Találatok: 149
365
rejlik, ez utal a függőleges szövőszékre. A század elején még működő szőrtarisz- nyás mesterek primitív, függőleges állványon dolgoztak. Ehhez hasonló kereten készültek Balkán-szerte a „kilim” vagy „kelim” típusú szőnyegek.
A legegyszerűbb szövöeszköz, a madzagszövő tábla használatát néhány perc
A madzagszövő működési vázlata
alatt meg lehet tanulni. Ezzel a világ számos pontján ismert szerszámmal készülhet madzag, öv, szalag, tarisznyához vállpánt. Nevezik cigánybordának, fanyüstnek is. Lényege, hogy lyuksorába minden első, függőlegesen álló rései közé minden második láncfonal kerüljön. Evvel kész is a felvetés. Ha felemeljük a táblát, a lyukakban levő fonalak kerülnek fölülre; ha lenyom
juk, a résekben levők. így könnyen közé lehel dugni a vetülékfonalat. A láncfonalak egyik végét a szövő asztallábhoz, széktámlához vagy egy fához köti, a másik végét az övéhez rögzíti.
A fonás-szövés – mint említettük – jól illeszkedett a munkafolyamatok éves rendszerébe. Az őszi munkák befejeztével, október végén kezdődött a fonóházak élete, és egészen farsangig tartott. A szövéshez kevesebb idő kellett, mint a fonáshoz. A 3-4 hónap alatt megfont fonalat 5-6 hét alatt megszőtték. A szövés a böjt idején zajlott, farsangtól húsvetig.
Szabás-varrás
A meeszött vászonból szabással, varrással készültek a ruhadarabok.
KENDŐK
A legegyszerűbb fejviseletet, a kendöt még varrni se kellett. Eleinte nyersfehér, négyszögletes vászondarabból készült, a kékfestő és a gyári anyagok megjelenésével színessé vált. A kendő téli változatát, a nagyméretű, gyapjúból hurkolt hárász- kendöt, a berlinert vállra vetve viselik és derékon kötik meg. A kendő a lepelruhák maradványa. Abból az időből származik, amikor a szövőszékről lekerült vásznat még szabás és varrás nélkül használták fel. Forró éghajlatú területeken vászonlepelbe burkolóznak, a világos szín a napsugarakat jól visszaveri. Hűvösebb vidéken meleg gyapjútakarót hordanak, mint ahogy hideg időben mi is szoktunk pokrócot magunkra csavarni.
Az ország több részén az asszonyok a közelmúltban is abroszfélét borítottak magukra az eső ellen. A külön e célra sűrű vászonból készült esöabrosz a lepelruhák változata. Nemcsak esőben használták.
61
Esőabrosz [Ormánság]
Egyenes darabokból álló „T szabású”
[bevarrott ujjú] férfiing
Régi típusú férfiing [Székelyföld)
hanem hóban, szélben is. sót még a kisgyermeket is belecsavarták. Az esöabrosz derékra erősítve a kötényt helyettesítette, de lehetett „hátaié” ruha is. ha batyut kötöttek belőle. Még valami megőrizte a test köré csavart lepelruhák jellegzetességét: a csecsemők pólyája, talán azért, hogy a korai civilizációk viseletére emlékeztessen.
Az egyszerű szabás mindig ősi eredetre utal. A ruhákat eredetileg az anyag teljes szélességének felhasználásával néhány bevágással szabták, hogy az anyag legkisebb darabja se vesszen kárba. A vászon szélességét az emberi arányok határozták meg. A karok hossza körülbelül megegyezik a váll szélességével, ez adja meg a vászon szélességét is.
INGFÉLÉK
Az /7?g törzset borító része téglalap alakú vászondarabból áll. amelyen – a poncsóhoz hasonlóan – a fejnek T alakú nyílást vágnak és a vállrészhez varrják az ujjakat.
62
Férfi hosszúing szabásmintája [Moldva]
Gyimesi csángó férfi viselet:
hosszúing széles bőrövvel.
