Zádor Anna – Építészeti szakszótár

Találatok: 16

147

ADALÉKANYAG

dolgozzák meg, az elemeket ácskötésekkel (la­polással, beeresztéssel, csapkötéssel) erősítik össze.

ADALÉKANYAG: kiegészítő anyag, amelyet az alapanyaghoz v. keverékhez adagolnak, hogy azt a felhasználásra alkalmasabbá tegyék.

ADAM-STÍLUS: az a. Adam építészcsalád, fő­leg Róbert (1728—1792) stílusa. Az antik ta­gozatok dekoratív alkalmazásával, a mennye­zetek lapos, könnyű elemeivel, a falak antik témájú, domborművű v. festett díszítményeivel elsősorban az a. belsőépítészetre gyakorolt nagy hatást.

ADOSSZÉ: 1. általában 2, egymáshoz háttal támaszkodó szerkezeti elem; 2. olyan szerkezeti elem, amelyet egy másik, fontosabb épületszer­kezet tart.

ADYTON, abaton (gör. ’a megközelíthetetlen’): az ókori gör. templom hajójából (->naosz) nyí­ló kisebb belső szentélytér. Az általában emelt padlószintű helyiségbe, amely a kultusztárgy elhelyezésére szolgált, csak a papok léphettek be. Az ~os elrendezés a szicíliai dór templom­építészet jellemzője. (->még opiszthodomosz)

AEDICULA (lat. aedes = ház, templom szóból): 1. kisméretű ókori ->szentély; 2. oszlopokkal, pillérekkel közrefogott, keretezett, szem­öldökpárkánnyal v. háromszögű, ill. íves orom­mezővel (-^timpanon) lezárt fülke v. azt utánzó nyíláskeretelés. Önállóan lehet síremlék, egyéb­ként falfelületek díszítő, tagoló eleme.

AEOL (aiol, eol) FEJEZET: a kisázsiai archa­ikus gör. építészetben megjelenő ritka fejezettí­pus, amely nem alakult önálló oszloprenddé. Jellemzője az oszlopnyak leveles díszítése és a tartószerep nélküli, palmettákkal díszített erő­sen kiugró 2 -+voluta. [5]

AETOS, aétós (gör. ‘sas’): a kiterjesztett szár­nyú sashoz való hasonlóság alapján a gör. templomok háromszögű oromzatának egyik el­

nevezése. Az ókori gör. építészetben különösen a nyeregtetős templomok véghomlokzatán ál­talános.

ÁGASFA: felül 2 ágban végződő faoszlop. Az ágasfás ház tetőzetében a szarugerendákat tartó csúcsszelemen a gerincig nyúló ágasfák villájában nyugszik.

AGORA (gör. ‘piac’): az ókori gör. város főtere, piaca, a népgyúlés helye; a közigazgatás, a kereskedelmi és a társadalmi élet központja. Kezdetben formátlan térség, később a főútvo­nalhoz kapcsolódó, általában téglány alakú városi tér. Gyakran szegélyezi oszlopcsarnok {-tsztoa).

AGRAFE: 1. nyíláskeret maszk, konzol v. medaillon formájú záróköve, amely a nyílást összekapcsolja a felette futó párkánnyal. A ren. és b. homlokzatok gyakran alkalmazott díszít­ménye; 2. ->yonóvas

ÁGYÚÁLLÁS, ágyúpad: a várfalak belső olda­lához támaszkodó földfeltöltés az ágyúk elhe­lyezésére

ÁGYŰLŐRÉS: a várak, erődítések védőfalain és bástyáin kialakított nagyméretű ->lőrés. Rendszerint széles, alacsony, ki- és befelé tágu­ló, a falvastagság közepe táján kőkerettel ellá­

ALAKOS FEJEZET

9

tott nyílás, amely a falon belül elhelyezett ágyú­nak csak a torkát hagyta szabadon, így az ágyút tüzelés közben is védte.

ÁGYÚPAD: -> ágyúállás

AJIMEZ (ar.): kettős ablak (-tikerablak) elne­vezése az ar.—mór, ill. a sp. építészetben

AJTÓ: épületek, ill. helyiségek bejárati falnyílá­sa, amely fából v. fémből készült nyílásszár­nyakkal elzárható. (-> még kapu)

AJTÓKERET: az ajtónyílás rendszerint kőből v. vakolatból, az épület belsejében fából készült, plasztikusan kiképzett, hangsúlyozott keretelé­se

AJTÓSZÁRNY: az ajtónak csuklós pántokkal a tokra akasztott nyitható-csukható része. Az ajtónyílás elzárására szolgáló, általában tö­mör, esetenként üvegezett, fából v. fémlemez­ből készült lapot pántokkal elfordíthatóan kap­csolják az ajtókeretre v. -tokra.

AJTÓSZEMÖLDÖK: -^szemöldök

AJTÓTOK: az ajtónyílásba épített, az ajtószár­nyakat tartó fa-, fém- v. beton keret

AKADÉMIA: a tudományok v. művészetek, ill. ezek egyes ágainak művelésére, gyakran kife­jezetten oktatására létrejött tudós társaság, in­tézmény. Az Európában antik mintára a 15. sz.-tól újraéledő ~k k. szép számmal találha­tók képzőművészeti és építészeti ~k is. A 18. sz.-ban Európa-szerte a kisebb városokban is megalakuló ~k elsősorban felsőfokú rajzisko­lák voltak.

AKADÉMIZMUS: a 17—18. sz.-i akadémiák szemléletéhez mereven ragaszkodó irányzat; általánosabb értelemben valamely stílus v. mű­vészeti törekvés önmagát túlélt, megmereve­dett, de — elsősorban az oktatás révén — továbbélő, hivatalos változata. Az építészetben többnyire az akadémiákkal ténylegesen össze­függő, ott oktatott művészeti irányt jelenti.

AKANTUSZ, akanthus: a ->korinthoszi oszlop­fő és különböző építészeti tagozatok jellegzetes növényi (levél) díszítménye. A medvetalp nevű növényről mintázott stilizált v. természethű dí­szítőelem az i. e. 5. sz. közepétől jelent meg az ókori gör. építészetben. A ren. és a b. építészet a róm. emlékek nyomán elevenítette fel.

AKROPOLISZ (gör. ’felsőváros’): az ókori gör. város fellegvára. Eleinte az uralkodó erődített székhelye, később általában a városállam val­lási, ritkábban politikai központja. A leghíre­sebb görög ~ az athéni, amely az i. e. 7. sz. elején a kultuszélet színtere lett. Legjelentősebb épületei (Propülaia, Parthenón stb.) az i. e. 5. sz. II. f.-ben épültek. A görög ~hoz hasonló központok az itáliai városokban is kiépültek.

AKROTÉRION (gör. ‘legmagasabb rész’): az ókori gör. és róm. templomok oromzatának csúcsát és 2 szélét (csúcs- és sarok~) koroná­zó elem; eleinte egyszerű fatárcsa, később agyagból, fémből és főként kőből formált növé­nyi motívumot v. mitológiai lényt ábrázoló dísz.

[63/18]

ALA (lat. ‘szárny’): 1. általában -»épületszárny; 2. az etruszk templom szentélye mellett húzódó oldalcsarnok; 3.az itáliai antik róm. lakóházak­ban a ->tablinum 2 oldalát szegélyező folyosó

ÁLABLAK: -► vakablak

ALAGSOR: az épületek földszintje alatt kialakí­tott helyiségek, amelyek általában természetes megvilágítást is kaphatnak.

ÁLAJTÓ, vakajtó: ajtóval azonos formájú és keretelésű falmélyedés, fülke, amely (a ->vak­ablakhoz hasonlóan) mint tagoló- és díszítő­elem a homlokzat nyílásritmusát biztosítja.

ALAKOS FEJEZET, figurális oszlopfő: állat- v. emberalakokkal, gyakran jelenetekkel díszített oszlop- v. pillérfő. Alkalmazásának virágkora a r. építészet.

10

ALAKTAN

ALAKTAN, morfológia: az építészettörténet se­gédtudománya, amely az egyes korok jellegze­tes építészeti alakzatainak, tagolóelemeinek sajátosságait, együttes szereplésük törvénysze­rűségeit tanulmányozza. Mindezzel segítséget ad stíluskritikai vizsgálatokhoz, és megteremti az épületek leírásának egzakt módszerét. Az építészettörténetnek — a művészettörténet más ágaival ellentétben — kronológiailag rendszerezett ~a van.

ALÁMETSZÉS, vízorr: vízszintes, kiülő homlok­zati tagozatok, párkányok, fedókövek alsó felü­letén lévő horony. A párkányra hulló esővizet a homlokzatsík előtt csepegteti le.

ALAP, fundamentum (lat.): az épület súlyát a teherhordó altalajrétegnek átadó, terepszint alatti szerkezet. Síkalapozást (alapfalak, pillér­alapok, lemezalapok) készítenek, ha a teherbí­ró altalaj viszonylag kis mélységben helyezke­dik el. Rossz altalajviszonyoknál mélyalapozás (cölöp- és kútalapozás) szükséges. Különösen rossz teherbírású altalajok esetén, történeti épületeknél előfordulnak föld alatti teherhárító ívek v. boltozatok, amelyek tetőpontjukkal lefelé irányulnak, és a terhelés egyenletes elosztásá­ra szolgálnak. (->még alapozás’)

ALAPANYAG: -> építőanyagok

ALAPFAL: körülfutó falakkal történő síkalapo­zás esetén az épület talajszint alatt levő falsza­kasza

ALAPÍTVÁNYI TEMPLOM: a közép- és újkor­ban személyek v. testületek által tett alapítvány­ból, meghatározott rendeltetéssel v. féladatkör­rel épült templom. Kialakítása ennek megfelelő­en esetenként eltér az általános templomtípu­sétól.

ALAPKŐ: jelképes első kő, amelyet az építke­zés megkezdésekor az építtető személyére és az építés idejére utaló okiratokkal, pénzekkel együtt gyakran ünnepélyesen helyeznek el. Többnyire befalazzák az alapba, de néha te­repszint fölött v. más látható helyen építik be.

ALAPOZÁS: olyan altalajréteg kiválasztása és jellemző tulajdonságainak megállapítása, ami elbírja az épület súlyát. Erre a kiválasztott réteg­re rakják le az alapokat úgy, hogy a rájuk nehezedő súly az ~ minimális és egyenletes süllyedését váltsa ki.

ALAPRAJZ: az épületet, III. egyes szintjeit az ab­lakkönyöklők fölötti magasságban vízszintes síkkal elmetszve, felülnézetben szemléltető, kí­vánt méretarányban (léptékben) kicsinyített műszaki ábrázolás. Az ~on az átmetszett füg­gőleges szerkezetek (falak, pillérek stb.) met­szetben, a metszősík alatti részek (padlóburko­latok, lépcsők, esetleg bútorzat) felülnézetben láthatók. (-*még terv) [59]

ALAPTERÜLET: az épület külső falaival körül­zárt terület nagysága, általában m²-ben. Ezzel az ún. teljes alapterülettet szemben a falak, pillérek alapterületének levonásával kapott ér­ték a hasznos alapterület.

ÁLBAZILIKÁLIS ELRENDEZÉS, pszeudobazi- lika: többhajós tér, a bazilikális elrendezésnek megfelelő kiemelkedő középhajóval, amely — annak következtében, hogy a mellékhajók fölé emelkedő hosszfalain nincsenek ablakok — nem kap közvetlen megvilágítást. (->bazilikális elrendezés) [6]

ÁLTRIFÓRIUM

11

ÁLBOLTOZAT: formailag a boltozathoz ha­sonló térlefedés, amely vízszintes rétegekben rakott, konzolosan előreugratott kősorokból áll.

ALEIPTÉRION, alipterium: az ókori gör. és róm. -> palaestrákban és fürdőkben (-» thermae) a test beolajozására szolgáló helyiség

ALÉPÍTMÉNY: épületek kiemelésére terep­adottságok v. esztétikai igények miatt épített, falazott emelvény; erre helyezik a tulajdonkép­peni épületet, a felépítményt. (->még krepidó- ma)

ALKAZÁR, alcazar, alcasar (ar. ‘palota’): ar.- mór eredetű fellegvárak elnevezése Spanyolor­szágban. Tágabb értelemben használják a ki­fejezést sp. várkastélyok, paloták megjelölésére akkor is, ha az épület nem ar.-mór eredetű.

ÁLKERESZTHAJÓ: többhajós templomokban a hosszhajóra merőleges olyan ->kereszthajó, amely nem nyúlik túl az oldalhajók szélessé­gén.

ALKÓV (ar.): 1. nagyobb helyiséghez szabad nyílással, ajtó nélkül kapcsolódó, ablaktalan, kisebb tér, szoba v. fülke. Az ar. házakban az ágy helye; 2. újabban hálófülke

ÁLLAGMEGÓVÁS: az építmények használatát zavaró, gátló esztétikai, szerkezeti, működési stb. károsodások ideiglenes megszüntetése, ill. az épület megvédése a pusztulást kiváltó ténye­zőktől

ÁLLATALAKOS FRÍZ: álló, vonuló v. egymás­sal küzdő állatokat ábrázoló, stilizált reliefekkel borított díszítőszalag. Főleg a r. építészetben használatos.

ALLÉ, alléé (ír.): út mentén, 2 v. több sorban ültetett, párhuzamos fasor. Szerepe részben gyakorlati (az út jelzése, az árnyék biztosítása), részben esztétikai. A beültetés távolságától füg­gően a fák érvényesülhetnek külön-külön, v. sövényszerű falat alkothatnak.

ÁLLÓKONZOL: olyan -^konzol, amelynek a falsíkra merőleges mérete jóval csekélyebb, mint a magassága, v. gyámkő, amelynek ma­gassága jelentősen nagyobb, mint a kiülése.

ÁLLÓ TAGOZAT: olyan -^építészeti tagozat, amelynek magassága jelentékenyen megha­ladja vízszintes méreteit.

ÁLLVÁNYZAT: építési munkák végzéséhez szükséges ideiglenes építmény szálfákból, ge­rendákból, létrákból v. fémelemekből, ill. cső­szerelvényekből. Rendeltetése szerint lehet munka-, falazó-, vakoló-kőelhelyező, alátá­masztó, védő-, anyagfelvonó és -beemelő ~.

ÁLMENNYEZET: esztétikai, optikai, akusztikai, hőtechnikai v. egyéb okokból a teherhordó fö­dém alá felfüggesztett, teherhordó szerep nél­küli -^mennyezet, amely a rendeltetésének megfelelő módon és anyagokból alakítható ki.

ALTALAJ: -talap

ALTEMPLOM: a kk.-i templomok megemelt szentélye alatt elhelyezkedő egy- v. többhajós -tkápolna, amely eredetileg föld alatti sír- v. ereklyekápolnából alakult ki. (-^kripta) [7]

ÁLTRIFÓRIUM: vakárkádsor -tbazilikális el­rendezésű templomok főhajófalainak belső ol­

12

ALVÓVÁROS

dalán az árkádok, ill. az empóriumnyílások és a felső ablakövezet k. Mögötte, a -*trifórium- mal ellentétben, nincs járható folyosó.

ALVÓVÁROS, bolygóváros: modern nagyváros környezetében épült település, ahol nincsenek ipari munkahelyek, és csupán lakóhelye a nagyvárosban dolgozóknak.

AMBIENTE: az épületet körülvevő természetes v. mesterséges környezet, amelyet a tervezésnél döntő befolyásoló tényezőként vesznek figye­lembe.

ÁMBITUS (lat. ‘körüljárás’): 1. eredetileg a templomok fallal bekerített körzete; 2. később épületszárnyakkal körülfogott udvart övező fo­lyosó; 3. újabban zárt épülettömeg előtt húzó­dó, kifelé nyitott folyosó, amely az építmény helyiségeit összekötő fedett közlekedőtérként is szolgál. (->tornác)

AMBO: a ->szószék egyik fajtájának a 4. sz. óta használatos, valószínűleg gör. eredetű megje­lölése. Néhány lépcsőfokon — rendszerint két- felól — megközelíthető, általában 2 irányban mellvéddel ellátott emelvény, amely egyaránt szolgált a bibliai szövegek felolvasására és pré-

dikálásra. Legtöbbször a -»kórusrekesztőhöz v. a -»szentély rekesztőhöz kapcsolódott. Két ~ esetén a jobb oldali (a D-i) az epistolák, a bal oldali (az É-i) az evangéliumok olvasására szolgált; az utóbbi gyakran gazdagabb kikép­zésű volt. [8, 16/c]

AMFITEÁTRUM, amphitheatrum (gör.): tömeg­szórakoztatást (gladiátorjátékok, állatviadalok, hajóscsaták stb.) szolgáló ókori róm. épülettí­pus. Elliptikus küzdőtérből (->aréna) és azt kö­rülvevő, lépcsősen emelkedő üléssorokból ala­kított nézőtérből (cavea) áll, amelyet az ugyan­csak elliptikus alaprajzú homlokzati fal határol. A homlokzati falat többszintes árkádok tagol­ják.

AMPHIANTIS (gör. kettős ante templom): ókori gör. templomtípus, a cella mindkét végén falnyúlványokkal, antepillérekkel közrefogott előtérrel. A pillérek között gyakran 1 v. 2 oszlop állt.

AMPHIPROSTYLOS (gör.): 2 keskenyebb olda­lán oszlopcsarnokkal ellátott ókori gör. temp­lomtípus

ANASTYLOSIS (gör.): romba dőlt épület hiteles rekonstrukciója, eredeti helyszínén, túlnyomó­részt a ledőlt eredeti elemek v. töredékek visz- szahelyezésével (-►még helyreállítás)

ANDRÓN (gör.): 1. legtágabb értelemben a la­kóházban a férfiak helyiségének, ill. a gör. kel. templomban a férfiak részére fenntartott hely­nek gör. eredetű elnevezése; 2. az ókori gör. lakóház lakomák rendezésére szolgáló díszter­me; 3. a róm. lakóházban az -^átriumot a ->pe- ristyliumma\ összekötő folyosó v. átjáró

ANGOLKERT, tájkert: a 18. sz. folyamán Angli­ában kialakult, majd egész Európában megho­nosodott kerttípus. A geometrikus b. -ófrancia­kerttel ellentétben természetes, kötetlen elren­dezésű alaprajzot mutat, minden egyenes vo­nalat, szimmetrikus rendet kerül. Általában ka­nyargós patak szeli át; ösvényei is kanyargóak, a fák kötetlenül, csoportokban állnak, a pázsit’

APSZIS

13

minden szabad teret kitölt. A festői, szabad együttesben kisebb, dekoratív kerti építmények (pagodák, mecsetek, templomok, műromok) is helyet kaptak. A szentimentalizmus alapelveivel rokon alakítási módja miatt szokásos a szenti­mentális kert elnevezés is.

ANIZOMETRIKUS ÁBRÁZOLÁS: olyan ->axo- nometrikus ábrázolás, ahol a 3 tengelyen az egységnyi méret nem azonos

ANNA-STÍLUS, Queen Anne style: a 18. sz. első évtizedeinek érett b. művészete Angliában, amelyet Anna királynőről (1702—1714) nevez­tek el. Egyszerűbb, klasszicizálóbb, mint a fr. v. ol. b.

ANNULI: -^gyűrűk

ANTEFIX (lat.): az ókori gör. és róm. épületek ereszén, a szomszédos lapos cserepeket (tegu- la) átfedő kúpcserép (imbrex) sarokvégződését díszítő terrakotta v. márványlap. Festett v. dom­borműves palmettamintával, isten-, gorgó-, szatírarccal, ritkábban alakos jelenettel díszí­tették.

ANTEPILLÉR: az oldalfalnak a portikusz felé eső, pillérszerű végződése [63/20]

ANTE TEMPLOM: ->in antis

ANTHÉMION (a gör. anthos ‘virág’ szóból): épí­tészeti tagozatokat, frízeket, oszlopnyakat dí­szítő, indákkal összekapcsolt virágmintasor

ANTIK (a lat. antiquus ’régi’ szóból): a gör.- róm. ókor emlékeinek megjelölése. A műkeres­kedelem a szó gyakran megtévesztő „régi” ér­telmét is meghonosította (~ bútor, ~ porcelán).

ANTIKIZÁLÁS: az antik (ókori gör. és róm.) építészet utánzása

ANYAG: a természetesen keletkezett v. mester­ségesen előállított javaknak az a fajtája, amiből valami készül, v. valaminek az állománya (pl. kő, fa, beton, acél). -♦ még építőanyagok

ANYAGSZERÜSÉG: a felhasznált nyersanyag természetes tulajdonságainak megfelelő alkal­mazása, megdolgozása, bemutatása

APÁTSÁG: ->kolostor, amelynek élén apát v. apátnő áll. E tisztség főként a bencés alapítású és bencés regulájú rendeknél (pl. a ciszterciek­nél) fordul elő. Az elnevezés az intézményre és a kolostori épületek együttesére egyaránt vo­natkoztatható.

APODYTERIUM (gör.-lat.): az ókori róm. fürdő­épület (-tthermae) vetkőzőhelyisége

APOFÍZIS, apophysis (gör.): az oszloptörzs karcsúsodásának gör. elnevezése (-♦még su- darasodás)

APOSTOLGERENDA: a kk.-i templomokban a -> szentélyt a ->/?a/ótól elválasztó, a diadalív alatt elhelyezett fa kálváriacsoport vízszintes tartógerendája, ha azon az apostolok alakja v. szimbóluma látható.

APSZIDIOL(A): kis apszis; igen gyakran csak a belső térből érzékelhető, íves alaprajzú, fülke­szerű mélyedés a falban

APSZIS (gör. ’kiöblösödés’, ‘ív’): a késő róm. építészetben kialakult, félkupolával fedett félköríves térrész, általában egy nagyobb tér keskenyebbik végének lezárása. Főként vásár­csarnokoknál, thermáknál, császári palotáknál alkalmazták. A kér. építészetben a templom egyik legfontosabb része, amely közvetlenül v. más épületrész (négyezet) közbeiktatásával kapcsolódik a hossz- v. kereszthajókhoz. Alap­rajza szerint lehet félköríves, négyszögű v. sok­szögű ~. A templomnak ebben a kívül (vakár­kádokkal, fülkékkel, féloszlopokkal stb.) és be­lül (mozaikokkal v. freskókkal) gazdagon díszí­tett terében van a püspök trónja és a papság ülőhelye. A fr. g.-ban az ~t gyakran körüljáró v. kápolnakoszorú veszi körül. (->még concha, exedra) [9, 16/e]

14

APTEROSZ

APTEROSZ (gör.): ritkán használt elnevezés a -tcellát körülvevő oszlopos folyosók (pteron) nélküli ókori gör. templomtípus megjelölésére, szemben az oszlopsorral körülvett ->peripte- rosszal.

AQUAEDUCTUS (lat. ‘vízvezeték’): ókori róm. vízvezeték-építmény, amelynek segítségével a szűkebb v. távolabbi környék hegyi forrásaiból vízzel látták el a városokat is. Általában pilléres ívekre helyezett kőcsatorna, amelyben a vizet természetes eséssel vezették.

ARABESZK: növényi elemekből kialakított dí­szítmény. A levelek, virágok és indák szövevé­nye szigorú szimmetriával, egyenletesen tölti ki az alapot. Az elnevezés ellenére nem az ara­boknál, hanem a hellénizmus művészetében alakult ki. A ren. idején újra felelevenítették; formáira ekkor már az iszlám művészet is ha­tott. [10]

ARÁNY, proporció, proportio: az épület külön­böző irányú méreteinek, részeinek egymáshoz, ill. az egészhez való viszonya, amelyet gyakran arányos viszonyszámokban adnak meg. Az ~ mindig mérhető nagyságokon keresztül, matematikai-geometriai formákban érvényesül. Az építészeti ~nak gyakran (pl. a ren. művé­szetben) az emberi test arányai szolgáltak mo­dellül. (->még emberi arány, harmonikus ará­nyok, aranymetszés)

ARÁNYELMÉLET: az építészetelméleti rend­szereknek az a legelvontabb és legáltaláno­sabb része, amely az elmélet szintjén megfogal­mazza az arányokon alapuló fő kompozíciós elveket. Definiálásuk eszmei és esztétikai alap­elvekre épül.

ARANYKAPU: a kk.-i székesegyházak különö­sen díszes kiképzésű kapuzata, rendszerint a főhomlokzat középső kapuja

ARANYMETSZÉS, aurea sectio (lat.): adott tá­volság felosztása 2 olyan részre, amelyek közül a kisebbik úgy aránylik a nagyobbikhoz, mint a nagyobbik az egészhez. Az ókori gör.-ök ezt ideális aránynak tartották, mert a felosztandó az arányviszony egyik tagja maradt. Az ~ t mint építészeti arányosságot a gör.-ök után a ren.- ban használták fel, sőt a modern építészetben is alkalmazzák (->modulor).

ÁRKÁDSOR

15

ARCHITEKTONIKA (gör.-lat.): általában az építészet, -★építőművészet jelentésével meg­egyező kifejezés, ritkábban az építészetelméle­tet, az építészettudományt is jelenti.

ARCHITEKTONIKUS (gör.-lat.): az építészet el­méletében felismert és kidolgozott törvénysze­rűségeknek megfelelően kialakított — mind technikailag, mind formailag művészi egységet képező — építészeti mű jellemzője. A kifejezést „építészeti”, „építőmúvészeti”, „az építészet törvényeinek megfelelő” értelemben is használ­ják.

ARCHITEKTONIKUS FEJEZET: kizárólag ta­golással díszített, tehát növényi v. más orna­mentika nélküli pillér-, ill. oszlopfő

ARCHITEKTÚRA: építészet, építőművészet. A gör. arkhi (fő) + tektón (mesterember) összeté­telből, lat. képzővel. A kifejezés az építés szelle­mi, esztétikai és művészi jellegét hangsúlyozza. Átvitt értelemben, gyűjtőnévként jelentheti az építészeti alkotásokat, azok művészi megoldá­sainak összességét is.

ARCHITEKTÚRAFESTÉSZET: 1. festészeti mű­faj, amely témájául városképeket, épületeket, épületbelsőket v. építészeti részleteket választ, kizárólag a motívum iránti érdeklődésből és nem háttérdíszként; 2. festett építészeti elemek szerepeltetése az épületbelsőben (látszatarchi­tektúra). Célja a térillúzió növelése (illuzioniszti- kus architektúrafestészet) v. a költségesebb, kőből faragott részletek helyettesítése olcsóbb kivitelű festéssel (-»még látszati tér).

ARCHITRÁV, epistylion: gerendázat, a gör. templomok homlokzatképzésénél kialakult oszlopos-gerendázatos rendszer áthidaló, ki­váltó eleme, amely a födém- és tetőgerendáza- tot hordja, és ezek terhelését átadja az oszlo­poknak. A -tteljes párkány alsó eleme közvet­lenül az oszlopfő abakuszán nyugszik. A dór oszloprend ~ja egyszerű, díszítetlen, az iónét és a korinthosziét lépcsősen kiugró sávokkal tagolták. [37/d]

ARCHIVOLT: a nyílást, oszlopközöket áthidaló -★boltív tagozott homlokfelülete. Az ókori róm. építészetben, majd az ennek formai megoldá­sait követő későbbi stílusokban az architráv profiljának megfelelően tagozták. [60/5]

ARCOSOLIUM (lat. arcus ’ív’ + solium ’kőko- porsó’): óker. sírforma. A katakombák falába vájt íves lezárású fülke, hátfalában v. alján a kőlappal lezárt sírfülke. A r.-ban templomok szentélyfalában is készültek ~ok.

ARÉNA: -»amfiteátrumok, -★circusokés -^sta­dionok homokkal felszórt küzdőtere, a verseny­játékok, küzdelmek színtere. Az elnevezést ma az egész épületre alkalmazzák.

ÁRKÁD: támaszokon (pilléreken v. oszlopo­kon) nyugvó ívállás. Az antik róm. építészetben általánosan alkalmazták épületek, aquaeduc- tusok, városkapuk stb. építésénél, mivel az ék alakú kövekből v. téglákból összeillesztett kör­ívek nagyobb teherbírásúak és nagyobb távol­ságot tudnak áthidalni, mint a fa- v. kőgerenda (-★architráv). Az indiai és az iszlám építészet­ben is jelentős szerep jutott az ~ oknak, legfon­tosabb mégis az óker. és kk.-i templomépíté­szetben volt. Terek kapcsolására, centrális épületeknél a központi tér és a körüljárók, bazi­likáknál a főhajó és a mellékhajók elválasztá­sára alkalmazták. ~okat egymás felett, több szinten is építettek, ilyenkor a támaszközöket a felső, alacsonyabb szinteken általában csök­kentették. (->még vakárkád, törpeárkád)

ÁRKÁDÍV: az árkád gyakori, de tulajdonkép­pen helytelen elnevezése, mivel az árkád szó az ívet is magába foglalja. Jelentése korlátozód­hat a támaszokon nyugvó ívre.

ÁRKÁDOS FOLYOSÓ: nyitott folyosó, amely­nek egyik hosszoldalát általában tömör fal, a másikat árkádsor határolja. Ilyen pl. a -★keren­gő.

ÁRKÁDSOR, arkatúra: az ívállások folytatóla­gos egymás mellé sorolása

16

ARKATÚRA

ARKATÚRA: 1. ->árkádsor; 2. általában vakár­kádsort, árkádsort utánzó, imitált külső v. belső faltagolás

ARMÍROZÁS: 1. épületek terméskő v. téglasar­kainak erősítése, egyben díszítése nagyobb méretű, szabályos alakú, faragott kövekkel, ->kvácterkövekkel, amelyeket kötésben, azaz soronként váltakozva hosszú, ill. rövid oldaluk­kal fordítanak az egyik, ill. másik falsíkba (->sa- rokarmírozás). Az armírozó köveket a falazattal együtt gyakran bevakolták és a g.-ban, ren.- ban a vakolatra festették az ~t. 2. a vasbeton­ba beépített vasszerelés nálunk ritkán használt elnevezése

ÁROK: 1. várárok: erődítések (vár- és városfa­lak) előtt a terepben védelmi céllal létesített hosszanti mélyedés. Többnyire a kihányt föld­ből emelt -> sánccal együtt alkalmazták (sánc­árok). Síkvidéki váraknál általában vízzel töltöt­ték meg (vizesárok), hogy ezzel is nehezítsék a várfalak megközelítését. Ahol a természeti vi­szonyok nem tették lehetővé a folyamatos vízel­látást, a várat szárazárokkal vették körül. Az árkok meredek földpartját omlás ellen kő- v. téglafallal, bélésfallal támasztották meg. 2. -^kutatóárok

ARTES LIBERALES (lat. ‘szabad művészetek’): a kk.-i kultúra ún. mesterségei, amelyekben va­ló jártasság a szabad emberi személyiséget formálta. Részei a trivium, amelybe a grammati­ka, dialektika, retorika és a quadrivium, amely­be az aritmetika, geometria, asztronómia és az egyházi zene tartozott.

ÁSATÁS: a régészeti -»feltárás válfaja. Az idők folyamán feltöltődött talajt egy adott területről történeti emlékek, jelenségek felkutatása céljá­ból eltávolítják. Az építészettörténeti vonatko­zású ~ok célja lehet pusztán a falmaradvá­nyok szabaddá tétele, a modern régészet köve­telményeinek azonban az ~ csak akkor felel meg, ha a talaj történeti szerkezetének alapos vizsgálatával jár együtt.

ASTRAGALOS (gör.): félkörös keresztmetsze­tű, pálcaszerű, vízszintes tagozat az antik építé­szetben. Gyakori az oszlop lábazatán, -^gyöngysorrá kifaragva elsősorban az osz­lopfőn és a főpárkányon jelenik meg, de a róm. és a ren. építészet önálló díszítményként is fel­használta.

ASZIMMETRIA: az építészetben általánosan alkalmazott kompozíciós (szerkesztési) elv, amely fogalmilag a -^szimmetria ellentéte. Lé­nyege, hogy a kompozíció egyensúlyát nem az épületrészeknek egy központi tengelyhez viszo­nyított tükörképszerű elosztásával, hanem azok kötetlen elrendezésével teremti meg.

ÁTHIDALÓ GERENDA: függőleges támaszok v. falnyílás fölött elhelyezett vízszintes teherhordó elem fából, kőből, vasból, vasbetonból

ATLASZ, atlant: ember alakú támasz, amelyet antik előképek nyomán általában b. és eklekti­kus épületek homlokzatán alkalmaztak, több­nyire erkély hordására. Támasztó szerepe mel­lett különösen az eklektikában díszítő funkciója is van.

ÁTLÓS BORDA: a bordás keresztboltozat vá­zának átlós eleme (-^bordás boltozat)

ÁTMENETI STÍLUS: olyan stílus, történeti sza­kasz, amely a rákövetkező stílus némely voná­sát már mutatja anélkül, hogy az előző jellegze­tességeit teljesen elhagyná.

ÁTRIUM (lat.): 1. az etruszk eredetű ókori róm. lakóház központi helyisége, amelynek alapraj­za 2 kis oldalszárnnyal bővült téglalap. Meny- nyezetén a füst elvezetését szolgáló, egyben a csapadékot is bebocsátó nyílás (->compluvi- um), padlójában vízgyűjtő medence (-dmpluvi- um) volt. Eredetileg az ~ban állott a családi tűzhely; később összejövetelek színhelye lett. 2. az óker. bazilika előudvara; 3. fedett belső ud­var szállodák és más közösségi épületek belse­jében. (->még aula)

AXONOMETRIKUS ÁBRÁZOLÁS

17

ATTICIZMUS: a gör. művészetben a róm. hódí­tás (i. e. 146) után kibontakozó irányzat, amely Rómára is gyorsan átterjedt. Lényege a „régi­ekhez” való visszatérés, azaz az i. e. 5-4. sz.-i, főleg klasszikus formák felélesztése, ill. utánzá­sa volt.

ATTIKA: az épület főpárkánya feletti mellvéd­szerű fal, amely lehet tömör v. áttört, architekto- nikus v. díszítőelemszerű. Alkalmazták a tető elfedésére, a homlokzat magasítására, emelet­sor kialakítására (attikaemelet), dombormű­vek, feliratok elhelyezésére. Gyakori a róm. épí­tészetben (pl. -•■diadalíveken’), de kedvelte a ren. és a ki. is.

ATTIKAEMELET: -•attika

ATTIKAI LÁBAZAT: az ión oszlop Attikában kifejlesztett lábazata (->ión oszloprend), amely egy nagyobb alsó és egy kisebb felső félköríves profilú korongból, köztük szalaggal szegélye­zett homorú gyűrűből áll.

ATTIKAI OSZLOPFÖ: az ión oszlop Attikában kifejlesztett fejezete (-•ión oszloprend). A gaz­dag tagolású, csigadíszes (-tvoluta) ~t a törzstől palmettás díszítésű nyakszalag választ­ja el.

AUDITÓRIUM (lat.): iskolák, főiskolák, egyete­mek nagyobb méretű előadóterme

AULA (gör.-lat. .’udvar’): 1. az ókori gör. építé­szetben oszlopokkal körülvett udvar a lakóház előtt v. annak belsejében (ez utóbbi a róm. lakóház -> átriumának felel meg); 2. az óker. bazilikák Ny-i bejárata előtt oszlopokkal körül­vett udvar, ill. a bazilika középhajója; 3. az építészeti megoldástól többé-kevésbé függetle­nül használják a római császári palota, a kk.-i fejedelmi udvar, ill. az újkorban az uralkodó v. egyházfői udvari intézmény neveként; 4. általá­ban főiskolák, egyetemek, középületek díszter­mének elnevezése

AUREA SECTIO: -•aranymetszés

AVANT CORPS (fr.): az épület homloksíkja előtt álló v. abból elóreugró építészeti tömegek, ill. motívumok. Az elnevezés vonatkozik a faltago­ló elemekre (pl. falpillér, falsáv) is, ha 8 cm-nél nagyobb kiülésűek.

AXIÁLIS (lat. ‘tengelyes, tengely irányú’): az építészetben ~ elrendezés az ugyanazon ten­gelyhez fűződő terek összekapcsolódása.

AXIÁLIS SZIMMETRIA, tengelyes szimmetria: olyan elrendezés, amelyben a szimmetriaten­gely mindkét oldalán csak egymásnak megfele­lő elemek szerepelnek.

AXIS: -•tengely

AXONOMETRIKUS ÁBRÁZOLÁS: háromdi­menziós tárgyak olyan paralel projekciós szem­léletű ábrázolási módja, amely egy meghatáro­zott szögben ferdén, de torzulásmentesen meg­rajzolt alaprajzból indul ki. Valamennyi oldalné­zet méretarányos marad, de átlós és görbe vonalaik torzulnak. Elterjedése a -•perspektíva

18

AXONOMETRIKUS PROJEKCIÓ

fejlődésének fontos korai fázisát jelenti. Az épü­letek komplex ábrázolásának gyakori módsze­re. [11 a-b]

AXONOMETRIKUS PROJEKCIÓ: háromdi­menziós tárgyak olyan ábrázolásmódja, amely az ábrázolandó testet egy háromtengelyű, de­rékszögű térbeli koordináta rendszerre vonat­koztatja, és az egyes pontok képét párhuza­

mos, derék- v. ferdeszögű vetítéssel a test pont­jainak koordinátáiból határozza meg. A párhu­zamos vetítéssel az egymással párhuzamos egyenes darabok egyenlő arányban rövidülnek meg. Ha mind a 3 tengelyen azonos az egység­nyi méret, az ábrázolás izometrikus, különben anizometrikus.

BABILON: a 18. sz.-i m. kastélyépítészetben a középső tetőkupolás tömbre használt kifejezés. A szó a fr. „pavilon” félreértéséből származik, amit a babiloni toronyra való szimbolikus uta­lás motivál.

BÁBOS KORLÁT, balusztrád (kóbáb, ol.—fr.): fedő- s talppárkány között elhelyezett, változa­tosan kialakított, ritmikusan váltakozó ->kor- /átbábokból álló, esetenként posztamensekkel váltakozó fa- v. kőkorlát, ill. mellvéd. Alkalma­zása szerint lehet lépcső, loggia korlátja, ablak mellvédje v. attika tartozéka. [12]

12. bábos korlát

BALDACHIN: 1. szobrok, egyházi és világi mél­tóságok felett hordozható védőtető Baldac- Bagdad városából származó, drága selyem­szövetből; 2. az építészetben szobrok, kutak, oltárok, szószékek felett elhelyezett, oszlopo­kon v. gyámköveken nyugvó díszes tető kőből, márványból v. bronzból. A leggyakoribb a g. építészetben (kősátor). [60/16]

BALKON: fedetlen födémkiugrás, kilépő, ame­lyet korlát v. balusztrád határol. A kk.-ban aránylag kicsi, fából v. kőből készült, csak a ren. építészetben lett nagyobb méretű. Még je­lentősebbé vált a b.-ban, dekoratív elemként a homlokzatokon (kapuk felett) v. lépcsőházak kialakításában. (->még erkély)

BAZILIKÁLIS ABLAKSOR

19

BALUSZTER: -tkorlátbáb

BALUSZTRÁD: -rbábos korlát

BANQUET: -»ablakmellvéd

BAPTISTERIUM: ->keresztelőkápolna

BARÁT-APÁCAFEDÉS: félkör keresztmetszetű, kónikus öblös v. kúpcserepekből készült tető­forma. A kúpcserepeket ellentétesen illesztik egymásra, ill. egymásba.

BARBAKÁN: ->elővár

BAROKK ÉPÍTÉSZET: Általában kb. 1600— 1750 között virágzott, korszakhatárai azonban országonként eltérőek. Mind egyházi, mind vi­lági építészetében nagy szerepet kapott a rep­rezentáció. A tereket nem elkülönülten, hanem sorbafűzve, egyre fokozódó hatást kifejtve ala­kította. A dinamikus, mozgással teli formákat kedvelte, ezért a b. alaprajz gyakran ovális, a falfelület hullámzó, az oszlopok csavartak. A hatás kedvéért a méretek fokozódnak, és az összes művészeti műfaj egységre lép, hogy de­koratív, festői fény-árnyékhatású, meglepetést v. eksztatikus elragadtatást keltő épületet, bel­ső teret teremtsen (->architektúrafestészet).

[13]

BÁSTYA, bastia (lat): erőd előretolt, önálló védőműve. Használata a kk. végéig szórvá­nyos, esetleges; a tűzfegyverek elterjedése után alakult ki jellegzetes, többnyire ék alakban elő­renyúló, rendszeresen alkalmazott típusa, (-►még vár)

BÁSTYATORONY: ■> kerek bástya

BATTISTERO: -> keresztelőkápolna

BAUHAUS (n): a modern építészet fontos irányzata. Állami intézményként 1919-ben ala­kult Weimarban. A kor legjelesebb mestereit egyesítő intézményben nemcsak a korszerű építés megoldásait, hanem a film és a színház, a festészet és a formatervezés minden ágát

művelték és tanították, hogy a 20. sz.-i értelem­ben alakított összművészetet hozzanak létre.

BAZILIKA (gör. ‘királyi csarnok’): valószínűleg gör. (hellenisztikus?) eredetű épülettípus, amelynek első fennmaradt emlékei Rómában és környékén ismertek. Ezek kereskedelmi és bíráskodási csarnokok, amelyek a ->forumon álltak. Hosszanti, kiemelkedő középterüket ala­csonyabb oldalterek, rendszerint oszlopos csarnokok vették körül. Hasonló épülettípus a ren.-ban is előfordul. — Az antik ~ számos vonatkozásban az óker. gyülekezeti templo­mok prototípusává vált; a 4. sz.-tól kezdve a nevét is átvették a nagyméretű, 3- v. 5hajós kér. kultuszépületek megjelölésére. Eredeti jelentése később elmosódott, a kk.-i szóhasználatban mindenféle speciális jelentőségű templomra vo­natkoztatták, elsősorban olyanokra, amelyek különleges ereklyékkel rendelkeztek, v. kivéte­les funkciókat láttak el. A modernebb szóhasz­nálatban nagyméretű, rangos templomot je­lent. Építészettörténeti szakszóként a -tfőhajó és a -*mellékhajók meghatározott viszonyára utal. (~>még bazilikális elrendezés)

BAZILIKÁLIS ABLAKSOR: bazilikális elrende­zésű épületek főhajójának falán, a mellékhajók tetőzete fölött nyíló ablaksor, amely a főhajó közvetlen megvilágítására szolgál (~+gádorfal)

BAZILIKÁLIS ELRENDEZÉS

21

1. barokk templom homlokzata (a barokk építészet címszóhoz)
2. oldalbejárat
3. főbejárat
4. lábazat
5. falpillér
6. supraporta
7. koronázópárkány
8. oromzat
9. voluta
10. timpanon
11. kupoladob
12. attika
13. sarokyoluta
14. ablak a kupolán
15. kupola
16. toronysisak
17. toronygomb
18. lanterna
19. a lanternát lezáró kupola

BAZILIKÁLIS ELRENDEZÉS: legalább 3 hajós épületek meghatározott tér- és tömegkapcso­lása. A -tfőhajó magasabb a -tmellékhajók- nál, és a fény a főhajó ablakain át jut az épület­be. Az ablakok a főhajónak a mellékhajók fölé emelkedő falsíkján helyezkednek el. (->még bazilikális ablaksor) [15,16]

16. bazilikális elrendezés

a: főhajó

b: mellékhajó

c: ambo

d: kereszthajó e: apszis f: oltár

g: peristylium

22

BÁZIS

BÁZIS (gör. ‘lábazat’): főként oszlop és pillér lábrésze, közvetítő tag a függőleges törzs és az alsó, szélesebb talplemez között. Az ión építé­szet jellegzetessége az -^attikai lábazat, a ko- rinthoszi 2 ->astragalosbó\ és 2 ->■ horonyból áll. A 13. sz.-i g. jellegzetessége a sarokleveles, a késő g.-é a piramisos, prizmás ->sarokátme- nettel kiképzett ~.

