
Beszélje meg a kérdést a családjával és a barátaival is; ők biztosan támogatják majd döntését. Próbáljon meg valaki mással együtt leszokni, mivel a tapasztalatok megosztása sokat segíthet.
Jegyezze fel azokat az alkalmakat, amikor a legjobban vágyik arra, hogy rágyújtson, hogy később felkészülten várhassa ezeket.
A dohányzás abbahagyása Amikor eljön a kitűzött nap, többé ne legyen magánál cigaretta, gyufa vagy öngyújtó. Rejtse el a hamutartókat. Sokat segíthet, ha előző este elszívja az összes megmaradt cigarettáját, ettől ugyanis egy időre talán meg is undorodik a dohányzástól.
Az első hetekben néha igen idegesnek érzi majd magát. Viselje el ezeket a pillanatokat, el fognak múlni. Könnyebben átvészeli ezt az időszakot, ha elfoglalja magát és többet mozog, pl. sétál, sportol.
Ha úgy érzi, hogy szeretne rágyújtani, sóhajtson mélyeket. Tartson magánál rágógumit, diót, mogyorót vagy más tápláló rágcsálnivalót. de az édességeket kerülje. Igyon sok vizet és gyümölcslevet.
Egy népszerű játék
Ezt a játékot játszhatják ketten, de akár kilencen is. A készletben 28 dominókocka van; a kockákat egy vonal osztja kétfelé. A két félen nulla és hat közötti számú pötty látható. A 28 kocka közül hét dupla; ezeknek mindkét felén ugyanannyi pötty van – dupla nullástól dupla hatosig. A többi kocka két felén a pöttyök száma különböző; például 6-5, 4-1, 3-0.
A játéknak több változata van, de a cél minden esetben azonos; meg kell szabadulnunk a kezünkben lévő kockáktól, mielőtt ellenfelünk leteszi az utolsó kockáját.
Kezdés A kockákat a .számozott” felükkel lefelé fektesse a2 asztalra, és jól keverje össze. Ezután mindenki felvesz egy-egy kockát; az a játékos fog kezdeni, aki a legmagasabb pontszámú kockát emelte fel.
Egy játék A következő változatot két játékos játssza. Mindketten hét kockát emelnek fel; tarthatják őket a kezükben, vagy maguk elé állíthatják úgy, hogy az ellenfél ne lássa a pöttyöket. A többi kocka lefelé fordítva az asztalon marad; tolja őket félre egy kicsit, hogy ne zavarják a játékot.
A kezdő játékos lerak egy kockát az asztal közepére. A másiknak olyan kockát kell a megfelelő oldalon mellétennie, amelyiknek azonos a számértéke. A téglalap alakú kockáknak a rövidebbik oldalukkal kell érintkezniük, kivéve a duplákat; ahogyan a rajzon látható. Ha valamelyik játékos a kezében lévő kockákból nem tud letenni, és a maradék, .talonból” felvett kocka sem illeszkedik sehová, koppant egyet az asztalon, vagy azt mondja: passz.
Ekkor ismét az ellenfél következik, míg csak nincs a másiknak a sorba illő kockája. A játék akkor ér véget, ha az egyik játékosnak elfogynak a kockái. A vesztes ekkor összeszámlálja a kezében maradt kockák pöttyeinek értékét, és a nyertes ennyi pontot kap. Ha már egyik játékos sem tud rakni.
Kettős kocka Ha atpla kocka kerül sorra – a rajzon a dupla ótos és a dupla kettes -. azt keresztirányban kell az asztalra tenni. Az ellenfélnek ugyanezzel a számmal kell folytatnia a sort.
mindketten megszámolják a megmaradt kockák pöttyeinek számát, s az nyer, akinek a kezében kevesebb maradt. Eredménye ilyenkor a pontszámok közti különbség.
Aki 50 pontot elér, az a teljes játékot megnyerte. Ekkor mindenki leteszi a kockákat, s újra kevernek, és ismét húznak hetet az asztalon lévő kupacból. A játékot többnyire az előző vesztes kezdheti.
A függönyök és ágyak csinosítása
A drapéria voltaképpen nagyon rövid függöny, amely arra a célra szolgál, hogy az ágy alja köré függesztve elrejtse az ágy lábait, vagy az ablak felett elhelyezve, eltakarja a karnist.
Rakott drapéria készítése Vágjon ki olcsó kartonanyagból az ágy vagy a dívány felületének megfelelő méretű darabot, és hagyjon rá minden oldalon 1,5 cm-t. Ez lesz a drapéria alapja. Az anyag szélét (a fejrész kivételével) gombostűkkel megjelölve ossza fel 8 egyenlő részre. Szüksége lesz még fedőszegélyre is, ezért ügyeljen rá, hogy elegendő anyagot tartalékoljon erre a célra.
Mérje meg az ágy felülete és a padlózat közötti távolságot és adjon hozzá 5 cm-t az összevarráshoz és a beszegéshez. Ez lesz a húzott drapéria szélessége. Ezután mérje le az ágy kerületét körben, ami megadja a drapéria hosszát.
Lapos szegőöttésekkel varrja össze a drapériát alkotó anyagdarabokat, majd ezek végeit és az egyik oldalt szegje be végig géppel vagy esetleg kézzel.
A drapéria beszegetlen oldalát gombostűkkel megjelölve, ossza 8 egyenlő részre. A szélekhez közel férceljen kétsorosán cérnát a 8 rész mindegyikébe, majd a cérnák segítségével húzza össze ezeket pontosan akkorára, mint amekkora a munka elején kivágott alapon bejelölt egy-egy rész.
Az így behúzott drapériát és az alapot tűzze össze gombostűkkel a hátoldalon. Fércel- je őket össze a szélüktől kb. 1,5 cm-re, hogy ne csússzanak szét. Ezután készítse el a fedőszegélyt: a fedőszegély felső szélét gombostűzze rá a fércelés mentén a fodorra, mégpedig úgy, hogy a felszíne kerüljön alulra és a hátoldala felülre. Fércelje a helyére és varrja géppel végig. Ezután hajtsa rá a fedőszegélyt az alapra, hogy eltakarja a drapéria szegetlen szélét. A sarkoknál gondosan igazítsa el a felesleget csinos kis redőkbe. Tűzze le, fércelje és végül varrja le a fedőszegélyt az alaphoz.
Az így elkészült ágytakaró fejtámla felőli részét is szegje be, majd tegye rá az ágyra és igazítsa el.
Függönydrapéria készítése A függönydrapériát általában csipeszekkel és görgőkkel foghatja fel a karnisra. Ha a függöny maga az ablakbemélyedésben található, akkor a drapéria akár a bemélyedés előtt is lóghat. A függöny hosszának minden 30 cm-ére kb. 4 cm
DRAPÉRIA • DROGFOGYASZTÁS • DUGASZALJZATOK ÉS KAPCSOLÓK
Férccéma
DRAPÉRIA
Húzott ágytakaró készítése
Dupla szegés (1,5 cm) Lapos szegőöltés
= =í
Fércews
A behúzáshoz húzza össze az anyagot a cérnák mentén, majd fércelje és varrja hozzá az alaphoz.
A fedőszegélyl hajtsa vissza a beszegetlen szélek fölé, és varrja hozzá az alaphoz.
Varrja egymáshoz a drapé’iada- rabokat, hogy egy hosszú csíkot alkossanak. Szegje be duplán (t ,5 cm) a két végét és szintén duplán (2 cm) az egyik szélét is. A beszegetlen szélét gombostűkkel megjelölve ossza 8 egyenlő részre. A behúzáshoz a beszegetlen szélek mentén kétsorosán húzzon végig férccérnát
A fedőszegélyt gombostűzze, fércelje, majd varrja le a színével lefelé,
drapériát számoljon és adjon hozzá még 7-8 cm-t a szegéshez és visszahajtáshoz. A drapéria hosszának kiszámításához mérje le a karnis hosszát, szorozza meg 2-2,5-lel. és mindkét végéhez adjon hozzá 6 cm-t.
A drapériát úgy készítse el, mintha függöny volna, és a görgőket vagy akasztókat 5 cm-rel a drapéria felső szélétől rögzítse. Húzza végig a karnis mentén, és akassza bele a függönytartó kampókat.
Drogfogyasztás – árulkodó jelek
Kábítószerek hatásának felismerése
A kábítószer-fogyasztás jeleit az első időkben nem könnyű felismerni, vannak azonban jelek, amelyek arra utalnak, hogy a környezetében élő emberek érintkezésbe kerültek kábítószerekkel. Lehet náluk vagy a holmijuk között felirat nélküli gyógyszeres üveg vagy doboz kapszulákkal, porokkal, magvakkal vagy zöldesbama „fű” (ami többnyire vadkendernek bizonyul); különös illatú cigaretta vagy csikk, esetleg injekciós tűk és fecskendők. A vadkender szívásakor sokáig megmaradó illat érezhető a ruhákon és a bútorhuzatokon.
A kialakult komolyabb drogfüggőség jelel félreismerhetetlenek. Az amfetamin- és koka- injellegú izgatószerek használata a kedélyállapot felfokozódásával jár, s a pupillák kitágulását okozza. Az ezt követő .másnaposságot* száraz köhögés, ajakhámlás és olthatatlan szomjúság jellemzi.
A háztartásokban használt egyes ragasztók, tisztítószerek, kórömlakklemosók és fes- tékoldók belélegezve szintén nyugtató, kábító hatásúak, de okozhatnak hallucinációkat Is; hatásukra olyankor az ajkak környéke kisebesedik. Nemegyszer mérgezőek is lehetnek. és súlyosabb esetekben halált is okozhatnak.
A nyugtató hatású drogok, például a heroin, a morfium és a barbiturátok a részegséghez hasonló tüneteket – bizonytalan mozgást, reszketést, szellemi zavarodottságot, olykor pedig eszméletvesztést – okoznak. A heroin és a morfium fogyasztói összeszűkült pupillájukról is felismerhetők.
Aki vadkendert szív, általában ernyedt és álmos; néha az étvágya is fokozódik; szemei vörösek. Az LSD fogyasztói hallucinálnak, szédelegnek és minden látható ok nélkül kuncognak, nevetgélnek vagy éppen páni rémület lesz úrrá rajtuk, ha lidércnyomásos látomásaik vannak.
Gyakran a viselkedés alapvető megváltozása jelzi, hogy az illető kábítószerfüggővé vált. A szenvedély kialakulásával másképp kezd öltözködni, s baráti köre is átalakul. Nem ritka a rosszkedvűség, az iskolai vagy munkahelyi teljesítmény hanyatlása, pontatlanság és a higiénia elhanyagolása.
Ha az a gyanúja, hogy tizenéves gyermeke kábítószereket szed, legyen kedves, gyengéd, és próbálja megtudni, megérteni az okokat. Lehet, hogy csak múló, átmeneti állapotról van szó, s ilyen esetben sokat segít a komoly és szelíd beszélgetés. Ha azonban úgy látja, hogy komolyabb a helyzet, forduljon orvoshoz vagy szaktanácsadóhoz. (Drogstop ingyenes, zöld szám hívható: 06-80-505-678.)
Dugaszaljzatok és kapcsolók, elektromos kapcsolók és konnektorok
Ellenőrzésük és javításuk
Dugaszaljzatok hordozható villamos fogyasztók (6 és 10 A áramerősségig), lámpák és készülékek bontható csatlakoztatására alkalmasak a készülékhez tartozó villás dugó segítségével. Lehetnek falba süllyesztett, falon kívüli, kétsarkú (fázis- és nullavezetö) és két- sarkú védőérintkezős (föld) kivitelűek.
Ha egy dugaszaljzat tapintása meleg, vagy nem működik a beledugott, máshol kifogástalanul használható készülék, ellenőrizze, hogy nem hibásodott-e meg a csatlakozás.
Ha a csatlakozóaljzat fedőlapja eltört vagy megrepedt, cserélje ki. de addig se használja. Áramütést vagy tüzet okozhat, ha valami hozzáér a belső vezetékekhez.
Az új konnektor felszerelése Mielőtt belekezdene a munkába, kapcsolja ki az adott áramkörben vagy az egész lakásban az áramellátást.
Ha a vezetékek végén a szigetelés megfeketedett vagy eltört, vágja le, és 15-20 mm hosszan hántsa le a szigetelést a mögöttes, sértetlen darabról. Használjon éles kést vagy erre a célra való csupaszolóollót. A dobozban két vagy három vezetéket talál. Ha kettőt, akkor a szigetelésük fekete és kék színű lehet, ám nincs jelentősége, hogy melyik érintkezőhöz köti. Három vezeték esetén az egyik bizonyosan sárga-zöld csíkozású; ez a földelés, amelyet a megfelelően jelölt helyre kell kötnie, a másik kettő bekötése között nincs különbség. A csatlakoztatásnál ne húzza meg túlságosan a csavarokat, mert ez könnyen a műanyag váz vagy burkolat meg- repedését okozhatja.
FIGYELMEZTETÉS! E munka elvégzésekor mindig tartsa be az erősáramú elektromos szerelésekre vonatkozó hazai hatályos előírásokat!
Villanykapcsolók A villanykapcsolók is lehetnek fal síkjába süllyesztettek vagy falon kívüliek. A régi forgócsapos helyett ma már csak billentyűs kivitelűek vannak. Többféle rendeltetésük lehet (egysarkú, kétsarkú, két áramkört egymás után kapcsoló csillárkapcsoló, a lámpahelyet különböző helyről kapcsoló alternatív kapcsoló).
Vásárláskor a cserélendő kapcsoló feladatát közölni kell.
DUGASZALJZATOK ÉS KAPCSOLÓK • DUGÓK ÉS DUGÓHÚZÓK • DUZZADT NYIROKMIRIGYEK
ÉS KAPCSOLOK
Megjegyzés A magyar eg/ázsú besűllyesz- tett dugas/aljzatokat és kapcsolókat (6 és 10 A áramerősségig) nem négyszögletes, hanem henger alakú, a falba külön behelyezett műanyag dobozokba szerelik. Ennek falába kapaszkodik a dugaszai), illetve a kapcsolóegységet két csavarral rögzíthető köröm
csavarokat, és ellenőrizze a vezetékek bekötésének szorosságát
Ellenőrzés Ha valamelyik vezeték laza, szorítsa meg a rögzítő csavarját. Ha az egyik vezeték kimozdult a helyéről, úgy a többit is bontsa le, majd mindegyiket ismét rögzítse
Elhelyezés A dugaszaljzatok
helye a padló felett 15 cm magasságban van. Itt már védve van az esetleges sérüléstől. és az ide csatlako
zó vezeték meghajlításához is elegendő a hely.
A sérült kapcsolót haladéktalanul cserélje ki, és addig is ügyeljen, hogy senki se érinthesse meg a vezetékeket! A repedéseken behatolhat a pára, és ilyenkor az egyébként biztonságos műanyag felületek érintése is veszélyes lehet. A régi kapcsolót kicserélheti fényerő-szabályozósra vagy olyanra, amelyik érintésre, esetleg hangra működik.
A szerelés megkezdése előtt feszültségmentesítsen. A sérült kapcsolót csavarozza ki, majd cserélje ki az újra, és rögzítse a helyén anélkül, hogy túlságosan meghúzná a csavarokat.
Hogyan kell kinyitni egy üveg bort?
A jó bor dugója felett hagynak annyi levegőt, hogy a bor a palackozás után tovább érhessen, minősége tökéletessé váljon. Ha a dugó kiszárad és összezsugorodik, akkor sok levegő kerül az üvegbe, és a bor megecetesed- het. megdohosodhat. A dugót hosszú tárolás esetén nedvesen kell tartani, ezért tanácsos a palackot fekve tárolni.
Ha hagyományos dugóhúzót vásárol, olyat keressen, amelyiknek a csavarmenete vékony, nagy menetemelkedésű, a hossza legalább 6 cm és a vége hegyes. Maga a csavarmenet ne legyen éles, mert bevagdossa a dugót, és parafatörmeték kerül az italba.
Csavarja bele a dugóba a spirált addig, míg alul fel nem tűnik a hegye; akkor szorítsa térde közé a palackot, és húzza a dugót kifelé. Ha a dugó szoros, állítsa a palackot a földre, fél kézzel tartsa meg, s a másikkal húzza a dugót.
Pezsgőbontás Az üveg nyakáról szedje le a műanyag fóliát. Tartsa a palack száját magától távol, s csavarja ki a biztosítódrót fűiét, miközben a másik kezével tartsa vissza a dugót. Szedje le a drótot, s a dugót továbbra is tartva, csavarja meg az üveget amíg a dugó emelkedni nem kezd. Óvatosan, fékezve segítse ki a dugót, s azonnal kezdjen töltögetni.
Mit jelezhetnek és mit kell tenni velük?
Ha a szervezetben megduzzad egy nyirokmirigy, az rendszerint valamilyen fertőzést vagy betegséget jelez, de néha védőoltás, rovarcsípés vagy akár egy közönséges vágás is előidézheti ugyanezt a tünetet. Az esetek többségében a duzzadt nyirokmirigyek nem okoznak fájdalmat, viszont kisérő tünetként rossz közérzet vagy elesettség léphet fel.
A duzzanat akkor lohad le, ha az okai is megszűnnek, de ha a nyirokmirigyek néhány napnál tovább maradnak duzzadtak, vagy ha megkeményednek, illetve megnagyobbodnak és a beteg belázasodik, forduljon orvoshoz.
A nyaki nyirokmirigyek felső légúti betegségek, például meghűlés, köhögés vagy influenza esetén is bedagadhatnak.
DUGÓHÚZÓK
A dugóhúzó spirálja legyen nagy menetemelkedésű (1), ne tegyen középütt magja (2), ős a csavarmenet ne legyen éles (3). hogy ne morzsolja szét a dugót.
Puszpángfa A felsó forgatókar a csavarmenet behajtására való. Ha bent van. az alsót ugyanarra kell fcrgaln, s a spirál kihozza magával a dugót.
Pillangó Amikor a csavarmenetet behajtja a dugóba, az emelőkarok felfelé mozdulnak. A spirál hajtúfüle egyben sörnyitó is. Az emelőkarokat most nyomja lefelé, s ezek a fogasáttétellel dugóstul felhúzzák a spirált
A pincérek kedvence A csavarmenetet a keresztbe fordított nyéllé forgatva, hajtsa be a dugóba, majd a csuklós támasztékot támassza meg a palack peremén, s a nyéllel mint egykarú emelővel húzza ki a dugót
Ha az állapot egy hétig vagy még tovább megmarad, és emellett a hónalj és a lágyék nyirokmirigyei is megduzzadnak, az rendszerint a Pfeiffer-féle mirigyláz tünete, de súlyosabb betegségre is utalhat.
Nyaki duzzanatot néha nyálkő is okozhat – ez a nyálmirigyekben képződő mészköszerű lerakódás, amely, ha elzárja a nyál útját, igen fájdalmas duzzanattal járhat, mivel a termelődő nyál nem tud a szájba ürülni: ilyenkor kerülni kell a csípős és savas ételeket és italokat (például az ecetet és a citromlevet is), mert azok fokozzák a nyáltermelést. Az orvos gyakran ki tudja „fejni” a követ egy kis masszírozással, de ha ez nem sikerül, egy egyszerű műtéttel akkor is könnyen el lehet távolítani. A Pfeiffer-féle mirigyláz esetében, amely a gyermekek és a fiatal felnőttek között viszonylag gyakori, az orvos a betegség heveny szakaszának idejére pihenést, fájdalomcsillapítókat és sok folyadékot javasol, de az alkoholt kerülni kell, mivel a kór sokszor a májat is megtámadja.
ECSETEK, FESTÖPÁRNÁK ÉS HENGEREK
Ecsetek, festőpárnák és hengerek
Kiválasztásuk, használatuk és tisztításuk
Az ecsetek különböző felületek festésére szolgálnak. A festőpárna és a festőhenger megkönnyítik a nagyobb felületek befedését.
Ecsetek A legjobbak mindmáig a kínai disznószőr ecsetek. Az olcsóbbak készülhetnek kevert szőrből vagy műszőrből.
A jó munkához jó ecsetre van szükség. A jobb, drágább ecsetek sűrűbb szálúak, és több szőrszál több festéket tud felvenni. A legtöbb új ecset szőre hullik egy kicsit, de az olcsó ecsetek rosszul odaerősített szőrszálai csomókban jönnek ki. Vásárlás előtt ezt vizsgálja meg, és ilyet semmiképpen ne vegyen.
Festésre általában a 13, 25, 50 és 75 mm széles ecsetet használja. Az ecset szélessége legyen arányban a felület nagyságával. Hasznos ecsetfajták:
Falfestő ecset A falfestő ecset 100 vagy 125 mm széles, a belső falak és a mennyezet festésére alkalmas.
Ferde szőrű ecset A 19 mm széles ecset szőrét ferdére vágják, hogy szépen lehessen vele festeni a széleket, például az üveg melletti ablakkeretet.
Ragasztóecset Legalább 100 mm széles, falburkolatok felragasztásához használható.
Tapétázóecset Kb. 250 mm vagy ennél szélesebb, a tapéta falra simításánál alkalmazható.
Vakolatfestő ecset Legalább 125 mm széles, külső festéshez és emulzió felhordására használható.
Ecset favédelemre Ezt a durva szőrű, legalább 125 mm széles ecsetet kizárólag favédő anyagokhoz (innen a neve is) használja.
Az ecset használata Legjobb egy füles edénybe öntött ~ előzőleg összekevert – festékkel dolgozni. így ha valamilyen piszok kerül az ecsetre, nem az egész doboz festék lesz szennyezett. Az ecsetet csak körülbelül az ecsetszőr egyharmadáig mártsa bele a festékbe, és a felesleget törölje le az edény szélén.
Először hosszában kenje le festékkel a felületet, aztán szénében, majd ismét hosszá- bán. Nagy felület esetén tartsa nedvesen a már lefestett részek széleit. Ne menjen rá újra olyan felületre, amely már szárad.
Amikor normál magasfényű festéket használ, vékonyan kenje fel, hogy elkerülje a festék csepegését és folyását; inkább több vékony réteget vigyen fel, mint egy vastagot. Ha egyrétegű cseppmentes festéket használ, jól mártsa be az ecsetet, és vízszintes ecsetvonásokkal vigyen fel egy vastag réteget, így nem fog több festéket használni a kelleténél.
Az ecsetek tisztítása Ha csak 1-2 órára hagyja abba a munkát, nem kell az ecsetet letisztítani – mártsa bele jól a festékbe és csa- varja be alufóliába.
Az ecsetet festékesen lehet hagyni éjszakára, ha a szőrét vízbe mártja, hogy a levegő ne érje. Akassza fel az ecsetet egy beföttes- üvegbe egy merev drót segítségével, amit átfűz az ecset nyelén, majd keresztbefekteti az üveg száján. A szőr ne érintkezzen az üveg aljával, mert meghajlik. Soha ne áztassa be vízbe az ecsetet hosszú ideig, mert a foglalat megrozsdásodik és a szőrszálak megduzzadnak.
A munka befejeztével törölje bele újságpapírba a felesleges festéket, majd mártsa bele a szőrt alkoholba vagy egyéb alkalmas ecsettisztító folyadékba. A cellulóz alapú vagy más speciális festékhez használt ecsetet mindig az előírt hígítóval tisztítsa; ehhez nézze meg a festék dobozán lévő utasításokat.
Az alkoholt vagy más hígítót meleg szappanos vízzel mossa le, majd öblítse le az ecsetet hideg vízben. Ha emulziós festéket használt, egyszerűen mossa le az ecsetet meleg szappanos vízzel, majd öblítse le.
Az ecset tisztítása után jól rázza le róla a vizet, és hogy ne veszítse el a formáját, fogja lazán körbe a szőr végét műanyag szalaggal, majd tegye tiszta, meleg helyre száradni.
Festőpárnák A festőpáma egy nyélre erősített habszivacs tömbből áll, amelyre vékony moher réteget ragasztanak. Sima felületeken gyorsan és piszokmentesen dolgozhat vele, de használható bizonyos mintás falburkolatokhoz is. Nem alkalmas azonban durva felületek festésére, és nem jó kültéri felületekhez sem.
ECSETEK, FESTÖPÁRNÁK ÉS HENGEREK
A falfestés legfontosabb kellékei
A festöpárnát legjobb vízalapú festékhez, például emulziós festékhez használni, ami könnyen letisztítható. Olajfesték esetén a hígító kioldhatja a moher és a habszivacs közti ragasztó réteget.
Különböző méretű festőpárnák léteznek, 25 mm-től 180 mm-ig.
Festőpárnák használata és tisztítása Lapos festékestálból dolgozzon. Csak annyira mártsa bele a párnát, hogy a moher fes- tékes legyen. Ha mélyre mártja, csepeghet róla a festék. Minden irányban fessen úgy, hogy a festéksávok összeérjenek.
A párna lapos részével finoman simítsa végig a felületet. Ne nyomja rá túlságosan, mert kipréseli a festéket a habszivacsból. A megfelelő eredmény eléréséhez két-három festékréteg szükséges.
A munka befejeztével törölje bele a felesleges festéket újságpapírba, és öblítse le alaposan a festőpárnát. Hagyja megszáradni, majd műanyag zacskóban tárolja, hogy ne legyen poros.
Festőhengerek A hengerek többsége 180 mm széles, és nyéllel van ellátva, vagy a nyélbe cserélhetően szerelhető. Különlegesen kiképzett hengerek is kaphatók, amelyekkel a nehezen hozzáférhető helyeket, például a csövek és a radiátorok mögötti falrészt is kifestheti. Három fő hengertípus létezik: műmoher, habszivacs és teddy.
Műmoher henger Nagyon finom, kemény szőrű henger, ami csak sima felületekhez használható, érdeshez nem. Magasfényű festék használata után nehéz tisztítani (I. fent). Ha szükséges, érdemesebb alkohollal próbálkozni, mint hígítóval.
Habszivacs henger Megfelelően bevonja a sima és az enyhén rücskös felületeket, de jobban szétfröcsköli a festéket és durvább külső munkákra nem alkalmas. Mintás hab-
ECSETEK, FESTŐPÁRNÁK ÉS HENGEREK • EDÉNYFOGÓ KESZTYŰ • ÉGÉSI SÉRÜLÉSEK
szivacs hengerek is kaphatók, amelyek festéskor mintázatokat hagynak a falon.
A habszivacs hengereket vízalapú festékekhez használja, mivel a hígítók egy része tönkreteszi őket. Ha magasfényű festéket használ, alkohollal tisztítsa meg a hengert. Teddy henger Ez a népszerű hengerfajta kapható rövid szőrrel a sima felületekhez és közepes, illetve hosszú szőrrel külső munkákhoz. Legjobb, ha vízalapú festékekkel használja őket. A magasfényű festékek lemosása nehéz.
Henger használata és tisztítása Használjon hengertálat, amit egyharmadig töltsön meg festékkel. Mártsa a hengert a festékbe és forgassa meg a tálban, hogy mindenhol festé- kes legyen. Ne szedjen (el túl sok festéket, mert csepegni fog.
Két-három vékony réteget vigyen fel, minden irányban szétkenve a festéket, de egy fő irányban fejezze be. A sarkoknál használjon kisméretű ecsetet.
A munka végeztével azonnal tisztítsa meg a hengert. Görgesse végig egy újságpapíron, hogy a felesleges festék lejöjjön (ne menjen végig kétszer ugyanott, mert akkor csak újra felszedi a festéket). Ha leszerelhető, vegye le a hengert és mossa ki alaposan.
Hogyan készítsük el egyszerűen?
ki edényfogó kesztyű készítéséhez a következőkre van szüksége: 90 cm széles mosható, vastag vászonból, például kópperből vagy más hasonló, nagyon sűrű szövésű anyagból 60 cm-re; 36×40 cm-es, vastag poliészterbélésre; 2,5 mx2,5 cm-es köpperszalagra, valamint cérnára az anyag összevarrásához.
Kiszabása Először selyem- vagy zsirpapírból készítsen szabásmintát. Vágjon ki két 84×15 cm-es. lekerekített végű papírcsíkot Ezek a kesztyűk belső oldalának és az összekötő csíknak a szabásmintái.
Vágjon ki két 18×15 cm-es, egyik végén lekerekített (egyezzen a hosszú csíkok lekerekített végével) papírdarabot. Ezek a bebújható tenyérrészek és a kesztyűk külső felének szabásmintái.
Tűzze a két hosszú és a két kisebb szabásmintát a vászonra, és vágja ki a mintákat az anyagból. Vegye ki a gombostűket, majd a kisebb szabásminták felhasználásával vágjon ki négy darabot a bélésanyagból.
Összevarrása Illessze össze visszájával a hosszú vászoncsíkokat. Ezek közé tegyen két-két bélésdarabot a bebújható tenyérrészek elkészítéséhez. Fércelje a helyére az anyagot és a bélést, majd a tenyérrészek egyenes szélére merőlegesen varrja át az anyag mindkét rétegét és a közéjük helyezett bélést.
Vegye elő a két kisebb vászondarabot. Az egyenes széleik fölött hajtsa félbe a köpper- szalagot, és varrja rá áz anyagra.
-EDÉNYFOGÓ KESZTYŰ—
Hogyan kell kiszabni és összevarrni?
Helyezzen kettős rétegű bélést mindkét kesztyű közé, mindkét végére egyet-egyet. Először fércelje, majd varrja meg véglegesen. A kesztyűk egyenes oldalára varrja rá a köpperszalagot. Színéről fércelje a helyére a kesztyű tenyérrészét az anyag két végén. Varrjon rá körbe szalagot
Visszájával lefelé fektesse a kisebb darabokat a hosszú csíkok végére, és fércelje a helyére. Hajtsa félbe a köpperszalagot, majd a hosszú csíkok egyik hosszú oldalának közepétől kezdve varrja a helyére végig a kesztyűk körül. Egy darabka köpperszalagból készítsen középre hurkot, hogy fölakaszthassa a kesztyűt.
Égés, vegyszerek és elektromos áram okozta sérülések kezelése
A magas hő okozta égési sérülések és a forró folyadékok vagy gőz okozta forrázások azonnali kezelése ugyanaz – hűtse le őket! Az apró sérülésektől eltekintve mindkét esetben orvosi ellátásra van szükség.
Távolítsa el a sérültet a hőforrástól, ügyelve arra, nehogy maga is megsérüljön. Ha a sérült légzése leállt, alkalmazzon mesterséges lélegeztetést, ha viszont lélegzik, de eszméletlen, ujjaival tisztítsa ki a szájüregét. Fektesse stabil oldalfekvő helyzetbe.
Kisebb égési sérülések A sérült bőrrészt hideg vízzel hűtse legalább tíz percig, vagy amíg nem enyhül a fájdalom. Ez csökkenti az ún. „főző” hatást. Az égésre tegyen száraz, steril gézlapot vagy tiszta vászondarabot. Az esetleg kialakult hólyagokat ne bántsa, és ne használjon vajat, zsírt, krémet vagy testápolót, mert azok szárítják a bőrt.
Súlyos égési sérülések Az égési sérülés súlyosságát az érintett bőrfelület kiterjedése, vagy az égés mélysége, vagy mindkettő alapján határozzák meg. A mély égések gyakran nem annyira fájdalmasak, mint a felületiek, mivel az idegvégződések elpusztulnak; a sérült felület pedig inkább elszenesedettnek, mint megperzseltnek látszik.
A súlyos égési sérüléseket is hideg vízzel hűtse (I. fent). Az orvosi ellátásig tegyen rá lazán steril, nem bolyhos kötést vagy tiszta pamutlepedőt. Ne próbálja kitépni a bőrbe beégett ruhát. Vegyen le a sérültről minden ékszert. oldja meg a cipőfűzőjét, lazítsa meg a derékszíját vagy a ruha övrészét és a gallérját. A megégett kart vagy lábat emelje szívmagasság fölé, hogy a sérült végtagok kevesebb vért kapjanak. A megégett kéz- vagy lábujjak közé tegyen steril gézt.
A súlyos égés vagy forrázás sürgős kórházi kezelést igényel. Szabályként ez minden olyan mély égésre vagy forrázásra vonatkozik, amely a test bőrfelületének több mint 10%-ára terjed ki. Kezelje a sérültet sokkos állapot ellen Egy-egy kar vagy a fej a bőrfelület mintegy 9%-át. a törzs elülső és hátsó része, vagy egy-egy láb 18%-ot tesz ki.
Ha a sérült eszméleténél van, hideg vízzel megnedvesítheti az ajkát. Eszméletlen sérültnek soha ne adjon semmit inni.
Égő ruha Ha valakinek lángra kap a ruhája, vízzel vagy más, nem gyúlékony folyadékkal locsolja le, hogy eloltsa a lángokat. Ha nincs kéznél alkalmas folyadék, akkor vastag, természetes anyagból készült szövettel – például takaróval vagy felöltővel – takarja le a sérültet és fojtsa el a tüzet.
Elektromos égések Mielőtt hozzáérne a sérülthöz, szüntesse meg az áramforrást, különben halálra sújthatja. Kapcsolja le a fökap- csolót vagy -csatlakozót, vagy a szigetelt zsinórnál fogva húzza ki a dugót az aljzatból.
Ha nem tudja lekapcsolni az áramot, száraz farúddal válassza el az „élő” vezetéket vagy készüléket a sérülttől, vagy távolítsa el a sérültet az áramforrástól – például a feszültség alatt lévő vasúti vezetéktől. Készüljön fel mesterséges lélegeztetésre, ha leállna a sérült légzése. Figyelje, nem lépnek-e fel a sokkos állapot jelei.
Vegyszerek okozta égések A folyékony vegyszerek okozta égéseket legalább tíz percig tiszta vízzel mosva kezelje, mielőtt segítséget hív. Az égés öblítése közben vegyen le a sérültről minden olyan ruhadarabot, amelyre a vegyszer ráfröccsent, ügyelve, hogy csupasz kézzel ne érjen hozzájuk. Győződjön meg róla, hogy a sérült nem fekszik-e a veszélyes anyagban.
Ha az égést száraz vegyszer okozta, a saját kezét védve, zsebkendővel, finom rongydarabbal vagy puha kefével távolítsa el a sebből a vegyszert, amennyire csak tudja. A beszennyezett ruhadarabokat távolítsa el, és el-
ÉGÉSI SÉRÜLÉSEK • EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS
Kisebb és súlyosabb égések gyors ellátása
Vegyszer okozta szemsérülés Egy.k kezével tartsa nyitva a sérült szemét, és legalább tíz percig öblítse át lassan folyó hideg vízzel Ezután hívjon orvost.
Mély égések Hűtse le a megégett bőrfelületet, majd óvatosan tegyen rá tiszta kötést – például egy párnahuzatot. A kötszert rögzítse törülközővel
vagy hasonló anyaggal.
lenőrizze, hogy a sérült nem ül, vagy fekszik-e a vegyi anyagban.
A szembe került vegyszert folyóvízzel kell kiöblíteni. Legalább tíz percig mossa, vagy amíg a fájdalom nem enyhül. A sérült fejét hajtsa egy mosdókagyló vagy kád fölé úgy, hogy a sérült szem legyen a vízhez közel. Egyik kezével nyissa tágra a sérült szemhéjat. a másik kezével pedig bőségesen öblítse át a szennyezett területet. Ezután a sérülthöz a lehető leggyorsabban hívjon orvost.
Milyen szolgáltatásokat és pénzbeli ellátást vehet igénybe?
A magyar alkotmány biztosítja állampolgárai egészsége megőrzéséhez, helyreállításához és egészségi állapotuk javításához szüksé
Az égéseket azonnal kezelje, hogy enyhítse a fájdalmat, és megelőzze a fertőzést. Elsősegélynyújtás után a kisgyermekeket, betegeket és időseket vigye orvoshoz, bármilyen csekély is az égés. Súlyos esetekben azonnal hívjon mentőt.
Kisebb égések
A 20 forintosnál kisebb felületű égés okozta fájdalmat legalább tíz percig lolyó vízzel hűtve enyhítse Majd az . . ” ‘
égett részre tegyen steril gézkötést vagy tiszta zsebkendőt.
Kiterjedt égési sérülések Fektesse le a sérültet Hívja a mentőket Készüljön fel a sokkos állapot elleni tennivalókra.
ges egészségügyi ellátást, továbbá a foglalkoztatottak betegsége miatt kieső jövedelmük részleges pótlását (táppénz).
Az egészségbiztosítási ellátások körében a jogosultak egészségügyi szolgáltatásokat, pénzbeli (terhességi – gyermekágyi segély, táppénz), valamint baleseti ellátásokat (baleseti járulék) vehetnek igénybe. E jogosultságuk alapja az az egészségbiztosítási járulék, amelyet egyrészt a munkáltató, másrészt a biztosított maga fizet jövedelmével arányosan. A munkáltató ezenkívül minden munkavállalója után ún. táppénz-hozzájárulást is fizet oly módon, hogy a biztosított betegsége miatti keresőképtelensége, valamint kórházi (klinikai) ápolása időtartamára folyósított táppénz egyharmadát hozzájárulás címen fizeti meg. ‘
Egészségügyi szolgáltatások Ezek az ellátások az egészségi állapotnak megfelelően, indokolt mértékben vehetők igénybe az Országos Egészségbiztosítási Pénztárral kötött szerződéssel rendelkező intézményekben, illetve magángyakorlatot folytató orvosnál. A szolgáltatások egy része térítésmentesen jár (például a betegségek megelőzését és korai felismerését szolgáló szűrővizsgálatok vagy fogászati ellátás, illetve orvosi beutalás alapján fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás), de vannak meghatározott összegű egészségügyi szolgáltatások is.
Mi történik akkor, ha önnek (aki nincs munkaviszonyban, munkanélküli segélyre sem jogosult, egyéb ellátásban sem részesül, nem egyéni vállalkozó – tehát nem biztosított), nincs jogosultsága egészségügyi ellátásra? Ilyen esetben, jogszabályi feltételek mellett, lehetősége van arra, hogy egészségbiztosítási jogosultságot szerezzen. Ebben az esetben kérelmet kell benyújtania a Megyei Egészségbiztosítási Pénztárhoz, és a mindenkori minimálbér összegének megfelelően, különböző százalékokat kell befizetnie annak arányában, hogy milyen ellátásra köti, illetve kötheti a megállapodást.
Táppénz Az egészségbiztosítási ellátás keretében fizetett táppénz összege az előző naptári évi kereset napi átlagának 60 vagy 70%-a. Kétéves folyamatos munkaviszony esetén 70%, ellenkező esetben 60%. Fekvőbeteg-gyógyintézeti ellátás esetén a napi átlagkereset 60%-a.
Táppénz annak jár. aki a biztosítás fennállása alatt, vagy annak megszűnését követő 3 napon belül válik keresőképtelenné. Táppénz a keresőképtelenség időtartamára, legfeljebb 1 évig jár. A jelenlegi törvények alapján a keresőképtelenség évi 15 munkanapjára betegszabadság fizetendő, ami az átlagkereset 80%-a. (Gyermekápolás esetén, valamint baleseti táppénz jogos igénye alapján az első naptól táppénz fizetendő.)
Betegszabadság a munkaviszonyban lévő nyugdíjasnak is jár. Táppénz viszont a nyugdíjasnak csak baleset esetén fizetendő.
Keresőképtelenség esetén az egyéni vállalkozó is jogosult táppénzre (az első naptól, mivel öt betegszabadság nem illeti meg). Az ellátás alapja a befizetett társadalombiztosítási járulékalap. A járulékfizetés alapja az ún. vállalkozói kivét, vagy a mindenkor érvényben lévő minimálbér. A járulékmegoszlás a következő: 33% társadalombiztosítási járulék; 3 + 2%-ot a Társadalombiztosításhoz, míg 6%-ot a Magánnyugdíj Pénztárhoz kell befizetnie. (A járulékbefizetést minden hónap 12-ig kell teljesítenie.)
Terhességi-gyermekágyi segély Az egészségbiztosítási ellátás keretében nyújtott pénzbeli ellátás, melynek összege az átlagkereset 70%-a. Folyósításának időtartama a szüléstől számított 168 naptári nap. (Ebből 28 napot a szülés előtt is igénybe vehet.)
Családtámogatási ellátások – Nevelési ellátás Családi pótlék, iskoláztatási támogatás; Gyermekgondozási támogatás; Gyermekgondozási segély (Gyes); Anyasági támogatás. A családok támogatásáról elfogadott kor-
EGÉSZSÉGBIZTOSÍTÁS • EGYENETLEN PADLÓ • EGYÉNI VÁLLALKOZÁS
mányrendelet értelmében 1999. január 1 -jétől a családi pótlék alanyi jogon jár. Eltörlésre került a jövedelem összegétől függő jogosultság, illetve jogosulatlanság. Januártól mindenkinek jár, a jogszabályi előírások betartása mellett, aki a családjában gyermeket nevel. Igényt kell benyújtani annak, akinek a családi pótlék folyósítását a kereset függvényében szüntették meg. Visszamenőleges igény 60 napra érvényesíthető, a feltételek megléte esetén.
Gyermekgondozási segélyre jogosult a szülő a gyermek 3. életévének betöltéséig, vagy tartósan beteg, illetve súlyosan fogyatékos gyermek 10. életévének betöltéséig.
Gyermeknevelési támogatásra az jogosult, aki a saját háztartásában három vagy több kiskorú gyermeket nevel. A támogatás a legfiatalabb gyermek 3. életévének betöltésétől 8. életévének betöltéséig jár.
A gyermeknevelési támogatás havi összege – függetlenül a gyerekek számától – azonos az öregségi nyugdíj mindenkori legkisebb összegével. Ez az összeg 1999-ben 15 350 Ft.
Anyasági támogatásra jogosult az, aki az előírásnak megfelelő igazolásokkal rendelkezik. Az anyasági támogatásra vonatkozó igényt a szülést követő 60 napon belül lehet benyújtani.
Anyasági támogatás összege – gyermekenként – azonos a gyermek születésének időpontjában érvényes öregségi nyugdíj összegének 150%-ával.
Egészségügyi hozzájárulás Az egészségügyi szolgáltatások finanszírozásához szükséges források kiegészítésére bizonyos hozzájárulásokat kell fizetni. Mértéke fix összegű: napi 120 Ft, havi 3600 Ft. vagy a meghatározott esetekben a kifizetett ösz- szeg 11%-a. Minden olyan kifizetésre kerülő összeg után, ami után a 33%-os társadalombiztosítási járulékot nem kell fizetni, a 11%-os fizetési kötelezettség lép életbe. (Például: megbízás esetén, ha a megbízási díj összege kisebb, mint a minimálbér 30%-a, vagyis nem én el a biztosítási összeghatárt, ezért utána nem a 33, hanem a 11%-ot kell fizetni.)