„tüszővel” és szűk vászon nadrággal
[Erdély]
A régebbi változatok térdig vagy térden alul értek, nők és férfiak egyaránt viselték. A derékon széles bőrövvel szorították le. A hosszúing legtovább a gyermekek viseletében maradt fent.
Az előbb leírt bevarrott ujjú ing mellett leggyakoribb volt a reneszánsz eredetű mellévarrott szabású ing. Ennek ujjait közvetlenül a nyak mellé varrták, és koréban futó madzaggal húzták össze. A népi vise-
Mellévarrott ujjú női ing félig kiterített rajza
[Bihar]
63
(\\\
64
Jellegzetes „csángós” szabású hosszú és rövid
női ing [Moldva]
letben a gomb meglehetősen későn jelent meg (Európába is csak a keresztes háborúk idején került). A ruhák összekötésére korábban madzagot, szalagot, kötőt használtak. Az ingeket erősítésül és a köny- nyebb felhúzás céljából kis négyszögletes hónaljfolttal, ún. pálhával látták el.
Az ingek későbbi fajtái rövid derekúak, és megjelenik rajtuk a vállfolt, a mellrész és a kézelő. Az összevarrások helyét eleinte teljesen funkcionális díszítéssel látták el. Az ing nyakát, csuklóját vastagabb, erősebb cérnával varrták össze. Az egyszerű varrásból burjánzott ki az inghímzés divatja. A hímzés – az összcerösítésen kívül – tulajdonjegyként is szolgált (ezért nem láthatunk két egyformát). A hímzéseknek gyakran mágikus jelentőséget is tulajdonítottak. A csángó anyák szoptatáskor „csicshímes” inget hordtak, ami – hitük szerint – megvédte tejüket a rontástól.
PENDELY, GATYA
A női alsóruhák másik fontos darabja a pendely. Valószínűleg akkor lelt önálló ruhadarab, amikor a hosszúing megrövidült. A pendely is vászonlepel, amelyet oldalt összevarrnak és derékon megkötnek. Az idők folyamán a pendely alsószoknyává alakult, szoknyát, kötényt vettek rá.
Ormánsági leányviselet: mellévarrott ujjú ing
és pendely
Gyapjúkötény, „katrinca”. amelyből kettőt
vesznek föl: egyet előre, egyet hátra
[Moldva]
65
Fenékrész nélküli nadrág, a hosszúing takarja
[Moldva]
A felső szoknya a kötényből fejlődött ki. A közbülső periódust mutatja a csángók félig kötény, félig lepelszoknya „katrinca” viselete, vagy a kalotaszegi nők elöl nyitott, feltúrt „muszuj” szoknyája.
A szoknyák későbbi típusai pendelysze- rűen összevarrottak, vászonból, színes anyagokból vagy gyapjúból készültek.
A nadrág legősibb formájában még csak két, harisnyaszerü nadrágszárból állt. Ilyen például az észak-amerikai indiánok ún. „legging”-je. A népvándorláskor germánjai is összevarratlan szárakból álló nadrágot viseltek. A két nadrágszárat a középkortól kezdve varrták össze. A külön
Vászon bőgatya [Alföld]
66
Bihari férfiviselet: „bornyúszájú” ing, rövid
bőgatya
Alföldi csikós viselete: rövid derekú ing,
bögatya „tüszővel”, nemezsüveg [XVIII.
század]
álló nadrágszár a székelyek gyapjúharisnyájával és a csángók fenékrész nélküli nadrágjával maradt fönn legtovább.
A böszárú gatya feltehetőleg középázsiai lovasnépektöl származik. Évszázadokon át szükebb volt a szára, csak a XIX. században bővült meg. Ekkor alakult ki a sok szélből varrt, rojtos, bögatya, ami már a paraszti reprezentáció eszközéül, a vagyon fitogtatására szolgált. A gatyát, akár a pendelyt, koréba fűzött madzaggal húzták össze és kötötték meg a derékon.
Nemcsak a növényi rostok, az állati eredetű anyagok is alkalmasak textília előállítására. Elsősorban a juh gyapját használják ilyen célokra.
