Találatok: 13

160

Csak egyedül rám gerjed,

Ha mi bút rettegek, Miért nem örvendek?

Lám nem érzek kint, s terhet.

Ez világ minékünk Kiben most élünk, Vendégfogadó házunk, Kiben ha ma lakunk, Vagy jót, vagy bút látunk, De holnap meg kimúlunk, Azért azon legyünk, Amig tart életünk, Legyen vig telünk, nyarunk/⁴

Rimay János és a magyar irodalmi fudaf.

Balassa Bálint nyelve és verskincse hűséges tanítványra s követőre talált kortársában és barátjában, Rimay János­ban. Rimay, mint költő, jelentéktelen; egyetlen érdeme, hogy Balassa nagy vívmányát, az öncélú szépséggé érett verset ő is közvetítette a jövő felé. Annál fontosabbak azonban prózai írásai, Rimay képviselte századában a legmagasabbrendű iro­dalmi tudatot.

Prózájában is az maradandó, ami Balassa Bálintról szól. Rimay Balassa hőségében virágzott ki. Balassa költeményei­hez írt előszava vallomás a nemzeti nyelv mérhetetlen iro­dalmi fontosságáról. Élesen kikel azok ellen, akik a költő­nek kéziratban közkézen forgó verseit javítgatják, s így el­torzítják. Idézi Balassa Bálintnak erről panaszkodó levelét. Pálcát tör a szerelmes versek létjogosultsága mellett. A la­

91

tin költészet is elhalványodnék, ha a szerelmes verseket ki­törölnék belőle. Hangsúlyozza, hogy a latin műveltség nem jelenti csupán a hittudományt. A humanista műveltségű em­ber szavai ezek. S rámutat az uj latinságnak, Dantenak, Petrarcának s Boccaccionak irodalmi jelentőségére. Érezte, hogy Balassa Bálint világirodalmi méretű dolgot csinált és világirodalmi mértékkel kell mérnünk.

Azt írja Balassáról, hogy „arany Írásában nincsen peni- szes ón“. Balassa: „elméjének bársonyán skárlátszint“ szem­lélhetünk. S szemrehányással fordul a magyarokhoz, hogy nem bírják saját értékeiket, saját szellemi termésüket meg­becsülni. „Neked úgy ajánlom ujobban ez könyvet, Balassa könyvét, vagy ítélettel olvasván minden részét, holta után is megbecsüld azt, aki életiben való kis becsületivei ily virág­zó éles és tudós elmét viselt előtted 8 ki nagy hasznodra is tudott volna lenni, ha elméjével te tudhattál volna élni.“

Hosszabb költeményt írt, „Az Nagyságos Gyarmathi Ba­lassa Bálintnak Esztergomba való készületiről, menybemene­teléről, megdicsőüléséről“. Rimay az első irodalom felett el­mélkedő magyar, s elmélkedésének eredményei méltók a magyar irodalomhoz. Sáfárja a múltnak, igazolója a porladó, sokat szenvedett és üldözött költőnek.

Tinódi Lantos Sebestyén.

(1505—10 között született, 1556-ban halt meg.)

Tinódi eleven, s vándorló históriás ének volt. A meg­vetett és csacsogó énekmondók, hegedősök folytatója, csakhogy már teljesen az úri rend számára énekelt. Bele­nyúlt a magyar történelmi múltba, a bibliába, a klasszikus mondákba. Nem naiv énekmondó, ismerte a történetírókat,

92

komolyan értett a hadviselés módszereihez, mélyen bepillan­tott a kor politikai szövevényeibe, politikai tudata is ma­gasrendű volt. De legfőbb érdeme, hogy mint vándorénekes bejárta az egész országot, átfogta az egész jelent. Tinódi hi­vatást viselt a széthullott országban, ő a magyar egység iro­dalmi képviselője:

„Ti magyarok, jobb ha mind eggyé lésztök Mint eddig egymást, ne úgy szeressétök Úgy ad az Isten jó szerencsét tinéktök, És megszabadítja idegen néptől földetök.

No ha ebben nem akartok elővenni

Ennél inkább kezdőtök fogyatkozni, Két fél között mindenestől elveszni Mint az két szék között puszta földön maradni.”