BEÉPÍTÉS: a lakóházaknak az utcához való viszonya (pl. előkertes, utcavonalas, sorházas, fűrészfogas ~)

BEERESZTÉS: -> ácskötés

BÉLÉSFAL: a kiásott földmennyiség, ill. a ré­zsűk csökkentésére betonból v. téglából épített falazat, amely az önmagában nem állékony földrézsút szilárdítja.

BELÉTAGE: -> főemelet

BÉLLET: kapu, ablak befelé szűkülő, egész v. féloszlopokkal díszített, egyenes, lépcsőzetes kerete [17, 60/4]

BELFRIED (fr.): magas, karcsú városháztorony (-»még városháza) v. szabadon álló torony a flandriai és ÉNY-fr. késő kk.-i városokban

BELSŐÉPÍTÉSZET: az épületek belső tereinek formálásával és berendezésével foglalkozó épí­tészeti ágazat

BELSÖTORNYOS VÁR: kk.-i vártípus, amelynél a falakat erősítő tornyok teste a falakon belül áll. Alaprajzi elrendezés szerint szabályos (sík­ságon v. fennsíkon épült) és szabálytalan alap­rajzú (hegyvidéki) ~akat különböztethetünk meg. [18]

BELSŐ UDVAR: általában teljesen körülzárt udvar. K-en és a D-i országokban régóta a lakóépület építészeti eszközökkel kialakított magja (->még átrium). A modern építészetben is gyakran feltűnik az építészeti és kertészeti eszközökkel változatosan kialakított ~ egyes épületekben v. épülettömbök által körülzártan.

BELVEDERE (ol. ‘szép kilátás’): 1. kilátóterasz paloták, kastélyok, villák tetőszintjén; 2. park­együttesek építészetileg kialakított kilátópontja v. szép fekvésű kerti építmény elnevezése a ren.-ban és a b.-ban.

BÉMA (gör. ‘lépcsőfok’): emelvény; 1. az óker. templomban a püspöki trón helye; 2. a g. k. templom szentélye; 3. zsinagógában a tóra fel­olvasásának a helye

BIZÁNCI FEJEZET

23

BERGFRIED, berchfrit (n.): a kk.-i várak mag- vát alkotó négyszögletes, kör v. sokszög alap­rajzú, magas, vastag falú torony. Megfigyelőál­lásul és utolsó menedékül szolgált a vár lakói­nak. Nem rendezték be állandó lakóhelynek, mint a ->donzsont, de a felső szinteket gyakran kandallókkal lehetett fűteni. A bejárat a talaj­szint felett több méterre nyílt, és könnyen eltá­volítható létrával, falépcsővel közelítették meg. A boltozatos v. fafödémes szinteket általában fa-, ritkán kőlépcsők kötötték össze. Védekezni többnyire a pártázattal körülvett, sík tetőről le­hetett, a védőerkélyek és a kiugró védőemelet csak a késői kk.-tól terjedtek el.

BETON: öntött falazat, amelyet már a róm.-ak is készítettek 2 falréteg közé v. zsaluzatba (min­tadeszkákba) bedolgozva (-/-opus caementici- um). A múlt sz. közepe óta alkalmazott ~ adalékanyagból (homokos kavics) és hidrauli­kus kötőanyagból (portland- v. bauxitcement) készül víz hozzáadásával. A kötőanyagban végbemenő kémiai folyamat (kötés) során a ~ megszilárdul. Az adalékanyag és a kötőanyag minősége és mennyisége szerint különböző ~fajtákat különböztetünk meg: könnyű- és ne- héz~, salak~, sejt~, kavics~ stb. A ~t hely­színen, az épületrészeknek megfelelő formájú mintadeszkázatba (-/zsaluzás) öntve készítik monolit szerkezetként. A ~ megszilárdulása után a zsaluzatot eltávolítják. A felhasználás másik módja az előregyártott ~ panelek (nagy­méretű fal- és födémelemek) és más épületré­szek alkalmazása, amelyeket a ~ megszilárdu­lása után elszállítanak, és az építkezés helyszí­nén építenek össze.

BIEDERMEIER ÉPÍTÉSZET: Németország, Ausztria és a velük szomszédos területek művé­szeti irányzata kb. 1815—1830 között, a pol­gári ízlés megtestesítése. Elsősorban az ipar­művészeiben érvényesült. Építészeti részletei a ki. és az empire eszköztárából valók.

BIFÓRIUM, bitóra (lat. ’kétszárnyú’): főként kk.-i, kettős, 2osztatú nyílás (pl. -/ikerablak) v. vakfülke, középen közös pillérrel v. oszloppal,

amely a közös áthidaló nyílást v. a 2 nyílás fölötti boltíveket támasztja alá (oszlop, pillér, ablakosztó stb.).

BIMBÖS FEJEZET: a -> kehely fejezet válfaja; az É-fr. kora g. terméke, amelyet kb. a 12. sz. végétől a 13. sz. végéig alkalmaztak. A fejezet testét 1 v. 2 sorban erősen stilizált, legtöbbször csak hosszanti vájatolással tagolt levelek borít­ják, amelyek felül gömbölyded, számos esetben növényi formákkal borított, visszahajló elem­ben (bimbóban) végződnek. [19]

BIZÁNCI ÉPÍTÉSZET: gör., róm. és kisázsiai elemek szerves ötvöződéséből, az óker. művé­szet folytatásaként kialakult építészet, amely­nek első korszaka a 4. sz.-tól a képrombolásig (725—843), második a 13. sz. elejéig, a har­madik pedig Konstantinápoly török elfoglalá­sáig (1453) tartott. Jellegzetes épületformái a -+bazilika és a kupolával fedett centrális temp­lom (-/-centrális épület). Az általában egyszerű külsejű épületeket gazdag faragványok (-/bi­zánci fejezet) és mozaikok, később inkább fres­kók díszítették. A ~ Európa ortodox kér. terüle­tein egészen a 19. sz.-ig élt tovább. Nagy hatást gyakorolt a Ny-i kér. művészet alakulására is.

BIZÁNCI FEJEZET: a kora bizánci építészet új oszlopfőtípusainak gyűjtőneve. Az 5—6. sz.- ban az antik fejezetformák háttérbe szorulásá­val olyan leegyszerűsített alapformák terjedtek

24

BLOKK

1

el, amelyek korábban ismeretlenek voltak. Az egyik legfontosabb újítás a -tvállpárkány és a -tvállkó alkalmazása; a tömbformák számos típusba sorolhatók (kosár-, trapéz-, üst-, redős fejezetek). A fejezetek felületét rendszerint gaz­dag, lapos faragású ornamentika borítja: sza­lagfonat, áttört levéldísz, indamotívumok, figu­rális elemek. [20, 21]

BLOKK: ipari módszerekkel előregyártott, nagyméretű könnyűbeton tömb, a ~os építési technológiában használt építési elem; v. egész emelet magasságú nagy ~, v. félemelet ma­gasságú közép~

BOISERIE: -^lambéria

BOLTFELÜLET: a boltozatnak a befedett tér­ből látható alsó felülete (intrados), ill. külső felső felülete (extrados)

BOLTHAJTÁS: boltozat

BOLTHÁT, extrados: a -»boltív v. -»boltozat felső, külső, domború felülete

BOLTÍV: kőből v. téglából boltozott szerkezeti nyílás, pillér- v. oszlopköz áthidalására. Alakja szerint félkör, szegmens, ellipszis v. összetett ívű.

BOLTKÖ: a boltívet alkotó, ék alakúra faragott kövek egyike

BOLTMEZÖ: a boltozatnak a bordák v. bolt­élek, ill. a boltövek k.-i része

BOLTNYOMÁS: ->oldalnyomás

BOLTOZAT, bolthajtás: kőből, téglából stb. épített, íves térlefedő szerkezet. Jellemzői: alap­rajza, alakja, a váll v. vállvonal, az ívmagasság, a zárókő. Fajtái: donga-, fiókos és hevederes donga-, kereszt-, kolostor-, teknő-, tükör-, félgömb- (-^kupola), csehsüveg- és poroszsüveg-~

BOLTOZATFIÓK: -» fiókboltozat

BOLTÖV: a boltszakaszokat elválasztó, harántirányú heveder, amely megvastagítva követi a boltozat ívét.

BOLTSÜVEG: a boltozatnak a bordák közé eső része

BOLTSZAKASZ, travée: a boltozat egységnyi darabja, amelyet ->öo/föv (heveder) határol.

BORDATARTÓ

25

BOLTVÁLL: a függőleges térelhatároló és tar­tóelemek (falazat, pillér, oszlop), valamint az íves keresztmetszetű térlefedő szerkezet csatla­kozási felülete, amelynek építészeti kialakítása gyakran hangsúlyos. [22]

BOLYGÓVÁROS: ->alvóváros

BORDA: heveder formájú, később profilozott pálca formájú felülettagoló v. -díszítő elem. Le­het rejtett v. a ->bo/tozatfelületéből kiálló mere­vítő szerkezet, amely készülhet faragott kőből v. -•■idomtéglából. Kezdetben a bordás kereszt­boltozatok éleinek hangsúlyozására szolgáló átlós ív, utóbb a késő g. boltozatok plasztikus tagoló eleme. [34/a]

23. bordanyaláb

BORDANYALÁB: a g. -^bordás boltozatok in­dítása fölötti, fokozatosan szétváló, néhány kő­sornyi magasságban rendszerint egységes ré­tegkövekből kifaragott bordaköteg. Különösen gazdag bordakötegek alakultak ki az a. érett g.-ban, ahol az átlós és hevederbordák közé másodlagos bordákat iktattak, így a bordaindí­tások megsokszorozódtak. [23]

BORDÁS BOLTOZAT: ->boltozat, amelynek fe­lületét rendszerint az éleken kiálló -> bordák tagolják, ill. merevítik. Legegyszerűbb formája az álkeresztboltozatből kifejlődő bordás ke­resztboltozat, amely a 11. sz. végén tűnt fel. A 13. sz.-tól kezdve egyre bonyolultabb bordaraj- zú boltozatok (-+csillagboltozat, hálóboltozat, legyezőboltozat) alakultak ki, amelyeket a késő g. végéig alkalmaztak. Ekkor megszűnt a kő- és idomtéglabordák alkalmazása. A boltozatok felületének vakolt bordás tagolása később is előfordul. [24]

BORDATARTÓ: a ->bordás boltozatok bordái­nak alátámasztására szolgáló tagozatok ritkán használt gyűjtőneve. A két alapvető forma a padlótól induló tám (-tfalpillér, faloszlop, pil- lérköteg, oszlopköteg), ill. a falból közvetlenül a bordák alatt kiemelkedő -^konzol, -^gyám­kő. Átmeneti forma az olyan gyám, amely nem a padlótól, hanem magasabbról indul, és kon­zolra támaszkodik, v. egyszerűen a falból emel­kedik ki. A 14. sz.-tól olyan boltozatmegoldások

26

BORDÁZAT

is elterjedtek, amelyek mellőzték a ~ kát; a bor­dák közvetlenül a falból indultak ki.

BORDÁZAT: merevítő szerkezet, ill. plasztikus elemekből álló tagolás, díszítés (-►még borda)

BORONAFAL: vízszintesen rakott szálfákból álló fal. A sarkokon a gömbölyű boronákat v. egymásra rakják, „gerezdelik” v. „zsilipelik” oly módon, hogy a sarkokra és az ajtók helyére függőleges gerendákat helyeznek el.

BOULEVARD, bulvár (fr.): 1. -►sánc; 2. körút

BRUTALIZMUS: eredetileg Le Corbusier nyers­beton épületeinek megjelölésére 1954 óta Ang­liában és Amerikában használt kifejezés. Újab­ban az amerikai építészet egyik új irányzatára alkalmazzák.

BUKRANION (gör. ’ökörkoponya’): ökörkopo­nyát ábrázoló, kedvelt ókori díszítőmotívum. Általában épületek párkányfrízén, füzérekkel összekapcsolva, sorozatban _ alkalmazták. A ren.-ban újra használták.

BULEUTÉRION (gör.): tanácsház, az antik gör. városok tanácsa, a bule üléshelye. A helleniz­mus korára 2 alaptípusa alakult ki: a szónok­lásra hagyott teret a lépcsős padsorok v. félkör­ben, v. 3 oldalon négyszögben vették körül.

BUNGALÓ, bungalow (a.): 1. kisméretű, veran- dás indiai ház; 2. egyszerű, földszintes nyaraló

BURKOLAT: a falat takaró réteg. Anyaga a külső homlokzaton főleg kő, tégla (nyerstégla, klinkertégla, mázas tégla), kerámia lap, az épü­let belsejében a padlóburkolaton tégla, mozaik, parketta, terrakotta, belső fal~nál főleg fa (-^faburkolat)

CALDARIUM (lat. ‘meleg’ szóból): a róm. köz­fürdők (~>thermae) melegvizes medencéket tartalmazó része

CAMPANILE (ol. ’harangtorony’): általában magas, vertikális építmény, felső részén a ha­

rangok felfüggesztésére szolgáló kamrával és többnyire nagy hangkibocsátó nyílással. A kér. liturgiában a 6. sz. óta használatosak a haran­gok; a legkorábbi példák ez időből valók. Itáliá­ban sokáig ragaszkodtak a különálló torony­hoz, ezért a ~ elsősorban ol. módra épített, önálló harangtornyot jelent, (-►még harangto­rony)

CAMPO SANTO (ol. ‘megszentelt föld’): az itá­liai kér. temetők elnevezése. A kk.-ban általá­nos európai szokás szerint a templomokhoz kapcsolódott, olykor a kolostorok ->kerengő­séhez hasonlóan monumentális formában ala­kították ki.

CANCELLUM, cancellus (lat. ‘rács, korlát’): leggyakrabban a templomok ->kórusrekesztő és -+szentély rekesztő korlátja, mellvédje

CAPITELLUM: -►fe/ezet, -toszlopfő

CAPITOLIUM: Róma dombjainak egyike, rajta az i. e. 6. sz. végétől Jupiter, Juno és Minerva (a ~i triász) temploma, a róm. birodalom vallá­si központja. A róm. városokban mindenütt megtalálható a ~i triász temploma.

CAPITULUM: -► káptalanterem

CAPO MAESTRO: -»magister operis

CARCER (lat.): kifutóállás a ->c/rcusban

CARDO (lat. ‘választóvonal’): a róm. város É—D irányú főútja

CARTOUCHE: -^kartus

CASCADE: -Maszkád

CASINO: -► kaszinó

CASTELLUM (lat.): 1. a róm.-aknái megerősí­tett hely, állótábor a határon; 2. vár v. kastély jellegű erődített építmény

CHURRIGUERIZMUS

27

CASTRUM (lat. ‘tábor’): a róm. csapatok állótá­bora. Alaprajza többnyire 2 : 3 oldalirányú négyszög, amelyet sánccal és tornyokkal erősí­tett fallal vettek körül, és a derékszögű főútvo­nalakkal (->cardo és ->decumanus) párhuza­mosan futó utcákkal tömbökre osztották. A tá­bor közepén állt a ->praetorium, a parancs­nokság, vele szemben a Porta Praetoria, a ke­reszttengely pedig a Porta Dexírától a praetori- um előtt a Porta Sinistraig húzódott. A negyedik oldal kapuja a Porta Decumana volt. A róm. provinciákban a ~ok gyakran későbbi váro­sok magjává váltak, s ezeknek alaprajzán ma is nyomon követhető az eredeti szerkezet.

CÉH: a kézművesség érdekvédelmét, szakmai képzését biztosító, a ~en kívüliek versenyét kizáró feudális szervezet. Az építő ~ek az épí­tőmunka városhoz kötött, a város körzetében monopóliumokkal rendelkező szervezetét al­kották, az ->ép/tőpáho/yok viszont nagyobb építészeti feladatok elvégzésére alakultak.

CELLA (lat. ‘kamra, fülke’): 1. ->naosz, pasto- forium: a gör. és róm. templom falakkal határolt belső tere, ahol a kultuszszobor állt. 2. A kér. építészetben a ~ coemeterialis: a föld alatti sír­kamrával kapcsolatos föld fölötti kultikus tér; a ~ memóriáé: föld alatti sírkamra. 3. szerzete­sek lakása. Egyes szerzetesrendekben, ame­lyeknek regulái külön kamrát írnak elő a szer­zetesek számára, továbbá a késő kk.-tól kezd­ve, a közös ->dormitórium előírásának meg­szűnte után más kolostorokban is a szerzetesi lakószoba. 4. börtönökben a rabok kamrája

CELLA TRICHORA (lat.): a cella coemeterialis (-•cella) egyik formája; 3 apszissal bővített, 3 karéjos föld feletti kápolna. [25]

CENTRÁLIS ÉPÜLET, centrális elrendezés, centrális tér: olyan építészeti formálás, amely­nek minden eleme egy középponthoz igazodik, és alaprajza középpontosan szimmetrikus (el­lentétben a hossztengelyhez igazodó ->hosz- szanti elrendezéssel. Legegyszerűbb alaprajzi formái a kör és a négyzet. Ezen elemek — amelyeket olykor szabályos sokszögek helyet­

tesítenek — központosán tükrös kapcsolása változatos és bonyolult megoldásokat teremt­het. Sokszor az egyéni (halotti, uralkodói, hősi) kultusz szolgálatában áll. A ~ kedvelt, sőt szin­te kizárólagos formája a bizánci templomnak, de a Ny-i kér. építészetében is majd minden korszakban kiváló példáit találjuk. Gyakran előfordul a centrális és a hosszanti elrendezés összekapcsolása is.

CERTOSA: a karthauzi kolostorok ol. elnevezé­se. Ezek templomon, közös helyiségeken (-•■káptalanterem, ->refektórium) kívül a teme­tőnek is használt -> kerengő körül csoportosí­tott cellákból állnak.

CHINOISERIE (fr. ’kínaias’): a 17. sz.-ban fellé­pő, majd a 18. sz.-ban nagyon népszerű díszí­tőstílus, amelyet kínai és más K-i egzotikus figu­rák, építészeti részletek alkalmazása jellemez. A kínai művészetből átveszi a szabálytalan, aszimmetrikus elrendezést és a fantáziagazdag formálást. A 18. sz.-i kastélyok ún. kínai szobái, porcelánkabinetjei a díszítésmód elterjedtségét tanúsítják.

CHURRIGUERIZMUS: Jósé Churriguera szob­rászról és építészről elnevezett sp. b. építészeti irányzat. A mindent elborító, túlburjánzó díszít­mények jellemzik, amelyek sokszor az épület egységének rovására érvényesülnek.

28

CIBÓRIUM

CIBÓRIUM (lat.—gör. a kiborion’ ételtartó’ szóból): eredetileg fedeles tál, a kér. liturgikus gyakorlatban az eucharisztia őrzésére szolgál. Átvitt értelemben ->ba/dach/nszerú, oszlopos­íves építmény óker. és kk.-i oltárok felett, ame­lyet gyakran függönyökkel zártak le. (-*még szentségház)

CIKKELYES BOLTOZAT: -> ernyő boltozat

CIKLOPSZFAL: -tküklopikus fal

CINQUECENTO (ol. ‘ötszáz’): az 1500-as évek, a 16. sz. ol. elnevezése; a művészettörténetben az itáliai érett ren. korszakát jelenti.

CINTEREM (a lat. coemeterium ’sírkamra’ szó­ból): 1. a kk.-i templomok körüli temető elneve­zése a régi m. nyelvhasználatban; 2. fallal kö­rülvett templomudvar; 3. protestáns templo­mokban a halotti szertartás színhelye

CIRCUS (lat. ‘kör’): róm. versenypálya, amelyet eredetileg ló-és kocsiversenyek, majd más „cir­kuszi” játékok céljára építettek. 2 hosszoldalán és egyik rövidebb, félkör alaprajzú végén lép­csőzetesen emelkedő ülőhelyek voltak, ame­lyek az -tarénál vették körül. A pálya hosszú egyenes szakaszait hosszfal (spina) választotta el egymástól. A hosszfal mindkét végén 3 kúpos céloszlop (metae) állt, egyébként obeliszkek és szobrok díszítették. A nézőtérrel el nem zárt oldalon voltak a kifutóállások (carceres), ame­lyeket mindkét oldalról 1-1 torony (-toppidum) határolt.

CISZTERNA (lat.): sziklába v. földbe vájt, szige­telt falú, gyakran szűrőberendezéssel ellátott esővízgyűjtő, víztároló városok, várak stb. vízel­látásának biztosítására. Építészeti kiképzésük változatos; lehet egyszerű akna, de az antik, a bizánci és az ar. építészetben gyakran impo­záns méretű, oszlopokkal alátámasztott sík fe­désű v. boltozott tér. A technikailag tökélete­sebb kivitelű ~k építése a ren.-ban terjedt el.

CITADELLA (ol. fellegvár): a várakon, ill. váro­sokon belül, kiemelkedő helyen létesített önálló erőd v. körben épített, egymást fallal összekötő erődített házak együttese, a város, vár védőinek végső menedékhelye.

COEMETERIUM, cimiterium (lat., a gör. koimé- térion szóból; eredetileg ’nyugvóhely, hálőkam- ra’, később ’sírkamra’): nagyobb sírkamra az óker. katakombákban. A szó származékai a különböző európai nyelvekben temetőt jelente­nek. Belőle ered a m. ->cinterem is.

COLONNADE: -^kolonnád

COLOSSEUM-MOTÍVUM: ókori róm. homlok­zatalakítási rendszer, amely a római Colos­seumról kapta nevét. Lényege a támaszgeren­dás és az íves rendszer eggyékomponálása boltívvel és a falszakaszokat tagoló áloszlop- rendekkel.

COLUMBARIUM, kolumbárium (lat. ‘galamb­dúc’): föld alatti temetkezési hely az antik róm.

– kora kér. korszakban, az elhunytak urná­ba zárt hamvainak elhelyezésére alkalmas fél­köríves fülkesorokkal. A ->katakomba elődjé­nek tekinthető. Újabban így nevezik a ham- vasztásos temetés urnáinak helyét.

COMPLUVIUM (lat.): 4szögú középső nyílás az ókori róm. lakóházak -»átriumának tetején. Eredetileg az alatta álló tűzhely füstjének elve­zetésére, később világításra szolgált.

CONCHA, koncha (gör.—lat. ‘kagyló’): félkör­íves alaprajzú, -tfélkupolával fedett térbővület, amely a falfülkével ellentétben, minden esetben az alap szintjéről indul. A kér. templomépíté­szetben a ~ megfelelője az ->apszis.

CONFESSIO (lat. ‘hitvallás’): 1. óker. és korai kk.-i templomokban föld alatti kamra az oltár alatt v. mellett elhelyezkedő mártírsír előtt, ahonnan ráláthattak a sírra. Lehetett a temp­lom padlószintjén is, sírfülkés oltár előtt; 2. az oltáron alkalmazott nyílás, amelyből szűk csa­

CSAPKÖTÉS

29

torna vezet le a föld alatti sírkamrába (->még kripta)-, 3. oltárlapban kiképzett ereklyetartó (sepulcrum)

CONTRASCARPA: ->ellenlejtő

COPF FÜZÉR, lombfüzér: zártan kiképzett, szo­rosan egymáshoz simuló babérlevelekből álló, hajfonatra emlékeztető díszítmény. Enyhén hajr ló vonalú, 2 szélén, esetleg közepén szalagra, rozettára fűzik. A -> copf stílus legáltalánosabb díszítőeleme.

COPF STÍLUS: a klasszicizáló késő b.^stílus- áramlat Közép-K-Európában kialakult változa­ta. Elnevezését legáltalánosabb díszítőelemé­ről, a copf füzérről kapta. Az egyenes vonalak uralma, síkban maradó részletek alkalmazása, egyszerűség, kevés díszítés jellemzik. A homlok­zatokra oszloprendek helyett falsávok és mélyí­tett mezők kerülnek.

CORPS DE LOGIS (fr.): a több épületszárnyból kialakított b. kastélyok középső, fő épületrésze. Itt vannak a reprezentatív terek: a főlépcső, a díszterem, a főúri lakosztályok.

CORTINA: kötőgát

COUR D’HONNEUR (fr. ‘díszudvar’): eredetileg a fr. kastélyok reprezentatív főudvara, amelyet többnyire 3 oldalról, a bejárat felé nyitott U alakban fogtak közre az épületszárnyak. Leg­nagyszerűbb példái a b. kastélyépítészetből származnak, amikor a ~ Európa-szerte elter­jedt és kedvelt elrendezés volt.

CÖLÖPALAPOZÁS: az alapokra nehezedő súlyt a jelentős mélységben lévő teherbíró talaj­ra adja át. Rendeltetésük szerint a cölöpök talajtömörítő, teherközvetítő és teherviselő sze­repet tölthetnek be. A készítés módja szerint előre gyártott és bevert v. az alkalmazás helyén beépített (fúrt és sajtolt), valamint a 2 eljárás egyesítésével készült cölöpöket különbözte­tünk meg. Anyaguk szerint a cölöpök lehetnek fából, vasból, betonból és vasbetonból.

CÖLÖPÉPÍTMÉNY: cölöpökön nyugvó lakó­épület, amelyet folyók, tavak partján v. seké­lyebb vizű medrében, ill. mocsarak fölé emeltek. A ~ek az újkőkorban és a bronzkorban első­sorban É-ltáliában és Svájcban terjedtek el.

A kora kk.-ból az ír és skóciai ún. crannogok és a szláv mocsárvárak említendők. [26]

CÖLÖPGÁT, palissade: várvédelmi célokra egymás mellé levert cölöpökből v. gerendákból készített védőmű

CRANNOG: —>cölöpépítmény

CROMLECH: ->kromlech

CRYPTOPORTICUS, kriptoportikusz (lat.): álta­lában a föld színe alatt kiépített boltozatos, zárt folyosó, fiókboltozatos v. a boltozatba nyitott bevilágítókkal. Az ókori róm. építészet kedvelt épülettípusa.

CUBICULUM (lat. ‘hálószoba’): !, az ókori róm. lakóház hálószobája; 2. az óker. ->■ katakom­bákban a mártírok sírkamrája

CURIA: a róm. patríciusok egyik osztálya; ké­sőbb így nevezték azt a térséget v. épületet is, ahol a ~ tagjai összegyűltek (->még kúria).

CSAPKÖTÉS: -> ácskötés

30

CSAPÓHÍD

CSAPÓHÍD: egyik végén felemelhető híd (pl. várárok áthidalására v. hajók áthaladásának biztosítására)

CSAPÓRÁCS: a vár-, város- és erődkapuk gyors elzárására alkalmazott szerkezet. Az alul kihegyezett és megvasalt függőleges gerendá­kat v. szálfákat erős keresztgerendákkal ácsol­ták össze ráccsá, és az alján átvetett csörlőre feltekerhető kötéllel v. lánccal függesztették fel. A felvonó csörlő általában a kapuépítmény emeleti szintjén volt (-<■ kaputorony). A ~ a kapukeret mögött 2 oldalon falhoronyban moz­gott. A gerendákból készült rács helyett vasrá­csot is alkalmaztak; ezt kapurostélynak neve­zik.

CSARNOK: tágas, nagy méretű terem v. több­nyire egyetlen nagy teret magába foglaló épü­let (vásár~, kiállítási ~, pályaudvari ~, sport~). Jelent előteret (elő~), félig nyitott épületet (oszlop~) is.

CSARNOKTEMPLOM: a kk.-i építészet egyik, 2 v. több hajóból álló típusa. A bazilikális tér­rendszerrel ellentétben azonos magasságú, közös tetővel fedett hajókból áll. A megvilágí­tást egységesen, az oldalhajók ablakain át kapja. Az elrendezés a r. -> kriptákon, valamint a 12. sz.-i DNy-fr„ lombard építészetben gyakori

tértípussá vált. A 14—15. sz.-ban gyakran a -tkóruskörüljárós szentélyek felépítése is alkal­mazkodott a hosszház csarnokelrendezésé­hez. Gyakori a n. érett g. építészetben. [27]

CSATTRI (szanszkrit ‘négy’): kisebb díszépület különféle rendeltetésű indiai épületek tetején. Kezdetben a ->sztupát utánzó csúcsos tor- nyocska, később -> pavilonszerű építmény

CSAVART TÖRZSŰ OSZLOP: a késő g.-ban és a b.-ban gyakori oszlopforma, amelynél a törzs megcsavart farúdhoz hasonló, v. a törzs vájata csavarmenetszerűen halad. Általában nem az erő, hánem a játékos mozgás kifejezésre alkal­mazták. [28]

28. csavart törzsű oszlop

CSEGELY, pendentif (fr. ‘függő’): gömbhárom­szög alakú boltozott szerkezet, amely elvileg a függőkupolából cseh boltozat) származtat­ható. Kétoldalt homlokív, felül a kupola alapkö­rének íve határolja. A négyzetes v. sokszögű tér és a félgömb ->kupola k.-i támasztó, ill. átveze­tő szerkezetek egyik formája.

CSEGELYES KUPOLA: négyzetes v. sokszögű tér befedésére alkalmazott félgömb -^kupola, amelynek alapköre az alaprajzba beírható lég-

CSEPPKÖBOLTOZAT

nagyobb kör, és a sarkokba épített csegelye- ken nyugszik. Érett formája a bizánci építészet­ben alakult ki. [29]

CSEHBOLTOZAT, függőkupola: félgömbből kialakított térlefedő szerkezet. A félgömbből az alap körébe rajzolt legnagyobb négyszög olda­laira állított függőleges síkokon kívül eső ré­szeket lemetszik. Homlokívei félkörűek, felülete a gömbfelület egy darabja. Négyszögú terek átboltozására alkalmas és csak a 4 sarokpon­ton kíván alátámasztást. Főleg a b. építészet­ben kedvelt térlefedés, mert egymás melletti terek, ill. térszakaszok fölött sorozatosan alkal­mazható és mintadeszkázat nélkül megépíthető.

CSEHSÜVEGBOLTOZAT, kupolasüveg-bolto- zat: félgömbből származtatott boltozatforma. A félgömbből lemetszik azokat a részeket, ame­lyek az alapkörébe beírható tetszőleges méretű négy- v. sokszög oldalaira állított síkokon kívül esnek. A boltozat homlokívei körszeletek, ma­gassága a csehboltozathoz képest csekély. Szabályos és szabálytalan négy- v. sokszögű terek lefedésére alkalmas. A b. építészet általá­nosan alkalmazott térlefedő szerkezete, mert egymás melletti terek, ill. térszakaszok fölött sorozatosan alkalmazható, mintadeszkázat nélkül építhető. [30]

30. csehsüvegboltozat

CSEMPE: mázas v. mázatlan cseréplap padló és fal borítására. Anyaga általában ónmázas cserép.

CSEPPDÍSZ, guttae: a párkányról lecsüngő, kis kúp v. henger alakú, cseppekhez hasonló ele­mek sora. Eredetileg a dór oszloprend díszítő­eleme, amely a b. és a ki. építészetében is meg­honosodott. [37/e, 63/10]

CSEPPKŐD,ÍSZ, függődísz: tobozszerüen ki­alakított, lecsüngő díszítmény a gerendafödé­mek v. az alul nyitott fedélszékek gerendake­reszteződéseinek alsó síkján, ill. a gerendák lelógó végein.

CSEPPKÖBOLTOZAT, sztalaktitboltozat: az iszlám építészetben használatos boltozatforma a négyzetes tér és a kupola k.-i átmenet kialakí­tására. Sejtszerűen egymás mellé sorakoztatott kisméretű cellákból áll, a cellákat alkotó ék alakú sztalaktitokat felfelé soronként konzolo­san kiemelkedve falazzák. A motívum párká­nyokon és oszlopfőkön álló formában is előfor­dul, mint sztalaktitdíszítmény.

32

CSERÉP

CSERÉP: 1. agyagból égetéssel készült szilárd, de porózus anyag (-+még terrakotta)’, 2. tető­cserép: égetett agyagból készült sima, hornyolt v. hullámos lapok, ill. félcsonkakúp alakú ele­mek, amelyeket lécezésre v. deszkázatra he­lyezve épületek ferdesíkú tetőinek lefedésére használnak. Díszítő céllal alkalmaznak színes mázzal bevont, ún. mázas cserepet.

CSIGA, csigadísz, csigamotívum: a -+voluta m. elnevezése

CSIGALÉPCSŐ: ék alakú fokokból épített -•■lépcső, amely csavarmenethez hasonlóan emelkedik egy zárt orsó v. a nyitott orsótér körül. Készülhet lebegő és gyámolított megol­dással, emelkedő dongaboltozattal alátá­masztva. Előfordul 2 v. több ~ közös orsó körül. A ~t gyakran különálló toronyban helye­zik el (-•lépcsőtorony), amelyet a homlokzat elé építenek. Alkalmazzák szabadon álló tor­nyokban (pl. -•minaretekben).

CSILLAGBOLTOZAT: a bordás boltozatnak különösen a késő g.-ban elterjedt, dekoratív változata. Elvileg a -• keresztboltozatbó\ szár­maztatható, az átlós bordák Y alakú szétágaz- tatással társulnak. Az így keletkezett csillag for­májú alakzatból később az átlós bordák el is maradhatnak. [31]

CSOMÓZOTT OSZLOP: a r. építészetben alkal­mazott forma. A kettős oszlop (-+ikeroszlop) törzsét úgy alakították át, mintha félmagasság­ban csomóra lennének kötve. A csomó apotro- paikus (rontás ellen védő) jel.

CSONKAKONTYTETÖ: -•kortyolt tető

CSONKA OROMZAT: -•nyitott timpanon

CSONKAPÁRKÁNY: olyan klasszikus->koro- názópárkány, amelyből hiányzik a -•fríz. Az -•architráv fölött közvetlenül a -+geiszon kö­vetkezik.

CSONTHÁZ, ossarium, karner: a templommal egybeépített v. mellette külön álló, rendszerint részben terepszint alá süllyesztett építmény, amely a templom körüli temetőből időszakon­ként kihantolt csontok összegyűjtésére szolgál. A különálló ~ak alsó tere fölé gyakran kápol­na épült (-•kettős kápolna); e csaknem kizáró­lag centrális alaprajzú épületek főként D-en és osztrák területen terjedtek el a 12—13 sz.- ban. [32/a-b]

CSÚCSÍV: főként a g.-ra jellemző összetett ív­forma, amely 2 egymást metsző körszeletből áll. Alapformája az egyenlő oldalú háromszögből szerkeszthető, amelynek vízszintes oldala a vállvonal, a 2 ívet a boltvállakból mint közép­pontokból a támaszközzel egyező sugárral

CSÚCSÍVES STÍLUS

33

húzzák. Változatai: lapos, nyomott ~ (az ívek középpontjai a boltvállak közötti egyenesre es­nek), hegyes ~, -+lándzsaív (az ívek közép­pontjai a boltvállakon kívül fekszenek). [33]

CSÚCSÍVES DONGABOLTOZAT: csúcsív ke­resztmetszetű ->dongaboltozat

CSÚCSÍVES KERESZTBOLTOZAT: a bordás ->keresztbo/tozatnak a 13. sz.-ban, a korai g. építészetben kialakult formája. A csúcsív beve­zetésére feltehetően azért került sor, hogy lehe­tővé tegyék a -^zsaluzást megkönnyítő egye­nes -»záradékvonal alkalmazását, valamint téglalap alaprajzú terek fölött is az egységes váll- és záradékmagasság kialakítását. Homlokívei, ill. hevederei csúcsívesek, a bordák lehetnek félkörívesek v. csúcsívesek [34]

CSÚCSÍVES STÍLUS: a g. elnevezése a 19. sz.-i szakirodalomban, a francia ’style ogival’ és a német ’Spitzbogenstil’ nyomán. Mivel tartalma meglehetősen korlátozott, stíluskorszak elneve­zéseként ma már nem használatos. (->még gótikus építészet)

34

CSUKLÓ

CSUKLÓ: 1. 2 különböző irányú térrész v. épü­let k.-i összekötő elem; 2. szabadon mozgó összeköttetés 2 különböző épületszerkezet k.

CSÜNGŐ ZÁRÓKŐ: -> függő zárókő

CSŰR: gazdasági épület. Közepén, a szérűben csépelték a gabonát, kétoldalt fiókok szolgál­tak a tárolásra.

CSÜRLŐS FRÍZ (a „csörlő” tájszóból): csúcsá­ra állított négyzethez hasonló, 2oldalt lekerekí­tett, másik 2 oldalán ívelt, csúcsokban végződő díszítőforma. Valószínűleg K-i eredetű.

CSÜRLŐS SISAK: háromszögű oromzatokból indított gúla alakú -»toronysisak, amelyet a g. építészet kedvelt.

DATÁLÁS: épületek és épületrészek keletkezési idejének meghatározása. Történhet okleveles adatok, írott és nyomtatott források alapján, magának az épületnek (az építészeti formák­nak, építőanyagoknak, építéstechnikának) vizsgálatával, ismert korú épületekkel való ösz- szehasonlítással stb. és ezeknek a módszerek­nek a kombinációjával is.

DEAMBULATÓRIUM (lat.): 1. az ókori róm. épí­tészetben a sétálásra alkalmas tetőszerkezet neve; 2. -tkóruskörüljáró

DECORATED STYLE (a. ‘díszített stílus’): az a. késő g. (1280 körül—a 14. sz. vége) elnevezé­se

DECUMANUS (lat.): az ókori róm. felmérési rendszerben a függőleges tengely neve. Ennek mentén építették ki a római katonai tábor (-tcastrum) v. városi település K—Ny-i főút- ját.

DEKASTYLOS (gör. ‘tízoszlopos’): 10 oszlopból álló oszlopsor. Tágabb értelemben a rövidebb oldalain v. homlokzatán 10 oszlopos ókori templom elnevezése.

DEKORÁCIÓ (lat. decoratio = ‘díszítés, ékesí- tés’): az építészeti tagolás és a társmúvészetek (díszítőművészet, képzőművészet) esztétikai célú, rendszerint felületi elemeinek összessége. Az -+ornamentikátó\ kevésbé törvényszerű, já­rulékos jellege különbözteti meg, amit az is kifejez, hogy a ~ lehet alkalmi, ideiglenes is.

DE STIJL: 1917-ben alakult holland művész­csoport, amely az építészetben a szerkezetet és a funkciót hangsúlyozta, a díszítést viszont el­vetette. Különösen fontosnak tartotta az épüle­tek térbeli elhelyezését, és nagy szerepet jutta­tott a színnek.

DIADALÍV, diadalkapu: 1. élő v. elhunyt sze­mély dicsőítésére állított kapu alakú építmény, rendszerint gazdag szobrászati dísszel. Klasz- szikus formáját a császárkori róm. művészetből ismerjük, ahol a ~ állítása a győztes hadvezér diadalmenetéhez (triumphus) kapcsolódik. A többnyire 1-, néha 3-, ritkán 2-íves nyílású, pár­kánnyal lezárt kapuzatot 2oldalt oszlopok, köz­tük domborművek szegélyezik; a párkány fölött ->attika felirattal, az attikát záró párkány fölött szoborcsoport, középen a győztes hadvezér (császár) szobrával. A 18. sz. II. felében újra elterjed a ~ állítás szokása. (->még díszkapu) 2. a kér. templomépítészetben a hajót a szen­télytől elválasztó boltív. Szimbolikus utalás Krisztusnak a bűn fölött aratott győzelmére.

DIADALOSZLOP: győztes csaták v. hadvezé­rek emlékére és dicsőségére állított ->emlék- oszlop. Klasszikus formája a róm.-aknál alakult ki. A b. művészet ismét felelevenítette.

DIAFÁN STRUKTÚRA: olyan szerkezet, amely átengedi a fényt, anélkül azonban, hogy a mö­götte levő formák kivehetőek volnának.

DIAKONIKON (gör. ‘a diakónushoz tartozó’): a szentély mellett, rendszerint D felől elhelyezke­dő helyiség, amely a mise előkészítésére — a főpap fogadására, a szerpapok (diakónusok) átöltöztetésére, valamint a miséhez szükséges ruhák, tárgyak és könyvek tárolására — szol­

DÓM

35

gált. A szír-őker. építészetben kezdték alkal­mazni, innen terjedt el. Használata az érett kk.-ig nyomon követhető. (->még pastofórium és sekrestye)

DIGLIF (gör.): a klasszikus —+triglif 2 bemet­széssel (rovattal) tagolt késő ren. változata, amelyen hiányzik a 2. oldalsó félvájat.

DIPTEROSZ (gör.): kettős oszlopsorral körül­vett cellájú antik templom

DIRECTOIRE STÍLUS (ír.): belsőépítészeti stí­lus, amelyet a direktóriumról (1795—1799) ne­veztek el. Átmenet a késő b.-ból a kl.-ba. A rokokó formák reakciójaként dísztelenség, szi­gorú egyszerűség, egyenes vonalak és formák jellemzik. Sok antik motívumot alkalmaz.

DISTYLOS (gör. ‘kétoszlopos’): véghomlokza­tain 2 oszlopos ókori templom

DÍSZÍTÉS, díszítmény: -^dekoráció, -tgeomet- rikus díszítés, ->növényi díszítés, -^figurális dí­szítés

DÍSZKAPU, diadalkapu: ünnepélyes alkalmak céljára, nem tartós anyagból épített, textíliával, zászlókkal, virágokkal, emblémákkal díszített ideiglenes kapu. Előképe a róm. -^diadalív.