Nem a teljesség igényével élve a felsorolásnál. de jellemző még a felhasználói szerződés alapján kifizetett összeg, amely megoszlik vagyoni részre és munkadijra. 1999-ig a vagyoni részt csak SZJA-előleg terhelte, a kifizetőnek nem volt utána társadalombiztosítási fizetési kötelezettsége. Mostantól ez az összeg 11%-os terhet visel, ami be kell a kifizetőnek fizetnie.
Fa-, vagy betonpadló szintbe hozása
Amikor PVC-padlót vagy parkettát fektet le, igen fontos, hogy a felület, amelyen dolgozik, vízszintes legyen.
A farostlemez lerakása és a szintező anyag szétterítése
Beton Kezdje az ajtótól a szoba legtávolabbi sarkánál, és öntse ki a szintezöanyag kb negyedét a padlóra.
A szintezőanyagot vakolókanállal egyenletesen terítse szét kb. 3 mm-es rétegben. Az ajtó felé haladva felváltva terítse és egyengesse el az anyagot.
Farostlemez Keresse meg a szoba középső pontját, és fektesse pontosan föléje az első lemezt. A többi lemezt e köré fektesse le, az óramutató járásával megegyező irányban haladva.
Fapadló szintbe hozása A nagyon kopott padlódeszkákat 2,4×1,2 m-es farostlemezekkel fedje be. Először azonban állapítsa meg, hogy a deszkák szilárdan állnak-e a helyükön, és ha nem, szegezze oda őket. A kiálló peremeket gyalulja vagy csiszolóvászonnal simítsa le.
Két nappal a lefektetést megelőzően a lemezek durva oldalát nedvesítse meg, majd egy sima felületen fektesse őket háttal egymásra, abban a helyiségben, ahol használni fogja.
A lemezeket az ábra szerint sima oldalukkal lefelé, egymáshoz képest lépcsőzetesen eltolva fektesse le. Közben 30 cm-enként rögzítse őket a helyükre ragasztóval, majd farostszegecsekkel véglegesen szegezze őket a deszkákhoz. Az első szeget a lemez egyik oldalának a közepén verje be, a másodikat és harmadikat az elsőtől kb. 15 cm-re ugyanazon az oldalon, jobbra és balra. A negyediket 15 cm-re a lemez közepe felé, az ötödiket és hatodikat a második, illetőleg a harmadik mellett, a hetediket megint a közép felé, és így tovább.
Betonpadló szintbe hozása Seperje fel a padlót, és mossa fel erős súrolószerrel. A repedéseket és lyukakat töltse ki habarccsal, amihez az előírás szennt keverjen PVA-ra- gasztót.
A szintezőanyagot keverje ki a gyártó használati utasításának megfelelően, majd az ábra szerinti módon terítse szét a padlón. Ügyeljen arra, hogy megfelelő legyen az anyag sűrűsége, mert minél folyékonyabb, annál könnyebben terül. Várjon egy órát, hogy megkössön, és 8-10 órát, mielőtt bármilyen padlóborítást helyezne rá.
Belépés az üzleti életbe
Minden olyan termelő vagy szolgáltató tevékenység, amelyet nem munkáltató számára, ellenérték fejében, nyereség- és vagyonszerzés céljából rendszeresen végez, egyéni vállalkozásnak minősül.
Egyéni vállalkozás csak vállalkozói igazolvány birtokában gyakorolható. Ezt az igazolványt kérelemre – az erre a célra rendszeresített forma nyomtatvány kitöltésével – a vállalkozó székhelye és tevékenységi köre szerint illetékes gazdasági kamara adja ki. (Budapesten a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Kerületi Szolgáltató Irodái, vidéken a megyeszékhelyeken, illetve a megyei jogú városokban a Területi Iparkamarák.)
A kérelemhez a formanyomtatványon kívül 3 hónapnál nem régibb erkölcsi bizonyítványt, a személyazonossági igazolvány számát, a szakképzést igazoló hivatalos okiratot (például oklevél, mesterlevél stb.), valamint 5000 Ft eljárási díjat kell mellékelni.
Az eljárási idő kb. 30 nap.
Az iparkamarához érkezett bejegyzési kérelem adatait (egyéni vállalkozó neve, születési helye és ideje, anyja neve, székhelye) számítógépen rögzítik. Ha szükséges, a kamara a kérelmező helyett – ha az nem rendelkezik vele – beszerzi az adószámát, valamint társadalombiztosítási folyószámlaszámát. Az egyéni vállalkozó csak egy vállalkozói igazolványt kaphat. Azonosítására, mint tagjának, a kamara nyilvántartási számot ad, melyet ettől kezdve az egyéni vállalkozónak az iratain fel kell tüntetnie. A vállalkozói igazolvány kiadása, visszavonása és az ezzel
EGYÉNI VÁLLALKOZÁS • EKCÉMA • ÉKSZEREK • ELEKTROMOS ÁGYMELEGÍTŐK
kapcsolatos igazgatási eljárások a kamara hatáskörébe tartoznak.
Az igazolvány, illetve az iparűzési engedély birtokában ön vállalkozásához bélyegzőt készíttethet, és most már, mint kamarai tag, megkezdheti tevékenységét.
Képesítéshez kötött tevékenységet csak akkor folytathat, ha a jogszabályokban meghatározott követelményeknek megfelel, vagy az alkalmazottai, illetve kisegítő családtagjai között van olyan személy, aki az előírt képesítéssel rendelkezik. (Segítő családtag lehet a vállalkozó közeli családtagja, élettársa, testvérének házastársa stb.) ‘
Egyéni vállalkozóként egyidejűleg ön nem lehet gazdasági társaság korlátlanul felelős tagja.
Az egyéni vállalkozó – saját kérelmére – egyéni cégként a cégjegyzékbe bejegyezhető.
Ha ön mint egyéni vállalkozó üzletet tart fenn, szolgáltató tevékenységet folytat, a működését cégtáblával köteles megjelölni, amelyen a nevét, székhelyét kell feltüntetnie, valamint azt a gazdasági kamarát, amelynek tagja.
Egyéni vállalkozói tevékenysége megszűnik, ha igazolványát visszaadja, vagy a kamara visszavonja. Ez utóbbi eljárás többek között akkor következik be, ha ön felszólítások ellenére sem rendezi adótartozását, társadalombiztosítási járulékfizetését, vagy nem tesz eleget kamarai tagdíjfizetési kötelezettségének.
További információért forduljon a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara Közigazgatási Osztályához (1016 Budapest, Krisztina körút 99. – Tel: 356-9000/523).
A betegség elkerülése
Ennek a dermatitisznek is nevezett gyakori bőrbántalomnak több fajtája is ismeretes. Minden változat viszketéssel, a bőr kipiroso- dásával és megduzzadásával jelentkezik; később hólyagok alakulnak ki, amelyek felfakadnak és olykor el is fertőződhetnek. A bőr száraz, pikkelyes kinézetű marad.
Az ekcémás esetek 90%-a először csecsemőkorban jelentkezik, és felük a kétéves kor előtt elmúlik. Csak igen ritka, hogy felnőttkorig eltart.
Okok és kezelés Az orvosok sok ekcémás esetről nem tudják biztosan megállapítani, hogy mi volt a kiváltó oka. A tüneteket okozhatják a bőrrel érintkezésbe kerülő vegyszerek, mosószerek, festékek, nikkelt tartalmazó ékszerek, de még kerti növények is. Dezodorok és más kozmetikumok az arcon és a testen is okozhatnak ekcémát; a betegségnek ez a fajtája elkerülhető, ha a kiváltó vegyületet azonosítják, és a továbbiakban elkerüli a vele való érintkezést.
A betegség másik fajtája az atopiás ekcéma. Ez gyermekeknél a leggyakoribb, s a családban többnyire már korábban is előfordult, gyakran szénanáthával vagy asztmával együtt. A krónikus atopiás ekcéma keletkezése elkerülhető, ha a kiváltó okoktól – hideg, téli széltől vagy érzelmi megrázkódtatástól – őrizkedik. Kerülje a testtel közvetlenül érintkező gyapjúholmi viselését. Az ágyat tartsa pormentesen, és ne használjon tollpámát, tollal bélelt paplant.
A korai tünetek enyhítésére használhat cinktartalmú kenőcsöt vagy oldatot, szappan helyett mosakodókrémet. Későbbi stádiumban a bőrgyógyászok hidratáló készítményeket és szteroidokat ajánlanak. Nehéz megállni, hogy ne vakarja az érintett bőrfelületet, de uralkodjon magán, mert a vakarás csak súlyosbítja a bajt; vérzést, elfertőződést is okozhat.
Fontos, hogy ekcémás tünetek jelentkezésekor minél hamarabb forduljon bőrgyógyászhoz.
Tisztításuk és apróbb javítások
Az ékszerek szépsége és csillogása tisztítással őrizhető meg: puha kefével (például sminkecsettel), meleg, szappanos vízzel, vagy valamilyen ékszerápoló szerrel finoman dörzsölje le a felszínt, hogy fellazítsa a szeny- nyeződéseket.
Szárítsa meg, majd szarvasbőrrel fényesítse ki az ékszert. Az opál, a borostyán és a türkiz igen sérülékeny, csak szarvasbőrrel vagy puha ronggyal dörzsölhető.
Gyémánt tisztításához egy evőkanál ammóniából és két csésze szappanpelyhes meleg vízből készült oldatot használjon. Ezután tiszta meleg vízben öblítse le, majd mártsa sebbenzinbe, hogy fényét visszakapja.
A gyöngyöket meleg, szappanos vízben mossa meg, bár szépségüket leginkább úgy őrzik meg, ha viseli őket, mivel felületüknek jót tesz, ha érintkeznek a bőrben található természetes olajokkal.
Ennek ellenére legyen óvatos, mert a smink, a parfüm, illetve a hajlakk árthat a gyöngyöknek.
Tömör ezüst ékszereket egy evőkanál mosószódából és 6 dl forró vízből készített oldatba mártson. Miután eltűnt a patina, alaposan öblítse le és szárítsa meg őket.
Olyan ezüstöt, melybe bármiféle követ foglaltak, ehelyett ezüsttisztítóval tisztítson. Az arany és platina meleg, szappanos vízben mosható.
Értékesebb ékszerek javítását bízza szakértőre, divatékszerek egyszerű javítá-
Laza kő Apró ékszerészcsipasszel finoman nyomja össze a követ tartó karmokat, és mindaddig hajlítsa befelé, míg azok megfelelően rá nem szorulnak a kőre.
sát azonban ön is elvégezheti otthon, ha ezek nem nemesfémből vagy drágakőből készültek.
Javításukhoz apró ékszerészcsipeszt használjon, mindig erős fénynél dolgozzon, és tegyen az ékszer alá puha ruhát, hogy a kövek esetleg leváló apróbb darabjai ráeshessenek, amelyek egyébként elgurulhatnának és szem elől tűnnének.
Kilazult kövek megerősítése A drágakőutánzatokat gyakran apró karmok tartják, melyeket, ha letörnek, csak ékszerész tud pótolni. Amennyiben csak kilazultak, ön is megerősítheti őket sima végű csipesszel. A csipesz szárait finoman, de határozottan szorítsa a karomra és nyomja befelé, amíg az kellő mértékben rá nem szorul a kőre.
Ha a kő kiesik a foglalatból, ez általában a ragasztóanyag elöregedése miatt következik be. A javításhoz egy tűreszelő végére tekerjen csiszolóvásznat, és ezzel dörzsölje le a régi ragasztót a kő hátáról és a foglalatról, majd ezeket kenje be egy vékony epoxigyantával. Ezután illessze a helyére a követ, és hagyja megszáradni.
Vásárlás, használat és hibaelhárítás
Elektromos ágymelegítők Ezek a készülékek csak arra valók, hogy lefekvés előtt felmelegítsék az ágyat, de alvás előtt ki kell kapcsolni őket. Az alacsony feszültséggel működő típusokat éjjelre is bekapcsolva hagyhatja, a matracra, a lepedő alá helyezve, de biztonságosan rögzítse, nehogy összegyűrődjenek.
Melegítőlepedők A hagyományos lepedőkhöz hasonló, hozzávetőleg azonos súlyú melegítőlepedők középső részében fűtőbetét található, de a széleken, ahol nem a testtel, hanem a matraccal érintkeznek, nem tartalmaznak hőfejlesztő elemeket. A fűtés ereje többnyire beállítható; a keletkező hőmennyiséget termosztát ellenőrzi. Éjszakára is bekapcsolva hagyhatja őket. Újabban árammal fűthető takarók is forgalomba kerültek.
Melegítőpárnák Ezek kisméretű elektromos „takarók” mosható huzatban, összehajthatok vagy hajlíthatók, és így egy fájó végtag köré helyezhetők, hogy melegük csökkentse a fájó érzést, de ölbe is rakhatók, továbbá meleg vizes palack helyett ágyban vagy székben is használhatók. Ügyeljen rá, hogy a párna zsinórját úgy helyezze el, hogy senki ne akadjon bele.
Biztonsági intézkedések: mit tegyen, és mit ne Tárolja a melegítőlepedőt száraz helyen; kiterítve vagy összetekerve, de mindenképpen gyűrődésmentesen.
Olvassa el és tartsa be a használati útmutató tanácsait.
Rendszeresen vizsgálja meg, hogy a fűtőszálak nem gyűrődtek-e meg, és egymástól egyenletes távolságra húzódnak-e. Ezt- úgy
ELEKTROMOS ÁGYMELEGÍTÖK • ELEKTROMOS GÉPEK… • ELEKTROMOS HIBAKERESÉS • ELEKTROMOS VEZETÉKEK
lehet megnézni, hogy a lepedőt erős fény elé tartja; a fémrészek ilyenkor láthatóan kirajzolódnak.
Ne tűzze a lepedőt a matrachoz.
Ne használjon gyűrött vagy erősen összehajtott készüléket.
A hálózati adapterre ne csatlakoztasson egynél több készüléket; Ilyenkor megeshet, hogy valamelyik magától bekapcsol.
Ne vásároljon használt melegítőlepedőt.
Ne adja vegytisztítóba a készüléket. A mosható modellek tisztántartásánál tartsa be a gyártó kezelési utasításait.
Ne kapcsolja be a készüléket, amíg nedves; terítse ki és hagyja tökéletesen megszáradni. Gyenge centrifugát használhat, de a szárítógép elmozdíthatja a helyűkből, vagy eltépheti a fűtőszálakat.
Hiba esetén Ha a lepedő nem melegít, először is győződjön meg róla, hogy van-e áram a fali csatlakozóban – dugjon bele egy másik, bizonyosan működő készüléket. Ha itt minden rendben van. ellenőrizze, hogy jól volt-e bedugva az adapter. Ha ez is jó, cserélje ki az adapter biztosítékát. Ha ekkor sem működik a készülék, vigye vissza az üzletbe, ahol vásárolta. Soha ne próbálja saját maga megjavítani ezeket a készülékeket!
Elektromos gépek biztonságos használata
Hogyan kerülheti el a sérüléseket, ha elektromos gépeket használ?
Minden elektromos fúrógép, fűrész és más hasonló eszköz veszélyes lehet, ha nem tartják megfelelően karban és nem kezelik óvatosan. Mindig bizonyosodjon meg arról, hogy az elektromos gép földelt-e. Rendszeresen ellenőrizze a vezetékeket, és cserélje ki, ha elhasználódtak vagy megsérültek. Cserélje le a villásdugót, ha megrongálódott. Mielőtt a fogyasztót bekapcsolná, győződjön meg a tápvezeték túláramvédelméről. Ezt az elosztótáblára helyezett kismegszakító (esetleg olvadóbiztosító) ellenőrzésével kell elvégezni.
Mindig húzza ki a szerszám csatlakozódugóját, mielőtt részegységet – például csigafúrót, körfű résztárcsát vagy sarokcsiszoló tárcsát – cserél. Mindig húzza ki a szerszám dugóját a konnektorból, amikor befejezte a munkát. Használjon védőszemüveget: ne viseljen laza ruházatot, nyakkendőt vagy ékszert. Ne engedjen gyerekeket vagy állatokat arra a területre, ahol dolgozik.
Szilárdan, lehetőleg két kézzel tartsa a szerszámot; elektromos fúróra szereljen inkább oldalfogót, és ne a gép testével fogja. Satu vagy állítható munkapad használatakor ellenőrizze, hogy a munkadarab biztosan be van-e fogva. ‘
Körfűrész használatakor álljon az egyik oldalra és ne mögé: ha a penge megakad, a fűrész hátrarúghat. A rúgás irányát tartsa a körfűrész síkjában, különben a fűrészlap megszorul. Ha a fűrészlap akadozni kezd, kapcsolja ki a gépet, és várja meg, amíg a penge mozgása leáll. Ezután húzza ki a vágás
ból és kezdje újra a munkát. Amikor befejez egy vágást, mindig ellenőrizze, hogy a fűrész pengevédője zárt helyzetben állt-e.
Elektromos készülékek hibakeresése
Két egyszerű módszer
Ha egy elektromos készülék felmondja a szolgálatot. első dolga az legyen, hogy áramtala- nítja.
A hibakereséshez néhány egyszerű eszköz szükséges. Készítse el próbalámpáját az ábrán bemutatott módon, és szerezzen be egy fáziskeresö csavarhúzót. A próbalámpa két vezetéke végére tegyen krokodilcsipeszt.
Mit tegyen, ha például nem ég az asztali lámpája?
- Csavaron bele új izzót; ha nem ég, akkor csavarja ki, és így kapcsolja be a készüléket, majd a fáziskeresővel érintse meg egymás után a foglalat két érintkezőjét, miközben felcseréli a villásdugó bekapcsolási helyzetét. Ha a kereső mindkétszer kigyullad, akkor idáig eljut az áram, az izzóig viszont nem; vagyis a foglalat érintkezője nem érintkezik az izzó megfelelő pontjaival. A foglalatot kell megjavítani vagy kicserélni.
- Ha a fáziskeresö nem jelez áramot, húzza ki a lámpa villásdugóját a konnektorból, és nézze meg a dugó biztosítóját a fáziskeresővel. Ha a biztosító előtt van áram, utána pedig nincs, akkor a biztosítót kell kicserélni.
- Ha a biztosító ép, dugjon be egy másik fogyasztót a konnektorba. Ha az működik, akkor a hiba a lámpakábelben van.
Kösse ki a kábelt mind a lámpából, mind a villásdugóból, és a kábel ereit kűlön-külön Iktassa be házi készítésű próbalámpája áramkörébe. Az egyiken át valószínűleg záródni fog az áramkör (égni fog a lámpa), a másikon nem. Ha megoldható, a sérült szakaszt vágja ki. de használjon hozzá gyári kábelcsatlakoz- tatót.
- Ha a próbaképp bedugott másik készülék sem működik, ellenőrizze a konnektor áramkörének biztosítóját. Ha az is rendben van, lehet, hogy a lámpakapcsoló a hibás.
Működésének ellenőrzéséhez áramtalaní- tott helyzetben hidalja át a kapcsolót a próbalámpával, ahogy az ábra mutatja.
Ha az áramkört ellátó újonnan berakott olvadó biztosíték is elfüstöl, illetve a kismegszakító kiold, forduljon szakemberhez.
Elhelyezésűk, bekötésük és cseréjük
A háztartások villamos fogyasztóit a mérőóra után elhelyezett főelosztó táblától sugarasankiinduló áramkörök látják el. Az ide visszatérő ún. körvezetékes rendszert hazánkban nem használják.
A fogyasztókat célszerűen csoportosítva, illetve előírásszerűén külön áramkörökbe kapcsolják. Egy lakásban legalább négy áramkört kell kialakítani, például a lakószobai
— ELEKTROMOS HIBAKERESÉS —
Próbalámpa Zseblámpaizzó-‘ogla a:ot csavamzzoc egy da/ao deszkára Erős gumigyűrűvel fogasson aiája egy 4.5 voltos apóséiemet. A foglalat egyik érintkezőiéhez kössön vékony, többeres kábelt, szabad végere szereljen krokodilcslpeszt. A másik foglalatérintkezőt kösse össze az elem egyik pólusával, a másik pólushoz pedig erősítsen cslpeszes kábelt
A csipeszekkel fogja meg a vizsgáin, kívánt biztosító két végét Ha a biztosító ép, a lámpa kigyullad
Lehet, hogy a kapcsoló a hibás. Áramtalanítsa a lámpái, tegye szabaddá és a próbalámpával hidat a át a kapcsolót Kapcsolgassa ki-be: ha jó, akkor a próbalámpa is elalszik-meggyullad. Ellenkező esetben cserélje ki a kapcsolót.
Helyezze áram alá és kapcsolja be a hibás lámpát. Ha a táziskeresö a fogtálát mindkét pólusán áramot mutat, akkor bizonyos lehet benne, hogy az áram egészen odáig eljut.
világítóhelyek, a lakószobai dugaszolóhelyek, a konyhai világítás és dugaszolóhelyek, fürdőszobai világítás és dugaszolóhelyek áramköreit. Vegyes világítási és dugaszolóhely áramköreinek kialakításával elérhető, hogy egy áramkör meghibásodása esetén ne maradjon a helyiség világítás lehetősége nélkül.
Egy áramkörön legfeljebb 6-8 lámpahely vagy csatlakozóaljzat lehet. Külön áramköröket kell létesíteni a helyhez kötött nagy háztartási készülékekhez (villamos tűzhely, bojler, mélyhűtő stb.). 50 l-esnél nagyobb bojlert, 1,5 kW-nál nagyobb teljesítményű fűtőberendezést csak csúcsidőkizárásos áramkörre szabad kötni. Ehhez az áramszolgáltató által működtetett kapcsoló csatlakozik, és célszerűen külön „éjszakai” fogyasztásmérő van hozzá felszerelve.
Minden 6 rr^-nél nagyobb alapterületű helyiségben mennyezeti lámpát kell felszerelni, 12 m2-nél nagyobb lakószobában kötelező két áramkörös (csillár) kapcsolást készíteni. Konyhában és fürdőszobában munkahelyi világítási lámpahelyet is kialakítanak. Dugós csatlakozóhelyeket 5 msenként kell kialakítani, és a konyhában célszerű több dugaszaljzatot is elhelyezni. A csatlakozóhelyek és a világításkapcsolók elhelyezésénél a célszerűség mellett az ez irányú kötelező előírásokat is be kell tartani. Ez ügyben villanyszerelőtől kérhet tájékoztatást.
A vizes helyiségek (fürdőszoba, szárítóhelyiség) villamos készülékeire, azok elhelyezésére szigorú életvédelmi előírások vannak érvényben, ezekről szintén kérje villamos szakember tanácsát.
FIGYELMEZTETÉS! E munka elvégzésekor mindig tartsa be az erősáramú villamos szerelésekre vonatkozó hazai hatályos előírásokat!
Minden egyes áramkör túláram és zárlat elleni védelmét a főelosztótáblán elhelyezett, az áramkörbe szerelt kismegszakító (régebben olvadó biztosíték) végzi. Helyhez kötött fogyasztóknál ezek a kismegszakítók az előírásszerűén kötelező leválasztó kapcsoló szerepét is betölthetik.
A lakások áramköreinek a legkisebb keresztmetszetű alumínium vezeték 2,5 mm2-es lehet, de célszerűbb ehelyett az 1,5 mm2-es rézvezeték használata. E vezetékek max. 3 kW egyidejű terheléshez, illetve 20-25 m nyomvonal hosszúságig megfelelőek. Az áramkörre az ajánlottnál nagyobb fogyasztást nem szabad kapcsolni. A vezetékek esetleg kicserélhetők nagyobb keresztmetszetűre, amennyiben beleférnek a védőcsőbe. E munkát villanyszerelő végezze. Szabvány írja elő, hogy villamos tűzhelyhez a főelosztó táblára 3 db kismegszakítót kell szerelni, 5×6 mm2-es alumínium, illetve 5×4 mm2-es rézvezetékkel a tűzhely közelében elhelyezett csatlakozódobozig. Ezzel – még ha csak egyfázisú is a tűzhely – annak háromfázisúra bővítésére megvan a lehetőség.
Minden áramkörbe megszakítás nélküli védővezetőket (földvezeték) kell kiépíteni az érintésvédelem érdekében. A villamos hálózatok érintésvédelmének érdekében szigorúan előirt életvédelmi megoldásokat villamos szakembernek kell elvégeznie és ellenőriznie!
A műanyag bevonatos szigetelt vezetékek falhoronyba helyezett, kellő átmérőjű védőcsőbe vannak behúzva. Ezek többnyire műanyag (PVC) csövek, bár régebben fémburkolatú szigetelt (Bergmann) csövet használtak (ezt ma sem kell kicserélni). A csövek vezetése célszerűen keresztezésmentes, vízszintes és függőleges irányú. Az elágazásokhoz elágazó dobozok, a szerelvényekhez (kapcsoló, dugaszaljzat) szerelvénydobozok vannak falba süllyesztve vagy a falra szerelve. Panelházaknál az áramköri vezetékeket újabban falra erősített műanyag vezetékcsatornákba helyezik.
A vezetékek szigetelő bevonatának a színe előírásos. A fázisvezeték fekete, a nulla vezeték kék, a földvezeték (nullázó vezeték) zöld-sárga színű (régebben piros) kell, hogy legyen. Eltérő színű vezetékek mindkét végénél az előírt színjelölést szigetelőszalaggal kötelező megjelölni.
A kettős szigeteléssel ellátott, ún. MM falvezeték védőcső nélkül, közvetlenül a vakolatba helyezhető. A lakásokban a kábelnek nevezett vezetékeket nem szerelik védőcsőbe. Ezek külső burkoló köpenye enélkül is kellő védelmet nyújt. Rendszerint több erűek, melyeket érszigetelés vesz körül, és övszigetelés fog össze, kívül pedig külön műanyag burkolat veszi körül.
Ha az erek vékony rézszálakból vannak összeállítva, a kábel kellően hajlékony, ezért nem helyhez kötött fogyasztóknak (rádió, vasaló, konyhai kisgépek stb.) a dugaszaljzathoz villás dugóval csatlakozó ún. lengő vezetékeihez ezt alkalmazzák.
Éghető anyagú épületek (faházak, padlás) vezetékeihez kábeleket kell használni, amelyeket falra erősített kábelbilincsek tartanak. E vezetékekhez növelt melegállóságú csatlakozó- és kapcsolódobozokat kell alkalmazni (ezeket háromszöggel körbevett F betű vagy áthúzott lángnyelv rajza jelzi).
A földbe fektetett, ún. földkábeleknek speciális, megerősített szigetelésük van, amit külső légvezetékek helyett a földbe fektetnek.
A kábelek elsősorban két (fázis és nulla), három (fázis, nulla és föld), esetleg négy vagy több erűek lehetnek. A vezetékkötéseket, toldásokat, leágazásokat kizárólag elágazódobozban és a szerelvények bekötésénél szabad készíteni. Ehhez a vezetékvégeket 10-15 cm ráhagyással levágva és a szigetelés 2-3 cm-es eltávolításával kell előkészíteni.
Az elektromos vezetékek rögzített kötéseihez vezeték-összekötőket, elsősorban bakelitházas sorozatkapcsokat („csokoládészorítók”) alkalmaznak. Ezzel a csavaros szorítással létesítik az összekötést. Alumíniumvezetékeknél a rögzítőcsavarok alatt leszorítólemezes kivitelű összekötőket kell alkalmazni. A kábelek egymáshoz kapcsolásánál speciális, hőre zsugorodó csöves szigetelést alkalmaznak.
Mit fagyasszon és meddig tarthatja el?
A legegyszerűbb élelmiszertől, mondjuk egy zacskó friss zöldborsótól vagy zöldbabtól a legbonyolultabb készételekig mindent le lehet fagyasztani, amit aztán fogyasztás előtt csak fel kell melegítenie. Vásárolhat fagyasztott készételeket az élelmiszerboltokban is, de lefagyaszthat otthon is kerti zöldségeket, egy-egy szelet húst vagy saját készítésű ételeket is.
Az étel előkészítése Ha nincs gondosan becsomagolva és lezárva, a mélyhűtött étel elveszti ízét, zamatét és állagát. A csomagoláshoz használjon zsírtaszító, vízhatlan és erős fóliát; legjobb az erre a célra gyártott hűtőta- sak. Alkalmasak még az erős polietilénzsákok, vízhatlan papírdobozok és a légmentesen zárható műanyag edények is.
Csomagolja az ételeket kisebb adagokba, hogy szükség esetén hamar felengedjenek. Szorítsa ki a csomagokból a levegőt, amennyire csak lehetséges, de folyadékoknál hagyjon némi helyet, hogy a fagyban kitágulhassanak. Az ételeket hagyja szobahőmérsékletre hűlni, mielőtt a fagyasztóba rakná őket.
A csomagokra zsirceruzával vagy alkoholos filctollal írja rá az étel fajtáját és a hűtés dátumát is. Kenyér és üres tésztafélék kivételével egyetlenegy ételfajtát se fagyasszon le másodszor.
Mit ne fagyasszunk? A nyers tojások a fagyasztóban szétrepednek. A fagyasztott tejszín, joghurt és majonéz felolvasztva alkotóelemeire bomlik szét, s ugyanígy a zselatinnal készült ételek is. A habbal vagy krémekkel tálalandó ételeket ezek nélkül tanácsos lefagyasztani.
Kenyér és sütemény fagyasztása A kenyér és a péksütemények kitűnően fagyaszthatok. A kenyér egy hónapig friss marad, a péksütemények akár fél évig is.
A süteményeket cukormáz nélkül fagyasz- sza, így fél évig is felhasználhatók, a gyümölcsös sütemények akár egy évig is elállnak. Ha mégis cukrozott süteményeket akar lefagyasztani, akkor először csomagolás nélkül fagyassza le, s amikor a cukormáz megdermedt, a mázat védve egy külön réteg zsírpapírral csomagolja be őket, és úgy helyezze vissza a fagyasztóba. Ezeket két hónapon belül tanácsos elfogyasztani.
Tészták és készételek fagyasztása A nyers tészta őt hónapig tartható a fagyasztóban. Az elősütött tésztafélék szintén jól eltarthatók; a gyümölcsös tésztafélék hat, a húsosok négy hónapig frissek maradnak. A pizza, a ragu és a tésztafélékhez készült mártások, öntetek két hónapig elállnak. Felmelegítéskor szükség szerint sózza, illetve fűszerezze őket.
Hal, hús és baromfi Csak tökéletesen friss halat tegyen a mélyhűtőbe. A kisebb orsó alakú halakat pikkelyezze le és belezze ki, a nagyobbaknak egyszerűen csak vágja le az úszóit és a fejét. A lepényhalakat filézze ki, és a szeleteket egymástól zsírpapírral elválasztva tegye el. A mélyhűtött halak fél évig maradnak felhasználhatók.
A fagyasztóba csak a legjobb minőségű, friss húst szabad eltenni. Távolítson el minden zsírt és csontot, és csomagolja több réteg pa
pírba a húst, hogy a fagyfoltosodást megakadályozza. A különböző húsféleségeket zsirpa- pírral válassza el egymástól. Fagyassza a húst gyorsan; a lassú fagyás a minőség rovására megy. A disznóhús kilenc hónapig, a birka- és marhahús egy évig is eltartható.
Szárnyasok és apróvadak lefagyasztása előtt az aprólékot tegye félre, és ezeket csomagolja külön. Alaposan mossa, majd szárítsa meg a húst. A testüregbe ne tegyen fagyasztás előtt semmit, mert ez lassítja a lehű- lési folyamatot. A baromfi és az apróvadak kilenc hónapig tarthatók el. az aprólék hat hónapig.
Gyümölcs és zöldség A zöldségeket fagyasztás előtt blansírozni kell, hogy az ízeket és a színt károsító enzimek lebomoljanak; vastagságuktól függően 2-4 percre dobja forró vízbe, majd hideg folyóvízben hűtse le őket. A fagyasztott zöldségfélék egy évig is eltarthatok.
A fagyasztott gyümölcsök sokáig megtartják ízüket és színüket, de húsuk könnyen megszlvacsosodik, megpuhul. Fagyasszon érett, de még kemény húsú gyümölcsöket. A túlérett darabokat már gyümölcspúré formájában érdemes lefagyasztani.
A gyümölcsök fagyasztásának három módszere ismeretes; elteheti őket szárazon, cukrozottan és púréformában. Az első módszernél először tálcán, csomagolatlanul fagyassza le a gyümölcsöt, s ha már kőkemény, akkor tegye papírba vagy dobozba. így szokás fagyasztani az epret, az egrest, a szedret és a málnát.
Cukrozott gyümölcsként a leves gyümölcsöket: epret, málnát és cseresznyét tegyen el. Fél kilóra 12 dkg cukrot számítva alaposan keverje össze a cukrot és a gyümölcsöt, és adagolja zacskókba vagy dobozokba. Fagyasztás előtt a magokat távolítsa el.
A kajszi- és őszibarackot vagy szilvát szirupban is lefagyaszthatja. Oldjon fel 6 dl vízben fél kiló cukrot, majd a szirupot hűtse le jégszekrényben. A gyümölcsöket hámozza meg, vágja félbe, magozza ki, és minden fél kilóra öntsön 3 dl szirupot. Az üveg alá rakjon összegyűrt zsírpapírgalacsint, hogy a gyümölcs a folyadék felszíne alatt maradjon.
A cukorban vagy szirupban eltett gyümölcs idővel megsápad, megfakul, ezért keverjen hozzá egy kevés citromlevet.
A megfelelő forma megtalálása
Az életbiztosításoknak két nagy csoportjuk van: az elérési és a halálesetre szóló vagy más néven kockázati életbiztosítás. Az elérési biztosításoknál a biztosító a szerződésben rögzített biztosítási időszak végén fizet, amikor a biztosított személy még él, ellentétben a kockázati életbiztosítással, amikor a biztosított személy halála a biztosítási esemény. A két biztosítás nemcsak ellentéte egymásnak, hanem jól kiegészítik egymást. Ezért van az. hogy a legtöbb életbiztosítási módozat úgynevezett vegyes életbiztosítás, amely egy kockázati és egy eléréses életbiztosítási részből áll.
így ha a biztosított személy a biztosítás időtartamán belül elhalálozik, akkor a biztosító a törvényes örökösnek vagy a megnevezett kedvezményezettnek fizeti ki a szerződéses összeget. Ha a biztosítási időszak végéig nem történik káresemény, akkor a biztosított személy megkapja a pénzt a szerződéstől függően, kamatokkal együtt.
A szolgáltatásokból is következik, hogy az elérési életbiztosítás díja jóval magasabb, mivel ez megtakarítás jellegű, a befizetett díjakat a biztosító meghatározott feltételekkel az állam által kibocsátott értékpapírokba, részvényekbe stb. fekteti. A fizetendő díj nagysága nemcsak a biztosítási összegtől, hanem a biztosított életkorától és az időtartamtól is függ.
A vegyes életbiztosítások egyik módozata az előrehozott szolgáltatású vegyes életbiztosítás, mely meghatározott időre (általában 20 év) szól, s a biztosított az 5., 10., 15. év végén felveheti a biztosítási összeg bizonyos százalékát. A biztosítás természetesen kockázati részt is tartalmaz, tehát a biztosítási időtartam alatt bekövetkezett káreseményekre is fizet.
Minden életbiztosításhoz köthetők kiegészítő biztosítások. Ilyen például a baleseti halálra szóló kiegészítő biztosítás, amely mint a nevében is benne van, baleseti halálesetnél fizet, a baleseti rokkantsági biztosítás, mely a rokkantság százalékos arányában fizet. Tehát ha a biztosítottat 67,5%-os rokkantnak nyilvánítják, akkor a szerződésben szereplő biztosítási összeg (kiegészítő biztosítás összege) 67,5%-át fizetik ki.
Életbiztosításoknál külön említést kell tenni a járadék- vagy nyugdíjbiztosításokról. Ennek tipikus formája az, ha valaki havonként vagy negyedévenként egy bizonyos összeget fizet be a biztosítónak szerződés ellenében, s nyugdíjba lépése után élete végéig vagy meghatározott ideig járadékot kap. Természetesen ez a pénz kamatozik, így a járadékszolgáltatás kezdetekor már magasabb járadékot kap a biztosított. Minden életbiztosításnál lehetőség van indexálásra, mely biztosítótársaságonként változik, hogy kötelező-e bizonyos idő eltelte után, vagy szabadon dönthet a biztosított, hogy kéri-e vagy sem.
Minden életbiztosítás esetén, amely legalább 10 évig vagy nyugdíjkorhatárig szól és megtakarítás jellegű, adókedvezményt vehet igénybe. A szerződő (aki a díjat fizeti) az éves befizetett biztosítási díj 20%-át, maximum 50 000 Ft-ot leírhat az adójából. Amennyiben a szerződést hamarabb felmondja (visszavásárlási értéken megváltja) vagy díjmentesíti (felfüggeszti a befizetéseket, és csak az addig befizetett díjak összegével él tovább a biztosítás), akkor az igénybe vett adókedvezményt vissza kell fizetni 20%-os kamattal az APEH-nak.
Mely biztosítótársaságokhoz fordulhat életbiztosításokkal kapcsolatban?
- ÁB-AEGON Általános Biztosító Rt.
- ABN AMRO Magyar Élet- és Nyugdíjbiztosító Rt.
- AHICO Első Amerikai-Magyar Biztosító Rt
- ATLASZ Biztosító Rt.
- COLONIA Biztosító Rt.
- Glória-Swiss Life Svájci-Magyar Biztosító Rt
- Európa-GAN Biztosító Rt.
- OTP-Garancia Biztosító Rt.
- Generali-Providencia Biztosító Rt.
- Hungária Biztosító Rt.
- N-N Magyarország Biztosító Rt.
- SIGNAL Biztosító Rt.
Miben különbözik az eltartási szerződéstől?
Az életjáradéki szerződés célja ugyanaz, mint az eltartási szerződésnek, míg azonban az eltartás természetben történik, többnyire az eltartó háztartásában, addig az életjáradéki szerződésnél a jogosult folyamatos anyagi ellátását időszakonkénti rendszeres pénzfizetéssel teljesíti.
A két szerződés lényegbeli hasonlóságára figyelemmel a törvény az életjáradéki szerződésre nem is állapit meg külön szabályokat, hanem úgy rendelkezik, hogy arra az eltartási szerződés szabályait kell értelemszerűen alkalmazni. Az életjáradékot időszakonként előre kell fizetni a jogosult ellátására, biztosítására. A jogosult a 6 hónapnál régebben lejárt és alapos ok nélkül nem érvényesített részleteket többé nem követelheti. A szerződést a bíróság az eltartási szerződéshez hasonlóan és módon utóbb módosíthatja, ha a szerződéskötéskor fennállott helyzethez képest a felek kereseti, jövedelmi vagy egyéb viszonyaiban olyan lényeges változás következett be, amelyekre tekintettel a szerződés eredeti tartalma szerint már nem tartható fenn.
Bútorlapszélek szép eldolgozása
A furnérozott farostlemezek általában úgy kerülnek forgalomba, hogy az élük furnérozva van, de amint a lemezt elvágják, a farost láthatóvá válik. Lefedésére élfólia kapható, amit tekercs formájában árusítanak. Egyik oldala hőérzékeny ragasztóval van bevonva.
Az él fóliázásához, vagy hiányzó élfólia pótlásához készítse elő a lap élét, hogy az tiszta és sima felületű legyen. Csiszolja le csiszolópárnára fogott csiszolópapírral.
A farostlemezt a vágott peremével felfelé fogja vízszintesen a satuba. Az élfólia csíkot az egyik végénél tegye a helyére és borítsa be vastag csomagolópapírral. A meleg vasaló hegyét szorítsa rá, hogy a csík a helyére ragadjon.
A szalagot két ujjával tartva, illetve a vasaló előtt vezetve, tolja a vasalót az ábrán bemutatott módon lassan végig a lemez lefedendő élén, hogy a szalag a helyére kerüljön. Amikor a végére ért, tegye félre a vasalót, és a szalagot nyomogassa végig az ujjával a csomagolópapíron keresztül, hogy mindenütt jól ráragadjon a fára.
ÉLFÓLIA • ELOSZTÓDOBOZ • ELSŐSEGÉLYCSOMAG • ELSZÍVÓVENTILÁTOR
Csomagoló-
Az élfólia felragasztása A meleg vasalót gyengén a csíkra nyomva mozgassa előre-hátra, amíg az élfólia szilárdan a helyére nem ragad.
Barkácskéssel vágja le a szalag mindkét végét. Ha a szalagot történetesen össze kell illeszteni, hagyjon kb. 1,5 cm átfedést a két rész között, majd a barkácskéssel vágja át mindkét szalagot, miután már leragasztotta őket. A felesleges részeket távolítsa el, majd a két szalag végét nyomja le, hogy tökéletesen illeszkedjenek.
Ha a szalag szélesebb, mint szükséges, barkácskéssel vágja le hosszában a felesleget, azután csiszolja le finom csiszolópapírral.
A műanyag szalagon mutatkozó foltokat egy nedves ronggyal és háztartási tisztítószerrel egyszerűen eltávolíthatja. A fából készült élfóliaszalagról a foltokat és jelöléseket csiszolópapírral tüntesse el.
Új világítás áramköreinek szerelése
FIGYELMEZTETÉS! E munka elvégzésekor mindig tartsa be az erősáramú villamos szerelésekre vonatkozó hazai hatályos előírásokat!
Elhelyezése és bekötése
Hajlítsa úgy a vezetékeket, hogy könnyen beköthetök legyenek. Minden esetben ellenőrizze, hogy a vezetékeket a megfelelő pontra kötötte-e be.
Elosztódoboz
Ezt a kapcsolást Magyarországon a csatlakozödobozba szerelt négytagos sorkapoccsal valósítják meg.
A Magyarországon előírt szinjelzések: fázisvezeték – fekete
nullavezeték – kék földvezeték – zöld-sárga (esetleg piros).