A gyapjú szálai könnyen egymáshoz tapadnak, sodorhatok, fonhatok. Hazánkban évszázadokon át a ma már kiveszőben levő ősi magyar háziállat, a rackajuh gyapját használták. A rackagyapjú alkalmasabb a kézi feldolgozásra, mint a ma tartott fajták gyapja, mert jóval hosszabb szálú és erősebb.
Nemezkészítés
A gyapjúból nemcsak szövéssel készítenek anyagot, hanem közép-ázsiai nomád népek hagyománya szerint nemezeléssel is. A nemezkészítés a gyapjúnak azon a tulajdonságán alapszik, hogy szálai ütögetésre, víz hozzáadásával könnyen összetömörít- hetök. Kisázsiában ma is szép számmal találhatók durvagyapjas juhok, amelyeknek a gyapjából nemezeléssel nemcsak sátorponyvát, szőnyeget, takarót, hanem köpenyfélét, csizmát, lószerszámot is készítenek.
67
Baskír nemezruhák: csuklya, köpeny
A nemezkészítés első lépése a gyapjú tépése, fellazítása, eközben az anyag pe- helyszerűvé válik. A munkát gyapjútépö íjjal, pálcával végzik. Ezután a gyapjút egyenletesen gyékényszönyegekre teregetik. és forró vízzel belocsolják, majd a gyúrt tésztához hasonlóan az egészet kar vastagságú fahengerre tekerik és jól átkötözik. Ha mintás nemezt akarnak, felteke- rés előtt a mintát más színű gyapjúval rakják ki. ami a hengerléskor a nemezbe nyomódik.
A feltekert hengert a baskírok, kirgizek ló után kötözik, és hosszú ideig járatják. Miután a hengerléssel végeztek, a nemezt lefejtik a gyékényről, újból fahengerre tekerik. de most már deszkapadlón görgetik tovább. Amikor a nemez már kellő vastagságú, gőzfürdőben megáztatják, majd is-
Ncmczsüvegek a XVIII. századból
[Debrecen]
mét simára hengerük. Nemezkőpeny anyagának készítésekor a gyapjút nem gyékényre, hanem erős vászonra terítik, így az anyag egyenletesebb, simább felületű lesz. A nemezruhák szabásához éles kést használnak, mert az olló nem vágná a kemény anyagot.
A nemezkészítés ismerete népünknél a honfoglalás előtti időkre nyúlik vissza; gyakorlata a süvegkészítésben, a kalaposmesterségben maradt fenn.
Megfelelő nyers, fonatlan gyapjúból könnyen készíthetünk nemezeléssel kapcát, harisnyát, kesztyűt, süveget, sőt még nemezcsizmát is.
A gyapjúszálakat először jól meg kell tisztogatni a szennyeződésektől, de mosni nem szabad, mert az anyag elveszti zsírtartalmát. Ezután a gyapjút kézzel fel kell tépkedni, szaggatni, majd kártolón megfésülni.
Kártolással a gyapjúszálak lazák, párhuzamosak lesznek. A kártoló a gerebenből kifejlődött páros szerszám: egyik része a rögzített szegrózsás tépöpad, a másik szintén szegrózsás nyeles tábla. Kártoláskor a gyapjúcsomókat a tépöpadra teszik, és a kézi kártolóval tépik, szálasítják. fésülik. A kártoló fejlettebb változatán a fésülötüs- kék körbeforgó hengeren vannak, de ismerünk egészen egyszerű, két kézitáblából álló kártolót is. Kártolás után a gyapjú lemezszerű darabokra áll össze. A kívánt tárgy készítéséhez a gyapjúlemezeket sima asztallapra rakjuk ki, majd erős vászonból készült szabásmintát helyezünk rájuk. Ezután kenöszappanos vízzel befröcsköljük, és erőteljesen dörzsölni, gyúrni kezdjük. A munkát addig folytatjuk, amíg az anyag jól össze nem áll. Akkor lefejtjük a szabásmintát és az anyag másik oldalán folytatjuk a tömörítést.
