Találatok: 159
365
Az időmérés egyik legegyszerűbb eszköze a napóra. Már a neolitikum embere is készített órát földbe szúrt, árnyékvetö pálca segítségével. Az ókori kultúrák előszeretettel használták, és igen fejlett változatokat alakítottak ki. A középkorban a templomok, udvarházak falain gyakori látvány volt egy-egy szép, gótbetüs napóra. Nem kell túl sok csillagászati ismeret az egész évben működőképes napóra megszerkesztéséhez. Az ember igen korán felismerte a hold fényváltozásait. A holdtöltétől holdtöltéig tartó 28 napos periódus lett a hónap (holdnap). Ezt is négy szakaszra osztották (újhold, első negyed, telihold, utolsó negyed), ezek lettek a hetek, mert hét napból álltak.
Kezdetben az évet is a holdjárás alapján határozták meg. 34 holdév egyenlő 33 napévvel. Mivel azonban az évszakok a nap járása szerint váltakoznak, célszerűtlenné vált a holdnaptár használata.
Az egyiptomiak már napévvel számoltak. A Julius Caesar óta használt „Julianus-naptár”, ami márciussal kezdte az évet, a XVI. századig volt érvényben. Ekkor szerkesztették a máig használatos „Gergely-naptárt”.
A rómaiak a hét napjait a bolygókról nevezték el. Ezek az elnevezések sok nyelvben a mai napig fennmaradtak: a vasárnap a nap napja (dies Solis), a hétfő a holdé (dies Lunae), a kedd a Mars bolygóé (dies Martis), a szerda a Merkúré (dies Mercu- rii), a csütörtök a Jupiteré (dies Jovis), a péntek a Vénuszé (dies Veneris), a szombat pedig a Szaturnuszé (dies Saturnii).
A hét napjainak magyar elnevezései vegyes eredetűek. A hétfő nevében a „hét feje”, vagyis első napja rejlik. A fából készült ősi tüzőnaptárban 1-1 lyuk jelentette a napokat. A hét első napján a fölső, fej- szerüen kiképzett részbe kellett tűzni a napot jelentő pálcikát. Kedd a „kettőd” szó
Heti fanaptár [Urál vidéke]
rövidülése. A szláv „középsőt” jelentő szó adja a szerda alapformáját. A csütörtök a „negyedik napot”, a péntek az „ötödiket” jelenti a szláv nyelveken. A szombat a héber „Sabbat” átvétele. A vasárnap eredetileg „vásáros nap” volt.
A hónapok elnevezései latin eredetűek. A január Janus istenről kapta nevét, aki a kezdet, a kapu, a határkő istene volt. A február ,Februm’ szóból ered annak emlékére, hogy e hónapban a papi testület tagjai a megtisztulás reményében szíjjal ostorozták híveiket. A március Mars istentől kapta a nevét. Az április nevében a latin „virágzás” (aperit) szó rejlik. A május hónapot Vulcanus isten Maia nevű, termékenységet és meleget sugárzó feleségéről nevezték el. A június hónap Júnóra, Jupiter főisten feleségére utal. A júliust a naptárújító császárról, az augusztust Augustus császárról nevezték el. A szeptember, az október, a november, a december a hetedik, a nyolcadik, a kilencedik és a tizedik hónapot jelenti latinul, mivel – mint már
171
Heti és hónapos naptár [Szibéria]
említettük – márciustól számították a hónapokat.
Sok nép kísérletezett a hónapok nevének megújításával. Számunkra sem ismeretlen a francia forradalom naptára, amelynek hónapjait természeti jelenségekről, gazdasági munkákról nevezték el. A finnek új, népi eredetű hónapnevei viszont ma is használatosak.
A régi magyar kalendáriumokban megtaláljuk a hónapoknak az évszakokra, az aktuális ünnepekre vonatkozó elnevezéseit. A földművesek életét a növények vegetációja, az állatok kihajtásának évről évre ismétlődő munkafolyamatai határozták meg. A gazdasági év kezdetét, befejezését különböző rítusokkal tették emlékezetes
sé, így alakultak ki a naptári évtől elválaszthatatlan ünnepek, a jeles napok.
Az év első ünnepköre a tavaszi napéjegyenlőséghez kapcsolódik. Ekkor van a húsvét, a feltámadó Krisztus ünnepe, ami egyben a természet megújulását is jelenti. Az állatok első kihajtását Szent György napján ünnepük. A nyári napforduló az aratáshoz kapcsolódik. Szent Iván éjjelén a pogány naptisztelet maradványai élednek újjá. Ezen a rövid éjszakán a fiatalság tisztító és termékenyítő erejű tűz felett átugorva ősi szertartásokat idéz fel. Az őszi napéjegyenlőség a szüret, a gyümölcsszedés ideje, majd az őszi pásztorünnepek következnek.
A téli ünnepkör középpontja a téli napforduló ünnepe, a karácsony. Az év leghosszabb éjszakáján megszületik a Megváltó és megszületik a Nap is, ami ettől az éjszakától kezdve egyre hosszabban ragyog az égen.
Archaikus maradványok főleg a regölés szokásában maradtak fenn. Az énekmondók, a sámánok utódai láncos bottal, csengőkkel kísérve asztrális szarvasról regölnek, aki két oldalán hordja a napot és a holdat, szarva közt a csillagokat. Ismert egy olyan felfogás, amely a regösénekekben a Zodiákus 4000 évvel ezelőtti állapotát véli fölfedezni.
A téli ünnepkör a farsanggal, a tréfás, játékos, gonoszelhárító alakoskodással fejeződik be. Ezután következik a böjt, a hathetes hús- és mulatságtilalom, hogy azután újra meginduljon az élet.
Őseink fára vésett naptárt használtak, de ismerünk varrottas naptárokat is. Az első magyar nyelvű nyomtatott kalendárium 1538-ban jelent meg. A kalendárium szó a latin Calendae-bó\, a hó első napjából származik. Évszázadokon át sok házban ez volt az egyetlen könyv a Biblia mellett. A XVI-XVII. századtól kezdve minden müveit ember olvasta. A régi kalendáriumok a naptár melett ún. Prognosztikont is
tartalmaztak. Az ünnepek, jeles napok rendje kiegészült a legfontosabb elvégzendő munkákkal, a csillagok állásával, meteorológiai ismeretekkel, jóslatokkal, erkölcsi tanításokkal, versbe szedett „csíziókkal”. Kalendáriumunkban a régi naptárak legjobb hagyományait folytatva szeretnénk végigkísérni a természetközeiben élő emberek jeles napjait, ősi ünnepeit, legfontosabb tevékenységeit.
A százesztendős jövendőmondó [1884-es Kalendáriumból]
173