Históriás énekeinek gyűjteménye a „Cronica, Tinódi Se­bestyén szörzése: Első részében János királ halálátul fogva ez esztendeig Dunán innét Érdél országgal lőtt minden ha­dak veszödelmek, revidedön szép nótákval énökbe vadnak. Más részébe különb időkbe és országokba lőtt dolgok, Isto- riák vannak. Colosvárba 1554 esztendőben”. Előszavában megjegyzi, hogy adatait igazmondó, jámbor vitézektől kap­ta, és „sem adományért sem barátságért sem félelemért ha­misat bé nem Írtam, az mi keveset írtam, igazat írtam.” így azután egyik főforrása lett az utána következő történet­íróknak.

Zsigmond királyról írt krónikája hű verses kivonata a humanista történetírásnak, a végén azonban érdekes szín­folt következik. Zsigmond meghal, 8 eltemetik, „nagy sok rendbéli papok és kövérnyaku barátok”. De Tinódinak nagy kétségei vannak afelől, hogy vájjon a mennyekbe jutott-e?

93

„Énekbe hallottam, vagy volt, vagy nem volt, Tar Lőrinc, hogy pokolba bement volt, Egy tüzes nyoszolyát ő ott látott volt, Négy szeginéi négy tüzes ember állt volt.

Szózatot ott Tar Lőrincnek adának,

Az nyoszolyát tartják Zsigmond királynak, Érsek, püspök, két paraszt urak voltának. Az négy ember hamis urak voltának.

Érsek az hamis dézmáért kárhozott

Kancellárius levél-váltságért kárhozott,

A két nemes ur dulásért kárhozott, Hamis vámszerzésért egyik kárhozott.

Nagy sok csodát Tar Lőrinc látott volt, Egy tüzes kádferedőt ott látott volt, Zsigmond császár, hogy benne feredett volt, Mária királ leányával ott forgolódik volt.“

Tar Lőrinc elbeszélte látomását Zsigmondnak, aki azt felelte, hogy lesz őnéki arra gondja:

„Mint ő ágyát pokolból kiiktassa, És hogy menyországba igazgathassa.

Koronának egy kis ágát elrontá, Tizenhárom várast ő elszakasztá, Nyolcvanezer forintért zálagasitá, Budán Szent Zsigmondot avval rakatá.

Belé gazdaságot, papokat szörze, Jószágot, nagy sokat oda engede, Szent Zsigmondnak ő azt felnevezteté, Hanem ha ágyát avval kivethette.⁴⁴

94

A kétségbeejtő verselés sem töri szét a régi népmonda üdeségét. A felszívott monda ritka színfolt Tinódi adatokat sorakoztató szürkeségében, hiszen különben költői ereje zenéjében nyilatkozott meg. E monda szelleme ugyanaz, mint Szerémi és Heltai mondáié és meséié. Ahol a népiség benyomul az irodalomba, egyszerre érdekes és dús epikai színek jelentkeznek.

Tinódi sorsa eléggé sanyarú volt, ö az első hivatásából élő író, s hogy miképen élt, arra fényt vet „Budai Ali basa históriájáénak befejezése:

„Ennek lön Írása, az jó Kolozsvárban,

Tinódi Sebestyén könyvnyomtatásában,

Szerzé nagy buvában egy hideg szobában,

Gyakran fu körmébe, mert nincs pénz tarsolyában.⁴⁴

Sokat átkozta a kulcsárokat és udvarbírákat, akik nem adják meg neki, amit az urak rendeltek. Rossz bort adnak, s lovától megvonják az abrakot.:

„Az boros víz nádat terömt orromban, Egészségöt nem ad nekem dolgomban, Kisebbedik gégém az krónikában, Kiért udvarbirák esnek átkomban.⁴⁴

Katona is volt, egyik karján súlyosan megsebesült. Do- hogásaitól eltekintve dicsekvés és panasz nélkül írta be út­ját s táplálta a „tudós jámborokat⁴⁴ és a „magyar vitézeket⁴⁴.

Irodalom: Szabolcsi Bencze id. művei.

