Találatok: 6
87
Általános ismeretek
Harmadik, átdolgozott kiadás
MAGYAR VÖRÖSKERESZT
1976
TARTALOMJEGYZÉK
I. ÁLTALÁNOS ISMERETEK
1. fejezet
A VILÁG, A KÖRNYEZET ÉS BENNE AZ EMBER 7
A vér, a szív, az erek és a vérkeringés .19
A tüdő és szellőztetése 25
A kiválasztás és szaporodás szervei 29
Az agy és az idegek 31
Érzetek, érzések, érzékszervek 33
Az egészség egyéni biztosítékai 35
Az egészség környezeti tényezői 37
Az egészség társadalmi követelményei 37
A betegeket három csoportra oszthatjuk 41
Hogyan készítse elő a házi betegápoló orvosi vizsgálatra a beteget? 48
Jelentés az orvosnak 50
2. fejezet
3
A beteg ellátása
Gyógyító szó — gyógyító környezet
Borogatás, jégtömlő, gőzölés 74
Beöntés, gyógy- és tápcsőre 77
A beteg megnyugtatása és napirendje x<>
Helyváltoztatás és kiültetés xl
Gyógyszerek a betegápolásban X4
Meddig gyógyszer, mettől méreg? x4
A gyógyszerek helyes tárolása Síi
4
Hosszú évszázadokon át a betegápolás fejlődése nem tartott lépést az orvostudományéval.
A betegápolás tevékenysége nem volt tudatos cselekvés, — hisz ehhez az ápolók tudása nem volt meg, — hanem jótékonyság, a segíteniakarás jeleit viselték magukon. Pirogov, Flo- rence Nightingale, Fliedner házaspár voltak az elsők, akik felismerték a betegápolás jelentőségét, s tudatosan hozzákezdtek az ápolónőképzés megszervezéséhez. A mi századunkban az egész világon rohamléptekkel épültek ki az ápolónőképző iskolák, s az oktatás színvonala is lényegesen emelkedett. A legtöbb országban az is világossá vált, hogy a jól képzett, széles tudásanyaggal rendelkező szakképzett ápolónők mellett szükség van arra is, hogy minden ember megismerje alapszinten az ápolás tudományát.
Hazánkban is — a Magyar Vöröskereszt jóvoltából — évente több ezren sajátítják el a szükséges tudásanyagot.
Az egészségügy mindennapi tevékenységében tudatosan épít a házi betegápolónők munkájára, kéri és várja a segítségüket, tennivágyásukat.
A gyógyító-nevelő munka végzésében, a körzeti orvos legfőbb segítőtársa — a körzeti ápolónő mellett —, a jól képzett, lelkiismeretes és megbízható házi betegápolónő, aki szinte egész napját a beteg mellett tölti.
Az ápolással szemben támasztott követelmény szükségessé teszi, hogy ne rutinszerűen, gépiesen végezze feladatát, hanem széleskörű, alapos elméleti tudás birtokában, kellő gyakorlattal felvértezve segítse a betegek gyógyulását.
Tevékenysége hatékonyabbá válik azáltal, hogy az orvos utasításait nem csak végrehajtja, hanem a beteg állapotváltozásait szakértelemmel, figyelemmel kíséri, s szükség esetén azonnal orvost hív.
A tanfolyam, a gyakorlás elengedhetetlen a jó házi betegápolónő képzéséhez. Legalább ennyire szükséges egy jó tankönyv, mely az ismeretanyagot jól rendszerezi, könnyen elsajátíthatóan tartalmazza. A házi betegápolónői munka e]méleti tennivalóit és gyakorlati teendőit úgy kapcsolja össze, hogy a mindennapi munkában segítséget nyújtson számára.
Ezt a célt tűzte ki a szerkesztő és munkabrigádja könyvük megírásával, s joggal állapíthatom meg, hogy céljukat megvalósították.
5
A tankönyv minden fejezeténél érezhető, hogy a szerkesztő több évtizede rendszeresen végez egészségnevelő tevékenységet, szóban és írásban egyaránt, s gazdag tapasztalatait jól értékesíti. Az előző tankönyv még ma is helytálló részeit meghagyva, az új tudnivalókat egyszerűen, érthetően illesztette be az anyagba. Nem adathalmazt nyújt, hanem a legszükségesebb tudnivalókat egyszerű eszközökkel igyekszik a hallgatóságnak átadni, s közben nevel és gondolkodásra késztet. Közvetlen hangvételével, s a beteg emberrel kapcsolatban érzett nagy-nagy szeretetével, mely a könyv minden sorából kicsendül, sok vöröskeresztes aktívát megnyer e nemes cselekedet számára, a bajba jutott társak segítésére.
A Magyar Vöröskereszt minden segítséget megad a szerkesztőnek, hogy könyve az ország legkisebb településére is eljusson, s százezrek tudását bővítse, s a benne foglaltakat a mindennapi életben hasznosan alkalmazhassák embertársaink javára.
Dr. Pinczés László
főigazgató főorvos
6
1. FEJEZET
A VILÁG, A KÖRNYEZET ÉS BENNE AZ EMBER
A nagy világegyetem tejút rendszerének egyik óriási csillaga a Nap, bolygórendszerünk központja és ennek egyik bolygója a Föld, amit több kilométer vastag levegöburok vesz körül. A Földdel együtt forgó és vándorló levegőréteg fenekén él az ember. Eleteleme a levegő egyik fő alkotórésze az oxigén. Legfontosabb életfolyamata az oxidáció, a lassú égés.
Az űrrepülő a földön, a földrajzot tanuló gyermek a földgömbön világrészeket és tengereket lát. A világrészeken belül ma még országok, azokban vidékek, települések, épületek, otthonok, munka-, szórakozó-, és pihenő helyek vannak. Ezek összes élőlényeikkel, növényzetükkel, tárgyaikkal együtt képezik az ember környezetét.
A környezet az. ahol valaki van, ahol pillanatnyilag tartózkodik és változhat aszerint, hogy valaki jelenleg ott van-e, ahol azelőtt volt, vagy a jövőben másutt lesz, mint ahol most. Ahova megy az a környezete.
A környezet élő és élettelen, látható és láthatatlan. Élettelen minden, amit az ember, vagy a természet alkotott, a fizika és a kémia örök erejével. Az élők világa évmilliók alatt fejlődött, alakult, változott de számuk az életteleneknél nem sokkal szegényebb. A láthatatlan világ a legparányibb élőlényektől a növény és állatvilág szinte számtalannak hihető egyedén át jut a szemlélő a gerinces emlősök legtökéletesebbjéig, az emberig. Sőt! A legújabb kutatások a vírusokat az élő és élettelen közötti mesgyére
- csak a legtökéletesebb nagyítóval látható a világ határára
- teszik.
Az élő környezet legfontosabb tagjai az embertársak. Az emberiség, a társadalom, a lakosság. Szűkítve a munkatársak, a barátok, a család. Az ember az élővilágnak valahol a közepén, vagy annál kissé feljebb áll, mert nálánál sokkal nagyobb és számtalanszor parányibb élőlények is vannak.
„Az ember és környezete elválaszthatatlanok egymástól..
- állapította meg Pavlov professzor —, a világ egyik legismertebb Nobel díjas tudósa.
7
Miért olyan fontos az, hogy a házi betegápoló ismerje az embert és könyezete kapcsolatát? Azért, mert a környezet előnyei és hátrányai hatást gyakorolhatnak az összes élőlényekre, köztük az emberre is. Ugyanakkor az ember — tudatosan vagy akaratlanul — befolyásolhatja, esetleg át is alakíthatja környezetét. Elsősorban a legközelebbit, de természetesen a távolit is. A környezet meghatározásakor ugyanis ezt a két lehetőséget kell vizsgálnunk.
Ez meg azért fontos, mert a környezet élettani körülményei, időjárási viszonyai jelentik a klímát, ami a vidék, a mezoklímát, ami a helység és helyiség; illetve a mikroklímát, ami a közvetlen környezet időjárási, fizikai, kémiai és biológiai hatását jelenti.
Légóceán fenekén élünk. A felettünk levő levegő tömege, súlya, melege vagy hidege, a nap rajta átszürődő sugárzásai — a fény, a hő, a villamos sugarak elektromos töltése, páratartalma és mozgása együttesen a makroklima, a helyi időjárás, amit befolyásolni eddig még sehogyan sem sikerült. Ennek az ártalmai ellen védekezik az ember azzal, hogy mezó- és mikroklímát teremt maga körül.
A jó, megfelelő mikroklíma biztosítását az egészséges lakás, a fűtés, a szellőztetés, a világítás, a jó munkahely és a helyes ruházkodás jelentik. A beteg környezetének mikroklímáját a betegszoba és a betegágy szükségszerű állapotát a családnak — azon belül a házi betegápolónak — kell megteremteni.
Az ember szervezetét több millió éven át a környezet formálta olyanná, amilyen. A Föld vonzóerejének hatása és a levegő nyomása ellenében fejlődött csontozata, és alakultak ki mozgásszervei. Állati és növényi eredetű táplálékaihoz illetve a szénvegyületek jelenlétéhez módosult emésztő rendszere. Az élet lassú égésére, az oxidációra épült a légzése, a vérkeringése és ennek fenntartója a szív és érrendszer. Az emberi szervezet kialakítói, tehát a környezet erői a nap, a föld, a levegő és a víz amelyben élt, él és élni fog az ember.
8
Az élő ember mozog, lélegzik, melegszik, emészt, érez, érzékel, növekszik, szaporodik, szóval: él. Az élet lakóhelye és egyben bölcsője a világössz es élőlényeinek legparányibb egysége: a sejt. Nagysága különböző. Az egyik olyan parányi, hogy még mikroszkóppal is éppen csak érzékelhető, a másik nagyobb és-—a legnagyobb emberi sejt — a petesejt, esetleg már szabadszemmel is meglátható. Olyan nagy különbség van az egyes sejtek között, mint a mákszem és a jól megtermett görögdinnye között.
A legtöbb sejt finom hártyaszerü burokból — a sejtfalból, — a protoplazmából és a sejtmagból áll. A protoplazma sejtfolyadékban oldott kolloidszerü élő anyag, amely körülveszi, védi, táplálja a sejt központját képző és a szaporodást megindító sejtmagot.
Az életet egyetlen sejt, a megtermékenyített pete viszi tovább a szülőről az utódra. Igaz tehát a régi megállapítás, hogy minden élő élőtől származik, amióta az élő sejtté váló különleges fehérjében kialakult az élet.
Az élet I. Oparin szovjet biológus szerint a szerves vegyü- letek kialakulása folyamatainak következménye, amelyben itt a földön szénvegyületeknek, illetve a karbamidoknak, aminóvegyü- leteknek és az aminósavaknak van legkomolyabb szerepük. Engels az élettel kapcsolatosan megállapítja: ,,. . . az élet a fehérjetestek létezési módja, amelynek lényeges mozzanata a folytonos anyagcsere a külső természettel és az anyagcsere megszűnésével megszűnik az élet is . .
2 Házi lietegápolás I.
9
A különböző tulajdonságokat képviselő azonos működésű sejtek szövetekké rendeződnek, mert az élő szervezetek szövetekből állnak. A különböző szövetek alkotják a szerveket és magát az emberi testet.
Az anyagcsere — szaknyelven a metabolizmus — az élőlények alapvető tulajdonsága és életműködése. Tulajdonképpen a környezettel való élettani kapcsolat, mert az élőlény környezetéből anyagokat vesz fel és azokból saját szervezetének anyagait építi, de bizonyos részeit le is bontja, és miközben a felszabaduló energiából — erőből — az életjelenségekhez szükséges erőt biztosítja, a hasznavehetetlen anyagcseretermékeket visszajuttatja a környezetének és esetleg ezekkel szennyezheti azt. Az anyagcsere: a szervezet és környezet anyagainak kicserélődése.
Az élet lassú égés: oxidáció. Az élő sejtek oxigént fogyasztanak és széndioxidot — szénsavat — termelnek. Az oxigént az ütőeres vér vörös vérsejtjei szállítják a tüdőből a szervekhez és fordulóútjukon az ott termelődött széndioxidot viszik a tüdőbe, hogy a gázok kicserélődhessenek és a vér felfrissüljön. Ez a légzés.
Az élet során keletkező melegnek az oxigén az alapja. Ehhez természetesen éghető anyag szükséges. Ez az a tápanyag, ami a mozgáshoz és a test növekedéséhez az erőt adja. A tápanyag táplálék formájában jut az emésztőcsatornán át a szervezetbe, ahol az emésztés folyamata parányi részecskékre bontja és egy részükkel építi vagy karbantartja magát, a többit elégeti, vagy elraktározza. A szétbontásuk során keletkezett hasznavehetetlen, esetleg káros égéstermékektől a máj, a bél és a vese szabadítja meg a szervezetet. Az egész munka végrehajtója és fenntartója pedig az idegrendszer, amelynek diszpécsere az agykéreg. Az egész testet behálózó idegek, a hormonok a belső elválasztású mirigyek — az úgynevezett endokrin rendszer termékei — segítségével iparkodnak az egészség egyensúlyát fenntartani, ami azért szükséges, mert nemcsak az egyén, hanem az egész emberiség jövendő életének elengedhetetlen feltétele.
Mindezt lássa világosan a házi betegápoló, mert az ő feladata az egyensúly megbillenésével járó élettani kisiklások helyreigazításában számottevő segítséget nyújtani.
10
A levegő nyomja, a föld húzza az emberi testet. Testünk
minden négyzetcentiméternyi területére 1033 gramm — azaz kb.
1 kg 3 dkg 3 g súllyal nehezedik a felettünk levő légóceán. Ha nem
lenne szilárd váza a testnek, lenyomódnék a földre. Felemelke-
dését, egyenes állását, helyzetváltoztatását, erőkifejtésének lehe-
tőségét a fajfejlődés során kialakult és tökéletessé vált csontvá-
zának, ízületeinek és izmainak köszönheti.
A szervezet nagyságát, alakját, erejének alapját a csontváz
adja, amely csodálatosan működő támasztó szerkezet, tökéletesen
működő csuklórendszer és a kíméletre szoruló nemes szerveknek
védötokja, illetve ürege. A vér vörösvértesteknek nevezett alak-
elemei, a lapos csontok vörös csontvelőjében képződnek, az élet
fenntartásában is komoly szerepük van. A csont rugalmasságát
a benne levő szerves, szilárdságát pedig a szervetlen anyagok ad-
ják. Ezek főleg mész, magnézium és foszfor sók.
Az emberi csontváz több mint 200 csontból áll. A test súlyá-
nak kb. 10%-a csont. Ezek csöves, lapos és különleges alakúak
lehetnek és összecsontosodással, varratokkal vagy ízületekkel il-
leszkedhetnek egymáshoz. A csontok felszínét csonthártya borít-
ja. Ez táplálja és növeli a csontot. A csonthártya alatt vannak
a csont tömöttebb, szilárdabb rétegei, majd a szivacs réteg követ-
kezik, amelyben az üregek között apró lemezkék, csontgerendák
találhatók aszerint, hogy erőkifejtése milyen irányban a legfon-
tosabb. Olyanok ezek mint a hidakat alkotó ívszerkezetek, és az
illető pontra ható erők irányá-
val szemben rendeződnek. A szi-
vacsos állományon belül a csö-
ves csontokban a sárga csontve-
lő, a lapos csontokban a vérkép-
zésben szereplő vöröscsontvelö
található. A csöves csontok tömör állományának a teherbírása
igen nagy. Egy mm3 csont kb. 19 kg terhelést képes elviselni.
A test csontjaival a házi betegápoló-jelölt könyvünk csont-
váz—izom ábrázolásának segítségével ismerkedhet. A mellső és
hátsó irányból készült rajz a legfontosabb csontok és izmok neveit
is feltünteti.
A csontok mozgatható kapcsolatai az ízületek. A mozgások
lehetőségeit az ízületek alakja szabja meg. Az ízületeket alkotó
csontok egyikén van a rendszerint domború ízületi fej, a másikon
a homorú ízületi vápa, amibe a fej beilleszkedik. Az ízületi fejet
2*
11
t
12
és a vápát síkos, nedves felületű porc borítja, az ízületi üregek sűrű, síkos folyadéka mintegy olajozza az ízületeket. Gömbcsukló-, henger és nyereg ízületeket ismer a bonctan.. Egyes ízületekben az érintkező felszínek között porckorongok könnyítik a mozgást. A térdízületben és a gerinc csigolyái között találhatók ilyen porckorongok. Ezek teszik hajlékonnyá és rugalmassá a
gerincoszlopot. Legnagyobb a mozgásképessége a felkarcsont váll- ízületének. Elég nagy a több csontból álló kéztő hajlékonysága is. Az ujjak mozgása már korlátozottabb úgy, ahogyan a könyökízületé is. A comb-csípő ízület mozgáslehetősége is mérsékelt. A keresztcsont és csípöízület mozgása pedig alig számottevő, azok valósággal merevek.
A hátgerinc ízületi rendszerében a csigolyák között porckorongokon kívül a csigolyanyúlványok kis ízületei is részt vesznek. A gerincoszlopon négy csigolyaféleség különböztethető meg: a nyakcsigolyák, a bordákat tartó hátcsigolyák, a vaskos ágyékcsigolyák, és a keresztcsonttá összecsontosodott ágyékcsigolyák. A kopásnak induló ízületek szélén, bizonyos ártalmak következtében csontos-porcos, később meszes felrakodások képződhetnek, amelyek nyomhatják a közöttük kilépő idegeket* és a hátba vagy végtagokba kisugárzó fájdalmakat okozhatnak. Igen súlyos fájdalmat okozhat az is, ha valamilyen hibás mozdulatnál idegszál csípődik a kórosan eltorzult csigolyanyúlványok közé. Fájdalommal jár az úgynevezett gerincsérv is, ami a csigolyaközti porckorong belső puhább állományának a kitüremkedése, ha az ideget nyomja.
13
Mindezekről azért kell már itt a test szerkezetének ismertetésekor szólni, mert igen gyakori panaszok okozói és mert a beteg nyugalomba helyezésekor különös jelentőséget nyernek.
Az ízületeket ínszalagok rögzítik és ízületi tok burkolja be. A tokon kívül is találhatók rostos szalagszerü képletek, amik biztonságossá és a szükségesnek megfelelően feszessé teszik az ízületeket.
Előfordulhat, hogy valamilyen külső erő hatására az ízület megrándul és a tok, illetve a szalagok megfeszülnek, esetleg elszakadnak. Ilyenkor az ízületi üregbe vér szivároghat, ami súlyos fájdalmat okoz. Ha az erő az ízületi fejet az ízvápából kiemeli, kiugrasztja és a szalagok a csontvégeket rendellenes tartásban rögzítik, ficamról beszélünk. A kificamodott ízület mozgásképtelen, merev és igen fájdalmas. Az ízületi fej visszahelyezését, a ficam helyretételét csak szakember kísérelheti meg, mert a durva, célszerűtlen beavatkozás eltörheti a csontot. A csonttörés, a csont súlyos folytonossági károsodása rendszerint rendellenes mozgással, esetleg recsegéssel, vagy a sérült terület elformátla- nodásával jár. Az eltört csontvégek összecsontosodása, a csonttörés meggyógyulási lehetősége, a csonthártyának köszönhető.
14
A különlegesen fontos ízületek tárgyalásánál feltétlenül meg kell említeni a panaszmentes és hibátlan járást biztosító talpboltozatot, amelynek kóros elváltozása az egyik legelterjedtebb rendellenessége az embernek. Ez a lábboltozatsüllyedés, másszóval a lapostalp vagy „lúdtalp”. A talpboltozat két ívből áll: az egyik a haránt, amely a lábhüvelyk lábközépcsontja és a kisujj középcsontjának külső vége között feszül. A másik a hosszanti boltozat a harántboltozat és a sarok között. A csontíveket igen erős szalagok tartják feszesen úgy, hogy a talp — a boltozatok egészsége esetén — csak a lábujjak tövénél és a saroknál, illetve a talp külső szélén, csak igen keskeny csíkban érinti a talajt. A talplenyomat közepe ilyenkor üres. A szalagok ellazulása, a boltozat megerőltetése és lesüllyedése esetén a talplenyomat belső karélya teljesen kitöltött, a lábnyom olyanná torzul, mint a medve vagy a lúd nyoma. Ilyenkor — bokasüllyedés esetén — panaszkodik lábfájásról, állási és járási kellemetlenségről — és mivel a kóros állapot kialakulásakor a lábszár egyes izmai is károsodnak — lábszárfájdalmakról, csoszogó járásról, és gyors fáradás- ról a lapostalpú ember.
A csontok fejlődése, a csontváz kialakulása már a méhen- belüli életben megkezdődik és kb. 20 év alatt fejeződik be. A csontfejlődésben mutatkozó zavarok rendszerint helytelen táplálkozás — elsősorban a D vitamin hiányának — következményei. Oka az, hogy a szervezet a meszet, a kalciumot csak D vitamin jelenlétében tudja hasznosítani. Bizonyos mennyiségű D vitamin van a tejben, vajban és tojásban. A tőkehal májában még több, hiszen ebből gyártják a csukamájolajat, de a szükséges mennyiségű D vitamin magában a szervezetben keletkezik, amikor az ott bőségesen levő provitaminja az ergoszterin a napsugarak közvetlen hatására D vitaminná alakul. Ezért olyan fontos a napoztatás. A legsúlyosabb D vitamin hiány a jellegzetes csonttorzulásokkal járó angolkór, ami ma már igen ritka betegség.
Az ember akarattól függő mozgásképességének harmadik végrehajtója az izomrendszer. Ez az amit a hétköznapi nyelv „hús”-nak nevez és a testnek kb. egyharmadát teszi ki. Szövettanilag különleges, úgynevezett izom-sejtekből és a sejtek közti bőséges harántcsikolt összehúzódásra és kinyúlásra képes sejt- közötti rost állományból áll. Az izmok nagyságukra nézve különbözőek, az apró kisújjhegynyi izmocskától egészen a háton és a combon lévő hatalmas izomnyalábokig. Alakjuk is sokféle: a nagyok hatalmas szalagok, vagy kötegek, egyesek közepén megvastagodó orsók, mások apró kis rostnyalábok. Rendszerint két
15
vagy több csonton, esetleg a bőrben tapadnak, mert hiszen működésük a csontok közelítése és távolítása, de egyes különleges izmok a bőrben, mint az arc mimikái izmai, mások egyéb olyan helyen tapadnak — például a nyelv, a hangszalag stb. izmai — hogy hivatásuknak megfeleljenek. Jellemző tulajdonságuk, hogy megvastagodni, összehúzódni, megnyúlni képesek és így mozgatják a testet. A legfontosabb az, hogy ezek a mozgások akarattól függőek.
A végtag izmok egyik csoportját feszítő, a másikat hajlító izomnak nevezzük, mert mozgásuk a végtagot behajlítja, vagy kiegyenesíti. Ha a hajlítóizom működik a feszítő ellazul, kinyúlik. Működésük tehát ellentétes, ezért mondják, hogy ezek an- tagonisták. Ellentétesek, de egymást kiegészítik. Az akarattól függő mozgás azonban korántsem ilyen egyszerű, sokkal komplexebb, lényegesen bonyolultabb, mert hiszen az ember mozgása igen célszerű, nem merev, mint a gépé. A különböző izmok különféle működtetését és azok tökéletes összehangolását az idegrendszer végzi. A mozgás és erő szerveinek a száma tehát négy: a csontok, az ízületek, az izmok és a mozgató idegek.