Kapcsolja le annak a háromeres vezetéknek az áramellátását, amelyikhez csatlakozni kíván. Bontsa meg és vágja át a vezetéket a telepítés helyénél és helyezzen ide falba süllyesztett (faházaknál falon kívülre szerelhető) elosztódobozt. Vezesse be a doboz oldalán a villanyóra felől bejövő és a továbbme- nő átvágott vezetékvégeket. Ebbe a dobozba vezesse a világítótestből és annak kapcsolójától kiépített vezetékeket is. Csupaszítsa le a vezetékvégeket, majd 4 tagos sorozatkapocs felhasználásával kapcsolja ezeket össze az alábbi kapcsolásban: az átvágás azonos vezetékeit az 1., a 2. és a 4. kapocsra kötéssel kapcsolja ismét össze. Az 1. kapocsra a fázisvezeték, a 2. kapocsra a nullavezeték, a 4. kapocsra a földvezeték legyen kötve.
Azt, hogy melyik a fázisvezeték, azt a színjelzés mutatja, de biztosabb fáziskeresővel meghatározni (bekapcsolt áramellátás mellett). Magyarországon a fázisvezeték színjelzése fekete, a nullavezeték kék, a földvezeték pedig zöld-sárga (esetleg piros) színű! A földelt világítás háromeres kábelének földvezetékét a 4. földelő, a nullavezetékét a 2., a fázisvezetékét pedig a 3. sorkapocsra kösse. A villanykapcsoló földvezetékét a 4., a másik két vezetéket pedig az 1. és a 3. sorkapocsra kell rögzíteni. Ha nincs a kapcsolónál földcsatlakozó, úgy elmarad a földvezeték.
Ezután helyezze fel az elosztódoboz fedelét, és kapcsolja vissza az áramellátást.
Mire van szüksége otthon és a házon kívül?
A hatékony elsősegélynyújtáshoz jól felszerelt elsősegélykészletre van szüksége, amelynek segítségével a kisebb sérüléseket megfelelően elláthatja, a komolyabbakat pedig kielégítően kezelheti, amíg az orvosi segítség megérkezik. Vásárolhat kész elsőse-
Kábel a villanykapcsoló felé
Kábel
a világítótest felé
Bejövő tápkábel
Tovább- menő
2 tápkábel
Bekötés A fázispontra (1.) a bejövő és elmenő tápkábel fázisvezetékét, a nulla pontra (2.) a nulla, a földpontra (4.) a földvezetéket kell kötni A kapcsoló két vezetéke az 1. és 3. földvezetéké a 4. ponthoz csatlakozik.
A világítás fázísvezetékét a 3.. nullavezetékét a 2. és földvezetékét a 4. pontra kell kötni. gélycsomagokat, dobozokat, de ön is összeválogathatja a szükséges készítményeket és eszközöket. Nem árt, ha kettőt vásárol; egyiket otthon tarthatja, a másikat pedig az autóban, ahol az amúgy is kötelező.
A készletet tartsa jól zárható műanyag dobozban. A fedél belsejére ragasszon fel egy cédulát, amelyen tüntesse fel háziorvosa, valamint a legközelebbi nappali és éjszakai ügyelet címét és telefonszámát. írja rá az ön és családtagjai legfontosabb egészségügyi adatait; vércsoportját, allergiáit, gyógyszerérzékenységét, valamint az esetleges betegségeket, mint például a cukorbetegség, a vérzékenység vagy az asztma.
A dobozra jól olvashatóan írja rá: elsősegély; esetleg fessen rá zöld vagy vörös alapon fehér keresztet. Tartsa olyan helyen, ahol a gyerekek nem férhetnek hozzá, de ahonnan baj esetén könnyen és gyorsan elővehető. Családtagjainak mondja meg, hogy állandó helye hol lesz.
Elsősegély otthonra Az otthoni csomagnak az alábbi dolgokat kell tartalmaznia:
- Steril vatta, valamint sebek lemosására alkalmas folyadék
- Különböző méretű sebtapaszok a kisebb sérülésekhez
- Steril tamponok a nagyobb sérülések lefedéséhez
- Steril kötszer, géz, valamint kapcsok a kötés rögzítéséhez
- Sérült ujjak bekötözésére alkalmas, cső alakú pólya és kapcsok
- Háromszögletű kendők kötésekhez, rögzítésekhez
- Fájdalomcsillapító gyógyszerek
- Rovarcsípésre való nyugtató, hűtő, fertőtlenítő kenőcs
- Biztosítótűk
- Csipesz a szilánkok, szálkák eltávolításához
- Lekerekített végű olló a kötszerek, esetleg a ruhadarabok vágására
A szabadban Amikor nyaralni vagy víken- dezni indul, tegyen az elsősegélycsomagba még egy hőszigetelő fólialepedőt. Ez egészen kicsiny csomagba összehajtható, de elég nagy ahhoz, hogy szükség esetén bele lehessen göngyölni egy sérült embert, és melegen tartsa a testet akár fagypont körüli hőmérsékleten is.
Az autóban Leghelyesebb, ha a készen kapható, kötelező autós mentődobozt vásárolja meg: ez tartalmazza mindazokat a készítményeket és eszközöket, amelyekre szüksége lehet. Nem árt, ha a dobozban tart olyan könyvet is, amelyben – szükség esetén – megtalálja az alapismereteket.
Elektromos ventilátor beszerelése az ablakba
FIGYELMEZTETÉS! E munka elvégzésekor mindig tartsa be az erősáramú villamos szerelésekre vonatkozó hazai hatályos előírásokat!
ELSZÍVÓVENTILÁTOR • ELTARTÁSI SZERZŐDÉS
Ezek villanymotorral meghajtott ventilátorok, amelyek a helyiség szennyezett levegőjét rendszerint közvetlenül a szabadba juttatják. Főleg a konyhában, fürdőszobában és a mellékhelyiségekben van rájuk szükség, hogy a kellemetlen szagokat és a páratelt levegőt eltávolítsák. A legtöbb ventilátor fordítva is működtethető, hogy kívülről szívjon be friss levegőt.
Két fő típusuk a radiális (csigaházas) és axiális (szárnylapátos) átömlésű ventilátor. Az előbbi hosszabb vezetéken tudja a levegőt szállítani. A számylapátos ventilátor erre nem alkalmas, ezért pl. ablakba lehet beszerelni. Olyan ventilátort válasszunk, amelynek a kapacitása alkalmas az adott helyiség átszellőz- tetésére. A teljesítményt köbméter per órában (m3/h) adják meg. Először tehát számítsa ki a helyiség légtérfogatát (hosszúság x szélesség x magasság), majd a kapott értéket szorozza meg az óránként szükséges légcserék számával (a nappali szobára ez az érték 4-6, a konyha, illetve a mellékhelyiség esetében 10-15, a fürdőszobánál 15-20). Tehát például egy 3 m hosszú, 2 m széles és 2,5 m magas konyha légtérfogata 15 m3. Ezt 10—15-tel megszorozva 150-225 m3/h-t kap, vagyis ilyen teljesítményű szellőztető berendezést kell választania. A ventilátort nem nyíló ablaktáblába szerelje, a helyiségnek a fő levegő beáramlás! pontjával átellenesen, mert csak így tudja maradéktalanul átszellőztetni a helyiséget. (Ne helyezze bojler vagy gázmelegítö közelébe. legfeljebb ha ezeknek saját szellőzőcsatornájuk van, különben a füstöt a ventilátor beszívhatja a helyiségbe.) Kisebb teljesítményű ventilátorok közvetlen kapcsolóval vannak ellátva és a helyiségre előírt telepítési helyzetű 6 vagy 10 A-es dugaszaljzathoz villás dugós lengőkábellel csatlakoztathatók. Egyébként a ventilátort célszerű állandóan rögzített elektromos bekötéssel telepíteni.
Fürdőszobai telepítésnél húzókapcsolót vagy vízmentes, csapófedeles kapcsolót alkalmazzon. Ezt és a fix bekötés csatlakozódobozát a legközelebbi érinthető földelt (vagy annak tekinthető) tárgytól (fém fűtési, gázvagy vízvezeték, vízcsap, kád stb.) minimum 60 cm-re, és a kapcsolót célszerű legalább 1,5 m magasra helyezni. Ha ez nem lehetséges, az állandó bekötést és a kapcsolókat a fürdőszobán kívülre telepítse, és onnan falba épített védőcsőben (MM kábelnél védőcső nélkül) vezesse a ventilátorba.
A ventilátor felszerelése Vágja ki az ablaktáblán a megfelelő nyílást; ha az ablakban kettős üvegezés van. bízza a feladatot üvegesre, illetve rendeljen a meglévő helyére olyan dupla üveget, amelyen a nyílást már kivágták és a széleit lecsiszolták.
Ezután illessze be a külső szorítólapot, ügyelve arra, hogy ha van gumitömítés, az megfelelően a helyére kerüljön, majd tegye rá a külső rácsot, a belső szorítóidomot és végül a ventilátoregységet.
A vezetéket kösse a ventilátor armatúrájában lévő sorkapocshoz: a barna vagy fekete fázisvezetéket – ha jelölik, az L, a kéket az N, a zöld-sárgát pedig az E vagy „földelés” (4) jelhez. A szerelési utasításban előírt hosszúságú vezetéket használjon. Ha a készülék
ELSZÍVÓVENTILÁTOR
Felszerelése és bekötése
Sokféle ventilátor kapható, valamennyi részletes felszerelési és bekötési útmutatóval. Az itt bemutatott szellőzőberendezés magában foglalja a különféle típusok legfontosabb közös elemeit, de mindig nézze meg az adott modell leírását is.
Fázisvezeték
Külső szorftőlap
Földelés
Üveg
Leágaztatás A fix bekötés bemeneti sorkapcsa t a legközelebbi aljzatról leágaztatott vezetékre kösse rá
Elhelyezés A ventilátort helyezze minél magasabbra, a levegő fő beáramlás, pontjával (többnyire az ajtóval) szemközt lévő ablakra.
messze be az ablak nyílásába a külső szorítólapot, majd a zsalus rácsot úgy, hogy lapjai kifelé lejtsenek. Tegye fel az első szorítóidomol és a ventilátoregységet. Csatlakoztassa a vezetéket. Szerelje fel a belső zsalus rácsot
Külső rács
Belső szorítóidom
kettős szigetelésű (jele: L), földelésre nincs szükség, ezért kéterű kábelre kösse.
Helyezze fel a zsalus belső rácsot, továbbra is a használati utasítást követve.
Csatlakoztatás a hálózatra A legközelebbi aljzatról kell az állandó bekötés csatlakozódobozának vezetékét (a falba rejtve) kiépíteni. A leágaztatást és a sorkapocshoz kapcsolást csak a tápvezeték feszültségmentesi- tett helyzetében szabad készíteni! Ha elkészült a vezetékek bekötésével, a villanyóra felkapcsolásával helyezze ismét feszültség alá a hálózatot.
Kötelezettségek és ellenszolgáltatások
A megöregedett, munkára többé-kevésbé képtelen, sokszor magatehetetlen emberek ingatlan-, ingó- vagy esetleg készpénzvagyo-
Bekötés Az állandó bekötés csaliakozódobozának háromelemes sorkapcsához kösse a tápvezetékre csatlakoztatott bejövő oldali és a ventilátornak azonos, fázis-, nulla- és földvozctókeit. A2 ábrán látható csatlakozódoboz sorkapcsa különbözik a magyar megfelelőtől, ahol a kapocspontok nincsenek előre kijelölve.
Nullavezeték
Leágazóvezeték
Ventilátoregység a védőráccsal
Földelés
A kapcsoló húzózsinórja
Az állandó bekötés — leágazóvezetéke
nuk átruházásával biztosíthatják maguknak ellátásukat, létfenntartásukat egészen halálukig.
Ilyen szerződések megkötésére elsősorban rokonokkal, baráti, bizalmi viszonyban lévő ismerősökkel, de néha idegen személyekkel is sor kerülhet.
Eltartási szerződés Az eltartási szerződésben az egyik fél arra kötelezi magát, hogy a másik felet eltartja, vagyis élelmezi, gondozza és mindenben ellátja szükségletei szerint. Az eltartási kötelezettség a gondozásra, a gyógyíttatásra, az ápolásra és az eltemettetésre is kiterjed. A szerződés a jogosult haláláig áll fenn, és csak írásban lehet megkötni.
Korábban csak az eltartó saját háztartásában vállalhatta az eltartást, később azonban a jogszabály módosult, és elismeri a nem közös háztartásban létrejött eltartást is.
Az eltartó köteles a jogosultat megfelelő színvonalon és rendszerességgel kielégítően
ELVÁLASZTÁS • ELVESZETT KUTYÁK ÉS MACSKÁK • EMELÉS ÉS CÍPEKEDÉS
élelmezni, lakást, fűtést, világítást, mosást, ruházatot biztosítani számára, betegségében orvosi kezeléséről, gyógyszeréről és általában a kora és egészségügyi állapota szerinti ápolásáról, gondozásáról gondoskodni, halála után pedig illően eltemettetni.
Ezek a szolgáltatások személyhez kötöttek: a jogosult csak személyesen veheti igénybe, hiszen ezek a szolgáltatások az ő létfenntartását szolgálják, és a kötelezett is személyesen tartozik azokat teljesíteni. Az eltartott a szolgáltatásokat mástól nem köteles elfogadni, ugyanis ezzel az eltartási szerződéseknek az egyéb szerződésekkel szemben különös eleme a bizalmi viszony.
Az eltartott ellenszolgáltatása többféle lehet, a leggyakoribb az ingatlan tulajdonának átruházása. Mivel a szerződés időtartama teljesen bizonytalan, szerencseszerződésnek nevezik.
Előfordulhat, hogy az eltartott a szerződéskötés után rövid időn belül meghal, és az eltartó az ellenszolgáltatásért (például egy lakásért) viszonylag csekély szolgáltatást nyújtott. Ilyenkor az örökösök arra szoktak hivatkozni, hogy az eltartott méltánytalanul előnyös helyzetbe került. Ezzel szemben áll az eltartónak a kockázata, hogy a jogosult halálának időpontja kiszámíthatatlan, tehát előfordulhat, hogy a kapott értéket messze túlhaladó szolgáltatásokat teljesít, amíg a szerződés megszűnik.
Ha a jogosult a tulajdonát képező ingatlanát átruházza az eltartóra, érdekei veszélybe kerülnek, ha a kötelezett az ingatlant elidegeníti és a szerződéses szolgáltatást nem, vagy nem megfelelő színvonalon teljesíti. E’veszély kiküszöbölésére a Polgári Törvénykönyv lehetővé teszi a tartási jognak az ingatlan-nyilvántartásba való bejegyzését, és amennyiben az eltartásra kötelezett személy nem, vagy csak hiányosan tett eleget kötelezettségének, a jogosult az ingatlanból végrehajtás útján kielégítést kérhet.
Szerződésbontás Mivel az eltartási szerződés tartós jogviszony, a bíróság azt kérelemre mindkét fél érdekeinek figyelembevételével módosíthatja, ha a keresetet benyújtó fél bizonyítja, hogy a szerződéskötés után beállott körülmény folytán lényeges jogos érdekét sérti a szerződés.
Ha például a felek közötti jó viszony megromlik, és ennek következtében valamelyik fél magatartása vagy a körülmények a további eltartást lehetetlenné teszik, bármelyik fél kérheti a bíróságtól a szerződés végleges vagy átmeneti megváltoztatását életjáradéki szerződéssé.
Ha pedig a szerződés célja ilyen módon sem valósítható meg, a szerződés megszüntetését lehet kérni.
Természetesen ez utóbbi esetben a nyújtott szolgáltatásokat mindkét fél oldalán elszámolják, és az ellenszolgáltatás nélkül maradt szolgáltatást vissza kell téríteni. Közeli hozzátartozók között létrejött eltartási szerződés esetén, amennyiben írott szerződés vagy a ráutaló magatartás máshogy nem rendelkezik, az eltartási viszony ellenszolgáltatás nélküli, ingyenes szerződésnek tekintendő.
Hogyan szoktatható rá a kisbaba a szilárd ételekre?
Miután a csecsemő elérte a négy-öt hónapos kort, egyre nehezebb az étvágyát tejjel kielégíteni. Ekkor érkezett el a szilárd ételek bevezetésének ideje.
Az első próbálkozások során csak csecsemőknek szánt gabonapépet vagy zöldség- és gyümölcspürét adjon. A készen kapható zöldség- és gyümölcspürék ugyan nagyon kényelmesek, de házilagos elkészítésükkel pénzt takaríthat meg. Ráadásul a házi készítésű pürék finomabb íze és kellemesebb állaga is sokat segít abban, hogy a gyermek könnyebben szokja meg később a „felnőttétrendet.
Egyszerre mindig csak egyféle új ételt vezessen be, s a következővel várjon néhány napot. Ily módon könnyen észreveheti, ha valamelyik étel emésztési zavarokat vagy allergiás tüneteket okoz.
Az ételekhez se cukrot, se sót ne adjon: a túl sok só kiszáradást okozhat, a cukor pedig rászoktathatja a gyermeket az édes ízre.
Ha a csecsemő nem fogadja el a szilárd ételt, próbáljon meg másfajta gabonapépet vagy pürét adni – de az sem baj, ha vár néhány napot, aztán újra próbálkozik.
Mire a csecsemő hat-hét hónapos lesz, az étrendjében már a húst (sertés, csirke), májat, halat is felveheti – de persze csak finomra darálva vagy átpaszírozva. Adhat hozzá puhára főtt, kisebb zöldségdarabokat is, de vigyázzon, mert a túl nagy vagy nem elég puha darabok megakadhatnak a kicsi torkán. Ebben a korban már a csecsemő kezébe is adhat olyan ételeket, amiket meg tud fogni – babapiskótát, kétszersültet, kekszet, hosszúkásra vágott gyümölcsdarabokat.
Ha a gyermek már elfogadja a szilárd ételt, elkezdheti azzal helyettesíteni a tejes étkezések némelyikét. Az is lehet, hogy ekkor a napi négy étkezésről háromra szokik át, mivel a szilárd táplálék tovább csillapítja az éhséget, mint a tej.
Kilenc hónapos korára valószínűleg be is fejeződik a kicsi elválasztása, s ekkor már szinte bármilyen szilárd ételt megehet – persze még csak pépesített formában.
Hogyan akadályozza meg elkóborlásukat; hogyan keresse őket
Törvény írja elő, hogy a kutyákat nyakörvvel kell ellátni, amin egyértelmű azonosítás található, például fémlemez, amelyre rá van vésve a gazda neve és címe, arra az esetre, ha az állat elvész.
Ez nem vonatkozik a macskákra, amelyeknek nincs ilyen jogi státusuk. Ennek ellenére nem árt a macskát is ellátni rugalmas nyakörvvel és azonosító érmével. A nyakörv mindkét állat esetében simuljon a nyakra; ne legyen túl szoros, de ne is csússzon ki belőle az állat feje.
Ha a tulajdonos nyakörv nélkül engedi ki a kutyáját, bírságnak néz elébe. Ha a kutya balesetet okoz, a gazdáját felelősségre lehet vonni az okozott kárért. A gazda a veszélyes kutyáért is felelős jogilag.
A helyi hatóságok egyes területekről kitiltják a kutyákat; országúton és nyilvános helyeken mindig pórázon kell tartani őket. Bírságot vonhat maga után az is, ha utcákon vagy parkokban piszkítanak.
Ha kedvencünk elvész Induljon el onnan, ahol utoljára látta az állatot, és egyre tágabb körökben keresse. A kutya rendszerint előjön a hívásra, a macska viszont sokszor megbújik valahol. Sötét helyekre vigyen elemlámpát – a lámpafényben megcsillan az állat szeme, könnyebben észreveszi.
Ha nem találja meg az állatot, forduljon a legközelebbi állatmenhelyhez (keresse ki a szakosított telefonkönyvből az „Állatvédelem” címszónál).
Tudassa kedvence eltűnését szomszédaival, a postással; tegyen ki cédulát a környéken, hirdessen a helyi újságban, esetleg ajánljon fel jutalmat is. Nézze át a talált állatokról megjelent hirdetéseket.
Ha valaki kóbor kutyát talál, a jog kötelezi, hogy visszaszolgáltassa a gazdájának. Ha hét napig nem jelentkeznek érte, eladhatja vagy fájdalomnnentesen elaltathatja.
Hogyan kerülje el a hátfájást?
A hátfájások egyik leggyakoribb oka, hogy helytelenül, rossz testtartással cipel nehéz, rossz fogású tárgyakat. A veszélyt úgy csökkentheti, ha a terhelés nagy részét a viszonylag erős lábizmokra bízza.
Emelés közben sose hajoljon előre, ne görbítse meg a hátát. Térdből hajoljon, ha kell, guggoljon le, a hátát azonban mindig természetes módon, egyenesen tartsa, és a lábát kényelmes terpeszben. Húzza oda magához a felemelendő tárgyat, fogja meg, aztán lábát kiegyenesítve emelkedjen fel.
Ugyanezt a módszert kövesse akkor is, ha nehéz tárgyat rak le. Próbálja elkerülni a hát begörbítését akkor is, ha súlyos tárgyat helyez például a kocsi csomagtartójába.
Ha fáj a háta, ne álljon neki kereket cserélni, mert ehhez hajlott testtartásban kell nehéz súlyt mozgatnia nyújtott karral. Ugyancsak ne emeljen ki nyújtott karral kisgyermeket a járókából. Hajtsa le a járóka vagy kiságy oldalát, és úgy vegye fel a babát.
Bevásárláskor vagy poggyász cipelésénél ossza a súlyt két egyenlő részre és két kézbe fogja, így kevésbé tesz rosszat a hátának, mintha egy kézben vinné az elosztatlan nagy terhet.
Ez utóbbi esetben ugyanis oldalt hajol, ami erős megterhelést jelent a gerincnek. Ha görgős bőröndöt vagy bevásárlókocsit húz maga után, összsúlya annak se legyen több, mint amennyit járás közben lehajlás nélkül is képes tolni vagy húzni.
EMELÉS ÉS CIPEKEDÉS • EMÉSZTÉSI ZAVAROK • ENERGIASZÜKSÉGLET • ENYVES FALFESTÉK ELTÁVOLÍTÁSA
Akár leguggol, akár lehajol, hogy valamilyen nehéz tárgyat, esetleg kisgyereket felemeljen, tartsa mindig egyenesen a hátát!
Emelés asztalról
Hajlítsa be a térdét. és a tárgy nehezebb oldalát szorítsa maga felé, s úgy emelje le az asztalról.
Nehéz tárgy eme- fötdről Kis terpeszállásban guggoljon le. Emelke- közben szorítsa a tárgyat a két lába közé.
Hogyan enyhítse az étkezés utáni kellemetlenségeket?
Az emésztési zavarokat rendszerint a túl sok nehéz, zsíros, sült étel vagy a túlzott alkoholfogyasztás okozza. Tünetei: böfögés, csuklás, hasi fájdalom, égető érzés a szegycsont mögött, felfúvódás, émelygés.
A tünetek enyhítésére vegyen be fél kávéskanál szódabikarbónát (egy pohár vízben oldva), vagy valamilyen recept nélkül kapható savlekötö szert. Kis mennyiségben igyon alkoholmentes és szénsav nélküli folyadékot, és pihenjen karosszékben.
Aki tartós javulásra vágyik, dohányozzon kevesebbet, és változtasson étkezési szokásain. Inkább egyen többször kevesebbet és lassabb tempóban. Csökkentse az alkohol, a fűszeres (borsos, ecetes, fokhagymás stb.) ételek, a tejtermékek, a hüvelyesek, a hagymafélék fogyasztását.
Az emésztési zavart olykor gyomorfekély, nyombélfekély vagy sérv is okozhatja. Ha a tünetek gyakran jelentkeznek, esetleg fokozatosan súlyosbodnak, vagy hányással, hasi fájdalommal, köhögéssel, étvágytalansággal és testsúlyvesztéssel együtt jelentkeznek, forduljon orvoshoz.
Jóllakottan fogyókúrázni
Az elfogyasztott energiamennyiség határozza meg testsúlyunkat. A kalória nem más, mint hőben kifejezett energiaegység. Egy kalória (tulajdonképpen kilokalóriányi, 1 kcal) az az energiamennyiség, amely 1 kg víz hőmérsékletét 1 °C-kal emeli.
Az élelemmel a szervezetbe került kalória legnagyobb része testünkben energiává alakul át, és elhasználódik. Amit azonban a szervezet nem éget el, az zsírrá alakulva elraktározódik. 3500 ilyen fel nem használt kalóriából mintegy 0,5 kg zsír lesz.
Az energiaszükséglet felbecsülése Ha testsúlyát nagyjából állandó értéken szeretné tartani, akkor az étellel-itallal bevitt energiamennyiséget egyensúlyban kell tartania a mindennapi tevékenység során elégetett energiamennyiséggel.
Az egyes emberek energiafelhasználása igen különböző. Az, hogy ki mennyi kalóriát igényel, az függ a nemtől, a testalkattól, az életkortól, az alapanyagcserétől, az egészségi állapottól, s persze a fizikai megterheléstől.
Javasolt napi energiaszükséglet
Munka típusa | Férfi | Nő | ||
kJ | kcal | kJ | kcal | |
Szellemi | 11 300 | 2700 | 8 400 | 2000 |
Könnyű | ||||
fizikai | 12 600 | 3000 | 9 200 | 2200 |
Nehéz | ||||
fizikai | 14 600 | 3500 | 10 900 | 2600 |
Igen nehéz | ||||
fizikai | 16 700 | 4000 | 13 000 | 3100 |
Pontosabb képet kaphat, ha kiszámítja napi kalóriabevitelét (I. a táblázatot), és rendszeresen méri a testsúlyát. Ha a súly gyarapszik, több kalóriát fogyaszt, mint amennyit a szervezete eléget, és fordítva.
Ha kiszámolta, mennyi energiára van szüksége a súlya megtartásához, ragaszkodjon ehhez – egyen többet, amikor többet mozog, dolgozik, s fogyasszon kevesebb kalóriát, amikor csökken a fizikai tevékenysége. Törekedjék a kiegyensúlyozott étrendre.
Ne feledje, mozgással nem lehet könnyen fogyni. 450 g zsír leadásához kerek 80 km-t kell gyalogolni. Sokkal hatékonyabb módszer, ha kevesebb kalóriát juttat a szervezetébe.
Kalóriaellenőrzés A táblázatban felsorolt adatokkal általános segítséget kívánunk nyújtani, 100 g-nyi mennyiségek kalóriaértékét közli (kcal/100 g). Ne feledje el hozzászámítani az adalékok – szószok, főzőzsiradékok stb. – kalóriaértékét!
Kalória kcal/100 g | |
Alma | 30 |
Banán | 100 |
Bárány (borda, rostonsült) | 570 |
Bor | 70 |
Borjú (sült) | 215 |
Borsó (párolt) | 90 |
Burgonya (hasáb, sült) | 250 |
Burgonya (héjában főtt) | 160 |
Cukor (kávéskanálnyi) | 24 |
Csirke (sült) | 110 |
Csokoládés nápolyi | 524 |
Égetett szesz | 220 |
Földimogyoró (pörkölt) | 610 |
Gyümölcskenyér | 350 |
Hal (fehér húsú, rántva) | 200 |
Hal (zsíros húsú, pl. ponty, | |
harcsa) | 243 |
Joghurt (gyümölcsös) | 70 |
Káposzta (főtt) | 30 |
Karfiol | 30 |
Kávé (fekete) | 5 |
Kenyér (fehér) | 260 |
Kenyér (korpás) | 213 |
Kolbász (sertés, sült) | 360 |
Kukoricapehely (tejjel) | 205 |
Leves (krém, paradicsom) | 262 |
Máj (borjú, sült) | 140 |
Mandula | 627 |
Margarin | 760 |
Marha (fartő, sütve) | 250 |
Marha (párolt, vagdalt) | 230 |
Narancs | 40 |
Paradicsom | 20 |
Répa (főtt) | 40 |
Rizs (főtt) | 350 |
Sajt (kemény) | 350 |
Sajt (lágy) | 200 |
Sajt (ömlesztett) | 310 |
Sajt (márvány) | 350 |
Sertés (comb, sült) | 300 |
Sonka | 160 |
Sör (átlagos, világos) | 40 |
Spagetti (szósz nélkül) | 380 |
Szalonna (húsos, sütve) | 700 |
Szardínia (olajos) | 290 |
Tea (fermentált) | 2 |
Tej | 60 |
Tejes fagylalt | 176 |
Tejföl | 170 |
Tejszín | 290 |
Tojás 1 db (40 g) | 70 |
Vaj | 720 |
Zöldbab(főzelék) | 40 |
Enyves falfesték eltávolítása |
Előkészületek az újrafestéshez
A vizes alapú, enyves falfestéket már nemigen használják, de régi épületekben még gyakran találkozhatunk vele. A helyiség újrafestése előtt minden olyan festékréteget távo- lítson el, amelyet a benne lévő, vízben oldódó kötőanyag miatt nem lehet lemosni; az ilyet többnyire a mennyezetet borító tapéta festésére alkalmazták.
ENYVES FALFESTÉK ELTÁVOLÍTÁSA • EPILEPSZIA • ÉPÍTÉSI ÉS ÉPÍTÉSÜGYI ENGEDÉLYEK
Nem lemosható falfesték A felületet vizes szivaccsal többször átmosva alaposan áztassa fel, majd széles simítólapáttal hántsa le mind a festéket, mind pedig az alatta levő papírt, ügyelve arra, nehogy megsértse a vakolatot. Ha e rétegeket nehezen tudja eltávolítani, tapétaeltávolító folyadékkal áztassa fel az anyagot, és egy éjszakára hagyja úgy. Miután eltávolította a papír- és festékréteget, tiszta vízzel alaposan mossa le a felületet.
Lemosható falfestékek Ez az anyag nem tartalmaz ragasztószert, ezért nem kell eltávolítani. mielőtt a falat újrafestené. Elég, ha enyhe mosószeres vízzel lemossa, majd tiszta vízzel leöblíti a felületet. A felhólyagosodott vagy hámló részeket finom csiszolópapírral távolítsa el.
Előfordulhat, hogy az új festék vagy tapéta nem akar megtapadni a korábbi festékréteg maradványain; ilyenkor vonja be alapozóval a falfelületet.
Segítség epilepsziás roham esetén
Az epilepsziás beteg agyidegsejtjei olykor rendellenes idegingerületeket bocsátanak ki, s ez okozza a visszatérő rohamokat. Ezek a rohamok általában minden előjel nélkül törnek ki, de jelentős részük néhány perc alatt elmúlik, és csak enyhe rosszullét marad utánuk, vagy még az sem.
A tünetek felismerése: A nagy roham
- grand mai – a leggyakrabban eszméletvesztéssel jár; a beteg összeesik, és teste görcsökben vonaglik. Nem ritka, hogy ilyenkor elharapja a nyelvét, szája habzik, és a vizeletét sem tudja visszatartani.
A roham néhány perc alatt elmúlik, de a beteg még akár fél órán át is eszméletlen marad, s miután feleszmél, zavartnak érzi magát és mozgása is bizonytalan.
Mit tegyen?
- Ne fogja le a beteget! Ha veszélyes helyen
- például forgalmas úton – esett össze, vonszolja nyugodtabb, biztonságosabb helyre.
- Biztosítson számára elegendő helyet. Távolítsa el a közeléből azokat a tárgyakat, amelyekbe vergődésében beütheti magát.
- Ha időben észleli a bajt, ne hagyja a beteget összeesni, hanem fogja meg. és kíméletesen fektesse a földre. Nyakán – ha kell – lazítsa meg az öltözékét.
- Keressen az iratai közt egészségügyi kártyát vagy papírt, amelyen a roham esetén szükséges tudnivalók olvashatók. Sok epilepsziás beteg hord magánál ilyen dokumentumot.
- Ne erőltessen semmit a beteg szájába! Ez nem akadályozza meg, hogy elharapja a nyelvét vagy megfulladjon, de sérüléseket okozhat vele. Ha magához tért, csak folyadékot adjon neki.
- Ha a görcsök elmúltak, fektesse stabil oldalfekvő helyzetbe, és ne hagyja egyedül, csak ha már teljesen jól érzi magát.
- Ha a roham alatt bármilyen sérülés keletkezett, és a görcsök tovább tartanak három percnél, vagy ha a roham tudatos állapotban is ismétlődik, hívjon orvost.
- Orvosi segítségre van szükség akkor is, ha a beteg 15 percen belül nem nyeri vissza az eszméletét.
Építési és építésügyi engedélyek
Nagyszabású munkálatok engedélyeztetése Az építési tevékenységet, annak folyamatát az építési törvény szabályozza. Ezen belül rendelkezik az építési munkák építésügyi hatósági engedélyezéséről.
A telekalakításhoz, a létesítmények, az épületek (együttesen: építmények) megépítéséhez, átalakításához, bővítéséhez, felújításához, lebontásához, illetve használatbavételéhez legtöbb esetben az építésügyi hatóság engedélye szükséges, amely a kérelem beadását követő 60 napon belül köteles érdemi határozatot hozni (építési engedély megadása vagy megtagadása).
Az építési engedély kérelmét az illetékes önkormányzat építésügyi feladatok ellátásával megbízott részlegéhez (építési osztály, csoport stb.) kell benyújtani. (Nem minden település önkormányzata rendelkezik ezzel a joggal, az illetékességről külön jogszabály intézkedik.)
A kérelmet az erre a célra rendszeresített formanyomtatványon nyújtsa be. A kérelemnek tartalmaznia kell: az építtető nevét, az érintett ingatlan címét és helyrajzi számát, a kérelem tárgyát, annak rövid leírásával, a mellékletek felsorolását, a közreműködő tervezőik) nevét, címét, tervezői jogosultságuk megjelölésével. A kérelemhez csatoljon illetékbélyeget is (jelenleg 5000 Ft).
Az építési engedély iránti kérelemhez mellékelje:
- az építtető építési jogosultságát igazoló okiratot (1 példány). Ez az illetékes földhivatalban beszerzett, 90 napnál nem régebbi keletű térképmásolat és tulajdoni lap:
- a tervezett munka építészeti-műszaki tervdokumentációját (4 példány);
- a tervező nyilatkozatát 1 példányban arról, hogy a terveket az érdekelt szakhatóságokkal és a közművekkel a tervezés során egyeztette, hogy az elkészített tervekben szereplő építészeti-műszaki megoldások megfelelnek a vonatkozó jogszabályoknak és hatósági előírásoknak, továbbá, hogy tervezésre jogosultsággal rendelkezik;
- az érdekelt közmüvek és a kéménysej>- rő nyilatkozatát (1-1 példány).
Az építési engedély megadásáról vagy megtagadásáról szóló határozatot kézbesítés útján kell közölni az építtetővel, a közvetlenül érintett ingatlanok tulajdonosaival és a tervezővel.
Amennyiben a megküldött határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül arra észrevétel nem érkezik, az építési engedély hatályba lép. Erről a kérelmezőt az építésügyi hatóság írásban értesíti. Az építési engedély jogerőssé és végrehajthatóvá válásának napjától számított két év elteltével érvényét veszti. kivéve, ha az építési tevékenységet ezalatt megkezdték. (Az építési engedély két alkalommal 1-1 év időtartamra meghosszabbítható.)
Építési engedélyek Külön jogszabály rendelkezik az építésügyi engedélyt nem igénylő építési tevékenységek körének meghatározásáról. Ezért az építkezés megkezdése előtt forduljon szakemberhez, vagy az illetékes építésügyi szakhatósághoz felvilágosításért.
Az építésügyi hatósági engedélyek fajtái:
- elvi építési engedély;
- építési engedély;
- bontási engedély;
- használatbavételi (lakhatási) engedély;
- fennmaradási engedély;
- rendeltetés megváltoztatására irányuló engedély.
Elvi építési engedély: csak jelentősebb beruházásoknál, illetve a jogszabályban rögzítettektől történő eltérés esetén szükséges.
Építési engedély: I. építési és építésügyi engedélyek.
Bontási engedély: az eljárás azonos az építési engedélyezési eljárással.
Használatbavételi engedély: ezt az építésügyi hatóságtól az épitmény rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmassá válásakor – a használatbavétel előtt – kell kérnie. A kérelemhez mellékelje a felelős műszaki vezető nyilatkozatát (1 példány) arról, hogy az építési munkát az építési engedélyen rendelkezésre álló építész-műszaki dokumentációnak, valamint a vonatkozó szakmai, minőségi és biztonsági előírásoknak a megtartásával szakszerűen végezték, és az építmény rendeltetésszerű és biztonságos használatra alkalmas.
Fennmaradási engedély: ha csak építési engedély alapján elkészíthető építési munkát engedély nélkül (vagy attól eltérő módon – szabálytalanul) végzett vagy végeztetett el, erre fennmaradási engedélyt kell kérnie, amelynek eljárási szabályai megegyeznek az építési engedélyek szabályaival.
A rendeltetés megváltoztatására irányuló engedély: ha a létesítmény(b)en annak eredeti rendeltetését megváltoztató építési tevékenységet végez – bár annak építészeti megjelenése, szerkezete nem változik – a funkcióváltáshoz az építésügyi hatóság engedélye szükséges (pl. a lakást üzlet céljára hasznosítják).
Az építési tevékenységek külön csoportját képezik a műemlék – műemlék jellegű – városképi védelem alatt álló épületek és azok természetes és épített környezetében végzett építési munkálatok. A műemlék és műemlék jellegű épület(b)en vagy azok környezetében történő építkezéskor az építésügyi engedélyezés első fokon az illetékes Műemlékvédelmi Hivatal hatáskörébe tartozik.
Budapest építési igazgatása sajátos helyzetet élvez. A kétszintes önkormányzati rendszer (Budapesti Főpolgármesteri Hivatal és emellett a kerületek önálló önkormányzatai) tükröződik a városépítés, ezen belül az építési tevékenység szabályozásában.
ÉPÍTÉSI ÉS ÉPÍTÉSÜGYI ENGEDÉLYEK • ÉPÍTÉSI VÁLLALKOZÓ • ÉPÍTÉSZMÉRNÖK
A Budapesti Főpolgármesteri Hivatal csak az építkezések feltételeinek legfőbb keretét szabja meg (a Budapest Városrendezési és Építési Keretszabályzatban). Az építési terület (telek) konkrét, részletes építési szabályait a kerületek saját előírásaikban (a Kerületi Szabályozási Tervben és a Városrendezési és Építési Szabályzatban) határozzák meg.
Ennek megfelelően, ha a fővárosban szándékozik építkezni, első lépésként a kerületi önkormányzat építésügyi hatóságát keresse fel, ahol az adott területen végezhető építési tevékenység szabályairól tájékozódhat. Az itt kapott felvilágosítás alapján kezdhet a tervezési munkákhoz.
Kiválasztása és a szerződéskötés
Az építési szándék, a lakás, lakóház építése gondolatának megszületésekor az első kérdések között szerepel: ki(k) fogja(ák) az elképzelést megvalósítani?
A tervezés, az építési engedély megszerzése után az addigi elképzelések és a tervekben megfogalmazottak megvalósítása, az építkezés, a kivitelezés kérdését kell megoldani. Hogyan keressen építési vállalkozót, és hogyan tárgyaljon vele? A kérdésre többféle válasz létezik.
Ha az építési tevékenység (tervezés stb.) első szakaszában kiválasztott szakember, az építész továbbra is partner marad, legcélszerűbb az ő tanácsát kikérni. Szakértelme, ismeretei alapján segíthet eligazodni. Ismeretségi köre, esetleg saját építési vállalkozói tevékenysége adhatja meg a kérdésre a választ.
Leggyakrabban azonban saját magának kell a kérdést megoldania.
A legkézenfekvőbb a helyi polgármesteri hivatal építési osztályán tanácsot kérni. Itt a helyi ismeretekkel rendelkezők tudnak a kiválasztásban segíteni. (Vigyázzon a hirdetőtáblákon található hirdetésekkel, ide gyakran engedély nélkül kerülnek ki építési vállalkozók felhívásai!) A hivatal információi általában jól használhatók, hiszen ők a szakmai felügyelet mellett a vállalkozó pénzügyi-gazdasági tevékenységet is ellenőrzik (vállalkozói engedélyek kiadása, adóügyek stb.).
Az építési tevékenység, vállalkozás az elmúlt évek során létrejött szakmai kamarai tagsághoz kötött. Kővetkező lehetősége tehát a szakmai (ipari, mérnök-) kamara helyi szervezeténél történő érdeklődés, tanács kérése.
A Szaknévsor adatait, az újságok hirdetéseit csak tájékozódási szinten használja. Itt lényegében minden ellenőrzés (szakmai, pénzügyi) nélkül hirdethet bárki.
A legjobb megoldás még ma is az ismeretség alapján történő tanácskérés, kiválasztás. Szerződéskötés előtt nem árt. ha beszerzi a fellelhető adatokat jövendőbeli üzleti partneréről:
- megnézi a vállalkozó által eddig elkészített jelentősebb épületeket (referencia);
- a felügyeletet ellátó helyi önkormányzati szervnél a vállalkozó pénzügyi (adó-) helyzetéről információt szerez;
- cégek esetében a megyei bíróságok mellett működő cégbíróságokon szerezze be a cégkivonatot.
Ha mindezeket rendben találja, elkezdheti a vállalkozói szerződés előkészítését.
Egy épület létrehozása, felépítése igen szerteágazó tevékenység. A szerződéskötést megelőzően ezért néhány kérdést tisztázni kell.
- Az építési munka teljes körét az illető vállalkozóval kívánja-e megvalósítani? Ekkor ún. generál vállalkozási szerződést kössön. Lényegében az építési terület átadásától, a kész teljesítménynek az ön által történő átvételéig (kulcsrakész) terjedő valamennyi tevékenységért a vállalkozó felel, csak vele jön létre szerződéses kapcsolat. (Fontos e szempontból. hogy ön nem kerül kapcsolatba a generál vállalkozó által bevont, bizonyos építési tevékenységet végző ún. alvállalkozóval.)
- A vállalkozási szerződés alapján az építési munkának csak meghatározott része készül el (például csak az épület szerkezete). Az egyéb munkák más-más vállalkozóval kötött szerződések alapján (esetleg házilagos kivitelezésben) készülnek. Ekkor fokozott gondossággal kell eljárnia a vállalkozási szerződések megkötésekor. Pontosan rögzíteni kell a közreműködők felelősségének körét (jótállás, szavatosság stb.), ezzel elkerülheti a későbbiekben esetleg felmerülő vitát.
