Találatok: 13

160

Dávid Ferenc.

(1513—1579)

A magyar protestáutizmus árnyalatai a XVI. században gyakorta éles harcban állottak egymással. Maguk a prédiká­torok hol a lutheránizmushoz állottak közelebb, hol pedig a kálvinizmushoz. E két felekezet a maga módján s a Szent- irás magyarázatának alapján meg akarta kötni a szabadság­érzetnek elemi lendületét. E „kodifikálás⁴⁴ azonban nem ment olyan könnyen, mert a protestantizmussal beoltott embert

69

a szabadság érzete és tudata vitte, a Szentírás élménye egy­re alakult és tovább kristályosodott benne. A szabadságnak e gáttalan ritmusa ijesztette meg Méliusz Juhász Pétert, s ezért indított olyan elkeseredett harcot az unitáriusok és elsősorban Dávid Ferenc ellen. Dávid Ferencék pedig úgy látták, hogy Juhász Péterék tulajdonképen a katolicizmus útjára kanyarodtak vissza, hiszen megkötötték az ember vallásos élményének szabadságát és fejlődési lehetőségét, a protestántizmus elindító értelmét. Méliuszék a reformációt lezárt műnek tekintették, Dávid Ferencék örök elvnek.

A szebeni kézműves és a magyar nemzetes asszony fiá­nak, Dávid Ferencnek célját, életelvét, egyik könyvének Já­nos Zsigmond fejedelemhez írott előszava már tisztán és világosan kifejezi. A „világosságnak és békességnek útjára⁴⁴ akarja vezetni a fejedelmet. A szellem elsőrangú jussát je­lentette be ezzel a világra. Egész életét, minden megnyilat­kozását az eszmei magasság jellemzi, sohase bírt leszállani róla, egyre magasabbra tört. Az Ige egyszerűsége és tisztasága volt fontos neki, nem akart olyan szavakat használni, melye­ket „Isten meg nem szentelt⁴⁴. A vallási harcok mindent fel­kavaró áradata fölött állott, a vallás szellemi kérdés, lelki ügy volt számára.

ő fogalmazta meg Magyarországon először a maga tiszta­ságában a „lelki ember⁴⁴ mivoltát. Istent sem emberi viszony­latokban, s emberi indulatok fergetegében szemléli, mint Mé­liusz, hanem a szellem tiszta himnuszaival öleli át. A protes­tánskor át meg át van szőve az ószövetség komor élményével, de Dávid Ferenc pályájának a csúcspontján teljesen és tuda­tosan újszövetségi lélek volt. „A zsidók a törvény alatt voltak, mi pedig a kegyelem alatt.⁴⁴ Krisztus számára „új világ építése⁴⁴ második Ádám, új embert számít a születésétől fogva: „Mi­képen az ótestámentumban egyedül az Isten mindeneket

70

teremtett, és mindeneket akkor cselekedett Krisztus nélkül, azonképen mindeneket az új testamentumban csinált és újon­nan teremtett az új Ádám által, ki az ember, Jézus Krisztus, az ő áldott szent fia⁴⁴. Dávid Ferenc legfőbb izgalma Isten szellemi megközelítése, Isten tiszta szellemi megfogalmazása volt. Csakis lelki fegyverekkel volt hajlandó a szellemi él­ményért harcolni. „A hadakozó szerszámokban és fegyverek­ben mutatkozik meg a különbség, mert a király istápja a szabja … A Messiásnak ő fegyverei nem testiek.⁴⁴ E szellemi tűz, s az építő szellemnek ez a szinte mértani biztossága már nemcsak a prédikátoré, hanem a gondolkodóé és a művészé. Ha támad is, ha vitatkozik, szinte indulatok nélkül teszi, a rostáló, rendszerező, ellentétek feloldásán át új egység felé siető elme fölényével. Nemcsak a vallás tiszta szellemiségét, hanem az új szövetségnek és Krisztusnak fölényes szelídsé­gét és szabadságát is legtisztábban képviseli a XVI. szá­zad protestáns irodalmában.

Dávid Ferenc szinte átrohant a felekezeteken. Mint ka­tolikus pap kezdte, majd egy-egy időre püspöke volt Erdély­ben valamennyi protestáns felekezetnek. Mindig az élre került, de minden vallás egy-egy szellemi mű volt számára s tovább sietett újabb, s újabb „mű⁴⁴ felé. Megizlelte a szel­lem alkotó szabadságának gyönyörét, s azonosította a protes- tántizmussal. Élete: ballada, balladai időmértékű út Isten arca felé. Az ő istenélménye az emberi szellem remekműve, s e remekművön folyton újabb alkotnivalót talált. Fejlődési útjának sohasem lehetett vége. A protestántizmns megala­pítóinak alkotó hősiességét a protestantizmus örök ritmusává akarta tenni. S e visszafojthatatlan fejlődési láz okozta, hogy korának indulatait le tudta vetni, s az emberiességnek, a szel­lemi és lelkiismereti szabadságnak szinte egyedülálló tiszta­ságú hősévé nőtt a XVI. század Európájában.

71

Az egyházban az örök fejlődés templomát látta, a nagy kohót, melyben sohasem aludhat ki a teremtés forrósága. Végső állomása az unitárizmus volt, de ebbe sem bírt bele­merevedni és ezért kellett otthagynia templomát és híveit. Betegen, bilincsekbe verve, de töretlen lélekkel halt meg a dévai vár börtönében, ahová a fejedelem vetette, ő a szel­lemi szabadság első vértanúja magyar földön.