Nem zárható le az izmok ismertetése, amig nem tisztázódott, hogy az akarattól függő mozgásokat végző harántcsíkolt izmokon kívül a szervezetben még kétféle izomszövet található.
16
3 Ház! betegápolás I
17
18
A sima izomrostokat tartalmazó izmok az akarattól független úgynevezett életfenntartó mozgásokat végzik és a gyomor, a bélcsatorna, a húgyhólyag, az érrendszer fontos alkotórészei. Az érmozgatás, a légzés, az emésztés, a kiválasztás mozgásait a simaizmok végzik.
A harmadik izomféleség kizárólag a szívben található és a neve is az, hogy szívizom. A sima és harántcsíkolt izomszövetek keveréke és a legfőbb tulajdonsága az a nagy erő és munkaképesség, amit a szív, ez az ökölnyi izomdarab az egész élet alatt pihenés nélkül kifejt.
A vér, a szív, az erek és a vérkeringés
A vér folyékony, vörös és meleg. Valamikor azt mondták „az élet nedve” mert ha valakinek a vére kifolyik: meghal.
Az egészséges embernek kb. 5—6 liter vére van. Két részből áll: folyékony vérsavóból és alakelemekböl. Közöttük legnagyobbak a fehérvérsejtek a fagociták, a szervezet rendőrei. Élénken mozgó változó alakú sejtek ezek és legfontosabb tulajdonságuk az, hogy a szervezetbe jutott kórokozók és káros idegen anyagok megsemmisítői, megemésztői, elszigetelői. A genny nem más. mint a károsodott területen felhalmozódott fehérvérsejtek tömege. Normális körülmények között egységnyi vérben 5000— 6500 van, de már a legkisebb rendellenesség esetén megszaporodhatnak. Gennykeltők okozta súlyosabb betegség esetén számuk többszörösére nő.
A fehérvérsejteknél jóval kisebb alakúak a vörösvértestek> amelyeknek a neve azért helyes, mert nincs sejtmagjuk, tehát inkább testek, mint sejtek. Nagyon sokan vannak. Ezerszer többen, mint a fehérvérsejtek. Számukat a Bürker kamra segítségével is meg lehet határozni. Eszerint 1 cm3 vérben 4—5 millió vörösvértest van, bár mostanában számlálásukat egyéb eljárásokkal is végzik. Egészséges felnőtt ember ereiben kb. 35 billió vérfestékkel telt, közepén elvékonyodó, korongalakú vörösvértest kering. Számuk betegség alatt fogyatkozni szokott. Festékanyaga a hemoglobin, ami a vörösvértest felületén lezajló vegyi kötés segítségével az oxigén és széndioxid szállítója.
A vér harmadik alakelemének a vérlemezkéknek vagy trom- bocitáknak a vér megalvadásában van komoly szerepük.
A szilárd sejtes alakelemek a folyékony vérsavóban úsznak, de ha a vér megalvad összecsapzódnak és vérlepény alakjában
3*
19
kiszorítják maguk közül a vérsavót, ami átlátszó, folyékony, vör- henyes, vizszerű és a vérlepényről leönthető. Ha a véralvadást meggátoljuk, az alakelemek az edény fenekére leülepednek, lesüllyednek. Megfelelő vizsgáló csőben a süllyedés gyorsaságát mérni tudjuk. Ezt az adatot „vérsüllyedés” néven felhasználja a jelentőségét ismerő, diagnózist készítő orvos. Egészséges férfi vérsüllyedése egy óra alatt 6—8 mm. A nő vérsejtjei ugyanennyi idő alatt 9—11 mrn-t süllyednek.
A vérnek, pontosabban a vérsavónak igen fontos és többféle szerepe van az élet, az egészség megtartásában. Az első az, hogy az alakelemeket szétjuttatja a szervezetben és a legtávolabbi szöveteket illetve sejteket is ellátja vérrel: fehérvérsejtekkel, vörös- vértestekkel és trombocitákkal. Tehát a vér az élet fenntartója, közvetítője. A második az, hogy mint a központi fűtés kazánja, füti az egész testet, mert a vér ez a meleg folyadék a szervezet minden részébe eljut. A harmadik, de nem utolsó az, hogy a szervezetben termelőd.ött különféle ellenanyagokat, — amelyek a vérsavóban vannak — a megfelelő helyre szállítja. Végül a negyedik, hogy a salakanyagok kiküszöbölését segíti. A vér tehát: éltet, fűt, véd és tisztít.
A vérsavó mennyiségének a csökkenését fiziológiás konyhasóoldattal pótolja a gyógyászat. Ha a vér alakelemei is megkeves- bedtek vérátömlesztés válik szükségessé.
Arany János irodalmilag remek két sora természettudományi tévedés:
„Azt a kis patakot, mely a szivet hajtja,
Ha egyszer elapad, ki nem pótolhatja
óceánja vérnek”
AB
Ma már tudjuk, hogy nem a vér
patakja hajtja a szivet, hanem a szív
tartja fenn a vér szabályos keringé-
sét és ha az a „kis patak” elapad
nem véróceán, hanem az önkéntes
véradók vére is kipótolja a hiányzó
mennyiséget. A véradók vére kipó-
tolja, de a véradást a vértransz-
fúziót gyári készítménnyel helyettesí-
teni nem lehet, mert alakelemeket gyár-
tani nem tud a gyógyszeripar. Ezért
olyan fontos a véradómozgalom és ezért
20
tökéletesedik szinte napról napra a vérrel kapcsolatos tenni és tudnivalók tudománya.
A háziápolók jól teszik, ha — a tanfolyamon kívül — a vérátömlesztés törvényeivel is megismerkednek.
A szív ökölnyi különleges izomdarab. Ha egészséges nagyságú a röntgen ernyőn árnyékát az ököl eltakarja. Néha azonban megnagyobbodik, ami rendszerint túleröltetés következménye. Felbecsülhetetlen munkát végez ez az aránylag kis szerv, hiszen kialakulásától kezdve a halálig megállás nélkül működik. Nyugalom alatt percenként 60—72 szívösszehúzódás követi egymást és minden összehúzódáskor kb. másfél deciliter — 150 cm3 — vért lök az erekbe. Munka, testi erőlködés és szellemi felindulás alkalmával a szívműködés gyorsul.
A szívnek négy ürege van. Kettő a jobb, kettő a bal szívfélben. A szív középen tökéletesen ketté választott, a bal a jobbal sohasem közlekedhet. Felső részén van a két pitvar, amelyekből a vér a pitvar-kamrai szívkapun át a billenttyűk között a lényegesen izmosabb falú kamrákba jut. A bal pitvar és kamra között a kéthegyű, a jobb pitvar és kamra között a háromhegyü billentyűt találjuk. A szívműködés első ütemében a pitvarok kitágulnak és megtelnek vérrel, majd az ütem végén a pitvar-kamrai billentyűk megynyílnak és a vér a kamrákba tódul. A második ütemben a szívbillentyűk elzáródnak és az izmosfalú kamrák kipréselik magukból a vért, bele az aortába és az ütőerekbe. Ez az a szívmozdulat, amit a mellkas középvonalától kissé balra a negyedik bordaközben tapinthat a vizsgáló. A szív olyan tökéletes pumpa, amelynél egészséges körülmények között szigorúan megszabott a vérkeringés iránya.
Az élet oxidáció, lassú égés. A sejtekben zajlik le. Ehhez az életfolyamathoz juttatja az oxigént és a szükséges táplálékot a keringő vér. A bal kamrából kiinduló ütőerek viszik a felfrissült vért az összes sejtekhez. Ez a bal kamrából kiinduló és a szervezeten átszürődő keringési út, ami a jobb pitvarban végződik a nagyvérkör, amelyben verőerek viszik a friss vért a szervekbe, hogy azok felhasználják. Onnét a hajszálerek vivőerekké szedőd- ve hozzák vissza az elhasznált, fáradt, széndioxiddal telt vért a jobb kamrába, majd a tüdőbe ahol oxigénnel telítődik és mint felfrissült ütőeres vér kerül a bal pitvarba. Ez a kisvérkör. A nagy és a kisvérkört tulajdonképpen a jobb szívfél háromhegyü billentyűje választja el egymástól, mert a nagyvérkör a kéthe- gyűtől a háromhegyü — a kisvérkör a háromhegyűtől a kéthegyű billentyűig tart. A két vérkör ütemes és pontos összműködését
21 \
22
23
nevezzük vérkeringésnek, amely az egészség egyensúlya megtartásának elengedhetetlen feltétele.
Az erekről annyit kell tudni, hogy vannak vastagabb falú izmosabb verőerek, kevesebb izomrostot tartalmazó gyengébb vivőerek és igen vékony, szabad szemmel alig látható és csak vérzéskor felismerhető hajszálerek, amelyek verők és vivők is
2.4
lehetnek az szerint, hogy oxigéndús, vagy fáradt vért visznek, vagy hoznak. A vérkeringést nemcsak a szív ereje tartja fenn. Szerepe van abban az erek rugalmas falának és a bennük levő érbillentyüknek is. Az erek lüktetése az úgynevezett pulzus a há- ziápolás szempontjából igen fontos, mert leszámolható, ellenőrizhető. Az erek verése a szív összehúzódásait követi. Számuk a szívveréssel megegyező. Az erekben uralkodó nyomás az RR (Riva-Rocci) higanyos, vagy manométeres vérnyomásmérő készülékkel ellenőrizhető. A vérnyomás rendszerint annyi száz felett, ahány éves a vizsgált egyén. Tehát az 50 éves ember 150 hg mm-es vérnyomása elfogadható, mint a szív összehúzódásakor jelentkező érték. A szív ellazulásakor az alacsonyabb érték észlelhető. A két értéket szokták a gyakorlatban a „per” szócskával elválasztani.
A szívműködés, a vérellátás élteti és táplálja a sejteket és a szöveteket. Ugyanakkor legalább ilyen fontos életfolyamat a vérnek az oxigénnel való telítődése és ennek egyik üteme a légcsere, a légzés, a szellőztetés.
A tüdő és szellőztetése
A széndioxiddal
telített és az egyéb
égéstermékekkel, sa-
lakanyagokkal ter-
helt vér a kis vérkör
áramával a tüdőbe
jut. Ez a vér meg-
tisztulásának, felfris-
sülésének első üteme,
mert itt adja le a szén-
dioxidot és veszi fel
az oxigént. Az égés-
termék leadásának a
helye más szervek-
ben van, például a
vesében.
A tüdő rugalmas
szövetében igen apró,
vékonyfalú hólya-
4 Házi Ix’Ugápoláfl I.
25
gocskák vannak. Ezeknek a falára hajszálerek simulnak úgy, hogy a két parányi képződmény között jóformán csak egyetlen sejtsorból álló hártya feszül. Ezen a hólyagfalon cserélődik ki a tü- dőhólyagocskák oxigénje a fáradt vörösvértestek hemoglobinjában (vérfestékben) levő széndioxiddal. Szaknyelven a vér hemoglobinja itt válik újra oxihemoglobinná és mint ütöeres vér indul vissza a bal szívfél pitvarába.
A tüdőhólyagocskák úgy ülnek a hörgőkön, mint a szőlőszemek a szőlőfürtök száracskáin. Ezért találó a kép, amely a légcsövet, annak kétfelé ágazását, többfelé oszlását és a véghörgők legvégén a tüdőhólyagocskákat szőlöfürthöz hasonlítja.
Az átlagsúlyú — kb. 70 kg-os — egészséges embernek egy nap alatt kb. 700 liter oxigénre van szüksége. Ugyanakkor mintegy 560 liter szénsavat távolít el a szervezetből légcsere alkalmával a tüdő. Ez nyugalomban percenkint 16—18 be- és kilégzést jelent. Egy-egy belégzéskor kb. fél- esetleg % liter levegő áramlik a tüdőbe. Ezért kell 20—25 mély légzés ahhoz, hogy az egész tüdő légtartalma megfelelő módon kicserélődjék úgy, ahogyan lassan kitisztul pl. a tintásüveg, amit mosásakor többször kell teletöltenünk vízzel, és kiürítenünk ahhoz, hogy — utoljára — tiszta víz folyjon ki belőle.
A légzömozgásokat a kétirányban hajlított és a gerincoszloppal ízesülö bordák végzik. Mozgásuk aránylag csekély, de nagymértékben tágítják a mellkast, amelynek a nyomása állandóan változik. Ez a nyomásváltozás szívja be a léghólyagokba a friss levegőt, illetve sajtolja ki onnét az elhasználtat. A mellkas tágítását és szűkítését fokozza az alsó részen kifeszülő és a mellkast a hasüregtől elválasztó rekeszizom. Aszerint, hogy az egyes légvételeknél a mellkas vagy a rekeszizom mozgása kifejezettebb, mellkasi és hasi légzésről beszélnek.
A sejtek működése, a sejtek élete életenergiát igényel. A test — anyagát állandóan megújítva — építi önmagát, miközben egy egész vegyi gyárat helyettesítő biokémiai folyamatok zajlanak le benne. A szervezet energiáját táplálkozással biztosítja. Látszólag ételeket eszik, de tulajdonképpen tápanyagokat vesz fel, azokat megemészti, felbontja, átdolgozza felszívódásra alkalmassá teszi, majd felszívja és felhasználja: beépíti, elégeti, vagy elraktározza. A hasznavehetetlen részeket kiüríti.
26
4
■ ■ ■
o
▼ • ■
• is
• • •
▼ • •
▼ ▼ ■
▼
■
• ••
r i®4<
o
in
■ • •
■ ■ ■
A tápanyagok fehérjék, szénhidrátok, zsírok, kiegészítői a sók, a vitaminok és a víz. A tápanyagok energiatartalmát kalóriában fejezzük ki. A napi kalóriaszükséglet attól függ, hogy milyen korú, milyen súlyú és milyen munkát végez valaki. Felnőtt ember napi kalóriaszükséglete nyugalomban 2000, nehéz testi munkánál 6000 Cal. A megközelítő magyarázat azt mondja, hogy a szénhidrátok és a zsírok a fűtőanyagok. Ezeket a szervezet elégeti a fölösleget pedig., zsír „.alakjában elraktározza, tehát hizlalja magát. A fehérjék az építő kövek. Éppen ezért nélkülözhetetlen a bőséges fehérje táplálkozás a növekvő szervezet számára. A fehérjék aminósavakból állnak. Ezek az emésztés során lebom- lanak és olyan fehérjékké rakódnak össze, amelyekre a szervezetnek szüksége van. Bizonyos fehérjék olyan-aminósavakat tartalmaznak, amelyeket nem kell szétbontani ahhoz, hogy felhasználhatók legyenek, mert a szervezet fehérjéivel azonos aminósav tartalmúak. Ezeknek az úgynevezett komplex fehérjéknek a fogyasztása a legelőnyösebb. Ilyen komplex fehérjék a tej és a tejtermékek.
A vitaminok az egészség megtartásának védőanyagai. Hiányuk vagy csökkent voltuk a szervezet károsodásával járhat. A víz és a sók a test folyadékegyensúlyának biztosításában vesznek részt.
4*
27
Nemcsak a táplálkozás, hanem az emésztés folyamata is megkezdődik már a szájban. A nyelv tulajdonképpen a beszéd és az íz érzés szerve, de azzal, hogy a felaprózott táplálékot a nyállal keveri, emésztőmunkát is végez.
Az elfogyasztott ételek feldarabolása a fogazat feladata. Megőrli, apróra zúzza az ételt, hogy az emésztőnedvek könnyebben hozzáférjenek. Épségbentartásuk fontosságát és a fogbetegségek szövődményeit, pl. a reumás láz jelentőségét, ma már mindenki ismeri. A nyál síkossá teszi a falatot és a nyálban levő emésztőnedv a ptialin megkezdi a szénhidrátok, a cukrok vegyi bontását. A táplálék a nyelőcsövön át a gyomorba jut, ahol a sósav és a pepszin a fehérjék bontását — emésztését — végzik.
A táplálkozás igen összetett — részben reflexekre épülő élettani folyamat. Már az étel megpillantása megindítja a nedvek kiválasztását, ha a vele kapcsolatos ingerek megfelelőek. A kellemetlen környezet, a bántó, lehangoló élmény, vagy az undor elveszi az ember étvágyát. Ezért fontos az étkezéshez a nyugalom és a kedvező körülmény biztosítása. Pavlov professzor kísérletei bebizonyították, hogy a gyomor nyálkahártyája élénken alkalmazkodik mindennemű idegrendszeri változásra és az izgalom, a feszültség hátrányosan befolyásolja működését. Idegfeszültség, ingerlékenység alatt a savtermelés fokozódhat, a nyálkahártya ellenállóképessége csökkenhet a vérellátás károsodhat és jelentkezhet az úgynevezett önemésztődés, amivel a gyomorfekély kialakulását magyarázzák azok a kutatók, akik a fekélybetegséget idegeredetű emésztőszervi megbetegedésnek tartják. Ennek a megfordítottja is elképzelhető, amikor a feszültségre váladéktermelés csökkenésével felel a gyomor. A nyugalom, a kellemes közérzet és a nyugodt környezet biztosítják a kiegyensúlyozott gyomorváladék termelést.
A gyomor izmosfalú szerv. Benne a fehérjék emésztésén kívül az elfogyasztott táplálék egynemű savi kémhatású péppé alakul. A gyomorból csak az alkohol és egyes gyógyszerek szívódnak fel. Az alsó gyomorkapu savi kémhatásra kinyílik és a pép a gyomorból a patkóbélbe — a vékonybél legfelsőbb szakaszába — jut. Az emésztés itt azzal folytatódik, hogy a patkóbélbe ürül a májban termelődött epe, és a hasnyál, amelyek a zsírokat bontják és teszik felszívhatókká. Ezzel a tulajdonképpeni emésztés befejeződött és megkezdődik a tápanyagok felszívódása. Ezt a műveletet a vékonybél felszívó bolyhái végzik és a felszívott anyagokat a gyomor,- bélrendszer nyirokereibe juttatják, ahonnét a májba kerülnek. A máj a szervezet vegyi laboratóri-
28
urnának az egyik legfontosabb műhelye és egyben a tápanyagok raktára. Nemcsak az említett vegyi átcsoportosításokat hajtja végre, hanem szűrőként szerepel, s a mérgező anyagokat visszatartja és hatástalanítja. A máj sokoldalú tevékenységével az anyagcsere központi szerve.
A vékonybélből a tartalom a vastagbélbe jut, ahol folyadékmennyisége csökken, besűrűsödik, majd szakaszosan kiürül. Idősebb korban a bélfal renyhébbé válhat és tartós székrekedés jelentkezhet. Ilyenkor a hashajtóknál jobban beválik a rendszeres testmozgás, a gyümölcsfogyasztás, esetleg keserű ásványvizek itatása és a székürítés időpontjának ütemszerű szabályozása.
A kiválasztás és szaporodás szervei
A különböző égéstermékek nitrogéntartalmú vegyianyagok alakjában a vérben keringenek. Ha felszaporodnának károsítanák a szervezetet. Ezeket szűri ki és távolítja el vizelet formájában a vese. A bab alakú vese páros szerv, a gerincoszlop két oldalán foglal helyet. A vesében levő érgomolyag falán tekintélyes menv- nyiségű folyadékban oldva szűrödnek át a kiválasztásra kerülő káros anyagok. A folyadékmennyiség a vesecsatornácskákban sűrűsödik vizeletté, a vesemedencében gyűlik meg és innen a két vesevezetéken át jut a húgyhólyagba.
A húgyhólyag a szeméremcsont mögött a kismedencében található. Ha sok vizelet gyűlik meg benne, a hólyagfal feszülése vizelési ingert okoz. Egészséges ember napi vizeletmennyisége kb. másfél liter. Bizonyos betegségek esetén ez a mennyiség többszörösére nőhet, máskor jelentősen csökken. A vizelet a húgyhólyagból a húgycsövön át távozik. A férfiak húgycsővé lényegesen hosszabb mint a nőké.
A nemi szerveket aszerint, hogy a hasüregben vagy azon kívül helyezkednek el, belső és külső nemiszervekre osztjuk.
A férfi — tehát a hím — belső nemi szervei: a herék, a mellékherék, az ondóvezeték, az ondóhólyag és a prosztata, vagy dül- mirigy. Ne zavarjon meg senkit, hogy a herék nincsenek a hasüregben, mert hiszen azok ott képződtek és a hashártyát maguk előtt tolva ereszkednek le a hereborékba. Külső nemi szervek: a hímvessző és a herezacskó, vagy hereborék. A herék működése kettős: bennük termelődnek a hímivarsejtek, az ondósejtek és azok az igen fontos nemi hormonok, amelyeknek hatására alakulnak ki a férfi jellemző sajátosságai, az erősebb csontozat, a
29
mélyebb hang, a fejlettebb szőrzet, tehát az úgynevezett másodlagos nemi jelek és a férfi idegrendszeri karaktere.
A nő belső nemi szervei: a petefészek, a petevezeték, a méh és a hüvely. Külső nemi szerv: a szeméremrés a csiklóval és a szemérem ajakkal. A petesejt a petefészek tüszőiben érik, majd amikor a tüsző megreped, megkezdi vándorlását a petekürtőn át a körtealakú, izmosfalú méh felé, amelynek nyálkahártyája megduzzad, vérbővé válik, hogy az esetleg megtermékenyített pete megfelelő módon beágyazódhasson. Ha ez elmarad a felduzzadt nyálkahártya havi vérzés alakjában kiürül. A menstruáció elmaradásának tehát egészséges körülmények között terhesség az oka, de hormonzavar, súlyosabb betegség, legyengültség, sőt lelki megrázkódtatás is előidézheti. A havi vérzés a serdülőknél rendszerint 13—14 éves korban jelentkezik és a klimax — a változás — idejében marad el, addig általában 28—30 naponként szabályosan ismétlődik.
A nőgyógyászati kérdések nem tartoznak a házi betegápolás tudnivalói közé, de az általános tájékozottság megköveteli, hogy bizonyos dolgokról mindenki tájékozódjék. Könyvünk szakfejezetében a legfontosabb egyéb tudnivalókat szükségszerűen ismertetjük.
A mirigyek olyan hámszövetből álló szervek, amelyek valamilyen váladékot termelnek, amire szüksége van a szervezetnek. Például a nyálmirigy a nyálat, a könnymirigy a könnyet, a verítékmirigy a verítéket. Ezek a termékek a szervezet bizonyos helyére tartályába, hólyagjába vagy a felületre ürülnek és ott felfoghatók, megvizsgálhatok. Vannak azonban olyan mirigyek is, amelyek a felfogható termékeken kívül még olyan anyagot is termelnek, amelyet nem lehet felfogni, mert közvetlenül a vérbe kerül. Ezek a belső elválasztása — endokrin — mirigyek. Ezek az endrokin váladékok serkentő és gátló anyagokat, úgynevezett hormonokat tartalmaznak, amelyek a szervezet életének vegyi irányítását végzik az idegrendszer kormányozásának megfelelően.
Közöttük már az élet legelején megvan, működik és a növekedés során visszafejlődik a csecsemőmirigy. Ez a mellkasban a szegycsont mögött foglal helyet és csak addig végzi munkáját, amig a nemi hormonok megjelenésével a felnőttéválás megkezdődik.