DÍSZ KÚT: díszesen kialakított ->kút város főte­rén v. ház, kastély udvarában. A ~ állításának szokása az ókorban honosodott meg, amikor díszes épületet emeltek a források fölé. Állhat egy v. több egymás fölé helyezett medencéből, lehet -> kútház v. oszlop, ill. pillér, amelynek törzsébe foglalták a kutat. A b.-ban a kút gyak­ran kap monumentális építészeti és plasztikai kiképzést. (->még szökőkút)

DÍSZLÉPCSŐ: díszes kiképzésű belső v. külső -tlépcső. A belső lépcső, lépcsőház az antik és a kk.-i építészetben alárendelt jelentőségű (csiga-v. egykarú lépcső). A ~ a ren. építészet­ben vált a fejedelmi pompa építészeti kifejezé­sévé. A belső térbe komponált többkarú lép­

csősorokból álló pompás lépcsőház Itáliában alakult ki, majd a 16. sz.-i sp. építészetben fejlő­dött tovább. A változatos alaprajzi elrendezés, a térkompozíció és a díszítés gazdagsága a 18. sz.-i n. építészetben érte el a fejlődés csúcs­pontját. — A külső lépcső a g.-ban általában egykarú volt és a homlokzathoz simult, a több­karú, szabadon álló, változatos alaprajzú külső ~t a ren. és a b. építészet alkalmazta szívesen. DÍSZTEREM: kastélyok, paloták, középületek ünnepélyes célokra használt, rendszerint a -^főemeleten, a középtengelyben elhelyezett, a többi helyiségnél nagyobb és díszesebb kikép­zésű terme.

DÍSZUDVAR: ->cour d’honneur

DOBOGÓ: deszkával burkolt, belül üres, lép­csőzetes, alacsony emelvény

DODEKASTYLOS (gör. ‘tizenkét oszlopos): véghomlokzatán 12 oszlopos ókori templom

DOLMEN: őskori sírépítmény. Többnyire 4—6 függőlegesen felállított, megmunkálatlan szik­latömbből és egy, ezekre vízszintesen fektetett fedőkőből áll. Nagy részüket eredetileg föld fedte. [35]

DÓM (a lat. domus ‘ház’ szóból): városi főtemp­lom (nem feltétlenül ->katedrális) elnevezése. Sem meghatározott építészeti típust, sem egy­házi jogállást nem jelöl.

36

DÓMÉPÍTÖ MŰHELY

DÓMÉPÍTÖ MŰHELY, dómpáholy: -^építő­páholy

DONGABOLTOZAT: íves térlefedő szerkezet. Általában félhenger alakú boltozat, amely elvi­leg az ív hosszanti irányú megsokszorozásából származik. A vállvonal mentén folyamatos alá­támasztást igényel, hordozó, gyámolító szerke­zete két párhuzamos fal. A ~ fajtái elnevezésü­ket az -tívbéllet (intrados) ívformájáról kapták. Tagolására a kk.-i építészetben gyakran heve­deríveket alkalmaztak (-^hevederes dongabol­tozat). Speciális alaprajzi formái: az íves (pl. centrális épületek melléktereiben, szentélykö- rüljárókban alkalmazott-*gyúrűs dongabolto­zat) és a lépcsőkarok alatt gyámolítással hasz­nált emelkedő ~. (-►még fiókos dongabolto­zat, féldongaboltozat, poroszsüveg-boltozat).

[36]

DORMITÓRIUM (lat. dormire ‘aludni’ szóból): kk.-i kolostorokban a szerzetesek közös háló­terme, rendszerint a templom keresztházához v. szentélyéhez kapcsolódó, innen néha lépcsőn megközelíthető K-i kolostorszárny emeletén.

DÓR OSZLOPFÖ: egyszerű formálású, dombo­rú profilú ->párnatagbő\ (echinus) és tagolat­lan fejlemezből (-^abakusz) áll. [37]

DÓR OSZLOPREND: a legrégibb és legszigo­rúbb kialakítású gör. -toszloprend. Kannelurá- zott oszlopa lábazat nélküli, s közvetlenül a 3lépcsős alépítményen, a -tkrepidómán áll. A fejezet ->dór oszlopfő. Az egyszerű -tarchitráv felett a ->Wzt váltakozó triglifek és metopék sora alkotja. A fríz alatti ->mutulust, ill. a fölötte levő regulát (->regulae) cseppek (guttae) díszí­tik. [37]

DONZSON, donjon (fr. ’öregtorony’): 4- v. sok­szögű, esetleg kör v. összetett rajzú nagymére­tű torony a kk.-i várépítészetben. A vár területén elszigetelt v. jól védhető helyen áll, a lakók végső menedékhelye.

DÓR KIMA: olyan párkánytámasztó tagozat (~>kima), amelynek profilja a karvaly csőréhez hasonló. A ->szimát és a ->függölemezt köti össze.

DORSALE: -tstallum

DOXALE (gör. ‘dicsfény’): 1. a -»szentélyre- kesztő fal késő kk.-i elnevezése; 2. énekeskar-

ELÖREFESZÍTETT VASBETON

37

zaí, ahol a liturgikus doxológiákat (dicsőítő ének) énekelték; 3. az újkori templom Ny-i bejá­rata feletti karzat

DÚC: kiásott földpartokat, elmozdulással fe­nyegető épületet v. szerkezetet megtámasztó, rendszerint ferde v. függőleges, ékekkel feszí­tett -^gerenda v. acélcső feszítőcsavarral

DUCENTO, duecento, dugento (ol. ‘kétszáz’): az 1200-as évek, a 13. sz. ol. elnevezése

DURVA BETON: hengerelt aszfaltburkolat. Adalékanyaga zúzalék, homok, mészkőliszt és 4,5—6% bitumen. (~>még beton)

DZSÁMI (ar. ‘gyülekező ház’): a mohamedán vallású országokban nagymecset a pénteki ima céljára. Mohamed házából alakult ki; kez­detben udvarból és oszlopos csarnokból állt. Fő részei a 7—9. sz.-tól a Mekka felé néző imafülke (~>mihráb), az imacsarnok, amely 3- v. 5hajós is lehetett; a négyzetes, majd henge­res formájú sarokminaret (-/■minaret). A ~k díszítését színes mozaik, csempe, márvány, stukkó, kalligráfia és a fából faragott szószék, a mimbar képezte. (->még mecset)

EARLY ENGLISH (a. ‘korai angol’): az a. g. korai szakaszának 19. sz.-i elnevezése. Alapja a g. a. nemzeti építészetként való szemlélete. Eredetileg az 1189—1280 k.-i időszakra alkal­mazták.

ECHINUS: -/párnatag

ÉCOLE DES BEAUX-ARTS-STÍLUS (fr.): a 19 sz. legnépszerűbb párizsi képzőművészeti isko­lájának az elveit követő stílusáramlat. Fő törek­vése az érett ren. gazdag díszeinek és arányai­nak felélesztése és alkalmazása. Az intézmény teoretikusai gyakran felléptek a modern építé­szeti törekvések ellen.

EGYIPTOMI ÉPÍTÉSZET: az ókori Egyiptom építészetének 3 nagy korszaka különböztethe­tő meg: óbirodalom (i. e. 2650—2300), ame­lyet a nagy -/piramisok emelése és a 2pilonos

templomtípus kialakulása jellemez; középbiro­dalom (i. e. 2300—1750), amelynek sajátos al­kotásai a sziklasírok, ill. az újbirodalom (i. e. 1580-1085) -/sziklatemplomalval és -/obeliszk\e\ve\.

EKLEKTIKA: a 19. sz. építészetének az az irányzata, amely esetleg egyazon épületen több történelmi stílus elemeit használja fel. (->még historizmus)

ELLENLEJTÖ, contrascarpa, contrescarpe: erődítések, várak árkádjainak külső, az ellen­ség felőli oldalról gyakran kőfallal bélelt rézsű­je, amely akadályozza, hogy a támadók bejus­sanak az árokba, ill. elősegíti a védők kitörését.

EGYIPTOMI ÉPÍTÉSZET: az ókori Egyiptom építészetének 3 nagy korszaka különböztethe­tő meg: óbirodalom (i. e. 2650-2300), amelyet a nagy -/piramisok emelése és a 2pilonos temp­lomtípus kialakulása jellemez; középbirodalom (i. e. 2300-1750), amelynek sajátos alkotásai a sziklasírok, ill. az újbirodalom (i. e. 1580-1085) sziklatemplomaival és -/obeliszk\e\ve\.

ELLIPSZISÍV: olyan ívforma, amelynél az ív vo­nalát ellipszis képezi. Az ellipszis hossztenge­lyének állásától függően álló, fekvő és emelke­dő ~et különböztetünk meg. A -> kosárívtől abban tér el, hogy nem több középpontból szerkesztik, és nincs gyújtópontja.

ELŐCSARNOK: épületek bejárati közlekedőte­re, helyisége, ahonnan a többi helyiség v. az ezekbe vezető közlekedőterek megközelíthe­tők. Egyes korokban csak gyakorlati célokat töltött be, kialakítása egyszerű, más korszakok­ban viszont az építészeti reprezentáció egyik eszköze. (-»még oszlopcsarnok, foyer)

ELÖREFESZÍTETT VASBETON: az -> acél be­ton speciális fajtája. Az acélbetéteket a betono­zás előtt megfeszítik, az előrefeszítés révén a betonban ->nyomófeszültség keletkezik az acél­betétben fellépő -/húzóerővel szemben. Az előrefeszítés kevesebb beton felhasználását igényli, így a szerkezet könnyebb, mégis na­gyobb fesztáv áthidalását teszi lehetővé.

38

ELÖREGYÁRTÁS

ELÖREGYÁRTÁS: az építés helyszínén csak szerelést igénylő, pontosan illeszkedő beton, vasbeton, műkő épületelemek üzemi előállítása (~>blokk). Az ~sal nagymértékben csökkent­hető a helyszíni építési idő.

ELÖSÁNC: olyan sáncárok, amelyet általában 2 bástya k., a várfal előtt alakítanak ki.

ELŐTÉR: 1. nagyobb helyiségek bejárata; 2. lépcsőház előtti kisebb tér

ELŐUDVAR: 1. nagyobb épület v. épületegyüt­tes előtti udvar, amely általában 3 oldalról zárt és az utca felé nyitott (-►még cour d’honneur); 2. a várépítészetben a díszudvart megelőző belső tér

ELÖVÁR, barbakán: kk.-i várak, városok bejá­rata elé épített és ahhoz falszorossal kapcsolt, többnyire kör alaprajzú, saját vizesárokkal és ->felvonóhidda\ rendelkező külső védömű. (-►még kapuvédőmű)

ÉLSZEDET, élszedés: hasáb alakú kő- és fém­elemek élének 45°-os lesarkítása

EMANUEL-STÍLUS: – Mánuel-stí/us

EMBERI ARÁNY: 1. az építészeti arányoknak az emberi testen megfigyelt és onnan absztra- hált, antropomorfisztikus elvek szerinti alakítá­sa; 2. a konkrét ~ok alapul vétele az építészet léptékmeghatározásában. A 2 elv nem tételezi fel egymást.

EMELET: többszintes épületek földszint feletti, 1—1 födém k.-i része. Legfontosabb jellemző­je a belmagasság, amely a mai építészetben helyi szokásoktól, ill. előírásoktól függ.

EMELT ÍV: olyan ívforma, amelynél az ív görbü­lete aránylag rövid függőleges egyenes sza­kasszal kezdődik. Az ívet a vállvonal fölött fekvő 2 középpontból szerkesztik.

EMELVÉNY: ideiglenes v. állandó, tömör v. vá­zas alátámasztású építmény, amely személyek­nek, tárgyaknak a környező terep-, ill. padló­szint fölötti kiemelt elhelyezésére szolgál. Lehet egy- v. többszintű, lépcsős ~. (->még esztrád, empórium, karzat, pódium, piedesztál, tribuna)

EMLÉKMŰ: személyek v. események emlékét megörökítő építészeti v. szobrászati alkotás. A szobrot rendszerint építészeti elemekkel (talap­zattal, keretépítménnyel) összekapcsolt egysé­ges kompozícióban állítják fel. (-►még diadalív, diadaloszlop, emlékoszlop, sírépítmény)

EMLÉKOSZLOP: személyek v. események em­lékét megörökítő, domborművekkel díszített oszlop, amelynek tetején rendszerint szobor áll. Korai változata az egyiptomi ->obeliszk; klasz- szikus formája a róm.-aknál alakult ki. (->dia- daloszlop)

EMPIRE STÍLUS: Napóleon császársága ide­jén (1804—1815) kialakult művészeti stílus, amely kb. 1830-ig mutatható ki Európában. A -»directoire stílus klasszicizáló felfogásának továbbfejlesztése. Az ókori, gör. formák mellett egyiptomi motívumokat is alkalmaz.

EMPÓRIUM (n. szó latinosított változata, ‘meg­emelt ülőhely’): -^karzat, amely a bazilikális rendszerű templomterekben az oldal- és a ke­reszthajók v. a Ny-i bejárat felett, emeletmagas­ságban húzódik végig, míg a csarnok- és te­remtemplomokban a karzat különálló fa- v. kő­emelvény. A hivők bizonyos csoportjainak (apácák, énekesek, udvari emberek) elkülöníté­sére, ill. kegyúri páholy céljaira szolgált (->kegyúri karzat). Virágkorát a fr. r.-ban és g.-ban élte. (->még tribuna)

ENFILADE (fr. ‘felfűzés’, ‘felsorakoztatás’): a b. reprezentációs igényeinek megfelelő térkap­csolás, amelyben az egyes termek tengely men­tén, sorban helyezkednek el. Az azonos ten­gelyben elhelyezkedő ajtókat kinyitva végig le­het tekinteni az egész teremsoron.

ÉPÍTÖPÁHOLY

39

ENTÁZIS: ->sudarasodás

ENTERIŐR, intérieur (fr. ‘belső’): az épület v. helyiség belső tere, annak építészeti kialakítása

ENTRELACS: -^szalagdísz

EPISTYLION: architráv

ÉPÍTÉSGÉPESÍTÉS: a helyszíni építési munkák v. munkafolyamatok (pl. anyagelőkészítés, -mozgatás, betonhabarcs-keverés és -bedol­gozás stb.) gépi végrehajtása

ÉPÍTÉSSZERVEZÉS: az a rendszerezett prog­ram, amely az építés elhatározásától a kész épület átadásáig mind időben, mind térben biz­tosítja a munkálatok lehetőségét, hogy azok a terv és költségvetés szerint gazdaságosan, ha­táridőre elkészülhessenek.

ÉPÍTÉSZET: -^architektúra, ->architektonika

ÉPÍTÉSZETI MINTALAP: a 17. sz.-tól egyre na­gyobb számban megjelent építészeti elméleti és gyakorlati szakkönyvek illusztrációja és ezek­nek a gyűjteménye. Nagy jelentősége volt az új stílusok fő jellegzetességeinek, díszítményeinek elterjesztésében.

ÉPÍTÉSZETI PLASZTIKA: épületek külső v. belső felületén, az alapsíkokból kiemelkedő, ill. attól elváló geometrikus v. figurális díszítő for­ma, amelynek olykor (pl. a -^kariatidák eseté­ben) szerkezeti funkciója is van.

ÉPÍTÉSZETI TAGOZAT: épületek külső v. bel­ső felületein, az alapsíkból általában kiemelke­dő, többnyire geometrikus elemek (architekto- nikus formák) v. ezek csoportja. Gyakorlati ren­deltetésük mellett tagoló, osztó, lezáró, díszítő stb. szerepük van. Általában hosszantiak, ará­nyuk szerint függőlegesek, vízszintesek, ritkáb­ban ferdék lehetnek. (-rprofil)

ÉPÍTÉSZETTÖRTÉNET: az építészet alkotásai­nak történeti rendben való tárgyalása és érté­kelése

ÉPÍTŐANYAGOK: az építészet nyersanyagai, amelyeknek előállítása, megmunkálása és fel­használása az építés technikai, termelési bázi­sa. A rendelkezésre álló ~, ill. azok megválasz­tása meghatározzák az építészeti konstrukció és stílus jellegét. Az építőművészet fontos eszté­tikai követelménye az anyagszerűség, azaz az ~ sajátosságaihoz alkalmazkodó formák, szerkezetek és tagolásmódok alkalmazása. A klasszikus építészetelmélet mindenekelőtt ge­rendaszerű elemek kialakítására alkalmas (fa, kő), tömbszerű elemekből összerakott (kváder- kő, tégla stb.), ill. öntött faltömeg képzésére (pl. föld, tört kő, beton stb.) alkalmas ~ kai számol. E kategóriákba, amelyeknek sajátos szerkeze­tek felelnek meg, többnyire beilleszthetők a mo­dern ~ is, amelyek azonban újabb változato­kat is biztosítanak.

ÉPÍTŐMŰVÉSZET, architektúra: tágabb érte­lemben az emberi élet és az emberi tevékeny­ség különböző formái számára építőanyagok­kal és -szerkezetekkel elhatárolt különféle terek (épületek, épületcsoportok, utcák, települések, kertek, parkok) formálásának művészete, bele­értve a tömeget és tereket határoló felületek, falak, födémek és az egyéb szerkezetek alakítá­sának művészetét is. Szűkebb értelemben csu­pán az épületek célszerűségen v. hasznossá­gon túlmenő igényű formálását nevezzük ~nek, s a többi térforma szerint ->belsőépíté- szetről, -> kertművészetről, városépítészetről (-^urbanisztika) sVo. beszélünk. Az ~ esztétikai hatásának alapja az épületek rendeltetésének, anyagainak, szerkezeteinek és formáinak össz­hangja.

ÉPÍTŐPÁHOLY: kk.-i építőmesterek, különösen kőfaragók egy-egy feladat elvégzésére létreho­zott szervezete. Az építőmunka késő kk.-i szer­vezeti formája, amely — ellentétben a ->céhvel — nagy, huzamosabb ideig tartó építkezések­hez kapcsolódik (dómépító műhely). Gazdasá­gi vezetését az építtető megbízottja, tervezői­kivitelezői irányítását az építőmester látta el (->magister operis). A 15. sz.-ban n. területeken az ~ok érdekvédelmi szövetsége jött létre, s

40

ÉPÜLETEGYÜTTES

szabályzatok rendezték az építőmunka szerve­zeti kérdéseit.

ÉPÜLETEGYÜTTES: több, általában egybefüg­gő rendeltetésű épület gyakorlati és esztétikai szempontok szerint összekapcsolt v. elrende­zett csoportja, amely egységet alkot. Az ~ ala­kításának fő formái az axiális-szimmetrikus és a szabad elrendezés. Ez utóbbinál az egység esztétikai hatását az épülettömegek egymás k.-i viszonya teremti meg.

ÉPÜLETSZÁRNY, a/a, traktus: a -> főépületből kinyúló, de azzal kapcsolatban álló épületsza­kasz. A főépületet kiegészítő, fontos része a kompozíciónak. Az ~ lehet a főépület folytatá­sa v. tetszőleges szögben kapcsolódhat hozzá.

ÉPÜLETTÖMB: ->zártsorú beépítésű épületek egymáshoz szorosan csatlakozó, közterülettel (utcák, terek) határolt együttese. A 19. sz. II. f.- ben az ~ egységes építészeti kialakítása néha egyetlen nagy épület hatását kelti.

ERDÉLYI VIRÁGOS RENESZÁNSZ: a ren dí­szítőstílusnak a 17. sz. közepétől kezdődő és a 18. sz.-ban is tovább élő erdélyi utóvirágzása. Jellemzője, hogy a ren. klasszikus díszítőelemei közül különösen a népies modorban átfogal­mazott virágos, indás dekoráció uralkodik. Kő- és fafaragványokon egyaránt jelentkezik.

ERESZ: a tető alsó széle, amelyet általában az épület falsíkja elé ugratnak, hogy kivesse, a csapadékot. Lehet csüngő v. szarufavéges és kötőgerendás, továbbá konzolos, dúcos stb. Többnyire -^ereszcsatorna csatlakozik hozzá.

ERESZCSATORNA: rendszerint félkör, néha négyszög keresztmetszetű, lejtéssel készült fémvályú az eresz mentén, a tetőre hulló és ferde síkjain lefolyó csapadék összegyűjtésére és levezetésére. Lehet függő v. fekvő, s változa­ta még az -»attika.

ERESZPÁRKÁNY: -•■koronázópárkány

ERKÉLY: egy- v. többszintes felépítmény az épület homlokzatán v. sarkain, amelyet konzo­lok v. födémkiugrások hordanak. Lehet nyitott és zárt (->zárt erkély). A kk.-ban az ~ ek általá­ban kisméretűek; a várépítészetben gyakori az árnyékszék ~. A késő g.-ban és a ren.-ban mint a lakótér bővítésére, továbbá a polgárhá­zak és kastélyok homlokzatának élénkítésére szolgáló építmény terjedt el. Ugyanígy vált szo­kássá a 19. sz. végének bérházépítkezésein, (-►még balkon)

ERKÉLYSZENTÉLY, kápolnaerkély, lebegókó- rus: várak, kastélyok, paloták, patríciusházak stb. házikápolnájának -> szentélye, amelyet a homlokzatsíkból kiugratva, konzolokkal alátá­masztva, -+zárt erkélyhez hasonlóan képeztek ki, azért, hogy az oltár fölé ne kerüljön lakóhe­lyiség.

ERMITAGE (fr. ‘remeteség’): b. kerti v. mulató­kastélyok elnevezése, amellyel a vidéki elzártsá­got hangsúlyozták.

ERNYÖBOLTOZAT: cikkelyes boltozat, amely a tagoló bordák k. kiöblösödik. [38]

FAÉPÍTÉSZET

41

ERŐD, erődítmény: földből, fából v. tartós, szi­lárd anyagokból készült katonai védőművekből álló építmény. Lehet önálló és pusztán hadá­szati rendeltetésű, de legtöbbször településhez, palotához, kastélyhoz kapcsolódik. (~+még földvár, castrum, palánkvár, vár)

ERŐDFAL: hadászati védelemre szolgáló épít­mény, erőd fala. A kk. végéig főként a fal ma­gassága volt fontos; a tűzfegyverek elterjedése után áttértek az alacsony, vastag, belülről gyakran földművel kombinált ~ak építésére.

ERŐDÖV: nagyobb épületkomplexumot v. tele­pülést körülvevő erődítmények összefüggő rendszere. A kk.-ban gyakorlatilag a vár és városfalak, ill. árkok, sáncok rendszerével azo­nos. Az újkorban — a 20. sz.-ig — a védendő gócok körül, azok tágabb környezetére is kiter­jedő, igen széles ~ek létesültek.

ERŐDTEMPLOM: ->templomerőd

ERZSÉBET-STÍLUS, Queen Elizabeth style, Eli- zabethan style: az a. ren. építészet egyik fázisa, amelyet Erzsébet királynőről (1558—1603) ne­veztek el. Szimmetrikus elrendezés, a külsőkön ritmikus tagolás, egyenes záródású ablakok és rizalitszerű saroktornyok jellemzik.

ESPLANADE (a lat. planus = ’sík’ szóból): erődítmények előtt a szabad kilövés biztosítá­sára, kastélyok és más reprezentatív épületek előtt sétány céljaira kialakított, síkra elegyenge­tett nagy térség. (->még vársík)

ESZTRÁD (fr. ’ talapzat’): alacsony emelvény, amelyet valamilyen tárgy kiemelésére építenek 1 v. 2 lépcső magasságban (pl. királyi, püspöki trón helye), a ren. építészetben az ablak előtti emelt hely.

ETRUSZK ÉPÍTÉSZET: Itáliában a Tiberis és az Arno folyó k.-i területen kibontakozó etruszk kultúra (i. e. 8—1. sz.) építészete. Legfonto­sabb emlékei az i. e. 7. sz.-ban megjelenő hatal­mas sírépítmények (->tumu/usok), az i.e. 6. sz.-

ban kialakuló templomtípusok (köztük egy sa­játos, „etruszk rend” szerint emelt templom).

ETRUSZK OSZLOPREND, toszkán oszloprend: a ->dór oszloprend etruszk változata. Az osz­lop lábazaton áll, törzse sima, fejezetének mindkét része kör alakú. A róm. építészet is átvette (római dór oszloprend).

EURITMIA, eurythmia (gör. ‘szép ritmus’): az épület egyes részeinek egymás k.-i és a mű egészéhez viszonyított összhangja, az antik építészet-esztétika egyik alapelve.

EUSTYLOS (gör. ‘szép oszlopos’): az ókori gör. templomépítészet egyik típusa, amelynél a rövi- debb oldalakon a középső oszlopköz az osz­loptörzs alsó átmérőjénél háromszor, az összes többi esetben pedig 2¹Z»-szer nagyobb. Az ~ elrendezés néhány ión oszloprendű templom­nál mutatható ki.

EVANGÉLIUMI OLDAL: kát. templomokban az oltár keresztjétől számított jobb oldal, ahol az evangéliumot olvassák. Megfelel a templomba belépő baljának, keletelt templomokban (->ke- letelés) az É-i oldal. (A D-i a -tleckeoldal.)

EXEDRA (gör. ‘elkülönített ülés’): 1. ->gym- nasionok oszlopcsarnokainak félkörívű bővít­ménye, amelyben a filozófusok halgatóiknak előadást tartottak; 2. a róm. házakban társalgó-szoba, falai mentén ülésekkel; 3. az óker. építészetben az ->apsz/’ssal egy jelentésű.

EXTRADOS: -> bolthát

FABURKOLAT, faborítás: a belső terek falfelü­letének — általában alsó szakaszának — bur­kolása faragott díszű fatáblákkal. (->még lam­béria, pannó)

FACHWERK: -^favázas építészet

FAÉPÍTÉSZET: fából, szálfából, gerendákból borona- v. zsilipeléses technikával, gerendavá­zas, deszkázott falakkal épített lakó, gazdasá­

42

FAL

gi, szakrális (->fatemplom), olykor védelmi ob­jektumok építőgyakorlata. Európában az ősko­rig nyomon követhető. Az európai erdőzóna csökkenése, ill. az erdőhasználat a ~ vissza­szorulásához vezetett. Kedvező adottságú kör­zetekben még a 20. sz. I. f.-ben is megmaradt. Napjaink mezőgazdasági településein is sokfé­le szerepe van. Ahol a fa kedvelt építőanyag volt, a kl.-ig, ill. az eklektikus korszakig minden stílust adaptáltak sajátos technikájához. Egyes területeken (pl. Skandináviában) mind a mai napig fennmaradt. M. nyelvterületen a 18. sz.- tól lényegében népi építészeti technikává vált. Korábban jól kimutatható, hogy valamennyi hazai társadalmi réteg építőgyakorlata élt a ~ lehetőségeivel. (->még favázas építészet)

FAL: az épület fából, kőből, téglából, betonból v. más építőanyagból készült függőleges térha­tároló, ill. térosztó eleme. Általában teherhordó szerepe is van (teherhordó ~). Vázas (fa, acél stb.) épületekhez csak térhatároló és osztó, a teherhordó vázat kitöltő ~at emelnek.

FALAZAT: a falat alkotó kő, tégla megmunká­lása és kötésmódja. Fajtái az építőanyagok alakja, méretei és elhelyezése szerint különböz­tethetők meg.

FALAZÓBLOKK: égetett agyagból, kovaföld­ből, betonból v. könnyűbetonból többnyire súlycsökkentő és hőszigetelő üregekkel készült falazóelem, amelynek mérete a tégláénak több­szöröse, vastagsága pedig általában a falszer­kezetével megegyező.

FALBURKOLAT: burkolat

FALEGYEN, ’gleichni’: sík felületté kiegyenlített falkorona, amelyre a födém v. tető gerendái felfekhetnek.

FALFÜLKE, falmélyedés: -^álajtó, ->vakablak, szobor, váza, esetleg más tárgy elhelyezésére alkalmas fülke

FALIKÚT: a városi közkutak egyik fajtája, amelynél a víznyerőhelytől a településhez veze­

tett víz valamely épület falából, egyszerű v. dí­szes nyílásból folyik. Egyszerű formában első­sorban közkutak. Az építészeti, természeti ke­retbe foglalt ~ak gyakran szobordíszes, a vá­rost ékesítő, reprezentatív alkotások. (->még kút)

FALÍV: 1. a boltozat fal v. ablak felé eső íve; 2. a boltozat homlokrésze; 3. zárt falfelületen al­kalmazott ív (vakív)

FALKORONA: a falazat felső lezáró része, síkja

FALKÖPENY, köpenyfal: szerkezetek v. épület­részek körülfalazása, megerősítése a védelem v. a tűzállóság fokozása céljából

FALKUTATÁS: több építési szakaszban létre­hozott épületek építéstörténetének, a különbö­ző korú falrészek és építészeti részletek relatív kronológiájának meghatározására végzett vizsgálat, vakolatleverés, vésés, kibontás és ezek nyomán történt megfigyelés, esetleg labo­ratóriumi vizsgálat alapján. Alapot szolgáltat­hat az egyes építési szakaszok elméleti v. tény­leges rekonstrukciójához is.

FALOSZLOP: a falsíkból kiemelkedő negyed-, fél- v. háromnegyed-körív keresztmetszetű osz­lop. Formai kialakítása a szabadon álló oszlo­péval azonos.

FALPILLÉR, pilaszter: a falból különböző vas­tagságban kiemelkedő -tpillér. A szabadon álló pillértől az különbözteti meg, hogy 4. oldala a falhoz simul. [13/4]

FALSÁV, lizéna: a falsíkból kismértékben ki­emelkedő, fejezet és lábazat nélküli falpillér, amely az épület, ill. falfelületeinek tagolására szolgál.

FALSÍK: az épület falának külső felülete, az építészeti tagozatok hordozója

FALSZOROS, Zwinger: várak v. városok erődí­tésrendszerében a ->vár és az ->elővár falai k.-i terület

FAVÁZAS ÉPÍTÉSZET

43

FAMENNYEZET: fából készült, többnyire -^ka­zettás mennyezettípus, amelyet a korai ren. ide­jén Magyarországon festett v. faragott orna- mentális dísszel láttak el. Nagy részükön az évszám és a mesterjelzés is megtalálható.

FANTASZTIKUS ÉPÍTÉSZET: 1. a valóságtól elrugaszkodó, fantázia szülte, öncélú építészeti rajzok v. ‘tervek, amelyeknek megépítését nem is tervezik (sokszor nem is lehetséges). Ide tar­tozik az ideális építészeti tervek egy része is (-^ideális város). 2. fantasztikus jellegű építmé­nyek, mint pl. a manierista és b. kertegyüttesek egyes építészeti látványosságai

FARKASFOGDÍSZ: zegzugvonalas építészeti díszítőszalag. Háromszög alakú fogak, ill. he­gyesszögben egymáshoz illesztett pálcatagok sorából áll. Bizánci és normann közvetítéssel a r. építészetbe is átkerült, ahol gyakran alkal­mazták. [39]

39. farkasfogdísz

FARKASVEREM: kk.-i felvonóhidas várkapu előtt ásott nagy verem. Alját hegyes végű ka­rókkal, nyársakkal tűzdelték tele.

FAROS TETŐ: egyik v. mindkét végén lekerekí­tett, tehát félkúpban végződő tetőforma

FATEMPLOM: a -> faépítészet technikájával épített kultikus rendeltetésű épület. Az európai kér. építőgyakorlatban a r.-tól követhető nyo­mon. A 18. sz. végéig széles körben elterjedt, később — egyes sajátos jogi v. földrajzi adott­ságú körzeteket nem számítva — visszaszoru­lóban volt. A ~ok különösen gyakoriak Orosz- és Lengyelországban, ill. Skandináviában. — Magyarországon az újkorban részben a val­lásfelekezetek k.-i jogi megkülönböztetés tar­totta életben a ~ok alkalmazását, részben az

erdős vidékek szegény egyházközségei építet­ték fából szakrális épületeiket. A 18. sz. végéig emelt ~ok rendkívül sok kk.-i elemet őriztek meg. A g. k., ill. az ortodox egyház ~ain a b. stílus elemeit is meghonosította.

FAVÁZAS ÉPÍTÉSZET: fagerenda vázszerke­zettel (Fachwerk technika) emelt építmények: lakóházak, gazdasági épületek, templomok, sőt erődítmények építőgyakorlata. Az őskor óta ismert technikát a kk.-i és újkori városi építészet Közép-Európában, Angliában, Skandináviá­ban és a Balkánon egyaránt felhasználta. Leg­több és legszebb emléke n. nyelvterületeken található. A 19. sz.-ig Magyarországon is nép­szerű volt, de itt a faváz szerkezeti elemeit min­dig tapasztották, vakolták, Közép-Európában és a Balkánon viszont a vázszerkezet önmagá­ban v. faragása, esetleg festése révén is esztéti-

44

FEDÉLSZÉK

kai hangsúlyt kapott. A faváz közeit sárral, sö­vénnyel, kővel, téglával stb. töltötték ki. A b.-tól szokásossá vált, hogy -tvakolatarchitektúrá- val elfedték a favázas épületek szerkezeti rend­szerét. [40]

FEDÉLSZÉK: -^fedélszerkezet

FEDÉLSZERKEZET, fedélszék, tetőszék: a fe­dél héjazatának hordására, alátámasztására szolgáló szerkezet. Valamikor kizárólag fából készült ácsmunkával, újabban vasból, vasbe­tonból, sőt műanyagból is.

FEDÖKŐ, fedőlemez: támpillérek, falkoronák, kéményfejek felső takaró lemeze. Rendszerint keményebb, fagyálló kőből v. műkőből, alsó pereme mentén vízvezető horonnyal, -+alá- metszésse\ készítik.

FEDÖLEMEZ: fedőkő

FEJEZET, capitellum (lat. ‘fejecske’): oszlop, -toszlopfő, pillér, pilaszter plasztikus díszítésű felső, kiszélesedő fejrésze. Alsó szélessége a törzs, a felső pedig az abakusz méreteihez kö­zelít; alakja kifejezi közvetítő, teherátadó funk­cióját.

FÉLDONGABOLTOZAT, negyedköríves don­gaboltozat: negyedkör keresztmetszetű bolto­zat, amelynek záradéka az oldalfalakhoz tá­maszkodik. Mellékterek (mellékhajók, karzatok stb.) lefedésére alkalmazták elsősorban a D-fr. r. építészetben.

FÉLEMELET: alacsonyabb belmagasságú közbülső emelet, legtöbbször a földszint fölött v. a padlástér alatt. Az előbbi esetben a föld­szinttel együtt többnyire a kapubejáró belma­gasságának felel meg. Alkalmazása a ren. és b. palotaépítészetben alakult ki (->mezzanin), ahol a -tfőemelet belmagasságának növelésé­re is szolgált.

FELHŐKARCOLÓ: viszonylag kis alapterületen felépített épület, amelynek magassága sokszo­

rosa az alapterület méreteinek, és meghaladja a 20 emeletet.

FÉLKÖRABLAK: alul vízszintesen, felül ívesen lezárt ablak

FÉLKÖRÍV: 1. olyan ív, amelynek alapvonala a kör átmérője; minden építészeti stílusban elő­forduló, egy középpontból szerkeszthető ívfor­ma. Nem feltétlenül geometriailag pontos meg­jelölés; vonatkoztatható minden olyan formára, amely a mértanilag kitűzött ~ hatását kelti. 2. építészeti díszítőelemként -tívsor és -tfonódó ívsor

FÉLKUPOLA: negyedgömb boltozat. Záradé­kával rendszerint nyitott ívhez kapcsolódik. El­sősorban félköríves alaprajzú térbővületek, -> apszisok lefedésére alkalmazták (-tcon- cha), amelyek félkörös homlokívvel nyíltak a bővített térbe.

FELLEGVÁR: 1. -takropolisz; 2. -^citadella

FELMÉRÉS: kész épület műszaki jellegű felvé­telezése méretezett rajz segítségével. A felvéte­lezési eljárások közül ez a módszer adja vissza legtökéletesebben az épület teljes szervezetét.

FÉLNYEREGTETÖ, féltető: egyetlen lejtős tető­síkkal kialakított tető. Lakóházakon gyakran -> tűzfalhoz támaszkodik, többnyire azonban kiemelkedő épülettömeghez csatlakozó ala­csonyabb épületrészek (pl. tornác, bazilikáknál mellékhajók, sekrestye) lefedésére alkalmazták.

FÉLOSZLOP: a fallal egybeépített, a falsíkból ¹/z v. ¥4 kör keresztmetszettel kiugró oszlop. Szolgálhat a falfelületek tagolására. A r. és g. építészetben a keresztboltozatok vállainak alá­támasztására alkalmazzák.

FÉLPÁLCATAG, félpálca: -tpálcatag

FÉLPILASZTER: függőlegesen kettémetszett -tfalpillér (pilaszter) egyik fele, amelyet felület­tagoló elemként alkalmaznak.

FIATORONY

45

FELTÁRÁS: valamely tereprészen, épületen v. tárgyon annak adott állapotából kiinduló, rendszerint történeti célú kutatás. A korábbi változtatások és az azok folyamán eltakart részletek, összefüggések megismerésére, lát­hatóvá, ill. érzékelhetővé tételére irányul, és így az újabb képződmények, létesítmények egy ré­szének v. egészének eltávolításával jár. (-♦még ásatás, falkutatás)

FELÜLETTAGOLÁS: -> homlokzattagolás

FELVONÓHÍD: általában váraknál alkalmazott, az egyik végén vízszintes tengely körül mozgat­ható és a másik végére szerelt lánc segítségével felhúzható hídszerkezet. A felhúzott híd erősíti a kapuszárnyakat és szabadon hagyja a ->far- kasvermet.

FENESTELLA (lat. ‘kis ablak’): a kora kk.-i épí­tészetben a ->kripta v. a ->confessio tetején levő nyílás, amelyen keresztül a hívők megte­kinthették v. megérinthették az ereklyéket.

FERDESOROS BEÉPÍTÉS: fűrészfogas be­építés

FESTŐN: ->füzérdísz

FÉSŰS BEÉPÍTÉS: útra, utcára merőleges ten­gelyű, többnyire keskeny telkek beépítése, amelynél a házakat egymással párhuzamosan az oldalsó telekhatárok mentén helyezik el. A ~ú’telkek lehetnek előkertesek is. A kk.-tól a legutóbbi évtizedekig széles körben elterjedt beépítési mód a falvakban. Európa egyes terü­letein kk.-i városokban is általános.

FESZÍTETT SZERKEZET: Az erőjátékot vala­mely nagy szilárdságú szerkezetrész megfeszí­tésével olyképpen befolyásolják, hogy a kisebb szilárdságú elemeket a feszített részek rovásá­ra tehermentesítik. (->még előrefeszített vasbe­ton)

FESZTÁV: az épület egyes részei k.-i áthidalá­sok alátámasztási pontjainak egymástól mért vízszintes távolsága

FIÁLE: -+fiatorony

FIATORONY, fiáié (a gör. phiale = kút szóból): a g. építészet jellemző tagoló eleme. Alkalmaz­ták a támpillérek koronázására, oromzattal le­zárt nyílás 2 oldalán, és a -tvimpergának is része. Tagolása ugyanolyan, mint a 4 oszlopon álló, tornyos ->tabernákulumé, feltehetően a neve is a hasonló szerkezetű kútbaldachinok- ból ered. Részei: a törzs és a gúla alakú csúcs (közöttük gyakran vimperga formájú lezárás van) a sarkokon újabb fiatornyokkal.

[41, 60/19, 62/26]

46

FIGURÁLIS DÍSZÍTÉS

FIGURÁLIS DÍSZÍTÉS: emberi v. állati alakok ábrázolása többnyire’ ornamentális együttes­ben

FIGURÁLIS OSZLOPFÖ: alakos fejezet

FIÓKBOLTOZAT, boltozatfiók: a főboltozatba metsződé, alárendelt ->dongaboltozat, ritkáb­ban boltsüveg alkotta boltozat; amelyet donga­boltozat, -> kolostorboltozat, ->teknőboltozat stb. esetén, a válívonal fölé nyúló nyílás kiváltá­sára, a falfelületre merőlegesen alkalmaznak.

FIÓKOS DONGABOLTOZAT: rendszerint az ablaknyílások,.ill. ajtónyílások kiosztását köve­tő és velük szemben szimmetrikusan is sorako­zó fiókboltozatok sorával tagolt ->dongabolto- zat. [42]

FLAMBOYANT (fr. ‘lángoló’): késő g. díszítőstí­lus, amelyet a kőrácsok ->/ángnye/vszerű, más­ként halhólyag alakú (-ihalhólyagmotívum) ki­alakításáról neveztek el. Itt a szerkezet helyett a szabad vonalvezetésű, formagazdag orna­mentika jutott érvényre. Főleg Franciaország­ban és Angliában virágzott a 15—16. sz.-ban.

FOGAZAT, fogsor: váltakozva kiugró, konzol­szerű, téglalap alakú elemek sora az ión és a korinthoszi párkányzaton, a -+geiszon alján.

[43]

FOGROVAT: rézsútosan, élükkel előreálló kő­hasábokból, téglákból v. fűrészfogakhoz ha­sonlóan megmunkált kőlapokból kialakított -+fríz, a r. építészet gyakran alkalmazott díszít­ménye.

FOGSOR: -*fogazat

FOLYOSÓ: épületek egyes helyiségeit, részeit (lakóépületek lakásait v. egyes lakrészeit) ösz- szekötő fedett átjáró. Közlekedőtérként először a b. kastélyépítészetben vált általánossá. Sok­kal régebbi eredetű az egyik oldalán nyitott homlokzati portikusz, loggia, kerengő, am- bitus. (->még középfolyosó, függőfolyosó, pas- sage)

FONATDÍSZ: egymást átmetsző, egymásba fo­nódó szalagszerű motívumokból, tagozatokból képzett építészeti díszítőszalag. Igen elterjedt a bizánci és a r. építészetben. [44, 45,46]

FONÓDÓ ÍVSOR, kereszteződő ívsor: egymást átmetsző vak félkörívek sorából álló díszítősza­lag. A r. építészetben gyakori ->fr/z. (->még ívsor) [47]

FÖLDVÁR

44. fonatdísz

45. fonatdísz

46. fonatdísz

47. fonódó ívsor

FÓRUM (lat.): az ókori róm. városok vásártere, főtere, a város politikai, vallási, közigazgatási és kereskedelmi életének központja. Általában a város egymást metsző 2 főútjának találkozási pontján fekvő, nyújtott téglalap alakú térség.

FOYER (fr. ‘csarnok’): színházak, középületek, paloták földszintjén közvetlenül az épület főbe­járata mögötti, reprezentatív belső előcsarnok, amelyből az épület egyéb helyiségei nyílnak.

FÖDÉM: a tér felső lezárására, lefedésére szol­gáló szerkezet. A -»síkfödémek, anyaga fa (ge- renda~), acél, vas, vasbeton v. különböző anyagok kombinációja. Vannak homogén anyagú és végig azonos keresztmetszetű ~ek (csapos gerenda~, vasbeton lemez~). A ~ gerendák, ill. -bordák általában egymástól bizonyos távolságra helyezkednek el, a közöket

sík lemezek töltik ki, így ~ mezők, ~ kazetták alakulnak ki.

FÖDÉMGERENDA: ->síkfödémek fő teherhor­dó eleme, amely a szögeit kitöltő elemeket hordja és a terhelést az alátámasztó szerkeze­teknek, falaknak adja át. A ~ k egymástól sza­bályos távolságra lefektetett sora a gerendák k. megfelelően kiképzett mezőkkel együtt alkot­ja a födémet.