95

A históriás ének.

A vallásos irodalom a kötelező erkölcsi és társadalmi magatartást jelzi, a históriás ének a kötelező, a szentesített nemzeti és történelmi magatartást oltotta a közösségbe, s a nemzeti hősiesség, a történelmi helytállás példáit szolgáltatta. A műfajokat lehetetlen a XVI-ik század (protestáns kor), s a XVII. század (katolikus reformáció kora) szétválasztása útján szemlélnünk. A históriás ének végigömlik a két szá­zadon.

A krónikás jellegű és modorú históriás énekek közül a Névtelen Költő „Cantio de militibus pulchra” (Szép ének a katonákról) c. költeménye a legkimagaslóbb. Meglepő kor­rajz a végvárak katonaéletéről. Az uralkodók a végtelenül fontos végvárak vitéz magyar katonaságával bántak a leg­mostohábban. Néha évekig nem kapták zsoldjukat, portyá­zásból éltek, inkább nyomorogtak. Az ének szerint a vég­gyulai vitézek is jókora idő óta nem kapták hópénzüket:

„Szolgáinkat csak hazugsággal tartjuk,

Lovainkat zabszalmával hizlaljuk”,

Elkeseredésük a kapitány ellen fordul:

„Ha nem adja hópénzünket minekünk, Mind fejenként kapitányra ökleljünk. Mert lovastul az fát meg nem ehetjük.”

A kapitány fizetés helyett portyázásra küldi a katoná­kat, egészen Bngacig száguldanak, meg is verik a törököt, de fele magyar a fűbe harap. Visszatérve súlyoB szemrehá­nyást tesznek a kapitánynak:

96

megy. Bedalolta az egész országot bánatos, szelíd hangon, minden megnyilatkozása csupa emberiesség és jóérzés. A szá­zad jeremiádjainak zord hangjából közvetlen emberi panaszt teremtett.

Legjelentősebb verse a kétszázéves tragikus menetet si­ratja, a török rabságba hurcolt magyarok menetét, ő is részt vett benne:

„Jámbor vén népeket ők tisztelni nem tudják. Az csecsemőket is egy szálnyira sem szánják. Rettenetességvel, nagy kegyetlenségvel őket szablyába hányják.

Tisztességet semmit ők az vénnek nem tesznek, Az gyermek szülőkön semmit nem könyörülnek, Sok gyermekágybeli asszonyi állatot

Az lóhátra felvonnak.⁴⁴

A gyermekek hiába kérnek vizet, szomjan pusztulnak. Nyers lóhust kapnak, s a csikók vérét, kancák tejét. Csak a költemény végén tör ki belőle a keserűség, s kéri Istent, hogy „verje torkon őket⁴⁴.

L. Régi Magyar Költők Tárát.

Balassa Bálint.

(1551—1594)

A XVI-ik század e legnagyobb lírai villanásának szüle­tési helyét nem tudjuk pontosan. Kékkőn, Dévény­ben, vagy Zólyomban született. Családi öröksége elsősorban a nyugtalan és vakmerő hevületű vér volt. Emberi természete már korán kalandok után vitte, nagy életizgalmak kellettek neki, a végzet folytonos kihívása és merész harc a végzettel. Beleszületett a reneszánszba, melyet Magyarországon már

6 Féja, A régi magyarság.

81

csak a lelkek őriztek, mert különben elemi, s vad élet-halál- kérdések csatája dúlt.

Vérmérséklete rokon Balassa Menyhártéval, a hírhedt garázda főuréval, csak a cél, a gyújtópont volt más, melyben izgalmai összefutottak. S e ponton emelkedett messze osztá­lya és kora fölé: költő volt, s az élet nagy nyugtalan hullá­mai neki már kifejezés gyönyörűségéért kellettek. Azért ke­reste a válságokat, hogy versben, tehát kisugárzásban, kié­neklésben a szellemi Dél édes, tiszta Öve alá vezesse, ő te­remtette meg Magyarországon az első igazi lírai életstílust. Az ő sorsa már nem a religióért harcolt, hanem a poézisért. S hány verse, kiszakadó éneke hullhatott szét, veszhetett el, így, a XVI-ik század háborgó, hányatott életében, s Balassa Bálint háborgó, hányatott életében.