30
Belsöelválasztású működése van a herének, a mellékherének, a petefészeknek, a mellékvesének, a hasnyálmirigy szigetecskéinek f a tobozmirigynek és a pajzsmirigynek, illetve a mellékpajzsmirigynek. Talán a legfontosabb endokrin mirigy az agyfüggelék, szaknéven hipofízis, amely az agyalapon olyan hormont termel,- ami az összes hormonok működését szabályozza és ezért nevezik a termékét a hormonok hormonjának, tréfásan az endrokin mirigyek „karmesterének’’. Ez irányítja — többek között — a szervezet növekedését, a test gyarapodását is.
A házi betegápoló leggyakrabban a nyakon, a pajzsporc előtt levő pajzsmirigy rendellenességével találkozik, amely túlműködés esetén az ingerlékenységgel és lefogyással járó Base- dow-kórt, csökkent elválasztásakor pedig a tunyasággal, tompultsággal jelentkező golyvát esetleg a kretinizmust okozza főleg ott, ahol jódban szegény az ivóvíz.
A mellékvese többféle hormonja a vérnyomás szabályozásában a cukor, víz és só háztartás irányításában vesz részt.
A hasnyálmirigy szigetecskéi inzulái termelik a vércukor- szint állandóságát fenntartó inzulint, ami ha hiányzik vagy csökkent mennyiségű, a vérsavó cukortartalma megnövekszik, a cukor kiválik, megjelenik a vizeletben és jelentkeznek a diabétesznek — a helytelenül cukorbetegségnek — nevezett állapot kóros tünetei. Ilyenkor a beteg fokozottan szomjas, sokat iszik és sok vizeletet ürít és ha az étrend előírásával, illetve egyéb gyógyel- járással az anyagcsere egyensúly zavarán nem segítenek, komoly kárát vallhatja a cukorbeteg.
A belső elválasztású mirigyek, még helyesebben a kimutatható hormonok családja állandóan növekszik. A működésükkel kapcsolatos vizsgálatok tapasztalatai napjainkban is állandóan szaporodnak. Talán ezért is nevezték a belső elválasztású mirigyeket „titokzatosaknak”.
Az agy és az idegek
Az ember szervezete egységes, oszthatatlan és a központi idegrendszer irányítása alatt áll … — hangzik Pavlov professzor fő tétele. Az ember testének és életének kormányzója két részből áll: a központi és környéki ideghálózatból. Valamennyi szervünk, minden sejtünk összes életműködését, minden tevékenységét az idegrendszer szabályozza az egyén életében éppen úgy, ahogyan a közösségében is. A környezethez való alkalmazkodás és a környezet megváltoztatásának lehetősége is az idegrendszer-
31
tői függ. Az embernek az állatvilág fölé való emelkedését egyre fejlődő idegrendszere tette lehetővé.
A központi idegrendszer vagy idegközpont négy részre tagozódik: a nagy agy velőre, a kisagyra, a nyúltagyra és a gerincvelői idegrendszerre. A nagyagy az öntudat, az érzések és gondolkodás legfőbb szerve az élet központi parancsnoka. A koponya boltos kupolájában foglal helyet. Benne születik az akarat és az elhatározás. Az agy vesz tudomást mindenről, oda vezetnek az érzékszervek idegei, mert ott vannak a legfőbb érzésköz- pontpk. A bolygóidegen át hatást gyakorol a szív munkájára is és befolyásolja az egész életfenntartó rendszert az úgynevezett szimpatikus idegdúcok sorozatát. A nagyagy az úgynevezett „én”, ami mindenki számára a szervezet központját jelenti.
Az agyvelőt egy hosszanti hasadék két féltekére osztja és csak a kérgestest kapcsolja egybe. Barázdált felszínén tekervé- nyek, ezek között barázdák vannak. Belsejében négy üreg van. Ezekben az úgynevezett agykamrákban folyadék van és egymással, illetve a gerincvelő hosszában végigvonuló csatornával közlekednek. Az agyvelőt a többrétegű agyhártya borítja. Az agyállomány szürke felszíni része az agykéreg, a legmagasabb idegközpontok, idegsejtek helye, minden tudatos folyamat székhelye. Az alatta levő fehérállomány idegvezetékek tömege.
A nagyagy nyakszirti része alatt van a csíkosán barázdált felszíni kisagy két féltekéje, ami lefelé a nyúltagyba, majd a gerincagyba folytatódik. Ez részben az agyból kiinduló és oda visszatérő idegek kötege, részben önálló gerincvelői idegdúcok és törzsek székhelye. Az egymáson fekvő csigolyák gyűrűinek csatornájában húzódik lefelé.
Az idegrendszer legkisebb működési egysége az idegsejt. Ebben keletkezik a belső változás, vagy külső inger hatására az az ingerület, amelyet továbbítani képes, hogy a megfelelő központban vagy sejtekben a szükséges változás bekövetkezzék.
A környéki idegrendszer érző és mozgató sejtekből és rostokból áll. Az ingerek vagy belső változások az idegvég-készü- lékekre hatnak és a keletkezett érzetet az idegrendszer a központba továbbítja, ahol az tudomásul veszi és megszületik az érzés és elhatározás. Ennek megfelelően a mozgató pályán megindul a rendelkezés, amivel a szükséges mozdulatot végrehajtja az ember.
Az érzés nem mindig jut el a központba. Gyakran már a gerincvelőben visszafordul, hogy a szükséges cselekedetet végrehajtsa, mielőtt a központ tudomást szerzett volna róla. Ezt az
32
utat nevezzük reflex pályának. A reflexek feltétlenek, azaz veleszületett vagy szerzettek, feltételesek. Fény hatására az ember hunyorog. Ez feltétlen reflex. Ha nevén szólítják felnéz. Ez viszont feltételes, megtanult, begyakorolt reflex.
Az agyból 12 pár agyideg lép ki, hogy szétágazzék a test legkülönbözőbb részeire. Szinte valamennyi tájéknak megvan a maga fö idegtörzse, ami apróbb idegszálakra oszlik széjjel. A törzs felületét övszerü elhatárolással a különböző csigolyamagasságban kilépő idegek hálózzák be úgy. hogy a szakember tájékozódni tud a börfelület érzékenysége alapján a keresett ideg kilépési helyére.
A környéki idegrendszeren belül beszélni kell a hátgerinc két oldalán helyet foglaló különleges ideghálózatról, amely bár szorosan kapcsolódik a gerincvelői és általuk a központi gócokhoz, önállóan működve irányítja az akarattól független életfenntartó. úgynevezett vegetatív életműködéseket. Ezt a gócsorozatot nevezzük szimpatikus idegrendszernek és szimpatikus illetve paraszimpatikus rostokból áll.
Az idegműködések élettani folyamata még nem tökéletesen tisztázott. Már csak azért sem. mert nem minden ideg működése azonos. Egyesek csak bizonyos ingereket közvetítenek, mások egész ingercsoportot. Egyesek csak a nagyobb mozgások végrehajtására alkalmasak, mások a legapróbb, legfinomabb mozdulatokéra is. Sőt a mozgások gyakorolhatók és az ingerérzékenység és vezetőképesség is növelhető. Újabban beszélnek olyan idegközpontokról, amelyekről azelőtt nem volt még a szakembernek sem tudomása. így az érszükítő és tágító vazómotorközpont, az izzadást kiváltó önálló szudoripár központ egyre ismertebbé válik.
Az idegrendszernek kevésbé ismert területe az úgynevezett önszabályozás. Ez azt jelenti, hogy a szervezet pillanatnyi állapotáról tudomást szerző központ a belső elválasztású mirigyek segítségével állandó szinten óhajtja tartani a szervezetet a külvilággal, a környezet változásaival szemben. Ebben a munkában komoly része van a szimpatikus dúcoknak is, ami így még jobban az idegközpont irányítása alá kerül.
Érzetek, érzések, érzékszervek
A környezetet érzékszerveivel érzékeli az ember. Tapasztalatainak, ítéleteinek jórészét az érzékszervei útján nyert értesüléseire alapítja.
5 Házi betegápolás 1.
33
Valamikor azt mondták, hogy az embernek ötféle érzete és öt érzékszerve van: a szem lát, a fül hall, a nyelv ízlel, az orr szagol és a bőr tapint. No de a bőr érzi a hideget, a meleget és még külön a fájdalmat is. Ma már tudjuk, hogy sokkal több külső hatást’észlel és érzékszerve is több van, ha nem is beszél róla. A nyelv például tapint is, a fül nemcsak hall, hanem az egyensúly érzetét is közvetíti és a test térbeli helyzetéről tájékoztat. Érzete van mindenkinek az időjárás pillanatnyi helyzetéről a levegő elektromos töltéséről, a légnyomásváltozásról, és ha megfigyelései pontosak ezeket tudomásul is veszi.
Az érzékszervek három rész-
ből állnak: 1) az ingert felfogó
és ingerületté alakító idegvégké-
szülékből. Ez az aminek általá-
ban érzékszerv a neve. 2) az in-
gerületet vezető idegből 3) az
agyban érzékelő idegközpontból.
Ezeknek az együttműködése adja
az érzést.
Az érzések különböző erős-
ségüek. Néha az ingerküszöb
alatt is maradhatnak máskor
erősségük és minőségük még fáj-
dalmat is okozhat. Az érzékszerv
csak a jellegének megfelelő in-
gert fogja fel és közvetíti. .
Szerveink állapotáról belső
érzeteink tájékoztatnak. Magá-
nak az egészségnek is megvan az a jó érzete, ami az egész életet
kellemessé teheti. Ugyanakkor kifejezett fájdalom, vagy egyéb
panasz nélkül is kínozhatja olyan kellemetlen közérzet az embert,
ami még az idegállapotára is ráütheti kellemetlen bélyegét olyan-
kor is, amikor képtelen megmondani, hogy tulajdonképpen mi
is a baja.
Az embert környezetétől elválasztani nem lehet, szervezete
pedig egységes és oszthatatlan. Ez a két alapigazság szüli a har-
madikat: erőssé kell tenni a testet, hogy a környezet ártalmait
átvészelje és úgy kell befolyásolni a környezetet, hogy az az em-
ber számára minél kevesebb ártalmat jelentsen.
34
Az egészség alatt a szervezet és a környezet tökéletes egyensúlyát értjük. Olyan élettani folyamatot, amely az emberi szervezet és a környezet között kialakult kapcsolatot jellemzi. Az élet egyik legfontosabb művelete a környezethez való alkalmazkodás. Az ember a környezet számtalan tényezőjének a hatása alatt áll, kénytelen azokat tudomásul venni, felhasználja vagy védekezik ellenük, miközben tudatosan formálja környezetét. A levegő, a hőmérséklet, a páratartalom, a levegömozgás, a kórokozók, a szennyezettség, a napfény, a föld, a táplálék és minden ami a környezet felől érkezik egy-egy külön hatás, amelyek összefonódva keretezik az életet. Az ember egyensúlyi állapotának megfelelően alkalmazkodik a körülményekhez.
Az egészség élettani folyamat, éppen úgy ahogyan a betegség is az, amely a rugalmas egyensúlynak a felbomlása, félrebil- lenése.
Egyetlen példát nézzünk: a meleg hatására a környéki erek kitágulnak, hidegben összehúzódnak, hogy a hősugárzást növeljék vagy csökkentsék. Az ember ruházatával tudatosan segíti a szervezet alkalmazkodását. Igen nagy hidegben, ha a ruházat silány a test bizonyos része megfagyhat, ami azt jelenti, hogy a segítség ellenére a szervezet alkalmazkodási képessége felmondta a szolgálatot, az egészség egyensúlya megszűnt, a szövetek károsodtak és kialakult a betegség. Meghatározva: az egészség az az állapot, amikor a szervezet minden sejtje, szövete és szerve hiánytalanul, összehangolva, hibátlanul, tökéletesen kiegyensúlyozva működik, az ember jól érzi magát és örülni tud az életnek.
Az egészség egyéni biztosítékai
Az egészség egyéni biztosítékai között a legkomolyabb jelentősége az öröklésnek van. Az örökletes sajátosságok és az alkati tényezők képezik az alapját az egészség egyensúlya megtartásának.
Az átöröklés az az élettani jelenség, mely szerint az élő szervezetek hozzájuk hasonlókat hoznak létre és az elődök tulajdonságai az utódokban folytatódnak. Ez az élettan szigorú törvényeire épül. A fogamzáskor egyesülő két sejt mindegyike a bennük levő génekkel sok olyan Önálló elemet tartalmaznak, amelyek
6*
35
a nemzedékek során mindig újabb variációkban egyesülhetnek. A kétféle szülői sejt egyesülésekor a kétféle szülői elemből ösz- szekerülő új élet— habár mindkettőtől örököl valamit — mégsem ugyanaz, mint ők voltak, mert a tulajdonságok igen sokféle fajtájának számtalan keveredési lehetősége van.
Két egyforma alkat nincs a világon. Még azonos egyén alkata sem azonos, ha különböző időpontokban figyelik meg az egyént. Az emberi szervezet alakulása éppen úgy folyamatos, mint maga az élet. Egyesek szerint az öregedés már a születés pillanatában megkezdődik, mert a kétórás csecsemő idősebb mint a félórás. Más az ember csecsemőkorban, mint serdüléskor, más az erőbeni állapota, a felfogása, a törődöttsége és az egészsége a felnőtt korában, mint akkor, amikor eléri az aggastyán kort.
Az öröklés egyik formája az úgynevezett domináns öröklődés, amikor a tulajdonság szülőről az utódra egyenes ágon, közvetlenül jut. A másik a latens öröklődés, amikor az utódban az atyai vagy anyai tulajdonság bizonyíthatóan nem jelentkezik, de ha olyan egyénnel párosul, akiben- ugyanúgy rejtett állapotban megvan ugyanaz, akkor a leszármazottban már egyértelműen felismerhető. Ez a magyarázata annak, hogy bizonyos tulajdonságok egy, esetleg több korosztályt átugorva, csak másod, vagy har- madízigleni utódoknál jelentkeznek.
A polgári örökléstani elmélet képviselői döntő jelentőséget tulajdonítanak az átöröklésnek. Szerintük az emberrel született, az ősöktől örökölt tulajdonságok egész életét, erejét, gyengeségét, betegségét, természetét, magatartását, személyiségének kialakulását, élete egész sorsát meghatározzák.
Az emberrel együtt született alkati tényezőket a környezethatások állandóan módosítják, változtatják, jó és rossz irányban befolyásolják. Például, ha a jó alkatot öröklő csecsemő egészségtelen környezetbe kerül, gyengén fejlődik, minden betegségre hajlamossá válik, viszont a gyengébb alkatú csecsemő is életben tartható, edzetté egészségessé tehető egészséges környezetben. A modern élettani kutatások is ezt bizonyítják. Ezért olyan fontos a fejlődés során a táplálkozás, a testgyakorlás, a betegségek megelőzése, a lakásegészségügy, az életrend, a szociális helyzet és az úgynevezett pszichohigiéne — a lelki vagy idegrendszeri — ártalmak megelőzése.
Az ember idegrendszerének, idegrendszere működésének így a személyisége kialakulásának és magatartása rögzülésének is az apai és anyai vonások összefonódása az okozója. Az elődökben
36
gyökerező alkati tényezők a lehetőségek ármádiáján belül okozzák az idegrendszer sokféle változatát. A veleszületett idegrendszeri típus nem jelent valamilyen meghatározott testalkatot, vagy karaktert, de azzal feltétlenül számolni kell, hogy a lehetőségek és hajlandóságok öröklődnek és aszerint, hogy a környezethatások milyenek, vagy kifejlődnek vagy nem.
Végül tudomásul kell venni, hogy az örökletes tulajdonságok befolyásolhatók, változtathatók, módosíthatók, elősegíthetők vagy gátolhatok. Az ember nem kész tulajdonságokat, hanem hajlamokat örököl. A hajlamok fejlődési lehetőségek. Az örökletes hajlamok utat keresnek — és rendszerint találnak — ahhoz, hogy a személyiséget kialakítsák. A hajlamok örökletesek, de a kialakuláshoz vezető út nem az. Az út nincs előre megszabva, mert nincs olyan hajlam, aminek csak egyetlen járható útja lenne. Mindegyiknek van rossz és van jó útja, amely a közösség, a társadalom kárára vagy hasznára van. Például, ha valaki túlságosan mozgékony és az alkotó munka cselekvőképességében jelentkezvén a közösséget szolgálja, akkor feltétlenül dicséretes és elismerésre méltó, de ha rombolásban, céltalan kártevésben jelentkezik, akkor bizonyíthatóan káros.
Az élet kifejletének, kiteljesedésének, kialakulásának két pillérje van: az öröklés és az öröklött tényezők folyamatos alakulása. Ennek a két lehetőségnek az összekapcsolódása szabja meg az egyén testi és idegrendszeri egyéniségét, amit az egyéni élet körülményei határoznak meg. Az egyéni hajlamok feltételei a fejlődésnek, de az ember sorsát önmagukban nem határozzák meg.
Az egészség környezeti tényezői
valósággal számbavehetetlenek, úgy ahogyan a környezet helyzetei, lehetőségei, tényezői is azok. Az ember ahol van az a környezete és ami a környezetet alkotja az mind összetevője a környezetnek, ahogyan azt könyvünk elején említettük. A környezet életre és egészségre ható lehetőségeit vizsgálva sorba kell szedni minden olyan ártalmat, amelynek egészségkárosodás lehet a következménye. Az ilyen hatások sorrendi felsorolása elképzelhetetlen.
Az egészség társadalmi követelményei
már lényegesen kevesebb számúak és tulajdonképpen a környezeti tényezők közé tartoznak. Az ember nemcsak természeti, ha
37
nem társadalmi tényező is. Ez a magyarázata annak hogy a társadalmi feltételek, az osztályviszonyok, a lét és munkafeltételek meghatározóan hatnak az egészségügyi viszonyokra. Egészen mást mutatnak az egészségügyi mutatószámok olyan társadalomban,, ahol a kapitalisták a gyárosak, a földurak és tőkések uralkodnak a proletárok a parasztok és még a haladószellemű értelmiségiek felett is, és mást a szocialista országokban.
Az éhség, a ross? lakás, a munkanélküliség, a feszültségek megviselik az embert, szorongóvá, elcsigázottá gyengévé teszik, lerontják szervezete ellenállóképességét és fogékonnyá teszik a betegségek iránt. A tudatlanság a szellemi elmaradottság, a kultúra hiánya valósággal megbénítja a kizsákmányoltak fejlődési lehetőségeit. A testi és szellemi elnyomás a fő oka a népbetegségek kialakulásának, amelyek átkos következményeit csak emberfeletti erővel sikerül folyamatosan felszámolni még a szocialista országoknak is.
Az Országos Közegészségügyi Intézet, a magyar egészség fellegvára 1975-ben ünnepelte alapításának 50 éves évfordulóját. 1927-től végzi áldásos munkáját, de igazán számottevő eredményről csak a felszabadulás óta tud beszámolni. És ez a beszámoló igazolja a napnál világosabban a kapitalista és a szocialista rendszer közötti különbséget. Csak két adatot figyeljünk meg: 1938-ban az OKI tízéves munkája után hazánkban a gümőkóros halálozás 14,3 %0. Csecsemőhalálozásunk ugyanakkor 13 — 14% Ezzel szemben az 50. évforduló eredményei szerint a csecsemőhalálozás minimális, a gümőkóros halálozás alig számottevő, a torokgyíkot, a járványos gyermekbénulást, a maláriát, a gümőkóros agyhártyagyulladást felszámolták, a fertőző betegségek előfordulása igen ritka és az Intézetben rendszeresen folynak a környezetegészségügyi, a településegészségügyi, az ifjúságvédelmi, a gyógyszerellenőrzési vizsgálatok és kutatások, kísérletek és az ártalmak megelőzésének lehetőségeit célzó szervezési munkálatok. Rendszerünk intézményesen küzd a dolgozók életszínvonalának emeléséért, az egészségügyi kultúra megteremtéséért és mindenért, ami az ember életét szebbé, egészségesebbé, boldogabbá teszi. Ennek érdekében született az új egészségügyi törvény, ezt célozzák a rendeletek, ennek érdekében dolgozik a széleskörű egészségügyi hálózat, a szaporodó kórházak, rendelőintézetek, szakorvosi járóbetegrendelések a korszerű körzeti rendelők, a különféle gondozások és minden, amit ma a gyógyító megelőző egészségügyi munka megkövetel.
38
A beteggyógyítás fontosságát senki sem vitatja, de az új szocialista állásfoglalás a beteggyógyítással egyenlő értékűnek tartja a betegségeket megelőző úgynevezett preventív munkát, mert ma már bebizonyosodott, hogy megfelelő tájékozottsággal és céltudatos magatartással a megbetegedések tekintélyes része megelőzhető.
Á házi betegápolás célja a gyógyulás és gyógyítás tudatos megsegítése, a beteg panaszainak mérséklése. Ettől függetlenül meg kell ismerni a házi betegápolónak az elmondottakat, hogy egészségügyi szemlélete világossá és korszerű váljék.
.. ..és mi a betegség?
A felelet ezekután egyszerű: az egészség ellentéte.
Az az állapot, amikor a szervek együttműködése valamilyen ok miatt zavart, amikor az egészség egyensúlya megbillen. Lehet, hogy ez a zavar csak átmeneti, csak pillanatnyi és az egyensúly minden különösebb beavatkozás nélkül önmagától helyreáll: me99yógyul. Esetleg komolyabban nem is betegszik meg valaki. De néha tovább, huzamosabb ideig tart és beavatkozás, segítség, orvosi kezelés, házi ápolás, gyógyszerszedés, környezetjavítás, életrendváltoztatás válik szükségessé, hogy újra biztosan álljon a lábán az egészség.
Lássuk röviden mik is okozhatnak betegséget?
Az úgynevezett betegség okozó tényezőket két nagy csoportra oszthatjuk. Az első csoportba tartoznak az élő kórokozók. Ezek között megemlítjük az állatiakat: Az
ízeltlábúakat, a férgeket és az állati véglényeket. És a növényieket: A gombákat, a baktériumokat és a vírusokat.
A második csoportba az élettelen kórokozókat soroljuk, amelyek fizikai és eröművi hatások lehetnek, például:
a napsugárzás
a hőártalom
az időjárás tényezői
39
a villamosság és sugárhatás és az erömüvi károsodások. És
vegyi ártalmak. Például:
állati mérgek (méhcsípés, pókcsípés, és kígyómarás) növényi mérgek (mérgesgombák, anyarozs) ásványiak (rézgálic) és mesterséges vegyületek (szublimát, altatószer)
Ebbe a felosztásba minden betegség oka belefér, ha megismeri őket a tájékozódni vágyó házi betegápoló.
Ma már szükséges, hogy a kórbonctan alapbeosztását is megismerje a kellően tájékozott házi betegápoló és legalább azt lássa világosan, hogy a kóros elváltozások milyen csoportokba oszthatók:
- fejlődési rendellenességek, mint pl. a nyitott gerinccsatorna, vagy a nyúlajak és társai, az
- elfajulások, elhalások, mint a szívizom elfajulás, vagy a keringési zavarok okozta szövetelhalás, a
- túltengések pl. a szívizom túltengése, a
- gyulladások akár savós, akár gennyes gyulladásról van is szó,
- vérkeringési és vérellátási zavarok és érbetegségek, a
- daganatok, a jó és rosszindulatúak egyaránt, és
- a belső elválasztása rendszer betegségei. Végül az
- idegrendszer betegségei.