FŐEMELET, piano nobile, belétage: elsősor­ban ren. és b. reprezentatív lakó- és középüle­tek, főként kastélyok és paloták azon szintje, ahol a reprezentációs belső terek foglalnak helyet. A ~ reprezentatív jellegét magassága és külső formaképzése is kifejezésre juttatja.

FŐÉPÜLET: valamely épületegyüttes legfonto­sabb, általában legnagyobb épülete

FÖHAJÓ, középhajó: többhajós terekben a kö­zépső, általában szélesebb, a bazilikákban és álbazilikákban egyben a legmagasabb ->hajó elnevezése [16/a]

FŐHOMLOKZAT: az épület legfontosabb, be­járattal ellátott homlokzata, amely felépítésé­ben általában tükrözi a mögötte meghúzódó belsőt.

FŐKAPU: az épület legfontosabb bejárata, többnyire a középső v. főtengelyben. Kiemelé­sét különféle építészeti eszközökkel is biztosít­ják (ki- v. beugratás, gazdag keretelés stb.).

[60/1]

FÖLDSZINT, parterre: az épületnek az a szintje, amelynek padlója a föld színével egyvonalban v. kissé magasabban van.

FÖLDVÁR: ->sáncca\ és gyakran -bárokkal is megerősített hely. A védőműhöz sokszor cölöp­kerítés is tartozott. A legkorábbi erődítések új­kőkoriak. A következetes szisztéma szerint épült ~ak Európában a bronzkorban alakul­tak ki. A vaskorban a kelták ->oppiduma\ jelen­

48

FŐLÉPCSŐ

tették az őskori ~ építkezés csúcspontját; ezek erődítésénél azonban a fa mellett már a kő is jelentős szerepet kapott. A ~ak szolgálhattak állandó megtelepülés céljára, ismeretesek ilyen típusú fejedelmi székhelyek, vallási központok, ill. mentsvárak is.

FŐLÉPCSŐ: belső -^lépcső, amely az épület legfontosabb helyiségeihez vezet. Először az ol. ren.-ban kapott a lépcsőtér épületen belüli tér­alakító és formai szerepet. Jelentősége a késő ren. és a b. kastélyépítészetben volt a legna­gyobb. (_>még díszlépcső)

FŐPÁRKÁNY -+ koronázópárkány

FÖSZENTÉLY: a többhajós kát. templomnak a ->fó/?a/óhoz csatlakozó, rendszerint megma­gasított, a főoltárt magába foglaló része

FŐTENGELY, középtengely: olyan vízszintes v. függőleges irányú egyenes, amelynek mentén az építészeti alkotás egyes részeit elhelyezik. •

FRANCIAABLAK: a padlóig lenyúló, legfeljebb alacsony mellvéddel kialakított, ajtóra emlékez­tető ablaknyílás

FRANCIAERKÉLY: erkélytípus, amely az épület homlokzati síkjában van, v. csak kis mértékben ugrik elé. Az erkélyre ajtó nyílik, amelynek szé­lessége azonos az erkélyével, előtte alacsony rács. Nemcsak emeleteken, hanem földszinten is alkalmazzák.

FRANCIAKÉRT: a 17. sz. közepén Franciaor­szágban kialakult b. kerttípus. Szabályos, szim­metrikus alaprajzi elrendezésű együttes, szer­ves kapcsolatban az épülettel, amelyhez tarto­zik; részletei geometrikus formát mutatnak. A mesterséges tó, az egyenes, nyesett fasorok, a szabályos formájú virágágyak, teraszok, me­dencék, kutak és kis kerti építmények a ~ fő elemei.

FRANCIATETŐ: ->manzárdtető

FRIGIDARIUM (lat. .hideg’ szóból): az ókori róm. fürdő (~>thermae) hidegvizes medencéit magába foglaló épületrész

FRÍZ, képszék: a klasszikus oszloprendeken a főpárkány középső része az -»architráv és a ->geiszon k. Az antik gör. építészetben a díszí- tetlen a thrinkosz, a domborművel díszített a zóphorosz. Figurális domborművek mellett a ~ gyakori dísze a -tpalmetta, az -^akantusz, a -tmeander, a ->rozettasor. A r. építészet főként a geometrikus (félköríves, fűrészfog-, sakktábla-, csürlős~), a g. a ->levéldíszes ~eket kedvelte.

48. sima fuga

49. lesimított falazat

50. trapéz fuga

FÜGGŐKÉRT

49

FUGA, hézag (lat.): a falazat szomszédos kő- v. téglaelemei k.-i, többnyire kötőanyaggal ki­töltött rés. Szabályos alakú falazóelemek ese­tén helyzete szerint álló, szomszédos elemek k. fekvő, egymás fölötti elemek k. ékhézag.

[48, 49, 50]

FUNDÁLÓ, fundátor (lat.): 1. alapító; megbízó értelmében; 2. építész; a 16—17. sz.-ban gyakran a tervező mestert jelöli.

FUNDAMENTUM: ->a/ap

FUNKCIONALIZMUS: a 20. sz. azon építészeti irányzata, amely — ellentétben a korábban hangsúlyozott reprezentáció és díszítés szem­pontjaival — elsősorban az épület v. épületrész rendeltetését, használati igényeit tartja szem előtt.

FUTÓKÖ: fekvő kő v. tégla, amelynek hosszten­gelye a falsíkkal párhuzamos

FUTÓKUTYA: antik eredetű, folytatólagosan ismétlődő szalagdíszítőelem, amely egyetlen fo­lyamatos vonalból áll. Hullámtarajsoi* benyo­mását kelti. [51]

FÜGGÉLYES STÍLUS, perpendicular style (a.): az a. késő g. építészet 1377-től 1547-ig terjedő korszaka. A függőleges elemek túlsúlya (->ver- tikalizmus) jellemzi. A -»kőrácsok, díszítmények nagyrészt függőleges tagozatok. A hatalmas ablakok sokszor az egész szentélyfalat meg­nyitják. A részletek egyszerűsödnek és lineáris elemekké válnak.

FÜGGESZTŐMÜ: 2 végén alátámasztott tartó. Nagy fesztávú fedélszékeknél gyakran alkal­mazott szerkezeti megoldás, amely megakadá­lyozza a fedélszék középső részének behajlá­sát. A függesztöoszlophoz a tartót, ill. a geren­

dát kengyellel erősítik, oldalról pedig dúcokkal támasztják. Az oszlop szerepe a húzás, a dúco­ké a nyomás.

FÜGGÖDÍSZ: ->cseppkődísz

FÜGGŐFOLYOSÓ: homlokzatsík elé kerülő, gyámokkal alátámasztott nyitott folyosó. Álta­lában többszintes lakóépületek udvari oldalán, egyes helyiségek v. lakrészek, lakások közvet­len megközelítésére alkalmazzák. [52]

FÜGGŐHÍD: hídszerkezet, amelynek pályáját magas pillérekre, -»p/7onokra felfüggesztett és végeiken lehorgonyzóit, lemezes tagokból ösz- szeállított láncok (lánchíd), v. vastag drótköte­lek, kábelek tartják (kábelhíd).

FÜGGŐKÉRT: támfalakkal v. rézsűkkel kialakí­tott mesterséges tereplépcsőkön v. épületek, épületrészek tetőzetén felépített teraszos disz­kért, amelyet többnyire csak az épületből lehet megközelíteni.

50

FÜGGŐKUPOLA

FÜGGÖKUPOLA: -> cseh boltozat

FÜGGŐLEGES VETÜLET: olyan alaprajz, amely a térben helyet foglaló pontokat vízszin­tes síkra vetíti.

FÜGGŐLEMEZ: a -tgeiszon legalsó, nagy kiü- lésű, alul vízszintes v. kifelé lejtő, külső szélén vízorra\ kiképzett tagja alá metszés)

FÜGGÖNYFAL: a teherhordó épületváz elé függesztett térhatároló fal, általában fém és üveg kombinációja

FÜGGÖNYÍV: késő g. összetett ívforma, nyílás­áthidaló szerkezet. 2, a vállvonal fölötti közép­pontokból szerkesztett, a nyílás felé domború, a záradékban csúcsban kiemelkedő körívsza­kasz alkotja. A 2 ívszakaszt több szakaszból összetett ívfelek is helyettesíthetik. [53]

-^csillagboltozathoz tartozó ->zárókő, amely a

boltsüvegek középpontjánál mélyebben, rész-

ben a csillagboltozat egyes pontjairól leágazó,

szabadon ívelő bordákon csüng. A késő g.

építészet jellegzetessége. Kialakítása gyakran

tobozszerű. [54]

FÜLES ABLAK, FÜLES AJTÓ: ablak- (ill. ajtó ) keretelés, amely a felső ablakoknál az alsó sarkokon esetleg szögletes v. ívelt vonallal, fül- szerűen kiszélesedik. A manierista és főként a b. építészet jellegzetessége.

FÜLES BÁSTYA: az ol. bástyás erődítési rend­szerben (->olaszbástya) a 16. sz. elején alkal­mazott 5 szögű bástyatípus továbbfejlesztett formája, amelynél a bástyát — általában nyílás nélküli homlokoldalait meghosszabbítva — 2 oldalt nyúlványokkal, „fülekkel” látták el. Ezek takarták a fülek mögötti zugokban kialakított ágyúkamrák lőréseit. [18/a]

FÜLKAGYLÓDÍSZ: a 15—17. sz.-ban a fr, németalföldi és n. díszítőművészetben alkalma­zott, kisebb-nagyobb, fülkagylóra emlékeztető elemekből összetett forma

FÜLKE: szögletes v. íves alaprajzú térkiszögel- lés (~>apszis, -tconcha) v. falmélyedés (-^fal­fülke, -> ülőfülke, ->vakárkád)

FŰRÉSZFOGAS BEÉPÍTÉS, ferdesoros beépí­tés: úthoz, utcához hegyes- v. tompaszögben záródó oldalhatárú keskeny telkek speciális beépítési módja. ~ esetében a lakóházak az oldalsó telekhatárok mentén, egymással pár­huzamosan épülnek, utcai homlokzatsíkjuk pe­dig az utcavonallal hegyesszöget bezárva, együttesen ~i vonalat eredményez. Kk.-i váro­sokban és még 18—19. sz.-i falvakban is elő­fordul. [55]

FŰRÉSZFOGAS FRÍZ: fűrészfogas keresztmet­szetű díszítőszalag, amely élére állított, ferdén egymás mellé helyezett téglákból v. kövekből tevődik össze. ‘

GERENDAMENNYEZET

51

FÜZÉRDÍSZ, festőn, girland: összefont virá­gokból, levelekből, gyümölcsökből álló, gyak­ran szalagokkal átkötött, egyik végén v. 2 pont­ján felfüggesztett füzért ábrázoló díszítmény. Az antik és a ren. művészet, valamint a copf stílus (~>copf füzér) kedvelt díszítőmotívuma.

GÁDORFAL: bazilikális elrendezésű templo­mok főhajójának a mellékhajó tetőzete fölé emelkedő oldalfala, amelynek ablakain (—>öa- zilikális ablaksor) keresztül a főhajó közvetlen megvilágítást kap. [109/d]

GALÉRIA (fr.): 1. kk.-i templom v. más épület külső homlokzatán végigfutó, árkádokkal meg­nyitott keskeny folyosó szobrokkal (-»királyga­léria) v. anélkül (^törpegaléria): 2. gazdagon kiképzett, hosszanti oldalain szabadon álló v. a -^főemelet díszteremsora előtti nagyméretű, szélesebb folyosószerű tér ünnepélyek, foga­dások céljára. A fr. kastélyépítészetben alakult ki a 16. sz.-ban; 3. képzőművészeti gyűjtemény, kiállítóterem; 4. nagyobb terem -^karzata.

GALILEA: a clunyi bencések 10—12. sz.-i épí­tészeti szokásaiban a kolostortemplom körme­neti célokra használt Ny-i előcsarnoka. Az elne­vezés szimbolikus utalás a bibliai Galileára.

GEISZON, geison (gör.): az ókori gör. építészet­ben a -^párkány ->szimábó\ és az azt alátá­masztó tagozatokból álló koronájának a neve. Egyesíti az esővíz elvezetésének gyakorlati és a homlokzat lezárásának esztétikai funkcióját.

[63/16]

GEOMETRIKUS DÍSZÍTÉS, geometrikus orna­mentika: mértani elemekből, idomokból álló, esetleg körzővel és vonalzóval szerkesztett, fes­tett v. plasztikus dísz [56, 57]

56. geometrikus díszítés

57. geometrikus díszítés

GERENDA: hasáb alakú, vízszintes teherhordó elem fából, kőből, vasbetonból, acélból, alumí­niumból

GERENDAFEJ, gerendafészek: a gerendának az alátámasztásokra felfekvő, esetleg erre a célra különlegesen kialakított 2 vége

GERENDAFÖDÉM: szorosan egymás mellé he­lyezett fagerendákból álló ->födém

GERENDALYUK: az épületek falazásakor használt állványzat gerendavégeinek az áll­ványzat lebontása után megmaradt helye. Kk.-i épületek falain gyakran látható, többnyire sza­bályos sorokban és távolságokban.

GERENDAMENNYEZET: a lefedett helyiségből látható, deszkázattal el nem takart gerendáza- tú fafödém

52

GERENDARÁCS

GERENDARÁCS: egymásra merőleges elemek felhasználásával létrehozott rács, amelyet ak­kor készítenek az épületek alapozásához, ha az altalaj nem eléggé teherbíró

GERENDÁS FÖDÉM: egymástól távol elhelye­zett gerendákból és a gerendaközöket áthida­ló, ill. kitöltő elemekből álló -+födém

GEREZDES OSZLOPFÖ: bizánci és r. oszlopfő- típus, ->kockafejezet változata, amelynek alsó íves felülete gerezdéit.

GERINC: -> tetőgerinc

GERINCCSERÉP: a tetőgerinc fedésére hasz­nált, félkörös keresztmetszetű tetőcserép. A -> vápák és a -»tetőélek fedésére szolgáló kü­lönleges alakú cserép neve kúpcserép.

GIRLAND: -> füzérdísz

GLACIS: -> vársík

GLEICHNI: -> falegyen

GLORIETTE (fr.): kisméretű körtemplomot, pa­vilont v. más épületfajtát utánzó építmény. Fő­leg a 17—18. sz.-i kertekben alkalmazták. Gyakran dombtetőn v. magaslaton építették, hogy látványos formája hatásosan érvényesül­jön.

GOLYVÁZOTT PÁRKÁNY: olyan tört vonalú párkány, amely plasztikusan követi a falsík­ból kiugró pillérek, oszlopok v. féloszlopok for­máját.

GOMBAOSZLOPFÖ: a korai r. építészetben szokásos fejezetforma. Alávájt, fordított gömb­szelet formája a gomba kalapjára emlékeztet.

[58]

GÓPURAM: D-indiai dravida szentélykomple­xumok monumentális kaputornyai

GÓTIKUS ÉPÍTÉSZET: a kk. második nagy stí­luskorszaka, amelynek jellegzetes építészeti formái először Franciaországban alakultak ki. Általános jellemzője az építő- (mindenekelőtt a kőfaragó) munka fejlettebb technikája és mun­kamegosztása alapján az egységesebb, na­gyobb és világosabb belső tér, amelyben a fénynek szimbolikus szerepe van. A stílus kü­lönböző változataiban egész Európában elter­jedt, és területenként más-más időpontig ma­radt fenn. A ~ eredetileg a kk.-i építészet álta­lános és pejoratív megjelölése „barbár” érte­lemben, amit a 19. sz. közepétől a semleges csúcsíves stílus kifejezéssel váltottak fel. Ma mint a késő kk. építészetének általános megje­lölését használjuk. [59, 60, 61, 62]

1. gótikus templom alaprajza

a: kápolnakoszorú

b: kóruskörűljáró

c: szentély

d: négyezet

e: kereszthajó

f: hosszhajó.

g: támpillér

h: főkapu

i: oldalkapu

1. gótikus templom homlokzata

1: főbejárat

2: É-i oldal kapu

3: D-i oldalkapu

4: kapu béllet

5: archivolt

6: timpanon

7: vimperga

8: vimperga a kapu fölött

9: galéria

10: rózsaablak

11: kőrácsos ablak

12: pálcatag

13: kőrács

14: vimperga

15: galéria

16: baldachin

17: toronyablak

18: vakablak

19: fiatorony

20: nyolcszögú torony

21: csúcsíves ablak

22: toronycsonk

23: fiatorony

24: keresztvirág

25: lanterna

26: toronysisak

27: keresztvirág

53

54

1. gótikus templom falának belső tagolása

1: pillérlábazat

2: pillérköteg

3: páloatag

4: a mellékhajó ablakai

5: szobrok feletti baldaohin

6: oszlopfő

7: kőrács

8: hatkaréjos ablak

9: ívbéllet

10: leveles párkány

11: trifórium

12: háromkaréjos ablak

13: ablakpárkány

14: támpillér

15: pálcatag

16: oszlopfő

17: a főhajó ablakai

18: hevederív

19: kőrács

20: keresztborda

21: boltfiók

22: az ablak íve

23: zárókő

62. gótikus templom falának külső tagolása

1: lábazat

2: lábazati párkány

3: ablakpárkány

4: támpillér

5: vízorr

6: pálcatag

7: a mellékhajó ablakai

8: kő rács

9: hatkaréjos ablak

10: ablakbéllet

11: leveles párkány

12: kőrácssor

13: a mellékhajó tetőzete

14: a trifórium ablakai

15: ablaksor

16: pálcatag

17: fiatorony

18: a főhajó ablakai

19: kőrács

20: ablakbéllet

21: vakkőrács

22: tetőpárkány

23: tetőgaléria

24: vimperga

25: keresztvirág

26: fiatorony

GÖRÖG ÉPÍTÉSZET

55

GÓTIZÁLÓ: a g. jellegzetes formáit, díszítmé­nyeit felelevenítő építészeti irányzat. A 13. sz. végéig a kötetlen alakítás, a festői összkép megteremtése volt a cél, a g. szerkezeteit, anya­gait nem alkalmazták. Később a g. formák, szerkezetek pontos másolása került előtérbe. (-» még neogótikus építészet)

GÖMBSÜVEG: -^csehsüvegboltozat hajlított síkú szakasza

GÖMBSZELVÉNYES OSZLOPFÖ: -tkockafe- jezet

GÖRÖG ÉPÍTÉSZET: a mükénéi kultúra ha­nyatlásától az i. e. 1. sz.-ig tartó időszak építé­szete a göröglakta területeken. 3 nagyobb stí­luskorszaka van: az archaikus (i. e. 700— 480), a klasszikus (i. e. 480—330 körül), a hellenisztikus (i. e. 330—30 körül). Az archai­kus korban alakult ki a klasszikus gör. temp­

56

GÖRÖGKERESZT ALAPRAJZ

lomtípus, ill. az ->oszloprendek 2 alapvető for­mája, a dór és az ión. A klasszikus kort harmo­nikusabb arányok, a dór és ión elemek kevere­dése, valamint a korinthoszi oszlopfó megjele­nése jellemzi (-> még hellenizmus). [63]

63. görög építészet: dór templom

1. stereobat:
2. krepidóma
3. stylobatés
4. oszlop:
5. sudarasodó oszloptörzs
6. kannelura
7. oszlopköz
8. oszlopfő:
9. nyaktag
10. párnatag
11. abakusz
12. párkány:
13. epistylion
14. cseppek
15. taenia
16. triglif
17. metopé-
18. mutulus

E. oromzat:

1. timpanon
2. geiszon
3. szima
4. akrotérion

Cella

1. a cella lábazata
2. antepillér

GÖRÖGKERESZT ALAPRAJZ: alaprajzi for­ma, amely megközelítőleg egyenlő szárú ke­reszt alakú teret eredményez. Alkothatja az épület külső tömegét, de korlátozódhat a belső tér kiemelkedő részeire is, ami elsősorban a közép-bizánci építészetben gyakori. [64]

GRASSALKOVICH-STÍLUS: a m b egyik váltó zata, amelyet a Grassalkovich Antal (1694— 1771) számára épült kastélyokról neveztek el. Jellemzője az erkéllyel hangsúlyozott díszes fő­bejárat és a tört vonalú oromzat.

GROTESZK (az ol. grotta = barlang szóból): antik róm. díszítményfajta, amely indák, növé­nyi formák, ember- és állatalakok, vázák, kan­deláberek stb. kötetlenül és szokatlanul össze-

GYÁMKÖVES PÁRKÁNY

57

fűzött együtteséből tevődik össze. 1520 körül antik építmények kiásásakor fedezték fel újra.

[65]

GROTTA (ol. ‘barlang’): mesterséges barlang, a ren. óta a kertépítészet kedvelt motívuma. Falát kagylók, szobrok, szökőkutak díszíthetik. A 17. sz.-tól gyakran várak, kastélyok földszint­jén alakították ki.

GUTTAE: ->cseppdísz

GYALOGKAPU: gyalogos közlekedésre szol­gáló -+kapu. Keskenyebb és alacsonyabb nyí­lás a szekér- v. lovasforgalom számára is alkal­mas nagyméretű kapu mellett. Lényegében az őskorig visszavezethető építészeti megoldás, amelynek díszítményei javarészt bajelhárító, vé­dő motívumokat tartalmaznak. Várak, erődít­mények, városfalak, templom- és temető-kerítő falak v. telekkerítések és épületek bejárati nyílá­sai egyaránt készültek ~val.

GYÁMFAL: a boltozat terhét felvevő fal

GYÁMKŐ: falazatba befogott és annak síkja elé kiugró kő, alátámasztó elem, amelynek sze­repe, alakja, díszítése és tagolása igen változa­tos lehet (-tállókonzol, -tkonzol, ->bordatar- tó, -tszemöldökgyám). [66, 67, 68]

GYÁMKÖVES PÁRKÁNY: -^párkány, amely­nek általában nagy.kiülésű ->függőlemézét szabályos közökben v. az épület vertikális tago­lásához igazodva gyámkövek támasztják alá. A gyámok nem minden esetben készülnek kő­ből.

58

GYÁMPILLÉR

GYÁMPILLÉR: a -»támpillér régies elnevezése GYÉMÁNTKVÁDER: gyémántmetszésú ->kvá- der tömbkő, amelynek homlokfelülete csiszolt gyémántra emlékeztető módon, gúlaszerűen kiemelkedik. Főként az itáliai ren. építészetben alkalmazták a kváderköveknek ezt a faragás­módját (kristálymetszés, gyémántmetszés). Le­het festett dísz is. [69]

69. gyémántkváder

GYÉMÁNTMETSZÉS: -^gyémántkváder

GYETYINEC (orosz): régi orosz város rendsze­rint kőfallal és vízzel telt árokkal megerősített, magasabban fekvő középső része. A 14. sz.-tól kezdve a kreml váltja fel ezt az elnevezést.

GYILOKJÁRÓ: várak védőfalainak tetején hú­zódó folyosó, amelynek védelmében lehetett támadni a várat ostromlókat.

GYMNASION (a gör. gymnos = meztelen szó­ból): a gör. ókorban a testi és a szellemi nevelés céljait szolgáló épülettípus. Az i. e. 6. sz.-ban alakult ki; legszebb példái az i. e. 4—2. sz.- ban épültek. A ~ a ->palaestra mellett külön­böző fedett és nyitott gyakorlóhelyekből, öltöző-, tisztálkodó- és fürdőhelyiségekből, to­vábbá előadótermekből, olykor színházból, könyvtárból, vallásos rendeltetésű épületré­szekből állt.

GYÖNGYSOR: a félpálca tagozat leggyakoribb plasztikus díszítő motívuma, amely általában váltakozva gyöngyökből v. ovális szemekből és élükkel látszó tárcsaszerú elemekből áll. Párká­

nyokon és finomabb kiképzésű oszlopfőkön fordul elő. (->még astragalos)

GYŰRŰK (lat. annuli): a -+dór oszlopfő párna­tagján körülfutó, vízszintes díszítésű tagozatok

GYŰRŰS DONGABOLTOZAT: kör v. félkör ala­kú épületrészeken végighúzódó, belső oldalán egyetlen támra, támsorra v. tömör falra támasz­kodó, ívelt záradékvonalú ->dongaboltozat

[70]

70. gyűrűs donga

HABARCS: kötőanyag, mész, cement, gipsz stb. és finom szemcséjű adalékanyagok, ho­mok, kőőrlemény stb. rendeltetés szerint válto­zó arányú keveréke. Friss állapotban önthető v. kenhető, a kötési folyamat során megszilár­dul. Fajtái az alkalmazás és ennek megfelelően az összetétel szerint változnak.

HAGYMAKUPOLA: rendszerint tornyok, kupo­ladobok fölött emelkedő, alul kihasasadó, felül homorúan csúcsba átmenő, kerek v. szabályos sokszögű tetőforma. A pravoszláv, különösen az orosz építészetben gyakori. [71]

HÁLÓBOLTOZAT

59

71. hagymakupola

HAJÓ, naosz: főként hosszanti elrendezésű templomoknak a hívek befogadására szánt te­re. Az elnevezés átvitt értelemben profán épüle­tek hosszanti tereire is alkalmazható. Többha­jós épületeknél az egyes ~kat árkádsorok v. oszlopállások nyílásai kapcsolják össze (->fó- hajó, -^mellékhajó, -^oldalhajó). A hosszten­gelyre merőleges -*■ kereszthajó ívekkel kap­csolódik a -> hosszhajókhoz.

HALHÓLYAGMOTÍVUM: a késői g. -*kőrácsok jellegzetes eleme. A ~ hosszúkás, halhólyagra v. lángnyelvre emlékeztető, csepp alakú sík­idom, amely szélesebb részén is csúcsban vég­ződhet. E végéhez közel rendszerint betürem- kedéssel, orrtaggal alakították. Tengelye több­nyire ívelt. (-»még flamboyant) [72]

HALL (a.): 1. eredetileg a kk.-i a. várak, erődített kastélyok és paloták földszinti nagyterme gyű­lések, ünnepélyek számára; 2. később különfé-

72. halhólyag

le (pl. céhek által kereskedelmi) célra épített csarnokok neve; 3. mai értelemben épületek (lakások) helyiségeinek közös, rendszerint ter­mészetes megvilágítás nélküli előtere. Középü­leteknél gyakran várakozó- v. fogadóhelyiség.

»«

HALMAZTELEPÜLÉS: egyáltalán nem, v.’csak kevéssé szabályozott utcahálózattal bíró tele­pülés. Nehezen áttekinthető rendszer, görbe utcák jellemzik.

HÁLÓBOLTOZ^T: a -^bordás boltozatoknak a T4“sz.-tól elterjedt késő g. válfaja. A -+ké- resztbőltozathoz képest sűrűbben elhelyezke­dő bordák számos metszés- és bsomópontjuk- kal egyenletes, hálózatos rajzot adnak. A ->csillagboltozatt.a\ ellentétben elsősorban hosszanti térek egységes lefedésére alkalmaz-

60

HALOMSÍR

ták. Speciális késói válfaja a 15. sz. II. f.-ben és a 16. sz. e. a hajlított, bordás [73, 74]

HALOMSÍR: ->kurgán

HALSZÁLKAMINTÁS FALAZAT, opus spica- tum (lat.): tégla- és kőfalak rakásának róm. eredetű technikája, amelynél a falazóelemek soronként váltakozó irányban dőlnek. A kk.- ban is alkalmazták. [75]

HANGVETÖ: a -^szószék fölött alkalmazott -tbaldachin, szószékkorona. Előfordul temp­lom külsején kialakított szószéknél is.

HARANGFEJEZET: harang alakban kiképzett oszlopfó, amelyet főként az indiai építészetben alkalmaztak

75. halszálkamintás falazat

HARANGKAMRA: ->■ harangtorony

HARANGLÁB: a kultikus v. jeladó funkciókat szolgáló harang állványa. Legegyszerűbb típu­sa a felül Y alakban szétágazó faoszlop, gyak­rabban 2 kereszt- és harántkötésekkel össze­erősített gerenda. A harang és mozgatószerke­zete védelmére tehetnek rá védőtetőt. Sokszor tetőt építenek a 2- esetleg 4oszlopos ~ak alsó részére is, ami szoknyaszerűen védi az alapo­zást. A kk. folyamán Európa-szerte elterjedt a ~, de az utóbbi évszázadokban csak a falusi építészet tartotta fenn.

HARANGTORONY: harangok felfüggesztésére alkalmas ->torony. Fő része a rendszerint ma­gasan elhelyezett harangkamra. A kér. templo­mokkal rendszerint sokféle elrendezési válto­zatban egybeépült templomtorony, de lehet kü­lönálló épület is. (-►még campanile)

HARÁNTDONGA: a tér hossztengelyére merő­leges tengelyű -+dongaboltozat. Gyakori megol­dás pl. mellékhajók lefedésére. [76]

HÁREM (ar.): a mohamedán építészetben női lakosztályt jelent, amelyet udvar választ el a férfiak részére fenntartott épületrésztől.

HÁRMAS ABLAK: 3 nyílásból összetett v. 3 részre tagolt ablak, amelyet gyakran közös ar- chitektonikus keret, fülke foglal össze. Kk.-i épületek ~ának egykorú elnevezése szenthá­romságablak. (~>még trifórium)

HATHOR-FEJES OSZLOPFÖ

61

HÁRMAS TAGOZAT: a klasszikus gör. temp­lom tömegének vízszintes beosztása (krepidó- ma—oszlopsor—lefedés) és az oszlopsort víz­szintesen lezáró párkány tagozódása (archit- ráv—fríz—oromzat).

HARMONIKUS ARÁNYOK: az építészeti rész­letek egymáshoz, ill. az egészhez való viszonya, amely a harmónia képzetét kelti. A tényleges -> arányok megítélésében koronként eltérések figyelhetők meg. A ren. óta az -óarany metszés az egyik legáltalánosabban elfogadott harmo­nikus arányosság.

HÁROMKARÉJOS SZENTÉLY: kér. templomok négyzetes-* szentélyéhez v. a négyezeti térhez 3 oldalról csatlakozó, -* apszisokkal, olykor kö- rüljárós szentélyekkel körülvett, centrális szen­télymegoldása. Főként kk.-i templomokban for­

dul elő. Szoros kapcsolatban van a késő antik -> cella trichorával és mint annak, bizonyára ugyancsak memoriális, szent v. ereklye kultu­szára vonatkozó jelentősége van. [77]

HÁROMNEGYED OSZLOP: fallal egybeépített ³A kör keresztmetszetű oszlop, amely falfelüle­tek tagolására szolgál.

HÁROMSZÖGŰ RENDSZER, triangulatura (lat.): kk.-i szerkesztési (kitűzési) módszer, amely az épület (főként templom) alaprajzát, felépítményét, továbbá részleteit, tagozatát az egyenlő oldalú háromszög alapulvételével szerkeszti meg. A rendszer alapegysége a há­romszög egy oldala.

HÁTFALAZAT: a ->bolthát és a felmenő fal k.-i zugot a váll fölött kitöltő, leterhelő szerepű fala­zat

HATHOR-FEJES OSZLOPFÖ: az ókori egyipto­mi építészetben előforduló forma. Fejezetét 4 oldalról Hathornak, a szellem és termékenység óegyiptomi istennőjének a feje díszíti. [78]

62

HATTYÚNYAKÍV

78. Hathor-fejes oszlop

HATTYÚNYAKÍV: eltérő magasságú vállpon- tok áthidalására használt ívforma, amely egy nagyobb és egy kisebb sugarú kör eggyészer- kesztésével jön létre. Többnyire lépcsőkarokat gyámolító boltozatoknál alkalmazzák.

HÁZIKÁPOLNA: várakban, palotákban, kasté­lyokban, patríciusházakban a tulajdonos és háza népe használatára szolgáló kisebb ká­polna. (->még erkélyszentély)

HÉJ, héjazat: az épület tetőzetének v. boltoza­tának lefedésére szolgáló burkolat. Készülhet cserépből, palából, zsindelyből. Az íves kupola­felületeket ólom- v. vörösréz burkolat fedi.

HÉJSZERKEZET: egyszer v. kétszer görbült fe­lületekből kialakított térbeli tartószerkezet, amelynek vastagsága egyéb méreteihez képest igen kicsiny. Általában vasbetonból készül, de alkalmaznak fémlemezeket is.

HEKATOMPEDON (gör. ‘száz láb hosszú temp­lom’): több ókori gör. templom elnevezése. A gör. építészek gyakran adták ezt a hosszmére­tet a templomnak v. a ->ce//ának. [79]

79. hekatompedon

HELLENIZMUS: 1. a gör. kultúra virágkorát követő és ennek alapján az i. e. 4. sz.-tól kezdve a Földközi-tenger partjain elterjedő és távolab­bi birodalmakra is erősen ható kultúrák össze­foglaló neve. Központjai a Nagy Sándor hódí­tásai után kialakult hellenisztikus királyságok fővárosai és a gazdag kereskedő- és kikötővá­rosok voltak. 2. egyes kutatók ~nak nevezik a klasszicizmustól való megkülönböztetés céljá­ból a 19. sz.-i historizmus, ill. eklektika építésze­tében az antik formák századvégi felújítását.

HELYREÁLLÍTÁS, restaurálás: megsérült v. ké­sőbbi korokban helytelenül átalakított épület eredeti állapotának a lehetőségekhez mérten hűséges visszaállítása

HELYSZÍNRAJZ, helyrajz: adott terület ortogo­nális felülnézeti rajza, rendeltetésének megfele­lő mértékben kicsinyítve. Ábrázolja a terület terepadottságait (rétegvonalak), közigazgatási határait, az útvonalakat, a rajta álló létesítmé­nyeket, beépítést.

HENGERTAG: az egyéb -^építészeti tagoza­toknál nagyobb átmérőjű, ‘A, ‘A v. ³A kör ke­resztmetszetű tagozat, amely mérete révén nem tekinthető -»pálcatagnak.

HOMLOKÍV

63

HERMAPILLÉR: alakos fejezetű ->pillér, amelynek felső részét fél emberalak v. csak fej alkotja. Eredetileg Hermész tiszteletére, útjelző és bajelhárító céllal szabadban felállított, felfelé szélesedő, négyszögű pillér, amelyet felül fej- v. mellszobor koronázott. [80]

HÉRÓON (gör. hérosz = hős szóból): félig iste­ni származású mitológiai hősök (héroszok) v. hősként tisztelt halandók síremléke, sírépítmé­nye az ókori gör., ill. róm. építészetben. A ~ gyakran antik templomformát követett, v. kis szentélyt is magába foglalt, és a vallásos tiszte­let céljára szolgált.

HEVEDER: a boltozat hosszanti tengelye men­tén, arra merőlegesen futó, a boltozatot erősítő

ív. Elsősorban ->dongaboltozatokná\ és bor­dás keresztboltozatokná\ (-> bordás boltozat) alkalmazzák. [34/b]

HEVEDERES DONGABOLTOZAT: heveder­ívekkel, azaz bizonyos távolságban elhelyezett, az intradosból v. az extradosból kiülő bőrövek­kel megerősített, ill. szakaszokra tagolt ->don- gaboltozat

HEXASTYLOS (gör. ’hatoszlopos’):. véghom­lokzatán 6 oszlopos ókori gör. templom

HÉZAG: ->fuga

HÍDFŐ: a hídnak a szárazföldhöz kapcsolódó alépítménye, amelyre a hídtest támaszkodik

HÍDTORONY: kk.-i hidak hídfőjénél emelt védő- torony, amelynek feladata a híd elzárása az ellenség előtt

HIPETRÁLIS TEMPLOM, hypaithrális templom (gör. ‘szabad ég alatt álló’): ókori templom, amely -+ce//ája mennyezetének nyílásain át kapta a világítást.

HIPPODROM(OSZ) (a gör. hippos = ló szó­ból): az ókori gör.-ök ló- és kocsiversenypályá­ja. Porondja nyújtott négyszög alakú volt, ame­lyet végein a kanyarodáshoz lekerekítettek. A ~ róm. megfelelője, a ->circus kiképzése alap­ján rekonstruálható.

HISTORIZMUS (lat. ‘történelem’ szóból): a 19. sz. művészetében, főleg az építészetben jelent­kező és szorosan a romantika történelemszem­léletéhez kapcsolódó irányzat, amelyet a törté­neti stílusok felújítása jellemez.- A szecesszióig, sőt azzal párhuzamosan egészen a ->modern építészet áttöréséig élt. Megjelenési formái a ->neogótikus építészet, a -tneoromán építé­szet, a ->neoreneszánsz építészet és a -^neo­barokk építészet.

HOMLOKÍV: -tboltív v. -^boltozat szabadon álló ívének külső síkja. Faragott kőből, esetleg

64

HOMLOKZAT

téglából kirakott, többnyire félkör ívű áthidalás, amely 2, egy síkban álló támaszt köt össze.

HOMLOKZAT: az épület külső, szabadon álló, takaratlan, többnyire függőleges felülete, ame­lyet szerkezeti és funkcionális, ill. díszítő elemek tagolnak. A ~ok jellegük és helyzetük szerint nevezhetők fő-, oldal-, utcai, udvari, kerti stb., ill. égtáj szerint K-i stb. ~nak. [13, 60, 63]

HOMLOKZATBURKOLÁS: az épület homlok­zatára erősített vékony réteg, amely változatos anyagokból, fémből, kerámiából, habarcsból stb. készülhet. Funkciója a homlokzat védelme és díszítése, (-^burkolat)

HOMLOKZATTAGOLÁS: az épületek külső, ál­talában sík felületeinek változatossá tétele részben szerkezeti elemekkel (pl. támaszok, párkányok, nyílások stb.), részben díszítő v. dí­szített szerkezeti elemekkel (oszlopok, falpillé­rek, pílaszterek, falrészek, párkányok, nyíláske­retelések stb.).

HORONY, vá/’at: 7«, 7z v. 7< kör (v. ellipszis) metszetű, homorú építészeti formaelem, amely -^építészeti tagozatok elválasztására v. össze­kötésére szolgál. (-»még kannelúra)

HOSSZANTI ELRENDEZÉS: építészeti terek tengelyesen szimmetrikus elrendezése. Ellenté­te a középpontos szimmetrián alapuló centrális elrendezés (-^centrális épület).

HOSSZHAJÓ, hosszház: a templomtérnek a hivők befogadására szolgáló, a bejárat és a szentély k. elhelyezkedő szakasza. Többnyire hosszanti négyszög alakú, K-Ny-i irányban hú­zódó tér. Helye, szélessége alapján lehet fő- v. mellékhajó. [59/f]

HOSSZMETSZET: az épület hossztengelyére v. ezzel párhuzamosan állított függőleges síkkal történő elmetszéssel szerkesztett ortogonális kép. Elmetszve ábrázolja a metszősíkra merőle­ges szerkezeteket (falakat, födémeket, boltoza­tokat) és nézetben a metszősík mögötti épület­részeket.

HOSSZTENGELY: az épület hosszanti közép­vonala, rendszerint -^főtengelye, szimmetria­vonala

HOTEL (fr.): 1. a 17. sz.-ig a kiemelkedő fr. világi épületek neve (kórház, a nemesek városi palo­tája), később minden nagyobb, palotaszerű építmény, közösségi és magánépület; 2. a 15. sz. óta vendégfogadó, szálloda

HULLÁMÍVES OROMZAT: eredetileg az épület tetőzetének takarására szolgáló háromszögű motívum, amely a 18. sz. óta díszítménnyé vált. Körvonalai ívesek, hullámzóak v. többszörösen megtörtek. Különböző díszítőelemek (obeliszk, váza) egészítik ki. (-»Grassalkovich-stílus)

HULLÁMTAGOZAT: az antik párkányok felső lezáró (-tszima) v. támasztó (-tkima) eleme

HUSZÁRTORONY: a -^tetőgerincen emelkedő, fából v. kőből készült karcsú tornyocska. Gyak­ran a templomok ->négyezete felett emelkedik, és harangok elhelyezésére szolgál. A ~ speciá­lis formája az -^oromfal feletti tornyocska.

HÚZÓERŐ: a szilárd testre ható külső erő, amely húzófeszültséget keltve az erő irányára merőleges sík mentén a szilárd testet elválasz­tani (elszakítani) törekszik. A vízszintes tartó­elemek alsó mezőjében mindig ~ hatása érvé­nyesül, noha a szerkezet nincs közvetlen húzó­hatásnak kitéve.

HŰZÓFESZÜLTSÉG: húzóerő hatására a szi­lárd test belsejében fellépő belső erő, amely az erő irányára merőleges sík mentén törekszik a szilárd testet elszakítani.

HÚZÓSZILÁRDSÁG: az anyagnak, ill. a szerke­zetnek húzó igénybevétellel szembeni ellenálló­képessége. Főleg vízszintes szerkezeti elemek­nél van jelentősége.

HYPOCAUSTUM (lat. ‘alul égő’): az ókori róm. lakóház fűtőberendezése. A fűtőtérből a meleg levegő fűtőcsatornákon keresztül jutott el a kő- v. téglapilléreken nyugvó padozat alá.

IMBREX

65

HYPOSTYLOS (gör.): 1. fedett oszlopcsarnok; 2. az egyiptomi templom együttesében a szen­tély és az udvar k.-i terem, amelynek fedelét oszlopsorok tartják.

HYPOTRACHÉLION: -^nyaktag

HYPAITHRÁLIS TEMPLOM: -■> hipetralis temp­lom

IDEÁLIS VÁROS: építészetelméleti v. filozófiai rendszerekben kialakított, konkrétan leírt, hipo­tetikus v. utópisztikus városmodell, amelyet a meglevő társadalmi és építészeti viszonyok kri­tikájaként, a kor legfejlettebb elméleti és techni­kai vívmányainak felhasználásával formálnak.

IDOMTÉGLA, profiltégla: dekoratív rendelteté­sű homlokzatburkoló elem. Építészeti tagoza­tok, részletek (bordák, párkányok, boltozatok, pillérek, kapu-, ajtó- és ablakkeretelések) kiala­kítására szolgáló, megfelelő keresztmetszetűre formált v. sajtolt égetett agyagtégla. Különösen kedvelt építőelem volt a g.-ban, majd a 19. sz. historizáló építészetében.

81. ikerablak

IKERABLAK: közös építészeti keretbe foglalt páros ablak. A kettős abiaknyílás íves lezárását a széleken és a közepén oszlopok v. pillérek hordozzák. Az ~ot elsősorban a r. és a histori­záló építészet alkalmazta. (->még ajimez, bifó- rium) [81]

IKEROSZLOP: 2 egymás mellé helyezett osz­lopból álló támasz, amelynél az oszlopok önál­ló v. közös ->talplemezze\, ill. -»abakusszal rendelkeznek. Általában esztétikai indokokból, főként a r. és g. építészetben alkalmazott tá­maszmegoldás. [82]

82. ikeroszlop

IKONOLÓGIA (a gör. ikon = kép szóból): komplex művészettörténeti módszer, amely az építészettörténetben a programok szerepére, az épület allegorikus-szimbolikus jelentésréte­geire hívja fel a figyelmet.