Társadalmi szemmel nézve lefelé hulló főúr volt. Gyám­ja, ki egyúttal nagybátyja is volt, a Ballassák ismert harácso­ló ösztönével gondoskodott róla, hogy a lába alól csússzék ki minden, amit könnyelműsége nem emésztett fel. S életé­nek irama egészen más partok felé törekedett, semhogy foly­tonos anyagi veszteségeit pótolni tudta volna. De kitört, há­borgott, csínyeket követett el, s ha kellett kegyetlenkedett is közben. Hiszen az elfojtott és megsebzett hatalomvágy min­dig kegyetlen. A Balassa-vér, igazi főúri vér volt, s a magyar főúr nagy harácsolásai és szerzései mélyén, háborgó küzdel­mei közepette mindig valami elveszített fejedelemséget, ha­talmi tudatot keresett. Balassa Bálint azonban e lefelé hul­lás keserveiben, megaláztatásaiban, kilengéseiben és csalódá­saiban kitermelte bévülről az ellenmérget: a költészetet, az „elsőség⁴⁴ új értelemben vett „jóságát⁴⁴, az élet és a hatalom magasabb értelmét.

Útja szülőföldjétől az Oceánumig ívelt és hullott vissza a hazai halálba. De ebből az életútból már költészet lett. Előtte

82

csak lírai villanásokat láttunk, lírai alaphangokat hallottunk. Balassa Bálint azonban már lírai világot teremtett a XVI-ik század magyar érzelmi világából. Nem zárkózott he azonban a magyar életbe, a XVI-ik század magyar műveltsége külön­ben is meleg s boldog frigyet kötött a európai műveltséggel. Kevés ennyire európai, s ugyanakkor ennyire befelé forduló korszaka van a magyar irodalomnak. Balassában is jó talajra találtak az újkor határán újjászülető európai irodalom hullá­mai, renesszánsz, a humanizmus üzenetei, de egészen saját­ságos újjászületés is történt benne: a magyar katonalélek, ka­tonasors tisztult szellemmé. A magyar katona érzelmi éle­tét ő fejezte ki először. Az ő Istene valóban „roppant sere­geknek győzhetetlen Istene⁴⁴ volt. így fohászkodik hozzá:

„Te vagy szál kópiám, Te vagy éles szablyám Jó lovam hamarsága, Elmémnek vezére, Karjaim ereje,

S szivemnek bátorsága: Bizván szent nevedbe Megyek örvendezve, Bátran káromlóidra. Hogy vidám orcával, Szép hálaadással Én felmagasztaljalak Ez széles világnak Téged hadnagyomnak Örömmel kiáltsalak, Vérrel festett szablyát, Kit adsz olyanoknak, Kik zászlód alatt járnak.⁴⁴

6′

83

S ez a nyugtalan, száguldozó katonaiélek színezte leg­erőteljesebben tájélményeit is. Ott tükröződnek verseiben mindama tájak, melyek között élete elviharzott: a nagy­szombati országút, melyen fiatal derűvel mulatozni vágtatott, erdélyi havasok alja, amerre „jó hamar lovakat és főlovakat⁴⁴ vásárolt, „bujdosásának⁴⁴ tája: Lengyelország, az Oceánum partja, ahol tiszta nagy ihletek köszöntöttek reá, a bécsi ucca s a kis Zsuzsannával töltött emlékezetes óra. De mindenek felett élt benne a pünkösdi mező: a vitézi élet tája, ahol ha­lált lehet adni, s kapni. A boldog tavaszi kép, melyet csak vak, száguldó harcok után lehet ennyire szépnek és élőnek látni, mikor a megpihenő emberbe jóleső kortyokban vissza­csordul a béke édes íze.