Akármilyen betegséggel találkozik a házi betegápoló, azok mindegyike beosztható az elmondott felsorolás valamelyik csoportjába.
A további tájékozódás érdekében meg kell ismerkedni a következő fogalmakkal:
Az orvos nem a betegséget gyógyítja, hanem a beteget, akinél a folyamat a helyi megjelenési formáján túl feltétlenül az egész embert érinti és ezt tudomásul kell venni mindenkinek. Az embert befolyásoló — esetleg kínzó — betegség lehet heveny lefolyású, rövid ideig tartó, lehet hosszabb lefolyású, de teljes gyógyulással végződő és lehet idült — szaknyelven krónikus —, ami bizonyos esetekben teljesen kialakult csökkentér- téküséggel, úgynevezett „állapottal” fejeződik be. Például, akinek a lábát levágják és gyakorlatilag meggyógyult, annak a szervezete egészséges, de csökkentértékú. így fogható fel a teljesen
40
foghiányos egyén, vagy az úgynevezett „cukorbeteg” a diabetikus is.
Egyes betegeknek van betegségtudatuk, talán több is a kelleténél. Ezek megkövetelik a nyugalmat, a pártfogást, a segítséget, a gondoskodást, kímélik magukat és szótfogadnak az orvosnak. Mások hösködnek, nem akarják tudomásul venni, hogy betegségük miatt dolgozni, a megszokott életet folytatni, testüket és idegrendszerüket megerőltetni nem szabad. Ezek azok, akiknek nincs betegségtudatuk. Ezért mondjuk: a beteget a betegségtudat, vagy annak hiánya jellemzi. Ezért helyes a „betegek iskolája” gondolat felvetése, ahol a beteg a szükséges magatartás lehetőségeit megtanulja, mert meggondolatlanság, a merészség, a hősködés, vagy önállóskodás minden esetben káros. A „betegek iskolája” célja a „kíméletre szorulók” és a „csökkentér- tékűek” helyes szemléletének nem eltorzult betegségtudatának kialakítása, és hogy a helyes magatartás igénnyé váljék.
Végül lássuk kik is tekinthetők véglegesen, vagy átmenetileg csökkentértékűnek?
Elsősorban a heveny és idült betegek. Idült betegnek tekinthetők a testi, vagy a szellemi fogyatékosok, akiknél a károsodás végleg kialakult. Ugyancsak véglegesen csökkentértékűek, az előrehaladt korú öregek, akiknél gyakran valamilyen betegség — pl- agyi érelmeszesedés — is súlyosbítja a helyzetet. Átmenetileg csökkentértékűek, a kisgyermekek és a terhesek. Ez az apróságoknál a növekedéssel, a kismamáknál a gyermekágy, illetve a szoptatás befejeztével megszűnik. Végül ilyennek nevezhetők a gyenge akaratú tétova emberek, akiket Móra Ferenc „többel jó” embernek nevez, mert tömegben megállják a helyüket, de önmagukban elsikkadnak.
A csökkentértékű és elsősorban a beteg — akár tudja, akár nem kíméletre és gyámolításra szorul. Ez heveny betegségek esetén a betegápolás, a többi említett esetben az úgynevezett gondozás, vagy még helyesebben gondoskodás, ami a szélesebb lehetőségeket is magába foglalja.
A házi betegápolás és a gondoskodás igénye szükséges és helyes módjának kialakítása az, ami ennek a kiadványnak a célmeghatározását jelenti.
A betegeket három csoportra oszthatjuk
Vannak járó, fekvő, és elfekvő betegek.
A járóbeteg, függetlenül betegségének súlyosságától az, aki pillanatnyilag nem szorul ágynyugalomra és orvosi vizsgálat, ke
6 Háti betegápolás I,
41
zelés, vagy ellenőrzés céljából bejár az orvosi rendelőbe. A gyógyuláshoz szükséges étrendi előírásokat meg kell tartania, megszabott, módon kell élnie és bizonyos esetekben sem szabad dolgoznia. Ezért, ha erre igényjogosult, táppénzsegélyben részesül. A járóbeteg házi ápolása aránylag nem nehéz feladat és főleg arra szorítkozik, hogy az orvosi előírások megtartását, a diétát és a gyógyszerfogyasztását ellenőrzi.
A fekvőbeteg ágyhoz kötött. Az orvos, a hivatásos körzeti ápolónő a lakásán látogatja meg és a betegágyban vizsgálja. A fekvőbeteg természetesen otthon szorul ápolásra.
Könnyebb lefolyású betegségben szenvedők mellett nem szükséges az ápoló állandó jelenléte, mert legfontosabb életszükségleteiről napközben önmaga is gondoskodhat: az előkészített gyógyszereket beveszi, táplálkozik, szükségét végzi, sőt szórakoztatásáról is gondoskodhat. A magatehetetlen, súlyos, lázas vagy béna beteg mellé azonban állandó felügyelet szükséges, ki a betegápoláson kívül legfeljebb csak apró házimunkákat végezhet.
Elfekvő betegnek azokat nevezzük, akik bár nem heveny betegségben szenvednek, de valamilyen idült ártalom miatt ágyba kényszerültek, betegségük hónapokig, esetleg évekig tart. Ezeknek az ápolása és gondozása a lehető legnehezebb feladat, mert sokban ugyan önellátók, de sok másban tehetetlenek és a betegápolónak türelme legyen, hogy csak a legszükségesebbekről is úgy gondoskodhassál ahogy azt a beteg megkívánja.
A betegséggel járó elváltozások két csoportba oszthatók: szubjektivek, amiről a beteg panaszkodik és objektivek, amiről a beteg nem beszél, de amit az orvos vagy az ápoló tapasztal.
Egyszerű felsorolásban lássunk először néhány olyan panaszt, mellyel a liázi ápoló munkája során gyakran találkozik és amelyekről a beteg akkor beszél, ha azt kérdezzük, mi a baja?
A „rosszullét” bizonytalan állapot. A beteg bővebb magyarázatot nem ad, csak arról panaszkodik, hogy nem érzi jól magát. Néha csak bizonytalanság-érzése van, esetleg szédül, feje kóvályog, remeg, máskor állapota az elesettségig fokozódik. Különleges rosszullét érzés az un. megsemmisülés érzése, amikor a beteget halálfélelmek gyötrik. Az is előfordulhat, hogy rosszullét egyes végtagok, vagy az egész test zsibbadásával esetleg elnehe- zedésével, erőtlenséggel jár. Igyekezzünk a semmitmondó „rosz- szulét” kifejezéséből rákérdezéssel közelebbi jeleket, tüneteket,
42
kihámozni. A beteg rosszulléte az eszméletvesztésig fokozódhat. Eszméletvesztéskor a beteg önkívületi állapotba jut: elájul. Sem magáról, sem környezetéről nem tud. Az eszméletvesztésnek két fontos formáját emeljük ki a sok közül. A sápadt arcszínnel, hidegverítékezéssel jelentkező ájulást, amelyet vérkeringési elégtelenség, agyvérszegénység, hirtelen fellépő szívgyengeség okozhat és amelynél a beteg melegítése, vízszintes helyzetbe hozása, lefektetése, dörzsölése és izgató szagú folyadék (pl. szalmiákszesz) szagoltatása célszerű. Ha nyelni tud, magához térésekor kísérletet tehetünk feketekávé itatásával is.
Ellentéte a vértódulásos eszméletvesztés, amelynél az arc szederjes kivörösödése, esetleg puffadtsága a jellemző és okát többnyire a magas vérnyomásban vagy agyvérzésben találjuk meg. Ilyenkor a beteg felültetése, fejének felpolcolása és a fej megnyugtató, hűvös borogatása célszerű.
Egyes betegeknél eszméletvesztéssel, vagy az eszméletvesztés veszedelmével számolnunk kell. Erre alkalomadtán az orvos feltétlen készítse elő a házi betegápolót, felsorolva a fenyegető veszély közeledésének a jeleit is.
Csak példaképpen említjük, hogy pl. cukorbetegségnél a vércukorszint emelkedése és hirtelen csökkenése egyaránt okozhat eszméletvesztést. Az eszméletvesztésnek ezt a formáját úgy nevezzük, hogy „kóma”. Első formáját a diéta megszegése, vagy az injekció elmaradása, a másikat pedig az injekció beadása utáni koplalás okozhatja; aki cukorbeteget ápol, feltétlenül számolnia kell a kóma lehetőségeivel.
A fájdalom igen fontos, határozott betegségtünet és az enyhe érzékenységtől, a súlyos, gyötrő, kínzó fájdalomig terjedhet. Lehet állandó, szűnni nem akaró, egyenlő erővel jelentkező, de lehet hullámzó is, amikor időnként enyhül, máskor erősödik. Sőt lehet időszakos is, ilyenkor a napnak csak bizonyos szakában jelentkezik. Ilyen időszakos fájdalom esetleg egyes szervek működésével kapcsolatos — pl. mozgáskor, köhögéskor, légzéskor, emésztés idején, tüsszentéskor —, de ha a szervezet nyugalomba kerül, a fájdalom önmagától megszűnik.
Minőségét tekintve a fájdalom lehet tompa, szúró, hasító, lüktető, szorító és görcsös fájdalom.
. Egyes betegek a fájdalmat élénk színekkel, érzékletes módon panaszolják, mások csak akkor tudnak pontosabb képet adni, ha figyelmüket felhívjuk rá, vagy kérdésekre válaszolva tisztázzák & fájdalom jellegét.
6*
43
A görcsöket nem szabad összetéveszteni az állandó fájdalommal, a görcsök szakaszosak és még kifejezettebb jellegűek, akár gyomor, hasi, hólyagtáji, vese, végtagban fellépő, vagy egyéb görcsökről is van szó.
Az egészséges ember hőmérséklete és höelosztása egyenletes. A napi ingadozás az 1 °C-ot nem haladja meg.
Betegség esetén a hőszabályozásban zavar keletkezik. A hőmérséklet csökkenhet 36 °C alá, vagy emelkedhet a normális fölé. Ez utóbbi a láz. 37,5 °C-ig höemelkedésröl, 37,5—38 °C-ig alacsony lázról, 38—39 °C között közepes lázról, 39 °C felett magas lázról beszélünk.
A láz sok esetben hidegrázással kezdődik, majd csúcspontját elérve lassan, vagy hirtelen megszűnik.
Többféle lázmenet van: az egyenletes láz kisebb-nagyobb ingadozással tart a betegség egész lefolyása alatt, és csak akkor válik láztalanná a beteg, ha meggyógyult. Ugráló lázmenetről beszélünk, ha hirtelen kiugorva jelentkezik és ugyanolyan gyorsan meg is szűnik, illetve a lázas állapot a láztalannal váltakozik. Végül a váltóláz: több napos szünetek közbeékelődésével néhány napig tartó láz.
A lázas állapotban három szakaszt különböztetünk meg: 1. a hőmérséklet emelkedése, 2. a lázas állapot, 3. a hőmérséklet csökkenése (láztalanodás).
A lázas állapot megszűnhet fokozatosan, néhány nap alatt, de hirtelen órák alatt is. Utóbbi gyakran veszély jele (ezt nevezi krízisnek az orvosi gyakorlat).
A táplálkozással kapcsolatos betegségi tünetek között az első és leggyakoribb az étvágytalanság. Okozhatja a lázas állapot is, de az emésztőszervek, a gyomor, a máj, a vese, esetleg a szív betegségeit is kísérheti, tehát sokféle oka lehet. Ilyenkor a beteg nem éhes, adagját nem fogyasztja el, sőt néha még az étel látásától is undorodik. Az étvágytalanság csak tünet, tartóssága esetén komoly betegség lehet mögötte; tehát ilyen esetben fel kell az orvost keresni.
Jellemző emésztési kórtünet a székrekedés és a hasmenés. Az egészséges embernek rendszerint naponta egyszer-kétszer van széklete.
A széklet kemény, szinte bogyó- vagy golyószerű, hosszúkásán formált, hurka alakú, alaktalan puha pépes, vagy teljesen híg, sőt rizslészerű is lehet. Színe. sötét, vagy világos barna, betegség esetén fekete, szürkés-fehér, néha egészen világos a színe,
44
szinte agyagszerű, máskor vérrel csíkolt vagy szennyezett. Állaga egynemű nyálkás, erősen darabos, száraz, emésztetlen ételrészeket, esetleg bélférgeket is tartalmazhat.
A napi három-négyszeri erősen pépes széklet hasmenésnek számít. A székrekedés két-három, sőt több napi székletkieséssel jár. Bővebb ismertetésükre még visszatérünk.
Egy, az emésztéssel kapcsolatos másik betegségtünet a hányás. Alkalmi, vagy állandó hányinger, esetleg egyszeri vagy ismételt bőséges hányás vagy öklendezés formájában jelentkezhet. Fontos tudnunk, hogy nemcsak gyomor-, bélbajoknál, de más esetekben — pl. vesebajnál, idegrendszeri betegségeknél stb. — is gyakori.
A köhögés igen gyakori kórtünet. Állandó vagy időszakos lehet. Egész könnyű formája is van, de súlyos, görcsös, kínzó rohamok alakjában is jelentkezhet. Köhögés után többnyire kö- petet ürít az ember. A köhögési roham néha hányással jár anélkül, hogy ez az emésztőrendszer betegségét jelentené. A köhögési rohamok annyira fokozódhatnak, hogy akaratlanul bevizel, vagy székletet ürít a beteg.
A felső légúti hurutok gyakori tünete a tüsszentés, amit szintén nem szabad figyelmen kívül hagyni.
A beteg — az itt felsorolt panaszokon kívül — sok egyéb olyan megfigyelésről számolhat be, amelyek részben segítik a kórismeret tisztázását, részben hátráltatják. Ha a beteg élénk képzeletű, panaszkodó, sopánkodó természetű, akkor betegségében is az.
A házi ápoló ezeket az egyéni, szubjektív panaszokat nyugodtan hallgassa végig, ellenkeznie nem kell a beteggel, de jól teszi, ha iparkodik fékezni, megfigyeléseit helyes irányba terelni és már a vizsgálat előtt rábírni arra, hogy az orvost lehetőleg értelmesen, világosan és röviden tájékoztassa.
A betegnél az.önmagán észlelt és előadott panaszokon kívül olyan betegségtüneteket — kórtüneteket — is találunk, amelyekről nem is panaszkodik, de amelyeknek a helyzet megítélésében komoly szerepük van, ezeket — éppen a panasz hiányában — a betegápolónak kell megfigyelni, hogy beszámolhasson róla. Ezek az objektív tünetek.
Az ilyen tünetek egyes esetekben szembeötlők, máskor csak az veszi észre őket, aki nyugodtan és részletesen megfigyeli, megtekinti a beteget.
Az első az arc megfigyelése, mert a betegség tünetei gyakran már az arcon is megfigyelhetők. Az arc fáradtságot, kime
45
rültséget, idegességet, aggodalmat, ijedtséget, értelmetlenséget, öntudatlanságot, közönyösséget mutat. Megfigyelhetők még, ha püffedt, vagy beesett, sápadt, vagy kipirult sőt esetleg a bénulás is. A szem lehet szokatlanul csillogó, vagy ellenkezőleg fénytelen, fáradt, karikás, aláárkolt, vagy bágyadt. Néha a szemhéjak vörösek, gyulladtak, sőt könnyezhetnek is anélkül, hogy sírna a beteg. Egyes betegek látáscsökkenésről, duplalátásról is panaszkodnak. Előfordul, hogy fekete pontokat, szivárványszínű köröket lát a fényforrás és a tárgyak körül a beteg. Néha sajgó fájdalomról panaszkodik, máskor úgy érzi, mintha idegen anyag hullott volna a szemébe. •
A beteg orra, dagadt, vörös, erősen váladékos lehet. A váladék egyszer vízszerű, máskor sárgászöld, ragadós, esetleg véres alakban jelentkezik.
Néha a száj erősen lefelé hajló vonala is kifejezi a fájdalmat. Az ajkak sápadtak, kékes-lilák, szárazak, erősen cserepesek, vagy vértelenek lehetnek.
Ugyanígy megfigyeljük a fület is, ahonnét néha savós váladék, máskor sűrű genny, esetleg víz szivároghat, miközben fültáji fájdalmakról panaszkodik a beteg,
A megfigyelést folytatjuk a test egyéb részein is.
A bor állapotának nagyon sokszor igen komoly jelentősége van.
A kiütések, a bőr színének elváltozásai és minden egyéb bőrrendellenessség is fontos támpontot nyújt az orvosnak. Lázzal együtt jelentkező bőrtünetek esetén a beteget a legszigorúbban el kell különíteni, mert lehet, hogy fertőző betegséggel állunk szemben. Persze nem minden kiütés jelent fertőző betegséget, vagy ragályos bőrbajt, ennek eldöntése orvosi feladat.
Ugyanígy megtekintésre kerül a nyak, ahol duzzanatot, csomót, lüktetést, a mellkas, amelyen a szapora, vagy lassú, esetleg felületes vagy mély légzést, a has, ahol puffadást, behúzódást és fájdalmat észlelhet a betegápoló.
Arra is figyelni kell, hogy a beteg hogyan fekszik. Hasgörcsök miatt nem húzta-e össze a lábait, nem fekszik-e oldalán összezsugorodva, vagy egyéb szokatlan módon.
Felső tájékozódás terén a házi betegápoló egyedül a száj és garatüreg megfigyelésére szorítkozzék. Az egészséges ember nyelve rózsaszínű, nedves. A betegé száraz, fehér lepedőkkel borított, de sötét vörös is lehet. Máskor a nyelv megdagad, harapás nyomai láthatók rajta. A nyelv és a száj nyálkahártyáján kiüté
46
sek, foltok lehetnek. A foghús, az íny megduzzadhat, vörös, vérzékeny lepedőket, hólyagocskákat, kis hámhiányokat észlelhetünk rajta.
A garat képleteinek betegségtüneteit úgy látjuk leginkább, ha jó nappali fényben, esetleg villanyfénnyel, vagy zseblámpával a beteg torkába világítunk, miközben a nyelvet kanálnyéllel gyengéden lenyomjuk, és a beteget felszólítjuk, hogy mondja ki az „A” hangot.
A torok és a mandulák duzzadtak, vörösek, foltosak, tüszö- sek lehetnek, vagy szürkés-fehér lepedők boríthatja a garatképleteket. A beteg szájából .áramló lehelet édeskés, savanyú szagú vagy bűzös is lehet. Ezekből is tud az orvos fontos következtetéseket levonni.
A beteg egyéni — szubjektív — panaszai és a betegség kézzel fogható, az ápoló által is érzékelhető tünetei között nem lehet éles határt vonni. A szorosan vett testi (fizikális) és az idegrendszeri elváltozásokra épülő ún. lelki panaszokat sokszor csak igen nehezen lehet elhatárolni, megkülönböztetni egymástól. Ez az összekeveredés még az észlelőt is megzavarhatja.
A bénulást, zsibbadást és érzéstelenséget is sokan összekeverik, pedig másképpen érezhetők és érzékelhetők. Persze ezek is betegséget jelentenek, de okaik eltérők lehetnek. Ha a beteg efféléről panaszkodik, az ápoló feltétlenül jelentse a kezelőorvosnak, mert a kórisme és a kórjóslat szempontjából komoly jelentőségük lehet.
Az úgynevezett lelki — szellemi — tünetek között leggyakoribb az izgatottság, a nyugtalanság, a beteg ún. idegessége. Ez természetes, hiszen nem jól van, esetleg fájdalmak gyötrik, láza van, tehetetlen és a bizonytalanság is aggaszthatja. A beteg fokozott gyengédségre, türelemre és kíméletre szorul. Hosszas betegségben gyakori a türelmetlenség. A magas láz néha zavarttá teszi a beteget, sőt nemegyszer beszámithatatlanná lesz, sokszor rémképek gyötrik, beszéde összefüggéstelen, értelmetlen. Egyes esetekben a beteg bizalmatlanságával is számolni kell. Ilyenkor sem környezetéhez, sem orvosához nem őszinte, sőt igazságtalan. A beteget tehát mindig szellemi elváltozásaival értékeljük, nehogy közte és ápolója vagy családja között komolyabb nézeteltérés, szakadás támadjon.
47
A • családban, a közösségben az ápolást ellátó családtag, a házi betegápoló döntse el, ki kell-e hívni az orvost, vagy a beteg maga menjen-e az orvos rendelőjébe. Ebben az esetben — ha a beteg kísérőre szorul — a házi betegápoló gondoskodjék arról is, hogy a beteget valaki elkísérje.
Ha a betegnek csak kisebb höemelkedése van, hőmérséklete 37,5 °C körül jár, nincs hidegrázása, sem erős fájdalma, vagy nem fullad, nem érte súlyosabb baleset: nyugodtan maga menjen az orvoshoz. Az orvosnak naponta igen sok beteget kell megvizsgálnia, esetleg meglátogatnia és valószínűleg már több hívást is kapott, így csak később juthat el a fekvő beteghez, tehát hamarabb látja orvos, ha a rendelőbe fárad. Tartsuk szem előtt azt is, hogy a jól felszerelt rendelőben alaposabb, sokoldalúbb vizsgálat végezhető, mint a betegágy mellett és így a kór megállapítása gyorsabb és határozottabb. Nem súlyos esetben tehát a beteg előnyét szolgálja, ha a rendelőbe megy. Ha azonban állapota súlyosnak látszik, az orvost a beteg lakására kell hívni.
Az orvoshívás ideje a reggel, lehetőleg 8 óra előtt, hogy az orvos a beteg látogatását napi munkaidejébe illeszthesse. Ezzel nemcsak az orvos munkáját könnyítjük, hanem betegünk számára is biztosíthatjuk a látogatást. Híváskor pontosan adjuk meg a beteg nevét, korát, címét (emelet, ajtó ha más nevén lakik, az ajtóra írt nevet is mondjuk meg/) és azt, hogy mi a panasza, mi történt vele. Például a beteg lázas, köhög, hasa fáj, görcsei vannak stb. Napközben soronkívül csak hirtelen fellépő váratlan, súlyosnak látszó esetekben hívjunk orvost. Ilyenkor a rendkívüli hívást meg kell indokolni, például: eszméletvesztés, vérzés, hirtelen fellépő láz stb.
Ha a betegnek hidegrázása, magas láza, kiütései, erős fájdalma van, vagy eszméletét vesztette, küldjünk azonnal orvosért, a beteget pedig készítsük elő vizsgálatra. Fektessük ágyba és szükségszerint részesítsük elsősegélyben, gondoskodjunk nyugalmáról, bátorítsuk.
Hogyan készítse elő a házi betegápoló orvosi vizsgálatra a beteget?
Már az orvos megérkezése előtt meg kell hőmérőzni, hogy a kapott eredményt az orvosnak jelenteni tudja. Később a beteg hőmérsékletét — ha az orvos másképpen nem rendelkezik — naponta kétszer, reggel 7 és 8 óra között, délután 17—19 óra között
48
mérjük. Többször általában felesleges és csak zavarja a beteg nyugalmát. Hidegrázás alatt ne hőmérőzzünk, hanem közvetlenül utána, mikor a beteg melegnek érzi magát.