IKONOSZTÁZ, ikonosztázion, ikonosztázis: a gör. kel. és g. k. templomokban a szentélyt és a templom hajóját elkülönítő, rendszerint gaz­dagon faragott, aranyozott, több sorban iko­nokkal díszített válaszfal, középen 2szárnyú ka­puval és 2 oldalkapuval.

ILLUZIONISZTIKUS ARCHITEKTÚRAFESTÉ-

SZET: ->archltektúrafestészet

IMAFÜLKE: ->mihráb

IMBREX: kúpcserép az ókori építészetben

66

IMPLUVIUM

IMPLUVIUM (lat.): az ->atrium közepén, a -tcompluvium alatt kialakított esővízgyűjtó me­dence az ókori róm. lakóházakban

IN ANTIS, ante templom (lat.): az ókori gör. és róm. templom legegyszerűbb elrendezési for­mája. A -rcella 2 oldalfalának falnyelvszerűen kiugró, végükön pillértagolással kiképzett nyúl­ványai előcsarnokot fognak közre és többnyire a k.-ük álló oszlopokkal alkotják a főhomlokza­tot. A gör. templomkerületek (szentélyek, temp­lomok) kincsesházai is többnyire ~ elrende­zésűek, akárcsak az oszlopsorral körülvett cel­lák. ~nak nevezik a pillérek k. 2 oszloppal lezárt templomtornácot is.

INDADÍSZ: stilizált hullámos v. csigavonalú, vi­rágos és leveles növényi motívum. Az ókor óta az építészet kedvelt díszítőeleme.

INJEKTÁLÁS: szerves v. szervetlen anyagok­nak folyós állapotban, nyomás útján a talajba, kőzetbe v. az épület szerkezetébe juttatása, hogy ott ragasztó, szilárdító, tömörítő v. konzer­váló hatást fejtsenek ki.

1NKRUSZTÁCIÓ, inkrusztálás (lat. ’crusta = berakott’ szóból): színes márvány v. tégla la­pocskák minta szerinti berakása, a fal és a padló díszítésének az ókor óta kedvelt eljárása

INTÉRIEUR: -^enteriőr

INTERNACIONÁLIS STÍLUS: 1. a 14—15. sz.-i udvari g. művészetnek Európa-szerte je­lentkező áramlata; 2. két amerikai építész, H. R. Hitchcock (1903—) és Ph. Johnson (1906—) 1932-ben megfogalmazott elnevezése a 20. sz.-i építészet uralkodó törekvéseire. Az ~ építé­szetét nem a tagolás, hanem a volumen (terje­delem) határozza meg.

INTRADOS: -dvbéllet

IÓN KIMA: olyan párkánytámasztó tagozat (~>kima), amelynek metszetvonala negyedkor v. negyed ellipszis alakú. Plasztikus díszítése

lándzsahegy alakú és tojásdad minta (-^tojás­sor), ill. levélforma váltakozásából áll.

IÓN OSZLOPFŐ: az ókori oszlopfő kiképzésé­nek Kisázsiában az ión gör. területeken kiala­kult formája (-toszloprend). Eredete talán a kisázsiai faépítkezés hagyományaiban kere­sendő. Részei: a négyzet alaprajzú lemeztag (-^abakusz), alatta a 2 oldalra hajló csigadísz (-tvoluta) és a ~»-tojássorra\ díszített -^párna- tag (echinus). 2 eltérő nézete van. [115/3]

IÓN OSZLOPREND: az ókori gör. -^oszlop- rendek egyike, amelynek 2 fő típusa van: a kisázsiai és az attikai. A kannelurázott oszlop a 2 fő típusnál eltérően tagolt lábazaton áll (-^attikai lábazat). A fejezet: ->ión oszlopfő, ->attlkai oszlopfő. A hármas tagolású -tarchit- rávés a -tgeiszon fogsora fogja közre az ->ión klmávai kereteit ->frízt. [115/3]

IPARI MŰEMLÉK: az ipari-gazdasági fejlődés jelentős és jellegzetes tárgyi emlékei, bizonyíté­kai (malmok, gyárak, kézmúvesmúhelyek, gaz­dasági épületek)

ISZLÁM ÉPÍTÉSZET: ókori átvételek után a 9. sz.-ra fejlesztette ki sajátos formáit. Fő elemei az oszlopos, árkádos udvar, a kupola, a bolt­íves csarnok (-diván) és a -^minaret. Gazdag ornamentális felületdíszítés jellemzi.

ÍVBÉLLET, intrados: a -^boltív (v. boltozat) látható belső, homorú felülete

ÍVMAGASSÁG: az ív vállvonala és záradék­pontja k. mért függőleges távolság

ÍVMEZŐ: íves záródású nyílások vállvonal fö­lötti, a vállvonallal és az ívvel körülhatárolt ré­sze. Kapuknál és ajtóknál a kk.-ban a vállvo- nalban elhelyezkedő szemöldökgerenda fölött az ívmezót fülkeszerűen, visszaugratott síkban befalazták, és festett v. szobrászati, ornamen­tális v. figurális dísszel töltötték ki (-^timpanon). Ablakok ívmezejét a g.-ban kőrácsokkal tagol­ták.

KÁPOLNA

67

ÍVNYÍLÁS: az ív vállai k.-i vízszintes távolság

ÍVSOR, ívsorfríz: vak félkörívek sorából álló dí­szítőszalag. A r. építészetben gyakori -*fríz. (~>még fonódó ívsor) [83]

83. ívsor

IZOMETRIKUS ÁBRÁZOLÁS: olyan ->axono- metrikus ábrázolás, amelynél az éleket rövidü­lés nélkül rajzolják fel, vagyis az ebben a rend­szerben ábrázolt egységkocka minden éle egyenlő hosszúnak látszik, és képének kontúr­jai szabályos hatszöget alkotnak.

JAKAB-STÍLUS, Jacobean style: az a. ren. épí­tészet egyik fázisa, I. Jakab angol király (1603—1625) korának építészeti stílusa. Főleg téglaépítészet. Gyakran közvetlen itáliai előké­peket dolgozott fel. Józanabb, mértéktartóbb, kevésbé díszes, mint az -+Erzsébet-stílus.

JÉGTÖRŐ: a hidak pillérét a zajló jég ellen védő, rendszerint ácsolt szerkezetű építmény

JEZSUITA STÍLUS: a b. stílus ma már nem használt, helytelen elnevezése. A név használa­tát látszólag az indokolta, hogy a b. főleg a jezsuita rend építkezései nyomán terjedt el.

JUGENDSTIL: a szecesszió n. elnevezése

KÁBELHÍD: -^függőhíd

KABINET: fejedelmi dolgozószoba, később ki­sebb szoba, közvetlen kijárat nélküli melléktér. Zárt, intim volta folytán a kastélyokban gyakran műalkotások, gyűjtemények elhelyezésére használták.

KAGYLÓDÍSZ, rocaille: stilizált kagylószerű, olykor aszimmetrikus díszítőelem. A 18. sz.-ban kedvelt ornamens, a rokokó legjellemzőbb for­mája.

KALATHOSZ: a ->korinthoszi oszlopfó kelyhe, amely nevét a gör. nők lefelé szűkülő, alul hen­ger alakú kosaráról kapta.

KÁLVÁRIA: Krisztus keresztrefeszítésének he­lyét jelképező magaslaton elhelyezett, változa­tos kialakítású együttes. 14 kisebb kápolnából v. domborművel, képpel díszített fülkeépítmény­ből, ún. stációból, ill. a Golgota-csoportot és a szent sírt tartalmazó nagyobb kápolnából áll. Ezeket néha a Kálvária-hegyet jelképező építé­szeti keret foglalja egységbe, amely országok és korok szerint különböző.

KANDELÁBER (lat. ‘candela = gyertya’ szó­ból): gyertya v. más világítóeszköz tartására, gyakran építészeti formákkal kialakított fém- v. kőállvány. Többnyire talapzatra, oszlopszerű törzsre és fejezetre v. tálat utánzó zárórészre tagolódik.

KANNELURA, kanellura (gör. kanna = cső szóból): az oszloptörzs függőleges, homorú vá- jata. Az ókori gör. építészet újítása, amely a 20. sz.-ig tovább él. A dór oszloptörzs felületét álta­lában 20, az iónét és a korinthosziét 24 ~ tagolja. Az utóbbiakat keskeny lemeztag vá­lasztja el, míg a dór oszlopon a ~k élben met­sződnek össze. [113/a]

KÁNON: építészeti tagozatok, formai elemek, továbbá az építészeti arányok teoretikusan szabályozott, szigorú alkalmazás rendje. Az építészeti stílusok érett korszakában kötött sza­bályok rögzítették (pl. az antik gör. templom kiképzését). Főleg az egyházi építészetben ér­vényesült, ahol kötött szabályok szerint kellett kialakítani az alaprajzi elrendezést, a tér ará­nyait és a részletformákat.

KÁPOLNA, capella (lat. cappa = köpeny szó­ból): kisebb méretű, alárendelt, magánáhítat (pl. palota-, kastély-, vár~) v.-valamely testület

68

KÁPOLNAERKÉLY

céljára berendezett (házi~), esetleg valamilyen speciális vallásos gyakorlatot (temetkezés, ha­lotti kultusz, ereklyetisztelet, keresztelés) szol­gáló egyházi épület. Eredetileg a karoling ud­varban az ereklyekincs őrzési helye volt. A kk.- ban a kisebb méretű, filiális templomok elneve­zése is. Építészeti megoldása rendkívül sokféle.

KÁPOLNAERKÉLY: ->erkélyszentély

KÁPOLNAKOSZORÚ: a kk.-i építészetben a 11. sz. óta szokásos és a g. katedrálisok klasszikus típusán továbbfejlesztett szentélyelrendezés. A -tkóruskörüljáróból rendszerint sugár irányú -^apszisok, poligonális záródású v. egyenes kápolnák (sugárkápolnák) nyílnak, amelyek tö­retlen sorrá olvadnak össze. [84]

KÁPTALANTEREM, capitulum (a lat. ’fej’ szó­ból): kolostorokban, székesegyházi és társas­káptalanokban a papság v. a szerzetesek gyű­lésterme, vallásos szövegek közös felolvasásá­ra, a közösség ügyeinek intézésére. Helye a -^■kolostorokban rendszerint a -^kerengő K-i szárnya. Építészeti formája a kk.-ban többnyire 2hajós csarnok v. centrális elrendezésű tér. Rendszerint különösen igényesen, gondosan építették és díszítették.

KAPU, porta: épületek v. zárt területek bejára­tául szolgáló, nagyméretű, zárható, fából v. fémből készült nyílásszárnyakkal ellátott falnyí­lás. Alkalmas lehet lóháton v. kocsin való be­hajtásra is. Védelmi jellegű épületeknél (várak, erődítések, városfalak stb.) védőművekkel (-^kaputorony, -tcsapórács, ->felvonóhíd) is ellátták. Az ókori gör. építészetben a ->propü- laia az építészeti reprezentáció egyik fő helye. Ezt a szerepét az ókorban végig megtartotta (-^diadalív, -^-városkapu). Gazdag tagolású, díszes formáinak elnevezése: kapuzat, ->porta- le. (->még díszkapu, gyalogkapu, pilon)

KAPUALJ: a kaputól az udvarra vezető tágas, kocsibehajtásra alkalmas, sokszor boltozott fo­lyosó

KAPUROSTÉLY: ->csapórács

KAPUSZOROS: kk.-i várak külső és belső ka­puja k. védőfalakkal közrefogott, a belső várból lőfegyverekkel jól védhető, keskeny és lehető­leg többszörösen megtört tengelyű, viszonylag keskeny út, ->falszoros.

KAPUTORONY: a bejárat védelmére a kapu fölé emelt, a kaput magába foglaló torony v. toronypár. A ~ emeletéről kezelték a kapu kü­lönböző védelmi gépezeteinek (->csapórács, -^felvonóhíd) csörlőit. A korai kk.-i kapucsar­nokok nyomán nem ritka a kaputornyok emele­tén reprezentatív belső tér v. kápolna kialakítá­sa.

KAPUVÉDÖMÜ: várak, erődök, erődített váro­sok bejáratának védelmére szolgáló védelmi építmény, a bejárattal egybeépült v. ez elé he­lyezett torony, bástya, árok stb.

KAR: -dépcső

KARAVÁNSZERÁJ: a 8. sz. e.-től kezdve a ka­ravánok nagyméretű pihenőhelye, szállóhelye Közel-K-en. Az épület közepén húzódó átjárót oszlopsor választotta el a lakó- és istállóhelyi­ségektől. Később boltozott csarnokkal vették körül az udvarát.

KATEDRÁLIS

69

KARÉJ: % körívekből összetett, rendszerint körbe írható geometrikus formák együttese. A motívum megnevezése mindig a ~ok számán alapul: 3~os, 4~os stb. Mint alaprajzi forma különösen a szentély elrendezését jellemzi (–háromkaréjos szentély); ornamentális for­maként a 13. sz. óta a g. –kőrács alapeleme.

KARFA: lépcsőházak oldalfalán v. mellvédjén végighúzódó, kapaszkodásra szolgáló rúd

KARIATIDA, karyatida (gör.): oszlop v. pillér helyett tartóelemként alkalmazott álló nőszo­bor, fején kis –párnataggal. A gör. építészet­ben használatos. (->még koré)

KARNER: ->csontház

KARTUS, cartouche (fr.): díszkeret, címerpajzs, jelvény v. felirat keretelő motívuma

KARYATIDA: –kariatida

KARZAT: belső terek befogadóképességének növelésére emelt, magasan kialakított, rendsze­rint hídszerűén, közbenső alátámasztás nélkül, boltozatra v. gerendákra épített, konzolokon v. oszlopokkal, pillérekkel alátámasztott gerendá- zaton, íveken nyugvó emelvény. A templomok­ban általában megkülönböztetett csoportok el­helyezésére szolgál: így pl. a nők, szerzetesek elkülönítésére a bizánci, –empórium a r. és a g. építészetben. A ~okon gyakori oltárok felál­lítása, speciális kápolnák berendezése; egyes feltevések szerint a nyugati ~ok –kegyúri kar­zatként a patronus reprezentációját szolgálták. A homlokzat Ny-i részén, a kereszthajók szárai­ban épített, olykor a szentélyekben konzolra függesztett ~ok gyakran szolgáltak énekesek elhelyezésére (énekes~, –doxaie). A késői kk.-tól kezdve általános követelmény a zene~, orgona~ (–kórus). A ~ok alkalmazása külö­nösen elterjedt a protestáns templomépítészet­ben. A világi építészetben is gyakori elem, pl. a palotaépítészetben (zene~), báltermek, bíró­sági, országgyűlési termek, színházak, sport­csarnokok építészetében. (->még tribuna, –galéria)

KASTÉLY: az uralkodó v. földesúr reprezenta­tív lakóépülete birtokainak központjában v. más kiválasztott helyen. A városi palota mellett gyakran csak nyári tartózkodásra szolgál. Vé­dőművek nélkül, kerttel, parkkal kiegészítve épül.

KASTÉLYKÁPOLNA: a hasonló rendeltetésű –palotakápolnából és –várkápolnából a kas­tély urának és családjának vallásgyakorlatára kialakult magánkápolna a kastélyban, rend­szerint épületszárny végén. (-+még erkélyszen­tély)

KASZINÓ, casino (ol. ‘házacska’): 1. kisméretű vidéki urasági lak; 2. társas összejövetelekre alkalmas terem v. teremsor

KASZKÁD, cascade (lat. cadere = esik szó­ból): mesterséges vízesés, a ren. óta a kertépíté­szet gyakran használt motívuma. A több lép­csőfokon lezúduló víztömeg a kertegyüttes egyik látványossága.

KATAKOMBA: eredetileg a római San Sebas- tiano- templom alatt levő föld alatti temető gör. eredetű elnevezése (ad catacumbas). Később a főként Rómában, de máshol is elterjedt, föld alatti folyosórendszerekből és sírkamrákból ál­ló késői antik pogány, zsidó és kér. temetőket is így nevezték. Leggyakoribb sírformája a fal­ba vájt, kőlappal lezárt –loculus. (->még arco- solium, co’emeterium, cubiculum)

KATEDRA (gör. kathedra = szék, trónus szó­ból): 1. kar-és háttámlával ellátott, rendszerint –pódiummal, olykor –baldachinnal is kiemelt püspöki trónus. Az óker. templomokban az –apszis záradékában, később a –kórusban, az –evangéliumi oldalon helyezték el; 2. elő­adói emelvény, átvitt értelemben: egyetemi tan­szék. (_>még tribuna)

KATEDRÁLIS, székesegyház (a gör. kathedra = szék, trónus szóból): a legmagasabb jogál­lású kér. templom, püspöki templom. Nem jelöl határozott építészeti típust.

70

KÁVA

KÁVA: 1. ->kút aknáját a terepszint fölött kö­rülvevő mellvéd; 2. a fal vastagságában nyílá­sokat körülvevő, a falsíkokra merőlegesen v. ferde szögben álló falfelületek

KAZAMATA (az ol. casa matta = sötét ház szóból): 1. a várfalak vastagságában v. a bás­tyák belsejében a föld alatt kiépített, ágyútűz ellen jól védett, boltozott helyiség. Használata a 15. sz. végétől, a tűzfegyverek elterjedésével vált általánossá a várépítészetben; 2. föld alatti bör­tön

KAZETTA (ol. ‘dobozka’): dobozszerű, mélyített mező sík v. boltozatos mennyezetek súlyának csökkentésére. A többnyire díszes kivitelű, ta­golt keretelésű, négyszögű v. kerek, esetleg sokszögű mennyezetet festett v. plasztikus dísz borítja.

KAZETTÁS MENNYEZET, rekeszes mennye­zet: sík v. boltozott térlefedő szerkezet, amelyen a gerendák v. boltövek közeinek kitöltésére, a födém súlyának csökkentésére vastag, tömör elemek helyett dobozszerűén mélyített mezőket, kazettákat alkalmaznak, a gyakorlati célon túl a tagolás, díszítés kedvéért is.

KEGYÚRI KARZAT: r. templomok hajójának Ny-i végén v. Ny-i tornyának emeletén kialakí­tott -tkarzat. Előzménye a karoling kori temp­lomok ->Westwerk\e volt. Mai elnevezése arra a feltevésre utal, hogy gyakran ez volt a kegyúr, a templomot alapító v. fenntartó család tagjai­nak megkülönböztetett helye. Valószínűleg li­turgikus célokat is szolgált, és sok esetben kü­lön oltára volt.

KEHELYFEJEZET: kehelyszerűen formált osz­lopfő, amely főleg a g. építészetben gyakori. Figurális v. növényi ornamentika is díszítheti (-♦még bimbós fejezet). [85]

KÉJLAK: kisebb kerti építmények v. nyári tar­tózkodásra épített kastélyok régies elnevezése

KELETELÉS, orientálás, orientatio (a lat. oriens = kelet szóból): az óker. és kk.-i templomok

85. kehelyfejezet

hossztengelyének K—Ny-i, ill. centrális temp­lom szentélyének K-i irányú tájolása úgy, hogy az -tapszis és az oltár K-en legyen, és feltehe­tően Jeruzsálem, ill. a feltámadó Krisztust jelké­pező napkelet felé irányuljon. A mártírok kultu­szát szolgáló épületekben gyakori az ellenkező, Ny—K-i irányú tájolás (-toccidentatio) is.

KEMENÁTA (az ol. camino = kandalló szó­ból): fűthető szoba, főleg hálószoba a kk.-i várakban

KÉMÉNY: a fűtés folyamán keletkezett füst el­vezetésére szolgáló, négyszögletes v. hengeres építmény, amelynek felső része a tető szintje fölé emelkedik. Lehet díszes kiképzésű, és elhe­lyezhetik csoportosan is a tetőn.

KENOTÁFIUM, kenotaphion: jelképes sírhely olyan halottak emlékére, akik ismeretlen helyen nyugszanak

KÉPSZÉK: ->fríz

KEREK ABLAK: kör alakú falnyílás, amely a négyszögű homlokzatot díszessé, változatossá formálja (-♦még kerékablak, ökörszem, rózsa­ablak).

KERESZTEZŐDŐ ÍVSOR

71

KERÉKABLAK: a kerek ablak késői r., korai g. formája. Oszlopokkal, árkádívekkel való suga­ras tagolása küllős kerékre emlékeztet. Szobrá- szi díszítése gyakran Fortuna kerekére utal.

KEREK BÁSTYA, rondella, bástyatorony: ¹/z v. % kör alaprajzú, a várfal elé ugró, később nagyobb átmérőjű -tbástya. Elővédőműként, nyaktaggal a várhoz kapcsolva, önálló épít­ményként is gyakori (-telővár). [18/b]

KERÉKVETŐ, sarokkő: a kapu keretek lábaza­tánál 2oldalt v. az épület sarkánál kiugró, fara­gott kőelem, amely a beforduló kocsik kereké­nek, tengelyének ütközésétől védi a kapukeret v. az épületsarok éleit.

KERENGŐ: a -tkolostor négyszögletes belső udvarát (-tquadratura) körülvevő, rendszerint -tárkádos folyosó régi m. elnevezése. A kolos­tor és a templom összeköttetését, a szerzetesek elmélkedő sétáját szolgálja, s belőle nyílnak a kolostor helyiségei; 2. várakban, tornyokban az épületen, esetleg a falban körülvezető folyosó

KERESZT ALAPRAJZ: hosszhajó és kereszt­hajó összetételéből keletkező alaprajzi típus, a kk.-i kér. templomépítészet gyakori elrendezési formája. Elnevezései a kereszt különböző for­máit követik (latinkereszt, T-alak stb.). A világi építészet is alkalmazta.

KERESZTBOLTOZAT: elvileg 2, egymást de­rékszögben metsző -tdongaboltozat áthatá­sából keletkező, 4 boltsüvegből álló, 4 sarkán pillérekre támaszkodó boltozat. A -trómai ke­resztboltozat egyenes záradékú, átlós ívei ellip­szis formájúak, homlokívei félkörívesek. A bor­dás ~ot (-tbordás boltozat) plasztikusan is hangsúlyozott átlós ívek jellemzik. [86, 87, 88]

KERESZTELŐKÁPOLNA, baptisterium, battis- tero: a keresztelés szertartására szolgáló, a 12. sz.-ig önálló épület a kér. templomok együtte­sében, később általában a templom valamely kápolnája. Eredetileg rendszerint centrális típu­sú, gyakran 8szög alaprajzú tér, közepén a

lemerítéses keresztelésre szolgáló medencével (keresztelőmedence, -tpiscina), amelyet ké­sőbb a keresztkút váltott fel.

KERESZTEZŐDŐ ÍVSOR: -tfonódó ívsor

72

KERESZTHAJÓ

KERESZTHAJÓ, keresztház: kér. templomok szentélye előtt, a -thosszhajóra merőleges -thajó. A magas v. folyamatos ~ a bazilikák főhajójával azonos keresztmetszetű, egyenran­gú, T-formájú alaprajzi elrendezésben hasz­nált, rendszerint mártírok sírjával kapcsolatban levő tér. Az alacsony ~ a templom főhájójába ívvel nyíló, a főhajónál alacsonyabb melléktér, a papság liturgikus céljaira szolgált. (->még kettős kereszthajó) [16/d]

KERESZTHÁZ: -tkereszthajó

KERESZTMETSZET: az épületszerkezet, építé­szeti részlet hosszirányára merőleges síkkal va­ló metszésekor kapott kép

KERESZTOSZTÓ: többnyire egyenes záródású g. és ren. ablaknyílások tagolására szolgáló, a kereteléssel összefüggő, annak tagolását, pro­filját követő, függőleges és vízszintes kőgeren­dák

KERESZTVIRÁG: ->fiatorony, -^torony,

-tvimperga csúcsán vízszintes és függőleges síkokban kereszt alakban kibomló levelekből v. virágmotívumokból álló faragott kő, ritkábban égetett agyagból készült lezáró díszítőelem.

[60/27, 62/25]

KERET: -^nyíláskeret

KERÍTÉS: az épület környezetében elhelyezett, esetleg a kertet elzáró fa- v. fémkapuval ellátott rácsozat. Díszes, művészi megoldású is lehet.

KERTI PAVILON: a b. kertművészetben kis, de­koratív kerti építmény (-tpavilon, kéjlak). Anya­ga kő v. fa. Gyakran elmúlt korok építészeti formáit követi.

KERTMÜVÉSZET: az ember közvetlen termé­szeti környezetének művészi igényű átalakítá­sa. A kert többnyire az épület függvénye, egyes korszakokban azonban az épületnél is fonto­sabb szerepet kap. Kialakításának 2 alapfor­mája van: 1. a természet szabálytalan, kötetlen elrendezését utánzó; 2. a természet rendjét a

kert szabályos, stilizált, geometrikus formájával helyettesítő. Az első felfogást a kínai és az a. tájkert (-tangóikért), a másikat fpleg a fr. b. kert (-tfranciakert) képviseli. A felvilágosodás korától kezdve mind fontosabbá vált, hogy a kertekbe változatos, gyakran egzotikus növé­nyek kerüljenek. A magánkerteken kívül városi kertek és köztéri -> parkok létesülnek.

KETTŐS FEJEZET: egy fedólemez (abakusz) által összefogott, 2 szorosan egymás mellett lévő oszlopfő (még -tikeroszlop)

KETTŐS KÁPOLNA: 2szintes, egymás fölötti, különböző liturgikus célokat szolgáló terekkel kialakított egyházi épület. A kk.-i várkápolnák­ban a felső rész a várúr magánkápolnája, a vele gyakran a boltozaton alkalmazott nyílás­sal összekapcsolt alsó kápolna a köznépé. A -> mauzóleumoknak, temetőkápolnáknak,

-> csontvázaknak is gyakori elrendezési formá­ja.

KETTŐS KERESZTHAJÓ: nagy kk.-i templo­mok K-i részén alkalmazott 2 egymás utáni, rendszerint különböző kiülésű -tkereszthajó

KETTŐS KÓRUS, kettős szentély: különösen n. területeken gyakori, mindkét végén ^kórus­sal záródó, hosszhajós kk.-i templom. A 2 kórus különböző liturgikus célokat szolgált: a K-i a névadó szent oltárának elhelyezésére és a szerzetesi közösség v. világi káptalan szertartá­sai céljára, a Ny-i többnyire második tituláris szent tiszteletére, olykor sírjának elhelyezésére. A ~-elrendezés mintaképe a karoling -tWest- werk, amely rendszerint a Megváltó és az ark­angyalok kultuszát szolgálja.

KETTŐS KUPOLA: rendszerint esztétikai okokból készített második, külső kupolahéj, amelynek vonala eltér a belsőétől.

KETTŐS OLLÓ: -tolló védőmú

KETTŐS RIZALIT: lépcsőzetesen, kétszeresen kiugratott -trizalit. A 17. sz.-i palotaépítészet­ben gyakori.

KIVITELI TERV

73

KETTŐS SZENTÉLY: -rkettós kórus

KEZDÖKŐ: a téglából v. faragott kövekből ké­szült boltívnek a vállra helyezett legalsó eleme

KIEGÉSZÍTÉS: a -^műemléki helyreállítás egyik mozzanata, a -^műemlék valamely el­pusztult, hiányzó részletének elkészítése, pótlá­sa a túlnyomórészben meglevő eredeti részek szerkezeti v. formai egységének, v. a töredéke­sen fennmaradt darabok jobb megértésének érdekében. (->még műemlékvédelem)

KILENCOSZTÁSÚ TÉR: centrális téralkotási forma; olyan négyzetes alaprajzú, összetett tér, amelyet 4 támasz oszt 3×3 téregységre. A közép-bizánci építészetben kialakult változata, a keresztkupolás rendszer, az építészeti térhie­rarchia mesteri megoldása. Ebben a páros szá­mú téregységek egymást keresztező, -tbazili- kális elrendezésű hosszanti tereket alkotnak, az általuk képezett középső ->négyezet\ tér fölött kiemelt kupolával. A saroktereket ala­csony boltozatok v. centrális jellegüket hangsú­lyozó kupolák fedhetik. Mint a térszervezés tö­kéletes formáját alkalmazta a ren. és az azt követő korok klasszicizáló építészete is.

KIMA, kyma, kymation (gör. ‘hullám’): az ókori gör. -> párkányon tartótagozat, általában a ->függólemez kiugró párkány alatti eleme. Pro­filja és díszítése alapján ->dór kima, ->ión kima és -deszboszi ~ különböztethető meg. [89, 90]

1. kima
2. leszboszl kima

KINCSESHÁZ, kincstár, kincseskamra: 1. ki­sebb épület az antik szent területek, szentélyne­gyedek (temenosz) körzetében a fogadalmi ajándékok tárolására; 2. később értékes világi v. egyházi tárgyak tárolására szolgáló helyiség

KIOSZK (török ’kiösk’ szóból): kerek, 4-, esetleg sokszög alaprajzú építmény, rendszerint kert­együttes, park része. Sátorszerűen kialakított tetőzetét oszlopok v. pillérek tartják. Oldalt rész­ben nyitott, részben a támaszok k. dekoratív rács zárja le. K-i előzmények után, az iszlám közvetítésével jutott el Európába. Újabban a kereskedelem, a vendéglátóipar, a szórako­zás céljait szolgáló építmény.

KIRÁLYGALÉRIA: g. katedrálisok főhomlokza­tának magasabb szintjén ívekben v. baldachi- nok alatt elhelyezett királyszobrok sora. A 13. sz.-tól kezdve alkalmazták. A fr. királyok ideális ábrázolásciklusai nyomán Spanyolországban és Angliában is elterjedt.

KITŰZÉS: 1. a tervezett építkezés helyén a telek határvonalainak, a gyalogjáró szintmagassá­gának stb. meghatározása; 2. a tervezett épület tengelyének, körvonalainak, falsíkjainak kijelö­lése az építkezés megkezdésekor az alapozási, pince v. földszinti alaprajz szerint, amikor a lényeges pontokat és szinteket földbe vert cölö­pökkel v. zsinórállványon rögzítik.

KIVÁLTÁS, kiváltó: 1. támaszközök, nyílások feletti terheket viselő és ezeket az alátámasztó szerkezetekre közvetítő, általában vízszintes tartószerkezet, gerenda, esetleg boltív; 2. vala­mely terhet hordó épületrész, általában alátá­masztó szerkezet — esetleg annak megszűné­se, eltávolítása miatt — másik, rendszerint víz­szintes tartószerkezettel való helyettesítése. (-*teherhárító ív)

KIVITELI TERV: ->íervek és terviratok összes­sége, amelyek alapján a kivitelezés minden mű­veletének megoldási módja, helye, időtartama, költsége egyértelműen megállapítható.

74

KLASSZICISTA ÉPÍTÉSZET

KLASSZICISTA ÉPÍTÉSZET: 1750 körül megje­lenő, de teljesen csak a 19. sz.-ban kifejlődött művészeti stílus, amely a klasszikus ókor építé­szetének formáihoz tért vissza. Jellemzői: a vilá­gos szerkezet, a nemes arányok, a finom rit­mus. Egyszerű, zárt mértani formákat alkalmaz. A mozgalmasság, a térkapcsolás b. eszményei helyett az izoláltságot juttatja érvényre. A hom­lokzatok jellegzetes eleme az oszlopos porti- cus, amelyhez magas lépcsősor vezet. A tago­lás egyenletes, a díszítés tartózkodó. Az egyes szintek hangsúlya azonos. Az épületeket álta­lában -> nyeregtető fedi, kupola csak kör alakú terek felett emelkedik.

KLASSZIKUS: 1. a tökéletes, a példaképszerú megjelölése az ókortól napjainkig. Főleg olyan művészeti korszakokra, elsősorban a gör. és róm. művészetre alkalmazzák, amelyek a jelen számára is mintául, tanulságul szolgálnak; 2. maradandó értékű alkotás

KLINKERTÉGLA: homlokzat és padló burkolá­sához használatos, zsugorodásig égetett, tö­mött szövetű, nagy szilárdságú, kopásálló és az időjárás viszontagságait jól tűrő, máz nélküli, általában sötét vörösesbarna színű tégla

KOCKAFEJEZET, gömbszelvényes oszlopfő: rajnai r. geometrikus oszlopfőtípus. 4oldalt füg­

gőleges síkokkal lemetszett, lefelé fordított fél­gömbből származtatható. (-►még redős osz­loptól [91]

KOCSIBEHAJTÓ: -^kapualj, amelyen át fogat­tal is bejárhatnak.

KOCSIFELHAJTÓ: a terepszintnél magasab­ban fekvő épületbejárat előtt kialakított emel­vény, 2oldalt lejtős feljáratokkal

KOKOSNYIK: a tetőzet félkör- v. szamárhátíves díszítő oromzatai a 16—17. sz.-i közép­oroszországi építészetben. Az elnevezés a pár­ta orosz nevéből származik. [92]

KOLONIÁL STÍLUS: eredetileg az a. gyarma­toknak az a. ki. hatása alatt álló építészeti stílu­sa. Tágabb értelemben az egykori gyarmatok­nak az anyaország művészi befolyását mutató építészete.

KOLONNÁD, colonnade (fr. colonne = oszlop szóból): 2oldalt oszlopsorokkal közrefogott, gerendázaton nyugvó síkfödémmel fedett osz­lopos folyosó v. oszlopcsarnok. Gyakran a mo­numentális külső terek ünnepélyes keretező motívuma. A párhuzamos oszlopsorok páros oszlopokból is állhatnak, ill. az egyik oszlopsort helyettesíthetik pillérek. A ~ot a -^hellenizmus

KONAK

75

idején gyakran alkalmazták, majd a b. és a ki. építészet elevenítette fel.

KOLOSTOR, klastrom (lat. claustrum): szerze­tesrendi előírások szerinti együttélésre épült, a világiak elől többnyire elzárt épületegyüttes. Formája az európai kk.-i építészetben főleg a bencés rend regulájának hatása alatt alakult ki (-^apátság). Ez a~típus rendszerint a~temp- lom D-i oldalához épült 4szögű udvart (-tquadratúra) körülzáró szárnyakból álló épület volt. Az udvar felől ->kerengővel szegé­lyezett szárnyak közül a templomszentélyhez kapcsolódó K-i szárny földszintjén ->sekrestye, -+káptalanterem, ->parlatórium, emeletén -^dormitórium található. A templommal szem­ben fekvő D-i szárnyon van a fűtőhelyiség (ca- lefactórium), a konyha és a ->refektórium, míg a Ny-i szárnyon nyílik a bejárat, itt vannak az élelemtároló helyiségek is. Ez az elrendezés az eltérő rendi előírásoknak (->certosa) és gyak-

93. kolostorboltozat

ran a helyi adottságoknak megfelelően is vál­tozhat, s a kk. utáni ~okra nem feltétlenül jellemző. A ~-ok együttesét rendszerint még további épületek (apátház, vendégház, kórház, iskola, gazdasági épületek) is kiegészítik, (-►még monostor)

KOLOSTORBOLTOZAT: négyzetes v. szabá­lyos sokszögű terek fölött -> vaknegyedekből alkotott, a vállvonal mentén folyamatos alátá­masztást igénylő boltozat [93]

KOMPOZÍCIÓ (lat compositio = elrendezés, összeállítás): az épület részeinek (a kisebb és nagyobb tér- és tömegelemeknek, valamint a homlokzaton a nyílásoknak, tagolóelemeknek és díszítéseknek) tudatos elrendezése oly mó­don, hogy ezáltal belső rend szabályozta orga­nikus egység jöjjön létre.

KOMPOZIT OSZLOPFÖ, sarokoszlopfő: az ->ión oszlopfő és a -tkorinthoszi oszlopfő ösz- szetéteiéből keletkezett oszlopfő. Az akantusz- levelekkel díszített kelyhet ión echinus (->pár- natag) és -tvoluták koronázzák. Az ókori róm. építészet és a ren. is kedvelte. [94]

KONAK (török ‘palota’): a török építészetben eredetileg vendégfogadót, majd nagyobb épü­letet, palotát jelentett. Átvitt értelemben kor­mányzói épületekre és székhelyekre is haszná­latos.

76

KONSTRUKCIÓ

KONSTRUKCIÓ: struktúra

KONSTRUKTIVIZMUS: az 1910-es években ki­alakult irányzat, amely a szerkezetet és az egyes épületrészek logikai-formai rendjét hangsúlyozza. Elvei fontos szerepet játszottak a -tBauhaus gyakorlatában is.

KONTYOLT TETŐ, kontytető: -^nyeregtető, amelynek végeit oromfalak helyett ferde tetősí­kok zárják le. Az oromzatos nyeregtető és a ~ k. sok átmeneti formát ismerünk. Csonkakonty- tetőknél az oromfalnak csak egy részét helyet­tesíti konty. Az alsó csonka ~ nél az oromfal alját pótolja ferde tetősík, a felső csonka ~ nél az oromzat csúcsát.

KONZERVÁLÁS (a lat. conservare = megőriz szóból): épületek, építmények, műtárgyak lehe­tőleg eredeti állapotának megőrzésére, meg­tartására irányuló eljárás. Elsődlegesen a ->műemlékvédelem és a műtárgyvédelem mód­szere. Gyakran felcserélik a műemlék- és mű­tárgyvédelem más szakkifejezéseivel. (-►még helyreállítás, műemléki helyreállítás’)

KONZOL: részben a falba illesztett, abból me­rőlegesen kiemelkedő tartóelem kőből, fából, vasból v. vasbetonból. Általában a felette levő elemek, tagozatok alátámasztására szolgál, de lehet díszítőelem is, pl. az oszloprendek főpár­kányában. (->még állókonzol, gyámkő)

KOPOGTATÓ: kapuszárnyakon alkalmazott gyűrű, kengyel v. kalapács formájú, fémből ké­szült zajkeltő eszköz. Főként a kk.-ban és a ren.-ban használatos.

KORÉ (gör. ‘hajadon’): álló leányszobor, hosz- szú ruhában. Az archaikus gör. szobrászat kedvelt tárgya. (-^-kariatida)

KORINTHOSZI OSZLOPFÖ: az ókori gör. épí­tészetben megjelenő, de főleg a róm. császár­korban kedvelt oszlopfő. Kelyhén (->kalathosz) 2 sorban helyezkednek el az -►akantuszleve- lek, az ívnégyszög alakú fedőlemez (^aba­kusz) sarkait indák fogják össze. [115/4]

KORINTHOSZI OSZLOPREND: az antik gör. építészetben a korinthoszi oszlopfőbő) és az -+ión oszloprend elemeiből kialakított rend­szer, amely a róm. császárkorban élte virágko­rát. [115/4]

KORLÁTBÁB, baluszter: alacsony, középen erőteljesen kiszélesedő, gazdag profilú kő- v. faoszlopocska. Fedő- és talplemez k. szabályos távolságokban ismétlődő építészeti elem, a bábos korlát része, amely lépcsők, erkélyek, teraszok mellvédjét, korlátját tartja, díszíti.

KORONASÁNC: 2ágú koronára emlékeztető alaprajzú, pajzsgátakból álló ->sánc

KORONÁZÓPÁRKÁNY, főpárkány, ereszpár­kány, koszorűpárkány: építmények falsíkjának felső, díszes, lezáró párkánya, amely az épü­letet felül koszorúként övezi, a falsíkokat elha­tárolja a tetőzettől és az arról lefolyó vizet távol tartja. Az épületen előforduló párkányok k. a leggazdagabban kiképzett, és legjobban a fal­sík elé ugró vízszintes tagozat. 3 részből álló, klasszikus formája (gerendatag: -+architráv; képszék: -+fríz; koronázó rész: ->geiszon) az antik oszloprendeken alakult ki, majd a ren. művészetben kapott újra nagy jelentőséget.

[13/6]

KÓRUS (a gör. khorosz = kar szóból): 1. ének- v. tánckar és annak helye valamely épületben (pl. színházban); 2. a kér. templomban általá­ban a liturgikus cselekmények céljára elkülöní­tett részek összessége (a -^szentély és a tulaj­donképpeni ~); 3. -^karzat.

KÓRUSKÖRÜLJÁRÓ, szentélykörüljáró, de- ambulatórium: a kk.-i templomépítészetben a 12. sz. e. óta alkalmazott megoldás, a mellékha­jó folytatása a szentélyzáradék és a kórus kö­rül. A típus a körüljárós -^kriptákra vezethető vissza, kialakítása az ereklyekultusszal van összefüggésben. A késő g. -»csarnoktemp- /omokban a középtérrel azonos magasságú boltozás fedi. [59/b]

KÓRUSPAD: -tstallum

KÖRSZELETÍV

77

KÓRUSREKESZTÖ: a korai kér. korszaktól kezdve a papság helyének és a -> kórusnak (schola cantorum) a laikusok helyétől való el­különítésére szolgáló rácsozat, mellvéd (->can- cellum) a templomokban. Az oltár előtti részét gyakran oszlopokra fektetett gerenda (temp- lon) alkotja, amely képek elhelyezésére is alkal­mas (~>ikonosztáz). Az oldalsó ~ket a kk.-i társaskáptalani és kolostortemplomokban, székesegyházakban rendszerint a ->stallumok hátfala alkotja. A hajó felőli oldalon gyakran emelkednek ->szószékek (~>ambo), -roltár- építmények. A ~hajó felőli részének g. megol­dása a ->Lettner, amelyben oltárépítmény, ka­puzat, szószék és énekeskarzat monumentális formában olvad össze. A 16. sz.-tól kezdve a kórusba való belátást elzáró ~ket rendszerint rácsok váltják fel.

KOSÁRFEJEZET, kosáríves fejezet: a késő róm. építészetben megjelenő, de teljesen csak a bizánci építészetben kifejlődött ->fe/’ezetfor- ma. Alakja szögletes kosárra emlékeztet, felüle­tét gyakran fonott növényi ornamentika, sarkait állatalakok díszítik.

KOSÁRÍV: 3 v. több, különböző középpontú és sugarú körívdarabból szerkesztett ív. A félkör­nél mindig laposabb. Főleg a b. építészetben kedvelt boltívforma.

KOSZORÚGERENDA: az épület határoló falai­nak koronáját keretelő szerkezeti elem, amely összefogja a falakat, és védi az oldalirányú kimozdulásoktól. Eredetileg fagerendákból ké­szült, később ún. kőtővasakkal, majd vasbeton­koszorúd helyettesítették. A ~k végeit v. a homlokzaton szabadon látható felületeit a falu­si építészetben olykor faragással, véséssel, esetleg festéssel díszítik.

