Találatok: 13

160

érzett alázat, a hatalommal szemben vallott lelkesült tiszte­let, az író elsősorban új dolgok hírnöke és hitvallója.

Az új író nagy harcba csöppent belé, melynek kime­netelétől anyagi s erkölcsi sorsa, sőt nem ritkán az élete füg­gött. (Volt olyan hitvita is, melynek végén a vesztes életével fizetett.) E harc az író legmélyebb belső rétegeit, szenvedé­lyeit s indulatait kavarta fel. A középkori irodalom egyéni színeket nélkülöző „kollektív¹⁴ s áhítatos hangját a teljes mér­tékben felszabaduló emberi hang váltja fel. Világ harcolt világ ellen s az alkotó ihlet többnyire az új világ kitörő sza­badságérzete volt. Az író az élet olyan területeire is elsodró­dott, melyeket a középkori szem észre se bírt, vagy mert venni.

A belső élet e sodrával párhuzamosan futott az író külső élete is. Legtöbbje nem bírt megállapodni, még ha akart vol­na sem. Ellenséges főurak s főpapok, olykor pedig az ural­kodó haragja elől kellett menekülnie. A neves papokért ver­senyeztek a gyülekezetek. Török hordák elől futott, török s német rabságban sínylődött a prédikátor. Hitvitákra sietett az ország másik sarkába. Maga cipelte a vállán kézi nyom­dáját s árusította könyveit. Külföldi útra küldötte az idő szele, a szomjas nyugtalanság, önkéntelenül is belátta, meg­ízlelte a magyar s az európai élet szélesebb területeit.

Merőben átalakul az íróra figyelő közösség is. A közép­kori író szavának a teljes egyházi és világi tekintély adott súlyt. Az új író sorsa azonban most már az új közösség ke­zében volt. Az író most is pap, de egyelőre egyedül áll az élet zűrzavarában, legjobb esetben egy-egy földesúr védő­szárnyai alatt, éppen azért forró és mély kapcsolatokat te­remt a közösséggel, s a reá testált kultúrát széles rétegek kenyerévé gyúrja. Más e közösség alkata, mint a középkorié: nem ájtatosan figyelő szemeket meresztettek a prédikátorra,

54