A házi betegápoló figyelje meg a beteg érverését, számlálja meg az érlökéseket és jegyezze fel a hőmérséklet adatai mellé. A lázas állapotra a beteg érlökéseinek szaporaságából lehet következtetni. Az érlökést a csuklón a hüvelyk ujj oldalán kell kitapintani úgy, hogy négy ujjúnkat az orsócsont mellett, a közép felé eső oldalon futó ütőérre helyezzük. Felnőtt, egészséges egyén érlökése nyugalomban percenként 72. Gyermeké 90. Újszülötté 130—140. Ha a beteg lázas, 37 °C fölött fokonként nagyjából 8—10-zel növekszik az érlökések száma. Az érlökés számlálását leghelyesebb lázmérés alatt végezni. Érdekes megjegyezni: normálisan percenként 18 a légvételek száma, a hőmérséklet ennek duplája: 36 és négyszerese: 72 a pulzus.
Ha a beteg fázik, hideg rázza, fektessük ágyba, takarjuk be, lábához, oldalához rakjuk ruhába takart meleg téglát, meleg vízzel telt, jól bedugaszolt üveget, vagy termofort. Ha a hidegrázás megszűnt, mérjük meg hőmérsékletét és jelentsük az orvosnak, de a beteget ne ijesszük meg; leplezzük előtte aggodalmunkat, még akkor is, ha a hőmérő 39—40 °C-t mutat. Fiatalok, gyerekek hamarabb kapnak ilyen magas lázat, mint az idősebbek, az öregek.
A beteg ilyenkor fejfájásról, szomjúságról panaszkodhat, esetleg össze-vissza beszél. Ilyen állapotban egy pillanatra sem szabad egyedül hagyni a beteget és az ágy közelében levő tárgyakat távol kell húzni, nehogy valamit lerántson és magában kárt tegyen. Ha a beteg magánkívül beszél, kijelentéseivel soha ne szálljunk vitába, inkább igyekezzünk megnyugtatni. Nagyon ügyeljünk, hogy az öntudatlan beteg székletét, vizeletét nem üríti-e maga alá, ha ez megtörténik, tegyük tisztába.
Figyelni kell a beteg légzését is. Láz alatt a beteg légzése is gyorsul. Felnőtt, egészséges ember átlagos légzés száma nyugalomban percenként 16—24, gyermeké 26, újszülötté 44. Láz nélkül a fizikai munka, a bőséges étkezés és az ideges felindulás — de sokféle betegség is — szaporíthatja a légvételek számát. A légzésszámot úgy kell megfigyelni, hogy a beteg lehetőleg ne vegye észre, de órával a kézben és legalább egy percen át. Fontos tünet a légvételek szaporodása és ütemének, ritmusának megváltozása.
Különleges feladatot jelent az orvost váró házi betegápoló számára, ha hasmenésben szenved a beteg, vagy hány, esetleg
49
bőséges köpetet ürít, vagy vérzik. Ilyenkor a hányadékot, a székletet, a köpetet, a vért fel kell fogni és az orvosnak meg kell mutatni. A váladékok felfogására mindig tiszta edényt használjunk és gondosan lefedve úgy kell félretenni, hogy ne szennyeződhessék és a hányadék, a köpet, a vizelet, vér vagy széklet se szeny- nyezze a környezetet.
Az orvosi vizsgálathoz tegyük rendbe a beteg szobáját, rakjunk el minden felesleges holmit, ami a beteghez való hozzáférést akadályozza, zavaija. Készítsen a házi betegápoló az asztalra egy pohár vizet, egy kanalat, ha a helyiség sötét, gondoskodjék megfelelő világításról és mosdóeszközökről az orvos számára. Készítse ki a beteg igazoló iratait, személyi igazolványát, és ha már állott orvosi kezelés alatt, a régi leleteket (kórházi zárójelentést stb.), vényeket vagy azokat az orvosságokat, amelyeket a beteg a közelmúltban használt. Mindez rendkívül megkönnyíti az orvos munkáját, és segít a betegen is. A vizsgálat alatt a házi betegápoló az orvosnak segédkezik. Levetkőzteti a beteget, szükség esetén támasztja, tartja és addigi tapasztalatairól pontosan beszámol.
Jelentés az orvosnak
Az orvos munkáját a betegápoló akkor támogatja igazán, ha mindenről pontosan beszámol, mindent lekiismeretesen jelent. Hogy semmit el ne mulasszon, leghelyesebb, ha az orvosi utasításokat feljegyzi és a beteg állapotáról napi jelentést készít.
Ezt a feljegyzéssorozatot sohase utólag emlékezetből készítse, hanem azonnal ha valami történt a beteggel, ha valamilyen észrevétele vagy megfigyelése van. Egyesek szerint ezek a feljegyzések feleslegesek, holott nem azok, mert sok esetben segítséget jelentettek a tapasztalat szerint.
A jelentések legjobban bevált formája a következő:
50
| A betegség napja: | Első nap: | Második nap: | Harmadik nap: |
| Dátum: | 1976. márc. 5. | 1976. márc. 6. | 1976. márc. 7. |
Hőmérséklet reggel: 37,8 °C este: 38,5 °C Orvosi vizsgálatok:déli 12-kor
Érlökések száma: 86
i
Légzés száma: 22
Széklet száma: nem volt
Vizelet száma: 4
Beadott gyógysz.: 3 x 2
Kalmopyrin
| Elfogyasztott ételek:
i | Reggeli: ,
tea, vajas kenyér Ebéd: húsleves, főzelék, kompót Vacsora: tejberizs Étvágya: közepes |
| Megjegyzés: | szédülés délután újabb hidegrázás |
| Különleges | ágyban marad |
| orvosi utasítás: | egyéb semmi. |
51
- FEJEZET
Hogyan segítheti a házi betegápoló az orvos gyógyító munkáját? Mit tegyen, hogy gyorsabban, jobban, könnyebben gyógyuljon a beteg?
A legelső és legfontosabb tudnivaló: a gyógyítás az orvos dolga. Abba beleszólni, a kiadott rendelkezéseket megváltoztatni, kifogásolni, lebecsülni senkinek sem szabad. Az orvos a különleges helyzetbe került embert gyógyítja és ez a munka csak akkor lehet eredményes és jó, ha a beteg bízik orvosában és nyugodt környezetben várja a gyógyulást, mert gyógyulni akar. Az ápolás célja: az orvosi munka elősegítése, a rendelkezések végrehajtása, a beteg ellátása, kisebb panaszainak enyhítése.
A házi betegápoló legelső tennivalója az, hogy orvost hív a beteghez. Amíg az orvos megérkezik, csak elsősegélyt nyújthat, azt is csak akkor, ha biztos abban, hogy helyesen cselekszik. Fájdalomcsillapítót, lázcsökkentőt adhat, vizes borogatást tehet, a beteget nyugalomba helyezheti, addig is amíg az orvos megérkezik és a beteg további sorsáról rendelkezik, de mást ne tegyen. A házi betegápoló akkor végez jó munkát, ha ápolását és gondozását az alábbi szempontok irányítják:
- A beteg kényelmének biztosítása.
- A gyógyulás feltételeinek megteremtése.
- A tisztaság fenntartása.
- A beteg nyugalmáról és helyes táplálkozásáról való gondoskodás.
- Az orvos utasításainak végrehajtása.
- A beteggel kapcsolatos lényeges megfigyeléseiről az orvos tárgyilagos tájékoztatása.
- Végül, ha soha semmit nem cselekszik az orvos utasítása nélkül vagy annak ellenére, még a beteg kérésére sem.
A helyes, jó ápolás alatt a beteg megnyugszik, panaszai enyhülnek, könnyebben gyógyul és hamarabb visszanyeri egészségét, munkaképességét. Ha pedig betegsége elhúzódó — idült, krónikus — a jó házi betegápoló, nehéz helyzetét elviselhetővé teszi.
53
Ki vállalhat betegápolást?
Az emberek egyenrangúságának az elve, amely társadalmunkban uralkodóvá vált, a családban is megköveteli a férfi és a nő egyenrangú viszonyát. Ma, amikor a nők nagy százaléka házon kívül dolgozik természetes, hogy a férfi is végez ház körüli munkát. Házi betegápoló is lehet mindenki, kortól és nemtől függetlenül, akinek megfelelő tudása, jóakarata, segítökészsége és türelme van hozzá. A házi ápoló elsősorban igyekezzék a beteg bizalmát megnyerni és szeretettel, odaadó segíteni akarással, türelemmel ápolja, gondozza betegét. Mindig határozottan, biztosan, de kíméletesen közeledjék hozzá. Ne feledkezzék meg arról, hogy a beteg mellett ö az orvos megbízottja, legkomolyabb segítőtársa, aki tetteiért az orvosnak, a betegnek, saját lelkiismeretének, de a társadalomnak is egyaránt felelős.
A betegápoló jó emberismerő és megfigyelő legyen. Mindig figyelje a beteg kedély állapotát, mert a betegség általában érzékennyé, rosszkedvűvé, türelmetlenné és kétkedővé teszi az embert. A beteg mindent észrevesz, ezért még súlyos esetben sem szabad maga körül kétségbeesett, aggódó arcokat látnia. Nyugodt, bizakodó légkört kell teremteni a beteg körül. Az ápoló mindig teljesítse a beteg kívánságait, amennyiben azok nem állnak ellentétben az orvosi utasítással. A betegápolás szaktudást, gyakorlati ismereteket is igényel. Ezért hosszabban fekvő, komoly beteg ápolására csak az vállalkozhat, aki a segítőkészségen, az áldozatvállaláson túl, ilyen ismeretekkel is rendelkezik.
is ügyelni kell, mert a betegápolás egyik fontos követelménye, hogy az ápoló megjelenése megnyugtató, öltözete egyszerű, tiszta, rendes legyen. Ruhája kényelmes szabású, rövid ujjú, melyet egy fehér köpennyel véd, .amiben minden ápolási tennivaló higiénikusan, akadálytalanul elvégezhető. Ma már olyan műszálas fehér köpenyek kaphatók, melyek mosása, tisztántartása egyszerű, nem kíván különleges munkát. A beteg ellátása járkálást, talponlétet követel, tehát a lábára magasszárú cipőt, vagy legalább lapossarkú, kényelmes lábbelit húzzon.
Az ápoló tisztálkodása igen fontos feladat. Ajánlatos a naponkénti fürdés, vagy zuhanyozás, amit csak rendkívüli esetben szabad elhagyni.
54
Nagy gondot fordítson keze tisztántartására. Minden ápolási művelet előtt és után gondosan mosson kezet, majd puhító kenőccsel előzze meg kézbőrének kiszáradását. Ha a beteg cseppfertőzés útján terjedő betegségben szenved influenzás, hurutos, okvetlenül használjon szájkendőt, amíg a beteggel foglalkozik. Haját fehér kendővel kösse be. A beteg és saját szempontjából egyaránt fontos, hogy a betegápoló a szűrővizsgálatokon rendszeresen jelentkezzék és az egészségügyi szabályok megtartására ne csak a betegét szorítsa, hanem ő maga is tartsa meg azokat. A beteg szobájában, a beteg környezetében dohányozni nem szabad. Fertőző beteget ápoló saját védelme érdekében se dohányozzék, hiszen a fertőzött kézzel megfogott cigarettával magát is megfertőzheti.
Gyógyító szó — gyógyító környezet
Hihetetlen ereje van a szónak: építeni és rombolni lehet vele. Az évtizedeken át folyó tárgyilagos megfigyelés két alapvető igazságot bizonyít. Az egyik az, hogy a nyugalom kedvezően hat a gyógyulásra, sőt a derű, a kellemes jóleső bizakodás a gyógyulás folyamatát gyorsítani képes, míg a feszültség a szellemi összcr- omlás, a levertség, a gyógyulásban vetett hit elvesztése a beteg állapotának a romlásával jár. A másik meg, ami az ember és a környezete kapcsolatára épül az, hogy jóhatású nyugalmas környezetben a kórlefolyás ideje megrövidül, ártalmas kellemetlen környezetben meghosszabbodik.
Az elsőre példa az, hogy a fölényeskedő, titkolózó, nagyképű szó súlyos stresszként hatva napokig kínozhatja a beteget azzal, hogy valaki —; legyen az orvos, ápolónő, háziápoló, betegtárs, családtag, vagy csak látogató — mit mondott? … kitől hallotta? miért mondta? Az ilyen ágy mellett elfordulva mondott észrevehetően vagy akaratlanul elbújtatott közlés, vagy megállapítás elég gyakran más, kórlapon is megfigyelhető károsodást okozott. Főleg azok a megállapítások, amelyeket a beteg nem ért elég világosan. Többször észlelt jelenség, hogy a leleteket szemlélő vagy a recepteket átvevő orvosnak, gyógyszerésznek egy arcrándulása, egy kellemetlennek látszó grimasza elégséges ok a kétkedés elültetésére. A gyanú viszont igen veszedelmes érzés. Idézzük csak Petőfit:
55
„Mert a gyanú furcsa gyermek pedig
Amikor a világra születik
Mindig éhes, mindig enni vágyik,
S ha jólakott, szörnyeteggé válik.”
A másodikra kézzelfogható példa az, hogy a betegek tekintélyes számánál megfigyelhető, hogy a kórházban még akkor is gyorsabban és eredményesebben gyógyulnak, mint odahaza, ha eleinte nem is szívesen fogadják a kórházbautalást. Gyorsabban és eredményesebben gyógyulnak nemcsak azért, mert intézetben a gyógylehetőségek sürítettek, hanem azért is, mert kiemelik őket az otthoni káros környezetből és a feltehetően káros környezethatást sikerül kiiktatni. Ennek sajnos az ellenkezője is köztudott: a korán, rendszerint saját kérésére kibocsátott beteg gyógyulása az otthoni feszült környezetben lassúbbá, bizonytalanabbá válik.
Ez persze nem azt jelenti, hogy minden beteget kórházba kell vinni, már csak azért sem, mert a kórházi kezelés szükségességének a megállapítása sohasem a beteg, vagy a család, hanem mindig a kezelőorvos dolga. Ezt a kérdést már csak azért is igen alaposan meg kell fontolni, mert bizonyos esetekben a feszültségnek éppen az az oka, hogy a beteg kórházba szeretne menni és mivel kezelőorvosa beutalását nem tartja szükségesnek, kialakul nála a célneurózisnak az a formája, amikor a beteg állapotának a romlásával, betegségének súlyosbodásával, a betegségbe való meneküléssel akar valamit elérni. Ilyenkor az alapbetegség folyamatos enyhítésén kívül a beteg idegállapotának a megjavítása is igen komoly feladat az orvos, a körzeti ápolónő és a háziápolónő számára egyaránt.
A gyógyító szó kimondása és a gyógyító környezet megteremtése tulajdonképpen itt fonódik össze, mert hiszen a szó a környezet szülötte és ha a megfelelő környezetet biztosítja a háziápoló a betegágy körül, vagy a lábadozó beteg betegszobájában, akkor egy csapással már két legyet ütött.
A házi betegápoló feladatainak az összes tennivalói között egyik legfontosabbika és legnehezebbike a beteg tökéletes elszigetelése.
Az emberek jó része — és talán ez még szerencse is! — szószátyár, sokbeszédű, de nem kártékony. Ök, ha feleslegesen izgatják is a beteget, az legfeljebb kedélyhullámzást, vagy enyhe derűt okoz. Kisebb csoportja viszont akkor is kártékony lehet, ha nem rosszindulatú, csak ügyetlen. Ezek azok, akik olyan iránt
56
érdeklődnek, amiről minnél kevesebbet kellene beszélni, akik olyan híreket hoznak, amelyek kellemetlenek, akik a beteg érzékeny idegrendszerében elültetik a bizalmatlanságot, a kétkedést, és elveszik az orvosába és gyógyulásába vetett hitét.
A gyógyulás alapja a gyógyulni akarás és a gyógyulás reménye. Aki nem akar meggyógyulni és aki nem bízik, az nem is fog soha. Aki betegségét csak átmeneti rendellenességnek, olyan kellemetlen pocsolyának tartja, amin minden körülmények között át kell evickélnie, az átvészeli még a komoly egészségkárosodásokat is. Ez teszi szükségessé azt, hogy az orvos és vele együtt az egész környezete mintegy szuggesztív módon iparkodjék a beteget a nyugalommal és bizalammal biztosított szellemi, illetve idegrendszeri gyógyulás útjára terelni, ami vegetatív úton a testi gyógyulás biztosítéka. Ez azzal bizonyítható, hogy a helyesen alkalmazott szuggesztív mód a betegben olyan autoszug- gesztív folyamatot indíthat és rögzíthet, ami a beképzelés erejével hat és úgy serkenti, egyengeti, ha kell nyugtatja és erősíti az élettani folyamatokat, hogy azok a beteg gyógyulását szolgálják. A bizalom elveszítése, a szellemi egyensúly felbomlása idegrendszerint rövidzárlatot és súlyos visszaesést okozhat.
Igen fontos tényező a beteg idegrendszeri egyensúlyának a megtartásában a figyelem elterelése, illetve szükség esetén a befolyásolása. Az, hogy a beteget a saját sorsa fokozottan érdekli, természetes és az információ szerzés megakadályozása helytelen lenne.
Ügyelni kell arra, hogy ha a beteg valóban szépen javul, akkor a jó és szerencsés jelzéseket minél hamarabb megkapja. Ne olyan durván és szinte eléje lapátolva, hogy ez már gyanússá váljék, hanem természetesen, megnyugtatóan. Ha viszont kellemetlenek a hírek, akkor a tájékoztatással óvatosabb legyen a környezet. Ne tagadja az igazat, mert a hazugság kiderülése miatt súlyos kétségbe zuhanhat a beteg, hanem ilyenkor iparkodjék a beteg figyelmét elterelni. Ennek a legegyszerűbb módja a szórakoztatás, legyen az televízió, rádió, zene, könyv, játék vagy bármi egyéb.
Mostanában sokat beszélnek a mental-higiénéröl az idegrendszer egészségben tartásáról. Igen helyes, mert valóban a szellemi egyensúly és az úgynevezett lelki erő, a cselekvőképes nyugalom megtartása elképzelhető, lehetséges és a bosszantó körülmények kikapcsolásával és ellensúlyozásával megelőzhető. Ugyanakkor azonban beszélhetünk-e kimondottan ideg- és elmegyógyászati feladatokon kívül olyan therápiáról is, amire minden beteg rá
57
szorul, ami minden betegség szükségszerű velejárója és amivel, ha a gyógyitását nem veszik figyelembe, akkor súlyos hibát követnek el.
A beteg: az beteg. Bármilyen tájékozott, bármilyen kemény, bármilyen rugalmas és bármilyen kicsi is a panasza. Aki beteg bizonyos fokig befolyásolná válik. Ha ezt a befolyásoltságot megszüntetik és sikerül elérni a beteggel azt, hogy ne befelé, betegsége felé nézzen, akkor már igen jelentősét lépett a gyógyulás útján.
A lelkinyugalom megszerzésének, a felesleges izgalom elkerülésének egyik legjárhatóbb útja a derű, ami néha tréfás vidámságot, de máskor csak igen enyhe mosolyt jelent, mert ami az egyik betegágy mellett megengedhető az a másik mellett semmi esetre sem az. A betegszoba hangulatának kialakítása igen fontos feladat és célját sokkal«. nehezebben éri el, az aki ezt a komoly tennivalóját nem végzi el lelkiismeretes módon.
A gyógyulás, gyógyítás és a betegápolás tennivalói a mindennapi élet sokszínű mozaikköveiből rakódnak össze. Színeinek megválasztása az életet formálók betegség esetén — a gyó
gyítók, az ápolók, a gondoskodók feladata., A folyamatosan ismétlődő és egymáshoz kétségbeejtően hasonló esetek fásulttá. malomtaposóvá, lélektelenül intézkedőkké teszik a hivatásos gyógyítókat. Ezért kell kétszeresen megbecsülni azokat a nagyon tiszteletreméltó egészségügyi dolgozókat, akik folyamatosan azt látják, azt vallják, hogy minden kóresetben ember a beteg. A házi ápolónak nincs arra módja, hogy a kétségbeesésig belefáradjon tennivalójába. Ha érdeklődése, jóindulata és emberszeretete megmarad, akkor bízni lehet abban, hogy megteremti betege körül a megfelelő környezetet és ügyel arra, hogy a sokhangon elmondott beszédek közül más ne jusson el hozzá, mint a derűt biztosító, javulást ígérő és bizalmat gerjesztő gyógyító szó.
A házi betegápolási munka részletes ismertetése előtt szükséges, hogy a betegápoló megismerkedjék a házi betegápolás eszközeivel és használatukkal.
A lázmérővel; tizedfokra beosztott ún. orvosi maximumhőmérővel végezzük a test hőmérsékletének mérését. Beosztása 0,1 fokonként 34—42 °C-ig terjed. Felnőtt ember, serdülő hőmérsékletét hónaljban mérjük.
58
Használat előtt a hőmérőt szappannal, vagy nem maró fertőtlenítő oldattal meg kell mosni. Hónalj hömérözésnél a hőmérőt 10 percre az izzadtságtól szárazra törölt hónaljba helyezzük és a kart a mellkashoz szorítjuk. A hőmérő higanytartója feküdjék a bőrhöz és soha ne lógjon ki hátul a hónaljárokból. Ha gyermeket, vagy eszméletlen beteget hőmérőzünk, a felkart jól szorítsuk a mellkashoz, mert különben bizonytalan eredményt kapunk. A 10 perces lázmérési időt feltétlenül meg kell tartani, mert még a jó műszer is csak ennyi idő alatt veszi át tökéletesen a test hőmérsékletét. A hömérőzés időpontját és a leolvasott hőmérsékletet jegyezzük fel és mutassuk meg az orvosnak.
A végbél hőmérőzésről későbbi szak-fejezetünkben részletesen szólunk.
Használat után a lázmérőt le kell mosni langyos, szappanos vízben, esetleg fertőtlenítő oldatban, higanyszálát óvatosan kell törölni szárazra, majd lerázni, és visszahelyezni tokjába.
A beöntő, vagy irigátor több részből áll. Legfontosabb része a tartály. Ez üveg vagy zománcedény. Ennek folytatása az edény kifolyócsövére húzható’ gumi, vagy műanyagcső, amire csappal ellátható csatlakozóra szerelhető gumiból, műanyagból vagy üvegből készült végbélcső kerül. Van az irigátornak egy enyhén meghajlított hüvelyöblítésre szolgáló csöve is. Végbélbeontésre használt irigátort sohase használjunk hüvelyöblítésre.
Használat után az irigátort gondosan kimossuk és a végbél vagy hüvelycső fertőtlenítése után legajánlatosabb a megszárított és sikporozott gumicsővel együtt a felszerelést egy erre a célra varrt vászonzacskóban tartani.
A beöntőkészülékek közé tartoznak a gyermekápolásban használatos gumibeöntölabda és a nagy gumigalléros nőgyógyászati labda is.
Ö9
Az ágytál zománcból, vagy porcelánból készül. Egyes példányoknak fedője is van. Ha nincs, fából vagy kemény papírból készítsünk. Fedetlenül ne hagyjuk.
Vizelökacsa kétféle van: férfiak és nők részére. Használata kényelmesebb és célszerűbb, mint az éjjeli edényé. Üvegből készül. Szájára kemény papírfedelet készíthetünk.
A szoba-űrszék olyan lábadozó, ülő, esetleg járóbeteg szá-
mára való, akit nem akarunk az időjárás viszontagságainak ki-
tenni, főleg falun, ahol a lakásban nincs W. C. Házilag is könnyen
elkészíthető, ha valamilyen lyukkal ellátott ülőke alá kiöntő
vödröt, vagy éjjeli edényt helyezünk. Ezen is legyen mindig
fedő.