KOSZORÚPÁRKÁNY: -* koronázópárkány

KÖBÁB: -> bábos korlát

KŐFARAGÓJEGYEK: a kk.-i kőfaragók által — munkájuk elszámolása céljából — a fara­gott kőelemeken alkalmazott, bevésett betű-,

szám- v. geometrikus formákból levezethető je­lek. Az egyes kőfaragólegényeknek és -meste­reknek egyéni jeleik voltak (->mesterjegyek), de nem igazolható az a feltételezés, hogy titkos jelként, -*építőpáholyokhoz való tartozásukat is kifejezik. Illesztési felületeken alkalmazott vál­tozataik az egymáshoz csatlakozó elemeket jelző illesztési v. elhelyező jegyek.

KÖNYÖKLŐ: karzat-, folyosó-, erkély- és ablak­mellvédek (-tablakkönyöklő) tetejének pár- kányszerú kiképzése, amelyre könyökölni is le­het.

KÖNYÖKLÖPÁRKÁNY: az ablak alsó záródá­sának magasságában végigfutó, rendszerint szerényen kiképzett vízszintes tagolóelem

KÖPENYFAL: -> fal köpeny

KÖRÁCS, mérmű: a g. építészeti ornamentika körzővel szerkesztett, áttört geometrikus díszít­ménye. A 13. sz.-tól csúcsíves ablakok ívmező­jében és körablakok osztásában, tagolásában tűnt fel az ablak keretelésének és függőleges osztásidomainak megfelelő profilozású íves vo­nalvezetésű pálcákkal, amelyeknek közeit be­üvegezték. Korai formájának alapelemei külön­böző sugarú körök, majd homorú és domború ív 3- és 4szögek, 3- és 4karéjos idomok, eleinte piramidális, majd sugaras elrendezésben. A 14. sz.-tól kezdve gyakoriak összetett, nyitott és kettős görbületű ívekből képzett formái, legjel­lemzőbb a halhólyag (-thalhólyagmotívum). Az utóbbi vak~ként kiterjedt felületdíszítő sze­rephez jutott. [60/11; 61/7; 62/8]

KÖRÉPÍTMÉNY, körépúlet: kör alaprajzú épít­mény, a -^centrális épület alapvető formája. A neolitikum óta megfigyelhető, hogy a monumen­tális építészeten kívül is gyakran alkalmazzák; ennek oka a falazástechnika könnyű kivitelez­hetősége. (->még gloriette, kerek bástya, mo- nopterosz, rotunda, tholosz)

KÖRSZELETÍV: szeg mentív

78

KÖRTETAGOZAT

KÖRTETAGOZAT: domború és homorú felüle­tekkel határolt, lemeztaggal záródó, körtére emlékeztető keresztmetszetű -»pálcatag, g. boltozati bordák, pillérkötegek, keretelések gyakori tagozata.

KÖSÁTOR: -tbaldachin

KÖSISAK: kőből — általában faragott kőele­mekből — épült -»toronysisak

KÖTEGPILLÉR: -»pillérköteg

KÖTÉLFONATDÍSZ: sodrott kötélhez hasonló díszítésű pálcatag. A r. építészetben gyakori frízdíszítmény.

KÖTÉNY: -> ablakkötény

KÖTŐANYAG: általában kőzetekből égetéssel, részben őrléssel nyert, vízzel keverve vegyi (kö­tési) és fizikai (száradási) folyamatok hatására folyékony v. pépszerű halmazállapotból szilárd halmazállapotúvá alakuló és szilárdságát az idők folyamán általában fokozó anyag. A hoz­zákevert aprószemcsés töltőanyagokkal a szi­lárd anyagokat (adalékanyagokat) is összera­gasztja, összecementálja. Az építészetben a téglák, kövek v. más építőanyagok összeta- pasztására szolgál (mészhabarcs, cement, gipsz, agyag stb.), v. adalékanyagokkal kever­ve épületszerkezetek készítésére alkalmas.

KÖTÖGÁT, cortlna: a vár 2 bástyája k.-i védő­falszakasz. Gyakran kisbástyákkal szakítják meg.

KÖTÖGERENDA: a faszerkezetű ‘fedélszékek alátámasztó és összefogó, összekötő eleme, vízszintes teherhordó gerenda

KÖTÖKÖ: hossztengelyével a falsíkra merőle­ges kő v. tégla

KÖTÖTT BOLTOZÁSI RENDSZER: a 12. sz.-i r. keresztboltozatos bazilikális templomok elter­jedt alaprajzi rendszere, amelynél a -tfőhajó 1-1 négyzetes boltszakaszának a -»mellékha­

jók 2-2, ugyancsak négyzetes boltszakasza fe­lel meg. A mellékhajók és a főhajó szélességi méretaránya ennek megfelelően 1:2. Kialakulá­sát a borda nélküli és a korai bordás r. ->ke- resztboltozatok formai és technikai kötöttségei­re vezetik vissza. [95]

KÖZÉPFOLYOSÓ: épületek, ill. épületszárnyak, épületrészletek belsejében 2 helyiségsor k. hú­zódó, többnyire másodlagos v. mesterséges megvilágítású -> folyosó, amelyből 2oldalt nyíl­nak a helyiségek.

KÖZÉPHAJÓ: -*főhajó

KÖZÉPRIZALIT: az épület homlokzatának kö­zepén elhelyezkedő, kiugró -*rizalit

KÖZÉPÜLET: a közintézmények (igazgatási, egészségügyi, művelődési, szociális), ill. közel­látási (kereskedelmi, vendéglátási, ipari) v. szol­gáltató (közlekedési, híradási) intézmények el­helyezésére szolgáló épületek, amelyek általá­ban egyedi megjelenésúek, s így a városképet jelentős mértékben formálják.

KÖZPONTOS ÉPÜLET: -> centrális épület

KUPOLASÜVEG-BOLTOZAT

79

KREML: -tgyetyinec

KREPIDÓMA (gör. ‘alap, láb’): az ókori gör. templom többnyire 3lépcsós alépítménye. Felső síkjára (->stylobatés) általában a rövid oldala­kon közbeiktatott kisebb fokokon keresztül le­hetett feljutni. [63/1]

KRIPTA (gör. ‘rejtett’): 1. föld alatti, rendszerint boltozott tér, temetkezőhely; 2. a kk.-i építészet­ben a -tconfessióbó\ kifejlődő, részben föld alatti tér, amely az ereklyekultuszt szolgálja. Formái: a confessiót körülvevő gyűrűs a templom szentélyén kívül épített külső ill. a szentély alatt egységes teret alkotó csarnok~ (^■altemplom); 3. az újkorban épületben v. te­metőben levő, boltozott sírhely

KRISTÁLYMETSZÉS: >gyemántkváder

KROMLECH, cromlech: a nagyméretű kövek­ből emelt újkókori és kora bronzkori építmé­nyek egyik típusának breton eredetű elnevezé­se. A bretagne-i ~ek félkör alakban elhelyezett kövekből kialakított szentélyek voltak. Kör ala­kú megalit építmények elsősorban D-Angliából ismertek. (-+még menhir)

KRONOLÓGIA (gör. ’kronosz’ = idő’ szóból): az építészettörténetben végbement események időrendje. Éppúgy jelenti egy épület felépítésé­nek időrendiségét, mint egy építészettörténeti korszak tényei k.-i időrendet, valamint maguk­nak a korszakoknak az időbeli rendjét.

KRONOSZTICHON, kronogramma: az épület rendszerint szembetűnő helyén (kapu fölött, oromzatban stb.) elhelyezett, többnyire lat. nyelvű felirat, amelyben a méretükkel, színezé­sükkel kiemelten feltüntetett betűk róm. szá­mokként összeolvasva az építés (átalakítás, új­jáépítés stb.) évszámát adják.

KULISSZAHOMLOKZAT: az épület tömeg- és téregyüttesétől függetlenül kialakított homlok­zat

KÚPCSERÉP: -t gerinccserép

KUPOLA: főleg kör alakú terek lefedésére használt félgömbboltozat. Vállvonalánál folya­matos alátámasztást igényel. Gyakorlati és esz­tétikai meggondolásokból sokszor eltér az ideális, félgömb formától: gyakori a csúcsíves, elliptikus vonalvezetés is. A laternás (-rlanter- na), tamburos (-^kupoladob), ->kettős kupola a ren. dómok leghangsúlyosabb eleme. Ab. ~ mennyezetfreskójával, ->ope/onos belső héjá­val a földi és égi szféra egységének illúzióját kelti. A modern építészetben is használatos tér­lefedési forma. [13/14, 96]

KUPOLADOB, tambur: henger alakú felépít­mény a kupola alatt. Feladata: a kupolatér megvilágítása, ill. a kupola kiemelése.

[13/10, 96/a]

KUPOLASÍR: föld alatti monumentális fejedel­mi sír a mükénéi építészetben. Lefedése valójá­ban ->álboltozatos. Kör alakú tere a héroszkul­tusz céljaira szolgált, a tényleges sírkamra egy négyszögű melléktér volt.

KUPOLASÜVEG-BOLTOZAT: -> csehsüveg-

boltozat

80

KÚPTETÖ

KÚPTETÖ: kerek alaprajzú építmény csúcsban záródó, kúp alakú tetőzete

KURGÁN, halomsír: Ázsia nagy területein a bronzkortól elterjedt temetkezési mód. Mérete a kis sírtól a több kamrás sírépítményes, monu­mentális emlékig terjedhet. Dombbal v. földvár­ral koronázott sírhelyként Magyarországon is elterjedt (kunhalom).

KÚRIA: 1. udvarház, vidéki, nemesi lakóépület magyarországi elnevezése. A 16—17. sz.-ban általában kerítés v. palánk védte, később a védelmi jelleg megszűnt. Jellegzetes 19. sz.-i típusa a tornácos homlokzatú ki. 2. így nevezték korábban (1949. nov. 1.-ig) a legfelső magyar bíróságot (->még curia).

KÚSZÓLEVÉL: rézsútos helyzetű g. saroktago­zatokon (fiatorony, oromzat) alkalmazott, szár­ból kinövő levelet utánzó, ismétlődő díszítmény [97]

KÚT: természetes forrásnak, az altalajba mélyí­tett ~ aknának, ciszternának, vízvezeték ki­folyójának építészeti kiképzése (~>még díszkút, falikút, szökőkút)

KÚTALAPOZÁS: -talap

KUTATÓÁROK: régészeti ásatásoknál alkal­mazott ->árok annak előzetes megállapításá­ra, hol található a keresett objektum, mekkora a kiterjedése stb.

KÚTHÁZ: a ->kút tisztaságának megőrzésére szolgáló építmény, tetőzet. Gyakran díszes ki­alakítású. [98]

98. kútház

KÜKLOPIKUS FAL, kyklopikus fal, küklopszfal, ciklopszfal: óriási, alig faragott, szabálytalan alakú kövekből, kötőanyag nélkül rakott fal, amelynek hézagait kisebb kövekkel, földdel töl­tötték ki. Vastagsága a 6—8 m-t is elérhette. Építését a gör. hagyomány a mitikus óriások­nak, a Küklopszoknak tulajdonította. A bronz­korban elsősorban Kisázsiában és az Égéi-

LAJOS-STÍLUSOK

81

99. küklopikus fal

tenger térségében terjedt el ez a falazásmód, de az i. e. 1. évezred e. a gór. építészet is hasz­nálta. [94]

KÜLSÖTORNYOS VÁR: olyan vártípus, amely­nél a falakat erősítő tornyok teste a falakon kívül áll. A kiszögellő tornyokból a várfalat ost­romló ellenséget oldalról is lehetett támadni. A ~ alaprajzi, elrendezése lehet szabályos v. szabálytalan.

KÜRTŐ: tűzhelyek füstelvezetését szolgáló, kő­ből, téglából, cserépelemekből v. a paraszti építkezésnél falécvázas, vesszőfonatú sövény­ből készített, tapasztott, esetleg deszkaszálak­ból összeszögezett, többnyire felfelé szűkülő, csőszerű, általában függőleges füstcsatorna. A közép- és újkorban kiterjedten használták, az utóbbi sz.-ban jobbára csak a népi építészet­ben alkalmazzák.

KVÁDER: szabályos alakúra faragott falazókő. Nevét négyszöghasáb formájáról kapta. A ~ekkel rakott v. burkolt felületű falazat a ~fal. (-►még rusztika)

KYKLOPIKUS FAL: -^küklopikus fal

KYMA, kymation: ->kima

LÁBASHÁZ: pilléreken v. oszlopokon (lába­kon) nyugvó, boltozott földszinti árkádokkal

megnyitott homlokzatú épület. A kereskedőház jellegzetes típusa.

LÁBAZAT: 1. az épület homlokfalainak terep­szint fölötti, nedvességnek, rongálódásnak erő­sen kitett alsó szakasza. Többnyire fokozottan ellenálló anyagból, a felmenő falsíkból kiugrat­va, felül ~i párkánnyal lezárva készül: 2. -^bá­zis, ->piedesztál [13/3]

LÁBAZATI PÁRKÁNY: a lábazatot felülről le­záró, csekély kiülésű -> párkány. [62/2]

LABIRINTUS (a gör. labrys = kettős fejsze

szóból): 1. prehellén épületek áttekinthetetlen

hatású terem- és folyosórendszere. A gör. mí-

tosz szerint a Minótaurosz lakóhelyéül szolgáló

Labürinthoszt Daidalosz építette a Kréta szigeti

Knósszoszban; 2. kk.-i templomok padlózatát

díszítő, útvesztőnek látszó mértani alakzat, az

ún. jeruzsálemi út, amelyen a vezeklők térden

csúszva és imádkozva haladtak végig; 3. b. kert

része (labirintkert)

[100]

100. labirintus

LAJOS-STÍLUSOK: a 17. és 18. sz.-ban a fr. uralkodókról (Louis XIII, XIV, XV, XVI) elnevezett, főként az építészetben és az iparművészetben alkalmazott stílusmegjelölés. A XIII. Lajos-stílus (a Louis treize, 1610—1643) flamand hatásra alakult ki; a XIV. Lajos-stílus (Louis quatorze, 1643—1715) a fr. b. művészet virágkora; az ezt követő Órléans-i Fülöp régens uralkodása (1715—1723) alatti, ún. ->régence-stílus után a XV. Lajos-stílus (Louis quinze, 1723—1774) a rokokó ízlés elterjedésének kora; a XVI. Lajos-

82

LAKOSZTÁLY

stílus (Louis seize, 1774—1792) a korai ki. időszaka.

LAKOSZTÁLY: több szobát és a mellékhelyisé­geket magába foglaló lakrész

LAKÓTORONY: a kk.-i várak vastag falú, több emeletes, a várúr lakóhelyéül szolgáló, torony­szerű épületrésze. Általában a vár legerősebb, legtovább védhető része.

LAMBÉRIA: belső terek, helyiségek falának al­só szakaszát védő és díszítő, rendszerint fából készült, általában vállmagasságig érő burkolat. A 18. sz.-ban a ~ az ablakkönyöklő magassá­gáig érő lábazati burkolat (parapet), az innen a mennyezetpárkányig terjedő ->pannókkal ta­golt, díszes faborítást bo/ser/e-nek nevezik.

LAMELLA: vékony és sávszerűén keskeny le­mez fémből, üvegből, fából v. műanyagból, a 2 rövidebb végén rögzítetten v. mozgathatóan befogva. Szolgálhat pl. a légáram szabályozá­sára szellőzőnyíláson, árnyékvetésre stb.

LÁNCHÍD: -y függőhíd

LÁNDZSAABLAK: keskeny, meredek csúcsív­ben (lándzsaív) végződő g. ablakforma. Önál­lóan és kőrácsos ablakok alkotórészeként egy­aránt előfordul.

LÁNDZSAÍV, lancetta (lat.): a -»csúcsív kes­keny, hegyes változata, amelynek köríveit a vállvonal meghosszabbításain, a boltvállakon kívül fekvő középpontokból szerkesztik.

LÁNGNYELV: a késői g. ornamentika, különö­sen a ->kőrácsok jellegzetes, kettős görbületú ívekkel határolt motívumának a hasonlóság alapján alkotott elnevezése (innen a fr. ->flam- boyant g. neve)

LANTERNA, laterna (lat. ‘lámpás’): sokszög v. kör alaprajzú, ablakokkal megnyitott tornyocs­ka, amelyet a -> kupola záradékán kialakított nyílásra (~>opeion) állítanak, hogy fényt bo­csásson a kupola terébe. [13/17, 101]

LAPICIDA (lat. ‘kőfaragó’): a szó eredeti jelen­tése mellett a magyarországi szövegekben kő­vágót is jelenthet.

LAPIDÁRIUM (lat. lapis = kő szóból): kőtár, régi építészeti és szobrászati kőfaragványok múzeumának főként Magyarországon szoká­sos elnevezése

LAPOLÁS: -> ácsszerkezet

LATINKERESZT ALAPRAJZ: a kereszt alap­rajznak. az a válfaja, ahol a kereszt függőleges szára hosszabb a vízszintesnél azáltal, hogy a szentély és a kereszthajó közé hosszanti épü­letrész (—> kórus, -rszentélynégyszög) iktató- dik.

LÁTSZATARCHITEKTÚRA: architektúrafes­

tészet

LÁTSZATI TÉR: a tér illúziója, amelyet a mű­vész síkábrázolásokon teremt meg a perspektíva-szerkesztés segítségével. Különö­sen gyakori a ren., majd a b. mennyezetfreskó­

LÉPCSŐ

83

kon, folytatja, kibővíti a reális építészeti teret (-►még architektúrafestészet).

LEBEGŐKÓRUS: -> erkély szentély

LECKEOLDAL: kér. templomokban az oltár ke­resztjétől számított bal oldal, ahol a lectiót („leckét”) olvassák. Megfelel a templomba be­lépőjobbjának, keletelt templomokban f-*ke/e- telés) a D-i oldal. (Az É-i oldal az -•■evangéliumi oldal.)

LÉCTAG: lemeztag

LÉGUDVAR, Lichthof (n.): az épület homlokzati falaival nem határosjobbára mellékhelyiségek megvilágítására és szellőztetésére szolgáló kis alapterületű belső udvar. Különösen a 19. sz.-i bérházépítésnél alkalmazták.

LEGYEZÖABLAK: a késő r. építészetben alkal­mazott ablakforma. Felső lezárása legyezősze- rűen, sugarasan szétterülő, többkaréjos formát mutat.

LEGYEZÖBOLTOZAT, tölcsérboltozat: az a. késői g. jellegzetes, dekoratív boltozattípusa. Szerkezetét tekintve -^bordás boltozat, lénye­gében ->csillagboltozat, amelyet a támaszok­ról sugarasan szétágazó, azonos profilú bor­dák tagolnak. Közeiket szétnyitott legyezőre emlékeztető vakkőrácsok töltik ki. [102]

LEGYEZŐÍV: nagyobb ív mentén legyezősze- rűen sorakozó kisebb karéjokból álló ívforma. Valószínűleg az ar. építészetből terjedt el; alkal­mazták a késő r., valamint a késő g. építészet egyes helyi változataiban.

LEJTŐ: a vízszintessel szöget bezáró közleke­dő felület szintkülönbségek leküzdésére. Rend­szerint 4—10%-os lejtésű. (_>szamárlépcső)

LEMEZPÁRKÁNY, szalagpárkány: kis kiülésű, magas lemezből álló -•övpárkány

LEMEZTAG, léctag: derékszögű négyszög ke­resztmetszetű, szalagszerű építészeti tagozat

LÉPCSŐ: épületekben v. a terepen szintkülönb­ségek áthidalására szolgáló, 20—45°-os haj­lásszögű, az emberi lépésnek megfelelő méretű fokokkal fogazott lejtő. Az egymást megszakí­tás nélkül követő fokok sorozata a lépcsőkar, amely lehet egyenes, tört v. íves. Az egyenes egykarú ~ középvonala egyetlen egyenes, a két- vagy több karú ~ középvonala egyene­sekből álló törtvonal. Az íves karú ~k közé tartozik a ^csigalépcső, amelynek középvona­la kört alkot. A ~fokok sorát megszakító hosz- szabb vízszintes felület a lépcsőpihenő. A lép­csőház az épületen belüli, függőleges közleke­dés céljára szolgáló épületrész, amely ~ karok­ból és ~ pihenőkből áll. A lépcsőakna a ~ ka­rok elhelyezésére szolgáló, több szintmagas- ságnyi, körülhatárolt tér. Lépcsősor a fokok sorozata, rendszerint nem épületen belül, (-►még díszlépcső, főlépcső)

84

LÉPCSÖHÁZ

LÉPCSŐHÁZ: -* lépcső

LÉPCSŐKAR: -tlépcsó

LÉPCSŐPIHENŐ: -^lépcső

LÉPCSŐS BÉLLET: a r. építészetben a 11. sz. vége óta nyílások (főként kapuzatok és abla­kok) keretezésére használatos tagolási forma. Alapformája a falsíkra merőlegesen visszaugró és ismétlődő, mind a nyílás szárain, mind a boltíven alkalmazott hasábokból áll. A r. és a g. építészetben a viszonylag ritkább egyszerű alapforma mellett gyakori a bemélyedő falsar­kokban oszlopokkal bővített változata.

LÉPCSŐS PIRAMIS: az egyiptomi óbirodalom (i. e. 2650—2300) korszakának e. kialakult sírépítménytípus, amely lépcsőzetesen egyre ki­sebbedé egymásra helyezett csonkagúlákbói áll. Ezt a formát követik a mezopotámiai ->zik- ku rátok és számos indiai, indonéziai és közép­amerikai kultuszépület is. (->még piramis)

[103]

LÉPCSŐTORONY: leggyakrabban ->csigalép- csőt, ritkán rövid egyenes lépcsőkarokból álló, olykor lóháton való közlekedésre is szolgáló lejtőt (->szamárlépcső) magába foglaló, több­szintes, várak, kastélyok, paloták, templomok részét alkotó, és annak tömegében, homlokza­tán jelentkező toronyépítmény. A kk.-i és a ren. építészetben az épületek függőleges irányú közlekedési rendszerének leggyakoribb megol­dása. A g. és a ren. világi építészetében gyak­ran különös szerkezeti leleménnyel, magas mű­vészi szinten megformált hangsúlyos építészeti motívum.

LÉPCSŐZETES OROMFAL: rendszerint víz­szintesen lezárt, egymás fölé emelkedő mezők­ből alkotott -^oromfal. Mivel a tetőzet formájá­tól független, hangsúlyozottan dekoratív motí­vum. A kk.-i építészetben gyakran alkalmazták.

LÉPCSŐZETES RIZALIT: az épület homloksík­jából lépcsősen kiugró rizalit (->még kettős rizalit)

LESZBOSZI KIM A: az antik építészetben használatos domború-homorú párkánytago­zat, szív alakú levelei alul visszahajlanak [90]

LETTNER (n., a lat. lectorium = olvasmány szóból): a szerzetesi templomokban a szerzete­sek részére fenntartott helyet a laikusok terétől elválasztó elem. Állandó alkotórésze az árká­dokra támaszkodó, boltozattal alátámasztott, rendszerint lépcsőtornyokon át megközelíthető felső galéria. A kapuzat, szószék, oltárbalda- chin funkcióit egyesíti magában, képzőművé­szeti dísze rendszerint az Utolsó ítélet v. a Pas­sió témakörével kapcsolatos. A 16. sz.-tól kezd­ve a ~ek többségét lebontották.

LEVÉLDÍSZ: stilizált levélmotívumokból össze­állított gyakori díszítmény (->még saroklevél, kúszólevél, leveles oszlopfő)

LEVELES OSZLOPFŐ: stilizált v. természethű levelekkel díszített kehely formájú fejezet [104]

LICHTHOF: -^légudvar

LIVÁN, ivan: az udvar felé nyitott, nagyméretű boltozott csarnok az iszlám építészetben

LIZÉNA: -> fal sáv

LOCULUS (lat. ’helyecske’): kőlappal lezárt sír­fülke, a katakombák leggyakoribb sírformá­ja. A föld alatti folyosók falába vájják, sokszor több egymás feletti sorban.

LOGGIA (ol.): pillérekre v. oszlopokra támasz­kodó, nyitott árkádos csarnok v. galéria az épület homloksíkján belül

MÁNUEL-STÍLUS

85

LÓHEREÍV: 3 körszeletívből álló -+bo/t/Vforma. 1 tengelyre állított 2 érintkezőkörból és az eze­ket metsző harmadik körből szerkeszthető meg. A r., az iszlám és a romantikus építészetben volt jelentős szerepe.

LOMBFÜZÉR: ->copf füzér

LÓTUSZOSZLOP: egyiptomi oszloptípus. Tör­zsén a lótuszszárat jelképező hengeres tagok, az oszlopfő lótuszbimbós díszítésű.

LOVAGTEREM: kk.-i várak reprezentatív foga­dóterme. A többi helyiség közül nagyobb mére­tével és gondosabb kiképzésével tűnik ki. Rendszerint emeleten van.

LŐRÉS: kilövőnyílás a várak védőfalainak felső lezárásában v. tornyok, bástyák falaiban. Akár zárt, akár nyitott terekből nyílik, valamilyen bel­ső járószintről (pl. gyilokjáró’) mindig elérhető. Formája változó; a nyílfegyverek korában rend­szerint egyszerű, keretezetlen rés, a tűzfegyve­rek elterjedése után kulcslyuk alakú ~t, vala­mint ->ágyúlőrést építettek.

LUGAS: kúszónövényekkel befuttatott, fából v. fémből emelt kerti építmény

LUNETTA (lat. luna = hold szóból): félkör v. körszelet alakú nyílás v. falmező az ajtók, abla­kok felett v. a boltozat süvegeinek homlokívé­ben a falsíkon

MACSKAJÁRÓ: lépcsőzetesen kiképzett

-toromfal, különösen kk.-i -^nyeregtetős há­zakon

MAEANDER: -tmeander

MAGISTER OPERIS (lat. ‘építőmester’), capo maestro (ol.): a kk.-i építőműhelyekben az épí­tőmester, de az építkezés gazdasági vezetőjét is jelölheti.

MAKETT: -> modell

MANIERIZMUS: ren. és a b. k.-i átmeneti művé­szeti irányzat, kb. 1530-tól 1600-ig. A ren. har­monikus, kiegyensúlyozott formakészlete, arányrendszere, szemléletmódja helyett a ~ fő célja az újszerűség, szubjektivitás, a meglepe­téskeltés. Képviselői az építészetben disszo­náns kapcsolatokat teremtettek heterogén for­mák és épületrészek összefűzésével. Feszültség alakult ki a tömeg és az ornamentika, az épü­letbelső és külső k. *

MÁNUEL-STÍLUS, Emanuel-stílus, manueliz- mus: Nagy*tyíanuel portugál király (1495— 1521) uralkodása idején virágzó késő g. portu­gál építészeti stílus. Változatos és gazdag orna- mentális díszítőmotívumaiban a mór, késő g. és kora ren. elemek egyaránt megtalálhatók.

86

MANZÁRDABLAK

MANZÁRDABLAK (F. Mansart nevéből): ->manzárdtető beépített terének bevilágítására az épület főpárkányára állított és a meredek hajlású tetősíkból kiülő, függőleges homloksí­kú ablak [105/b]

MANZÁRDSZOBA (F. Mansart nevéből): a manzárdtető terében kialakított lakóhelyiség

[105/a]

MANZÁRDTETÖ, franciatető (F. Mansart nevé­ből): megtört síkú, összetett idomú tető. A törés­vonal alatti tetősík magas, meredeken ível felfe­

lé, a lezáró szakasz enyhébb hajlást mutat. A tető alsó felében is lakóhelyiségeket (manzárd­szoba) alakítanak ki, s ezeket az épület főpár­kányán álló ablakok (manzárdablak) világítják meg. A ~ jelentősége a tetőtér jó kihasználásá­ban és hatásos vonalvezetésében rejlik. [105]

MÁRTÍRIUM (lat.): vértanú szent sírját v. erek­lyéit magában foglaló föld alatti helyiség v. építmény

MÁSODBAROKK: -^neobarokk építészet

MASZK (fr. masque = álarc): emberi v. állati arcot ábrázoló, álarcot utánzó reliefdíszítés, amelynek alkalmazása bizonyos épülettagoza­tokon (pl. -^zárókövön, oromzaton, antefixen) az antikvitás óta szokásos.

MASZTABA (ar. ’pad’): az egyiptomi óbiroda­lom idején az előkelők számára készült sír­építmény. Rézsűs falú, sziklába mélyített, téglá­ból épült, téglalap alakú kamrákra osztott épít­mény. A kamrák foglalták magukba a koporsót és az áldozati ajándékokat. Belseje a tetőről nyíló, rejtett, kővel elzárt aknán át közelíthető meg.

MAURESZK, moreszk: bonyolult rajzú geomet­rikus síkdíszítmény az iszlám művészetben, amely a musarabij nevű farácsos ablakok és ajtók díszítéséből ered

MAUZÓLEUM: monumentális síremlék. Elneve­zését Mauszolosz kisázsiai helytartónak Hali- karnasszoszban i. e. 350 körül felépült sír­emlékéről kapta. Ma minden nagyobb, síremlé­kül szolgáló díszes építmény neve.

MEANDER, maeander: a szeszélyesen kanyar­gó kisázsiai Maiandrosz folyóról elnevezett geometrikus díszítőmotívum. Európában már az újabb kőkor óta ismert, de elsősorban az ókori gör. művészetre jellemző a ~ különböző változatainak széles körű használata. A későb­bi korok építészetének is kedvelt díszítőmotívu­ma. [106]

MENNYEZET

87

MECSET: az iszlám népeinek legfontosabb val­lási épülete, a közös ima helye. A 12. sz.-tól alakult ki. A kezdetben egyszerű, árkádos ud­varhoz — antik átvételekkel — többhajós ima­csarnok, majd kupola, -^minaret és -díván is járult. Belsejének legfontosabb része a ->mih- ráb. (->még dzsámi)

MEDRESZE: mohamedán teológiai főiskola. Általános elrendezésénél a 4szögletes központi udvar oldalain 1—1 -díván van, köztük 1 v. 2 szinten lakószobák. Gyakran mecset, könyvtár és fürdő is található az épületegyüttesben.

MEGARON (gör.): az ókori gör. szóhasználat­ban ház, terem, palota nagyterme, esetleg ma­ga a palota v. szentély. Alaprajzilag négyzetes v. nyújtott négyszög alakú terem, egyik rövid oldalon nyíló bejárata előtt általában antefa- lakkal közrefogott oszlopos előcsarnokkal. A ~ forma az újabb kőkorban alakult ki. A gör. templomok ->ce//ájának előképe. [107]

MELEGPADLÓ: meleg tapintású anyaggal (pl. fával, linóleummal) burkolt padló

MELLÉKAPSZIS: félköríves záródású ->mel- lékszentély

107. megaron

MELLÉKHAJÓ: bazilikális templomok -dőha- /ójával párhuzamos, alárendelt hosszanti tér­egység. A főhajó felé rendszerint árkádok nyit­ják meg, belmagassága kisebb a főhajóénál (-^■oldalhajó). [16/b]

MELLÉKSZENTÉLY: kk.-i templomok főszenté­lye melletti, rendszerint kisebb méreteivel is megkülönböztetett -^szentély, mellékoltárok el­helyezésére v. járulékos liturgiái funkciók betöl­tésére

MELLVÉD: várfal, híd, terasz, lépcső stb. szélén védelem és térlezárás céljából emelt tömör v. áttört, alacsony fal

MÉLYALAPOZÁS: ->a/ap

MENHIR (kelta ‘hosszú kő’): kultikus rendelte­tésű, általában kevéssé megmunkált, igen rit­kán emberi alakot ábrázoló kőoszlopok az újabb kőkorszak végéről és a bronzkorból. Fő­ként Ny- és É-Európából ismeretesek. (->még kromlech)

MENNYEZET: az épület belső terét lefedő szer­kezetfödém alsó, látható felülete, amely a -^fö­dém kialakítása szerint lehet sík, bordázott, ka­zettás, íves v. különféle boltozat, kupola. Megje­lenése a födém anyagától és szerkezeti rend­szerétől függ. (~>még álmennyezet)

88

MENTSVÁR

MENTSVÁR: -^földvár

MERLATÚRA: ->pártázat

MÉRMÜ: a n. ’Masswerk’ szó szolgai, magyar­talan fordítása, helyesebb a ->kőrács elneve­zés.

MESTERGERENDA: a sík -^mennyezet főge­rendája, amely a mennyezetgerendákat a tér hossztengelyében alátámasztja.

MESTERJEGYEK: különféle kézművesek

— köztük kőfaragók és ácsok — által használt, a mester személyére utaló, geometrikus v. betű­jelzések. Bizonyosan ~ a kk.-i mesterek által kiemelten alkalmazott (pl. címerpajzsba foglalt, monogrammal kísért) -tköfaragójegyek.

MÉTA: ->circus

METOPÉ: ->dór oszloprend frízében a ->trig- lifek közötti négyszögletes mező, amelyet terrakotta- v. kőlapok alkottak. A lapot gyakran festéssel v. plasztikus dísszel (pl. ->r özeit a) lát­ták el [37/f, 63/13, 108]

MEZZANIN (fr.): 1. a palotaépítészetbena na­gyobb magasságú belső tereket megosztó fél­emelet, a földszint és a magas főemelet k. kis belmagasságú, alárendelt emelet. 2. -^fél­emelet

MIASSZONYUNK-KÁPOLNA, Mária-kápolna: a nagy kk.-i templomokban rendszerint a főol­tár mögött, a hossztengelyben a szentélyzáró­dásig nyúló záradékkápolna

MIHRÁB (ar.): 1. -^mecsetek, -^dzsámik Mek­ka felé néző, falba mélyített, patkóíves imafülké­je. Lüszteres csempe, márvány, stukkó díszíti. Eredetileg sírhely v. uralkodói imahely lehetett, később a hívők ez előtt leborulva imádkoztak; 2. az imaszőnyegeken levő fülkeszerű minta

MIMBAR: -rdzsámi

MINARET (ar. ‘világítótorony’): -^mecsettorony a hívők imára szólítására. A 8. sz. e. jelent meg négyszögletes, majd a 11. sz.-tól sokszögű és hengeres formája. Gyakran saroktorony, de áll­hat a -rliván 2 oldalán v. önállóan is.

MISERICORDIA (lat. ’könyörület’): 1. a templo­mi -tstallumok felhajtható ülőkéinek alján rendszerint gazdagon faragott konzolok, ame­lyekre a szertartások alatti kötelező felállások idején támaszkodhattak; 2. az apáti lakosztály kisebb étkezőhelyisége, ahol a ->refektórium- ban kötelező szigorú étkezési szabályok nem voltak érvényben.

MOCSÁRVÁR: ->cölöpépítmény

MODELL (a lat. modulus szóból): 1. típus, min­ta, előkép, öntőforma. Az épület~ az egész épület v. egy részlet tervét rögzítő, szemléltető, olykor az építtetők attribútumaként alkalma­zott, esetleg kísérleti célra szolgáló, rendszerint kicsinyített, 3dimenziós, plasztikus mása; 2. az épületek v. épületegyüttesek gyakran rekonst- ruktív célú plasztikus ábrázolása, más szóval makett

MÚZEUM

89

MODERN ÉPÍTÉSZET: 1. kortárs építészet, az építészet fejlődésének legújabb korszaka; 2. a korszerű igényeken, törekvéseken, az új anya­gokon és szerkezeteken (vasbeton, üveg, acél) alapuló irányzatok összessége az építészet tör­ténetének legutóbbi 70—80 esztendejében. Jellemzője a történeti formák elvetése. (->még Bauhaus, brutalizmus, funkcionalizmus, inter- nacionális stílus, konstruktivizmus, Neue Sach- lichkeit, organikus építészet))

MODULOR: Le Corbusier-nek (1887—1965) az emberi test méretein és az -^-aranymetszésen alapuló méret- és arányrendszere, amelyet épületeinek tervezésében alapvető egységként és mértékrendként alkalmazott.

MODULUS (lat. ‘mérték’): az ókori épületek arányrendszerének mértékegysége. Az ->eustylos templom ~aaz oszlop legszélesebb keresztmetszetének sugara, míg az ión temp­lomnál az átmérője. Az így meghatározott ~ a templom összes méretadataiban jelentkezett.

MONOLIT: egyetlen kőtömbből készült, általá­ban monumentális faragvány (pl. oszlop v. obe- liszk)

MONOLIT VASBETON: az épületben a végle­ges helyén készített, nem előregyártott vasbe­tonszerkezet (váz, födém stb.)

MONOPTEROSZ (gör.): ókori gör. v. róm. kör alaprajzú templom, amelyet egy sor oszlop övez. A ren. is alkalmazta, a b. és a romantikus építészet kisméretű kerti épületként vette át. (->gloriette)

MONOSTOR (gör.—lat.): a szó eredetileg zárt sze’rvéz&tHegysége^alko.tó -^kolostort jelentett. Később többnyireminden’blyan egyházi együt­tesre alkalmazták, ahol templom mellett közös életet élő papi v. szerzetesi testület is működött (pl. székeskáptalan). A 13. sz.-tól kezdve a szó használata egyre inkább kiszorult. A mai ma­gyar művészettörténeti irodalom elsősorban az Árpád-kori királyi v. családi alapítású kolosto­rokra alkalmazza.

MORESZK: -tmaureszk

MORFOLÓGIA: ->alaktan

MOTÍVUM (a lat. movere = mozgatni szóból): jellegzetes, rendszeresen alkalmazott díszítő­elem. Tágabb értelmezésben olyan forma v. formakapcsolat, amelyet a művész kompozí­ciójában mint összefüggő egészet használ fel és dolgoz ki. Általában a kompozíció alárendelt részleteleme, egyes esetekben azonban (konk­rét ábrázolások, másolatok, variációk stb.) az egész mű épülhet egyetlen ~ra.

MOZAIK: kisméretű elemekből álló fal-, padló- v. járdaburkolat. A ~technikát már az ókori K-en is használták. Kezdetben kavicsszemeket v. agyagszögeket illesztettek a nedves alapba. A rendszerint kocka alakú, de más (pl. szabály­talan) alakban is előállítható ~ szemeket szí­nes kő-, ill. márványfajtákból v. színes üveg­masszából vágják ki. Az utóbbit elsősorban az óker. és a bizánci művészetben használták. A ~szemekből ornamentális v. figurális felület­kompozíciókat alakítottak ki úgy, hogy — terv szerint — a kívánt kompozíciónak megfelelő rendben a frissen felhordott habarcsba ágyaz­ták azokat. (-tinkrusztáció, opus sectile)

MUDEHÁR STÍLUS, mudejár stílus: kér. szolgá­latban álló mohamedánok g. és ren. elemekkel kevert stílusa Spanyolországban

MUTULUS (lat.): a gör. dór gerendázat ->gei- sonján a -düggőlemez alsó felületét élénkítő, négyszög alakú lemez, amely az ún. cseppek­kel (->cseppdísz) van díszítve. Úgy helyezték el, hogy minden triglyphos és minden metopé ten­gelyébe 1-1 esik. (->még oszloprend)

[37/h, 63/14]

MÚZEUM (gör. musion = múzsáknak szentelt liget szóból): a kultúra valamely területéről való, megőrzésre méltó tárgyak gyűjtésével és őrzé­sével foglalkozó, azokat tudományosan feldol­gozó és kiállító intézmény, ill. annak elhelyezé­sére szolgáló épület

90

MŰEMLÉK

MŰEMLÉK: művészi v. történelmi értékű épület, építmény, épületmaradvány v. ezekhez tartozó berendezési tárgy, amely korábbi történelmi korszakok formai és szerkezeti megoldásait őr­zi. (~>még ipari műemlék)

MŰEMLÉKI HELYREÁLLÍTÁS, restaurálás: műemléképületeken végzett mindazon beavat­kozások, amelyek feltárják (-^feltárás) és hatá­sosabban érvényre juttatják az építészeti, képző- és iparművészeti alkotások esztétikai és történeti értékeit, megszüntetik a természetes avulással és a használattal járó rongálódáso­kat, károsodásokat. Szükség esetén láthatóan elkülönített -^-kiegészítést is alkalmaznak.

MŰEMLÉKVÉDELEM: alapja a műemlékek megőrzésére (-^-konzerválás) irányuló széle­sebb társadalmi igény. A múlt sz.-ban Európa- szerte ez hozta létre a műemlékek törvényes rendelkezéseken alapuló, állami védelmének szervezett formáit. Elsődleges feladata a mű­emlékek felkutatása, nyilvántartása és pusztu­lásuk, ill. károsodásuk megakadályozása. A nyilvántartott műemléki értékek növelését te­szi lehetővé a -^feltárás, -^helyreállítás és a -^-kiegészítés. (->még purizmus)

NAOSZ (gör): 1. általában a templom -+hajó\a; 2. az antik templom szentélyének elnevezése, a -+ce//a megfelelője; 3. az antik és a bizánci templom központi nagy helyisége

NAPELLENZŐ: a nyílászárókat árnyékoló és azok fölött vízszintesen elhelyezett, -tlamellák- ból álló felület, amely a fényt hősugárzás nél­kül, reflex útján engedi át.

NARTHEX (gör.): az óker. és a bizánci templo­mok előcsarnokára alkalmazott kifejezés, amely rendszerint a templom teljes szélességé­ben húzódó, annak hossztengelyére merőle­ges, homlokzatán és a templom felé egyaránt zárt, keskeny, hosszúkás teret jelöl.

NEGYED ÉS HÁROMNEGYED PÁLCATAG, to­ros: ‘A v. ³A körív keresztmetszetű építészeti díszítőtagozat

NEGYEDGÖMBBOLTOZAT: -tfélkupola

NEGYEDKÖRÍVES DONGABOLTOZAT: -tfél- dongaboltozat

NEGYEDOSZLOP: a fal plasztikus dekoráció­jaként szolgáló, valójában terhet nem hordó elem, amely a tartást és stabilitást szimbolizálja.

NÉGYEZET: négyzet alaprajzú központi tér a bazilikálisan kiemelkedő -rfőhajóés -^kereszt- hajó összemetsződésénél a kk.-i templomépíté­szetben. Mind a 4 oldalán árkádokkal megnyi­tott. A templomtéren belüli megkülönböztetett szerepét gyakran a többi boltszakaszétól eltérő lefedése is hangsúlyozza. Sok esetben ~i tor­nyot, kupolát építettek fölé, amely kiemelte a templom tömegéből. [59/d]

NÉGYEZETI TORONY: torony, amelyet a kk.-i bazilikák fő- és kereszthajójának találkozásá­ban keletkezett négyzet alakú tér (-+ négyezet) fölé emelnek.

NÉGYKARÉJ, quadrifolium (lat.): a négyzet ol­dalaira szerkesztett, egymással közvetlenül v. a négyzet sarkainak közvetítésével érintkező fél­körökből, ³/4 körívekből v. körszeletekből álló zárt geometriai idom. Alaprajzi szerkesztések­hez már az ókorban, ornamentális v. egyéb részletek kialakításához inkább csak a későbbi kk.-ban alkalmazták. Különösen gyakori a r. és a g. ablakok ->kőrácsának áttört elemeként.