Az építési vállalkozási szerződésnek is tartalmaznia kell a szerződések három alapelvét:
- Pontosan meg kell határozni, hogy mit végez el a vállalkozó. Az épület elkészült tervdokumentációja legyen a meghatározás alapja, azzal, hogy a vállalkozóval történt végleges egyeztetés során közösen megegyezett változtatásokat is a szerződésben rögzíteni kell (például más burkolat, ajtó, festés stb. készül).
- A vállalkozási szerződés rögzítse, hogy az előző pontban meghatározott konkrét eredmény mennyiért fog létrejönni. A létesítmény elfogadott tervdokumentációja alapján készülhet költségbecslés-költségirányzat. A fő mennyiségek ismeretében készített írásos dokumentum alapján kötött vállalkozási szerződés a vállalkozó számára kényelmesebb, de több kockázatot is tartalmaz. A gyakoribb megoldás a tételes költségvetés elkészítése. Ennek ismeretében a felek a szerződéskötés során közösen állapodnak meg: az építkezés során bekövetkezett esetleges módosítások könnyebben követhetők.
- A szerződés harmadik alapeleme az. hogy a szerződés tárgyát képező eredmény (az építmény) mikorra jön létre. (Nagyobb létesítmények esetén itt rögzíteni kell a részhatáridőket is.)
A vállalkozói szerződés tartalmazza a fizetési feltételeket, módokat. A hazai gyakorlat szerint a vállalkozó a közösen megállapodott első ütem (például alapozási munkák) anyagköltségét előlegként kéri, amit a számlák közvetlen bemutatásával igazol. Az első ütem elkészültekor részszámlát készít. Az építési munka ütemezésének megfelelően a kifizetések közös megállapodás alapján történnek. A fizetés módja lehet készpénzes vagy átutalással bonyolítható le.
A vállalkozási szerződésben rögzíteni kell az ún. jó teljesítés összegét (a teljes bekerülési összeg 10-20%-a) és időszakát (ált. 3-12 hónap). Ezt az összeget ön mint megrendelő a létesítmény elkészültekor visszatartja arra az esetre, ha az átadás (lakhatási engedély kiadása) után hiányosságokat észlel. Ez az összeg szolgál fedezetül a jótállási és szavatossági hibák kijavítására.
Új ház tervezése vagy a meglévő kibővítése
Ha egy új ház építésének, vagy már meglévő ház jelentős méretű kibővítésének a gondolata megszületett, válaszút elé kerül: saját, esetleg közvetlen környezetének tanácsai alapján kezdjen-e a munkálatokhoz – ami igen sok buktatót rejt magában – vagy forduljon inkább szakemberhez.
Hogyan keressen építészmérnököt? Az első útja a helyi építésügyi hatósághoz vezessen. Az itt található szakembernek (rendszerint építészmérnök) mondja el, mit is szeretne építeni. Tőle megtudhatja:
- az általános előírásokon kívül megismerheti az építési telkére vonatkozó helyi előírásokat;
- tanácsot kaphat kész, kidolgozott építési (típus-) terv megvalósítására, amelynek felhasználása lényegesen lerövidítheti a tervezési munkákat;
- ha viszont egyéni tervezésű házat szeretne. az itt található .Országos Építész Tervezői és Szakértői Névjegyzék’-ből választhatja ki a tervezésre jogosult építészmérnököt. (Ha van ilyen ismeretsége, akkor itt győződhet meg arról, hogy az tényleg rendelkezik-e tervezői jogosultsággal.) Országos szinten a Magyar Építészmérnökök Kamarája és Szövetsége (1088 Budapest, ötpacsirta u. 2.) ad felvilágosítást az építészmérnök kiválasztásához.
Mennyibe fog kerülni? Már az első kapcsolatfelvételnél ajánlatos a felek közötti megállapodás kialakítása az építészmérnök díjazását illetően. Erre Magyarországon az építészkamara által ajánlott egységes tervezői díjszámítás ad iránymutatást. (Alkalmazása nem kötelező, de kiindulási alapként szolgálhat.)
Az építtetői elképzelések és anyagi lehetőségek ismertetése után a szakember építészmérnök vázlatterveket készít, lehetőleg több változatban. Az így elkészült rajzokon (terveken) megismerheti, hogy elképzeléseiből mi az, ami megvalósítható, mi az, amit laikusként képzett el. Kiválaszthatja a számára legkedvezőbb megoldásokat. Ekkor újra tisztázza. hogy elképzeléseinek megvalósítása milyen anyagi-gazdasági következményekkel jár majd.
A tervezés során a tervező a megszületett építési engedélyezési tervekkel kapcsolatban eljár az illetékes hatóságoknál, szakhatóságoknál, közműveknél. Ennek eredményeként
ÉPÍTÉSZMÉRNÖK • ÉPÜLETKÖVEK JAVÍTÁSA • ERESZCSATORNA ÉS EJTŐCSŐ
jön létre az építési hatósághoz benyújtandó építési engedély tervdokumentációja. Az építési engedély birtokában már lehetősége nyílik az építkezés megkezdésére.
Gyakran azonban már az építkezés kezdeti fázisában is kevésnek bizonyul az engedélyezési terv, további tervezői közreműködésre van szükség. A bonyolultabb építkezésekhez az építkezés legeíején rendelje meg az építési (kiviteli) terveket, költségvetéseket. Célszerű az építési terveket ugyanazzal az építészmérnökkel elkészíttetni, aki az engedélyezési terveket csinálta. Az építkezés menetében is lehetőleg ő működjön közre (esetleg mint építkezési vállalkozó).
Talán csak az építkezés befejezése után derül ki, hogy a szakértelemért kifizetett további pénz többszörösen megtérült.
Magyarországon jelenleg jogszabály írja elő, hogy milyen nagyságrendű létesítmény (épület) esetében kötelező a kiviteli (építési) tervek elkészítése.
Tisztítás és javítás
Az építési célokra használt kövek nagy része könnyen alakítható és lyukacsos szerkezetű, s idővel az időjárás hatására szennyezetté válik.
A piszkos kövek megtisztításához használjon gyökérkefét és sok meleg vizet. Szappan vagy mosószer használata nem ajánlott, mivel ezek foltot hagynak a kövön és majd morzsalékossá tehetik.
A felület teljes megújításához használjon fúrógépbe fogható drótkefefejet. Munka közben viseljen védőszemüveget és szájmaszkot.
Amikor a kő tiszta és meg is száradt, kezelje a kültéri felületeket szilikonos víztaszító készítménnyel. Ez száradás után tiszta bevonatot képez, és egyúttal megvédi a követ az eső és a fagy káros hatásaitól.
Sérült kőfalak javítása A kőfalazat súlyosan sérült részeit kalapáccsal és kövésővel távolítsa el úgy, hogy a helyükön négyszögletes lyuk maradjon.
A kivágott kő egy darabját vigye el olyan építőanyag-telepre, ahol követ is tartanak, és keressen azonos színű köveket. Az új köveket vésse olyan méretűre, hogy pontosan beilleszkedjenek a falban kivájt négyszögletes üregbe.
Készítsen habarcsot négy rész finom homok és egy rész cement felhasználásával, majd a hozzákeverendő vízhez adjon PVA- (polivinil-acetát-) ragasztót 1:10 arányban. A habarcs inkább szilárd legyen, mint folyós.
Nedvesítse meg a követ, hogy az ne szívja ki a habarcsból a vizet. Tegyen habarcsot az üregbe, illessze be az új követ, majd száradás után fugázza a kövek közötti hézagokat a kövek színéhez illően.
Ha nem sikerűi a falhoz megfelelő színű követ találnia, készítsen habarcsot, és azt színezze a falhoz illő porfestékkel. Ilyenkor a habarcs megfelelő összetétele a következő lehet: 12 rész kőzúzalék, 3 rész cement, 3 rész mész és a színezőanyag. A keverékhez csak annyi vizet adjon, amennyi feltétlenül szükséges, és a vízhez 1:1O arányban keverjen PVA-ragasztót.
Ha a betömendő lyuk nagyon nagy, először töltse ki régi tetőcserépdarabok és habarcs keverékével úgy, hogy ez az elegy a fal felszínétől számított 2 cm mélységig érjen. Az utána maradó sekély üreget aztán a fent leírt habarcskeverékkel töltse ki. A habarcsot simítsa hozzá a környező falhoz, amíg még lágy, majd a szélét mélyítse be egy kicsit körös-körül, hogy jobban hasonlítson az igazi fugázáshoz.
A kisebb sérülések helyét epoxigyanta alapú betonjavító anyaggal is kitöltheti, de előzőleg minden meglazult kődarabot és port távo- lítson el onnan.
Tisztítása és javítása; újak felszerelése
Ősszel az ereszcsatornák a különféle törmelékektől és levelektől eltömődhetnek, télen pedig a jég tehet bennük károkat. Érdemes tehát tél előtt és után alapos ellenőrzést tartani, vajon nem gátolja-e valami a víz szabad folyását.
Támasszon fel egy létrát, a lehető legnagyobb szögben úgy, hogy ha lehet, körülbelül három létrafok még legyen az eresz felett, így lesz elég fogódzója. A létra rögzítéséhez szárnyas csavarral csavarozzon egy kötelet a homlokfához (erre van felszerelve az ereszcsatorna), majd kösse a létrához.
Öntsön egy vödör vizet az ereszcsatornába, lehetőleg nagy lendülettel – a víznek így nagyobb ereje lesz. Figyelje meg, mi történik. Ha a víz szépen elfolyik, akkor nincs nagy baj. Ha összegyűlik egy helyen, az eresz megsüllyedt. Amennyiben szükséges, tegye át a létrát a megfelelő helyre, és ellenőrizze az ereszt tartó vasat. Lehet, hogy a csavarok lazultak ki, az is lehet, hogy elrozsdásodtak. Ha kell, cserélje ki ezeket a csavarokat rozsdamentesre, és használjon nagyobb méretet – 8-as helyett 10-est -, hátha kitágult a furat. Egy egyszerű csavarcserénél is előbb kenje be a furatot kültéri fatapasszal, várja meg, amíg megköt, és csak ezután tegye be az új csavart. Ha a homlokfa korhadt el, vegye le az ereszt és cserélje ki a hibás farészt.
Ha az ereszcsatorna illesztésénél észlel csepegést, tisztítsa le és szárítsa meg a környékét. Szerelje szét és kenje be azon a helyen az ereszcsatornát bitumenes vagy epoxi ragasztó-tömítő anyaggal, majd cserélje ki a csavart. Húzza meg jó szorosan csavarkulccsal, annyira, hogy kibuggyanjon mellette a tömítőanyag. Szegecselt kötésnél az átla- polás fölé perion- vagy üvegszövetet célszerű ragasztani.
Műanyag ereszcsatorna esetén ellenőrizze a bilincset, hogy a helyén van-e és nincs-e rajta sérülés. Ha laza, az első számú gyanúsított a tömítés lehet, amelynek szivacsszerűnek és puha tapintásúnak kell len-
i—ERESZCSATORNA ÉS EJTŐCSŐ—
Javítások és új elemek felszerelése
Az illeszték ereszt Fémeresznél távolítsa el a régi csavart, és szedje szét a két csőelemet. Kenje be bitumenes tömítőanyaggá az ásó e em végét, mad helyezze oete a másik tagot Hajtsa be a csavart.
Törött cső Kenje be a fémcsövet epoxigyantával, majd „kösse áf üvegszálas ragasztócslkkai.
Új ereszcsatorna Csavarozzon fel egy tartóvasa’ a homlokfa egyik végére, és kösse rá a súlymérték madzagját. Próbálja helyére az utolsó tartövasat. nézze meg. hogy vízszintes-e így a zsinór Számítsa ki az esést, majd letelje be a tartOvas helyét és szerelje fel
Műanyag rendszer Cseré je ki a szükséges előre gyártott elemeket
Záróvég
Vízszintező Esés
Egyes bilincs Dupla bilincs Ejtőcső Vfzvető
ERESZCSATORNA ÉS EJTŐCSŐ • ÉRSZORÍTÓ • ERŐSÁRAMÚ VILLAMOS SZERELÉSEK ELŐÍRÁSAI
nie. Szedje le az érintett bilincset, távolítsa el a neoprén tömítést, ha tömör és kemény, majd cserélje ki újra.
A fémereszen keletkezett kisebb repedéseket ragassza le tömítőcsíkkal.
Ha nem folyik le a víz az ereszcsatornán, valószínűleg az ejtőcsatorna dugult el, amit okozhat egy beszorult levélkupac, vagy régi madárfészek. Semmi esetre se nyomja lefelé a szemetet, inkább próbálja meg kihúzni egy kampósra hajlított dróttal, vagy kérjen kölcsön egy hajlékony csatornatisztító spirált, amely majd utat fúr magának a kupacban, és felhúzza azt.
Az ereszben maradt törmelék eltávolítására kerti öntözőcsővel mosassa végig a csatornát. Ha tiszta lett, helyezzen az ereszbe az ejtőcső szájához műanyag vagy fém rácsot, amelyen keresztül semmilyen törmelék nem juthat le.
Ha rozsdafoltra bukkan az ereszcsatornán, azonnal távolítsa el a rozsdaréteget, és javítsa ki epoxi alapú javítópasztával. Kenje el alaposan, mielőtt megkötne. Ez nemcsak rozsdaölőként bizonyul majd hatásosnak, de hosszan tartó védelmet is biztosít. Ha a korrodált rész túlságosan nagy kiterjedésű, érdemes inkább az egész ereszcsatornát kicserélni, mint foltozgatni.
Az ereszcsatornák repedéseit legtöbbször az elzáródások okozzák, illetve az általuk összegyűjtött és felettük megfagyott víz, amelynek feszítőereje kárt tesz az ereszben. Ha a sérülés nem komoly, javítsa ki azt epoxigyantával, és erősítse meg üvegszálas ragasztócsíkkal. A sérült ereszrészt kenje be pasztával; a ragasztócsíkot nyomja bele a ragasztóba, majd kenje be újból a pasztával.
Ereszcsere Ha az ereszcsatorna rossz állapotban van, vegye le és tegyen fel helyette új, műanyagból készült ereszt. Az öntöttvas eresz eltávolítása igen nehéz fizikai munka, hiszen az egyes tagok önmagukban is nehezek. Találja meg a módját, miként tudja kötéllel külön-külön leengedni az egyes darabokat. Semmiképp ne kezdjen hozzá egymaga. Az ereszdarab súlyánál fogva könnyen eldöntheti létrástul együtt.
Mielőtt levenné az ereszcsatorna valamelyik darabját, vegye le az összekötő csavarokat. Ha teljesen berozsdásodtak volna, használjon csavarlazítót, vagy ha így sem sikerül, vágja át a csavart fémfűrésszel.
Miután lekerült a földre az eresz, szedje le a tartóvasakat is a homlokfáról. Meglehetősen nehéz munka lesz, ha berozsdásodtak a csavarok.
Ha a homlokfa festése jó állapotban van, töltse ki a lyukakat fatapasszal és fesse át, ha megkötöttek. Amennyiben más díszítést is szeretne, itt a kitűnő alkalom.
Minden ereszcsatornának némiképp lejtenie kell az ejtőcsatorna felé, hogy a víz lefolyjon. Ezt hívják esésnek, aminek 1 m-enként kb. 1 cm-nek kell lennie. Elsőként tehát ezt kell beállítani.
Tegyen fel egy tartóvasat a homlokfára, a szükséges magasságba, 8-10 cm-re a fa szélétől. Itt lesz a záróvég. Az ejtőcső a homlokfa másik végéhez kerül. Próbálja helyére az ejtőcsövet, jelölje be itt is az utolsó tartóvas helyét. Számolja ki, mennyi esést kell hagyni az ereszcsatornán, majd ennek megfelelően tegye lejjebb a másik tartóvasat. Néhány szélsőséges esetben előfordulhat, hogy a csatorna hosszúsága miatt nem lehet megfelelő esést adni. Ilyenkor tegye középre az ejtőcsövet, vagy ha ott épp ablak van, akkor kicsivel odébb.
Egy spárga segítségével jelölje be a többi tartóvas helyét is a homlokfalon – egyet- egyet kb. 60 cm-enként. Nézze meg az ereszcsatornához adott használati utasításban, hogy mennyire kell az illesztéseknél egymásba csúsztatni a tagokat. A felesleges részeket feltétlenül vágja le, ne lógjon túl, pontosan illeszkedjen a másik darabbal. A legjobb erre a célra sűrű fogazatú fémfűrészt használni. Simítsa le a végeket reszelővei vagy finom csiszolópapírral.
Az ejtőcső pontos mérést igényel, és nem feledkezhet meg az átfedésekről sem, ahogy egymásba kapcsolódnak az egyes darabok. Műanyag ereszcsatorna esetében ezeket jobbára egy speciális oldattal ragasztják össze, de ha ez egyszer megköt, azt többé nem lehet szétválasztani.
Az öntöttvas ejtőcsöveket tartóvasak tartják, ezeket pedig erős csapszögekkel fogatják fel. A műanyag csőtartókat leginkább felfúrják, betiplizik, majd így csavarozzák a helyükre.
Az érszorító használata vészhelyzetben
– vérző állat kezelésére
Az érszorító alkalmazható állatokon, például kutyákon és macskákon, ha erősen véreznek nyílt vagy harapott sebből. De az érszorítót csak elsősege lynyújtáshoz használja, az állatorvoshoz szállítás közben.
A sérülés kezelése Mielőtt feltenné az érszorítót, tegyen a sebre egy tiszta gézpárnát – egy darab vásznat vagy gézt és kötözze be mullpólyával, vagy nyomja a sebre.
Ha a sérülés végtagon van és a nyomókötés nem állítja el a vérzést, tegye az érszorítót a sérülés fölé. Kötözzön sebpólyát vagy tiszta kendőt a végtag kóré, és csúsztasson alá egy botot. Csavarja meg a botot, hogy megfeszüljön a kötés, így a vér nem tud az alatta lévő seb felé folyni. Minden 10-15 percben legalább egy percre lazítsa meg az érszorítót, hogy elkerülje az üszkösödés kockázatát.
Az állat megnyugtatása Az érszorító felhelyezése előtt próbálja megnyugtatni és csillapítani az állatot. Még a legszelídebb háziállat is haraphat vagy karmolhat félelmében vagy fájdalmában.
Közelítsen lassan az állathoz, miközben nyugtatóan beszél hozzá. Ragadja meg az állatot határozottan, és ha lehetséges, kérjen segítséget valakitől. Ha kutyát kezel, kösse be a pofáját egy zsebkendővel, hogy ne tudjon harapni.
Próbálja az állatot sima felületre – például a konyhaasztalra, vagy a linóleumpadlóra – fektetni, ahol az állatnak nehéz lábra állnia és elmenekülnie.
Erősáramú villamos szerelések előírásai
Ki végezhet villanyszerelési munkát?
Elsősorban családi házak, lakások 220 V-os erősáramú hálózatának szerelési, javítási munkáira vonatkozóan fontos tudni az alábbi előírásokat.
Szőkébb értelemben vett villamos szerelésekkel, elektrotechnikai jellegű munkákkal hivatásszerűen csak elektromosan szakképzett, igazolt képesítésű villanyszerelő, erősáramú technikus, illetve mérnök foglalkozhat. Villamos bevezetésekkel csak a Magántervezői Névjegyzékbe felvett személy foglalkozhat. Villanyszerelő kisiparos is készíthet műszaki tervet, de csak legfeljebb 20 kW fogyasztásig és kétlakásos épületig, telekhatáron belüli fogyasztói berendezésre és vezetékhálózatra (bővítésére, felújítására), ha a kivitelezést maga a kisiparos végzi.
A villamos berendezések szereléséhez részletes villamos tervre van szükség. A tervnek tartalmaznia kell a vezeték nyomvonalait, a beépített villamos készülékek helyét, a csatlakozók és kapcsolók helyét, a védőcsövek és a benne lévő vezetékek keresztmetszetét, anyagát és számát, valamint a fogyasztásmérő helyét, a fogyasztási főelosztótábla telepítését és az alkalmazott érintésvédelmi megoldást.
A berendezés szakszerű kivitelezését a szerelési igazolás hivatott biztosítani, amely nélkül az áramszolgáltató a villamos berendezést nem kapcsolja be a hálózatára. Erre elsősorban biztonságtechnikai okokból van szükség. Ezzel vállal felelősséget a kivitelező arra, hogy az általa készített villamos berendezés jó. A szerelésből származó baleset esetén őt terheli a felelősség. Szerelés igazolására kisiparos, vállalat és erősáramú szakember jogosult, az utóbbi akkor, ha a szerelést saját maga vagy közvetlen hozzátartozója számára végzi.
A házilagosan kivitelezhető villanyszerelési részmunkák – amelyek a villamos berendezés üzembiztonságát nem veszélyeztetik, balesetveszélyt nem okoznak, a következők:
- Vésésl munkák (rögzítőelemek tartóinak szerelése, védőcsövezéshez horonyvésés, szerelvénydobozok, elágazódobozok helyének kivésése, védőcső nélküli vezetékek hornyának kialakítása a vakolatban);
- Védőcső és dobozolása, falba szerelése;
- Védőcső nélkül MM falvezeték szerelése dobozolással együtt;
- Falon kívüli védőcső, vezetékcsatorna vagy vezeték (kábel) szerelése dobozolással;
- Kábelárokásás;
- Csatlakozókábel földbe fektetése;
- Oszlopgödörásás;
- Vezetékbehúzás védőcsőbe az előírt színjelzés figyelembevételével. Fázisvezeték
ERŐSÁRAMÚ VILLAMOS SZERELÉSEK ELŐÍRÁSAI • ESEMÉNYFOTÓZÁS • ESKÜVŐ
fekete, nullavezeték kék, földvezeték zöldsárga (esetleg piros);
- Tetőtartó elhelyezése;
- Fából készült fogyasztásméröhely és fogyasztásmérő szekrény készítése;
- Gyengeáramú háziberendezések (kaputelefon, csengő, kapunyitó) felszerelése;
- Világítási síncsatorna felszerelése;
Csak erősáramú villamos szakember végezheti az alábbi elektrotechnikai jellegű villanyszerelési munkákat:
- Vezetékkötés készítése (beleértve a kötésszigetelést is és a vezetékvégek esetleges külön színjelölését);
- Fogyasztói főelosztótábla (lakás biztosíték-elosztótábla) felszerelése és bekötése;
- Vasbeton vasalásához földelés készítése;
- Érintésvédelmi mérések és az érintésvédelmi hatásosság ellenőrzése;
- Feszültség alatti próba;
- Feszültség alá helyezés;
- Szabványelőírások betartásának vizsgálta;.
- Üzembe helyezés;
- Helyhez kötött készülékek bekötése mind a készülékbe, mind a csatlakozódobozba;
- A lakáson belüli villamos szerelvények (kapcsoló, dugaszaljzat, csillár, lámpatest, fali foglalat) felszerelése és bekötése, továbbá csatlakozózsinór készítése, felszerelése.
Hogyan készítsen pillanatképeket?
Hogyan fényképezhet mozgó embereket, állatokat vagy jármüveket anélkül, hogy azok elmosódnának? A pillanatfelvétel kulcsa az előrelátás.
Szükség esetén menjen közelebb az eseményhez, illetve – ha cserélhető objektíves fényképezőgépe van – használjon teleobjek- tívet vagy változtatható gyújlótávolságú (zoom) objektivet, hogy „közelebb hozza’ magához a történéseket.
Próbálja képzeletében előre megkomponálni a képet, és meghatározni, hogy pontosan hol és mikor éri el a cselekvés a csúcspontját – például amikor a futó átszakítja a célszalagot. Kövesse az eseményt a fényképezőgépével, és közben egészen a kioldógomb lenyomásáig, folyamatosan állítsa az élességet.
Ahhoz, hogy minimálisra csökkentse ezeknek a „megmerevedett mozgóképeknek” az elmosódását, gyors zársebességet válaszszón, azaz nagyon rövid megvilágítási idővel dolgozzon.
Ha a fényképezőgépén változtatni lehet a beállításokat, először a fényrekesz értékét válassza ki és állítsa be. Ha a fényképezőgépében nincs beépített fénymérő, a film mellé adott tájékoztató ad útbaigazítást, milyen fényrekeszérték („fszám) a legjobb a különböző fényviszonyokhoz.
Minél közelebb van a tárgy a kamerához, annál gyorsabb zársebességet kell beállítani ahhoz, hogy a képen élesek maradjanak a körvonalai; hasonlóképpen: minél gyorsabban mozog a tárgy, annál rövidebb zársebességet alkalmazzon.
ESEMÉNYFOTÓZÁS
Mozgásfényképezés követő felvétellel
Amikor követő felvételt készít, a fötémának tisztán és élesen ken megjelennie, az elkent háttér pedig erősíti a sebességérzetet.
Ahhoz, hogy a történést közvetlenül maga előtt tudja .megállítani’, fókuszáljon a közeledő tárgyra, és tartsa végig a kereső közepén, miközben a kamerát ívben mozgatja. Akkor exponáljon, amikor a tárgy épp szemben van, de ne lassítsa le vagy hagyja abba a pásztázó mozgást.
Külső pillanatfelvételek Tegyük fel. hogy az ön előtt – a kamerához viszonyítva párhuzamosan, illetve a képen átlósan keresztbe – fürgén lépkedő embert szeretné lefényképezni. Ha közepes távolságban van, azaz magassága a kereső magasságának felét tölti ki, a zársebesség ’/125 másodperc legyen, hogy ne mozduljon el a képen. Ha azonban az illető a fényképezőgép felé vagy attól távolodva halad, 1/6<) másodperc is elegendő.
Olyasvalaki elmozdulásmentes fényképezéséhez, aki a látótéren keresztbe vagy az exponálás pillanatában a fényképezőgéphez közel fut vagy kerékpározik, ‘l2ip másodperces vagy még rövidebb expozíciós idő szükséges. Mozgó autó vagy motorcsónak megörökítéséhez a zársebesség kb. ‘Im vagy ‘/,ooo másodperc legyen.
Film Közepes fényérzékenységű (ISO 100-200, azaz 21-23 DIN-es) filmet használva, a legtöbb kompakt kamera .varázslencséje” (automatikusan élesre álló objektívje) elmozdulásmentesen képes megörökíteni egy közepes sebességgel haladó embert vagy lassan mozgó állatot. Gyorsabb események vagy mozgó alakok fényképezéséhez rosszabb fényviszonyok mellett nagyobb fényérzékenységű (ISO 400-1000, azaz 26-31 DIN-es) filmet vásároljon, amellyel gyorsabb zársebességet használhat viszonylag nagy férték beállításával. A legtökéletesebb felvételt egyaknás, tükörreflexes (SLR) fényképezőgéppel készítheti, de egy kompakt kamerával is elég jó eredményt érhet el.
Egyszerű, élességállítás nélküli (fix fókuszé), nem változtatható zársebességú kamerával felvett kép elmosódott lehet még akkor is, ha napsütésben készült vagy nagy fényérzékenységű filmet használt.
Mozgás megörökítése vakuval Belső térben az elektromos villanófény rövid – általában Ysoo másodperces – fényfelvillanása miatt „megmerevíti” a mozgást. Az átlagos elektromos vakuk hatótávolsága azonban csak kb. 4,5-5 m-ig terjed.
Néha „szabályozhatja” az eseményt. Például a születésnapi partin állítsa villanófényre a fényképezőgépet, majd mondja: ,1,2,3, most!’, és exponáljon, amikor a gyertyák elkezdenek lobogni.
A sebesség hangsúlyozása Ahhoz, hogy egy versenyautóról vagy síelőről készült fényképen érzékeltesse a sebességet, próbáljon meg elhúzott, követő felvételt készíteni. Ne állítsa ’/125 másodpercnél gyorsabbra a zársebességet, és állítsa az élességet olyan helyre, ahol a leglátványosabb lesz a történés, például egy gyors kanyarban. Ezután – mindig a kereső közepén tartva – kövesse a témát kamerájával. Ez könnyebb, ha fényképezőgép-állványt használ. Amikor az autó vagy a síelő a kiválasztott pontra ér, nyomja le a kioldógombot anélkül, hogy megszakítaná az egyenletes pásztázó mozgást, és kövesse még egy pillanatig a tárgyat az útján.
Mivel az ilyen pillanatfelvételeknél nagy szerepet játszik a véletlen, valószínűleg több képet kell készítenie, és különböző zársebességeket kell kipróbálnia ahhoz, hogy az ideális fényképhez jusson, azaz a főtéma élesen kirajzolódjék a sebességvonalakkal csíkozott háttérből.
Előkészületek; a násznagy teendői
Hagyományosan a menyasszonyra és családjára hárul az esküvői előkészületek zöme. Ma már nincs így, többnyire a két család együtt készül az eseményre. Természetesen a fiatalok egészen egyéni megoldásokat is kitalálhatnak, a nem először házasodók pedig szerény, zárt körű rendezvény mellett is dönthetnek.
ESKÜVŐ • ESZMÉLETVESZTÉS • ÉTELEK FORMÁBA ÖNTÉSE
Ezután azt kell eldöntenie, hogy a házasságot csak a polgármesteri hivatalban kívánják megkötni vagy templomban is. Templomi esküvő esetén a pappal vagy lelkésszel beszélje meg a pontos időpontot és teendőket. A polgári esküvőt legalább 30 nappal az illetékes esküvő előtt jelentse be az anyakönyvi hivatalban.
A házasságkötési ceremónián kívül szervezze meg az esküvői fogadást is, ha rendeznek ilyet: ide tartozik a helyfoglalás, az ételekről, italokról, felszolgálásról és az esetleges zenéről való gondoskodás.
Meghívók A meghívókat az esküvő előtt 4-5 héttel célszerű kiküldeni. A meghívottak számáról a menyasszony és a vőlegény családjának előre meg kell egyeznie. A meghívó legyen egyszerű, de alkalomhoz illő: elég megnevezni a házasulandókat, valamint az esküvő és a fogadás helyét és időpontját.
Esküvői ajándékok Manapság előfordul, hogy az ifjú pár előre összeírja, milyen ajándékokat szeretne kapni. A listából legyen egy-egy példány a menyasszonynál, valamint az ő és a vőlegény édesanyjánál, hiszen a meghívottak többnyire tőlük kémek tanácsot.
A szertartás előtt elküldött ajándékokat a menyasszonynak célszerű címezni, a később átadottakat viszont a menyasszonynak és a vőlegénynek. A fiatal pár az egyes ajándékok megérkezése után a lehető leggyorsabban írjon köszönőlevelet.
Öltözködés Az esküvők mindenki számára remek alkalmat kínálnak arra, hogy kiöltözzön, de a vendégek ruhája nagymértékben függ az esküvő jellegétől is. A menyasszony többnyire a hagyományos hosszú, fehér, krém- vagy elefántcsontszínű ruhát választja fátyollal, és kísérői öltözékének színben és stílusban is ehhez kell igazodnia.
A menyasszony apja, a vőlegény, a násznagy és a vőfélyek sötét ruhát, esetleg szmokingot viselnek – ez az öltözék kölcsönözhető is: a Szaknévsorban .kölcsönzés’ címszó alatt találhatók kölcsönzők. Ha valamennyi férfi vendégtől ilyen öltözéket várnak, arról előre tájékoztatni kell őket.
Kísérők A násznagynak (aki általában házassági tanú is és általában a vőlegény fivére, közeli rokona, vagy legjobb barátja) kell hoznia a jegygyűrűket, és megrendelnie a gomblyukakba tűzött virágokat és a vőlegény számára szükséges bérkocsikat is.
A koszorúslányokat (egyikük a menyasszony tanúja is lehet) a menyasszony választja ki. ügyelve arra, hogy általában hajadon lányok legyenek. A koszorúslányok feladatai szorosan a menyasszonyhoz kötődnek: ők segítenek az öltözködésben, viszik a hosszú uszályt és tartják a szertartás közben a menyasszonyi csokrot.
A templomban a menyasszony családja és barátai ülnek a bal oldalon, a vőlegény családja és barátai a jobb oldalon.
Egyéb teendők Ki kell választani és meg kell rendelni a templomba és a fogadásra szánt virágokat, és persze a menyasszony és a koszorúslányok csokrait is.
Ki kell választani az elhangzó énekeket, gondoskodni kell az orgonistáról, és jó előre meg kell rendelni a fényképészt is.
Gondoskodni kell az autókról, amelyek a menyasszonyt és édesapját, valamint a koszorúslányokat és a menyasszony anyját a templomig viszik. A vőlegény jó előre foglalja le a nászutat, és ha külföldre utaznak, gondoskodjanak időben érvényes útlevélről is.
Fogadás Az esküvő alkalmával rendezett fogadás a szertartásos ebédtől a kötetlen állófogadásig igen sokféle lehet. A fogadást hagyományosan szállodában, étteremben vagy a menyasszony szüleinek házában tartják. Ha odahaza akarnak nagyobb fogadást rendezni állítsanak fel svédasztalt, de ha lehetőségük van, érdemes lehet egy nagy kerti sátrat kölcsönözve a fogadást ott tartani.
A fogadáson a menyasszony szülei, a vőlegény szülei, a menyasszony és a vőlegény állva üdvözlik az érkező vendégeket.
Beszédeket többnyire az étkezés vagy frissítők elfogyasztása után mondanak. Először a menyasszony apja emelkedik szólásra, aki köszöntőt mond az ifjú párra. Erre az újdonsült férj válaszol: megköszöni a menyasszony szüleinek az esküvőt, a vendégeknek a jelenlétüket és az ajándékokat.
Az esküvői tortát a menyasszony és a vőlegény együtt vágják fel.
Esküvői kiadások A kiadások nagy részét általában a menyasszony családja viseli, de megegyezhetnek a közös költségviselésben is. •
Rendszerint a menyasszony szülei fizetik a fogadást, a fogadás helyszínét díszítő virágokat, valamint azokat az autókat, amelyek a menyasszonyt és édesapját, valamint a menyasszony édesanyját és a koszorúslányokat szállítják.
A vőlegény fizeti ki a jegygyűrűket és a különféle dijakat, mint a templomi szertartás, az újságban megjelenő értesítések, továbbá a pap és az orgonista tiszteletdíját is. ő fizeti ki a saját maga és a násznagya (tanúja) kocsiját, a különböző csokrokat, a saját maga, a násznagya és a közeli férfi hozzátartozók gomblyukaiba tűzött virágokat. A vőlegény állja a nászút költségeit.
Helyszíni elsősegélynyújtás
fa eszméletvesztés nem mindig jár az érzékelés teljes elvesztésével. A tudat elvesztésének három szakasza van. Az áldozat mindhármon keresztülmehet, de az is előfordulhat, hogy köztes állapotba kerül. A szakaszok a következők:
- Álmosság, amelyből az áldozat könnyen felébreszthető, de amelybe könnyen vissza is eshet.
- Kábultság. amelyben az áldozat a feltett kérdésekre összefüggéstelen válaszokat ad. vagy egyáltalán nem válaszol.
• Kóma, amelyben az áldozat mozdulatlan és csendes, és amelyből nem ébreszthető fel.
Az eszméletét vesztett személy könnyen megfulladhat, ha hanyatt fekve hagyják. A lé- gutakat hányadék, vér, nyál, vagy esetleg a hátracsúszó nyelv zárhatja el. Mivel a normális reflexek a teljes öntudatlanság állapotában nem működnek megfelelően, az áldozat elzáródott légcsövével nem tud köhögni, vagy megfordulni, mint azt álmában tenné.
Az áldozatot ne mozdítsa meg a szükségesnél nagyobb mértékben; ha szabályosan lélegzik, azonnal helyezze stabil oldalfekvő testhelyzetbe, hacsak nem szenvedett nyak-, vagy hátsérülést. Ha ilyen sérülés gyanítható, egyáltalán ne mozdítsa meg. csak a fejét óvatosan feszítse hátra, hogy a lélegzésben semmi se akadályozhassa. Maradjon vele arra az esetre, ha lélegzése megszűnne, és valakit küldjön el, hogy telefonáljon a mentőkért.
Amennyiben a sérült lélegzése megszűnik, kezdjen mesterséges lélegeztetésbe. Ha a légzés erre sem indul meg, ellenőrizze, hogy nem állt-e le a szívverése. Amennyiben a pulzusa nem tapintható és ért a szívmasszázshoz, haladéktalanul kezdjen hozzá.
Amikor újra megindul a légzés, helyezze stabil oldalfekvő helyzetbe, amelyben a fej a test többi részénél alacsonyabban helyezkedik el. A nyak, mellkas és derék tájékán lazítsa meg a sérült ruháját, hogy a légzést és vérkeringést semmi ne akadályozza.
Ha senki sincs a közelben, hogy telefonáljon, az első adandó alkalommal személyesen tegye meg.
Dekoratív hatású pudingok készítése
Ha a zselének, krémnek, habféléknek vagy pudingnak jellegzetesebb és mutatósabb alakot szeretne adni, használjon ón- vagy alumíniumformát. A puding ezekből sokkal köny- nyebben kiborítható, mint a porcelánformából, amelyben gyakran bennragad.
Mielőtt megtöltené a formát, öblítse ki hideg folyó vízzel, a felesleget gondosan csepegtesse ki belőle. A pudingkeveréket óvatosan keverje meg, hogy a benne lévő alkotórészek egyenletesen eloszoljanak. A zselék, édes habok és pudingfélék hűtőszekrényben
Lélegzetelállítóan szép desszertet varázsolhat, ha mutatós, gyűrű formájú gyümölcskocsonyát készít, és a közepére tejszínhabot, gyümölcsöt vagy eltérő színű édes habot halmoz. A kocsonyát 24 órán belül el kell fogyasztani, mert hosszabb állás során megkeményedik.
ÉTELEK FORMÁBA ÖNTÉSE • ÉTELEK KIOLVASZTÁSA • ÉTELEK TÁROLÁSA • ÉTELMARADÉKOK
rendszerint 2-3 óra alatt szilárdulnak meg. Hosszabb idő esetén izük és állaguk megváltozik.
A jégbe hűtött puding kiborításakor a forma széleit késsel lazítsa meg, az edényt 5-10 másodpercig merítse pereméig érő forró vízbe. A desszertestálat hütse le hideg folyó vízzel, a felesleget rázza le róla. Ezután óvatosan borítsa ki a pudingot az enyhén vizes tálra, és tálalja.
A gyorsfagyasztott ételek felengedésének biztonságos módja
Legjobb, ha a fagyasztott élelmiszereket a hűtőszekrény egyik nyitott polcán, az eredeti csomagolásban olvasztja ki. 50 dkg hús kiolvasztásához 8-9 óra, ugyanennyi szárnyashoz 3-4 óra szükséges. Egy csomag gyümölcs 6-8 óra alatt enged fel.
Ha gyorsabban szeretné a húst, halat vagy szárnyast felolvasztani, a műanyag zacskóval együtt tegye hideg vízbe. Ezzel a módszerrel egynyolcadára csökken a kiolvadás ideje a hűtőszekrényben való felolvasztáshoz képest. Bizonyos élelmiszereket szobahőmérsékleten is biztonságosan felengedhet: a gyümölcs 2-4 óra alatt, a fagyasztott kenyér 3-4 óra alatt, a sütemények és szendvicsek 2-4 óra alatt engednek ki. A kiolvasztás még gyorsabb módja: csomagolja ki és tegye mikrohullámú sütőbe az élelmiszert, alacsony vagy olvasztó fokozatra állítva a készüléket.
A már felengedett ételt használja fel azonnal, és ne fagyassza újra!
Hogyan tartsa az ételt frissen, és hogyan őrizze meg tápértékét?
Az ételek ize romolhat és tápértékük csökken, ha nem megfelelően tárolja őket. A hideg helyen tárolt ételek tovább maradnak frissek, mint azok, amelyeket hőforrás – kályha, fűtőtest vagy melegvíz-tartály – közelében vagy éppen a tűző napon tartanak.
Gyümölcsök és zöldségek Ezeket két-há- rom naponként frissen vásárolja, és tartsa őket jól szellőző szekrényben vagy kamrában, esetleg hűtőszekrényben. A hagymát, krumplit és a kemény gyümölcsöket sötét, hűvös helyen, garázsban vagy pincében hónapokig is eltarthatja.
Hal A nyers halat mindig mélyhűtőben tárolja. de egy éjszakát jól lezárt nejlonzacskóban a jégszekrény leghidegebb részében is kibír.
Szárnyasok Ezekben a húsfélékben veszélyes baktériumok is tanyázhatnak; lazán becsomagolva 1 -2 napig tarthatja hűvös kamrában, 2-4 napig pedig a jégszekrényben.
Hús A friss húst legfeljebb egy napig tarthatja kamrában, 2-3 napig pedig a jégszekrényben. A nyers és az elkészített húsféleségeket tartsa elkülönítve, jól lezárt edényekben, hogy a nyers hús ne vegye át a kész ételek szagát. A lehűtött húsételeket egy napon belül tanácsos elfogyasztani.
Tejtermékek A vajat és a sajtot hetente frissen vásárolja, és tárolja hűvös kamrában vagy jégszekrényben. Hagyja a saját csomagolásukban, vagy helyezze őket lezárható edényekbe. A kemény sajtokat csomagolja fóliába.
Egyéb ételféleségek A növényi olajok megromlanak, megavasodnak, ha melegben tartják őket. A tűzhely közelében mindig csak egy keveset tároljon, s ha elfogyott, töltse fel az edényt a kamrából vagy a jégszekrényből.
A száraz élelmiszereket, például a lisztet vagy a cukrot száraz helyen, légmentesen zárt üvegekben vagy dobozokban tartsa. A legfehérebb liszt akár fél évig, a közepes 2-3 hónapig, a teljes őrlésű, korpás liszt pedig 2 hónapig tartható el. A fűszereket tartsa szekrényben, légmentesen zárt üvegekben; de a szárított növények – ezeket sötétben kell tartani – fél év alatt elvesztik ízeiket.
Hogyan lesz belőlük étvágygerjesztő étel?
A maradékokból mindig készítsen új ételt, mert ha egyszerűen csak újra felmelegíti őket, akkor összeesnek és ízüket vesztik. A belőlük készült új étel viszont egészen kitűnő lehet.
Egy-egy étel elkészítéséhez ne használjon sok különböző maradékot; készítsen mindegyikből mást. Keverje össze őket jó sok friss alapanyaggal, és kellő mennyiségű aromás ízesítőkkel, hogy az új ételek ízletesek és jó állagúak legyenek.
Minél hamarabb felhasználja a maradékokat, annál jobb, mivel akkor még őrzik eredeti ízüket, halmazállapotukat, és nem fenyeget az ételmérgezés veszélye sem. Húst három napnál tovább ne tartson hűtőszekrényben, halat legfeljebb két napig, és a főzeléket se tovább öt napnál.