60
i
A vizeléshez és székeléshez használt edényeket használat után gondosan ki kell mosni, lúggal kiforrázni, vagy mésztejjel fertőtleníteni.
A gennytál hosszúkás, egyik oldalán domború, másikon homorú, felülnézetben babszem alakú üvegből, zománcos bádogból vagy műanyagból készült tálacska. A homorú oldalán a testhez illeszthető úgy, hogy köpés, nyálfolyás, hányás, vérzés esetén a váladék félre ne folyjék.
Köpőcsésze többféle is van. Sőt a tökéletes zárószerkezettel ellátottak zsebben hordhatók. A homokkal, hamuval telt faládák használata nem ajánlatos, mert a legyek szétcipelik a kórokozókat és gusztustalan is. Legjobbak a zománcból készült, csapófedéllel ellátott köpőcsészék, amelybe fertőtlenítő folyadékot kell önteni. A köpőcsészék tisztántartása, forrázása, fertőtlenítése a betegápoló egyik legfontosabb feladata.
61
Mosdótál két darab szükséges, egy nagyobb és egy kisebb. A nagyobb kézmosásra és önálló mosakodásra, a kisebb az ágyba helyezhető és egyes testrészek külön lemosására szolgál. Sőt ha nincs a háznál gennytál, még egy harmadik tálka is kell a szájmosáshoz. A mosdatás fontos kelléke még a körömkefe, a mosdókesztyű és a gumiszivacs is.
Fehérneműt betegek részére csak rendkívüli esetekben készítsenek. A súlyos, magatehetetlen betegek számára alkalmas az elől zárt, hátul nyitott ing. Szükség van a különböző borogatáshoz használható esetleg kötőkkel ellátott kendőkre, lepedőkre és az ún. harántlepedőre. A szennyes ruhát mosásig lefedett és fertőtlenítő folyadékkal telt edénybe dobja a gondos házi betegápoló.
Gumikesztyű használata általában nem kötelező, de elengedhetetlen, ha az ápoló valami olyan munkát végez, amely saját testi épségét, egészségét veszélyezteti. Gennyes sebek kötözése, fertőző váladékokkal való foglalatoskodás, irigálás, végbélkúpok felvezetése közben feltétlenül javasolt. Használat után a gumikesztyűt még a kézen megmossák, fertőtlenítik, majd szárazra törölve, sikporozás után kifordítják, belső felét is megtör- lik, sikporozzák és szellős zacskóban tárolják.
Csapolócsövet (katétert) olyankor rendel az orvos, ha a súlyos beteg képtelen vizelni és a cső bevezetését a házi betegápoló jól begyakorolja. A csapolócső gumiból, műanyagból, nők részére üvegből készül. Fertőzés veszélye miatt csak frissen kifőzve szabad használni. Ugyanúgy kell tisztántartani, mint a többi gumieszközt, majd fertőtlenítés után tiszta törülközőbe csavarva tartható a következő használatbavételig. A szélcsö is csapoló cső, de rövidebb és vastagabb, mint a hólyagcsapoló. A végbélbe tolják, hogy a szelek könnyebben távozhassanak. A csöveket használat előtt ki kell főzni.
Belélegzökészülék — inhalátor — többféle van. Haszná-
latát az orvos pontosan megmagyarázza.
Ágyasztalka, használata hosszú
időre ágyba kényszerült beteg számá-
ra elengedhetetlen. Az orvosi felsze-
reléseket árusító üzletekben szerezhe-
tő be, de házilag is el lehet készíteni.
Lényege az. hogy támasztó szerke-
zete az ágy alá csúszik, míg lapja
az ágy felett a beteg elé tol-
ható és szükség esetén billenthető.
62
Házilag, rajztáblaszerű deszkalapot készítünk és olyan magas lábakat építünk alája, amelyek jobbról-balról a matracra, a szalmazsákra vagy ha a fedőlap elég hosszú, a padlóra támaszkodnak.
Fejmagasító — vagy fejpolcó — támasztékkal ellátott deszkalap, amelynek segítségével a beteg párnáját a szükséges magasságra tudjuk emelni. Nagyon jó szolgálatot tesz az egyszerű négyszögletes ülőlapú támlás szék, amely a mellékelt rajz szerint támasztékként használható.
Lábtámasz függőleges deszka, amely úgy helyezhető az ágy alsó végéhez, támlájához — hogy azon ha fel akar ülni a beteg — a talpa megtámaszkodhassék. Gyenge, leromlott állapotban levő betegek nem tudják lábukat megvetni. Ezeknek a térdük, illetve combjuk alá tegyünk támasztékot. Ezt a legegyszerűbben úgy készíthetjük, hogy az összegöngyölt pokrócot lepedőbe csavarjuk és a kiálló lepedörészt kétoldalt rögzítjük. A támaszték a beteg térdeit kényelmesen tartja.
Kapaszkodó kengyel (gyeplő) arra szolgál, hogy a nehezen mozgó beteg belekapaszkodva felhúzódjék és helyet változtasson. Kötélből, szíjból, hevederből, összecsavart pólyából készíthető. Egyik végét a betegágy alsó végéhez erősítjük, míg a másik vége a beteg kezeügyében van? A talp ilyenkor a lábtámaszra nehezedik.
Ülöpáma gumiból vagy vászonból készülhet. Rendszerint kerek és a közepén lyuk van, de szükség esetén más alakú is lehet. A vászonból készült ülőpárnát tollal, vagy vattával tömhetjük ki. A gumiülőpárnát mindig feszesre húzott vászonnal borítjuk be, mert a bőrt közvetlenül érő gumi fájdalmas és nehezen gyógyuló feltörést okoz.
63
Csőrös csésze porcelánból vagy üvegből készült itatóedény, amelynek csövéből a beteg fekve is kényelmesen ihat anélkül, hogy az ital az arcába ömlenék.
64
Jégtömlő gumi vagy vízhatlanított zsákocska, amelynek bemeneti nyílását csavarmenetre járó kupak fedi. A jeget apróra törve tesszük bele és ruhába takarva borogatunk vele, Használat után belsejét alaposan kiszárítjuk, mielőtt fedökupokját visszahelyeznénk. A gumiból készült jégtömlöbe ajánlatos kevés hintőport fújni és kívül is besikporozni.
Melegítöpárna azbeszt vánkosba ágyazott elektromos szerkezet, amelynek drótjai átmelegednek. A vezetéken levő kapcsolóval hőfoka szabályozható. Óvatosan használjuk mert az esetleges hibák könnyen tüzet, vagy elektromos ütést okozhatnak. Alkalmazásakor a beteget sohasem szabad magára hagyni, és el- alváskor a csatlakozó zsinórt mindig ki kell húzni a hálózat rózsájából. Ennek elmulasztása már okozott tűzvészt sőt halálos balesetet. Bekapcsolás előtt pedig tájékozódni kell, hogy a házban levő villamos feszültség megfelelő-e a készülék méretezésének.
Injekciós fecskendő használata is szükségessé válhat egyes betegeknél. Például a cukorbajnál, ha a beteg az injekciózást kellőképpen megtanulta és begyakorolta, a tisztaság legszigorúbb megtartása mellett az injekciót beadhatja.
A fecskendőt használat előtt a tűkkel, csipesszel együtt tiszta vízben 30 percen át forralni kell! Ajánlatos a vízhez lá- gyításul csipetnyi szódabikarbónát adnunk. Forralás után a vizet leöntjük a fedő fazékraszorítása közben úgy, hogy az edényben ne maradjon víz. Lehűlés után a fedőt levesszük, kezet mosunk és a csipesszel a fecskendőt kiemelve belehelyezzük az ugyancsak csipesszel megfogott dugattyút, majd ismét csipesszel ráhelye- zük a tűt. A fecskendőt és a tűket használat után tiszta vízben, gondosan kimosva, tiszta kendőbe csomagolva, fedeles műanyagtartóba tartsa a beteg és csak közvetlen használat előtt főzze ki újra. Ma már sokkal praktikusabb az egyszeri használatú úgynevezett ,,eldobható fecskendő és tű” alkalmazása, melyet steril csomagolásban lehet megvásárolni.
Az injekció beadása előtt a bőrfelületet benzines vattával könnyedén letöröljük, de ne dörzsöljük, ne nyomkodjuk a kérdéses bőrfelületet. A bőr alá, a laza kötőszövetbe könnyű injekciót adnunk. Ez a leggyszerűbb feladat: a bőrt kissé felemelve, a tűt kissé oldalról, a bőrrel majdnem párhuzamosan szúrjuk. A bőr alá fecskendezés előtt a fecskendő dugattyúját kissé vissza kell húzni, hogy észrevegyük, ha a tűvel netalán érbe szúrtunk. Ha a fecskendőbe megszíváskor vér kerül, a tűt kihúzzuk és új helyre szúrunk.
65
Az injekció beadása után nyomjunk a szúrás helyére steril vattacsomót. Ha a beadás helye vérzik, enyhén nyomjuk a vattát a bőrre. Ha a vérzés így sem áll el, ragtapasszal gézcsomót erősítsünk a szúrás helyére. Ha az injekció helye napokig fáj, meg- vörösödik, vagy dagad, feltétlenül jelenteni kell az orvosnak. Az injekciózás módszerét — technikáját — könyvből megtanulni nem lehet és nem szabad. Injekciót csak az a cukorbeteg adhat magának, akinek az orvos részletesen elmagyarázta, akit injekciózni megtanított és aki az orvos szemeláttára — tehát személyes ellenőrzése mellett — az eljárást kellően begyakorolta.
A házi betegápoló egyik legfontosabb feladata, hogy a beteg
számára a betegágy legmegfelelőbb elhelyezését megtalálja. Hol
legyen a beteg ágya?
Lehetőleg a lakás egyik külön
szobájában, de ha erre nincs mód,
akkor a szoba legnyugalmasabb,
legvédettebb szöglete legyen a „be-
teg sarok”. Arra nagyon vigyázzon,
hogy ez ne a legsötétebb legyen, mert
a fény hiánya nyomasztóan hat a
beteg kedélyéie. Az ágyhoz két
oldalról és lábfelől hozzá kell férni.
Ablak mellé, ajtó közelébe soha ne helyezzük a betegágyat, mert a beáramló hideg levegő ártalmára lehet a betegnek. Épp így káros a közeli kályha, tűzhely vagy fűtőtest melege, forrósága is.
66
Ha fázik a beteg, inkább meleg takarót, meleg légiét, vagy melegvizes üveget tegyünk melléje, de ne rakjuk ágyát a tűzhely mellé.
Az ágyon a huzat mindig tiszta legyen. Fontos a lepedő lesimítása, rögzítése. Kössünk négy sarkára görcsöt, hogy feszesen álljon és úgy húzzuk a szalmazsákra, vagy matracra. A fekvőhely ne legyen túl puha és süppedő. Eszméletlen gyermek vagy nőgyógyászati betegnél, a lepedő fölé tegyünk gumilepedőt és borítsuk be teljesen befedő harántlepedővel, ami kisebb vagy kettéhajtott nagy lepedő. A harántlepedő a párna alsó szélétől fedje az ágy középső harmadát. Erre azért van szükség, hogy a a nagy lepedő ne piszkolódjék. A gumi és a harántlepedő végeit feszesre húzzuk, különben felfekvést okoz, és rögzítsük biztosítótűkkel a matrac oldalához. Ha átnedvesedett, bepiszkolódott azonnal ki kell cserélni. Ügyeljünk arra, hogy a gumi ne érintkezzék közvetlenül a beteg bőrével, mert az feldörzsölheti.
A takarót, paplant mindig huzatba tegyük és legyen elég meleg, de aránylag könnyű. Dunyhát csak egyéb takaró híján és csak igen hideg lakásban, télen használhat a beteg, mert könnyen megizzadhat alatta. Nyáron vékony takaró, esetleg egy szál lepedő is elég, ha a beteg egyébként nem fázékony.
A fej alá egy vagy két párnát tegyünk, ugyancsak huzatba. Az orvos utasítására egyes betegeknek ülve kell feküdniük. Ehhez az ülőhelyzethez vagy több kemény párnát használunk, vagy az eszközök között említett felpolcoló fejtámaszt vagy lábtámaszt alkalmazunk. A puha párna nem támasztja kellően a testét.
A betegágy mellé mindig tegyünk éjjeliszekrényt, kis asztalkát vagy székét úgy, hogy a beteg ivópoharát, köpőcsészéjét, zsebkendőjét, vagy egyéb tárgyait elhelyezhesse és elérhesse.
A, beteget mindig úgy öltöztessük, hogy az számára kényelmes legyen.
Legcélszerűbb és legpraktikusabb a hálóing. A pizsama sem kifogásolt, de a pizsamanadrág, alsónadrág, vagy bugyi kényelmetlen, nyomhatja, vághatja a beteget és levetése is nehéz. Különösen nem tanácsoljuk ezek viselését, ha nehezen mozgó vagy tehetetlen a beteg. Ezzel szemben a szobai tartózkodásra utasított járóbeteg helyes, ha pizsamát és valamilyen köntöst visel. Ez kényelmes is és nem kelti a látogatóban a meztelenség benyomását.
67
Nagyon elesett, lázas, esetleg operált vagy magatehetlen betegre célszerű hátid nyitott, elöl zárt inget adni. Ha fázik, a hálóing fölé flanelból, vagy kötött anyagból készült ágykabátot adunk. Ügyeljünk arra, hogy ez ne gyúródjék, gondosan simítsuk le, hogy ne törje ráncaival a beteg érzékeny bőrét.
Ha hideg időben szellőztetjük a beteg szobáját, fejét kössük be, vagy vegyen fel sapkát. A betegágy mellett mindig legyen könnyen felhúzható papucs, vagy meleg házicipő. Harisnyát csak akkor húzzon a fekvőbeteg, ha felkel és fázik a lába, de az ágyban soha, mert ráncosodik, gyúródik, lábizzadást okozhat és a vérkeringést ronthatja. Fehérnemű, hálóing mindig kettő legyen kéznél, hogy válthassa a beteg, ha megizzad vagy ha valami váratlanul szennyezi.
A lázas, elesett, magatehetetlen súlyos beteg rendszerint csak folyékony ételeket, italokat kaphat. Ha pohárból itatjuk, párnája alá nyúlva támasszuk fel a fejét és tartsuk, amig iszik. Ne siettessük, engedjük pihenni és vigyázzunk arra, hogy nehogy félre nyeljen. Álla alá, a mellére terítsünk szalvétát, hogy a lecseppenő étel, ital arcát, ruháját, ágyát ne szennyezze. Az itatást megkönnyíti a betegápoló eszközök között említett csőrös pohár. Később ha már bírja, poharát önmaga tartsa, mert ezt szívesebben is veszi és önbizalmat is ad.
Az ágyban étkezés módját
is a beteg erőbeni állapota szab-
ja meg. Ha elég erős, felültetve
vagy feltámasztva, asztalkáról,
segítség nélkül egyék, ha erre
nem képes a betegápoló etesse
kanalanként. Étkezésnél mindig
tegyünk mellére asztalkendőt,
nehogy hálóingét. beszeny-
nyezzük. Ha megfelelő erővel
rendelkezik a beteg, ágyban ülve fogyaszthatja el az ételét. Ilyen-
kor ágyasztalkára tálalhatunk, de az ápoló feltétlenül maradjon
a közelében, hogy oda tudjon sietni, ha segítségre van szüksége. A
lábadozó beteg, ha kellően megerősödött az asztalnál egyék és
csak étkezés után feküdjék újra ágyba.
68
A betegágyban fekvő beteg tisztálkodása éppen olyan fon- ‘ tos és elengedhetetlen, mint az egészséges ember napi munkája után. Betegnél a reggeli mosakodás jelentősebb, mert az elsősorban a felfrissülést jelenti. A betegápoló egyetlen napon se mulassza el betege mosdatását, amit mindig a reggeli órákban végezzen el, lehetőleg reggelizés előtt.
Mosakodáshoz a lakás hőmérséklete legalább 18—20 °C-os legyen. Ennél hidegebb szobában mosdatás közben fázik a beteg, különösen ha idős, legyengült vagy vérszegény. Természetesen az ablakokat, ajtókat be kell csukni, hogy a légjárat még nyáron se okozzon kellemetlen érzést. Mosdatás előtt adjunk ágytálat a beteg alá, vizeltesük meg és szoktassuk hozzá, hogy reggel székeljen.
A mosakodáshoz szükséges tisztálkodó eszközöket készítsük ki, hogy folyamatosan végezhessük munkákat és ne nyugtalanítsuk a beteget azzal, hogy mindenért külön szaladgál az ápoló. Készítsük elő tiszta mosdótálban és kancsóban a testhőmérsék- letü vizet, melléje a mosdókesztyút, szivacsot, szappant, fogkrémet, fogkefét, hintőport, szájmosóvizet. A szájmosáshoz külön kiöntővödröt, köpőcsészét, gennytálat vagy külön mosdótálat kell használni. Majd törölközőket és azt a kiszellőztetett, vagy frissen mosott fehérneműt, amit mosdás után felvesz a beteg. Az ápoló a mosdatásnál, a beteg állapotának megfelelő módon segít- kezzék. Ha az orvos mozdulatlanságot nem rendel, és a beteg is elég erős, úgy engedjük az ágyban is önállóan mosakodni. A fekvő beteget felültetjük, hátát párnával vagy támlával megtámasztjuk és a mosdótálat az ölébe tesszük nylon vagy gumilepedőre,
69
és engedjük, hogy arcát, kezét szappannal maga megmossa, esetleg, kis segítséggel derékig is megmosakodhassék. Ha a beteg nem érzi magát elég erősnek, úgy inkább az ápoló mosdassa meg. Először csak derékig vetkőztessük le és a felsőtestét, karjait mossuk meg, töröljük szárazra és utána — a hajlatokat behintő- porozva — adjuk rá a friss fehérneműt. Az alsó végtagok mos- datásához a mosdótálat ugyancsak vízhatlan lepedőre helyezzük az ágy végébe és óvatosan az egyik, majd a másik lábat emelve szappanos mosdókesztyüvel a combokat, végül a fart és a nemiszerveket mossuk le, vigyázva, hogy ne csurogjon a víz a fartájék felől a beteg alá. A lemosás után alaposan szárítsuk meg a bőrt és a hajlatokat hintöporozzuk be. A beteg mosdatásánál vigyázzunk arra, hogy a felsőtest mosdatásakor a lábakon, az alsótest ellátásakor pedig a felsőtesten és a hasi részeken rajta maradjon a takaró.
A mozdulatlan beteg mosdatása nehéz feladat. Egyes betegségek esetében például a reumás szívizom, szívbelhártya vagy izületi gyulladás, koszorúér elzáródásnál a legkisebb mozgás is tilos a betegnek. A szigorú ágynyugalomra utasított beteg mos- datáskor a mosdótálat az ágy mellé, székre helyezzük. A beteg feje mellé összehajtott törölközőt helyezünk úgy, hogy a szabad szélek kifelé legyenek. A beteggel szemben állva jobb kezünkkel kissé megemeljük a fejét, bal kezünkkel a törölköző ráhajtott oldalát szétnyitjuk és visszahelyezzük a törölközőre a fejét. Ekkor felhúzzuk a felsőtest lemosásához használt mosdókesztyűt, bemártjuk a vízbe, enyhén megszappanozzuk és a homlokon kezdve előbb az egyik, majd a másik arc felet lemossuk, egészen a nyakig. Az arc és a nyak megtörlését a két oldalról felhajtható törölközővel végezzük és azután a fejet kissé megemelve a törölközőt kihúzzuk. A hálóing lehúzására csak ezután kerül sor. Előbb a tőlünk távolabb eső kart szabadítjuk ki, majd a beteg hónalja alá nyúlva felemeljük és a hátán felhúzzuk az inget, illetve kibuktatjuk a fejét. Közben a beteget már vissza is fektetjük és a másik karjáról csak ezután emeljük le az inget úgy, hogy a beteg fekve marad. A beteget gondosan betakarjuk és csak ott hagyjuk szabadon, ahol mosdatjuk. A törölköző most a kar alá kerül és a szappanozott, illetve kicsavart mosdóruhával a kart, a vállat, a hónaljat mossuk le, majd ennek megtör- lése és betakarása után térhetünk át a másik karra. A mosdatást könnyíti, hogy a beteg ágyához mindkét oldalról és az ágy lábrészéről is kényelmesen hozzáférhet a betegápoló. A mellkas és a has hasonló lemosása és szárazra törlése után a hónalj, nőknél
70
az emlők melletti és az alatti rész hintőporozása következik és utána a hálóruha feladása oly módon, hogy először a két karra feladjuk az inget, majd a beteget megemelve a vetkőztetésnél alkalmazott módon a fejen átbuktatjuk, lehúzzuk és a beteget visszafektetjük. A tehetetlen beteg hátát, combjait, keresztcsont tájékát úgy mosdassuk, hogy a beteget oldalára fordítjuk, miközben valaki segédkezve, megtartja a beteget, hogy a mosdatás közben vissza ne forduljon. Mozdulatlan beteg lábmosását a karmosáshoz hasonló módon végezzük.
A száj kimosatása igen komoly feladat, ha a teljesen mozdulatlan, illetve erőtlen beteg még a fogkefe használatára is gyenge. Ilyenkor öblítse csak a száját és a vizet az álla alá tartott gennytálba bocsássa, öntudatlan beteg száját naponta többször is puha, vizes, ujjra csavart kendővel óvatosan ki kell törölni, fogsorát pedig — ha lehet — kivenni és tiszta zsebkendőbe csavarva eltenni, amíg újból használhatja. Ha mozgásképes, akkor önállóan mossa meg a fogait langyos vízzel, fogkefével és fogpasztával. Szájöblítéshez ajánlatos szájvizet használni. Kivehető fogsoru betegnél a fogsort minden reggel és minden étkezés után ki kell venni, fogkefével megtisztítani és szájöblítést végezni.
A beteget naponta többször meg kell fésülni. Ha elég erős akkor adjuk a kezébe a fésűt, esetleg a tükröt is. Ha gyenge, vigyázzunk, gyengéden bánjunk a hajával, ne húzzuk, ne rángassuk. Előbb ritkafogú bontófésüvel bogozzuk szét az összecsomósodott fürtöket és csak azután használjunk sűrűbb fésűt. A beteg hajviselete lehetőleg egyszerű legyen. Ha a nő haja hosszú, két varkocsba fonjuk, mert igy kócolódik a legkevésbé. A férfi haját nyírassuk rövidre. Hosszan fekvő betegnél fontos a rendszeres hajmosás is. A beszáradt verejték, faggyú a beteg fejét annyira szennyezheti, hogy fejbőre viszket, sőt a fejbőr megbetegedhet.
Súlyos beteg hajmosását a következőképpen végezzük: a beteg feje alól vegyük ki a páriákat és fejét helyezzük az ágy szélére. A fej alá tegyünk törülközőt, majd erre gumilepedőt, vagy nylonlepedőt, melynek alsó részét tölcsérszerüen behajtva lógassuk az ágy mellé helyezett vederbe. A beteg fejét helyezzük a gumilepedőre úgy, hogy hátonfekvő helyzetben a haj oldalt lefelé lógjon. Most kancsóval merítsünk tisztavizet és a beszappanozott vagy samponozott hajat és a megdörzsölt fejbőrt bőségesen langyos vízzel úgy öntsük le, hogy az a vályúvá alakított vízhatlan anyagon át a vederbe csuroghasson. Végül a gumilepedőt óvatosan kiemelve az alatta levő törülközővel alaposan töröljük meg a beteg haját, fejét.