NÉGYSAROKBÁSTYÁS VÁR: kerek, a 16 sz közepétől többnyire 4 oldalú, sarkain bástyák­kal ellátott erődítmény v. erődített várkastély. Utóbbi jellegzetes késő ren. típus.

NÉGYSZÖGES BORDA: lapos négyszög ke­resztmetszetű boltozati borda. A r. építészetben széles körben elterjedt. Alárendelt helyiségek lefedésére a kora g. építészetben is alkalmaz­ták.

NÉGYSZÖGES RENDSZER, a négyzethálós rendszer v. a -^kötött boltozási rendszer hibás, pontatlan megnevezése.

NYEREGTETŐ

91

NÉGYZETHÁLÓS RENDSZER, quadratura: az egyik legegyszerűbb, az ókortól napjainkig csaknem mindig használt szerkesztési séma. Legismertebb példája a r. -> kötött boltozási rendszer.

NEKROPOLISZ (gör.): a klasszikus ókorban a város falain kívül, mintegy a halottak „városa­ként” elterülő temető

NEOBAROKK ÉPÍTÉSZET, másodbarokk: a 19. sz. II. f.-nek egyik historizáló irányzata C-^historizmus), amely a 20. sz.-ban némiképp megváltozott formában jelentkezett. A -^ba­rokk építészet formáit elevenítette fel.

NEOGÓTIKUS ÉPÍTÉSZET: 19 sz.-i historizáló irányzat (-^historizmus), amelynek követői a g. felidézését tűzték ki célul. Eleinte inkább a han­gulat felkeltésére, később a kk.-i emlékek pon­tos másolására, tanulmányozására, törvény­szerűségeinek és alakítási elveinek megismeré­sére törekedtek. Rendszerint reprezentatív épü­letek (templom, városháza, kastély) megépíté­sénél alkalmazták. (-»még romantikus építé­szet)

NEOGREC STÍLUS: Franciaországban a má­sodik császárság (1852—1870) korának anti- kizáló művészeti irányzata, az ókori gör. művé­szet formáinak felelevenítése

NEOKLASSZICISTA ÉPÍTÉSZET, neoklasszi­kus építészet: a 19. sz. egyik művészeti irányza­ta, amely az ókori gör. és róm. művészet motí­vumait elevenítette fel. Szimmetriára és nyugodt arányokra törekedett, a történeti stílusok jól ismert elemeire (pl. oszloprendek) támaszkod­va világos felépítést, szabályosságot, rendet, tektonikus alakítást kívánt megvalósítani.

NEORENESZÁNSZ ÉPÍTÉSZET: 19. sz.-i histo­rizáló irányzat (-^historizmus), amelynek célja a ->reneszánsz építészet felidézése, utánzása volt. Elsősorban a palota-, bérház- és villaépíté­szetben honosodott meg. Késői szakaszába tartozik az -*École des Beaux-Arts-stílus.

NEOROMÁN ÉPÍTÉSZET: 19. sz.-i historizáló irányzat (-^historizmus), amelynek célja a -»román kori építészet felidézése, utánzása volt. Szórványosan a 20. sz.-ban is jelentkezik. Főleg azokban az országokban terjedt el, ame­lyekben a kiindulásnak tekintett r. kori építészet virágzott a kk.-ban. Első periódusában (kb. 1810—1850) az egyes motívumokat kötetlenül alkalmazták, csak később jelentkezett a tudo­mányos alaposság, a részletek és az összeállí­tás hitelességének igénye.

NÉPOLTÁR: 1. nagyobb kk.-i templomokban a zárt kanonoki v. szerzetesi ->kórus előtti, a laikus hívek számára hozzáférhető hajórész felé néző, rendszerint a Szt. Kereszt tiszteletére szentelt oltár; 2. olyan szabadon álló oltár, ahol a pap a hívek felé fordulva misézik.

NEUE SACHLICHKEIT (n. ’új tárgyilagosság’): a ->modern építészet, főleg a ->Bauhaus egyik fontos irányzatának elnevezése, amely a dísz­től, a funkción kívüli szempontoktól mentes, célszerű építészet kialakítására törekszik.

NOVECENTO (ol. ’kilencszáz’): 1. az 1900-as évek ol. elnevezése; 2. Novecento: 1922-ben létrejött ol. művészeti egyesülés. Céljául a neokl.-t tűzte ki. Az ol. fasizmus hivatalos pro­pagandaművészetévé vált.

NÖVÉNYI DÍSZÍTÉS, növényi ornamentika: a növényvilágból átvett, természethű v. stilizált elemekből álló díszítés. A -^geometrikus díszí­tés mellett az építészeti felületdekoráció legfon­tosabb motívuma (->akantusz, ->palmetta).

NYAKGYÜRÜ: az oszlop fejezetét a törzstől elválasztó, félkörös metszetű v. összetett, víz­szintes tagozat (->astragalos)

NYAKTAG, hypotrachélion: az oszlopnak köz­vetlenül a fejezet alatti része. Kiképzése v. díszí­tése révén válik el a törzstől. [63/6]

NYEREGTETŐ: 2 ferde, felül élben, gerincben összemetsződő tetősíkból álló tető. 2 végén

92

NYÍLÁSKERET

függőleges háromszögű oromfalakkal záródik. Ferde tetősíkokkal lezárt változata a kontyolt nyeregtető (-tkontyolt tető).

NYÍLÁSKERET: falnyílások kő-, műkő- v. vako­latszegélye. A keret részben tartósság, részben díszítés céljából készül. Alsó vízszintes eleme a -^könyöklő, a felső a -^szemöldök.

NYITOTT FEDÉLSZÉK: az építészeti térnek olyan — boltozat v. síkfödém nélküli — lefedé­se, amelynél a teret közvetlenül a tetőhéjazat fedi, így a tetőszerkezet belülről láthatóvá válik. Tulajdonképpen a padlástér bevonása a tér­belsőbe. Általában másodrendű épületeken fordul elő. A kk.-ban templomoknál is alkal­mazták. [109/e]

NYITOTT TIMPANON, csonka oromzat: olyan -/■timpanon, amelynek a vízszintes párkányá­ból 2felől kiinduló egyenes vonalú v. íves lezá­rása középen nem ér össze. A nyitott közép­részt rendszerint valamilyen díszítő elem (pl. címer, váza) foglalja el. Főpárkány fölött, épü­lethomlokzat lezárásaként ritkán fordul elő, in­kább nyílások fölött és berendezési tárgyakon alkalmazták. A 16. sz. végétől terjedt el, a korai b.-ban a leggyakoribb.

NYMPHAEUM, nymphaion (gör.): eredeti jelen­tése szerint a nimfák v. istenek szentélye, a hellénisztikus és a róm. korban források és kutak szobrokkal, mozaikokkal díszített építé­szeti kerete. Olykor grottaszerű kiképzésűek, oszlopos körtemplomok. A b. is alkalmazta kertdíszítés gyanánt.

NYOMÓFESZÜLTSÉG: az a legnagyobb fe­szültség, amelyet az anyag nyomás hatására károsodás nélkül elvisel.

NYOMÓSZILÁRDSÁG: az a legnagyobb nyo­móerő, amelyet az anyag törés, repedés nélkül elvisel.

OBELISZK (lat. obeliscus): négyszögletes, fel­felé keskenyedő, csúcsban végződő kőoszlop.

Eredetileg óegyiptomi napszimbólum, amely­nek csúcsát gyakran arannyal borították, tör­zsére feliratokat (naphimnuszokat stb.) véstek.

OCCIDENTATIO (a lat. occidens = nyugat szóból): általában a vértanúk kultuszát szolgá­ló templom Ny—K-i (tehát a többi templomé­val ellentétes) irányú tájolása

OCULUS: -^ökörszem

ÓDEION (gör.): elsősorban zenei előadások számára épített, fedett ókori épület. A róm. odeumok az i. e. 1. sz.-tól színházépületek.

ÓKERESZTÉNY ÉPÍTÉSZET: a késői antik épí­tészetnek a korai kér. vallási és közösségi igé­nyeinek szolgálatában kialakult építészete, a kk.-i építészet közvetlen előzménye. Különösen a K-róm. birodalomban éles határ nélkül ment át a 6. sz.-ban a -^bizánci építészetbe. Kezdeti szakaszában fő feladatai a korai kér. közössé­gek céljait szolgáló épületek, a mártírkultusszal

109. ókeresztény bazilika

a: főhajó

b: mellékhajó

c: bazilikális ablaksor

d: gá’dorfal

e: nyitott fedélszék

f: apszis

OPEION

93

kapcsolatos építmények emelése katakombák­ban v. temetőkben. 313 (a milánói ediktum) után kezdődött a róm. monumentális építészet épülettípusainak alkalmazása a kér. céljaira. A főbb típusok: az antik profán bazilikából, ill. paloták termeiből kialakuló -^bazilika; a már­tírkultusz szolgálatában álló, centrális felépíté­sű ->mártírium, amelynek formája a baptisteri- umok (-tkeresztelőkápolna) típusát is megha­tározza; s a mindig központi ->confessióva\ rendelkező temetői bazilika. A Nagy Konstan- tin-kori kezdetek után a 4. sz. végétől az ~nek számos, sajátos helyi változata alakult ki Euró­pa, Kisázsia és É-Afrika egyes területein. [109]

OKTASTYLOS (gör. ’nyolcoszlopos’): homlok­zatain öoszlopos ókori templomtípus. Az ókori gör. építészetben általában a ->dipterosz és a ->pszeudodipterosz elrendezésű templomokon fordult elő.

OKTOGON (gör. ‘nyolcszög’): 8szög alaprajzú, centrális épületek, épületrészek, terek

OLASZBÁSTYA: nagy kiterjedésű, a várfallal megegyező magasságú, annak vonalából az 5szög 4 oldalával kiszögellő védőmű (->még füles bástya)

OLASZFOK: a 16—17. sz.-i magyar nyelvben a ren.-ipártázat neve

OLDALHAJÓ: többhajós épületekben a -ufó­hajót kísérő, közrefogó, azzal párhuzamos tér­részek. Bazilikális épületek ~it ->mellékhajó- nak nevezzük.

OLDALHOMLOKZAT: egységes nézetre kom­ponált épület kevésbé díszes kialakítású mel­lékhomlokzata, amelynek rendszerint bejárata is van.

OLDALKÁPOLNA: a hosszanti elrendezésű templomtér v. az oldalhajó oldalfalaiból, rend­szerint a támrendszer közeiben nyíló ->kápol- na. Liturgiái okokból a késői kk.-tól kezdve gyakori az ~k sorainak alkalmazása.

OLDALNYOMÁS, boltnyomás: a -^boltozat tartóelemeire a szerkezet függőleges irányban átadott súlyán kívül ható nyomóerő, amelynek nagysága a boltozat súlyától és formájától függ. Káros hatásának megelőzésére megha­tározott támasztószerkezetek szükségesek, (-►még támív, támpillér, támrendszer)

OLLÓ VÉDŐMŰ: rendszerint földből épített, ki­felé szélesedő, elöl ék alakban megtört alapraj­zú elővédmű. A kettős ollónál az ék alakú törés megkettőződik azáltal, hogy középre ék alak­ban kiugró rész kerül. [110]

110. olló védömü és kettős olló

OLTÁR: emelvény az áldozat bemutatására. Az antik kő~t szabad ég alatt, többnyire a temp­lom előtt helyezték el. A kát. oltár a 3. sz. óta ereklyét foglal magába. Fő részei a mensa (ol­tárasztal), oltárelő (antependium), alépítmény (stipes) és az ereklyetartó (sepulcrum), felépít­ménye a mensa felett cibóriumból, baldachin- ból, kősátorból áll.

OMAJJÁD-ÉPÍTÉSZET: az ar. uralom alatt álló Spanyolország építészete a 7—10. sz.-ban. Jellemző épülettípusa a nyílt mecsetudvar, a -tmihráb és a ->minaret. Jellegzetessége a gazdag márvány-, lüszter-, mozaik- és stukkó­díszítés.

OPEION (gör.): eredetileg az ókori gör. építé­szetben a tető központi, áttört, általában ki­emelt része, amelyen keresztül az épület belső tere fényt kapott. Később a ->kupola záradé­kán nyitott kerek világítónyílás. (->lanterna)

94

OPISZTHODOMOSZ

OPISZTHODOMOSZ (gör.): az ókori gör. temp­lom ->naosza mögötti helyiség. Lényegében a -tpronaosz megismétlése, amelyet többnyire csak kívülről lehetett megközelíteni. Az ~t néha -tadyton értelemben is használják. [111]

111. opiszthodomosz

OPPIDUM (lat.): 1. az ókorban erődített hely v. település; 2. a róm. -tcircusok. kifutóállásai melletti torony; 3. a késő kk.-i és az újkori ma­gyarországi latin terminológiában a földesúri tulajdonban álló mezővárosok gyűjtőneve

OPUS CAEMENTICUM (lat); viszonylag kis­méretű, megdolgozatlan kövekből, bő ha­barccsal készített, ún. öntött falazat az ókori róm.-aknál

OPUS DIAMICTUM (lat.): ókori róm. falazat, amelyben a 2 falsík között nincsenek harántirá­nyú átkötések.

OPUS EMPLECTUM: -^töltött fal

OPUS INCERTUM, opus antlquum (lat.): meg- munkálatlan v. csak.kevéssé megdolgozott kö­vekből készített, habarccsal kötött, szabályta­lan hézagvonalú ókori róm. falazat

OPUS MIXTUM: -tvegyes falazat

OPUS QUADRATUM (lat.): szabályos, négy­szögletes hasáb formájúra faragott ->kváder- kövekből álló ókori róm. falazat

OPUS RETICULATUM (lat.): ferde, hálós hé­zagvonalú, sima felületű, ókori róm. falazat,

amelyet négyzet v. szabályos sokszög alakú, rendszerint különböző színű kövekből alakíta­nak ki.

OPUS RUSTICUM (lat.): a látható felületükön megmunkálatlan, kidomborodó -tkváderkö- vekből álló falfelület (-»még rusztika)

OPUS SECTILE (lat.): geometrikus v. más (figu­rális, növényi stb.) alakúra formált, rendszerint színes márványlapokból álló padló- v. falbur­kolat. Berakásos technikával is előállítható (->inkrusztáció); ebben az esetben bármilyen kőfelületet díszíthet. Tulajdonképpen a ->mo- za/ktechnika egyik válfaja, amelyet elsősorban Itáliában alkalmaztak.

OPUS SPICATUM: ->halszálkamintás falazat

ÓRAÍVES PÁRKÁNY: a toronyóra v. helye fö­lött ívesen megtört toronyfőpárkány

ORATÓRIUM (lat. oratio = imádság szóból): 1. önálló kápolna, plébániatemplomoknál ala­csonyabb jogállással; 2. újkori templomokban elkülönített, gyakran a sekrestye fölötti emele­ten kialakított helyiség, a szentélybe nyíló ab­lakkal, rendszerint a kegyúr és családja számá­ra

ORGANIKUS ÉPÍTÉSZET: általában építészeti felfogás, amely az emberi test arányrendszeré­ből indul ki. Ebben az értelemben beszélnek ~ ról a gör., a róm. és a ren. építészetben. — A modern építészetben elsősorban az F. L. Wright (1869—1959) elméleti és gyakorlati munkáiból leszűrt elveket nevezik így.

ÓRIÁS OSZLOPREND: 2 v. több szintet össze­kapcsoló oszlop-, ill. pillérrendszer homlokza­tok tagolására

ORIENTÁLÁS, orientatio: -tkeletelés

ORKESZTRA, orchestra (gör.): 1. a kórus kör alaprajzú helye az ókori gör. -^színházban. A lépcsőzetes nézőtér (theatron) patkó alak­ban veszi körül, szabadon maradó részén pe­

OSZLOPGYŰRŰ

95

dig a ->szkéné zárja le; 2. a mai színházban a színpad előtti mélyített tér a zenekar részére

ORNAMENTIKA (lat. ornare = díszíteni szó­ból): általában a művészi díszítés legősibb for­mája, építészetben az épület egyes részeinek felületét díszítő elemek együttese. Főbb formái a geometrikus, a növényi és az állati. [112]

OROMCSÚCS: az -^oromzat, ill. a -^timpanon egymással szemközt fekvő 2 ferde élének felső összemetsződése

OROMDÍSZ: az oromfal csúcsát v. indításait hangsúlyozó, szabadon kiemelkedő, körplasz­tikus dísz (-►még akrotérion)

OROMFAL: a nyeregtető végeit lezáró fal (-►még oromzat). Legegyszerűbb formája a tető keresztmetszetét követő 3szög, de lehet a tetősíkon túlemelkedő íves, tört vonalú, lépcsős is (-^lépcsőzetes oromfal).

OROMGERENDA: -^szelemen

OROMZAT: tágabb értelemben vett -^oromfal. Ide tartoznak az ereszes homlokzatok gyakran rizalitos kiugratással is hangsúlyozott rövidebb szakaszait koronázó, kiemelkedő falmezők (orommező), valamint a nyíláskeretelések v. másfajta épülettagozatok oromfalra emlékezte­tő formájú lezárásai is. (->még pedimentum)

[13/7]

OROMZATI ABLAK: oromfalban elhelyezkedő, gyakran kör alakú v. ovális ablak

ORRTAG: orrhoz hasonlóan kinyúló g. forma­elem. 1. Pálcatagok tengelyében kinyúló lemez; 2. egymással szomszédos karéjos -tkőrács- elemek közös, szabad pálcát alkotó csúcsa

OSSARIUM: -^csontház

OSZLOP: kör alaprajzú, függőleges alátá­masztó elem. Anyaga lehet faragott kő, fa, tég­la, falazat, acél v. vasbeton.

OSZLOPCSARNOK, oszlopos előcsarnok, sztoa: 1 v. több oszlopsorral körülvett terem v. folyosó, amelynek mennyezetét az oszlopok tartják, (-►még hypostylos, pronaosz, peristyli- um, kolonnád)

OSZLOPDOB: az oszloptörzs henger v. korong alakú része

OSZLOPFÖ, fejezet, capitellum (lat. ‘fejecske’): az oszlop felső, koronázó része az oszloptörzs és a gerendázat k. A terhet közvetíti a gerendá- zatról a kisebb keresztmetszetű oszloptörzsre, ezért alakja erőtani okok miatt lefelé keskenye- dő, és négyszögből kör alaprajzba vezet át.

[115/5/e]

OSZLOPGYŰRŰ, torus (lat.): az oszloplábazat­nak félkör keresztmetszetű, rendszerint orna­mentikával díszített tagozata [113/b]

113. oszlopgyürű a: kannelura b: oszlopgyűrű c: horony d: talplemez

96

OSZLOPHORONY

OSZLOPHORONY, trochilus (gör.): az oszlop lábazatán a 2 oszlopgyűrű k.-i homorú tago­zat [113/c]

OSZLOPKÖTEG: egy középső mag köré cso­portosított ¹/z v. ³/< oszlopokból képzett, össze­tett oszlop

OSZLOPKÖZ: 2 szomszédos oszlop k. vízszin­tesen mért távolság [114]

114. oszlopköz

OSZLOPLÁB, oszloplábazat: az oszloptörzs alatti, annál nagyobb keresztmetszetű rész (-►még bázis) [115/5/a]

OSZLOPNYAK: a törzs és a fejezet találkozási helye

OSZLOPREND: a klasszikus építőművészet alapfogalma, az építészet elemeinek olyan ösz- szefüggő rendszere, amely az egyes tagozatok (~>bázis, oszloptörzs, fejezet) szerves arányait állapítja meg. Mivel az ~eket a klasszikus ha­gyomány az -^emberi arányokra vezeti vissza, fajtáik is jellemtípusokat követnek, s műfajok­hoz, ill. kifejezésmódokhoz (komoly-tragikus; köznapi-komikus; paraszti-szatirikus) alkal­mazkodnak. Alaptípusai a görög ~ek: -+dór oszloprend, ->ión oszloprend, -+korinthoszi oszloprend, kompozit oszloprend. Alapformáik oszlopos-gerendázatos szerkezetekre vonat­koznak, további variációik falazott v. több szin­tes homlokzati rendszerekhez való alkalmazá­suk során keletkeztek (féloszlop, colosseum- motívum, óriás ~ stb.). [115]

OSZLOPSZÉK: -^piedesztál

OSZLOPTÖRZS: az oszlop lábazata és fejezete k.-i, kör keresztmetszetű, hengeres teste

[37/a, 115/5/b]

OSZTÓPÁRKÁNY: -> övpárkány

OSZTÓSUDÁR: g. ablakok merevítésére és üvegének rögzítésére szolgáló, ennek megfele­lő profillal, a béllet legbelső részével azonosan kiképzett, függőleges tagozat.

OTTOCENTO (ol. ’nyolcszáz’): az 1800-as évek, a 19. sz. művészete

ÖKÖRSZEM, oculus (lat.): főként a b. épületek attikaemeletén alkalmazott, általában díszes keretelésű kerek v. ovális ablak

ÖNTÖTT FALAZAT: ->opus caementicum

ÖREGTORONY: többnyire a vár legjobban védhető pontján álló torony. A lakótoronynál kisebb alapterületű, falvastagsága is cseké­lyebb, és csak az őrség tartózkodására, ill. utol­só menedékül szolgált.

ŐRTORONY: vár- v. városfal magas tornya, amelynek ablakaiból, lapos tetejéről v. a tor­nyot körülfutó folyosóról a környéket szemmel lehet tartani.

ÖVPÁRKÁNY, osztópárkány, választópárkány: az emeleteket v. a homlokzat eltérő kiképzésű részeit egymástól elválasztó, alárendelt, rend­szerint nem teljes, csak a ->geiszonna\ v. an­nak zárótagozatával ellátott -> párkány. A homlokzat teljes szélességében húzódik.

PADLÓMOZAIK: mozaik

PADLŐTÉGLA: a téglapadló alapeleme. Hosz- szúkás, négyzetes, szabályos sokszögű v. a mintázatnak megfelelő alakú. Lehet negatívba préseléssel előállított plasztikus v. bemélyített mintájú, de elterjedtek a majolika ~k is.

PADLÓZAT: az épület belső helyiségeit fedő, kopásnak ellenálló réteg. Anyaga szerint meg-

PALATÍNUS-STÍLUS

97

különböztethetünk meleg- és hidegpadlózatot. Előbbiek általában fából, utóbbiak kőlapokból, kőmozaikból, műkő elemekből v. öntött kivitel­ben habarcsból, betonból, műkőből készülnek.

PAGODA (szanszkrit, portugál közvetítéssel): buddhista kultikus épület ereklyék őrzésére. Eredete az indiai ->sztupa, neve is indiai szó eltorzítása. Szögletes alaprajzú, többemeletes, ívelt tetős, toronyszerű formája lakó- és őrtor­nyokból fejlődött ki Kínában és K-Ázsiában az időszámításunk kezdete körüli időben.

PALAESTRA, palaistra (gör.): szúkebb értelem­ben birkózóiskola, ill. gyakorlótér neve az antik gör.-öknél. Tágabb értelemben a -tgymnasion oszlopos folyosóval szegélyezett, nyitott udva­ra. Gyakran a gymnasionnal azonos értelmű.

PALÁNKVÁR: gerendákból, cölöpökből, vesz- szőfonadék közé döngölt földből épített erődít­mény

PALATÍNUS-STÍLUS (a lat. palatínus = nádor szóból): a magyarországi ki. építészet régebbi elnevezése az irányzat egyik pártfogójáról, Jó­zsef nádorról (1776—1847)

98

PALATIUM

PALATIUM (lat., a római császárok lakóhelyé­nek, a Palatínus- dombnak a nevéből): palota. A kk.-i építészetben általában uralkodó székhe­lye. Legfontosabb része egy hosszanti elrende­zésű terem.

PÁLCATAG, pálca: domború, rendszerint körív profilú, vékonyabb építészeti tagolóelem. A -> profil körívének mértéke szerint lehet ¹/», ¹/z, ³A ~. [61/3]

PALISSADE: ->cölöpgát

PALLADIANIZMUS: az A. Palladio (1508— 1580) által kialakított stílust utánzó, v. annak hatását magán viselő építészeti irányzat, amely a 17. sz. e.-től Angliában, később másutt is virágzott.

PALLADIO-MOTÍVUM: hármas nyílás. Egy kö­zépső, szélesebb, félköríves lezárású és 2 szél­ső, keskenyebb, az ív vállmagasságában egye­nesen lezárt nyílásból áll, amelyeket oszlopok v. pillérek választanak el egymástól. Alkalmazá­sa A. Palladio (1508—1580) építészete nyo­mán terjedt el.

PALMETTA (ol. ’pálmácska’): pálmafát v. -leve­let utánzó, álló, szimmetrikus díszítőmotívum. K-i minták nyomán mind önállóan (->akrotéri- onokon), mind frízzé kapcsolva, az antik építé­szeti dekoráció gyakori eleme. A kk.-i ornamen­tikának is egyik legkedveltebb alapmotívuma.

[116]

116. palmetta

PALOTA: urasági lakóhely céljára szolgáló, reprezentatív épület v. épületcsoport (->még palatium}

PALOTAKÁPOLNA: különleges egyházi kivált­ság és engedély alapján, feudális urak lakásá­hoz épített magánkápolna

PÁLYÁZAT: -^tervpályázat

PANEL: 1. faburkolatú fal 1—1 négyszögletes felületrésze, mezője; 2. nagyméretű, előregyár­tóit fal- v. födémelem

PANNÓ, panneau (fr.): keretezett, díszített fal­mező v. falra alkalmazott, keretbe foglalt egyéb díszítmény, olykor a nagyobb méretű falburko­lat egy keretezett eleme.

PANTHEON (gör.): 1. az összes isteneknek szentelt templom az antik építészetben; 2. egy nemzet elhunyt nagyjainak kultuszhelyéül szánt épület v. építészeti tér

PAPIRUSZFEJEZET: ókori egyiptomi fejezettí­pus a papirusznád leveleinek és virágának mo­tívumaival

PARAPET: mellvéd, fal, ma különösen -^ablak­mellvéd, az ablakkönyöklő és a padló k.-i fala­zat

PARASZKÉNION, paraskénion (gör.): az ókori gör. -> szín házban a -»szkéné-falnak az -+or- kesztrába nyúló szárnya.

PARK (lat.): nagyméretű, mesterségesen kiala­kított, füves, bokros, fás terület, amelyet gyak­ran szobrokkal, medencékkel, szökőkutakkal díszítenek.

PÁRKÁNY, párkányzat: általában az épület fal­felületeinek minden vízszintes, egyes esetekben ferde plasztikus tagolóeleme. Szerepe az eső távoltartása, valamint az építészeti tagozatok összefogása. Helyzete szerint lehet -^koroná­zó párkány, -tövpárkány, -tkönyöklőpárkány, -lábazati párkány, ->szemöldökpárkány, -tvállpárkány. [115/5/j]

PÁRKÁNYKONZOL: a párkány függőlemezét alátámasztó gyámkő

PERSPEKTÍVA

99

PARKETTA: kisebb, szabályos geometrikus alakúra vágott elemekből különféle mintájúra rakott keményfa padlóburkolat

PARLATÓRIUM (lat parlare = beszélni szó­ból): a kk.-i kolostorok társalgóhelyisége, rend­szerint az épületegyüttes K-i szárnyában

PÁRNATAG, echinus: a ->ctór oszlopfő kiduz­zadó része, amely összekötő tag a fedőlap (abakusz) és az oszlop k. Alsó részén -^gyű­rűk tagolják. A korai időkben a ~ erősen duz­zadt és messzire kinyúló volt, a klasszikus idők­ben feszesebb és megmerevedett, míg a késői korban alakja a csonkakúphoz közelített.

[37/b, 63/7]

PÁRTÁZAT, merlatúra: a városépítészetben a falak karimáján kialakított, lőrésekkel áttört, tört körvonalú mellvéd. Alkalmazták pusztán díszítő célzattal is. 16—17. sz.-i m. elnevezése: olaszfok. (->még pártázatos reneszánsz)

PÁRTÁZATOS RENESZÁNSZ: a közép­európai késői ren. építészet egy áramlatának megjelölése, különösen a régebbi m. szakiro­dalomban. Lakóházak, várkastélyok, templom­tornyok homlokzatainak, attikáinak, oromfalai­nak -^pártázatos lezárása jellemzi. Széles kör­ben elterjedt Magyarország, Lengyelország, Csehország, Németország 16—17. sz.-i építé­szetében. Olykor ->sgraffito is díszíti.

PARTERRE (fr.): 1. földszint; 2. színházban a nézőtér földszinti része; 3. épületek előtt kialakí­tott sík parkterület, geometrikusán elrendezett gyepfelületekkel és virágágyakkal

PASSAGE (fr.): általában fedett, utcaszerű át­járó, épületek földszintjén, kétoldalt üzletekkel

PASTOFÓRIUM (gör.): 1. eredetileg istenszo­bor felállítására szolgáló -»cella; 2. az óker. és a bizánci építészetben Szíriában kialakult mel­léktér az áldozat előkészítésére (protheszisz), a papság felkészülésére (-tdiakonikon); 3. a m. szakirodalomban tévesen szentségfülke, -* szentségház értelemben is használatos.

PATICSFAL: sárral tapasztott fal, amelynek magja földbe ásott karók közé font vesszőfo­nat, sövény

PATIO (sp.): szökőkúttal ellátott, kertes belső udvar a sp. lakóházakban. Mór hatásra alakult ki.

PATKÓÍV: az iszlám építészet egyik jellegzetes eleme, kerek v. csúcsíves záradékú ³A körívből áll. Több változata van.

PAVILON, pavillon (fr.): eredetileg sátor, sátor­épület. Kisméretű, egyterű, szabadon álló, könnyed, földszintes építmény (-tkerti pavilon, zene-, újság-, kórház-, kiállítási ~) v. nagyobb épület végéhez, közepéhez csatlakozó, olykor áttört szerkezetű kis kiugró épület, (->még per­gola)

PEDIMENTUM: az antik épület -^oromzata, amely a timpanonból és a párkányból, valamint a hozzá tartozó díszekből áll.

PENDENTIF: ->csegely

PENTASTYLOS (gör. ’ötoszlopos’): véghom­lokzatain 5osz!opos ókori gör. templom. Ritka típus.

PERGOLA (ol.): 1. 2 v. több oldalról nyitott ->pavilon; 2. kúszónövényekkel befuttatott osz­lopos lugas¹, ill. szabad tornác

PERIPTEROSZ (gör.): antik templomtípus, amelyben a —>ce//át mind a 4 oldalról 1 sor oszloppal szegélyezett folyosó veszi körül.

PERISTYLIUM, perisztülion (gör.): oszlopokkal körülvett tér, elsősorban az ókori lakóházak oszlopos folyosókkal körülvett belső udvara. Néha az épületet körülvevő oszlopsort is neve­zik ~nak. [16/g]

PERPENDICULAR STYLE: függélyes stílus

PERSPEKTÍVA (lat. perspicere = átlát, áttekint szóból): tágabb értelemben annyi mint optika,

100 .

PERZSA OSZLOP

117. perspektíva

a látás törvényszerűségei. Szűkebb értelemben az optikai törvényszerűségeknek megfelelően, a tárgyak térbeliségét érzékeltető sík ábrázolás geometriai szerkesztéseinek gyűjtőneve. Az épí­tészetben a ~ törvényszerűségeinek alkalma­zása az antikvitás óta szokásos: 1. épülethom­lokzatok v. épületrészek optikai torzulásának korrekciójára; 2. bizonyos korszakokban az épület elrendezésében v. képzőművészeti esz­közökkel (pl. szobrászat, falfestészet) történő díszítésében illuzionisztikus térhatás elérésére (-+architektúrafestészet, látszati tér). [117]

PERZSA OSZLOP: az óperzsa építészet jelleg­zetes oszloptípusa. A kannelurás oszloptörzs magas lábazaton áll. Az oszlopfőt 2, egymás­nak hátat fordító oroszlángriff- v. bikatest képe­zi, amelyek k. keresztgerenda van.

PIANO NOBILE: -^főemelet

PIAZZA (ol. ‘tér’): az itáliai városok többnyire 4szög alaprajzú főtere. Általánosítva így neve­zik a 4 oldalról épületekkel körülvett, olaszos hangulatú városi tereket is.

PIEDESZTÁL (fr.): 1. szűkebb értelemben osz­lopszék. A róm. építészetben az oszlopok alá helyezett négyzethasáb alakú elem lábazati és zárótagozatokkal; 2. tágabb értelemben min­den talapzat, amelyen építészeti támaszt v. szobrot helyeznek el.

PIKKELYDÍSZ: építészeti díszítőmotívum a hal­pikkelyhez hasonló elemekből. Frízdíszítmény­ként a leggyakoribb, de előfordul oszloptörzse­ken is. Lemezszerű eleme a pikkelylemez.

PILASZTER: -> fal pillér

PILASZTERDÍSZ: pilasztertörzs homlokolda­lán mélyített, keretezett tükörben alkalmazott díszítmény. Jellegzetes motívumai függőleges tengelyre szimmetrikusan elrendezett levelek, indák, virágok, gyümölcsök, füzérek v. emblé­mák. Elsősorban a ren.-ban alkalmazták.

PILLÉR: 4szög v. sokszög keresztmetszetű, szabadon álló, függőleges támasz, amelynek az oszlophoz hasonlóan fejezete és lábazata van (->még falpillér). [118]

118. pillér

PÓDIUM

101

PILLÉRFÖ, pillérfejezet: a pillér keresztmetsze­tének megfelelően, az oszlopfő formáival kiala­kított fejezet

PILLÉRKÖTEG, kötegpillér: a r. és a g. építé­szetben szokásos összetett pillérforma, amely 4szögű v. sokszögű pillérmagból és az oldalá­hoz csatlakozó, a boltozati bordákat alátá­masztó % v. ³/» oszlopokból áll. [119]

PILLÉRMAG: a pillérköteg % és ³A oszlopok­kal körülvett, általában 4- v. sokszög kereszt­metszetű része

PILON, pylon (gör.): 1. 4szögletes alapú, felfelé keskenyedő falú, hatalmas méretű kapuépít­

mény, amely az ókori egyiptomi templomok be­járatát 2oldalt szegélyezte. Homlokzatán álta­lában 4 zászlótartó fülkét alakítottak ki. A szen­télyhez vezető utat gyakran egymás mögött elhelyezett ~ok szegélyezik. 2. -tfüggőhidak láncait, ill. kábeleit tartó kapuzatszerű pillér

PIRAMIS: ókori egyiptomi, gúla alakú, monu­mentális, többnyire uralkodói sírépítmény. Magja a királysír kamrája, amelyhez rejtett be­járatú lejtős folyosó vezet. A kamra bejáratát a temetés után elfalazfák. Kincseskamra is tarto­zott hozzá, (-♦még lépcsős piramis)

PISCINA (lat. ‘halastó’): 1. a római thermák vízmedencéje; 2. a korai kér. egyházi építészet­ben a ->keresztelőkápolna alámerítéses ke­resztelésre készült víztartó medencéje (keresz­telőmedence); 3. a templom szentélyében, az oltár melletti D-i falban levő fülke, amelyben a pap kezének és a szertartáshoz használt edé­nyeknek a lemosására szolgáló kis medence van.

PISLOGÓABLAK: olyan kisméretű tetőablak, amelyet a tető felülről hullámvonalasán kere­tez.

PITTORESZK: 1. épületfelületen a megvilágított és a homályban hagyott részek keltette hatás, amit kiemelkedő és bemélyedő elemek váltoga­tásával érnek el; 2. 18. sz.-i kertek jelzője, ame­lyeket külöhféle stílusú építményekkel tesznek változatossá.

PLATERESZK STÍLUS: mór, antik és g. elemek­ből kialakult, a késő g.-ból a ren.-ba átvezető épületdíszítő stílus a 15—16. sz.-i sp. építé­szetben

PLINTHOSZ: -rtalplemez

PÓDIUM (gör.): 1. épület kiemelésére szánt, ókori eredetű, függőleges oldalú alépítmény; 2. az ókori róm. templomok etruszkoktól átvett jellegzetes alépítménye lábazati és zárópár­kánnyal, a templom bejárati véghomlokzata előtti oldalán lépcsőzettel

102

POLIGONÁLIS SZENTÉLY

POLIGONÁLIS SZENTÉLY: sokszögű alapraj­zú, fallal záródó -^szentély (-♦még szentélyzá­ródás)

POLIKRÓMIA (gör.): az építőanyagok termé­szetes színéből v. a falak festéséből eredő szín­hatás, az építészeti felületképzés fontos ténye­zője. Egyes stíluskorszakaiban az anyagszerű­ségtől az illuzionisztikus hatásokonát a képző­művészeti jellegű falfestészeti ábrázolásig igen különböző elvek és törvényszerűségek érvé­nyesülnek.

POROSZSÜVEG-BOLTOZAT: kb. 1 m tengely­távolságban kiosztott lapos szegmensívű, többnyire I-keresztmetszetű (vas)gerendák k.-i -> dongaboltozat. A 2—3 cm ívmagasságú boltmezők alulról vízszintes síkúra vakolhatók, így ezek sorával síkmennyezet alakítható ki.

PORTA (lat. ‘kapu’): 1. -+kapu; 2. nagyobb lakóépületek, középületek kapusfülkével kiala­kított főbejárata; 3. parasztudvar, ház, főleg paraszti ház a körülötte levő gazdasági épüle­tekkel, udvarral, kerttel; 4. „Magas Porta”, a török nagyvezír székhelye

PORTÁLÉ (lat. porta = kapu szóból): kapuzat, templomok, középületek és paloták díszes ke- retelésű főbejárata. Ma a köznyelvben többnyi­re boltok, üzletek bejárati és kirakati nyílásai­nak kiképzését nevezik így.

PORTICUS, portikusz: -»tornác

POSZTAMENS, posztamentum: talapzat szo­bor, váza v. oszlop számára

POSZTÓCSARNOK: a posztócéhek székháza, amelyben raktár- és elárusítóhelyiségek, vala­mint a társas összejövetelek céljaira szolgáló termek voltak.

PRAETÓRIUM: 1. parancsnoki épület v. sátor a róm. tábor közepén; 2. helytartói épület a provinciák fővárosában

PRESBITÉRIUM, presbyterium: -^szentély

PROFIL: az építészeti tagozat keresztmetsze­tének körvonala.

PROFILÁLT: tagozott

PROFILTÉGLA: ->idomtégla

PRONAOSZ: az ókori gör. templom ->ce//ájá- nak (naosz) falnyúlványokkal, antepillérekkel közrefogott, ezek k. gyakran oszlopokkal v. be­járattal áttört fallal határolt oszlopcsarnoka.

PROPORCIÓ, proportio: ->arány

PROPÜLAIA, propylaia (gör.): ókori gör. kapu­épület, bejárati csarnok [120]

PROSZKÉNION (gör.): az ókori g. ->színház- épület -> szkénéje előtti, oszlopokon álló emel­vény, eredetileg talán a színészi játék háttere. Legkésőbb az i. e. 2. sz.-tól a színészek a ~on játszottak. [121]

121. proszkénion

PSZEUDOPROSZTILOSZ

103

PROSZTILOSZ, prostylos (gör.): antik temp­lomtípus, amelynek csak a főhomlokzatát ta­golják oszlopok (->még pszeudoprosztilosz)

[122]

PROTHESZISZ: -rpastofórium

PROTODÓR OSZLOP: ókori egyiptomi oszlop­típus, amelyet vájatos (kannelurázott) törzsé­vel, -^abakuszra emlékeztető fejezetével a gör. dór oszlop elődjének tartanak [115/1]

PROTORENESZÁNSZ, előreneszánsz: klasszi­kus antik formák megjelenése a ren. előtti építé­szetben

PSZEUDOBAZILIKA: ->álbazilikális elrende­zés

PSZEUDODIPTEROSZ (gör.): olyan templom, amelynek ->ce//ája és egyetlen körülfutó osz­lopsora k. akkora a távolság, mint a -tdipte- rosznál, és az épületrészek k. egy második osz­lopsor is elhelyezhető lett volna.

PSZEUDOKLASSZIKUS: álklasszikus, a klasz- szikus gör. és róm. emlékek erőtlen, csupán formai jegyeket átvevő utánzataira használt ki­fejezés

PSZEUDOOPISZTHODOMOSZ (gör): ritka gör. templomtípus, amelynél az -»opiszthodo- mosz nélküli naosz (cella) hátsó homlokzatát antepillérek és közöttük % oszlopok tagolják.

PSZEUDOPERIPTEROSZ: (gör ): antik temp­lomtípus, amelynél a naoszt nem veszi körül szabadon álló oszlopokkal határolt folyosó (pteron). Ehelyett 7z oszlopok tagolják homlok­zatait. Ritka típus.

PSZEUDOPROSZTILOSZ, pseudoprostylos (gör.): antik templomtípus, amelynél a főhom­lokzatok szabadon álló oszlopsora (-tproszti- losz) helyett a naosz homlokfalát ¹/z oszlopok tagolják.

104

PTEROMA

PTEROMA, pteron (gör.): az ókori gör. temp­lom ->ce//ája és oszlopsora k.-i felület

PURIZMUS (lat. purus = tiszta szóból): 1. a teljes „stílustisztaságra” törekvő irányzat a -> műemlékvédelemben; 2. a „tiszta művészet” mozgalma, amelyet A. Ozenfant (1886—1966) kezdeményezett és Le Corbusier-vel (1887— 1965) propagált.

PYLON: -> pilon

QUADRATURA: 1. -»négyzethálós rendszer; 2. kolostornégyszög: a kolostor 3 szárnya és a templom által közrezárt, ->kerengőve\ övezett udvara. A szerzetesek számára fenntartott.terü- let.

QUADRIFÓLIUM: -> négy karéj

QUATTROCENTO (ol. ‘négyszáz’): az 1400-as évek, a 15. sz. olasz elnevezése; a művészettör­ténetben az itáliai kora ren.

QUEEN ANNE STYLE: ->Anna-stílus

QUEEN ELIZABETH STYLE: ->Erzsébet-stílus

RABICFAL: sodronyhálóra csapott, gipszha­barcsból v. sejttéglából álló, könnyű, vékony fal

RÁMPA: 1. lépcsőt helyettesítő, meneteles lejté­sű feljárat a szintkülönbségek áthidalására; 2. lépcsőkorlát; 3. várfalak erősítésére szolgáló belső földtöltés

RASZTER: általában négyzetes v. 4szöges szerkesztési vonalhálórendszer, választott mo­dul alapmérettel. Tervezési segédeszköz, amellyel a ~ csomópontjai és vonalai szerint oldják meg az alaprajzi elrendezést és a szerke­zeti elemek kiosztását.

RAVELIN (fr.), rivellino (ol.): elősánc, a várfal előtt, rendszerint bástyák közé helyezett sánc­árok

REDŐNY: ablakra, ajtóra szerelhető, felhúzha­tó és leereszthető, többnyire fából, újabban műanyagból készült sötétítő berendezés

REDŐS OSZLOPFÖ: a bizánci és a r. építészet­ben használatos ->kockafe/ezet-típus, amely­nek alsó, gömbölyű felületét barázdák tagolják.

