Találatok: 21

49

nél a fúvást még tovább folytatták, s a kész edény lényegesen nagyobb lett, mint a szálak felrakása előtt volt. A további fúvás tartama alatt az edény felszínére alkalmazott csíptetőkkel a tágulást helyenként meg­akadályozva a felszínen elhelyezkedő szálakat összefogták, s így érték el tulajdonképpen a magyar opálüveg bokályokra oly jellemző, páva­szemre emlékeztető mustrákat.

Ezek a minták nagyon erős rokonságot mutatnak a XVIII. szá­zadi magyar fazekasművesség elsősorban ozmán-török befolyásra lét­rejött díszítményeivel, az ún. folyatott mázú mustrákkal vagy már­ványozásokkal. A minták közvetítőit valószínűleg azokban a habánok- ban kell keresnünk, akik északnyugati-felvidéki és erdélyi üvegcsűrök­ben mint üvegfúvó munkások dolgoztak.

A legrégibb ismert példák XVII. századiak. Az Iparművészeti Múzeum legszebb darabjai azonban a már erősen rusztikus ízű, jelleg­zetes alakú XVIII. századi bokályok. A legszebb példányok anyaga erősen áttetsző, s így az opálüvegnek a halvány rózsaszíntől és hidegen derengő kéktől kezdve a szivárvány minden színében égő színjátékát nagyszerűen egyesíti az írásos mustrák majd minden esetben egészen egyforma opák barnásvörös vagy élénkebb pecsétvörös tónusával.

A legszebbek egyike egy erősen kihasasodó és szokatlanul széles nyakú bokály. Teste függélyesen bordázott, a bordák gerincén vörös­barna pettyekkel. Opálüvegének meleg tüze a barnásvörösen pöttyö- zött bordákkal kedvesen naiv, vidám hatásban egyesül, mintha valami szép bogár pöttyözött hátpáncélja szolgált volna az üvegfúvónak mintául.

Az írásos mustrájú opáliiveg bokályok kifejlődésének és virágzásának helyét Erdélyben kell keresnünk. Mivel a habánok közreműködése valószínű és mivel az erdélyi habánok fő fészke, Alvinc (Vintal de Jós) a nagy múltú erdélyi üvegcsűr, Porumbák (Porumbacu) köze­lében van, valószínűnek tartjuk, hogy írásos mustrája opálüvegeink — ha nem is kivétel nélkül — legnagyobb részben Porumbákon ké­szültek (47., 48. kép).

46