Találatok: 162

365

a sátor közepén álló pózna a világot tartó oszlop, a Világfa, az Égigérö fa, amelyen a sámán közlekedik a való világból a fel­sőbb világokba.

A primitív hajlékok olyan korszakok

építészeti emlékei, amelyben az ember a természettel még harmonikus egységben élt, a természeti törvények, a rítusok, a hiedelemvilág egyszerre jelentkeztek alko­tásaiban.

A hajlék és a tűz

Az emberi hajlékok közepén évezredeken át szabadon lobogott az egyik legfonto­sabb lételemünk, a tűz. Lángjánál melege­dett a vadászatból hazatérő jégkorszaki ember, tűz világított az első barlangrajzok készítéséhez, és a tűz tette ízletesebbé éte­lünket, emészthetőbbé táplálékunkat. Nem véletlen, hogy mágikus jelentőséget tulajdonítottak neki, rítusok, hiedelmek tapadtak hozzá. A tűz köré szerveződött a hajlék belső élete, körötte járták a táncot, ettek, ittak, aludtak. Nemcsak addig volt fontos a szerepe, amíg szabadon égett a helyiség közepén, hanem később, a zárt tüztér, a kemence megjelenése után is. A konyhában elhelyezkedő tűzhely köré ugyanúgy szerveződött az élet, mint ko­rábban az egysejtű lakásban. A családi tűzhely az otthon melegét, összetartó erejét jelképezte. Sok helyen sosem hagyták kia­ludni a tüzet, parázslott egész éjszaka, és már hajnalban felszították, hogy egész nap lobogjon.

Az Alföldön olyan középtüzhelyes konyhák maradtak fönn, ahol a kör alakú, oltárszerü tűzhelyen csak kivételes ünne­pen gyújtottak tüzet. Valószínűleg ebben is a tűz rituális tisztelete öröklődött.

Az emberi élet fenntartásához minden­képpen melegre van szükség. A tűz adta kincset ezért őriztük, ameddig csak lehe­tett, sőt saját testmelegünkkel is gazdasá­gosan bántunk. Ha kevés volt a tüzelő­anyag, a fűtetlen szobában együtt aludtak az emberek állatbőrrel, bundával, pokró­

cokkal takarózva, egymást melegítve. A hálózsákba bújt ember alvás közben a hi­degben sem fázik, mert teste több meleget termel, mint amennyit elfogyaszt. Az együtt alvás szokása csak a legutóbbi idők­ben került háttérbe. Nemrég a gyermekek még sokfelé együtt aludtak az ágyban vagy a kemencesutban.

A meleg őrzésének sajátos példáját mu­tatja a ridegpásztor, amikor téli kint hálás­kor az állatok között alszik, vagy fölveri az állatot, hogy átmelegedett helyére teleped­jen.

A meleg őrzésének modern formáját pél­dázza, hogy a kóbor kutyák télen a parko­lóhelyen az újonnan érkező autó alá búj­nak melegedni.

Középtüzhelyes konyha [Bihar]

81

Település

Mielőtt a hajlékok bemutatására rátér­nénk, szóljunk néhány szót a településről. A természeti és társadalmi tényezők a tele­pülés megszervezésére ugyanúgy érvénye­sek, mint a hajléképítésre. Érdekes össze­függés van a hagyományos társadalmak települése és társadalmi rendszere között: a település alaprajzából mindig kirajzoló­dik a társadalom szerkezete: a házak elhe­lyezkedéséből következtetni lehet az embe­ri kapcsolatokra, az egész közösség szerve­zetére. A horda szinten élő társadalmak települése szórt, rendszertelen. A nomádok sátrainak elhelyezkedésében már szigorú rend észlelhető. A letelepült parasztok fal­vai elsősorban a gazdálkodáshoz igazod­nak. Legbelül helyezkedik el a lakóházak övezete, majd a kerteké, a falu határában pedig a szántóföldek terülnek el. A falu­ban is jól megfigyelhető, hogy a módosabb családok a templom körül, a település kö­zepén laknak, a szegényebbek, a „jöttmen- tek” pedig a falu végén.