Mikor bujdosásnak indult, s búcsút vett mindentől és mindenkitől, akiket szeretett, legutoljára az „angyalképet mutató szép szüzeknek⁴⁴ intett, azt kívánta, hogy az „Isten és a jó szerelem⁴⁴ maradjon vélük. A szerelmes Balassa Bá­lint hangja ez, kinek mégis mindenen túl az asszony volt a legnagyobb élménye. A szerelem nemcsak eredményes és ered­ménytelen epekedés, s az udvari „galantéria⁴⁴ lírai kifejezése volt nála. Az asszony elérhetetlen magasságot is jelentett ne­ki, szinte a Boldogasszony vízióját. Losonczy Anna volt az ő elérhetetlen igazi asszonya. Az elérhetetlen testből, Losonczy Annából, elérhetetlen eszményt csinált, folytonosan feléje sietett és köréje kristályosodott életének jobbik fele. Az „or­szág csillagának⁴⁴ s a csillagok rokonának vallja „az asszonyt⁴⁴:

„Jó és nagy szép voltát,

Áldott Júliának Ha ki tudni akarod: Égi planétáknak gondold ő mivoltát, S azonnal megtudhatod

84

Mert rajta látszanak,

Erei azoknak

Kikről arányoztatott.⁴⁴

A szerelmes Balassa ihlete a költői kifejezés minden húrját megborzolta, megzendítette. Egyik verse a tánc mámorát és a mámorban szinte látomássá tisztuló szépséget leheli ilyen párafinom képekben:

„Tagjaidnak hordozása

Mint vizeknek szép folyása

Csöndes elmúlása.

Kézhez magad szép adása, Nyárban, mint szőlő nyílása, Nekiujulása.

Oly kedves vagy mindenekben Mint narancs is idejében A te kebeledben.⁴⁴

Gyakran szinte tobzódott a jelzőkben, a képekben:

„Fényes haja

Nap csillaga

Vagy sárarany sárgája.⁴⁴

Máskor egyszerű, tiszta képeket merített: Anna olyan fehér, hogy nem ér fel vele sem „a szép tej⁴⁴, sem a „gyolcs⁴⁴, „kit nem fogott füst.⁴⁴

Azt írja egyik versében, a „Darvaknak szóló énekben⁴⁴ hogy szerelmese miatt visel szivében „szörnyű kínt⁴⁴, ez köz­hely lenne, de hozzáteszi, hogy ruhájában pedig „sötét szint⁴⁴. Másik versét így fejezi be:

85

„Szerzém ez nyolc verset, víg és szabad elmével, Gyűlésbe indulván jó ruhás legényekkel Vitézi ifjakkal

Nem kehegő vénekkel/⁴

Ezek nem díszítő jelzők, hanem az élet friss és hervadha­tatlan ízei. A katonanyelvnek, tehát a nép nyelvének egész frissességét beolvasztotta költészetébe.

S ebből az istenáldotta, sorsverte költőből szinte kitaga­dott vitéz lett. Bécs nem akart és nem mert komo­lyabb hivatalt rábízni, még egy jobb várkapitányságot sem, alárendelt állást pedig ő nem vállalt. „Az hibei bíróságot ve­gyem-e fel?⁴⁴ — írja keserűen egyik levelében öccsének. „Én az vén cigányként csak cseréléssel élek ezután, mert lá­tom, hogy a jó királynak nem kellek …“ Bizony csíszárko- dott, borral kereskedett, „bujdosott⁴⁴ az országban, s azon is túl. De önérzete és öntudata sohasem halványodott el, hiába lett „község csudája⁴⁴, rágalmazott és üldözött költő, koldus vitéz és főúr. E belső töretlenség már a költő töretlen ereje.

Balassában már a magyar költő szükségszerű belső ösz- szetettsége élt: a katona nemesedett benne szellemmé, tehát századok élménytömege szabadult fel. Ugyanakkor azonban élő szerves sejtje volt az európai kultúrának, s nemcsak a nyugateurópai műveltség táplálta, hanem a magyar, lengyel, horvát, török, tehát a keleteurópai őskultúra, nótakincs. Amit a világirodalomból merített, azt is áthatotta a maga ízeivel:

„Török szép versekből Szerelmese felől Csak nemrégen fordító, Igéről-igére Nem szinte teheté De hertelen jobbitá.⁴⁴

86

E „hertelenség“ a saját felcsapó ihlete, mely lendületet, többletet, új szint, új arcot adott az átdolgozásnak. Balassa „jobbított⁴⁴, egy magasabbrendű egyéniség füzében edzette minden élményét, irodalmi élményeit is. Rokona volt ebben jóval később Csokonai Vitéz Mihály, kinek minden fordítása több az eredetinél, s így az átdolgozás szinte az eredetiség igényét követelheti.