Hús ételmaradék Kisebb mennyiségű húsból húsos mártást készíthet száraztésztához. Ha több maradt, akkor csinálhat belőle hústálat, currys húsételt vagy húspástétomot. A húst némi konzervhússal is dúsíthatja.
Gombát vagy gombát tartalmazó ételmaradékot 24 óránál tovább szigorúan tilos eltenni. mert mérgező anyagok szabadulnak fel benne.
A maradék marha- vagy bárányhús felhasználásának klasszikus angol receptje a következő: két fej apróra vágott vöröshagymát vajban vagy olajban pirítson meg. a maradék húst darálja le, és kb. 35 dkg-ot adjon a pirított hagymához, majd süsse barnára. Adjon hozzá némi csont- vagy húslét. ketchupöt és egy kevés Worcester-szószt. 45 dkg főtt burgonyát törjön át, s keverje ki egy kevés vajjal és tejjel. Ezután tegye a húst ki- zsirozott tűzálló tálba, s terítse szét a tetején az áttört burgonyát. Tegye 220 °C-ra (gáztűzhelyen 7-es fokozat) előmelegített sütőbe 30 percre, illetőleg addig süsse, amíg a teteje megbámul. 4-6 személyre elegendő.
Szárnyas és hal Csirke- vagy pulykahús maradékából sokféle ételt készíthet. íme az egyik legegyszerűbb recept: darálja meg a húst, majd keverje össze apróra vágott főtt tojással. uborkával, almával, piros vagy zöld húsú paprikával, zellerrel, retekkel. Ezután öntse le a keveréket curryvel vagy tonnával ízesített majonézzel. A csirkehúst konzerv tonhallal is gazdagíthatja.
A halmaradékot keverje össze garnélarákkal vagy más rákfélével, esetleg kagylóval, osztrigával, s készítsen belőle pástétomot. A maradék halat tejfölös vagy tejszínes szósz hozzáadásával palacsintába töltve vagy kenyérre kenve is fogyaszthatja. A halmaradékot szintén gazdagíthatja konzerv tonhallal vagy lazaccal.
Zöldségek A főtt zöldségek másnap felfújtak- hoz, omlettekhez, sőt salátákhoz is felhasználhatók. Húsételekhez is ideálisak, vagy pedig áttörve levest készíthet belőlük.
Egyéb javaslat: serpenyőben olvasszon fel vajat, adja hozzá a feldarabolt zöldségeket, majd alacsony hőfokon, lassan kevergesse, míg teljesen magukba nem szívják a vajat.
Hasznos az is, ha a lét. amelyben zöldséget főzött, valamint a zöldségek félretett részeit levesekhez használja fel.
Tojássárgája, -fehérje A maradék tojássárgájával behabarhat tejjel készült leveseket, besameímártást, krumplipürét, de majonézt vagy sodót is készíthet belőle. A tojásfehérjét tojáshab. habcsók, illetve sütemények cukormázbevonatához használhatja. Ezenkívül hozzáadhatja rántottéhoz, tojáshabhoz. gyümölcspépekhez, felfújtakhoz, pudingokhoz is.
Száraz kenyér Száraz kenyérből készítsen zsemlemorzsát. Távolítsa el a kenyér héját, majd tegye langyos sütőbe (120 ’C, gáztűzhelynél 1/2-es fokozat) néhány órára, hogy még jobban kiszáradjon. Ezután sodrófával törje össze, vagy darálja le. A zsemlemorzsát légmentesen záródó edényben tárolja. Felhasználhatja hús vagy hal sütés előtti panírozásához, illetve vajban pirítva raguk, vadételek mellé köretként.
A még nem teljesen száraz fehér kenyér felhasználásához íme egy receptötlet: vágjon le 8 szelet kenyeret, a héját vegye le, va- jazza meg, s vágja kockákra. Vajazzon ki egy tűzálló tálat, majd rétegezve tegye bele a kenyérkockákat, vajas oldalukkal felfelé. A rétegek közé szórjon mazsolát és reszelt citromhéjat. Verjen fel 2 tojást 2 csapott evőkanál vaníliás cukorral vagy porcukorral. Melegítsen 0,5 I tejet, de mielőtt forrni kezdene, vegye le a tűzről és állandó keverés mellett, fokozatosan adja hozzá a felvert tojáshoz. A kész sodót szűrje rá a kenyér-
ÉTELMARADÉKOK • EVEZÉS • EVÖPÁLCIKÁK • EZÖSTHALACSKA
kockákra. A tetejét szórja meg egy csapott evőkanál cukorral, s hagyja állni 15 percig. Ezután tegye be 180 °C-ra (gáztűzhelynél 4-es fokozat) előmelegített sütőbe, és süsse 30 percig, amíg a teteje kissé meg nem barnul.
Az evezőkezelés elsajátítása; evezés állóvízen és folyón
Ne menjen evezni, ha nem tud úszni. Ne evezzen zord időben, vagy ha vihar fenyeget. Ha az időjárás bizonytalan, akkor viseljen mentőmellényt. Ne evezzen erős áramlásban. Ha folyón evez, tudakolja meg, hogy van-e a közelben zsilip.
A legkönnyebb, hosszú, keskeny egypárevezős guruló üléses versenycsónak a szkiff, a dublo pedig kétpárevezős, szintén versenycsónak. A guruló üléses csónakok kedvelt túraváltozata a kilbót, amely mélyebbre nyúló, öblösebb testű – így kevésbé borulékony -, általában két evezősnek épült.
Az evező mozdulatsor Lépjen óvatosan a csónak közepére, és üljön le egyenes háttal a csónak farával szemben. Támassza a lábát szilárdan a csónak két oldalának vagy a talpalólécnek, amely a csónak alján található keresztben. Helyezze az evezőlapátokat a tartóvillába.
Fogja meg a lapátokat úgy. hogy a tollúk függőlegesen álljon közvetlenül a víz felett. Tolja az evezők nyelét enyhén lefelé és saját magától el, amíg a karja nyújtva nem lesz. Emelje meg az evezők nyelét annyira, hogy a tollak kb. kétharmada a vízbe merüljön.
Most húzza a két nyelet egyenletesen és egyenesen hátra, egymással párhuzamosan. A húzás végén nyomja le a lapátnyeleket, és ejtse le a csuklóját, hogy a tollak kiemelkedjenek a vízből, és vízszintesen álljanak. Tolja az evezők nyelét lefelé és saját magától el, majd állítsa a tollakat függőlegesbe, és ismételje meg a mozgást. *
Evezés farral előre és kanyarodás Farral előre haladáshoz fordítsa visszájára az evezőcsapást úgy, hogy a lapátot nem húzza, hanem tolja a vízben.
A csónak megfordításához fejtsen ki nagyobb erőt a kívánt fordulási iránnyal ellentétes oldalon lévő evezőre.
A rakpartot vagy kikötőhelyet a széllel vagy áramlással, illetve a kettő közül mindig az erősebbel szemben közelítse meg. A partra a csónak orrával előre evezzen.
Ha a csónakja felborul, maradjon mellette, és próbálja visszafordítani a csónakgerinc maga felé húzásával.
Evezés egypárevezős hajóban A versenyhajókban az evezős egy pár könnyű, de hosszú evezővel evez. A többszemélyes versenyhajók törzse nagyon vékony, alig 3 mm vastagságú fa vagy szénszálas műanyag „héj”, így e járművek egyensúlyban tartása és irányítása kiváló egyensúlyérzéket és időzítést igényel.
Az evezős úgynevezett gurulóülésben ül, így az evezőcsapásokat a teste nyújtásával teszi erőteljesebbé. A csapás végeztével ismét előregurul az üléssel, miközben az evezőket kiemeli a vízből és tollúkat a felszínnel párhuzamosan tartja. A következő csapás kezdetére az evezősnek egészen előre kell csúsznia, s karjait kinyújtva az evezőlapátokat úgy kell fordítania, hogy a tollak merőlegesen merüljenek a vízbe.
A hajó csak akkor halad igazán gyorsan, ha az evezős erőteljesen és simán, szabályos ritmusban húz, s lábait és az ülés mozgását is pontosan időzíti. A „rákfogás”, azaz amikor a lapát tolla nem merőlegesen csap a vízbe, kiszámíthatatlanná teszi a hajó mozgását, s az akár fel is borulhat.
EVEZÉS
‘X
Változtassa az evezötoll szögét csuklója felemelésével és leejtésével. A tolinak függőlegesen kell állnia a vízben
Tartsa a csuklóját egy szintben a karjával, miközben a lapátot a vízben húzza.
Tolja lefelé a kezét a csapás végén, és ejtse le a csukóját, hogy a toll .lapjára forduljon”.
Tartsa a csuklóját behajlítva, a tollat pedig lapján, és
: 1 \ tolja az evező
nyelét előre, amíg a karja nyújtva
‘ ‘*■ nem lesz.
Fordítsa el a csuklóját,
hogy a toll ismét függőlegesen álljon. Emelje meg a karját, és engedje a tollat a vízbe.
Az evezősversenyeken (a regattákon) általában egy vagy két evezős ül egy hajóban, de vannak négy és nyolc evezős részvételével rendezett versenyek is.
Amennyiben érdekli önt az evezés mint hobbi, vagy versenysport, bővebb tájékoztatásért forduljon a Magyar Evezőszövetséghez: 1087 Budapest, Dózsa György út 1-3.; tel.: (06-1)252-2774.
Hogyan kell keleti módra enni?
Legközelebb, ha kínai vagy japán vendéglőbe megy, kérjen evőpálcikákat a pincértől. Ha otthon készít keleti ételt, azt Is pálcikával fogyassza el.
Ha lehet, jobb kezébe fogja a pálcikákat – Kínában neveletlenségnek számít ballal enni, még a balkezeseknek is.
Nyugodtan emelje fel viszont szájához közel a tálkát: ez egészen természetes mind Japánban, mind Kínában.
Az alsó pálcát fektesse a gyűrűsujjára, vastagabbik végét szorítsa a mutató- és a hüvelykujj közötti nyeregbe. A felső pálcát csípje mutató- és hüvelykujja közé, s támassza meg a középső ujján Az alsó pálcát tartsa mozdulatlanul, a felsővel csípje hozzá az ennivalót, kis darabokat emeljen csak fel; a rizsből vagy a főtt tésztából csináljon masszát, hogy könnyebb legyen felemelni.
Hogyan lehet megszabadulni tőle?
Az ezüstmolynak is nevezett, mintegy 13 mm hosszú, ezüstös csillogásé, pikkelyekkel borított, lapos testű, kis halra emlékeztető rovar a nyirkos, meleg helyeket, például a konyhát és a fürdőszobát kedveli a legjobban. A padló repedéseiben és a bútorok szegélylécei alatt él, de csak éjjel bújik elő. Feltűnő fürgeségének és sikamlósságának folytán kapta népies nevét.
A rovarinvázió megakadályozására csökkentse a helyiségekben a páralecsapódást és ellenőrizze, nem szivárognak-e a vízvezetékek, illetve nem nedvesedik-e a helyiség alulról. Tömje be a padló és a bútorok szegélyléceinek repedéseit.
Ha mégis megjelennek az ezüsthalacskák, használjon ellenük olyan permetet vagy rovarirtó szert, amelyet mászó rovarok (például csótányok) ellen ajánlanak. Ne használjon permetet nyílt láng közelében, ahol az lángra lobbanhat.
FACSAPOK, TIPLIK • FACSAVAROK
Csatlakozások készítése famunkáknál
Ha bűtorok javításánál egymáshoz akarja erősíteni a kilazult faelemeket, ehhez csapokat, kis hengeres keményfadarabokat kell használnia. A csatlakozó felületekbe tükör- képszerüen fúrjon egy-egy lyukat, nyomjon beléjük egy kevés ragasztót, helyezze be a csapot, illessze össze a fa alkatrészeket, és a száradás idejére szorosan rögzítse őket egymáshoz.
A barkácsboltban több méretben kaphatók előre gyártott facsapok – oldalukon spirálisan vagy hosszirányban barázdák futnak, ahol eltávozhat a felesleges ragasztó -, de ön is készíthet csapot bármilyen hengeres keményfából. ha megfelelő méretű darabokra vágja, és a fűrész fogaival bemetszve kiképezi oldalán a mélyedéseket.
A csapok méretét úgy válassza meg, hogy átmérőjük az összeilleszteni kívánt deszka vastagságának egyharmada legyen. Vágja őket kb. 3 mm-rel rővidebbre, mint a két furat együttes hossza. A furatok mélysége a deszkák vastagságának legalább kétharmada legyen.
A furatokat legkönnyebben csapolóbetétek alkalmazásával helyezheti egymással pontosan szembe a fafelületeken. Az egyik részt bárhol kifúrhatja, majd az elkészült furatba helyezze bele a megfelelő vastagságú betétet, amely a lyukba szorosan illeszkedik, a másik oldalának közepén pedig hegyes kis tüske van, s ez jól látható kis lyukat nyom a másik fafelületbe, amikor a két darabot pontosan összeillesztve határozottan összenyomja őket. Most fúrja ki a megjelölt helyen a másik részt is. Lehetőleg fához való fúrófejet használjon; ennek végén hegyes csúcs segíti a furat pontos elhelyezését, és olyan lapos fenekű lyukat fúr, amely erősebb ragasztást eredményez. A kész lyukakból távolítsa el a forgácsot, majd a csapot mártsa félig ragasztóba. és nyomja bele az egyik furatba. Ezután kenje be ragasztóval a kiálló végét, és helyezze rá az illeszkedő másik részt. Nyomja szorosan egybe a részeket, a kicsorgó ragasztót törölje le, és hagyja megszáradni a kötést – ha szükséges, zsineggel vagy pilla- natszorítóval rögzítheti is, amíg véglegesen meg nem szilárdul.
A barkácsboltban vásárolhat gyárilag összeállított csapolókészleteket is. Ezek többféle méretű csapot, pontosan megfelelő fúrófejeket, fúróvezetőt, illesztőbetéteket és általában ragasztót is tartalmaznak.
JAVASLAT Könnyen és gyorsan berovátkolhatja a csapok készítésére szánt hengeres fadarabot, ha a fűrészt fogaival felfelé egy satuba fogja, és végighúzgálja rajta a fát. A művelethez húzzon védőkesztyűt, hogy elkerülje a sérüléseket.
A csapokat könnyebb a helyükre illeszteni, ha a végüket enyhén lekerekíti. A készen kapható csapok eleve ilyenek; a saját készítésűeket viszont nagyszerűen elkészítheti néhány forgással egy ceruzahegyezőben.
Csapolás Ragasztóval bekent, enyhén lecsiszolt peremű facsapokkal szilárdan összeilleszthet két faelemet.
A megfelelő facsavar kiválasztása, behajtása és eltávolítása
Meglehetősen elterjedt az a tévhit, hogy minél nehezebb behajtani egy csavart, az annál jobban fog tartani. Ez egyáltalán nem igaz, sőt: a túl szoros csavar akár szét is hasíthatja a fát. A facsavarok sokféle anyagból készülnek. például lágyacélból, sárga- vagy vörösrézből, alumíniumból. Lehetnek horganyozott, horgany-nikkel, esetleg króm bevona- túak. A szabványos csavarok menetárkainak egy bekezdése van, de készítenek dupla me
Különféle facsavarok és használatuk
SOllyesztőfurat
Orsófurat
Előfurat
Fa csavarozása A felső fadarabba fúrjon süllyesztő- és orsófuratot, az alsóba pedig a csavar orsójánál kisebb átmérőjű elöfuralot
Kereszthomyos facsavar A hozzá tartozó keresztvégű csavarhúzóval
Félgömb- és lencsefejű facsavarok A félgömblei teljesen kiemelkedik a munkadarabból, a lencsefej részben süllyesztett.
netű, két bekezdéssel ellátott csavarokat is, amelyek behajtásához feleannyi fordulat is elegendő. Az ilyen csavarokat rendszerint meg is edzik. így motoros szerszámmal is biztonsággal behajthatök.
A csavar méretét a hossza mellett orsójának az átmérőjével jellemzik. A csavarok számozása is e két adatra utal – például az 5×60-as csavar orsója 5 mm átmérőjű, a hossza pedig 60 mm. Általános munkákhoz az 5-6 mm orsóátmérőjű csavarok is megfelelnek, de ha igazán szilárd kötésre van szükség, ennél vastagabbat használjon. Azt, hogy milyen feje legyen a csavarnak, az adott munka jellege határozza meg. öt fő típusuk van:
Süllyesztett fejű facsavar A csavar feje 90°- os kúppal csatlakozik az orsóhoz és a fába mélyített furatba illeszkedik, így behajtás után a csavarfej felszíne egy szintben van a fa felszínével, vagy valamivel az alá kerül.
Lencsefejü facsavar A fej részben süllyesztett, részben domborított kivitelű, és ez utóbbi része kiemelkedik a fa felszínéből.
Félgömbfejű facsavar Az ilyen csavarokat elsősorban olyan fém- vagy műanyag szerelvények rögzítéséhez használják, amelyekben
Díszfejes facsavar Ilyen csavar használható például tükröknek az ajtóra vagy falra szereléséhez. A díszes (krómozott vagy színes) gombot a csavar fejébe lehet belecsavami
Pozdorjacsavar A hozzá való normál végű csavarhúzóval
Önmetsző csavarok Ezek fémek csavarozásához használhatók. A csavar menetet vág magának a fémben.
FACSAVAROK • FAFARAGÁS • FAGYÁLLÓ FOLYADÉK
nem alakítottak ki csavarfejsüllyesztést. A fej teljes egészében kiemelkedik a rögzített felszín fölé, és akár díszítő jellegű is lehet.
Díszfejes facsavar Ez egy süllyesztett fejű csavar, amelynek fejébe menetes furatot vágtak, s abba díszítőgomb csavarható.
Biztonsági facsavar Ez különleges, biztonsági csavartípus, amely a behajtás után nem csavarozható ki. Olyankor célszerű alkalmazni, amikor meg akarja akadályozni a felerősített szerelvény – például lakatpánt vagy kapocs – leszerelését.
A felsorolt típusok (a díszfejes és a biztonsági facsavarok kivételével) normál és keresztfejes csavarhúzóval behajtható kivitelben is kaphatók.
Ha vastagabb fadarabokat kell szilárdan egymáshoz kötni, erre az úgynevezett állványcsavarok a legmegfelelőbbek. Ezeknek hatszögletű feje van, s az előre elkészített furatba csavarkulcs segítségével hajthatók be.
Az úgynevezett önmetsző csavarok fémekben használhatók. Olyan kemény anyagból készülnek, hogy ha a csavar méretének megfelelő átmérőjű lyukba hajtják be azokat, a fémbe is menetet vágnak maguknak, s ezzel biztonságos kötést adnak. Ilyen a vékony lemezeknél használt lemezcsavar is. Az önfúró csavaroknál előfuratot sem kell készíteni, mert ezt az orsó elejének forgácsolóél-kiképzése egy lépésben elkészíti.
Facsavarok behajtása Készítsen a használandó facsavar orsójánál valamivel nagyobb átmérőjű furatot a rögzítendő munkadarabba. Ha süllyesztett fejű csavart használ, készítsen süllyesztőfuratot is – ezt úgynevezett csavarfejsüllyesztővel; annak híján a fejével azonos átmérőjű csigafúróval is elkészítheti. Ezután készítsen a facsavar orsójánál valamivel kisebb átmérőjű előfuratot abba a fadarabba, amelyhez a munkadarabot rögzíteni kívánja.
Facsavarok eltávolítása Ha egy facsavart nem sikerül kihajtani, próbáljon villámcsöfo- gót rögzíteni a csavarhúzó szárára, vagy használjon asztalosfurdancsot, amelybe megfelelő csavarhúzófejet fog be. Ha ez nem segít, használjon ún. útvehajtót. Ez egy cserélhető csavarhúzófejekkel ellátott szerszám, amely – ha kalapáccsal ráütnek a nyele végére, egyrészt megüti a csavart, másrészt fordít is egyet azon az óramutató járásával ellentétes irányban. Ez a szerszám egyébként úgy is beállítható, hogy az óramutató járásával azonos irányban fordítson a csavaron, s így segítségével igen erősen hajthatja be a csavarokat.
Fémbe hajtott berozsdásodott csavar tövéhez vigyen fel csavarlazító olajat, és hagyja állni legalább 6 órán át. Vannak olyan különleges szerek is, amelyek percek alatt feloldják a rozsdát. Ha ez nem segít, szorítsa egy felhevített forrasztópáka végét a csavar fejéhez. A csavar a hő hatására kitágul, megtöri a rozsdaréteget és ezzel forgathatóvá válik. Ha ez sem segít, utolsó megoldásként fúrja szét a csavar fejét, vegye le a rögzített darabot, majd hajtsa ki az így szabaddá vált kiálló csavarszárat egy villámcsőfogó segítségével.
JAVASLAT A csavarokat kenje be vazelinnel, így könnyebb lesz a be- és kihajtásuk.
Eszközök, alapanyagok, alapvető módszerek
A fafaragáshoz egy kerek fakalapácsra és egy sorozat különböző szélességű homorú vésőre lesz szüksége. Kezdők számára a 8, 13 és 25 mm-es vésők a legmegfelelőbbek. Emellett szüksége lesz egy leszúrókésre (keskeny, V alakú véső, amely a rovátkolás- hoz kell), egy laposvésőre és egy háromszögletű homorú vésőre is. A vésőket mindig tartsa élesen. A tompult szerszám könnyen megcsúszik.
A fafaragáshoz szükséges további szerszámok: egy nagyobb ráspoly; néhány különböző alakú, finomabb fareszelő, amelyek a felületek kezdeti lesimítására használhatók; egy fűrész a felesleges fa eltávolításához; valamint egy egyszerű munkapad vagy szorító a faragott fatömb rögzítéséhez. Olyan különleges satuk is kaphatók, amelyek lehetővé teszik a befogott munkadarab forgatását.
A felület végleges kialakításához szükség lesz egy sor különböző szemcsenagyságú dörzspapírra is, a durvától a legfinomabbig, valamilyen poliuretán alapú lakkra, valamint terpentinre és méhviaszra a fényezéshez.
A megfelelő fa kiválasztása A faragáshoz jó alapanyag a kezdők számára a hársfa, a mahagóni és a különböző gyümölcsfák. Felhasználhatja egy régi bútordarab lábát vagy polcát is, miután eltávolította róla a festék- vagy lakkréteget. A puhafák nem hasadnak tisztán, ezért kevésbé alkalmasak.
Ha csak több fa összeragasztásával tud kellő nagyságú tömböt előállítani a faragáshoz, használjon PVA-(polivinil-acetát-) ragasztót. A rétegeket préselje össze a ragasztó megkötéséig, vagyis nagyjából egy éjszakán át.
Tervezés és faragás Először is a tervezett faragványról készítsen vázlatokat több nézőpontról. A művet úgy helyezze el, hogy a vékonyabb részek szálirányban fussanak, mivel így erősebb lesz. Ezután készítsen el agyagból egy modellt, hogy tisztábban lássa a majdani térbeli alakzatot.
A modell alapján készítsen oldalról és szemből kontúrrajzokat, majd fektesse azokat a fatömbre, és rajzolja át a körvonalakat. Jelölje be a leeső részeket, majd vágja le azok nagyobb darabjait a fűrésszel.
Fogja be a fadarabot a munkapadba, és lásson munkához a nagy homorú vésővel. Markolja meg a vésőt szilárdan az egyik kezével, és kezdje el finoman ütögetni a fakalapáccsal úgy, hogy a véső hegye a testéhez képest kifelé mozogjon. Ha szálirányban vés, egyszerre mindig csak kis forgácsokat
106 vágjon le, nehogy behasadjon a fa, és a fa egykori töve felől a koronája felé haladjon. Ha a szálirányra merőlegesen vés, hosszú forgácsokat hasítson le, és a fa szélétől a közepe felé haladjon.
Faragja ki elnagyoltan az alak körvonalait elölről és hátulról. Lehetőleg nagyjából azonos famennyiséget távolítson el mindkét oldalról. A modell mindig legyen kéznél, hogy arról „puskázhasson”.
A faragvány legömbölyítéséhez jelölje be a nem kívánt részeket ceruzával, és hasogassa le azokat a laposvésövel. A finomabb munkát a homorú vésőkkel végezze, mindig az adott részhez legmegfelelőbb méretűt alkalmazva. A részletek kidolgozásához használja a leszúrókést. Amikor végzett a faragással, a felületeket simítsa le ráspollyal.
A faragvány simára csiszolásához először durvább dörzspapírt használjon, majd egyre finomabb szemcséjűt, egészen a legfinomabbig.
Vonja be a faragványt poliuretán lakkal, és hagyja jól megszáradni. Ezután csiszolja le finom dörzspapírral a felületi lakkréteget, de ne sértse meg a fába beszívódott lakkot.
Egy lábas vízbe helyezett konzervdobozban óvatosan melegítsen fel azonos mennyiségű terpentint és méhviaszt; a keveréket soha ne hevítse közvetlenül, mivel könnyen lángra lobbanhat. Fesse át a faragványt ezzel a folyadékkal, és amikor megszáradt, törölje fényesre egy puha ronggyal. További rétegek felvitelével még csillogóbb hatást érhet el.
A gépkocsi hűtőfolyadék-cseréje
A gépkocsi hűtőrendszerében lévő fagyálló folyadék és víz keverékének összetételét legalább félévente ellenőrizze. A megfelelő összetételt egész éven át biztosítani kell, mert a fagyálló folyadék a rendszer vízköve- sedését és korrózióját is akadályozza.
Ezenkívül a keverék forráspontja magas, ami lehetővé teszi a motor nagyobb hőmérsékleten történő működését, ezáltal javítja a hatékonyságát, és nagy melegben csökkenti a túlhevülés veszélyét.
A legjobb fagyálló folyadék etilénglikol alapú. Korróziógátló adalékkal keverve akár három évig is a rendszerben tartható. A hűtőrendszert is mossa át, a hűtőt pedig töltse fel új fagyálló keverékkel. Ha nem biztos abban, hogy mióta van benne a hűtőfolyadék, inkább cserélje le.
Az összetételt fagyálló (és nem savsűrű- ségmérö) hidrométerrel ellenőrizze úgy, hogy egy kis hűtőfolyadékot kiemel a hűtőből vagy a kiegyenlítőtartályból. A hidrométert olcsón beszerezheti az autóalkatrész-üzletekben, de feltétlenül a gyártó utasításai szerint járjon el.
Ha a hűtőfolyadékot kell kicserélnie, várja meg, amíg lehűl a motor, majd helyezzen egy edényt (műanyag lavórt vagy vödröt) a hűtő alá. Ha a leeresztöcsavar beragadt, vagy ha nincs ilyen a hűtőn, lazítsa meg és húzza le az alsó tömlőt. A leeresztés meggyorsítására vegye le a hűtő zárósapkáját.
FAGYÁLLÓ FOLYADÉK • FAGYDAGANAT • FAGYSÉRÜLÉS • FAGYVÉDELEM • FAIPARI KÖTÉSEK
Alaposan vizsgálja meg a hűtőt. Ha rozsdát vagy vizkővet talál benne, mossa át a rendszert az autóápolási szakűzletekben kapható vízkőoldó készítményekkel.
Ellenőrizze a tömlőket és a szorítóbilincseket. Ha valamelyik tömlő összenyomásakor repedés vagy belső fáradás jelét tapasztalja, cserélje ki.
A fagyálló folyadék rongálja a festéket. Ezért újratöltés előtt a töltőcsonkot vegye körül ronggyal, hogy felszívja a kifröccsenő folyadékot.
Zárja vissza a leeresztőcsavart, vagy helyezze vissza az alsó tömlőt, és rögzítse a szorítóbilincseket. Legjobb, ha a friss fagyálló keveréket egy 10 literes öntözőkannában előre összekeveri. Ha a gépkocsi kiegyenlítőtartállyal van felszerelve, abba töltse a megfelelő keverékű hűtőfolyadékot úgy, hogy a folyadékszint a tartály oldalán lévő jelölésig érjen.
A hűtő zárósapkájának visszahelyezése nélkül járassa a motort, amíg a hűtőben lévő folyadék felmelegszik. A motor leállítása után pótolja a hűtőfolyadékot, amíg a folyadékszint állandó nem lesz, majd helyezze vissza a hűtő zárósapkáját. A szivárgás ellenőrzésére tegyen újságpapírt a földre a motor és a hűtő alá, és ha csepeg, keresse meg a forrását. Húzza meg a szorítóbilincseket, vagy szükség esetén cserélje ki a tömlőket.
A fagyálló folyadék mérgező, ezért ha konyhai edényt használt a leeresztésnél, azt többé ne használja a konyhában. A régi fagyálló folyadékot nem szabad a csatornába önteni, hanem megfelelő lerakóhelyen kell elhelyezni – érdeklődjön a helyi önkormányzatnál.
Legalább hetente egyszer és minden hosszabb út előtt ellenőrizze a hűtőfolyadék szintjét. Csak a megfelelő összetételű fagyálló oldattal töltse fel – a csapvíz hígítja a keveréket.
A fájdalmas károsodás megelőzése, kezelése
Fagyás megelőzése: viseljen meleg, vízhatlan ruhát és cipőt télen a szabadban. Ne aludjon hideg hálóhelyiségben, és húzzon éjszakára hálózoknit.
Viszkető fájdalmas fagydaganatot kaphat az a testrész, amelyet huzamosan nagy hideg ér. A nedvesség csak súlyosbítja a helyzetet. Az 5 cm-es átmérőt is elérő, kékesvörös gyulladás leggyakrabban a kéz- és lábujjakat, valamint a lábikrát érinti.
Kezelése: óvja a gyulladt részeket a további hidegtől, tartsa őket melegen, szárazon. Kályha és egyéb sugárzó hőforrás előtt ne melengesse, dörzsölje az elváltozásokat, s ne is vakarja őket. Néhány hét alatt maguktól elmúlnak. Ha mégsem, forduljon orvoshoz, írasson föl krémet a viszketés ellen.
JAVASLAT Népi gyógymód fagydaganat ellen: 25 dkg zellerlevelet főzzön meg 1 liter vízben, hagyja kihűlni, majd a sérült testrészt áztassa benne 5 percig.
Megelőzése és kezelése
Hideg időben mindig fennáll a fagyás veszélye, de főleg akkor, ha a hőmérséklet -7 °C alatt van, és a szél is erős. A bőrfelület lehűlésével a vérerek összehúzódnak, s a keringés leáll. A test bármelyik részén kialakulhat a fagyás, még a jól bebugyolált kezeken és lábakon is, leginkább azonban a fedetlen felületeken; az orron, az arcon, az álion.
Az érintett testrészt az ember hidegnek és merevnek érzi, majd ezt bizsergés követi, ami rövidesen erős fájdalommá alakul. A bőr megkeményedik és vöröseskékre, szürkésfehérre színeződik. Egy idő után beáll a merevség, s ezzel egyidejűleg megszűnik a hidegérzet és a fájdalom is.
Fontos, hogy azonnal cselekedjen, különben megkezdődik a testrész elhalása, üszkösödése. Először is keressen valami menedéket, majd távolítsa el a fagysérülés környékéről a ruhákat, ékszereket. Ezután a test melegével, főleg a kezével vagy bármely testrészéhez szorítva kezdje meg a fokozatos felmelegítést, de ne használjon semmiféle forró tárgyat, folyadékot, és ne dörzsölje az elfagyott testrészt.
Ahogyan a vérkenngés megindul, a bőrfe- lűlet kékessé válik, és felhólyagosodik. Ezeket a hólyagokat ne nyomja ki, és ne kezelje semmiféle kenőccsel vagy gyógyszerrel. Ha lehetséges, tekerje be a sérült tagot tiszta ruhával és takaróval, pokróccal vagy akár egy kabáttal takarja be.
A fagyás felmelegedésével járó heves fájdalom enyhíthető, ha a végtagot függőlegesen a mellkas fölé emeli.
Adjon a sérültnek forró, édes italt, de másféle „kezeléssel” ne kísérletezzen. Inkább a lehető leggyorsabban juttassa el a kórházba.
Hogyan akadályozza meg a tartályok és csövek befagyását?
Tartályok Szigeteljen minden tartályt vagy speciális, erre a célra használatos szigetelőanyaggal vagy üvegvatta takaróval, amelyet ragasztószalaggal vagy kötéssel erősíthet a tartály falára. Ha kötelet, spárgát használ, igyekezzen minél kevésbé összenyomni a szigetelést. A tartályokra tegye fel a fedelüket, de fúrjon rajtuk egy kis lyukat, és helyezzen bele egy műanyag tölcsért, hogy a túlfolyószelepen kijövő víz is a tartályba folyjon. Ezután a tetőre is rakjon hőszigetelést.
A hidegvíz-tartályok alatti födémhez azonban ne tegyen hőszigetelést, mivel a felszivárgó hő további védelmet nyújt a befagyás ellen.
Csővezetékek Húzzon rájuk hőszigetelő habból vagy üveggyapotból készült csövet, vagy tekerje be őket vastag filccel. A szigetelést rögzítse kötéssel vagy ragasztószalaggal. Ellenőrizze, hogy a hajlatoknál és a csatlakozásoknál nincsenek-e fedetlen felületek.
A hideg levegő olykor a túlfolyószelepeken távozik, ezért vizsgálja meg, hogy a szelepek nincsenek-e eltömődve.
Egyéb területek Próbálja elérni, hogy semmiféle vízvezeték ne érintkezzen közvetlenül a külső falakkal. Az ilyen helyeken tömködjön szigetelőanyagot a cső és a fal közé.
Igen komoly kár keletkezhet, ha a központi fűtés csövei befagynak, amikor hideg időben nem kering bennük a víz. Ha csak rövi- debb időre megy el otthonról, hagyja bekapcsolva a fűtést, csupán a hőszabályozót állítsa alacsonyra, hogy ne hűljön ki túlságosan a lakás.
Hosszabb távoliét esetén az egész rendszert vízteleníteni kell, de ezt a feladatot bízza szakemberre. Egy másik megoldás, ha fagyálló folyadékot adagol a rendszerben keringő vízhez; ezzel kapcsolatban is tanácsos szakemberhez fordulni.
Ellenőrizze, hogy a csapok tökéletesen zámak-e. A csepegő, hibás csap könnyen befagy, mert a szivárgó víz eljegesedik.
Néhány egyszerűbb kötés jelölése, levágása és összeillesztése
Az alábbi egyszerű kötések jól megfelelnek a legtöbb általános célú feladathoz, például faszerkezetek, polcok vagy kerítések készítéséhez.
A munka gyakran lényegesen könnyebbé tehető a korszerű ragasztóanyagok használatával, amelyek sokszor jóval erősebbek még a fánál is.
Szükséges szerszámok: finom fogú csapfűrész, fém derékszög, karctű vagy kés és ceruza a jelölésekhez, acél mérőszalag a hosszméréshez. faragasztó, szegek és csavarok, kalapács és csavarhúzó, fúrógép és néhány csigafúró, véső és fakaiapács.
Bütüillesztés (Tompaillesztés) Valamennyi kötés közül a legegyszerűbb: arra alkalmas, hogy két lécet derékszögben egymás mellé téve és összekapcsolva egy sarkot vagy egy T idomot lehessen vele kialakítani. Jelölje be az illesztendő darab végét a derékszöggel és a karctűvel, majd vágja le derékszögben a csapfűrésszel, hogy az egymásra kerülő felületek tökéletesen illeszkedjenek (az így levágott vég a bütü).
Fúrjon egy vagy több csavarlyukat az egyik lécbe, majd fúrjon ezeknek megfelelő, de kisebb lyukakat a másik léc levágott végébe, ahová a csavarokat majd be lehet hajtani. Kenje be ragasztóval az illeszkedő felületeket, majd a csavarokkal szoritsa össze azokat addig, amíg a ragasztó szivárogni nem kezd az illesztésből. A ragasztó feleslegét még nedvesen törölje le.
A bütü nem különösebben erős, ezért ha a kötésnek erősnek kell lennie, nyomjon tipliket a bútübe fúrt lyukakba, és ezekbe a tiplikbe hajtsa bele a csavarokat. A tipliket úgy helyezze el, hogy a léc szélesebb irányába táguljanak. •
FAIPARI KÖTÉSEK • FAKONZERVÁLÓ SZEREK
Átlapolt illesztés Egyszerűen fektesse egymásra derékszögben a két összeerősítendő lécet, és rögzítse azokat egymáshoz ragasztóval és szegekkel vagy csavarokkal. Ügyeljen arra, hogy az illeszkedő felületek pontosan érintkezzenek, majd kenje be azokat ragasztóval. Még a ragasztó megkötése előtt ellenőrizze a derékszöggel, hogy a két darab merőleges-e egymásra. Rögzítse az illesztést a vékonyabbik darabon át a vastagabbikba eresztett csavarokkal, esetleg szegekkel. A szegeket ferdén üsse be.
Teljes lapolt T illesztés Egy vékonyabb léc teljes vastagságában történő beleillesztése egy vastagabb lécbe úgy, hogy felületeik egy síkban legyenek. Fektesse rá a vékonyabb lécet a vastagabbra. Jelölje be a helyét kétoldalt karcolt vonalkával a vastagabb léc felületén, majd a derékszöggel rajzoljon két párhuzamos egyenest a jelöléseken át.
Jelölje be a vastagabb lécen a másik léc vastagságát, majd fűrészelje be azt a csapfűrésszel eddig a vastagságig, a két jelölt egyenes belső oldalán haladva. A kieső részt a véső és a fakalapács segítségével vágja ki úgy, hogy a vékony léc pontosan illeszkedjen a kapott vájatba, és a két léc felszíne egy síkba essen. Kenje be ragasztóval az érintkező felületeket, majd csavarokkal, esetleg szegekkel rögzítse az illesztést.
Hornyolt illesztés Egy vastagabb léc hor- nyolása a vékonyabb léc vastagságára, hogy pontosan rá lehessen ültetni az utóbbi bütü- jére. A derékszög és a karctű segítségével jelölje be az első darabon a megfelelő mélységet és szélességet, majd a felesleges darabot csapfűrésszel vágja ki. A megmaradó rész legyen egy leheletnyivel szélesebb a vékonyabb lécnél, mivel így könnyebb lesz a derékszög-beállítás. A horony ne legyen mélyebb a hornyolt léc vastagságának háromnegyedénél.
Kenje be ragasztóval az illeszkedő felületeket, majd rögzítse azokat csavarokkal vagy ferdén beütött szögekkel.
Csapolt illesztés Ez igen erős illesztést ad, de pontos elkészítéséhez kell némi gyakorlat.
Az illesztés elkészítéséhez még egy további eszközre is szükség lesz: egy csap- lyuktolómércére, amellyel pontosan lemérhető a csap és az azt befogadó csaplyuk szélessége. A csap vastagsága az azt befogadó léc vastagságának legfeljebb az egyharmada legyen – ha ennél vastagabbra készíti, az már gyengíti az illesztést. Jelölje be a csap és a csaplyuk méreteit – először a csaplyuktoló- mércével, majd ceruzával és a derékszöggel, hogy pontosan illeszkedjenek. A csap legyen egy hajszálnyival hosszabb a csaplyuknál, hogy kilógjon annak a túlsó végén.
Vágja le a csap körüli felesleget a csapfűrésszel.
Jelölje be a csaplyuk nyílását a léc mindkét oldalán, hogy kétfelől végezhesse el annak kimélyítését. Fúrjon néhány lyukat az így kijelölt területen át, a maradék anyagot pedig csaplyukvésővel és fakalapáccsal távolítsa el, majd reszelővei folytassa nagyon ügyelve
FAIPARI KÖTÉSEK
A csapos-csaplyukas illesztés elkészítése
A levágandó darabok bejelöléséhez használja a csaplyuktolómércét. Az egyik léc végén készítsen egy csapot (nyelvet), a másik lécen pedig egy csaplyukat (rést).
A csap Fogja be a lécet egy satuba, és vágja ki a csapot csapfűrésszel.
Csaplyuk Fúrjon lyukakat a lécbe a bejelölt területen belül, és a maradék anyagfelesleg eltávolításához használjon vésőt.
összeillesztés Az utolsó finomítások során ellenőrizze a csap és a csaplyuk szoros illeszkedését. Ha szükséges, vágjon ki még a csapból vagy a lyukból, majd rögzítse az illesztést ragasztóval.
arra, hogy mindig a bejelölt vonalakon belül maradjon. Ha a csap már jól illeszkedik, kenje azt be ragasztóval, és üsse be a csaplyukba addig, amíg a csap vége elő nem bukkan a lyuk túloldalán. Ellenőrizze a derékszöggel, hogy merőleges-e egymásra a két léc, és hagyja megszáradni a ragasztót. Ha a ragasztó megszáradt, csiszolja le a csap kilógó végét egy fadarabra tekert durva dörzspapírral, amíg az egy síkba nem kerül a környező fával. ‘
A kettős csapos és csaplyukas illesztés még erősebb, akár az ütéseket és a csavarodást is kibírja, így alkalmas például szánkó készítésére. Ne egy, hanem két csapot alakítson ki egymás mellett, és azokat szintén párosán kimélyített csaplyukba rögzítse. A vágási vonalak pontos kijelöléséhez használja a csaplyuktolómércét; a csapok szélessége akkora legyen, mint a köztük lévő távolság. A kivágást és a ragasztást az egyszeres változatnál leírtak szerint végezze el.
Egyszerű fecskefarkú illesztés Ezt az igen erős kötést olyankor használja, ha például egy komolyabb terhelésnek kitett korlátot kell készítenie. A korlát végén kivágott ék alakú „fecskefarokcsap” pontosan illeszkedik a korlátot rögzítő faelem ugyanilyen alakú mélyedésébe.
Jelölje be a fecskefarkat a korlát végén úgy, hogy az az elérhető legszélesebb legyen. Vágja ki a fecskefarkat pontosan csapfűrésszel, de vigyázzon, hogy mindig a jelölés leeső rész felőli oldalán haladjon.
Fektesse rá a fecskefarkat a csatlakozó fára, és karctűvel vagy késheggyel jelölje be rajta pontosan a „csap” alakját. Fűrészelje be több helyen is a fecskefarok pontos mélységéig, aztán vésse ki a kieső anyagot. Ügyeljen arra, hogy a felületek egymásra merőlegesek legyenek. Próbálgassa bele a fecskefarkat az így kialakított horonyba, amíg pontosan nem illeszkedik. Kenje be a darabokat ragasztóval, majd üsse össze azokat.