Ősi formájában a falu kör alaprajzú, halmazszerü volt. A közlekedés, az útháló­zat alakította ki a két sorba települt, utcás faluképet. Az állattartás, a gazdálkodás külterjes jellege hozta létre a falun kívüli

szórványtelepülések rendszerét. Az állato­kat sokfelé külső szállásokon tartották. A távoli földeket nem lehetett a faluból kijár­va megművelni, állandóan lakható tanyát kellett létesíteni. A szőlőhegyen is szükség volt állandó épületre, ahol a borkészítés eszközeit tartották, és ahol szüret idején tartózkodni lehetett.

Sok területen ez a „második település­rendszer” teremtette meg a népnek hosszú időn át a viszonylagos szabadságot, auto­nómiát. A tanyák, szőlőhegyek, zárt ker­tek településrendszere nagyrészt még ma is létezik.

Nem véletlenül támadt igényünk arra, hogy e településformákat újra felfedezzük, szorosan zárt városi életformánkat – leg­alább hétvégére – meglazítsuk, a termé­szettel megbomlott harmóniánkat e „civili­zálatlan” szállásokon, a kiskertben újra helyreállítsuk.

Az itt elmondottak kipróbálására is ter­mészetközeiben, a szabad idő eltöltése ke­retében lesz a legtöbb lehetőség. Legalább saját kertünk mikrokörnyezetében próbál­junk olyan világot teremteni, ami csak ránk jellemző, saját arcunkat hordozza és tiszteletben tartja a természet törvényeit is.

Hajlékformák

Alkalmi menedékek, egyszerű
hajlékok

A természet nyújtotta alkalmi menedékhe­lyek talán a hajlékok legősibb formái. Az erdőben, ha elkap a vihar, ösztönszerüen egy fa lombsátra alá húzódunk. A fa odva ma már csak az állatoknak nyújt menedé­ket. hajdan egy-egy nagyobb odvas fa be­

tyárok búvóhelye, vándorok, remeték szál­lása volt. Nemcsak a fa törzse, koronája is szolgálhat menedékül. Néhány primitív fo­kon élő törzs a vadak elleni védekezésül, fészekszerüen a fa koronája közé építi kunyhóját. Sok helyen a függőágyat akasztják a fa ágaira.

A természet adta menedékek közé tar­toznak a sziklaereszek, barlangok is.

82

Nyeregtetejű halászkunyhó ülőgödörrel
[Tiszántúl]

Árpád-kori veremház [Alföld]

A sziklaeresz, amellett, hogy véd az eső és a szél ellen, tűzrakásra, melegedésre is le­hetőséget nyújt. A barlang nemcsak alkal­mi menedéknek számit, hanem a pattintott kőeszközöket készítő jégkorszaki ember állandó lakhelyéül szolgált. A későbbi ko­rokban a barlangot csak szükségből hasz­nálják. legfeljebb a hűvösebb évszakot töl­tik benne. Barlanglakás azonban a világ számos pontján ma is található. Néhány törzs a halottait temeti barlangokba.

Lágyabb. löszös talajú hegyoldalakban, ásó segítségével, könnyen kialakítható a pincelakás. A szőlőhegyi lukpincék nagy részét, főleg a Dunántúlon, földbe vájva

83

készítették. Helyneveink közül nem egy azt sejteti, hogy régebben egész települések épültek löszfalba, partoldalba vájva (Ürög. Pincehely stb.).