A katona vad, száguldó és felelőtlen életét élte, kalan­dozott s kalandjaiban nem volt válogatós. De ugyanakkor ál­landó bűnbánat tört elő lelkében, szégyenlette gáttatlan életét:

„Könyörgök, nekem is hogy légy már vezérem, Mert im bujdosni űz nagy bu és szemérem. Én Istenem! ebben ne vesszen el vérem, őrizz meg gonosztól, felségedet kérem.⁴⁴

A „bujdosás’⁴, mely Balassa Menyhártnál még esküsze- gés, harácsolás és útszéli les volt, Bálintnál már „új élet⁴⁴ ke­resése lett, s „szemérme⁴⁴ erkölcsi nyugtalanság lett: folyton kiújuló párbeszéd a végokkal. Istenélménye egyik „bujdosá- sa“ közben virult ki legtisztábban, Lengyelországban:

„A tenger partján, Oceánum mellett, Kilencvenegyet Mikor jegyzettek Másfél ezer felett.⁴⁴

Egyik verstöredéke szerint, a szociális érzés is feltá­madt benne:

87

„Szegénység nyuzását, Egymás vérszopását Mindenitek elhagyja: Isten hatalmával Inkább, hogy sem mással Könnyebb hadat bírnia.⁴⁴

Évről-évre fogyott nagy fiatal kedve, mely elfelejttette vele a reá nehezedő szegénységet, s vígan ragadta kalandok, bujdosások, új állomások felé. Mikor már minden beborult felette, a vitézi halált kereste. Odatért, ahonnét elindult: a végekre, a katonasorba. A halált meg is találta Esztergom ostrománál, Esztergom falai alatt. Ágyúgolyó sebezte meg mindkét lábát. A hadiborbély műtétet végzett rajta, s köz­ben Balassa erős szívvel és tiszta lélekkel Vergiliust idézte. Holttestét Hibbére szállították, s apja mellett temették el. Népszerűségére jellemző, hogy halálát egész sereg költe­mény siratja s költeményei csaknem két századon keresztül táplálták a magyar lírát.

Életrajzi adataira és a Balassa szövegek kritikájára néz­ve lásd: Dézsi Lajos Balassa-kiadását.

Balassa Bálint verseiből.

Borivóknak való.

„Áldott szép pünkösdnek gyönyörű ideje

Mindent egészséggel látogató ege Hosszú utón járókat könnyebbítő szele.

Te nyitod meg rózsákat illatozásra Néma fülemile torkát kiáltásra, Fákat is te öltöztetsz sokszínű ruhákba.

88

„Igen örülsz Te a gazdag prédának, De nem szánod sok jó vitéz halálát Ha mindnyájan mi oda vesztünk volna, Csak tenéked gazdag prédát hozhatnánk.“

A históriás énekek szokott krónikás egyhangúsága he­lyett mély bepillantást nyújt a végvári élet társadalmi mély­ségeibe.

A hősi, lírától piruló históriás ének legszebb példája Ködi Farkas János éneke „Kádár István emlékezetéről.“

„Szörnyű nagy romlásra készült Pannónia.

Kinek, mint tengernek megáradott habja Sok búnak, bánatnak környülvett nagy árja, Mert a vitézeknek esett ma egy hija.“

Tragikus hullámzás már a költemény kezdete, s egész folyása; az esemény megduzzad, hogy méltó kerete lehessen a hős önkéntes és ünnepélyes önfeláldozásának:

„Fölemelé Kádár szemeit az égre, Mondván: Uram Jézus, légy segítségemre, Nosza jó katonák harcoljunk két kézre, Mert nem látok embert jönni segítségre.