Faanyagok beltéri és kültéri védelme
A házban és a kertben létesítendő testetlen faszerkezetekhez – a korhadás és a farontó bogarak okozta károk elkerülése érdekében – mindig előkezelt faanyagot használjon, amelyet a fűrésztelepen nagy nyomás alatt, fakonzerváló szerrel impregnáltak.
Ha nem áll rendelkezésére kezelt faanyag, házilag is elvégezheti a faanyagok konzerváló kezelését. A ma kapható fakonzerváló szerek általában oldószer alapúak vagy vízben oldhatók, és száradás után már teljesen veszélytelenek az emberekre, a háziállatokra és a növényekre, de ügyeljen arra, hogy a készítmény ne fröccsenjen a bőrére. Az oldószer alapú készítmények gyúlékonyak, ezért felvitelük után legalább két napig ne használjon nyílt lángot a kezelt faanyagok közelében. A kátrányolajból készülő fakonzerváló káros a növényekre. Ha ezt a szert használja kültéri faszerkezetei kezelésére, húzzon védőruhát, és az anyag száradásáig tartsa távol a kezelt területről a gyerekeket és a háziállatokat. A fakonzerváló szerek lehetnek színtelenek, de keverhetnek hozzájuk különféle festékanyagokat is, amelyek felvitelkor elszínezik a fát.
A fakonzerváló szerek az alábbi módszerekkel vihetők fel:
Permetezés Leginkább csak a padlásterek kezelésénél alkalmazzák: ilyenkor az a legcélszerűbb, ha kölcsönzőből beszerzi a szükséges eszközöket, és egy ipari védőmaszkot is, amely megóvja a káros gőzöktől. Tartsa be pontosan a szer gyártójának előírásait. A permetezés a fakerítések kezelésére is jó módszer lehet – ilyenkor vizes alapú szert használjon, amit akár egy közönséges kerti permetezővel is felvihet. A permetező fúvókáját ne állítsa túl finom szórásra, hogy a fára elegendő szer jusson.
Ecsetelés Nagy, mintegy 75 mm széles ecsetet használjon. Húzzon védőkesztyűt, és ha a feje fölött fest, vegyen fel védősisakot és védőszemüveget is. Ügyeljen arra, hogy a készítményt a fa minden repedésébe bejuttassa, és telítse vele a vágási felületeket is: addig kenegesse oda a folyadékot, amíg az el
FAKONZERVÁLÓ SZEREK • FALAZÓELEMEK • FALFÚRÁS • FALI RÖGZÍTŐK
nem kezd folyni. Ezt az ecsetet a jövőben semmi másra ne használja, kizárólag fakonzerválásra.
Áztatás Ez a faanyagok házi kezelésének leghatékonyabb módja. A kerítésoszlopoknak és -léceknek szánt anyagokat leginkább így érdemes kezelni. Egymásra rakott téglákból készítsen egy egyszerű vályút, majd bélelje ki azt több rétegben vastag műanyag fóliával, így egyfajta „medencét’ kap. Tegye a kezelendő deszkát vagy gerendát a vályúba, és rakjon rá köveket vagy téglákat. Ezután töltse fel a vályút annyi fakonzerváló szerrel, hogy az ellepje a fát, és hagyja így állni egy éjszakán át.
Ha nem oldható meg az egész faanyag bemerítése, akkor töltsön meg egy nagyobb edényt (például vödröt) fakonzerváló szerrel, és ebbe állítsa bele a kerítésoszlopokat. Ezáltal az oszlopoknak a föld alá kerülő része maximális védelmet kap; a felszín fölött maradó részek ecsettel is lekezel hetők.
Szemcsék Ott, ahol egy díszes farész, például egy festett fapárkány van veszélyben, és a fakonzerváló folyadékot nem tudja felvinni, használjon szemcsésített készítményt. Fúrjon lyukakat a fába, és minden lyukba tegyen egy-egy szemcsét. A lyukakat vízálló tömítőanyaggal vagy dugóval zárja le. Ha az így kezelt faanyag átnedvesedik, a szemcsékből gombaölő szer kezd felszabadulni, amely hatékonyan megakadályozza a korhadást.
Kényelmes téglahelyettesítők alkalmazása
A szabványos falazóelemek kb. hatszor akkorák, mint a téglák, tehát majdnem hatszor olyan gyorsan húzhat fel velük egy falat – de használatukkor is ugyanolyan körültekintéssel járjon el, mint a kőművesmunka esetében.
Porózus szerkezetük miatt könnyűek és igen jó hőszigetelők. Akár önmagukban, akár téglával kombinálva falat vagy válaszfalat építhet belőlük. Előre gyártva különféle anyagokból betonadalékkal készülnek, különböző súlyban, sűrűségben, formában és méretben.
Közönséges falazóelemek Ezeket gyakran salakbeton elemeknek is hívják, és általános felhasználásra a legalkalmasabbak. Az ipari kohókból származó, könnyű súlyú klinker- anyagokból készülő elemek befogadják a szeget és a csavart, és könnyen vághatók. Ez a falazóelem-típus beltéri szerkezetekhez használható, például válaszfalakhoz vagy üreges falak belső feléhez, mivel kis sűrűségűek és nagy méretűek. Például az VTONG falazóelemek hossza 600 mm, magassága 200, falvastagságmérete 200 és 375 mm közötti.
Dekoratív falazóelemek A természetes követ utánzó, zúzottkő adalékanyaggal készült betonelemek ugyanúgy használhatók kültéri falazásra, mint a tégla. Többféle méretben készülnek, de általában nagyobbak, mint a téglák.
A közönséges és a rácskő-elemek
Rácskő-elem
Gázbeton
Válaszfalak vagy üreges falak építéséhez használjon közönséges elemeket. A rácskő-ele- mekből kerti fal készíthető. A falat koracéllal megerősített pillérelemekkel támassza meg.
Rácskő-elemek Az egyik legnépszerűbb előre gyártott betonelem az áttört vagy csipkés fajta, amely alkalmas például térelválasztó falak építésére. Leggyakoribb mérete 300x300x100 mm, és rendkívül változatos dekoratív mintával kapható. Vannak egyforma mintázatúak, vannak olyanok, amelyek más elemekkel sorba rakva egy nagyobb mintát adnak ki, és vannak, amelyeknek a körvonala mintázott.
A rácskő-elemeket ne kötésbe rakja, mint a téglákat, hanem hálósán, hogy visszatérő mintát adjanak. A falazás módszere egyébként megegyezik a téglafalazáséval, csak itt erősebb habarcsot kell használni. A rácskőelemekből épített falat mindkét végén és 3 m-enként pillérelemekkel támassza meg.
Hogyan fúrhat lyukat tégla- és betontalba?
Téglafalba, betonpadlóba és előre gyártott betonelemekbe, például gerendába, oszlopba és kerítéspóznákba speciális csigafúróval vagy falfúróval fúrhat lyukat. Ezeknek a végébe keményfém lapkát illesztenek, méretük a falba kerülő tipliknek felel meg.
Falat vídiabetétes fúrófejjel ellátott elektromos fúróval tanácsos fúrni, mégpedig alacsony fordulatszámon, ami a munkát pontosabbá teszi és a fúrófej élettartamát növeli.
Beton- vagy klinkertégla falhoz azonban ütve fúró üzemmódú elektromos fúróra vagy a fúrótokmányhoz csatlakoztatható ütve fúró tartozékra van szükség. Az ütve fúró a magas fordulatszámon forgó fúrófejet nagy sebességgel előre-hátra is mozgatja.
Ha nincs elektromos fúrója, vagy olyan helyen kell dolgoznia, ahol nincs áramforrás, használjon speciális kézi furatvésőt és bun- kós fejű kalapácsot. A kézi fúrónak cserélhető, hornyolt vésöfejei vannak, ezek a fali tipliknek megfelelő méretben kaphatók, és pontosan illeszkednek a nemesacél fogórészhez.
A szerszámot tartó kezére húzzon vastag kesztyűt, és munka közben viseljen védőszemüveget. Ügyeljen arra, hogy fúrás közben a szerszámot helyes szögben tartsa, különben a lyuk deformálódik, és a tipli nem ül meg jól benne.
Kézi fúró használata A kalapácsot függőlegesen tartva markolja meg szorosan a nyelét. Mérjen vele határozott, egyenes ütéseket a vésőfejre. A vésőt minden harmadik-negyedik ütés után forgassa meg a lyukban, hogy kijöjjön belőle a törmelék.
Tárgyak rögzítése tömör és üreges falra
Tiplikkel a legtöbb falfelületre biztonságosan rögzíthet különböző tárgyakat, például faliszekrényt és polcot.
A tiplik kialakítása sokféle lehet, az egyszerű rostból vagy műanyagból készült csőtől a gondosan kidolgozott, szárnyakkal és hornyokkal ellátott modellekig, de valamennyi ugyanazon elv alapján működik: a falba fúrt lyukba illeszkedő tipli kitágul, ahogy csavart hajtunk bele.
Ha tiplit akar használni, először az alkalmas csavar méretét határozza meg. Használjon olyan hosszú csavart, amelyik beszerelve jóval túlnyúlik a tiplin, bele a mögötte lévő falazatba. A megfelelő csavar kiválasztása után keresse meg a hozzá való tiplit.
A tipli és csavar kiválasztását követően válasszon megfelelő fúrót. Puha anyag, mint például salakbeton blokk fúrásához egyszerű furdancs is megteszi, de kemény téglafalhoz mindenképpen elektromos fúrót vagy ütve- fúrót használjon. ,
FALI RÖGZÍTŐK • FALiSZEKRÉNY
Győződjön meg róla, hogy a kifúrt lyuk hosszabb, mint a tipli. Csempe vagy vakolat (vagy akár mindkettő) nem alkalmas súly tartására. A fúrás befejezése után vékony csővel fújja ki a furatból a port, és csak ezután ütögesse be a tipliket úgy, hogy a végük ne lógjon ki a falból. A csavarokat a rögzíteni kívánt tárgyon keresztül hajtsa be a tiplikbe. Bizonyos esetekben érdemes a csavarokat először csak a tiplikbe belehajtani, majd kivenni, és csak ezután belecsavarozni a rögzíteni kívánt tárgyba.
A puha falazó anyagok, mint a salakbeton blokk, hajlamosak szétmorzsolódni, amint a normál tipli kitágul. Ilyen esetekben használjon puha anyagokhoz kifejlesztett speciális tiplit és furdancsot, vagy az elektromos fúrót nem ütvefúró üzemmódban.
Ha nagyon erős rögzítésre van szüksége, kitáguló, ún. horgonycsavart (dübel) használjon. Ennek a csavarnak különlegesen kiképezett ékszerű része van, amelyik az anya megszorításakor a csavar belsejébe húzódik. A csavarra húzott hasított gyűrű ennek hatására kinyílik, és a csavart nagyon erősen a falba szorítja. Az ilyen csavarok behelyezé-
FALI RÖGZÍTŐK
A megfelelő rögzítő eszköz kiválasztása séhez általában a hagyományos falfúró fejek átmérőjénél nagyobb lyukra van szükség. A barkácsboltokban azonban kapható olyan speciális szerszám (csillagfúró), amely kalapáccsal használva megfelel erre a célra.
Kaphatók kampós és gyűrűs fejkiképzésű horgonycsavarok is.
Üreges falak Az üreges falak, mint például a gipszkarton térelválasztók, nem elég vastagok a tiplik befogadásához, így ezek esetében speciális rögzítőket használjon. Ezeknél az anya egy része szétnyílik vagy elfordul az üregben vagy a fal mögött, miután összecsukva a furatba helyezték.
Ha valamilyen nehéz tárgyat, például konyhai szekrényt akar gipszkarton falra rögzíteni, ne akassza az egész súlyt a csavarra. A falban található függőleges támasztóoszlopokhoz csavarozzon hozzá egy vízszintes tartólécet, hogy a szekrény alja ezen nyugodjon.
A támasztóoszlopokat próbálkozással, vagy a szegeket jelző fémdetektorral keresse meg. Ha lehetséges, a szekrényt tartó csavarokat is hajtsa közvetlenül a tartóoszlopokba.
Szabálytalan lyukak Előfordulhat, hogy nem sikerül szabályos lyukat fúrni a kemény falba, ekkor a tipli helyett használjon inkább rostos szerkezetű tömítőanyagot. Vegyen ki egy csipetnyit az anyagból, adjon hozzá kevés vizet, és keverje ki gitt sűrűségűre. Sodorja hosszúkásra, és tömje be a lyukba. Ha szilárdan a helyére került, addig csavarja bele a csavart, amíg még puha, de ne rakjon rá súlyt, amíg meg nem szilárdult.
Egyszerű tárolóbútorok készítése
Faliszekrényt legegyszerűbben olyan farostlemezből készíthet, amely fehér műanyag lappal, vagy valódi fumérlemezzel van borítva. A műanyag borítást nem kell kezelni, a furnírlemezt viszont szigetelni vagy lakkozni kell.
A farostlemez vásárlásakor vegyen színben hozzáillő, vasalóval felilleszthető burkolólemezt is, ami a vágott éleket majd eltakarja.
A szekrény szélessége lehetőleg egyezzék meg a szabvány bútorlemez-szélesség- gel. így ugyanis az ajtó mérete szabás-vágás nélkül is éppen megfelelő lesz – bár a hosszából vágni kell majd.
Tervezze úgy a szekrényt, hogy a lehető legtöbb vágott éle eleve takarva legyen. Az ábrán látható szekrénynek csak a két oldallap tetejére kell szegélypántot illesztenie. A munkához használjon finoman fogazott kézifű-
Csavarok és tiplik Ha közepes súlyú tárgyat akar a falra rögzíteni, használjon facsavart, faforgács-csavart és műanyag tiplit. Fúrjon lyukat a falba, nyomjon bele egy tiplit, illessze a csavart a rögzíteni kívánt tárgyon található lyukba, és hajtsa bele a tiplibe.
FALISZEKRÉNY
Faliszekrény tervezése, készítése farostlemezből
Acél horgonycsavar A dübelt nehéz tárgyak rögzítéséhez használja. A felakasztáshoz használt csavarfe| kampós kialakítású.
Akadó rögzítők Üreges falak esetében használjon rugós szárnyas vagy gravitációs rögzítőket. Az anyára erősített két kar az Öregben kinyílik, vagy a fal mögött lefelé fordul.
Szegélypánt
Tükörtartó
Ajtógomb és zár Az ajtóra szereljen (mint az ábra is mutatja) gombot, fogantyút vagy kiálló fémperemet. Hogy az ajtó mindig jól csukódjon. használjon mágneszárat.
Polcok A polcokat fektesse az oldallapokba illesztett műanyag tartócsapokra.
KisfejC
.Réteges hátlemez
Lapok összefogása A műanyag illesztőket két csavarral rögzítse a bútorlap pereméhez, majd egy harmadikkal fogassa hozzá a másik lapot.
Farostlemezeket a legegyszerűbben műanyag illesztőkekkel erősíthet össze. A lapokhoz erősített illesztékpárt csavarral húzza össze. Az ábrán látható ajtó belül rögzített, hajított csuklópánttal felszerelt. A szekrényajtóra kívülre pattintózárat vagy mágneszárat szereljen. A polctartó csapoknak fúrjon több lyukat egymás alá, hogy változtatható legyen a polcok egymástól való távolsága. A polcokat, hogy könnyen mozgathatók legyenek, vágja 3 mm-rel rövidebbre, mint a fenék és a tetőlap mélysége.
Csuklópánt Ezt a fajta hajlított csuklópántot az ajtóba készített körkörös süllyesztőkbe illessze, majd csavarozza oda az ajtóhoz és az oldallaphoz.
FALISZEKRÉNY • FALLABDA * FALMOSÁS • FALVIRÁGZÁS
részt, és ügyeljen rá, hogy pontos derékszögeket vágjon, hiszen minden illesztés szem előtt lesz.
Ábránkon az oldallapok szabják meg a szekrény magasságát. A tető- és fenéklapot azonban, a két oldallap vastagságát leszámítva, kisebbre kell szabni, mint a szekrény tervezett szélességei; a polcok pedig még ennél is 3 mm-rel rövidebbek legyenek, hogy könnyen beilleszthesse őket.
A leszabott lemezek összeerősítésének több módja lehetséges. Legegyszerűbb a műanyag illesztékpár, amelyet különleges csavarral húzathat össze. Ez a megoldás különösen akkor előnyös, ha szétszedhető bútort akar készíteni.
Az összeállítás másik módja, amikor tipliket és PVA-ragasztót együttesen alkalmaz. A tipli erős, és a műanyag illesztőkkel ellentétben nem akadályozza a sarkok kihasználását. Facsap helyett műanyag falitiplit, illetőleg speciális nejlon rostlap-összeerősítö szerkezetet is használhat. Ezekbe a lemezekbe facsavart kell becsavarozni, a facsavar ugyanis önmagában nem állna meg a farostlemezben.
A csavarfejek elfedésére különleges műanyag dugókat árulnak.
Ugyancsak műanyagból készült polctartó csapokat is lehet kapni: ezeket a szekrényoldalba fúrt rövid lyukakba kell illeszteni. Fúrjon függőlegesen több ilyen lyukat, hogy a polcokat szükség szerinti magasságba állíthassa. Magukat a polcokat nem kell rögzíteni: egyszerűen felfekszenek a támasztócsapokon.
Hátlapra nem feltétlenül van szükség, ha a szekrényt falra akasztja. Ha mégis kell a hátlap, azt vékony, réteges hátlemezből vagy pozdorjából készítse. Kisfejű szeggel és ragasztással rögzítse a szekrény hátához.
Az ajtó illesztésének legegyszerűbb, s alkalmasint legtakarékosabb módja, ha az ajtó a szekrény teljes felületét elfedi. Zongorasa- rokpánfok, zsanér, csuklópánt felhasználásával szerelheti fel a legegyszerűbben. Használhat különleges, hajlított, állítható csuklópántokat is, amelyek egyáltalán nem látszanak, amikor az ajtó csukva van.
Az ajtóra mágneszárat vagy rugalmas kis műanyag kallantyút szereljen fel. Díszes fogantyú vagy kiugró fémszegély felszerelésével megkönnyítheti a szekrényajtó nyitását.
Falhoz erősítéskor a szekrény oldallapjainak hátsó élére csavarozzon jó erősen tükörtartó fémlemezt, s az egészet tiplizett csavarral erősen rögzítse a falhoz.
Az egyre népszerűbb teremsport szabályai
Bár ezt a labdajátékot könnyű megtanulni, a játékhoz mozgékonyság, összpontosítás, gyors reakció és ravaszság is szükséges. Általában ketten játsszák.
A fallabdapálya 9,75 m hosszú és 6,4 m széles zárt, fapadlós terület. A pálya szemközti falán a jó játéktéren kívül a padlótól 48 cm magasságig húzódik az a sáv (lemez), amelynek a tetejét vörösre festett faléc – a lemezvonal – jelzi. Ha a labda a lemezvonalról pattan vissza, vagy ez alá ütik, akkor „kint volt”, mint ahogy akkor is, ha a négy fal bármelyikén a pálya felső határvonala felett pattan meg. Ez a vonal az elülső falon 4,6 m, a hátulsó falon 2,1 m magasan húzódik, s az oldalfalakon ferde vörös csík köti össze a vonalak végeit. A játéktér hátsó fele két adogatótérre van felosztva, amelyeken belül egy-egy 1,6 m oldalhosszúságú adogatónégyzetet jelölnek ki. A fallabdaütő hasonlít a tollaslabdaütőhöz, de annál valamivel hosszabb, kisebb a feje és jóval erősebb kialakítású. A fa, fém vagy üvegszál erősítésű műanyag keretre természetes vagy szintetikus anyagból készült húrokat feszítenek ki. A fekete vagy zöld színű, kisméretű puha gumilabda belül üreges. A labdán színes folt jelzi annak sebességét, amelyet a játékosok ügyessége szerint kell megválasztani. A játékosoknak fehér talpú fallabda- vagy teniszcipőt kell viselniük, olyat, amely nem hagy nyomot a padlón.
Játékmenet Az ütő két felén különböző jelzések találhatók; az ütő megpörgetésével sorsolják ki, hogy ki adogasson elsőként.
Adogatáskor az adogató játékosnak legalább 30 cm-re kell lennie a padlón kijelölt adogatónégyzet széleitől. Az adogatás akkor számít jónak, ha először a szemközti falon, az ott bejelölt adogatóvonal felett pattan meg, és onnan az ellenfél adogatóterének rövid vonala mögé esik vissza. Rossz adogatás esetén az adogató még egyszer próbálkozhat. A fogadó játékos az érkező labdát visszaütheti röptében vagy azután, ha az megpattan a padlón, a hátsó falon vagy valamelyik oldalfalon.
A tenyeres és a fonák ütéseket is gyors csuklómozdulattal kell indítani.
Játék közben, ha valamelyik játékos már megütötte a labdát, minden ütésnek a lemezvonal felett kell érintenie a szemközti falat, akár közvetlenül, akár úgy, hogy előbb pattan egyet valamelyik másik falon is. A szemközti fal érintése után a labda rápattanhat egy másik falra vagy a padlóra is. A labdamenet akkor ér véget, ha a labda a játéktéren kívülre kerül, illetve ha egynél többször pattan meg a padlón, mielőtt a soros játékos visszaütné.
Pontozás A játék nemzetközi változatában mindig csak az adogató játékos szerezhet pontot. Ha megnyeri az adogatását, kap egy pontot, ha viszont kettős adogatóhibát vét vagy elveszíti a labdamenetet, az ellenfele adogathat és szerezhet pontot. A játszmát az a versenyző nyeri, aki előbb ér el 9 pontot, hacsak nem 8:8 az állás, amikor is a 8 pontot előbb elért játékosnak módjában áll a győzelemhez szükséges pontok számának 10-re növelését kérni. A mérkőzés általában öt játszmából áll.
Ha az egyik játékos véletlenül akadályozza a másikat vagy zavarja annak rálátását a pályára, ellenfele „semmis ütést” jelenthet be, „semmi kéretik” (let please) kiáltással; ekkor a labdamenetet újra kell játszani.
A játéklehetőségekről és egyéb tudnivalókról kérjen felvilágosítást a Magyar Fallabda Szövetségtől (1087 Budapest, Dózsa György Út 1/3.-Tel.: 251-1222).
A fal tisztítása, a leggyakoribb szennyeződések eltávolítása
A festett, csempézett és mosható tapétával borított falak rendszeres tisztításra szorulnak. A dombornyomásos festett tapéták például más festett falfelületektől eltérő kezelést igényelnek.
Ha nem biztos benne, hogy a tapétája mosható-e, ellenőrizze az alkalmazni kívánt tisztítószert egy kis, nem feltűnő felületen. Ha a tapéta beszívja a vizet, vagy a mintája elváltozik, akkor nem mosható.
Mielőtt nekikezdene a falak mosásának, szedje fel a szőnyegeket, és terítsen szét újságpapírt, hogy az felfogja a szétfröccsenő vizet. A szőnyegpadlót fedje le valamilyen vízhatlan védőréteggel.
Bizonyos szennyezéseket nehéz a falról lemosni. A zsírkréta és kopás nyoma gondot okozhat. A festésről legjobban úgy távolíthatja el őket, hogy egy kevés szódabikarbónapépet ken rájuk, és finom acélszivaccsal óvatosan dörzsölgeti. A zsírfoltok eltávolítására dörzsölje a falat fehér kenyérbéllel.
Mosható tapéta esetében egy darab megnedvesített rongyra vagy papírtörülközőre tegyen kevés mosogatószert, és ezzel törölje át a falat – ha makacs szennyeződéssel van dolga, egy kevés súrolószert is használhat.
A tintafoltok eltávolításához egy pohár hideg vízhez tegyen egy evőkanál hypót, golyóstol íny omoknál használjon metilalkoholba áztatott vattacsomót. A mosható tapéták esetében (nem feltűnő helyen) először ellenőrizze az alkalmazni kívánt tisztítószert.
A csupasz téglafalakról a cement- és habarcsfoltokat a barkácsboltokban kapható faltisztító szerrel távolítsa el. A szert ecsettel vigye fel a falra, majd néhány perc múlva kemény sörtéjű kefével dörzsölje át. Tíz perc elteltével tiszta vízzel öblítse le.
Mit tegyen a külső és belső falakon jelentkező foltokkal?
Az új tégla- és kőfalakon vagy vakolt felületeken olykor fehér, porszerű, sóra emlékeztető kristályok keletkeznek. A jelenséget az okozza, hogy az anyag száradásával a só kiül a felületre. Ha átnedvesednek, a régi falak is kivirágozhatnak.
Kezelés Ne fesse le a kivirágzott felületet, mert átüt, és elcsúfítja a festést vagy a tapétát. Ne is próbálja lemosni, mert csak még rosszabb lesz. Erős szálú kefével – de ne drótkefével – rendszeresen távolítsa el a sókristályokat, vagy használhat szaküzletekben kapható speciális fallemosót.
Megelőzés A virágzás megszűnik, amikor a fal kiszárad. Ha nem akar elmúlni, nedvesség ellen szigetelje a falat. Festés előtt alkalmazzon ilyenkor vízhatlan alapozóréteget, és erre hordja fel az olajalapú festéket.
FALVIRÁGZÁS • FAMETSZÉS * FAPÁCOLÁS
A szilikonos szigetelőréteg nem engedi beszivárogni a falba a párát és nedvességet, s így a virágzás is elkerülhető.
Mikor és hogyan vágja vissza az ágakat?
A fákat általában ritkán kell metszeni, de ha meg akarja őrizni a fa alakját, időnként vágja le, illetve rövidítse meg egynémely ágát. Az elhalt vagy sérült ágakat mindig vágja le, mert balesetet okozhatnak, ha leesnek. Az egészséges ágakat csak akkor vágja le, ha kihajtanak az útra vagy átérnek a szomszéd kertiébe. A magas fák csúcsának lemetszését vagy a beteg fa kivágását bízza szakemberre. Ha az ágat csak létráról éri el, ügyeljen arra, hogy a létra stabilan álljon, és kérjen meg valakit, hogy tartsa meg a létrát, mert könnyen elvesztheti az egyensúlyát.
A gyümölcsfákat rendszeresen metssze meg, hogy a fák megfelelő formájúak legyenek és a gyümölcstermés is gazdagabb legyen. A többi lombhullató fát télen – november elejétől február végéig – lombhullás után metssze meg. Kivételt képeznek a japán cseresznyefák. amelyeket késő nyáron kell metszeni és a nyírfák, juharfák, valamint a diófák, amelyek hajlamosak a metszési sebből ned- vezni, ha november után vágják le ágaikat.
A tűlevelű fákat csak akkor metssze meg márciusban vagy áprilisban, ha az mindenképpen szükséges.
Egyetlen ág eltávolítása
Ágfűrésszel vagy tönkfűrésszel darabokban vágja le az ágat Hogy megakadályozza az ág kiszakadását, illetőleg a mozgását mialatt fűrészel, kössön rá kötelet. amit kössön vagy hurkoljon rá egy magasabb ágra, majd adja a kötelet a segítőjének, hogy az tartsa szorosan.
Hosszú ág levágása Ha szűk-
séges, az ágat több darabban vágia le. amíg csak egy 30-40 cm-es ágcsonk nem marad.
A seb lefedése A levágott ág helyét kenie be védőszerrel, ha nem szereti a frissen vágott sebet látni.
A vágásfelületek elsimítása Éles késsel vagdossa le a seb egyenetlen széleit, hogy sima felület maradjon utána.
A facsonk levágása A törzshöz közel fűrészelje át a csonkol. alulról kezdve, majd felülről folytatva
A fa alakjának megőrzése A fiatal fák törzséről metszőollóval vágja le az alacsonyan nőtt, fölösleges oldalhajtásokat, az idősebb fák törzséről pedig azokat, amelyek egy nagyobb, lefűrészelt ág helyén nőttek ki. Szükség szerint vágjon le metszőollóval vagy fanyeső ollóval azokból az oldalhajtásokból is, amelyek a fa középpontja felé nőnek, hogy az ágak eloszlása megfelelő legyen.
A fa alakját elronthatja – különösen egy sudár növésű fenyőfánál -, ha a fiatal fa csúcsa elkezd szétágazni. A fenyőfáról vágja le ezt a másodlagos főágat. Lombhullató fán metssze vissza ferdén a hossza felére, közvetlenül egy kifelé néző rügy fölött. Ez majd arra kényszeríti a hajtást, hogy vízszintes oldalhajtásokat növesszen. Ha egy túlzottan fejlődő ág kezdi tönkretenni a fa külalakját, vágja vissza körülbelül a hosszúságának kétharmadával. Az ág nagyságától függően használjon fanyeső ollót, ágfúrészt vagy tönkfűrészt. Vágja le az ágat pontosan az azonos irányban növő oldalhajtás előtt. Távolítsa el a beteg, elhalt vagy sérült, illetve az egymást keresztező vagy súroló ágakat.
Felesleges ág levágása Használjon tönkvagy ágfűrészt. Ne akarjon egy hosszú ágat egyvégtében levágni, amely mély sebet ejtve szakadhat ki a fatörzsből és megsértheti a fa kérgét. Vágja le kisebb darabokban úgy, hogy végül 40-50 cm-re legyen a törzstől.
Amikor az utolsó vágást végzi ott, ahol az ág kiágazik a törzsből, alulról kezdve a fűrészelést vágja be az ág egyharmadáig a törzshöz lehető legközelebb. Utána fűrészelje felülről, amíg el nem ér az alulról kezdett vágásig. Végül éles késsel vagdossa le az egyenetlen széleket.
A seb lefedése Miután egy 2-3 cm-nél vastagabb ágat lefűrészelt, kenje be a frissen vágott felületet favédő szerrel. A fák szakértői ebben nem értenek egyet, vannak akik szerint ez távol tartja a betegség csíráit, mások szerint szükségtelen, sőt esetleg káros is. Ennek ellenére sokan választják a védőszerek alkalmazását.
Hogyan tehető szebbé a fa?
Az iparilag előkészített keményfák többsége drága és nehezen beszerezhető, de az olcsóbb puhafák színezésével elég jól utánozhatok. A világos tölgytől az ébenig nagyon sokféle színű fapác kapható, és gondos előmunkálatok után jól alkalmazhatók.
A színezékek általában oldószer alapúak vagy vizes alapúak. Oldószer alapú páccal csak jól szellőző helyen szabad dolgozni, és közben tilos dohányozni.
A vizes alapú pácok használata könnyű, s azok a kívánt színnek megfelelően tetszés szerint hígíthatok és keverhetők. E készítmények egyetlen hátránya az, hogy a víz kissé fellazítja a fa rostjait. így a kezelt felületet száradás után finom szemcsés csiszolópapirral át kell csiszolni.
Száradás közben a pác színe kissé megváltozhat. ezért először fahulladékon vagy nem látható helyen próbálja ki.
A fa előkészítését az esetleges korábbi festék- vagy lakkréteg teljes eltávolításával kezdje. A fa rostjai között maradt festék vagy lakk megakadályozza a pác beszívódását. és a felület foltos lesz. Hasonló okból távolítsa el a felületi ragasztómaradványokat is, például az illesztések megerősítésekor használt enyvet.
A repedéseket és hézagokat töltse ki megfelelő fatapasszal. Ezeket úgy gyártják, hogy a fához hasonlóan szívják magukba a pácot, így a javított felület pácolás után beleolvad környezetébe. Száradás után csiszolja az egész fafelületet simára. Mindig csak szálirányban csiszoljon, mert a keresztirányú karcolások a pácolás után még feltűnőbbek lesznek. A pácolás előtt a felület legyen száraz, tiszta, por- és zsírmentes.
Rázza fel a pácot jó alaposan, öntsön ki belőle egy keveset égy nem műanyagból készült tálba, majd gyorsan és egyenletesen vigye fel a fára egy pámaszerüen összehajtogatott, nem bolyhozódó ronggyal. Nagyobb felületek pácolásához használjon festőpárnát.
Ahol a pác száradni kezd, arra a részre már ne vigyen fel újabb réteget, mivel úgy csak sötétebb lesz a szín. Ha viszont a fát sö- tétebbre szeretné pácolni, száradás után hordjon fel rá még egy újabb réteget. A száradási időt a gyártó a festék dobozán tünteti fel.
A pác száradása után a felületet dörzsölje át finom szemcsés csiszolópapírral. Ezt köve-
FAPÁCOLÁS • FARONTÓ BOGARAK • FAROSTLEMEZ • FATUSKÓK • FAVÁGÁS • FAZEKASSÁG
tőén fesse át ismét az egész darabot, hogy a csiszolás során lecsupaszított kiemelkedő részeket is bevonja. Hagyja száradni egy éjszakán át, csak azután lakkozza le vagy tömítse a felületi pórusokat.
Hogyan szabadulhat meg e kellemetlen kártevőktől?
A farontó bogarak közül a lakásban a legnagyobb valószínűséggel a közönséges kopogóbogár jelenik meg. Ez a kis rovar megtámadja a tetőszerkezet nyers gerendáit, és szinte minden egyéb, kezeletlen faanyagot: a padlódeszkákat, a bútorok hátlapját és egyebeket.
Tavasz végén érdemes körülnéznie, nem lát-e valahol a rovar megjelenésére utaló jeleket; kicsiny, mintegy 2 mm átmérőjű lyukakat a fában, vagy aprócska faporkupacokat. Ha nem védekezik ellene, igen komoly károkat okozhat.
A nőstény bogár 60 petét is rakhat a résekbe és repedésekbe, s az ezekből kikelő lárvák berágják magukat a fába, ahol kis alag- utakat fúrnak. Akár 3 évet is eltölthetnek a fában, majd a felszín közelébe húzódnak, ahol felnőtt bogárrá fejlődnek. Ekkor kirágják magukat a fából, hogy újabb petéket rakhassanak, és így újabb ciklus kezdődik.
Nem túl kiterjedt fertőzés esetén ecsetelje be vagy permetezze le az érintett területet kifejezetten a farontó bogarak elleni szerrel, de ügyeljen arra, hogy a folyadék a lyukakba is beszivárogjon. Ha a fertőzés túlságosan nagy területet érint (például padlásteret), akkor kölcsönözzön egy ipari permetezőgépet és egy légzőkészüléket. 18-20 m2-ként 4,5-5 I rovarölő szert számítson. Ha a bogarak bútorokat támadtak meg, fecskendezzen rovarölő szert minden egyes apró lyukba egy injektorral ellátott kannából.
A kezelt fára mászó rovarok ezután ugyanúgy elpusztulnak, mint azok, amelyek belülről rágják ki magukat. így megszakad a ciklus.
Amennyiben nem biztos abban, hogy a lakásában észlelt jelek farontó bogaraktól származnak-e, vagy nem tudja megállapítani, mennyire súlyos a helyzet, hívjon ki egy kártevőirtással foglalkozó szakértőt.
A bútorokat úgy védheti meg a rovartámadásoktól, ha rovarölő szert tartalmazó bútortényező készítményt használ. Alaposan vizsgálja át a használtan vásárolt bútorokat is; néhány kis lyuk nem feltétlenül jelenti azt. hogy ott még élő lárvák is vannak, de elővigyázatosságból fecskendezzen az összes ilyen lyukba egy kis rovarölő szert és használjon rovarölő bútorfényezőt is.
Jóval ritkább, de sokkal súlyosabb károkat okozó farontó bogár a házicincér, amelynek lárvája akár 6 évig is elélhet a faanyagokban. Mintegy 6×3 mm nagyságú ovális lyukakat fúr, általában közel a felszínhez, ezért azok rendszerint szemmel is láthatók.
Ha otthonában fajavításokat végez vagy építkezik, lehetőleg nyomás alatt impregnált faanyagot vásároljon.
Alkalmazása, megmunkálása
Ez a barkácsolók kedvence – nagy nyomáson összeragasztott faszilánkokból készül. Vágható, fúrható, bár ragasztóanyaga kicsor- bithatja a szerszámokat. Szemcsés szerkezete miatt a hagyományos facsavart nem tartja meg, de kaphatók az ehhez használható ún. faforgácscsavarok. Hagyományos facsavarhoz fúrjon lyukat, üsse bele a fatiplit, és abba csavarozza bele. A farostlemez olcsóbb, mint a deszka és a rétegelt lemez. Különböző mérethatárok között kapható.
Vastagságát tekintve lehet 12, 18, 22 és 25 mm-es (félcolos, háromnegyed colos, hétnyolcad colos és egycolos). A szokásos táblaméret 1,2×2,4 m-től 1,8×0,6 m-ig terjed. Több keménységi fokozata használatos. Az alapminőség csak beltéri használatra alkalmas, mivel még festve is erősen nedvszívó. Kültéri minőségben is sok válfaja van.
A felületborítás nélküli farostlemez jól alkalmazható parkettaalátétnek, tetőtéri padlózatnak, valamint – kátránypapírral borítva – fészer vagy garázs feletti lapos tetőnek. Sok fajtája van a műgyanta alapú kemény, sima, fényes felülettel borított farostlemeznek is. Polc-, asztallap- és egyéb bútorkészítést ismertetünk a faliszekrény címszó alatt. A felü- letborításos farostlemezek skálája igen széles, a fehér melamintől a sokféle fautánzatig, de vannak valódi furnérral, mahagónival, tikfával, tölggyel borított lemezek is. Rávasalható szalagként kaphatók a hasonló színű és erezetű szegőlemezek.
A farostlemez megmunkálása Nem csupán hengeres fatiplit, hanem különféle műanyag betéteket is beszerezhet a barkácsboltban: csak ezek beépítésével alkalmazható a facsavar meg az önmetsző csavar.
Ha rostlemezt valódi fával kombinál, ügyeljen rá, hogy a csavar vagy a szeg a lemezen áthatolva a fában kapaszkodjon meg. A rostlemez is ragasztható a szokásos faragasztókkal.
A rostlemez vágható kézifűrésszel, szalagfűrésszel. körfűrésszel, dekopirral, az éleket gyaluval és/vagy csiszolópapírral szokás eldolgozni.
Kivágott fák tönkjének és gyökereinek az eltávolítása
A fák gyökerei igen mélyen lenyúlhatnak a talajba, és vízszintes irányban is meglepően messzire érhetnek. A kivágott fák tönkje általában kihúzatható egy traktorra erősített lánccal, ha van elég hely. Szűk helyen használjon kifejezetten erre a célra gyártott kézi tönkhúzó csörlőt. Az is jó megoldás, ha motoros tönkaprító géppel tünteti el. Az utóbbi két berendezés kisgépkölcsönzőkben bérelhető.
A tönkhúzó csörlőt drótkötéllel hurkolja egyik végén a tuskóhoz, a másik végén egy közeli fához. A húzás megkezdése előtt ellenőrizze, nem fut-e be nagyobb gyökér a pázsit vagy egy épület alá, és ha talál ilyet, fűrészelje le, nehogy valami kárt okozzon, amikor a környékén mozogni kezd a talaj.
A tönkaprító gépnek erős, éles pengéi vannak, amelyek oldalirányban vágva forgáccsá aprítják a fát a talajszint alatt kb. 15 cm mélységig.
A talajban maradt fatönköktől úgy is megszabadulhat, ha gyorsítja korhadásukat, majd kiégeti azokat. Fúrjon lyukakat a tuskó tetejébe és azokat töltse meg nátrium-kloráttal – ezt gyomirtóként árusítják. Egy hónap múlva aztán gyújtsa meg a tüsköt, de vigyázzon, mert ha száraz volt az idő, a nátrium-klorát még igen lobbanékony lehet!
Hogyan kell tűzifát hasogatni?
A 38-40 cm-nél nagyobb átmérőjű rönkök széthasításához használjon favágó fejszét, vagy acéléket és pörölyt. Üsse bele az ék élét a rönkbe szálirányban úgy, hogy az ék függőlegesen álljon, majd a pöröllyel rácsapva hasítsa szét a fát.
A 60 cm-es vagy nagyobb átmérőjű rönkök hasításához különleges, kúp alakú, tüskés ék kell, az úgynevezett „rönkgránát”, amelyet szintén pöröllyel vernek a rönkbe.
Állítsa fel a rönköt a favágó tuskóra, és a pöröllyel néhány kisebb ütéssel verje bele a .gránát’ hegyét a rönk közepébe, ezután sújtson le néhányszor erőteljesen a pöröllyel a .gránátra”, és a rönk több darabra fog szétesni.
A rönkdarabok gyújtóssá aprításához használjon kacort vagy kisbaltát.
Agyagtálak és -edények készítése, kiégetése és mázzal bevonása
A fazekasagyagnak számos fajtája létezik:
Kőedényagyag Sokféle színben létezik; kiégetve porózussá válik.
Kerámiaagyag Kiégetve kemény, nem porózus szerkezetű.
Porcelánagyag (kaolin) Rossz megmunkál- hatósága és a kiégetéshez szükséges magas hőmérséklet miatt nehéz vele dolgozni: kiégetve áttetsző fehérré válik.
Önkeményedő formázóagyag Kezdőknek ajánlott, mert nem kell kiégetni; mázzal, lakkal bevonva porózusságát elveszti, de nem alkalmas folyadéktárolásra szánt edényféleségek anyagául.
Az agyag előkészítése és formázása A fazekasagyagot nedvesen vagy szárazon szerezheti be. A kevésbé tömör száraz agyagot keverje el vízzel, hogy megmunkálható legyen; ezután hagyja leülepedni lezárt edény-
FAZEKASSÁG • FEDELES TŰZÁLLÓ EDÉNYEK • FEJ- ÉS ARCSÉRŰLÉSEK
FAZEKASSÁG
Agyagozás fazekaskorong
A szabad kézzel történő agyagformázásnál a szerszámokat az ujjai helyettesítik. Ha önke- ményedő agyagot használ, még égetőkemencére sincs szüksége. A kézi agyagozásnak két módja van. Az egyiknél az agyagtömböt ujjal nyomásával belülről és kívülről egyszerre formázza. A másiknál az agyagból sodorjon csíkokat, amelyeket azután lapos alátéten, karikákra hajlítva rétegezzen egymásra.
Rétegezés Először készítsen lapos agyagkorongot, majd sodorjon egy agyagcsíkot és karikába tekerve egy fadarab segítségévei nyomja rá a korongra.
Rétegezzen egymásra további karikákat, és mindegyikre kenjen agyagiszapot (víz és agyag sűrű keverékét) A munkádé- rab külső felületét húvelykuijá- vaí simítsa le.