A csak félig földbe vájt üregre gyakran tetőt is építettek. Az ábrázolt nyeregtetejü kunyhót úgy alakították ki, hogy a kétol­dalt meghagyott padkára ülni is lehessen. A kunyhó átmenetet alkot a veremházak felé. Ez az egyik legősibb hajléktípusunk úgy készül, hogy a földet kútszerüen kimé­lyítik. majd fedéllel látják el. Földbe mélyí­tett házat már az őskorban készíteti az ember, elsősorban a hűvösebb éghajlatú.

fátlan, sík vidéken. így Kelet-Európábán is. A földkunyhók vagy putrik egészen szá­zadunkig nemcsak a kint háló pásztorok és vándorcigányok szállásául, hanem kubi­kusok, dinnyések, sőt szegényebb sorsú parasztemberek lakásául is szolgállak.

A föld felszínére épített legegyszerűbb enyhely a féltetö. Általában növényi anya­gokból (karó, nád) készítik, a szél vagy az erős napsugárzás ellen nyújt védelmet. Az alföldi pásztorok nádból készüli falakkal. szárnyékka! védték az állatokat a fagyos széltől. A fejlettebb hajlékformál, a lelő nélküli cserényt 2-4 vesszőből font láblá-

Hortobágyi ..vasaló” [Hermán Ottó nyomán]

84

ból állítják össze. Itt tartja a pásztor a gúnyáját, főzőedényeit, és étkezőhelyül is szolgál. A cserény szétszedhető, kocsira rakható, könnyen szállítható, talán nomád sátorféléink maradványa lehet.

Kifejezetten a főzés, étkezés céljaira szolgál a vasalónak nevezett, nádfalból ké­szült pásztorépítmény. Nevét valószínűleg patkóra emlékeztető alaprajzáról kapta. A tető nélküli vasaló közepén ég a tűz. és a fölötte szoleafán lóró bográcsban főznek. A nádfal korcába dugják az evőeszközö­ket, konyhai felszereléseket és a vasalóban van az eleségesláda helye is. Az építmény keskeny bejáratát gyakran ajtóval látják cl.

Kunyhók, szállások

Kör alaprajzú hajlékok

A vasalóval eljutottunk ősi hajlékaink fon­tos csoportjához, a kör alaprajzú épüle­tekhez. Nehéz eldönteni, hogy a hajlékok közül a kerek vagy a négyszögletes alap­forma a régebbi. Talán a féltetö lehetett a

legkorábbi, később azonban a kör alaprajz vált eltcrjedtté. A bronzkor idején Európa legnagyobb részén a kúpos kunyhók vol­tak többségben. Kerek a Sarkvidéken élő eszkimók „iglu” nevezetű, hóból és jégből épült kunyhója is. Kör alaprajzú épít­ményben lakik ma is Afrika számos törzse. A Földközi-tenger vidékének ősi pásztor­szállásai kőből rakott kerek, álkupolás építmények voltak. A kör alaprajz a ván­dorló, nomád népek között vált a legked­veltebbé. Az észak-amerikai indiánok „tipi”-je – az egyszerű karóvázas, könnnyü borítású, szállításra alkalmas sátor – szinte tökéletesen megegyezik a szintén nomád lappok rudas sátraival, azzal a csekély kü­lönbséggel, hogy az előbbiek borítása bőr­ből készül, az utóbbiaké fakéregböl.

A család fölé boruló kerek hajlék, a kö­zepén égő tűzzel ősi és egyben általános szimbólum. Ez a kép a téralakítás folyto­nosan érvényben levő kozmikus törvény­szerűségeit hordozza magában, biztonsá­got nyújt és helyet ad a világban. A kör és a gömb formák az emberre emocionálisan hatnak, a téglalap és a hasáb viszont a racionalitást hangsúlyozza. Egy kínai

85

,,Tipi” kiterített palástjával
[Észak-A mi rí ka]

A JURTA

Honfoglaló őseink a nomád állattartó népek közé tartoztak, állandó hajlékuk nem lévén, sátrakban laktak. Minden va­lószínűség szerint – a források nagy része ezt bizonyítja – a magyarság kör alaprajzú nemezsátrakban élt. Feltételezhetjük, hogy ősi nemezsátrunk a belső-ázsiai nomád tö­rök és mongol népek jurtájához hasonlí­tott. E hajléktípus a szerkezet, az építeni tudás igen magas szintjét képviseli, joggal mondhatjuk, hogy a népi építészet csúcs­teljesítményei közé tartozik.

mondás szerint: a kör a világegyetem töké­letessége, a négyszög viszont a földi lét korlátozottsága.