A zászlótartónak felszóval kiálta:

Vidd el fiam, vidd el a zászlót más útra! Hogy el ne vesszen, mind Urunk kevés hada, Mert Magyarországért meghalok én még ma.“

7 Féja, A régi magyarság.

97

E két század legnagyobb belső eredménye, hogy az élet minden vonatkozásában hitvallássá érik. A hős bévül viseli Krisztust és élete csúcspontján életével s vérevei valósítja meg Krisztus önfeláldozását. S megindul a halál előtti nagy vallomások, a legtisztább emberi kinyilatkoztatások folyama. Megszületik az etikai hős, aki Zrínyi Miklósnak sziget­vári hősében éri el csúcspontját, amint a hősi ének is benne forr és árad nagy művé, összefoglaló műremekké.

A széphistória.

A széphistória útja ott kezdődik, ahol a „történelem⁴¹ körvonalait elnyomja a kaland gyönyörűsége. Bankó leánya megtréfálja a királyt, miközben menekül, a hajóról szép al­máit mutogatja az üldözők felé. A magyar széphistória két csúcsa: Ilosvai Selymes Péter Toldija s Gyergyai Albert Ár- girus királyfia.

Ilosvai Selymes Péter a históriás ének egyhangú sodrá­ból emelkedett ki. Nevét „Az híres neves Tholdi Miklósnak jeles cselekedeteiről és bajnokságáról való história¹¹ (1574) tartotta fenn. Históriáját „történeti éneknek¹¹ tekintették, s történeti alapjait kutatták. Kiderült, hogy Toldi Miklós valóban élt, szép hivatalokat viselt Nagy Lajos korában, de éppen a történeti valóság Toldija sehogysem egyeztethető össze Ilosvai hősével. A magyarázat nagyon egyszerű: Ilosvai széphistóriát írt, s hőse nem a történeti valóságot tükrözi, hanem a költő jogán s a mesélő nép jogán keletkezett. A Toldi „ősalakja¹¹ is már költői alkotás.

Sok vita folyt arról is, vájjon a Toldi anyaga történeti tények lecsapódása, ősi magyar mitológiai elemek napszínre bukkanása, népmondák összefutása, vagy pedig idegen hatá­

98

sok egybeötvözése? Legvalószínűbb, hogy a hős bölcsőjénél mindezek az elemek ott állottak. Toldi Miklós egy vagy több cselekedete útján bejutott a mondák világába, .,tovább élt¹¹ s „új élete“ folyamán egyre több és több vonatkozás tapadt hozzá. Valószínű, hogy Ilosvai ezt az anyagot még kiegészí­tette.

Toldi Miklós elsősorban a határtalan férfierő hőse. Va­lóságos erőimádat vonul végig a költeményen, nem csoda, hogy egyes kutatói ujgur hitregékkel hozták kapcsolatba. Az erő mindent igazoló jogát és szépségét érezzük folyton Ilos- vai kemény, többnyire nehézkes soraiban. „Erős vastag gyer­mek, Toldi kicsi korában”. Malomköveket emelget, vendég­oldallal mutatja meg a Budára vezető utat, rudat hány, bikát fékez, óriási kondérokat könnyű szerrel cipel. Nagyfaluban hal meg:

„Ott vagyon mostan is Miklós feje csontja.

Szertelen temérdek agya-kaponyája:

Még most is ott vagyon nagy öklelő fája,

Híres ez világon szive bátorsága.¹¹

Ilosvai nem a megszépített hőst adja. Inkább a kósza beszédekből alakult hagyomány hősét: a katonát és kalan­dort, erényeivel és félrecsúszásaival, „szertelen temérdek¹‘ cselekedeteivel, s kacagtató naivságaival. Hirtelen indulatú ember, s indulatában gyilkol is. Csúful megtréfálja őt az özvegyasszony, akibe szerelmes. Egyszer sirrablásra is vállalko­zik. Csupa nyershagyomány ez, illetve naivul kiszínezett hagyomány. Ilosvai Toldija nem megszépített nemzeti költe­mény, mert Ilosvai igazi „népköltő¹¹. De más rétegek is él­nek ebben a költeményben. Miklós hangja néha a lázadó köz­

7*

99