71
A beteg körmét is rendben kell tartani. Hetenként vágjuk le és az alája rakódott szennyeződést körömtisztítóval naponta távolítsuk el. A beteg a kezét napközben többször mossa meg, de étkezés előtt és székelés után minden esetben, lehetőleg úgy, hogy mosdótál fölé tartva kezét, kancsóból öntsünk rá vizet.
A felfekvés a bőr és a bőr alatti szövetek károsodása, amelyet a hosszadalmas fekvés, a nem megfelelő fekhely, valamilyen kötés nyomása, a bőr életképességének csökkenése idéz elő. Leggyakrabban a keresztcsonton, a könyökön, a sarkon, a lapockán és a tomporon, tehát ott keletkezik, ahol állandó nyomásnak van kitéve. A károsodás kialakulását elősegítik a lepedő ráncai, az ágyba hullott és el nem takarított morzsák, a beteg maga alá eresztett ürüléke, vizelete és egyéb tényezők. A felfekvés a legtöbb esetben gondos ápolással elkerülhető. Ezért hosszabb ágyban fekvésre ítélt beteg ágyát gondosan kell előkészíteni és kezelni. A lepedőt naponta többször ki kell simítani, a matrac, a szalmazsák felrázása, elsimítása, elengedhetetlen feladat. Az állandó nyomástól leginkább szenvedő börterületet napjában többször — de legalább egyszer a mosdáskor — szappanos, vagy hintöporos kézzel körkörös mozdulattal meg kell dörzsölni, masszírozni, hogy a vérellátást javítsuk. A mozdulatlan beteg tompora alá tegyünk ülőpárnát, légpárnát, vászonba burkolt laticel vagy gumiszivacs betétet. A könyök, sarok alá védőgyűrűt melyet köralakra vágott vattából készíthetünk és ugyancsak gézzel pó- lyázzuk be. Beszennyezett, nedves lepedőt sohase hagyjunk a beteg alatt. Altestét mossuk meg naponta többször, ha kell. Forgassuk az ágyban, a mozgásképes beteget pedig oktassuk gyakori testhelyzet változtatására, hogy a test súlya ne mindig ugyanazt a területet nyomja. Étkezés után kis kézi seprővel — amelyet csak erre használnak — söpörjük le a takarót és a lepedőt a beteg alatt.
A felfekvés égéssel, viszketéssel, fájdalommal kezdődik. A bőr ilyenkor kipirul, de ha a vörös foltot megnyomjuk, elhalványodik, ha a nyomást megszüntetjük, újra kipirosodik. Ha ilyen kezdődő felfekvést észlel a betegápoló, azonnal jelentse az orvosnak és kérjen utasítást, hogy mit tegyen. Ha nincs légpárna, helyettesíthetjük puha, összegöngyölt flanelltakaróból készített körpárnával is, úgy hogy a felgöngyölt takaróból kör-gyűrűt formálunk és gézzel áttekerjük. Párnahuzatban helyezzük a beteg
t
72
alá úgy, hogy a veszélyeztetett terület legalább egy időre mentesüljön a nyomás alól.
Megszokott életmód mellett a felnőtt embernél a testsúly 1— 2 kg-os eltéréstől eltekintve állandó. Ha hirtelen fogyást, vagy hízást szlelünk, meg kell keresni a kiváltó okot. A járó vagy lábadozó beteg súlyát legalább két hetenként ellenőrizzük, mert a betegnél még a legkisebb súlyingadozás is igen fontos lehet. A testsúlyt lehetőleg mindig ugyanazon a mérlegen, azonos időpontban és ruhában, éhgyomorra végezzük, mert az eltérő adatok félrevezethetik az orvost és a betegnek is felesleges izgalmakat okozhatnak.
A magatehetetlen beteg az ágyban vizel és székletét is fekve, ágytálba üríti. Vizeletürítéshez az ágyban legalkalmasabb a vize- lökacsa, de férfiak részére megfelel a kisebb méretű éjjeli edény, esetleg befőttesüveg is. Férfiak oldalradőlve, fekve is vizelhetnek. Nőknél a számukra készült kacsa a legmegfelelőbb. A vizelet színe világos, majdnem vízszerű, esetleg szalmasárga, borsárga, borostyánsárga, sőt néha barna is lehet.
Nagyon pontosan kell megfigyelni a vizeletürítés gyakoriságát, mennyiségét, színét, szagát. Néha a vizelet véressé válik és a tiszta edény aljára üledék rakódik. Laboratóriumi vizsgálat céljára tiszta üvegben tegyünk félre kb. 2 dl vizeletet. Ha az orvos másként nem rendelkezik, a reggeli első vizeletből küldjünk vizsgálatra. Szükségessé válhat a napi vizeletgyűjtés is. Ilyenkor a 24 óra alatt ürült vizeletet összegyűjtjük és megmérjük a meny- nyiségét. Erre nagyon alkalmas a három-négy literes használaton kívüli befőttesüveg.
Agytál használatánál a beteg alá gumilepedőt teszünk, majd a lábakat szétterpesztve az ágytál lapos végét óvatosan a gumilepedő és a medence tájék közé toljuk. A beteg két talpára nehezedve a medencéjét kissé emelve segítheti az ápoló munkáját. A mozgóképes beteg éjjeli edényre ülhet, melyet egy zsámolyra helyezünk és a beteget megtámasztjuk. Vigyázzunk, nehogy a beteg elszédüljön, vagy az éjjelivel együtt felboruljon. Fontos, hogy a székelés alatt az ápoló maradjon a beteg mellett és ha szükséges támogassa.
73
Lényeges, hogy a beteg kényelmesen, nyugodtan, biztosan üljön székeléskor, mert sok esetben a székrekedésnek a székeléssel kapcsolatos bizonytalan és kényelmetlen helyzet az oka. Ha a betegség elhúzódik, ajánlatos szobaürszéket beszerezni. A nehezen és lassan székelő beteget székelés közben be kell takarni. A székelés befejezése után a végbél környékét alaposan meg kell tisztítani (puha W. C. papír, papírvatta). Ha a beteg képes rá, akkor ö maga, ha nem az ápoló végezze el. Utána alapos kézmosás, majd készfertötlenités következik folyóvízben vagy legalább kétszer cserélt állóvízben. 1 Neomagnol tablettát 1 liter vízben oldva kapjuk azt a kellő klór tartalmú oldatot, amelyben egy-két percig kell áztatni a kezet a gondos kézmosás után.
A borogatásnak három fajtáját ismerjük, a hidegborogatást, a párakötést, és a melegborogatásokat.
Az orvos utasítása nélkül az ápoló soha ne adjon borogatást. Jégtömlő, melegborogatás önkényes használatával könnyen árthatunk és a beteg állapotát súlyosbíthatjuk.
Hidegborogatás, törzsborogatás, vagy jégtömlö formájában ismeretes. Hosszabb ideig tartó borogatás előtt a borogatásra kerülő területet kenjük be zsírral, krémmel a bőr felázásának elkerülése végett.
74
A törzsborogatáshoz két nagyobb törülközőt vagy kis lepedőt
használjunk. Az egyik törülközőt vagy kis lepedő egyharmad
részét állott vízbe mártjuk, kicsavarjuk és összehajtjuk úgy, hogy
a nedves rész belül legyen és beborítsa, a száraz rész, majd a
borogatóruhát felgöngyöljük. A
beteget felültetve felemeljük,
majd levetjük hálóruháját és
törzsén élőről kezdve áttekerjük
a borogatóruhát a hónalj alatt
vezetve és végét három darab
jól zárható biztosítótűvel elől-
oldalt rögzítjük. A hálóinget
simán visszahajtjuk. Törzs-
borogatás felhelyezésénél na-
gyon ügyeljünk arra, hogy
a borogatóruha ne ráncolódjék,
a lepedő vége ne kerüljön olyan
bőrfelületre, amelyen a beteg
fekszik.
Keresztkötést nagy lepedőből készíthetünk. A lepedő egyhar-
madát nedvesítjük meg és úgy hajtjuk össze, mint a harántlepe-
dőt a törzsborogatáshoz, a nedves rész legyen belül. Felhelyezését
a szegycsontnál kezdjük. Az egyik vállat borítva a háton és az
ellenkező hónalj alatt’körben a törzsre csavarjuk, végül a még
fedetlen vállát is beborítjuk és elöl rögzítjük biztosító tűvel,
ügyelve arra, hogy mindkét oldalon szélesen fedje a mellkast.
A hidegborgatás felhelyezése előtt jól kicsavart vizes ruhá-
val töröljük át a beteg hátát és mellét, így a hirtelen kellemet-
lenül ható hidegérzést csökkentjük. A borogatás váltására, a két
borogatás közötti szünetelés idejére az orvos utasítást ad. Az ápo-
lónak arra is ügyelni kell, hogy ha levette a borogatást, a boro-
gatott testrészt száraz ruhával törölje le és adjon száraz inget
a betegre, nehogy megfázzék. A borogató ruhát is váltani, időn-
ként mosni és szárítani kell.
Jégtömlőt, jegesborogatást gyakran rendel az orvos hasra,
fejre, szívtájékra, esetleg végtagokra is. A jégtömlő egy vízhatlan
zacskó, ami illatszertárban vagy gyógyszertárban beszerezhető.
Házilag marhahólyagból készíthetünk jégtömlőt, ha megtöltés
után szájrészét kétszer visszahajtva jól elkötjük, hogy a jeges
víz ki ne folyjon.
A jégtömlőt félig megtöltjük apróra tört jégdarabokkal, ame-
lyeket előzőleg rövid ideig hideg vízbe helyeztünk, hogy a jég-
darabkák élüket veszítsék, mert az éles jég a tömlőt kilyukasztaná. A félig megtöltött jégtömlöböl kiszorítjuk a levegőt, aztán jól bezárjuk, lekötjük és tiszta’ruhába csavarva helyezzük a beteg testére. Szükség esetén a jég helyett havat is használhatunk.
Melegborogatást, hőtartó melegruha borítást, melegített kendő, sőt korpa vagy melegítőpárna alkalmazásával készíthetünk. Sűrű szövésű zacskóba helyezzük a kb. 70—80 °C-ra felmelegített anyagot, lekötjük és tiszta ruhába többszörösen belecsavarva helyezzük a testre. Vigyázzunk, hogy ne legyen túl meleg, mert átégeti a zacskót, megégeti a beteget. Meleg borogatáshoz használhatunk meleg vízzel töltött gumitömlőt, illetve villanythermo- fort, sőt melegített téglát, vagy jól lezárt üvegbe öntött melegvizet is. 4
Párakötést (dunszt-kötést) rendel az orvos, ha valamely testrészen helyi vérbőséget kíván előidézni. A párakötéshez vékonyan bevazelinozott gézlap, vízhatlan fedöanyag (Billrothbatiszt, celofán, nylon) pólya, vatta és langyos víz, esetleg kamillafőzet kell. A párakötéssel borított felületet vékonyan bevazelinezzük, vagy vazelines gézlapot helyezünk rá, erre tesszük a kamillába mártott és kinyomott vattát, amelyet kisebb nagyobb méretű nylon vagy celofán lappal befedünk. A vízhatlan réteg fölé vastag száraz vattaréteget helyezünk, amelyet pólyával vagy kendővel rögzítünk.
Gőzölést, gyakrabban hurutos betegeknél rendel az orvos. Gőzöléshez 2—3 literes tiszta fazékban vizet, vagy kamillafőzetet forralunk. A forrásban levő folyadékkal telt fazekat lefedve üres
76
mosdótálba állítjuk és zsámolyra vagy alacsony székre az ágy mellé helyezzük. A beteget felültetjük és az előkészített lepedővel úgy takarjuk le, hogy ne csak a beteget, hanem az edényt is takarja el. A fedőt kissé megemeljük és a beteget egyenletes, mély légzésre szólítjuk fel. A beteget az edénytől olyan távolságra kell ültetni, hogy a felszálló gőzök az arcát meg ne égessék. Az edényt addig bent hagyjuk, amíg gőz van, majd az edényt eltávolítjuk és a beteget legalább 5—10—15 percig a takaró alatt hagyjuk. Ez a gőzsátor eljárás. A párolgó edényre papír, vagy fém csonkakúpot helyezve a gőzt közvetlenül a beteg szájába is vezethetjük. Ez -e kürtös inhalláció. Sőt inhallálós műszerek is vannak. Gőzölés alatt a beteget ne hagyjuk magára. Ha a szoba nem kellő hőmérsékletű, gőzölés után könnyen megfázhat a beteg, ezért kitakarás előtt az arcot és a gőzsátor alatt levő nedves testet száraz törülközővel itassuk szárazra.
A beöntést elsősorban a pangó bélsár eltávolítása, a széklet előidézése céljából adjuk. Ilyenkor tisztító beöntésről beszélünk. De vannak beöntések, amelyekkel valamilyen vizsgálatot készítünk elő, vagy gyógyszert adunk a vastagbélbe, sőt néha bizonyos folyékony tápanyagot is juttatunk a szervezetbe a vastagbél felszívóképességének felhasználásával. Ez a • tápcsőre. A beöntés
77
általános szabálya az,
hogy csak orvos ren-
delheti el. Sem a be-
teg kérésére, sem az
ápoló javaslatára nem
alkalmazható. Az ol-
dat hőfokát is az or-
vos szabja meg, ami
se túl hideg, se túl
meleg nem lehet.
Gondosan figyel-
jünk arra, hogy beve-
zetés előtt a gumicső-
ből — vagy ha fecs-
kendővel végezzük a
beöntést a fecskendő-
ből — a levegőt kiszo-
rítsuk. A folyadékot
tartalmazó edényt ne
emeljük túl magasra,
mert a hirtelen be-
áramló folyadék fáj-
dalmat okoz a beteg-
nek. Vigyázzunk arra
hogy a beteg ruhája,
ágyneműje ne ázzék át, amit gumilepedő használatával el tudunk kerülni.
Az egyszerű beöntéshez kb. 0,5—1 liter, esetleg valamivel több’ langyos testhőmérsékletű folyadék szükséges, amit lassan a beteg végbelébe juttatunk. Ez a folyadék lehet enyhén szappanos víz, kamillafőzet stb. A folyadékot a készülék tartályába öntjük, a csőből kevés folyadék kiengedésével a levegőt eltávolítjuk, majd a csövet elzárjuk, vagy összeszorítjuk csipesszel. A végbél- csövet használat előtt és után 5—10 percig enyhén sós vízben ki kell főzni.
A végbélcsövet bevezetés előtt kevés vazelinnel, olajjal, ha nincs más kéznél, akkor szappannal csúszóssá kell tennünk. A beteg alá gumilepedőt helyezünk és arra az oldalára fordítjuk, amelyik oldal felől könnyebben meg tudjuk közelíteni. A beteget a beöntés alatt a lehetőséghez képest takarjuk be. A végbélcső bevezetése előtt nézzük meg a végbéltáját, nincs-e a betegnek aranyere, előreesett végbele, mert ez esetben fokozott óvatosság
78
szükséges, nehogy durva mozdulattal sérülést, esetleg vérzést okozzunk. A beteget figyelmeztetjük, amikor a végbélcsövet bevezetjük és kérjük tegyen úgy, mintha székelni akarna. Gyengén csavaró mozdulatokkal 5—8 cm-re vezetjük fel a végbélbe a csövet, majd a leszorító csipeszt eltávolítva, vagy az elzárócsapot kinyitva a másik kezünkkel az irigátor edényt kb. fél méterre felemeljük. A beteget megkérjük maradjon nyugodtan, és vegyen egyenletes mély lélegzetet. Ha fájdalomról, feszítésről panaszkodik, lassan süllyesszük lejjebb az irigátort, majd kis idő múlva óvatosan ismét emeljük meg. Amikor az irrigátorban levő folyadékból már csak egy ujjnyi van, ismét leszorítjuk a csövet és lassan sima mozdulattal kihúzzuk. A betegnek ugyanakkor megmondjuk, hogy szorítsa össze a végbelét, mint székelés után szokta, mert a beöntő folyadékot néhány percig vissza kell tartani.
Ha nincs a háznál irigáló készülék, használhatunk helyette egyszerű nagyobb tölcsért is, amelyre ráhúzzuk a gumicsövet. A tölcsérből kifolyó vizet állandóan utánatöltjük, amíg a szükséges mennyiségű folyadékot be nem adtuk. Az utántöltésnél arra kell ügyelnünk, hogy ne a tölcsér nyílásába töltsük a vizet, hanem a tölcsér oldalára úgy, hogy örvény ne keletkezzék, örvényképződés esetén ugyanis levegő kerülhet a folyadékkal együtt a végbélbe.
Gyógy- és tápcsőrét ugyanúgy adunk, mint beöntést. Bevihetünk a végbélbe orvosságot és tápanyagot befecskendezés formájában is. Ezeknek összetételét mindig az orvos állapítja meg. Ugyanígy az orvos határozza meg a beadandó mennyiséget és a beadás időpontját is. Ezek mindig csak tisztító beöntés után alkalmazhatók, hogy a beteg minél tovább vissza tudja tartani és hogy a beadott anyagból minél nagyobb mennyiség tudjon felszívódni. A helyes beadási mód az, amikor nagyon lassan adagoljuk, mert így székelési ingert nem okoz.
Tápcsörét akkor alkalmazunk, ha a beteg szájon át nem tud táplálkozni, vagy ha a beteg gyomrába valamilyen oknál fogva nem szabad ételnek jutni. Az így beadott tápanyag rendszerint cukoroldatból, tejből, tojássárgájából, kevés sóból és azoknak akik megszokták, alkoholtartalmú italból (konyak stb.) készül. Testhőmérsékletű legyen mindig, néha orvosi rendeletre gyógyszert is lehet hozzá keverni. A tápcsőrét a beteg sokkal tovább tudja visszatartani, ha vékony végbélcsövet alkalmazunk és azt legalább 10 cm-re feltoljuk. A tisztaságra mindenkor gondosan ügyeljünk, mert könnyen bélfertőzést okozhatunk.
79
A beteg megnyugtatása és napirendje
A mindennapi ápolási tennivalók mellett a betegápoló gondoskodjék a beteg gyógyulása érdekében szórakoztatásáról is. Soha nem szabad magára hagyni a beteget, mert ilyenkor saját magával és betegségével törődik és nyugtalanná, idegessé válik. Főleg hosszú időre ágyhoz kötött, szobába kényszerített betegek szorulnak állandó és rendszeres szórakoztatásra, amely nemcsak pillanatnyi enyhülést ad a beteg számára, hanem bebizonyítha- tóan gyógytényezö is.
Az egyik legalkalmasabb szórakoztatási eszköz a rádió. A rádió hallgatásához, főleg a zene élvezetéhez kell hozzászoktatni a beteget. Kellemesen szórakoztatja a beteget a televízió is, ha az úgy van elhelyezve, hogy a beteg kényelmesen nézheti. Vigyázni kell arra, hogy ne terhelje a beteget. A helyes módszer az, ha az ápoló figyelemmel kíséri a televízió műsorát és megfelelő tapintattal javasolja az egyes előadások meghallgatását, megnézését, mert nem közömbös, hogy mit néz meg a beteg. Egy-egy izgalmas műsorszám szórakoztatás és megnyugtatás helyett esetleg éppen az ellenkező hatást váltja ki és izgalmat, feszültséget okozhat.
Megnyugtató a könyv, az olvasás, képnézegetés is. Helyes, ha az ágy közelébe olyan világító testet szerelnek, ami kellő fényt biztosít. Ha a beteg nem olvashat, valaki olvasson fel neki.
A játék is jó szórakoztatási eszköz (kártya, dominó). Sokféle formája van az egyéni játéktól a társasjátékig. Meg kell találni ^megfelelő játékot, amivel a beteg is szívesen foglalkozik, anélkül, hogy idegesítené.
Vannak olyan elfoglaltságok is, amelyek már munkának számítanak és a család számára is hasznosak. Ezek még célraveze- ‘ többek, hisz a beteg önbizalmát is növelik és erősítik a gyógyulni akarást. Ilyenek a stoppolás, gombfelvarrás, bab, lencse, rizs válogatás, zöldbab, zöldborsó tisztítása. Ez természetesen csak akkor lehetséges, ha a beteg elég erős, nem fertőző beteg és ez a munka örömet okoz számára. A kézimunka, kötés, horgolás, csuhé fonás, fafaragás is megkönnyítik a betegség elviselését és kellemes időtöltést jelentenek. Az a fontos, hogy a beteg mindig olyan dologgal foglalkozzék, amiben örömét leli, amivel ágyát, önmagát nem szennyezi, számára nem okoz különösebb fáradtságot.
Elhúzódó betegség esetén a házi betegápoló helyesen teszi, ha napirendet készít, azt a beteggel megbeszéli és lehetőleg meg is tartatja. A napirenden szerepeljen a beteg napi foglalkoztatása, szórakoztatása az étkezések ideje, étkezés utáni pihenő, a láto
80
gatók fogadása, a gyógyszerek beadása és az elalvás, lámpaoltás időpontja. A naponta rendszeresen ismétlődő rend a beteget megnyugtatja és meggyorsítja a gyógyulást az, ha a javulást figyelembe véve, fokozatosan megtöltjük a napirendet hasznos tartalommal is.
Helyváltoztatás és kiültetés
Hosszabb ágynyugalom esetén is — ha csak az orvos teljes mozdulatlanságot nem rendelt el — a beteget időnként meg kell mozgatni. Néha önállóan mozoghat, máskor képtelen erre és csak passzív módon mozog, amikor ápolója megmozgatja, felülteti, felemeli, vagy kiülteti karosszékbe. Erejéhez és állapotához képest meg kell engedni, hogy maga próbáljon mozogni, nyújtózkodni, helyet változtatni. Erre szolgál a kapaszkodó, vagy húzódzkodó kengyel.
Ha a feje alját akarjuk megigazítani, vagy magasabbra akarjuk fektetni, előbb odakészítjük a párnát és csak azután nyúljunk jobb kezünkkel a beteg bal hónalja alá, majd bal alsó karunkat háta mögé dugva nyakszirtjét kézzel megtámasztjuk. Ha így felültettük, a párnát jobb kézzel behelyezzük, de bal kezünkkel és karunkkal tovább támasztjuk a beteget, amíg vissza nem fektetjük a párnára. Ha a beteg lecsúszott, fektessük feljebb. A kisebb mozgásra képes beteget szólítsuk fel, hogy húzza fel térdbén a lábát, majd hónalja alá nyúlva segítsük feljebb. Ha a beteg mozdulatlan, ketten emeljék. Felemelni csak akkor szabad már, ha biztosan fogjuk, mert könnyen visszacsúszik.
Ha az orvos már engedélyezi, fokozatosan szoktassuk üléshez a beteget. Heteken, hónapokon át fekvőt nem szabad egyszerre fekvőszékbe, tolószékbe helyezni. Előbb csak az ágyban ültessük, aztán az ágy szélére úgy, hogy már lógassa a lábát. De ilyenkor a hátát meg kell támasztani. A kiültetés időtartamát naponként fokozatosan emeljük s bátorítsuk a beteget, mert szüksége van a biztatásra. Karosszékbe kiültetéskor előbb készítsük el gondosan a helyét: tegyünk a szék támlájára párnát, ülőlapjára pokrócot, takarót, majd a betegre köntöst adva, a széket fordítsuk az ágyhoz és a szék mögött állva két kezünkkel a hónalját rögzítve lassan ültessük át az ágy széléről a székre. Ha a beteg gyenge, lába alá tegyünk zsámolyt.