Nagyobb edény nyakát és szá’ ját az agyagkarika összehúzásával szűkítse. Időnként pár percig hagyja az agyagot száradni. nehogy Összeessen
ben vagy műanyag fóliába csomagolva néhány napig.
A nedves agyaghoz adjon bőségesen vizet, hogy képlékennyé váljon, majd jól dolgozza össze, hogy az esetleg benne lévő csomók eltűnjenek. A felesleges víz eltávolítása érdekében hagyja állni néhány napig. A kész agyagnak annyira kell kiszáradnia, hogy elég kemény legyen a megmunkáláshoz.
Az agyagot mindig tartsa légmentesen záródó edényben, de tegyen mellé egy nedves rongyot is, amely megóvja a teljes kiszáradástól.
Szüksége lesz néhány formázószerszámra, egy nagy szivacsra vagy rongyra, amellyel a nedvességet felitatja, valamint egy deszkára vagy táblára, amelyen dolgozik. Legyen kéznél növénypermetezőben vagy tálban víz is. hogy munka közben megnedvesíthesse az agyagot. Az agyag vágásához készítsen vágóhuzalt: egy erős drótot vagy damilt rögzítsen két fanyél közé.
Teherbíró, sík felületen dolgozzon, s az agyag alá tegyen deszkát vagy táblát. Az agyagtömböt vágja ketté a huzallal, majd az egyik felét tegye a másikra és keményen döngölje össze a két darabot. Ezt a műveletet a tömb különböző irányokban történő kettévá- gásával mindaddig ismételje, amíg az agyag állaga homogén nem lesz. Ezután legalább 10 percig gyúrja az agyagot – addig, amíg könnyen megmunkálhatóvá nem válik és ragacsossága meg nem szűnik.
Egyszerű edényeket, tálakat szabad kézzel is formázhat. A két legkönnyebb módszert az ábrasor bemutatja. Az így készült edények felületének kiképzésére számos lehetőség kínálkozik.
A felületminták kialakításához használhat mindennapi tárgyakat, például csavarokat, kagylóhéjat, de ágakkal, falevelekkel is nyomhat mintát az agyagba.
Kivékonyítás A golyóvá gyúrt agyag közepébe mélyessze bele a hüvelykujját, majd belülről és kívülről történő nyomkodással formázza az edényt.
Ha az agyagot ki akarja égetni, előtte legalább egy hétig hagyja állni a belőle készült edényeket, hogy teljesen kiszáradjanak. Az önkeményedő agyag már két nap után teljesen szilárd. Ha korongolással akar agyagedényeket készíteni, szakkörben, tanfolyamon vagy műhelyben sajátítsa el a megfelelő fogásokat, mielőtt az ehhez való felszerelést megvásárolná.
Kiégetés Az agyagot rendszerint 1100 °C feletti hőmérsékleten égetik ki, hogy kellően kemény legyen és elveszítse porózusságát. Ehhez elektromos vagy hagyományos – tüzelőanyagot égető – kemence szükséges. Az új égetőkemencék drágák – a használtakhoz jóval olcsóbban hozzájuthat. Kemence vásárlásakor ügyeljen rá, hogy megbízható gyártó cég terméke legyen, amely szervizt és alkatrészellátást is biztosít. Az elektromos kemence teljesítményét ellenőnzze, nehogy az otthoni hálózatot túlterhelje. A hagyományos kemencék többsége földgázzal működik, de vannak olaj-, koksz- és fatüzelésű típusok is. Az agyag égetésének két fázisa van: a biszk- vitégetés vagy zsengélés, illetve a mázégetés.
Biszkvitégetés (zsengélés) E folyamat aránylag alacsony hőfokon. 800-900 °C körül zajlik. Az agyagot merevvé teszi, miáltal jobban kezelhető lesz és alkalmassá válik a mázréteg felhordására. A kemence hőmérsékletét lassan emelje, hogy az agyagban maradt nedvesség fokozatosan párologhasson el. ne pedig robbanásszerű gőz kíséretében, mert ettől az agyagtárgy megrepedhet. A lehűlésnek ugyancsak fokozatosan kell történnie.
Az agyagedényeket zsengéléshez egymásra rakhatja, mázégetésnél azonban külön kell állniuk, egymástól legalább 0.5 cm-re. Mázégetés A szaküzletekben számos máz- és zománcféleség kapható – felhasználásuknál mindig kövesse a gyártó utasításait. Az alacsony hőfokú kiégetéshez való mázak többféle színben kerülnek forgalomba, mint azok, amelyek a magasabb hőfokon égnek ki, de mivel lágyabbak, könnyebben karcolódnak.
Mázégetés előtt a zsengélésen átesett agyagtárgy felületét nedves szivaccsal vagy ronggyal alaposan portalanítsa. Ekkor vigye fel rá a mázat: öntse bele az edénybe, amit azután addig forgasson, amíg minden részét be nem vonja, vagy mártsa az edényt a mázba. majd rá77a le róla a felesleget. Ahol az edényt tartotta, arra a helyre ecsettel utólag vigye fel a mázat. Ügyeljen arra, hogy az agyagtárgy talpára ne kerüljön máz, különben odaragad a kemence lapjához.
A mázzal történt bevonás után a tárgyat ne érintse meg, hagyja teljesen megszáradni, azután újra égesse ki, az adott mázfajtának megfelelő hőmérsékleten.
Sütés sütőben és tűzhelyen lefedve
A csak sütőben használatos fedeles edények készülhetnek porcelánból, fajanszból, cserépből. Ha ezek közül bármelyiken fel van tüntetve, hogy iángbiztos, akkor azt a tűzhely tetején is használhatja.
Tűzhelyen, sütőben egyaránt használható az öntöttvas- és a zománcozott lábos, és persze a tűzálló jénai tál is. Ez utóbbit, ha tűzhelyen használja, a lángot állítsa kicsire (illetve alacsony fokozatra), és a biztonság kedvéért használjon lángelosztót is.
Hús, hal, zöldség egyaránt igen ízletesen elkészíthető ezekben az edényekben. Általában három rész szilárd halmazállapotú anyagot érdemes egy rész mártással keverni, így az étel nem lesz sem túl sűrű, sem túl híg.
Vágja a húst kis darabokra, forgassa bele fűszerezett lisztbe, majd kevés olajon vagy zsíron egy serpenyőben pirítsa barnára. Csepegtesse le. majd tegye a tűzálló edénybe. Az előkészített zöldségeket is párolja meg a serpenyőben, majd tegye a húshoz. Végül készítse el a mártást is: keverje a lisztet a serpenyőben hagyott pecsenyelébe, pirítsa pár percig, öntse fel húslével vagy vízzel, és adjon hozzá fűszereket. Forralja fel és sűrítse be. majd a kész mártást öntse a tűzálló edénybe. Fedje be az edényt, s tegye 150-180 ’C-os sütőbe, vagy a tűzhely tetejére. Hosszú főzési idővel számoljon. Egy jó minőségű ürüragu. párolt báránykotlett 2-2,5 óra alatt készül el. öreg vagy szívós húsoknak ennél több, csirkének, gyenge báránynak kevesebb időre van szüksége.
Elsősegélynyújtás sürgős esetekben
Ha valakinek fejsérülése van – például zuhanás vagy közlekedési baleset következtében -, ahhoz haladéktalanul hívjon orvost,
FEJ- ÉS ARCSÉRÜLÉSEK • FEJESUGRÁS
FEJ- ÉS ARCSÉRÜLÉSEK
Fejseb és törött állkapocs kötözése
Fejesugrás
Fejjel a vízbe
1 Gyengében szorítson egy kis kötszert a sebre, hogy elállítsa a vérzést.
(A) A fejbőrből vagy arcból folyó vér forrását egy darab kötszerrel megtalálva, tapasszal vagy kötéssel rögzítse Törött állkapocs gyanúja esetén rögzílökótésre van szükség. A sérültet minél gyo’sabban vigye orvoshoz.
3 Vezesse a kendő két végét előre a homlokhoz, s kösse őket össze. Hátul húzza lefelé a kendő harmadik csücskét.
Hogyan fogjunk hozzá?
2 Háromszögletű kendővel rögzítse a kötszert. A kendő két csücskét keresztezze a tarkónál.
- Vérző arc Szorítson össze- najtogatott. tiszta zsebkendőt vagy papír zsebkendőt a sérült helyre. Amikor a vérzés csillapult, tegyen még egy réteg kötszert a zsebkendőre, és rögzítse ragtapasszal.
- Törött állkapocs A sérült egy kis kötszerrel a kezében támassza meg saját áliát. ón kendővel rögzítse a kötszert, és a keroőt csomózza össze a fejtetőn. Ha a sérült fogai összeszoknának, lazítson kicsit a kendőn.
4 A kötést tartsa óvatosan a kezével, a harmadik csücsköt pedig húzza a fejtető felé. Rögzítse biztosítótűvel vagy ragtapasszal.
A szükséges önbizalom megszerzése érdekében először a medence szélén ülve próbálkozzon, míg csak kellő bátorságot nem érez magában a következő lépés megtételéhez.
vagy – ha nem túl súlyos az állapota – szállítsa a legközelebbi kórház traumatológiai osztályára. Ez különösen érvényes idősebb emberekre vagy az olyan sérültre, aki, ha csak rövid időre is, de elvesztette az eszméletét. Ilyen esetekben mindig fennáll a belső vérzés vagy esetleg az agyi sérülés veszélye.
Amíg a segítség megérkezik, gondoskodjon a sérült légútjainak szabadon tartásáról. Az eszméletlen sérültet fektesse stabil oldalfekvő helyzetbe, de ha nem lélegzik, akkor ehelyett alkalmazzon mesterséges lélegeztetést.
A fejbőr sérülése A sok-sok kiömlő vér miatt e sérülések gyakran komolyabbnak látszanak, mint amilyenek valójában. A vérzés elállításához szorítson tiszta zsebkendőt vagy törülközőt a sebre, vagy a sebet az ábrán látható módon kötözze be.
Törött állkapocs A törött vagy kiugrott áll- kapcsú sérülnek rendszerint belső szájsebe is van, amelyet néha a balesetben eltört fog okoz. Lehet, hogy a sérült alig tud beszélni, és ömlik a szájából a nyál (néha vérrel együtt). Az állkapcsot a kórházba kerülésig is meg kell támasztani (I. az ábrát). A sérült száját ujjal kell megtisztítani a vértől és a fogdaraboktól, nehogy a törmelék fulladást okozzon.
Arcsérüiések Az erős vérzés miatt az arcsérülés gyakran súlyosabbnak látszik a valóságosnál. A mély sebeket orvosnak kell összevarrnia, de a legtöbbet elegendő megtisztítani és bekötözni.
Az álló testhelyzetből fejjel előre történő vízbe ugrást leghelyesebb fokozatosan megtanulni. Kezdje úgy, hogy leül a medence szélére, és lábát a vízbe lógatja. Kezét összeérintve nyújtsa ki karját a feje fölé, majd hajtsa előre a fejét, és állával érintse meg a mellkasát. Most hajlítsa előre törzsét, és továbbra is kinyújtott karral egyszerűen dőljön bele a vízbe. A felszínre emelkedéshez hajlítsa nyakát és kezét felfelé.
Térdelő helyzetből A következő próbát már részben térdelő helyzetből kezdje. Egyik lábával térdeljen a medence peremére. Karját nyújtsa ki, emelje a feje fölé, ős állával ismét érintse meg a mellkasát. Boruljon előre, és amint a térde eltávolodik a talajtól, nyomja fel a csípőjét. és lábával lökje előre magát a víz felé. A vízbe érve nyújtsa ki és zárja össze a lábát.
Ülő helyzetben nyújtsa karját felfelé. majd dőljön előre, és sarkával lökje el magát
Lábát tartsa nyújtva, miközben a vízhez közeledik. Kézzel előre, összezárt karral és lábbal, egyenes tartással érkezzen a vízbe.
Álló helyzetből ugorva rúgja el magát felfelé, majd törzsét hajlítsa előre, lábát és kari át pedig tartsa összezárva
FEJESUGRÁS • FEJFÁJÁS • FEJSZÉK ÉS BALTÁK • FEKÉLY • FÉKHIBA
Álló helyzetből Most próbálja meg állva. Lábujjaival kapaszkodjon a medence peremébe, karját emelje a magasba, és fejét most is mélyen hajtsa le. Derékból hajoljon előre, törzsét és karját tartsa egyenesen, majd dőljön előre és lefelé. Először a keze érkezzen a vízbe, a medence szélétől 60-120 cm-es távolságban.
FIGYELMEZTETÉSI Ne ugorjon soha olyan vízbe – se a tengerbe, se folyóba vagy tóba aminek a mélységét nem ismeri. Álló helyzetből való fejesugráshoz legalább kétméteres vízmélységre van szükség. Ellenőrizze azt is, hogy nincsenek-e a víz alatt sziklák vagy uszadékfa. Krónikus fülgyulladásban vagy homloküreg-bántalmakban szenvedő ember kérje ki orvosa tanácsát.
Könnyebb esetek enyhítése, súlyosabbak felismerése
A fejfájást leggyakrabban a fejbőr, a homlok és a nyak izmainak tartós megfeszítése okozza. A fájdalom legtöbbször a fej hátsó részén jelentkezik – bár nemegyszer a homloki részen, illetve a fejtetőn és a hátsó nyakizmok is feszültnek érződnek.
Az efféle feszültség okozta fejgörcsök rendszerint estefelé, szorongásos állapotban vagy erős összpontosítást igénylő nap végén jelentkeznek – például hosszú távú autóvezetés után. Ritkaság – bár előfordul hogy pár óránál tovább tartsanak.
A fájdalom enyhítésére fel kell lazítani a megfeszült izmokat – egy kis pihenésre vagy rövid alvásra van szükség. Baráti teázgatás is jót tesz. Sokakon segít a masszírozás vagy a forró borogatás (a homlokra és a koponyaalapra kell helyezni). Ha egyik módszerre sincs lehetőség, vagy egyik sem hoz eredményt, vegyen be enyhe fájdalomcsillapítót a gyártó által feltüntetett adagban.
Visszatérő fejfájás Fejfájása időnként minden embernek van – némelyiknek gyakran, másoknak ritkábban. Ha többször van fejfájása, mint az indokolt lenne, próbálja meg kideríteni az okát és a megszüntetés módját.
Gyakori ok a szorongás és a túlhajszoltság. Próbáljon meg kevesebbet dolgozni és életmódot változtatni, hogy a feszültsége csökkenjen. Járjon sokat friss levegőre, és végezzen tornagyakoriatokat.
Mikor forduljon orvoshoz? Azonnal forduljon orvoshoz, ha fejfájását aluszékonyság kíséri, vagy ha előzőleg fejsérülése volt, illetve ha a fejfájás hirtelen kezdődik és nagyon erős.
Mielőbb menjen orvoshoz a következő esetekben:
- A fejfájás 2-3 nap alatt sem múlik el.
- A fájdalom köhögéskor vagy a fej mozgatásakor erősödik, és több mint 3 napig tart.
- A fájdalmat más tünetek is kísérik, például nyak- vagy hátmerevség, látászavarok vagy hányás.
Élezés és új nyél beillesztése
Akár új, akár régi a fejszéje vagy baltája, használat előtt élezze meg olajfenőkövei. Legcélszerűbb a kombinált fenókő, amelynek egyik oldala közepes, a másik pedig finom szemcsézetű.
Helyezze a fejszét a munkapadra úgy, hogy az éle túllógjon a munkapad szélén, és a fejsze nyelét a fejéhez közel megmarkolva tartsa szilárdan. Először a fenőkő közepes, majd finom szemcsézetű felét a penge éle felé döntve munkálja meg az egyik oldalát. Majd fordítsa meg a pengét, és a másik oldalon is ismételje az élezést.
Ezt követően a fejsze élének teljes hosszában ellenőrizze az élezést: a fényes foltok életlen részekre utalnak. Az élezést addig folytassa, amíg az él teljes hosszában szürke nem lesz, és szinte láthatatlanná nem válik.
Szilicium-karbid élezővei is élesíthet. Fogja be egy satuba a fejsze vagy balta fejét. Az élezőt tartsa laposszögben az éléhez, és minden egyes húzás végén felemelve mozgassa felfelé, az éle felé.
Az olajfenőkővel vagy élezővei való élezés után a penge olajos kézi fenőkővel fenhető igazán élessé. Fogja a kör alakú követ a tenyerébe úgy, hogy az ujjai a fenőkő oldalába vágott mélyedésekbe simuljanak, nehogy megvágja őket a fejsze élével. Körkörös mozdulatokkal fenje meg a penge mindkét oldalát, ügyelve arra, hogy a fenőkövet mindig azonos szögben tartsa az élhez.
Ha az él komolyan kicsorbul vagy a gyakori élezéstől eltompul, szakembernél köszörül- tesse újra.
Nyélcsere A laza, hasadt vagy törött nyelű fejszével dolgozni veszélyes, ezért azt ki kell cserélni. A nyél kivételéhez fogja a fejsze vagy balta fejét satuba, és a fej közelében fűrészelje le róla a nyelet. A fejben lévő fába
Élezés Az olajfenőkővel felváltva dörzsölje a penge mindkét oldalát.
Új nyél Az új nyél felső végén vágott horonyba verjen éket, hogy a nyél megszoruljon a fejsze fejében.
fúrjon lyukakat, majd vésővel vagy öreg csavarhúzóval üsse ki a maradék fát.
A legtöbb új nyél felső végébe a gyártók hornyot vágnak. Ha horony nélkülit vásárol, hosszában fűrészeljen egyet a felső végébe. Készítsen egy beleülő vékony keményfa éket. Fa- vagy gumikalapáccsal üsse be a nyelet a fejbe, amíg meg nem szorul, majd szorosan verje bele az éket.
A kiálló, fölösleges éket fűrészelje le, majd csiszolópapírral csiszolja a nyél felső végét a fejjel egy szintbe.
Ha még biztonságosabb nyelet akar, a faékre keresztben – a vaskereskedésben kapható – féméket verhet. Végűi finom csiszolópapírral munkálja simára a nyelet, és puha ronggyal kenjen rá lenolajat.
A fájdalmas panaszok enyhítése
A gyomorfekély a has felső részében és közvetlenül a bordák alatt okoz égető fájdalmat, amely kora reggel és az étkezések után gyakran rohamokban jelentkezik. A férfiaknál gyakoribb, mint a nőknél. A fiatal férfiak általában a vékonybél első részében kialakuló nyom- bélfekélyre, míg a középkorú és idősebb férfiak a gyomor falát érintő gyomorfekélyre hajlamosak.
A kiváltó okok mindkét esetben hasonlóak: túlzott gyomorsavtermelés, stressz, szorongás, túl sok munka és dohányzás. Ezek a tényezők mind kiválthatják a fekélyt. A fájdalmas rohamok 4-8 hétig is eltarthatnak és időközönként ismétlődhetnek. Súlyos esetekben vérzés, vérhányás is előfordulhat.
Kezelés Hagyjon fel a dohányzással, kerülje a stresszhelyzeteket és egyen keveset, de gyakran. Ne fogyasszon zsírban sült, nehéz ételeket, inkább könnyű, tejeseket, amelyek lekötik a gyomorsavat. Szedhet a gyógyszertárakban kapható savlekötő gyógyszereket is.
Ha az otthoni kezelés néhány hét alatt nem vezet eredményre, vagy 40 éves kora után fellépnek a jellegzetes tünetek, forduljon orvoshoz, aki a gyomorsavtermelést gátló, illetve a savakat semlegesítő, savlekötő gyógyszert ír fel. Az is elképzelhető, hogy teljes kórházi kivizsgálást rendel el.
A fekély súlyos esetekben végül operációt igényelhet. Ne feledje, hogy mind a nyombél-, mind a gyomorfekély kiújulhat, amennyiben a rendszertelen életvitellel nem hagy fel.
Lassítás és megállás vészhelyzetben
Ha a fékje normális vezetési körülmények között – például amikor lassítani próbál egy lámpánál – meghibásodik, akkor is biztonságosan meg tud állni, ha gyorsan cselekszik.
Egyenletesen húzza be a kéziféket, ugyanakkor pumpálja a fékpedált, hátha valamennyi hidraulikus nyomás visszatér a fő fékrendszerbe. Másik kezével erősen tartsa a
FÉKHIBA • FÉLÉNKSÉG • FELESLEGES SZŐRSZÁLAK
kormányt, mert a kézifék használatával a hátsó kerekek leblokkolhatnak, és a kocsi hátulja oldalra csúszhat. Ha érzi, hogy a hátsó kerekek blokkolnak, engedje vissza kissé a kéziféket.
Amikor a kézifék már lelassította a kocsit, fokozatosan váltson vissza a sebességváltóval, hogy a kisebb sebességfokozatokban a motorfék is segítsen a lassításban. Ha a gépkocsijában automata sebességváltó van. tolja a kapcsolókart L (lassú) vagy 2 (második fokozat) állásba.
Ha a kézifék és az alacsony sebességfokozatok nem lassítják le eléggé a kocsit ahhoz, hogy elkerülje a balesetet, próbálja meg járművét emelkedőre, földtöltésre vagy kerítés, sövény mellé kormányozni. Ez segíthet a további lassulásban, és talán az összeütközés elkerülésében is – még ha a gépkocsi megrongálódása árán is.
Kézifék meghibásodása Ha akkor romlik el a kézifék, amikor egy meredek emelkedőn útközben megáll, nehezen fog elindulni anélkül, hogy előbb vissza ne gurulna. Ez is megoldható azonban a .sarok-lábujj” technika segítségével.
Lábujjával tartsa lenyomva a fékpedált, és forgassa el úgy a lábfejét, hogy a sarkával le tudja nyomni a gázpedált. Ezzel egyidejűleg a sebességváltót tegye első fokozatba, és a másik lábával engedje fel a tengelykapcsoló pedált. Amikor a kocsi megindul előre, emelje fel a lábujját a fékpedálról, és a megszokott módon adjon gázt.
A fékek ellenőrzése A gépkocsi fékrendszerének rendszeres, heti ellenőrzése csökkenti a menet közben bekövetkező teljes fékmeghibásodás esélyét.
A leggyakoribb ok a hidraulikus rendszer szivárgása, ami miatt csökken a fékfolyadék mennyisége. Ellenőrizze a folyadékszintet a fő fékhenger tartályában – ez általában a motortér válaszfalán vagy annak közelében van elhelyezve. Ezt hosszabb útra indulás előtt is feltétlenül ellenőrizze.
Ha a folyadékszint bármikor észrevehetően csökken, a rendszerben szivárgás van, amit a lehető leghamarabb autószerelővel javíttasson meg.
Hogyan küzdhető le?
A félénkséget gyakran az ember önmagával szemben támasztott megalapozatlan elvárásai és a sikertelenségtől való túlzott félelem okozza. Vannak például olyanok, akik azt hiszik, hogy bármilyen helyzetben tökéletesen fel kellene találniuk magukat. Amikor ennek a saját magukkal szembeni teljesíthetetlen elvárásnak nem sikerűi eleget tenniük, úgy érzik, kudarcot vallottak, és félnek az újabb próbálkozásoktól.
Mások úgy érzik, őket mindenkinek szeretnie kellene – ami nyilvánvalóan lehetetlen -, és a legkisebb vélt vagy valós visszautasítás is súlyos lelki válságot idézhet elő náluk.
Ismerje fel a félénkségét Az emberek többségében a magabiztosság és a félénkség egyaránt megtalálható. Bizonyos helyzetekben, illetve bizonyos személyek társaságában félénken viselkednek, máskor viszont magabiztos és könnyed a viselkedésük.
A félénkség leküzdésének első lépése annak felkutatása: ki vagy mi okozza azt. Ehhez legalább egy héten keresztül jegyezze fel azokat az alkalmakat, amikor félénknek érezte magát. írja fel, kiknek a társaságában volt és hogyan viselkedett, de a tettei mellett a gondolatait és érzéseit is vesse papírra.
Egy idő után nézze át ezeket a feljegyzéseket. Vizsgálja meg, talál-e az esetekben közös vonásokat? Vannak-e bizonyos személyek, helyzetek vagy témák, amelyek különösen félénkké teszik? Mit gondol és érez, s mitől fél e körülmények között? Miért reagál úgy, ahogy teszi?
Elég sokan válnak félénkké például olyankor, ha szakemberekkel állnak szemben, például ha orvoshoz, tanárhoz vagy akár egy önkormányzati tisztség viselőhöz fordulnak tanácsért, mivel attól tartanak, hogy ostobának fognak tűnni.
Mások éppen az olyan személyek társaságában válnak visszahúzódóvá és hallgataggá. akikkel szeretnék megkedveltetni magukat – ilyenkor ugyanis teljesen alaptalanul attól kezdenek rettegni, hogy a másik valószínűleg nem szereti meg őket. Ha pedig mégis szóba elegyednek vele, nem mernek a szemébe nézni és hamarosan kifogynak a beszédtémákból.
Változtasson a viselkedésén Próbálja megváltoztatni a félénkségét okozó gondolatait vagy érzelmeit. Ha például felvilágosítást kér egy szakembertől, győzze meg magát arról, hogy semmivel nem ostobább, mint hasonló helyzetben bárki más; hogy a kérdését igenis érdemes feltenni, és hogy minden joga megvan a kért információkhoz.
Ne engedje eluralkodni magán ok nélkül azt az érzést, hogy egy másik ember nem kedveli. Gondoljon arra, hogy valójában egyáltalán nem tudja, mit gondol önről az a másik személy, és ezért értelmetlen dolog feltételezni róla az ön iránti ellenszenvet.
A viselkedését is próbálja átalakítani. Beszéljen magabiztosan és igyekezzen mindig beszélgetőpartnere szemébe nézni.
Próbáljon meg újfajta módon reagálni a nehéz helyzetekben. Képzelje el, hogyan szeretne ilyenkor viselkedni, majd próbálja azt meg is valósítani – de ne keseredjen el, ha elsőre nem sikerül. Figyelje meg. hogyan viselkednek ilyen helyzetekben az ön által nagyra tartott emberek, s próbáljon ebből is ötleteket meríteni.
A beszélgetés fortélyai Sokat segít az is, ha megtanulja a beszélgetés néhány alapvető fogását. Ha például másokkal beszél, gyakrabban közölje véleményét és érzéseit, ezzel ugyanis továbbviheti a társalgást.
Nyugodtan beszéljen önmagáról. Ha szeretne valamit megtudni egy emberről, úgy fogalmazza meg a kérdést, hogy ne lehessen egy-két szóval válaszolni rá.
Az őszinte dicséretek nagyon alkalmasak a beszélgetés elindításához: .Nahát, milyen szép ez a kert!” Vagy kérjen segítséget: „Gondolom, maguk már régóta laknak itt. Meg tudná mondani, hol javíttathatnám meg a fűnyírómat?”
Felajánlhatja a segítségét is, persze csak akkor, ha arra szükség van; „Viheiem az egyik táskáját?”
Néha viszont éppen a legközvetlenebb kérdések segítenek egy társalgás megindításában: „Kovács Gergely vagyok. Önt hogy hívják? Régóta lakik itt? Mi a foglalkozása?”
Hogyan távolíthatók el?
f\z arcon, testen és végtagokon növő nemkívánatos szőrszálak eltávolításának több módja is van. Ám csak egyetlen olyan módszer létezik – az elektrolízis -, amely maradandóan eltávolítja a szőrzetet. Ezt csak speciálisan képzett kozmetikus alkalmazhatja, ráadásul drága és hosszadalmas eljárás. A házilagos szőrtelenítést viszont rendszeresen kell végezni.
Borotválás A láb és a hónalj szőrszálainak eltávolítására talán ez a legnépszerűbb módszer, de hátránya, hogy a szőr nagyon gyorsan visszanő, már két-három nap múlva megjelenik a borosta. A borotvagyártók ma már kifejezetten nőknek szánt elektromos és hagyományos borotvákat is forgalmaznak. A férfiborotvák hatékonyabbak, de kevésbé kímélik a bőrt, így nagyobb a horzsolások és az azokat követő fertőzések esélye. A biztonsági borotva alaposabb munkát végez, az eldobható típusok pedig olcsók.
A borotválkozáshoz nem feltétlenül kell borotvahabot használnia, megfelel helyette a közönséges szappan is. Habosítsa meg a borotválandó területet, majd a szőrszálakat a növekedési irányukkal ellentétes irányban borotválja le.
Depilálószerek Ezek a készítmények feloldják a szőrszálakat, amelyeket aztán le lehet mosni. A kezelt terület két-három napig szőr- telen marad.
A depilálószereket krém, oldat vagy permet formájában árusítják, de közös jellemzőjük, hogy drágák, használatuk hosszadalmas és sok veszödséggel jár. Elsősorban az arcon használja ezeket, ha a címke szerint ez megengedett. Pontosan tartsa be a gyártó utasításait, de először is végezzen bőrpróbát: tisztítson meg egy foltot orvosi szesszel az egyik füle mögött és tegyen oda egy kevés szert. Hagyja ott néhány órán át, és ha ezalatt nem okoz gyulladást vagy viszketést, nyugodtan használhatja.
Dörzsölés A finom csiszolóvászonnal bevont szőrtelenítőkesztyűk a borotválás után a lábon megjelenő borosták eltüntetésére a legalkalmasabbak. de a karon növő szőrszálak is elvékonyíthatók így. Ezt a módszert más testrészen ne alkalmazza.
FELESLEGES SZŐRSZÁLAK • FELFÚJTAK • FELIRATOK, PLAKÁTOK KÉSZÍTÉSE • FELMONDÁS
A lábak borotválása után mindennap használja a kesztyűket: óvatos, körkörös mozdulatokkal távolítsa el a borostát. A hosszú szőrszálakat ne próbálja így eltüntetni, mivel azzal csak a bőrének árt.
Gyantázás Nagyobb területek szőrteleníté- sére alkalmas módszer, amelynek során a szőrszálakat gyökerestül tépik ki. így az eredmény jóval tartósabb, mint a többi házilagos eljárásnál.
Egy lapos kanállal olvasztott méhviasz és gyanta keverékét terítik a kezelendő területre. Amikor megkeményedik, egy gyors mozdulattal lerántják, és ilyenkor magával viszi a szőrszálakat is. A gyantázás csak akkor hatékony, ha a szőrszálak legalább 6 mm hosszúak. Vannak olyan gyanták is. amelyek melegítés nélkül használhatók.
A gyantázást többnyire kozmetikusok végzik, de házilag alkalmazható készletek is kaphatók a háztartási és illatszerboltokban. Mindig pontosan tartsa be a gyártó használati utasításait.
Szőkítés Ez az eljárás nem annyira a szőrszálak eltüntetésére, mint inkább az álcázásukra szolgál. Elsősorban a felső ajak fölött növő puha, sötét szőrszálak, valamint a lábon ritkásan növő szőrök kezelésére alkalmas. Az arcra és a testre való szőkítöszerek a háztartási és illatszerboltokban kaphatóak. Mindig pontosan tartsa be a gyártó használati utasításait, és előbb végezzen bőrpróbát.
FIGYELMEZTETÉS! Valamennyi szörszál-el- távolítási eljárás után ajánlatos a felbolygatott bőrfelúletet nyugtató testápolóval – krémmel vagy folyadékkal – és hintőporral kezelni.
Hogyan lesz ez az ínyencség könnyű és magas?
A felfújtak lehetnek édesek és sósak is, de rendkívüli könnyűségüket minden esetben a felvert tojáshab adja.
A felfújtakat mindig egyenes falú, kivajazott és liszttel meghintett felfújtformában süsse. Sütés előtt a keverék nem érhet magasabbra a tál falának háromnegyedénél. A felfújt sütése közben soha ne nyissa ki a sütő ajtaját!
A sütőből kivett felfújtat azonnal tálalja, ne várja meg. amíg összeesik
Pikáns felfújt Az alábbi recept sajtos felfújt, amelyet különböző salátákkal kínálhat.
Ha sonkafelfújtat akar készíteni, az alábbi receptben a sajt helyett használjon 8-10 dkg darált főtt sonkát.
Hozzávalók (4 személyre)
- tojás
- dkg vaj
4 dkg sima liszt
2,5 dl tej
12 dkg cheddar (vagy trappista) sajt finomra reszelve
só és fekete bors
Vajazzon ki vékonyan egy 14 cm átmérőjű vagy 1 literes felfújtformát, majd hintse meg liszttel. Válassza külön a tojások fehérjét és sárgáját.
Olvassza meg a vajat egy lábasban, majd adja hozzá a lisztet, és állandó kevergetés mellett piritsa kis lángon 1-2 percig. Vegye le a tűzhelyről, és keverje bele apránként a tejet. Tegye vissza a tűzhelyre, és állandó keverés mellett forralja fel, majd főzze kis lángon még 2-3 percig, amíg a keverék egészen be nem sűrűsödik.
Keverje hozzá a reszelt sajtot, ízesítse sóval, borssal, és kevergesse kis láng felett a sajt teljes felolvadásáig, majd vegye le a tűzhelyről és hagyja, hadd hüljön egy keveset.
Verje fel egy kissé a tojássárgákat, majd apránként, óvatosan keverje hozzá a kihűlt sajtos elegyhez. Egy tiszta tálban verje keményre a tojásfehérjéket, aztán egy nagy fémkanállal keverje óvatosan bele a sajtos elegybe.
Kanalazza át az egészet a felfújtformába, majd tegye 200 °C-ra előmelegített sütő közepére. és süsse kb. 35 percig, mialatt a felfújt szépen megemelkedik és aranybama kéreg képződik rajta.
Édes felfújtak A forró, édes felfújt kiváló desszert lehet. Egyszerű csokoládéfelfújt készíthető a fenti sós felfújt receptje alapján úgy. hogy kihagyja abból a sót és a borsot, a sajt helyett pedig 5 dkg olvasztott étcsokoládét használ. Adjon a keverékhez egy kis rumot is.
A következő recept narancsfelfújtat kínál elkészítésre.
Hozzávalók (4 személyre)
- db nagy narancs
- dkg kockacukor
- dl tej
5 dkg vaj
2,5 dkg kukoricaliszt
- tojás sárgája
- tojás fehérje
1 evőkanál narancslikőr vagy narancslé
Vajazzon ki és hintsen meg liszttel egy 1 l-es felfújtformát. Mossa meg és törölje szárazra a narancsokat, majd dörzsölje át héjukat a kockacukrokkal – ez kiszívja onnan az illóolajokat.
Tegye egy lábasba a tejet (négy evőkanálnyi kivételével), és kis lángon olvassza fel benne az illóolajos kockacukrokat. Forralja fel, majd vegye le a tűzhelyről.
Olvassza fel a vajat egy lábasban, kis lángon. Keverje össze a maradék tejet és a kukoricalisztet, adja a vajhoz és kevergesse addig, amíg be nem sűrűsödik. Ezután keverje hozzá apránként a cukros tejet, a tojássárgájákat és a narancslikőrt, illetve a narancslevet, majd vegye le a tűzhelyről.
Verje fel a tojásfehérjéket ugyanúgy, mint a sajtfelfújthoz, aztán egy nagy fémkanállal keverje óvatosan a lábasban lévő keverékhez, öntse át a felfújtformába, a formát tegye egy nagyobb, forró vízzel megtöltött edénybe, és az egészet együtt helyezze 180 “C-ra előmelegített sütőbe 35-40 percre.
A felfújtat a meghámozott, megtisztított és gerezdekre szedett naranccsal díszítve tálalja.
A betűk arányos beosztása vonalzó nélkül
Ha bonyolult mérések nélkül szép feliratot akar készíteni, kezdje azzal, hogy hulladékpapíron ceruzás vázlatokat készít, mígnem tetszetős arányú feliratot kap. Ezek után írja fel a felirat első sorát maradék papírra ugyanolyan nagyságban, ahogyan a plakáton vagy a feliraton szerepelni fog.
Satírozza be puha ceruzával a papír hátoldalát, és hajtsa össze a betűk vonalának a közepénél. Húzzon halvány ceruzavonalat a papír vagy a tábla közepére. Illessze a papírt a felülethez úgy, hogy a hajtás a vonalhoz kerüljön. Azután ceruzával nyomja át a betűk körvonalát, hogy a készülő feliraton a nyoma ottmaradjon.
Ezt folytassa mindaddig, míg a felirat minden sorával és betűjével nem végez. Azután húzza ki halványan a betűk körvonalát ceruzával, igazítsa ki a vonalakat, és magasságukat, illetve vastagságukat is javítsa egyenletesre. Ha törölni kell, közönséges radírgumit használjon. Húzza ki a betűket széles hegyű színezővei vagy betűfestö ecsettel és plakátfestékkel.
Vásárolhat betűrajzoló sablont is, és ennek segitségével rajzolja elő a feliratot. De vásárolhat litográfiái átnyomókészletet is a felirat elkészítéséhez.
A szabadba szánt feliratokat föltétlenül fesse fa alapra, és vonja be két-három átlátszó lakkréteggel.
A munkaviszony megszűntetése
– végkielégítés
A határozatlan időre kötött munkaviszony mind a munkáltató, mind a munkavállaló részéről megszüntethető rendes felmondással és rendkívüli felmondással is.
Rendes felmondás A munkavállaló rendes felmondását nem köteles megindokolni, de a munkáltató igen. Vita esetén a felmondás indokának valóságát és okszerűségét a munkáltatónak kell bizonyítania. A munkáltató köteles lehetőséget adni a munkavállalónak a felmondás előtt arra, hogy a vele szemben felhozott kifogások ellen védekezhessen.
Felmondási tilalmak A munkáltató nem szüntetheti meg rendes felmondással a munkaviszonyt a betegség miatti keresőképtelenség vagy a beteg gyermek, közeli hozzátartozó otthoni ápolása miatt táppénzes állományba vétel, a terhesség (a szülést követő 6. hónap végéig), valamint a gyermekgondozások céljára kapott fizetés nélküli szabadság, valamint a sorkatonai szolgálat időtartama alatt.
FELMONDÁS • FELMONDÓLEVÉL • FELMOSÓRUHA ÉS FELMOSÁS
További tilalom, hogy csak különösen indokolt esetben lehet felmondani az öregségi nyugdíjjogosultság megszerzését megelőző 5 éven belül.
A munkáltató rendes felmondás esetén köteles a munkavállalót a munkavégzés alól felmenteni. Ennek mértéke a felmondási idő fele, ezen belül a felmentési idő felének megfelelő időtartamra a munkavállaló kívánságának megfelelő Időben és részletekben kell felmenteni. A munkavállalót a felmentés időtartamára is megilleti az átlagkeresete, de ha a munkavállaló azt kéri – mert például új helyen helyezkedett el -, akkor a munkáltató köteles a felmondási idő vége előtt is a munkaviszonyt megszüntetni.
Végkielégítés A munkavállalót végkielégítés illeti meg, ha munkaviszonya a munkáltató rendes felmondása vagy jogutód nélküli megszűnése következtében szűnik meg, de csak akkor, ha legalább 3 évig fennállt a munkaviszonya munkáltatójánál; ez esetben a végkielégítés mértéke egyhavi átlagkereset. Legalább 5 év munkaviszony esetén kéthavi, legalább 10 év esetén háromhavi, legalább 15 év esetén négyhavi, legalább 20 év esetén öthavi, legalább 25 év esetén hathavi átlagkereset összege a végkielégítés. Ha az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző 5 éven belül szűnik meg rendes felmondással a munkaviszony, ak kor a fentiekben meghatározott mérték háromhavi átlagkereset összegével megemelkedik.
Rendkívüli felmondás Mind a munkáltató, mind a munkavállaló megszűntetheti a munkaviszonyt rendkívüli felmondással is, ha a másik fél a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegte vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.
Jogellenes felmondás Ha a Munkaügyi Döntőbíróság megállapítja, hogy a munkáltató jogellenesen szüntette meg a munkavállaló munkaviszonyát. akkor a munkavállaló kérelmére eredeti munkakörében kell őt tovább foglalkoztatni. és meg kell téríteni elmaradt járandóságait és felmerült kárát. A munkáltató megválthatja ezt a kötelezettségét, ha a rendes felmondás esetén járó végkielégítés kétszeresének megfelelő összeget fizet cserében. Ha azonban a bíróság szerint a munkáltató visszaélt felmondási jogával és indokolatlanul üldözte el munkavállalóját, akkor a munkáltatónak nincs joga pénzben megváltani a visszahelyezés jogát. Ez esetben a munkavállaló kívánságára tovább dolgozhat eredeti munkakörében. Ha a munkavállaló nem kéri a tovább foglalkoztatását, akkor az elmaradt munkabérén és felmerült kárán túlmenően a kétszeres összegű végkielégítésre is jogot szerez.
Ha a munkavállaló szűnteti meg jogellenesen a munkaviszonyát, a munkáltató bizonyítja, hogy ezzel,kárt okoztak neki és azt a munkavállalójára terhelheti. A kártérítés mértéke, bizonyos kivételtől eltekintve, ekkor sem lehet több a munkavállaló háromhavi átlagkereseténél.
A munkahelyi vezető hivatalos értesítése
Mindenkinek joga van bármikor felmondani a munkahelyén. Néhány szabályt azonban be kell tartani, különben a munkaadó pert indíthat szerződésszegés elmén. Nem valószínű, de az is előfordulhat, hogy a sértődött munkáltató megtagadja a minősítő bizonyítvány kiállítását, és visszatartja az alkalmazottnak járó pénzt, őt kényszerítve ezzel peres útra.
A legtöbb alkalmazottól elvárják, hogy előzetes értesítést adjon, ha távozni kíván. Egyedüli kivételt azok az alkalmazottak jelentenek, akik kevesebb mint négy hetet vagy kevesebb mint heti 16 órát dolgoznak munkaadójuknál. Ugyancsak kivételt jelent, ha a munkáltató olyan mértékig változtatja meg egyoldalúan a munkafeltételeket, amely már szerződésszegésnek minősül.
Minden más esetben a megkövetelt felmondási idő minimum 30 nap annak az alkalmazottnak, aki 3 évnél kevesebb időt töltött munkaadójánál. Minden további 2 év növeli a felmondási időt egészen a 90 napos maximumig. Ezek az alaprendelkezések módosíthatók a munkaadó és a szakszervezet közötti kollektív szerződéssel, illetve a munkavállaló munkaszerződésével.