Nem véletlenül váltak a rítusok terévé az égboltozat kupolasátrát idéző kerek alap­rajzú és gömb formájú építmények; ezek lehetőséget adnak a közösségi életre, a kul­tuszok gyakorlására. Gondoljunk a kőkor hatalmas kultikus csillagvizsgáló építmé­nyére, a Stonehenge-re vagy a keresztény bazilikák szentélyeire. A primitív, kerek hajlékban a katedrálisok ösformáit kell látnunk.

A jurta vázszerkezete

Rudas sátor kércgborítással

[Lappi öld]

Milyen is jurta?Gyorsan fölállítható és szétszedhető, lóra, kocsira málházható, könnyű szerkezetű kupolasátor. Vázépít­ménye két részből áll: oldalfalát falécekből álló rácsszerkezet alkotja, amely hajlítha­tó, összetolható, széthúzható. Az ollós vá­zat bőrszíjak erősítik össze. Tetővázát gömbhéjszerűen álló íves lécbordák alkot­ják, amelyek egy középső kerékabroncsba futnak össze. Felületére nemezborítás ke­rül, lószörböl font kötelekkel rögzítve.

A jurta közepén tűz ég, füstje a tetőab­roncs nyílásán távozik. A berendezést sző­nyegek. bőrök, ülőpárnák és evésre szolgá­ló alacsony asztalkák alkotják. A falon és

86

a földön elhelyezett szőnyegek szigetelnek is. A földre terített gyékényszönyeg több ázsiai népnél az ágy, a szék és az asztal szerepét tölti be. A jurta belsejében nemek szerinti elkülönülés figyelhető meg: jobb oldalon van a férfiak helye, a bal oldal a nőké és gyermekeké. Ez az elkülönülés nyomaiban a magyar parasztszoba hagyo­mányos térbeosztásában is észlelhető.

A letelepedéssel a magyarság folyamato­san lemondott a sátorban lakásról, bár az állandó lakhelyül szolgáló épületek mel­lett, nyári szállásként hosszú ideig igénybe vette a sátrakat. Valószínűleg a Kárpát­medence szláv népeitől vettük át a négy­szögletes házformát. A nomád hagyaték azonban évszázadok után is felismerhető nyomaiban, legprimitívebb hajlékaink őriznek valamit az ősi sátorkultúrából.

KÚPOS KUNYHÓK

Egyszerű kúpformájuk van a szálfákból álló vázzal és növényianyag-borítással ké­szült kerek kunyhóknak. Szálfakunyhó ké­szítésekor először kúp alakba egymásnak

Kúpos kunyhó [pálinkafőzésre használják]

[Göcsej]

Kúpos kunyhó tűzhellyel és ülőgödörrel
[metszet] [Erdély]

Kontyos kunyhó [Hortobágy]

87

Kúpos kunyhó, gyűjtögető „pákász” család szállása
[Hermán Ottó nyomán]

támasztanak néhány hosszabb dorongot, majd tetejüket gúzzsal összekötözik. Ez­után a vázra sűrűn egymás mellé rövidebb karókat fektetnek, végül avarral, szénával, földdel vastagon befedik az egészet. Csak a kunyhó tetején hagynak nyílást a füstnek és a világosságnak. A bejáratot – előteret képezve – külön kis tetővel látják el. A kunyhó közepén van a tűz helye, kétoldalt alvás céljára összehányt széna vagy sö­vényből font vacok, a bejárattal szemben az eleségesláda. Ez a sátorszerü kunyhó szerkezetében és belső térelosztásában tel­jesen megegyezik az Eurázsiában és Ame­

rikában megtalálható kerek hajlékokkal. Finnugor rokonaink „kotának” nevezik az említett hajléktípust.