Süveg, csizma készítéséhez fából készült formát használunk.
68
Festés, szövés
A gyapjú szövéssel készült textília előállítására is alkalmas. A juhról lenyírt gyapjút tisztítják, tépkedik, kártolják, majd a kenderhez hasonló módon orsóval vagy rokkával megfonják. A rackagyapjú nyersen is szép színű (nyersfehér, barnásszürke, fekete), megfestve még változatosabbá tehető. Régebben számtalan gyűjtögetett festőnövényt használtak ehhez. A természetben szinte minden színre akad kitűnő festőanyag.
A gyapjú szövése nem sokban tér el a kenderétől, csak más sűrűségű bordát és nyüstöt kell használni a szövőszéken.
Posztókészítés
Az elkészült gyapjúszöttest ványolással, kallóssal vastagabbá, vízhatlanná teszik. A ványolás folyamán az ütögetés és a vízben való áztatás hatására a gyapjúszálak egymásba kapaszkodnak, megduzzadnak. Eközben a szőttes felülete jelentősen összemegy. „elkallódik”, vastagsága viszont megnő.
A posztónak nevezeti megványoll gyap- juszöltes nemezszerűen sűrű, felülete egységes, a szövés textúrája eltűnik.
A ványolásnak több módja ismeretes, leggyakrabban kallómalomhan végzik. Itt a víz fogashengert forgat, s ez kalapácsokat hoz működésbe. Az anyagot a kalapácsok zúzzák, tömörítik, miközben víz áramlik rajtuk keresztül.
A ványolás egyszerűbb eszköze a vónyo- lókád. A patak vizét favályún ál olyan lazán összeerősített deszkákból álló kádba vezetik, amelyen a víz szabadon folyik keresztül. A lezúduló víz a kádba helyezett szőttest ülögeti, forgatja, s közben jól ösz- szetömöríti.
69
Ványolókád [Erdély]
A gyapjú ványolható emberi erővel is. Már az ókori kultúrákban alkalmazták a vízbe helyezett gyapjúszőttes lábbal való tiprását, taposását, tömörítés céljából. Az egy fából faragott vályúban való kézi vá- nyolást Európa sok részén ismerik. Nálunk a gyapjúkapcát nemrég még evvel a módszerrel ványolták.
A kézi ványolónak két része van: egy bordás fenekű vályú és egy ebbe illeszkedő mángorlószerű eszköz. Az anyagot a vályúba helyezve sűrű locsolás közben dörzsölik, tömörítik, amíg a kívánt sűrűséget el nem éri.
GYAPJÚ FELSŐRUHÁK
A vászon főleg az alsóruhák – ing, gatya, pendely – alapanyagát adja, a gyapjúszőttes, a posztó viszont a felsőruhákhoz szolgáltat anyagot.
Gyapjú felsőruháink legnagyobb része archaikus, derékszögű szabásvonalú. Legtöbbjük a keleti eredetű köpenyfélék családjába tartozik. Közülük talán a legősibb és a legkönnyebben elkészíthető a guba. Szabásának különlegessége, hogy az ujja- kat és a mellrészt a felső anyagsáv ketté- hajtásával alakítják ki. s mindössze egykét bevágással szabják ki.
Anyagául kevéssé ványolt, laza szövésű gyapjúszöttest használtak. A gubaszöttes- be gyakran gyapjúfürtöket is beleszöttek, hogy jobban hasonlítson a módosabb subához. A gyapjútakarók, a lombos pokrócok, csergék anyaga gyakran megegyezik a gubáéval. A gubát színében hagyott rackagyapjúból készítették, ritkán festették. Általában vállra vetve viselték, gallérjánál kötötték meg, ahol piros posztószegély díszítette. A guba szabását már a bronzkorban ismerték, Észak-Ázsiában a mai napig alkalmazzák.
A magyarság legkedveltebb felsőruhája volt évszázadokon át a szúr. Neve nemcsak a ruhát, hanem az anyagot is jelentette, amiből készült. A szürposztó sűrűre ványolt, leggyakrabban nyersfehér gyapjú-
70