A törvény nem követeli meg a felmondás írásba foglalását, de a munkavállaló kérheti ezt. A munkáltató részére a törvény kőtelezővé teszi a felmondás megindoklását. Megköveteli azonban a kollektív szerződés vagy az egyéni munkaszerződés. Ezenkívül bölcs és udvarias dolog a felmondást megírni, és a levél másolatát megőrizni a viták elkerülése érdekében.
A felmondás menete Nézzen utána a kollektív szerződésben vagy egyéni munkaszerződésében, vagy kérdezzen körbe a munkahelyén, hogy milyen hosszú felmondási időszakot kell letöltenie. Amennyiben a munkáltatója nem bontotta fel a szerződést, és igényt tart önre, akkor folytatnia kell munkáját a felmondási időszak alatt is. Előfordulhat, hogy a munkáltató ezt nem követeli meg, ennek ellenére köteles fizetni az ön bérét a felmondási időre, ha ön betartotta az előírásokat, és ha nem állapodnak meg másképp.
írjon levelet a munkáltatójának. A fejrészben tüntesse fel a munkáltató nevét és munkahelyi címét, valamint a sajátját. Ügyeljen a pontos dátumra. Határozott és udvarias mondattal közölje, hogy felmond, valahogy így: „Kérem, szíveskedjék ezt a levelet felmondásom hivatalos bejelentésének tekinteni.”
Tisztázza, hogy mikor várható a távozása: „Amennyiben kívánja, örömmel töltöm le az előírt felmondási időmet, amely december 31-én jár le.” Ha a felmondási időszak hivatalos lejárta előtt kíván távozni, például az új állás betöltése miatt, írjon valami olyat, hogy „Tisztában vagyok azzal, hogy a felmondási feltételek szerint november 30-ig kellene itt maradnom, azonban rendkívül hálás lennék, ha előbb, mondjuk november 15-én el tudna engedni, hogy elkezdhessem a munkát az új munkahelyemen.”
Ha a munkaadó beleegyezik ebbe, akkor nem köteles önnek fizetni arra az időre, amennyivel a felmondása rövidebb lett.
A legtöbb esetben helyes megadni a távozás okát és köszönetét mondani a munkaadónak, bár egyik sem kötelező. Ne feledje azonban, hogy esetleg ajánlást fog tőle kérni, az udvariasság tehát nem árt.
Ha viszont azért távozik, mert meggyőződése szerint a munkáltató megszegte a szerződést, írja le, hogy mit gondol és miért, és hogy az adott körülmények között nem tudja figyelembe venni a felmondási időszakot. Készítsen másolatot a levélről bizonyítékként arra az esetre, ha úgy dönt, hogy bepereli vagy a Munkaügyi Döntőbíróság elé idézteti a munkáltatóját tisztességtelen eszközökkel való távozásra kényszerítés címén.
Mindennapi padlóápolás
Padlót kétféleképpen lehet tisztítani – szárazon, például sepréssel, vagy nedvesen, azaz feltörléssel vagy felmosással.
Száraz tisztítás A száraz tisztításhoz legmegfelelőbb a gyapjúból vagy szintetikus anyagból készült feltörlöruha, mert elektrosztatikus töltése vonzza a port. Némelyek olajjal előkezeltek vagy impregnáltak, így nem csupán a port távolítják el hatékonyan, de fényezik és ápolják is a parkettet. Előbb- utóbb azonban ragacsossá teszik a padlóbevonatot, ezért kizárólag lakkozatlan felületen használhatók.
Ha száraz feltörlőruhával dolgozik, közben ne emelgesse fel a ruhát, mert lehullik róla a por. A padló közepe felé haladva gyűjtse egy helyre a port, majd szedje fel lapátra vagy óvatosan rázza a szeméttartóba.
A bepiszkolódott törlőruhát enyhe mosószeres vízben nyomkodja át, és kiteritve hagyja megszáradni.
Nedves tisztítás PVC- vagy kerámiapadlót legkönnyebben hosszú nyelű szivacsos felmosóval moshat fel, melynek cserélhető fejéből egy fogantyú megnyomásával kipréselő- dik a víz.
Először száraz ruhával törölje fel a padlót, vagy a port és a durvább szennyeződést porszívóval vagy puha sörtéjű partvissal távolítsa el. Aztán merítse a felmosót egy tiszta, forró vízzel teli vödörbe, a felesleges vizet préselje ki belőle, és törölje fel a padló egy részét. Öblítse és facsarja ki a felmosót, folytassa a feltóriést. majd hagyja a padlót teljesen megszáradni.
Szennyezett padlófelület esetén használjon háztartási tisztítószert, por formában kaphatót vagy folyadékot. Miután a tisztítószert (az utasításnak megfelelően hígítva vagy töményen) felvitte a padlóra, rövid ideig hagyja rajta, majd felmosással távolítsa el a piszkot. Öblítse és facsarja ki a felmosót, majd hagyja megszáradni.
A durva szemcsés és lúgos tisztítószerek károsíthatják a PVC-lapokat vagy egyéb pad-
FELMOSÓRUHA ÉS FELMOSÁS • FELVONÓK • FÉMJELEK
lófajtákat, ezért tisztítószer vásárlásakor gondosan olvassa el a flakonon levő címkét, hogy megbizonyosodjék, valóban a padlójának megfelelőt választotta. A PVC-lapos vagy illesztett lapokból álló padlót soha ne mossa fel bő vízzel, mert az illesztés réseibe beszivárgó víztől a ragasztó kienged.
A felmosót használat után nyomkodja át, és a szabadban rázza ki belőle a vizet. A felmosófejet meleg, szappanos vízben mossa, öblítse, facsarja ki, és fejjel felfelé állítva hagyja megszáradni.
Mit tegyen, ha bennszorul?
Ha a felvonó elromlik, a legnagyobb veszélyt az jelenti, ha a bennszorultak pánikba esnek. A modem felvonók biztonságosak, tehát ne veszítse el nyugalmát, és társait is nyugtassa meg, hogy a lift nem fog lezuhanni az akna mélyére. Azért nem. mert a felvonó padlója alá szerelt automata fékek rákattannak az akna oldalain futó acél vezetősínekre. A fékek ugyanis áramkimaradás esetén is működnek.
Hívjon segítséget a vészcsengővel vagy telefonon keresztül. Ha a felvonóban nincs riasztóberendezés, dörömböljön az ajtaján ököllel vagy valami nehezebb tárggyal, és kiabáljon. Ha sikerül érintkezésbe lépnie valakivel, kérje meg, hogy azonnal hívjon liftszerelőt.
Ha a szerelőt nem lehet elérni, értesíteni kell a tűzoltókat a 105-ös telefonszámon, hogy a mentést ők végezzék el.
Elakadt liftből ne próbáljon kimászni külső szakértő segítsége nélkül. Ha a liftajtót ki is feszíti, nem valószínű, hogy eléri és ki tudja nyitni a lépcsőházba nyíló külső ajtót. A próbálkozás könnyen oda vezethet, hogy megcsúszik a liftszekrény külső falán összegyűlt zsirozáson vagy kenőolajon.
Ne próbáljon kimászni a mennyezeti nyíláson se. Ha ugyanis felnyitja a nyílás fedelét, a felvonó elektromos érintkezés következtében mozgásképtelenné válik. Ha pedig a felnyitott fedél véletlenül becsukódik, a lift váratlanul megindul, ön pedig elveszíti az egyensúlyát.
A sötétben beakadhat a lába a lift tartóköteleibe, felbukhat vagy megcsúszhat a síkos részeken, és a mélybe zuhanhat.
A segélyhívások nagy többsége kellő időben célba jut. Előfordul azonban, hogy a hétvégén vagy éjszaka nincs, aki válaszoljon a hívásra. Ilyenkor is őrizze meg nyugalmát és várjon, még ha a segítség hosszabb ideig várat magára. Amint az épület ismét benépesül, próbálja felkelteni valakinek a figyelmét.
Addig azonban ne dohányozzon, mert fogyasztja a levegőt. Ha légzészavarai vannak, lazítsa meg a ruháját a nyaknál, és emelje a szájához a kezét csövet formálva, s így lélegezzék ki-be. A legnagyobb kényelmetlenséget a hő, az éhség és a szomjúság okozza – de tartson ki, amíg a segítség meg nem érkezik.
Az arany, az ezüst és a platina azonosítása
Magyarországon az ötvösjegyek használatának legkorábbi nyoma 1370-ből származik. A XVI. századtól a céheknél általánossá vált az ötvöstárgyak bélyegzése, amelyeken egyrészt a város címerét, másrészt a készítés évszámát is feltüntették. A XVIII. században már a nemesfémtartalmat is megjelölték. A legnagyobb két ötvöscéh a budai és a pesti volt. A budai próbabélyegre a város címerének megfelelően városkaput rajzoltak nyitott szárnyakkal, míg a pesti céhek a város cl-
FÉMJE LEK
A belföldön készült nemesfém tárgyak fémjelei 1999. január l-jétől
Hivataljel
platinatárgyakra
950
aranytárgyakra
916 750 585 375
ezredrész
ezüsttárgyakra
925 900 835 800
ezredrész
A külföldről behozott nemesfém tárgyak fémjelei platinatárgyakra
950
aranytárgyakra
916 750 585 375
ezredrész
ezüsttárgyakra
925 900 835 800
ezredrész
merét, az egytomyos városkaput tüntették fel. Már a XVI. századtól kezdve kötelező volt a mesterjel, illetve -jegy beütése is. 1867-től, az osztrák-magyar kiegyezést követően a nemesfémek vizsgálata állami hivatalok kezébe került, és hazánkban az osztrákhoz hasonló fémjelzési törvény lépett életbe. Ez egészen 1937-ig volt érvényben. Ekkor új rajzú fémjeleket vezettek be. és létrejött a finomságvizsgálatokat és fémjelzést végző, ma is működő, az országban egyedüli Nemesfémvizsgáló és Hitelesítő Intézet. Ekkortól kötelező az arany- és ezüsttárgyak mellett a platina ékszerek fémjelzése is.
Fémjelek Az 1966-tól 1998-ig érvényben levő nemesfémjeleket 1999. január 1-jétől megváltoztatták. A fémjelzésí kötelezettség alá tartozó nemesfém tárgyakat, miután a hitelesítő intézet megvizsgálta eredetét, valamint finomsági fokát, fémjelekkel látja el. A belföldön készült nemesfém tárgy készítője köteles a keze munkáját azzal a név- vagy gyárjellel ellátni, amelynek használatát az intézet számára engedélyezte.
A nemesfém tárgy finomságát ezredrészben – ezrelékben – kell meghatározni, ami azt jelenti, hogy 1000 g-ban a kérdéses nemesfémből hány gramm van.
Aranytárgyak fémjelei A belföldön készült aranytárgyakon, ékszereken a következő szimbólumokat és finomsági fokokat jelző számokat kell feltüntetni. Az 1. számú finomsági fokú tárgyaknál (916%« aranytartalom) korona és pajzs, bal oldalon az évszám betűjele, alatta 22 (a korábban karátban megadott mértékegységet jelöli); a 2. számú finomsági foknál (750%®) korona, alatta az évszám betűjele és a 18-as (karátra utaló) szám, jobbra stilizált nap; a 3. számú finomsági fokú aranytárgyaknál (585%o) a szent korona, balra stilizált nap, alatta az évszám betűjele és a 14-es karátszám, míg a 4. számú finomsági foknál (375%°) korona és pajzs, benne stilizált nap, jobbra az évszám betűjellel, balra 9-es szám szerepel mint fémjel.
Ezüsttárgyak fémjelei Az ezüsttárgyak is 4 finomsági fokú kategóriába vannak sorolva. Ezek ezüsttartalma 925%o, 900%«, 835%o és 800 %□. Az ezüsttárgyakon lévő szimbólumok stilizált hidat ábrázolnak; az 1. számú finomsági foknál a Lánchidat, a 2. számúnál az Erzsébet hidat, a 3. számú finomsági foknál a veszprémi Viaduktot, a 4. számúnál a Szabadság hidat.
Platinatárgyak fémjele A 950%o platinát tartalmazó tárgyakon egy kard látható, baloldalt Pt. betűkkel.
A külföldről forgalomba kerülő nemesfém tárgyakat a hitelesítő intézet ugyancsak megvizsgálja, és – a már meglévő jeleken kívül – a finomsági fokát kifejező behozatali fémjellel látja el. Ezek a szimbólumok eltérnek a belföldön készült tárgyak jeleitől (pl. egy 22 karátos aranytárgyra korsó kerül, jobbra az évszám betűjele; vagy a 925%c finomsági fokú ezüsttárgyakra fémjelként a korona szimbólumát ütik be). .
FÉMMEGMUNKÁLÁS • FÉNYCSÖVEK
Fémlemez formálása és vágása
A fémmegmunkáláshoz elengedhetetlen a masszív munkapadra erősített satu, amelynek 15 cm-es pofaszélessége az átlagos munkákhoz megfelelő.
Anyagok Legkönnyebben a lágy acéllemez és az alumínium vágható, fúrható és formálható, noha az anyag kiválasztásánál döntő szempont a végtermék funkciója. Abban az esetben, amikor alapvető követelmény az, hogy a készülő tárgy könnyű vagy korrózióálló legyen, alumíniumot használjon.
Fémlemez bejelölése, vágása és hajlítása
Osztókörző
Talpas acélderékszög
Ferdémért
Acólmérték
Pontozó
Karcolótű
Egyenes vágás Fogja be satuba a lemezt úgy, hogy a vágásvonal függőlegesen álljon. A fűrészt a markolatnál és a keretnél fogva tartsa vízszintesen. A vékony fémlemezt két fadarab közé téve illessze a satuba.
Reszelés Használjon félkerek reszelőt a lyuk vagy homorú ív eldolgozásához. Domború Ivet laposresze- lövel munkáljon meg. /
Kör bejelölése Jelölje meg pontozóval a kör közepét. Helyezze rá az osztókörző egyik hegyét. A másikkal karcolja be a kört.
Mielőtt munkához látna, szerezze be a szükséges eszközöket a méréshez és jelöléshez acélmértéket; a derékszögek beállításához talpas acélderékszöget; az egyéb szögekhez ferdemérőt; az egyenes vonalak jelöléséhez éles hegyű karcolótűt; az ívek és körök rajzolásához pontozót és edzett végű rugós osztókörzőt.
Lyuk vágása Fúrjon apró lyukakat a kör belső pereme mentén, Vágja át őket szúrófűrésszel, hogy a belső részt kiemelhesse. A széleket reszelóvel dolgozza el (lásd lent). Ji
Bekarcolás Fektessen acéfvonalzót a bejelölendő vonal mellé. A karcolótűt a vonalzó mentén végighúzva jelöljön be a lemezen egyetlen határozott vonalat.
Hajlítás Fogja be a tám- . lemezek közé tett fémet a e satuba. Fakalapáccsal haj- r lltsa meg. A kampó formára meghajlított lemezszéleket illessze egymásba.
< A -I \ >0 .X
Az 1,6 mm vastag acél- és alumíniumlemez a legtöbb célra megfelel.
Mérés és kijelölés Fektesse a lemezt sima felületre, mérje és jelölje ki a kívánt alakzatot. A kijelölt pontokat vonalzó mellett rajzolótűvel kösse össze. A jelölés megkezdése előtt vonja be a lemezt kék jelölőfestékkel (ez hasonlít a kék tintához), vagy használjon vastag szövegkiemelőt, hogy az előrajzolt vonalak jól kivehetők legyenek.
Egyenes vonalat rajzolótűvel jelölhet ki, kört vagy ívet osztókörzővel rajzolhat.
Vágás Használjon olyan fémfűrészt, amelynek olyan pengéje van, amelynek három fűrészfoga a fémmel egy időben egyszerre érintkezik. A vékonyabb lemezhez finomabb fűrészlap kell, de a puha fémekhez, mint az alumínium, ajánlatos durvább fűrészlapot használnia, nehogy a fogazat eltömődjék. A fűrészkeretbe illesztéskor a fogazat nézzen előre.
Fogja be a lemezt szorosan a satuba, az ábrán látható módon. Fűrészeljen hosszú, egyenletes mozdulatokkal, odamenetben növelve, visszamenetben csökkentve a fűrészre gyakorolt nyomást. Használja teljes hosszában a fűrészlapot. Miután elkészült, az érdes széleket finom reszelővei reszelje le.
Lyukat az ábrán látható módon szúrófűrésszel – finom pengéjű, talplemezes fűrésszel – vagy lyukfűrésszel vághat. Görbe vonalakat is lyukfűrésszel vágjon. Haladjon a vonal mentén, majd a széleket – az ábrán látható módon – reszeléssel dolgozza el.
Hajlítás Sarkos hajlításhoz tegye a fémlemezt két 2,5 cm vastag keményfa léc közé, és fogja be a satuba. Állítsa be úgy a lemezt, hogy a hajlítási vonal a támlemezek felső peremével egy szinten legyen. Gumi- vagy fakalapáccsal könnyű csapásokkal hajlítsa meg a fémet a vonal mentén. íves hajlításnál készítsen keményfa sablont a kívánt ívvel, és hajlítsa köréje a fémlemezt.
Illesztés Két szél összeillesztésekor egy darab hulladéklemezen kalapálva hajlítsa kampóformára az egyes széleket, majd az ábrán látható módon illessze össze őket. Az éleket acélkalapáccsal dolgozza simára.
Szerelésük, cseréjük – hibaelhárítás
A fénycső igen hatékony és gazdaságos fényforrás. Élettartama mintegy 5000-7000 óra, vagyis akár hétszer hosszabb ideig működik, mint a volfrámszálas villanykörte. Egy 40 W-os fénycső körülbelül annyi fényt ad, mint egy 200 W-os égő.
Konyhában és fürdőszobában használjon 120 cm hosszú, 40 W teljesítményű fénycsövet. Rejtett világításhoz használjon 150 cm- es, 65 vagy 80 W-os, garázsban, műhelyben pedig egy vagy több 120 cm-es, 80 W-os fénycsövet.
A melegfehér színre hangolt, nagy kapacitású fénycsövek konyhai világításra, a nap- fényszínűek nappaliba, ebédlőbe alkalmasak.
Szerelés A hagyományos fénycsövek beszereléséhez háromeres, földelt vezetékre van szükség, mert a készülék fém armatúráját földelni kell. Ha függeszteni akarja a fénycsövet, kapcsolja ki a lakásban az áramot, és vizsgálja meg a plafonon lévő vezetéket. Ha az előző lámpa vagy csillár csavarokkal ellátott csatlakozóval volt a hálózatba kötve, egyszerűen lazítsa ki a csavarokat, és – ügyelve a zöld-sárga földkábel helyére – kösse be az új világítótestet. Ha a mennyezetből kibújó vezetékek közvetlenül futottak a világítótestbe, a villamossági szaküzletekben kapható elosztódobozzal kösse be az új lámpát.
FÉNYCSÖVEK • FÉNYERŐ-SZABÁLYOZÓS KAPCSOLÓ • FÉNYEZÉS FELÚJÍTÁSA • FÉNYEZŐ- ÉS TISZTÍTÓSZEREK
A lámpatest beszerelése
Vezeték
Gyújtó
A fénycső csatlakozó tűi
Miután kikapcsolta a lakásban az áramellátást, csatlakoztassa a há ózathoz az új készüléket Az armatúra zárókupakjait húzza szét, hogy a cső végén lévő kis rudacskákat be lehessen csúsztatni a feltáruló vájatba. Egyes modelleknél a vájal szabadon áll; ezeknél átfordítással kell rögzíteni a csövet.
A sárga-zöld föidvezetéket mindig a nemzetközi jelöléssel ellátott pólushoz csatlakoztassa.
Hibaelhárítás Mielőtt megvizsgálná a szerelvényeket és a készüléket, kapcsolja ki a lakásban az áramellátást. Ha a fénycső nem világít, ellenőrizze, hogy megfelelően van-e rögzítve a foglalatban. Ha a fénycső gyújtóval működik (kis, henger alakú tartozék, amely a fénycsőben lévő gázt szikra segítségével begyújtja). a régit cserélje ki újra, lehet, hogy az hibásodott meg. Ha ez sem segít, vásároljon új fénycsövet.
Ha a fénycső gyengébben világít vagy a fénye vibrál, pislákol, az azt jelenti, hogy elöregedett – helyezzen be új fénycsövet. Ha bekapcsoláskor pislákol, de nem gyullad meg, a gyújtót kell kicserélni.
Egyes lámpatesteknél a gyújtó helyett transzformátor biztosítja a szükséges előmelegítést; ezeknél egy fémcsík köti össze a fénycső két végét. Ebben az esetben valószínűleg a földeléssel lehet a baj.
Beszerelése, használata
A fényerő-szabályozós villanykapcsolók alkalmazásával a villanykörtéket a félhomály és a teljes fényerő között bármilyen erősséggel használhatja. Ezek a gazdaságos szerkezetek általában a normál kapcsolók helyére is beszerelhetők anélkül, hogy meg kellene változtatni a huzalozást. Több műszaki megoldás ismeretes: van forgatható tárcsás, toló- kás és érintésre működő változat, és bármelyik típus egyszerű, fel-le kapcsolóként is működtethető. Bizonyos típusok forgótárcsája kihúzható és benyomható; ez kapcsolja ki és be a meghatározott erősségű áramot. Vásárlás előtt győződjön meg róla, hogy arról a fajtáról van-e szó. amit keres. Vannak típusok, amelyek nem alkalmasak spotlámpákhoz, mások csak bizonyos teljesítményhatárig használhatók. A neoncsövekhez speciális fényerő-szabályozók szükségesek: ezeket csak szakember tudja felszerelni.
Mielőtt hozzálátna a szereléshez, a kismegszakítókkal kapcsolja le a lakásban az áramellátást, vagy régi típusú biztosítótáblánál vegye ki az adott áramkör porcelán biztosítóbetétjét. A biztonság kedvéért kapcsolja fel egyszer a kérdéses lámpát, hogy ellen- őnzze, valóban nem működik.
Szerelés Hajtsa ki a régi kapcsoló borítólemezét tartó csavarokat, és tegye félre őket; ha az új kapcsolónak másfajta csavarjai vannak, azokat kell használnia. Húzza ki a helyéről a kapcsolót, figyelje meg. melyik vezeték hová csatlakozik, majd bontsa meg kötésüket. Lehet, hogy a sárga-zöld szigetelésű földvezeték szabadon állt; az új kapcsolónál ezt is kösse a megjelölt csatlakozóba.
Ezt követően kösse a vezetéket az új kapcsoló megfelelő pontjaihoz. A Magyarországon elterjedt kapcsolóknál mindig két vagy három vezetékkel találkozik; ha három van, akkor közülük egy sárga-zöld csíkozású – ez a földelés. A másik két huzal szigetelésének színe változó; lehet piros, kék, fekete vagy bármilyen; ezeket kell értelemszerűen csatlakoztatni. Alternatív kapcsolóknál – ahol két helyről lehet ki- és bekapcsolni ugyanazt a lámpát vagy berendezést – egy további vezetéket talál; ha ilyen rendszerbe akarja csatlakoztatni a fényerő-szabályozós kapcsolót, már az üzletben ehhez alkalmas típust válasszon. Ilyen készülékeknél ennek a vezetéknek is talál majd helyet a szerelés során.
/ X
Földvezeték
Az egyszerű típus csatlakoztatása ugyanolyan, mint a hagyományos kapcsolóké. A nem sárgazöld szigetelésű vezetékek felcserélhetők.
A vezetékeket rögzítő csavarokat húzza meg határozottan, de ne túl erősen.
Helyezze vissza a kapcsolót a helyére, és csavarja be a rögzítőcsavarokat, de ne húzza meg őket túl nagy erővel, nehogy elrepedjen a műanyag. Végül helyezze újból feszültség alá a vezetékeket, és próbálja ki az új kapcsolót.
Hogyan tehető újra csillogóvá az autók karosszériája?
Az autók fényezésének megkopását vagy légköri kémiai szennyeződések – amelyek vékony, fátyolos bevonatot képeznek a felületen vagy pedig a kor, illetve az erős napsütés miatti fakulás okozza. Az autó régi csillogását ilyenkor enyhe csiszoló hatású polírozószerrel állíthatja vissza. Az autósboltokban vásárolható szer eltávolít egy vékony felületi réteget a festékről, de némely metálfényezésű autónál meg is sértheti a festést, ezért az ilyen járművek tulajdonosai előbb nézzenek utána autójuk kezelési útmutatójában, vagy kérdezzék meg a márkakereskedésben, hogy gépkocsijuk tisztítható-e polírozószerrel.
Mossa meg és hagyja megszáradni az autót. A polírozószert nedves ruhával vagy gézdarabbal hordja fel. Egyszerre ne kenjen be 50×50 cm-nél nagyobb felületet.
A szert ne dörzsölje be nagyon erősen, mert azzal esetleg teljesen lecsiszolhatja a festékréteget Várjon, amíg a szer teljesen megszárad, s a visszamaradt porszerű bevonatot törölje le száraz, puha ronggyal.
Ha az egész karosszériát átpolírozta, puha ronggyal vigyen fel autóviaszt vagy szilikonos autófényezőt, majd száradás után fényezze fel puha, tiszta ronggyal vagy fúrógépbe fogott bárányszőr fényezőkorong segítségével.
Az itt leírt műveleteket csak akkor végezze el. ha a fényezés valóban kezd megfakulni. Ne használja a polírozószereket rendszeresen, mivel előbb-utóbb teljesen lekoptatják a festékréteget.
Háziszerek alkalmazása
A konyhában, fürdőszobában, garázsban tartott cikkeknek sok esetben hasznát veheti, ha fényezni, tisztítani akar. íme néhány ötlet:
Ammónia 1 rész ammónia, 3 rész meleg víz: ezzel festett felületeket, csempét, kádat tisztíthat. Az ammónianyomokat utána tiszta vízzel tüntesse el. Vigyázzon, hogy a szemébe ne fröccsenjen, de még a gőze se érje! Használatkor húzzon gumikesztyűt, és biztosítson jó szellőzést.
Sütőpor Jó zsíroldó és szagtalanító szer, és nem is karcol úgy, mint a súrolóporok. Tiszta vízzel keverjen pasztát belőle. Használat után bő vízzel öblítse le a felületeket, majd száraz, puha ruhával dörzsölje fényesre.
FÉNYEZŐ- ÉS TISZTÍTÓSZEREK • FÉNYKÉPEZÉS
Fehérítő A háztartási fehérítővel csak fehér pamutvásznon és vásznon esett foltok tüntethetők el. Oldjon fel 15 ml (1 evőkanál) fehérítőt 1 I hideg vízben. Nyers fafelület fehérítésére is alkalmas. Használatkor vegyen gumikesztyűt és védőszemüveget.
Bórax A mosodai bórax ártalmatlan a legtöbb anyagra. Oldjon föl 15 ml (1 evőkanál) bóra- xot kb. 6 dl meleg vízben, ha valamit le akar mosni vele, vagy áztatni akar benne. Fehér pamutvásznon ejtett foltot (például vörösborfoltot) szórjon be bóraxporral, s öntsön rá a kelmén keresztül forró vizet.
Tégla Dörzsöljön a téglakandallóhoz azonos anyagú, tiszta vízzel nedvesített téglát: eltünteti a koszolódást. Szappannal, mosószerrel ne kísérletezzen.
Kenyértészta Fehér kenyérbéllel, galacsinba gyúrva, kíméletesen leradírozhatja az elpiszkolódott tapétát.
Glicerin Régi, beszáradt foltok föllazítására szolgál. 1 rész glicerinhez adjon 2 rész vizet, itassa át vele a régi pecsétet, hagyja úgy 10 percig, majd öblítse ki alaposan, és utána következhet a hagyományos fotttisztítás.
Hidrogén-peroxid Folttisztításra alkalmas. Oldjon fel 1 rész peroxidot 4 rész vízben. Mielőtt használná, tegyen próbát a ruha kevésbé látható részén.
Finom csiszolópor Az ezüsttálca kivételével ezüstnemű fényesítésére kiválóan alkalmas.
Citromlé A márvány szennyeződései ellen hatékony szer. Ne hagyja rajta túl sokáig, mert „beleeszi” magát a márványba.
Fémpolírozó Akár folyadékként, akár polír- pámaként, az akrilfestékes műanyag felület (fürdőkád) karcolásait eltünteti.
Denaturált szesz Denaturált szesszel nedvesített puha ruhával eltüntetheti a fényezett bútorfelületen esett foltokat. Kivétel a politúr! Textilből eltávolíthatja a fűnyomokat és a golyóstoll okozta szennyezést. Acetát- vagy triacetát alapú kelmén ne használja!
Paraffin Denaturált szesszel azonos arányban vegyítve szépen tisztítja a poharat, üvegneműt.
Só A vérfoltos textíliát sós hideg vízben áztassa. Rozsdafolt ellen is kiválóan alkalmas: hintsen sót a szennyezett felületre, csavarjon rá citromot, s hagyja úgy egy órára. Öblítse ki, s ha szükséges, ismételje meg a műveletet.
Acélforgácsvatta Vinilcsempe, parketta foltjait lakkbenzinbe mártott, finom acélforgács- vattával dörzsölje. Fafelületen, a karcolást elkerülendő, csak szálirányban mozgassa.
Hintőpor Nedves foltra szórjon hintőport, hagyja rajta, míg el nem színezödik, majd öblítse ki. Ha szükséges, ismételje meg.
Ecet Fehér ecetet használjon márványon esett foltok eltüntetésére.
Fahamu Igen finom súrolószer a nedves rongyra szórt fahamu: fényezett bútorfelület tisztítható vele.
FIGYELMEZTETÉS! A háztartási vegyi áruk között veszélyes anyagok is vannak. Gyermekek elöl mindig zárja el, s ha keveréket, vegyületet készített, gondosan címkézze meg. Vegyszert üdítős palackban soha ne tároljon! ‘
JAVASLAT Az abroszra ömlött vörösbort fehér szalvétával itassa fel. Utána tegyen a folt alá is szalvétát, és öntözze meg fehérborral. Hagyja beszívódni, majd langyos vízzel öblítse ki.
A fényképezőgép kiválasztása és használata; a képhibák kivédése
A leggyakrabban használt fényképezőgépek a következők:
Rögzített élességbeállítású, kompakt Olcsó és könnyen használható, tökéletesen megfelel a családi pillanatfelvételek készítéséhez. Bizonyos típusai beállíthatók borult időben, szűrt napfényben és teljes napfényben történő fényképezéshez.
Automata kompakt Ezekkel általában jobb felvételeket készíthet, mint a rögzített fókuszú kamerákkal és a használatuk ugyanolyan könnyű, de drágábbak. A legjobbak automata élességállításúak: egyszerűen a téma felé kell irányítani a fényképezőgépet, és megnyomni a kioldógombot. Némelyik típusnál néhány beállítás található a kézi élességállításhoz. Többségükhöz 35 mm-es filmet használnak, és beépített villanó található bennük.
Egyaknás, tükörreflexes (SLR) A tükörreflexes gépeknél az objektív egyben keresőként is szolgál. A fényképezőgép és használója ugyanazt a képet „látja”, így egyszerű és pontos az élesre állítás és a kép megszerkesztése. A fényképezőgépen többféle rekesznyílást és zársebességet lehet beállítani. Ezekben 35 mm-es filmet használnak és sokféle objektív és tartozék szerelhető rájuk.
Polaroid fényképezőgépek Ezek percek alatt kész színes képet adnak ki. A hozzájuk való film drága és közvetlenül nem készíthető róluk plusz nagyítás. Nincs azonban előhí- vási és nagyítási költség.
A fényképezőgép kiválasztása A fényképezőgép vásárlásakor tájékoztassa az eladót, mennyi pénzt szán a gépre és milyen fényképeket kíván vele készíteni. Az eladó ajánlani fog az igényeinek megfelelő fényképezőgépeket. Az árak rendszerint tükrözik a minőséget.
Ha elbátortalanítja a fényrekesz- és zársebesség-beállítások bonyolult módszere, vásároljon egyszerű, rögzített gyújtótávolságú kamerát, vagy – némileg drágábban – teljesen automata kompakt kamerát.
Objektívek Napjainkban rengeteg különféle csereobjektív kapható, főként a tükörreflexes fényképezőgépekhez. A normálobjektív gyújtótávolsága (a lencse és a film közötti távolság) 50 mm, ennek látószöge 47° – akárcsak az emberi szemé.
A teleobjektívek közelebb hozzák a távoli tárgyakat. A gyújtótávolságuk 80 mm-től 500 mm-ig vagy még tovább terjed.
Nagy látószögű objektívek használatával fákat és magas épületeket közelről fényképezhet. Ezeknek a gyújtótávolsága rendszerint 28 vagy 35 mm.
A változtatható gyújtótávolságú (zoom vagy gumi-) objektívekkel objektívcsere nélkül válthat nagy távolságról közelképre.
Fényrekesz- és zársebességértékek A változtatható beállítású fényképezőgépeken egy sor rekeszértéket (f számot) beállíthat. Egy 50 mm-es normálobjektíven a következő számok találhatók: 1,8; 2; 2,8; 4; 5,6; 8; 11; 16 (esetleg 22).
Ahhoz hasonlóan, ahogy a szem pupillája kitágul a sötétben és összeszűkül éles megvilágításban, a fényképezőgép egyik lencséje előtt elhelyezkedő, szivárványhártya-szerű fényrekeszt (blendét) is állítsa be a fényviszonyoknak megfelelően (hacsak nem automata a kamera). Az f szám jelzi a nyílás vagy rekeszérték nagyságát: minél nagyobb az férték, annál kisebb a nyílás.
A zársebességet a másodperc törtrészeiben adják meg. A zár a kioldógomb megnyomásakor egy pillanatra kinyílik, így a rekesznyíláson át bejut a fény a kamerába.
Filmek A filmek dobozán ISO (International Standards Organization) vagy ASA (American Standards Association) betűket, illetve a DIN (Deutsche lndustrienorme)-értéket jelző ’ jelet, valamint számokat fedezhet fel. Minél nagyobbak a számértékek, annál érzékenyebb a film. A legtöbb filmen megtalálható a DX jelzés, ami azt jelenti, hogy a DX kamerákban automatikusan beállítódik a fényérzékenység. Egyébként önnek kell beállítani a megfelelő ISO/ASA/DIN értéket.
Szép időben készített szabadtéri felvételekhez vagy családi pillanatképekhez az ISO 100-as vagy 200-as (21 vagy 24 DIN-es) filmérzékenység a megfelelő. Zárt térben vagy szűrt, illetve télies fényben dolgozva használjon érzékenyebb – például ASA 400-as (27 DIN-es) filmet.
Villanófény használata Az elektromos villanókészülékeknek két fő típusa létezik.
Sok kamerában – az olcsókban is – található beépített készülék. Némelyek gyenge fényviszonyok között automatikusan működésbe lépnek; mások fényjelzéssel (piros fénypont megjelenésével) figyelmeztetnek, hogy vakut kell használni.
A különálló vakukészülékeket a kamera vakucsatlakozó papucsába rögzítse, és ne feledje, hogy a fényképezőgéphez megfelelőt
FÉNYKÉPEZÉS • FESTÉK ELTÁVOLÍTÁSA • FESTÉKEK
használjon. Bizonyos készülékek különleges felépítésűek: dönthető fejes, „zoom” fejes és diffúzort erősíthet fel rájuk.
Gyakori hibák
Elmozdult kép A fényképezőgép rezgése okozta véletlenszerű elmosódást úgy küszöbölheti ki, ha másodperces vagy rövidebb zársebességet használ, és finoman nyomja le a kioldógombot.
Túl világos vagy sötét kép Ha bizonytalan abban, hogy milyen expozíciós időt használjon, készítsen három képet különböző expozíciós időkkel.
Túl erős kontraszt Tűző napfényben a kép erősen megvilágított részei kifehérednek, az árnyékos részek pedig szinte teljesen feketék. Ezt elkerülendő, állítsa modelljét félárnyékba. Másik megoldásként használhat vakut a téma mély árnyékainak derítésére.
Felkészülés újrafestéshez vagy új fedöfestéshez
Ha a festék jó állapotban van, nem érdemes leszedni, hacsak a festékrétegek vastagsága nem nehezíti meg az, ablakok vagy az ajtók nyitását és csukását. Éppen csak annyira csiszolja le a festéket, hogy az új festéknek jó alapja legyen, és mossa le mosószappanos meleg vízzel. De ha a festék rossz állapotban van és el kell távolítani, az többféleképpen végezhető el.
Száraz tisztítás Bizonyos felületek – különösen a lekerekítettek, például a korlátok – éles pengéjű kaparókéssel könnyen letisztíthatok szárazon. A munkához használjon védőszemüveget. nehogy a lepattogzó festékdarabok a szemébe kerüljenek. Ha a festék nagyon öreg, használjon gézmaszkot, hogy a por ne kerüljön a tüdejébe. A részecskék ugyanis tartalmazhatnak az egészségre káros ólmot.
FESTÉK ELTÁVOLÍTÁSA
Két módszer a fellazításra
Hőlégfúvós tisztítás Mozgassa folyamatosan a hőlégfúvót, hogy a fa ne perzse födjön meg vagy a vakolat ne repedezzen meg: a hőlégfúvóval mindig a kaparókés előtt haladjon.
A kaparókést olyan szögben tartsa, hogy az könnyen belevágjon a felületbe, majd egyenletes erővel húzza maga felé. Vigyázzon, nehogy megsértse a fát. Élezze meg vagy cserélje ki a pengét, ha életlenné válik. Vegyszeres tisztítás Kétféle vegyszeres tisztító létezik – folyékony és krémszerű.
Bizonyos fafajtákat a vegyszerek tönkretehetnek, ezért ellenőrizze, hogy hatásukra el- színeződik-e a fa. Ha az építkezésnél különböző fákat használtak, a tisztítás után színtelenítésre és újraszínezésre lehet esetleg szükség.
Ha több festékrétegtől akar megszabadulni, feltehetően több tisztító rétegre lesz szüksége. Viseljen védőszemüveget és védje a kezét gumikesztyűvel. Azonnal mossa le a bőrre került vegyszert.
A tisztítókrém hasonlít a hideg zabkására és nagyon jól használható faragott vagy öntött felületek esetében. Kenje be a felületet kb. 3 mm vastagon és hagyja megszáradni. Ezután egy kaparókéssel kaparja le a krémet és vele együtt a régi festéket.
Ha a festék nagyon makacs és a tisztítókrém túl gyorsan szárad, takarja le a nedves krémet műanyag takaróval, hogy az oldószerek ne párologjanak el. Ez növelni fogja a vegyszer hatékonyságát.
Minden vegyszeres tisztításnál szükség van semlegesítésre az új festék felvitele előtt. Ebben segítségére lesznek a dobozon olvasható tanácsok.
Hőlégfúvós tisztítás Elektromos hőlégfúvó segítségével is felpuhíthatja a festéket. Különböző tartozékok kaphatók a fejrészhez – ilyen az üveget védő terelőlap. mivel a nagy hő megrepesztheti az ablakot, különösen hideg idő esetén. A hőlégfúvót 5 cm távolságra tartsa a felülettől. Amikor a festék felhólya- gosodik, kaparókéssel vagy hántolókéssel távolítsa el.
JAVASLAT Ha hőlégfúvót használ, ne újságpapírral védje a padlót, mert egy festékdarabka meggyulladhat és leeshet. Tartson egy vö
Vegyszeres tisztítás Vastagon kepe fel a szert, aztán várja meg. amíg a festék összezsugorodik és feltöredezik. Várjon egy kicsit a lekaparással.
dör vizet a keze ügyében, amibe beledobhatja az égő vagy izzó festékdarabot. A kaparókést úgy tartsa, hogy a forró festék ne essen a kezére e munkánál, de feltétlenül viseljen kesztyűt.
Ha ereszcsatornánál dolgozik a hőlégfúvóval, figyeljen a fészkekre, vagy a korhadt fára, mert ezek könnyen meggyulladnak.
Melyik a legmegfelelőbb a munkához?
Sokféle festék létezik, és mindegyik egy vagy több meghatározott feladatnak felel meg. Festése akkor lesz tökéletes, ha ki tudja választani a munkához legmegfelelőbbet. A leggyakoribb típusok:
Tapaszoló (fabeeresztő) Sellakban gazdag folyadék, ami a fa csomóinak szigetelésére használható. Különben a csomó izzad (gyantát ereszt) és tönkreteszi a festést.
Alapozó Porózus felületek szigetelésére és sima fémfelületek bevonására alkalmas. Vannak fa-, fém- és vakolatalapozók, és minden felülethez megfelelő kombinált alapozó. Az alapozó fedőfesték finom alumíniumpikkelyeket tartalmaz, amelyek lefedik az olyan felületeket, ahonnan az új festékrétegen foltok, védőszerek vagy régi bitumenes rétegek tűnhetnek elő.
Hideg galvanizáló festék Magas cinktartal- mü festék, ami a laza rozsda eltávolítása után megvédi a fémet, a meghibásodott horganyzott felületet a további rozsdásodástól.
Alapfesték Az alapozó után és a magasfényű festék előtt használandó. Nagy mennyiségű színezőanyagot tartalmaz, így minden, az alapozón átütő színt elfed. A magasfényű festék dobozán javasolt alapfestéket használja.
Fedőfesték A fedőfestékek színezőanyagtartalma kicsi, de felületük fényes. Nem takarják el a régi színeket, de védik a felületet. Magasfényű, selymesfényű és matt kivitelben kaphatók. A nagyobb védelem érdekében legalább két fedőréteget vigyen fel.
Egyrétegű festék Zselészerű, nem csepegő festék, ami az alapfesték és a fedőfesték együttes szerepét tölti be. Használat előtt nem kell felkeverni. A fedőfestéknél vastagabb rétegekben alkalmazható, de még így is szükség lehet két rétegre, hogy a régi színt elfedje.
Zománcfesték Magasfényű festék, általában drága és finomra őrölt színező szemcséket tartalmaz, amitől szép fényt kap. Közvetlenül a fára vagy a fémre kenhető, alapozó vagy alapfesték nélkül.
Egyes zománcfestékek egyben rozsdavédők is, így alkalmasak kerti fémbútorok és öntöttvas tárgyak festésére.
Mikropórusos (akril) festék Ez a víz alapú festék, amelytől még lélegzik a fa, közvetlenül a fára festhető, és a nedvességet nem engedi át. Az időjárás viszontagságai nem károsítják túlságosan, csak erős külső hatásokra pattogzik és hólyagosodik fel. Gyorsan szárad, inkább selymes fényű, mint csillogó. Ezeket az előnyei