A tolókocsiba ültetés is ugyanígy történhet, de vigyázni kell, hogy a kerekek fékezettek legyenek, nehogy átültetés közben a kocsi elmozduljon és a beteg elessék.
81
Súlyos, lázas beteghez ne engedjünk látogatót. A fertőző beteg látogatása kifejezetten tilos. Más esetben különösen hosz- szabb ideig tartó betegség vagy lábadozás alatt — a beteglátogatás nemcsak megengedett, hanem szükséges is. Főleg akkor, ha a beteg várja a látogatókat, ha a látogatás alatt jól érzi magát,
82
a beszélgetés nem fárasztja, hanem szórakoztatja, jól esik neki.
A látogatás ilyenkor se nyúljon túl hosszú időre és ne mondjanak lehangoló híreket a beteg előtt. Betegségéről se beszélgessenek. Ez csak az orvosra és az ápolóra tartozik.
A beteg szobájában egyszerre kettő, igen kivételesen három látogatónál több sohase tartózkodjék. Ha a beteg fáradt, vagy levert, a látogatók sürgősen távozzanak. A beteg szobájában dohányozni tilos.
A betegápoló a látogatás alatt tartózkodjék a beteg mellett. Ha szükséges, irányítsa a beszélgetést, vagy fejeztesse be a látogatást. Utána minden esetben szellőztesse ki a beteg szobáját. A betegszobába ne engedjen olyan látogatót, aki fertőző betegségben szenved, fertőző betegségre gyanús, náthás, erősen köhög, lázas vagy megfázott.
Majdnem minden betegség elgyengíti a szervezetet, csökkenti az ellenállóképességet. Az ilyen erejét vesztett szervezet számára a tökéletes helyreállás. az életerő visszanyerése sokszor hosszú ideig tart, komoly türelmet igényel. A lábadozó beteg minden testi és szellemi inger iránt fokozottan érzékeny és a legkisebb ártalom újra ágyba döntheti. Már kisebb megerőltetés is kimeríti. Könnyen megfázik. Hajlamos az emésztési zavarokra. Kedélyállapota is ingadozó, bizonytalan. Ezért a lábadozót csak lassan, fokozatosan szoktassuk a megváltozott életkörülményekhez.
A lábadozásnak szakaszai vannak:
- A mozgás fokozatos gyakorlása. Először csak az ágyban mozgassa erőteljesebben végtagjait a súlyosabb betegségből talp- raálló, hosszú idő óta fekvő beteg, csak pár percre üljön az ágy szélére, majd később székre. Ugyanígy fokozatosan szokja meg a járást is. Először csak pár lépést tegyen, kísérő, támogató mellett, majd bottal és később önállóan.
Tehát csak fokozatosan válik járó beteggé.
- Visszatérés a megszokott vegyes étrendre.
Az áttérés fokozatos és céltudatos legyen. Ha észrevesszük, hogy valami árt, vonjuk meg és kezdjük újra a szoktatást. Az étrend hirtelen máról holnapra való átváltása tilos.
83
- Hozzászoktatás az új helyzethez. Ha a megszokott munkájához és életrendjéhez maradandó károsodás, rokkantság vagy a baj idültté válása miatt nem térhet vissza, gyógyulása után sem végezhet megerőltető testi munkát. Ha keze-lába bénult, olyan új foglalkozást kell választania, amit gyógyulása után is zavartalanul végezhet. De ha a beteg — bármilyen hosszadalmas fekvés után is — tökéletesen meggyógyult, lassan, fokozatosan újra munkához szoktatható. Közben sorozatosan ellenőrzésre kell jelentkeznie, hogy javulását az orvosi vizsgálat is igazolja. Súlyos betegségből felgyógyult beteg minden esetben záróvizsgálat alapján állhat csak újra munkába, ha az orvos gyógyulttá, újra egészségessé nyilvánította.
A legtöbb betegség esetén — különösen kórházban fekvés, vagy kivizsgálás után — leleteket, igazolásokat, zárójelentéseket kap a beteg. Ezek fontos iratok. Megőrzésük feltétlenül szükséges, mert tájékoztatást nyújtanak az orvosnak a továbbiakban. Az összegyűjtött leletek és mindennemű orvosi iratok az élet egy szakaszának dokumentumai, amelyekre sokszor nagy szükség lehet. A. házi betegápolónak kötelessége megmagyarázni, hogy a lelet csak adat, azokat értékelni, azokból következtetéseket levonni csak orvos tud. Semmiképpen sem arra való, hogy olvasgassák, találgassák, magyarázgassák a hozzá nemértők és idegesítsék, izgassák magukat, vagy másokat.
Meddig gyógyszer, mettől méreg?
A gyógyszerek használata feltehetően az emberrel egyidős. Sajnos a gyógyítás évezredeken át igen sokszor a babona dűlőútjaira tévedt. Csak a tudományok fejlődése, a betegségek okainak keresése és felismerése, a gyógyszerek hatásának rendszeres kutatása és megállapítása tette lehetővé a tudományos alapokon nyugvó, gyógyszeres gyógykezelést. A cél a betegség okának leküzdése vagy a megbetegedett szerv kóros működésének rendezése, a panaszok enyhítése. A gyógyítás tudománya gyakorlatilag a betegek kezelése és tágabb értelemben minden olyan vegyi, növényi, vagy állati eredetű anyag, gyógyszer, amely az élő sejtet, szervet, szervrendszert, szervezetet működésében előnyösen befolyásolja.
84
Tehát minden gyógyszer, amit a betegség megelőzésére és a beteg meggyógyítására használunk. Gyógyszer és méreg között a különbség csak mennyiségi, ezért szigorúan meg kell tartani az adagolásban az orvos utasításait.
A gyógyszereket a gyógyszertárakban és gyógyszergyárakban készítik. Ezek állami, közegészségügyi intézmények, amelyeket okleveles gyógyszerészek vezetnek. A receptre felírt orvosságot a gyógyszerész szabály szerint elkészíti és kiadja. Az orvosság hazahozatalát soha ne bízzuk olyan kis gyerekre, aki az üveget eltörheti, a gyógyszert elvesztheti, kibontja, megkóstolja, sőt el is szórhatja. Bármely gyógyszert csak annyiszor és addig szabad adagödnunk, ameddig az orvos által elrendelésre került. Ha az orvos szóbeli utasítása nem világos, úgy feltétlenül kérdezzük meg a gyógyszer kiadásakor a gyógyszerészt, hogy milyen módon és időben használjuk a gyógyszert. A használati utasítást különben a kanalas orvosságnál az üveg céduláján, másoknál pedig a csomagoláson fel kell tüntetni. Tudnunk kell, hogy minden gyógyszernek a föhatása mellett mellékhatása is lehet. Ezért nélkülözhetetlen a gyógyszeres gyógyításban az orvos szerepe. Csak megfelelő szaktudással döntheti el, hogy a szükséges gyógyszer gyógyító hatása mellett a mellékhatások milyen károsodást okozhatnak. Az úgynevezett „erőshatású” gyógyszerek kiadása az orvos’által írt recepthez van kötve. Ez azért szükséges, mert az „erőshatású” gyógyszereknél, egyénre szabottan meg kell állapítani a gyógyszer adagját.
A gyógyszertárainkban levő gyógyszerek hatás erősség szempontjából két nagy csoportra oszthatók: a vény nélkül kiszolgálható gyógyszerek és az erős hatású gyógyszerek. Az utóbbiakból bizonyos mennyiségű (pl. tíz darab Demalgon tabletta, 10 db Etovaletta tabletta, 1 doboz Valeriána, 4 db Troparin tabletta, egy doboz No-Spa tabletta, 10 db Bilagit stb.) előzetes orvosi engedély — tehát vény nélkül is — kiadható.
A recept nélkül adható gyógyszerek is lehetnek károsak, ha túlzott mennyiségben fogyasztják egyesek, vagy ha szervezetük egyénileg érzékeny. A túlzott és szükségtelen gyógyszerfogyasztás a betegség megállapítását hamis útra terelheti. A gyógyszergyárak kísérleti gyógyszerekkel is próbálkoznak. Ezek forgalomba- hozatalát előzetesen nagyszámú vizsgálat, ellenőrzés, kipróbálás (állatkísérlet) előzi meg. Amíg az illetékes hatóságok a forgalom- bahozatalt nem engedélyezik, nem érdemes ezeket a szereket beszerezni, illetve felhasználni éppen úgy, ahogyan az ismeretlen külföldi gyógyszerek behozatása sem javasolható. Ha az összes
85
ártalmassági, méregtani vizsgálatok, valamint a hatás kedvezőségét igazoló vizsgálatok befejeződtek, a hivatalos szervek engedélyével úgyis forgalomba kerül.
rendkívül fontos a megfelelő gyógyszerhatás elérése céljából. Ugyanis a gyógyszerekben nem kívánatos kémiai és fizikai változások, bomlások mehetnek végbe, tehát megromolhatnak.
A hőmérséklet emelkedése, vagy süllyedése, a fény, a por, a gyógyszerek tartályainak, edényzetének anyaga a nedvesség felvétele, vagy leadása változásokat okoznak a gyógyszerekben. A levegőben levő gázokat a készítmények magukba szívják, és ezáltal fizikai és kémiai tulajdonságaik megváltoznak, ezért mindig jól zárható edényben kell tartani a gyógyszereket, illetve az eredeti csomagolásukban. No és a gyógyszerek felett is eljár az idő.
A fényhatással szemben a legkülönbözőbb módon viselkednek. Számos gyógyszer-készítmény dobozán olvashatjuk a ..Fénytől védve tartandó’’ figyelmeztetést.
A gyógyszereket nagyrészt szobahőmérsékleten — 20 °C-on tartsuk. A hűvös helyen tartandókat 10 — 15°C-on. Egyes szérumoknak a 2—10 °C a legmegfelelőbb. Az érzékenyebb oltóanyagok 0—5 °C-ra hűtőszekrénybe valók. A kúpok megolvadása, a kenőcsök avasodása, — ami néha súlyos bőrgyulladáshoz vezethet — a szeszes, vizes és különösen az éteres oldatok párolgása — ilyen módon a gyógyszer besürüsödése — magasabb hőmérsékleten .erőteljesebb és a gyógyszer károsodik.
A gyógyszeres folyadékok, a kanalas gyógyszerek, a szilárdaknál is hamarabb romlanak. Gyakran előforduló gyógyszer a sósav-pepszin. Ez gyomorsav hiány esetén szükséges. Egyik hatóanyaga a pepszin, erősen bomlékony vegyület, ezért célszerű sötét éléskamrában, vagy ha lehetséges, hűtőszekrényben tartani.
Minden kanalas gyógyszert, ha már nincs szükség rá, ki kell önteni, nemcsak azért mert megromlanak, de egy idő után nem is tudjuk milyen célra rendelte az orvos. Megjegyzendő, hogy ha a gyógyszer színe, szaga, íze megváltozna, kicsapódna benne valami, azonnal ki kell önteni.
Lényeges, hogy a gyógyszertárba mindig tisztára mosott üveget vigyünk. A gyógyszertáraknak utasításuk van arra, hogy régebbi gyógyszerhez újat nem adhatnak.
A szemcseppek — amelyek gyakran szerepelnek gyógyszereink között — a hőre érzékenyek, tehát sötét, hűvös helyen tar
86
tandók, és csak 2—3 napig, legfeljebb 1 hétig használhatók, mert hosszabb idő után eredménytelenek, sőt ártalmasak lehetnek.
Szorosan hozzájuk tartozik a szemcseppentök tárolása. Gyakori eset, hogy becseppentés után a szemcseppentöt a gyógyszer mellé az asztalra helyezik és az ott levő porból a legkülönbözőbb kórokozókkal szennyeződhetnek. A szemcseppentöt használat után gondosan mossuk ki és tiszta pohárban, vagy üvegfóliában tartsuk.
Gyógyszeres kenőcseink újabban tubusokban kerülnek forgalomba. Ezeket hűvös, száraz helyen tároljuk. A gyógyszertárakban készülőket adják tégelyben. Ebben az esetben lehetőség szerint tiszta kézzel nyúljunk a tégelybe, hogy elkerüljük különböző szennyeződésüket.
y A kúpokat hűvös, száraz helyen tartjuk, a megolvadás és avasodás elkerülése végett.
A gyógyszerek dobozain a többízben is említett eltartásra utaló figyelmeztetésen kívül figyeljük meg a feltüntetett lejárat időpontját: pl. 1976. jún. 30. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy a gyógyszer júl. 1-én már nem használható, de ettől az időponttól számítva hosszabb időn át nem tárolható.
A kötszerek eltartásánál hasonló gondossággal kell eljárni. A steril kötszerekkel kapcsolatban tudni kell, hogy sterilnek csak a felbontás időpontjáig nevezhető. Gőzös, poros helyen kötszert nem tanácsos tárolni. A kötszerek a gyógyszerekhez hasonlóan a sterilitásukat kb. 3 év alatt elveszítik.
Helyesen járunk el, ha a beteg gyógyulása után megmaradt gyógyszert — lázcsillapítót, fájdalomcsillapítót, hashajtót — eredeti csomagolásban a lejáratok figyelembevételével eltesszük a „házipatikába”, valamilyen jól zárható, vagy legalább becsukható fiókba, vagy szekrénybe, ahol külön legyenek az ismert és gyakran használt gyógyszerek és azok, amelyeket csak orvosi utasításra vehetünk használatba.
A kanalas gyógyszereket, pirulákat, kenőcsöket, porokat nem szabad felhasználni, azokat semmisítsük meg. Ez nem pazarlás, hanem óvatosság, mert a gyógyszerek szakszerűtlen tárolás folytán megromlanak, illetve ha a nem megfelelő módon szedik, egészségrontást okozhatnak.
87
mindig indokolt és céltudatos legyen. A gyógyszerrendelés az orvos dolga. A jóbarátok és ismerősök” által ajánlott gyógyszerek igen veszedelmesek. Ami az egyik embernek használ az a másiknak ártalmas. Ami a 70 kg-os felnőtteknek nem ártalmas, a 15 kg-os gyermeknek halálos méreg.
A betegek különféle tünetekről panaszkodnak. A hasonló tünetek nem mindig jelentenek azonos betegséget, de még azonos betegség esetén is — az egyéntől függően — igen nagy különbségek lehetnek a gyógyszeres kezelésben. A gyógyszer rendelésekor az orvos nemcsak az éppen akkor fennálló betegségekkel kapcsolatos tüneteket, hanem az egész szervezet állapotát mérlegeli. Számolni kell azfcal, hogy a kellemetlen vagy kínzó tünetek gyors, gyógyszeres megszüntetése, az úgynevezett tüneti gyógymód még nem jelent gyógyulást, mert a tünetmentesség állapota rendszerint csak addig tart, amig a gyógyszer a szervezetből/ki nem ürül. A lázas beteg hőmérséklete a lázcsillapítók hatására néhány óra alatt csökkenhet, de mivel a betegséget okozó baktériumok-továbbra is a szervezetben maradnak, a gyógyszer hatásának megszűnte után a láz ismét emelkedik. Ezért a lázcsillapító mellett olyan gyógyszer is szükséges, amely elpusztítja a kórokozókat. Ez az oki gyógymód, amelyhez azonban több idő szükséges, mint a láz csökkentéséhez. A betegség igazi okát megszüntető gyógyszer hatása rendszerint nem gyors, nem látványos. A beteg — aki érthető módon türelmetlenül várja a gyógyulást — gyakran idő előtt kimondja az ítéletet, hogy a gyógyszer nem használt, és nem egyszer maga néz más — szerinte — ,,hatásosabb” gyógyszerek után. Pedig a gyógyszer hatásosságának megállapítása kizárólag orvosi feladat. A szerencsésebb esetek közé tartozik, amikor a beteg állapota ilyenkor nem romlik. Nem minden gyógyszer szedhető valamilyen más gyógyszerrel együtt. Egyes gyógyszerek fokozzák egymás hatását, mások csökkentik. A hatásfokozódás annyira nőhet, hogy az adag, mely külön-külön gyógyító, együtt mérgezővé válik.
Gondosan meg kell különböztetni a külső használatra szánt gyógyszereket a bevenni valóktól. A külsőleg használatos gyógyszereket a gyógyszertárban piros címkével látják el, és ha üvegben adják, az üveg mindig szögletes. Ezeket odahaza is külön kell tartani a belsőleg alkalmazandóktól.
Egyes betegek irtóznak a tabletták bevételétől, mert — ahogy mondják — „nem megy le a torkomon” nem tudják lenyelni,
88
ilyenkor a tablettát összetörve kell bevenni, ha nem bélben oldódó. Az úgyis olyan bevonattal készült, amely a gyomron áthalad, hogy ne izgassa, vagy ne rontsa a gyomorsav a gyógyszer hatását. Ha a beteg nem akarja az orvosságot vízzel lenyelni más, neki kedvesebb folyadékkal: tejjel, kávéval, teával, csokoládéval, kakaóval is beveheti. Ízjavítóként használhatunk gyümölcslevet, szörpöket. A porokat ostyabatyuban, kapszulában vagy késheggyel, kiskanállal adhatjuk be. Az előbbieket előzőleg nedvesítsük jól meg, helyezzük a nyelv hátsó részére és egy korty itallal nyelessük le.
A gyomornedv-elválasztást befolyásoló gyógyszert étkezés előtt éhgyomorra kell bevenni, mert az étvágygerjesztő és emésztést fokozó keserű anyagok üres gyomorban az emésztőnedvek bőséges elválasztását indítják meg. Üres gyomorba jussanak egyes, a bélmüködést befolyásoló gyógyszerek, az enyhe hashajtósók és a keserüvizek is. Ha nem reggel éhgyomorra veszi be valaki, úgy az utolsó táplálék elfogyasztása után 3—4 órával szedje be, mert sokkal könnyebben hatnak, ha a bőséges gyomortartalomban nem hígulnak fel. A gyorsan ható hashajtókat — főként ricinusolajat — reggel evés előtt adjuk. Ha este veszi be a beteg, elrontaná az éjszakáját, de a lassan — csak a vastagbélre — ható hashajtókat este lefekvés előtt beadhatjuk, mert ezek 6—8— —10 óra elteltével zavarják, amikor már kialussza magát. Az emésztőrendszert izgató anyagokat viszont kizárólag teli gyomorba adhatjuk. Általában a gyógyszerek bevételének ideje étkezés után van, ha az orvos nem ad más utasítást.
Az altatószerek bevételi ideje félórával lefekvés előtt. Ha az elalvás nehéz, akkor lehetőleg gyorshatású szert, ha az a panasz, hogy a beteg korán ébred, akkor tartósabb hatású szert rendel az orvos.
A gyári csomagolású gyógyszerek mellett mindig megtalálható a gyógyszer rövid leírása, mely többek között a gyógyszer esetleges mellékhatásairól is tájékoztat. Ezt olvassa el a betegápoló, s a nem kívánatos mellékhatások fellépése esetén értesítse az orvost.
Az altatók majdnem mind keserű •ízűek, de édes, mézes, cukros folyadékban, teákban, szörpökben jó bevenni.
A folyadék bevételével kapcsolatban jó tudni, hogy a mokkáskanál 5 mg, kávéskanál 10 mg. evőkanál 15 mg-t tartalmaz általában. A szirupok és sűrűbb oldatok nehezebbek.
89
Ha az orvos valamilyen teát rendel, meg kell kérdezni, hogy azt főzéssel, forrázással, vagy esetleg áztatással készítsék-e el.
A külsőleg használatos gyógyszerek között talán a szemcsep- pek alkalmazása a legnehezebb. A bal kezünkkel széttárjuk a szemrést, vagy bal kéz mutatóujjával lehúzzuk az alsó szemhéjat, a beteget felfelé nézetjük és a szemcseppentöbe szívott folyadékból az alsó szemhéj és a szemgolyó közti résbe középtájon becseppentünk 1—2 cseppet.
A bal szembe cseppentéskor a bal halántéki, a jobb szembe cseppentéskor a középvonal felöl közelítsünk a szemhez.
A szemcseppentővei és a szemkenőcsös üvegpálcikával azért oldalról és nem élőről közeledünk a szemhez, mert ha látja a közeledő tárgyat, reflexszerüen becsukja a szemét.
Becseppentéskor géz, vagy vattadarabkát tartsunk az alsó szemhéj alá, hogy a kifolyó csepp a beteg arcát vagy ruháját ne érje. Becseppentés után 1—2 percig, ide-oda nézetéssel érjük el, hogy a gyógyszer szétkenődjék. A beteg a saját szemébe legegyszerűbben tükör előtt tud becseppenteni. A gyermeket hanyatt kell fektetni, hogy a gyógyszer a szemrésben benn maradjon. Szemcseppentéskor támassza m^g kezét a házi ápoló a beteg arcán, hogy a szemcseppentő a szemhez ne érjen. Ha az orvos szemborogatást rendel, akkor az előírt folyadékból kb. 3—5 dl-t a kívánt hőfokra melegítünk, ebbe két vattapogácsát behelyezünk, azt kinyomkodva, félpercenként váltva a csukott szemhéjra fektetjük. A vattapogácsa közepén a szemgolyó domborodása miatt vékonyabb, a széleken vastagabb legyen. így jól megfekszi. A borogatást lehetőleg hanyattfekve az orvos előírása szerint 5—15 percig végezzük és vigyázzunk, hogy a borogató folyadék ne hüljön ki. Az orvos megengedheti, hogy a bőr védelmére borogatás előtt a szemhéjakat babaolajjal vagy zsíros krémmel bekenjük. A használt borogató folyadékot használat után ki kell önteni.
A külső használatra írt poralakú gyógyszereket lyukacsos tetejű hintőporos dobozból, vagy üvegből, esetleg kisnyílású porcukorszóróból szórjuk.
Végbélkúp alkalmazása előtt jó, ha a beteg székel, vagy tisztító beöntést kap, ha nem kerül gyakran sor erre. Használat előtt a kupon levő csomagolóanyagot ezüst, vagy celofánpapírt leszedjük és fektessük hanyatt a beteget. Térdeit hajlítsa be, talpait helyezze az ágyra. Az ápoló egyik keze két újjával széthúzza a farpofákat, a másik kezével a kevés vattába fogott kúpot a végbélnyílásba helyezi és óvatosan betolja a végbélbe, a vég-
90
bélzáróizom fölé. Ujjara húzzon a patikában kapható gumiujjat. Be lehet helyezni a kúpot oldalfekvésben is. Behelyezés után szappannal körömkefével, folyóvízben kell kezet mosni és fertőtlenítő oldatban le kell öblíteni.
Hüvelygolyó alkalmazása előtt irigáljon a beteg. Behelyezése után a hüvelynyílás elé tegyen vattacsomót.
A gyógyszer érték, állami vagyon. Azt pocsékolni, pusztítani, azzal visszaélni nem szabad, már csak azért sem, mert kétélű fegyver. A gyógyszer olyan kincs, ami a gyógyulást enyhülést, védelmet biztosítja. De használata hozzáértést, óvatosságot, meggondolást és megbecsülést követel.
)
91