Kúpos kunyhó sokféle anyagból készül­het. Nádból építik az Alföld jellegzetes pásztorhajlékát, a kontyos kunyhót. Ez fa­váz nélkül, 3-4 m hosszú nádkévékböl ké­szül. A kévéket csúcsosan egymáshoz tá­masztják. majd a gyűrű alakban körbefutó nádkévékkel 2-3 helyen összekorcolják. A csúcsot körbecsavart gyékénykötél erősíti. A nád bugáját a csúcson meghagyják, ez lesz a kunyhó kontya. Ajtaja nádkévékből vagy deszkákból készül. A kunyhó falán

88

Méhkas alakú kunyhó [Bihar]

keresztben rudat szúrnak át, erre akasztják a bográcsot. Alatta rakják a tüzet, a füst a csúcson ütött résen át távozik. Gyakran pelyvás sárral, marhatrágyával tapasztják belülről, hogy a nád tüzet ne kapjon.

A kerek hajlékok másik típusa a favázas méhkas alakú kunyhó. A következőképpen készül: 15-20 db 4-5 m hosszú hajlékony husángot 3-4 m átmérőjű körben a földbe vernek, felső végüket összeguzsolják, majd különböző magasságokban gyűrűszerűén összefonják. Borítása lehet nádból, vesszö-

Az előbbi kunyhó szerkezete

bői vagy más anyagokból is. Gyakran elő­tér, eresz is készül hozzá. Berendezése min­den esetben hasonló az előbbiekéhez: kö­zépen a tűzhely, két oldalon fekvőhelyek, hátul az élelem.

Az eddig tárgyalt hajlékok – kivéve a jurtát – valamennyien tetőkunyhók, csak

Jurta formájú pálinkafőző kunyhó [Göcsej]

Jurta formájú havasi pásztorszállás
[Székelyföld]

fedélrészből állnak, felmenöfaluk nincs. Az építmények fejlettebb formái külön ol­dalfallal és tetővel ellátottak.

A havasi pásztorszállások, az esztenák között a jurtához nagyon hasonló formá- júak is találhatók. Falazatukat földbe vert

89

Az ellipszis alakú kunyhó szerkezete
[Erdély]

Négyszögletes alapformák

A tetökunyhók közé tartozik a négyszögle­tes hajlékok alapformája, a nyeregtetejű kunyhó. Legegyszerűbb típusa két nád vagy sövény „féltető” egymásnak támasz­tásával és rögzítésével készül. Fejlettebb változat a favázas nyeregtető, „ágasfás- szelemenes” szerkezettel. Készítésekor elő­ször a hajlék alapjául kijelölt téglalap ala­kú terület rövidebb oldalainak közepén egy-egy villásan elágazó ágasfát szúrnak a földbe és ezekre keresztbe fektetik a szele­ment, a tető élét alkotó rudat. A szelemen­re két oldalról sűrűn husángokat támasz-

karókra sövényszerüen font vesszők alkot­ják. A kúpos tetőzetet tartó szarufákat fölül kerékabroncs fogja össze. E célra gyakran igazi kocsikereket építenek be. Tetejükre szalmafedél kerül füstlyukkal. Az esztenák között olyan is akad, amely­nek a tetőzetét középoszlop, „árguefa” tá­masztja alá. A középoszlopos kerekház a bronzkor idején Európa-szerte igen elter­jedt volt. Az esztenák fejlettebb változata már négyszögletes alaprajzú, de kúpos te­tőzetét megtartja.

Nyeregtetejű pásztorkunyhó [Dunántúl]

Ellipszis és kör alaprajzú
pásztorszállások

Cölöpökön álló, náddal fedett halászkunyhó
[Kis-Balaton]

90