REDUT, redoute: 1. bástyaszerű, különálló erődrész; 2. zenés, táncos ünnepségek tartásá­ra szolgáló, reprezentatív épület (vigadó)

REFEKTÓRIUM, refectorium (lat.): kolostorok étkezőterme, a -»káptalanterem és a -*dormi- tórium után a harmadik legnagyobb helyiség. Berendezéséhez kézmosó és felolvasó is tarto­zik.

RÉGENCE STÍLUS: főként az építészetben és az iparművészetben érvényesülő fr. művészeti irányzat 1715—1723 k. Átmenet az érett b. és a rokokó k. (->még Lajos-stílusok)

REGULAE (lat): a dór oszloprendben plaszti­kus szalagocskák a fríz triglifjei alatt függő cseppekkel [63/10]

REKESZES MENNYEZET: -^kazettás mennye­zet

REKONSTRUKCIÓ: valamely épület eredeti for­májába való visszaállítása, helyreállítása a fennmaradt részletek, maradványok felhaszná­lásával

RENESZÁNSZ ÉPÍTÉSZET: stíluskorszak a 15—16. sz.-ban. Az antik művészet szellemé­nek, formáinak az újjáélesztését tűzte ki célul, és a kortárs művészetnek az antikkal felérő színvonalát igyekezett megvalósítani. Az ókori róm. építészet elemeit, homlokzati rendszereit átvette, de tovább is fejlesztette. Tömegei nyu­godtak, kiegyensúlyozottak. A téralakításban — a ~ harmóniára, zártságra, egyensúlyra törekvő felfogásának megfelelően — a centrá­lis elrendezés is szerephez jutott. A szabadon álló oszlop — mind szerkezeti, mind pedig de­koratív rendeltetésénél fogva — a stílus legálta­

ROMÁN KORI ÉPÍTÉSZET

105

lánosabb motívumai közé tartozik. Újra alkal­mazták az oszlopos-íves elemeket. Az épületek külsején a szimmetria, világos tagolás, a részek és az egész organikus kapcsolata figyelhető meg.

RESTAURÁLÁS: -* helyreállítás, -^műemléki helyreállítás

REZIDENCIA: uralkodói v. más magas méltó­ságot viselő személy székhelye, lakóhelye. Nem kapcsolódik egyetlen stíluskorszakhoz. Kialakí­tásában az építtető legfőbb törekvése hatalmá­nak érzékeltetése, a reprezentálás.

RÉZSŰ: -tablakrézsű

RITMUS: homlokzati tagolóelemek (oszlopok, nyílások, díszítőelemek) szabályos rendben, tá­volságban való ismétlődése

RIZALIT (ol. ‘kiugrás’): az épület homlokzat­síkjából — rendszerint a teljes épület magassá­gában — kiemelkedő falszakasz. A homlokzat tagolására, fény-árnyékhatásának gazdagítá­sára szolgál. A homlokzaton elfoglalt helye alapján lehet közép- és sarok~. (-»még kettős rizalit, lépcsőzetes rizalit)

ROCAILLE: -> kagylódísz

ROKOKÓ ÉPÍTÉSZET: a b. stílus késői fázisára (kb. 1730—1780) használatos, nem általános érvényű elnevezés. Nevét leggyakrabban alkal­mazott díszítőeleméről, a rocaille-ról kapta. Az érett b. súlyos formáit, szimmetrikus tagolását aszimmetrikus elrendezés, könnyű, kecses mo­tívumok váltják fel. Az alaprajzban, a falazatok csatlakozásában íves, kanyargó, hullámzó vo­nalakat alkalmaznak. A belsők összképében a rafinált luxus, a gazdag, mindent elborító, játé­kosan könnyű díszítés uralkodik.

ROM: 1. elpusztult épület maradványa. Építé­szettörténeti v. régészeti jelentősége indokolja megőrzését, -* konzerválását; 2. romantikus kertkompozíciók dísze. Lehet valódi v. mester­séges (épített) ~, mű~.

RÓMAI DÓR OSZLOPREND: -* etruszk oszlop­rend

RÓMAI ÉPÍTÉSZET: az ókori mediterráneum építészetének utolsó stíluskorszaka, amely egy­részt az etruszk, másrészt a gör. művészetben gyökerezik. A ~ alapvető vonásai (boltozat, kupola, öntött falazat) a késő köztársaság ko­rában (i. e. 2. sz. közepe—1. sz. vége) alakul­tak ki. Jellegzetes létesítményei a hidak, fürdők, vízvezetékek, vásárcsarnokok, a császárkor­ban a diadalívek, circusok. A ~ a provinciák építészetét is meghatározta, és a birodalom bukása után fennmaradt alkotásai révén hatott a kk. építészetére.

RÓMAI KERESZTBOLTOZAT: a -> keresztbol­tozat alapvető formája. 2 egymásra merőleges tengelyű, azonos szélességű, félköríves ->don- gaboltozat átmetszéséből származtatható. Négyzetes alaprajzú, 4 azonos boltsüvegből áll, záradékai vízszintes egyenesek, átlós ívei félel­lipszisek, homlokívei félkörök. Csak a 4 sarkán igényel alátámasztást. [87]

ROMÁN KERESZTBOLTOZAT: a kereszt­boltozatnak a római keresztboltozatból szár­maztatható, emelt záradékú, kk.-i típusa, amely borda nélküli és bordás változatban egyaránt előfordul. [88]

ROMÁN KORI ÉPÍTÉSZET: a 19. sz. közepe óta a korábbi kk.-i építészeti stílusnak a -> gótikus építészettől való megkülönböztetésére alkal­mazott kifejezés. Uralkodó építészeti műfajai: egyházi épületek, ill. rendszerint erődített feu­dális rezidenciák. Ezek típusai a korábbi kk.-i építészeti fejlődés során módosított késő antik tradíciókon alapulnak, s az udvari művészet összefüggései, az egyház és különösen a szer­zetesrendek, zarándoklatok révén terjedő egy­séges típusok mellett mind szerkezet, mind ta­golás tekintetében számos helyi változatot kép­viselnek. E változatosságon alapul az a nézet, amely a ~ben elsősorban a helyi v. a szerze­tesrendi iskolákat ismeri el. Ennek ellenére Európa országaiban jól meghatározhatók álta­lános stílustörténeti szakaszai: a korai, az érett

106

123. román temnlom az anszis falni

SAROKLEVÉL

107

123. román templom az apszis felöl	12: kúptető
1: lábazat	13: faloszlop
2: lábazati párkány	14: lóhereív
3: kapubéllet	15: törpegaléria
4: timpanon	16: tető
5: archivolt	17: ablak
6: nyeregtető	18: vakív
7: lizéna	19: tetőpárkány
8: ablak	20: piramistető
9: ablakbéllet	21: orommező
10: apszis	22: hármas ablak
11: félköríves fríz	23: tető

amely a 11. sz. II. f.-ben alakult ki, s amelyet a 12. sz. II. f.-ben először Franciaország köz­ponti vidékein váltott fel a g. építészet. Ugyan­akkor Közép- és D-Európában a ~ világosan elkülönülő, a 13. sz. közepéig virágzó késői szakasza kezdődött. [123]

ROMANTIKUS ÉPÍTÉSZET: a 18. sz. utolsó harmadában induló, a 19. sz. első kétharmadá­ban Európa-szerte elterjedt építészeti stílus, amelynek jellemzője a ki.-ellenesség, az érzel­mek és a fantázia hangsúlyozása a rációval szemben, a múlt és az egzotikum iránti érdeklő­dés. Középkorias formákat kedvelt.

ROMBUSZ ALAKÚ ABLAK: sarkára állított négyzet alakot mutató ablakforma

RONDELLA: -> kerek bástya

ROTUNDA (lat.), rotonda (ol.): kerek épület, többnyire körtemplom, a centrális épület osz­tatlan terű alapformája (->még körépítmény)

ROZETTA: stilizált rózsa; többnyire kerek, néha szögletes, karéjos szélű díszítmény. Az ókori gör. építészetben gyakran alkalmazott dekorá­ció; később is elterjedt.

RÓZSAABLAK, ablakrózsa: kerek ablak késői r. és g. formája. Rendszerint a templomok fő­homlokzatát, valamint a kereszthajók végeit díszíti. Korai típusa a küllőkkel tagolt -tkerék- ablakból alakult ki úgy, hogy a küllők helyett -t kő rácsot alkalmaztak. Kisugárzó, centrális elrendezésű alaptípusát a késő g.-ban örvénylő

formák váltották fel, majd megjelent halhólya­gos kőráccsal (-thalhólyagmotívum) díszített formája. [60/10]

RUSZTIKA (ol.): durván megdolgozott, kina­gyolt homlokfelületű kváderekből rakott falazat (->opus rusticum) v. ennek utánzata (pl. vako­latból). A késői ren.-ban olykor pillértörzsön is alkalmazták.

SAKKTÁBLAFRÍZ: sakktáblaszerűen, kis

négyzetes mezőkkel díszített szalagfríz

SÁNC: általában mesterséges, földből emelt védőmű, az erődítések (->erőd) falán kívül -tárokkal (sáncárok) megerősített földgát. A 17. sz.-tól bonyolult rendszerű, nagy kiterje­désű erődövezetet fejlesztettek belőle. Maga a ~ is képezheti az erődítést. (->még elősánc, koronasánc)

SÁNCÁROK: -tárok, elősánc

SARAVERZSI: a szabályoktól, jelképrendszer­től eltérő, de művészi megjelenésű kert megne­vezése a kínai és japán kertművészetben, újab­ban a városrendezésben

SAROKARMÍROZÁS: az épület sarkain végig­húzódó, kőből v. habarcsból készített szilárdító, ill. díszítő elem (~>még armírozás)

SAROKÁTMENET: tagozott építészeti részletek (nyíláskeret, oszloppillér) és az alattuk levő más formájú lábazatok k. az átmenetet biztosító át­hidalás. Megoldása többféle lehet, pl. pirami- sos, prizmás, rézsűs ~ (->még saroklevél).

SAROKBOLTFÜLKE, trompus: fülkeszerűen boltozott átlós ív falsarokban. Az alsó 4- v. sokszögű tér és a felette nyíló, kupolával fedett tér k.-i átmenet megteremtésére szolgál. A K-i és közép-európai építészetben fordul elő.

SAROKKŐ: -> kerékvető

SAROKLEVÉL: az oszlop lábazatát alkotó ele­mek összekapcsolását szolgáló díszítmény, a

108

SAROKOSZLOPFÖ

->bázis alsó gyűrűjétől (-toszlopgyűrú) a négyzetes -»talplemez sarkaira hajló levél­dísz

SAROKOSZLOPFÖ: ->kompozit oszlopfő

SÁTORTEMPLOM: orosz templomtípus, formá­ja a faépítészetből ered. Vízszintes rakású fage­rendás oldalán hordófedéldíszítés (bocski) van, tömege lépcsős felépítésű. Kőből készült 16. sz.-i példáin a négyzetes teret függőleges irányban kitágítja a 8szögúvé alakított torony, s ezen van a meredek sátortető, csúcsán olykor kis, kupolás toronnyal.

SÁTORTETŐ: 4- v. sokoldalú, gúla alakú tető, négyzet, 4- v. sokszög alaprajzon. Az É-i terüle­teken főként a faépítészetben kedvelt tetőfor­ma. [124]

SEDILIA: -+ülőfülke

SEICENTO (ol. ’hatszáz’): az 1600-as évek, a 17. sz. olasz elnevezése

SEJTBOLTOZAT: a közép-európai késői g. épí­tészetben a 15. sz. végén és különösen a 16. sz.- ban alkalmazott -»hálóboltozat- v. -^csil­lag boltozat-típus. Többnyire borda nélküli, élekkel határolt boltmezói -»kolostorbolto­zatokhoz hasonló, homorú kiképzésűek.

SEKRESTYE, sacristia (lat.): a kát. templomok ->szentélyének oldalához csatlakozó helyiség. A liturgikus ruházat és felszerelés őrzőhelye; a papság felkészülésére, önözésére is szolgál.

SEPULCRUM: ->confessio

SETTECENTO (ol. ’hétszáz’): az 1700-as évek, a 18. sz. olasz elnevezése

SGRAFFITO (ol.): sík felületdíszítés. A falfelület­re 2 v. több egymásra vékonyan felhordott, különféle színű vakolatrétegből a tervezett kép­nek megfelelő foltokban és vonalak mentén a kívánt szintig lekaparják a fedőrétegeket. A ->pártázatos reneszánsz építészetben is fon­tos szerepe van.

SÍKALAPOZÁS: -^alap

SÍKFÖDÉM: nem boltozással készült, alul és felül egyaránt sík felületű, fa-, acél-, vasbeton -tfödém

SIMA: ->szima

SÍRÉPÍTMÉNY, síremlék: halottak nyugvóhe­lyét jelölő, a holttestet tartalmazó építmény. A családi emléktemplomok, emlékcsarnokok, a -> mauzóleumok az ókori kisázsiai Mausszó- leion utódai. A gör. sírsztélék, róm. szarkofágok a kk.-ban tumbává és fali síremlékké alakultak. (->még dolmen, kupolasír, lépcsős piramis, masztaba, piramis, tholosz, tumulus)

124. sátortető

STRUKTÚRA

109

SKANZEN (svéd): szabadtéri néprajzi múzeum. Nevét a Stockholmban 1891-ben felállított sza­badtéri múzeumról (Skansen) kapta. Ennek mintájára szervezik az egy-egy népcsoportra, tájegységre jellemző ház- és településtípus ter­mészetes rekonstrukcióját megvalósító sza­badtéri múzeumokat.

SOLARIUM (a lat. sol = nap szóból): 1. nap­óra; 2. magasan fekvő, általában napos épület­rész (erkély, terasz, karzat)

SÖVÉNY: 1. é/ő~: gyakran nyírással is alakí­tott, tértagoló, szél- és csapadékvédő szerepű cserje- v. fasor. A b. díszkertek fontos eleme, intim zugok kialakítására, a panoráma lezárá­sára (labirintkert); 2. karók k. vesszőből, faág­ból font kerítés falusi kert, udvar védelmére. Sárral tapasztva fal a népi építészetben.

SPIN A: ->circus

SPORTCSARNOK: versenyekre, edzésekre al­kalmas, többnyire vasbeton- v. acélszerkezettel épített, tetején üveg v. átlátszó műanyag borí­tással készült nagyméretű csarnoképület

STADION, stádium (gör.): ókori gör. atlétikai versenypálya, amely nevét az ókori gör. hossz­mértékről kapta (kb. 192 m). Általában egyik végén lekerekített, hosszú négyszög alakú tér, amelyet lelátóknak szolgáló természetes v. mesterséges földrézsűk vesznek körül levágott lépcsős üléssorokkal.

STALLUM (lat.), szentélypad, kóruspad: temp­lom szentélyében v. kórusában a papság v. a kar elhelyezésére szolgáló ülőbútorzat. Olvasó­állvánnyal ellátott imazsámolyhoz kapcsolt, fa­ragott kartámlával elválasztott üléssorból áll (->misericordia). Magas háttámlája (dorsale) felett baldachin v. koronázópárkány van.

STÍLUS (gör. ‘íróeszköz’): eredetileg íróeszközt, átvitt értelemben írásmodort jelentő kifejezés. A művészetre és különösen az építészetre a késői ren. idején alkalmazták. Ez váltotta fel a

korábban használt, konkrétabb jelentésű „ma- niera” (modor) és az építészet minőségét jelző „opus” (mű, munka, mód) szavakat. Mai, építé­szettel kapcsolatos használatában: 1. építésze­gyéniségek, művészcsoportok, iskolák műveire jellemző közös formai vonások gyűjtőneve; 2. az építészeti alkotás művészi tényezőinek, for­mai és tartalmi sajátosságainak elválaszthatat­lan egységét fejezi ki; 3. az építészet művészet­történeti korszakainak megjelölésére szolgál.

STÍLUSKRITIKA: az a művészettörténeti mód­szer, amely megbízható okleveles v. egyéb ada­tok híján a vizsgált műalkotás korát és mesterét a feltételezett kor és más mesterek műveivel, stílusával való összehasonlítás útján dönti el.

STIPES (lat. ‘fatönk, cölöp’): a kér. ->oltár lap­jának, mensájának alépítménye

STOA: ->sztoa

STRIGILIS (lat. ’vakaróvas’): 1. az ókori gör. és róm. atléták nyeles, hajlított, kanál formájú ka­paróeszköze, amellyel beolajozott testükről el­távolították a szennyet; 2. hullámvonal: S-alakú vájatdíszítmény, amely sorozatosan frízként a róm. szarkofágok oldallapján gyakori, és elvét­ve a ren. építészetben is előfordul. [125]

125. strigilis

STRUKTÚRA (lat. ‘összetűzés, szerkezet’): 1. az építészet technikai oldala, másként konstruk­ció; a szó szoros értelmében építőanyagok ösz- szekapcsolása mesterséges, teret záró v. leha­tároló szerkezetekké; 2. az építészeti alkotás mint műszaki alkotás; 3. átvitt értelemben az építészeti alkotás mint művészi -^kompozíció

110

STUKKÓ

X

STUKKÓ (ol.): gipsz, homok, esetleg márvány­liszt és mész, enyves víz és festék keverékéből álló habarcsból mintázott gipszvakolat. Főleg belső felületek plasztikus díszítésének és egyes szobrászati munkáknak (főként dombormű­veknek) anyaga. A fal v. mennyezet alapvako­latára vékony, egyenletes rétegben felhordott anyagot húzó sablonnal v. szabad kézzel min­tázzák, majd szilárdulása után lecsiszolják. Használata K-en nagyon régi, az ókori Rómá­ban, az óker., majd a b. művészetben is szíve­sen alkalmazták.

STYLOBATÉS (gör.): az ókori gör. templom alépítményének (->krepidóma) felső szakasza, a tulajdonképpeni járószint, amelyre az oszlo­pokat és a cellafalat építették. Optikai hatás érdekében általában enyhén domború.

[63/2]

SUDARASODÁS (entázis, gör.): az antik és ren. oszloptörzs felfelé enyhén ívelő elvékonyodása

SUGÁRKÁPOLNA: sugár alakban elrendezett kápolnasor. Az 5hajós templomban a belső v. a belső és külső mellékhajópár egyaránt ívesen körülöleli a szentélyt.

SUPRAPORTA (lat. ‘ajtó fölött’): ajtó feletti, fes­téssel, faragással díszített, kereteit mező. Külö­nösen a b. és a rokokó belső terekben gyakori.

[13/5]

SÜLLYESZTETT KERT: a környezeténél ala­csonyabban fekvő, kis területen, alacsony nö­vésű növényekkel kialakított, intim hangulatú kert. A szintek változásából fakadó panoráma­élményre szerkesztett fr. b. parkok kedvelt tarto­zéka. Felette általában terasz v. kilátó van.

SZABADON ÁLLÓ BEÉPÍTÉS: a beépítésnek az a módja, amelynél az épületek egymástól kisebb-nagyobb közökkel elkülönítve, minden oldalukon láthatóan épülnek.

SZALAGDÍSZ, entrelacs (fr.): szalagszerű elemből formált, egymást keresztezve, összefo­nódva különféle ismétlődő mintát alkotó díszí­

tés. Az építészetben és az iparmüvészetben egyformán kedvelt szegélydísz. (->még fonat­dísz)

SZALAGPÁRKÁNY: -> lemezpárkány

SZALON (fr.): 1. reprezentatív lakások, kasté­lyok, kúriák díszes, vendégek fogadására szol­gáló terme; 2. átvitt értelemben kiállítóterem v. kortárs művészek rendszeresen ismétlődő kiál­lítása

SZAMÁRHÁTÍV: kettős görbületű, alul dombo­rú, felül homorú ívszárakból álló, csúcsban zá­ródó ív. Szerkesztése 4, ugyanazon körön fekvő középpontból történik. [126]

126. szamárhátiv

SZAMÁRLÉPCSÖ: -^csigalépcső helyett alkal­mazott, fokok nélküli feljárat, tulajdonképpen csigavonalú lejtő

SZÁRAZÁROK: >árok

SZÁRNY: épületszárny

SZARUFA: a -> fedélszerkezetnek az ereszekre merőleges, a héjazatot tartó, lécezést, deszká­

SZENTÉLYZÁRÓDÁS

111

zatot hordó, a tetősíkokat alkotó, nagyobb hosszúság esetén többnyire ->szelemennel alátámasztott gerendája

SZECESSZIÓS ÉPÍTÉSZET: a 19. sz utolsó évtizedeiben kialakuló, egész Európát és Ame­rikát érintő művészeti stílus, szembefordulás az -^eklektikával. Az új stílus ornamentális, stilizá­ló, szívesen alkalmazta a növényi motívumokat, a különös színeket, a síkszerű képépítést, a vonalas ábrázolásmódot. Külső és belső egy­séges alakításával a 20. sz. építészetének előfu­tára.

SZEGMENTÍV, szegmensív, körszeletív: vállvo- nal alatti középpontból szerkesztett, körszelet­ből álló lapos ív. Különösen a 18. sz.-ban alkal­mazták nyílások lezárására. [127]

127. szegmentív

SZÉKESEGYHÁZ: -> kátéd ralis

SZELEMEN, oromgerenda: az ereszvonallal párhuzamos helyzetű, vízszintes gerenda, amely a -»szarufákat támasztja alá. Helyzete szerint lehet talp-, derék- és gerinc- v. karéj ~. Utóbbiak alátámasztására a székoszlopok szolgálnak.

SZÉLKAKAS: tetőcsúcsokon (és kéményeken) elhelyezett, függőleges vastengelyre húzott, szélben forgó, annak irányátjelző bádogzászló v. -kakas

SZEMÖLDÖK: ablak- v. ajtókeret felső, vízszin­tes lezáró eleme

SZEMÖLDÖKGYÁM: 1. egyenes záródású g. ajtó- és kapukeretezések vízszintes áthidaló gerendájának, szemöldökkövének fesztávolsá- gát csökkentő, a szárkövek felső végéből kiug­ró, a nyílás felső sarkait kitöltő különféle alakú gyám; 2. ajtó- és ablaknyílás szemöldökpárká­nyát 2oldalt alátámasztó, gyakran csak díszítő célú ->gyámkő, általában ->állókonzol

SZEMÖLDÖKPÁRKÁNY: ajtó- és ablaknyílás felett alkalmazott, kőkeretelésükhöz olykor képszék közvetítésével kapcsolódó, általában a geiszon tagozataiból álló ->párkány

SZENTÉLY: 1. kultikus rendeltetésű terület, épület v. épületrész; 2. a kér. templomnak a papság számára fenntartott, a laikusok elől elzárt része (presbitérium). Rendszerint a főol­tár tere, szúkebb értelemben a templom apszi­sa. (->még szentélyzáródás) [59/c]

SZENTÉLYKÖRÜLJÁRÓ: kóruskor ül járó

SZENTÉLYNÉGYSZÖG: a ->szentély meg­hosszabbítására szolgáló, 1 hajós templomok­ban a hajó és a szentély közé iktatott, bazilikák­ban a négyezeten túl a főhajó meghosszab­bításaként fölépített térrész. Rendeltetése sze­rint tulajdonképpen -»kórus.

SZENTÉLYPAD: ->stallum

SZENTÉLYREKESZTÖ: a -^szentély terét a lai­kusok belépésére vonatkozó tilalom alapján a templom hajójától elválasztó mellvéd (->még doxale, kórusrekesztó)

SZENTÉLYTORONY: a templom utolsó szaka­sza, többnyire szentélye fölé épített torony

SZENTÉLYZÁRÓDÁS: a ^szentély hátsó le­határolásának alaprajzi megoldása. Az épület stílusára és korára jellemző főbb típusai: íves (félkör-, patkó-, szegment-, kosáríves) — ennek sajátos formája az apszis; sokszögű (pl. a 8szög 5 oldalával, a 1 üszög 7 oldalával záruló szentély stb.) és egyenes.

112

SZENTHÁROMSÁGABLAK

SZENTHÁROMSÁGABLAK: -t hármas ablak

SZENTIMENTÁLIS KERT: -tangóikért

SZENTSÉGHÁZ: kát. templomokban az oltá­ron v. az oltár fölött őrzött oltáriszentség elhe­lyezésére szolgáló építmény (cibórium). A késői g.-ban alakult ki a szentély evangéliumi oldalán alkalmazott, zárható szentségfülkébőt Építé­szeti típusa, amely a késő g. kőfaragóművészet bravúros teljesítményeire adott alkalmat, ötvös­művű monstranciákat utánoz, v. a fiáleszer- kesztés szabályait követi. A tridenti zsinat (1542) után feleslegessé vált, mivel a kát. temp­lomokban ekkor elrendelték az oltáriszentség- nek az oltárra helyezett ~ bán (-ttabernáku- lum) való őrzését.

SZERÁJ (ar.): sok udvarból, épületből és pavi­lonból álló török palota

SZERDAB: 1. a -tmasztaba belső részében az előcsarnokból nyíló kamra. Itt őrizték az ókori egyiptomiak az elhunytról készült szobrokat; 2. meleg napszakokban tartózkodás céljára szol­gáló, körülfalazott föld alatti pincehelyiség Iránban és Irakban

SZFÉRIKUS HÁROMSZÖG: gömbháromszög (-tcsegely)

SZIKLASÍR: kőzetbe mélyített, temetkezésre szolgáló üreg v. tér

SZIKLATEMPLOM: nem épített, hanem a kő­zetbe vájt, belőle faragott templomtértípus (esetleg hasonló módon előállított homlokzat­tal), amely különböző építészeti kultúrákban fontos szerephez jutott. Az építészet határesete: építés nélkül, tulajdonképp szobrászi módszer­rel létrehozott tér.

SZIMA, sima (gör.): tágabb értelemben az óko­ri gör. építészetben a -tgeiszon tetején levő tagozat. Szűkebb értelemben a geiszont lezáró, koronázó, fölül homorú, alul domború felületű párkányelem. A ~, mint álló hullámtagozat a

befejezettséget érzékelteti. Gyakran díszíti növénymotívum-füzér. Esővíz elvezetésére is szolgált. [37/i, 63/17]

SZIMMETRIA (gör.): a klasszikus építészetel­méletben az építészeti arányossággal (propor- ció) összefüggő fogalom, amelynek lényege, hogy az egyes részek egymás k.-i ->aránya megfelel az egészhez való viszonyuknak (^■aranymetszés). Példája az emberi test szer­ves arányrendszere. Az újabb építészetelmélet­ben általában geometriai törvényszerűségként (az ún. szimmetrikus alakzatokkal) határozzák meg. Mint a díszítőművészet elvont formai sza­bályát, az ->aszimmetriával szemben törvény­szerűség rangjára emelte az újkori klasszicizá- ló építészetelmélet. A szimmetrikus alakzatok geometriai felépítésén alapuló sajátos válfajai: tengelyes és középpontos ~, azonban nem az építészet örök természeti törvényeit, hanem az építészeti kompozíció speciális eseteit jelentik.

SZÍNHÁZ: a színpadot és a nézőteret, valamint tartozékaikat egységbe foglaló építmény. Az i. e. 5. sz.-ban kialakult gör. ~ részei: a kar helye, az ->orkesztra; az ezt patkó alakban körülvevő lépcsőzetes nézőtér, a theatron; az orkesztrát lezáró -> szkéné, a játék háttere, amely az öltö­zőket, kelléktárakat is magában foglalja. A szkéné 2 oldalszárnya, a -tparaszkénionok ál­tal közrefogott térség pedig a színjátszás helye, a -tproszkénion. A róm. ~ nézőtere pilléreken nyugszik, előtte félkör alakú orkesztra, majd a -tpódium és az emeletes palota homlokzatát utánzó szkéné következett. Az antik ~ szerke­zete tért vissza a ren. ~építésben. Az újkori ~ teljesen különválasztja a színpadot és a néző­teret. A legújabb ~építészet olykor mellőzi ezt a szétválasztást.

SZKÉNÉ: az ókori gör. -tszínház színpadterét (-tproszkénion) hátulról lezáró építmény

SZÓSZÉK: templomban eredetileg a lecke és az evangélium felolvasására, a prédikáló pap számára épült, lépcsőn megközelíthető emel­vény. Anyaga fa v. kő. Előzménye az -tambo.

TAGOZAT

113

15

A r.-ban szabadon állt a főhajó., majd pillér előtt, később inkább a falra függesztették. Osz­lopokon v. pilléren nyugvó, kerek v. sokszögű, reliefekkel díszített mellvédes kosárból, lépcső- zetből és esetenként gazdag szobordíszű -> hangvető koronábóll áll. A -»dzsámi ~e a mimbar. (->még béma)

SZÖKŐKÚT: a közlekedő edények elve alapján működő díszkőt, a ren. és a b. kertek fontos alkotórésze. A nagy nyomás alatt levő víz több­nyire szobrok által rejtett kis csövekből, sugár­ban felszökik, és a köréje épített medencébe visszahullik.

SZTALAKTITBOLTOZAT: -> cseppkőboltoza t

SZTÉLÉ, stéle (gör.): eredeti jelentése szerint tetszőleges formájú álló oszlop v. tábla. A mai művészeti szaknyelvben elsősorban a dombor­művel díszített kőtábla (sír~, fogadalmi ~, ok- irat~).

SZTOA, stoa (gör.): az ókori gör. építészetben az -> oszlopcsarnok elnevezése. Szűkebb érte­lemben a gör. szentélyeket, többnyire a városi tereket (->agora) szegélyező, egyik homlokol­dalán oszlopsorral megnyitott, hosszú keskeny, gyakran 2szintes csarnok.

SZTUPA (szanszkrit): buddhista kultikus célú emléképítmény, Buddha és szent szerzete­sek hamvainak, ereklyéinek őrzésére. A ~k eredetileg az ázsiai sírhalmok megfelelői voltak.

SZUROKÖNTÖ: a várfal elé nyúló, zárterkély- szerűen kiugró rész kiöntőnyílással, amelyből a vár védői az ellenségtől védetten forró szurkot stb. öntöttek ki a homlok- és oldalfalakat táma­dókra. Leggyakrabban a kaputornyoknál al­kalmazták. [128]

TABERNÁKULUM, tabernaculum (lat. ‘kis ház, sátor’): 1. a kk.-i építészetben oszlopokon v. pilléreken álló, tetővel ellátott, nyitott építmény. Gyakran szobor elhelyezésére használták (~>még baldachin, cibórium). 2. ->szentségház

TABLINUM (lat.) : az ókori róm. lakóház -nátri­uma mögötti helyiség, amely központi elhelyez­kedése miatt a családfő fogadó- és dolgozó­szobája, ill. a ház étkezőhelyisége volt. Köny- nyen mozgatható fafal választotta el a kerttől v. a ->peristyliumtó\.

TAENIA, tainia (gör.): az ókori gör. építészet­ben eredetileg a faszerkezeteken alkalmazott szegélyező, ill. díszítő, 4szög keresztmetszetű szalagtagozat neve. A ->dór oszloprend pár­kányán a triglifek k., tehát a metopék alatt a -nfrízt választja el az -> architrávtóL [63/11]

TAGOZAT: az építészeti felületképzés elemei­nek gyűjtőneve. Az elnevezés organikus szem­léletet tükröz, feltételezi, hogy a részletek úgy függnek össze az egésszel, ahogyan a test tagjai is szerves egység részei. Ez az elképzelés leginkább az ->oszloprendek klasszikus rend­szerében valósult meg. A ~ ok fő típusai: bázi­sok, lábazatok, párkányok, nyíláskeretezések, párkányzatok stb. eredetileg az alkalmazott építőanyagokból és építéstechnikákból ered­

114

TÁJKERT

nek, de konstruktív szükségességükön túl ha­marosan az -^ornamentika elemeivé váltak, nem egyszer elszakadva a formájukat kezdet­ben meghatározó tényezőktől. így a ~ok alkal­mazása az építészetben reprezentatív tényező­vé vált, alapformáik az ókorba visszanyúló kul­turális hagyomány részei.

TÁJ KE RT:-> a ngo/kert

TÁJOLÁS: az épületek funkcionális (bevilágí- tás, benapozás stb.) v. más (vallási) okból tör­ténő, égtájak szerinti elrendezése v. kitűzése. Ilyen a kk.-i kér. templomok -*keletelése.

TALPLEMEZ, plinthosz (gör.): négyzetes kőlap, az oszloplábazat (->bázis) alsó eleme

[113/d]

TÁMASZ: 1. általában egy épület szerkezeteit hordozó függőleges elem: pillér, oszlop; 2. -►tartóknak az a pontja, ahol a rájuk háruló erőket a földre átviszik

TÁMASZKÖZ: függőleges teherhordó szerke­zet, támaszok egymással szemközti síkjai k. mért távolság

TAMBUR: -^-kupoladob

TÁMFAL: 1. a falakhoz közvetlenül támaszko­dó, íves áthidalás nélküli, tömör ->támpillér; 2. kertekben kialakított -^teraszok földanyagát az erózió ellen védő, biztosító fal, amely díszes építészeti és szobrászati kiképzést is kaphat (pl. a ren. kertépítészetben); 3. azon várfalak, ame­lyek nem nyúlnak a mögöttük levő földsánc fölé, így védelmi szerepük csupán annyi, hogy a földsáncot támasztják, megközelítését meg­nehezítik.

TÁMÍV: a szó tágabb értelmében minden olyan ív, amelynek oldalnyomása valamely fal kidőlés elleni biztosítására szolgál. Szorosabb értelem­ben a g. építészetben a 12. sz. utolsó harmada óta használt szerkezet: eredetileg a bazilikális épületek mellékhajói felett a szabadon álló támp/7/érekről induló ‘A körívnyi v. ahhoz közeli

-^boltív, amely ->oldalnyomásá\/a\ ellensúlyoz­za a boltozat oldalnyomását.

TÁMPILLÉR: a fal erős ->oldalnyomásr\ak ki­tett pontjait megerősítő, a fal síkjából kiugró, függőleges faltömeg. Kialakításának legcélsze­rűbb módja az alul erősebben kiugró, felfelé karcsúsodó forma: megoldására legtöbbször a vízvető párkányokkal tagolt, rézsűsen lefedett, lépcsőzetes típus szolgál. Művészi eszközként a g. építészetben jut nagy szerephez. A bazili­kális elrendezésű 12. sz.-i fr. katedrálisokon alakult ki tám/vekkel kombinált formája, amely­nél a mellékhajók ~einek szabadon álló, rend­szerint fiáiéval (-tfiatorony) koronázott felma­gasításai támív útján veszik át és ellensúlyoz­zák a főhajó boltozatának oldalnyomását. A késői g. építészeti rendszerben oldalkápolnák v. csarnok- és teremtemplomok fülkéi k. a befe­lé vont ~ ek rendszere alakult ki. [59/g, 62/4]

TÁMRENDSZER: építészeti szerkezet, amely az épületet az ->oldalnyomás ellen biztosítja. Áll­hat egymás oldalnyomását kiegyensúlyozó épületrészek, falak célszerű elrendezéséből, és — mint a klasszikus g. építészetben — megje­lenhet külső ~ként, egyúttal mint önálló eszté­tikai tényező.

TÁMVÁLTÁS: -»váltakozó támrendszer

TÁRCSASORFRÍZ: egymás után sorakozó plasztikus korongokkal díszített fríz [129]

129. tárcsasorfriz

TARÉJ: -^tetőgerinc

TARTÓ: teherviselő, rendszerint nyílást áthida­ló szerkezet általános elnevezése. Feladata a rá háramló terhek átvitele a földre, miközben benne belső erők lépnek fel. (-»még támasz)

TEMENOSZ

115

TÉGLA: agyagból, kézzel v. gépi úton, általá­ban négyszöghasáb alakúra formált és kiége­tett falazó- v. burkolóelem (->még idomtégla)

TÉGLAÉPÍTÉSZET: kőben szegény vidékeken mesterséges építőanyagból, égetett agyagtég- /ából létrejött építésmód. Meghatározott szer­kezeti jellegét a soronként váltakozó helyű hé­zagokkal illeszkedő, egymásra rakott, vakolat­lan téglasorok adják. Zártság, nagy falmezők, boltozatok, ->idomtéglák használata, egyszerű formai megjelenés jellemzi. I. e. 4000-ben már ismerték Mezopotámiában. Egyik változata a téglagótika. A 20. sz.-i építészetben burkoló­anyagként és a homlokzatképzésben stíluste­remtő igénnyel alkalmazták a -+klinkertéglát.

TÉGLAGÓTIKA: a g. stílusnak É-Európa kőben szegény vidékein a tégla használatából adódó regionális változata. Valamennyi szerkezeti és formaeleme téglából készült. Zárt, vakárkádok­kal tagolt, vakolatlan falsíkok, keskeny ablakok jellemzik dísztelen, monumentális templomait és egyéb épületeit.

TEGULA: lapos cserép ókori gör. és róm. épüle­teken

TEHERHÁRÍTÓ ÍV: falnyílások áthidaló geren­dája v. boltíve fölött, ezek tehermentesítésére kialakított -> boltöv. Az áthidaló és a ~ közét általában befalazzák. [130]

TEKNÖBOLTOZAT: tégla alaprajzú, 2 végén ->vaknegyedekkel lezárt, csúcsíves donga­boltozat. A teljes vállvonal mentén alátámasz­tást igényel. [131]

TELJES PÁRKÁNY: 3 fő részből, ->architráv- ból, -^frízből és -»geiszonbó\ álló klasszikus főpárkány (->koronázópárkány).

TEMENOSZ (gör.’ kihasított’): az ókori gör.- öknél istenek kultuszhelyéül „kihasított”, fallal elkerített szentélykörzet, ahol a templom és más kultuszépületek, ill. a fogadalmi ajándékok v. azokat tároló épületek, kincsesházak álltak.

130. teherhárító ív

116

TEMPIETTO

TEMPIETTO (ol. ‘kis templom’): 1. kisméretű, centrális alaprajzú templom v. kápolna; 2. a b. oltárokon előforduló, rendszerint Betlehemet jelképező kis templomszerú motívum; 3. kert­épületek kedvelt formája

TEMPLOM (lat. templum): mindenfajta vallási kultuszépület közös elnevezése. A lat. ’temp- lum’ szó eredetileg antik, pogány kultuszépüle­tet jelent. Az elnevezést a kér. épületekre a ren. óta alkalmazzák gyakrabban. A kér. ~ fő típu­sainak elnevezése részben egyházi jogi helyze­tüket, részben nagyságukat tükrözi: -»kated- rális, ->dóm, kisebb épületekre: -^kápolna. Építészeti típusát, amelynek első megjelenési formája az óker. -»bazilika, alapvetően a kér. közösség igényei határozták meg. Állandó ré­szei: a papság ‘számára fenntartott -^szentély, a hozzá csatlakozó mellékterekkel (pl. -^sek­restye), a laikusokat befogadó -*hajó s az ezekhez járuló különféle előcsarnokok, esetleg torony. Az alapvető építészeti típus módosulá­sában, további alakulásában jelentős szerepet játszik a liturgikus funkció, amely a ~ot hasz­náló közösség jellegétől, társadalmi összetéte­létől, történeti tényezőktől és esetleg a szerze­tesrendek szokásaitól is függően, más-más megoldások kialakulásához vezetett.

TEMPLOMERÖD, erődtemplom: védelmi célra is kiépített v. utólag erődített templom. Az erődí­tés módja a mindenkori hadiépítészet techniká­jának felel meg, s kiterjedhet csak a templom tornyára v. egész épületére. A legegyszerűbb erődítési forma, a kk.-i templomok cintermét (->cinterem) kerítő fal, szinte mindenütt megta­lálható. Szorosabb értelemben ~ nek a kiépített védelmi övezettel ellátott templomokat nevezik.

TENGELY, ax/’s: a koordináta-rendszerben azoknak az egyeneseknek egyike, amelyre vo­natkoztatva valamely sík- v. térbeli pont helyze­te meg van határozva.

TENGELYES SZIMMETRIA: -taxiális szimmet­ria

TEPIDARIUM (lat.): az ókori római fürdő (~>thermae) langyos vizű medencét magába foglaló, langyos levegőjű helyisége

TERASZ: 1. lapos tetejű házakon mellvéddel határolt tér (tető~) nagyobb, többnyire fedet­len tornácok elnevezése; 2. a kertművészetben vízszintes tereplépcső v. a lejtős terepen lépcső­zetesen kialakított felület (->még függőkért)

TERASZOS KERT: bevágásokkal v. feltöltéssel készült tereplépcsőkön kialakított kert v. kert­részlet. A tereplépcsőket, teraszokat támfalak, lépcsőzetek v. rézsűk választhatják el egymás­tól.

TEREMTEMPLOM: osztatlan terű, többnyire négyszögletes alaprajzú templomtípus

TÉRRÁCS: terek laza elhatárolására, tagolásá­ra szolgáló, áttört szerkezetű v. üreges elemek összekapcsolásából alakított fal. Irányt jelöl, újabb térbe terel, esetleg illuzionisztikus hatá­sával gazdagítja a térélményt. Anyaga lehet fa, kó, fém, kerámia, beton, textília stb.

TERRAKOTTA (ol. ‘égetett föld’): tisztítás után vizesen megformált, máz nélkül kiégetett agyag, az épületkerámia egyik fajtája, az ókori művészet egyik legfontosabb alapanyaga. For­málási lehetőségei, sokszorosíthatósága révén a plasztikus díszítés és tagozatok (oromzat, párkány, konzol) olcsó és kedvelt anyaga.

TERRAMARE (ol. terra marna = zsíros föld): bronzkori, gyakran mocsaras terepre épített ->cő/öpépítmény-település. Általában árokkal és sánccal védett, szabályos utcahálózatú tele­pülés.

TERV, tervrajz: általános értelemben az építé­szeti alkotás művészi és technikai koncepciója. Szorosabb értelemben e koncepció szemléletes rögzítése 3dimenziós -unodell v. tervrajz útján. A tervrajzok alapvető fajtái -»■ alaprajzok, met­szetek és nézetek, esetleg perspektivikus ábrá­zolások. Míg az előbbi 2 válfaj a részlettervekkel

T’ING

117

(műhelyrajzok) együtt a kivitelezők munkájá­nak alapja, az utóbbi — mint szemléletesebb ábrázolás — nagy szerepet játszik az építtető tájékoztatásában.

TERVPÁLYÁZAT: épület v. épületegyüttes ter­vezésére meghatározott feltételek mellett kiírt pályázat

TETŐ: -^tetőformák

TETÖCSERÉP: -tcserép

TETÖÉL: kiszögellő épületsarok fölött össze- metsződő tetősíkok ferde metszésvonala. Be- szögellő sarkok fölött a tetősíkok vályúszerű hajlatban, -» vápában metsződnek össze.

[132]

TETŐFORMÁK: a tető formáját az épület alap­rajz