Találatok: 159

365

Az időmérés egyik legegyszerűbb eszkö­ze a napóra. Már a neolitikum embere is készített órát földbe szúrt, árnyékvetö pál­ca segítségével. Az ókori kultúrák előszere­tettel használták, és igen fejlett változato­kat alakítottak ki. A középkorban a temp­lomok, udvarházak falain gyakori látvány volt egy-egy szép, gótbetüs napóra. Nem kell túl sok csillagászati ismeret az egész évben működőképes napóra megszerkesz­téséhez. Az ember igen korán felismerte a hold fényváltozásait. A holdtöltétől hold­töltéig tartó 28 napos periódus lett a hónap (holdnap). Ezt is négy szakaszra osztották (újhold, első negyed, telihold, utolsó ne­gyed), ezek lettek a hetek, mert hét napból álltak.

Kezdetben az évet is a holdjárás alapján határozták meg. 34 holdév egyenlő 33 nap­évvel. Mivel azonban az évszakok a nap járása szerint váltakoznak, célszerűtlenné vált a holdnaptár használata.

Az egyiptomiak már napévvel számol­tak. A Julius Caesar óta használt „Julianus-naptár”, ami márciussal kezdte az évet, a XVI. századig volt érvényben. Ekkor szerkesztették a máig használatos „Gergely-naptárt”.

A rómaiak a hét napjait a bolygókról nevezték el. Ezek az elnevezések sok nyelv­ben a mai napig fennmaradtak: a vasárnap a nap napja (dies Solis), a hétfő a holdé (dies Lunae), a kedd a Mars bolygóé (dies Martis), a szerda a Merkúré (dies Mercu- rii), a csütörtök a Jupiteré (dies Jovis), a péntek a Vénuszé (dies Veneris), a szombat pedig a Szaturnuszé (dies Saturnii).

A hét napjainak magyar elnevezései ve­gyes eredetűek. A hétfő nevében a „hét feje”, vagyis első napja rejlik. A fából ké­szült ősi tüzőnaptárban 1-1 lyuk jelentette a napokat. A hét első napján a fölső, fej- szerüen kiképzett részbe kellett tűzni a na­pot jelentő pálcikát. Kedd a „kettőd” szó

Heti fanaptár [Urál vidéke]

rövidülése. A szláv „középsőt” jelentő szó adja a szerda alapformáját. A csütörtök a „negyedik napot”, a péntek az „ötödiket” jelenti a szláv nyelveken. A szombat a hé­ber „Sabbat” átvétele. A vasárnap eredeti­leg „vásáros nap” volt.

A hónapok elnevezései latin eredetűek. A január Janus istenről kapta nevét, aki a kezdet, a kapu, a határkő istene volt. A február ,Februm’ szóból ered annak em­lékére, hogy e hónapban a papi testület tagjai a megtisztulás reményében szíjjal os­torozták híveiket. A március Mars istentől kapta a nevét. Az április nevében a latin „virágzás” (aperit) szó rejlik. A május hó­napot Vulcanus isten Maia nevű, termé­kenységet és meleget sugárzó feleségéről nevezték el. A június hónap Júnóra, Jupi­ter főisten feleségére utal. A júliust a nap­tárújító császárról, az augusztust Augustus császárról nevezték el. A szeptember, az október, a november, a december a hete­dik, a nyolcadik, a kilencedik és a tizedik hónapot jelenti latinul, mivel – mint már

171

Heti és hónapos naptár [Szibéria]

említettük – márciustól számították a hó­napokat.

Sok nép kísérletezett a hónapok nevé­nek megújításával. Számunkra sem isme­retlen a francia forradalom naptára, amelynek hónapjait természeti jelenségek­ről, gazdasági munkákról nevezték el. A finnek új, népi eredetű hónapnevei vi­szont ma is használatosak.

A régi magyar kalendáriumokban meg­találjuk a hónapoknak az évszakokra, az aktuális ünnepekre vonatkozó elnevezé­seit. A földművesek életét a növények ve­getációja, az állatok kihajtásának évről év­re ismétlődő munkafolyamatai határozták meg. A gazdasági év kezdetét, befejezését különböző rítusokkal tették emlékezetes­

sé, így alakultak ki a naptári évtől elvá­laszthatatlan ünnepek, a jeles napok.

Az év első ünnepköre a tavaszi napéj­egyenlőséghez kapcsolódik. Ekkor van a húsvét, a feltámadó Krisztus ünnepe, ami egyben a természet megújulását is jelenti. Az állatok első kihajtását Szent György napján ünnepük. A nyári napforduló az aratáshoz kapcsolódik. Szent Iván éjjelén a pogány naptisztelet maradványai éled­nek újjá. Ezen a rövid éjszakán a fiatalság tisztító és termékenyítő erejű tűz felett át­ugorva ősi szertartásokat idéz fel. Az őszi napéjegyenlőség a szüret, a gyümölcsszedés ideje, majd az őszi pásztorünnepek követ­keznek.

A téli ünnepkör középpontja a téli nap­forduló ünnepe, a karácsony. Az év leg­hosszabb éjszakáján megszületik a Meg­váltó és megszületik a Nap is, ami ettől az éjszakától kezdve egyre hosszabban ra­gyog az égen.

Archaikus maradványok főleg a regölés szokásában maradtak fenn. Az énekmon­dók, a sámánok utódai láncos bottal, csen­gőkkel kísérve asztrális szarvasról regöl­nek, aki két oldalán hordja a napot és a holdat, szarva közt a csillagokat. Ismert egy olyan felfogás, amely a regösénekek­ben a Zodiákus 4000 évvel ezelőtti állapo­tát véli fölfedezni.

A téli ünnepkör a farsanggal, a tréfás, játékos, gonoszelhárító alakoskodással fe­jeződik be. Ezután következik a böjt, a hathetes hús- és mulatságtilalom, hogy az­után újra meginduljon az élet.

Kalendárium

Őseink fára vésett naptárt használtak, de ismerünk varrottas naptárokat is. Az első magyar nyelvű nyomtatott kalendárium 1538-ban jelent meg. A kalendárium szó a latin Calendae-bó\, a hó első napjából szár­mazik. Évszázadokon át sok házban ez volt az egyetlen könyv a Biblia mellett. A XVI-XVII. századtól kezdve minden müveit ember olvasta. A régi kalendáriu­mok a naptár melett ún. Prognosztikont is

tartalmaztak. Az ünnepek, jeles napok rendje kiegészült a legfontosabb elvégzen­dő munkákkal, a csillagok állásával, meteo­rológiai ismeretekkel, jóslatokkal, erköl­csi tanításokkal, versbe szedett „csíziók­kal”. Kalendáriumunkban a régi naptárak legjobb hagyományait folytatva szeret­nénk végigkísérni a természetközeiben élő emberek jeles napjait, ősi ünnepeit, legfon­tosabb tevékenységeit.

A százesztendős jövendőmondó [1884-es Kalendáriumból]

173